Bejelentkezés Regisztráció

Főtéma

Egy elfeledett nagy bariton: Szabady István

2016-09-12 13:28:47 Márok Tamás

Szabady István Én már jobbára csak a legendájával találkoztam. Vele személyesen csak egyszer, a Szegedi Operabarátok Egyesületének egyik összejövetelén. Suttogva mutattak az ősz hajú idős úrra: Ő a Szabady Pista! És a hangsúlyban nagy tisztelet volt.

Pedig 10 évig egy városban éltünk és én már akkor is operabolond voltam. Mindenkitől ugyanazt hallottam: hogy Szabady Istvánnak világszép bariton hangja volt! Sajnos azonban ezt a világszép hangot sehogyse tudtam meghallhatni. Tulajdonosa befejezte színpadi pályafutását évekkel azelőtt, hogy én a városba érkeztem volna, s nyugdíjas korában pedig soha nem énekelt nyilvános fellépésen. Nem volt pesti énekes, ezért aztán felvételek sem készültek vele. Nagy adóssága a magyar operakultúrának, hogy a vidéki színházakban működő énekesekről és színészekről a legutóbbi időkig alig, csak elvétve őrzött meg valamit. Nemrég azonban kapcsolatba kerültem a művész lányával, aki nemcsak cikkeket és fényképeket őrzött meg, hanem néhány felvételt is. Ezekből aztán meghallhattam, milyen kitűnő énekesről is van szó.

Szabady István 1910-ben született a Tolna megyei Harcon. Szüleinek 4 hold földje volt, ebből próbáltak megélni. Ő maga kocsifényező és kárpitos szakmát tanult. A helyi dalárda karnagyának tűnt föl először szép hangja. Ezek után útnak indult, Budapesten szeretett volna tanulni. Maleczky Oszkár testvére hallgatta meg először és nyomban biztatta. Némi fölkészülés után, érettségi nélkül került a Zeneakadémiára. Tanárai többek között Molnár Imre, Ádám Jenő, Bartha Dénes, Laurisin Lajos és Abonyi Géza voltak. Saját elmondása szerint egy énekeseket kedvelő kocsmárosnál lakott, kórusban való énekléssel keresett némi pénzt.

Végzés után a budapesti Állami Operaház szerződést ajánlott neki, ám az akkor visszacsatolt Észak-Erdélyben, Kolozsváron alakuló magyar operánál is ajánlatot kapott. Ezt választotta, mert itt vezető baritonnak hívták. Vaszy Viktor volt a zeneigazgató, az igazgató pedig Báró Kemény János, akitől a tolnai parasztfiú gyakran kért tanácsot, például, hogy egy fogadásra vagy estélyre hogyan öltözzön. Kolozsváron énekli először a Háry János címszerepét és maga Kodály azt mondta: éppen ilyennek képzelte az alakot! Itt alakította először a Rigoletto címszerepét, Petúrt a Bánk bánban, a János vitézben is a címszerepet osztották rá. Később, Szegeden Bagót és a Strázsamestert is eljátssza-elénekli.

1944-ben a front elől menekült el a társulat. Először Budapestre, az Erkel Színházba mentek. Itteni Rigolettó-előadásukról lelkes kritika jelent meg az Új Magyarság című lapban (d.l.), alighanem Dalos László tollából. A következő évadot már Szegeden kezdi a társulat. 1946-ban Vaszy itt indítja el az operajátszást. Szabady kezdettől vezető szerepeket énekel, de sok a konfliktusa Vaszyval.

A Rigoletto, A trubadúr, a Traviata, A végzet hatalma, Az álarcosbál, az Aida, a Bajazzók és a Parasztbecsület bariton főszerepeit énekli, Petúr a Bánk bánban, Gara a Hunyadi Lászlóban és Nilakanta a Lakméban.

Jellemzőnek gondolom, hogy a legtöbb nagy intrikus-szerepet, például Scarpiát vagy Jagót nem énekelte el, valószínűleg távol álltak egyéniségétől. Amikor 1949-ben Vaszy elment Szegedről és megszűnt az operatársulat, ő maradt. Tovább játszotta kedves Háryját, és olykor prózai főszerepet is kapott a Mélyszántás című darabban, de más művekben is. Paulusz Elemér tett erőfeszítéseket az operajátszás fönntartására. Ennek egyik bizonyítéka egy 1952. április 4-i plakát a Bánk bán díszelőadásáról. A címszerepet Köles Zoltán, Ottót Kenéz Ernő, Melindát Papp Júlia és a primadonna Iván Margit, Gertrudot Turján Vilma, Tiborcot Horváth József, Petúrt Szabady énekelte. (Érdekesség, hogy Somának, Bánk fiának azt a Rácz Tibort jelzi a plakát, aki ma is a Szegedi Nemzeti Színház színésze.) Amikor aztán Vaszy 1957-ben visszatért, Szabadynak ismét több feladata lett.

