Bejelentkezés Regisztráció

Egyéb

Volna, ha... (Holokauszt-áldozat magyar zeneszerzők művei)

2008-11-17 07:35:58 BaCi

Holokauszt-áldozat magyar zeneszerzők művei In memoriam – Holokauszt-áldozat magyar zeneszerzők

WEINER LÁSZLÓ (1916–1944): Duó hegedűre és mélyhegedűre
BUDAI PÁL (?–1944-45?): Apró táncok a Babadoktor című balettból
KUTI (KRAUSZ) SÁNDOR (1908–1945): Szonáta
Szerenád
JUSTUS GYÖRGY (1898–1945): Jazz-szvit
GYULAI ELEMÉR (1904–1945?): Altatódal
Air
VÁNDOR (VENETIANER) SÁNDOR (1901–1945): Air

Bársony Péter – brácsa, Gulyás Márta – zongora, Mali Emese – zongora, Rohmann Ditta – cselló, Szabadi Vilmos – hegedű, Wiedemann Bernadett – ének

Hungaroton
HCD 32597

Lassanként hozzászokunk, hogy a Hungaroton legtöbb esetben számunkra ismeretlen, különféle okokból feledésbe merült szerzőkkel jelenik meg a piacon. Ezúttal egy kicsit más a helyzet. A kiadványon hallható művek szerzői ugyan ismeretlenek, de nem mondhatjuk, hogy elfeledettek, hiszen legtöbbjüknek sem ideje, sem módja nem volt arra, hogy kiteljesedjék, létrehozzon egy figyelemreméltó életművet, s ezzel felhívja magára kortársai figyelmét. A hirtelen megszakadt életutak alkotásaiból csak egy-két mozaikdarab maradt, amin a jelenkori hallgató elgondolkozhat: mi lett volna, ha...

Ha visszapillantunk az I. és II. világháború közötti Magyarország kulturális életére, meglehetősen színes kép fogad bennünket. A század első évtizedének válogatás nélküli egyvelege (melyben jól elfér egymás mellett Lehár Ferenc és Reinitz Béla) csak lassanként válik szét az egyes műfajok sajátságai szerint. Hubay és Dohnányi posztromantikája ha műfajilag nem is, de befogadás szemszögéből még jól illeszkedik e műfaji kavalkádba. Bartók és Kodály világa azonban már kérlelhetetlenül saját rekeszt követel magának a hallgatóság oldalán is.

A sors egyik fintora, hogy amikor végre megszületik az oly sokáig keresett „valódi nemzeti zene”, akkor a Nyugat előbb figyel fel rá, mint mi magunk. A 30-as években azonban – Hubay és Dohnányi csöndes küzdelme ellenére – itthon is kezdik megismerni és elismerni Bartók és Kodály zenéjét. Az új harmonizálás, a megváltozott ritmika és szerkezet természetesen közelebb hozza a Nyugat újítóit is. Elvileg tehát az 1920-as, 30-as, 40-es években már itthon is minden adott ahhoz, hogy egy tehetséges fiatal zeneszerző kitanulja a szakmát.

Azonban mint már annyiszor, most is közbeszól a történelem. A nem megfelelő származásúakat, a nem megfelelően gondolkodókat először csak ellehetetlenítik, majd el is némítják. A korongocska tanúsága szerint pedig a fasizmus előretörése az egyéni tragédiák mellett sok esetben a magyar kultúra számára is nagy veszteségeket okozott.
Nem állíthatjuk, hogy az itt hallható szerzők mindegyike zseniális mesterműveket hozott volna létre, ha hagyják kiteljesedni. De annyi bizonyos, hogy mindegyikük tehetséget, kitartást kapott az Égiektől, és műveltséget, tudást a Földiektől. Ennek megfelelően mindannyian el is indultak a korszak lehetséges útjain. Volt, aki Bartók nyomdokaiba lépett, mint például Kuti Sándor. Sokan követték a némileg könnyebben érthető Kodályt is (például Vándor Sándor, vagy Weiner László), s persze szép számmal akadtak, akik az akkoriban egyre népszerűbb jazz elemeket, vagy akár a kuplék fordulatait is felhasználták műveik írásakor (Budai Pál, vagy Justus György).

A nehéz körülmények ellenére el is jutottak valameddig saját zenei történetük írásában. Mégse gondoljuk azonban, hogy ezek a szerzemények szimpla tükörképei sorsuknak. A hátrahagyott néhány hang nem csak az elszenvedett sérelmekről, a hányattatásokról szól. Ezek a szerzők éppúgy az élet teljességét ragadják meg, mint szabadon alkotó társaik. Ha a normális élet, a polgári lét, a szerelem épp nem volt elérhető a számukra, akkor megírták vágyként, ábrándként. Ahogy Radnóti az Erőltett menet-ben Fannira emlékezik, Kuti Sándor is szeretett feleségének, Kuti Amynek ajánlja a lágerben született szólószonátáját.

Itt kelet-Európában az egymást követő diktatúrák különféle ideológiái miatt feledésbe merült alkotók sajnos rengeteg kutatnivalót biztosítanak a zenetudósok, filológusok számára. Ezek a darabok is csupán pillanatképek, töredékek alkotóik életművéből. Többségük csak véletlenül, családtagok emlékeként, vagy a szerencse kegyes játékaként maradt meg számunkra.
A század „kultúrképe” valószínűleg a rengeteg kutatómunka ellenére is erősen foghíjas marad. De minden előkerült darab tanúsítja: nem lehet a Földön olyan elképesztő, kegyetlen, rideg világ, melyben az alkotó emberi elme végleg legyőzhető.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.