vissza a cimoldalra
2022-01-24
részletes keresés    Café Momus on Facebook
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Kiemelt fórumaink
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (5269)
Kedvenc előadók (2897)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (62847)
Társművészetek (2517)
Opernglas, avagy operai távcső... (21195)
Kedvenc felvételek (451)
Hozzászólások a Momus írásaihoz (7625)
Haladjunk tovább... (231)
Milyen zenét hallgatsz most? (25104)
Élő közvetítések - HAANDEL emléktopik (8682)
Digitális kerekasztal (12)
Momus társalgó (6361)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2387)

Olvasói levelek (11830)
A csapos közbeszól (98)
Legfrissebb fórumaink
Momus-játék (6155)
Lehár Ferenc (792)
Operett a magyar rádióban (1949-től napjainkig) (5024)
Média, zene, ízlés (130)
Erkel Színház (11232)
Házy Erzsébet művészete és pályája (5309)
Operett, mint színpadi műfaj (5016)
Magyar Televízió opera-, balett- és operett közvetítései - hazai produkciók (1507)
Richard Strauss (780)
Franz Schmidt (4073)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (2327)
Pantheon (3031)
Mi újság a Szegedi Nemzeti Színházban? (3007)
Gaetano Donizetti (997)
musical (218)
Plácido Domingo (946)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43
számlaszám:
11711003 20016193

apróhirdetés feladása:

Név: Amalgám
Leírás:
Honlap:
   


Amalgám (186 hozzászólás)
 
Erkel Színház • 110152021-11-12 17:56:57

Könnyen beszélsz, de most nagyon korlátozott a beírási képességem. Külföldön vagyok, wifin lógok, telefonról írok. Nem nagyon tudom gondozni a témáimat. Egyébként nem kímélnélek, nem a lelkiismeretem szólalt meg.


musical • 2152021-11-12 17:45:11

A másik fórum az Erkel Színház topik, 10985-től kezdve nagyjából erről szól.


musical • 2132021-11-11 19:14:37

Még a végén Saigon-pillanathoz érkezünk itt. A könnyűzene megvetésének Saigon-pillanatához? A nem operai zenés színház lenézésének Saigon-pillanatához? A szerzők előzetes kigúnyolásának Saigon-pillanatához? Lehet, hogy amikor időm engedi, rövid pontokban összeírom a még kiderülhetőket is ebben a témában.


Erkel Színház • 110132021-11-11 17:25:13

Bocsánat. Inkább töröl...

Erkel Színház • 110052021-11-10 23:55:50

Kedves joska141, köszönöm szépen a választ, annál is inkább, mert alkalmat adott rá, hogy újra átfussam az itt eddig írtakat, és - bár alapvetően lezártnak tekintem ezt a kérdéskört - megírjak még valamit, amit tegnap este elfelejtettem, és amire a bejegyzésében szereplő 466 milliós összeg indít engem. Tehát a 10994-es bejegyzés kérdését -"Baj, ha pótoljuk a lemaradást?"- kiegészítem a következő, legalább egyenrangú kérdéssel:



 



8. Biztos kell ez ennyiért?



 



Mindezt persze úgy, hogy nem tudom, milyen bontásban és mire megy el ez az összeg, vagy hogy mennyi egy ilyen darab reális költsége. Mondjuk musical árfolyamon számolva, a "szakszínház"-nak tekinthető Madáchban.


Erkel Színház • 110012021-11-09 22:52:21

Kedves -zéta-, ezzel sajnos nem kerültünk közelebb a megoldáshoz. Szokolay Vérnásza ugyan nem a bemutató után, de mostanra már szintén kikopott a köztudatból. Mikor is, hol is játszották utoljára? És akkor az most egy jelentős opera volt...? Vagy nem...?


Erkel Színház • 109942021-11-09 20:29:38

7. Ps.: Emlékeim szerint Szent Erzsébetről született már musical Németországban, talán a születésének 800. évfordulójához kapcsolódó ünnepségekre. Baj, ha pótoljuk a lemaradást?


Erkel Színház • 109932021-11-09 20:08:07

6. Látom, közben takatsa is hozzászólt a kérdéshez, néhány előzményszám téves is lett emiatt (kicsi telefon...), elnézést kérek érte minden érintettől.


Erkel Színház • 109922021-11-09 20:03:22

5. Azt sem tudom, milyen művet várhatunk a szerzőktől. Szikora Róbert munkássága a könnyűzenéből jól ismert, Lezsák Sándor írt már rockopera szövegkönyvet (Atilla, Isten kardja; zenéjét szerezte Szörényi Levente), ezek talán segíthetnek a tájékozódásban.


Erkel Színház • 109912021-11-09 19:51:46

4. Nem tudom, hogy a Szikora-Lezsák szerzőpáros autentikus szakértelemmel nyúlhat-e a témához, érdekelne is, hogy milyen forrásokra támaszkodnak, kik a történész szakértőik.


Erkel Színház • 109902021-11-09 19:43:41

3. Meglehet, valahol emlékezetpolitikai kérdés is az, hogy Szent Erzsébet, IV. Béla és Kálmán herceg anyukája vérszopó kiméra volt-e, és bár a politikai beavatkozás a történelmi kérdésekbe sosem szerencsés, hasznos azért néha még lehet, most pl. a 2. pont keretei között.


Erkel Színház • 109892021-11-09 19:36:03

2. A jelenleg élő Gertrúd-kép nyilvánvalóan annyira irreális, történelmietlen és elfogult, hogy nyugodtan hozzá lehet nyúlni.


Erkel Színház • 109882021-11-09 19:31:29

1. Nem Bánk ölte meg Gertrúdot, hanem Petur ispán és kísérete. Ilyet nem is tanultunk, legalábbis nem a történelem órán. Az irodalom és az ének-zene óra hasznosságát ezzel persze nem vitatom.


Erkel Színház • 109872021-11-09 19:26:27

Kedves joska141, egy kicsike kis telefonról írok, ezért fentebb néhány pontban csak röviden szólok hozzá a bejegyzéshez, elnézését kérem érte. Tehát:



 


Társművészetek • 24842021-11-08 20:48:40

A jobboldali elhajlás kicsit mást jelent, nálunk ismert és értett fogalom, és biztos van rá szlovák nyelvű történelmi szakkifejezés is. Megírtam privátban bővebben.


Társművészetek • 24712021-11-07 01:30:34

Óva intelek téged, Edmond fórumtársam, mert a "mocsolyástelepi putri"-ra utaló, szegényellenes bejegyzéseddel nem csak az általános emberi jóérzést sértetted meg, hanem a PC szabályait is, így egyszer, a végső győzelem pillanatában arra ébredhetsz majd, hogy a Kulturkampf jó oldalán voltál ugyan, de a rossz frakcióban, sorsod és itteni munkálkodásod jutalma pedig az apoteózis helyett a damnatio memoriae lesz majd, amit a még nálad is nagyobb purifikátorok mérnek rád. Látott már ilyet a világ.


Mi újság a Magyar Állami Operaházban? • 627342021-11-04 10:31:21

Téves volt a forrásszöveg maga, előzetesen megnéztem.


Mi újság a Magyar Állami Operaházban? • 627312021-11-03 16:20:53

Nos, nem is tudom, mit szólhatnék mindehhez, ha egyszer az én legutóbbi ismereteim szerint Vörös Szilvia művésznő és Fenéna szólama egyaránt mezzoszoprán. Ennyire megváltoztak a dolgok Bécsben?



 


Eiffel Műhelyház • 5882021-10-14 23:54:52

Valószínű, hogy takatsa fórumtárs az 587-es bejegyzésben megírta az okokat, nem áll küszöbön a zenekar nélküli operajátszás. Balettből, balettestből az utóbbi években volt már egy-két hasonló. Úgy néz ki, hogy mostanában születnek olyan összetett zenei alkotások, illetve összeállítások, amelyeket már egy operaház sem tud kiszolgálni élőben rendszeresen, legalábbis rentábilis keretek között nem. Ilyenkor marad a magnó, még ha valahol örök betlinek számít is.


Erkel Színház • 108982021-09-15 17:44:27

Az Eiffel, vagy legalábbis a Bánffy Miklós Színházterem leginkább a Nemzeti Táncszínházzal vagy a Fesztivál Színházzal "csereszabatos", és az akusztikájával kapcsolatos egyes kérdésekre választ adhat, hogy emlékeim szerint az operajátszás szempontjából inkább próbahelynek tervezték, míg játszóhelyként talán inkább a balettvezetés kortárs balettel kapcsolatos elképzeléseit lett volna hivatott kiszolgálni, ugyanis ennek a műsorfajtának az esetében az Erkelben is, de az Operaházban is már végképp kínos nézőszám/férőhely arányok elérésére lehet csak számítani. Szóval a Bánffy Terem főként a kamarabalett otthona lett volna, csak úgy néz ki, hogy megismétlődött az Erkel problémája, és már megint nem sikerült kellően kicsi színházat építeni...



Ami az Eiffel megközelíthetőségét illeti, motoszkál bennem egy déjà vu arról. hogy mögötte talán majd létesül vasúti megállóhely is - nem, ez valószínűleg még nem a magyar vasúti közlekedés tudattalanjából rendszeresen felmerülő, észak és dél, kelet és nyugat összes viszonylatai között utascserét biztosító Központi Átszálló Állomás messianisztikus ötletének a megvalósulása, hanem csak egy amolyan rendes kis megállóhelyé -, amelynek segítségével a közel-távoli vidék és az elővárosok lakossága trendi módon, korszerű elővárosi vasúttal ugorhat majd fel a rehabilitált rozsdaövezetbe, hogy kultúréhségét csillapítsa.  A belső kerületek lakossága pedig a Keleti Pályaudvar felől, ugyanilyen módon teheti majd meg ugyanezt. Nem tudom, hogy ez eldőlt dolog, terv vagy vágyálom csupán, de tény, hogy láttam már leírva valahol a netes források kusza világában, és hát végső soron nem is megalapozatlan a gondolat, mert mindenképpen járnak majd az Eiffelbe emberek szép számmal, ha másért nem is, hát azért, mert ott van a munkahelyük.      


Erkel Színház • 108712021-09-12 18:20:19

Nem vagyok róla meggyőződve, hogy az Operaház épülete még mindig túl kicsinek tekinthető. Az elmúlt években a hazai opera- és balettjátszás iránt érezhetően megcsappant a nézői igény, és ez sajnos nem átmeneti visszaesés. Ezek a művészeti ágak, illetve az őket képviselő intézmények vagy társulatok a társadalmi bázisuk jelentős részét veszítették el a közelmúltban. Attól félek, hogy a MÁO tevékenységét az alacsonyabb befogadó-képességű játszóhelyeinek valamelyike már önmagában is képes hosszú távon kiszolgálni. A jegyárat pedig sok tényező befolyásolja, és lehet, hogy az Andrássy útra is lesz majd egészen olcsó jegy, már ha azt akarják, hogy valaki még egyáltalában elmenjen oda. 


Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek • 51082021-09-12 17:45:55

Nekem a jövő hétre van jegyem, és ebből a szempontból kifejezett szerencsének tartom, hogy még egyetlen fórumtárs sem írt részletekbe menően az előadásról...


Erkel Színház • 108692021-09-12 16:57:58

Kedves Momo,



dehogy mertem én öszehasonlítani az Operát és a Madáchot, illetve az operát és a musicalt... Hogyan is jönnék én ahhoz? Pusztán arra világítottam rá, hogy a MÁO-nak az Erkelben - illetve lassan minden játszóhelyén - jelentős férőhelytöbblete van, más színházaknak viszont férőhelyhiányuk. Ezért nem megalapozatlan az az igény, hogy a rendelkezésre álló szabad férőhelykapacitás használatát más társulatok számára is lehetővé tegyék az Erkelben. Hogy milyen szervezeti konstrukcióban és kinek az "uralma" alatt történik mindez, részletkérdés a számomra. Nyilván érzékeny témáról van szó, mert a további absztrakció elvezethet annak felismeréséhez, hogy az Opera az Erkelben esetleg úgy tart évadonként 150 előadást - vegyük alapul a cikkben megjelent irányszámot, nem tudom, mennyi ez valójában pontosan -, hogy a valós nézői igény nem több mondjuk 70-nél, és ez meg az Opera egész működési, foglalkoztatási stb, volumenét illető kérdéseket vet fel, de ezek előbb-utóbb tőlünk teljesen függetlenül is felmerülnek majd. A főigazgató úr korunk jelentős, termékeny és tevékeny kommunikátora, szerintem már most felkészülhet arra, hogyan is kell lelkesen, a siker látszatát keltve "lekommunikálni" azt, amikor az Operaház majd kénytelen-kelletlen megosztozik játszóhelyi kapacitásán - illetve az Eiffelben most létrejött háttérkapacitásán - a magyar színházkultúra más szereplőivel. Nem is olyan rég - ha jól emlékszek egy korábbi cikkére - még ő maga sem látta előre a magyar könnyűzene állami és közéleti elismertségének küszöbön álló megemelkedését, de azután megérkezett az illetékes biztos, áldást, elismertséget és milliárdokat osztó, kiterjesztett karjaival, majd pedig az idei Kossuth-díj átadó. Gyorsan változnak az idők.



P.s.: Ez itt egy balettműsor jegytérképe az Eiffelben, jövő szombaton, matinéidőben, 1500 forintos legolcsóbb jegyár mellett. Erre nem magyarázat az Erkel Színház kezelhetetlen csődtömeg jellege.   


Erkel Színház • 108672021-09-12 13:49:16

Azt nem tudom, hogy az operajátszás terén lehet-e valós konkurenciája a MÁO-nak, de tény, hogy az intézmény nem tudja megtölteni nézőkkel  az Erkelt. Sőt, nem csak hogy az Erkelt, de talán már az Eiffelt sem, és az újranyitó Operaházzal kapcsolatban is erős kétségeim vannak. Ugyanakkor a Madách Színházban a nagy Webber-musicalekre fél évre előre nem lehet jegyet kapni (a járvány előtti utolsó állapot szerint). Kizárt dolognak tartom, hogy a MÁO valaha is ki tudja használni a rendelkezésére álló három játszóhely teljes kapacitását, inkább a két, alacsonyabb befogadóképességű helyszín (Operaház, Eiffel) egyike tűnik olyannak a számomra, mint amelyet az intézmény a saját műsorkínálatára alapozva még meg tud majd tölteni nézőkkel. Ebben a helyzetben nem ördögtől való elképzelés az, hogy más társulatok is használják az Erkelt. Én alapvetően funkciókban gondolkodok, és nem szervezetekben, ebben az értelemben tehát mindegy, hogy az Erkel szervezetileg az Operaház része-e, vagy önálló befogadó színház, de tény, hogy szükség van az egyéb irányú felhasználására is. Az Operaház nyilván nehezen mond le erről az épületről, és a főigazgató úr néhány valóban logikus érvet is felsorolt arra vonatkozóan, hogy miért is jó, ha ez a játszóhely az intézményhez tartozik, de én azért a cikk utolsó mondatában megfogalmazott azon közlést tartom irányadónak a jövőre nézve, amely szerint  az épület koncertteremként és musicalszínházként is működhetne a szabad hetekben. Hogy hány ilyen "szabad hét" lesz majd egy évben, és hogy ezek a szabad hetek valóban 150 opera- és balettelőadás mellet alakulnak-e ki, vagy - a 40%-os látogatottságú előadások megalázó élményeinek korát lezárva - 30 mellet, az egy másik kérdés, de tény, hogy az Erkel rendelkezésre álló, óriási szabad kapacitásának fel- és kihasználását biztosítani kell a magyar színházi kultúra egésze számára, mert ami most történik, az csak erőforrás-pazarlás. Hogy ennek során az épület az Operaház kezelésében áll-e - amelynek szervezetébe valóban mélyen inregrálódott -, vagy egyéb formában működtetik-e tovább, inkább részletkérdés.


Mi újság a Magyar Állami Operaházban? • 626782021-07-23 17:22:57

A magam részéről a társadalmi realitás bölcs felismerésének tartom, ha az Operaház Rubint Réka segítségével próbálja meg eladni a portékáját, bármi legyen is az: opera, balett, Műhelyház...



 



Különösen hasznos az intézkedés abból a szempontból, hogy fórumunk számos tagját plasztikus módon segítheti hozzá annak megértéséhez, milyen jelentős mértékben is változott meg a „komoly” művészeti ágak társadalmi státusza az utóbbi időkben. Az idei Kossuth-díjak körüli vita kapcsán bennem az az érzés alakult ki, hogy ezzel sokan közülünk a mai napig nincsenek tisztában, vagy talán nem is rendelkeznek azzal a képességgel, hogy ezt belássák.



 



Ezen túlmenően azonban eléggé elhibázott a dolog: a Rubint Réka megjelenésével zajló esemény valószínűleg egyetlen új nézővel sem fogja gazdagítani a Ház közönségét, ellenben a jelenlegi, eleve csökkenő létszámúnak és lelkesedésűnek tűnő publikum létszámát és lelkesedését azért jó eséllyel tovább erodálja majd. Ez a közeg egyszerűen nem szereti a publicitást ilyen módon megcélzó műsorokat, akárkit állítsanak is a középpontjukba. Az eseményt szerintem nyugodtan tekinthetjük az Operaház folyamatos PR-katasztrófája részének.   