A Szegedi Szabadtéri Játékokon többször is föllépett. Az 1959-es újranyitás évében és 61-ben a strázsamestert alakította a János vitézben, majd 1962-ben nagy sikert aratott a Háry János címszerepében, 1965-ben pedig Petúrt énekelte. A Háryt a 30-as években játszották már a Dóm téren, akkor Palló Imre volt a címszereplő. A háború után Vaszy Szabadyval vette elő újra, később sokat játszották és olyan kitűnő címszereplőkkel, mint Melis György vagy Bessenyei Ferenc.

Szabady István Valószínűleg a Bánk bán próbái alatt történt, hogy az elhúzódó próbák és a próbák utáni fröccsözések miatt felesége nagyon mérgesen várta otthon. Ezért aztán a Bánkot éneklő Simándy Józseffel azt találták, ki, hogy engesztelésül szerenádot adnak az asszonynak. (Simándyval még a 40-es évekből ismerték egymást, akkor a Carmenben és a Parasztbecsületben énekeltek együtt a Szegedi Nemzeti Színházban.) Szabadyék a Cipőgyár mellett laktak, hajnal felé zengett a Római körút. Eddigre azonban Éva asszony már annyira dühös volt, hogy egy vödör vízzel honorálta az alkalmi trubadúrokat. A szomszédok állítólag nagyon sajnálták, hogy az ingyenmuzsika félbeszakadt...

1970-ben lett 60 éves, és Vaszy nyomban nyugdíjazta. Pedig még igen jó erőben volt. Ez nagyon rosszul esett neki, ezek után alig ment a színház környékére is. Hogy a „visszavonultatás” korai volt, az fényesen bizonyítja egy házi hangfelvétel. Ezen Szabady István 80 éves korában Az álarcosbál nagy René áriáját énekli otthon, egy rádiófelvétellel együtt – kitűnő formában, biztos magasságokkal. Később vigaszt nyújtott neki, hogy a Szegedi Nemzeti Színház örökös tagjává választották, Gregor József és Réti Csaba vitték el neki az oklevelet. Az Operabarátok Egyesülete pedig tiszteletbeli tagjává választotta. Éva lánya elmesélte, hogy nyugdíjas éveiben sok operát hallgattak együtt, és elemezték is a hallottakat. Édesapja nagyon szerette például Mario Del Monaco hangját. Giuseppe di Stefanóét sokkal kevésbé, azt „szálkásnak” tartotta. 1992-ben Szegeden halt meg.

Szabady István hangját egy 60-as évek végén készült Pillangókisasszony-felvételen hallottam először. Yamadorit énekelte, és a rövid szólamban is föltűnt a voce különleges színe. A bűvös vadász rádiófelvételén Kilián rövid bevezetőjét énekli. Ebből már világos volt, hogy igazi drámai hanggal van dolgunk, de úgy éreztem, nem ez az igazi kvalitása. Hosszas keresgélés után lányától, Szabadi Évától kaptam néhány nótafelvételt, Az Aida Nílus-parti jelenetéből Aida-Amonasro kettősét Moldován Stefániával, valamint a finálét Vadas Kiss Lászlóval, alighanem 1959-ből. Ezekben világosan hallatszik a hang szépsége, ereje, az éneklésmód természetessége. Igazi hősbariton szól, s a hang a magas regiszterben sem veszti nem sötét színét, nem válik egyenessé, viszont még szebb fényt kap. A gyenge minőségű felvételeken is sugárzik az előadói készség. Szabady énekesi kvalitásait e részlettel tudjuk felidézni:

Nagy kár, két legjobb szerepéről, Háryról és Rigolettótól nem maradt fenn hangzó dokumentum.

Szabady István Kritikák Szabadyról

Szabady István egészen kivételes tehetség. Ennek az alakításnak a híre messzire megelőzte érkezését. És méltán, mert amit láttunk, hallottunk tőle, az megrázóan hatalmas és emberien nagy volt. Ez a fiatal baritonista nemcsak legkedvesebb, de legjobb szerepét is énekelte, mert Rigolettónál jobb, érzésünk szerint egy szerepben sem lehet. Hangjában szeretet, féltés és bosszúvágy lobogott, játéka félelmetesen realisztikus volt.” (Új Magyarság 1944. nov.16. dl)

A keserű bordal előadását a közönség lelkes tapsaira ismételnie kellett.”(Délmagyarország 1954. jún. 17.)

A szereplők közül ezúttal Szabady István Luna grófját kell kiemelni. Az ő ízes magyar beszédű egyéniségének különösen nagy feladatot jelentett Verdi igényes bel canto stílusának kivirágoztatása. Szabady meglepően oldotta meg művészi feladatát, amiről elsősorban áriájának nemes csengése tanúskodik, de az együttesekben is hibátlan zeneiséggel, és szárnyaló hanggal tolmácsolta szólamát. Játékában nemes tartását és kifejező arcjátékát dicsérhetjük. Várakozással tekintünk Szabady további fejlődése elé.” (DM 1954. no.12. Szathmári Gáza)

Sz.I. Amonasrójában a figura mély emberségét ragadta meg s a hatást csak meghatványozta szépzengésű baritonjával.” (DM 1959. május 12.)

Az előadógárda élén Sz. I. Tonio alakítása valóban lenyűgöző. Különösen a Prológ ragyogó tolmácsolásáért megérdemelten kapott vastapsot!” (DM 1959. okt. 27.)






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.