vissza a cimoldalra
2017-11-18
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Momus társalgó (6254)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (60134)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2276)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (3855)
Társművészetek (1217)
Milyen zenét hallgatsz most? (24978)
Kedvenc művek (142)
Kedvenc előadók (2813)
Haladjunk tovább... (205)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11194)
A csapos közbeszól (94)

Verdi-felvételek (530)
Kolonits Klára (1006)
Hozzászólások a Momus írásaihoz (6421)
Mi újság a Szegedi Nemzeti Színházban? (2410)
Erkel Színház (8506)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (363)
Élő közvetítések (6678)
Kocsis Zoltán (640)
Operett, mint színpadi műfaj (3346)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2414)
Bartók Béla szellemisége (232)
Zenei témájú könyvek (92)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1174)
Franz Schmidt (2952)
Nagy koncertek emlékezete (32)
Barenboim (70)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Fórum - Lehár Ferenc (frushena, 2007-04-30 17:39:30)

   
588   Búbánat • előzmény587 2017-11-14 21:44:41

Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből

(LVI.)

Folytatom Otto Schneidereit Lehár című életrajzi könyvében olvasható, a zeneszerző életútját és a művészi pálya fontosabb állomásait, történéseit leíró - dokumentált  forrásokból származó -  közlések idézését.

Miután kiderült a „turpisság”: az álinterjú szerzőjének kiléte, Lehár nem tehetett egyebet, még egyszer meginterjúvoltatta magát, ezúttal már komolyan. A Neues Wiener Journal munkatársának [Karl Marilaun: Bei Lehár (Lehárnál) – Bécs, 1920. III.7.] a kósza szóbeszédeket cáfolva a következőket nyilatkozta:

…1919 ősze óta „itt is, ott is elhangzott ellenem a vád, hogy elhagyom Bécset, és felveszem a cseh állampolgárságot. Légből – méghozzá nem is valami jó levegőből – kapott szemrehányás, hiszen jómagam sohasem dédelgettem ilyesfajta terveket.

…Nem vagyok bécsi, hanem Komáromban születtem, Prágában jártam a konzervatóriumba, s apám révén német-cseh vagyok. Soha életemben nem törődtem ezzel a hivatalos illetőséggel; a legtöbb ember osztráknak tekintette magát, s ott volt otthon, ahol dolgozott; jómagam, jócskán véletlenszerű cseh illetőségem ellenére, húsz esztendeje meglehetősen jó bécsi polgárnak tekintettem magamat… Abból a tényből, hogy megváltozott körülöttünk a világ, s hogy apám révén olyan okmánnyal rendelkezem, amelyik egyik napról a másikra külföldit csinált belőlem, aligha lehet vádat kovácsolni ellenem. Már csak azért sem, mert sohasem titkoltam, mily sokat köszönhetek Bécsnek, s mily jól érzem magamat itt; még olyan körülmények között is, amelyek éppenséggel nem könnyítik meg annak a szándéknak a megvalósítását, hogy bécsi legyek s az is maradjak.”

A Neues Wiener Journal újságírója arra is kíváncsi volt, vajon mire véljék az olvasók, hogy Lehár neve rajta volt a bécsi operett-komponistáknak azon a listáján, akiket egy terepszemlére érkezett New York-i impresszárió ugyancsak szívesen elvitt volna magával Amerikába?

„Ami ennek az úrnak a tárgyalásait illeti: nem tudtam, mire szánták el, mire kötelezték el magukat a kollégáim. Csak annyit hallottam, hogy szó esett Oscar Straus, Leo Fall és Kálmán Imre amerikai turnéjáról. Nekem is felajánlották, hogy odaát vezényeljem el a műveimet, s hogy ebből a célból utazzam egyelőre New Yorkba, ami az itteni több évi idegeskedés után korántsem tűnhetett nemkívánatos változatosságnak. Kötelező megállapodásra azonban nem tudtam rászánni magam… Soha eszembe nem jutott, hogy feladjam bécsi otthonomat; mivel azonban a háborús viszonyoknak addigra többé-kevésbé vége volt, a külföld pedig érdeklődött a bécsi zeneszerzőknek az elmúlt években keletkezett művei iránt, érthető, ha mi is vágytunk arra, hogy ennyi idő után ismét körülnézzünk kissé a nagyvilágban. Úgy hírlett, odaát a háború idején is volt érdeklődés a bécsi operett iránt, méghozzá nem is csak plátói érdeklődés. Jómagam – akkoriban, 1920-ban – nem tudtam, előadtak-e valamit a munkáim közül Amerikában, s ha igen, mit. Nem is volt ellenemre, hogy az amerikainak nem bojkottálták a zenémet. Annyira megörültem minden egyes művem előadásának, hogy nemigen fájdítottam a fejemet az odaátról esetleg elmaradt tantiemek miatt. S valószínűleg a kollégáim sem igen vélekedtek másképp erről, elvégre elégtételül szolgálhatott az a tudat, hogy legalább a bécsi zene nem került a világháború veszteséglistájára. Meglehetős szükségünk is volt erre az elégtételre, hisz bármekkora sikerünk volt is édes hazánkban, mégis nap mint nap azt hallottuk, hogy a bécsi operett-műfaj művészi szemszögből nem veendő komolyan, mert csupán néhány spekuláns fércműve… Bizony jól jött nekünk, mind a zeneszerzőknek, mind a szövegkönyvíróknak, ha a külföld rehabilitált bennünket, s újjáélesztette öntudatunkat. Mert hát olyan nagyon művészietlenek, ötlettelenek és minden szellem híján valók mégsem lehettek azok a művek, ha az egész világon kiharcolták maguknak a jóakaratú megítélésre és figyelemre való jogot.”

(Folytatni fogom)

587   Búbánat • előzmény586 2017-11-08 21:45:50

Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből

(LV.)

Lehár álinterjút ír.

/Forrás:  Otto Schneidereit: Lehár;  Zeneműkiadó, 1988/

Az I. világháború befejezését követően magasba szökő infláció járta, ami Bécs város lakosságát sem kímélte. Aki teheti, más országba utazik és ott telepszik le addig, amíg átvészeli ezeket a nehéz időket. Mendemondák terjengtek arról, hogy Lehár is otthagyja Bécset és élhetőbb országba teszi át otthonát, már csak azért is, mert a háborús évek és az azt követő első esztendők gazdasági problémái az osztrák lakosságot és ezáltal őt is érzékenyen érintették: a szén hiányában Bécs didergett,  a színházak hidegek maradtak, Lehár lakása is fűtetlen maradt és a zeneszerző megfázott. A sajtó is felkapta ezt a hírt. 1920 januárjában Lehár kényszermegoldáshoz folyamadott. Mivel senki nem állt melléje, egymagában lépett a nyilvánosság elé. Álinterjút írt egy meg nem nevezett beszélgetőpartnerrel, s meg is jelentette a Wiener Allgemeine Zeitungban. Nem létező partnerével „mesternek” szólíttatta magát, s elmondatta vele, hogy ő – Lehár - „Bécs legnagyobb operettkomponistája”.

Mivel a cáfolat köztudomásúan a közlés legdiszkrétebb formája, Lehár cáfolta azt a rémhírt, hogy el akarja hagyni Bécset. Abban reménykedett, hogy e fenyegetésnek szánt álhír révén javíthat valamit szorongatott helyzetén. Hiszen nem csak arról volt szó, hogy lakását nem tudta fűteni; éjszakára még a villanyt is kikapcsolták! Márpedig Lehár éjszaka dolgozott, s e korlátozás az elevenébe vágott.

 Lehár így folytatja:

„Egyelőre mégis Bécsben maradok – közölte a képzelt riporterrel -, elvégre megszerettem ezt a sárfészket. Akkor is, ha az utóbbi időben roppant barátságtalanul néz ki, s ha a körülmények egyre vigasztalanabbak is; akkor is, ha a bécsiek, az alacsonyrendű giccs alapján ítélkezvén, még mindig nem tekintik az operettet művészetnek; akkor is, ha a szellemi munka valutájának értéke napról napra csökken! Mindaddig, amíg Bécsre nem potyognak mennykövek az égből, s amíg akad a munkástanácsnak olyan tagja, aki az én melódiáimat fütyüli, addig itt maradok. Külföldön persze…! Micsoda csábos ajánlatok érkeznek onnan, a földi paradicsomot kínálják a fűtetlen lakás helyett, kitüntetéseket és sok más egyebet. Egyelőre Bécsben maradok…”

Az álinterjú során szót ejtett későbbi terveiről is, s néhány egyértelmű figyelmeztetéssel arra igyekezett rábírni Karczagot, hogy a Pacsirta mellett műsoron lévő, más szerzőktől származó operetteket igyekezzék minél hamarabb átvinni a Raimund-Theaterbe, hogy jusson hely Lehár következő műve számára.

Ezt írja többek között:  

„Készen áll a Kék mazur. Hogy hol fogják játszani? Egyelőre még bizonytalan. Netán Bécsben? Vagy előbb még valahol máshol? Akárcsak a Pacsirtát annak idején Budapesten! Mindenesetre jön, jön, jön az új Lehár, „az” operett, nem egyszerűen „egy” operett… S van még egy kínai operett is, amelyet már csak hangszerelni kell. Meg egy spanyol tárgyú, amelynek készen van a zongorakivonata.”

Persze az Allgemeine Zeitungban  közölt nyilatkozat (Bécs, 1920. január 29.) nem sokat segített. Bosszantó baleset történt: a szedő az álriport végére odatette a kéziraton olvasható „F.L.” monogramot. Lehár nem tehetett egyebet, mint hogy még egyszer meginterjúvoltassa magát – ezúttal már komolyan…

(Folytatom)

586   Búbánat • előzmény579 2017-10-27 19:32:19

Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből

(LIV.)

Említettem a Csillagok bolondja című Lehár-operettet, amelynek bécsi bemutatója már az I. Világháború időszakára esett (1916. január 14.). A komponista ezután két évig nem komponált újabb  zenés színpadi alkotást. Rá is hatással voltak a háború szörnyűségei. Inkább vezényelte saját műveit, azokban az országokban és színházakban, ahol bemutatásra, játszásra kerültek.  Így például 1917 áprilisában Lehár eljutott Konstantinápolyba – a mai Isztambulba -, ahová Paul Guttmann, az Éva bécsi rendezője szervezett operett-vendégjátékokat, s ott vezényelte az Éva előadását a Vörös félhold – a Vöröskereszt törökországi megfelelőjének – javára. Vendégszerepelt továbbá Zürichben és Budapesten is.

Otto Schneidereit írja Lehárról szóló életrajzi könyvében, hogy magának Lehárnak sohasem kellett közvetlenül szembenéznie a harci eseményekkel. Többször adott koncertet a fronthoz közeli területeken – ezt el is várták tőle – frontkatonák vagy sebesültek előtt.  1916 tavaszán meghívást kapott a lipcsei operettszínháztól a Luxemburg grófja néhány vendégjátékának dirigálására; a vendégjátékok színhelye a franciaországi Lille volt.

Lehár így emlékszik vissza ezekre az ott töltött napokra és a háborús időszakra:

„1916 pünkösd vasárnapján indultam útnak, s Belgiumon keresztül érkeztem Észak-Franciaországba. Útközben, francia földön, mindenütt láttam a franciák heves ellenállásának nyomait. A Hotel Royalban szálltam meg, ahol érkezésemkor átadtak egy kenyér- és egy húsjegyet, 60 gramm értékben. Első látogatásomkor a stuttgarti Hofoper adta elő A mesterdalnokokat… A szünetben kizárólag tiszteket láttam az első sorokban, a többiben, fel egészen a karzatokig, a legénység ült. 16-án került sor Luxemburgom előadására. Mindenki a legnagyobb lelkesedéssel játszott, telt ház előtt. Egy piano-helyen géppuskaropogást lehetett hallani, jelezve, hogy ellenséges gép köröz a város felett. Előadás után megtudtuk, hogy lelőttek egy angol gépet. Éjszakánként rendszeresen feldübörögtek a lövegek, közben egyhangúan kattogtak a gépfegyverek. A láthatáron vörös villámok cikáztak, aztán világítóbombák tűntek fel az égen. Ottlétünk alatt hangversenyt adtunk egy kórházban is. A lipcsei színház művészei elénekelték a Fritz Löhner szövegére írt ellenállási dalomat (Trutzlied), melyet a német császárnak ajánlottunk, továbbá dalokat adtak elő az Évából és a Luxemburg grófjából…

Mielőtt elutaztam, meg kellett ígérnem, hogy ősszel újra eljövök, és eldirigálom az Évát és a Cigányszerelmet. Visszautaztomban megálltam Brüsszelben is, mivel megtudtam, hogy egy elsőrendű társulat éppen a Luxemburg grófját játssza, francia nyelven. A minden ízében párizsi minta szerint rendezett előadás igazán dicséretre méltó volt…”

(Forrás: Rückkehr Franz Lehars aus Lille. Ein Gespräch mit dem Komponisten (Lehár Ferenc visszatért Lille-ből. Beszélgetés a zeneszerzővel), Neues Wiener Tagblatt, Bécs, 1916. IX. 28.)

Lehár a Pacsirta komponálásával a „Nagy háború” utolsó éveiben kezdett el foglalkozni; Martos Ferenc szövegíró, régi barátja Budapestről, ajánlotta figyelmébe szövegkönyv-tervezetét, ami azért is megtetszett neki, mert  az idillikus, falusi környezetben játszódó darab témája szerint  „ahol a pacsirta dalol, ott béke honol, oda nem érnek el a kor vad viharai. Ott, az isten háta mögött feltárul az a boldogság,  melyre annyira vágyik a hajszolt életű városi ember” (Forrás: Die Elegante Welt, Berlin, 1919. III. 12.)   

 Gál Róbert pedig arról ír Lehár könyvében (Óh, lányka, óh, lánykám…; Rózsavölgy és Társa, 2006), hogy röviddel Ferenc  József halála után, 1917. február 7-e és március 19-e között, a második szénszünet idejére be kellett csukni a Király Színházat. Előre tervezni, igényes műsorpolitikát kialakítani és végrehajtani már nem lehetett.  Nagy pénzügyi nehézségek árán sikerült bemutatni 1918 február elsején Lehár új darabját. A korábban színre vitt operettek díszletelemeit használták fel, illetve jelmezeibe öltöztették a művészeket.

A pesti ősbemutatót  nem sokkal később  (március 27. Theater an der Wien) követte a Pacsirta  német nyelvre (Wo die Lerche singt) átírt szövegű bécsi bemutatója is. Persze a kritika szokványosan, itt sem annyira a librettóért lelkesedett, hanem az igényes lehári zenét értékelte, azért lelkesedett. A Pacsirta iránt óriási volt a kereslet, 1919 nyaráig háromszáznyolcvanszor került színre; a német nyelvű színházakban pedig összesen kerek 1500 előadást lehetett összeszámlálni – olvasható Otto Schneidereit Lehárról szóló könyvében (Zeneműkiadó, 1988).

(Folytatni fogom)

585   Búbánat 2017-10-25 23:04:04

Gál Róbert: Óh, lányka, óh, lánykám…

Gál Róbert: Óh, lányka, óh, lánykám…
Rózsavölgyi és Társa  (Budapest) , 2006
Fűzött kemény papírkötés , 160 oldal
20 cm x 14 cm
Néhány fekete-fehér fotóval

„Lehár, az operett fejedelme”
"A zenés színpadnak három műfaja van:
opera, operett és Lehár!" - írta több német méltatója közül az egyik az operett fejedelméről. Lehár magyar kapcsolatairól, kötődéseiről azonban ez az első átfogó értékelés, pedig Komáromban született, és sokáig nem is tudott németül. A könyv ismerteti Lehár valamennyi operettje magyarországi bemutatójának történetét, a századforduló utáni békeévek, a világháború, majd az 1920-30-as évek  színházvezetői és Lehár közötti kapcsolatokat.

Új elemeket tár elénk Lehár és öccse, a royalista Antal viszonyáról, Kálmán Imrével ápolt kapcsolatáról és tragikusan rövid barátságáról Puccinival. Számos anekdotával állít emléket Lehár Ferencnek és színészeinek (Fedák Sárinak, Rátkai Mártonnak és másoknak), majd kitekint napjaink hazai Lehár-kultuszára is.”

584   Búbánat 2017-10-25 22:41:04

Otto Schneidereit: Lehár

Otto Schneidereit: Lehár

Fordító: Melles Ágnes

Zeneműkiadó Vállalat (Budapest), 1988

Vászon ,  védőborítóval, 271 oldal

21 cm x 14 cm

Fekete-fehér fotókkal illusztrálva

583   Búbánat • előzmény582 2017-10-25 22:29:17

Szénássy Zoltán: Lehár

Szénássy Zoltán: Lehár

Megjelent a zeneszerző születésének 125. évfordulójára

Madách-Posonium (Pozsony) , 1995 
Ragasztott papírkötés , 160 oldal

 

 

Méret: 19 cm x 12 cm

Fekete-fehér fotókkal illusztrálva.

TARTALOM

Tisztelet a szülőföldnek

7

Komárom, a szülőváros

9

Családtörténet

15

Ifjú évek

23

A losonci négy esztendő

36

A császári és királyi hadsereg karnagya

48

Útban a világsiker felé

57

A világsiker

63

Lehár Ferenc hatvanéves

83

Lehár Ferenc díszpolgársága

95

Az utolsó itthonlét

105

Komárom és Lehár

121

Lehár Ferenc színpadi művei

131

Jegyzetek

137

Felhasznált irodalom

143

Franz Lehár (Summary)

147

Franz Lehár (Resümme)

151

 

582   Ardelao • előzmény581 2017-10-24 13:25:34

 

Lehár Ferenc ifjúi évei (folytatás)

A prágai évek
 

A prágai zenei életnek igen jó híre volt a XIX. század vége felé.

Mondhatjuk, hogy Bécs után az Osztrák-Magyar Monarchia második zenei fővárosa volt. Az itt töltött évek nemcsak alapot adtak az ifjú Lehárnak, de az európai hírű tanárok példaképet is jelentettek számára.

„A prágai konzervatóriumnak nagy híre volt - írja. -
Én violin szakra jártam, Bennevitz professorhoz. A zeneelméletet Förster adta elő."
A nehéz prágai évekről - ahol oly sokat tanult és oly sokat nélkülözött - ezeket írja:

„Sikerült bejutnom a prágai konzervatórium hegedű tanszakára. Ide már nem kísértek el szüleim. Apámnak nagyon kis fizetése volt, támogatni nem tudott, így éppen csak az albérleti szobámat tudtam valahogy kifizetni, ennivalóra nem mindig jutott. Egyszer össze is estem az éhségtől az utcán. Aztán valahogy sikerült bejutnom Antonin Dvořakhoz, a világhírű cseh zeneszerzőhöz. Két hegedűszonátát komponáltam, ezeket mutattam meg neki. Dvořak figyelmesen nézte kottáimat, majd így szólt hozzám: „Maga hegedűs ugye? ... Nos, akassza szegre a hegedűjét és ezen túl csak komponáljon. Maga előtt nagy jövő áll."
 
Dvořak véleményétől annyira fellelkesül, hogy elhatározza tanulmányi pályájának módosítását. Abbahagyja a tanulást a hegedű szakon, és inkább zeneszerzést tanul Fibichtől, a híres komponistától.

Apja azonban keresztülhúzza szándékát. Többre becsülte a biztos megélhetést nyújtó pozíciót egy zenekarban, mint a nagy karriert ígérő, de bizonytalan zeneszerzői hivatást. Indoklásának lényegét így összegezte:

„Komponistának lenni nem olyan könnyű. Én is írtam csinos zenedarabokat, indulókat, sőt még operát is - színre került a tiszti kaszinóban. (Amint tudjuk, éppen Komáromban. Sz. Z.) De vajon eltarthattam volna-e a családomat mindebből? Ugye, hogy nem! Hát azért mondom, fiam, ne építsünk légvárakat, a legfontosabb az, hogy az embernek becsületes jövedelme legyen."
 
A prágai esztendők a nélkülözések évei voltak. Fűtetlen szobában vészelte át a téli hónapokat. Ilyenkor ágyban maradva gyakorolt a hegedűjén. Szobája alatt jégverem volt... Amikor édesanyja meglátogatta Prágában, eltitkolta nélkülözéseit.

„Csak amikor a vonat anyámmal már ismét elindult, akkor tört ki belőlem minden szenvedés és félőrülten a vonat után loholva kiáltottam - Anyám, anyám, ne hagyj itt!"

1884-ben édesapját áthelyezik a prágai ezredhez, és ezzel a családi otthon melegében megszűnnek nélkülözései. Prágai tanulmányait 1888-ban fejezi be. A végzős hallgatók koncertjére július 12-én került sor a Rudolfinum dísztermében. Mivel a Lehár család ekkor Prágában lakott, így az egész család tanúja lehetett „Lanzi" sikerének, a történelmi falak között.

A losonci négy esztendő

Az ifjú Lehár Ferenc immár diplomás hegedűművész volt. Elindulhatott a 18 éves ifjú, üres zsebbel a nagyvilágba. Barmen-Elberfeld volt az a város, ahol Lehár Ferenc megkezdi működését. Az ottani színházban talált alkalmazást, mint koncertmester. Állását pályázat útján nyerte el, fizetése havi 150 márka volt. 1888 szeptemberében foglalja el a pozícióját. A szigorú és precíz színházi munka azonban nincs ínyére. Az örökké ismétlődő próbák, a nagy fegyelmet igénylő előadások, szigorú korlátként nehezedtek szárnyalni vágyó lelkére és gondolatvilágára.

„Bár vonakodva s csakis anyagi meggondolásból fogadtam el az állást - írja -, igencsak hasznomra volt ez az első év, melynek során koncertmesterré léptem elő. Megismerkedtem a zenekarral, s világosabb fogalmat alkothattam magamnak a színházról, legfőképpen az operáról. Apám távirata azonban hirtelen Bécsbe szólított: sürgősen kellett a zenekarába egy szólista. Gettke, az igazgatóm csak azzal a feltétellel volt hajlandó elengedni, ha megfelelő helyettest állítok. Mivel ez nem ment olyan gyorsan, egyszerűen megszöktem, szerződésszegő lettem. Üldöztetésemet azonban abba kellett hagynia, mivel Közben a katonasághoz assentáltak (besoroztak)."

Ilyen dicstelenül végződött az első találkozás a színház világával. Most aztán katona lett az ifjú Lehár. 1889 őszén magára húzta a császár mundérját, és viselte azt - több-kevesebb sikerrel - 12 esztendőn keresztül. Közben az apja visszatért Bécsbe, régi ezredéhez, az 50. gyalogezredhez. Ebben a rezesbandában szerepel most már a két Lehár, de mindössze kilenc hónapot tölt apja zenekarában. Ekkor már próbálkozik, ismerkedik a vezénylés művészetével, ahogy ezt ő maga mondja:

„Néha megengedte, hogy helyettesítsem a karmesteri pultnál, különösen, ha térzenét adtunk valahol. Ilyenkor körülvettek a csinos hölgyek és tapsoltak. Ez volt első megismerkedésem a sikerrel."
 
 Amikor azonban az idős Lehár úgy látta, hogy az ő elsőszülött fia, Lanzi, a saját lábán is meg tudna állni, útjára engedte. A karnagyi pálya megkezdéséről az ifjú ezeket mondja:

 „Lehet, hogy apám potenciális vetélytársat látott bennem. Mindenesetre azt mondta egy szép napon: Lássam, hogyan boldogulsz, keress magadnak saját állást! Nekiindultam keresni, s vagy ötven folyamodó közül én kaptam meg a karmesteri állást a 25. gyalogezrednél, az Ipoly-menti Losoncon, havi fizetésem 60 forint, meg 17 forint szálláspénz! Húsz esztendős levén, négy évvel megdöntöttem apám rekordját, aki 24 éves fejjel lett a hadsereg legfiatalabb karmestere.”

A Bécsben töltött kilenc hónap azonban nem múlt el nyomtalanul. Miközben apja zenekarában hegedült, őt is elfogta az alkotás ihlete. Utóvégre Bécs volt az akkori világ zenei fővárosa.

Több indulót és néhány valcert szerzett ezekben a hónapokban. Igy amikor alig húszévesen a losonci 25. gyalogezred zenekarának élére áll, már bizonyos zeneszerzői múlt fémjelzi nevét.
 