 



A Rubint Réka nőnapi edzésén majdan önként megjelenő balettművészeket már most szeretném támogatásomról biztosítani a Nagy Megpróbáltatás idejére, egyúttal vígasztaló jelleggel felhívom a figyelmüket arra, hogy a világon gyakran és sokan kerülnek hasonló, de az övékénél azért sokkal rosszabb helyzetbe.  Én néhány évvel ezelőtt olyan filmjelentést is láttam, amelynek tanúsága szerint egy, a hírekben viszonylag gyakran szereplő Távol-keleti ország vezetője – mozgalmi nevén a Briliáns Elvtárs – meglátogatta országa haditengerészetét, és ott helyben kitanította a tengeralattjáró feszült figyelemmel jegyzetelő kapitányát arról, hogy is kell helyesen tengeralattjárót vezetni.  Saját Házunk szűkebb tájékáról ismert egy olyan eset, amikor énekművészek viszonylag népesebb csoportja látta hirtelen szükségét annak, hogy írásban nyilatkozzon az identitásának elválaszthatatlan részét képező afroamerikai eredetről és tudatról, úgy, hogy esetükben a szóban forgó eredet és tudat megléte valójában nem tűnt teljes mértékben igazolhatónak. És hát gyakran hallani innen-onnan olyan, valóban teljes önkéntességet feltételező esetekről is, amikor egy, a baletthez közeli társművészet egyes, magasan kvalifikált képviselői – foglalkozásukra nézve zeneművészek – vidéki lagzikon svarcolva igyekeznek kiegészíteni szerény hivatalos járandóságukat. A Magyar Nemzeti Balett ráadásul két évvel ezelőtt már Alexander Ekman Episode 31. c. opuszát is bemutatta... Mindezek tükrében Rubint Réka inkriminált fitness órája enyhe-közepes mértékben tűnik csak durvának, illetve élet-és művészetidegennek. És hát az ördög sem tudja: ahogy most a dolgok állnak, lehet, hogy annak idején például jó lóra tettek az identitásukban szerepet játszó afroamerikai eredetet megvalló énekesek is. Vagy legalábbis felismerték a korszellemet... Ugyanakkor jelzem: együttérzésem és támogatásom őszinte és teljes, és nagy megértéssel fogadom majd azt is, ha valakinek időközben elpárolog az önkéntes megjelenésre irányuló szándéka, és esetleg nem lesz ott egyetlen balettművész sem. Még nagyobbal azt, ha esetleg a Ház szándéka párolog el a rendezvény megtartására. Valószínűleg én sem leszek ott, semmi esetre sem...



 



Kiegészítésként annyit talán érdemes még hozzáfűzni az ügyhöz, hogy a polémiát elindító Juratsek Juliannára mint az Operaház balettművészére és szólótáncosára hivatkoznak a híradások, ugyanakkor a művésznő operaházi pályafutása már évekkel ezelőtt lezárult, és jelenleg nem tagja a Magyar Nemzeti Balett együttesének. Egyébként 1991-ben lépett pályára, és 25 év után, címzetes magántáncosként távozott a társulattól. A félreértés oka az lehet, hogy az FB-profilján a munkahely rovatban a mai napig szerepel a „Magyar Állami Operaház”, illetve a „Ballet Soloist” megnevezés, mint ahogy a mai napig a „Magyar Állami Operaház címzetes magántáncosa”-ként jelenik meg a MOM Sport Uszoda és Sportközpont honlapján is, ahol ún. Body Ballet órákat tart. Egy Body Ballet foglalkozás mibenlétének a megértéséhez talán a segítségünkre lehet, ha megtekintjük a művésznőtől ezt a YouTube-videót, nem rejtve véka alá azt a mély hálát sem, amelyet afelett érzünk, hogy még ilyen irányú elfoglaltsága mellett is maradt ideje és energiája arra, hogy a balettművészet méltóságát Rubint Rékával szemben megvédje.  


Társművészetek • 24112021-06-28 16:12:10

Na most azt én nem tudom megítélni, hogy a baloldal hagyja-e dolgozni Eszenyi Enikőt, vagy sem, de hogy önmagát nem hagyja dolgozni, az biztos. Rendeznie kell a kapcsolatát a közönséggel, illetve azokkal az érintett művészekkel, akik emberileg elfogadhatatlannak találták a vezetői módszereit, különben nemigen látja őt szívesen viszont senki. Az erre irányuló belátásnak eddig sajnos nem sok jele tapasztalható a részéről. Az Eszenyi-apologetika meg hiába nyomatja ezerrel azt a narratívát, hogy "hát igen-igen, lehet, hogy nem volt ő a legjobb vezető, de mindez fel sem tűnt volna, ha elmegy tüntetni a kormány ellen..." a direktrisz társulat általi defenesztrációjához nem ez vezetett, és ezt így kevesen is veszik komolyan, rajta meg főleg nem segít.



Az ügyben zajlott ún. vizsgálat eredményéről annak idején ezt tudhattuk meg, és hát ez így külön szánalomra méltó...


Balett-, és Táncművészet • 61152021-06-19 23:44:49

Jól sikerült a vizsgakoncert, köszönjük szépen a mai estét a végzősöknek, továbbá az őket támogató többi évfolyamnak és vendégfellépőnek, valamint a felkészítő balettmestereknek!



Ha jól látom a névsorokból, Topolánszky Vince Tamás a Magyar Nemzeti Balettnél folytatja majd a pályafutását, számára külön is gratulálunk a felvételhez!


Balett-, és Táncművészet • 61122021-06-09 18:16:04

Kedves Myway, ön is tudja, hogy vannak.  Egyelőre még, bár mintha kezdene megindulni az elvándorlás. Úgy tűnik, táncosminőségben a csúcsot - legalábbis a Solymosi-féle vezetés működése alatt - a 2018/2019-es és a 2019/2020-as évadokra érte el a társulat. Simán lehet, hogy ebben az időszakban - az ismert nézettségi mutatók mellett, javarészt külföldi művészekre alapozva ugyan, de - lezajlott a magyar balett Ezüstkora. Tudni kell felismerni a kort, amelyikben éppen élünk... Meglehet, közel az idő, amikor komoly külföldi balettművész számára nem jön majd szóba a Magyar Nemzeti Balett mint munkahely, hiszen ő is szeret például közönség előtt játszani, és Moszkvában vagy Szentpéterváron hozzászokott ahhoz, hogy értékelhető számban vannak az előadásain ún. nézők is. Ebben az esetben pedig - megnyugtatására mondom - okafogyottá válik majd a társulat nemzetköziségéről szóló vita, és jöhetnek gond nélkül a végzős táncművészetisek is - már ha ők jobban szeretik a kongó nézőteret.



 



Ami a Hófehérkét illeti, számomra még nem tűnt fel a szegedi hiány, bár a kérdés akár fordított formában is felmerülhet: nem úgy, hogy miért nincs ott a darab, amikor már nem Harangozó Gyula a művészeti vezető, hanem hogy miért volt ott, amíg ő volt az. A darab budapesti háttérbe szorulására ezek szerint továbbra sincs magyarázat, bár találgatni mindig lehet: esetleg így jár az, aki túlságosan közel kerül az Opretettszínház balettegyütteséhez, netán szállít nekik egy Diótörőt... Lehet persze számos más oka is. Sosem tudjuk meg.   


Balett-, és Táncművészet • 61092021-06-08 06:19:07

Ez a fórum (balett) egykor tele volt jól értesült fórumtársakkal, akik mindig megfelelő információval bírtak róla, mi miért történik a balett berkeiben. Itt van még közülük valaki, és meg tudja mondani esetleg, hogy miért kerülhetett le a műsorról ifj. Harangozó Gyula és Kocsák Tibor Hófehérke és a 7 törpéje? (ld.: 6106)         


Erkel Színház • 108372021-06-07 18:14:45

Számomra valahogy nagyon furcsán hat Ókovács Szilveszter főigazgató úr belinkelt írásának – vagyis az Origon megjelent Éljen a közös halál, avagy fejvesztve sikerbe rohanó operákról, halálokról c. cikknek – az első mondata az ugyanis így hangzik:



 



„Kedves Néném,



megvolt az első, végre jelenlévő nézők előtti operaelőadásunk! Sajnálom, hogy nem jött, ugyanakkor abszolút meg is értem. Ha egy intézménynek 130 millió forint „kintlévősége" van, tehát ennyi befizetett pénzt nem kértek vissza a mi hűséges és belátó nézőink (és eljöhetnének ezért gyakorlatilag ingyen, az utalványaik terhére), mégis csak félház van egy tudván tudott, ráadásul népszerű és klasszikus módon színre vitt operacím premierjén, akkor a közönség óvatosságát mint okkal bíró tényt kell elfogadnunk.”



 



Nem tudom, nem arról lehet-e itt szó, hogy a főigazgató úr esetleg tévesen értékeli a valóság tényeit, egyrészt a MÁO-t 130 millió forinttal meghitelező nézők belátási képessége, másrészt pedig – most már – a hűsége tekintetében is. Abban a vonatkozásban meg végképp, hogy mi is szokott a félház oka lenni az intézmény előadásain, és mi lehet ez az ok most már egy ilyen veretes operapremieren is. Ha fél év kihagyás után ennyien kívántak újból találkozni a MÁO mai valóságával, az meglehet, nem az óvatosság jele, vagy talán nem abban a járványügyi értelemben, ahogy azt a főigazgató úr érthette. A Katona júniusi előadásaira nincs már jegy. Amúgy – ezt az írás elkészítésekor a főigazgató úr talán még nem tudta figyelembe venni –, hasonló eredménnyel nyitott a balett is, ahol szintén el kéne gondolkodni a dolgokon, mert ha ott meg az olyan jelenségek kapnak teret, ami miatt legutóbb billentyűzetet ragadtam a balettfórumban (6108), akkor nem hogy félház – vagy 30-40%-os – nem lesz, de néző se nagyon, mert lelép mindenki, aki tudja értékelni a színpadon látottakat.


Operett, mint színpadi műfaj • 47762021-06-06 11:43:04

Így van. Ez a helyzet egyrészt köztudomású, másrészt pl. a jegytérképeken is megszűntek a távolságtartás miatt nem eladható helyek, harmadrészt pedig én is ezt tapasztaltam tegnap esti balettmegtekintésem során az Erkelben. Az irataimat elég alaposan megnézték, de azután odabent a békeidőkre jellemző viszonyok uralkodtak. A munkatársak maszkot viseltek.


Balett-, és Táncművészet • 61082021-06-06 07:41:42

Búcsú a Laurenciától – A felháborodás hangján



 



Tegnap este játszotta utoljára a Magyar Nemzeti Balett Michael Messerer és Alexander Krein Laurencia című balettjét, akár jelentős eredménynek is tekinthető félház előtt, Aliya Tanykpayeva címszereplésével. Nem tudom, jelen voltak-e az előadáson más fórumtársak is, továbbá ugyanazt és ugyanúgy látták-e mint én. Ha az ott tapasztaltakról eltér a véleményük, kérem, hogy jelezzék nyugodtan.



 



A járványügyi korlátozások feloldása után ezzel az előadással kezdett újra játszani az együttes, így bár a darabot tavaly többször is láttam, természetes volt, hogy megjelenésemmel fejezem ki támogatásomat a nehéz újrakezdés előtt álló társulat felé. Ebbe még az is belefért, hogy nem éltem vissza a gazdasági erőfölényemmel, és vásároltam teljes árú belépőjegyet, nem pedig az erre szolgáló diszkont oldalon keresztül szereztem meg a belépés jogosultságát, 50%-os ár és a kezelési költség megfizetése ellenében. Továbbá azt is tudtam, hogy az előadás után nagy valószínűséggel – hacsak csoda nem történik – a felháborodás hangján fogok majd itt írni, hiszen Tanykpayeva művésznőt is láttam már korábban a darab címszerepében, mint ahogy még korábban más szerepekben is. Le kell szögeznem, hogy egyetlen szavam sem irányul a művésznő ellen, akit színpadi személyiségként kedvelek, és akivel kapcsolatban tudomásul kell vennem, hogy ő is egy, a szakmájából élő balettművész, aki nyilván addig szeretne színpadon maradni, ameddig csak lehet, és minél több és minél jobb szerepet szeretne eltáncolni.



 



Nehéz kérdés, hogy pontosan milyen képességek teszik a prímabalerinát. Tanykpayeva művésznőnek, ha úgy tetszik, papírja van róla, hogy ő prímabalerina, első magántáncosnő volt szinte egész életében, Budapestre szerződése előtt például Zürichben és Bécsben is, és így folytatta nálunk is, mígnem a társulat tavalyi átszervezése során elérte a földi halandó számára szinte beláthatatlanul magas „principál” rangot. A vele kapcsolatban ezen a fórumon is időről időre fellángoló indulatok ellenére a legutóbbi időkig nem vitattam el tőle ezt a minőséget, de van, amikor tudomásul kell venni, hogy a személyes kisugárzás, művészi és előadói képesség nem kompenzálhatja már a gyengébb technikát, a súlyos technikai hanyatlást pedig végképp nem. Tanykpayeva művésznőt a tavalyi évad során láttam a szülési szabadságról való visszatérése után a Giselle és a Laurencia címszerepében is. Az előbbiben nem értékelhető technikai teljesítmény mellett művészileg hiteles és meggyőző alakítást nyújtott; a tavalyi és az azt megelőző évad során általam a szerepben látott öt balerina közül a második legjobb alakítás volt az övé, csak Sofia Ivanova-Skoblikova volt jobb nála. Jobb volt ezen a téren még akár Tatiana Melniknél is, aki csodálatosan táncolja a szerepet, azzal a teherrel, hogy Giselle alakja színészi értelemben pont kívül esik a karakterizációs mezőjén. A Laurencia címszerepében azonban már ez a kettősség sem állt fenn: Tanykpayeva művésznő teljesítménye technikailag és művészileg sem volt elfogadható. Sem eltáncolni, sem eljátszani nem tudta a szerepet, az általam látott másik két Laurencia címszereplőjével – Tatiana Melnikével és Diana Kosyreváéval – szemben összemérhetetlen volt a teljesítménye, keserű szájízzel távoztam már akkor is az előadásáról.



 



Ilyen előzmények után vártam tehát a tegnapi előadásra, tudomásul véve, hogy ismét Tanykpayeva művésznőt láthatom majd a címszerepben, és némi elméleti esélyt adva annak, hogy a tavalyi, hosszabb kihagyás utáni állapothoz képest esetleg valamilyen pozitív változás következik majd be a művésznő színpadi munkájában. Nem így történt. A darab során a címszereplő mindvégig alárendelt helyzetben volt még a tánckar balerináival szemben is, a további fontosabb női szólószerepek előadóihoz képest – akik Takamori Miyu (Pascuala) és Ellina Pokhodnykh (Jacinta) voltak – pedig tragikusban. Nehézkes mozgás; értékelhetetlen, a végére talán már csak csoszogáshoz hasonlítható ugrások; legkésőbb a második felvonás közepére összeomló erőnlét; a mimikai munka feladása, valószínűleg a balerina kifáradása miatt. Sajnos bennem a leginkább ez maradt meg Tanykpayeva művésznő előadásából. Ezek lennének ma egy ún. „principál” attribútumai a Magyar Nemzeti Balettnél? Vagy egy Laurencia-címszereplőé bárhol a világban?



 



Nem Tanykpayeva művésznő ellen szeretnék szót emelni, ezen a téren nem akarom folytatni az oldal legrosszabb hagyományait. Megértéssel viseltetek a pályája csúcsán túl lévő balerina helyzete iránt, és nem is őt tartom felelősnek a történtekért. A társulat vezetését viszont igen. Egy súlyos járvány és két csonka évad után vagyunk, az együttes pedig fél év kihagyás után most tudott újra találkozni a közönségével, és most kellene hozzálátnia ahhoz, hogy visszaszerezze a nézők más irányba fordult érdeklődését is. Az előadásnak ennek megfelelő szakmai komolysággal kellett volna bírnia, továbbá általában véve is mindenben meg kellett volna felelnie annak a színvonalnak, ami egy hasonló erejű balettegyüttestől ma a világban elvárható. Ennek fényében a történtekre nincs magyarázat. Ilyen szakmai állapotban lévő balerina felléptetése a közönséggel szembeni súlyos tiszteletlenség egy formája, és rendkívül negatív jelzés arra nézve, hogy milyen attitűd várható majd a jövőben a társulat vezetésétől a legalapvetőbb szakmai normák betartása és a legtermészetesebb közönségigények figyelembe vétele terén.



 



A fentieken túlmenően nagyon súlyos hitelességi problémával is szemben állunk. Az elmúlt években a Magyar Nemzeti Balett számos magyar balettművész mellőzésével vagy elbocsátásával a társulat működését a nemzetközi utánpótlás bázisára helyezte. Ennek magyarázata mindig a minőség szempontja volt, és más elfogadható magyarázata nem is lehet. Ilyen körülmények között a magyar közönség és minden magyar ember természetszerűleg várhatja el, hogy a társulatnál a minőség szempontjára való tekintettel alkalmazott egyetlen külföldi balettművész munkájára se legyenek irányadók enyhébb minőségi szabályok, mint amelyek a hazai művészekére irányadók. A jelenlegi helyzetben úgy tűnik, hogy ez nem így van, és a társulat vezetésének felelőssége, hogy megszüntesse a visszásságot, mert ennyire nyilvánvaló és méltatlan kivételezést az elmúlt évek eseményeinek tükrében senki nem fogad el tőle, mint ahogy a társulat jelenlegi színvonala mellett már gyenge szólótáncosi teljesítményt sem. Amikor erről beszélek, nem munkajogi intézkedésekre gondolok. Örülök, hogy a társulat körül sokat enyhült a feszültség az utóbbi időben; van benyomásom az évek során híressé lett munkajogi intézkedések bírósági utóéletének eredményeiről; érzékelem, hogy változás állt be a társulatvezetés attitűdjében, és látom, hogy az utóbbi időben inkább már megpróbálják a megfelelő feladatokkal támogatni  a pályafutásuk végéhez közeledő hazai művészeinket. Nem tudom, ez mennyiben függ össze a társulatnál továbbfoglalkoztatottak személyével vagy a belharcokban esetleg elfoglalt pozíciójukkal, és nem is nagyon érdekel, a lényegesnek a klíma megváltozását tartom. A munkajogi megoldások háttérbe szorulásával azonban nem szorulhatnak háttérbe a szakmai megoldások. A társulat vezetésének igenis érzékelnie kell, ha egy balettművészt a továbbiakban a levezető feladatok körében indokolt foglalkoztatni, és ebben a kérdésben nem tehet méltánytalan, főleg pedig az igazságérzetet ennyire súlyosan sértő kivételeket, különösen nem úgy, hogy azzal súlyosan veszélyezteti az előadások szakmai színvonalát és az egész együttes megítélését is. Sajnos ez a helyzet Tanykpayeva művésznő esetében mostanra előállt, és a társulat vezetésének feladata a méltányos megoldás megtalálása, illetve a közönség által maradéktalanul élvezhető balettműsor biztosítása. A tegnapi este az Erkelben felháborító és kínos volt, és jó lenne, ha ez többet nem ismétlődne meg.



