vissza a cimoldalra
2022-06-25
részletes keresés    Café Momus on Facebook
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Kiemelt fórumaink
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (5519)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (63425)
Társművészetek (2543)
Hozzászólások a Momus írásaihoz (7674)
Kedvenc felvételek (635)
Opernglas, avagy operai távcső... (21388)
Momus társalgó (6381)
Kedvenc előadók (2930)
Digitális kerekasztal (128)
Milyen zenét hallgatsz most? (25110)
Élő közvetítések - HAANDEL emléktopik (8710)
Haladjunk tovább... (232)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2387)

Olvasói levelek (11857)
A csapos közbeszól (99)
Legfrissebb fórumaink
Házy Erzsébet művészete és pályája (5381)
A nap képe (2312)
Gaetano Donizetti (1008)
Operett, mint színpadi műfaj (5174)
Ilosfalvy Róbert (999)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (2387)
Pantheon (3100)
Momus-játék (6298)
Operett a magyar rádióban (1949-től napjainkig) (5158)
Franz Schmidt (4123)
Kimernya? (4549)
Magyar Televízió opera-, balett- és operett közvetítései - hazai produkciók (1545)
Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. (901)
Eiffel Műhelyház (725)
Zenetörténet (315)
Régizene (7511)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43
számlaszám:
11711003 20016193

apróhirdetés feladása:

Boccanegra — Domingo után
- ppp -, 2022-05-16 [ Operabemutatók ]
nyomtatóbarát változat

Simone Boccanegra - Domingo után 2022. április 30/május 8./11.
Verdi: Simone Boccanegra
Magyar Állami Operaház

Simone Boccanegra: Alexandru Agache
Amelia Grimaldi: Rost Andrea / Boross Csilla
Jacopo Fiesco: Cser Krisztián
Gabriele Adorno: Brickner Szabolcs
Paolo Albiani: Szegedi Csaba
Pietro: Szemerédy Károly
Az íjászok kapitánya: Ninh Duc Hoang Long
Amelia komornája: Sahakyan Lusine

a Magyar Állami Operaház Ének- és Zenekara
vez: Leonardo Sini

Az Operaház vezetése a színház újranyitása után egyik nagy dobásának szánta Verdi operáját hosszú sorozatban, megfejelve Placido Domingo fellépésével. Az elképzelés bejött: a sztárvendég jelenléte a szokásosnál nagyobb reklámot és publicitást adott a produkciónak, ami kihatott az egész széria fogadtatására — mégis azt gondolom, hogy a fő vonzerő nem Domingo neve volt, hanem Giuseppe Verdié.

A repertoár átalakítása, az ismeretlen, még jóindulattal is csak másodvonalba sorolható régi és modern művek között Verdi és Puccini neve mágnesként vonzza az operára, tradicionális éneklésre kiéhezett, mára létszámában sajnos borzasztóan lecsökkent operarajongókat. Ezért lehet, hogy a Simon Boccanegra, amely valamikor a kevésbé népszerű Verdi-művek közé tartozott, most, a főpróbát beleszámítva, hét alkalommal is megtöltötte az Operaházat, miközben más előadások súlyos értékesítési gondokkal küzdenek.

Domingo jött, látott és bizonyos értelemben győzött — amint azt korábbi recenziómban próbáltam elemezni —, minden szempontból vitatható, de értékes pillanatokat teremtő alakításával. Amely a maga nemében kuriózum, de kívül áll egy operaház normális ügymenetén. Ő egymagában meghatározta az előadást, mert nem arról volt szó, hogy megszólal-e Verdi operája, hanem arról, el tudja-e még énekelni és játszani egyáltalán ezt a hatalmas szerepet egy művész nyolcvanon túl. Kis túlzással és némi rosszindulattal fogalmazva: alakítása legalább annyira volt vizsgálható művészi, mint egészségügyi szempontból.

Domingo távozásával Alexandu Agache vette át a címszerepet, amelynek három évtizede birtokosa. Az egész világon énekelte, a legnagyobb házakban volt Boccanegra, alakítását számos hangfelvétel és videó is őrzi. A 2011-es bemutató óta a „mi” Boccanegránk, akivel, bár próbálkoztak mások is, senki össze nem vethető. Az eltelt tizenegy év előadásainak emléke és a felvételek alapot teremtenek arra, hogy az ember értékelje az alakítás fejlődését és változásait is.

