Csak a teljesség kedvéért említsük meg, a másik MüPás Mahler a múlt héten a 8. szimfónia volt, a Zuglói Filharmónia előadásában, Antal Mátyás vezényletével.
Egy héten belül két nagy Mahler-szimfóniát hallhattunk a Müpában, két magyar zenekartól, két magyar karmester vezényletével, nagyon jó előadásokban. Nem akármilyen teljesítményeknek voltunk tanúi.
Három olyan zenekarunk biztosan van – a Fesztiválzenekart is ide értve –, amely bizonyítottan magas színvonalú Mahler-előadásokra képes, ez akár nem mindennapinak is mondható egyetlen város esetében. De nem is a számháború a lényeg, hanem ami mögötte van: a hangszeres – például zongorista, hegedűs, csellós – és énekes szólistákat is beleértve országunknak olyan elit zenészcsapata van, amire joggal lehetünk büszkék. Most a Magyar Rádió művészeti együttesei bizonyítottak Vajda Gergely vezényletével.
Mahler maga mondta, hogy műveiben mindig van valami triviális, de a Harmadik szimfóniában túlmegy minden határon. Ugyanakkor mindig találhatunk nála földöntúlian szép részleteket (minden további jelző nélkül), a nagyjából százperces műben gyakran váltogatják egymást hol a harsányan szóló részletek – nyolc kürt fortissimójával kezdődik a mű –, hol pedig – főleg a vonósok által megszólaltatott –, nyugalmat sugárzó részleteket, mint a hatodik tétel kezdetén. És lehetnek ezek a szólamok tudatosan vállaltan földhözragadtak, lehetnek éteri tisztaságúak és persze kétértelműek, kétélűek is. Ez a sűrű változatosság is lehet az oka, amiért sokan idegenkedhetnek a Mahler zenéjétől. De nem a mi dolgunk, hogy Mahler titkait most itt megfejtsük, jobb, ha azt a zenészekre, karmesterekre bízzuk.
A Rádiózenekar és Vajda Gergely mindenesetre mindent megtett, hogy olyan előadását nyújtsa a műnek, amelyben minden részlet a maga jelentőségének megfelelően szólaljon meg. Említettük a kürtöket, beleértve a többi rézfúvóst is, ha kellett nagyon félelmetesek voltak, említettük a vonósokat, akik végig nagyon szépen, egységes hangzással szóltak, az itt sokszor különösen fontos ütősök is meghatározó jelentőségüknek megfelelően peregtek, dobbantottak, csaptak le, és a fafúvósok is remekeltek, és az elsők között köszönhette meg a tapsot a színpad elejére kijőve a harmadik tétel kitűnő szólótrombitása. Wiedemann Bernadett a nietzschei szöveg mélységeire rámutatón énekelt, a felnőtt kórus női kara és a gyerekek szépen, üdén dalolták a Csodakürt-dalnaivabb, de bizakodóbb sorait. A szimfónia rendkívül összetett mű, három évig írta Mahler – aki jobbára csak a színháztól megszabadulva a nyári szünetekben tudott dolgozni – a hattételes alkotást, amelyben Nietzsche, és a Fiú csodakürtje gyűjtemény szövegei is felhangzanak. Rendkívüli feladat tehát előadása, annak idején is csak hat évvel megírása után került sor bemutatására 1092-ben.
Vajda Gergely, aki jelenleg amerikai zenekarokkal dolgozik, de volt már a Rádiózenekar élén is, megtalálta a hangot zenészeivel. A szimfónia külsőségeinek megszólaltatása mellett, ami alapfeladatnak sem semmiség, több mint másfél órán keresztül sikerült fenntartania a feszültséget, bemutatnia azt a gondolati gazdagságot, ami Mahler szimfóniájában jelen van, és amit igen, nehéz is lehet követni, de ilyen, az út minden szépségét, különlegességét feltáró kalauzolás ellett érdemes.
Ea.: Kolonits Klára (szoprán), Szántó Andrea (alt), Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Vezényel: Hamar Zsolt
(Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, 2019. március 14.)
