Bejelentkezés Regisztráció

Külföldön

Miszticizmus nélkül – A Don Carlos Pozsonyban

2020-02-22 22:54:53 Heiner Lajos

A Don Carlos Pozsonyban 2020. január 18.
Szlovák Nemzeti Színház

Verdi: Don Carlos

Lassan négy évtizede, hogy egy kis bázeli kolostor kerengőjében bolyongtam. Gyönyörű virágoskertet vett körül, nyár volt, színpompa. Egyes egyedül sétáltam, csend volt és valami végtelen nyugalom. Mintha zene szólt volna a kolostor mélyéről, kürtök és kórus, Carlo, il sommo imperatore.
Félve nézegettem körbe-körbe, hátha feltűnik a Nagyúr, V. Károly.

Azt hiszem, ekkor kezdtem megérteni Verdi Don Carlosát.

Aztán sokszor, sok helyen láttam az operát. Szegeden és Budapesten, Prágában és a Salzburgi Ünnepi Játékokon. - És most Pozsonyban.

A Szlovák Nemzeti Színház előadása zeneileg valóban világszínvonalú volt.

Simon Keenlyside miatt vonatoztam ki Pozsonyba, őt korábban csak felvételekről ismertem.

Nagyszerű Posát énekelt. A voce nem olyan bársonyos, mint pl. Hvorostovskyé volt, de teljesen intakt – a bariton hatvan esztendős – a művész rendkívül muzikális, és színészként is elsőrangú.

Peter Mikulaš (II. Fülöp) pedig immáron közelebb a hetvenhez, mint a hatvanhoz – de a hang olyan, mint sok-sok éve, amikor először hallottam Vodnik szerepében.

Sajnos, egy egész előadás tud borulni, ha a nagy Fülöp – Főinkvizítor duettben nincs méltó partnere. Ezen az estén nem volt. Nem vagyok hajlandó leírni annak a személynek a nevét, aki a Főinkvizítort no nem énekelte, csak a jelmezébe bújt. Egyszerűen csak pudváshangúnak szoktam hívni, azt is kis p-betűvel. Bár annyira pudvás, hogy akár nagy p is lehetne.

Amúgy az egész szereposztás nagyon erős volt. A címszerepben Tomáš Juhás, a Pozsonyban rendszeresen fellépő tenorok egyik legjobbja (természetesen László Boldizsár mellett).

Emlékezetes Andrea Danková széphangú Erzsébete, Monika Fabianová nagy vivőerejű mezzója Eboliként (a koronavírus miatt először azt írtam, Ebolaként, de még időben javítottam).

Martin Leginus biztos kézzel irányította a zenekart, talán annak köszönhetően is, hogy ő tanította be a produkciót.

A rendezésről (Diego de Brea) nincs sok mondanivalóm. Minimalista, sok vetített képpel dolgozik. De nem megy szembe Verdivel – és a mai operajátszásban ez már önmagában komoly tény.

Ez az előadás zeneileg a világ bármelyik nagy operaházában megállná a helyét. Valami mégis hiányzott, az, ami megfoghatatlan, definiálhatatlan, de a Carlos kvintesszenciája: a miszticizmus.

És eszembe jutott még valami, ami régen, noha nem negyven éve történt velem. Egyszer egy lány azzal kosarazott ki, hogy „nincs benned miszticizmus”.

Azt hiszem, kezdem megérteni őt is.

A Don Carlos Pozsonyban
fotó:© Pavol Breier, 2018






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.