2010. január 23.
New York
Metropolitan Opera

PUCCINI: Turandot

Franco Zeffirelli 1987-es rendezése megnézhető DVD-n, így nem foglalkoznék vele (de hadd idézzem az egyik New York-i napilap a bemutató kapcsán a rendezésről szóló főcímét: "Exit, humming, the sets".)

Andris Nelsons dirigált, dinamikusan, világos mozdulatokkal. Korábban nem ismertem, Turandot-dirigálása alapján merem jósolni: sokat hallunk még róla.

A címszerepben Maria Guleghina. Az ukrán szoprán majd' két évtizede debütált a Metben, s azóta olyan különböző hősnőket alakított, mint Lisa, Adriana, Lady Macbeth, Dolly (Wolf-Ferrari: Sly), a Köpeny Giorgettája, vagy épp Norma.
Guleghina ma napjaink kevés hiteles Turandotjainak egyike (az évadban e szólamban fellép Sevillában és Berlinben is). A hangban még mindig ott van a korábbi Traviaták lágysága, akár még a Szicíliai vecsernye Elenájának Bolerójához szükséges koloratúrkészség nyomát is felfedezni, ám a pálya ezen szakaszán már elég a hang volumene - és ha kell, keménysége - a kínai császárnő szerepéhez. (Jut eszembe: hová lett a hasonló adottságú Tamara Kucsenko, aki a Prágai Állami Operaház Turandot-előadásainak II. fináléjában könnyedén "fújta át" énekes kollégáit, a kórust és a zenekart?)

Kifejezetten kellemesen érintett Salvatore Licitra Calafja (a Met szereposztásának megfelelően írtam az Ismeretlen Herceg nevét), tizenéve Bécsben hallottam utoljára. Azóta a hang izmosodott, volumenben Guleghina méltó társa, némi színészi játékot is mutatott.

Maija Kovalevska énekelte Liut (ismét a Met betűhasználata). Szép nő, kellemes hang. Ám amikor a Met e produkcióját először láttam, 1995-ben, az akkor már nagymamakorú Stratas énekelte a kis rabszolgalányt, és több báj, egyéniség áradt belőle, mint most évtizedekkel fiatalabb fachkolléganőjéből.
Egyébként is, mit nekem a Metropolitan Opera, amikor Szegeden olyan Liukat láthattam-hallhattam, mint Tokody vagy Rost!

Hao Jiang Tian és Gábor Géza Timurja között semmi kvalitásbeli különbség, csak az a tény, hogy egyikük New Yorkban énekel, másikukat a Szegedi Nemzeti Színház idei évadjában egyetlen nagy szerepre sem méltatta.
Adekvát Ping, Pang, Pong (Joshua Hopkins, Tony Stevenson, Eduardo Valdes).

Összességében élvezetes, sőt, remek, de nem felejthetetlen délután.
Csakhogy!

Idősebb úr ült mellettem, jegyét elejtette, nem vette észre. Felvettem, átadtam neki, megköszönte. Aztán a szünetben a sajtóponton találkoztunk, elkezdtünk beszélgetni.
Több évtizede járja a világot, operaelőadások ezreit látta. Mikor megtudta, hogy magyar vagyok, lelkesen kezdte sorolni Kozma Lajos, Marton Éva, Sass Sylvia, Tokody Ilona, Rost Andrea és mások neveit.

És mesélt a Met 1961-es Turandotjáról, egy "kalóz" felvétel alapján én is úgy gondolom, az jelentette a XX. század olasz operajátszásának utolsó igazán nagy eseményét. Tudtam-e, kérdezte, hogy a kettősben Corelli a színpad elején állt, Nilsson leghátul, és mégis túlszárnyalta hangerőben kollégáját?

Hát igen. Sic transit gloria mundi?

Metropolitan, 1961, Turandot. Stokowski dirigált, Birgit Nilsson és Franco Corelli volt a két sztár.
Metropolitan, 1987, Turandot. Levine vezényelt, Marton Éva és Plácido Domingo állt a színpadon.
Metropolitan, 2010, Turandot. Ld. fenn...

A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.