vissza a cimoldalra
2022-11-28
részletes keresés    Café Momus on Facebook
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Kiemelt fórumaink
Opernglas, avagy operai távcső... (21610)
Kedvenc felvételek (740)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (63905)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (5767)
Hozzászólások a Momus írásaihoz (7780)
Momus társalgó (6412)
Élő közvetítések - HAANDEL emléktopik (8730)
Milyen zenét hallgatsz most? (25131)
Társművészetek (2582)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2410)
Digitális kerekasztal (129)
Kedvenc előadók (2933)
Haladjunk tovább... (237)

Olvasói levelek (11896)
A csapos közbeszól (99)
Legfrissebb fórumaink
Kimernya? (4678)
A díjakról általában (1173)
Mi újság a Szegedi Nemzeti Színházban? (3306)
Ilosfalvy Róbert (1008)
Házy Erzsébet művészete és pályája (5404)
Magyar Televízió opera-, balett- és operett közvetítései - hazai produkciók (1596)
Pantheon (3192)
Operett, mint színpadi műfaj (5257)
Balett-, és Táncművészet (6148)
Momus-játék (6349)
Zenei események (1027)
Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. (904)
Rost Andrea (2134)
Kolonits Klára (1237)
Lehár Ferenc (817)
MET-es operaelőadások moziban (631)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43
számlaszám:
11711003 20016193

apróhirdetés feladása:

Egy fájóan eltűnt magyar világsztár nyomában – Böhm Endre
- zéta -, 2022-03-27 [ Főtéma ]
nyomtatóbarát változat

Böhm Endre Az énekművészet fájdalmasan tünékeny jelenség. A hang a maga sérülékenységével mindvégig önmagában hordozza a közeli elmúlás lehetőségét, ehhez társul a színpad, mint veszélyes közeg. S ha egy énekes elhagyja a világot jelentő deszkákat, a múlt idő az addig elért eredményeit is szinte azonnal zárójelbe teszi. Ahogy Jászai Mari mondta: „ha a színész lejön a színpadról, olyan, mint a tavalyi felhő”. Az előadóművész legnagyobb ellensége a felejtés. De talán senkire nem olyan érvényes ez, mint jelen írásunk hősére.

Böhm Endre 1901-ben Szegeden látta meg a napvilágot. Fiatalon – sok más pályatársához hasonlóan – nem igazán tudta, mivel akar foglalkozni. Leginkább a kertészkedés érdekelte, érettségi után szülői segítséggel nyitott egy kis gazdaságot. Hamarosan rájött, hogy tudása nem elég, így 1924-ben Berlinbe ment tanulni. Egy kertészeti főiskolát látogatott, közben úszó- és vívóversenyeken jeleskedett, s szobrászatot tanult. A Sors váratlanul kopogtatott rá. Egy berlini társaságban összefutott egy énekessel. Georgij Baklanov nemzetközi hírű bariton volt (azidőtájt a bécsi Staatsoperben énekelt vezető szerepeket), s egyből feltűnt neki a fiatal magyar ércesen zengő beszédhangja. Megénekeltette és azon nyomban rábeszélte, hogy képeztesse ki hangját.

Böhm Endre akkurátus ember lehetett, aki mindent a legjobb helyen akart tanulni, így átköltözött Milánóba. Salvatori Salvati korának megbecsült lírai tenorja volt, két évig tanult nála, majd visszament Németországba próbát énekelni. 1927-től a lübecki Opera szerződtette, majd Rostock és Bréma következett. A lírai baritonszerepeket hamarosan a drámaiak váltották fel, már az első évben nagy sikert aratva énekelte el az Álarcosbál Renéjét. Amikor 1929-ben szülővárosában, Szegeden lépett fel, már a Rigoletto címszerepében és a Bohémélet Marcellojaként mutatkozott be (a két este közreműködő másik vendégművész, Sándor Erzsi akkor már országos sztár volt).