De Bécs után Losonc...? Mit tudhatott az ifjú Lehár erről a városkáról? Talán azt, hogy ott született Kármán József, a felvilágosodás nagy költője, kinek az emlékműve a város főterén áll. Viszont karnagy úr lett! A katonai hierarchiában különös helyet foglalt el ez a tisztség. Nem volt tiszt, de nem is volt altiszt. A karmesterek aranygombos egyenruhát hordtak, de a parolinon a csillagok helyett aranyozott lant díszlett. De mit is mond a Losoncon töltött évekről ő maga?: „Húszéves voltam ekkor — még ma is örömmel gondolok vissza a losonci kis helyőrségre, ahol a katonabanda szervezése volt a legfőbb feladatom. Hiszen alig volt hivatásos zenész a zenekarban, s a zeneértő újoncokkal kellett dolgoznom. Losoncon egyébként komoly munkát is folytattam, kvartettet alakítottam. ... Általában Losoncon igen jól éreztem magam. Ott írtam első operámat is. Mlcohc főhadnagy, egy zseniális fiú írta a librettót, melynek zenéjével egy opera-pályadíjra jelentkeztem. A díjat nem én nyertem el, de megvigasztalt, hogy „az első kutyák és az első operák a sutba valók."
 
Az említett szerzemény a Rodrigó című opera. Művét nem íróasztal és zongora mellett szerezte, hanem a „zenekarral" hangszerelte.

A hibák így mindjárt a gyakorlatban napvilágra kerültek. Ezt a zeneszerzői stílust így jellemzi:

„Losoncon a katonazenészek, élükön az őrmesterrel, minden jelenet után tapintatosan értésemre adták, hogy tetszik-e nekik, amit komponáltam, vagy sem. Ha tetszett a muzsika, az őrmester biztatóan vállon veregetett, ha nem, úgy szó nélkül, ... át ballagtak, egy korsó sörre."

 A katonazenekar Losoncon - akárcsak a többi kisvárosban is - a helység zenei életének tán legfontosabb fóruma volt. Nem létezett olyan társadalmi megmozdulás, ahol a rezesbanda meg nem jelent volna. Ki is nyílt minden ablak a losonci Gács utcán, amikor felhangzott egy-egy ropogós induló. Kivált a deli karmester dobogtatta meg a leányszíveket. Hisz alig múlt még húszéves, és nőtlen volt. Természetes, hogy a helyi sajtó, a Losoncz és Vidéke című lap is élénken foglalkozik a katonazenekar fellépéseivel, így egyúttal prezentálja a karnagyot is: „A házi ezredünk zenekara, új mestere, ifj. Lehár Ferenc vezetése mellett tegnap tartotta meg első hangversenyét. A fiatal zenész különösen hegedűjátékával (magyar táncokat játszott) oly tetszést és elismerést aratott, akár mint az igazi virtuózt illet." Tehát a Lehár vezette losonci katonazenekar először adott hangversenyt. Ez figyelemre méltó! Az új karnagy - amint látjuk - nemcsak reprodukáló, hanem alkotóművész. Lehár karnagy úr új színt vitt Losonc zenei életébe. Persze ehhez emelni kellett a zenekar művészi színvonalát is.
 

De nemcsak a losonci közönség figyelt fel az ifjú Lehárra. Az ezred parancsnoka, báró Fries ezredes, kinevezte a 17 éves Vilma lánya mellé énektanárnak. Erről a pedagógiai „küldetésről" így vélekedik:

„Bőbeszédűen azonnal kinevezett lánya énektanárává. Bevallhattam volna-e, hogy a konzervatóriumban valójában hegedülni tanultam? Nem is kissé jöttem zavarba, amikor szemtől szemben álltam Fries Vilma baronesszel, egy csinos, 17 esztendős lánnyal. Némi skálázással és dalocskákkal kezdtük. Az ifjú hölgy igen hamar észrevette, hogy nem értek az énektanításhoz. Legszívesebben visszarohantam volna az ezredes papához, de nem volt mit tenni: parancs, az parancs. Fries Vilma ugyan nem tanult meg tőlem énekelni, de már a második órán elénekelt egy dalocskát, amit neki komponáltam. Ó, de sokszor próbáltuk a Vége már!, című dalt."

Losonci karnagy korában, 1891-ben óriási élményben volt része. Ekkor az egész világ Johann Strausst ünnepelte. Bécsben nagyszabású koncertet rendeztek a „keringőkirály" tiszteletére. Az Osztrák-Magyar Monarchia minden részéből összejöttek az énekesek, zenészek, karmesterek, hogy tisztelegjenek a nagymester előtt. A koncert végén küldöttségek fejezték ki jókívánságaikat Straussnak. Különös színfoltja volt az ünnepségnek, amikor a színpadra két katonakarmester lépett, és a császári és királyi hadsereg nevében átnyújtották a tisztelet koszorúját az ünnepeltnek. Az egyik karmester Karl Komczak volt, a Bécsben állomásozó 84. gyalogezred, a másik a losonci 25. gyalogezred zenekarának dirigense, Lehár Ferenc. Ekkor találkozott a „keringőkirály" a későbbi „operett-királlyal".

A történelmi pillanatról, Lehár így emlékezik:

„Szinte látom még magam előtt, a koromfekete festett hajával, és bajuszával. Látszott, hogy öreg és gyenge. Ám, amint fellépett a magas karmesteri dobogóra, azon nyomban mintha kicserélték volna. Már a keringő első hangjai után elkezdett a zene ritmusára hajladozni: mintha csak táncolna. Hatalmas taps töltötte be a túlméretezett hangversenycsarnokot, szinte elnyomta a zenekart. így hát megadatott, hogy halála előtt valóságos valcer-királyként láthassam még Johann Strausst, bécsi népe elismerése és ünneplése közepette."
 

Elképzelhető, hogy az alig nyolcezer lelket számláló Losoncon milyen szenzációt kelthetett a zöld parolinosok karmesterének, Lehár Ferencnek bécsi szereplése. Micsoda óriási megtisztelésnek számíthatott, hogy egy összbirodalmi parádéra a losonciak karmesterét is meghívják. Természetes, hogy a bécsi szereplés után Lehár karnagy úr még inkább az érdeklődés középpontjába került.

Rendkívül termékenyek voltak a losonci esztendők. Nemcsak első hangversenyét tartotta Losoncon 1890-ben, de az első színpadi művét, Rodrigót is itt komponálta. A losonci katonazenekar számára több alkalmi művet komponált: Vásárhelyi induló, Szegedi induló, Magyar egyveleg, Magyar dalok, Magyar ábrándok című hegedűdarab zenekari kísérettel (ebben szólalt meg a, „Csak egy kislány van a világon című,” közismert dal).

1894-ben ünnepelte a magyar társadalom Jókai Mór írói munkásságának ötvenedik évfordulóját. Az eseményről szerte az országban, szinte mindenütt megemlékeztek. Ilyen
Jókai-ünnepségre került sor Losoncon is. Lehár - aki feltehetően jól ismerte a szintén komáromi Jókait - maga is kivette részét a földije iránti tisztelet megnyilvánulásából. A helyi sajtó a következőképpen közli az eseményt:

 „A helybeli állami tanítóképző intézet Jókai Mór tiszteletére nagyszabású jótékony-célú hangversenyt rendez folyó évi február hó 10-én a Vigadó nagytermében. Az igen szép és változatos műsor a következő:

1.Perzsa díszinduló, ifj. Lehár Ferenctől; előadja a tanítóképző intézet ifjúság zenekara.

2.Jókai méltatása című felolvasás; tartja Nagy Iván állami tanítóképző intézeti tanár."

A lap, következő számában ismét Lehár társadalmi szerepléséről olvashatunk. A Losonci Nőegylet jótékony-célú táncmulatságot rendezett. A szereplők között ismét megtaláljuk a 25. gyalog ezred zenekarának ifjú karnagyát:

„... a rendezőség a hangversenyen közreműködőknek szerencsés volt megnyerni Pacor Ala úrhölgyet, Pacor ezredes úr bájos lányát, valamint Lehár Ferencz urat, s a Lehár, Éder, Simon és Thaisz urakból álló vonós-négyest is."

Mindezekből láthatjuk, hogy Lehár mennyire népszerű és központi alakja volt Losonc társadalmi életének. Nem is beszélve a lányos mamák részéről megnyilvánult érdeklődésről. De, ahogy mondja Berzsenyi: „A sors játszva emel, s mosolyogva ver le." Ez a megállapítás Lehár losonci szereplésére is vonatkozik: népszerűségének, zenetudásának s művészi önérzetének lett az áldozata. Kirobbant a „losonci affér" - Szüsz Lajos kávéházában. A zenetörténeti eseményt mondja el ő maga, a cselekmény, szenvedő hőse:

„Losonci tartózkodásomnak azután a hegedűjátékom vetett véget. Semmivel sem tudtam a jobban magyarokból álló közönség szívéhez férkőzni, mint amikor a hegedűt vettem a kezembe, s a zenekartól kísérve, előbb hangulatos, lágy andalító magyar dalokat, tüzes csárdásokat játszottam egész cigánymódra. Az egyik estén, 1893. esztendő december havában, hangverseny után farkasétvággyal láttam hozzá a vacsorámhoz, amikor egy törzstiszt a pincér útján fölszólított, hogy hegedűszólón játsszam el egyik kedvenc dalát. Művész-büszkeségem fölháborodott az ilyen eljáráson és visszaüzentem, ugyancsak a pincér útján a törzstisztnek: Én nem vagyok cigányprímás! Ha az úr akar valamit tőlem, hát jöjjön el ő maga és kérjen meg, és ne üzengessen nekem a pincérrel. Összetűzésre került a sor és bár a tisztikar rokonszenve az én oldalamon volt, mégis mint fiatalabbat, bocsánatkérésre szólítottak föl. Erre én állásom fölmondásával válaszoltam."
 
Hallatatlan merészség! Egy őrnagynak csak úgy visszaüzenni, odavágni. Egy tejfelesszájú karnagy, akinek még tiszti rangja sincs! Honnan vett magának ennyi bátorságot ez a zenész? - kérdezhette az őrnagy önmagától. Persze, még nem tudhatta sem ő, sem senki más, hogy a zöld parolinosok karnagyának egyenruhája királyi palástot takar. Ha nincs párbaj és bocsánat-kérés sincs, akkor nincs más megoldás, mint összepakolni a katonaládát Losoncon, és odábbállni egy kaszárnyával. így is történt. Köszönés nélkül azért mégsem hagyhatta el a számára oly kedves losonci közönséget. Hisz életének eddig legszebb négy esztendejét töltötte ebben a városban. És hogyan köszönhetett volna el, szíve szerint a legjobban, a kedves losonciaktól, mint a zene nyelvén. Erről tudósít a helyi sajtó is:

„Lehár Karmester búcsúhangversenyét szerdán február 28-án esti 8 órakor tartja meg a Vigadó nagytermében. A körünkből távozó kedves karmester egyúttal minden jó barátainak és ismerőseinek, kiktől személyesen nem búcsúzhatott el, lapunk útján mond szívből eredő »Isten hozzád«-ot, forrón köszönti a losonci közönségnek iránta tanúsított rokonszenvét, és kéri, hogy továbbra is jól emlékezzék meg róla, valamint hogy ő előtte is a Losoncon töltött idő felejthetetlen lesz!"

 Hogy milyen népszerű volt a 25. gyalogezred zenekarának karnagya Losoncon, azt kellően érzékelteti a losonci hölgyek ajándéka. Ugyanis a búcsúzó Lehár egy karnagyi pálcát kapott, aranyozott kis lanttal díszítve az alábbi szöveggel: Ifjú Lehár Ferencnek, Losoncz város hölgyei ... Losonczon, 1894. március 4.
 
A császár és király mundérját azonban nem olyan egyszerű letenni. Ahogy Lehár elmondja:

„Apám azonban sehogy sem tudott beletörődni abba, hogy ne legyek katonakarmester. Ezért Ausztria és Magyarország egyetlen haditengerészeti zenekarának karmesteri állására pályáztam s a 120 pályázó közül én lettem a győztes."

Szülei ekkor Szarajevóban laktak. Lehár oda megy családjához, onnan értesíti a losonciakat élete további alakulásáról. Tehát lélekben és gondolatban még mindig Losoncon van. 1894. március 18-án az alábbi hírt teszi közzé a losonci újság: „Lapunk munkatársa csütörtökön délben a következő táviratot kapta Szarajevóból:

»A katonai tengerészet karnagya vagyok. 300 forint, fizetéssel. ... Lehár«

S ha sajnáltuk is eltávozását, most örülnünk kell nagy szerencséjének." 
 

Dr. Szénássy Zoltán

HONISMERET

(19. évfolyam,1991/1. szám)

581   Ardelao 2017-10-24 13:14:16

69 évvel ezelőtt, ezen a napon hunyt el a világhírű magyar komponista.

LEHÁR FERENC EMLÉKÉRE

Lehár Ferenc ifjú évei

„Nem azért jöttem a világra, hogy élvezzem az életet, hanem, hogy más embereknek örömet szerezzek."
(Lehár Ferenc)

Komáromban, a Nádor utca és a Rév utca sarkán álló házban, 1870. április 30-án, hétfői napon, este 10 órakor a Lehár családban világra jött az elsőszülött fiú, aki apja után a keresztségben a Ferenc, Kristóf nevet kapta. Mivel az apa katonamester volt, fiát május 4-én nem a komáromi plébános keresztelte meg, hanem a helyőrség tábori lelkésze. Aki olvasmányok alapján - ismeri a múlt századi Komárom társadalmának patriarchális légkörét, az könnyen el tudja képzelni, hogy micsoda nagy újság lehetett - és hálás téma a házaló öregasszonyoknak - a jómódú s köztiszteletben álló Neubrandt, illetve a Lehár családban a gólya megjelenése. A tiszti kaszinó is hangos lehetett az ovációtól, amikor Lehár karnagy úr elsőszülött fiára koccintottak a marcona hadfiak. De mutassa be önmagát a legilletékesebb, Lehár Ferenc:

„Komáromi gyerek vagyok. Sokat játszogattam a Duna partján és a történelmi várfalak alatt. Apám katonakarmesterként került oda... ott ismerkedett meg anyámmal, és négy-heti udvarlás után, meg is kérte a kezét. 1870. április 30-án már világra is jött az ifjú Lehár Ferenc. Ez én vagyok, kérem szépen."

A katonacsalád légkörét, hangulatát így rajzolja meg előttünk Lehár Antal:

„Az asszonynak határtalan odaadással kellett viseltetnie, hogy boldoggá tegye a házasság kötelékét. Előttünk, gyerekek előtt, anyánk szívesen hivatkozott arra, hogy apánk lénye, mozdulatai, megjelenése, de még a jelleme és jósága igen hasonló volt az ő apjáéhoz. Rajongó szeretettel beszélt róla, aki pajtása és barátja volt, s ezeket az érzéseket átvitte az atyjáról a férjére. Bár csak kilenc évvel volt fiatalabb nála, mindig valami csendes tisztelettel nézett fel apára, s ebben az érzésben mindig volt valami gyermeki tisztelet. Soha nem hallottam, hogy apánkat másképp szólította volna, mint apánk."

Városról városra

Az örömbe azonban csakhamar üröm vegyült, a Lehár család háza táján. Alig múltak el az öröm hónapjai a Lehár család felett, máris parancs érkezett a bécsi hadügyminisztériumból: Lehár Ferenc karnagy úr áthelyeztetik Pozsonyba! Hej, te szépséges szemű
Neubrandt Krisztina, ha tudtad volna előre, hogy mit jelent katonakarmester-feleségnek lenni, tán meggondoltad volna a dolgot, mielőtt a boldogító igent kimondod. Mert nemcsak, hogy szülőföldjét, szüleit, rokonait kellett Komáromban hagyni, hanem az eddigi kiegyensúlyozott, rendezett polgári életkörülményeit is.

Ugyanis a Lehár család, Komáromot elhagyva, szinte állandóan úton volt. Neubrandt Krisztinának nem kevesebbszer, mint huszonkétszer kellett pakolni, csomagolni, új otthont alapítani, s közben öt gyermeket szült. Nem is volt az Osztrák-Magyar Monarchiának olyan nagyobb katonavárosa, ahol nem lakott volna a Lehár család. Még jó, hogy Komárom megmaradt mentsvárnak, ahová a gyerekek nyaranként ellátogathattak a nagyszülőkhöz.

A gyerekek születési sorrendje: Ferenc (1870-1948), Eduárd (1872-1873), Antal (18761962), Mariska (1877-1895), Emília, Papházay Istvánné (1890-1976).

A Lehár család örökös vándorlásait, sajátos életkörülményeinek kialakulását és jellegét az ifjabbik Ferenc így magyarázza:

„Én Komáromban születtem a Nádor utca egyik szerény házacskájában. Apámat aztán a katonai parancs Pozsonyba, majd Sopronba, később Kolozsvárra szólította. Természetesen vitte magával a családját is. így aztán gyermekkoromban beutaztam egész Ausztriát és Magyarországot. Gimnáziumba Pesten kezdtem járni, aztán Morvaországban folytattam."

Komárom után tehát a koronázó-város, Pozsony lett a Lehár család otthona. Itt született a második fiúgyermek, Eduárd, akit azonban 1 éves korában temettek el a szülők. S alig száradtak el a virágok a kis Lehár Eduárd sírján, máris parancs érkezett, és Lehár karnagy urat áthelyezték Sopronba. A város igen jelentős állomása lett a Lehár családnak, sőt mondhatnánk, hogy ez a zeneszerző második szülővárosa. 1874-től 1877-ig lakott a család Sopronban. Ebben a városban két újszülöttel szaporodott a Lehár nemzetség: Antal és Mariska örvendeztette meg a szülőket, alig négy esztendő alatt. (Az előbbi nagy katonai karriert fut be, az utóbbit 17 éves korában - mint menyasszonyt - temetik el a szülők Szarajevóban.) A szépen gyarapodó családról gondoskodni is kellett - és talán a letelepedésre is gondolva házat vásároltak a szülők a Malom utca 5. szám alatt. (Ezt az utcát 1940-ben Lehár utcának nevezik el.) A család anyagi jólétére utal a házszerzés. Az apa szorgalmára jellemző, hogy a katona karmesterség mellett még kivette részét a város zenei életéből is. Énektanárként működött a városi reáliskolában.

Sopronban alig hatesztendős, amikor a szülők felfigyelnek rendkívüli zenei tehetségére. Az „indulásról" így vall a zeneszerző:

„Édesanyám ragyogó szemekkel mesélte gyakran idegeneknek, hogy minden először hallott melódiát a zongorán azonnal hibátlanul kísértem, sőt, sötét szobában a legnehezebb futamokat hibátlanul játszottam el. Első szerzeményem, csak, mint Strauss Jánosé, életem hatodik évére esik. Ez az első szerzeményem, Opus I. a rajongó gyermeki szeretettől átitatott kis dal volt, amelyet édesanyám születésnapjára írtam."

1878-ban rendkívüli élményben volt része a kis Lehár Ferencnek, az-az a „Lanzi"-nak, ahogy őt a családban nevezték. Ekkor már Kolozsvárott lakott a család, s itt láthatta Liszt Ferencet. Az élményről ő maga így számol be:

„Gyermekkoromra esik egy kis epizód, melyet soha el nem felejtettem. Kolozsvárt történt, apám ezrede éppen ott állomásozott. Van ott egy roppant tekintélyes épület, a Szt. Mihály katedrális. Liszt Ferenc egyszer ott vezényelt.

Apám azzal fejezte ki, a nagymester iránti hódolatát, hogy ingyen hegedült a zenekarban. Megengedte, hogy egy sarokban, csendben meghúzódva végighallgassam a koncertet. Amikor aztán Liszt a hangverseny végén elbúcsúzott apámtól, ő a mester keze fölé hajolt és megcsókolta."

Erdély fővárosa után Budapest, az ország fővárosa fogadja be a Lehár családot. Ekkor már gimnazista a kis „Lanzi", és a piarista atyák iskoláját látogatja. Közben a nagymama is eladta komáromi házát. Pestre jött, hogy jobban tudja segíteni a népes családot. Házat vásárolt Pesten, a Rákóczi téren. Természetes, hogy a kedvenc unokája a Komáromban született „Lanzi" volt, aki szívesen tartózkodott a nagyanya házánál. Lehetett ennek más oka is, amiről így vall a „vétkes":

„Ott találkoztam legelső szerelmemmel: egy helyes kislánnyal, aki a ház egyik udvari lakásában lakott, parasztruhát viselt és piros selyem fejkendőt." Így aztán a gimnazista diák eredményei sem lettek valami fényesek, amiről az iskolai bizonyítvány másolata is tanúskodik. Meg is vallja mindezt önkritikusan, az események hőse:

„Roppant kevéssé érdekelt engem az iskolai tudomány. Legfőképp azért tartottak engem a gimnáziumban, mert az énekórákat én kísértem harmóniumon."

Pesti gimnazista korában kezdi el a zenetanulást is. Beíratták a Nemzeti Zenedébe, ahol a híres Tomka István volt a mestere. A Nemzeti Zenede évkönyvei szerint az 1879/80-as tanévben második osztályba járt. Az 1880/81-es tanévet is megkezdte, azonban már nem fejezte be. Neve az „Elmaradtak" között van feltüntetve.
A gimnáziumnak az első osztályát sem fejezte be. Ahogy az iskolai osztálynapló igazolja, 1881. március 1-jén kimaradt a gimnáziumból.

Hát így végezte az ifjú Lehár Ferenc a pesti tanulmányait. Hogy miért végezte el oly gyorsan, arról a családi tanács döntött. A fiúból nem lesz orvos, ahogy szerették volna a szülők. Nem nagyon fűlik a foga a tanuláshoz, viszont kiválóak a zenei adottságai. Akkor legyen zenész. De ahhoz viszont, hogy akár a bécsi, vagy a prágai konzervatóriumot elvégezhesse, előbb meg kellett tanulnia németül. Lehár Ferenc ugyanis 11 éves koráig csak magyarul tudott.

 „A szülői házban kizárólag magyarul beszéltünk" - írja később - „sőt édesanyám csak törve beszélte a németet. Engem is, miután addig csak magyarul tudtam, tizenegy éves koromban küldtek el Sternbergbe, német szóra."
 
Szerencsére ott volt Antal nagybácsi, aki Sternbergben zeneiskolai igazgató volt. Ő vette magához Lanzit, és a német környezetben hamarosan rászokott az új nyelvre. Bácsikája mellett folytathatta — a Pesten megkezdett - zenei tanulmányait is. Alig másfél éves sternbergi tanulás után, 1882-ben fölvették a prágai konzervatóriumba. Inkább ment volna Bécsbe, itt azonban csak 14. életévtől vettek fel hallgatókat a konzervatóriumba. Így lett prágai diák Lehár Ferenc.

(Folytatom.)

580   Búbánat 2017-10-24 11:11:30

Kálmán Imre gratulál Lehár Ferenc Giudittájához

Kálmán Imre gratulál Lehár Ferenc Giudittájához

579   Búbánat • előzmény575 2017-10-23 22:48:14

Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből

(LIII.)

Lehár és a "Csillagok bolondja" bécsi bemutató

Az I. világháború időszakában – 1916. január 14., Bécs, Theater in der Josefsadt - mutatták be Bécsben Lehár következő operettjét: Der Sterngucker (Csillagok bolondja). A komponista előző operettje, a Végre egyedül (Endlich Allein)  ugyan csendes sikert aratott, de rövidesen lekerült a színpadokról; egyértelműen a szövegkönyv gyengeségei miatt volt ez a sorsa a darabnak, hiszen Lehár zenéje invenciózus, újszerű hangzatai elismerő fogadtatásban részesült. Lehár levonta a következtetést és új dalművéhez megint új librettistát keresett, akit meg is talált Fritz Löhner személyében. Ám az ő szövegkönyve - melynek története egy álmodozó, bohó csillagász és három mennyasszonya körül bonyolódik – sem volt jobb az előző darab szerzőinél, így csak a lehári muzsika volt az, amin nem akadhatott fenn a kritika és a publikum. Így írt az új operett-bemutató után a bécsi Fremdenblatt:

„Az olyan különös, kedves és kedélyes ember megrajzolásához, amilyen az operett hőse, nagy adag művészet és annál is több kézművesség szükségeltetik. Löhner egyikkel sem rendelkezett. […] Tudjuk, hogy Lehár soha nem akart legutolsó sikerének a rabja maradni. Bármennyire tetszett is valamelyik műve, a következő alkalommal valami másra törekedett! Valami jobbra, szándékai szerint mindenképp valami magasabbrendűre. Így jutott el a kezdeti vidám számokból összeálló operettől a líraian ingerjedő operetthez, onnan a mélyebb lírát tükrözőkhöz, és végül a drámai operetthez. Úgy érezzük, mintha most a zenés vígjáték formájába akarná önteni az operettet. Ezért hát száműzte a finálét, lemondott a nagy zenedrámaian felépített homlokzatról; ez bizonyára fáj az olya merész-lendületesen építkező Lehárnak. Azzal vigasztalódik talán, hogy a fináléval együtt leparancsolta a színpadról ennek a sokat szidott hordozóit,  a teljességgel indokolatlan kórista-hölgyeket és – urakat, akikben a kétkedők mindig is a hagyományos operett-idiotizmus oszlopait vélték felfedezni.”

