Zanzásított Varázsfuvola angolul (Ifjúsági változat a Metből)

MOZART: The Magic Flute

René Pape, Matthew Polenzani, Ying Huang, Erika Miklósa, Nathan Gunn, Jennifer Aylmer, David Pittsinger, Greg Fedderly, etc.
The Metropolitan Opera Orchestra, Chorus & Ballet
James Levine

Sony
88697910139

*

Hogyan találjuk meg utat az ifjú operabarátokhoz? Ez lehetne a mottója a Sony legújabb DVD-jének, s persze a felvételen bemutatott produkciónak, a Metropolitan ifjúsági fogyasztásra szánt Varázsfuvolájának. De ne rohanjunk ennyire előre, csak szép sorjában!

Julie Taymor rendezése – fölnőttek számára, német nyelven – 2004-ben került publikum elé, s olyan nagy sikert aratott, hogy James Levine-ék előálltak a gyerekverzióval. A 2006. decemberi második előadást rögzítették az örökkévalóság számára, most ezt tehetjük be lejátszónkba. De mitől lett ez ifjúsági előadás?

Első helyen a szöveget átültették ékes angol nyelvre (J. D. McClatchy munkája), majd magát a zenei anyagot is jelentősen meghúzták. A mintegy háromórás műből kicsippentettek szűk órányit. Némi szöveget és recitativót, de néhány jelenet és több ária is jelentősen rövidebb lett. Itt van mindjárt a darab elején a híres Képária, a középső fele hiányzik, s bemutatkozó dalocskájának egyik strófáját vesztette Papageno is. Úgy tűnik, hogy az átdolgozókat elsősorban az vezérelte, hogy mielőbb benne lehessünk a cselekmény sűrűjében, például az Éj királynője mindkét áriája csonkítatlan maradt. A felvételről úgy tűnik, hogy mindez elérte célját, a közönség hallható jól mulatott ezen az estén és élénk ovációval követte a látványos rendezést.

Julie Taymor pedig mindent megtett, hogy igazán szórakoztató élményszínházzal örvendeztesse a nagyérdeműt. Nincs itt semmi különös hókuszpókusz, a jó jó, a rossz rossz és ez utóbbi teljesen méltán nyeri el az őt megillető büntetést. A rendezői színház kedvelői is élvezhetik a produkciót, pedig Taymor nem tett semmi különöset, mindössze a Met fantasztikus technikai felszereltségét (és anyagi lehetőségeit) maximálisan kiaknázva összetett és rendkívül szellemes előadással állt elő. Külön kiemelném az óriásbábok sokrétű alkalmazását, melyhez foghatóhoz operaszínpadon még sosem volt szerencsém.

Az előadás zenei minőségét James Levine garantálja, a zenei vezetés fölöttébb lendületes és nagyvonalú. (Levine nagy kedvence lehet a darab, ez már a harmadik Varázsfuvola-DVD-je a piacon.) Az énekesek teljesítménye már jóval hullámzóbb.

Nem lehet vita azon, hogy az előadás hallhatóan legnagyobb sikerét a mi Miklósa Erikánk viszi el. A szólam minden regiszterében átütően teljesít, magasságai fényesen csengenek, a figura jellemének megjelenítését is várakozáson felülinek éreztem. Nem tagadom, némi előítélettel ültem le a képernyő elé. Számos alkalommal volt szerencsém élőben találkozni Miklósa Éj királynőjével, de ennyire sosem nyűgözött le. Nyilván Taymor rendezése és a Met hangfelvételi technikája együttesen segítették a művésznő produkcióját, de ezzel nem volt mindenki így.

A nagynevű René Pape például kifejezetten kínlódik Sarastro szólamával, annak lelki és hangi mélységével egyaránt. Maga a hang sápadt, színtelen és kevéssé kifejező, amin a – számára – statikus rendezés is inkább rontott, mintsem segített. Sarastrója rosszkedvű és gyomorbajos alak lett, aligha a rendező szándéka miatt.

Hasonlóan sikertelennek érzem a Paminát alakító koreai(?) származású szoprán, Ying Huang szereplését. (Huang neve nem ismeretlen az operabarátok előtt, Mitterand híres Pillangó-filmjének a hősnője volt.) A szimpatikus megjelenésű énekesnő – vélhetően az izgalom „jóvoltából” – többször aláintonál a szólam jelentős pontjain, így Pamina áriájában is. Kár érte, sok minden benne maradt ebben az alakításban.

Kicsit musicales hangvétellel, de könnyedén vette az akadályt Papageno megszemélyesítője, a pompás színészi eszköztárral és kellemesen meleg baritonhanggal rendelkező Nathan Gunn.
Tamino alakítója, a színház egyik Mozart-specialistája, Matthew Polenzani volt, aki üzembiztosan és kifejezetten szépen artikulálta a szólamot. Énekli a „fölnőtt-változatot” is, kíváncsi lennék német nyelvű produkciójára. Alkatilag kicsit semleges, azaz kívülálló, de zeneisége elsöprő.

Meglepő, de Miklósa mellett az előadás másik sztárja a másik negatív alakot, Monostatost alakító Greg Fedderly volt. A Met ügyeletes karaktertenorja nemcsak remek maszkjával, találó mozgásával, hanem pompás és kifejező éneklésével méltán aratott sikert ezen az estén. Kiemelném, hogy szerepértelmezése mindig komoly, sosem válik blőddé (ami ebben a szólamban gyakori baleset).

Ha valaki jól akar szórakozni és nem zavarja az angol nyelv, örömmel ajánlom számára e felvételt.