Bejelentkezés Regisztráció

Interjúk

„Az éneklés mostanára már csak hobbiként jelenik meg az életemben” – interjú Supala Kolossal

2018-07-18 15:27:56 - zéta -

Budapesten beszélgettünk egy idehaza rég látott vendéggel, Supala Kolossal, a Magyar Állami Operaház egykori magánénekesével, aki a 60-as évek második felében országos ismeretségnek örvendett.

Supala Kolos    - Milyen apropóból van most itthon?

   - Hatvanadik érettségi találkozónkat ünnepeltük, ebből az apropóból látogattam haza és örülök, hogy interjút adhatok és beszélgethetünk egy kicsit a művészi múltamról.

   - Mi úgy találkoztunk össze, hogy nemrégiben felbukkant egy nagyszerű Budavári Te Deum felvétele a YouTube-on, ahol Ferencsik János vezényletével Déry Gabriella, Komlóssy Erzsébet, Réti József és egy, a mai generációk számára ismeretlen basszista énekelte a szólókat. Néhányan valószínűsítették, hogy Ön énekel, de a biztonság kedvéért megkerestem Önt a Facebook segítségével.

   - Igen, nagyon örültem a felvételnek, nem is tudtam a létezéséről. Sajnos az énekesi múltamból csak kevés emlék maradt fenn, így minden apró részlet érdekel. Ez pedig egy rendkívül jó minőségű videó. Sajnos nagyon kevés hangzó anyag maradt fenn az énekesi múltamból.

   - Mikor énekelt utoljára Magyarországon?

   - Házikoncerteken énekeltem általában, legutóbb egyik barátom névnapján. Ilyen esetben legszívesebben Schumann és Schubert dalait veszem elő, egy alkalommal Lisztet. De ezek a koncertek zárt körben hangzottak el. Számomra az éneklés mostanára már csak hobbiként jelenik meg az életemben.

   - Amikor utána nyomoztam az itthoni énekesi múltjának, azt találtam, hogy 1970-ben a szombathelyi Iseumban énekelt Sarastrót.

   - Igen, 1970 nyarán volt, akkor én már a nürnbergi opera tagja voltam. Az előző évben is szerepeltem A varázsfuvolában, s már akkor aláírtam, hogy a következő nyáron is jövök. Nagyon izgalmas volt egyébként, mert komolyan foglalkoztatott a kérdés: vissza tudok-e menni egyáltalán? Bár az már az enyhülés időszaka volt.

   - Kezdjük az elején! 1963-ban robbant be a köztudatba az akkori országos televíziós tehetségkutató, a Ki Mit Tud? jóvoltából. Én a későbbi Ki Mit Tud-okon nőttem fel, de édesanyám emlékei szerint akkor egy bársonyos hangú, jóképű fiatalember Sarastro áriájával aratott nagy sikert.

   - Ennek az előzménye egy másik Ki Mit Tud volt, amit az orvosi egyetemen rendeztek. Az ének kategória első helyét nyertem el, s utána Zsebők Professzor Úr, a zsűri elnöke, a Radiológia tanszékvezetője azt mondta, hogy nekem mindenképpen szerepelnem kell az országos versenyen is. Jelentkeztem is és egy barátom zongorakíséretével elindultam a válogatón. Már másnap élő adásba kerültem, igaz, a kísérőt lecseréltették egy profi hölgyre. Fordulóról fordulóra egyre jobb lett és a végén a Szilágyi Erzsébet Gimnázium triójával (Csengery Adrienne, Várbíró Judit, Zsadon Andrea) holtversenyben nyertem a megosztott első helyet.

   - A zene szeretete otthonról jött?

Supala Kolos    - Igen, édesapám hegedűs volt, így a muzsika mindennapjaink része volt. Én már kiskoromban feltűnést keltettem azzal, hogy már a dallam kezdeténél fütyültem a folytatást. Kedvenceim ebben az időben Bach-szólószonátái voltak. Az énektanulás akkor kezdődött, amikor első ízben nem vettek fel az orvostudományi egyetemre. Egy kedves, valamikori szopránénekesnő, Gervay Erzsi kezdett el tanítani, ingyen és bérmentve. Egy év alatt annyit fejlődtem, hogy a következő évben már az orvostudományi egyetem mellett a Zeneakadémiára is felvételiztem. A felvételi bizottság elnöke Forrai Miklós volt és már a procedúra során is elmondta, hogy felvesznek. Majd pár héttel később kiderült, hogy az orvostudományira is bejutottam, volt nagy dilemma, mi legyen. Összeült a családi tanács, nagybácsik és nagynénik, meg persze a szüleim. A döntés úgy szólt, hogy menjen a gyerek orvosnak, énekelni magánúton is lehet. Így is történt, de Forrai Tanár Úr nagyon megharagudott emiatt. Az 1963-as Ki Mit Tud? díjátadóján, a zsűri elnökeként azt mondta: „legyen olyan jó orvos, mint amilyen jó énekes most…” Így jelezte, hogy nem igazán számít rám a művészi pályán.

