Bejelentkezés Regisztráció

Kamara

Benne virít az egész kikelet (Mosonyi Mihály vonósnégyesei – I.)

2012-01-17 15:05:34 Balázs Miklós

Mosonyi Mihály vonósnégyesei – I. MIHÁLY MOSONYI:
3 String Quartets

Festetics Quartet

Hungaroton
HCD 32692

*

Máig nagy dilemmája a művészettörténet-írásnak, van-e a romantikának nevezett stílusiskolának egy egységesen kirajzolható, általános nemzetközi, vagy inkább nemzetek feletti képe, avagy csupán az egyes „nemzeti romantikák” léteznek, többé-kevésbé békésen megférve egymás szomszédságában. Azaz: mennyire is volt egységes-európai irányzat a romantika, illetőleg mennyire szabdalták azt a XIX. század középső harmadától öntudatukra ébredt nemzeti-népi elhivatottság buzgó fellobbanásai Skandináviától a Balkánig, más és újabb esztétikai kategóriákat bevonva a szépművészetek érdekkörébe.

Jó példa, a mi Petőfi Sándorunk miféle szerepdilemmákkal küzdött költészetében, hogy egyaránt magáénak tudhassa a byroni spleen és a világtól való elfordulás hiperromantikus (nyugati) pózát, és a nemzetéért felelősséget érző (keleti) vátesz, a lánglelkű népvezér-poéta nem kevésbé látványos és divatos szerepét. Vagy, hogy éppúgy hiteles legyen a biedermeier szerelmes líra talaján, mint az ún. népies helyzetdalokban, vagy a radikális, a köztársaságért (!) síkra szálló forradalmi poézisban. Mindegyikben otthon kellett éreznie magát, hiszen egyszerre igyekezett hiteles európai művész és gáncstalan magyar hazafi lenni.

A XIX. századi művészi imázs tipikus önreflexiós kérdései ezek, az irodalomtörténet elbeszélései mellett a zenetörténet műhelyei is hasonló figurákat produkáltak a korban: Mosonyi Mihály alakjában szintén jellegzetes képet kaphatunk a művészi identitáskeresés e kétségeiről, irányairól, hogyan is fordult egy nemzetté formálódó közép-európai nép büszke fia a nemzetközi klasszicista-koraromantikus művészet-eszmék felől az ideológiai-politikai térben megszólaló, tudatos „népnemzeti” szerepvállaláshoz.

Jóllehet a XX. századi zenetörténet-írás nagyjában-egészében – de korántsem megnyugtató részletességgel – feldolgozta Mosonyi életútját és muzsikusi pályáját, a kotta- és hanglemezkiadás terén szégyenletes lemaradást kellett és kell behozni. Bármennyire is jeles és fontos, a korszak magyar zeneirodalma szempontjából megkerülhetetlen figuráról kell beszélnünk, ez máig nem sikerült. Mosonyi műveinek hanglemezen való megszólaltatása még mindig, a XXI. század második évtizedében is problémás, lévén szerteágazó zeneszerzői munkásságának csak egy része elérhető hanghordozón. Magáért beszél, hogy a vonósnégyesek első lemezfelvételére 2010 nyaráig kellett várni, holott meggyőződésem, Mosonyi zeneművei, beleértve kamarakompozícióit is, csaknem hasonló jelentőséggel bírnak a magyar zenetörténet megismerésében és feldolgozásában, mint például Erkel Ferenc karművei. (Szeretném hinni, hogy a három év múlva esedékes Mosonyi-bicentenárium új lendületet ad majd a kutatásoknak.)

Mosonyi, ahogyan például a fent idézett, nála mindössze néhány évvel fiatalabb Petőfi is, igazi első generációs magyar; német nemzetiségű, németül beszélő iparos család sarja – Michael Brandt néven anyakönyvezték. Nem csekély szerencséjére a húszas évei elején a kor ismert mágnása Petar Pejačević (másképp Pejachevich Péter) gróf szolgálaiba szegődhetett annak szlavóniai birtokára, Rétfaluba, mint címzetes zenemester. Feladata lényegében ugyanaz lehetett, mint Haydnnak Eszterházán: az uradalom zenei igényeinek kiszolgálása, a gróf gyerekeinek zenei nevelése, önálló kompozíciók szerzése és előadása.
Ez bőven kínált alkalmat az ifjú muzsikus számára, hogy a zenei műfajok erdejében olyan vidékekre tévedjen, mint a vonósnégyes, mely elsősorban Beethovennek köszönhetően afféle mércéje lett egy komponista tehetségének, vértezettségének, mesterségbeli tudásának, s egyszersmind szerzőjük benső gondolatainak kifejezését is mindennél jobban szolgálta. Mindösszesen hat vonósnégyes szerzője Mosonyi Mihály, ezek kétharmadát e korai években, vagyis az 1830-as évek végén, Rétfalun, az utolsó kettőt pedig a pálya középső szakaszában, 1842 és 45 között, már a pesti időszakban szerezte. Ezek mintája természetesen a klasszikus vonósnégyes-hagyomány, Haydn, Mozart és Beethoven hasonló műfajú munkái.

A Hungarotonnak a napokban a boltokba került kiadványa Mosonyi vonósnégyes-termésének felét mutatja be, az 1. (D-dúr), a 2. (g-moll) és az 5. (f-moll) kvartetteket, a kimaradtakat vélhetően egy második kötetben hallhatjuk majd a közeljövőben. E felvételek létrejöttét az a Scholz Péter szorgalmazta, aki eddig is mindenkinél többet tett már a Mosonyi-életmű megismertetéséért, egyebek mellett a szerző számos egyházi művének lemezre vételével.
A D-dúr és a g-moll darabok csakugyan hamisítatlan „korai” művek, amennyiben egy huszonöt év körüli, de a mesterséget már hibátlanul elsajátító, reményteli komponista ügyes próbálkozásai. A műfajból eredő szigorú szólamvezetés rendje nem béklyózza, inkább ösztönzi e muzsikát, hogy benne hagyomány és alkotói önazonosság magára és egymásra találjon. Nem túl eredeti, de fiatalos lendületükkel és naiv bájukkal együtt figyelemre érdemes kompozíciókról kell beszélnünk, melyek több helyütt leginkább Haydn modorára és hangvételére emlékeztetnek. Az f-moll kvartett, noha időben nem sokkal később keletkezett, mint a korábbiak, határozott fejlődést mutat: az előbbieknél mélyebben merít a beethoveni súlyosabb mintákból, érettebb, izgalmasabb, muzikálisabb alkotás. A figyelmes és odaadó, nem mellesleg korhű hangszereken játszó Festetics Vonósnégyes játékában egy későbbi tartalmas és fordulatokban gazdag művészi karrier fontos első lépései rajzolódnak ki, s válnak a nagyközönség számára is hozzáférhetővé, mint a magyar nemzeti romantika legelső, friss tavaszi hajtásai.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.