Van egy rossz hírem: Angela Gheorghiu szinte az utolsó pillanatban lemondta az előadást. Van egy még rosszabb hírem: James Valenti nem. Megismertük viszont Marina Rebekát, akit az előadás végén olyan tomboló tapsvihar fogadott, mint anno Gheorghiut. Joggal.

A muzikalitás, intelligencia nyilvánvaló, a hang a lírai részekben szép, de a forte felé haladva egyre inkább megkeményedik, karcosodik, és sokszor nem viszi át a zenekart. Angela Denoke hanganyagának nagysága és minősége egyszerűen nem ér fel a legendás Salomékhoz.

Hiába a fantasztikus helyszín, a látványos rendezés, a pazar főszereplőgárda, ha az ihletett, templomba igyekvő operabarát a zajos piacon találja magát. Csodálat és csalódás furcsa keveréke fogadja az olasz opera szabadtéri fellegvárába ellátogató közép-európai turistát.

Tavaly ősz óta negyedszer láttam Domingóval a Boccanegrát - Berlin, New York és Milánó után most az angol fővárosban. Ha egy estét kellene kiválasztanom, a londoni lenne. Ám nem csak Domingo miatt. Összességében ez az előadás győzött meg leginkább. Lenyűgözött, elvarázsolt.

Svoboda - noha rendezőként is magasan jegyezték - elsősorban mint díszlettervező lett világhírű. Életkora előrehaladtával egyre leegyszerűsítettebb látvánnyal operál, egyre többet hagyatkozva világítási effektusokra. Hasonlót éreztem most Robert Wilsonnál is.

Idén júniusban Saint Denis-ben nagyszabású zenei fesztivált rendeznek, ennek egyik eseményén, Renaud Capuçon és Khatia Buniatishvili szonátaestjén tudtam részt venni. A műsoron Bartók, Brahms és Franck.

Összefoglalva: egyetlen darabban három, a világ vezető operaházaiban fellépő énekes/énekesnő, mellettük a Brünnben egyre több vezető szerepet kapó Boross Csilla, s egy jó rendezés.

Ismét a színpadon, műtétje után, karcsúbban, és dinamikusabban játszva, mint januárban a Metropolitanben. Ami pedig maga a csoda: a voce állapota. Ez a hang egy harmincéves ember hangja. Valóban természeti csoda, hiszen Domingo "hivatalosan" is 70. életévében jár, de müncheni barátom (is) mondta, hogy valójában 75.

Már a program is sokat ígért: Lisa Batiashvili szólója Sosztakovics 1. hegedűversenyében, az általam élőben eddig mindössze egyszer látott, de akkor csodálattal hallgatott Esa-Pekka Salonen vezénylése, s Ligeti György Requiemje, mind-mind rendkívüli élménnyel kecsegtetett.

Kaptam privát vonalon már eddig is hideget-meleget, akkor tehát le is írom: Vittorio Grigolo talán Domingo-utód lehet. A Tubuson, vagy a tenorista saját honlapján hallgatható zenei részletek nem tükrözik a voce mai állapotát - erősebb, izmosabb (noha persze még mindig karcsúbb, mint Domingóé), nem véletlenül kacérkodik Pollionéval.