Bejelentkezés Regisztráció

Egyéb

Nekem mindez egyformán popzene! (Golijov: Ayre / Berio: Folk Songs)

2006-02-10 09:12:00 Clair de lune

\"Ayre\" Ayre
OSVALDO GOLIJOV: Ayre
LUCIANO BERIO: Folk Songs
Dawn Upshaw
The Andalucian Dogs
Universal / Deutsche Grammophon
00289 477 5414

Nekem mindez egyformán popzene!

Mármint Dawn Upshaw Ayre, azaz Air című lemeze. Õszintén szólva, amikor kiválasztottam magamnak az albumot, még semmi jele sem volt annak, hogy férjem kedvenc underground zenekarának, az Európa Kiadónak elhíresült dalát fogja megidézni bennem a kiadvány. Miért is lett volna?

Berio népdalfeldolgozásait régóta ismerem, szeretem. A 11 különböző nép dalát meglehetős változatossággal, ötletektől tobzódva öltözteti régi/új köntösbe, a már-már kínosan egyszerű amerikai slágergyanús folksongtól (Black is the color of my love\'s hair) a rafináltan eladott azerbajdzsáni szerelmes dalig (Azerbajian love song). Az interpretáció két úton szokta megközelíteni a sorozatot: vagy hagyományos \"klasszikus\" dalfüzérként, vagy kamarazene-kíséretes monodrámaként. Éppen ez utóbbi hozzáállás aztán igen nagy teret enged az előadói szabadsággal való visszaélésre is.

Sajnos nem lehettem jelen szeptember elején Budapesten a Fesztiválzenekar Mahler-ünnep előadásán, de -té.pé- beszámolóját olvasva az az érzésem, hogy akkor és ott Cristina Zavalloni éppen ezt a - darabban egyébként meglevő - színpadiasságot vitte túlzásba. Nehéz eldönteni hol van a határ az énekes és a színpadi előadó között. Mindenesetre - és sajnos - Upshaw kisasszony éppen az ellenkező véglet.

A hang minősége rendben, a ritmusok pontosak, a hangmagasságok a helyükön, de semmi több. Korrekt, de kicsit érdektelen - mondjuk ki kereken: meglehetősen egyhangú, unalmaska előadása ez egy remekműnek.

A címadó sorozat viszont éppen a Berio-mű párjának készült. A Kelet-Európában született, Argentínában nevelkedett, Jeruzsálemben, majd Siennában, végül pedig az amerikai Tanglewoodban tanult Golijov műve épp\' olyan sokat markol, mint amilyen keveset fog. Már a címválasztás is sokatmondó - a három kultúra találkozásaként számon tartott középkori Spanyolországra utal. Golijov tehát nagyjából az egész euro-ázsiai, keresztény-arab-zsidó kultúrkört kívánja felölelni, s bár a szándék tulajdonképpen nemes, a végeredmény mégiscsak egy profin megcsinált - és itt a csinálmányon van a hangsúly! - world music. Sok puffogó dobbal, speciális effektekkel és minden hozzávalóval, mely azt hivatott elhitetni, hogy itt most kérem rendkívüli lelki mélységek és fantasztikus spirituális magaslatok találkoznak. Hát nem. Szó sincs erről.

Golijov és Upshaw \"komolyzenei\" csomagolópapírba rejtett, biztosan nagy közönségsikert hozó, jól eladható kommersz terméket dobott a piacra, ahol Berio műve lesz a csali, Upshaw reputációja az áruvédjegy és Golijov zenéje a cukormáz.
Hívhatjuk bárhogy ezt a terméket. Mondhatjuk rá, hogy kortárs zene, nevezhetjük posztmodernnek, neotonálisnak, vagy világzenének, nekem ez akkor is csak: popzene!






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.