Egy szimfónia-ismertető írásból (kultifilter.hu) idézek:
"Aki csak egyszer is hallotta, aligha felejti el Gustav MahlerII. („Feltámadás”) szimfóniájának kezdő ütemeit. A hegedűk által alátámasztott és a mélyszólamban háromszoros fortissimóban megszólaló gesztus (na meg persze a mű címe) semmi kétséget sem hagy afelől, hogy az elkövetkező bő 80 percben kozmikus vízió kibontakozásának lehetünk fültanúi. Az I. szimfóniában megjelenő távlatokat ez a mű valóban gigászi méretűvé növeli. Nagy vonalakban persze a gyászindulótól a feltámadásig ível a szimfónia mondanivalója, de nem mindig marad meg ebben a körben. Finom keringő, groteszk scherzo, meditációs ima, végítélet: egy életszemlélet megannyi villanása.
Mahler az I. szimfónia befejezése után, 1888-ban szinte azonnal hozzákezdett új művéhez, ami eleinte egy Gyászinduló címet viselő szimfonikus költeménynek készült. Habár még ugyanebben az évben íródtak vázlatok egy lehetséges második tételhez, a szerző öt évig gondolkodott azon, hogy a művet valóban szimfóniává bővítse-e. Ha Mahler (saját bevallása szerint is) nem csak „részmunkaidős zeneszerző” lett volna, valószínűleg jóval hamarább elhatározásra jut, azonban úgy tűnik, ki kellett várni, hogy bekövetkezzen egy, a készülő alkotás szempontjából sorsfordító esemény.
1893-ban elkészült a második és harmadik tétel, a befejezés azonban nem akart összejönni. Mahler ekkor már (1891 óta) a Hamburgi Opera karmestere volt. A városban a zenekari koncertekért a kor egyik leghíresebb karmestere, Hans von Bülow felelt, aki nagyon tisztelte a fiatal Mahler dirigensi teljesítményét. Szerzeményeivel kapcsolatban viszont már nem volt ilyen lelkes: amikor Mahler eljátszotta volna neki a Gyászinduló zongoraátiratát, a karmester már néhány ütem után a füléhez kapott: „Ha ez még zene, akkor én már semmit sem értek a zenéhez!” Bülow 1894-ben mégis döntő módon járult hozzá, hogy ez a számára már nem-zene végre kerek egésszé válhasson: meghalt. Az emlékére rendezett gyászünnepségen Mahler is jelen volt, és hogy mit élt át, arról legjobban saját szavai vallanak: „Hangulatom, ahogyan ott ültem, s a megboldogultra emlékeztem, rendkívül egyezett a bennem érlelődő mű szellemével. S ekkor az orgona mellől a kórus Klopstock korálját intonálta: »Auferstehn!«! Mintha villámcsapás ért volna, lelkemben minden tisztán, világosan állt!”
A szimfónia befejezését gátló belső akadályok egy csapásra szertefoszlottak. Világossá vált, hogy az ötödik tétel (negyedikként egy korábban komponált rövid dal lett beiktatva) a végítélet megjelenítése után Friedrich Klopstock Feltámadás-ódájára írt vallásos kórustablóval fog véget érni. (Az ódát Mahler persze szokása szerint előbb saját igényeinek megfelelően átalakította.)
Az új mű méreteihez és távlataihoz szükséges előadói apparátust még felsorolni is hosszadalmas: 4 fuvola, 4 oboa, 5 klarinét, 4 fagott, 10 kürt, 8 vagy 10 trombita, 4 harsona, tuba, 8 üstdob, pergődob, nagydob, cintányér, triangulum, harangok, 2 gong, virgács, orgona, 2 hárfa, a lehető legnagyobb méretű vonóskar, szoprán és alt szólista valamint nagy létszámú vegyes kar. A zenekar egy része az utolsó tételben a színfalak mögött (a partitúra utasítása szerint „távolból hangzóan”) jut szerephez, emellett a szerző azt is előírja, hogy az apokalipszis négy trombitájának „valahonnan az ellenkező irányból kell megszólalnia”.
Egy ilyen zenekar hangzását felvételen elfogadhatóan megörökíteni jelentős kihívás (otthoni környezetben pedig elfogadhatóan lejátszani még jelentősebb). Bár látható, hogy a térbeli elhelyezkedés előírásával Mahler a minél átfogóbb hatásra törekedett, ezt sztereóban visszaadni nem is lehet. A mű mindazonáltal jelentős méretű diszkográfiával rendelkezik, ami azt bizonyítja, hogy igenis érdemes vele hangfelvételről is megismerkedni."
