DEBUSSY: Quatuor a cordes en sol mineur, Op.10
FAURÉ: Quatuor a cordes en mi mineur, Op.121
RAVEL: Quatuor a cordes en fa majeur

Quatuor Ebene
(Pierre Colombet, Gabriel Le Magadurem, Mathieu Herzog, Raphaël Merlin)

EMI / Virgin
50999 519045 24

Idén nyáron volt szerencsém a Verbier Fesztiválon először élőben hallanom a négy francia fiatalemberből álló Ebene kvartettet. Akkor beszámolómat a következő mondattal zártam: „Érdemes megjegyezni a Quatuor Ebene nevet, könnyen lehet, hogy ők lesznek az elkövetkező 2-3 évtized egyik meghatározó nagy vonósnégyese!” Most, három francia vonósnégyest tartalmazó CD-jük többszöri meghallgatása után legfeljebb a „könnyen lehet” kifejezést cserélném „szinte biztos”-ra...

Debussy és Ravel kvartettje nagyon sok lemezen szerepel együtt, hol a korongok kapacitásának részleges kihasználásával teljes programot formálva, hol más, rövidebb kompozíciókkal kiegészítve. A Virgin kiadó igazán nem takarékoskodott az idővel, a két sokat játszott remekmű mellé Fauré ritkábban hallható vonósnégyesét tette, ily módon – a felírhatóság határáig elmenve – nem kevesebb, mint 80’ 27” szép zenével ajándékozza meg a vásárlókat. (Igazán kár, hogy a borítóra és a füzetbe művészieskedő, mesterkélt beállítású fotókat tettek a muzsikusokról.)

A felvétel közepére került Fauré-mű 20, illetve 30 évvel a másik két vonósnégyes után keletkezett, de ez az időbeli eltérés a kész kompozíción nem hagyott nyomot, az európai zene 1903 és 1924 közti fejlődése, alakulása nem tükröződött Fauré zenéjében. Annál inkább érződik a szerző életkora. Debussy alig 31, Ravel pedig mindössze 28 éves volt mesterműve megalkotásakor, Fauré viszont közvetlenül halála előtt, 79 éves korában fejezte be vonósnégyesét – ha egyáltalán használhatjuk a „befejezte” kitételt, hiszen több barátját is megkereste kétségeivel, hogy a két visszafogott, befelé forduló tétel után szabad-e hirtelen, minden átmenet nélkül egy világosabb, vidámabb tétellel zárnia a kompozíciót. Kétségtelen, hogy Fauré muzsikája sok értékes részletet tartalmaz, s az Ebene kvartett mindent megtesz a mű szépségeinek kidomborításáért, mégis világosan érezni, miért marad el népszerűségben, játszottságban ez a darab a két jól ismert francia vonósnégyes mögött.

Debussy vonósnégyese – amelynek a szerző sajátos humorérzékkel az Op.10 számot adta (sem előtte, sem utána nem számozta meg műveit...) – a zeneirodalom egyik csodája, s nem kell túl szigorúnak lennünk, hogy azt mondjuk: az első jelentős francia vonósnégyes. Az Ebene kvartett előadásában feltárul a mű minden szépsége, lenyűgöző a kezdés határozottsága (tres décidé!), a harmadik tétel szívszorító lírája, a zárótétel lendülete. A pengetett és vonóval megszólaltatott hangok izgalmas váltakozására épülő második tételben pedig a vonósnégyes a hangzáslehetőségek egész arzenálját vonultatja fel.

A lemez igazi megkoronázása a Ravel-vonósnégyes előadása. A művet a szerző – a már a kortársak szemében is nyilvánvalóan korszakos jelentőségű – Debussy-kvartett bemutatójának tizedik évfordulójára komponálta, s a tételek tempója hűen követi a példaképet. Itt, úgy érzem, az Ebene vonósnégyes a szerző minden gondolatával, zenei ötletével azonosut, s a négy fiatalember maradéktalanul át tudja adni elképzeléseit a hallgatóknak. Az első tételben megragadó a főtéma szélesen áradó dallamossága, a másodikban a pizzicato játék olyan variánsai tárulnak elénk, amelyek létezéséről eddig talán nem is tudtunk. Álomszép, lebegő hangzásokkal teli a harmadik tétel, és megragadó a negyedik sodró lendülete.

A lemezen a Quatuor Ebene kiegyenlített vonósnégyes-hangzását torzítatlan szépségében élvezhetjük. A hangmérnök, Michel Pierre, igazán megérdemli, hogy név szerint is megemlítsük.