vissza a cimoldalra
2022-11-29
részletes keresés    Café Momus on Facebook
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Kiemelt fórumaink
Opernglas, avagy operai távcső... (21621)
Társművészetek (2583)
Momus társalgó (6413)
Kedvenc felvételek (740)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (63905)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (5767)
Hozzászólások a Momus írásaihoz (7780)
Élő közvetítések - HAANDEL emléktopik (8730)
Milyen zenét hallgatsz most? (25131)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2410)
Digitális kerekasztal (129)
Kedvenc előadók (2933)
Haladjunk tovább... (237)

Olvasói levelek (11896)
A csapos közbeszól (99)
Legfrissebb fórumaink
Kimernya? (4687)
Gaetano Donizetti (1012)
Csajkovszkij, Pjotr Iljics (208)
A díjakról általában (1179)
Mi újság a Szegedi Nemzeti Színházban? (3307)
Balett-, és Táncművészet (6150)
A nap képe (2349)
Pantheon (3193)
Operett, mint színpadi műfaj (5258)
Momus-játék (6352)
Sass Sylvia (490)
Ilosfalvy Róbert (1008)
Házy Erzsébet művészete és pályája (5404)
Magyar Televízió opera-, balett- és operett közvetítései - hazai produkciók (1596)
Zenei események (1027)
Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. (904)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43
számlaszám:
11711003 20016193

apróhirdetés feladása:

Abbado 80, azaz még egy "objektív" laudáció
-mg-, 2013-06-26 [ Kommentár ]
nyomtatóbarát változat

Claudio Abbado Az évezred első pillanataiban Claudio Abbado élet és halál határán egyensúlyozott. Akkoriban gyakran látogattam egy nagy karmesterekről szóló nemzetközi, internetes fórumoldalt, ahol napról napra érkeztek a hírek a legendás itáliai dirigens hogylétéről. Nehezen vallom be, de főképp arról szóltak a hozzászólások, hogy már csak az égiekben reménykedhetünk.

Azóta tudjuk, hogy nem csak a XX. de a XXI. századnak is ő az egyik legnagyobb karmestere. 2013 tavaszán, néhány héttel ezelőtt módomban volt jelen lenni egy általa dirigált hangversenyen, itt, a Művészetek Palotájában. Hálás vagyok ezért a sorsnak.

Abbado 1933-ban született, ezen a napon Milánóban, muzsikus család sarjaként. Zenész édesapja tanította először zongorázni. Michelangelo Abbado egyébként jelentékeny muzsikus volt, ő alapította 1941-ben a az Orchestra d'archi di Milano nevezetű kamaraegyüttest, melynek hegedűszólistája is volt egyúttal.

Claudio Abbado Milánóban, majd Bécsben tanult vezénylést, Hans Swarowsky tanítványaként. Mint oly sok más karmester esetében, az ő karrierjét is egy versenygyőzelem szöktette szárba: 1958-ban a Serge Koussevitsky karmesterversenyt nyerte meg Massachusetts-ben, melyet a Tanglewood zenei fesztivál keretében rendeztek meg. Az igazi áttörést azonban talán a Dimitri Mitropoulos díj elnyerése jelentette, melynek folyományaként öt hónapig dolgozhatott a New York-i Filharmonikusokkal.

1960-ban debütált a Scala-ban, melynek 1968 és 1986 között volt zeneigazgatója. Kortárs zene iránti fogékonysága már ezekben az időkben megmutatkozott: minden évben igyekezett bemutatni egy-egy kortárs operát.

1965-ben Bécsi Filharmonikusokat, 1966-ban a Londoni Szimfonikusokat vezényelte először. Az előbb említett zenekarhoz épp Karajan hívta meg, az aktuális Salzburgi Fesztiválra, ahol – Karajan javaslatának ellentmondva – Mahler 2. szimfóniájával állt elő. Ide tartozik még, hogy 1986 és 91 között a Bécsi Opera zeneigazgatójaként is tevékenykedett, 1987-től pedig a Wien Modern néven ismertté vált zenei fesztivált is útjára indította.

A londoniaknak 1979-től 1988-ig vezető karmestere is volt, miközben vezető vendégkarmesterként Chicagoban is dolgozott, 82-től 86-ig.

1989-ben Karajan halála után ő lett a Berlini Filharmonikusok vezető karmestere. Az a bő tíz esztendő, amit ott töltött, nyilván még jobban kiteljesítette hírnevét és karrierjét, miközben az a kontraszt, amit Karajan zenei, emberi habitusával, előadói alapállásával szemben az ő személye jelentett, meglehetősen vegyessé tette megítélését. Sokan egyfajta zenei, emberi megtisztulásként élték meg Abbado kinevezését, de gyakran fogalmazódtak meg olyan vélemények, hogy Karajannak tulajdonképpen nem volt méltó utódlása a kilencvenes években.

Az utókor talán tisztábban látja az itt eltöltött idő fontosságát és jelentőségét. A berlini évek alatt is nagy hangsúlyt fektetett például kortárs zenei bemutatókra. Ezen felül minden szezonban voltak olyan hangversenyek, melyek egy-egy téma köré csoportosultak.

2000-ben, még szerződése lejárta előtt ütött be a baj: súlyos betegséget diagnosztizáltak az itáliai mesternél. Csodálatos gyógyulásában nyilván múlhatatlan érdemeket szerzett az orvostudomány, ám minden kétséget kizáróan erőteljesen rajzolódott itt ki Abbado megingathatatlan, sziklaszilárd, és ami a leglenyűgözőbb, szelíd mosolya, és humanizmusa mögött megbúvó döbbenetes tartása, ereje.