Boulez koncertjeivel, felveteleivel lassan es nehezen baratkoztam meg, eleg nagy valtozas volt, amikor a New Yorkiakat atvette Bernsteintol, de az elmult jonehany evben tobb remek koncertjet volt alkalmam atelni.
MüpArt classic
Mahler-est a Művészetek Palotájában.
M1 televízió, április 7. vasárnap, 23:25
- Mahler: I. (D-dúr, "A titán") szimfónia (2011. szeptember 9-11.)
- Mahler: Dal a földről. (2008. szeptember 10.)
„A Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar által életre hívott Budapesti Mahler-ünnepen készült két felvétel a teljes Mahler-életművet átfogja. . Az I. szimfónia, melynek korai változatát 1889-ben Budapesten mutatták be, az ifjú titán alkotása, a Dal a földről viszont Mahler utolsó darabjainak egyike.
Anne Schwanewilms, Lioba Braun, Chor der Bamberger Symphoniker, Bamberger Symphoniker, Jonathan Nott
TUDOR - BR 2SACDs | DSD Stereo | Rec.: 2008. III. 14-15 | Live
Ez a zene... Csodálatos... Az interpretáció semmi újat nem mond, és a nagy elődökkel szemben alulmarad, de mégis friss és jól esett hallgatni. A SACD hangminősége is kiváló.
Judith Blegen, Chicago Symphony Orchestra, James Levine
RCA CD | ADD Stereo 96 kHz 24 Bit | Rec.: 1974 | Studio
Ezt érdemes volt újra kiadni, kiváló hangminőség és hangmérnöki munka, az interpretáció sem rossz, de én nem igazán kedvelem Levine MAHLER felvételeit.
Mildred Miller, Ernst Haefliger, New York Philharmonic, Bruno Walter
Sony CD | ADD Stereo | Rec.: 1960. IV. 18, 24 | Studio
A zeneirodalom egyik legcsodálatosabb és legnagyszerűbb alkotása, a szimfonikus (és kamara (!)) irodalom egyik csúcspontja... A művet épp ma mutatták be 99 éve, az 1911. november 20-i müncheni bemutatót is Bruno Walter vezényelte.
Ozawáról én azt hallottam, hogy arról nevezetes, hogy a legjobb zenekarból is képes a legrosszabbat kihozni.
Azért kérdeztem, mert a Mahler150-en meghallgattam vele az 1.-t (a későbbi Philips felvételt) és nagyon sok kisebb-nagyobb dolgot vettem észre, ami teljesen máshogy szól nála, mint másoknál. Sok olyan apró motívumot, megoldást vettem észre, amikről addig fogalmam sem volt, amik addig nem tűntek fel. Persze lehet, hogy csak a fülhallgató miatt volt, de több másik ott lévő felvételbe is belehallgattam, de azok sokkal egyformábbnak tűntek. Most, hogy másodszorra hallgatom, már nem olyan reveláció-szerű, mint elsőre, de akkor nekem nagyon tetszett.
Erre is azt tudom mondani, hogy korrekt, és a másik is (DECCA), de alapvetően Ozawa pálcája (illetve, már nem nagyon használ pálcát, így: keze) alá MAHLER nem való; legalábbis, nem különösebben érdekes MAHLER-karmester.
:) Kedvesmacskás sem titokban, sem nyíltan nem fan:)))
A MH-os felvételért tényleg jár bónusz is, az extra adag PaLi egyértelmű, somlóit még nem próbáltam, de ami késik, az múlik, szóval a Te kedvedért egyszer megpróbálom:) De vigyázz, mert hizlal:)) Mármint a somlói.