A Csillagok bolondját az év szeptemberében a Theater an der Wienben is bemutatják.

A Deutsches Volksblatt (1916. IX.28.) a következőket írta Lehár művéről:

„ Lehár, a kereső, a tapogatózó ember, aki szívesen megreformálta volna az operettet, és aki minden bizonnyal a legalkalmasabb volna erre a feladatra, a jelek szerint alulmaradt a szerzők, igazgatók és kiadók támasztotta igényekkel szemben. … Lehár muzsikája egyre előkelőbb. Vonzó melodikája, sajátosan felépített hangzatai és lenyűgöző hangszerelése megörvendeztet minden zeneértőt, ám ugyanő nem fojthatja el sajnálkozását afölött, hogy ez a muzsika nem jobb, nem méltóbb szövegkönyvek köré fonódik.”

Neues Wiener Tagblatt, 1916. IX. 28. így fogalmaz a kompozícióról:

„ Mindenekelőtt a finálékat sikerült pompása lekerekíteni s új, kiváló tartalommal megtölteni. Ebben s a varázslatosan szép hangszerelésben tárul fel a komponista elsőrendűen művészi tehetsége: ezerszer több muzsika és művészi tudás lakozik benne, mint nem egy nagyképű, ám tehetségtelen opera-komponistában, aki úgy véli, szánakozva lenézheti a könnyű műfaj e mesterét.”

Persze Lehárnak erről az összehasonlításról más a véleménye, mint arra később az „operett” –re mint műfajra írásában rámutatott: „Igen különös úgy elképzelni az operát és az operettet, mint két harapós ebet, amint az udvarban, a kutyaházhoz láncolva, vicsorogva megugatják egymást, mihelyt egyikük megkísérli, hogy valamicskét közeledjék a másikhoz.” (Die Schalkiste, Bécs, 1926. május)

A Csillagok bolondja Theater an der Wien-beli bemutatója után alig két hónapra rá, 1916. november 21-én, Schönbrunnban meghalt Ferenc József, a császár és király. A Habsburg-monarchia intézménye csak két esztendővel élte őt túl, ám ez az idő is a lassú haldoklás ideje volt csupán. A világháború további eseményei is megakasztották Lehár komponálási kedvét, amit legközelebb csak 1918-ban, a budapesti és a bécsi Pacsirta-bemutatóival nyer vissza.

/Forrás:  Otto Schneidereit: Lehár; 1988/

(Folytatni fogom)

578   Búbánat 2017-10-22 12:22:01

Udvardy Tibor és Lehár Ferenc kapcsolata

Film Színház Irodalom

1943. január 22. (4. szám)

VILLÁM VIZIT AZ OPERAHÁZ PRÓBASZOBÁIBAN, AHOL LEHÁR FERENC VEZETÉSÉVELTANULJÁK A „GARABONCIÁS DIÁK”-OT

Lehár Ferenc néhány nap előtt Budapestre érkezett és személyesen vezeti a „Garabonciás diák” című operettjének próbáit.  Felkerekedtünk fotóriporterünkkel és ellátogattunk az Operaházba, hogy beszámoljunk, miként folyik a betanulás munkája.

A próbaszobák folyosóján, a  párnázott ajtók mögül  bűvös  Lehár-melódiák foszlányai szűrödnek ki,  egy-egy szépen  ívelő  dallamrészlet,  néhány markáns akkord.  Az első szobában Hámory Imre acélos baritonján különös szépségű dal melódiája csapong. »Garabonciás« főszáma: Vörösmarty A merengőhöz című költeményére írt kis remekmű.Hámory Imre Rubányi Vilmossal próbál, aki az előadás karmestere lesz.

A következő szobában Lehár Ferencet találjuk a zongoránál,  mellette Nádasdy Kálmán főrendező és Innocent-Vincze  Ernő,  a  librettista. Lehár zongorázik, Innocent-Vincze a taktust üti. Nádasdy  pedig  —  énekel.
Amint elárulják, a mester még próba közben  is simít a zenén,  változtat egy-egy szám hangszerelésén. A munka egy pillanatra félbeszakadt, gyorsan érdeklődünk a mesternél, hogy vajon eredeti  mű-e a  »Garabonciás  diák«, vagy mint azt az előzetes kommünikék jelezték, —  csak a  »Cigányszerelem« kapott új librettót és új címet.

A »Garabonciás diák« háromnegyed részben új mű — hangzott a válasz. 
A Cigányszerelemből  csak  néhány motívumot, egy-két zárt számot vettem át. A többi mind az idén készült; egy évi komponálás eredménye. 
— Persze: klasszikus »Lehár-zene«?
— Igen. Az operett műfaja már megkapta végső formáját, végső fogalmazását és azon nemcsak, hogy nem kell, de nem is szabad változtatni. 
— Kik lesznek a főszereplők?
— A  címszerepet Udvardy Tibor énekli, a hölgykoszorú élén pedig Osváth Julia  és  Orosz Julia  állanak.
Igen jelentős szerepet kapott még Hámory Imre is. Természetesen rajtuk kívül még rengeteg szereplője van az operettnek, szinte  az  egész szólista gárda szóhoz  jut.

Közben megjelenik Udvardy Tibor a próbaszobában és elfoglalja helyét a zongora mellett.Lehár megüti! a billentyűket és Udvardy énekelni  kezd. Lágyan bomlanak ki a melódiák, a rideg  próbaszobából  mese-szárnyon, szinte Tündérországba visznek. Álom-alakok kelnek életre egy-egy szépen mintázott, ívelő frázis felett. Szépség, teljesség, öröklét sugárzik a bájos zene minden taktusából.
Míg Udvardy énekel, addig búcsúzóul, halkan és gyorsan megkérdezzük Magyar Bálint titkártól,  aki  Vergiliusként vezetőnk volt az operai labyrintusok alvilágában, hogy mikor lesz a bemutató.
— Február közepén.
Igazán kíváncsian várjuk.

(FotóLehár Ferenc  és  Udvardy Tibor próbálják a  »Garabonciás  diák«  egyik legszebb dalát, mellettük Innocent-VIncze Ernő, a librettista.)

577   Haandel • előzmény576 2017-10-19 19:39:48

BR-Klassik

nOch einMal-heur

576   Haandel 2017-10-19 17:01:51
LIVE AUS DEM GÄRTNERPLATZTHEATER IN MÜNCHEN
19.10.2017 | 19:30 | BR-Klassik

Baron Mirko Zeta - Hans Gröning
Valencienne, seine Frau - Jasmina Sakr
Graf Danilo Danilowitsch - Daniel Prohaska 
Hanna Glawari - Camille Schnoor 
Camille de Rosillon - Lucian Krasznec
Vicomte Cascada - Liviu Holender 
Raoul de St. Brioche - Juan Carlos Falcón 
Bogdanowitsch - Maximilian Berling 
Sylviana, seine Frau - Valentina Stadler 
Kromow - Frank Berg 
Olga, seine Frau - Ann-Katrin Naidu 
Pritschitsch - Holger Ohlmann 
Praskowia, seine Frau - Dagmar Hellberg 
Njegus - Sigrid Hauser 
Der Tod - Adam Cooper 

Chor und Ballett des Staatstheaters am Gärtnerplatz
Orchester des Staatstheaters am Gärtnerplatz
Leitung: Anthony Bramall
575   Búbánat • előzmény573 2017-10-18 13:53:57

Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből 

(LII.)

Az első világháború idején

Mivel Lehár a peres ügyek miatt megvált a Brammer és Grünwald szerzőpárostól kénytelen volt új szövegkönyvírók után nézni, mert esedékessé vált egy új darab bemutatója a Theater an der Wienben. Bad Ischlben találkozott Alfred Maria Willnerrel, aki felajánlotta neki a Végre egyedül librettóját, amelynek furcsasága, hogy a második felvonása csak kétszereplős volt. A közönség soraiban nem keltett osztatlan sikert, ezért az 1914. január 30-ai bemutatót követően hamarosan le is került a színház műsoráról. A bemutató után Lehár rövid időre Budapestre utazott, mert ismét egy plágium-perbe keveredett. Egy bizonyos Popescu úr azt állította, hogy a Végre egyedül javarészt átvétel az őáltala írt Az ő nevenapja című operettből, és ezért részesedést kért az előadások jövedelméből. Noha a bíróság elutasította a vádakat, Popescu a fellebbviteli bíróságon is próbálkozott. Ekkor viszont Lehár úgy érezte, hogy közbe kell lépnie, és becsületsértés címén beperelte, majd nyert az illetővel szemben, akit pénzbírságra és börtönbüntetésre ítéltek.(x)

A háború kitörésekor bezárt számos osztrák és német színház, ezért megcsappant az operettek iránti kereslet is, így Lehár is kevesebbet komponált. Öccse, Antal, 1914-ben vonult be, de hamarosan súlyosan megsebesült, ezért harcképtelennek nyilvánították és irodai munkára osztották be. Öccse kórházi ágya mellett komponálta meg Lehár Erwin Weil verse nyomán a Láz című dalát. A háborús propagandában (háborús operettek) nem vett aktívan részt, mindössze néhány indulót komponált öccse kérésére.(x)

Mivel a háború idején súlyos infláció lépett fel országszerte, a színházak iránti érdeklődés is csappant. Ilyen körülmények között mutatták be 1916. január 14-én a Theater in der Josefstadtban A csillagok bolondja című operettjét. A darabot mindössze hetvenhétszer adták elő, amit a kritika a gyenge szövegkönyvnek tudott be, de megemlítették, hogy Lehár zenéje sem teljesítette a közönség elvárásait.(x)

A következő két esztendő vendégszereplések sorozatával telt el:Konstantinápoly, Zürich, Budapest. Ugyancsak ebben az időszakban előtérbe kerültek az operett körüli viták, melyekbe Lehár már csak azért is belevetette magát, hogy figyelmét elterelje a háborúról. Ahogy nőtt az operett sikere, úgy sokszorozódtak a támadások Lehár ellen, akit az operett-komponista típuspéldájának tartottak. Kritika érte a darabok szerkezetét, a megzenésítést, a feldolgozott librettókat és nem utolsósorban megkérdőjelezték az operett létjogosultságát a többi műfajjal (színház, opera stb.) szemben.

Lehár a következőket írta kritikusainak:

Nem akarok a műítész szerepében tetszelegni, s azt sem állítom, hogy mindaz, amit operettnek hívnak valóban jó. Az ellenkezője igaz: igen sok a rossz operett.

Az azonban igazságtalanság, hogy mindent egy kalap alá vesznek. Ha egy

szabó elszab egy nadrágot nem mondjuk azt, hogy mindegyik szabó rossz szabó,

hanem azt, hogy az egyik szabó rosszul varrt meg egy nadrágot. Tulajdonképpen

csak az a kérdés, hogy miért is rohan a közönség az operettekhez… Nem csak

azért, mert az emberek jobban szeretik ezt a műfajt, mint a többi

színházi előadást. Az operettelőadás lényegesen különbözik a más színházi

előadásétól. A színházak a hosszan tartó siker reményében gondosabban készülnek,

több a próba, gazdagabb a kiállítás, általában vadonatújak a kosztümök és a

díszletek, s igen intenzív az előzetes reklámozás; gondoskodnak mindazokról az

előfeltételekről, amelyekkel felkelthető a közönség érdeklődése. Ha valóban nagy

 a siker, akkor elsősorban maga a közönség népszerűsíti az operetteket. Városszerte

 muzsikálják és éneklik a dallamokat, lemásolják a színésznők ruhát, terjesztik

 a hallott vicceket, bár ez utóbbira ritkán adódik mód. Prózai műveknél erre

nincs lehetőség.

(Sonn- und Montagszeitung, Bécs, 1918. január 14.)

/Forrás:  Otto Schneidereit: Lehár;  Németh Amadé: Az operettek könyve – Lehár/

 

(Folytatom)

 

574   Haandel 2017-10-16 18:33:44

The Australian Ballet presents The Merry Widow

573   Búbánat • előzmény570 2017-10-14 23:38:33

Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből 

(L.)

Lehár Ferenc és a „A tökéletes asszony

1913 októberében mutatta be a Theater an der Wien Lehár következő operettjét. Címe: .„A tökéletes asszony” („Die Ideale Gattin”) – ez  az 1904-ben komponált „A bálványférj” („Der Göttergatte”) átdolgozott változata.

Mint az előző operettjében, az Évá-ban, ebben a művében is szerepet kapott a tangó. Lehár erről a táncfajtáról így vélekedett:

„Hihetetlen, mily gyorsan lett népszerű! A tangó lett a jó társaság tánca. Felhánytorgatták, hogy érzéki. Ezt is meg kellene gondolni. Hát nem az érzékek kábulata minden más tánc is? Majd’ egy évszázaddal ezelőtt azt mondták, hogy a világ megrészegül a Strauss- és Lanner-féle keringőktől – most, századunk elején meg azt, hogy a tangótól! Gáláns tánc, elegáns tánc, szinte azt mondhatnók: modern menüett.” /Forrás: Franz Lehár über Tango und walzer (L. F. a tangóról és a keringőről), Neues Wiener Tagblatt, Bécs, 1913. X.5./

A tökéletes asszony – mely igen modern műnek számítottcselekménye Spanyolországban játszódik.  Lehár Ferenc nyilatkozata Neues Wiener Tagblatt-nak:

 „Már évekkel azelőtt elterveztem, hogy új szövegkönyvet szerzek A bálványférj zenéjéhez. Brammer és Grünwald, a két librettista, írt is egyet, s abban szerepelt egy az eredeti változathoz hasonló motívum. Eleinte az volt a szándékom, hogy az új témához felhasználom a korábbi mű teljes zenéjét, ám munka közben kiderült: ez nem megy. Újabb meg újabb zenéket kellett komponálnom, hogy megfeleljek az újabb operett felépítésének és témájának. A zenének csak töredék része maradhatott meg eredeti formájában!"

A kritika így fogadta az operett-újdonságot:

Aki átvizsgálja a partitúrát s jól ismeri A bálványférjet, persze „lépten-nyomon találkozik jól ismert motívumokkal, keringőkkel, dalokkal és indulókkal. Ám most más arcukat mutatják az ismert dallamok. Annak idején vidáman odavetett háromnegyedes és kétnegyedes ütemekkel találkoztunk, dallamokkal, amelyeknek az volt a rendeltetése, hogy tessenek, hogy el lehessen őket fütyülni, dúdolni.” A tökéletes asszonyban a zeneszerző „kiemelte összefüggéseikből, más formába öntötte őket, rendkívüli hangszereléssel más arculatot adott nekik. Kedélyes keringők alakultak át drámai jelenetekké, bájos ötletek valódi témák rangjára emelkedtek… Nem a különleges spanyolosnak szánt részek a legértékesebbek, a harmadik felvonásba  beiktatott varieté-szerű tangó teljesen kilóg a keretből.” Elhangzott az a kritikus megjegyzés is, hogy a zeneszerző nem képes elszakadni a „puccinis és patetikus hangvételtől.”

 

(LI.)

Lehár Ferenc és a „Végre egyedül

Lehár megvált Brammer és Grünwald libretto-szerzőpárostól és visszatért a bevált, Alfred Maria Willner és Robert Bodanzky szövegkönyvírókhoz.

Lehárt librettóinak kiválasztásakor „egyre inkább az a gondolat vezette, hogy valódi embereket állítson színpadra, szenvedélyeikkel, örömeikkel és bajaikkal egyetemben.” S nem volt ez másképp a Végre egyedül esetében sem.

Lehár Ferenc nyilatkozata:

„Engem leginkább a rendkívüli vonzott, az, amit nem lehetett előre látni! Mint ahogyan a vérbeli hegymászó is előszeretettel keresi a csúcsra vezető új, még ki nem taposott utakat, mit sem törődve a lezuhanás veszélyével, úgy kutattam én is olyan könyvek után, melyek még járatlan utakat nyithattak meg előttem, olyan lehetőségeket tártak fel, melyek a kényelmes sétautakon túl keresendők, s olyan feladatokat róttak rám, ahol a nehézségek úgyszólván megduplázták alkotókedvemet. Ha nem kínáltak nekem ilyen könyveket, igyekeztem szövegkönyvíróimat arra bírni, hogy olyat írjanak, ami nekem kell. Mivel ilyenformán el voltam legtöbbször szétfeszítettük az operett ország- és világszerte szokványos kereteit, azzal vádolták őket, hogy nyaktörő kísérletekbe hajszolnak bele, holott ez a szemrehányás engem illet. Rekordként felemlíthetem a Végre egyedül című operettem második felvonását, ahol csupán két szereplő van a színen: egyedülálló jelenség az operett történetében, s általában példátlan vakmerőségnek tekintették.” /Forrás: F.L.: Was ich gerne komponiere? (Hogy mit komponálok szívesen?), Neues Wiener Tagblatt, Bécs, 1918. III. 31./

Egy teljes operett-felvonás csupán két szereplővel! Micsoda újdonság, milyen hallatlan újdonság! Maga az ötlet a szövegkönyvírók és a zeneszerző együttműködésének a gyümölcse – írja mindezt Lehár című könyvében a szerző, Otto Schneidereit.

Már az 1914 tavaszán bemutatott új operettje előtt ilyen sorok jelentek meg Lehárról a korabeli kritikában:

Lehár fejlődése figyelemreméltó komolyságról tanúskodik, s ez kétféle módon is megnyilatkozik: egyfelől abban, hogy milyen becsületesen és szigorúan munkál önmagán, másfelől abban, hogy egyre inkább nyilvánvaló, hogy elfordul a könnyű, felületes operett-fabrikálástól. Nagyon is figyelemre méltó, hogy éppen az a zeneszerző tér most ki szinte aggodalmasan a népszerű és olcsó hatások alól, aki a legnagyobb népszerűségre tett szert, és a legelsöprőbb közönségsikereket aratta; mintha megriadt volna önnön népszerűségétől, mintha elkívánkoznék a nagyüzemi sikergyártástól, s meg akarná menteni lelke üdvösségét.” (Forrás: Neue Freie Presse, Bécs, 1914. I. 31.)

Az operett második felvonásában Lehár megvalósította elképzelését: „a felvonás egyetlen nagy szerelmi jelenet, a helyzet teljesen operaszerű, zenedrámai tisztázása.”

A végre egyedül szövegkönyve nem hozza lázba a kritikusokat, azonban a zenéjét megint dicsérik:

„ Értékre, jelentőségre a zene révén tesz szert az operett. A második felvonásban alig akad beszélt mondat, minden egyebet a zene mond el, fejez ki; általában szigorúan operai eszközökkel, zenei dialógusok és drámai konfrontációk formájában, melyekhez a csodálatosan zengő zenekar fűz kifejezésteljes kommentárokat. Szinte valamennyi dallamot motívumszerűen dolgozott ki a zeneszerző, minden ötlet egy-egy téma rangjára emelkedik; ilyen mindenekelőtt a B-dúr keringő (Szép a világ), az operett vezérmotívuma. A közönség a második felvonásban szinte egy Wagner-előadáson érzi magát; a komponista ónnepélyes Walkür- és Trisztán-gesztusai alighanem nehézségeket okoznak az átlagos operettközönségnek.” (Forrás: Neue Freie Presse, Bécs, 1914. I. 31.)

Lehár egész életében tiltakozott a szórakoztató zene fogalma ellen: Egy 1941-ben kelt levelében ezt olvassuk:

„ Egyesek abból indulnak ki, hogy létezik külön úgynevezett szórakoztató zene – nyilván az úgynevezett komoly zenével szemben… Én nem ismerem a könnyű zene fogalmát. Csak jó és rossz zenéről tudok. Az előbbi megmarad, az utóbbi belehal önnön sekélyességébe.”

/Forrás: Otto Schneidereit: Lehár. Zeneműkiadó, 988./

(Folytatom)

572   Búbánat • előzmény571 2017-10-13 22:28:28

Már hozzájutottam a lemezhez, a napokban lejátszom, majd referálok róla.

571   Haandel 2017-10-13 17:54:51

Franz Lehár - Die Juxheirat

Früher Lehár aus Ischl

570   Búbánat • előzmény569 2017-10-12 00:00:02

Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből 

(XLIX.)

Lehár Ferenc és az „Évá”-ja

Lehárt az 1910-es évek eleje időszakában nem hagyta közömbösen a monarchia helyzete, ebből pedig levont némi következtetést saját munkájával kapcsolatban. Meg is fogalmazta őket abban az interjúban, amit a Karl Kraus szerkesztette Die Fackelnek adott (Bécs, 1912. XII.12.). Ebben utal A drótostótban szereplő Pfefferkorn alakjára, de a már szintén bemutatott ÉVA librettójának megzenésítésére alapozva is:

"Meg vagyok győződve arról, hogy a jövő operettje mindenképpen az élet megfigyeléséből nő majd ki, persze annak könnyed és vidám megfigyeléséből… Mindaz, amire törekedtem s amit kerestem, abból a szándékomból eredt, hogy munkámba annyi realizmust, annyi igazságot és valódi életet vigyek bele, amennyit csak lehet… Eljő a nap, amikor az operett még a mindennapok társadalmi kérdéseit is bemutatja a népnek. Miért is ne? Ugyanúgy, ahogyan a más műfajú színpadi művek megtették. Persze nem akartam a szokásos drámai eszközökkel élni: a bájt igyekeztem az erőszak helyett ábrázolni.”

Lehár az interjúban megfogalmazott valóság bizonyos mozzanatait kereste ezekben a műveiben, ez a szándék vezette, amikor az ÉVA c. műve komponálásába belefogott. A Theater an Wienben 1911. november 24-én került sor a darab bemutatására. A téma kidolgozása során több nehézség is akadt. Otto Schneidereit a már többször idézett Lehár-könyvében részletesen szól erről. A szövegben is, a zenében is három irányzat küzd egymással.  Először is a zeneszerző igyekezete, hogy folytassa a szentimentális-patetikus Lehár-vonalat,s s lehetőleg még erősítse is; másodszor a szövegírókat sújtó kényszer, hogy a bécsi s általában az európai siker érdekében vidámak legyenek; harmadszor a komponista és a librettisták igyekezete, hogy a készülő műben a való életet ábrázolják, vagyis korszerűek legyenek. A korszerűség pedig azt követelte, hogy szembe kell nézni a társadalmi problémákkal… A színpadművészetnek is tudomásul kell vennie a szociális kérdés meglétét, s tudomásul is vette, még ha felszínesen is. Az operett-műfajban mindenesetre az Éva volt az első ilyenfajta mű.

Ám az Éva szerzői megfeledkeztek a közönségről, a maguk közönségéről, melynek a véleményét a kritikusok is megfogalmazták:

„Eddig kuplékkal enyhítettük a drágulást, s ez megvigasztalt. Most azonban háromnegyedes ütemben tálalják fel nekünk a szociális kérdést, a tánckar hölgyei egy munkásforradalom vulkánjának tetején dobálják lábaikat, s még örülhetünk, ha a fináléban nem számos halott, hanem néhány poén hever a deszkákon.”

Az Éva szövegkönyvében s mindenekelőtt a dalszövegekben fikarcnyi sem érezhető ezekből az eseményekből. Csupán mese a szegény Hamupipőkéről – vagyis Éváról - , aki a királyfi – Octave, Éva főnöke – némi trükkel maga mellé emel a trónusra – magyarán az igazgatói luxusvillába.

A cselekmény ugyanúgy kezdődik, mint Donizetti operája, Az ezred lánya: felbukkan egy apátlan-anyátlan lányka, akinek hirtelen rengeteg papája akad. Az üveggyári munkások végtelenül derék fogadott lányáról leperegnek a gonosz főnök machinációi; még azt sem képes elérni, hogy „egy kokottbál ürügyén felcsalja magához a gyári munkáslányt, hogy aztán pezsgőspalack-ütegek felvonultatásával megingassa a vár szilárd alapjait.” Éva továbbra is tisztességes s elhagyja őt, „ami azonban nem akadályozza meg a romlatlan lánykát abban, hogy alig valamivel később, a befejező felvonásban, egy francia hercegnél vendégeskedjék”.  A darab vége: „A főnök önvizsgálatot tart, megállapítja, hogy szereti Évát, megleli őt, s a herceg platonikus metresze a gyár urának karjaiba omlik.”

Való igaz: csak látszatra szociálisak azok a gesztusok, amikkel a szöveget felékesítették. Ám a Theater an der Wien akkori közönsége már attól is megrémült, ha színpadon elhangzott az a szó, hogy „munka”, Szó sem lehetett a valóság tényleges megfigyeléséről. Vagyis nem kell túl komolyan venni az élet tükrözödését az Éva-operettben, még kevésbé a szociális szándékot.

