Bejelentkezés Regisztráció

Dalolj nekem

Valódi pletykák alapján - Azok az átkozott kölykök!

2006-12-02 09:31:00 Kerékgyártó György - Szűcs József

\"Valódi Kellemesnek ígérkező őszi délelőtt a Teatro Palazzóban. Esteban Fuentes igazgató gyanútlanul siet az irodája felé, amikor a liftből kilépve zsibongó iskoláscsoportba ütközik. A gyerekeket Dolores Gutiérrez kalauzolja. Amikor meglátja szeretett főnökét, mosolyogva felkiált:
   - Gyerekek, köszönjetek szépen Esteban bácsinak, ő az operaház igazgatója.
   A diákok kórusban bőgnek valamit, mialatt a ránézésre is operarajongó tanárnő vérszemet kap:
   - Gyerekek, itt az alkalom, hogy kérdezzetek az igazgató bácsitól. Tessék kérdezni gyorsan, mert biztosan sok a dolga.
   Fuentes bólint, hogy valóban sok, de már záporoznak is rá a kérdések:

   - Tessék mondani, itt tényleg egész végig énekelnek? - kérdezi egy fiú egy pillanatra fölnézve a Nintendójából.
   - Persze, te ostoba - feleli rá egy tudálékos kislány. - És közben még baletteznek is.
   - Azta! - kiált fel egy másik fiú, akinek elöl két foga is hiányzik. - És hogy tudnak táncolni azok a nagy, kövér bácsik meg nénik?
   - Bácsi - rángatja meg a direktor öltönyét egy barna szemű lányka. - Én azt szeretném tudni, hogy hol lakik a fantom, és mit eszik? A bátyám szerint popcornt, de én tudom, hogy olyat biztos nem lehet behozni az operába. Ugye, hogy a fantom chipset eszik?
   - És az igaz, hogy az operában jó az akusztika? - érdeklődik valaki a hátsó sorból.
   - Nem akusztika, te buta - felelik rá többen kórusban -, hanem térerő. Még ezt se tudod?
   - Én tudom, hogy nem is kövérek a bácsik meg a nénik - veszi vissza a szót a tudálékos kis angyal. - Hanem azért nagy a hasuk, mert oda rejtik a mikroportot. Azért van, hogy a soványak nem is tudnak olyan hangosan énekelni.

   - Bocsánat - vágja át magát a tömegen az igazgató -, nekem ma dolgoznom kell.
   Dolores mellett elhaladva egy rövid kézmozdulattal int feléje. Ez egyszerre jelenti azt, hogy az asszisztens le van fejezve és ki van rúgva, de Senorita Gutiérrez tudja, hogy ez vélemény csak addig él, amíg a direktor meg nem itta a reggeli kávéját.
   Azt azonban még Dolores sem hallhatja, amikor az irodához lépve Fuentes maga elé dörmög:
   - Átkozott kölyök!

- (Reklám) -

A Teatro Palazzo társalgója, körülbelül az iskolások látogatásával egy időben. Alvaro és Gonzales lép be, mindketten megtorpannak a pult mellett álló középkori férfi láttán.
   - Lazarowsky! - kiáltanak fel egyszerre.
   - Á, fiúk - bólint zavartan a férfi. - Nektek nincs próbátok?
   - Majd csak fél tizenegytől - feleli Alvaro.
   - Ellenben - emeli fel a mutatóujját a pufók Gonzales -, te mintha ígértél volna valamit. Már ha nem vagyok vindisgréc. És ne ráncold a homlokod, te pirana, tudod, miről van szó.

   - Fiúkák - vált hangnemet Lazarowsky. - Először is: a pirana nálunk nem honos. Másodszor is: bocsika, hogy élek, többet nem fordul elő. Mi is volna itt a probléma? Csak nem arra a vendégszereplése gondoltok, amit ma reggel intéztem el?
   - Megvan? - vonja össze a szemöldökét gyanakodva a két kürtös.
   - Mi az hogy! A pénz olyan tuti, mint az, hogy legalább hetven százalékot kell belőle járulékokban leadózni. Próba után menjetek haza, lehet csomagolni, a hévégén utazunk Santa Leprába. Most akartam szólni az egész zenekarnak.
   - Santa Leprába? - háborodik fel Gonzales. - Te azt mondtad, Európába megyünk. Erre jössz nekem egy haknival?
   - Jó, hogy nem a Carnegie Hallt akarjátok rögtön, vagy a Metet. Fiúkák, mi ez a telhetetlenség? Most akartok dolgozni, vagy nem? Mert vihetem a vasútzenekart is, azok legalább még hálásak is lesznek.
   Alvaro és Gonzales csalódottan néz egymásra, majd Alvaro megkérdezi:
   - Gázsi plusz útiköltség, vagy csak gázsi?

- (Reklám) -

Santo Quasimodo egyik elegáns étterme, este. Esteban Fuentes Alberto Mendozával, a Zeneképző Akadémia igazgatójával vacsorázik.
   - Ezek az újságírók folyton fanyalognak - folytat egy megkezdett beszélgetést Mendoza. - Nem tetszik nekik, hogy nálunk Boban Markovic is fellépett. A közönség bezzeg szétszedte a házat.
   - Elég jól megy most nektek - jegyzi meg irigykedve Fuentes.
   - Nincs miért panaszkodnom - helyesel Mendoza. - Garantálom neked, hogy egy éven belül mi leszünk Latin-Amerika Szicíliumhegye. Egy szellemi híd Ázsia, Európa és Észak-Amerika között…
   - Hárompillérű híd?
   - Ennek most nincs jelentősége. Megcsináljuk és kész. Híresek leszünk, mint a brazil futball.

   - Gratulálok - feleli az operaigazgató, majd megköszörüli a torkát. - Te, nézd… - Szabadkozik. - Máskor nem hozakodnék elő vele, de most, hogy minden ilyen flott, minden így összevág…
   - Igen? - nyel le egy jó nagy darab marhasültet Mendoza.
   - Nézd, kérlek, jó volna egy állás a gyereknek. Te is tudod, milyen kitűnő szakember, és csak koncertezésből élni ma már…
   Mendoza kezében megáll a borospohár.
   - Esteban - mondja szinte korholólag -, a te fiad kitűnő gambaművész. De nálunk nincs régizenei tanszék.
   - Gondoltam, most, hogy éppen építitek a Szicíliumhegyet…
   - Ugyan, kérlek, ez teljes mértékben lehetetlen. Ne is beszéljük róla!
   \"Ez nem az én napom\" - gondolja Fuentes, aztán, a vacsorát követően, amikor az étterem parkolójában beszáll az autójába, épp egyszerre mondja ki a közben hazafelé taxizó Mendozával:
   - Ákozott kölykök!






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.