Szita Károly megnyitó-beszéde politikushoz képest meglepően rövid és lényegretörő volt, majd Bolyki György, a fesztivál igazgatója szemelgetett humoros idézeteket a korábbi évek sajtójából és bemutatta a Kaposfest atmoszféráját tartalmazó konzervdobozt. Ebből aztán a nyitókoncert után távozó közönség minden tagja kapott egy-egy darabot. Van olyan érzésem, hogy a doboz üres, mégis lesz alkalom, amikor jólesne kinyitni...

Bősze Ádámot már előre is lelkes tapssal, ovációval fogadta a közönség. Jól ismerjük, sose érte be azzal, hogy konferáljon. Igazi „stand up” komédiás, a legjobbak közül.

Kaposváron korábban is nyilvánvaló volt az a törekvés, hogy a kamarazenét - szellemesen, poénokkal – úgy próbálják eladni, ahogy például a popzenét is szokás. Ez a stílus legtöbbször kényelmetlen-feszengő érzéseket kelt bennem, de alighanem csak azért, mert zavar a kontraszt: amikor a lazán humoros felvezetés után megjelenik egy fáradt ember, és kétségbeesett arccal brácsázni kezd...

Ilyesmiről itt szó sincs. Ezek a fiatal művészek még jól tudják, hogy a komoly nem azonos a szomorúval.

A „Szivárvány” zeneházban a Mendelssohn oktett első hangjainál azonnal hallani lehetett, hogy ez a zenélés mennyire más, mennyire életteli.

Pedig az előadás nem volt tökéletes. Magam is kicsit kényelmetlen helyen ültem, a sor legszélén, félig-meddig már az oldalerkély alatt, és onnan nem lehet mindent jól hallani. Alkalmi kamara-együttes lévén nyilván összeszokva sincsenek annyira, viszont őszinte érdeklődéssel figyelnek egymásra és a zenére.

A nyitó nap fő-fő attrakciója volt a Katona története. A jóval korábbi hírekkel szemben végül nem Kocsis Zoltán vezényelt, hanem Olari Elts – ragyogóan. A muzsikusok között is volt változás. Mint kiderült „egyeztetési problémák” miatt az Amadinda két nappal a megnyitó koncert előtt lemondta a részvételét az egész Fesztiválon. Rácz Zoltán helyett végül Bíró Gergely játszott ütőhangszereken.

Az igazi meglepetést nem ez okozta, az együttes olyan pontosan, ritmikusan és sziporkázó színekkel játszott, ahogy azt Sztravinszkij esetében vártuk!

A közreműködő színészek névsorából arra is számíthattunk, hogy nem a szvit változatot fogjuk kapni, hanem a teljes mesét, narrátorral, katonával, ördöggel...

De Ramuz ismert szövege helyett valami egészen más jött. A szerző neve ugyan elhangzott a konferálásban, de a többi szereplő között még nem volt teljesen világos, hogy kinek mi a szerepe. Nem volt könnyű utánanézni, a különböző programokban nem szerepelt a szövegíró neve, sőt a „Kaposfest Times” nevű, naponta megjelenő újság műismertetője is csupán Charles-Ferdinand Ramuz nevét említette.

Nos, azóta kiderült, hogy Kovács Kristóf gyakorlatilag teljesen új – és az eredetinél lényegesen nagyobb terjedelmű - szöveget írt a „katona története” köré. Így elsőre és felkészületlenül nem igazán lehet reálisan értékelni, pedig a színészek nagyszerűek voltak, Hegedűs D. Géza pedig egészen kiemelkedő...

Maga a verses szöveg is jó minőségű, szellemes és „ütős”. Ezzel együtt nem merném állítani, hogy ez librettó hosszú távon életképes lehet. Ebben a terjedelmében biztosan nem. Néha hosszú percekre áll le a zene, széttördelve magának a műnek, a drámának a ritmusát.