Két és fél évvel később a színház direktora,Karczag, így fejti ki, mit gondol erről a kérdésről:

„Egyre-másra azt hallom, hogy Lehár Ferenc szociális problémákat feszeget az Évában. Az isten szerelmére: elhangzik-e e zeneműben akár csak egyetlen ilyen szó is? Ha a munkások lázonganak: az már szocializmus? A munkások meg akarják védeni Évát a fiatal gyártulajdonostól, aki el akarja őt csábítani; ez természetes emberi megnyilvánulás, és semmi köze nincs a szocializmushoz.”

Számos kritika mindazonáltal dicsérően emelte ki a kompozíciót:

„A zeneszerző ezúttal nagy, művészi ambícióval mutatja meg, mily érett a művészete, mennyire tökéletes a technikai tudása és forma-művészete. Egyetlen korábbi operettjében sem találkozunk a jelenetek, számok és finálék ily előkelő és elegáns megformálásával. Soha nem zengett a zenekara ily gazdagon, ily káprázatosan, ily igézetesen, mint itt. Rafináltan és érzékenyen vezeti és elegyíti a hangokat, s elmaradt az a túl bőséges zenei szirup-adalék is, mely annyira bántó volt a korábbi operettekben.”  (Neue Freie Presse, Bécs, 1911. XI.5.)

A kritika egyre-másra azt követelte, hogy Lehár szerezzen jobb librettókat.

A Berliner Tageblatt 1926. február 2-i számában olvasható, hogy Lehár maga, hogyan vélekedett erről:

„ De hát mi a jó operettszövegkönyv? Számomra olyan könyv, melyből erős zenei fluidum árad, olyan könyv, mely első elolvasásra mély zenei izgalmat kelt benne… És mi a rossz? Emlékszem azokra az időkre, a Cigányszerelem és az Éva bemutatójára; a kritika akkor egy emberként rávetette magát a librettókra, és szálanként szét szedte őket szét. Tudvalévő, hogy az operett a szövegkönyvön áll vagy bukik. Nos hát: megbukott a két operett? A Cigányszerelem Gregornál, az Éva egyedül Pálfinál sok száz előadást ért meg… De miért is beszéljek magamról. Régóta ismerjük a történetet, hogy mennyire elhagyatottan és egymagában ült a helyén Johann Strauss A cigánybáró főpróbája után, mert senki nem mert oda menni hozzá, megmondani, mennyire rossz az új operett szövegkönyve,s hogy kár minden hangjegyért, amit erre a bukás káinbélyegével a homlokán született tákolmányra pazarolt. S ma…?”

/Forrás: F.L. Die Operette,wie ich sie mir vorstelle (Az operett, amilyennek én képzelem), Berliner Tagblatt, Berlin, 1926. február 2./

 

(Folytatom)

569   Búbánat • előzmény568 2017-10-07 01:52:25

Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből 

(XLVIII.)

Lehár Ferenc és Giacomo Puccini kapcsolata 

Giacomo Puccini és Lehár Ferenc igazi jó barátságban voltak. 

Lehár Ferenc tiszteletére emlékmúzeumot rendeztek be Bad Ischl-ben, ahol lakott. A második emeleten, az úgynevezett kis dolgozószobában két eredeti Giacomo Puccini dokumentum található:
Az egyik Giacomo Puccini fényképe, amelyet Lehár Ferencnek dedikált. Rajta a dátum: 1920.
A második Giacomo Puccini levele, amely 1924. július 18-án kelt.

Ha valaki Torre del Lagóban az állandó Puccini-kiállítást tekinti meg, annak – a pompás kertből a villa alsó termébe lépve – azonnal szembetűnik Lehár Ferenc meleg ajánló sorokkal ellátott, bekeretezett fényképe a pianínó tetején.

Clemens Höslinger osztrák könyvtár-tudós Giacomo Puccini című, több kiadást megért könyvében említi, hogy Lehár Ferenc Bécsben 1920. október 29-én fényképet dedikált barátjának, s utal arra is, hogy Giacomo Puccini mennyire értékelte Lehár Ferenc műveit.

Lehár dicsősége, világhírneve itthon egyeseket – már életében is – zavart, nemcsak agyondicsérték, hanem olykor kritizálták is más-más oldalról. Olykor „felhígított Puccini” váddal illették. Magának Puccininak egyik kedves zeneszerzője volt Lehár, barátságuk közismert!

Nem eléggé köztudott, ezért itt elmondom, hogy egyszer Puccininál nagy estély volt, s a társaságban felfigyeltek arra, hogy a nagy olasz mester egy alkalommal fogja magát, leül a zongorához és Lehár-keringőket játszott – mindvégig kotta nélkül!

Sokszor és sokan értették félre Lehárt és műveit, nem utolsósorban más zeneszerzők is. Az egyetlen kivétel Giacomo Puccini volt, az az olasz zeneszerző, akihez igazi – bár nem túl hosszan tartó barátság fűzte Lehárt: megszakításokkal 11 évig tartott.

Lehár Ferenc: „Találkoztam én a közélet nem egy nagyságával… mégis, eltekintve a Puccinihez fűződő meleg barátságomtól, mindig is magányos maradtam,”  /Forrás: ’F.L.: Musik – mein Leben’ (A zene – az életem), Neues Wiener Tagblatt, Bécs, 1944. IX. 23./

Lehár 1913-ban ismerkedett meg Puccinival, aki A Nyugat lánya c. operának bemutatójára érkezett Bécsbe, s óriási ünneplésben részesítették.  Lehár is részt vett az opera Staatsoper-beli bemutatóján. A banketten ott tolongott a bécsi művészvilág színe-java, még a császár is képviseltette magát. Lehárt a Carl-Theater akkori igazgatója, Sigmund Eisenschütz mutatta be Puccininek.

Bár az olasz zeneköltő muzsikáját már korábban megismerte, bizonyára megihlette. A Tosca kapcsán nyilatkozta Lehár: „Giacomo mindent tud a szakmáról. Drámateremtő képessége zseniális, muzsikája átjárja testemet-lelkemet.” – írja 1916-ban, amikor a háború elválasztja őket, s személyesen nem találkozhatnak.

1913-ban, október 27-től 28-ig Giacomo Puccini Bécsben tartózkodott, a Hotel Bristolban lakott. Október 11-én a Pillangókisasszonyt, 19-én a Bohéméletet nézte meg a Hofoperben. Október 14-én pedig A Nyugat lánya című operájának az ausztriai ősbemutatóján jelent meg. 


Giacomo Puccini a következő Lehár műveket látta
A leírások szerint, bécsi tartózkodásakor részt vett a Die ideale Gattin (A tökéletes nő) című Lehár Ferenc operett előadásán, a Theater an der Wien-ben. Valamelyik korai előadást láthatta, mivel az ősbemutató 1913. október 11-én volt.
Giacomo Puccini 1914. május 4. és június 30. között Milánóban tartózkodott, ahonnan Párizsba és Bécsbe is ellátogatott. Ekkor nézte meg Lehár Ferenc Endlich allein (Végre egyedül) című operettjét a Theater an der Wien-ben.

Lehár, már a háború után, valami kéréssel fordult Puccinihoz, s a válaszlevélben ilyenek olvashatók:

Drága, nagyhírű Maestro! Nagyon köszönöm kedves levelét… Birtokomban a Pacsirta c. operettje, s csak ennyit mondhatok: bravo, maestro! Üdítően friss, zseniális, csupa ifjonti tűz! Ó, mennyire emlékszem az 1913-as bécsi napokra!... Vajon visszatérek-e valaha oda valami új muzsikával, új művel? Legalább azt szeretném remélni, teljesül a vágyam, és viszontlátom Eisenschütz barátomat és Önt, kiváló, kiváló mester – s ehhez csatlakoznak legszívélyesebb és legtiszteletteljesebb üdvözleteim – Giacomo Puccini.”

 /Forrás: Puccini und Wien. Ein Brief Puccinis an Franz Lehár (P. és Bécs. P. levele L.F.-nek), Neues Wiener Journal, Bécs, 1919. XI. 18./

Puccini kívánsága csak 1920 őszén teljesült, ám Lehár már ezt megelőzően felkereste őt Olaszországban. Bécsben mindjárt két művének bemutatójára is sor került. Október 9-én mutatták be a La Rondinét (A fecskeI), s október 20-án az Operaházban, a Triptichont.

 Lehár és Puccini  többször találkozott ezekben a hetekben. Lehár Antal később így írt erről:

„Ferenc engem és feleségemet egyszerű vacsorára hívott meg. Csak egy vendég volt még ott: Puccini. Ferenc elég jól beszélt olaszul, Puccini csak néhány szót tudott németül. A két mester vacsora közben is szinte kizárólag műveikből vett idézetek segítségével érintkeztek egymással: halkan dudorászva jelezték s azután megmagyarázták őket. Aztán mindketten a zongorához ültek. Szorosan összeölelkeztek, s hol Puccini játszott a jobb kezével, hol Lehár a balkezével, hol egymást kísérték. Káprázatos harmóniák keletkeztek, puccinis és leháros hanghatások és fordulatok vetekedtek egymással. Felejthetetlen este volt, s emléke vissza-visszatért Puccininak Ferenchez írott leveleiben.”

/Forrás: Lehár Antal, Neue Zürcher Zeitung, Zürich, 1951. 05.20./

Puccini hazatért Torre del Lagóba, onnan írta 1921 elején:

Kedves Barátom! Visszatérve kicsiny, csendes fészkembe, Magához száll első gondolatom. Még mindig a csodálatos Bécs lenyűgöző benyomásainak hatása alatt állok, a városénak, hol minden ember lelkében ott vibrál a zene, s ahol még a lélektelen tárgyaknak is mintha ritmikusan lüktető élete lenne. Kedves Maestro! Meg sem mondhatom, mennyire boldog voltam, hogy egészen közelről megismerhettem, hogy megcsodálhattam az ön emberi jóságát és világszerte ismert muzsikájának dallamait. Teljes szívemből mondok köszönetet mindazért a jóért, amivel elhalmozott, mind a magam, mind a feleségem nevében. Fogadja kérem barátjának legszívélyesebb kézszorítását – Puccini

 /Forrás: Giacomo Puccini levele Lehár Ferenchez, 1921. január/

1923 őszén Bécsben ünnepi keretek között mutatták be Giacomo Puccini Manon Lescaut-ját. A zeneszerző fia, Tonio társaságában érkezett az osztrák fővárosba. Meglepetést keltett, hogy autóval keltek át az Alpokon. Ez volt Lehár Ferenc és Giacomo Puccini utolsó találkozása
 

Puccini 1924. november 1-jén Viareggioból levelet írt Milánóba, a Casa Ricordi igazgatójának:
”Kedves Renzo és Carlo, olvassátok el azt az újságkivágást, amelyet Lehár küldött. Én – hogy tudjátok magatokat mihez tartani, – nem tettem semmilyen nyilatkozatot és semmilyen engedményt...” 

A bécsi Operaház ugyanis nem tudott pénzbeli kötelezettségeinek eleget tenni és a ricordi cég visszavonta Giacomo Puccini operáit. Az újság azt is tudni vélte, hogy a szerző nem járult hozzá ehhez a rendelkezéshez. Ezt az újsághírt küldte meg Lehár Ferenc Giacomo Puccininak.

/Forrás: Puccini, levelek és dokumentumok. II. kötet, Zeneműkiadó Vállalat, Budapest,1964./

Röviddel ezután, 1924. november 29-én Puccini meghalt. 

Lehár Ferencet a tragikus hír súlyosan érintette, hosszú időn át naphosszat szótlanná vált.
Később Lehár Ferenc a következőképpen beszélt Giacomo Pucciniről, az egyik rádióinterjúban: „Nekünk valóban mély, a szív legmélyéből jövő barátságunk volt. Ha Puccini munkaasztalán még ma is az én fényképem áll, az a kép mindig kifejezi a szívem mélységét. Nagy volt mint muzsikus és számomra mindig csodálatos marad, mint igazi ember és a legjobb barát.”

A Lehár Ferenc által ajándékozott fényképen a következő ajánlás szerepel: „A zseniális Maestronak, Giacomo Puccininek a legőszintébb, a leginkább szívből jövő megbecsüléssel, emlékezve a leghűségesebb barátjára.”

/Források:

Gál Róbert: Óh, lányka. óh, lánykám…- Lehár, az operett fejedelme (Rózsavölgyi és Társa, 2006);

Szénássy Zoltán: Lehár  (Madách Posonium, 1995);

Otto Schneidereit: Lehár (Zeneműkiadó, 1988);

MAGYAR MŰVÉSZETTERÁPIA - A Magyar Művészetterápiás Társaság /MMT/ tudományos, továbbképző szakfolyóirata, 2010. 2. évfolyam, 1. szám (elektronikus megjelenés: idéztem a cikkét már korábban, itt a topicban)/

 

(Folytatom)
 

568   Búbánat • előzmény567 2017-10-03 23:27:36

Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből 

(XLVI.)

Lehár és Fall kapcsolata

A Cigányszerelem kapcsán 1910 nyarán némi nézeteltérésre került sor a Carl-Theater és Lehár meg a szövegírók között, s az ügy Leo Fallt is érintette.

Mellesleg Fall volt az, aki rábeszélte Kálmán Imrét, hogy menjen Bécsbe, de Lehárnak is nagy tisztelője volt, akivel túl a kölcsönös megbecsülésen, baráti kapcsolatot ápolt; egy időben ugyanabban a katonazenekarban játszottak.

/Forrás: Rátonyi Róbert: Operett I., Zeneműkiadó, Budapest, 1984./

Mégis megesett köztük az az eset, amiről  Lehár így tudósított:

„Operettszerződések esetén az egyik legfontosabb kikötés, hogy az előadásokat mindaddig folytatni kell, amíg a heti bevétel eléri a 18.000 koronát. A  Cigányszerelem  mindig meghaladta ezt a szintet, csupán a szezon vége felé esett vissza 17.000 korona alá. Mégis a Cigányszerelemmel indult az új szezon, s attól fogva ismét tizennyolcezren felüli bevételt hozott hetenként. Már most napirendre került az a kérdés, vajon joga van-e az igazgatóságnak levenni a műsorról az operettünket, holott meghaladtuk a garantált bevételt, vagyis hogy az igazgatóság hivatkozhat-e arra, hogy már a múlt évadban is jogában állt volna leállítani az előadásokat. Úgy látszott, hogy a kérdésnek nincs jelentősége, ám mi idejekorán be akartuk biztosítani magunkat: a Carl-Theater már Leo Fall új művére készülődött. Már ki is tűzte a bemutató napját, november 12-ére. Mi azonban úgy véltük, hogy operettünk még ezután is megszerzi a 18.000 koronán felüli bevételt; nem akartunk áldozatul esni a Carl-Theater más irányú kötelezettségeinek.”

/Forrás: L. F. szavai a Hinter den Kulissen (A színfalak mögött) című cikkben, Neues Wiener Journal, Bécs, 1910. X.15./

Mivel azonban senki nem akart összeveszni senkivel, az érintett felek békésen megegyeztek, annál is inkább, mivel Lehár Ferenc és Leo Fall jóbarátok voltak; a három színházban, ahol új Lehár-művek futottak, Fall-művek kerültek műsorra…

/Forrás: Otto Schneidereit: Lehár. Zeneműkiadó, 1988./

 

(XLVII.)

Lehár Ferenc és Kálmán Imre kapcsolata 

Kálmán Imre ugyancsak Bécsben bontakoztatta ki tehetségét, és természetes, hogy a városban hamar egymásra találtak. Lehár Bad Ischlbe is elvitte őt, aki szintén megkedvelte a kies fürdőhelyet. Lehár Ferenc édesanyja halála után kénytelen volt az osztrák konyha receptje szerint étkezni, mivel Emmi húga 1910-ben férjhez ment Papházay István vezérkari századoshoz, így már nem volt, aki hazai – komáromi – módon főzött volna számára. Kálmán Imréékhez fordult segítségért:

Kálmán Vera  könyvében így emlékezik erre az epizódra:

„Lehár Ferenc mindenáron ugyanilyen szakácsnőt szeretett volna kapni. Direkt azért jött el hozzánk feleségestül. Keresgéltünk Budapesten, megkértük a Kálmán nővéreket.”

Kálmánné feljegyzéseiben egy kedves kis történet is olvasható, amely e baráti körben játszódott le. Kálmánné nagyvilági nő volt, imádta a társaságot, a szórakozást. Sokkal kevésbé volt ez elmondható Kálmán Imréről, aki csak inkább komponálta a talpalávalót. Kálmán Vera viszont mindig vágyott a szórakozás után:

„Lehár Ferenc segített ki a bajból. Idősebb volt ugyan Imrénél, mégis mindig ő javasolt: ’ gyerünk a bárba, táncoljunk egy kicsit.’ Hát táncoltunk. Remekül táncolt. Vagy egy óra múlva a férjem dühösen felpattant, hozzánk siet, és ráförmed Lehárra: ’Visszakísérnéd végre a feleségemet az asztalunkhoz?’ – ’Mi a baj?– kérdezte Lehár nyugodtan: Te nem táncolsz. Ne irigyeld tőlem ezt a kis szórakozást.’ Panaszosan mondtam Lehárnak: Hát mit szólsz… de amikor én annyira szeretek táncolni! Lehár pedig kimondott egy nagy igazságot: ’Hagyd, hogy táncoljon, Imre. Ne fogd túl szorosra a gyeplőt, különben a paci kirúg a hámból.’ „

Kálmánék később Amerikába mentek ki, amikor 1949-ben visszatértek Ausztriába, Lehár már egy éve nem élt.

Kálmán Vera: „Imre természetesen nem mulasztotta el, hogy ellátogasson Ischlbe is, ahol megkoszorúzta öreg barátunk, Lehár Ferenc sírját.”

/Forrás: Kálmán Vera: Emlékszel még… Zeneműkiadó, Budapest, 1985.; Szénássy Zoltán: Lehár - Madách-Posodium, 1995/

(Folytatom)

567   Búbánat • előzmény566 2017-09-30 01:39:52
Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből

Kapcs. 566. sorszám

(XLIV.)
Lehár és Bad Ischl

Bécsi barátai hívták fel Lehár figyelmét a Traun folyó menti Bad Ischle, amely földrajzi fekvésénél és kitűnő klímájánál fogva nemcsak a hazai, hanem a külföldi előkelőségeknek is kedvelt nyaralóhelye volt. A nyári hónapokat szinte valamennyi színházi és közéleti kiválóság Ischlben töltötte. Rezidenciája volt ott többek között a császárnak is: a Felicitas-villa. Lehár is vásárolt villát Ischlben. Bár Bécsben a Teoboldgassén gyönyörű palotája volt, az év nagy részét mégis a kies környezetben töltötte.

1906-ban anyját is ide hozta fel pihenni és gyógyulni. Édesanyja innen írta utolsó levelét a Komáromban szolgáló Antal fiának:

’…Ferencnek örökre hálás leszek, hogy olyan nagyon gondoskodott rólam. Isten fizesse meg neki. Éljetek boldogan. Nem bírom tovább!’ /Forrás: Lehár Anton: Unsere Mutter. West Berlin, 1936./

Az Ausztria című útikönyv szintén kitér Lehár ingatlanvásárlására:
’Az operettirodalom egyik legnagyobb alkotóművésze, a komáromi születésű Lehár Ferenc szintén Ischlben vásárolt villát, s nagyobbrészt itt is lakott 1912 és 1948 között, s itt hunyt el 1948-ban magyar állampolgárként. A róla elnevezett Traun-parton, Franz Lehér-kai 8. sz. ház a Lehár-villa, ma emlékmúzeum.’ /Forrás: Pethő Tibor - Szombathy Viktor: Ausztria, Panoráma, 1969./

Ischl romantikus és ihlető hangulatáról így nyilatkozik Lehár:

’Inspirál az engem itt körülvevő szépséges világ: a hegyek, a folyók, a pompás levegő. Hiszen, aki nem művész, az is halkan dudorászik maga elé, ha jól érzi magát. S hát így vagyunk mi, művészek is. Az embernek hirtelen támad valami ötlete, egy dallam, amit e lehet kapni, amit először is szép gondosan fel kell jegyezni. Azután megkezdődhet a munka…De a szép tájon töltött élet nem előfeltétel a művészi alkotáshoz. Bármikor s bárhol legyek is, képesnek kell lennem a komponálásra. Hiszen nem az ötlet a legfontosabb, nem az impulzus, hanem az íróasztal meg a zongora mellett végzett munka. Ahhoz pedig tökéletes magány kell, a teljes elfordulás a környezettől, teljes koncentráció.’

/Forrás: Interjú Lehár Ferenccel, 12-UHR-BLATT, Berlin, 1944. VIII. 17./

Az ischli villát Kőröspataki Kálnoky Sándor gróf örököseitől vette meg 68 ezer koronáért. A Bad Ischl-i ház megvételekor Lehár túl volt a negyvenen.
Az új otthon, az anyagi függetlenség nagyban hozzájárult munkakedvének fokozódásához:

Nemcsak Londonban, Párizsban, Pétervárott, Stockholmban, Koppenhágában és Konstantinápolyban vezényeltem a műveimet, hanem Németország, Svájc, Olaszország és a Duna-menti monarchia szinte valamennyi nagyobb városában is. Az új munkák mellett szívesen és kitartóan csiszolgattam a már kész műveket is.’

/Forrás: ’F.L.: Musik – mein Leben’ (A zene – az életem), Neues Wiener Tagblatt, Bécs, 1944. IX. 23.; Szénássy Zoltán: Lehár – Madách-Posonium kiadó, 1995/

(XLV.)
Lehár a megzenésítendő szövegkönyvek mivoltáról és az elkészült műnek a közönségre gyakorolt hatásáról, valamint a megkomponált zenéjéről

A víg özvegyet követő új színpadi alkotások közül kiemelkedik az a három operett, amelyen 1908 és 1910 között egyszerre dolgozott. Bámulatos teljesítmény.

Három hónap alatt három bemutató: 1909. október 7.: Hercegkisasszony; 1909. november 12.: Luxemburg grófja; 1910. január 8.: Cigányszerelem.

Lehár: „A sikeres szerzőket elárasztják szövegkönyvekkel, vázlatokkal, cselekmények tartalmi kivonatával, semmirevaló dalokkal. Volt olyan nap, amikor hat, sőt tíz szövegkönyvet is kaptam. Inasom lajstromba vette valamennyit, és gondoskodott róla, hogy rendben vissza legyenek küldve. Levélbeni közlés esetén én gondoskodtam a megfelelő válaszról néhány udvarias, semmitmondó szóval. Soha nem olvastam végig a beküldött szövegkönyveket. Két-három oldal elegendő volt, s azokat is elfelejtettem a következő pillanatban.”

/Forrás: F.L.: ’Eine Erklärung Lehárs’ (Lehár nyilatkozata; 1910-es lapkivágás/

Tudom, mindaddig, amíg mi, operettkomponisták tisztességesen és kitartó szorgalommal dolgozunk, s ameddig óvatosan válogatjuk meg a szövegkönyveinket, addig semmi bajunk nem eshet, s az elfogulatlan publikum mellettünk áll…Nem vagyok hajlandó elállni attól a meggyőződésemtől, hogy a hallgatóságnak több jár, mint holmi sekélyes árucikk. Nem elég, ha előadás közben olcsó eszközökkel jókedvre derítjük a publikumot. Ilyenkor mindenki jó hangulatban van, nevet, szívből kacag; ám ha az emberek kijönnek a színházból, valami ürességet éreznek, s ha nyugodtan meggondoljuk, elcsodálkoznak azon, mi is tetszett tulajdonképpen.

/Forrás: Lehár Ferenc nyilatkozata Karl Kraus DIE FACKEL c. lapjában: Ernst is das leben, heiter war die Kunst (Az élet komoly, a művészet vidám volt), Bécs, 1910. XII. 31./

A művészet is kenyérkereset. Amikor sok évvel ezelőtt operát írtam, s Lipcse forró talaján megszereztem első pár sarkantyúmat, mindenáron azt szerettem volna elérni, hogy művemet valamelyik világhírű színpadon adják elő, s a kísérlet során kis híján éhen haltam. Az operett viszont tantiemeket hoz! Persze igaz, hogy a valódi művész lelke késztetéséből, önnön lényéből alkot, ámde nem csupán csak önmaga és valamelyik opera irattára számára! Közönségre van szüksége, amely meghallgatja, színpadra, ahol előadják műveit… Nem tudom, hogyan vélekednek erről más szerzők; számomra az operett csupán ürügy, hogy zenét szerezhessek. S becsvágyam célba ért, ha ezt a zenét jó zenének minősítik."

/Forrás: F.L.: Die Zukunft der Operette (Az operett jövője), Die Waage, Bécs); Otto Schneidereit: Lehár, Zeneműkiadó, 1988/

(Folytatom)
566   Búbánat • előzmény565 2017-09-23 13:26:10
Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből

Kapcs. 565., 562. sorszámok

(XLIII.)

