Bejelentkezés Regisztráció

Hangszeres művek

Hősök és antihősök (Lang Lang Liszt-lemeze)

2011-09-22 08:35:08 - zéta -

Liszt my piano Hero Liszt my piano Hero

Lang Lang – piano
Vienna Philharmonic
Valery Gergiev

Sony
88697891412

*

Liszt-év van, és nem panaszkodhatunk: záporoznak a Liszt-kiadványok, csak győzzük őket hallgatni. Sokkal jobb a helyzet, mint korábban Bartók vagy Kodály esetében (Erkelről nem is beszélve). Persze ennek a legfőbb oka, hogy míg az említettek „köztudottan” magyar komponisták voltak, addig Lisztről még a legújabb Sony-CD bookletje is csak annyit említ meg a Magyar Rapszódiákhoz kapcsolódva, hogy gyermekkorát itt töltötte.

Liszt tehát a Sony és vélhetően a világ nem magyar többségének szemében inkább internacionalista zeneszerzőnek számít. Javaslom, igyekezzünk hozzá jó képet vágni, főleg, ha ennek fejében remekebbnél remekebb felvételek láthatnak napvilágot. Bár az említett CD azért nem ilyen sima eset.

Lang Lang művészetét csodálhatjuk rajta, a világjáró kínai pianista kilenc rövidebb szólószám mellett az Esz-dúr zongoraversenyt rögzítette. Ha elsőre hallgatjuk a lemezt, szinte minden rendben is lenne. A hangok a megfelelő helyen szólalnak meg, Lang Lang hangszerkezelése a hírnevéhez méltóan sziporkázóan virtuóz. Elsőre. Azután második, vagy többedik alkalommal már egy kicsit üresnek tűnik az interpretáció. Eleinte megfordulhat a fejünkben, hogy a komponistának rójuk fel a talmi csillogást, de később feltűnik, hogy a zongorista hajlamos kicsit hangsúlytalanra venni egyes frázisok megfogalmazását. De a probléma összetettebb, ugyanis nem egyszerűen némi stílusbizonytalansággal állunk szemben.

Mintha megannyi Villa d’Este szökőkútjait hallgatnánk, de ez pont nem szerepel a lemezen. Igen, a Nagy kromatikus galopp, vagy a XV. magyar rapszódia éppoly, olvadóan csillogó színekben szólal meg, mint mondjuk a Szerelmi álmok, vagy Schubert Ave Mariájának zongoraátirata. A markáns hangsúlyok elvesznek, a kétségkívül meglévő virtuozitás eláraszt mindent, ha kell, ha nem.

Lang Lang nem egysíkú zeneműveket választott lemezére, hanem egysíkúan dolgozza fel vegyes műsorát. Persze a Haláltáncot már nem lehetne ily módon „átformálni”, de az nem is szerepel a műsoron. Ez az egész számomra az Esz-dúr zongoraversenynél kezdett megvilágosodni. A Valery Gergiev vezette Bécsi Filharmonikusok hibátlanul kísérnek, ezúton is tanúbizonyságot téve az együttes rendkívüli alkalmazkodóképességéről. Pedig néha mennyivel jobb lenne, ha valami disszonanciát észlelhetnénk szólista és zenekar között.

Mondok egy furcsa és látszólag nem ideillő példát a gondomra. Volt valaha, mintegy fél évszázada a Magyar Állami Operaháznak két remek férfitáncosa, Fülöp Viktor és Sipeki Levente. Fülöp egészen rendkívüli Mandarin volt, míg Sipeki híres Fiatal diák Bartók vonatkozó pantomimjében. De egyiknek sem jutott eszébe a másik szerepét/szerepkörét átvennie, mert az ötlet annyira abszurdnak is tűnt volna.

Ráadásul Lang Lang lemeze a Liszt, a zongorahősöm címet viseli úgy, hogy – paradox módon – egyetlen igazán hősi szín nem szólal meg benne. Aki a kínai pianista kicsit édelgős virtuozitását kedveli, biztos sok élvezetet fog találni benne, de ha valaki az igazán hősi Lisztet szeretné hallgatni, inkább ne Lang Lang produkcióját válassza.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.