Bejelentkezés Regisztráció

Operabemutatók

A boldogság tényleg nem sült galamb – Tóth Péter meseoperája a Szegedi Nemzeti Színházban

2016-03-08 15:52:15 -zéta-

Árgyélus Királyfi Szegeden 2016. március 4. délelőtt
Szegedi Nemzeti Színház

Árgyélus királyfi - Szondi Péter
Tündér Ilona - Gyüdi Eszter
Szaváriusz, Pomedória királya / Öreg farkas - Altorjay Tamás
Mortadella, Zordánia uralkodója - Vajda Júlia
Márton - Taletovics Milán
Mari, Márton menyasszonya - Laczák Boglárka
Áfonya / Sipirc - Bocskai István
Béfonya / Seperc - Rákai István
Cirfandli / Kalamajk - Tóth Péter
Dorina - Somogyvári Tímea Zita
Karina - Dobrotka Szilvia
Kinga - Horák Renáta
Bonifacio / Pávián / Ceremón - Börcsök Bálint
Asperge / Kekec - Ördögh József
Főlovász / Porkoláb - Piskolti László
Kortymester / Tűzmester - Bonecz Tamás
Testőr / Csigázó - Gyuris Imre
Testőr / Hangár - Judik Patrik
Arrabon / Buczók - Büte László
Szkarabán / Lombrágó - Csóti István
Parfüma / Penetra - Himmer Veronika
Szalla, Arrabon arája / Ribella - Kocsis Judit
Szisszia, Szkarabán arája / Patália - Tóth Judit

Szegedi Szimfonikus Zenekar, a Szegedi Nemzeti Színház énekkara és tánckara, valamint gyerekszereplők

vez. Koczka Ferenc

Van úgy, hogy a királyfi hosszú-hosszú ideig, egészen addig csak rezignált, tétova, céltalan és kissé életunt szemlélője a körülötte lévő világnak, amíg nem találkozik Tündér Ilonával. Az is lehet, hogy már régóta ott van/volt a szeme előtt, csak nem ismeri föl. Ahogy a kórus énekli már az első felvonásban, „a boldogság nem sült galamb”. Mindenkinek meg kell harcolnia érte, és ha kicsit későn kap észbe, akkor nyilván még nehezebb átverekednie magát az egekbe tornyosuló akadályokon. De talán a sokára kiküzdött boldogság szebb, értékesebb és teljesebb, mint az ölbe pottyant. De mindenképpen időállóbb.

Bognár Róbert és Schlanger András kicsit didaktikus szövegére, Várady Szabolcs fanyar iróniájú verseire Tóth Péter alkotott meseoperát Az árgyélus királyfiból, melyet az egyik alkotó, Schlanger András rendezésében a minap mutatott be a Szegedi Nemzeti Színház. (Ez amúgy csak magyarországi repríznek számít, hiszen pár hónapja Kolozsváron zajlott le az ősbemutató.) Az általam látott előadás péntek délelőtt zajlott, s a legkeményebb célközönség, a 4-7 közötti korosztály töltötte meg a nézőteret. Ilyenkor az ember csak fél szemmel lesi az előadást, a másik a publikumon függ, figyelve a hatást.

Mint a bevezetőből kisejlik, a Szerzők az alaptörténetbe némi finom filozófiát is becsempésztek, ami nem nehezítette különösebben meg a legfiatalabbak dolgát, de a jóval idősebb korosztálynak is jutott elgondolkodásra, belső felismerésre való. Mindjárt ott kezdődik, hogy a világ háromosztatú: vannak a jók, a rosszak, meg az erdőlakók. (A gyengébbek kedvéért az első a királyi udvar, a második az ördögi.) Ügyes megoldás, hogy mindhárom felépítése szinte ugyanolyan sémán alapul, s az egymásnak megfelelő figurákat ugyanazon művészek játszhatták. Hiszen mindenkiben benne rejtezik a jó is, meg a rossz is.

Árgyélus Királyfi Szegeden A folytonosan váltakozó képek, némileg feladják a leckét a legkisebbeknek (a dramaturg helyében picit még húztam volna), de a gondos kivitelezésű és gyönyörű jelmezek (tervezőjük Libor Katalin), valamint az egyértelmű zenei motívumok megkönnyítik annak felismerését, ki éppen hol áll a „jóság-ranglétrán”.

Tóth Péter zenéje tehát világos, egyértelmű, tiszta jellemű figurákat jelenít meg, egyedül tán épp a címszereplőé maradt némiképp haloványabb (de az is lehet, hogy ezért csak a főhőst megjelenítő Szondi Péter többiekétől eltérő, musical-es énekiskolája a felelős). A cselekményt a Szerzők nem engedik leülni, az események gyors egymásutánban követik egymást, a különböző világok tömegjelenetei szellemesen rímelnek egymásra, olykor csak annyi változással, hogy a dúrból ezúttal moll lesz, vagy fordítva.

Az apró közönség reakciói szeizmográfként mutatják, hol sikerült az Alkotóknak a lényeget leghatásosabban megragadni. A kedvencem az aranyalmát csenő jelenet, melyben az elátkozott lányok (köztük Ilona) trükkösen elaltatják az egymást váltó őröket, az ifjúság lélegzetvisszafojtva figyelt.

Szondi Péter alkatban mutatós, de kissé merev (és mereven éneklő) királyfi volt, de annál hatásosabb volt Gyüdi Eszter klasszikus vonásokat felmutató, csengő hangú Tündér Ilonája. A hősök mellé rendelt Márton és Mari szerepében Taletovics Milán szép baritonjával, Laczák Boglárka karakteres jellemformálásával maradt emlékezetes.

Nagyon hatásos volt a mozgásban (és zeneileg is) rendkívül kényes és összetett feladatot ellátó három ördögfi szerepében Bocskai István, Rátkai István és Tóth Péter. A negatív főszerepet, Zordánia uralkodónőjét, egyfajta Éj királynője-szerű főgonoszt nyaktörő koloratúrákkal alakító Vajda Júlia ebben a minőségében is excellált. A másik régi szegedi kedvenc, Altorjay Tamás rutinosan formálta meg a pozitív oldal, az uralkodásba kissé már belefáradt királyát. Jól tartotta kézben az együttesét Koczka Ferenc.

Árgyélus Királyfi Szegeden
fotó:© SZNSZ/Kelemen József






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.