A víg özvegy sikere után Lehár két évig nem komponált új operettet - egyes vélemények szerint ki akarta aknázni operettje világsikerét…

Közben írásban fejtette ki ismét nézeteit az operettről – mert a szakma ekkoriban alig foglalkozott ezzel a zenés színpadi műfajjal. Megfontolásainak eredménye, később is, számos írásában csapódott le.

„Vannak szakértők, vagy akik annak szeretnének látszani, akik mélységes zeneértésük alapján alsóbbrendűnek vagy nem egészen teljesértékűnek méltóztatnak nevezni az operettet. Pedig úgy vélem, nincs igazuk. Vajon egy hatalmas történelmi festmény inkább műremek-e, mint egy vidám zsánerkép, ha mindkettőt mesterfokon festették meg a maga műfajában?”

„ A zenekedvelő bécsiek felüdülést várnak az operettől a mindennapi fáradozásuk után, nem pedig mélyproblémákat. Azt az örömöt várják tőle, amely elfog minden jókedélyű, ártatlan lelkű embert, ha kellemes muzsika cseng a fülébe, s annak ritmusa hasonló rezdüléseket kelt a lelkében is… Az operettszerző nem írhat spekulatív, lélekmarcangoló zenét; egyszerűnek, népiesnek kell maradnia. Ez bizony nehéz –nehezebb, mint általában hinnők. Nem szabad többet akarnia, mint azt, hogy operettszerző legyen, ám óvakodnia kell a banálistól és nem szabad csorbát ejtenie muzsikusi méltóságán. Ha szabad szólnom az operett jövőjéről, azt mondanám, hogy egyre tartalmasabb lesz majd, s közelíteni fog a vígoperához. Ma ugyan még stílustalanságnak tekintik, ha a zeneszerző az operett ilyenfajta nemesítésére törekszik. Mégis elérhető lesz ez a cél, ha vérbeli muzsikusok is e felé a műfaj felé fordulnak.”

(Forrás: F.L.: Mein Werdegang (Fejlődésem útja). Die Zeit, Bécs, 1907. X.25.); Otto Schneidereit: Lehár, Zeneműkiadó, 1988.)/


„Nem látom be, miért az lenne az operett egyetlen célja, hogy lerántson minden szépet és magasztost a nevetségesség és viccelődés szintjére. Soha nem akarnék zenei tréfamester lenni. Az a célom, hogy megnemesítsem az operettet. A nézőnek élményt kell adni, ne halljon-lásson csupán ostobaságokat.”

/Forrás: F.L. „vom Schreibtisch und aus dem Atelier. Bis zur ’Lustigen Witwe’ (Műhelyforgácsok – Az út A víg özvegyig, Velhagen und Klasings Monatshefte, Bielefeld – Lipcse, 1912); Otto Schneidereit: Lehár, Zeneműkiadó, 1988.)/

„Ideálként mindig a zenés vígjáték lebeg a szemem előtt: vásári effektusok nélkül, ám bőségesen élve a lehetőséggel, hogy szubtilisan aláfesse az eseményeket. Nyugodtan elfogadom azt a vádat, hogy túságosan operaszerű, amit csinálok, hiszen vagyok annyira önző, hogy inkább magammal szemben legyek szigorú, semhogy kabarézenével vagy slágerekkel hajszoljam a sikert… Úgy vélem, hogy A víg özveggyel megközelítettem ezt a célt, amennyire erőmből tellett.”

/Forrás: F.L. „Was ich gerne komponiere?( Hogy mit komponálok szívesen?), Neues Wiener Tagbalatt, Bécs, 1918., III. 31.; Otto Schneidereit: Lehár, Zeneműkiadó, 1988./

(Folytatom)
565   Búbánat • előzmény563 2017-09-23 12:51:50
Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből

Kapcs. 563. sorszám

((XLII.)

Lehár Ferenc Víg özvegyének 1905 decemberi bemutatója után az operett világszerte hatalmas sikert aratott, népszerűsége máig töretlen. A föld szinte legeldugottabb helyein is bemutatták, játszották, játsszák: mindenek közül alighanem a legmeglepőbb egy 1910-ben, Livingstone-ban (akkori Rhodesia) kelt híradás:

„ d’Albertis kapitány, Afrika-kutató, igen elcsodálkozott, hogy a Victoria-vízeséshez vezető expedíció során az őserdei szállodában vacsora után rögtönzött színpadot állítottak fel: egy Afrikában turnézó európai operett-társulat adta elő A víz özvegyet. Különvonat szállította oda egész Észak-Rhodesiából a farmereket és hölgyeiket, s mindnyájan roppant épületesnek találták az előadást.”

/Forrás: n.n., Die Lustige Witwe am Zambezi (A víg özvegy a Zambézi partján), Berliner Tageblatt, Berlin, 1910. II. 22.)/
564   Búbánat 2017-09-21 16:03:34
Az Antikvárium.hu 4. online aukciója

Lehár Ferenc: Lehár Ferenc portré (dedikált példány)

197.tétel

KIKIÁLTÁSI ÁR: 12 000 HUF

LICIT INDUL:
2017. 09. 21. csütörtök 00:00

LICIT ZÁRÁS:
2017. 10. 01. vasárnap 20:00

TÉTEL TELJES LEÍRÁSA

1943, Lehár Ferenc fényképe (21 x 26 cm-es, aláírt, keretezett)
Régi keretben, üveglap mögött található, jelzett fotográfia, férfi portré.

A fénykép mérete 10 cm x 15 cm.
Régi aranyozott, (üvegezett) blondelkeret mérete: 26 cm x 21 cm.

Lehár Ferenc zeneszerző, operettkomponista, karmester aláírt, ajándékozási sort tartalmazó fényképe: "Dombai Gyula úrnak szíves emlékül 1943. II/20 Lehár Ferenc".


A népszerű magyar származású operettkomponista számára az igazi elismerést a Víg özvegy hozta el. Felesége zsidó származása miatt ugyan a II. világháború idején visszavonulni kényszerült, de legnépszerűbb darabját, A Víg özvegyet műsoron tartották szerte Németországban még a háború évei alatt is.

Árverési feltételek

aukció időpontja:
2017. 09. 21. csütörtök 00:00 - 2017. 10. 01. vasárnap 20:00

aukció helyszíne:
https://www.antikvarium.hu/aukcio

kiállítás helyszíne:
1095 Budapest, Soroksári út 18.

kiállítás ideje:
Szeptember 21. és szeptember 28. között H-P.: 10-18; Szo.: 10-13

egyéb információ:

Az aukció online zajlik: 2017.09.21. 0:00-tól 2017.10.01. 20:00-ig!

A tételekre licitálni csak az alábbi weboldalon lehet:
https://www.antikvarium.hu/aukcio/

A tételekre vételi megbízást kizárólag, az axioart oldalán keresztül adhat!
563   Búbánat • előzmény562 2017-09-19 22:45:56
Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből

((XLI.)

„A víg özvegy" sikerszériája

1905. december 30-án a Theater an der Wienben senki sem gondolta, hogy minden idők legnépszerűbb operettje születésének tanúja. A víg özvegyet 25 nyelvre, a világ valamennyi művelt nyelvére lefordították.

Ernst Decsey, a Bécsben élő magyar származású zenekritikus ezt írja [i]A víg özvegy csodálatos zenéjének születéséről:

„Lehár kézbe veszi A víg özvegy szövegkönyvét, és íme… az egész részben mondén arcélt kap, részben nemzeti karakterű muzsika lesz belőle. A gyenge átlag-valcerből báli zene, mely a színfalak mögül hangzik. Lehár régi kéziratai közül kiragad egy hervadt papírlapot…’- Aha, ez az a duett, amit évekkel ezelőtt töröltem a Bálványférjből. Most jó lesz, ippen ideillik – ebből lesz a Vilja-dal’, Minden, amit ez a komponista megérint, egyszerre hat naivnak és rafináltnak. S az egész: nagyon is új a régihez szokott hallgatónak."
/Forrás: Gál György Sándor – Somogyi Vilmos: Operettek könyve, Zeneműkiadó)

Rátonyi Róbert az Operett I. című könyvében (1984) így fogalmaz:

„A víg özvegy szövegkönyve alkalmat adott Lehárnak, hogy szakítson az operettek világában túlnyomórészt uralkodó valószínűtlenségekkel. […] logikus drámai struktúrával olyat alkotott, ami teljesen új volt az operett műfajában. Művével új megvilágításba került az operettszerzés zenekari technikája is. Hangszerelése gazdagabb és szebb színekben csillogott, mint elődeinek és kortársainak ilyen jellegű alkotása… Glavari Hanna és Danilo története nem mindennapi karriert futott be. Minden felülmúló internacionális sikere bizonyította, hogy Lehár feltalálta a nemzetközi operett komponálásának módját. Egész Európa Lehárnak tapsolt, és 1907 októberében New Yorkból elindult A víg özvegy amerikai diadalútja is.”

Ottó Schneidereit Lehár-könyvében statisztikai adatokat hoz A víg özvegy sikerszériáját bemutatva:

- a 2005. december 30-i bécsi bemutatót követő két hónap alatt 100 előadás, június közepére 150. előadást, szeptember 10-én eléri a 180. előadást.
- 1907. február 23-án a kiadó, a berlini Felix Bloch örökösei cég levelet küldött Lehárnak: „Eddig 3970 előadásra került sor…”
- csak 1920-ban és csak a német színpadokat számba véve 8000 előadást lehetett összeszámolni; 1930-ban már jóval 20.000 fölött járunk
- 1909 áprilisában egy kritikus írja többek között ezt: „Mivel magyarázható, hogy A víg özvegy összesen 20.000 estén szerepelt Bécsben, Berlinben, Londonban, New Yorkban és más városokban?...”
- Ha úgy vesszük – ami becslés -, hogy évente 8000 előadás volt világszerte, akkor 1970-re nagyjából félmillió a végösszeg…. a zongorakivonatok, egyes számok és zenekari átiratok eladása 25-30, a hanglemezeké 40-50 millióra tehető. (Forrás: Berbard Grun: Weltrum im ¾ Takt. Die F. L. Story (Világhír háromnegyedes ütemben. A Lehár ferenc-sztori. , Bunte Österreich-Illustrierte, Bécs, 1970. IV. 21. – VI.2.)

Lehár Ferenc nyilatkozata darabjáról:

„Mily végtelenül sokat jelent a siker az alkotóművésznek! A siker az a mozgatóerő, mely egyre újabb teljesítményekre sarkall. A víg özvegy olyan megbecsülést hozott nekem, amilyet nem is vártam, nem is remélhettem.”

„A víg özvegy sikere azt hozta nekem, amire gyermekkorom óta vágytam: az anyagi függetlenséget, mely módot ad a művészi alkotásra, azt a lehetőséget, hogy legbelsőbb vágyaimnak s csakis nekik engedelmeskedjem. Függetlenség, szabadság: ezek azok a javak, amelyekre vágytam a súlyos nélkülözés és forró küzdelmek közepette, melyeknek feláldoztam ifjúságomat, életemnek egy részét. Most végre megkaptam mind a kettőt, s boldognak érzem magamat birtokukban.”

(Forrás: F.L.: Mein Werdegang (Fejlődésem útja). Die Zeit, Bécs, 1907. X.25.)

Az édesanya véleménye, Neubrandt Krisztináé , aki átélte fia minden sikerét, így számolt be az élményről Antal fiának:

„Úgy nézett ki a fiam, mint egy király. Vajon Ferenc gyanította-e, hogy mi játszódik le az én szívemben. Legszívesebben térdre ereszkedtem volna, Istennek megköszönni ezt a szerencsét.”

/Forrás: Lehár Anton: Unsere Mutter. West Berlin 1936.; Szénássy Zoltán: Lehár – Madách-Posonium kiadó, 1995/

Lehár hagyatékában található többek között egy nyakkendőtű: „Rajta a Kék Duna keringő első taktusa, briliánsokból kirakva. Johann Strauss hagyatékából való. Strauss hagyatékának gondozója, Josef Simon úr – nagyiparos és a Theater an der Wien épületének tulajdonosa – nyújtotta át nekem A víg özvegy sikere után, azzal, hogy az ékszer Johann Strauss legméltóbb követőjéhez kerül.”

/Forrás: F.L.:Erinnerungen an Johann Strauss (Emlékeim J. S.-ról), Neues Wiener Tagblatt, Bécs, 1925. X. 25.; Otto Schneidereit: Lehár, Zeneműkiadó, 1988.)/

(Folytatom)
562   Búbánat • előzmény560 2017-09-16 23:01:22
Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből

(XL.)

Lehár Ferenc: „Miért éppen operett?” („Warum Opererette?”) – SCHWEINFURTER ZEITUNG, Schweinfurt, 1944. április 26.

„…vannak jó operák meg rosszak, jó operettek meg rosszak. Értelmes embernek soha nem jutna eszébe, hogy becsmérlőleg nyilatkozzék magáról az operáról csak azért, mert e fogalom alatt sokminden kerül operaszínpadra, ami hidegen hagyja a szívet s a kedélyt, a jó zene e hangulati alapjait, mert sok minden akad, amit, fejcsóválva, legfeljebb mellőzni lehet. Ám az operettet mint műfajt szívesen teszik felelőssé mindazért, amit olykor – e fogalommal visszaélve – giccsben, rossz minőségben, alja-zenében feltálalnak. A zenetudomány legtöbbször megvetéssel kezeli vagy agyonhallgatja az operettet. Ha egy író valami silány, felületes fickót kíván regényében jellemezni, azt írja róla, hogy operett-dallamot fütyül, vagy – ahogy mondani szokás – holmi silány operettben gyönyörködik. A legnevesebb, zenével foglalkozó müncheni író egyszer azt tanácsolta a zeneakadémistáknak, hogy ha nincs elég tehetségük az operaszerzéshez, komponáljanak operettet!”

Lehár Ferenc: „Hogy hogyan jön létre egy operett?” („Wie eine Operette entsteht”) – NEUES WIENER JOURNAL, Bécs, 1905. VI. 11.

„ Egy operett létrejötte során olyan jelenetekre kerül sor, melyek annál mulatságosabbak a kívülállók szemében, minél komolyabban veszik az érdekelt felek. Pontosan mint az operettben: az akaratlanul komikus szituáció általában a leghatásosabb! Az operett-komponálás első mozzanata: hajsza a szövegkönyv után, avagy ’országomat egy jó ötletért’! Librettókkal Dunát lehet rekeszteni, magam is sok százat lapoztam át. Honnan vegye az ember a türelmet valamennyinek az elolvasására, ha ilyen ’költeményekre’ akad, mint az, amelyik véletlenül most éppen előttem van (egy vándorló beduin, nőrabló stb. belépője): […]. Alatta pedig aláhúzva: Egy a nagy sláger!... Ám egy ifjú, ismeretlen zeneszerző előtt egyetlen cél lebeg: hogy szövegkönyvet szerezzen valamelyik elismert librettistától! Ám ők igen tartózkodóak holmi ismeretlen zeneszerzővel szemben.”

Hiszen ugyanezt tapasztalta Lehár a Victor Léonnal való együttműködés kezdetén is. Amikor aztán kifejtette A drótostót cselekményét, a szlovákiai falusi idillt, Pfefferkorn alakját, hát az olyasmi volt, hogy – írja Lehár ugyanebben a cikkében -,

„szinte szükségletemmé lett ezt zeneileg kifejezni. Minden zeneszerző leghőbb vágya, hogy ilyen belső késztetés alapján dolgozzék. Csak keveseknek adatott meg, hogy kényszerítő erővel hassanak a komponistára. Ha aztán végre megvan a librettó, megkezdődik a zeneszerző harca a költővel, a színházzal és a közönséggel. A zeneszerző lubickol a művészi felépítésű fináléban vagy egy hosszabb zenei jelenetben, a szövegíró számára mindez túl hosszú. S leírhatatlan az öröme, ha a komponistáról lefaragott egy percnyi zenét! Ám bármennyi is a súrlódás munka közben, végül csak a szépre emlékezik; például egy új dallamra, melyet elsőként a direktornak játszott el nagy örömmel, s érezte, hogy az mennyire el van ragadtatva. Nem minden szövegkönyvíró egyforma; bánni kell tudni velük. Sokszor nem is annyira muzsikusnak, mint inkább diplomatának éreztem magamat, afféle mindent elsimító udvari tanácsosnak. Direktorokra, énekesnőkre, énekesekre, színészekre kell különös tekintettel lenni, mindnek van valami kívánsága, s ezeket mind figyelembe kell venni, nem egy esetben: de mennyire kell!”

Lehár többször is nyilatkozott a munkamódszeréről. Elmondta, hogy komponálni szinte kizárólag csak éjjel szokott:
„Amikor minden csendes, amikor tökéletes a nyugalom körülöttem, akkor jutnak eszembe a legjobb ötletek. Mindenekelőtt a szöveg szélére írok néhány hangjegyet, valami, csak számomra érthető vázlat-félét. Ezek aztán egyre világosabbak lesznek. Addig változtatok, míg az az érzésem nem támad, hogy ennek így és nem másképp kell lennie. Ennek a munkának az ideje számomra a legboldogságosabb. Erre emlékszem legszívesebben, ez hozza a legnagyobb kielégülést. Minden éjszaka hajnalig ülök az íróasztal mellett, míg a test el nem kezdi követelni a maga jogait! Sokszor az íróasztalra borulva aludtam el.”

/Forrás: Otto Schneidereit: Lehár, Zeneműkiadó, 1988.)/

(Folytatom)
561   Búbánat 2017-09-14 12:21:49
(Közbevetőleg)

Nagy Ibolya mai operettműsorát a Dankó Rádióban Lehár Ferencnek és műveinek szentelte; Lehár nyilatkozataiból vett idézeteket olvasott fel, melyből a rádióhallgató „bepillantást” nyerhetett a komponistának az operettről mint zenés színházi műfajról vallott nézeteibe, fogalmat alkothatott zeneszerzői motivációiról is. Lehár megérte, hogy operettjei közül néhányat – operai igényű szerzeményeit – a bécsi és a budapesti Operaház is bemutatta, sőt ősbemutatókra is került ott sor. Lehár kései visszaemlékezésében (76 éves korában) az utolsó előtti darabját, a Giudittát tartotta legjobb alkotásának. Kevesen tudják, hogy a legutolsó operett, ami szintén operai igénnyel készült és a Magyar Királyi Operaházban volt az ősbemutatója: a Garabonciás (a magyar rádióban készült stúdiófelvételén a Vándordiák címet kapta) – Lehár saját elmondása szerint ez a korai művének, a Cigányszerelem operettjének teljes átdolgozását jelentette számára, mely teljesen új szövegkönyvet is kapott (Innocent-Vincze Ernő), ebben már nincs próza, dialógus, teljesen átkomponált mű lett, több mint nyolcvan oldalnyi plusz zongorakivonatot jelent benne a megírt új zenék!

Közhelyként mondják: „a zenés színpadnak három műfaja van: opera, operett – és Lehár” - tette a szerkesztő-műsorvezető hozzá, aki mellékesen kitért az idei nyári hatalmas, személyes élményére: eljutott Bad Ischlbe, ahol megtekintette a nevezetes, Traun-parti Lehár-villát (ami ma múzeum; emlékház), hová betérve angol és német nyelvű kalauzolásokkal megismerhette a híres zeneszerző egykori otthonát, benne a sok-sok személyes berendezési tárgyat, kéziratos és nyomtatott kottákat, partitúrákat is. Sőt, Nagy Ibolya a temetőbe is kiment a zeneszerző sírjához.
El tudom képzelni elragadtatását, amiről beszámolt a műsorban, hiszen pár évvel ezelőtt magam is elzarándokoltam ide mindkét „kultikus” helyhez, akárcsak a Kaiser-villához is, és beszámoltam saját Bad Ischl-i élményeimről itt a fórumon.

A Túl az Óperencián rádióműsor Lehár-blokkjában három operettről esett szó és kaptunk ezekből bejátszott részleteket:

Giuditta

- Giuditta dala: „Ki tudja, miért van ez?.../Más nem csókol oly forrón, mint én…” (Kalmár Magda)
- Octavio dala: „Ó, signora, ó, signorina”(Molnár András, km. az MRT Énekkarának Férfikara)
- Giuditta és Octavio búcsúkettőse (Kalmár Magda és Molnár András. km. az MRT énekkara)
- Giuditta dala és jelenet (Km, a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekara és Énekkara, vezényel: Oberfrank Géza)
A Rádió Dalszínháza bemutatója: 1982. szeptember 13., Kossuth Rádió 20.19 – 22.00.

A víg özvegy

- Danilo belépője: „ A szerelmetes szép hazám, hogy mennyi gondot ád, azám…/ Az orfeum tanyám ott nem zavar hazám…” (Udvardy Tibor)
- Rossillon jelenete és az I. felv. fináléja (Házy Erzsébet, Udvardy Tibor, Koltay Valéria, Kövecses Béla, Kishegyi Árpád, Külkey László, az MRT Énekkara)
- Jelenet, Danilo elbeszélése és a II. felv. fináléja (Házy Erzsébet, Udvardy Tibor, Koltay Valéria, Kövecses Béla, Palcsó Sándor, MRT Énekkara, vezényel: Sebestyén András)
A Rádió Dalszínháza bemutatója: 1962.

Garabonciás diák/"Vándordiák"

- „Utam muzsikálva járom” (Sárdy János)
- „Deres már a határ” (Kováts Kolos)

A délelőtti operettadás Lehár Arany és ezüst – keringő c. művének dallamaival kezdődött és azzal is fejeződött be. (Km. a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, vezényel: RÁCZ MÁRTON)

Nagy Ibolya felhozta Komáromot is, mely annyi nagy magyar művész emlékét hirdeti, többek közt Csokonaiét, Jókaiét és Lehárét, és idézte Kodály Zoltán szavait: „Amiként Jókai Mór a történeteivel, Lehár Ferenc a dallamaival szerzett örömöt az emberek millióinak”!

Az operettadást 18 és 19 óra között újra meghallgathatjuk a Dankó Rádióban.
560   Búbánat • előzmény559 2017-09-01 23:52:48
Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből

(XXXIX.)
Otto Schneidereit írja Lehár-könyvében:

1902 őszére elkészült mind a két operett. Tudjuk már, hogy Lehárt Karczag és Wallner direktorok a Theater an der Wien első karmesterének szerződtették[…] – mely színházban 1902 novemberében mutatták be a „Bécsi nők”et. Tíz esztendővel később így értékelte Lehár az eseményt:

„Ez volt az első sikerem, elsősorban művészi sikerem, mert hiszen az operett sajátosan bécsi jellege folytán nem hatolhatott el messzire, s még Bécsben, Girardi remeklése ellenére is alig több mint ötvenszer adták elő.”(F.L.: Aus der Gesichte meiner Karriere [Karrierem történetéből], Die Stunde,Bécs, 1930. IV.27.)

Egy bécsi kritika a zeneszerző munkájáról:

„Lehár úr szívélyesen üdvözlendő jelenség az operett világában; hosszú idő múltán megint akadt egy muzsikus, aki tud operettet írni. Előre látható volt, hogy Lehár, akinek sok esztendős katonakarmesteri múlt áll a háta mögött, a hangszereléskor felhasználja a modern művészet teljes eszköztárát.” /Wilhelm Sterk, Wiener Allgemeine Zeitung, Bécs, 1902., XI. 23./

Lehár édesanyjának másik, Antal fiához írt leveléből idézem a következő sorokat:

„Milyen kár, hogy nem lehetünk együtt a Bécsi nők 25. előadásán és másnap, a Drótostót bemutatóján. Azt írod, kedves Tóni, hogy irigyled Ferencet azért, amit csinál s a hatásért, amit elér. Hát melyikőtök tud több jót tenni? Hát a te hivatásod nem alkalmas rá? Hány olyan embert nevelsz rá a rendes életre, a tisztaságra, engedelmességre, türelemre, akik félvadakként kerültek a katonasághoz! Nálad megtanulnak írni-olvasni, s látják, hogy az embernek önfeláldozónak kell lennie másokkal szemben, s nem mindent csak önmagában akarni. Jóakaratod révén mily sok alkalmad adódik, hogy jót tégy! S az emberek áldani fogják nemes és igazságos kapitányukat. Hiszen a jó szó csodákat tehet az ilyen szegény katonáknál. […] ”
/Forrás: Anton Lehár: Unsere Mutter (Anyánk), Bécs, 1930./

A Theater und Kunst. Carl-Theater (Színház és Művészet. A Carl-Theater), Neues Wiener Journal, Bécs, 1902. XII. 21. lapszámában írta a kritikus Lehár Drótostótjának bemutatóját követően:

„ Lehár mindenkor ízlésesen komponál jól énekelhető, hálás számokat, s ahol az a veszély fenyeget, hogy csődöt mond a dallam, ott ügyes, bájos, ötletekben gazdag hangszereléssel köszörüli ki a csorbát.”

