Bejelentkezés Regisztráció

Jazz

Snétberger - CD-n és DVD-n

2008-02-28 08:38:00 Flór Gábor

A közelmúltban Snétberger Ferencnek két új felvétele is megjelent: egy CD, melyen Marcus Stockhausennel zenél, és egy DVD, melynek anyaga a Veszprémi Ünnepi Játékok koncertjein készült - itt szólóban, valamint Arild Andersen, Paolo Vinaccia, illetve Bobby McFerrin partnereként látható-hallható.

\"Streams\" Streams
Snétberger Ferenc - gitár
Marcus Stockhausen - szárnykürt, trombita
Enja Records
ENJ-9511 2

Snétberger Ferenc új lemeze duólemez, méghozzá egy egészen különleges duó: trombita (szárnykürt)-gitár. Persze, aki ismeri Snétberger munkásságát, nem lepődik meg, hiszen tudvalevő, hogy nagyon szereti a duó formációt, nagyon sok művésszel hallhattuk már így fellépni, csak néhány név közülük: Paolo Fresu, Arild Andersen, Howard Levy, Bobby McFerrin, Tony Lakatos, Dés László.

Marcus Stockhausen, aki ezen a lemezen partnere, igen sokoldalú zenész, legyen akár klasszikus, kortárs zene, vagy jazz, mindegyik világban otthon érzi magát. Közelmúltban elhunyt édesapja, Karlheinz Stockhausen is több művet írt számra, sokat is dolgoztak együtt. Eddigi pályafutása alatt több mint ötven lemezen szerepelt, mint szerző vagy előadó, esetleg mindkettő egyszerre. Snétberger Ferenccel is már nagyon régóta játszik együtt különböző formációkban, és csodálatos duófelvételeket is hallhattunk már tőlük, a For My People lemezen. Egyenes következménye volt \"előéletüknek\", hogy végre elkészítsenek egy lemezt, amelyen ketten játszanak. Írhatnám azt is, hogy ennek a lemeznek az elkészítése elkerülhetetlen volt. Vagy használhatnám a \"szükséges\" szót is, ha helye lenne ennek a szónak a művészetben. Mindenesetre nagy hiba lett volna, ha ők nem így gondolják.

A lemez régebbi számok feldolgozását, valamint új kompozíciókat egyaránt tartalmaz. A két művész hihetetlen összhangban alkot, olyan mértékben képesek egymás gondolatait átvenni, fejleszteni, aztán visszailleszteni a közös műbe, amilyet ritkán hallani. Hallhatóan teljesen más világot képviselnek, mások a belső indíttatásaik, és mégis, amikor a hallgató azt gondolná, hogy pontosan tudja, melyik darabot ki írta, rájön, hogy szó sincs róla: a számok nagy része közös alkotás, négyet jegyeznek csak külön, de az a négy éppen hogy nem tartozik a könnyen beazonosíthatóak közé. Tulajdonképpen két nagyon markáns, jellegzetes zenei világból alakítanak egy harmadikat, és ez a lemez egyik legnagyobb különlegessége: a teljes összhangban végzett alkotói munka, ami minden pillanatán átsüt. Nem is igazán lehet egy-egy számot kiemelni (ez persze Snétbergernél eléggé megszokott): a tíz sajátos hangulatú darab mindegyike gyöngyszem.

A lemez egész világa kicsit melankolikus, elgondolkodó és elgondolkodtató. Persze végig jelen van a Snétbergerre oly jellemző tűz, de most inkább csöndesen lobog, és ezt a csöndes lobogást szépen egészíti ki Stockhausen kristályfinomságú trombita- és szárnykürt-játéka. Talán ami a legjellemzőbb az egész lemezre, hogy a zenét valamiféle öröm hatja át. Nem harsány, kirobbanó, hanem csöndes, állandó öröm.

A borító, a booklet és a korong kivitele tökéletes: jó kézbe fogni, érdemes megnézni, hangulatában is illik a korongon hallható zenéhez. (Jó ötletnek tartom, ha az egy cégnél megjelenő lemezek egy előadó esetében hasonló hangulatvilágot követnek megjelenésükben is, van ennek egyfajta jó üzenete.) És aminek különösen örültem, hogy a magyar címek magyarul maradtak a borítón, pedig pont Snétberger Ferenc lenne az a művész, akinél indokolt lehetne, hogy mindent \"külföldiül\" írjon, hiszen Németországban él, és a lemezeit is az Enja adja ki.
Furcsa dolog ilyesmit írni egy kritikában, meg olyan elcsépelt is, sajnos elhasználtuk a szót, de nem tudok mit csinálni, csak ez jut eszembe: ez a lemez egészében szép.