 



A tegnapi előadást követően egyébként színpadra lépett Solymosi Tamás balettigazgató úr is, aki átadta a Magyar Táncművészek Szövetsége által odaítélt díjakat Szelényi Dóra, Gaetano Cottonaro, Kerényi Miklós Dávid és Majoros Balázs balettművészeknek, akik közül az utóbbi sajnálatos módon komolyan megsérült egy néhány héttel ezelőtti próba során. A díjazottaknak ezúton gratulálunk, Majoros művész úrnak pedig külön is jobbulást és teljes felépülést kívánunk!        


Mi újság a Magyar Állami Operaházban? • 626462021-06-06 07:16:10

A harmadik emeleti alap helyárak 1500 és 8500 forint közé esnek, az V. kategóriában mondjuk 4500 forintba kerülnek. Matiné olcsóbb (általában félár), premier drágább, általában többszörös. Ha valaki jól lesben áll a neten, matinéidőben 2250 forintért kaphat V. kat. helyet, ami még az elviselhető elhelyezés alsó határa. Hogy a nem látó helyek pl. balett esetében miért nem jönnek számításba, hadd ne mondjam...  


Mi újság a Magyar Állami Operaházban? • 626372021-06-05 15:35:57

Biztos vagyok benne, hogy lesz lift... Hogy a kakasülőhöz való jog benne lenne a törvényben, arról így, ebben a szigorú formában nem vagyok meggyőződve, de mindenképp remélem, hogy a mozgáskorlátozott nézők sem lesznek elzárva a harmadik emelettől, sem az építészeti tér, sem az előadási élmény, sem pedig az árfekvés tekintetében.


Mi újság a Magyar Állami Operaházban? • 626332021-06-05 02:55:17

Ezek mindig helyárak. Egy ülés.


Balett-, és Táncművészet • 61072021-06-03 21:06:16

Félig sincs tele...:



Laurencia, Erkel Színház, június 5. szombat, 19.00, 986 szabad hely



Szombatig biztos változik még egy kicsit, szorítsunk a félházért...


Mi újság a Magyar Állami Operaházban? • 626092021-06-01 23:09:31

Viszont látom, hogy Annemaria Kremer személyében találtak új Salomét, valószínűleg felhívhatta rá valaki a figyelmüket, hogy a magyar közönség még nem képes maradéktalanul felismerni egy olyan tartós operaházi munkakapcsolat értékeit, amelyik esetleg Sera Gösch művésznővel jön létre.



Talán Ókovács Szilveszter főigazgató úr rendezői vállalkozása is értelmezhető ebből a szemszögből, amennyiben személyes áldozatvállalásával szeretne változást elérni a Ház által elfogadhatónak tartott rendezői munka Rátóti Zoltán ilyen irányú képességeinek bemutatása után kialakult megítélésében.



Sem a vezénylés, sem pedig A csodálatos mandarin eltáncolásának az ötletét nem tartom egyébként ördögtől valónak: Domingo mester például foglalkozik az előbbivel bizonyos pályamódosítás után, a balettegyütteshez az utóbbi időben érkezett balettmesterek pedig csodákra képesek, tehát ha a főigazgató úrban esetleg megérik az erre vonatkozó elhatározás, van hová fordulnia. 


Balett-, és Táncművészet • 61062021-06-01 19:37:30

A Mi újság a Magyar Állami Operaházban?  fórumoldalon tett 62607-es bejegyzésemet folytatva:



A Nemzeti Balett részéről azért egy újranyitási ünnepségsorozatra több is futhatta volna, mint Kenneth Macmillan Mayerlingje, ez így szerintem az igénytelenség egy formája. Tavasszal, kb. március elején mindig van egy klasszikus vagy neoklasszikus nagybalett, hát pont ez volt az... A Giselle műsorra vétele viszont inkább a bölcsesség jele lehetne, operaházi időszámítás szerint talán nem lett volna itt az ideje, hiszen most volt műsoron két évadon át, a balettjátszás felszínen tartásához viszont szükség van a klasszikus-romantikus repertoár előtérbe helyezésére. Ehhez képest nem látom sehol sem A hattyúk tavát, aminek ősszel volt a premierje.  Kész, ennyi volt belőle...? Egy megszakadt előadás-sorozat a járvány árnyékában?  Vajon mi szoríthatta ki? Talán csak nem Alexander Eckman Episode 31 c. alkotása? És mi történhetett Kocsák Tibor és ifj. Harangozó Gyula Hófehérke és a hét törpéjével? A diótörő után a Ház második legnagyobb szériában játszható, folyamatos és természetes jellegű közönség-utánpótlással rendelkező darabja volt, továbbá jelentős és sikeres magyar balettmű, amit a közönség és a művészek is szerettek. Legalábbis furcsa a repertoár kettes számú tartóoszlopának az eltűnése, jelenlegi helyzetében a balettegyüttes nem engedheti meg magának a darab mellőzését: ha házon belül döntöttek a műsorról való levételéről, rossz döntés volt; ha a jogtulajdonosok oldalán kereshetők az okok, meg kell egyezni velük. És talán az sem lehetetlen, hogy van már másik olyan balettegyüttes is, amelynek bár még szerények a szakmai lehetőségei, de azért megpróbálna hamar lecsapni egy ilyen instant közönségsikerre.



Egyebekben feszült érdeklődéssel várom a kortárs balettművészet egyik vitathatatlan csúcsteljesítményének, Wayne McGregor Chroma c. koreográfiájának a régóta húzódó bemutatását. Ha az együttes jól meg tudja oldani a feladatot, az komoly teljesítmény és fontos mérföldkő lesz, bár nem tudom, hogy ennek a társulat mai helyzetében, a kilábalási lehetőségeket és a válság kezeléséhez rendelkezésre álló vezetési képességeket is figyelembe véve van-e még egyáltalán jelentősége...


Mi újság a Magyar Állami Operaházban? • 626072021-06-01 19:07:23

Nem is tudom mit mondhatnék. Ókovács Szilveszter rendez... A Hunyadi Lászlót.



 



Kíváncsian várom a Wagner-darabok bemutatóját. Egy komoly operaház szakmai felépítménye akkor van rendben, ha rendben van a Wagner-bemutatási képessége is, az pedig egyebek mellett akkor van rendben – szerintem –, ha magvan két jó szereposztásban a teljes Ring. Lássuk hát, tudja-e majd a közeljövőben abszolválni a feladatot a MÁO?



 



Egyéb észrevételek a balettfórumban.


Mi újság a Magyar Állami Operaházban? • 626022021-05-31 17:47:57

Válságtünet?



Május 29-én az Andrea Chénier előadásával újra megnyitotta kapuit az Erkel Színház. Ha jól látom, az intézmény törzsközönsége - vagyis mi - ezt már nem is igen méltattuk figyelemre. Véletlen lenne?



Volt ott valaki a fórumtársak közül...?


Balett-, és Táncművészet • 60792021-04-28 19:33:31

Eccerű fórumtársunk bejegyzését nem tudom értelmezni, a következők miatt:



 



1. A Magyar Táncművészeti Egyetemről szerintem éppen úgy nem lehet pénzt „lenyúlni”, mint ahogy a Zeneakadémiáról (Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemről) sem. Ha a bejegyzés logikáját veszem alapul, és ennek előfeltétele a felújítás, akkor az infrastrukturális nagyberuházásokon a Táncművészeti Egyetem már éppen úgy túl van, mint a Zeneművészeti. Ezen túlmenően semmiféle adat nincs arra nézve, hogy az intézmény gazdálkodási fegyelme általában véve gyengébb lenne, mint a Zeneművészeti Egyetemé, és a két költségvetés volumenének összehasonlításából sem következik, hogy a Táncművészetin könnyebb lenne pénzt „lenyúlni”, mint a Zeneművészetin. Pillanatnyilag nem tudunk arról, hogy olyan, értékelhető aggály merülhetne fel az intézmény gazdálkodásával kapcsolatban, amely megalapozza a bejegyzésben implicit módon jelen lévő tartalmat. Igaz, mindig, mindenhol felvetődhetnek kérdések: a számomra például ilyen az, ha valamelyik intézményi testület külsős tagokkal túl nagyra nő valahol. Erre szerintem a Táncművészetin is láthattunk példát a közelmúltban, de ezzel kapcsolatban meg pont azt nem tudjuk, hogy milyen pénzügyi vetülete van a dolognak, vagy hogy van-e egyáltalán, ezért nem érzem magam abban a helyzetben, hogy a számomra feltűnő célszerűtlenség megállapításán túl értékeljem a kérdést. És szerintem eccerű fórumtársunk sem az ilyen jelenségekre gondolt most.     



 



2. Nincs semmiféle okunk azt gondolni, hogy az öt lehetséges jelölt, akiknek most nyilvánosságra került a neve, kuratóriumi tagként eljárva majd pénzt „nyúlna le” (tenne el, csatornázna át stb.) a Táncművészeti Egyetemen. De tényleg...


Balett-, és Táncművészet • 60782021-04-28 19:32:31

Kedves ED, szerintem azért agyalhattál olyan sokat a dolgon, mert hajlamos vagy a kelleténél jobban és a valóságtól elrugaszkodott módon átpolitizálni minden művészeti kérdést. Talán emlékezhetünk még egy korábbi, szenvedélyes víziódra, amelyben Gregor Bernadett mint lehetséges egyetemi tanár jelent meg, és attól azért ezek a mostani gondolataid sem maradnak el sokban. Csekély mértékben csökkenti csak a dolog súlyát, ha a felelősségben osztozol joska141 fórumtársunkkal.      


Mi újság a Magyar Állami Operaházban? • 625542021-04-01 23:35:03

Ebben a vitában eddig nagyon kevés, objektív értékelésre alkalmas adat hangzott el. Az igazolt fertőzöttek száma akár magasnak is tűnhet, de ez a magas szám következhet a magas tesztelési aktivitásból is. Közelebb járnánk a valósághoz, ha tudni lehetne, hogy a járvány során hány – és milyen típusú – tesztet végeztek el az Operaház dolgozóinak körében, milyen pozitivitási aránnyal, és ez az arány hogy viszonyul a teljes népesség körében végzett, azonos típusú tesztek esetében tapasztalt pozitivitási arányhoz. Nem szeretnék a botcsinálta járványszakértő szerepében tetszelegni – abból szerintem van most elég az országban –, de azt hiszem, csak ezeknek az adatoknak a fényében lehetne megfelelően megítélni a helyzetet, ezek hiányában pedig csak valamiféle hangulatkeltésben való részvételre, illetve az attól való tartózkodásra van módunk. Az, hogy eddig egyetlen operaházi dolgozó hunyt el a járványban, és más nem került még csak lélegeztetőgépre sem az intézmény munkatársai közül, talán szintén segíthet valamennyit az objektív képalkotásban, még abban az esetben is, ha egy áldozat is fájdalmasan sok, és ha a Ház munkatársai nem tartoznak jellemző módon egyetlen rizikócsoportba sem.    


Kocsis Zoltán • 6932021-03-19 18:47:25

A magyar zenei élet eltávozott nagyjainak emlékezetét és életművét természetesen ápolni kell, és meg kell találni ennek a helyes mércéjét is. Nem vagyok abban a helyzetben, hogy Kocsis Zoltán zeneszerzői, karmesteri és zongoraművészi nagyságát megpróbálhassam értékelni – nem véletlen, hogy pont a zenei kérdésekben szólalok meg ezen a fórumon a legritkábban –, de azt hiszem, hogy ezt valójában senki nem tudja megtenni teljesen objektív módon, hiszen minden ember más és más zenei ízléssel és preferencia-rendszerrel rendelkezik, és senki sem lehet mentes az ilyen vagy olyan irányú elfogultságtól sem. Ilyen körülmények között talán hasznos lehet körülnézni a világban, és áttekinteni, milyen módon történik ez mások esetében: hogyan emlékeznek meg napjainkban az olyan nagyságokról, mint például Arturo Toscanini, Herbert von Karajan, Lamberto Gardelli vagy Georg Solti? Az esetükben kialakult gyakorlat, vagy annak talán egy hajszállal visszafogottabb módja esetleg irányadó lehet Kocsis Zoltán emlékezetével kapcsolatban is, még abban az esetben is, ha azt netán a szerénység egy formája jellemzi, főként az elhunyt karmester kertjében épített koncertterem méretét illetően.  


Társművészetek • 23652021-03-19 08:15:04

Elég sokat hallani mostanában innen-onnan arról, hogy napjainkban a civilizáció felbomlása zajlik, de ez már végképp az. Ez a bejegyzésem semmiféle állásfoglalást nem képvisel az SZFE körüli harcokkal kapcsolatban, és nem jelenti azt, hogy a konfliktus bármelyik szereplője ellen vagy mellett szeretnék véleményt megfogalmazni. Nem szeretném bántani az SZFE-t elhagyó hallgatókat sem, mert objektív értékelés szerint is nehéz élethelyzetbe kerültek, és ennek megállapításakor szintén teljes mértékben mellőzöm annak a vizsgálatát is, hogy ez kinek a felelőssége. Ugyanakkor nem lehet nem észrevenni, hogy ebben a konstrukcióban olyanokat juttatnak felsőoktatási oklevélhez, akik lényegében nem vesznek részt felsőoktatási képzésben, még ha hallgatói jogviszonyba kerülnek is egy egyetemmel. Igen, valóban „formálisan” veszi át őket egy másik egyetem. Már amennyiben tényleg jól olvasom, hogy a Magyarországon működő Freeszfe Egyesület magyarországi képzési tevékenysége alapján külföldi felsőoktatási intézmények oklevelet állítanak ki. Tudom, hogy a kreditrendszer, a távoktatás, a nem formális és informális tanulás eredményei felsőoktatási befogadhatóságának, a gazdasághoz közelebb eső képzési területeken a felhasználói és munkaadói szféra bevonásának  stb. fogalmai, vagy akár még a járvány alatt bevezetett rendhagyó oktatási megoldások is sok mindenre lehetőséget adnak, de erre azért szerintem nem. Egy ilyen konstrukció felveti a kérdést, hogy mégis mire való az egyetem mint olyan, ha a tevékenysége ennyire behelyettesíthető egy egyesület munkájával - vagy esetleg bármivel. Lehet, hogy az SZFE körüli vita eddig a felsőoktatás autonómiája körül forgott, de én úgy látom, hogy rövid idő alatt sikerült szintet lépni, és amiről most szó van, és amiről beszélni kell, az a felsőoktatás lényegének a sérelme. Ebben az értelemben ez a mostani fejlemény túlmutat az aktuálpolitikai jelentőségén, és felveti a kérdést, hogy a felsőoktatási autonómia mit is véd valójában, és kell-e bármilyen autonómiával védeni egy olyan intézményrendszert, amely a jog és a hagyomány által körülbástyázott, közmegbecsülésnek örvendő, minőségében számos intézkedés által védett és hitelesített tevékenységét ilyen módon tartja kiszervezhetőnek. Sokkal hangsúlyosabban vetődik fel a kérdés, ha felmerülhet a gyanúja annak, hogy erre a kiszervezésre tisztességes, transzparens eljárások helyett személyes kapcsolatrendszerek útján kerül sor, és még ennél is nagyobb súllyal merül fel, ha szóba jöhet a lehetősége annak, hogy az intézkedés valamilyen értelemben politikailag motivált vagy politikai állásfoglalást jelent a társadalom olyan intézményei részéről, amelyekkel szemben hagyományos követelmény a politikától való mentesség. Meg vagyok döbbenve. Azt hiszem, hogy a felsőoktatási autonómiáról szóló vita során éppen most sikerül kiönteni a fürdővízzel együtt a gyereket is, mert nem lehet a felsőoktatási autonómia mellett úgy állást foglalni, hogy közben megsemmisítjük a felsőoktatás integritását. Meglehet, az SZFE-ről távozó hallgatók és a Freeszfe Egyesület ezzel a furcsa lépéssel eljutottak arra a pontra, amikor a tevékenységükkel egyértelműen nagyobb társadalmi kárt okoznak, mint amekkora hasznot próbálnak hozni. Amit most csinálnak, pont az az, ami összeegyeztethetetlen a felsőoktatás lényegével. Úgy tudom, a távozó hallgatókat senki nem küldi el az SZFE-ről, és bár az Egyetem átszervezése és új vezetése elfogadhtatlan a számukra, mégis meg kellene fontolniuk, hogy összeszorítják a fogaikat, és az eredeti intézményükben fejezik be a tanulmányaikat, mert a most kirajzolódó konstrukcióban ők, az Egyesület és a fogadó egyetemek a legbanálisabb módon járatják le a felsőoktatást mint olyant, nem pedig az autonómiáját védik. Azt hiszem, valójában senki nem fogja bántani őket, eredményesen befejezhetik majd a tanulmányaikat, és Bologna sem megy a lefolyóba a speciális partnerintézményiséggel és a kreditbefogadással való játék közepette. Lehet hogy az SZFE körüli konfliktus sok résztvevője háborús pszichózisban ég, de a pártatlanságra törekvő külső szemlélő nézőpontjából megítélve a dolgot azért jelezném, hogy nincs háború – 1945-ben véget ért –, békeidőben pedig ne nagyon számítsanak annak az erkölcsi elfogadására, amit egyetemi oktatás címén most próbálnak összehozni. Még egyszer szeretném leszögezni: ez a bejegyzésem nem politikai állásfoglalás a konfliktusban érintett felek valamelyike mellet vagy valamelyikével szemben, a célja pedig a felsőoktatás integritásának távlatosabb védelme, mert azt az ilyen módszerekkel pillanatok alatt le lehet rombolni, és kívül lehet helyezni azon a körön, amelybe a társadalom által védett értékek tartoznak. Ezen a fejlődési úton vajon mi lesz a következő lépés az európai felsőoktatás számára? Orvosi diploma a rektor volt évfolyamtársaival hat esztendőn át folytatott esti sörözés után egy távoli kocsmában, lehetőleg egy másik, messzi-messzi kontinensen?              


Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek • 49572021-03-13 21:22:35

Március 15-ig szabadon elérhetővé tette számos értékes felvételt tartalmazó médiatárát a Müpa. A hírről az Ajándék a születésnapos Müpától c. cikkében tájékoztat minket a www.origo.hu. Az ünnepeltnek az ajándékot megköszönve ezúton is boldog születésnapot, illetve további hosszú, eredményes fennállást kívánunk!


Balett-, és Táncművészet • 60622021-03-05 12:34:29

Én azt hiszem, hogy amennyiben itt Magyarországon valaha Don Juan címmel futott a darab (Mozart operája), az volt egy téves visszaspanyolosítás, és a világ egyéb részein valószínűleg nem így volt a 200 év alatt. A Mozart - Da Ponte szerzőpáros olaszul alkotta meg a darabot, olasz címmel, a Goldoni-féle nyelvi hagyományt követve. Egyébként olaszul meg is nevezeik a darabban a címszereplőt. A magyar operai hagyomány a szerzők és előadók neveinek szörnyű magyarosításával magában rejti a lehetőséget, hogy anno ezt is a feje tetejére állították idehaza. 


Balett-, és Táncművészet • 60602021-03-05 10:29:10

A névadó mondabeli alak spanyol volt, vagy pontosabban fogalmazva a történet spanyol nyelvterületen keletkezett. Ennek megfelelően a címszereplő nagyjából az egész európai kultúrában az eredeti spanyol nevén, vagyis mint Don Juan ismert. Az olaszos alak valószínűleg egy Goldoni nevéhez fűződő itáliai feldolgozás eredményeképp jött létre, amelyben a szerző vernegyulásította az eredeti spanyol névalakot. Később az itáliai kultúrával való erős, birodalmon belüli kapcsolaton keresztül ez hathatott Mozartra. Amúgy nagyjából mindenhol máshol és mindenki másnál Don Juan maradt a címszereplő neve. A Malandain-féle koreográfia a hagyományos felfogástól némiképp eltérő megközelítést alkalmaz – Papageno szavaival élve „a mai kor hiteles formanyelvén, a normákat feszegetve, mégis esztétikus módon” –, tehát ha Solymosi balettigazgató úr ellenzéke még a régi jó formájában van, számítok is egy jó kiadós dzsenderezésre a közeljövőben, úgy valahol a Billy magasságában. Szerintem a főigazgató úrnak lehet is már erre az esetre előre megírt anyaga a fiókban.


Balett-, és Táncművészet • 60562021-02-09 05:35:31

A jövő évadban nyilván műsoron lesz majd, a klasszikus és neoklasszikus nagybalettek általában két évadon át mennek. Én személy szerint ragaszkodok a majdani élő előadás teljes élményéhez, ezért sem törekedtem most az internetes megtekintésre. Nézze Ön is a dolog jó oldalát, és nézze majd meg személyesen...   


Balett-, és Táncművészet • 60542021-02-08 20:06:56

Csillagos ötös (vagy inkább: ötcsillagos) értékelést kapott a Párizs lángjainak vasárnap esti online bemutatója a bachtrack oldalain. Jómagam nem láttam a közvetítést, és hajlamos vagyok fokozott elővigyázatossággal fogadni azt is, ha egy műsor – ráadásul online műsor – lezajlása után 24 órán belül megjelenik az eseményről egy jól megírt pozitív bírálat, ugyanakkor a Magyar Nemzeti Balett jelenlegi szakmai nívója alapján nem feltételezem, hogy a kiváló kritika megalapozatlan lenne. Jenifer Sarver írása itt olvasható.


Pantheon • 28142021-01-28 20:05:25

Sok alakításáért vagyok hálás.


Balett-, és Táncművészet • 60442021-01-17 08:19:14

Kedves Edmond, ez egy tavaly februári cikk, amely akkoriban a balettfórum 5972-5981 sz. hozzászólásainak témája volt. Úgy néz ki, új dátummal reposztolták a Mandineren, de a hivatkozást megnyitva a címsorban már a "20200213" dátumadat szerepel. Fenntartom vele kapcsolatban a korábbi vélekedésem (5975, 5981). Nem tudom, miért kerülhetett elő most.


Balett-, és Táncművészet • 60392021-01-04 08:13:30

Úgy tűnik, a nemzetközi kultúrharc, vagy pontosabban annak faji dimenziója visszavonhatatlan módon elérte a balettéletet is, ami – legalábbis a komolyzene, számos köztéri szobor és a sakkjáték terítékre kerülése után – bizonyos mértékig sejthető volt egy olyan művészeti ág esetében, amelynek főműveiben fekete és fehér hattyú jelenít meg egymástól különböző erkölcsi és érzelmi minőségeket, vagy éppen a darabok esztétikai csúcspontjának számítanak a ballet blanc karjelenetek. Műsoron maradhat-e A diótörő, A hattyúk tava és A bajadér Párizsban? Az ezzel kapcsolatos fejleményekről szóló beszámoló és a kérdés elemzése – szigorúan jobboldali megközelítésben, mindenkor elmaradhatatlannak tűnő világhírű publicista (a jelen esetben: Mathieu Bock-Côté) megidézésével – az origo.hu hasábjain itt olvasható. És vajon miféle panaszokat tár a közvélemény elé társulatával kapcsolatban a Staatsballet Berlin fekete bőrű balerinája a BBC által közreadott videóriportban? Erről személyesen Munk Veronika főszerkesztő tudósít minket a telex.hu oldalain, a baloldali média elkötelezett olvasóinak biztos örömére itt.      


Szégyenfal • 1292020-09-13 23:29:12

Alább kénytelen vagyok részlegesen javítani a hozzászólásom 3. pontját, mert számszaki kérdésekben nem árt a pontosság, és úgy látom, hogy egy felsőoktatási idősíkot és egy évet egyaránt tévedtem a szövegben. A hozzászólás lényegét a módosítás nem befolyásolja.



"A szóban forgó időszakban az intézmény három éves képzést folytatott, általában 18-21 éves koruk között jártak oda a hallgatók..."



"A szóban forgó időszakban az intézmény négy éves képzést folytatott, általában 18-22 éves koruk között jártak oda a hallgatók..."


Mi újság a Magyar Állami Operaházban? • 624242020-09-13 14:34:00

Érdekes kérdés, hogy a művésznő a két évvel ezelőtti margitszigeti debütálása óta mennyit fejlődhetett a szerepben. Aki akkor látta (hallotta) őt, annak már csak ezért is érdemes lehet megnéznie az előadást. Azzal a budapesti fellépéssel bizonyos értelemben sikerült is pályára állnia, a honlapja szerint azóta bő tucatnyi alklommal énekelte a Salome címszerepét olyan helyeken, mint Luzern vagy Wiesbaden... Ezen a szerepen kívül teljes operafelkérése továbbra se nagyon van, ha jól látom, maradtak az opera-és operettgálák. Aki pedig ott volt valamelyik margitszigeti előadáson, az valószínűleg tudja, hogy annál most csak jobb lehet... Nem gondolom, hogy énekesként magyar viszonyok között valaha is előrelépést fog majd jelenteni Rálik Szilviához vagy Nadja Michaelhez képest a szerepben; az a szubjektív véleményem, hogy ő alapvetően olyan rendezők választása lehet, akik az alkata és a színpadi személyisége révén a „lolitás” motívumot próbálják erősíteni a darabban, talán most is ezért örvendhetünk neki újra Budapesten.  


Szégyenfal • 1272020-09-13 11:50:22

Kedves eccerű!



 



Bocsánatot kérek, elhamarkodott módon ED két hozzászólásának a prizmáján keresztül értelmeztem az Ön és -zéta- hozzászólását is, amelyeknek valóban nincs politikai tartalma.



 



Gregor Bernadett esetében teljesen mindegy a későbbi tevékenysége, továbbá az, hogy az mennyiben tükrözhette a saját személyiségét, illetve mennyiben jelenthetett a szexszimbólum pozíciójának felvételére irányuló tudatos törekvést. Ilyen eseteknek egy fiatal lánnyal a felsőoktatási tanulmányai során nem lett volna szabad megtörténniük, vagy ha a tanulmányok előadóművészeti jellegét figyelembe vesszük, akkor is csak a szabadon választható stúdiumok között, megfelelő pszichológiai felügyelet mellett.



 



Hogy ez nem így történt, annak van most szerintem itt az egyik eredménye. Gregor Bernadettről talán feltételezni szokták, hogy meghatározható politikai orientációval van jelen az előadóművészeti életben, de most valószínűleg ez az, ami csak csekélyebb mértékben befolyásolja a jelenlegi és a három évvel ezelőtti megnyilvánulását is. Sokkal valószínűbb, hogy a tanulmányai óta hordoz magában máig ható, feldolgozatlan sérelmeket, és ezek mozgatják a szerepvállalását;  a politikai környezetnek legfeljebb járulékos szerepe lehet ebben. Elégtételt is keres, talán hasznosnak is tartja mások jelenlegi és jövőbeli helyzetére nézve, ha megszólal, talán megfelelő lehetőséget is ad erre az Ön által említett kormánypárti össztűz, de nem hiszem, hogy ezen túlmenően haszonvételi szándékai lennének. ED fórumtársunk vélekedésével szemben pedig főleg nem hiszem, hogy egy egyetemi oktatói állásra jelentkezett volna be.  


Szégyenfal • 1262020-09-13 11:48:07

Kedves ED fórumtársam,



nyilván nem vagy abban a helyzetben, hogy külső szemlélőként, objektív módon próbálhasd meg értékelmi a legutóbbi bejegyzéseid, de tényleg teljes fórumtársi szeretettel tanácsolom Neked, hogy ma már ne keresd a megszólalás lehetőségét, és talán holnap se.


Szégyenfal • 1212020-09-13 10:17:01

116, 117, 118, 119-hez dióhéjban:



 



1. Gregor Bernadett valószínűleg pontosan azért áll elő a történtekkel két-három évtizeddel az események után, amiért a volt táncművészetis hallgatók is ennyi idő után léptek a nyilvánosság elé, vagy amiért a vígszínházasoknak is egy évtized kellett ahhoz, hogy lépni merjenek a saját ügyükben. Most nyílt meg rá a lehetőség, illetve most érettek be hozzá a társadalmi feltételek. Valószínűleg súlyos tévedés átpolitizálni – vagy a kelleténél jobban átpolitizáni – a dolgot, egyszerűen úgy néz ki, hogy ilyen a hasonló ügyek természetes dinamikája, legalábbis a jelen korszakban, szűkebb és bővebb világunkban egyaránt. Nem rovok fel neki semmi olyat, amit a másik két csoportnak nem róttam fel, és remélem, hogy amennyiben más megtette ezt, utólag hajlandó felülvizsgálni és elfogult tévedésnek minősíteni a magatartását. Ezt egyébként az is indokolja, hogy a művésznő első alkalommal már 2017 októberében, a HVG oldalain a nyilvánosság elé lépett a sérelmeivel, sokkal inkább lehet tehát a szerepvállalását a #meetoo főáramához kötni, semmint az SzFE körül most zajló eseményekhez. Talán ha az érintett intézmény és az érintett személyek részéről akkor komolyan veszik a fellépését, netán beismerés, bocsánatkérés, engesztelés formájában megpróbálnak valamiféle elégtételt nyújtani a máig magában hordott sérelmekért, vagy – ha azok esetleg nem, vagy nem az adott formában történtek meg – megpróbálják vele tisztázni a félreértést, most nem kényszerül arra, hogy ismét megnyilatkozzon az ügyben.   



 



2. Teljesen mindegy, hogy Gregor Bernadett „igazán mértékadó színházi személyiség”-e vagy sem, szerepelt-e férfimagazinok oldalain alulöltözve vagy sem, illetve hogy értesülhettünk-e magánéletének fordulatairól a sajtóból vagy sem. A pofon nyilván ugyanúgy fáj neki, mint ahogy másnak is, és ha a saját elhatározásából mások elé tárta is a nőiességét, attól még mérhetetlenül megalázó lehetett a számára, ha ezt nem a saját elhatározásából kellett tennie, főleg fiatal felnőtt korában, ráadásul egy olyan közegben, amelybe feltehetőleg bizalommal lépett be, és amelynek a feladata az volt, hogy emberileg és szakmailag is támogassa őt a művészi pályára való felkészülésben.



 



3. Amennyiben a nyilvánosság elé tárt információk legalább részben igazak, nem dobok követ azért Gregor Bernadettre, ha az SzFE általa megismert formájának megszűnését egy saját, személyes koporsószög felajánlásával kívánja támogatni. Ennyi jár neki. A szóban forgó időszakban az intézmény három éves képzést folytatott, általában 18-21 éves koruk között jártak oda a hallgatók, Gregor Bernadett talán két évvel volt ennél idősebb. Ilyen korosztályba tartozó fiatal lányokkal szemben az intézmény abszolút felelőssége lett volna, hogy a képzésből senki ne a sértettség, megalázottság érzésével, hanem emberileg és érzelmileg is gyarapodva kerülhessen ki.



 



4. Elengedhetetlenül fontosnak tartom, hogy mihamarabb a nyilvánosság elé lépjenek az ún. vizsgabizottság tagjai, akik – nyilván a legszigorúbb szakmai megfontolások alapján, megkerülhetetlenül fontos oktatási érdekből, kizárólag a színinövendékek szakmai fejlődésének szempontjára koncentrálva – a hírek szerint voltak szívesek zsűrizni az egyetlen bikini híján meztelenre vetkőztetett, frissen csatakosra zuhanyoztatott, izgalmi állapotban lévő lévő cicikkel eléjük járuló lányok előrehaladását a színházi tanulmányokban, hiszen ha titokban marad a nevük, végképp elveszítenek minden esélyt arra, hogy valaha is kanonizálhassák őket mint a Kulturkampf mártírjait. Amennyiben a Gregor Bernadett által közzétettek netán nem megalapozottak, szívesen fogadom akár a vizsgabizottsági tagok, akár az intézmény cáfolatát is.      



 



5. Úgy vélem, hogy bár a művésznő által megosztott információk egy érdekes adalékot jelentenek az SzFE körüli eseményekhez, azokat az üggyel összefüggő rengeteg más szemponttal és információval egységben kell értemezni.



 



6. Nagy örömmel fogadom, hogy egy cikkében a Pesti Srácok is teret szentelt Gregor Bernadett Facebook-bejegyzésének az ismertetésére, nyilván ezzel akarva kárpótlást nyújtani mindazok számára, akik az utóbbi időkben esetleg nem voltak maradéktalanul elégedettek a hasonló ügyekben kifejtett tájékoztatási tevékenységével.



  



7. A fenti észrevételeim semmiféle általános állásfoglalást nem jelentenek az SzFE körül kialakult helyzettel kapcsolatban.



 



8. A 116, 117, 118, 119 sz. hozzászólásokat sajnálatosaknak tartom, egyúttal pedig – megtörténtük esetén – bármilyen politikai konnotáció nélkül is egyértelmű megítélés alá eső események szükségtelen átpolitizálására tett kísérletnek tekintem. A 117 és 119 sz. bejegyzésekkel kapcsolatban az a véleményem, hogy azok részint nem az ügy teljes történetének az ismeretén alapulnak, részint pedig egyszerű, kontrollálatlan gyűlölet-megnyilvánulások, amelyek a fórum szégyenfalán mindenképp jó helyen vannak.


Bánk bán • 29862020-08-18 22:04:41

Privát üzenetben küldtem választ.


Bánk bán • 29812020-08-16 20:42:20

Tisztelt joska141, az adott helyzetben nem tartom helyénvalónak sem a szereposztás családi jellegére történő utalást, sem pedig azt a hibakereső igyekezetet, amely Mester Viktória nyilatkozatára irányul.



 



Mester Viktória a Carmen címszerepébe történt belépése óta nem véletlenül megkerülhetetlen szereplője a hazai mezzoszoprán fachnak, és méltó Gertrúd szerepére. Hasonlóan jó énekesnőt esetleg lehetett volna találni rá, de jobbat nem hiszem. Én igazoltnak látom, hogy az övé a szerep, nyilatkozatának idézett részéről pedig azt gondolom, hogy szinte üdítő módon szakít azzal a sablonos megközelítéssel, ami a magyar történelmi és művészeti hagyományban Gertrúdról, a meráni vérszopóról él – és ami mindig verejtékes erőfeszítésekre ad okot mondjuk akkor, ha véletlenül Árpád-házi Szent Erzsébet édesanyjáról kell néhány szót ejteni, akit 28 évesen, ötgyerekes anyuka korában egy pilisi vadászaton brutálisan lekaszabolt néhány dúvad, akik az „országnak” ugyan semmivel sem akartak több jót, mint ő, viszont több koncot maguknak meg igen...



 



Azzal a szemlélettel sem tudok azonosulni, ami a színpadi személyiséget mint művészt összetéveszti az általa megformált karakterrel. Ha egy operaénekes úgy érzi, hogy énekesi és előadói érettsége mostanra tette őt alkalmassá valamely szerepre, hát leginkább az ő véleményére kell hagyatkoznunk a kérdésben. Meglehet, hogy egy ilyen közlés gyakran PR-ízű egy kicsit, de belekötni meg végképp értelmetlen. Egyébként a művésznő érezhetően most van abban a pályaszakaszban, amikor egy mezzoszoprán életében fordulnak a dolgok, és Carment, a nadrágszerepeket, vígoperai karaktereket felváltják az életpálya érettebb részéhez tartozó szerepek, ebben az értelemben is megalapozott a nyilatkozata.  



 



Molnár Levente hasonlóan az egyik legjobb választás Bánk bán szerepére, már persze ha a darab bariton változatban van műsoron. Szintén elég nehéz jobbat találni nála. Az a fajta tömjénezés, ami az erdélyi végek emberfeletti embereként és ügyeletes világhírűként mostanában körülveszi őt, szerintem nem tesz jót neki a közönség szemében – a valószínűleg sokkal szélesebb címzetti körnek pedig teljesen mindegy –, de ez a lényegből nem von le semmit. Még csak arról sem vagyok meggyőződve, hogy ez az ő igénye lenne, vagy hogy különösebb szüksége lenne rá.



