Alkalom szüli a tolvajt, avagy a mesterek dicsérete – Rossini: L’occasione fa il ladro

Rossini: L’occasione fa il ladro
Elizaveta Martirtosyan, Fanie Antonelou, Gianpiero Ruggeri, Mauro Utzeri, Garðar Thór Cortes, John Ribalta
Württemberg Philharmonic Orchestra
vez. Antonino Fogliani
Naxos - 8.660314-15

Ha jól számolom, már a negyedik olyan Naxos-lemezről adhatok hírt, amely a németországi Bad Wildbadban zajló Rossini-fesztivál valamely élő produkcióját tartalmazza. Ennyi lemez után az ember automatikusan rááll a helyi Kursaal speciális akusztikai viszonyaira, szinte már a nyitány első hangjainál tudja, hogy hol jár.

A helyzet később az énekesek megszólalásával sem változik jelentősen. A szólisták mind a tisztességes másodosztályból kerülnek ki, ami nyilván a fesztivál anyagi lehetőségeinek pontos leképezése. Mint ahogy Antonino Foglianit, a fesztivál egyik leggyakrabban foglalkoztatott dirigensét sem tartjuk számon a világ legnagyobb pálcamesterei között.

Ugyanakkor Maestro Fogliani keze alatt minden alkalommal üzembiztosan, értő módon szólal meg Rossini muzsikája. Nem rendít meg, nem érzem utolérhetetlennek, de becsületes és igényes előadás. Mester mondanám, ha a szónak nem lenne idehaza pejoratív értelme. A mester a nagyvilágban a rendszer biztos és nélkülözhetetlen fogaskereke. No, pontosan ilyen Foglianiék Rossini fesztiválja.

Tulajdonképpen már az is izgalmas, hogy 1989-ben a Stuttgart-Karlsruhe-Strasbourg háromszög mértani közepénél vajon miért pont Rossininek alapítottak fesztivált, de ezt ma már nem igazán érdemes feszegetni. A rendezvény él és virul, s a Naxos – dicséretesen – időről időre szemezget az elhangzott előadásokból.

2005-ben a Magyarországon (vélhetően) sosem játszott operája ment a Mesternek, az Alkalom szüli a tolvajt. Fiatalkori zsenge, igaz, ez már a nyolcadik bemutatott operája. Más ennyi művel a háta mögött már nagyszakállú bácsika, Rossini alig múlt húsz esztendős. Az is igaz, hogy abban a zűrös 1812-es évben ez már a hatodik (!) premierje volt. Ekkora hajtás mellett érthető módon a bevált klisékre támaszkodott, s följegyezték róla azt is, hogy potom tizenegy nap alatt végzett a másfél órás opera komponálásával. De mégsem szimpla rutinos ujjgyakorlat, mert az Alkalom szüli a tolvajt így is jó néhány újítással sikerült feldobnia. Nekem a „Voi la sposa!” kezdetű, játékos ellenpontokkal teletűzdelt szoprán-bariton duett a kedvencem.

A szellemes és izgalmas modulációkkal dúsított nyitányra az utókor gyanakodva kaphatja fel a fejét. Hát persze, A sevillai borbély viharzenéje, csak kicsit másképp. Mivel ez utóbbi a későbbi, a plágiumot majd ott kiálthatnánk. De persze, ez abban az időben megszokott dolog volt.

Don Parmenione áriája és jelenetei Doktor Bartoloéra hajaznak, minden tisztességes buffobasszus ilyen jópofa szerepre vágyik. Berenice szólama virtuóz koloratúrszopránok után sikolt, Alberto grófé a nagy legatókat énekelni tudó lírai tenoroké lehet.

A cselekmény kedvesen üde, picit dedós, de hát a színpadi dramaturgia még nagyon gyerekcipőben járt. Két úr, összebarátkozva egy fogadóban véletlenül elcserélik a bőröndjüket. A huncutabbik álnéven bejelentkezik a másik menyasszonyánál, aki viszont a komornáját küldi a találkára maga helyett. Persze a végén mindenki megleli az illő párját.

A Bad Wildbad-i fesztivál remek mestereket alkalmaz a szólistaként is. Közös tulajdonságuk, hogy bár egyikükből sem lesz világsztár, de mindannyian magas mércét hoznak üzembiztosan. Előadásmódjuk tökéletesen alkalmas egy ismeretlen opera alakjainak élvezetes megismeréséhez. Wildbad-i specialitás egyébként, hogy a világ minden tájáról toboroznak énekeseket.

Berenice bravúrkoloratúra feladatát kicsit gutturális hangképzéssel, de technikailag hibátlan kivitelezéssel kapjuk a grúz Elizaveta Martirosyantól. Javára írandó továbbá a lemezen is könnyedén átsütő humora. Tenorpartnere az izlandi Garðar Thór Cortes volt. Szép hangszín, biztos magasság és kicsit elkent koloratúrák jellemzik. Mentségére, a komponista rendesen adott feladatot neki is. Az olasz Gianpiero Ruggeri elementáris komédiás, a karakter összes lehetséges árnyalatát eminensen sorakoztatja fel. Persze a bookletből kitűnik, hogy a szerepkör összes jelentős figuráját sikerült már megszemélyesítenie. A kisebb szerepekben görög, olasz és katalán szólisták közreműködnek, valamennyien pontosan illeszkedve a főhősök által megteremtett atmoszférához.

Az Alkalom szüli a tolvajt méltatlanul elfeledett opera, pedig minden adva benne egy jó előadáshoz. Mestermunka!