Bejelentkezés Regisztráció

Kommentár

Mindenség mestere – Meghalt Pierre Boulez!

2016-01-07 11:50:52 - zéta -

Pierre Boulez Azt mondják, a szíve rendetlenkedett. De hát, 90 fölött már oly mindegy…

Szikár öregúr volt, az is maradt, mindvégig az utóbbi hatvan évben. Komor volt és rezignált, kimért és szenvedélytelen. Hiszen nem volt miért izgatnia magát, mert mindent tudott a világról. S ha a világ nem vette ezt kellő időben tudomásul, hát magára vessen.

Egy ember, aki csak az Örökkévalónak tartozott elszámolással, ennek megfelelő felsőbbrendűséggel járta a világot. Egyszer – ifjú és bohó volt még – beleszaladt egy óvatlan mondatba: „robbantsuk fel az operaházakat”, találta mondani, s karrier lett belőle. Mindenki Őt akarta hallani, mindenki Őt hívta, még az igazán szűk kiválasztottaknak való zenéjét is meghallgatták. Ünnepelték is, sztár lett, bár nem úgy, mint mások. Eleinte még magyarázkodott emiatt, utána már csak mosolygott a maga kesernyés-fanyar modorában, körülbelül úgy, ahogyan más sír. Azt hiszem, ebben a sírós rezzenéstelen famosolyban mély megvetés volt.

Hitt valami másban, a maga részéről mindent meg is tett a változásért, de soha egy századmiliméternyi engedményt nem tett. Az engedmény nem szerepelt az eszköztárában. Mindent csak rendben, fegyelmezetten tudott elképzelni, a maga két lábban a földön járó, idealista módján.

Bő tíz éve lépett fel a Művészetek Palotájában a Chicagóiakkal, színtiszta Bartók-műsorral Bartók hazájában. Bátor dolog, kemény dolog, ezt már akkor jól sejtettük, kevesen merték utána csinálni idehaza is. A jóhírű, világsztárnak mondott pianista egész tételeket sleppelt, olykor jó nyolcad-tizenhatodnyi csúszással követte izzadságosan a karmesteri pulpitust. Pierre Boulez pedig meg sem rezdült, fel sem merült benne, hogy tán picit lassítani kéne, már csak a kolléga miatt is, mert annyira ciki. De nem, irigylésre méltóan rezzenéstelen arccal söpört végig az irdatlan I. zongoraversenyen, mert aki ott van, ott van. Majd a végén meghajolt és kiment, magára hagyva a partnert, adjon egyedül ráadást, ha van bőr … (persze adott). Világos is volt a tényállás nyomban: mert nem ugyanazt az Urat szolgálják…

Jó annak, akinek csak a kimondhatatlan messzeség, azaz a mindenség a mérce. Bátran mondhatta Varga Bálint Andrásnak adott interjúban: „a Wozzeck után írt operák közül egyik sem jelentős”. S talán tényleg neki volt igaza. Operát persze azért (azért?) nem komponált.

Jó, hogy itt volt, mert most lehet mihez mérni még egy kis ideig. Azt hiszem szelleme és felvételei még huzamosabb ideig kísérteni fognak. Fel is adhatjuk nyomban a hirdetést, le ne maradjunk még jobban: „A világ zenei lelkiismeretének ellátásához haláleset miatt gondozót keresünk azonnali belépéssel. Jelige: mindenség mestere.”






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.