Az 1933-as németországi politikai változások elől előbb Csehországba szerződött (Aussigba), utóbb, 1935-től végleg Svájcban telepedett le. Előbb Bern, majd 1944-től Zürich volt az otthona, de rendszeresen megfordult Basel és Genf operaszínpadain is. Az óhazával való kapcsolata ekkoriban néhány rádiókoncertre és hangversenyre korlátozódott, ez utóbbiak közül legérdekesebb a szegedi Dóm téren 1933-ban énekelt Szent Erzsébet legendája, többek között Báthy Anna és Maleczky Oszkár társaságában. Egyes korabeli sajtóértesülések szerint tárgyalt a budapesti Operaház direktorával, Márkus Lászlóval egy esetleges fellépésről, de ez akkor az újabb zsidótörvények miatt nem valósult meg.

Svájcban Andreas Boehm már egyértelműen a drámai repertoár erőssége volt, fokozatosan átvette a legnagyobb hősbariton-szerepeket. Az olasz repertoárt az Aida, az Andrea Chénier, az Ernani, a Falstaff, a Macbeth, a Nabucco, a Simon Boccanegra, az Otello és a Tosca főszerepei alkották. A német szerepeket elsősorban a fokozatosan birtokba vett nagy Wagner-szólamok jelentették (Hans Sachs, Hollandi, Kurwenal, Telramund, Wolfram, Wotanok). Ezenkívül énekelte még az Arabella, a Salome, az Elektra, A rózsalovag, valamint a Fidelio baritonszerepeit is.

Böhm sokoldalúságát dicséri, hogy fentiek mellett repertoárján tartotta a Hoffmann meséi négyes baritonszerepét, a Carmen Escamillo-ját, sőt, a Don Giovanni és a Borisz Godunov címszerepét is. Ő volt 1945-ben az első svájci Porgy Gershwin operájában, s 1950-ben az első Háry Kodály dalművének zürichi bemutatóján.

1939-ben sikerrel mutatkozott be Dél-Amerikában, a Teatro Colónban nem kisebb név, mint Erich Kleiber vezényelte az Elektra, A rózsalovag, Az eladott menyasszony és A cigánybáró c. dalművekben (ez utóbbiban Homonayt énekelte, s a Colón-béli tenorpartnere pedig legtöbbször Pataky Kálmán volt). Ugyan e sikeres vendégszereplés újabb meghívókat eredményezett, a II. világháború „bezárta” Böhmöt a biztonságos Svájcba. (Itthon maradt családjából többen koncertrációs táborban végezték.)

A világ Böhm Endre számára a nagy világégés elmúltával nyílt ki igazán. 1946-tól kezdődően, 45 éves korától, a pálya csúcsán gyakorlatilag egymást érték fellépései a világ vezető operaházaiban. Csak a legfontosabb helyeket és előadásokat érdemes kiemelni, az ember lélegzete is eláll, milyen szédítő karriert futott be alig néhány év alatt.

Bécs és a Staatsoper végre kinyitja kapuit, mások mellett Hollandi, Kurwenal és Wotan (mind Hans Knappertsbusch-sal), Faust-Valentin (Réthy Eszter, Helge Roswaenge és Otto Edelmann társaságában), Igor herceg (Josef Krips vezényli), Telramund (az egyiket Ferencsik dirigálja), Scarpia, René, Alfio-Tonio, Sebastiano (Hegyek alján) szerepeket énekli sorozatban.

Barcelonában a Liceuban Hollandi és Wolfram, Mexikóban Walkűr-Wotan, Münchenben (Soltival) Hans Sachs és Scarpia, a berlini Staatsoperben Hollandi. Londoni bemutatkozása a Walkűr koncertszerű előadása volt a BBC Zenekarral, melyen Thomas Beecham vezényelt, Max Lorenz és Hilde Konetzni partnereként. Ez utóbbi kalózlemezként elérhető.