Ha kedvesmacskás így folytatja, a végén még nem hisszük el neki, hogy titokban nem MAHLER-fan Ő is... :-)
Igen, megérkeztek, nagyon finomak voltak, köszöni szépen... :-) Viszont, mivel kedvespszí most nem csupán MAHLERT hallgatott, hanem MH-s MAHLERT, várja az extra adag palikat, és szerényen jelzi, hogy egy kis somlói galuskát is szívesen fogyasztana... :-)
Kiri Te Kanawa, Marilyn Horne, Tanglewood Festival Chorus, Boston Symphony Orchestra, Seiji Ozawa
Philips 2CDs | DDD Stereo | Rec.: 1986. XII. | Studio
Érdekes ahogyan Ozawa hozzányúl ehhez a csodálatos remekműhöz, korrekt előadás, de ennél nem több sajnos. Horne nem rossz - ezt kedvesmacskás kedvéért... :-)
Kiri Te Kanawa, Marilyn Horne, Tanglewood Festival Chorus, Boston Symphony Orchestra, Seiji Ozawa
Philips 2CDs | DDD Stereo | Rec.: 1986. XII. | Studio
Érdekes ahogyan Ozawa hozzányúl ehhez a csodálatos remekműhöz, korrekt előadás, de ennél nem több sajnos. Horne nem rossz - ezt kedvesmacskás kedvéért... :-)
Kedves Sipi, örülök, hogy meghallgattad a felvételt, és elég jó közelítéssel egyezik a véleményünk. Viszont, az V. szimfónia első (két) részében fontos szerepet kapnak a rezignált, melankolikus elemek, fontos kidomborítani őket, mert csak így érthető meg a szimfónia mondanivalója, így érthetők meg a folyamatok a kitörések, az ahová a szimfónia végén eljutunk. Picit az az érzése az embernek, hogy az Adagietto nem igazán illik a műbe, mintha csak be lenne oda illesztve, és Stenz pont ezért jó, mert ráérzett valamire, amire eddig mások nem, azok a részletek, amik eddig nem kaptak jelentőséget, vagy nem így voltak hallgatóak, (jobban) rávilágítanak a mű egészében betöltött szerepére. Emiatt egyébként, hátrányt is szenvednek bizonyos részek, a kitörések, az ívek, nincsenek igazán rendben, de egyedi, értékes, és hiányt pótló megközelítés.
A Rattle hasonlattal is egyetértek, tényleg hasonló módon gondolkoznak és próbálják felépíteni a művet, a tételeket, de Rattle esetében nem igazán sikerül az új, kirakóst játszik, de elveszik az egyes kirakós darabok között.
Tegnap egy rém unalmas Mahler ünnep-nyitáson vettünk részt, valahogy nem sikerült - szerintem - ez az egész este. Bár gyönyörűek a hegedűhangok a zenekarban, de a klarinétos nem szereti a hangszerét, Mozartot pláne nem, és hiányzott az érzelem a Mahler IV. szimfónia előadásából. Pedig ott aztán van érzelem bőven. Egy kérdés viszont maradt: Tudja-e valaki, hogy a II. tételben miért kell az első hegedűsnek többször is hegedűt cserélnie? Lehet, hogy tudatlan vagyok, de még hangszínben sem fedeztem fel különbséget.
…beiktatásakor ünnepélyesen ígéretet tett rá: megtanul magyarul. Ezt ugyan nem tette meg (ahhoz talán huzamosabb időt kellett volna Pesten töltenie), de tudjuk, hogy a nemzetközi repertoár több darabját az ő kezdeményezésére játszották magyarul annak érdekében, hogy a közönség közelebb kerüljön ezekhez a művekhez.”
„Leegyszerűsítés úgy interpretálni a budapesti éveket, hogy az innovatív, kozmopolita művészembert kivetette magából a konzervatív, nacionalista közeg. Ez a tétel azon bukik meg, hogy Mahler egyik legerősebb támogatója, aki nemcsak itt, de később Bécsben is ajánlással segíti, Apponyi Albert gróf, aki speciel konzervatív és nacionalista is. Nem szabad összemosni fogalmakat: egy 1880-as évekbeli magyar konzervatív nacionalista nem egyenlő egy művészetellenes antiszemitával.”
„…az Erkel-család nem először kerül olyan helyzetbe, mint amit Mahler érkezése idéz elő. Korábban a győri születésű, komoly nemzetközi karriert befutó Hans Richter pesti működése során is hasonló konfliktusok zajlottak le, hasonló súrlódási felületek mentén. Mahlernek ugyanakkor volt gondja arra, hogy változatos formákban fejezze ki megbecsülését a magyar nemzeti opera és operajátszás nyolcvanadik életéve körül járó alapító atyja, Erkel Ferenc iránt. Igazgatósága alatt mellesleg új produkciókban játszották a Brankovics Györgyöt és a Bánk bánt.”
Meg hát zongoraművész-karmester (Gabrilovits, biológus (Kammerer), teológus (Hollnsteiner), valamint további komponista (Zemlinsky) és további festő (Klimt).
