vissza a cimoldalra
2022-09-24
részletes keresés    Café Momus on Facebook
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Kiemelt fórumaink
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (63696)
Kedvenc előadók (2933)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (5676)
Opernglas, avagy operai távcső... (21498)
Társművészetek (2575)
Milyen zenét hallgatsz most? (25125)
Kedvenc felvételek (698)
Hozzászólások a Momus írásaihoz (7717)
Momus társalgó (6406)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2407)
Haladjunk tovább... (237)
Élő közvetítések - HAANDEL emléktopik (8723)
Digitális kerekasztal (128)

Olvasói levelek (11891)
A csapos közbeszól (99)
Legfrissebb fórumaink
Pantheon (3142)
Kedvenc magyar operaelőadók (1247)
Jonas Kaufmann (2527)
Bánk bán (3031)
Szentély az isteni Anna Nyetrebko-nak (3175)
Házy Erzsébet művészete és pályája (5394)
Kolonits Klára (1224)
Operett, mint színpadi műfaj (5228)
Végveszélyben a komolyzene a Magyar Rádióban? (482)
A Zeneakadémián uralkodó áldatlan állapotokról... (715)
Erkel Színház (11300)
A nap képe (2337)
Magyar Televízió opera-, balett- és operett közvetítései - hazai produkciók (1567)
Marton Éva (863)
Momus-játék (6320)
Edita Gruberova (3185)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43
számlaszám:
11711003 20016193

apróhirdetés feladása:

Megrendült sorok Georges Prêtre halálára
Pál Tamás, 2017-01-06 [ Kommentár ]
nyomtatóbarát változat

Georges Prêtre Nem volt szerencsém hozzá személyesen. Első élményem vele a Tosca ama nevezetes hangfelvétele, amelyen Callas a címszereplő. Partitúrával a kézben hallgattam, s ámultam el, mennyi lényegbevágó dolgot nem árul el a kotta, s hogy ők ketten, címszereplő és karmester hogy teremtenek hangokból szívszorító, átélhető valóságot.

Később, mikor megjelentek az első kép-hang zenefelvételek a neten, szíven ütött, mikor először láttam dirigálni. A megszokott karmesteri imperatívusz helyett egy mindent beragyogó derűs arc nézett szembe a zenekarral és velem, parancsnoki gesztusok helyett odanyúlt a zenéért, felemelte és megmutatta. Aztán amit csak lehetett, megnéztem-meghallgattam vele. Őt nézve nagyon kezdtem utálni (igazságtalanul) a rezzenéstelen arcú karmester-sztárokat, Karajant, Barenboimot és az ő magabiztos tévedhetetlenségüknek kötelességtudóan engedelmeskedő sztárzenekarokat.

Más volt számára fontos, mint amit általában annak tartunk, és másképp valósította meg elképzeléseit, mint ahogy szoktuk. Van egy Beethoven Hetedik felvétele a Bécsi Szimfonikusokkal. Ijesztően gyorsan kezdi, Adagio helyett szinte Allegro, ám mikor odaér a harmadik súlyos tutti akkordhoz, ama bizonyos „első fokú alterált szekundhoz”, ahol a hatalmasan megszólaló A-dúr szinte kibillen sarkaiból, egyszeriben megérkezünk az Adagióba. „Visszamenőleg” értjük meg, hogy neki, Georges Prêtre-nek ez volt fontos, ez az elmozdulás, s mély hálát érzünk, hogy nem tartott tempót. És egyébként is, semmi metrikus csápolás, Prêtre-t a zene mélyebbről mozgatja, mint az ütembeosztás, sokszor nem látjuk, hol az egy, de pontosan tudjuk, és a zenekar is tudja, hogy most kell játszani és azt is, hogy hogyan. Prêtre karmesteri művészete a legerősebb bizonyítéka annak, hogy a dirigens legfontosabb eszköze a jelenlét. Nagysága, hogy ezt fölismerte, s a partitúrát nem azért tette félre, hogy memóriáját csillogtassa, hanem mert tudta, nincs fontosabb annál, mint hogy zenészei szemébe tudjon nézni.

Igen, a karmesteri pulton is esendően emberi Prêtre-nek az arca az, ami megrendít. A derűs mosolyból pillanatról-pillanatra változó, a zene előtt járó mindent tudó bölcs arca, aki tudja előre, mi fog következni, s akivel nem lehet nem együtt tartani, akár a zenekarban ülsz, akár a nézőtéren. Különös személyisége lehet annak is az oka, hogy bár mindenhol dirigált, s a zenekarok imádták, a közvélemény mégsem karmester-sztárként tartotta nyilván. Én azt hiszem, hogy ő ezzel mélységesen meg lehetett elégedve, mert nem akart sztár lenni, ennél sokkal több volt.

Van egy felvétele, a Parasztbecsület Intermezzóját dirigálja egy franciaországi fesztiválon. Nincs a kezében pálca, két tenyerét maga elé emelve nem vezényel, hanem – mintha agyagból gyúrná – formálni kezdi a hangzást, alig moccan. Lassan, szinte kínok között születik a zene, látni, hogy a zenekar elragadtatva követi, nincs ütemvonal, nincsenek kottafejek, csak a katartikus élmény. Vége, s én a közönséggel együtt ordítok a gép előtt, s szentül megfogadom, hogy maradék időmben kevesebbet kalimpálok, és jobban törődöm a zenével.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
11:00 : Budapest
Régi Zeneakadémia, Kamaraterem

Accord Quartet: Mező Péter, Veér Csongor (hegedű), Kondor Péter (brácsa), Ölveti Mátyás (cselló)
Haydn: 27. (D-dúr) vonósnégyes, Hob. III:34 [op. 20/4]
Beethoven: 9. (C-dúr) vonósnégyes, op. 59/3 („Razumovszkij”)

17:00 : Budapest
Müpa, Üvegterem

Váradi László (zongora)
"Hangulatkoncert"
J. S. Bach-Busoni: Chaconne
Liszt: Sposalizio
Liszt: Mazeppa - transzcendens etűd
Chopin: b-moll szonáta, Op.35

18:00 : Budapest
ELTE Jogtudományi Karának díszterme

Dr. Szabó Balázs (orgona)
A Magyar Rádió Gyermekkórusa
vezényel: Dinyés Soma és Vargáné Körber Katalin
"Kodály 140. - 3. koncert"

19:00 : Budapest
Magyar Állami Operaház

Giacomo Puccini: Tosca

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Ránki Dezső (zongora)
Concerto Budapest
Vezényel: Keller András
"Évadnyitó koncertek 2."
J. S. Bach: d-moll zongoraverseny, BWV 1052
J. S. Bach: A-dúr zongoraverseny, BWV 1055
Mahler: 1. (D-dúr) szimfónia („Titán”)

19:30 : Budapest
Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Kelemen Barnabás (hegedű)
Amszterdami Concertgebouw Zenekara
vezényel: Fischer Iván
Bartók: Táncszvit, Sz. 77, BB 86
Bartók: Hegedűverseny, op. posth., Sz. 36, BB 48a (1907-08)
Beethoven: V. (c-moll, „Sors”) szimfónia, Op.67
A mai nap
született:
1922 • Cornell MacNeil, énekes († 2011)
1922 • Ettore Bastianini, operaénekes († 1967)
1927 • Alfredo Kraus, énekes († 1999)
elhunyt:
1960 • Seiber Mátyás, zeneszerző (sz. 1905)
2014 • Christopher Hogwood, karmester (sz. 1941)