A nagy dobás persze a teljes Ring volt, amiben Nizzában, Triesztben, Genovában, a müncheni Staatsoperben (ismét Solti György vezényletével) és a londoni Covent Gardenben hallhatja a közönség. Ez utóbbi szereposztása egészen elképesztő: Loge-Siegmund-Siegfried Set Svanholm, Brünhilde Kirsten Flagstad. A Rajna kincséről is kalózfelvétel kering, ami fényesen igazolja, hogy Böhm egyenértékű partnere a nagynevű sztároknak.

Böhm Endre a Mesterdalnokokban 1947-ben sikerül debütálni a budapesti Operaházban is. Két esztendő alatt 17 előadást teljesít, gyakorlatilag a legfőbb szerepeiben sikerült megmutatnia magát. 4 Mesterdalnokok, 2-2 Fidelio, Lohengrin és Carmen, 1-1 Aida, Álarcosbál, Bajazzók, Tosca, Trubadúr, Tannhäuser, Walkűr az itthoni mérleg. A Mesterdalnokokban, a Fidelioban és a Lohengrinben Otto Klemperer, amikor tehette, ragaszkodott hozzá. Az itthoni vendégszereplések a vasfüggöny lezárultával megszüntek. A pesti kritika egyöntetűen lelkesedett világos színű, de rendkívül nagyerejű basszbaritonjáért, sodróan szenvedélyes előadásmódjáért, s a német deklamáció perfektsége miatt.

Több körben tárgyalt a Metropolitan vezetőségével, de közben zürichi anyaszínházában is rendszeresen fellépett, a meghívásokat egyelőre nem tudta teljesíteni.

A váratlan tragédia 1952 augusztusában következett be. A Zürichi Operában A bolygó hollandi próbái közben máig kiderítetlen hiba miatt kinyílt egy színpadi süllyesztő, s az énekes a mélybe zuhant. Három héttel később a kórházban halt bele súlyos sérüléseibe.

Egyetlenegy stúdiófelvétel készült vele mindössze, a halála előtti évben Rudolf Kempe vette fel a Lohengrint. Ha meghallgatjuk a fachtársaktól elütő módon sokszínű előadását, Telramund egészen más alakban jelenik meg. Halljuk a diadalittasat és durvát, de sokkal inkább az esendőt, a kétségbeesettet, a szánnivaló kisembert. Komplex pszichológiai jellemzést kapunk erről a másoknál kicsit egysíkúan ábrázolt figuráról.

51 év adatott meg neki, ebből mindössze hat volt igazán rivaldafényben. Azt hiszem, ha pályán marad még egy évtizedet, az operatörténet kiemelkedő előadóként emlékezik rá. Így meg néhány hangfoszlány és újságcikk maradt utána mindössze.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti Kamaraterem

Banda Ádám (hegedű), Matuska Flóra (cselló), Prunyi Ilona (zongora)
Mozart: 26. (B-dúr) hegedű-zongora szonáta, K. 378
Dohnányi: cisz-moll hegedű-zongora szonáta, op. 21
Boëllmann: G-dúr zongoratrió, op. 19

19:00 : Budapest
Óbudai Társaskör

Óbudai Kamarakórus
vezényel: Erdős Ákos
zongorán közreműködik: Király Miklós
"Az Óbudai Kamarakórus 36. éves jubileumi hangversenye"

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Kriszta Kinga (szoprán), Vörös Szilvia (mezzoszoprán), Vigh Andrea (hárfa)
A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara (karigazgató: Pad Zoltán)
Vezényel: Kovács János
Ravel: Pavane egy infánsnő halálára
Debussy: Két tánc
Saint-Saëns: Koncertdarab hárfára és zenekarra, op. 154
Debussy: La Damoiselle élue (A kiválasztott hölgy)
Ravel: La valse
A mai nap
született:
1632 • Jean-Baptiste Lully (Giovanni Battista Lulli), zeneszerző († 1687)
1829 • Anton Grigorjevics Rubinstein, zongorista, zeneszerző, karmester († 1894)