Meghallgattam a Stenz-es Mahler 5.-et. Többnyire egyetértek, valóban izgalmas interpretáció, a hangminőség kiváló. Viszonylag gyors tempókat használ, ami ennél a műnél szerintem előny (bár nem éri el a leggyorsabbat, Anton Nanut-ét, ami még ennél is jó 5 perccel rövidebb). Így nem lesz szentimentális a zene. Szépen kiemel egyes motívumokat, gondolatokat, amiket eddig nem lehetett így hallani. Bevallom, én még ennél is egy kicsit egyénibb előadásra számítottam. Az utolsó tétel engem sok helyen kísértetiesen emlékeztet Rattle élő felvételére, de a többi tétel (is) egyértelműen jobb nála. (Tudom, te nem szereted Rattle előadásait, de én igen.) Szóval kösz a tippet, nem bántam meg, hogy megvettem, bár ez már az ötödik felvételem az Ötödikről.
Nem vagyok Bernstein-fan, úgyhogy ezt biztosan nem fogom megvenni. Különben megnéztem Sawallisch és Kubelik Schumannjait is, de nekem nem voltak annyira meggyőzőek, mint Széll és Bernstein. Furtwängler jöhet még szóba, de vele sajnos csak az 1. és a 4.-ről készült felvétel. Az egyértelmű, hogy majd meglesz.
Októberben megjelenik a Sonynál egy Bernstein-szimfóniagyűjtemény, abban szerintem az összes szimfóniafelvétele benne lesz, 122 euró. (Vajon hány CD lehet? 50? 70?)
Nekem eredetileg Inballal volt meg a 2. és a Nyitány, Scherzo és Finálé egy Philips LP-n, de eladtam, az CD-n sajnos elérhetetlen jelenleg. Ez a lemez nagyon tetszett. Karajannal megvan az összes, de az nem az én világom. Így hát elkezdtem keresgélni, hogy melyik tetszene legjobban.
Inbal későbbi, Denon-os sorozata már nem jött be. Solti túl kapkodósnak tűnik, bár eredetileg meg akartam venni a 2 CD-s Decca albumot, de véletlenül ráakadtam a letöltésére és azt meghallgatva jó, hogy nem vettem meg. Gardiner albuma is szimpatikus volt a belehallgatások alapján, de végül Széll György felvételénél maradtam volna, amikor ráakadtam Bernsteinére, aki addig eszembe sem jutott. A belehallgatások és a játékidők alapján úgy tűnik, ő felel meg legjobban az én elképzeléseimnek. Már csak azt kellett eldönteni, hogy a későbbi Bécsit vagy a korábbi New York-it. Mindkettőről jókat írtak, de állítólag némileg eltérő a kettő, úgyhogy hosszas variálás után a korábbinál maradtam, feltéve, hogy majd egyszer esetleg beszerzem a későbbit is.
Pszí, kösz. Különben a Stenz-es Mahler 5. már úton van. :-) (Bernsteinnel most Schumann szimfóniákat rendeltem, az 1.-t meg a 2.-at a New York-i Szimfonikusokkal, a 3. 4. sajnos nem volt elérhető. Meg Haydn Paukenmesse miséjét, ami a Youtube-on is fent van és nekem nagyon tetszik annak ellenére, hogy nem épp historikus.)
Lee Venora (soprano), Jennie Tourel (mezzo-soprano), The Collegiate Chorale, New York Philharmoinc, Leonard Bernstein
1963. IX. 29
Sony 2CDs
Micsoda csodálatos remekmű ez, egyszerűen nem lehet betelni vele.
Sipi figyelmébe ajánlom, mert egyrészt szeretne ismerkedni Bernstein felvételeivel, másrészt pedig, a hangminőség Solti felvételeit is bőven lekörözi.
Elismerem, némileg túlzó voltam, és nyilván vannak, akiknek pont ez a felvétel tetszik. Az 1. nekem is tetszett, a 8.-ból viszont csak az első részt bírtam végighallgatni.
Most hallgattam meg Boulezzel a Hetediket, szerintem kegyetlenül rossz. Nyújtja, mint a rétestésztát, hiányzik az erő és a szenvedély, egyedül a negyedik tételben vesz gyorsabb tempót, így ott is sikerül tönkretenni a sejtelmes hangulatot. Soha többet.
OEHMS SACD | DDD Stereo | Rec.: 2009. I. 26-29 | Studio
Ez igen. Egyedi, érdekes és izgalmas interpretáció, de a kiváló hangminőség és hangmérnöki munka is kiemelendő. Az interpretáció olyan oldalát mutatja meg a műnek és a szerzőnek, amit eddig nem nagyon lehetett hallani.