Dicsérően nyilatkozott például a Das Fremdenblatt (Bécs, 1902. XII. 21.) is:

„A Drótostót” igen kedvező fogadtatásban részesült, mely némiképp különbözött az ebben a színházban szokásos bemutatók sikerétől. Victor Léon, az operett-témák fáradhatatlan ki- és feltalálója, most már Szlovákiát is felfedezte a múzsa számára, a maga drótostót-iparával és hagymatermelésével egyetemben. Határozottan ügyesen és nem minden költői ihlet nélkül navigál ezen az újszerű terepen. […] Lehár Ferenc zenéje szerencsés hatással merít a népi dallamkincsből. A partitúrában sok mindent szerkesztett össze tisztán, szeretetreméltóan és hangulatosan, ami biztos kézre vall. Csak ott lesz a zene semmitmondó és triviális, ahol Lehár a zenei bécsiesség kiszipolyozott talajára téved. Minden felvonás végén kihívták a zeneszerzőt is a szereplőkkel együtt a függöny elé.”

Lehár befutott. A komponista is elégedett lehetett a sikerrel. Az első 13 hónap alatt 225-ször adták elő a Drótostótot, s az első világháború végéig több mint 2500 előadást ért meg a német nyelvű színpadokon.

Lehár emlékezése e két első operettjének anyagi vonzatairól:

„Így hát boldog voltam, amikor Weinberger megvette tőlem a Drótostót zenéjét kétezer koronáért ( a színpadi előadás jogai nélkül). Később rájöttem, milyen rossz üzletet csináltam én, s Weinberger milyen jót. A hangulat ugyanis megfordult, s a Drótostót rengeteg előadást ért meg, Weinberger pedig legalább 160.000 koronát keresett a kottákon. Ezt csak azért jegyzem meg, hogy megmutassam, milyen végtelenül nehéz a színház világában megjósolni, hogy mi fog történni. A Bécsi nők zenéjét is kétezer koronáért adtam el, mégpedig Bertének, aki szintén nem járt rosszul, mert a Nechledil-induló egymaga több mint 50.000 koronát hozott neki. De hát – kezdő voltam, örültem, hogy sikerem van, és kellett a pénz.”

(Forrás: (F.L.: Mein Werdegang [Fejlődésem útja], Die Zeit, Bécs, 1907. X. 25.)

Így hát az 1902. esztendő, mely az Arany és ezüst-keringővel kezdődött, igen örvendetesen fejeződött be Lehár számára. A keringő – London és New York után – az év végére Bécsben is népszerű lett, s a császárváros két vezető operettszínháza is sikerrel állított színpadra egy-egy Lehár-operettet.

/Forrás: Otto Schneidereit: Lehár, Zeneműkiadó, 1988.)/


(folytatom)
559   Búbánat • előzmény558 2017-08-31 20:53:32
Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből

(XXXVII.)
[b] Otto Schneidereit írja Lehár-könyvében:
[/b]
A hadseregből való kilépése (1902 márciusában) és a Theater an der Wienhez való szerződése közötti időt Lehár úgy hidalta át, hogy a Venedig in Wien (Velene Bécsben) nevű, a Práterben található szórakoztató kombinátban dirigált, mely közel egy évtizedig működött a századforduló táján…. Itt aztán Lehár alaposan kitanulmányozhatta, mi tetszik az embereknek, valóságos gyakorlati konzervatórium volt a számára. Steiner Gábor a létesítmény alapítója és vezetője emlékirataiban megemlékezik Lehárról is (Illustrierte Wochenpost, Bécs, 1931. I.6.):
„A nyári szórakozóhely nagy eseménye a százhúsz muzsikusból álló óriászenekar volt, melynek komoly és vidám műveket kellett előadnia a legismertebb és leghíresebb karmesterek vezetésével. Az első koncert alkalmával Graedner professzor, Lehár Ferenc és Karl Michael Ziehrer dirigált… Igen érdekes volt az a tizenkét számból álló hangverseny, ahol tizenkét különböző karmester vezényelt. Minden egyes darabot más népszerű mester, mint Lehár, Ziehrer, Heuberger, Komczák és a többi!”

Lehár miután megtudta, hogy Gustav Mahler sohasem fogja előadni a Kukuškát, azon igyekezett – mint már korábban Budapesten is -, hogy megfelelő operett-szövegkönyvet találjon. Nem volt könnyű; általános volt az a vélemény, hogy a bécsi operettnek befellegzett,vége. Az előző század operett-mesterei, s számos, nekik dolgozó szövegkönyvíró is, elhaláloztak. A Theater an der Wien élére új igazgató került: Karczag Vilmos .
Korábbi tapasztalatai alapján Lehár nem akart ismét valami laikus librettistával együtt dolgozni.
Lehár suba alatt érdeklődött: „Victor Léonhoz utasítottak. Előadtam neki kérésemet, ám Léon azt válaszolta: sajnálom, ifjú, ismeretlen szerzővel nem dolgozom.” (F.L.: Mein Werdegang [Fejlődésem útja], Die Zeit, Bécs, 1907. X. 25.) Minthogy Léon visszautasította az együttműködést Lehárral, a zeneszerzőnek tovább kellett kutatnia. Végül mégis hozzájutott élete első valódi operett-szövegkönyvéhez: a Bécsi asszonyokhoz (vagy: „Bécsi nők”).
Winkler Gábor írja az „Operett” könyvében: Éppen megzenésíthető szövegkönyvet keresett, amikor felkereste a színész Emil Norini egy vaudeville-komédia alapján írt munkájával. Lehár nem volt elragadtatva a librettótól, de engedve a színház új bérlő-igazgatója, a magyar származású Wilhelm Karczag és különösen a gyakorlati munkát irányító Emil Steininger unszolásának, végül kötélnek állt, különösen, hogy az első számú bécsi kedvenc, Alexander Girardi bizonyos feltételek mellett elvállalta a főszerep eljátszását.

Lehár visszaemlékezése Girardira:
„…ma is tisztán emlékezem arra, mekkora kínokat okozott nekem az a tény, hogy Girardira osztották a főszerepet, aki akkor éppen művészete delelőjén állott. Persze büszke voltam rá, de volt egy kis baj is. A nagy, a híres Girardi számára kellett szerepet írnom, holott életemben soha még nem láttam őt. Elképesztően csodálatos dolgokat meséltek e nagyszerű színészről. Mindeközben gondosan el kellett titkolnom műveletlenségemet, melynek oka állandó katonakarmesteri szolgálati beosztásomban volt keresendő. Attól féltem, hogy visszaveszik tőlem a szövegkönyvet: még hogy olyasvalaki akar szerepet írni Girardinak, aki még sosem látta őt! Ám minden jóra fordult. S amikor aztán az egyik próbán végre meghallottam, ahogyan ez a páratlan előadóművész elénekelt nekem néhány taktust, egészen odavoltam.” (F.L.: Aus der Gesichte meiner Karriere [Karrierem történetéből], Die Stunde,Bécs, 1930. IV.27.)

(XXXVIII.)
Katonaindulói közül csak egy, az 1894-ben, Szarajevóban komponált Jetzt geht’s los volt igazán népszerű. S ennek az indulónak köszönhető, hogy Lehárból életfogytiglan operettszerző lett. Otto Schneidereit írja Lehár-könyvében: egy napon ugyanis azt írta neki Léon, hogy ha még mindig szándékában áll operettet írni, keresse őt fel. Lehár: „Amikor megkérdeztem, mitől döntött most végül mellettem, azt válaszolta, hogy hallotta Jetzt geht’s los című indulómat, s az sokkal többet árult el neki arról, hogy alkalmas vagyok operettek komponálására, mint a Kukuška.
Viktor Léon megkérdezte Lehárt, nem akarná-e megkomponálni a Drótostótot.

Lehár: „Kijelentettem, hogy szívesen, s ő – óvatosságból – csak az előjátékát adta át nekem. Egyhuzamban megcsináltam a munkát, s eljátszottam neki a zenét. Azzal az eredménnyel, hogy megkaptam a szövegkönyv többi részét is.[/i] (F.L.: Mein Werdegang [Fejlődésem útja], Die Zeit, Bécs, 1907. X. 25.)

„1902 tavaszától őszéig, egy fél éven át tehát egyszerre dolgoztam mindkét operettemen, a Bécsi nőkön és a Drótostóton. Úgyszólván vakon csöppentem bele az operettbe, melyről valójában alig volt fogalmam, s anélkül, hogy különösebben ismertem volna a műfajt… Tudatlanságom azonban előnnyel is járt, hiszen ily módon saját operettstílust alkothattam magamnak. Julius Bauer volt talán az első, aki ezt felismerte, s aki már sikereim előtt a jövő emberének nevezett.” / F.L. „vom Schreibtisch und aus dem Atelier. Bis zur ’Lustigen Witwe’ (Műhelyforgácsok – Az út A víg özvegyig, Velhagen und Klasings Monatshefte, Bielefeld – Lipcse, 1912.) Otto Schneidereit: Lehár, Zeneműkiadó, 1988.)/

(Folytatom)
558   Búbánat • előzmény553 2017-08-30 12:14:38
Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből

(XXXVI.)
A szikrázó szellemiségű, a művészetekért rajongó, ám extrém viselkedésű, gyakran szabadszájú dáma, Metternich Paulina felfigyelt Lehárra; talán a Grillparzer-induló, vagy a még sikeresebb Nechledil-Marsch nyerte meg tetszését, nem tudni. Ami tény: a hercegnő kérte fel a legközelebbi, a Zsófia-teremben sorra kerülő vigasság címadó keringőjének megkomponálására. ’Arany és ezüst’ volt a jelszó.

/Forrás: Gál Róbert: „Óh, lányka, óh lánykám… - Lehár, az operett fejedelme” Rózsavölgyi és Társa, 2006./

Lehár emlékezik: „Erre aztán nekiültem, s valami különösen szépet próbáltam kigondolni. S úgy hittem, hogy sikerült.’ - A bál fő attrakciója az „Arany és ezüst”- keringő volt. Mind ez ideig úgy volt szokás, hogy az estélyeken előbb eljátszották a címadó keringőt, s csak azután kezdődött a tulajdonképpeni bál. Ám ezen az 1902. január 27-én, e hétfői napon, ’alighogy felcsendült az első téma, amikor felzsongott a terem, az emberek fecsegtek, nevettek, táncoltak. A végén némi taps, ismétlést kértek, s ez volt minden. … Meg sem próbáltam, hogy valami nagyobb zenemű-kiadónak adjam el a kinyomtatás jogát. Chmel kiadó ötven forintot ajánlott érte; elfogadtam, s szentül meg voltam győződve, hogy az Arany és ezüst-epizód ezzel véget ért.”

/Bernard Grun: Gold und Silber, München és Bécs, 1970./

Chmel sürgősen eladta a keringőt a londoni Bosworth and Co. cégnek, s az rövid időn belül óriási üzletet csinált vele. Lehárnak ebből semmi nem jutott: ama ötven forinttal egyszer s mindenkorra kifizették.”

1902 márciusában a parancs a 26. ezredet Győrbe szólította. Lehár úgy döntött, hogy leveti a császári és királyi hadsereg uniformisát, és kilép a hadseregből. Ezzel lezárult a tizenkét évig tartó katonakarmesteri korszaka, szabad ember lett, jövőjét zenei talentumára építheti.”

/Forrás: Gál Róbert: „Óh, lányka, óh lánykám… - Lehár, az operett fejedelme” Rózsavölgyi és Társa, 2006./

(Folytatom)
557   Búbánat • előzmény556 2017-08-30 08:47:54
(Stockholm, Berwald-terem, 1981. június 12. - részletek)
556   Búbánat 2017-08-30 08:41:09
(közbevetőleg)

A Bartók Rádió sugározza ma délután

14.31 – 15.00 A Svéd Rádió Szimfonikus Zenekarának Lehár-hangversenye

Vezényel: Jan Stulen

Km. Nicolai Gedda (tenor)

1. Lehár Ferenc-Ludwig Herzer-Fritz Löhner-Breda: Friderika - Óh lányka, óh lánykám (Gedda)

2. Lehár Ferenc-Paul Knepler-Jenbach Béla: Paganini - Paganini áriája (Gedda)

3. Lehár Ferenc: Arany és ezüst – keringő

4. Lehár Ferenc-Ludwig Herzer-Fritz Löhner-Breda: A mosoly országa

a) Szu Csong belépője (Gedda)
b) Barackvirág-dal - Szu-Csong dala I. felv. (Gedda)
c) Vágyom egy nő után (Gedda)
555   macskás 2017-08-29 21:15:00
555
554   macskás 2017-08-29 21:14:46
553   Búbánat • előzmény552 2017-08-29 13:06:44
Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből

(XXXV.)
Lehár és Mahler kapcsolata

Lehár benyújtotta művét (Kukuska) a bécsi Operánál. Immár 1897 ősze óta olyasvalaki volt az igazgatója, akit a zeneszerző még a prágai időkből ismert: Gustav Mahler. S Mahler sehogy sem, semmi módon nem tudott dönteni. Kétségbeesésében Lehár a következő sürgönyt küldte neki:

„Alázatosan kérem nagyságod jelenlété operám előadásán, melyet magam vezénylek. Nagyságod kezében van művem sorsa, jövőjéről egyes egyedül nagyságod dönthet. Lehár Ferenc” /Bernard Grun: Gold und Silber, München és Bécs, 1970./

Mindhiába: Mahler nem válaszolt.

Lehár 1899. november 1-től ismét Bécsben volt, ismét katonakarmester.

[…] Lehár még mindig nem temette el azt az álmát, hogy a bécsi opera is bemutatja a Kukuskát. Mint bécsi katonakarmester egyszer a közeli Badenbe kellett utaznia.

„Közvetlenül a vonat indulása előtt beléptem egy fülkébe, ahol egy úr ült, újságjába mélyedve, Alighogy helyet foglaltam vele szemben, alighogy a vonat kigördült a pályaudvarról, útitársam rosszkedvűen félredobta az újságot. Lehet, hogy éppen a színházi rovatot olvasta… Erős, szemüveglencséken keresztül Gustav Mahler, az Operaház igazgatójának szemei szegeződtek rám! Hónapok óta vártam a döntését a Kukuska dolgában. Sorra-rendre csődöt mondott minden próbálkozásom, hogy színe elé kerüljek. Nem válaszolt távirati esedezésemre, hogy hallgassa meg az előadást Budapesten. S most egyszerre szemtől szemben ültem azzal az emberrel, aki kezében tartotta sorsomat! Micsoda lehetőség! Ilyen az emberéletben csak egyszer akad!
Persze, egyfelől… Másfelől a legvadabb történetek keringtek Mahlerről. Sündisznóállásba vonult számtalan ellenfelével szemben, egzaltáltnak, fanatikusnak mondták. Nemrég egy katonazenekar masírozott el az Operaház előtt, s vidáman fújta a Nibelungok motívumaiból összeállított indulót. Azt mondják, Mahler a Wagner elleni istenkáromlás hallatán dührohamot kapott, s megesküdött, katonakarmester soha többé nem teszi a lábát az Operába. Én meg pont most egyenruhában voltam! A galléromon díszelgő arany lant nyilván elárulta, hogy muzsikus ül vele szemben. Pillantása szinte átfúrta lényemet, lenéző, ellenséges, kihívó volt - legalábbis én így éreztem. Azt fontolgattam, hogy bemutatkozzam-e, beszélgessek-e vele semleges dolgokról. Ismertem magamat. Mivel még forró vágytam arra, hogy lássam operám bécsi előadását, már a harmadik mondatommal erről beszéltem volna. Netán kérdezzem egyenesen a művem sorsa felől? S akkor mi lesz, ha közismert szarkasztikus válaszainak egyikét vágja hozzám? Akkoriban még nem voltam annyira ura önmagamnak, mint ma… Ingadoztam hát a megszólítása és a lemondás között, s Mahler, aki jó emberismerő volt, talán észlelte, micsoda küzdelem dúl a szerény katonakarmesterben. Kemény, elutasításra kész szemei, mintha kissé ellágyultak volna. Végre elhatároztam, hogy legalább bemutatkozom, s a többit rábízom muzsikus-csillagomra. Éppen hozzáfogtam volna, hogy ’engedje meg…’, amikor megcsikordultak a fékek. Baden! Fel kellett pattannom, elköszöntem, mint az alvajáró, s keserű szívvel elhagytam a fülkét – anélkül, hogy Mahlerrel szót váltottam volna. Elvesztegetett lehetőség, gondoltam magamban szemrehányóan, operámat ugyanis nem fogadták el. Mahler alighanem csak futólag nézte át partitúrámat – egyet a sok száz közül.

Ma már örülök annak, hogy nem szólítottam meg. Mit is mondhatott volna nekem, az ismeretlen katonakarmesternek? Néhány közhelyet, amilyenek mindig kéznél vannak a kellemetlenkedő érdeklődők számára? Vagy legjobb esetben néhány zavart frázist, ha operámra terelem a szót? Mindkettő megfosztotta volna úti élményemet a maga bájától s szétrombolta volna azt a képet, melyet mindmáig megőriztem erről a zseniális, telivér muzsikusról.”

/Forrás: F.L.: Mein interessantes Reiseabenteuer (Érdekes úti élményem). Kézirat, 1930. ; Otto Schneidereit: Lehár, Zeneműkiadó, 1988.)/


Mahler véleménye Lehárról az idők folyamán nyilván megváltozott.
Julius Sterntől tudjuk (Volkszeitung, Bécs, 1924.III. 9.), hogy egy alkalommal azt mondotta Josef Hassreiter balettmesternek: „fel szeretné kérni Lehár Ferenc operett-komponistát, hogy komponáljon balett-zenét az Opera számára, hisz a mai opera és a tánc nagyon is közeli rokonai egymásnak. S hogy úgy véli, Lehár vonzó lehetne az Operában is, főképp, ha finomabb muzsikát és sajátos ritmusokat nyújtana.” Hírlik, hogy Hassreiter kételkedett, vajon a bécsi Opera bemutatna-e egy Lehár-balettet, mégpedig azért, mert „Lehár bolond volna, ha egy operai balettre pazarolná az olyan ötleteket, amilyeneket az operettfinálék számára talál ki. Hányszor adhatnák egy évadban? Legfeljebb háromszor-négyszer. Nevetségesen csekély tantiemet kapna, míg az operettek, melyeket sok százas szériában adnak elő a világ minden elképzelhetetlen színpadán, milliókat hoznak neki. Vajon lemondana-e a dicsőség kedvéért a pénzről?”

/Forrás: Otto Schneidereit: Lehár, Zeneműkiadó, 1988/

(Folytatom)
552   Búbánat • előzmény551 2017-08-29 13:04:43
Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből

(XXXIV.)
„A Kukuska hazai fogadtatása vegyes, hol dicsérő, hol kritikus, a túlzásoktól sem mentes.

A Pesti Napló szerint a század utolsó éveinek legkerekebb darabja, Lehár Kukuskája a francia irány szülötte. Lehár szuverén mestere a zeneszerzés technikájának, hamarosan a bécsi operett vizeire evezhet. Tágas, szivárványos triolákat ír a zenekarnak, énekszólamai parlandók, bőven használja a szóló- és kóruszsánert.

A Kukuska ’félsikere’ még nem tette lehetővé az egzisztenciálisan önálló muzsikusi életet, ezért – akarata ellenére, kényszerből – 1895 őszétől 1902 nyaráig a 26. gyalogezred zenekarának karmestere marad, de a kibontakozó tehetségét utóbb szerencse kíséri…

/Forrás: Gál Róbert: „Óh, lányka, óh lánykám… - Lehár, az operett fejedelme” Rózsavölgyi és Társa, 2006./
551   Búbánat • előzmény548 2017-08-28 13:52:17
Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből

(XXXIII.)
Mint Budapesten szolgáló katonakarmester újult erővel lát a Kukuska átdolgozásához.

Lehár mindenekelőtt azon igyekezett, hogy a budapesti operánál helyezze el a Kukuskát.

Végül is a Királyi Operaház elhatározza a mű bemutatását. A pesti bemutatóra 1898. május 2-án került sor. Az előadást kétszer is felújítják; 1901. december 8-án, Lehár vezényletével, illetve 1907. április 28-án új változatban, Tatjána címmel.

Lehár írja visszaemlékezésében :

„Káldy igazgató roppant jóindulattal volt irántam, de semmire nem tartotta a művet, mákszemnyit sem hitt a tehetségemben, s üres szavakkal igyekezett megnyugtatni. Az Operaházban egyébként nagyon is érdeklődtek a darab előadása iránt. Az együttes egyik énekese, Várady Sándor lefordította a művet. Máder Raoul, az akkori első dirigens is bízott bennem valamennyire, s azt javasolta, intézzük el röviden az ügyet: másnapra írjuk ki a próbatáblára a Kukuska próbáját, így kész tények elé állítjuk a direktort. Amikor később találkoztam Káldyval a kávéházban, gratulált nekem operám elfogadásához, és közölte, hogy a próbák már elkezdődtek. A budapesti előadáson jelentős sikert aratott a mű.”

/Forrás: F.L. „vom Schreibtisch und aus dem Atelier. Bis zur ’Lustigen Witwe’ (Műhelyforgácsok – Az út A víg özvegyig, Velhagen und Klasings Monatshefte, Bielefeld – Lipcse, 1912; Otto Schneidereit: Lehár, Zeneműkiadó, 1988.)/

Lehár köszönő levele Keglevich intendánsnak, a Magyar Királyi Operaház igazgatójának

(Magyar Állami Operaház archívuma)

Kegyelmes Úr!

Engedje meg Nagyméltóságod, hogy hálás köszönetünket fejezzük ki Kegyelmességednek a Kukuska elfogadásáért s ama nagylelkű támogatásáért, hogy szerény művünk oly fényes kiállításban, a legmagasabb művészi igényeket is kielégítő remek előadásban mutattatott be a közönségnek.
De ezen kívül igaz benső köszönettel tartozunk a minden tekintetben fényes előadásban közreműködött faktoroknak, a dirigensnek, a kartanítónak, a scenikai főfelügyelőnek, a magánszereplő művészeknek, a zene- és énekkarnak, mely erőknek a legnagyobb lelkesedéssel s szeretettel kifejtett összműködése az előadást oly művész becsűvé tette, minőt remélni nem mertünk, s amely párját messze földön nem egyhamar találja meg.

A hálaérzet leküzdhetetlen ereje tolmácsoltatja velünk a fentebb mondottakat, s melyhez még azon kérelmünket bátorkodunk csatolni, hogy Excellenciád bennünket nagybecsű jóindulatában és támogatásában továbbra is részesíteni kegyeskedjék.

Fogadja Nagyméltóságod kiváló tiszteletünk megnyilvánulását.

Budapesten, 1899. május 3-án

Lehár Ferenc

/Forrás: Magyar Állami Operaház adatszolgáltatása – 1988. március 18.; Szénássy Zoltán: Lehár – Madách-Posonium kiadó, 1995/

(Folytatom)
550   Búbánat • előzmény549 2017-08-28 13:41:55
Persze, az életrajzi kronológiát tekintve, nem érkeztünk még el az operettkomponálási korszaka kezdetéhez..., ugyanakkor a hivatkozott, személyes dokumentumok, forrásanyagok tekintetében "kiragadott" szemelvényekből böngészek - én is... A legvégére bizonyára "összeáll a kép"...
549   zenebaratmonika • előzmény548 2017-08-28 12:40:56
Azért ha ennyire lusta lett volna, nem született volna meg több mint 30 operett. Kálmán Imre hasonló idő alatt kb. 20 művet írt. Persze nem a mennyiség, hanem a minőség számít. Ha a mennyiséget vesszük, akkor Offenbach éa Nico Dostal meg Charles Lecocq túlszárnyalja bőven őket...
548   Búbánat • előzmény547 2017-08-27 13:12:00
Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből

(XXXI.)

Lehár tehát újra Budapestre érkezve, mindent megmozgat, hogy a Kukuskát Pesten is előadhassa. A magyar fővárosban a nagyvilági művész életét éli. Életstílusát édesanyja örökítette meg az Antal fiához írt levelekben.:

Tele van önbizalommal… Rosszullét fog el, ha elgondolkodom felette. Elképzelhetetlen, hogy egészséges emberben ne legyen több önfegyelem. Reggel nyolckor kel. Megfürdik, újságot olvas, majd reggelizik. Aztán fél órát dolgozik. Ebéd után négyig alszik… Másutt meg ezt írja Neubrant Krisztina: „ Kopott köpenyben, gyűrött nyakkendőben jött haza. Hiányzott az órája és a gyűrűje – majd idézi fiának jövőbe látó szavait -,: ’majd meglátják, sosem akarnak nekem hinni’.”

