vissza a cimoldalra
2022-09-25
részletes keresés    Café Momus on Facebook
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Kiemelt fórumaink
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (5678)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (63697)
Kedvenc előadók (2933)
Opernglas, avagy operai távcső... (21498)
Társművészetek (2575)
Milyen zenét hallgatsz most? (25125)
Kedvenc felvételek (698)
Hozzászólások a Momus írásaihoz (7717)
Momus társalgó (6406)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2407)
Haladjunk tovább... (237)
Élő közvetítések - HAANDEL emléktopik (8723)
Digitális kerekasztal (128)

Olvasói levelek (11891)
A csapos közbeszól (99)
Legfrissebb fórumaink
Pantheon (3142)
Kedvenc magyar operaelőadók (1247)
Jonas Kaufmann (2527)
Bánk bán (3031)
Szentély az isteni Anna Nyetrebko-nak (3175)
Házy Erzsébet művészete és pályája (5394)
Kolonits Klára (1224)
Operett, mint színpadi műfaj (5228)
Végveszélyben a komolyzene a Magyar Rádióban? (482)
A Zeneakadémián uralkodó áldatlan állapotokról... (715)
Erkel Színház (11300)
A nap képe (2337)
Magyar Televízió opera-, balett- és operett közvetítései - hazai produkciók (1567)
Marton Éva (863)
Momus-játék (6320)
Edita Gruberova (3185)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43
számlaszám:
11711003 20016193

apróhirdetés feladása:

Ez nem egy zongora (Joanna MacGregor lemezei)
Balázs Miklós, 2011-07-18 [ Hangszeres művek ]
nyomtatóbarát változat

Joanna MacGregor - Gershwin
Joanna MacGregor - Cage & Nancarrow
Joanna MacGregor – piano

CAGE:
Sonatas and Interludes for Prepared Piano, The Perilous Night, Bacchanale
NANCARROW:
Canons and Studies
Warner
2564-67856-6 (2CD)

GERSHWIN:
Rhapsody In Blue, Piano Concerto in F, The Gershwin Songbook, Broadway Arrangements
Warner
2564-67830-6 (2CD)

*

Ha az ember fia John Cage preparált zongorára írott kompozícióit teszi a lejátszóba, arra legfeljebb két oka lehet: vagy pontosan tudja, mit hallgat, vagy halvány fogalma sincs. Cage, az amerikai avantgárd híres-hírhedt „szörnyetege”, tőről metszett XX. századi művész, benne a kor minden rossz frusztrációjával, a kataklizmái utáni apátiával, melyet a buddhista tanok mentén a legmesszebbmenőkig képes zenében absztrahálni.
Cage tartalmas élete és pályája nem más, mint nyolcvanévnyi meg nem alkuvás a középszerűvel, az ostobával, a sületlennel – a kritikátlan, rutinszerű, öncélú hagyománnyal. Nyolcvanévnyi érett és éretlen, hasznos és haszontalan munka és kísérletezés a semmivel és a mindennel, azzal, ami kész és adott, azzal, mi sosem volt és nem is lesz. Ha valaki, akkor Cage igazán a mindenség muzsikusa, aki képes elmélyülni a teljes és tökéletes véletlenben, összekötve ezerévnyi zenei hagyományt a ma múlandóságával és a holnap fikciójával.

George Gershwin egészem más eset. Pedig nem kevésbé modern, mint Cage, bizony nem, csak a másik úton indul. Gershwin nem az avantgárd mentén fordul el a társadalomtól, ellenkezőleg, ő a fékét vesztett modernkedéstől távolodik el, s fordul a társadalom nyers valósága felé. Gershwin számára a jazznek a klasszikus zenei tradícióba való beemelése nem pusztán zenei kérdés, amellyel muzsikájának az afrikai ritmusok divatozó újszerűségét kölcsönzi, hanem szociális; ahogyan a Porgy és Bessnek sem elsősorban a dallamvilága forradalmi, hanem a drámai ereje és a valósághoz való viszonyulása. A kíméletlen realizmus, mely mögött egy hallatlanul gazdag, kiaknázhatatlan, mély gyökereiből táplálkozó zenei világ épül újra hangról hangra.

Cage és Gershwin persze csak látszólag nagyon mások, hisz mindketten a modernség asztalánál ülnek, s mindketten a klasszikus zeneművészet beszáradt sablonjaitól próbálnak szabadulni, a kispolgári oktalanságából keresik a kiutat, s jutnak nagyon messzire a maguk útján.

Cage preparált zongorára írt ciklusa, a Szonáták és interlúdiumok (1946–48) afféle kultuszműve az amerikai avantgárdnak, igazi „szellemi zarándokhely” kezdő és haladó zongoristák számára, akik a modernizmus iránt élénkebben érdeklődnek. Az ún. preparált – más szóval: előkészített – zongora sajátos és jellemző hangszere a múlt század második felének, Cage darabjai pedig, a mintegy hatvan perces széria, egyfajta Ószövetség gyanánt állnak a hangszer irodalmának cseppet sem szerény történetében. Az alaptapasztalat az, hogy amin játszani kell, az nem egy zongora. Vagyis az, de mégsem, minthogy a preparált zongoráknál, a hangszer szokásos mechanikáját felülírva, a húrok közé fém- vagy gumidarabokat helyeznek. A zongora így egy új, tapasztalatilag is másik hangszerré transzformálódik, legalábbis addig, amíg a darab szól. („Ez nem egy zongora” – mondhatnánk René Magritte ismert pipás festményétől ihletve.) A Szonáták és interlúdiumok című sorozat a kilenc állandó, központi érzést zenésíti meg, a fehér érzések (hősiesség, erotika, gyönyörűség, öröm) és a fekete érzések (félelem, szorongás, bánat, harag, undor) harcaként az emberi lélek teljességéről beszél.