* * *

\"Solo Solo - duo - trio
Snétberger Ferenc - gitár
Bobby McFerrin - ének
Arild Andersen - bőgő
Paolo Vinaccia - dob, ütőhangszerek
Proartissimo

Snétberger Ferenc új DVD-je a Veszprémi Ünnepi Játékokon 2004-ben és 2005-ben adott koncertjeiből készített válogatás. Mint a címe is mutatja, szóló-, duó-, és triófelvételek hallhatók, láthatók rajta.

A szólóról tulajdonképpen nem nagyon tudok mit írni. Snétberger Ferenc az a művész, aki képes arra, hogy egy szál gitárral órákon át lekössön egy több száz, akár több ezer fős közönséget, úgy, hogy semmi extrát nem ad hozzá (nem sokat konferál, nem ugrál, nem csinál műsort), \"csak\" muzsikál. De azt úgy teszi, hogy nincs olyan koncertje, amikor azt tudnám mondani, na, most már pont elég volt. És egyre jobb lesz: muzsikája az évek múltával egyre mélyül, gazdagodik.

A duó Bobby McFerrinnel különleges alkalom volt (bár nem először játszottak együtt, hiszen Spanyolországban és Olaszországban is léptek már föl így), egy spontán \"összeülés\", ami igen emlékezetes volt, és szerencsére most már azok is élvezhetik, akik nem voltak jelen a helyszínen. Teljesen szabad improvizációról van szó, láthatóan nem próbáltak a fellépés előtt, hanem csak leülnek, és muzsikálnak. Ilyen bátorságot és könnyedséget csak a legnagyobb művészek engedhetnek meg maguknak, mert bár a jazz alapeleme a rögtönzés, a teljes szabadság nem mindig eredményez művészi alkotást. Ebben az esetben azonban két kiválóan rögtönző, egymásra hangolódni tudó művész közös örömzenéjét hallhatjuk, és az ebből születő \"eredemény\" is felemelő, hiszen egy mű születését látni különleges élmény. A számok címe sem más, csak ennyi: Improvizáció.

A felvételen szereplő trió talán Snétberger pályafutásának legtökéletesebb formációja. Amikor évekkel ezelőtt először hallottam őket, már akkor is úgy éreztem, hogy megtalálta a zenekarát: mind a bőgős Arild Andersen, mind az ütőhangszeres Paolo Vinaccia tökéletes társai Snétbergernek. Ez a formáció, kicsit durva hasonlattal, olyan, mint a Beatles, csak a jazzben. Bármelyik tagot kihúznánk belőle, az már nem lenne ugyanaz. A három muzsikus hangzása, gondolatvilága, mondanivalója olyan mértékben összecseng, ami ritka különlegesség a jazz világában. Mondhatni, egy srófra jár az agyuk, együtt gondolkodnak a zenében, és bár teljesen más kulturális közegből, sőt, területről (Magyarország, Norvégia, Olaszország) érkeznek, mégis, vagy talán éppen ezért, ami születik, az az igazi európai jazz. Nem kísérők és szólista, hanem három szólista játékát hallhatjuk-láthatjuk, de ez nem azt jelenti, hogy megpróbálják egymást \"letolni\" a színpadról, hanem azt, hogy egyenrangú felekként játszanak, a szó minden értelmében.

Érdemes kiemelni a DVD fényképezését is. Nem olyan általános dolog ez sajnos, hogy szép filmet is kapunk egy zenei felvételhez. A koncertfelvételeket általában (különösen, ha jazzről van szó) a puritánság jellemzi, de nem a szó jó értelmében. Zenészeket láthatunk a színpadon, hallgathatjuk, amit játszanak, de az operatőri munka, a fények értő beállítása sajnos csak a luxuscikkek közé tartozik. Ez a lemez tele van \"luxuscikkel\". Nagyon szép kameraállások, hangulatos fények, érzékeny közelik jellemzik, ráadásul a képek hangulata pontosan követi a zenéét. A szóló, a duó és a trió más-más beállításban van fényképezve, mások a fények, színek, és ez, ha lehet, még erősebbé, élőbbé teszi azt az élményt, amit a zene ad.

Kivételes és hiánypótló kiadvány Snétberger Ferenc DVD-je, az egyik legjobb a \"látható zene\" kategória általam ismert termékei közül.

\"McFerrin-Snétberger\"




A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.