Az első is csodálatos, jobb mint a stúdió. Az elsőben Kubelík zseniális módon egyensúlyoz a melankólia és a humor között, és annyira vonzó atmoszférája van, hogyha csak fel is idézi magában az ember, libabőrös lesz tőle...
A Dal a Földről is nagyszerű vele. Kubelík csodálatos MAHLER-karmester, nem értem, hogy lehet Sir Simonnak bedőlni... de ezt valószínűleg már sohasem fogom megérteni - hozzáteszem, nem is akarom.
Nekem a londoni nincs meg, de a bécsit messzemenőkig tudom javasolni - az egyik kedvenc felvételem a műből. De tudd, hogy az ő Titánja végtelenül melankolikus és kicsit sem vicces.
Már jön is nemsokára az 1. és az 5., azokat magasztalják legjobban (állítólag a stúdió-5. csak amolyan fekete-fehér lenyomata az élő változatnak), és katalógussal együtt „fillérekért” kaphatók; plusz jön a Dal a földről meg a böhmös Bruck-7.
Bizony, érdemes őket megvásárolni, mert a DG-s sorozathoz képest meglepetések érhetik a hallgatót. Némelyik szimfónia esetében jelentősen eltér a két interpretáció, és rendkívül izgalmas a sorozat önmagában tekintve is.
11:00 : Budapest Erkel Színház ERKEL: Hunyadi László – OperaKaland ismétlés: 16:00
17:00 : Budapest Müpa, Üvegterem Szabady Ildikó (fuvola)
Bellus Csilla (zongora) "Hangulatkoncert"
MOZART: C-dúr Andante, K. 315
SCHUBERT: a-moll („Arpeggione”) szonáta, D. 821
DEBUSSY: Suite bergamasque - 1. Prélude, 3. Clair de lune, 4. Passepied
MENDELSSOHN: Rondo capriccioso, op. 14
19:00 : Budapest Óbudai Társaskör Meláth Andrea tanszékvezető növendékei:
Topolánszky Laura, Fenyvesi Gabriella, Erdős Róbert, Gulyás Bence, Katoh Hiroko, Finszter Eszter, Tuznik Natália
Zongorán közreműködnek: Alter Katalin, Harazdy Miklós, Szabó Ferenc János "A dal mint műfaj különböző korokban"
Zenés, prózai este zeneakadémistákkal
19:00 : Budapest Festetics Palota Tükörterme Miksch Adrienn (ének), Fülep Márk (altfuvola), Varga Gábor (klarinét), Ambrózy Attila (fagott), Benedekfi István, Dragony Tímea, Kéry János (zongora), Bábel Klára (hárfa)
Kruppa Vonósnégyes "Mini-Fesztivál • 4.2"
DOBOS DÁNIEL: Drumul Dracului (Az ördög útja)
OLSVAY ENDRE: Kabala - ősbemutató
SUGÁR MIKLÓS: Kettősjáték
NYITRAI LÁSZLÓ: Leggiero
MADARÁSZ IVÁN: In memoriam...
HUSZÁR LAJOS: Sanctus, op. 46
BARTA GERGELY: Felix namque
DRAGONY TÍMEA: Lángrózsa - ősbemutató
19:30 : Budapest Zeneakadémia, Nagyterem Ránki Dezső (zongora)
Horti Lilla, Horváth István, Hámori Szabolcs (ének)
Magyar Rádió Énekkara (karigazgató: Pad Zoltán)
Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara
Vezényel: Vásáry Tamás BEETHOVEN: 4. (G-dúr) zongoraverseny, op. 58
BEETHOVEN: Krisztus az Olajfák hegyén, op. 85
A mai nap
történt: 1926 • A Háry János bemutatója az Operaházban született: 1952 • Szigeti István, zeneszerző 1962 • Dmitrij Alekszandrovics Hvorosztovszkij, énekes († 2017) elhunyt: 1621 • Jan Pieterszoon Sweelinck, zeneszerző (sz. 1562) 1982 • Mario Del Monaco, énekes (sz. 1915) 1983 • Jakov Gotovac, zeneszerző (sz. 1895) 1986 • Arthur Grumiaux, hegedűs, zongorista (sz. 1921)
