Bejelentkezés Regisztráció

Budapesten

Három a tenor… - René Barbera, Maxim Mironov és Michal Lehotskỳ a MÜPÁ-ban

2018-10-03 12:24:47 - zéta -

2018. október 1.
Müvészetek Palotája
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

René Barbera – tenor
Maxim Mironov – tenor
Michal Lehotskỳ – tenor
Koltai Katalin - gitár

Magyar Állami Operaház Zenekara
vez. Andrij Jurkevics

Koltai Katalin és Maxim Mironov

A Zene Világnapját, avagy a Café Momus születésnapját a MÜPA a hajdani három tenoros gálaestek feltámasztásával ünnepelte. Nem szerettem a három tenoros gálaesteket. Értettem persze és vonzott is, hogy így a szokásos nézőszám többszörösét lehetett az úgymond operai ismeretterjesztés hálójába beterelni, hiszen némelyik stadionkoncerten akár százezren is ünnepeltek. Ugyanakkor mindig riasztott a tömegrendezvény tömeg mivolta, hiszen a műfajt alapvetően intim keretek közt érzem igazán adekvátnak. Nem véletlenül alakult úgy, hogy a tenorgálát szinte kivétel nélkül az agyonismételt slágerek jellemezték, kiegészítve olykor az operett, a nápolyi dal, a zarzuela, a musical gyöngyszemeivel. Sőt, olyan is volt, ahol mindössze két-három elcsépelt ária képviselte csak a komolyabbik műfajt.

Első gondolatom tehát az volt, hogy nem érdekel ez engem, de azután megnéztem a műsort: pompásabbnál pompásabb tenoráriák sorjáztak, a slágerekből fejenként egy-egy jutott, viszont a munkás, igényes ínyencségek egymást érték. A tervezett három tenor igen ígéretes tehetség, a dirigenshez is volt már dolgom, kifejezetten kellemes emlékeket hagyva maga után. Szó szót követ, elmentem.

A három tenorista közül elsőnek az orosz Maxim Mironov lépett színpadra. A Cosi fan tutte tenoráriája (Un aura amorosa) inkább hírhedt, mint híres, nem is szokták efféle koncerteken műsorra tűzni. Egyáltalán, egy kezemen meg tudom számlálni, hány énekestől hallottam az elmúlt évtizedekben technikailag korrekt módon előadni. Mironov légies könnyedséggel, puhán és tökéletes ízléssel adta elő a szólamot. A fiatal oroszt utána nem is láttuk egészen a szünet előtti utolsó számig, ami Az ezred lánya kilenc C-s tenoráriája volt. Lélegzetelállító biztonsággal tolmácsolta, még a figura megejtő naivitását is pontosan hozta.

Azt gondoltuk, hogy ezt már aznap nem tudja überelni, de tévedtünk. A második részben A sevillai borbély és Az olasznő Algírban cavatináit, végül a Don Pasqualéból Ernesto szerenádját adta elő. A produkció pontosan igazolta, hogy miért visszatérő vendég Mironov a neves pesarói Rossini-fesztiválon. A könnyed hangütés, a virtuózan pergő koloratúrák és a korlátlannak tűnő felső regiszter világviszonylatban is a stílus dobogós helyét biztosítják neki. Itt kell kiemelni a Sevillai-részletben és az Ernesto szerenádban magas színvonalon közreműködő gitárművész, Koltai Katalin nevét (a Pasquale-részletet az énekes egyedül gitárkísérettel adta elő).

René Barbera Másodiknak az olaszos kinézetű amerikai tenor következett. René Barbera járt már a MÜPÁ-ban, tavaly A sevillai borbély Almavivájaként aratott zajos sikert. Barbera énekelt már a MET-ben is és két nappal korábban debütált a bécsi Staatsoper Don Pasquale-produkciójában. Ezen az este egy számmal spintósabb szólamokkal tarolt. Ő sem választott megszokott belépőszámot, Alfredo második felvonás eleji áriáját. Az első pillanattól magával ragadott gyönyörű, nagyívű és lekerekített legatóival. Az már csak ráadás volt, hogy az áriát megállás nélkül folytatta a strettával, amit egy igazán impozáns C-vel zárt. Az első részben később a „La donna e mobile”-t adta elő lendületesen-impozánsan, majd A puritánok c. Bellini-opera „A te o cara”-jával bizonyította, hogy a magas C feletti tartományok sem okoznak problémát számára.

A második részben Barbera előbb egy lélegzetelállítóan finom Nemorino-románccal bűvölt el (utoljára ilyen stílusosan talán Luigi Alvától hallottam), majd a későbbiekben a Lammermoori Lucia nagyáriájával (Tombe degli avi miei) tette fel a koronát produkciójára. Nagyívű dallamformálás, tömény drámaiság jellemezte. Ahogy Mironov előadásmódján a jövő évtized vezető Rossini-tenorját hallottuk meg, úgy Barbera az új nemzedék vezető Donizetti-tenorját képviselhette. Ez pedig egy estére maga a tökély!

Michal Lehotskỳ Sajnos, a tervezett harmadik tenor, Fabio Sartori a délelőtti főpróbán lebetegedett, így prágai és a pozsonyi operaházak vezető hőstenorja, Michal Lehotskỳ ugrott be. Lehotskỳ sem ismeretlen idehaza, bő évtizede a Roberto Devereux címszerepében debütált a MÜPÁ-ban, míg tavaly – szintén beugrással – a Turandotban aratott sikert. Hangja az utóbbi években megtestesedett. Ezen az estén fáradtnak és fénytelennek tűnt, de ezt nyugodtan írhatjuk a gyors beugrás számlájára. Becsületére válik, hogy mindössze egyetlen szám változtatásával vállalta Sartori programját.

A Macbeth tenoráriájával (Ah, la paterna mano) nyitott. A hang maga a fakósága ellenére is kellően tömény és vivőerős, Lehotskỳ érezhető biztonsággal énekelte át a sűrűbb szövésű zenekari masszát. Némi megingást egyedül a Radames-románc záróhangján éreztem, de a szólam egyre emelkedő dallamíveit kifejezetten lírai felfogással szólaltatta meg. Nagyon szép, kulturált megoldással kísérletezett a Tosca Levéláriájában is, míg az est hivatalos részét záró Kacagj Bajazzók! igazán drámai hangon szólt az előadásában.

Az este nagy meglepetése a Magyar Állami Operaház Zenekara volt, akiket rég hallottam ilyen felszabadultnak. Ebben vélhetően oroszlánszerepe volt a vezénylő és énekeseit példásan kísérő Andrij Jurkevicsnek. A dirigens a szólószámok zenekari kíséreteit is aprólékosan kidolgozta, s négy pompás nyitány csendült fel lendületes pálcája nyomán (Verdi: A végzet hatalma, Szent Johanna, Donizetti: Az ezred lánya, Bellini: Norma).

Ha valamit utáltam a régi tenorgálákon, az a finálé volt. Ettől sajnos most sem tudtam megmenekülni, mert tenorjaink a jogos ünneplésre válaszul előbb a „Nessun dorma”, majd a szólóban már hallott „La donna mobile” közös előadásával válaszoltak.

Szerencsére a Brindisi ezúttal elmaradt…

Barbera, Lehotskỳ, Mironov, Jurkevics
copy:© Posztós János, Müpa






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.