olyan élményben volt részem tegnap este az Erkelben, hogy félre tettem minden idegenkedésemet ebben a témában. 

Magamról annyit, hogy operaénekes vagyok.  

Tehát tegnap a Gioconda-t láttam, és a címszerepet éneklő Sümegi Eszter teljesítménye késztetett erre a számomra nehéz,  "digitális" feladatra. Őt a közelmúltban az Operaház, méltó módon, művészi rangjához illően, óriási sikerű önálló estjével ünnepelte, tagságának 25. éves jubileumán. Mivel kedvencemről van szó, természetesen én is ott voltam, nagy örömömre, 

mert magas színvonalú műsorán, nemcsak a hangja szépségében, és a mélyen átélt, zeneileg tökéletesen megformált produkcióban volt részünk nekünk, hanem a kivetítő adta lehetőségnek a jóvoltából, tanítani való módon láthattuk, milyen is a jó énektechnika. Magától Birgit Nilssontól tudom, hogy az úgynevezett "csúcshangokat" be kell ragyogtatni, mint egy gyémántot. 

Sümegi Esztertől is így hallottam, Giocondként is. Jó volt az ünnepi est szünetében találkozni néhány zenetudóssal, zenetörténésszel, és tőlük is, a magaméval azonos, az övékével megegyező elismeréseket hallani: "milyen jó, hogy ilyen gazdagok vagyunk, hogy van egy Sümegink". 

Tegnap este mindezekről, gyors megerősítést kaptam, azzal a szenzációs produkcióval, amivel a Gioconda szerepében Sümegi megajándékozta a közönségét. Tegnap is barátaimmal hasonlóan nyugtáztuk a ragyogó éneklését: "büszke lehet a budapesti  Operaház, hogy ilyen Giocondája van". Ezt osztom én is , mert nagy művésznek tartom. 

Kovács Eszter