vissza a cimoldalra
2021-02-25
részletes keresés    Café Momus on Facebook
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11571)
A csapos közbeszól (95)

Régizene (6455)
Erkel Színház (10794)
Momus-játék (6008)
Hozzászólások a Momus írásaihoz (7416)
Operett, mint színpadi műfaj (4686)
Franz Schmidt (3787)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (2161)
Operett a magyar rádióban (1949-től napjainkig) (4428)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4953)
Társművészetek (2270)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (62545)
A MET felvételei (1363)
Kimernya? (3955)
Erkel Ferenc (1091)
Házy Erzsébet művészete és pályája (5083)
Opernglas, avagy operai távcső... (20733)

Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Fellélegzés #4 – Vaskos meglepetések koncertje
- zéta -, 2020-08-23 [ Budapesten ]
nyomtatóbarát változat

Erdős Attila 2020. augusztus 21. - Zeneakadémia, Nagyterem

SCHUMANN: A költő szerelme, Op. 48
BEETHOVEN: C-dúr vonósnégyes, op. 59/3.

Erdős Attila (bariton)
Nagy Péter (zongora)
Kelemen Barnabás
Daniel Rowland (hegedű)
Kokas Katalin (brácsa)
Maja Bogdanović (cselló)
Pogány Judit (próza)

Biztosan belefutottak már olyan koncertélménybe, amikor a hangverseny hallgatása közben előtolul valami nagyon régi-régi gondolat, a helyszínhez csak nehezen kapcsolható történet. Ilyen esett meg velem a Fesztivál Akadémia negyedik koncertjén.

Abban a hitben ültem be a Zeneakadémia szellős nézőterére, hogy az előző napi élményt aligha fogom elérni. Tévedtem, de nem ilyen egyszerű a történet.

Ott kezdődik, hogy volt valami elemi hitetlenkedés bennem, amikor megláttam, hogy a pályakezdés éveiben járó, szimpatikus és színpadra termett baritonista, Erdős Attila kedvenc Schumann-dalciklusomat, a Dichterliebe-t adja elő. Persze, ezen ott kell lenni. Mert hiába kedvenc, azért élőben nagyon rég sikerült utoljára kifogni.

Egyszer énekelte Gáti István (Ránki Dezsővel, most utánanéztem, hát, 1978-ban), s a '90-es években, amikor Gulyás Dénes többször is műsorra tűzte, valamiért kimaradt. Szóval, hitetlenkedtem, mert annyira valószínűtlennek tűnt az egész. Erdős nagyon szimpatikus énekes, Dinyés Dánielék Operabeavatóján ismertem és kedveltem meg, de színpadon egyedül a Kékszakállban láttam eddig az Operettszínházban. Valahogy ezután nem gondoltam, hogy ebben az érett bölcseknek, vagy legalábbis meglett férfiaknak való nagyszabású, feszes dalciklusban fogom legközelebb látni. Az énekes dalok iránti vonzódása sem jutott el eddig hozzám.

Erdős ráadásul – önhibáján kívül – némi hendikeppel indult, hiszen Fazekas Gergely házigazda a koncertet felvezető előadásában – nem annyira lovagiasan, bár nem gondolom szándékosnak – az első dalt felvételről lejátszotta a gyülekező publikumnak, nota bene, pont Fritz Wundelich egyik stúdiófelvételéről. Mindenesetre Erdős ezt vagy nem tudta, vagy nem törődött vele és nagyon jól tette. Nemes lírai baritonján úgy szólalt meg Schumann remekműve, mintha évek óta szisztematikusan készült volna rá.

A dalciklus előadásának (kiváló énekesekkel is előforduló) buktatója, ha szétbontjuk őket dalokra és külön-külön próbálunk kapaszkodót találni hozzájuk. Pedig csak egyet kell megkeresnünk, de ugyanazt mindegyikhez. Erdős ezt tette: egy gondolatsorra, egy hangadásra, egy szellemre, és főleg: egy lélekre fűzte fel mind a tizenhat dalt. Jól bírta erővel is, egyedül az utolsó dalnál volt érezhető, hogy töménységben nem tudta a saját (addigi) mércéje szerint meglépni. És felfogása első hangtól önálló volt, semmi nyomát nem éreztem, hogy valamely nagy előd halovány kópiája szeretne lenni. Első próbálkozásra pedig ez több, mint ígéretes: vaskos meglepetés!

Erdős Attila partnere a Zeneakadémia professzora, Nagy Péter volt. Amennyire Erdős produkciója meglepetést keltett, annyira bizton lehetett számítani Nagy Péter végtelenül professzionális közreműködésére, s ez maximálisan be is jött. Nem állítom, hogy minden ponton azonos Schumann-kép él bennük, generációs felfogásbeli különbség is előfordulhat, de végül kisebb érezhető zökkenőkkel együtt is harmonikus együttműködést sikerült létrehozniuk. Néhány ponton a dalok közti szünet érzésem szerint indokolatlanul megszakította a ciklus folyamatjellegét, de ez mindenképpen a két művész közös döntése lehetett.

Schumann után előbb egy különös hangulatú József Attila-vers, majd Beethoven következett, a Kelemen Fesztiválkvartett előadásában a harmadik Razumovsky-vonósnégyes, (op. 59/3.).

A darab előadása különösen csillagos órában jött létre. Sok kvartettet láttam hallottam az elmúlt évtizedek során, de összjáték ilyetén harmóniájára nem emlékszem. Kelemen Barnabás, Daniel Rowland, Kokas Katalin és Maja Bogdanović erre a napra jutó két vonósnégyesre állt össze, de azt hiszem, érdemes lenne feltétlenül tovább dolgozniuk együtt. Már az első hangnem-kereső pillanatokban sikerült elérni az időtlenség oly ritka érzését, amit a kvartett különös együttlélegzését jelentette. Ez pedig később sem változott. Az Andante tétel rejtelmes bolyongása, a Menüett elegáns és mégis egyszerű kecsessége mind ugyanerről szólt.

Majd ahogy az utolsó tételt, a híres (vagy hírhedt) fúgatételt Kokas Katalin elindította, már sejthető volt, ha ezt fergeteges lendületet tartani tudják, különösen nagy élménnyel fogunk távozni. Így történt, az utolsó hangok elhalásával párhuzamosan a harmadháznyi telt Zeneakadémia egy emberként kiáltott fel.

Még mielőtt megszólnának, hogy hol a bevezetőben felemlített történet, elmondom. Már a Schumann-dalok között feljött, de a Razumosky-kvartett alatt újra és újra eszembe jutott az a híres anekdota, amit sok évtizeddel ezelőtt olvastam, biztos Önöknek is megvan. Az aggastyán templomi orgonista, Reincken, aki az ifjú Johann Sebastian orgonálását hallva ezt mondta: "Azt hittem, hogy a művészet halott, de látom, hogy benned él."

És ez az érzés pont most annyira jó…

Kelemen Barnabás, Daniel Rowland, Kokas Katalin, Maja Bogdanović
fotó:© Fesztivál Akadémia

Műsorajánló
Mai ajánlat:
Nincs mai ajánlat
A mai nap
született:
1727 • Armand-Louis Couperin, zeneszerző († 1789)
1873 • Enrico Caruso, énekes († 1921)
1940 • Jesús López-Cobos, karmester († 2018)