Bejelentkezés Regisztráció

Főtéma

Mosolyok és mosolygók

2019-07-21 18:10:31 Heiner Lajos

Látogatás Oslóban, 2019 májusában.

Látogatás Oslóban Oslói entrée-m örökké emlékezetes marad. Tomboló viharban szálltunk le az Oslo Gardermoen repülőtéren, láttam, a pilóta hogyan billegteti a csűrőlapokat, hogy a gépet egyenesben tartsa. Előtte elhangzott a felszólítás: kényszerleszállás esetén mindenki hagyja hátra értékeit és haladéktalanul menjen a vészkijáratokhoz! Mindeközben a cabin crew egyenként ellenőrizte az üléseket, fixen vannak-e rögzítve.

Másnap reggel szakadt az eső. Amikor áthajóztam a Bygdöy-félszigetre, az ablakon nem láttam ki.

A félszigeten múzeum múzeum hátán. Elsőként a viking hajók múzeumát tekintettem meg. Három rendkívüli hajó, illetve hajómaradvány található itt, az Oseberg, Gokstad és Tune névre hallgatók. Az elsőn sohasem hajóztak – Aasa (Ose) királynő sírjának készült. Szinte hihetetlen a hajó dinamizmusa, büszkén magasba törő sárkányfejű orrával, gazdag ornamentikájú faragványaival.

A hajókból előkerült leletek szépen rendezve külön termekben tekinthetők meg.

Látogatás Oslóban S még mindig „tengeren”. A Kon-Tiki Múzeum, központjában a legendás hajóval. Gyerekkorában ugyan melyikünk nem olvasott Thor Heyerdahl óceáni expedícióiról (és most, a látottak hatására, vén fejjel rugaszkodok neki válogatott írásainak: A KON-TIKI-től a RA-ig, Gondolat, Budapest, 1974). Az oslói múzeum anyaga csodás, számos érdekességgel. Tudták Önök, hogy Heyerdahl hydrophobiában szenvedett? Alig tudott úszni, és tengerészeti tapasztalata egyáltalán nem volt? Hogy az indulás előtti percekben a hattagú legénység héttagúra bővült – egy papagáj „személyében”?

És egy másik legendás hajó, a Fram, emlékek Nansenről és mindenekelőtt Amundsenről (gyerekkorom olvasmányaiban ugyan Scottnak szurkoltam…). A jégkabint nem próbáltam ki (elég nekem az esetenkénti akár mínusz 33 Celsius fok „privátban”, a vas rénszarok földjén). Amundsen nevével pár órával később egészen más kontextusban találkoztam, amikor (egy neves szaklap által Norvégia legjobb sörözőjének tartott) pubban ittam egy korsóval a helyi sörgyár róla elnevezett IPA-jából.

A Tengerészeti Múzeum viszont csalódást keltett. Csak azoknak tudom ajánlani, akik szeretik a hajókról készült festményeket. Itt van minden mennyiségben, vitorlás és gőzös, a csendes, vagy épp háborgó tengeren.

A Nobel Békemúzeum viszont egyszerűen kiábrándító, és nem csak stockholmi nagytestvérével összevetve. Azt a negyedórát is sajnálom, amit rá vesztegettem.

A Városházáról Varsó jutott eszembe, a Kultúra és Tudomány Palotája. Ha szavazást írnának ki arról, melyik ormótlanabb és rondább, az eredmény valószínűleg holtverseny lenne. Az oslói épületet a világ legnagyobb, és valószínűleg legocsmányabb freskói „díszítik”.

Látogatás Oslóban Az Edvard Munch-múzeum sem külső megjelenésével hat (már javában készül az új, jövőre átadásra kerülő épület). De a belcsín annál jelentősebb. A Sikolyt – és talán a Madonnát – mindenki ismeri, de tartok attól, hogy a norvég művész alkotásainak zöme nem igazán került közel a magyar mvészetbarátok zöméhez.

Hozzám csak most. Egyik bámulatból a másikba estem. A tárlatot többször körüljárva kedvencemet is megtaláltam, a Halál és Életet.

A múzeum története majd’ olyan kalandos, mint a festőé. A kezdetekben sok támadás érte, mert a kollekcióra csak háromfős személyzet vigyázott. Ekkor szerződtették napi 24 órás szolgálatra Rottweiler Ivánt. Illetményét kutyatáp formájában kapta. Ám szolgálati viszonya 1972-ben megszűnt, talán ezért történhetett meg, hogy 2004-ben két fegyveres rontott be. Egyikük a biztonsági őrt tartotta sakkban, a másik elvágta a két leghíresebb kép biztosítókábeleit. A festmények csak két év elteltével kerültek elő.

Oslóban is van persze Hop on – Hop off városnéző járat, de sokkal izgalmasabb ennek kishajó megfelelője. Más arculatát mutatja az Operaház a vízről, a tekintet képes átfogni a – sajnos hosszabb ideje felújítás alatt álló – Akershus kastélyt, lehet bámulni a környező szigetek apró, színes házait.

Oslo emberi léptékű főváros, akár gyalogosan lehet bóklászni – és sajnálkozni azon, hogy rövid, négynapos látogatásomba mennyi sok szép nem fért bele.

Végül magyarázattal tartozom beszámolóm címéért.

Itt mindenki mosolyog. A szállodában rád mosolyog a takarítónő, ha elmész mellette. Mosolyogva adja ki a sörödet a pultoslány. Rád mosolyog (az igencsak szemrevaló) fiatal hölgy, amikor azt kérdezi, milyen nyelven szeretnéd megvásárolni az Oslo Passt – és amikor a felsorolásnál a „muze byt i v cestine” –t mondom, mosolya a füléig szalad, és közli, ő is Csehországból érkezett. Mosolyog a villamoson az ellenőrnő, és az az idősebb úr, aki érdeklődésemet meghallva felajánlja, elkísér a hangversenyteremig – sőt, utánam fut pár métert, a másik oldalon menjek, úgy egyszerűbb.

Szeretném még látni a mosolyodat, kedves Oslo!






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.