vissza a cimoldalra
2021-10-17
részletes keresés    Café Momus on Facebook
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Kiemelt fórumaink
Élő közvetítések - HAANDEL emléktopik (8648)
Hozzászólások a Momus írásaihoz (7576)
Kedvenc felvételek (213)
Opernglas, avagy operai távcső... (21102)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (5134)
Társművészetek (2468)
Milyen zenét hallgatsz most? (25096)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (62718)
Kedvenc előadók (2872)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2387)
Momus társalgó (6360)
Haladjunk tovább... (230)

Olvasói levelek (11816)
A csapos közbeszól (98)
Legfrissebb fórumaink
A nap képe (2294)
Eiffel Műhelyház (595)
Pantheon (2964)
Szentély az isteni Anna Nyetrebko-nak (3091)
Kimernya? (4311)
Simándy József - az örök tenor (697)
Operett a magyar rádióban (1949-től napjainkig) (4908)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (2290)
Kolonits Klára (1188)
Mi újság a Szegedi Nemzeti Színházban? (2906)
Franz Schmidt (4024)
Momus-játék (6099)
Lisztről emelkedetten (1148)
Házy Erzsébet művészete és pályája (5253)
Kórusok, kórusművek, karéneklés (120)
musical (211)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43
számlaszám:
11711003 20016193

apróhirdetés feladása:

Megrendült sorok Georges Prêtre halálára
Pál Tamás, 2017-01-06 [ Kommentár ]
nyomtatóbarát változat

Georges Prêtre Nem volt szerencsém hozzá személyesen. Első élményem vele a Tosca ama nevezetes hangfelvétele, amelyen Callas a címszereplő. Partitúrával a kézben hallgattam, s ámultam el, mennyi lényegbevágó dolgot nem árul el a kotta, s hogy ők ketten, címszereplő és karmester hogy teremtenek hangokból szívszorító, átélhető valóságot.

Később, mikor megjelentek az első kép-hang zenefelvételek a neten, szíven ütött, mikor először láttam dirigálni. A megszokott karmesteri imperatívusz helyett egy mindent beragyogó derűs arc nézett szembe a zenekarral és velem, parancsnoki gesztusok helyett odanyúlt a zenéért, felemelte és megmutatta. Aztán amit csak lehetett, megnéztem-meghallgattam vele. Őt nézve nagyon kezdtem utálni (igazságtalanul) a rezzenéstelen arcú karmester-sztárokat, Karajant, Barenboimot és az ő magabiztos tévedhetetlenségüknek kötelességtudóan engedelmeskedő sztárzenekarokat.

Más volt számára fontos, mint amit általában annak tartunk, és másképp valósította meg elképzeléseit, mint ahogy szoktuk. Van egy Beethoven Hetedik felvétele a Bécsi Szimfonikusokkal. Ijesztően gyorsan kezdi, Adagio helyett szinte Allegro, ám mikor odaér a harmadik súlyos tutti akkordhoz, ama bizonyos „első fokú alterált szekundhoz”, ahol a hatalmasan megszólaló A-dúr szinte kibillen sarkaiból, egyszeriben megérkezünk az Adagióba. „Visszamenőleg” értjük meg, hogy neki, Georges Prêtre-nek ez volt fontos, ez az elmozdulás, s mély hálát érzünk, hogy nem tartott tempót. És egyébként is, semmi metrikus csápolás, Prêtre-t a zene mélyebbről mozgatja, mint az ütembeosztás, sokszor nem látjuk, hol az egy, de pontosan tudjuk, és a zenekar is tudja, hogy most kell játszani és azt is, hogy hogyan. Prêtre karmesteri művészete a legerősebb bizonyítéka annak, hogy a dirigens legfontosabb eszköze a jelenlét. Nagysága, hogy ezt fölismerte, s a partitúrát nem azért tette félre, hogy memóriáját csillogtassa, hanem mert tudta, nincs fontosabb annál, mint hogy zenészei szemébe tudjon nézni.

Igen, a karmesteri pulton is esendően emberi Prêtre-nek az arca az, ami megrendít. A derűs mosolyból pillanatról-pillanatra változó, a zene előtt járó mindent tudó bölcs arca, aki tudja előre, mi fog következni, s akivel nem lehet nem együtt tartani, akár a zenekarban ülsz, akár a nézőtéren. Különös személyisége lehet annak is az oka, hogy bár mindenhol dirigált, s a zenekarok imádták, a közvélemény mégsem karmester-sztárként tartotta nyilván. Én azt hiszem, hogy ő ezzel mélységesen meg lehetett elégedve, mert nem akart sztár lenni, ennél sokkal több volt.

Van egy felvétele, a Parasztbecsület Intermezzóját dirigálja egy franciaországi fesztiválon. Nincs a kezében pálca, két tenyerét maga elé emelve nem vezényel, hanem – mintha agyagból gyúrná – formálni kezdi a hangzást, alig moccan. Lassan, szinte kínok között születik a zene, látni, hogy a zenekar elragadtatva követi, nincs ütemvonal, nincsenek kottafejek, csak a katartikus élmény. Vége, s én a közönséggel együtt ordítok a gép előtt, s szentül megfogadom, hogy maradék időmben kevesebbet kalimpálok, és jobban törődöm a zenével.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
11:00 : Budapest
Erkel színház

Vaszilij Vajnonen / Michael Messerer / Borisz Aszafjev
Párizs lángjai

11:00 : Budapest
Eiffel Műhelyház, Bánffy Miklós terem

"Miklósa30+"
koncert

19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti Kamaraterem

Alexander Melnyikov (zongora)
"A fekete-fehér színei"
Debussy: Prelűdök, 2. kötet
Berlioz–Liszt: Fantasztikus szimfónia, op. 14
21:00 "Kóda"

19:00 : Budapest
Eiffel Műhelyház, Bánffy Miklós terem

Gyöngyösi Levente: A Mester és Margarita

19:00 : Budapest
Erkel színház

Carl Orff: Carmina Burana
Szcenikus kantáta eredeti nyelveken, magyar és angol felirattal

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Jevgenyij Koroljov (zongora)
Keller András (hegedű), Homoky Gábor (brácsa), Fenyő László (cselló), Buza Vilmos (nagybőgő)
Concerto Budapest
Beethoven–Mahler: 11. (f-moll) vonósnégyes, op. 95 („Serioso”)
J. S. Bach: 1. (d-moll) zongoraverseny, BWV 1052
Schubert: A-dúr („A pisztráng”) zongoraötös, D. 667
A mai nap
elhunyt:
1837 • Johann Nepomuk Hummel, zeneszerző (sz. 1778)
1849 • Frédéric Chopin, zeneszerző (sz. 1810)