/Forrás: Bernard Grun: Dejiny operety. Opus, Bratislava, 1980.; Szénássy Zoltán: Lehár – Madách-Posonium kiadó, 1995/

Megint más helyen ezt írja az édesanyja Antalnak:

„… Azóta minden úgy van, mint régen. Ferenc befejez egy balettbetétet, reménykedik és álmodozik. Nyolcadikán megjött a postás. Ötvenegy forint tantiemet hozott az első két előadás után. Most egy hónapot várhat a következő elszámolásra. Ferenc negyvenegy forintot megtartott, tíz forintot nekem adott. A pénzen azonnal fát vettem. Ferenc százhetven forintot adott ki Lipcsében, és mindenét elzálogosította. Most Prágában vannak kilátások. Egy hónapig akar ott maradni, s mindent maga akar betanítani. Mibe fog ez kerülni! Mindenütt úgy lesz-e, hogy háromszor annyit költ, mint amennyit keres?

Apa talán jobban hitt a fia jövőjében, ám Antalhoz intézett leveléből kicsendül a szkepszis is :

„Biztosra veszem a sikert. Más lapra tartozik, hogy Franci képes lesz-e, hogy sikerét kiaknázza. Azt hiszi, ha szép sikere lesz, csak úgy dől hozzá a pénz; ez persze nincs így, most mindenekelőtt a kereskedőembernek kell a dolgokhoz hozzálátnia, s ilyenként Ferenc a legügyetlenebb ember, akit valaha is láttam.”

(Forrás: Anton Lehár: Unsere Mutter (Anyánk), Bécs, 1930.

(XXXII.)
Hogy pénzt keressen, ismét katonakarmesterkedik: a 87. gyalogezred zenekarát bízzák rá Triesztben. Majd ismét Polába vezénylik. De csakhamar Pestre siet, mert édesapja súlyosan megbetegedett:

Lehár írja visszaemlékezésében: :

„Apám, aki a Kukuska partitúrájának minden hangjegyét a szívébe zárta, arra kért, hogy játsszam el neki, ott az ágya mellett a Kukuska előjátékát. Szörnyen nehéz szívvel, de átéreztem azt, hogy atyámnak utolsó órájában örömet szerzek, e megható pillanatban tudásom egész erejével játszottam. És drága jó atyám egyre jobban elhaló arcjátékából láttam, hogy megelégedettség, boldogság ült ki arcára abban a keserves órában, amikor a kaszás ember az ágyához lépett. Soha az életemben ennél szebb és nagyobb elismerés nem jut ki nekem.”

/Forrás: Híres zenészek. Wolfner Kiadó, Budapest, 1912.; Lehár Ferenc élete - A Zene 1941/1.; Szénássy Zoltán: Lehár – Madách-Posonium kiadó, 1995/

Egy másik forrásból is megtudhatjuk, hogy mit érzett Lehár édesapja elvesztésekor:

„E férfiú halála váratlan, súlyos csapást mért az egész családra. Különösen engem érintett igen súlyosan ez a veszteség. Csak most tudtam meg: újra meg újra végigtanulmányozta a Kukuska partitúráját kottafejről kottafejre, nagyon is méltányolta a művet, s csak az indította arra, hogy visszafogja komponálásra irányuló biztatást, hogy félt: feladom biztos állásomat. Még halálos ágyán is arra kért – miután Polából hozzá siettem -, hogy játsszam el a Kukuska nyitányát. Megható volt a pillanat: nehéz szívvel játszottam, s mégis igyekezte, hogy még egyszer utoljára örömet szerezzek annak az embernek, aki érezte: közeledik a vég. A haldokló arcvonásaiból felém ragyogott az a belső bizalom, hogy gyermeke végül majd sikert arat. Soha életemben ennél nagyobb elismerés nem érhet.”

/Forrás: F.L. „Mein Werdegang” (Fejlődésem útja). Die Zeit, Bécs, 1907. X. 25.

Id. Lehár Ferenc 1898. február 7-én halt meg Budapesten. Fia már áprilisban visszatért a fővárosba, és apja után átvette a 3. bosnyák zászlóalj zenekarának vezénylését.

(Folytatom)
547   Búbánat • előzmény546 2017-08-26 07:47:40
Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből

(XXX.)
Lehár az Adria partján Felix Falzari, velencei születésű korvettkapitány ösztönzésére orosz témájú operát komponált, a Kukuskát. Falzari írta a dalmű szövegét. Az ősbemutató Steegmann udvari tanácsos ajánlásával a lipcsei Városi Színházban volt 1896. november 27-én.
A darab keletkezéséről, előzményéről így ír Lehár:

„… Falzari hozott magával egy szövegkönyvet, melynek története a Volga partján játszódott. Megtetszett és elkezdtem írni a zenét. Tíz hónap múlva kész voltam vele. A tiszti kaszinó termében mutattuk be, kicsit furcsa módon, énekesek nélkül. Falzari elolvasta egy-egy jelenet szövegét, és én utána a zenekarral lejátszottam a hozzá illő muzsikát. A közönség így is elismerő tapsokkal jutalmazta operámat, melynek a Kukuska volt a címe.”

„Kukuska” szó egyébként kakukkot jelent. Amikor a kakukk rügyezéskor először megszólal, a szibériai rabokban felébred a remény, hogy számukra is eljön a tavasz.” „Steegmann udvari tanácsos elfogadta a Kukuskát a lipcsei Városi Színház számára. Ezért feladtam tengerészkarmesteri állásomat, s Falzarival együtt Lipcsébe utaztam.”

Lipcsében Tatjána címen mutatták be a Kukuskát. Lehár ekkor azt mondja magáról: „A földkerekség legboldogabb embere voltam ekkor.”

/Forrás: Szénássy Zoltán: Lehár – Madách-Posonium kiadó, 1995/

Szüleinek ezt írja:
„Nem vagyok én katonakarmesternek való, túl kényes hozzá a becsületem!... Hát nem bocsátjátok meg fiatoknak, hogy végre valahára lerázza magáról a szolgaságot? Attól a perctől fogva, hogy valóra váltottam elhatározásomat, úgy érzem, mintha újjászülettem volna! Eljő majd a nap, amikor meg fogtok érteni!”

/Forrás: Ernst Decsey: Franz Lehár, Bécs, 1924.; Otto Schneidereit: Lehár. Zeneműkiadó, 1988./

A Neues Wiener Journalnak /Wiener Porträts. Franz Lehar (Bécsi portrék: Lehár Ferenc)/ így nyilatkozott 1903-ban:
„Premier Lipcsében! Gondolják csak el: fiatalemberként érkezem a városba, látom, hogy mindenki a próbákkal foglalatoskodik, hallom a muzsikámat, látom, ahogyan életre kel a művem, amiről eleddig csak álmodoztam. Alighanem ez volt életem legboldogabb órája!”

Lehár:
„Egy orosz katona beleszert egy volgai halászleánykába. A lány kedvéért őrszolgálat közben elhagyja posztját. Szibériába száműzik. A leány követi őt a kárai aranybányába, ám ott már nem találja kedvesét: az, a csalóka szibériai tavasz csábításának engedve, elmenekült. A szerelmesek a végtelen hómezőkön találnak egymásra, hogy a halálban egyesüljenek.
Fiatalos lendülettel és lelkesedéssel, egyetlen nekifutásra írtam meg a művet, s ma sem kell szégyellnem a partitúrát. Ráadásul fiatal, teljesen ismeretlen zeneszerző létemre még szerencsém is volt. Találtam kiadót, aki kinyomatta az operát, azután meg rám talált a lipcsei Városi Színház, ahol 1896. november 27-én sor került az ősbemutatóra.
Már odautaztam jó előjellel lepett meg a sors. Egy eladdig teljesen ismeretlen útitársam elmondta, hogy ő tervezte és festette az opera díszleteit, melynek roppant fiatal szerzője kétségtelenül nagy jövőnek néz elébe. Az illető nem volt más, mint Kautsky, a híres színpadtervező. S éppen ő tervezte operám díszleteit! A bemutató napján a – mostani ismereteim szerint nyilván felbiztatott – legidősebb díszletezőmunkás jóakaratúan vállon veregetett, és megjósolta, hogy hatalmas sikerem lesz. Tíz márkát adtam neki, jószerint minden vagyonomat. Amikor azután hadnagy öcsémet, akinek csak két nap szabadsága volt, s aki idesietett az erdélyi Brassóból, meghívtam vacsorára, hogy megünnepeljük a premiert, én magam nem ettem semmit. Meglévő készpénzemből nem fióutotta volna kettőnkre.”

/Forrás: „F.L. erzählt” (L.F. mesél), Das Deutsche Podium, Berlin, 1940. IV. 26.; Otto Schneidereit: Lehár. Zeneműkiadó, 1988./

A mű nem maradt meg a színház repertoárján.
„Néhány szólista megbetegedett az ötödik előadás után, közbejött Bellincoli vendégjátéka, s a Kukuska hét előadás után nyomtalanul kimúlt. Ott álltam hát pénz nélkül, állás nélkül.”

Nem tehetett mást, mint hogy egyelőre a szüleihez költözzék Budapestre – akkor már Szarajevót ott hagyták, mivel a 3. boszniai gyalogezredet Pesten állították fel, az apa volt az ezredzenekar főnöke…

/Forrás: Otto Schneidereit: Lehár. Zeneműkiadó, 1988./

(Folytatom)
546   Búbánat • előzmény545 2017-08-24 21:54:13
Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből


(XXVII.)
Lehár Ferenc losonci állomáshelyét és állását otthagyva az Adriai-tenger melletti Polában jutott új munkalehetőséghez: a haditengerészet köteléke zenekarának lett a karmestere. Erről a váltásról később így nyilatkozott:

„1894-ben történt, hogy atyai barátom, Komczák arról értesített, hogy megbíztak a katonakarmesteri állással a szép Pola városában. Igencsak csábosnak találtam 24 éves fejjel ezt az állást. Maga az, hogy száztíz ember állt a rendelkezésemre, köztük több mint harminc zenetanár, őrmesteri rangban – ó, mit jelentett ez egy magamfajta ifjú muzsikusnak!”

/Forrás: „Lehar als Marinekapellmeister. Erinnerungen des Komponister. (Lehár mint tengerészkarmester.); A zeneszerző emlékeiből. Neues Wiener Tagblatt, Bécs, 1916. VI. 10.); Otto Schneidereit: Lehár. Zeneműkiadó, 1988./

(XXVIII.)
Pola fontos állomás lett Lehár Ferenc életében. Nemcsak a K.u.K. regiment mundérját cserélte fel az elegáns tengerésztiszti egyenruhával, de egy új világot is megismert. Itt kezd túllépni provinciális szemléletén, s első ízben ismerkedik „Európával”. [b] II. Vilmos német császár meglátogatta a polai haditengerészeti támaszpontot.
[/b] A Tiszti Kaszinóban hangversenyt adtak a tiszteletére. Európa leghatalmasabb uralkodója az ünnepség után telefonon gratulált Lehárnak és érdemrenddel tüntette ki.

/Forrás: Szénássy Zoltán: Lehár - Madách-Posodium, 1995.; Híres zenészek.,Wolfner Kiadó, Budapest, 1912., 197. o./

(XXIX.)
Lehár 1895 júniusában élete első tengeri utazására vállalkozott:

„Egy napon megtudtuk, hogy a Monarchia hajókat küld Kielbe, az Északi- és Keleti-tenger közötti csatorna ünnepélyes megnyitására. Az útiterv szerint odamenet Spanyolországot és Angliát érintettük volna, a visszaúton pedig Franciaországot és Gibraltárt. Lóhalálában rohantam Falzari barátomhoz, elmondtam, mennyire vágyom, hogy én is végigcsinálhassam ezt az utat. Falzaro lehűtötte reményeimet, azt mondta, a tengerészkarmesternek sajnos Polában kell maradnia., s verjem ki a fejemből ezt az illúziót. Erre levelet intéztem báró Sterneckhez, az admirálishoz, és egy hétre rá megjött a parancs, hogy a tengerészkarmester harminc válogatott muzsikussal egyetemben szálljon hajóra – a Mária Teréziára! A hajón legelőször is a parancsnoknál, Károly István főhercegnél jelentkeztem. Első szavai hozzám ezek voltak: ’Az a kívánságom, hogy minden műsorban szerepeljen legalább egy magyar zeneszám!’ Így feleltem: ’Királyi fenség, ez nem fog nehezemre esni, hisz magyar vagyok, s így elég nagy repertoárom van magyar darabokból.’ A főherceg hibátlan magyarsággal így v válaszolt: ’Nagyszerű, ezek szerint jól megértjük majd egymást!’
Akkoriban igen flottul hegedültem, összeállítottam magamnak számos, sajátosan magyaros hegedűszólót, s ezeket minden áldott nap el kellett játszanom, ha esett, ha fújt, még szélviharban is. Csak a Biscayai öbölben volt olyan hallatlan vihar, hogy minden hangszer elnémult, a fedélzeten csak kifeszített kötelek mentén tudtunk közlekedni. Hogy mi egyebet láttam az út során? Csak címszavakban sorolhatom: Gibraltárból vonaton mentünk Rondába - a dél-spanyolországi Malaga tartomány egyik városába -, ebbe a nevezetes, borzongató szakadékokkal szabdalt magaslati üdülőhelyre, onnan Lineába – Cadiz tartományban -, hogy megnézzük a bikaviadalt, onnan át Tangerbe – észak-marokkói tartományi székhely a Gibraltári-szoros mentén -, ahol a német konzul óva intett attól, hogy bemenjünk a városba. Hajóutunk alatt rengeteg repülőhalat láttunk, egyszer egy cápát is. Éjszaka gyakran haladtunk lángolónak tetsző hullámokon át – ez volt a tengeri fény. Megemlíteném még a délibábot is, amikor is valamennyi hajót fejen állva, vitorlával és kéménnyel lefelé láttuk a horizonton.
Kielben nagy volt az ünnepség. Valamennyi náció hadihajói megjelentek, s parancsszóra üdvlövéseket adtak le, hogy az ember már attól tartott: elsüllyed az egész világ.
Két hónapos út után visszatértem Polába, s úgy éreztem, mintha kicseréltek volna, mintha más ember lennék.”

/Forrás: „Lehar als Marinekapellmeister. Erinnerungen des Komponister. (Lehár mint tengerészkarmester.); A zeneszerző emlékeiből. Neues Wiener Tagblatt, Bécs, 1916. VI. 10.); Otto Schneidereit: Lehár. Zeneműkiadó, 1988./

(Folytatom)
545   Búbánat • előzmény544 2017-08-23 08:59:04

Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből

(XXV.]
A Szüsz Lajos kávéházában kirobbant „losonci affér” - és következménye: Lehár véglegesen távozik Losoncról.

Erről a fejleményről Lehár Ferenc így számol be:

„Losonci tartózkodásomnak azután a hegedűjátékom vetett véget. Semmivel sem tudtam a jobban a magyarokból álló közönség szívéhez férkőzni, mint amikor a hegedűt vettem a kezembe, s a zenekartól kísérve, előbb hangulatos, lágy andalító magyar dalokat, majd tüzes csárdásokat játszottam egész cigánymódra. Az egyik estén, 1893. esztendő december havában, hangverseny után farkasétvággyal láttam hozzá a vacsorámhoz, amikor egy törzstiszt, a pincér útján fölszólított, hogy hegedűszólón játsszam el egyik kedvenc dalát. Művészbüszkeségem fölháborodott az ilyen eljáráson és visszaüzentem, ugyancsak a pincér útján a törzstisztnek: ’Én nem vagyok cigányprímás! Ha az úr akar valamit tőlem, hát jöjjön el ő maga és kérjen meg, és ne üzengessen nekem a pincérrel.’ Összetűzésre került sor és bár a tisztikar rokonszenve az én oldalamon volt, mégis mint fiatalabbat, bocsánatkérésre szólítottak föl. Erre én állásom fölmondásával válaszoltam.”

/Forrás: Szénássy Zoltán: Lehár - Madách-Posodium, 1995.; Híres zenészek.,Wolfner Kiadó, Budapest, 1912., 196. o./

Az előbbi históriának egy másik változata, ugyancsak Lehár szavaival – másik forrásból:

„…Egy némileg kínos konfliktus révén ráadásul elvesztettem losonci állásomat is. Zenekarommal koncertet adtam a tiszti kaszinóban, s éjféltájban vissza akartam vonulni. Ekkor egy őrnagy felkért, játsszak neki egy hegedűszólót, amit a kései időpontra való tekintettel visszautasítottam. Az őrnagy azonban kitartott óhaja mellett, végül erős kifejezéseket is használt, amire sarkon fordultam és átmentem a szomszédos biliárdszobába. Másnap ezredraportra rendeltek; az ezredes felszólított, hogy kövessem meg az őrnagyot. Tiltakoztam, és azt mondtam, hogy nem vagyok cigány, aki parancsra bazsevál. Az ezredes felmondással fenyegetett, én azonban már magammal is hoztam a felmondásomat. Ez az eset döntő hatással volt további életpályámra, mert kikerültem ebből a sárfészekből, s bele egy vadonatúj környezetbe.”

/Forrás: F.L. „vom Schreibtisch und aus dem Atelier. Bis zur ’Lustigen Witwe’ (Műhelyforgácsok – Az út A víg özvegyig, Velhagen und Klasings Monatshefte, Bielefeld – Lipcse, 1912; Otto Schneidereit: Lehár, Zeneműkiadó, 1988.)/

Lehár losonci búcsúkoncertje
A helyi lap erről így tudósított:

„Lehár karmester búcsúhangversenyét szerdán febr.28-án esti 8 órakor tartja meg a Vigadó nagytermében a következő műsorral:

… 5. ifj. Lehár Ferenc: Az utolsó üdvözlet – hegedűszóló
… 6. ifj. Lehár Ferenc: Tarkaságok a hangok világából – egyveleg
… 27. ifj. Lehár Ferenc: Adria keringő

A körünkből távozó kedves karmester egyúttal minden jó barátainak és ismerőseinek, kiktől személyesen nem búcsúzhatott el, lapunk útján mond szívből eredő ’Isten hozzád’-ot, forrón köszöni a losonci közönségnek iránta tanúsított rokonszenvét, és kéri, hogy továbbra is jól emlékezzék meg róla, valamint, hogy ő előtte is a Losoncon töltött idő felejthetetlen lesz!”

/Forrás: Szénássy Zoltán: Lehár - Madách-Posodium, 1995.; Losoncz és Vidéke, 1894. február 4./

Hogy milyen népszerű volt Losoncon a 25. gyalogezred zenekarának karnagya, azt a losonci hölgyek ajándéka is érzékelteti. A búcsúzó Lehárnak egy karnagyi pálcát adtak, aranyozott kis lanttal díszítve, az alábbi szöveggel:

„Ifjú Lehár Ferencnek, Losonc
város hölgyei…”
Losoncon, 1894. március 4.”

S amikor elindult a vonat Lehárral a losonci állomásról, a búcsúzók sokasága integetett. A cigánybanda pedig kedvenc nótájával búcsúztatta: „Cserebogár, sárga cserebogár…”

(XXVI.)
Még ezen időszak történései:

[b Lehár írja:[/b] „Apám azonban sehogy sem tudott beletörődni abba, hogy ne legyek katonakarmester. Ezért azután Ausztria és Magyarország egyetlen haditengerészeti zenekarának karmesteri állására pályáztam, s a 120 pályázó közül én lettem a győztes.”

/Forrás: Szénássy Zoltán: Lehár - Madách-Posodium, 1995.; Híres zenészek.,Wolfner Kiadó, Budapest, 1912., 196. o./

Szülei ekkor Szarajevóban laktak. Lehár oda megy családjához. Onnan értesíti a losonciakat élete további alakulásáról. Lélekben és gondolatban tehát még mindig Losoncon van. A losonci újság az alábbi hírt teszi közzé:

„Lapunk munkatársa csütörtökön délben a következő szövegű táviratot kapta Szarajevóból:
’A katonai tengerészet karnagya vagyok. 3000 forint fizetéssel… Lehár.’ S ha sajnáltuk is eltávozását, most örülnünk kell nagy szerencséjének.”

/Forrás: Szénássy Zoltán: Lehár - Madách-Posodium, 1995.; Losoncz és Vidéke, 1894. március 18./
544   Búbánat • előzmény543 2017-08-22 17:17:01
Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből

(XXII.)
Losoncz és Vidéke, 1892. február 7.

„Tiszti estély – január 31.”

„A választás szele szétfújta az ezredet a megye négy tája felé, s így nolens volens cserbenhagyták a tiszt urak a kedves múzsát, s míg ez szomorúan vonult el, Apollo diadallal vonult helyére szombaton este, január 31. losonci dalnok mesterét Lehár Ferenc cs. és kir. karmester urat állítva a művészet pódiumára, kezébe adva a hegedűt, hogy az sírjon s ríkasson, hisz utána következő táncban úgy is kacaghatunk eleget. – S a karmester úr játszott, ahogy játszani szokott, művésziesen! Karmester úr! Ön felidézte bennünk a szerelmi érzetek tengerét. De sok ’boldogtalan szerelmes’ boldog lenne, ha kedvesét az Ön ’ Serenade romantiqué’-jével tudná ablaka alatt meglágyítani.”

(XXIII.)
Az első operettet minden valószínűség szerint Losoncon vezényelte. Ez volt a Toggenburg lovag. A korabeli sajtó erről az előadásról is megemlékezik:

„[…] a függöny múzsa alakjai biztatóan mosolyognak. Lehár Ferenc karmester úr odaült dirigens székéhez, megsuhintja az ütemvesszőt, s a zenekar játssza a nyitányát az operettnek, amelynek zenéjét Mägele Ferencz szerzette… S midőn az utolsó akkord elhangzott, a teremben tapsvihar táncolt végig, s míg ez hódolatul szólt a szereplőknek… Lehár Ferenc karmester úrnak, ki fáradságot nem ösmerő buzgalommal emelte oly magas művészi tökélyre az éneket s adta a finom zenét.”

/Forrás: Szénássy Zoltán: Lehár - Madách-Posodium, 1995.; Losoncz és Vidéke, 1892. február 21./

(XXIV.)
A magyar társadalom 1894-ben ünnepelte Jókai Mór írói munkásságának ötvenedik évfordulóját. Az eseményről az egész országban, szinte mindenütt megemlékeztek. Egy Jókai- ünnepségre Losoncon is sor került. Lehár – aki feltehetően jól ismerte a szintén komáromi Jókait – maga is részt vett földijének való tiszteletadásban. A helyi lap így számol be az eseményről:

„A helybeli állami tanítónőképző intézet Jókai Mór tiszteletére nagyszabású jótékony célú hangversenyt rendez f. évi febr. hó 10-én a ’Vigadó’ nagytermében.
A műsor a következő:

1. Perzsa díszinduló, ifj. Lehár Ferenctől; előadja a tanítóképző-intézeti ifjúság zenekara.

2. Jókai méltatása című felolvasás; tartja Nagy Iván áll. tképző-intézeti tanár.”

/Forrás: Szénássy Zoltán: Lehár - Madách-Posodium, 1995.; Losoncz és Vidéke, 1894. február 4../
543   Búbánat • előzmény542 2017-08-21 08:46:11
Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből

(XIX.)
„Losoncz és Vidéke” szívesen foglalkozott a katonazenekar fellépéseivel. Méltatása Lehárról:

(„Katonai hangverseny.) Folyó hó 11-én este tartatott meg a vigadóban az első katonai hangverseny ifj. Lehár Ferenc új karmester vezetése alatt. A fiatal zenész a zenekart nagy tűzzel és buzgósággal vezényelte, mi a zenekart is láthatólag magával ragadta; de különösen magán hegedűjátékával (czigány, helyesebben magyar tánczokat játszott) oly tetszést és elismerést aratott, akár mint az igazi virtuózt illeti.”

/Forrás: Szénássy Zoltán: Lehár - Madách-Posodium, 1995.; Losoncz és Vidéke, 1890. október 19./

(XX.)
De nemcsak a losonci közönség figyelt fel az ifjú Lehár Ferencre. Az ezred parancsnoka, báró Fries ezredes kinevezte 17 éves leánya mellé énektanárnak. Erről a „pedagógiai” küldetésről Lehár így vélekedik:

„Bőbeszédűen azonnal kinevezett lánya énektanárává. Bevallhattam volna-e, hogy a konzervatóriumban valójában hegedülni tanultam? Nem is kissé jöttem zavarba, amikor szemtől szemben álltam Fries Vilma baronesszel, egy csinos, 17 esztendős lánnyal. Némi skálázással és dalocskákkal kezdtük. Az ifjú hölgy igen hamar észrevette, hogy nem értek az énektanításhoz. Legszívesebben visszarohantam volna az ezredes papához, de nem volt mit tenni: a parancs, az parancs. Fries Vilma ugyan nem tanult meg tőlem énekelni, de már a második órán elénekelt egy dalocskát, amit neki komponáltam. Ó, de sokszor próbáltuk a Vége már! című dalt… Mindig találtam kivetni valót az előadásában, ő pedig énekelt, míg be nem rekedt. Némi döbbenettel ébredtem rá, hogy énekmesteri módszerem korántsem az igazi, s hogy még teljesen tönkre is tehetem szerény hangocskáját. Így hát megegyeztünk abban, hogy betegnek tetteti magát mindaddig, míg elfelejtődik énekmesteri funkcióm.”