Agache harminc éve nagyon fiatal volt még a szerephez, amelyet a múlt nagy baritonjai is többnyire már érettebb, sőt idősebb korban tudtak hitelesen megszólaltatni és eljátszani. Kell hozzá hang, de megfelelő élettapasztalat és érzelmi gazdagság is. A londoni videóban Agache Boccanegrája az egész szerepben az a roppant erős fizikumú hadvezér volt, akiről a prológusban szó van, az ősz atya figurája, életkori adottságok miatt is, kevésbé tűnt hitelesnek.

A mostani szériában, mint ahogy még eddig talán soha, tökéletes egyensúlyba került a figura és a szerep hangi követelményei. Őszinték, átéltek és hitelesek a lányára találó apa érzelmei, eddig nem hallott puhasággal, bensőséggel tudja ezeket hangban megjeleníteni, de a tanácstermi jelenet autoritásához szükséges erő is megvan hozzá. Míg korábban egyértelműen éppen itt, a békére szólító, de a bűnöst irgalmatlanul büntetni tudó uralkodó pillanatai voltak a leghatásosabbak Agache alakításában, most a II-III. felvonás bensőséges, gyönyörű piano tónusokkal éneklő apafigurája volt a legmegindítóbb.

Hogy Boccanegra alakjának ezek a vonásai teljes egészében érvényre tudjanak jutni, olyan partnerekre van szükség, akik képesek vele azonos hullámhosszon működni, létezni. Énekben és érzelemben egyaránt. Elsőként is kell egy szoprán Amelia Grimaldi szerepében, aki a szerep lírai és drámai részét egyforma színvonalon tudja megszólaltatni. Fiatal olasz spinto szoprán lenne az ideális, aki hiteles figurát teremtve győzi a szólam olykor igen kényelmetlen állásait. Rost Andrea debütálása egyértelműen megkésettnek mondható, bár azt hiszem, hogy a szólam mindig is túl volt igazi fachján. Élőben régen nem hallottam már, fülemben a majd évtizedes nagyszerű Nedda-alakításával sajnos súlyos hanyatlást tapasztaltam. Legkevésbé a magas regiszter volumenével van gond, sokkal inkább azzal, hogy az egykor puha lírai szoprán kiélesedett, elvesztve korábbi színét is, a középső és alsó oktávban pedig egyáltalán nem jön át a zenekaron. Elismerve tévedésemet, miszerint Rost le fogja mondani a fellépést, mert végül is három előadást elénekelt a hétből, úgy gondolom, az Operaház szándéka, hogy Domingo mellé régi ismerősét adja partnernek, nem igazolódott.

Hogy mekkora tévedés volt, az valójában akkor derült ki, mikor az utolsó két előadáson Boross Csilla ugrott be helyette. A szerepet 2013-ban énekelte utoljára, hirtelen felkérése a színház részéről felelőtlenség, saját szempontjából vállalása vakmerőség volt. Ő ennek ellenére vállalta — és jól tette! Belépése az egész előadásnak hihetetlen energiatöbbletet adott, azon túl, hogy a hangi egyensúly is megteremtődött, mert a szoprán szólamot megfelelő énekesnő vette át, akinek hiányában borul minden. Boross egészséges, szép hangon, gyönyörű piano frázisokkal énekelt, kitűnően együttműködve partnereivel; hiteles volt szerelmes lányként és apjáért aggódó gyermekként egyaránt.

Az előadások egyik meglepetése volt sokaknak Brickner Szabolcs Gabriele Adornója. Aki figyeli őt egy ideje, talán nem lepődött meg annyira, mert a pár évvel ezelőtti Kolonits-gálán hallottak alapján ennek a mostani vokális produkciónak az ígérete már megvolt. Az éneklésben nincsenek csodák: tanulás, technikai fejlődés van minden meglepetés mögött. Brickner teljesen másképp énekel, mint egykor, látszik, hogy egész testtel, erős támasszal dolgozik, ettől korábbi korlátozott magas regisztere kinyílt, megerősödött.

Ami nem változott, az a karcsú és világos hangszín, amelynek alapján, minden elismerésem mellett is azt kell mondanom, hogy Adornóval nem csak feszegeti, de kicsit túl is lép hangi határain. Ezért olykor beszűkül a felső középhangokon, olykor feszít, hogy nagyobb hangerőt érjen el. Ezek olyan jelek, amelyekre érdemes lenne odafigyelnie, és a jövő szerepvállalásait alaposan meggondolnia. Talán még nem is sejti, milyen veszélyek leselkednek rá, felelősségemnek érzem tehát figyelmeztetni, hogy ha a minden szempontból kiváló, nagyszerűen megoldott Adorno-ária alapján valaki vagy valakik a drámai fach felé akarnák terelni (Don Carlossal már megkezdődött!), tudjon nemet mondani egy Manrico, Enzo, Des Grieux és hasonlók csábításaira. Nézzen körül a Házban, és vegye észre, hogy tették tönkre egyik-másik kollegáját egy hasonlóan téves útra tereléssel! Saját hangjáért elsősorban ő maga tartozik felelősséggel, és egy énekesi pályán a legfontosabb, hogy tudni kell nemet is mondani.

Simone Boccanegra - Domingo után Cser Krisztián Fiescoja számomra a produkció egyik csalódása volt, mondom ezt annak ellenére, hogy a közönség nagy része ezen véleményemet nem látszott és hallatszott osztani. Előadásról előadásra egyre kevésbé volt meggyőző az első részben, hogy utána nagyrészt feledtesse elégedetlenségemet a másodikban, különösen a finálé bariton-basszus kettősében. (Ez a kettős az utolsó előadáson az egész széria legszebb pillanata volt.) Cser rendkívüli basszus hang, amely természeti adottságaiból következően szépen és gömbölyűen szól az alsó regiszterben. Énektechnikája azonban „cserben” hagyja azonnal, ahol a szólam emelkedni kezd, különösen a prológusban. A szó szoros értelmében „Cserben”, mert csak a fejrezonanciát használva a voce nem nyílik ki, belül marad, beszűkül és erejét veszti, hiányzik a hang testre helyezése, a telt hangzáshoz elengedhetetlen széles torok. Nem tudom, hogyan, nem tudom kivel, de érdemes lenne énektechnikájának átalakításán, további stúdiumokon gondolkoznia.

Szegedi Csaba Paolo Albianiként jobb benyomást tett rám, mint korábban bármelyik szerepében. A szólam egyes részeiben erőteljesen, baritonálisabb színnel szólt, majd utána folytatta a már jól ismert módon. Tévedhetek, de mintha új technikai megoldásokkal próbálkozna, hogy tudatosan-e vagy sem, ez nem megállapítható — de csak üdvözölni tudom. Pietro kis szerepében teljes hangi jelentéktelenséget tapasztaltam Szemerédy Károlytól. Hova tűnt az a hang és színpadi személyiség, amit a Köpeny Marceljeként láttam és hallottam tőle? Talány számomra, megmagyarázhatatlan az a visszafejlődés, amelyet egyre nagyobb szerepeiben tapasztalok tőle. Valószínűleg a túlfoglalkoztatás, amely esetében nyilvánvaló, nem tesz jót neki sem énekesi, sem színészi szempontból.

A produkciónak nagyon jót tett a karmester-csere. Kocsár Balázs lehangoló teljesítményéről már szóltam korábban, míg ezen a három előadáson nagyon jó benyomást tett rám az olasz vendég, Leonardo Sini. Már az első hangokon jelentős különbség hallatszott, zenélése élettel teli, dinamikus, az énekesekkel jól együttműködő volt. Mindössze egyetlen ponton, az Amelia-Boccanegra duett záró részében éreztem tempóját túl gyorsnak. Azonban Sini meggyőző produkciója ellenére sem tartom indokoltnak folyamatos meghívását, miközben kiváló magyar dirigensek vannak munka és feladat nélkül, méltatlanul mellőzve.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
11:00 : Budapest
Magyar Állami Operaház

John Cranko / Pjotr Iljics Csajkovszkij / Kurt-Heinz Stolze: Anyegin

18:00 : Budapest
MTA Zenetudományi Intézet - Zenetörténeti Múzeum

"Múzeumok Éjszakája"
Tárlatvezetések, hangversenyek

19:00 : Budapest
Magyar Állami Operaház

Giacomo Puccini: A Nyugat lánya

19:30 : Budapest
Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Virágh András Gábor, Fekete Károly (orgona)
Kárpát-medencei Egyesített Református Kórus
Vezényel:
Arany János
Berkesi Boglárka
Berkesi Sándor
Erdélyi Dániel
Süll Kinga
"Református énekek XIX."

21:00 : Budapest
FUGA

Trio Kegelstatt:
Juliette Leroux (hegedű), Horia Dumitrache (klarinét), Villányi Dániel (zongora)
Bartók Béla: Kontrasztok
Clara Schumann: Hegedű-zongora szonáta
Alban Berg: Négy darab klarinétra és zongorára, op .5
Darius Milhaud: Szvit hegedűre, klarinétra, zongorára, op. 157b
A mai nap
elhunyt:
1767 • Georg Philipp Telemann, zeneszerző (sz. 1681)
1977 • Szervánszky Endre zeneszerző (sz.: 1911)