Bejelentkezés Regisztráció

Vokális művek

An English Requiem (Brahms Német requiemje Gardinerrel)

2010-03-11 08:32:34 Balázs Miklós

Brahms: Ein deutsches Requiem / Gardiner BRAHMS: Ein deutsches Requiem

Charlotte Margiono, Rodney Gilfrey
Monteverdi Choir
Orchestre Révolutionnaire et Romantique
John Elliot Gardiner

Universal / Decca (Philips)
478 2119

Változnak az idők. Ma már, ha úgy hozza kedvünk, nem kell okvetlen az ősi időkből ránk maradt karajani dráma-teátrumot a lejátszónkba erőltetni, Klemperer súlyos arisztokratizmussal terhes, vagy akár Fritz Lehmann komótos-patetikus világmegváltás-oratóriumát a fülünkhöz csalni, netán a félmúlt félvezetőinek (Levine, Giulini, Barenboim stb.) egykedvű próbálkozásaival az időt múlatni. Van több újdonatúj énekes Vazul.

Ha az ember fia a régizene felkent apostolainak közbenjárásával kívánja felfrissíteni egy-egy frekventált, klasszikus zeneműből szerzett halványuló élményeit, tapasztalatait, Johannes Brahms Német requiemjéből is késlekedés nélkül felsorakoztathatja a maga újsütetű alternatíváit. Philippe Herreweghe poétikus szépségű lemeze kínálja magát az elsők közötti példáknak okáért, vagy az itt tárgyalt, először 1991-ben piacra került Gardiner-szavalat, de a bölcs választás biztonságával kecsegtet az utóbbi évek - méltán - agyondicsért, a historistákkal cinkosan összekacsintó Rattle lovag berlini koncertfelvétele is.

Néhány hónapja (vagy éve is talán) alkalmam nyílt Paul McCreesh valamint a Dán Rádió Szimfonikus Zenekarának és Énekkarának egy koppenhágai hangversenyét végighallgatni, műsoron a Német requiemmel. Meg kellett állapítanom: már a régizenészek sem a régiek. S már a hangszereik sem. Modern zenekar, persze, ennyi még belefér - hogy mást ne mondjak, Norrington apó is visszatért a járt útra -, és olyan különös hangsúlyokat észlelni a fojtott kórusszólamok között, mi vájt fülbe ötlik egészen, s a múlt-korba vissza-visszarévedő tekintetünket akaratlanul is a Brahms által ihletforrás gyanánt megfiatalított Schütz és Bach ókori mesterek avult stíljére függesztjük. Más szóval, McCreesh minden Brahms által újragondolni gondolt kórista-iskolai tantervi bevezetőt betű szerint, a szó szoros, dohos és poros értelmében rögzít, a frázisok ilyetén megformálásával még az őskövület Buxtehude is felettébb elégedett volna, s tán a szent Palestrina is jóllakottan simogatná őszbe vegyült szakállát, csak a gyanútlan hallgató csodálkozik reá az értetlenség pislogó sugarával a tekintetében.

Míg McCreesh fintorgó régizenés modora modern eszközök segélyével utaztat a fikciós régmúltba, Gardiner, Herreweghe vagy Rattle csak az észak-német romantika schumanni erezetű józanságáig jut. Sir John honfitársával szemben nem célozza megidézni a fent citált "vén csontokat", Brahms-olvasásának oxfordi szakszerűségbe vont kedélyes lírája könyörtelenül evilági marad, nem úszik mélyebbre a "búra termett", vén időben, mint az 1860-as esztendők. A lemezborítóról ugyan a szőrös arcú, joviális Brahms úr tekint le ránk, holott a Német requiem harmincegy éves szerzője csak borotvált képű ifjú kéjenc még. Kegyes hazugság a mérsékelten tájékozott vásárlónak a galamblelket sugalló, jóságos ábrázatú, bölcs öregúr portréja, kerülve a hitetlen, már-már az ateizmusig lustuló profán Brahms-úrfi félvilági vigasságot közvetítő profilját, ki a fennkölt latin szöveg helyett a kálvinista ófelnémet Bibliából puskázza a kegyes példasorokat.
A Forradalom és Romantika Zenekarának, valamint a Monteverdi Kórusnak nem évülő érdemeit századszor is elsorolni nem szaporítom a szót: övék a korszak legeredetibb zenekari és kórushangja, a gyönyörű szőttesben egyesülő énekkari hangzás alatt a kissé nyers, de annál színgazdagabb instrumentális kíséret páratlan minőséget nyújt - némi angolos kiszámítottsággal és wagneri reminiszcenciákkal a nyeregkápában. Korszakos interpretációjuk valójában őszinte szavú impresszionizmus a korabeli régizene-divat kancsal örve alatt: sötét éjekbe oldódó félénk noktürnök és egymásba vonódó, elomló, zsenge hangképek, halk szavú próféták adják egymásnak a szót.

Ám ami húsz esztendeje még sikerre ítélt hősi tett, messze hangzó nóvum volt, meglehet, ma már unt riposzt. E felvétel rögzítésének ideje az 1990-es év, ezt akkor egy másik Brahms-lemez is követte nyomban, méghozzá a cappella karművekkel. "Torról maradt hidegsültből kiállt a nászi asztal!" - sóhajtja a bús Hamlet herceg, midőn Horatio barátját kebelére vonván végigvezeti őt a gyász- és nászünnep romló maradékain - a halálról regélő rekviem sűrű kórustételeinek hosszú visszhangja egy új lemezre való matériát ért akkoriban.

Hosszú esztendők telnek az Úr ege alatt, mire Sir John Eliot Gardiner visszatalál a hamburgi mester mohos szakálla alá - a név, az orkeszteré, ugyanaz, a zenekari hangzás sem változás tárgya -, s a szimfóniákat kezdi lemezre venni Soli Deo Gloria címkéje alatt a kiérdemesült brit titán. Csak közben a múló idő robog el mellette kérlelhetetlenül. Mert egyedül Istené a dicsőség. Gardiner mester megelégszik a tiszteletdíjjal is.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.