/F.I. Gesangmeister sein ist schwer (Nehéz énekmesternek lenni), Berliner Illustrierte Zeitung, Berlin, 1938 márciusi, Ausztriának szentelt különszám /

(XXI.)

A „keringőkirály” találkozása a későbbi „operettkirállyal” – Bécsben

Losonci karnagy korában, amikor az egész világ Johann Strausst ünnepelte, Bécsben nagyszabású hangversenyt rendeztek a „keringőkirály” tiszteletére. Az Osztrák-Magyar Monarchia minden részéből összejöttek az énekesek, zenészek, karmesterek, hogy tisztelegjenek a nagy mester előtt. A koncert végén küldöttségek fejezték ki jókívánságaikat Straussnak. Különös színfoltja volt az ünnepségnek, amikor a színpadra két katonakarmester lépett, s a cs. és kir. hadsereg nevében átnyújtották az ünnepeltnek a tisztelet koszorúját.
Az egyik karmester Karl Komczák, a Bécsben állomásozó 84. gyalogezred, a másik Lehár Ferenc, a losonci 25. gyalogezred zenekarának dirigense volt.

/Forrás: Szénássy Zoltán: Lehár - Madách-Posodium, 1995.; Bernard Grun: Dejiny operety. Opus. Bratislava, 1980., 285. l./

Ekkor találkozott a „keringőkirály” a későbbi „operettkirállyal”. Ez volt az egyetlen alkalom, amikor Strauss és Lehár szemtől szemben látták egymást. Lehár így emlékezik meg:

„Szinte látom még magam előtt, a koromfekete festett hajával és bajuszával. Látszott, hogy öreg és gyenge. Ám amint fellépett a magas karmesteri dobogóra, azon nyomban mintha kicserélték volna. Már a keringő első hangjai után elkezdett a zene ritmusára hajladozni; mintha csak táncolna. Hatalmas taps töltötte be a túlméretezett hangversenycsarnokot, szinte elnyomta a zenekart. Így hát megadatott, hogy halála előtt valóságos valcerkirályként láthassam még Johann Strausst, bécsi népe elismerése és ünneplése közepette.”

/Forrás: Szénássy Zoltán: Lehár - Madách-Posodium, 1995.; Bernard Grun: Gold und Silber (Arany és ezüst), Mümchen és Bécs, 1970)
542   Búbánat • előzmény541 2017-08-20 20:16:09
Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből

(XVI.)
A losonci esztendőkről…

„Húszéves voltam ekkor – még ma is örömmel gondolok vissza a losonci kis helyőrségre, ahol a katonabanda szervezése volt a legfőbb feladatom. Hiszen alig volt hivatásos zenész a zenekarban, s a zeneértő újoncokkal kellett dolgoznom. Losoncon egyébként komoly munkát is folytattam, kvartettet alakítottam… Általában Losoncon igen jól éreztem magam. Ott írtam első operámat is. Mlcoch főhadnagy, egy zseniális fiú írta a librettót, melynek zenéjével egy operapályadíjra jelentkeztem. A díjat nem én nyertem el, de megvigasztalt, hogy az ’első kutyák és az első operák a sutba valók’. – írja később a losonci évekről. Az említett szerzemény a [b] Rodrigo [/i] című opera. A művét nem íróasztal és zongora mellett szerezte, hanem a „zenekarral” hangszerelte. A hibák így mindjárt nyilvánvalóak lettek.

/Forrás: Szénássy Zoltán: Lehár - Madách-Posodium, 1995; Híres Zenészek, Wolfner Kiadó, Budapest, 1912., 196 l./

(XVII.)
Ezt a zeneszerzői stílust így jellemzi:

„Losoncon a katonazenészek, élükön az őrmesterrel, minden jelenet után tapintatosan értésemre adták, hogy tetszik-e nekik, amit komponáltam vagy sem. Ha tetszett a muzsika, az őrmester biztatóan a vállon veregetett, ha nem úgy szó nélkül… átballagtak egy korsó sörre.

/Forrás: Gál György Sándor – Somogyi Vilmos: Operettek könyve, Budapest, Zeneműkiadó, 1959., 379. l./

(XVIII.)
Ahhoz, hogy Lehár zeneszerzővé és zenekarvezetővé fejlődjék, tulajdonképpen a ’losonci remeteség’ adott igazán alkalmat:

„A zenekarnak nem volt túl nagy repertoárja, s próbákkal sem terhelték agyon. Így hát teljességgel a rendelkezésemre állt, s segítségével annyit kísérletezhettem rajta, amennyit akartam. „

/Forrás: F.L. „vom Schreibtisch und aus dem Atelier. Bis zur ’Lustigen Witwe’ (Műhelyforgácsok – Az út A víg özvegyig, Velhagen und Klasings Monatshefte, Bielefeld – Lipcse, 1912)/

(folytatom)
541   Búbánat • előzmény540 2017-08-19 11:55:10
Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből

XIV.
Lehár Ferenc a prágai konzervatóriumi diploma megszerzését követően Barmen-Elberfeld városában kezdte meg működését: színre lép a hegedűművész és a dirigens. Az ottani színházban talált állást mint koncertmester – de nem sokáig tartott ki:

„ Bár vonakodva s csakis anyagi megfontolásból fogadtam el az állást, igencsak hasznomra vált ez az első év, melynek során koncertmesterré léptem elő. Megismerkedtem a zenekarral, s világosabb fogalmat alkothattam magamnak a színházról, legfőképpen az operáról. Apám távirata azonban hirtelen Bécsbe szólított: sürgősen kellett a zenekarába egy szólista. Gettke, az igazgatóm, csak azzal a feltétellel volt hajlandó elengedni, ha megfelelő helyettest állítok. Mivel ez nem ment olyan gyorsan, egyszerűen megszöktem, szerződésszegő lettem. Üldöztetésemet azonba abba kellett hagynia, mivel közben a katonasághoz asszentáltak.” – írta később az esetről.

/Forrás: Ottó Scnneidereit: Lehár, 1988/

XV.
Magára húzta a császár mundérját, s viselte azt közel 12 esztendőn át – előbb az apja katonazenekarában – a két Lehár együtt – muzsikált, de aztán az id. Lehár így szólt fiához:

'-Lássad, hogyan boldogulsz, keress magadnak saját állást!' "- Nekiindultam keresni, s vagy ötven folyamodó közül én kaptam meg a katonakarmesteri állást a 25. gyalogezrednél, az Ipoly menti Losoncon: havi fizetésem 60 forint meg 17 forint szálláspénz! Húszesztendős lévén, négy évvel megdöntöttem apám rekordját, aki 24 éves fejjel lett a hadsereg legfiatalabb karmestere.”

Bizonyos zeneszerzői múlt is van már mögötte…

„/Forrás: Szénássy Zoltán: Lehár - Madách-Posodium, 1995; Ottó Scnneidereit: Lehár, 1988/

(A következőkben Lehárnak losonczi állomáshelyén való négyéves működésére visszaemlékezéseivel folytatom)
540   Búbánat • előzmény533 2017-08-19 11:11:05
Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből

(XII.)
Lehár Ferenc így emlékezik vissza Antonin Dvořákkal való találkozására, kapcsolatára:

1884-ben az apa ezredét áthelyezték Prágába, ettől fogva a fiú a szüleivel élt; vége szakadt a nyomorúságnak.

1885-ben már talált egy kiadóra G-dúrban komponált Sonate á l’Antique-jára: a bécsi Hofbauer céget. A vágyról, hogy komponáljon, s az alkotás öröméről így nyilatkozott később:

„A zeneszerzés most már fontosabb volt nekem, mint tulajdonképpeni szakom,a hegedülés. Antonin Dvořák, a híres cseh zeneszerző, megerősített ebben az igyekezetemben. Ahányszor csak befejezett egy új vonósnégyest, meghívott néhány konzervatóriumi növendéket, játsszák el őnála. Így ismerkedtem meg vele, s egyszer eljátszottam neki egyik magam komponálta szonátámat. Dvořák akkor azt mondta, akasszam szögre a hegedűt, szenteljem magam csakis a zeneszerzésnek. Ezt azonban a legszigorúbban tiltották a konzervatóriumban, nehogy a növendékek elhanyagolják tulajdonképpeni szakukat. Nem sokat törődtem a tilalommal, s titokban magánleckéket vettem Fibich prágai zeneszerzőnél. Az igazgató végül mégis rájött a dologra s kijelentette: vagy elhagyom a konzervatóriumot, vagy abbahagyom a magántanulást Fibichnél, amit nehéz szívvel bár, de el kellett fogadnom. Mikor egyszer apámnál voltam látogatóban Bécsben, elpanaszoltam neki bánatomat. Rábeszélt, hogy gyűrjem le még azt az egy esztendőt, tegyem le a vizsgáimat, szerezzem meg a diplomát, mely nélkül nem tudok magamnak hegedűsként egzisztenciát teremteni. 17 éves voltam, mikor apám elvitt Johannes Brahmshoz ; neki is eljátszottam a szonátámat. Brahms igen jóakaratúan nyilatkozott felőlem, s ajánlólevelet adott Mandyczewski professzorhoz. Nem vehettem hasznát, mert vissza kellett térnem Prágába. Így hangzottak az ajánló sorok: Figyelmébe ajánlom Lehár zen.ig. urat, s kérem, szíveskedjék fia ügyében intézkedni – a mellékletek magukért beszélnek s magukat ajánlják!”

/Forrás: F.L. „vom Schreibtisch und aus dem Atelier. Bis zur ’Lustigen Witwe’ (Műhelyforgácsok – Az út A víg özvegyig, Velhagen und Klasings Monatshefte, Bielefeld – Lipcse, 1912)/


(XIII.)
Lehár visszaemlékezése Leo Fallra

„Egy nap eljött hozzánk Leo Fall apja, szintén katonakarmester, a fiával. Tanulónak vették fel a zenekarba, s közös pultnál ültünk. Ez volt első találkozásunk. Később magam is katonakarmester lettem, s elhagytam Bécset. 1903-ban, Leo ismét felbukkant. Arra kért, adjak neki ajánlólevelet Girardihoz, s én ezt megtettem. … Fall állhatatlan szellem volt, tulajdonképpen szinte soha nem lehetett elkapni. Máig sem tudom, mikor és hogyan szakított időt arra, hogy megalkossa nagy műveit. Kedves ember volt, és nagy művész…. Fiatal korban könnyebb összebarátkozni, mint érettebben, s így ő az elkövetkezendő években mindvégig jó pajtásom volt, aki a maga útját járta ugyan, de valahányszor életútjaink keresztezték egymást, mindig újra meg újra és szívesen folytatta a régi kapcsolatot… Fall a világ legszerényebb kollégája, megbízható barát és minden ízében jó ember volt … olyan, aki az élet teljéből merített, s mindenek teljéből adakozott.”

/Forrás: F.L. , Erinnerung an Leo Fall, Neue Freie Presse, Bécs, 1930., IX. 17./

539   zenebaratmonika • előzmény538 2017-08-18 12:03:09
Ez aranyos volt, tehát már rögtön meg is csalták....
538   Búbánat • előzmény533 2017-08-18 11:22:33
Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből

Szó volt már Lehár budapesti gimnáziumi tanulmányainak „ellezserségéről”; és még korábbról, a Rákóczi téren lakó nagyanyja házának udvarán megtapasztalt [b] „első szerelem” élménye….
[/b]Többet is megtudhatunk ennek a „történetnek” a körülményeiről; szemléltető leírást nyújt a zeneszerző kései visszaemlékezése az anyai nagymamai (özv. Neubrandtné) házról is:

(XI.)
„Az udvarán volt egy kis kert, leért egészen a zöldre festett kútig. Kicsiny ágyásokban termett ott a rozmaring és a kakukkfű, a szegfű és a rezeda. Az apró kaviccsal kirakott kerti utakat keserűvíz-flaskák szegélyezték, melyeknek nyakát a földbe fúrták. A magas rózsatöveket apám vásárolta a Margit-sziget kertészetéből, s sajátkezűleg ültette el; rudak támasztották, tetejükön piros, fehér meg zöld üveggömbökkel. Lugas támaszkodott a kertfalhoz, bükköny és vadszőlő kúszott rá; kis pad is volt benne, s ott találkoztam legelső szerelmemmel: egy helyes kislánnyal, aki a ház egyik udvari lakásában lakott, parasztruhát viselt s piros selyem fejkendőt… Megszorítottam a kicsike kezét. Néztünk egymás szemébe. Mértéktelenül boldog voltam – míg oda nem jött a nagymama. Erélyes asszony volt, immár hetvenes éveiben. Kemény szavakkal kergetett szét bennünket, én meg keservesen sírtam. Mivel sehogysem szakadt vége a bömbölésnek, jó anyám bevitt a hálószobába, a komód elé, melyen zenélő óra állt. Megengedte, hogy meghúzzam a selyemzsinórt, hátha Boccherini menüettje majd megnyugtat. Ám igyekezete kárba veszett. Anyám végül meglelte a megoldást: tekintélyes pénzösszeget nyomott a kezembe, hogy dús ajándékot vegyek rajta magyar babámnak. A tekintélyes pénzösszeg egy négykrajcáros volt, a szerelmemnek szánt dús ajándék egy zacskó cukor. A csalfa nőszemély megfelezte a tartalmát a szomszéd kőfaragó fiával; vetélytársam elrontotta vele a gyomrát! Érdekes, mennyire bevésődött emlékezetembe ez az első szerelem minden kísérőjelenségével együtt…”

/Forrás: L.F. – a bécsi Raimund Theater 1972. évi programfüzetéből vett idézet. - Otto Schneidereit: Lehár, Zeneműkiadó, 1988./

537   Búbánat • előzmény533 2017-08-18 11:19:10
Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből

Az előző bejegyzésemben - a (II.) részben – már érintettem Lehár „csodagyermek” korszakát. A zeneszerző két visszaemlékezésében hosszabb teret szentel ennek a korai „muzsikás” időszaknak:

(IX.)
„A szülői házban éjjel-nappal muzsikáltak, vagy legalább beszélgettek a zenéről. Apámnak nem volt más szenvedélye a zenén kívül, nem is érdeklődött semmi más iránt. Életem első napjától fogva mindenki természetesnek tartotta, hogy apám nyomdokaiba lépek. Holmi csodagyereket csak akkor emlegettek volna a családban, ha nem lett volna belőlem muzsikus. Igaz, apám csupán arra gondolt, hogy jó hangszeres zenészt és karmestert faragjon belőlem. Ilyen irányú oktatásom, alighanem már akkor elkezdődött, amikor első lépéseimet próbálgattam. Az oktatás igen szigorú és módszeres volt. Apám már első zongora-kísérleteimkor is megkövetelte a tempók gondos betartását. Elborzadt, ha a nehéz részeket lassabban, a könnyűeket gyorsabban játszottam – ezt ’hadarásnak’ nevezte – s igen szigorúan rendreutasított; s akkor sem bánt velem másképp, amikor még alig ötéves voltam. Ám apám éppen így tett eleget minden művészi teljesítmény legelső feltételének: kemény és szigorú kritikus volt, s ez éppen ott elengedhetetlen, ahol a tehetség könnyen hajlana a lazább fegyelemre… Minden siker második feltételét, a biztatást és a dicséretet, első gyermekéveimben angyali jóságú anyám biztosította. Képes volt órákon át meghallgatni, amikor gyermekdalokat zongoráztam. A német nyelvet csak házasságkötése után tanulta meg. Valaki alighanem azt tanácsolta neki, hogy sokat és hangosan olvasson németül, sőt, szavaljon is. Így hát nemcsak gyermekmeséket hallottam tőle, hanem – mondhatni: legfőképp – verseket. Az egyiket kissé szentimentális anyám nyilván különösen szerette. Úgy kezdődött, hogy ”Ott mélyen legbelül – érzem – beteg vagyok, s mélységes bánat száll kedélyemre…” A sokszor hallott költemény megmaradt emlékezetemben. Ma már nem tudom, hogy hat esztendős gyerek létemre mire gondoltam, ha hallottam. Tény, hogy betegnek lenni már akkori fogalmaim szerint is igen szomorú dolog volt. Kitaláltam a szavakhoz egy dallamot, G-dúrban kezdődött, aztán három taktus után értelemszerűen átváltott mollba. Ez volt legelső kompozícióm! Anyám énekelte, én meg zongorán kísértem. Röviddel később, karácsonykor, apám három zongora-kivonattal ajándékozott meg; ezek voltak a Lohengrin, a Faust és a Carmen. Úgy alakult, hogy ezek többet jelentettek nekem, mint hogy a zenetáram alapjai legyenek. Rajtuk keresztül szereztem első s ezért legmélyebbre ható benyomásaimat arról, mi a zenei alkotás, a drámai forma. Azt mondhatnám, ezek voltak gyermekéveim zenei világának alfája és ómegája. Újra meg újra elővettem őket, s ahogy egyre érettebb lettem, úgy értettem meg őket egyre jobban, úgy értékeltem őket egyre magasabbra. Nyilván atyámnak ezt a – kisgyermek számára bizonyára szokatlan – karácsonyi ajándéka ébresztette fel bennem a vágyat, hogy magam is komponáljak majdan színházi muzsikát, magam is írjak zongora-kivonatot, s talán láthassam is egykor kinyomtatva…
Ez volt ifjúságom álma. Megvalósítását szerencsés módon indította el a komolyságnak és biztatásnak az a ritka keveréke, amellyel első zenei próbálkozásaim a szülői házban találkoztak.”

/Forrás: „F.L. erzählt” (L.F. mesél), Das Deutsche Podium, Berlin, 1940. IV.26.; Otto Schneidereit: Lehár, Zeneműkiadó, 1988./

(X.)
Lehár hatvanadik születésnapja alkalmából készített interjúban így írta le szülei magatartását a gyermek tehetségével kapcsolatban:

„Anyám gyakran mesélte, hogy úgynevezett csodagyerek voltam. Már négy esztendős koromban el tudtam zongorázni minden dallamhoz a megfelelő kíséretet, még a nehéz hangnemekben is. […] Művészi variációkat találtam ki megadott témákra, aminek szüleim nagyon örültek, Olykor megengedték, hogy látogatók előtt produkáljam magamat, de apám a leghatározottabban elutasított minden olyan ajánlatot, hogy nyilvánosság előtt játsszak. Szerencsére idegen volt tőle némely szülő hamis nagyravágyása, hogy kiaknázzák gyermekük tehetségét. Így hát neki köszönhetem, hogy a sors megóvott számos csodagyerek sorsától.”

/Forrás: F.L. „Der Anfang war schwer…” (Nehéz volt a kezdet), Neue Freie Presse, Bécs, 1930, IV.30.; Otto Schneidereit: Lehár, Zeneműkiadó, 1988./
536   Búbánat • előzmény534 2017-08-18 11:16:36
Érdemes "elzarándokolni" Bad Ischlbe - lenyűgöző villa - belülről is...
535   Ardelao • előzmény528 2017-08-18 10:50:14

ÉVA — Lehár operettje a Király Színházban

Lehár Ferenc az Éva kétszázadik előadását dirigálta a héten Hamburgban és onnan jött Budapestre. hogy ugyancsak az Évának első előadásán dirigáljon. Az ő operettjei nem érkeznek rendesen ilyen nagy kerülővel és első bemutatásuk után ilyen hosszú időre hozzánk. De ezt a késést annál szívesebben megbocsáthatjuk, mert egy magyar operettnek, a Bródy, Martos, Jakoby Leányvásár-ának rengeteg sikere állta el előtte a vágányt és kényszerítette veszteglésre. De egy Lehár-operettnek különben se veszedelem, ha várnia kell néhány hónapig: egész bizonyos, hogy nem pusztul bele, sőt annál több időközben aratott diadal koszorújával ékes, mire befut a budapesti állomásra.

Ma este ez taps és virág szakadó záporában megtörtént, a közönség végre egész mivoltában üdvözölhette Lehár Ferenc legújabb művét, a mely egyes részeiben, főként az Éva-keringővel tetszésében már a mai döntő diadal előtt afféle előőrsi győzelmeket aratott. Hogy a mai bemutatót valóságos izgalmas várakozás fogadta és eseménynek érezte Budapest egész operett-kedvelő közönsége, ezen nincs mit csodálkozni. Lehet akárkinek akár- milyen véleménye a könnyű muzsikáról, egy bizonyos: és ez az, hogy a Lehár Ferenc zenéje az, a mely ma a világon a legtöbb ember szívének beszél. Az övé ma a dal legnagyobb sikere és ezt a sikert nem kellett artisztikus értékek feláldozása vagy — elzálogosítása árán megvásárolnia. Az, amit ad a maga fajtájában nemes, tiszta és valódi. A tüze nem görögtűz, hanem meleg érzés és az éneke íze nem cukrozott, hanem édes.

Az Évának, mint textusnak van egy igen nagy szerencséje, avagy érdeme. A Willner és Bodansky librettójának, amely nem oly elmés, kecses és könnyed hajlású, mint például a Luxemburg grófja, de mérhetetlenül különb, mint a Cigányszerelem, az a legkiduzzadóbb és bizonyára nem véletlen tulajdonsága, hogy a legnagyobb mértékben és elemien — Lehárnak való. Lehár Ferenc minden játszi könnyedsége, hajlékonysága, és végtelenül könnyű készsége ellenére (talán nem is ellenére) szentimentális muzsikus, ennek a szónak legjobb, legnaivabb és legbecsületesebb értelmében.

És a szegény munkásleány, és a gazdag fiatal gyáros, változatos, a nagy és fájdalmas ellentéteket egymásnak szögező, majd a mindenható tiszta szerelem erejével kiegyenlítő története, amely azzal végződik, hogy mind a kettő az egyik sorsában, a másik érzése megtisztulásában fölemeltetik, és megcsinálja a legnagyobb földi karriert, a boldogságot, ez egy szép, kedves, meleg, elemien szentimentális történet.
A legjobb föld és a legjobb levegő a Lehár Ferenc daltermő kedvének és erejének.

Már most a zenéről mit szóljunk? Szövegben azt ugye le nem írhatjuk, a mit Lehár kottába öntött: a dalt nem ismertetni, hanem dalolni, vagy hallgatni kell. Nekünk az-az érzésünk, hogy ez a legszebb muzsika, a mit Lehár Ferenc idáig irt, de megvalljuk, Lehár-bemutatón nem először támadt ez az érzés bennünk. De mindenesetre az Éva muzsikáját gondoljuk Lehár operettjei között a legmélyebb forrásúnak, a legszélesebb medrűnek és a legegységesebbnek. És, ki kell emelnünk a gazdagságát. Hatalmas tömeg az Éva zenéje: sok-sok muzsika és végig muzsika, a közönség ezért nem tudott betelni vele. Nyitott lélekkel hagyta magán keresztülhömpölyögni a melódiák meleg és édes hullámait, tele volt elragadtatással, újra meg újra kívánta hallani a dalokat. És ha valaki lekottázta volna, az est folyamán fölviharzott tapsokat, lett volna belőle körülbelül olyan vastag könyv, mint maga a partitúra. . .

Fedák Sári pedig boldog lehet és gratulálhat magának, hogy eljátszotta Évát, mert ha nem teszi, nemcsak egy tobzódóan zajos siker, de művészi fejlődésének egy igen jelentős mozzanata is kiesik a pályafutásából. Fedák Sári tehetsége eljutott odáig, ahol a színész már nemcsak játékos készsége, de alakító ereje érvényesülését keresi és a becsvágya többet kíván annál, hogy egyes mókák vagy jelenetek emlékét adja a nézőnek, hanem egy egész ember és egész sors ábrázolására törekszik. És erre az Éva külső és belső történésben egyaránt gazdag, romantikus, de lélekkel átlehelt szerepe olyan alkalmat adott neki, amilyen operett-hősnőnek ritkán kínálkozik. Élt és — győzött is vele, éppen ott aratván a legmélyebb és egyben a leghangosabb sikert, a hol a szerepe drámaisága a legmesszebb vitte játékos, mókás művészete szokott területétől. A mai este igazán nagy diadalt szerzett neki és ezt a diadalt becsületesen meg is érdemelte.
De az Éva — operett. