Látogatás Luccában, a Puccini-múzeumban

A Puccini-család 1815-ben, Domenico Puccini halála után költözött a luccai San Lorenzo tér 9. szám alatti házba. Nem világos, hogy az egész hatalmas épület az övék volt, vagy csak egy nagy emeleti lakás, ahol ma a Puccini Múzeum található (az angol nyelvű ismertető hol „birth home”-ot, hol „house”-t említ).

1858. december 22-én itt született Giacomo Puccini, akit másnap már meg is kereszteltek, tartván a gyenge fizikumú csecsemő halálától.
Amikor a legteljesebb volt a család, a szülőkön kívül itt lakott egy nagymama, hat lány és egyetlen öccse is.

Az édesapa 1864-ben halt meg, az édesanya húsz évvel később. Ezt követően az ingatlannak kalandosan alakult a sorsa. Bérbe adták, majd a lánygyermekek lemondtak tulajdonjogukról, így a két fiútestvéréé lett. 1889-ben eladták, de visszavásárlási opcióval – 1893-ban, a Manon Lescaut sikere után Puccini vissza is tudta vásárolni, és utána a család tulajdonában maradt.
1974-ben adományozták a Puccini Alapítványnak, és 1979. október 28-án nyílhatott meg a Puccini Múzeum. Egy 2011-es alapos felújítás után ma úgy néz ki, mint a zeneszerző gyerekkorában.

A lakás szinte egésze bejárható. Megnézhető a szülőszoba, a hálószoba, a konyha és az ebédlő. A zeneszobában áll az a zongora, melyen Puccini a Turandotot komponálta. És van egy Turandot-szoba, többek között Maria Jeritza és Gina Cigna kosztümjeivel.

A legérdekesebbek azonban talán a 3. és 5. szoba kihúzható fiókjai, számos rendkívül értékes eredeti dokumentummal, többek között Puccini-levelekkel. Természetes, hogy Toscaninivel kapcsolatos anyagokkal is találkozunk, hiszen a két zenészt ugyan váltakozó emocionális hullámzású, de közel három évtizedes barátság kötötte össze.

A gazdag dokumentáció sem ad azonban választ a Puccini-interpretáció egyik legizgalmasabb kérdésére. Tudott, hogy a Bohémélet világpremierjét 1896. február 1-én Toscanini vezényelte, és a bemutató ötvenedik (!) évfordulója alkalmából, 1946. február 3-án és 10-én koncertszerűen eldirigálta New Yorkban is. Egészen különös módon a Maestro, aki mindig puritánul ragaszkodott a kottában leírt hangjegyekhez, itt a szövegben! eszközölt egy változtatást – az egyik legismertebb Puccini-kutatót, William Ashbrookot idézem (Puccini operái, 85. old., Zeneműkiadó, 1974): „A Toscanini vezényelte ötvenedik évfordulós Bohémélet (1946. február 3. és 10.), amely később RCA-Victor hanglemezen is kapható lett, mutatja, hogy még egy variáns létezik. Mielőtt Mimi távozna, hogy elbújjon a fa mögé, Francesco (később Frank) Valentino a következő szöveggel helyettesíti a jelenlegit: "Ora andate a casa, per or gli parleró, poi tutti vi diró". E váratlan változás forrása ismeretlen számomra.”

Valentinot már nem tudjuk megkérdezni, hiszen 2001-ben elhunyt.
Persze ha lenne erről valamilyen dokumentum tőle, mondjuk egy levél, tisztázhatná a kérdést.

Nos, létezik ilyen levél.

Alkalomadtán majd elküldöm a Múzeumnak.

Köszönetünket fejezzük ki a Puccini Múzeum Sajtóosztályának a beszámoló megírásához nyújtott segítségéért.