Bejelentkezés Regisztráció

Vokális művek

Legendák nyomában (A Schöpfung Karajannal)

2004-07-21 09:06:00 -té.pé-

\"A Haydn: Die Schöpfung
Gundula Janowitz, Fritz Wunderlich, Hermann Prey, Kim Borg
Wiener Singverein, Wiener Philharmoniker
Vez.: Herbert von Karajan
Salzburg, 1965. augusztus 29.
Deutsche Grammophon
474 955-2
Monó

Az agg mester Londoni turnéjáról hazaérkezvén - s nem utolsó sorban Händel sikerén felbuzdulva - elhatározza, hogy maga is oratóriumot ír. De sehol egy elfogadható szövegkönyv. Ekkor barátai felhívják figyelmét a könyvek könyvére, a Bibliára. - De hát ez olyan hosszú. Hol kezdjem? - fanyalog az öreg. - Hol, hol? Hát kezd az elején!
Így született meg a Teremtés című Haydn-oratórium.
A legendák szerint legalábbis.

Haydn meglehetősen kedvelte saját teremtményét. Számtalan alkalommal vezényelte. Többek között 1800. március 8-án Pest-Budán is.

Karajan is kedvelte ez a kompozíciót. Egyike volt annak a hat egyházi műnek, melyet harmincévnyi salzburgi munkássága alatt vezényelt.

A legendák szerint mindazok, akik ott voltak 1965. augusztus 29-én délelőtt a Fesztivál zárónapjának matiné-előadásán, valami különleges élményben részesülhettek. A korabeli sajtó szuperlatívuszokban írt az eseményről. Méltatták Karajan stílusérzékét, amint ügyesen megtalálta a középutat a szigor és a naivitás között, dicsérték a hangzás transzparenciáját, a szólisták kristálytiszta hangját.

A legendák azért szépek, mert akár igazak is lehetnének.
Csak nem szabad leellenőrizni őket.

Ez a Teremtés ugyanis minden, csak nem jó. Kezdve azzal, hogy a zenekar hangzása távol áll az ideálistól. Nem a monó hangzás zavar, hanem a csúnya hangszerhangok. A zizegő vonósok, a távoli és testtelen fafúvók, az agresszív timpani. Nem lehetünk elégedettek a kórus hangzásával sem. Erőtlen, maszatos a hangkép. A belépések karakter nélküliek, az imitációk összemosódottak, s a dinamika nagyon is utólagos mesterkedésnek tűnik. Különösen ízléstelen az első kórus \"und es ward Licht\"-ből a fény szóra berobbanó C-dúr forszírozott boldogsága. Nem egyszer lötyögnek a tempók is. Az első részt záró kórus (Nr.14.) ütemeken át próbál közös nevezőre jutni a zenekarral, karmesterrel.

A szólisták teljesítménye folyamatosan változó. Akár egy-egy számon belül is. Gundula Janowitz Karajan felfedezettje. Hangja vékony, viszont tiszta, jobb pillanatokban - értsd: középlágéban - még csillog is. A finn Kim Borgé a legegyenletesebb színvonal. Testes, de hajlékony hangja hálás szerepet kapott. Ha nem finomkodik, kimondottan élvezhető az előadása. Nem estem viszont hasra Fritz Wunderlich tenorjától. Nem különösebben kifejező, viszont a tercettekben egyszerűen eltűnik. Hermann Prey rövid jelenlétével pedig a \"Mozart-hangok\" sorát növeli.

Nem vitatom, hogy egy koncertélmény soha, semmilyen módon nem mérhető össze egy hangfelvétellel. Főleg, ha az ennyire gyatra technikailag. Tehát továbbra is hiszek a legendáknak, melyek egy bizonyos 1965. augusztus 29-i salzburgi délelőttről mesélnek. De annak ehhez a lemezhez nem sok köze lehetett.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.