 



Figyelmeztetés: a fentieket olyan fórumozóként írom, aki az operai kérdésekben soha nem tartotta magát igazán kompetensnek, csak néha áttéved ilyen helyekre is a balettfórumról. Viszont azt gondolom, hogy a szereposztás érintett tagjai méltán vannak a helyükön, a saját jogukon is.           


Társművészetek • 18382020-08-16 18:12:49

Kedves Búbánat, ennek szerintem az lehet az oka, hogy az Ódry Színpad nem önálló entitás, egyetlen szóba jöhető módon sem. Az, amit a neve is mutat: színpad, esetleg színházterem, a szó szorosan vett fizikai értelmében. Az Egyetem gyakorlóhelye. Én nem hallottam róla, hogy lenne neki önálló társulata vagy önálló vezetése.  


Balett-, és Táncművészet • 60292020-07-31 06:05:55

Úgy tűnik, hogy a héten szép csendben, észrevétlen módon újabb szakaszába lépett a Magyar Táncművészeti Egyetemen kibontakozott zaklatási botrány. A témában július 27-én, hétfőn jelent meg egy szerzőként Galavits Patrik által jegyzett, terjedelmes cikk az azonnali.hu-n, amelyben nem egy korábbi növendék a nevét is vállalva nyilatkozik az intézményben régebben történtekről, és amelyben elkövetőként megneveznek több olyan személyt is, aki érintett az ottani visszaélésekben. Az események cikkben állított széles skálája – úgy tűnik – a fizikai erőszaktól kezdődően a növendékek megalázásán át a szexuális zaklatásig és a korrupcióig, gazdát cserélő borítékokig terjedt, de lehet olvasni a tizenéves növendékeit a visszaemlékező riportalany szerint rendszeresen összekarmoló balettmesternőről is. Sajnos úgy néz ki, hogy a botrány magasabbra ér az előzetesen vártnál, az írásban pedig kifejezetten nagynevű, korábban a magyar balettélet és balettképzés meghatározó alakjainak számító személyek is említésre kerülnek. Az esetükben különös aggodalomra ad okot, hogy a cikk megjelenése óta tudtommal egyáltalán nem reagáltak az abban megfogalmazottakra, mint ahogy nem reagáltak az újságíró által az írás elkészítése során hozzájuk intézett megkeresésre sem. Az ügy különleges szereplőjeként ugyanakkor ebben az esetben is felbukkan a hasonló zaklatási botrányok mellőzhetetlen karaktere, A Perrel Fenyegetőző Ember, aki ügyvédjén keresztül – egyedüli kivételként – válaszolt a szerző által feltett kérdésekre, egyúttal pedig lelkiismeretesen gyakorolta is névadó tulajdonságát. A válasz egyebekben tagadó jellegű volt.      



 



Az Egyetem rektora, Dr. Bolvári-Takács Gábor másnap az intézmény honlapján közzétett nyilatkozatban reagált a cikkre, amelyben többek között sajnálkozik és bocsánatot kér „mindazoktól, akik korábbi tanulmányaik során személyükben sérelmet, pedagógiailag helytelen bánásmódot tapasztaltak, illetve éltek meg”, illetve munkáltatói intézkedést, etikai eljárást és büntetőeljárást helyez kilátásba. Ezeken túlmenően a közleményből számomra úgy tűnik, hogy a rektor úr álláspontja szerint mostanra már minden rendben van az intézményben.



 



Az azonnali.hu-n megjelent első cikk itt, az MTE rektorának közleménye itt, a szerzőnek a rektor közleménye kapcsán az azonnali.hu-n 2020. július 28-án megjelent újabb cikke pedig itt olvasható. A cikkekben megjelent vádakhoz álláspontom szerint az ügy jelenlegi szakaszában kizárólag az ártatlanság vélelmén keresztül lehet közelíteni, ezért pillanatnyilag az azokban megfogalmazott állítások valóságtartalmának elfogadása nélkül bízok benne, hogy mindazok az érintettek, akik eddig még nem reagáltak a vádakra, rövid időn belül a nyilvánosság elé lépnek, és a magyar balettélet közvéleményét megnyugtató módon tisztázzák álláspontjukat a személyüket ért gyanúval kapcsolatban.    


Társművészetek • 18152020-07-31 06:04:45

Úgy tűnik, hogy a héten szép csendben, észrevétlen módon újabb szakaszába lépett a Magyar Táncművészeti Egyetemen kibontakozott zaklatási botrány. A témában július 27-én, hétfőn jelent meg egy szerzőként Galavits Patrik által jegyzett, terjedelmes cikk az azonnali.hu-n, amelyben nem egy korábbi növendék a nevét is vállalva nyilatkozik az intézményben régebben történtekről, és amelyben elkövetőként megneveznek több olyan személyt is, aki érintett az ottani visszaélésekben. Az események cikkben állított széles skálája – úgy tűnik – a fizikai erőszaktól kezdődően a növendékek megalázásán át a szexuális zaklatásig és a korrupcióig, gazdát cserélő borítékokig terjedt, de lehet olvasni a tizenéves növendékeit a visszaemlékező riportalany szerint rendszeresen összekarmoló balettmesternőről is. Sajnos úgy néz ki, hogy a botrány magasabbra ér az előzetesen vártnál, az írásban pedig kifejezetten nagynevű, korábban a magyar balettélet és balettképzés meghatározó alakjainak számító személyek is említésre kerülnek. Az esetükben különös aggodalomra ad okot, hogy a cikk megjelenése óta tudtommal egyáltalán nem reagáltak az abban megfogalmazottakra, mint ahogy nem reagáltak az újságíró által az írás elkészítése során hozzájuk intézett megkeresésre sem. Az ügy különleges szereplőjeként ugyanakkor ebben az esetben is felbukkan a hasonló zaklatási botrányok mellőzhetetlen karaktere, A Perrel Fenyegetőző Ember, aki ügyvédjén keresztül – egyedüli kivételként – válaszolt a szerző által feltett kérdésekre, egyúttal pedig lelkiismeretesen gyakorolta is névadó tulajdonságát. A válasz egyebekben tagadó jellegű volt.      



 



Az Egyetem rektora, Dr. Bolvári-Takács Gábor másnap az intézmény honlapján közzétett nyilatkozatban reagált a cikkre, amelyben többek között sajnálkozik és bocsánatot kér „mindazoktól, akik korábbi tanulmányaik során személyükben sérelmet, pedagógiailag helytelen bánásmódot tapasztaltak, illetve éltek meg”, illetve munkáltatói intézkedést, etikai eljárást és büntetőeljárást helyez kilátásba. Ezeken túlmenően a közleményből számomra úgy tűnik, hogy a rektor úr álláspontja szerint mostanra már minden rendben van az intézményben.



 



Az azonnali.hu-n megjelent első cikk itt, az MTE rektorának közleménye itt, a szerzőnek a rektor közleménye kapcsán az azonnali.hu-n 2020. július 28-án megjelent újabb cikke pedig itt olvasható. A cikkekben megjelent vádakhoz álláspontom szerint az ügy jelenlegi szakaszában kizárólag az ártatlanság vélelmén keresztül lehet közelíteni, ezért pillanatnyilag az azokban megfogalmazott állítások valóságtartalmának elfogadása nélkül bízok benne, hogy mindazok az érintettek, akik eddig még nem reagáltak a vádakra, rövid időn belül a nyilvánosság elé lépnek, és a magyar balettélet közvéleményét megnyugtató módon tisztázzák álláspontjukat a személyüket ért gyanúval kapcsolatban.    


Mi újság a Magyar Állami Operaházban? • 621762020-06-18 17:14:22

Július 1-jétől ismét látogatható az Operaház épülete, erről tájékoztat minket a Magyar Állami Operaház honlapja:



https://www.opera.hu/v/7444/


Operett, mint színpadi műfaj • 43562020-06-15 14:54:47

Június 4-én láttak napvilágot az Operettszínházhoz köthető zaklatási botránnyal kapcsolatos első információk, vagyis immár tizenegy nap telt el az eset nyilvánosságra kerülése óta. Azóta – eltekintve egyetlen hozzászólástól, amely nem az ügy érdemi részére vonatkozott, hanem az intézmény egyik művészének önként vállalt közszerepléséhez kapcsolódott – igyekeztem tartózkodni a témával összefüggő véleményem megfogalmazásától, hiszen olyan kérdésről van szó, amelyben intőleg magasodnak elénk a zaklatási ügyekből – bár inkább kifejezetten szexuális zaklatási ügyekből – kinőtt -#metoo mozgalom túlkapásai, az azon eluralkodó kollektív pszichózis, a gyakran jogon kívülinek tűnő, tisztességes eljárásokat mellőző felelősségre vonások, az internetes és média-lincselések. Ilyesminek semmiképp nem szerettem volna a részese lenni, ezért önként vállalt hallgatásba burkolóztam tehát, és mindvégig azon gondolkodtam, vajon mi is lehetne az, amit a kezdeti, látványos erőfeszítések után a színház vezetése még megtehetne ennek a csúnya ügynek a rendezése érdekében. Azután egyszer csak megjött a megoldás. Nem a saját fejemből pattant ki, külső, távoli forrásból érkezett, de ennek ellenére – vagy talán éppen ezért – olyannyira példaértékűnek és követendőnek tartom, hogy a róla szóló egyik sajtótudosítás belinkelésével ezúton is szeretném hozzásegíteni a leginkább kézenfekvő cselekvési mód megtalálásához az Operettszínház mindazon vezetőit, akiknek a felelőssége megalapozottan merülhet fel az intézménynél történtek helytelen kezelésében. Tessék:



https://borsodihir.hu/kozelet/2020/06/lemondott-a-vasalodeszkas-tornatanart-megalazo-tankeruleti-vezeto


A MET felvételei • 5702020-06-13 11:19:49

„... mink Bartokot szeretjuk. ”



 



Én azért Bartók szeretetéről már nem vagyok annyira meggyőződve. A 2017/2018-as évadban a Kékszakállú100 rendezvénysorozat keretében az opera két színpadra állítását is megnéztem, mind a két alkalommal 40% körüli nézőtéren volt szerencsém helyet foglalni, lezárt erkély mellett, úgy, hogy a nézőkörnyezetemben leginkább kínai, német és skandináv turisták üldögéltek. És most centenáriumi előadásokról beszélünk, egy mindössze öt előadásos sorozatban...



 



A megelőző évadban műsorra tűzött Bartók TáncTriptichon szintén öt előadást ért meg, emlékezetem szerint azóta sem játszott idehaza Bartók-darabot a Magyar Nemzeti Balett, bár turnézni még egyszer elvitték a művet Pozsonyba.



 



Sajnos azt hiszem, hogy Bartókot – legalábbis itt, Budapesten – halálra ítélte a közönség. Egyébként az én ellenszavazatommal, de az meg mindegy.


Társművészetek • 17272020-06-13 05:31:25

Kedves fórumtársak, én csak nézek és csodálkozok, hogy mi mindent nem tudtunk rosszul az utóbbi időben... Úgy néz ki, hogy mi magunk sem a megfelelően tájékozott forrásokból tájékozódunk, mert ha így tettünk volna, akkor tisztában lennénk vele, hogy:



 



1. A Vígszínháznál elrendelt vizsgálat folyik.  



2. Az intézmény igazgatója változatlanul Eszenyi Enikő.



 



A fenti információk véletlenül fellelt alapja ez a cikk.



 


Operett, mint színpadi műfaj • 43292020-06-08 06:41:28

A magam részéről rendkívül örülök neki, hogy az Operettszínházat érintő fejleményekkel összefüggésben a nyilvánosság elé lépett Dolhai Attila művész úr is, és egyből ilyen példaértékű bátorsággal állt ki az ügy azon érintettje mellett, akitől a fizetését kapja. Kérlelhetetlen elszántságról tanúskodó, megalkuvást nem tűrő fellépése a vétlen közönségen nemtelen bosszút álló, hétköznapokat megmérgező, még a sajtónak is nyilatkozni merészelő páriákkal szemben egy olyan eset kapcsán, amelynek során – a vonatkozó híradás szerint és feltehetően az intézménynél kialakult bántalmazó légkör miatt – több mint harminc munkatárs távozott az Operettszínháztól, nem csak azért tölthet el minket örömmel, mert a közönség tagjaiként természetszerűleg hálásak vagyunk a minket érő bosszúval szemben nyújtott oltalomért, hanem azért is, mert az eddig főként bonvivánként tevékenykedő, esetleg Koppány féktelen lázadójának alakját megformáló művész úr által most tanúsított kiváló természetes humorérzék és szórakoztató-képesség láttán bízvást reménykedhetünk abban, hogy a közeljövőben kiteljesíti színpadi pályáját, és számos alkalommal ingerel majd minket felhőtlen kacagásra a táncoskomikus szerepkörében is.


Mi újság a Magyar Állami Operaházban? • 621702020-06-03 10:30:42

Úgy emlékszek, hogy a folyamatban lévő felújítás során egyszer már volt tűz az Operaház tetején, talán úgy két éve. Nem lepődnék meg, ha emberi mulasztás állna a jelenlegi eset hátterében, és talán van abban valami sorsszerűség, hogy pont egy nappal előtte írtam itt arról, hogy mennyire tartok a háromszorosára emelt munkáslétszámtól, illetve annak képességeitől (62165). Nem akarok a levegőbe beszélni vagy bizonytalan emlékekre hagyatkozni, de talán már az előző operaházi tetőtűznél is emberi hiba állhatott a háttérben, mint ahogy az Andrássy úti tűznél is. Meglehet, érdemes lenne egy kicsit lassítani a felújítás tempóján, ha ez az ára annak, hogy csak megbízható munkaerőt alkalmazzanak, és az Operaház: a) ne égjen le még az átadás előtt; b) ne essen szét az átadás után. Ilyen jelentőségű és építészeti minőségű épületeknél nem lehet rohamtempót elrendelni. Kizárt dolog, hogy ne üssön vissza, és én már most aggodalommal tekintek az elé, hogy milyen minőségűnek és mennyire időtállónak bizonyulnak majd a felújítási munkák az átadást követően.



 



Ui.: 62165-öt annyiban korrigálom, hogy közben jártam a Millennium Házánál; már használható a terasz, és már csak a támfalak voltak elkerítve és szemlátomást frissen javítva. Ilyen kérdésekben nem árt a pontosság...    


Mi újság a Magyar Állami Operaházban? • 621662020-06-01 19:11:31

Hol itt a hiba? Szerintem ez bizonyos mértékig jobb, mintha fordítva történik, és esetleg Ókovács Szilveszter kapja meg a Liget-projektet.


Mi újság a Magyar Állami Operaházban? • 621652020-06-01 19:03:20

Dióhéjban a cikkhez:



 



1. Én ettől a háromszor annyi munkástól azért eléggé félek, főleg azóta, hogy aki ért az építőipari szakmához, az már mind Németországban dolgozik. Ennek a vége könnyen lehet az, amit a köznyelvben gány munkának hívnak. Láttunk mi már Várbazár-felújítást is ebben a hazában. Vagy lásd a Városligetben a most éppen Millennium Házának nevezett, nemrég felújított épületet (ex Olof Palme Ház, ex Műcsarnok, ex stb.), aminek a hátsó (első?) részét a terasszal már le kellett zárni, mert dőlnek ki a virágágyások támfalai.



 



2. Székek és függöny nélkül elég nehéz átadni egy színházat, de a homlokzati szobrok kérdése álprobléma.Ha nincsenek kész, nélkülük adják át. Ez nem lehet akadály.



 



3. Szerintem Moniuszko marad, főleg ha már egyszer Smetana is. Megköveteli a V4 együttműködés szelleme. Az én tippem szerint Glinka mellett Scarlatti távozik majd. Szerintem ő a legismeretlenebb, és nélküle is marad elég barokk zeneszerző, mint ahogy itáliai is.



 



4. Azért összességében örülök, hogy belátható időn belül meglesz a MÁO mindhárom játszóhelye. Remélem, addig eljutnak majd odáig, hogy legalább egyet meg is tudjanak tölteni.