Gershwin zongoraművei sem azok a „klasszikus” zongoraművek. A Rhapsody in Blue fojtott klarinétszóló-nyitánya legalább olyan amerikai hangzó ikon, mint Cage szonátáinak fellengzős atonalitása. A Zongoraverseny pedig egy méltatlanul ritkán emlegetett remekmű, nem kevésbé jelentős munka, mint Bartók 3. zongorakoncertje vagy épp Schönbergé. Csak Gershwin eredetisége, ereje és modernsége nem annyira egyértelmű első vagy második hallásra, mint a steril schönbergi dodekafónia, vagy Bartók bámulatra méltó letisztultsága és póztalan romantikája. A The Gershwin Songbook zongoraciklus pedig éppúgy távolodik a klasszikus zongorától és zongorahangzástól, mint Cage fent idézett munkái. Ez az afro-amerikai daloskönyv bizony a legkevésbé sem zongoramű, hanem dalok, fülledt jazzszámok, kuplék vagy szaxofonimprovizációk – szöveg nélkül, egy obligát hangszeren.
Gershwin a füstszagú lokálok mélyéről hozza elő az igazgyöngyöt: zenéje egyszerre karcosan savas és émelyítően cukros, egyesül benne egy nagy művész megfellebbezhetetlen komolysága és a mindennapi élet olcsó szertelensége, bántó frivolitása, mely egyszerre lesz eredeti és közönséges, fennkölt és vulgáris, s melyen keresztül ez a zene óriási hatalmat nyer.

Az előadó, Joanna MacGregor pedig igyekszik élni a rá bízott hatalommal.

Bár az itt tárgyalt lemezek borítóképein éppen nem így szerepel, de a „vizuális köztudat” mint rasztahajú, különös mosolyú, vagány hölgyet idézi az eszünkbe Joanna MacGregor angol zongoraművésznő alakját. Neve a jazz kedvelőinek talán ismerősebben cseng, mint a komolyzene elkötelezett hívei számára, mindazonáltal az interpretációtörténet hű krónikásai a kortárs zenék csatamezején jegyezték fel MacGregor legodaadóbb haditetteit. Így aztán mifelénk ritkán kerül szóba a neve. Legalább annyira ritkán, mint azoké, akiket legszívesebben játszik.

A Warner Classics most napvilágra került dupla CD-in a művésznő saját kiadója, a SoundCircus néven adminisztrált lemeztársaság 1990-es években készült felvételei hallhatók, s a hírek szerint szép sorban megjelennek majd a – mások mellett – Bach, Bartók, Satie vagy Scarlatti kompozícióiból készült lemezek. A „rögzített életmű” tehát máris tekintélyes és szerteágazó, csak idáig nem, nem vagy alig jutott el a hazai hallgatókhoz.
MacGregor jó zongorista, de nem több. Játékában nincs semmi, amiért különös figyelmet érdemelne. Az azonban elvitathatatlan: van érzéke a jazzhez, s jó ízléssel, a túlzásokat kerülve közelít az avantgárd és a kortárs esztétika jellegzetességei felé.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
11:00 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Budafoki Dohnányi Zenekar
Előad és vezényel: Hollerung Gábor
"BDZ-NAP - Párbeszéd az istenekkel"
Megérthető zene
Családi hangverseny karmesteri magyarázattal
Mozart: 41. (C-dúr) szimfónia, K. 551 („Jupiter”)

11:00 : Budapest
Magyar Állami Operaház

Jacques Offenbach: Hoffmann meséi

18:00 : Budapest
Deák téri evangélikus templom

Pálúr János (orgona)
Albinoni kamarazenekar

18:00 : Budapest
Gazdagréti Szent Angyalok Templom

Kokas Katalin, Kelemen Barnabás (hegedű)
Anima Musicae Kamarazenekar
Johann Bernhard Bach: g-moll nyitány-szvit
Johann Sebastian Bach: d-moll kettősverseny
Joseph Haydn: f-moll "La Passione" szimfónia

19:00 : Budapest
BMC, Könyvtár

Lakatos György (hegedű), Czene Rudolf (zongora)
Johann Sebastian Bach: c-moll szonáta hegedűre és billentyűs hangszerre, BWV 1017
Ludwig van Beethoven: 5. (F-dúr) hegedű-zongora szonáta, Op.24 („Tavaszi szonáta”)
Johannes Brahms: 3. (d-moll) hegedű-zongora szonáta, Op.108

19:30 : Budapest
Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Banda Ádám (hegedű)
Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Vezényel: Dohnányi Oliver
Erkel: Ünnepi nyitány
Bartók: Hegedűverseny, Sz. 112, BB 117
Dohnányi: Amerikai rapszódia, op. 47
Stravinsky: A tűzmadár - szvit (1919)

19:30 : Budapest
Magyar Állami Operaház

Anna Netrebko romantikus ária- és dalestje
A mai nap
született:
1683 • Jean-Philippe Rameau, zeneszerző († 1764)
1906 • Dmitrij Sosztakovics, zeneszerző († 1975)
1927 • Colin Davis, karmester († 2013)
1932 • Glenn Gould, zongorista († 1982)
elhunyt:
1849 • id. Johann Strauss, hegedűs, zeneszerző (sz. 1804)
1989 • Lehel György, karmester (sz. 1926)
2009 • Alicia de Larrocha, zongorista (sz. 1923)