Bejelentkezés Regisztráció

Vokális művek

BÚS – Bartók 27 Egyneműkara

2009-06-09 12:23:46 Dauner Nagy István

Bartók: 27 Egyneműkar BARTÓK:
Kórusművek (2)
27 Egyneműkar

Cantemus Gyermekkar
Pro Musica Nőikar
Szabó Dénes

Hungaroton
HSACD 32523

Nemrég azt latolgattam, milyen zenét lehet komponálni a zene primer elemeinek (a dallam, a ritmus és a harmónia) mellőzésével. Eötvös hangzás-színháza nagyon szép, bár nem maradéktalanul meggyőző.

De vajon működik-e az eljárás fordítva? Lehet-e úgy komponálni, hogy szépen sorban a kevésbé lényeges momentumokat hagyjuk el, és az eredményből még egyszer kiszűrjük a resztlit, majd újra és újra, mindaddig, amíg nem marad más, csak a nélkülözhetetlen? Maradjon valami kristályosan tökéletes, esszenciális, aforisztikusan tömör mű – vagy azokból egy egész sorozat.

Bartók egyneműkarra írt kompozíciói...
Egész generációk nőttek fel rajtuk, engem is vegzáltak velük eleget annakidején. Kiskamasz koromban sem volt köztük olyan, mely ismeretlen lett volna számomra, de évtizedekkel később már csodálattal teli, és egyre nagyobb meglepetés mindegyik.

Nem nagyon hiszem, hogy gyermekkorban felfogható az egyes darabok rendkívüli érzelmi telítettsége. Gyermekhangokon szól, de felnőttekhez. Egyáltalán, az egész sorozatra mennyire jellemző a rezignáltnak, beletörődőnek álcázott, ám végtelen és leírhatatlan fájdalom. Ne hagyj itt; Ne menj el; Senkim a világon... a legutolsó, Isten veled címűig.

A Van egy gyűrűm karika játékossága, a Lánycsúfoló humora, a Mihálynapi köszöntő ünnepélyessége csak kontraszt, nem változtat az elégikus összképen. Ezért is érdemes egyben, összefüggő ciklusként hallgatni a teljes sorozatot, amellett, hogy egy-egy darab külön is méltó a figyelemre, az elmélyült tanulmányozásra. Kimeríthetetlenül gazdag, ugyanakkor elmondhatatlanul összetett. Tudja például valaki, hogy mitől olyan szép a szigorúan kötött formában komponált Kánon? (Ami ráadásul – túl azon, hogy valóban a legmerevebb formában íródott kánon – csak a nevezetes bartóki „1:2-es modellskála” hangjait használja.)

Rendkívül fontos eleme ez a Bartók Új Sorozatnak. Igazából mindenkinél ott kellene lennie egyfajta breviáriumként, énektanároknak és karvezetőknek pedig munkaeszközként! Ezért sem mindegy, hogy zeneileg és technikailag hogyan sikerül a felvétel.

Azaz nem mindegy, hogy ki csinálja...

Az új összkiadás fölött csak lassan csitul a vita, már ha egyáltalán. (Legutóbb a Gramophone áprilisi száma emlegette fel a sztorit, természetesen a Fesztiválzenekarral kapcsolatban.)

Talán éppen a huszonhét egyneműkar az egyetlen olyan része a bartóki életműnek, amiben nem lehet kérdés a szereposztás.
Ez a nyíregyházi csapat feladata.
A megvalósítás nem is annyira a felkészültségről, vagy a minőségről szól, hiszen természetesen többen is vannak, akik meg tudnák szépen csinálni, de ez most Szabó Dénes privilégiuma – vagy nevezzük inkább küldetésnek?

Nyíregyházán már több kórusgeneráció felnőtt. A gyermekkórus azon tagjai, akikkel Szabó Dénes megalapozta hírnevét, már családos emberek. A mostaniak tehát már nem csak tőle tanulhattak.
Úgy vélem, ez a szint, melyet hallhatunk, nem egyetlen stúdió-ülésre összeszedett figyelem és fegyelem eredménye, hanem számukra egész egyszerűen a köznapi gyakorlat.
Sok figyelemreméltó pillanat, részlet tűnik fel, melyekre érdemes lenne külön-külön is kitérni – mondjuk a Leánynéző harmóniai tisztaságától a Senkim a világon szikáran keserű színéig...

Mégis, a felvétel egyik komoly erényének érzem, hogy egyáltalán nem tűnik egy végtelenségig csiszolt, kiegyenlített – és óvatos – előadásnak. Magának a sorozatnak van egy lendülete, a darabok egymás után frissek és újak – mintha mindegyiket más és más csapat énekelte volna. Pedig a kísérőfüzet szerint mindössze három napig tartottak a felvételek.

Nem tudom, mennyire tudatos koncepció van a háttérben, de a gyermekkari és leánykari szakaszok hangszíne és „súlya” között alig-alig érzek különbséget. A Cantemus Gyermekkar és a Pro Musica Leánykar nagyon hasonló, világos, áttetsző tónusú hangon szól. A nyíregyházi „kóruscsalád” felnőtt tagjainál gyakran tapasztalok egyfajta könnyű súlytalanságot, de abban semmi kivetnivalót nem találok, hogy a Bartók-egyneműkarok most valóban „egyneműek”.

Ez egy nagyon fontos kiadvány, ami ráadásul – csak úgy mellékesen – igen szép is.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.