Társművészetek • 17152020-05-31 00:39:55

Kedves Klára, köszönöm szépen a válaszát, természetesen megbocsátom annak rövidségét éppúgy, mint a barátságtalan hangnemét, amely teljes mértékben jogosult, hiszen megelőzően az én szarkasztikus jellegű soraim lehettek kellemetlenek az Ön számára. Ezért külön bocsánatot kérek. Ön annyiban téved azonban, hogy az én 1710-es bejegyzésem egyáltalán nem kirohanás volt (rendkívül higgadt és békés természetű ember vagyok), célja szerint pedig nem is mások – és különösen nem az Ön – sértegetése, hanem egy, a fórum nagyon szerény lehetőségeihez igazodó demonstrációs kísérlet, amelyet a reá kapott válasz alapján még csak sikertelennek sem tekintek. Kellemetlenül érinti az embert egy ilyen bejegyzés olvasása? Bizony, kellemetlenül. Bántó a karcos és gúnyos, fölényeskedő stílus? Bizony, bántó. Sértő az alacsonyabb rendű megértési képesség feltételezése, az arra való ismételt, hangsúlyos utalás? Bizony, sértő. Zavaró a magánszféra határait érő presszió, a személyes sors alakítására vonatkozó kéretlen tanácsadás? Bizony, zavaró. Megütközést kelt valakiben, ha önnön szavait láthatja viszont kiforgatva és saját maga ellen felhasználva? Bizony, megütközést kelt. Sokkoló a negativitás, a rosszakarat személyre irányuló megjelenése? Bizony, sokkoló. Azok az eszközök, amelyeket az előző bejegyzésemben összegyűjtve felhasználtam, a bántalmazó személyiség eszköztárának tipikus kellékei. Ön ezeket az eszközöket már egyszeri alkalommal, egy középhosszúságú, két perc alatt elolvasható, Önnel szemben hatalmi pozícióban nem lévő, a helyzetből eredően tényleges ártalom okozására nem képes embertől származó bejegyzésben megjelenve sem tudta tolerálni, válaszbejegyzése egyértelműen jelzi ezt. És ez természetes, ugyanis ez a dolog valóban nem tolerálható. Képzelje el azonban azoknak a kiszolgáltatott munkavállalóknak – színházban: művészeknek és más alkalmazottaknak – a helyzetét, akik a főnökük részéről napi szinten ki vannak téve ennek, vagy pontosabban fogalmazva: jobbára csak ennek vannak kitéve. Amit az én bejegyzésemben tapasztalhatott, minőségében, intenzitásában, időbeli terjedelmében közelében sincs annak a tényleges agressziónak, ami egy patológiás zaklató részéről a célszemélyt vagy célszemélyeket, az emberi vagy munkakörnyezetet rendszeresen éri. Különösen súlyos a helyzet akkor, ha a bántalmazó formális irányító pozícióba jut, és az üzelmeit legitim vezetői tevékenység és hatalomgyakorlás örve alatt folytathatja öncélúan. Ilyenkor egyrészt súlyosan károsítja a munkaszervezet működését, másrészt tökreteszi a vezetése alatt álló emberek életét és egészségét, károsítja élet- és szakmai pályájukat, elkényszeríti őket a munkahelyükről. Ön mindezt valószínűleg azért nem értheti, mert az emberek azon szerencsés részéhez tartozik, akiknek nem volt még dolguk mondjuk egy antiszociális (pszichopátiás, szociopátiás) személyiségzavarban szenvedő munkahelyi vezetőhöz, de bízok abban, hogy ennyi ízelítő elég a módszereikből, és most már talán érzékelheti, miért is bántóan inadekvát dolog a közös nevező összehozásáról, önmagunk alárendeléséről, a közös cél érdekében való együttműködésről vagy a szükséges önfeladás mértékéről bölcselkedni akkor, amikor az a hír járja, hogy az elviselhetetlen körülmények miatt emberek sorra hagyják ott az állásukat, hogy a színházigazgató feljogosítva érzi magát a cipőjét hozzávágni a kollégájához, hogy a megalázott színművész sírva szalad ki az épületből az utcára, vagy amikor az ilyen ügyekre vonatkozó reálisabb ismeretek birtokában valójában azon kell gondolkodnunk, hogy naponta hány ember kénytelen félelemmel tele, stresszbetegen bemenni a munkahelyére, hányan nem tudnak aludni odahaza akár napokon át, hányaknak hat ki a magán- és családi életére a probléma, hányan viszik haza a munkahelyi feszültséget a párjukhoz és a kisgyerekeikhez, hányan törnek meg és nyúlnak először gyógyszerekhez, azután netán alkoholhoz – mert bizony ez mind része a probléma teljes spektrumának. És általában midez egyetlen, rossz helyen lévő, rossz ember miatt.



 



Nem azért tartom napirenden ezt a kérdést a fórumon, hogy az Eszenyi Enikővel kapcsolatos indulatokat ébren tartsam, ezt már írtam valahol korábban. Annál is inkább így van ez, hogy az őt illető vádak tényleges megalapozottságáról végső soron a mai napig nincs valójában hitelt érdemlő, hivatalos vizsgálati forrásból származó tudomásunk. Önnel szemben sincs semmilyen bántó szándékom, az előző bejegyzésem értelmét fentebb már kifejtettem. Azt azonban fontosnak tartom, hogy ez a problémakör általános érvénnyel rendezést nyerjen az előadóművészeti szférában, hogy a vezetői pályázati, kiválasztási eljárások során a munkaalkalmassági vizsgálat ne legyen mellőzhető, hogy ennek tényleges és hatékony módon részét képezze a pszichológiai alkalmasság vizsgálata és ezen belül a munkakörnyezettel és a beosztottakkal kapcsolatos pszichológiai attitűd vizsgálata is, hogy az újonnan kinevezett vezetőnek hosszabb tartamú próbaidővel induljon a munkája, amelynek a végén ténylegesen értékelik a tevékenységét, hogy vezetői működésének szakmai és törvényességi felügyelete a gyakorlatban is megoldott legyen, abban mulasztásra ne kerüljön sor, hogy rendelkezésre álljanak a bántalmazó vezetővel szemben a megfelelő, biztonságos panaszmechanizmusok és a megfelelő rendezési, felelősségre vonási és védekezési eljárások. Tartozunk annyival a színházakban dolgozó művészeinknek, hogy ezeken az egyébként nem túl bonyolult módokon megpróbálunk gondoskodni a biztonságukról. Bántalmazó vezető, aki a gondoskodására bízott beosztottakkal szemben visszaél a hatalmával, a munkatársait zaklatja, a kollégái életét pokollá teszi, nem tűrhető meg a posztján. Túl nagy és túl sok a szenvedés, amit másoknak okoz, és elképesztő a szervezeti kár, amit maga után hagy.       



 


Társművészetek • 17102020-05-30 13:07:28

Kedves Klára, én inkább azt tartom sajnálatosnak, hogy a jelek szerint az Eszenyi-ügy kirobbanása óta eltelt több hónap során még mindig nem sikerült megértenie, hogy a kérdés nem a legitim és a közérdeket szolgáló vezetői hatalomgyakorlás, hanem a vezetői hatalommal való visszaélés gyanúja körül forog. Vajon mit lehetne még tenni azért, hogy ezt az egyszerű különbséget megértse...? Van, ami nem fér bele a vezetői felhatalmazás körébe, és soha nem is fért bele. Becses magyar jogtörténeti emlékünk, a Budai jogkönyv bizony már a XV. században kimondja, hogy a világi fejedelmeket meg lehet fosztani hatalmuktól, ha zsarnokká válnak. Ez soha nem volt vita tárgya, és ha ezt a szót így leírjuk, talán már megérti, miért is tartjuk itt sokan annyira fontosnak a Vígszínháznál történtek hiteles tisztázását, a közvélemény tájékoztatását, továbbá – ha a felmerült gyanú megalapozott – az áldozatok kiengesztelését és kárpótlását, az elkövető megbüntetését, a felügyeletéért felelős személyek hasonló felelősségre vonását, illetve a megfelelő szervezési és védelmi intézkedéseket arra, hogy ilyen jellegű esetek a jövőben ne fordulhassanak elő, erkölcsileg vagy egészségügyileg alkalmatlan személyek ne kaphassanak hatalmat mások felett, és főképp pedig ne a mi adónkból történhessen mindez egy közintézményben. Ha pedig még így sem érti a meg a helyzetet, akkor javasolom, próbálja ki, milyen lehet az, amikor mondjuk egy kemény pszichopata kap lehetőséget arra, hogy az Ön közös nevezőre hozását, önfeladását, illetve a közös cél érdekében való együttműködését éveken át hatalmi pozícióból, munkaereje, egzisztenciája, szakmai előmenetele, pszichés egészsége, életminősége és személyiségének jelentős része felett diszponálva mozdíthassa elő. Bízok benne, hogy hamarosan talál majd magának egy ilyen kedvező lehetőséget, alárendelheti majd magát egy ilyen ember akaratának, és élvezni fogja a kiképzés minden pillanatát, hiszen az erőszak és a manipuláció különböző formáinak váltogatása, a megaláztatás, a fenyegetettség, az állandó stresszállapot, a kialakuló alvászavarok, általában véve pedig a tartós verbális és pszichés bántalmazás, illetve annak hosszú távú egészségügyi hatásai, a létrejövő testi és lelki megbetegedések mind-mind olyan tényezők, amelyek feltétlenül szükségesek a sikerhez, művészi közegben ráadásul főleg, mert különben nincs előadás!  


Társművészetek • 17002020-05-29 10:51:59

Kedves david28, köszönöm szépen, hogy segít ébren tartani ezt a kérdést. A hozzászólásait nem tartom ugyan túl átgondoltnak, de nem azért vagyok itt, hogy ítélkezzek, ezt egyik fórumtársammal szemben sem tehetem meg. Szemmel látható értesültségére való tekintettel azonban szeretnék Öntől néhány, az ügyre vonatkozó információt kérni.



 



Elsőként a lefizetett emberekre lennék kíváncsi. Legyen szíves, adja elő hitelt érdemlő információit arról, hogy ki vagy kik, kit vagy kiket, hol, mikor és mivel fizettek le, továbbá mutassa be az erre vonatkozó bizonyítékait is! Ezt nagyon fontosnak tartom, nem kedvelem a korrupciót... Részletes információkat kérek! Úgy tudom, a Vígszínház társulata egy talán nem feltétlenül hivatalos eljárásban, de az ott dolgozók érzületét feltehetőleg mégis kifejező módon 113:5 arányú szavazással foglalt állást Eszenyi Enikő igazgatói pályázatával szemben. Követelem az arra vonatkozó adatokat, hogy a 113 ember közül pontosan kik a korruptak, és kitől, mikor, milyen előnyt kaptak a szavazatukért! Követelem az állítását alátámasztó, megfelelő bizonyítékokat is! Tiszta vizet akarok a pohárba, gondolom, nem egyedül... Ismét kérem hát: adja elő hitelt érdemlő információit!



 



Ha ez megtörtént, más területen kérem a segítségét. Szavaiból úgy érzékelem, hogy a Vígszínház társulatának jelentős részét „jött-ment link” művésznek tartja, és Ön a társulat igen nagy hányadát nem szívesen nézi meg a színpadon. Ha ez így van, kérem ossza meg velünk, mennyiben tartja felelősnek a méltatlan állapotokért a színházat 2009 és 2020 kötött vezető Eszenyi Enikőt, és a felelősségre vonás milyen formáját tartja megfelelőnek azért, hogy ilyen helyzet alakulhatott ki az intézményben az igazgatói működése alatt!



 



Rendes körülmények között valószínűleg felismertem volna a bejegyzéseiben (1696-1698) azt az értéket, amivel nem érdemes foglalkozni, de sajnos azt gondolom, hogy amíg meg nem ismerhettük a Vígszínházban történtekkel kapcsolatos vizsgálat eredményét, addig nincsenek rendes körülmények, semmilyen szempontból sem; csak a rendezetlenség van. Így tehát Önnel szemben én azt remélem – tudom, nem feltétlenül megalapozottan –, amit a normalitás megkíván: hogy egy ilyen ügyben van vizsgálat, tart valahol, eredménye lesz, és ez az eredmény nyilvános lesz.             


Erkel Színház • 105942020-05-25 15:00:17

Szerintem ez a balettet nem érinti annyira. Ott azért sokkal inkább parancsra mennek a dolgok, mint az operaszekcióban, a művészekkel sem egyeztetgetnek annyit, a szereposztási tervek is bőven változnak az évad során formától, alkalmasságtól függően. A szokásos négy szereposztásos szériára továbbá kapásból van 6-8 legalább elfogadható Hattyú, és a jelenlegi erőnlétében a társulatnak tudnia kell bármikor gond nélkül abszolválni a mű előadását. Ha elúszni látszik a darab, annak már most látható egyéb oka lehet, nem az, hogy a művészekkel értekezve később döntenek a sorsáról.


Erkel Színház • 105922020-05-25 12:12:38

Ha jól látom, a balettek közül a Bemutató Szabad Bérlet a Párizs lángjait, a Repertoár Szabad Bérlet pedig csak a Manont és a Hófehérkét tartalmazza, vagyis A hattyúk tava és a Spartacus jövő évadra tervezett repertoár előadásairól feltehetőleg lemondott a Ház. Meglehet, túl bizonytalan hozzá a helyzet. Vagy talán mégsem sikerül ezeket a darabokat beszuszakolni az Erkelbe... Pedig a számos balettelőadáson tapasztalható 30-40% körüli nézőszám, illetve a Nagymező utcai konkurencia megjelenése után már-már úgy tűnt, hogy a balettegyüttes vezetése elszánta magát egy erős évad létrehozására, komoly darabokkal. A Manonra vajon hányan lesznek kíváncsiak...?   


Társművészetek • 16922020-05-08 22:42:45

Nagy meglepetés lenne. Színészként feltétlenül többre kvalifikált, mint hogy olyan körülmények között parádézzon, amelyek mostanság a nézőteret jellemzik arrafelé, vezető pedig éppen van ott. Ugyanakkor kérdés, hogy a közönség hol fogadná őt szívesen, amíg nem tisztázódnak a Vígben történtek, és amíg nem hajlandó felelősséget vállalni azért, ha valóban súlyosan kifogásolható magatartást tanúsított a vezetői gondoskodására bízott emberekkel szemben. Ebből a szempontból most talán tényleg jobban járna egy ilyen rendhagyó néző-színház viszonyt kiépített intézménnyel, bár végső soron mindenhol megnézi majd a közönség, ha egy adott darab esetében éppen az ő fellépése foglaltatik a jegyárban. 


Társművészetek • 16902020-05-08 18:55:00

A Vígszínház éléről történt távozása óta először szólalt meg Eszenyi Enikő, amint arról az origo.hu és a hvg.hu is tájékoztat minket. Nem, a Vígszínházban történtekről nem beszélt. Ellenben értesülhettünk arról, hogy támogatja a Székely Nemzeti Tanács európai uniós aláírásgyűjtő kezdeményezését, amelyhez egyébként Varga Judit és Fekete-Győr András éppúgy csatlakozott, mint Karácsony Gergely vagy Kocsis Máté, magyarán politikailag olyan nagy bakot nem lehet vele lőni. Ugyancsak megtudhattuk, hogy a művésznő döntésének oka a tavalyi székelyföldi előadásai során tapasztalt megható szeretet volt, így tehát már mi magunk sem aggódunk amiatt, hogy a magasztos gesztus megtételére, különösen pedig annak nyilvánosság elé tárására valamilyen egyéb motívum indíthatta volna a székelyek, baszkok és katalánok nemeslelkű jóakaróját. És persze így már pontosan értjük azt is, hogy a Vígszínház igazgatói pozíciójába először még egy baloldali városvezetés által helyezett, emlékeim szerint – bocsánat érte, ha tévesek – annak idején Alföldi Róbert és Stohl András mellett is állást foglaló, bemutatott darabjaival többször talán még a jelenlegi hatalmat is megfricskázó színicsillag hogyan érkezhetett meg egy ügyesen elkerült tüntetés közbejöttével oly sikeresen a kultúrharc egyik oldalának szimbólumai közé, hogy bukásának okai között mintha már az origo.hu beszámolója is összekapcsolni látszana a bántalmazás és a zaklatás kérdéseit, a munkatársai részéről vele szemben tornyosuló emberi panaszokat a baloldali Városházán való kegyvesztettség – meglehet, nem egészen megalapozatlan – gondolatával. Hát persze: a szeretet hatására. Hazatalált.



 



És ezzel még nem is lenne semmi gond. A nagyobb gond az, hogy a Városházán való kegyvesztettség – úgy tűnik – még mindig nem terjed odáig, hogy értesülhessünk végre a Vígszínháznál történtek ügyében zajló vizsgálat eredményéről, vagy legalábbis az állásáról. Pedig nagyon szeretnénk. És nem, nem az Eszenyi Enikővel kapcsolatos indulatok fenntartása céljából, hanem azért, mert ebben az ügyben a közvéleménynek a tisztességes tájékoztatáshoz, panaszaik megalapozottsága esetén az érintett művészeknek és más színházi dolgozóknak pedig az elégtételhez egyértelmű joga van, mint ahogy a jövőre nézve minden színművésznek és színházi alkalmazottnak joga van a bántalmazás és a vezetői hatalommal való visszaélés elleni hatékony védelemhez is. Ezért kell újra és újra feltennünk a kérdést: hol is tart tehát az a bizonyos vizsgálat...?    


Mi újság a Magyar Állami Operaházban? • 621472020-05-06 23:57:10

Helyes az észrevétel, immár nem először. Annál is inkább, mert az interjú az alábbi részletet is tartalmazza:



Mi lesz az elmaradt bemutatók sorsa?



A következő évadban minden idén elmaradt produkciót műsorra tűzünk. Ezzel tartozunk a közönségünknek és a művészeinknek is, ugyanakkor az opera előre elrendezett világában most minden dominó felborult, úgyhogy hetek óta keresgéljük a széthullott darabokat, és ugyanazon elemekből egy másik évadot állítunk össze.”



A közönséggel ugyanis nem így kell gálánsnak lenni, hanem úgy, hogy tisztelik a jogait, és abban a tipikusan partnerinek tekinthető viszonyban, amiben egy színház a törzsközönségével van, megkönnyítik a jogai érvényesítését. Az Operaház hozzáállását az elmaradt előadások pénzügyi vetületének kezeléséhez olyannyira nem tartom megfelelőnek, hogy most egy terhelően jogi jellegű áttekintésen keresztül kívánom ismételten megvilágítani a probléma lényegét, és tanácsolom mindazon fórumtársaknak, akikből ez a megközelítési mód nem vált ki túlzott lelkesedést, hogy egyszerűen ugorják át a következő bekezdést. Nem időtöltés céljából folyamodok a polgári jog szabályaihoz én magam sem, hanem azért, mert azok a jelen helyzetben nagyjából egybeesnek az erkölcsi követelményekkel, és támpontot nyújtanak ahhoz, hogy mi is lenne a helyes eljárás a Ház részéről.  