2004-ben, gyógyulása után Mahler, optimistának semmiképpen sem nevezhető 6-ik szimfóniájával tért vissza a Bécsi Filharmonikusok élére. Az ezt megelőző évben alapította meg a Luzerni Fesztivált, ezen kívül vezetője a nemrég Budapesten is fellépett Bologna-i Orchestra Mozart-nak is. Ezen felül alapítója az Európai Ifjúsági Zenekarnak, és a Gustav Mahler Ifjúsági Zenekarnak.

Abbado karrierjének csak néhány száraz adata ez, és még ha idecitáljuk a megszámlálhatatlanul sok díjat, elismerést illetve lemez és koncertfelvételt, akkor is csak egy élettelen ismerethalmazt kapunk. Nehezen rágtam át magam rajtuk, bevallom, talán ki is hagytam pár fontos állomást. A lényeg azonban nem itt van, hanem valami egészen más síkon. Ott, ahol a zenemű egy másik szinten, az előadásban testet öltő műalkotásban újjá születik. Ez pedig a karmester fejéből, szívéből, de még inkább az ő hozzá köthető szellemből eredeztethető.

Abbado szobájában nincs sem zongora, sem egyéb hangszer. „Nincs szükségem rá”. Csak saját magára, a sok évtizedes tapasztalatra, a betegség éveinek látszólagos passzivitására volt szüksége, melynek során módja volt új részleteket, dimenziókat feltárni a már sokszor eldirigált zeneművekben.

Immár idős mester ő, még ha nem is a tipikus, fehér hajkoronás doyen. Az az érzésem, – és belátom, hogy sokak szemében itt bizonyára túl megyek egy határon –, hogy Abbado immár élete utáni életét éli. Úgy van ő köztünk, hogy sorskönyvében nem ez volt megírva. Az az érzés környékez, hogy Abbado kijátszotta, és mint valami népmesei hős, legyőzte a sorsát. Nem megöregedett ő, ahogy Karajan, vagy Bernstein a maga idejében, hanem itt maradt. Olyan erőt, tudást érzek benne, mintha hatalmában lenne eldönteni, hogy mikor és hogyan távozik majd el.

Szeretném azt hinni, hogy ez a humánum, és az azt támogató végtelen kitartás győzelme. Annak a vezetői, pedagógiai, zenei alapállásnak a szelíd és csendes diadala, ami mellett akkor tette le a voksát, amikor zsenge ifjúkorában megnézte Toscanini egy riasztóan diktatórikus hangulatban abszolvált próbáját. Aztán látta Bruno Walterét is, és tudta, hogy sokkal inkább ez az ő útja.

Végső soron, ami a legfontosabb, hogy miként is muzsikál ő. Kevés és méltatlan vagyok ahhoz, hogy ezt megpróbáljam szavak, jelzők közé szorítani. Amúgy is, valószínűleg minden zeneszerető embernek megvan a maga Abbadója. Hallottam őt már fényesen zengő, erőteljes összhangzásban tobzódni, féktelen tempóban száguldani, mégis azt hiszem, a számomra meghatározó hangkép, amit azonosítok vele, a csillogó, ám alapvetően selymes, visszafogott, lágy zenekari hangzás. Ez, a legjellemzőbb. Abbado minden előadásában visszatér a kezdetekhez, az origóhoz, és onnan építkezik. Fokozatosan, mértékkel adagol energiát, hangerőt, dinamikát, mert tudja, hogy amit kevesebbel meg lehet mutatni, az sokszor többnek látszik majd, mint amibe beleadunk mindent. Hisz tudja, hogy ha kell, még nagyon sok a tartalék, amivel dolgozhat. A zenekari erők szintjén is, de főképp azon túl, saját földi és égi energiái színterén.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
16:00 : Budapest
Magyar Állami Operaház

Richard Wagner: Az istenek alkonya

18:00 : Budapest
Ötpacsirta Szalon (FSzEK Zenei Gyűjteménye)

Szabó Marcell (zongora), Onczay Zoltán (gordonka), Kanyó Dávid (fuvola), Kővári Eszter Sára (ének)
Az est házigazdája: Madarász Iván zeneszerző


Liszt: 104. Petrarca-szonett, S.161/5
Bartók: Három Csík megyei népdal, BB 45b
Dohnányi: Ruralia Hungarica, Op. 32/a, 32/d
Horváth Márton Levente: Sonata da chiesa
Madarász Iván: Három történet oboára
Bella Máté: A pillangó álma
Balogh Máté: Hét hangya
Madarász Iván: Fú a szél a nádasban

19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti Kamaraterem

Lajkó István (zongora)
"A fekete-fehér színei 2022"
Liszt: Zarándokévek, Második év: Itália – 47. Petrarca-szonett, 104. Petrarca-szonett, 123. Petrarca-szonett
Schubert: Három zongoradarab, D. 946
Medtner: Szonáta-ballada, op. 27

19:30 : Budapest
Nádor Terem

Nagy Réka (gordonka, viola da gamba)
Savaria Barokk Zenekar, vezényel: Németh Pál
C. Ph. E. Bach: A-dúr gordonkaverseny
J. Pfeiffer: A-dúr versenymű viola da gambára
A mai nap
született:
1797 • Gaetano Donizetti, zeneszerző († 1848)
elhunyt:
1643 • Claudio Monteverdi, zeneszerző (sz. 1567)
1924 • Giacomo Puccini, zeneszerző (sz. 1858)
1957 • Erich Wolfgang Korngold, zeneszerző (sz. 1897)