Bejelentkezés Regisztráció

Vokális művek

A nagy kérdés (Mahler: Lieder)

2005-03-09 07:33:00 BaCi

\"Mahler: Mahler: Lieder
Thomas Quasthoff, Violeta Urmana, Anne Sofie von Otter
Wiener Philharmoniker
Vez.: Pierre Boulez
Universal / Deutsche Grammophon
00289 477 5329

Mi, \"rendes\", hétköznapi halandók, minden nap szépen, konzekvensen tesszük a magunk dolgát. Reggel felkelünk, tisztálkodunk, reggelizünk, munkába megyünk, este gyereket nevelünk, aztán lefekszünk aludni. Ez így megy napról napra. Néha elkeveredünk egy színházi előadásra, moziba, vagy kiállításra, amikor is egy-két órára hagyjuk magunkat kiemelni a mindennapi lét viszonylag sivár, de azért sok megnyugtató kapaszkodót nyújtó, békés állapotából. Amit ilyenkor látunk-hallunk, azt elraktározzuk szépen mélyen, a maga külön kis polcán, és némi lelki többletteherrel, de folytatjuk életünket ott, ahol abbahagytuk.

Ne értsenek félre. Nincs ezzel semmi baj. Csak szeretnék emlékeztetni rá, hogy vannak emberek a Földön, akiket nemcsak egy pár órára, hanem egész életükben nem hagy nyugodni a kérdés; hogy miért? Miért születünk, miért halunk meg, miért szeretünk, és miért éppen azt szeretjük, akit - és egyáltalán, miért van ez az egész?
Izgalmas, de fárasztó állapot ez. Az ember elindul az egyik irányba, viszi a lendület, aztán egyszer csak úgy érzi, tévedett. Kicsit ellazul, majd új irány, új lendület, új gondolatok, új érzések...

Ahogy hallgatom Mahler zenéjét, a véremben érzem mindezt. Mahler is azok közé az emberek közé tartozott, akik nemhogy belerokkantak volna a folytonos küzdésbe, hanem nagyot alkottak belőle. A szöveg és zene tökéletes egységével mutatja be az életet a szerelem és halál tükrében.

Egy zenekar számára dalokat kísérni embert próbáló feladat. Itt ugyanis minden kiejtett hangzónak, a legapróbb időbeli, intonációs vagy hangszínbeli rezdülésnek is jelentőssége van. Ez a lemez nem a \"titáni\" Mahlert hozza elénk. A zenekar egészen könnyű, áttetsző, érzékeny felrakású. Pierre Boulez és a Bécsi Filharmonikusok mesterien tárják elénk Mahler muzsikáját: egy misztikus, varázslatoktól nyüzsgő, álombéli világot. Szabályos képfestés ez: minden harmónia kristálytisztán szólal meg, a szöveg szerinti aktuális hangulatot tökéletesen adják vissza. Egy emberként figyelnek minden szólistára, a két \"fél\" zenéje teljesen együtt mozog.

Az első ciklus (Lieder eines fahrenden Gesellen) egy viszonzott, de beteljesületlen szerelem izzó tüzében keletkezett. A szöveget is Mahlernek szokás tulajdonítani, bár leginkább a Des Knaben Wunderhorn (A fiú csodakürtje) című gyűjtemény egyes darabjainak átdolgozásáról van szó. Ezeket a kicsit népies hangvételű verseket Thomas Quasthoff jeleníti meg számunkra. Szándékosan nem használom az énekel szót, mert olyan plasztikusan mondja a szöveget, rajzolja meg az egyes karaktereket, hogy inkább szobrászatnak érzem
amit csinál, mintsem éneklésnek. Minden, amit előad, szinte megfoghatóvá válik. Egészen merészen használja a hangszíneket. Tud éles és metsző lenni - pl. a Ging heut morgen Feld egyes részeiben -, de a legpuhább hangok is gond nélkül születnek meg nála. A magas hangokért hallhatóan keményen meg kell dolgoznia, de ez semmit sem csorbít az előadáson. A mélyebb lágéban - ahol kicsit könnyebben szól a hangja - sem válik soha öncélúvá. Minden megmozdulása a zenét és a szöveget szolgálja.

A Rückert-dalokat előadó Violeta Urmana egész más módon közelítette meg Mahlert. Maga a mű is későbbi, és drámaibban fogalmazza meg a szerelem érzését. Urmana az első három dalban nagyon egyszerűen énekel. Aprón, finoman, halkan. Élvezetes, de - különösen az előző énekes mozgékony előadása után - kicsit unalmasnak tűnik. Aztán éneklése a negyedik és ötödik dal témájának és zenéjének megfelelően egyre \"mélyebbé\" válik. Így utólag visszanézve értem meg: az egyre tónusosabb, átérzőbb éneklés tudatos koncepció eredménye. Ténylegesen egyben láttatja a ciklust.

A Gyermekgyászdalok különösen megdöbbentő alkotása Mahlernek.
Hogyan írhat két élő gyermek apja ilyen témájú ciklust? Azt hiszem, azt a verziót, hogy előre megérezte saját lányának halálát, kizárhatjuk.
Valószínűbbnek tűnik, hogy még gyermekkorában elvesztett testvéreinek emléke köszönt vissza számára Friedrich Rückert költeményeiben.

A darab elindul, pár ütemnyi panaszosan kígyózó dallam után belép Anne Sofie von Otter. Hihetetlen hangja van. Egyszerre érzékeny és érces, határozott és védtelen, mindentudó és gyermeki. Érződik, hogy egész lényével átéli a darab hátborzongató világát. Talán ennek a mély átélésnek köszönhető, hogy néhol kicsit erőltetetté válik a vibrátó, amely a rendkívül tömör súlyos hangszínnel párosulva azt az érzetet kelti, hogy alacsonyra intonál. A nem vibrált hangok azonban teljesen tiszták. És azt csinál a hangjával, amit akar. Az ember szinte látja, ahogy folyamatos kígyóként árad ki a levegő a torkán, s minden hang ezen a levegőoszlopon ül a maga tökéletesen biztos helyén.

A hölgy éneklése pontosan oda vezet bennünket, ahová Mahler akarta. Annak a birodalomnak a közelébe, ahol választ kaphatunk a sok miértre. De csak a közelébe. Választ nem kapunk most sem. Talán csak egy kis segítséget, hogy haladhassunk tovább a saját utunkon, a saját válaszunk felé.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.