Önmagában az, hogy az Opera a járványhelyzetben nem tudta megtartani az előadásait, még nem tette egyértelművé, hogy ezeknek az előadásoknak a megtartása késedelmet szenved csak, vagy teljesen ellehetetlenül. A két dolog jogilag kicsit más. Abból, hogy bejelentették az érintett jegyárak és bérlethányadok utalványra váltását, elég egyértelműen az következett, hogy nincs értékelhető lehetőség a késedelmes teljesítésre sem, vagyis lehetetlenült a nézőkkel kötött szerződés. Erre most itt ez az információ, amely szerint a jövő évadban valamennyi „elmaradt produkciót” műsorra tűznek  (hogy a terv mennyire reális, hogyan érintheti egy második járványhullám stb., az egy másik kérdés). Nem egyértelmű, hogy ez csak a bemutatókat jelenti-e, vagy az elmaradt egyéb előadásokat is. Ennek a dolognak az érdekessége az, hogy amennyiben az elmaradt előadások mégis teljesíthetők, és ilyen körülmények között utalványra váltják a tartozásokat – vagyis nem közvetlenül az előadások későbbi időpontban történő megtekintését teszik lehetővé –, az az adott jogviszonyra vonatkozó egyik olvasatban talán leginkább a teljesítés megtagadásaként értékelhető, míg a másik olvasat szerint az utalványos procedúra közbejöttével és késedelmesen ugyan, de teljesül a szerződés, a jogosult néző választása szerint. És hát persze, ez nagyon gálánsnak tűnhet abból a szempontból, hogy így a néző kezében van a választás, hogy az utalvánnyal ugyanazt az előadást nézi-e meg, vagy esetleg egy másikat. Hol itt a gond...? Ott hogy a nézőt nem az a választás illeti meg, hogy mit kezd az utalvánnyal, hanem az, hogy a pénzét kéri-e vissza, vagy elfogadja helyette az utalványt. Lehetetlenülés esetén – az adott helyzetben – eleve a pénz jár vissza. Késedelem esetén a néző dönthet róla, hogy kéri-e az előadás későbbi megtekintését, vagy – mivel az előadásokat előre megállapodott, meghatározott időben kellett volna megtartani –, minden további nélkül eláll a szerződéstől. (Elállás esetén is a pénz jár vissza.) A teljesítés megtagadása esetén pedig éppenséggel a késedelem és a lehetetlenülés szabályai közül választhat a jogosult; vagyis az előbb ismertetettekből. Egyszerűen nincs olyan jogi konstelláció, amelyikben alapvetően ne a nézőt illetné meg a döntés az Operaháznál lévő pénzről, és ne lenne törvényes választási lehetősége az utalványok elfogadására vonatkozóan.     



És hát pontosan ez a probléma: a néző választási joga iránti tiszteletlenség. Nem, dehogyis akarom én az Operaháznál bennragadt pénz kivasalását az intézményből, mint ahogy nem kívánom ezt a többi, nehéz helyzetbe került színház esetében sem. A néző szempontjából azért általában nem nagy összegről van szó – ami ráadásul alapvetően nem is a létfenntartási célú vagyonának a része –, míg a színházak valóban súlyos helyzetbe kerültek, és náluk a sok kicsi most sokra megy. Még az Operaházról is elhiszem, hogy most éppen pénzügyi nehézségei vannak. Ugyanakkor ezeket a nehézségeket egyik intézmény sem orvosolhatja a fennálló jogi, erkölcsi és kulturális normák megsértésével, és nem dönthet önhatalmúlag a nézők pénzének semmiféle kárpótlási jeggyé konvertálásáról sem. Ez a pénz a nézők pénze, és őket illeti meg felette a rendelkezési jog, még ha most olyannyira igyekeznek is őket megszabadítani attól a sok kellemetlenségtől, amivel a saját pénzükről történő döntés lehetősége járna. A társadalom rendes működése bizonyos értelemben még az előző nagy gazdasági válság után sem állt helyre, és nem engedhető meg, hogy éppen a kulturális szféra intézményei mutassanak példát a további normavesztésből. Ez még akkor is így van, ha a tartozások egyéni szinten bagatell jellege és az Operaház, színház  mint intézmény iránti rokonszenv miatt a nézők túlnyomó többsége zokszó nélkül elfogadja az utalványos megoldást. Mindezekre való tekintettel lenne nagyon örvendetes, ha a Ház végre előállna egy olyan konstrukcióval, amelyben a néző olajozottan, akadálymentes módon tudja gyakorolni a választási lehetőségét az utalvány és a pénz között, és ha az intézmény az előbbiben érdekelt, akkor a neki kedvező döntést partneri viszony keretében, a jelenlegi eljárását joggal helytelenítők számára is elfogadható, egy-két további megoldási típust is tartalmazó megegyezési lehetőség felkínálásával próbálja meg előmozdítani. Pillanatnyilag annyit tudhatunk erről, hogy az „elsődleges” megoldásnak az utalványt tekintik, és így nyilvánvalóan van mellette másodlagos is. Hogy ez pontosan micsoda, tisztázatlan, bár meglehet, hogyha valaki nagyon nekiveselkedik, akkor panaszkezelési eljárás keretében akár még a pénzéhez is juthat. Ez azonban kevés, és egy, a közönségét partnernek tekintő színház részéről azért ennél többre lenne szükség a nézők irányában. Félek tőle, hogy a Ház jelenlegi eljárása hosszú ideig be fogja árnyékolni mind a saját erkölcsi és pénzügyi megítélését, mind a törzsközönségével való viszonyát, és jelentősebb tényező lehet abban, ha a veszélyhelyzet elmúlta után az előadásainak látogatottsága nem helyreáll, hanem tovább csökken.  


Mi újság a Magyar Állami Operaházban? • 621462020-05-06 22:52:25

Ezt nem kell nagyon megfejteni. A Magyar Állam eleve magát tekintette mindig is a kincs jogos tuljadonosának, az időközbeni egyéb birtokosok tulajdonjogát nem ismerte el soha. Így tulajdonjogot eleve nem is vásárolhatott, a jogügylet szűkebben a kincs birtokban tartására és az egyéb kapcsolódó kérdésekre  vonatkozhatott. Amennyire én tudom, a tulajdonjog - a saját erős meggyőződésünkön túl - a legkényesebb jogi ízlés szerint lényegében mindvégig tisztázatlan maradt: a Magyar Állam a külföldi peres eljárásokban a sajátját nem tudta maradéktalanul bizonyítani, míg az angol úré pedig mintha megdőlt volna a hamis eredetigazolásokkal. Ez utóbbiban nem vagyok maradéktalanul bizonyos, sem a külföldi joghatóságokat, sem a műkincsekre, régészeti leletekre vonatkozó nemzetközi jogot nem ismerem. Ebből az ügyből jobban nem lehetett volna kijönni, legfeljebb csak korábban és olcsóbban.



Ui.: Reméljük, a gyilkos is előkerül hamarosan...


Mi újság a Magyar Állami Operaházban? • 621442020-05-06 21:02:55

A Seuso-kincs esetében egyébként nem lett volna szükség ennyi mindenre. Úgy néz ki, hogy a temérdek munkát, temérdek erőfeszítést és temérdek stb.-t mind meg lehetett volna sporolni, ha rögtön az elején kifizetjük annak az agilis angol főúrnak a temérdek pénzt... Így jártunk.


Mi újság a Magyar Állami Operaházban? • 621372020-05-03 18:49:48

Az eredeti interjú tartalmazza a következő részletet is:



"Egyelőre bizonytalan, mikor tér vissza a kulturális élet a régi kerékvágásba. Mit gondol, a rendkívüli intézkedések feloldása után nehéz lesz visszacsalogatni a közönséget a több száz vagy ezer fős színház- és hangversenytermekbe?



A közönségben lesz bizonytalanság, arról nem beszélve, hogy a helyzetből fakadó gazdasági nehézségek elsőként azokat a forintokat emésztik fel, amelyeket más esetben kultúrára szánnak az emberek. Az emberek a világ minden online közvetítése mellett is várják a személyes kontaktust, a közösségi élményeket. Láttuk, Kínában a korlátozások feloldása után hogyan özönlötték el a különböző turistalátványosságokat. Ez egyszerre tűnt riasztónak és reménykeltőnek. Végső soron szájmaszkban operát vagy balettet is lehet nézni." (Utolsó kiemelés tőlem.)



És hát erre azért nehéz mit mondani. Nem, végső soron nem lehet szájmaszkban operát vagy balettet nézni. Továbbá ha olyan lesz a helyzet, hogy szájmaszkot kell viselni, akkor nem a rendkívüli intézkedések feloldása után leszünk, hanem azok hatálya alatt, a színházak pedig zárva lesznek. Időskorú színháznéző pedig főleg nem lesz, még maszkban sem, ami a Ház közönségének korosztályos összetételét tekintve azért nem egy figyelmen kívül hagyható szempont. Nagy örömmel tölt el annak a komoly gondolati erőnek a megnyilvánulása, amelyet a magyar opera- és balettjátszás újjáélesztéséért felelős vezető részéről láthattunk most. 


Pantheon • 26072020-05-03 15:58:41

Ez megdöbbentő. Emlékszek rá, hogy amikor a nyilvánosságot az előző bántalmazási eset bejárta, még éppen szegény Szilágyi művész úr volt az, aki próbálta védeni a fiát. Úgy néz ki, a szülői szerettet és a jóindulat gyümölcse ezen a tragikus módon érett be.


Mi újság a Magyar Állami Operaházban? • 621342020-05-01 09:56:49

Ezek rendkívül ambiciózus és optimista tervek a jövőre nézve, de talán nem feltétlenül megalapozottak. Az élet sok mindent felülírhat, és a legújabb fejlemények alapján könnyen meglehet, nem lesz egyhamar abban a helyzetben a Ház, hogy előadást hirdethessen a jövő évad legalább egy részében, illetve hogy felelős módon jegyeket és bérleteket árusíthasson annak egy részére. Már például ha ennek a hírnek hinni lehet:



https://index.hu/belfold/2020/05/01/koronavirus_orban_viktor_tetozes/



És ha a jövő évad elejére újabb járványhullám várható, az bizony nagyon sok kérdést felvet, közöttük nem csak azt, hogy lehet-e előadásokat tartani az adott időszakban, illetve lehet-e azokra jegyeket árusítani, de például azt is, hogy hogyan lehet legalább alapvető szinten fenntartani az Operaház művészeti képességeit, gyakorlatban tartani a szabadságra küldött művészeket, együtteseket. Nyilván sem a zenekarnak, sem az énekkarnak nem tesz jót egy ilyen hosszú leállás, a balett képességeinek pedig végképp nem. Kellene egy pesszimista forgatókönyv is a Háznál, mindezen esetekre, talán az lenne a reálisabb...



 



 


Társművészetek • 16862020-04-30 18:47:25

Nem egészen értem én sem, hogyan került elő a szexuális zaklatás kérdése vagy a #metoo, én biztos nem utaltam ilyesmire, és nem is vádoltam senkit ilyesmivel, ezt szögezzük le. A „bántalmazás” fogalmát használtam, ami ugyan magában foglalhatja azt is, de általában véve nem szinonimája a szexuális zaklatásnak. A #metoo analógiáját azért is tartom problémásnak, mert a Vígszinháznál történtek viszonylag egyértelmű eseteket sejtetnek, egyértelmű megítéléssel, míg a #metoo egy nagyon furcsa konglomerátum, amiben a tényleges szexuális zaklatástól vagy erőszaktól a közönséges aláfekvésnek tekinthető ügyeken át a büntetőjogi értelemben vett hamis vádakig vagy lényegüket tekintve jelentéktelen esetek nyilvánosság előtti újrapozicionálásáig, divathullámot meglovagló – akár évtizedek után történő – előcitálásáig vagy a szereplési vágy egyéb kielégítéséig terjedt a skála, és ami egy olyan kártékony társadalmi pszichózisba csapott át, amit még évtizedek múlva is nyögni fog a férfi-nő kapcsolat a nyugati világban.


Társművészetek • 16852020-04-30 15:51:11

Ennél is bonyolultabb ez. Eleve nagyon nehéz egy ilyen helyzetben fellépni valaki ellen akkor is, ha nem a főnököd az illető, akitől egzisztenciálisan függő helyzetben vagy, vagy ha nem politikailag pozicionáltnak gondolt vezetőről van szó. Ez a kultúra és ez a jogrendszer erősen védi a személy jó hírnevét, nem lehet csak úgy rosszat mondani a másikról. A becsületsértés, a rágalmazás, a hamis vád stb. például „alapból” bűncselekménynek számítanak. Az egyszerű ember, vagy akár az egyszerű szinművész nem tudja megítélni azt, hogy egy ilyen komoly esetben kiről, mikor, miért és kinek lehet egyáltalán negatív tartalmú állítást tenni; mikor terheli őt magát bizonyítási kényszer; mi történik, ha nem tud megfelelő bizonyítékot szolgáltatni; mennyiben más a helyzet, ha közszereplővel szemben kell fellépni stb. Egy ilyen ügy megindításakor az érintett eleve magát teszi ki jogi kockázatnak vagy viszontkockázatnak. A kimenetel bizonytalan, elmarasztalhatják akár őt magát is. Ezek olyan gátak, már a legalapvetőbb szinten is olyan jogi tudást igénylő kérdések, félelmet keltő szempontok, amelyeken sokáig nem tud túljutni az érintett. Az illetőnek bizonyos mértékig a joggal, a körülölelő kultúrával és a saját neveltetésével szemben kell fellépnie az ügy elindításakor. Alapos okkal és szilárd bizonyítékkal lehet csak nekikezdeni a dolognak. Nagyon kényes a helyzet és nehéz a bizonyítás, ha a bántalmazás legitimnek tűnő köntösben, például művészi szempontként jelenik meg, és az elkövető képes lehet azt ezen a módon igazolni. Fel kell készülni arra, hogy ha időben léptél, és igazad volt is, az első esetekben az elkövető enyhe következményekkel, figyelmeztetéssel megússza a dolgot: magyarán marad a főnököd, és ki vagy téve a bosszújának, holott olyan aljas módokon ártani képes, patológiás személyiségről van szó, akitől azonnal védeni kellene a munkakörnyezetébe tartozó embereket. Hát ezért maradhatnak például az ilyen ügyek olyan sokáig rejtve.


Társművészetek • 16792020-04-30 11:34:16

Nyilván nagyon sok egyéb dologgal kell mostanában foglalkozni a Fővárosnál, de én továbbra is, ennyi idő elteltével is várom a vizsgálat eredményét a Vígszínháznál. Még ha naivan is. Az igazgató lemondása ezt nem befolyásolja. Úgy gondolom, hogy a közvéleménynek változatlanul joga van megbízható forrásból pontosan megtudni, hogy mi is történt valójában ennél az intézménynél. Eszenyi Enikő lemondása szerintem önmagában nem oldja meg a helyzetet, és úgy tűnik, hogy nem oldja meg mások szerint sem. Hivatalosan tisztázni kell, hogy a hírekben szereplő bántalmazások megtörténtek-e. Ha megtörténtek, tisztázni kell, milyen elégtételt, kárpótlást és engesztelést kapjanak az érintettek, akiknek életét megfertőzték, munkáját tönkretették, lelki békéjét és egészségét megbontották hosszú időn át. Vagy akiket távozásra kényszerítettek, akiknek életpályáját, művészi pályáját károsították. Mert a hírek tartalmilag nagyjából erről szóltak. Tisztázni kell, milyen felelősségre vonásban, fegyelmi büntetésben részesüljön az elkövető, legalább abban az esetben, ha a vezetői lemondás után közalkalmatotti jogvszonyban maradt. Tisztázni kell, kik voltak az Eszenyi Enikő ellenőrzéséért felelős személyek a felügyelőbizottságnál vagy a Városházán, miben mulasztottak ők, hogy mindez megtörténhetett. A viszgálat után tisztázni kell, mit tesz a Főváros azért, hogy ilyen eset a jövőben ne fordulhasson elő, működtet-e megfelelő jelzőrendszert a hasonló helyzetekre, biztosítja-a ez azonnal kivizsgálás és beavatkozás lehetőségét. Tisztázni kell, hogyan módosítsák a vezetői szűrés és alkalmasság-vizsgálat rendszerét, hogy a beosztottjait bántalmazó, munkakörnyezetét károsító, patológiás személyiségek ne kerülhessenek többet vezetői pozícióba. Mindezt tisztázni kell tehát, és mindezért várom a vizsgálat eredményét. Remélem, hamarosan megérkezik, és nem feküdt el valahol út közben.   


Mi újság a Magyar Állami Operaházban? • 621272020-04-26 21:12:50

"Nem ismerem azt a törvényt, ami pénzvisszafizetést ír elő..."



Szíves tájékoztatásodra álljon itt akkor pontosan a Polgári Törvénykönyv megfelelő előírása:



„XXV. Fejezet



A szerződésszegés egyéb esetei



1. A teljesítés lehetetlenné válása



6:179. § [A teljesítés lehetetlenné válása]



(1) Ha a teljesítés lehetetlenné vált, a szerződés megszűnik.



...



6:180. § [Felelősség a lehetetlenné válásért]



(1) Ha a teljesítés lehetetlenné válásáért egyik fél sem felelős, a szerződés megszűnésének időpontját megelőzően nyújtott szolgáltatás pénzbeni ellenértékét meg kell téríteni. Ha a már teljesített pénzbeni szolgáltatásnak megfelelő ellenszolgáltatást a másik fél nem teljesítette, a pénzbeni szolgáltatás visszajár.”



 



Pontosan tehát a Ptk. 6:180. § (1) bek. második mondata az, amit "máris megszegnek itt-ott." Egyáltalán nem valamiféle ellenszenves jogászkodás céljából adom meg ezt a szabályt, és a nehéz helyzetben lévő színházak sorsát sem akarom ezzel tovább nehezíteni. Szerintem is biztosítani kell a számukra valamilyen alternatív megoldást a pénzbeli teljesítés helyett. De nem úgy, ahogy ezek szerint több helyen is nekiálltak a dolognak. Szíveskedjenek az érintett színházak az adománykérés sajátos módjai helyett a nézők érdekeit is figyelembe vevő, a színház és a törzsközönsége között fennálló, bizonyos értelmben véve bizalmi viszonyt nem megcsúfoló megoldással előállni (erre néhány bágyadt ötlet olvasható rögtön az előző bejegyzésemben is). Sajnos az olyan történelmi helyzetek, mint például egy súlyos járvány vagy más csapás, kedveznek a társadalmi, közösségi és emberi normák felbomlásának, és pont ez az, amit ilyenkor nem lehet megengedni. Az ún. kultúrszférában, ami elvileg valamilyen módon a társadalom elitje és iránytűje lenne, főleg nem. Próbáljanak meg az érintett színházak erkölcsileg és emberileg elfogadható ajánlatot tenni a pillanatnyilag őket hitelező nézők felé, ez a történet nem egy rossz sci-fiben játszódik, valahol Einstand Galaxis Kleptonusz bolygójának egyik kicsike holdján. 