   - Végül tényleg orvosként indult el a pályája, ha jól olvastam, az Orvostovábbképző Intézetben…

   - Így van, ott kezdtem, az urológián. Faragó Tanár Úr, az ottani főorvos nagyon támogatta az énekesi ambícióimat. Amikor koncertekre került sor, minden további nélkül elengedett a próbákra, s dicsekedett is azzal, hogy Supala Kolos az Ő osztályán dolgozik.

   - Olvastam több tanulmányt is azzal kapcsolatban, hogy a zene és az orvoslás az feltűnően sokszor kapcsolódik össze, számos hazai és nemzetközi példa van rá. A magyar példák közül említeném pl. Lukács Ervin karmester, Kovács István basszista, vagy a másik oldalról a gyakorló orvosokból álló és rendszeresen koncertező Semmelweis Vonósnégyes nevét. Szóval, annyira nem ritkaság. Hogy sikerült átnyergelnie az operai pályára?

   - Két évig dolgoztam az Orvostovábbképzőben, közben elég gyakran megfordultam koncerteken is. A Károlyi Kertben egy Verdi: Requiem előadáson léptem fel, amiről nagyon jó kritikát kaptam Pernye Andrástól. Másnap felhívott a munkahelyemen Mikó András, az Operaház főrendezője. Elmondta, hogy az előző nap ott volt a Károlyi Kertben és a fellépésemet próbaéneklésnek tekinti és megkérdezte: volna-e kedvem erre a pályára menni? Ez nagyon megdöbbentett, gondolkodási időt is kértem. Végül igent mondtam.

   - Ennyire nem lehetett egyszerű…

   - Vonzott a pálya. De azért még volt egy próbaéneklés az Operaházban is. Ott volt Lukács Miklós direktor is. De sikerrel vettem az akadály. Hamarosan kezdődtek is a próbák, elsőre az Ariadné Naxos szigetén című Richard Strauss operában kaptam meg a Lakáj szerepét. Makai Péter rendezte és Ferencsik János vezényelt. A szerepet tökéletesen tudtam, de nagyon civilként közlekedtem a színpadon, a rendező dolgozott is velem elég sokat.

   - Végül is színpadi gyakorlat nélkül került a pályára…

   - Igen, semmi gyakorlatom nem volt, a nullával egyenlő volt a színpadi tudásom. De lassan belerázódtam.

   - Néhány héttel később már megérkezett az első főszerep, Sarastro… Ez talán statikusabb színpadi mozgást igényelt.

   - Mikó András ötlete volt, hogy legyen egy igazi fiatal Sarastro, megtiszteltek vele. A szerepet kívülről tudtam, csak még nyilvánosan nem énekeltem. Huszár Klára vette át velem a rendezést és láttam rajta, hogy roppant csalódott, hogy ilyen, szerinte túl fiatal énekes kapja a feladatot. Amikor próbáltam megnyugtatni, úgy érezhette, hogy az indokolatlan önbizalom beszél csak belőlem. Később, amikor külföldre költöztem és elbúcsúztam tőle, elismerte, hogy félt, hogy megbukom. De szerencsére semmi nem történt, ezt a szerepet énekeltem legtöbbször idehaza. Tényleg nagy sikerem volt benne.

   - Ez 1967-ben volt. Ez az időszak azért volt érdekes, mert az Operaház Székely Mihály halála óta folyamatosan kereste a nagy basszista utódát, gondolom, az Ön szerződtetése és mélyvízbe dobása is ennek jegyében zajlott…

   - Székely Mihály szerepeiből még egyet kaptam meg, Timurt a Turandotból, az akkori új betanulás részeseként. Nagyon szerettem azt is. A Don Carlos új rendezésében Gavazzenivel dolgozhattam együtt, V. Károlyt énekeltem. Az első próbán, még zongora mellett, amikor meghallotta a hangom így szólt: „Che bella voce…”

   - Két évad alatt mintegy száz előadást teljesített az Operaházban, ami ma csúcsnak számítana.

   - Nagyon szerettem az Operaházban dolgozni, még a prózai szerepemet is (Szelim basát a Szöktetésből).

   - Egy basszistának nem inkább Ozmin miatt izgalmas ez a darab?

   - Akkor én ahhoz túl fiatal voltam és bizony nem elég testes. A másik, hogy a buffó szerepek annyira nem feküdtek nekem a pályámon.

   - Nagyon sok koncertet adott és ezen belül kiemelten sok dalesten közreműködött. Pedig ebben az időben kevés hazai énekes énekelt dalokat, azt a külföldi világsztárok művelték leginkább, mint például Elisabeth Schwarzkopf, Christa Ludwig, Nicolai Gedda…

   - Vagy Dietrich Fischer-Dieskau. Abban az időben, amikor énekelni tanultam, az énektanárnőmnek nagyon sok dallemeze volt és Fischer-Dieskaut nála hallottam legelőször. Lenyűgözött az előadásmódjának árnyaltságával és persze megpróbáltam utánozni. Később személyesen is megismertem Őt és feleségét Várady Júliát. A dal műfaját a mai napig roppant szeretem. Volt a Zeneakadémián is fellépésem, a Liederkreist énekeltem, Dénes Erzsébet kíséretével. Vidéki dalestjeim is voltak, pl. egyszer Kurtág Márta csodálatos kíséretével. Abban az időben vették fel lemezre Esterházy Pál Harmonia Caelestisét, amin szintén közreműködhettem a Liszt Ferenc Kamarazenekarral, Sándor Frigyes vezényletével.

