Bejelentkezés Regisztráció

Vidéken

A Helsinki Strings hangversenye Kecskeméten

2014-07-29 11:31:40 - eszbé -

2014. július 27.
Kecskemét, Nagytemplom
Ahti Sonninen: Egy kuopioi idős ember himnusza
Carl Nielsen: Kis szvit
Frank Bridge: 3 idill
Benjamin Britten: Variációk egy Frank Bridge témára
Bartók Béla: Ostinato a Mikrokozmoszból (Vonósokra hangszerelte Ahti Sonninen)

A fentebbi finn vonószenekarnak erős magyar vonatkozása van, ugyanis 1972-ben alapította a két testvér Szilvay Géza és Szilvay Csaba. Ők arról nevezetesek, hogy a kodályi koncepcióval összhangban kidolgoztak egy rendkívül szellemes, egyszerű, ugyanakkor logikus módszert a vonós hangszereken való játékot megtanulandó, melyet "Colourstrings" néven ismerhetett meg a világ. Természetesen a zenekar tagjai is e módszer szerint sajátították el a hangszerükön való muzsikálás alapjait, mint ahogy az együttes jelenlegi vezetje, Jukka Rantamäki is. A zömmel a Kelet-Helsinki Zenei Egyetem és a Sibelius Akadémia diákjaiból álló zenekar legfiatalabb tagja csak 12 éves, s ha ő személyesen nem is, a zenekar egésze gyakorlatilag az összes földrészen megfordult már, s mindenütt elkápráztatták a publikumot korukat meghazudtoló szintű együttmuzsikálási képességükkel.

Már a műsor megpillantásakor öröm ért, mert az nélkülözte az elcsépelésig hallott általános repertoárszámokat, mint például Mozart Divertimentói, Boccherini Menüettje, Csajkovszkij Vonósszerenádja, vagy éppen Barber Adagiója.

A hangversenyt egy nálunk ismeretlen finn szerző, Ahti Sonninen, - aki egyben a hivatalos program zárószámaként felcsendülő Mikrokozmosz darabot meghangszerelte - kompozciója nyitotta. Letagadhatatlanul északi zene, teljesen beleillik a Grieg-Nielsen-Sibelius irányzatba, csak ő fél évszázaddal később élt, mint elődei. Lehet, hogy a mű miatt, lehet, hogy csak a zivataros idő okozta nehezebb koncentrálás miatt lassan sikerült belerázódni a koncertbe és még Nielsen Kis szvitje is az "ezen is túlvagyunk" érzés jegyében telt el. Bár itt is fontos megjegyezni, hogy mindezt az írás bevezetőjében említett rendkívül magas színvonalhoz mérten tessék érteni, tehát a hangzásélménnyel semmi baj nem volt, csak az elhangzott két zene láthatóan nem hozta lázba sem az előadókat, sem a közönséget. Lehet, hogy mégiscsak jól jött volna egy Mozart Divertimento...?

De nem. Az első ihletett pillanatokat Frank Bridge 3 idilljében élhettük át. A szerzőről azt érdemes tudni, hogy Benjamin Britten mestere volt, és pontosan e művének második tétele adta témáját az utána felhangzó Britten Op. 10. vonószenekari variációinak. Még egy érdekesség: a 3 idill ajánlása egy hegedűs hölgynek szól, aki később a szerző felesége lett.
Britten brilliáns karaktervariációi már a maguk teljességében szólaltak meg, még azt is el tudta feledni a hallgatóság, hogy egy templomban ülve lesz fültanúja a pazar előadásnak, az addig zavaró visszhangos akusztika egy csapásra megszűnt zavarónak lenni, hiszen volt mire figyelni.

Utolsó műsorszámként Bartók Mikrokozmoszának egyik jól ismert darabja, az "Ostinato" csendült fel. E rövid kompozició szinte kínálja magát a meghangszerelésre. Jól is szólt, de az előre látható egyetlen nehézséget, az utolsó néhány sort - a nehezen hangszerelhetőség abban rejlik, hogy a mű végén Bartók a zongora teljes ambitusát kihasználja, amit más hangszereken nehéz ugyanígy visszaadni - nem is sikerült bravúrosan megoldani, de a darab ettől nem szenvedett csorbát. Viszont lehetett volna lassabb egy kicsit az előadás, mert a lehengerlő tempó ára a ritmikusság visszaszorulása volt.

A hangverseny után a templomból kijövet egyetlen kérdés motoszkált bennem: mondjuk mindig, hogy zenei nagyhatalom vagyunk, meg büszkék a magyar vonósiskolára (is), ha ez igaz, nekünk hol vannak ilyen ifjúsági vonószenekaraink?

Helsinki Strings






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.