Mi újság a Magyar Állami Operaházban? • 621262020-04-26 15:20:45

Valóban nagyon sajnálatra méltó a Ház eljárása, mind jogi, mind pedig attitűdbeli szempontból. Hogy a befizetett pénz rendeltetésszerű sorsa a jelen helyzetben mi lenne, azt egyértelműen szabályozza a Polgári Törvénykönyv. Ha a szerződés teljesítése lehetetlenné vált, és ezért egyik fél sem felelős, visszajár az olyan pénzbeli szolgáltatás, amelyért a megfelelő ellenszolgáltatást még nem teljesítették. Most úgy néz ki, hogy előállt egy olyan helyzet, amelyikben a MÁO a törvényes visszatérítési kötelezettségének nem tud eleget tenni, és bizony ilyenkor lenne szerepe az attitűdbeli kérdéseknek. Azzal ugyanis nincs rendezve a dolog, hogy a Ház kéri szépen a pénzbeli visszafizetéstől való eltekintést, majd úgy veszi, mintha ez az eltekintés meg is történt volna. Adós nem viselkedhet így, szolgáltató főleg nem, fontos nemzeti kulturális intézmény pedig egyáltalán nem. Színház a saját közönségével, amelyik a létezése alapvető értelmét adó tényezők közül talán a legfontosabb, végképp nem. Ha már a Ház pironkodva kénytelen előadni, hogy most szeretné megtartani – na jó: utalvánnyá konvertálni – a közönségnek egyébként visszajáró pénzt, azt más módon kellene tennie, szem előtt tartva a közönség jogait, érdekeit és méltóságát. A kész helyzet elé állítás kísérlete helyett kereshetné például a kölcsönösen megfelelő megoldást a nézőkkel. Kerülhetné annak a látszatát, hogy tudatában van: sok embernek nem túl nagy összeggel tartozni nem jelent komoly jogi kockázatot, mert a gyakorlatban az ilyen volumenű ügyeket nem, illetve nem sokan viszik a törvény elé. Kerülhetné annak a látszatát is, hogy éppen a törzsközönség részéről a Ház, illetve főleg annak művészei iránt általában fennálló jóindulatot használja fel a saját érdekében egy olyan területen, ahol ez egyébként messze nem magától értetődő. Fordulhatna a közönség felé partnerként, felajánlhatna méltányos, legalább választáson alapuló konstrukciókat, figyelembe véve azt is, hogy azért alapvetően a hitelezőknek van joguk dönteni a saját követelésük sorsáról. Mondhatná azt is, hogy természetesen visszajár a nézőknek a már megfizetett jegyár vagy bérlethányad, de aki a kialakult nehéz helyzetre való figyelemmel eltekint ettől, annak a következő évadban felajánl valamilyen kedvezményt: engedményes jegyárakat egyik-másik bérletszüneti előadásra, szabad belépést esetleg egy harmadikra, netán egy extra előadásnak a bérletekbe foglalását. Az előadások látogatottsága bőven megengedné ezt, és a közönség túlnyomó része is elfogadná. És itt most jeleznem kell: ez a bejegyzés a lényegét tekintve nem valamilyen kedvezményigény bejelentéséről szól, hanem egyrészt az adós-hitelező viszony értelmezésének összhangba hozásáról a társadalmi normákkal, másrészt a közönség méltósággal és partnerként történő kezeléséről. Nagy kár, hogy egy közönségkapcsolataira és kommunikációs tevékenységére olyan nagy súlyt fektető intézmény, mint a MÁO, a jelek szerint éppen azoknak a legalapvetőbb üzleti, kommunikációs és közönségkapcsolati technikáknak nincs a birtokában, amelyek lehetővé tenné a számára egy ilyen helyzet megfelelő érzékenységgel és tapintattal történő kezelését. Bizony, az a mód, amelyet a befizetett jegyárak, bérlethányadok kérdésének kezelésére a Ház eddig választott, jogsértő, ezen túl pedig a közönséget is joggal sérti vérig, a hitelezőtől a nézőig terjedő összes létező minőségében.              


Társművészetek • 16742020-04-25 13:51:16

Ez egy régebb óta ismert információ, ami kiindulási alapja a jelzett problémának; szerintem pont az a gond, hogy az utalványos megoldás nem megfelelő lujza ás Klára fórumtársak számára. Ők valószínűleg azonnali készfizetést szeretnének látni a Ház részéről, nem pedig utalványt.


Társművészetek • 16722020-04-25 07:21:27

"Új Színházban" helyesen: Újszínházban


Társművészetek • 16712020-04-25 05:22:58

Edmond fórumtársam, szórakozásnak tekintem én a komoly szórakozást is, a színházban például nem csak a tingli-tanglit, de a katarzis átélését is, általában véve pedig a művészi élmény befogadását is. Szórakoztató a maga módján akár a Titus Andronicus is – bár a világirodalom eme legsötétebbjéhez pont színpadon nem volt még szerencsém –, és talán nem voltam szabatos ugyan, de a lényeg az, hogy az emberek általában nem politikai eligazításért járnak színházba. Megerősítésért, esetleg politikai kiállásként néhányan néhány helyre még csak-csak, de ezen túl nem nagyon lehet odabent senkit sem eligazítani, legfeljebb felbosszantani. A színház átpolitizálásának elsődleges politikai hozadéka a kontraprodukció, amit főként a színházi élmény illetéktelen átlényegítése vagy a színháznál megmutatkozó minőségvesztés szül, nem beszélve mondjuk arról a lehetőségről, hogy a számukra netán teljesen érdektelen előadásokra buszokkal szállított, jelentős statisztikai értékkel bíró fiatalkorú kényszernézőkben esetleg pont nem a kívánt irányú politikai fejlődés bontakozik majd ki az adott módon eszközölt kultúrélmény hatására. Azt nem vitatom tehát, hogy a színház közvetít értékrendet is, azt már viszont igen, hogy társadalmi szinten értékelhető politikai véleményformáló ereje lenne. Ezt a szerepet más média régen átvette tőle. Senki nem fog megtérni sem a Katonában, sem pedig az Új Színházban. A kultúrharc mindkét oldalának hősei pillanatnyilag az önfoglalkoztatás ötletes és jövedelmező módjaként képesek ugyan azt a látszatot kelteni, hogy politikai értelemben hasznosak ők vagy a tevékenységük, de ez jobbára illúzió.  


Társművészetek • 16672020-04-24 00:13:07

Istenem, milyen csodálatos is ez a Kulturkampf, főként pedig az a naivitás, amellyel mindkét oldalbeli politikai döntéshozók elhiszik, hogy a saját táborukból színházi vezetői pozícióba helyezett, pénz- és hatalomigenlő, szakmailag oly gyakran alsó középszerű káderek tevékenysége politikai fontossággal bír és politikai nyereséggel jár a számukra. Pedig a helyzet az, hogy színházba kifejezetten szórakozni járnak az emberek, és ez az intézmény értékelhető politikai véleményformáló szereppel napjainkban már nem rendelkezik. Ilyen jelentőségre akkor tesz szert, amikor az első mondatomban körülírt káderek vagy a műsor átpolitizálásával, vagy a nívó lezüllesztésével tönkreteszik a közönség szórakozását. Ezért ugyanis a közönség kifejezetten meg tud haragudni, és ilyenkor az adott vezető politikai gazdáján tölti ki a mérgét, leginkább a következő választáson. A Kulturkampf siserehada által leszállítható egyetlen politikai eredmény a kontraproduktív eredmény, és szerintem egészen sok lapát- és kapanyél kerülhetne szorgalmas kezekbe az országban, ha megpróbálnának egy kicsit utánaszámolni mindkét oldalon, hogy valójában mit is hoztak eddig a konyhára a saját kultúrvitézeik.        


Társművészetek • 16582020-04-21 00:50:21

Az idezettek politikai tartalmát lényegtelennek tartom egy nagyon fontos kérdés mellett, amit helyesen fogalmazott meg a nyilatkozó. Valóban kérdés, hogy akar-e majd a néző újra színházba menni, és ha igen, akkor mire lesz kíváncsi...? Tovább is bontanám hirtelenjében a kérdést: Mikor áll majd helyre a fizetőképes kereslet? Mennyire áll majd helyre? Ez a válság hogyan változtatja majd meg a fogyasztói szokásokat, főleg a kultúra területén? És a prózai színház még csak-csak, de elképzelhető egyáltalán, hogy az opera és a balett ne vesztesként jöjjön ki a helyzetből...?


Mi újság a Magyar Állami Operaházban? • 621062020-04-03 14:22:11

Nagyszerű hír ez, amiről eleddig nem is tudtam. Köszönöm szépen a tájékoztatást! Mivel a Ház varrodáját semmiképp sem akarnám elvonni stratégiai jelentőségű munkájától, a vágyálmom most az, hogy akkor a rendelkezésre álló tetemes időben az intézmény védőmaszkok gyártásával nem foglalkozó, túlnyomóan nagyobb részében a kellék- és díszletkultúráért – de semmiképpen sem a jelmezkultúráért – felelős gondolkodók és alkotók fordítsanak némi figyelmet arra, hogy a jövőben hogyan lehetne orvosolni a műanyag nem opera- és balett-kompatibilis felhasználásából eredő minőségi problémákat az előadások során. A tépőzárak pedig ráérnek később is, amikor már erre is van kapacitás. Jelezném: a jelenlegi közfelfogásban a műanyag nagyjából éppen olyan rossz, mint a koronavírus, nagy hibát nem követhet el az, aki látványosan felhagy a használatával.        


Mi újság a Magyar Állami Operaházban? • 621042020-04-03 09:08:25

Hirtelen más egészségügyi probléma jutott az eszembe, és a bejegyzésem sem kifejezetten fogászati kérdésekről szólt – átolvasom azért újból, hátha mégis –, hanem arról, hogy az Operaházban a jelenlegi időbőség körülményei között ún. aprómunka keretében számba tudnának-e venni, illetve orvosolni tudnának-e olyan jelmez- és kellékhibákat, amelyek kifejezetten negatívan befolyásolják egy-egy előadás élvezhetőségét, és amelyek talán nem csak engem zavarnak. Esetleg általában véve lenne-e lehetőségük felülvizsgálni a műanyag mint olyan alkalmazásának jelenleg mindenek fölött állónak tűnő indokoltságát. Ehhez soroltam fel támpontként néhány előadás címét (Cosí fan tutte, Don Giovanni, A bahcsiszeráji szökőkút, Giselle, A rajnai sellők), és az újbóli számba vétel lehetőségét megköszönve ezekhez csapom most hozzá A vágy villamosának sztirolpuffanású díszleteit (rádió, váza) is. Kis befektetéssel, ámde mégis értékelhető minőségi hozadékkal járó, operaházhoz méltó igényszintet tükröző munka lenne ez, már persze csak ha az intézmény stratégái elkészültek a sok kiváló szimulációval.  


Mi újság a Magyar Állami Operaházban? • 621022020-04-02 15:49:10

Nagy örömmel tölt el engem is, hogy az Operaház vezetése az utóbbi néhány hét során a teljes NATO-vezérkart megszégyenítő szimulációs képességekre tett szert – különös tekintettel a péntek estékre –, de ha már ennyi idejük van, foglalkozhatnának esetleg olyan dolgokkal is, amelyek bár kevesebb hadvezéri képességet igényelnek, de az előadások minőségével mégis értékelhető összefüggésben vannak, és a jelenlegi leállás bőséges időbeli keretei között jól áttekinthetők. Körül lehetne nézni például a jelmez- és kellékfronton, koncepcionális módon elgondolkodni anyagok használatán, áttekinteni a fejlesztések, cserék lehetőségét. Nem, nem gondolok nagy dolgokra, csupa olyan apróságról lenne szó, amelyek egy-egy előadás élményét nagyban befolyásolják, és amelyek esetében felismeréssel, odafigyeléssel és minimális anyagi és munkaidő-ráfordítással akár még eredményeket is el lehetne érni. Fel is sorolok néhány ilyen apróságot. Ott van mindjárt a tépőzáras jelmezek kérdése. Biztosan szükséges az, hogy amikor a Cosí balettbetétjében a táncos urak nekivetkőznek a mutatványuknak, az egész nézőteret bántó módon betöltse a levetett mellények tépőzárainak egyáltalán nem operai jellegű harsanása? Vagy esetleg most lehetne elgondolkodni a problémán, és akár gombok után is nézni hamarjában? De ott van mondjuk például a fenil-etilén által keményen sújtott Don Giovanni előadás kelléktára is. Biztos az, hogy Giovanni és Ottavio összecsapásakor egyúttal az egész felvonást is agyon kell ütnie a földre hulló sztirolpisztoly szánalmas koppanásának, vagy lehetne keresni – alkotni – hamarjában egy fémesebb jellegű, hiteles, nehéz kellékpisztolyt? Ugyanebben az előadásban örvendeztet meg bennünket hasonló módon Don Giovanni végzetes vacsorájának padlóra zuhanó teljes étlapja is, megannyi alufóliába (?) csomagolt hungarocellgyümölcs, illetve ezek félreismerhetetlen hanghatásának formájában. Nem kéne más megoldás után nézni esetleg itt is, horribile dictu előadásonként egy-egy kiló valódi alma beszerzésével felszámolni a C8H8 uralmát a drámai végkifejlet fölött? Tudom én, hogy a friss gyümölcs nehezen illeszthető a színházi kellékgazdálkodás rendszerébe, talán mert nincsen leltári jelzetszáma, de hátha mégis... Tovább folytatva a kört, nem áll jól kedvenc operaházi műfajom, a balett sem. Feltétlenül szükséges az, hogy A bahcsiszeráji szökőkút drámai csúcspontját, Mária halálát Zaréma földre dobott műanyag törének sajnálatosan hiteltelen alig-csattanása és jellegzetesen műanyaghangú tovacsusszanása tegye igazán szívszorítóvá, vagy akadna itt is valami alkalmasabb anyag, kellék? Egy kis odafigyeléssel lehetne segíteni rögtön a Giselle előadásértékén is: ebben bizony elég sok az eldobott virág, ami sajnos mind műanyagból van, és ami a számára kijelölt helyen mind-mind a lehető legtökéletesebben gyilkolja az előadás művészi értékét. Myrtha varázságát ugyan valószínűleg nem lehet máshogy kiváltani – annak sajnos preparált módon el kell tudnia törni, hiszen a darab második felvonása jelentős mértékben a villikirálynő megsértett varázshatalmáról szól –, de a földre hulló kollekcióval talán mégis lehetne valamit kezdeni, mondjuk például hogy Giselle esedezését hadd ne üsse már agyon a műanyag potyogása, amikor Myrtha lábai elé szórja a virágcsokrát. Ez annyiban nehezebb kérdés persze, hogy a balettpadlón az élő virág esetleges maradékai, levelek, szirmok balesetvédemi szempontból nem igazán kívánatosak, de egy kis odafigyeléssel bizonyosan lehetne jobb megoldást és kelléket választani. És hát lehet ezt az odafigyelést a jövőben és más daraboknál nagyobb volumenben, akár a díszlet szintjén is űzni, hogy csak A rajnai sellők plexiből készült hídjára utaljak rögtön, ami az általa kiadott hangokkal teljesen tökéletes mértékben tette tönkre a reá álmodott balettbetétet. Kérdés tehát, hogy ha már egyszer ennyi idő és időbeli lehetőség zúdult az Operaház vezetésére és teljes kollektívájára, társulhat-e ahhoz annyi hajlandóság és igényszínt, hogy a számos értékes műsorrendi szimuláció végrehajtása mellett jelmezek, kellékek, esetleg díszletek értékét és hibáit megvizsgálják, az utóbbiakat észleljék és kijavítsák, illetve hogy általában elgondolkodjanak az opera- és balettgyilkos hanghatással bíró műanyagok jövőbeli használatának mellőzésén az előadásokban.               


Társművészetek • 16492020-03-20 12:11:31

Majd megoldja. Lehet, hogy nehéz időszak elé néz most, és ha megérdemli, legyen is úgy - bár mint már utaltam rá, ebben a kérdésben én a vizsgálat eredményét várom, aminek a lefolytatását az egyéb fejleményektől függetlenül is indokoltnak tartom. Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy az egyik legjelentősebb, pályán lévő magyar színésznőt fogjuk még a színpadon látni; a mikor, a hol és a hogyan pedig olyan részletkérdés, ami leginkább az ő számára lehet izgalmas.


Társművészetek • 16472020-03-20 09:38:00

Szerintem azért bizonyosra vehetjük, hogy nem a színészettel hagy fel, hanem "csak" a színiigazgatói működéssel. És valószínűleg a rendezéssel is, mert amennyire én tudom - és bocsánatot kérek a művésznőtől és a fórumtársaktól is, ha tévedek - rendezőként nem igazán kapós egyetlen olyan színházban sem, ahol nem ő az igazgató. Valóban remek művészetét így minden bizonnyal élvezhetjük majd a továbbiakban is.


Társművészetek • 16462020-03-20 09:28:35

A bejelentéstől függetlenül én továbbra is várom a vizsgálat eredményét.


  
legújabb:
Kelemen Zoltán - 2022-01-23
Műsorajánló
Mai ajánlat:
19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Tommaso Benciolini (fuvola), Filipp Kopacsevszkij (zongora)
Szolnoki Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Yunsung Chang
Mozart: D-dúr fuvolaverseny, K. 314
Alexey Shor: Travel Notebook – zongoraverseny
Dvořák: 9. (e-moll) szimfónia, op. 95 („Az Újvilágból”)

19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti Kamaraterem

Mondok Yvette (szoprán), Oláh Vilmos (hegedű), Lajkó István (zongora)
Medtner: Sonate-Vocalise mit einem Motto ‘Geweihter Platz’ von Goethe, op. 41/1
Medtner: Sonata-Ballada, op. 27
Medtner: 2. (G-dúr) hegedű-zongora szonáta, op. 44
A mai nap
született:
1705 • Farinelli (Carlo Broschi), énekes († 1782)
1937 • Baranyi Ferenc, költő, műfordító, operai író
1951 • Szenthelyi Miklós, hegedűs
elhunyt:
1883 • Friedrich von Flotow, zeneszerző (sz. 1812)
1960 • Edwin Fischer, zongorista (sz. 1886)
2007 • Palánkay Klára, énekes (sz. 1924)