Az EMI szükségét érzi, hogy évente válogatásalbumot jelentessen meg a legnagyobbjaival – a múlt sztárjai és a jövő reménységei között a ma legjobbjai. De persze a névsorból az is kiderül, hogy a kiadó kicsit szélesen értelmezi a klasszikusokat.

Az EMI most megjelent dupla lemeze egyfajta keresztmetszetet kíván adni Britten életművéből. A két lemezt végighallgatva messze nem teljes, de állítható: hiteles képet alkothatunk a komponistáról.

Olybá tűnik, hogy az album valahol félúton lavíroz az olcsó „klasszikusok mindenkinek” típusú kiadványok és az igényesebb komolyzenei lemezek között. Jó lenne ismerni a szelektálás szempontjait a korongra került művek tekintetében.

Az elhangzó darabok zene és szöveg újszerű kapcsolatából születtek, ahol nem egyszerűen a két művészeti ág intellektuális kötődéséről, hanem egy közös létforma világra hozásáról van szó. A lemez anyaga válogatás Petőcz András és Sáry László közös alkotásaiból.

A Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok kiválóan szólnak Rohmann Imre dirigálásával. A hangzás egységes, a zenekar nagyon érzékenyen reagál a szólisták impulzusaira, pontosan követnek minden apró mozdulatot.

A lemez a komponista népzenei ihletésű, zenekari művei egy részét tartalmazza. Azért csak egy részét, mert Farkas Ferenc igen termékeny szerző volt, s ráadásul a népzene, mint téma, gyakran megérintette.

A Hungaroton két új lemezéről a Webertől tanuló, Wagnerrel is dolgozó Carl Gottlieb Reissiger zongorás trióit és Christophe Lemenu de Saint-Philbert vokális munkáit ismerhetjük meg.

Talán pontosan ez az a stílus, ami a legjobb esélyekkel csábíthat el a könnyűzenéhez szokott, de igényes embereket. Első és felületes pillantásra nem is olyan nagy a különbség, de aki másodszor és alaposabban is odafigyel, komoly és gazdag tartalmat talál.

Kodály nyelvezete sokkal érthetőbb a nagy tömegek számára, mint Bartóké, azonban nem illeszkedik olyan magas szinten a komolyzene nemzetközi nyelvezetébe. Borbély Mihály és zenésztársai sokat tettek azért, hogy Kodály is bekerüljön az őt megillető helyen a világ tudatába.

Az 1970-es években az addig avantgárd komponistaként jegyzett Penderecki egyre hagyományosabb darabokat kezdett írni. Az EMI albuma mindkét korszakból mutat be műveket, igen érdekesen a később keletkezettekkel kezdve.