   - Daléneklésben tehát Fischer-Dieskaut követte, de ki volt az operai példaképe, ha volt egyáltalán ilyen?

   - Cesare Siepi. Megfoghatatlanul nagy énekes, szenzációs hangképzés, csodálatos megjelenés. Egy igazi basso cantate. Ő volt nekem A Don Giovanni (bár Leporellót is fantasztikusan énekelte). Személyesen is megismerhettem.

   - Orvosi hivatását az Operaházzal párhuzamosan is művelte?

   - Akkor már nem, hiszen a sok előadás sok próbával járt, nem tudtam beilleszteni. Ebben a két évadban Budapesten főállású operaénekes voltam.

   - Majd elhagyta az országot és leszerződött a nürnbergi operaházhoz…

Supala Kolos    - Rocco szerepére készültem, Blum Tamással próbáltunk. Közben én folyamatosan kerestem a lehetőséget egy nyugati operaházhoz való csatlakozásra. Amikor ez kiderült, elvették a bemutatkozás lehetőségét. Akkor éreztem, hogy ellenszenv kezdett kialakulni körülöttem. Ősztől kiköltöztünk Nürnbergbe, ahol az első szerepem A bűvös vadász Remetéje volt. Hamar megkaptam Sarastrót is, szinte automatikusan, ott is nagy sikerem volt. Hans Gierster, aki annak idején a főzeneigazgató volt Nürnbergben, az egyik próba után kijelentette, hogy bár sok helyütt vezényelte már a darabot, de az O Isis und Osiris… kezdetű áriát így még sosem hallotta.

   - Más szerepek?

   - Sparafucile a Rigolettóból, több kis szerep a Traviatában és A nürnbergi mesterdalnokokban. A Don Giovanniban Komtur voltam, a Lammermoori Luciában Raimondo. Énekeltünk egy sor modern darabot, a Mózes és Áronban a Főpap voltam, előadtuk Luigi Nonotól az Intolleranza-t, Hans Werner Henze művét (Das Floß der Medusa), Zimmermann hírhedt operáját, A katonákat.

   - Amikor megírták előadhatatlannak minősítették, de végül Kölnben bemutatták és elterjedt. Akkor még minden német nyelven ment, igaz?

   - Igen, akkor ez volt az általános a német operaházakban.

   - Akkoriban számos későbbi világsztár a pályáját a nyugat-német operaházakból indította el.

   - Salminen például nálunk énekelte el először Pogner szerepét.

   - Hogy került vissza az orvosi pályára?

   - Annak idején Nürnbergbe tapasztalatlanként kötöttem szerződést. Rossz szerződést. Gyakorlatilag a havi 1300 márkáért minden pillanatomat lekötötték. Nem volt lehetőségem a fejlődésre, nem hagytak időt arra, hogy másutt bemutatkozhassak. Hívtak ugyan előadásokra Hamburgba, Wiesbadenbe, Bernbe (Rigolettóban léptem fel Gardellivel két ízben), de többnyire nem lehetett leegyeztetni az otthoni elfoglaltságaim miatt, le is szoktak rólam. Azt éreztem, hogy nem vagyok szabad. Például kaptam egy szerepet a Szép Helénában, amit nagyon utáltam, de nem volt lehetőségem visszaadni, nem engedték. Szép lassan megcsömörlöttem az egész színházi léttől és anyagilag is nehezen éltünk, hiszen az első időkben szintén orvos feleségem még nem tudott elhelyezkedni.

   - Feladta…

   - Fel. Egy gyenge pillanatban megpályáztam egy tanársegédi állást Nürnbergben, amit meg is kaptam, helyből dupla fizetéssel, mint amit az operaházban kaptam. Utána még egy évig visszajártam egy-egy előadásra vendégszereplőként, az orvosi munkám mellett.

   - Később átköltözött Münchenbe, ahol most is él…

   - Előbb a feleségem, majd én is átpályáztunk. Pár év kórházi közreműködés után, 1980-ban nyitottam egy saját rendelőt, onnan mentem nyugdíjba 65 éves koromban.

   - Az éneklés nem hiányzott?

   - Az egyik nagy müncheni templomban nagyon sokáig rendszeresen énekeltem. Kantátákat különböző szerzőktől, Haydn-Mozart miséket, Bach-passiókat, Karácsonyi oratóriumot. Amikor a kántor nyugdíjba ment, ez is elmaradt, a templom zenei kínálata megváltozott.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.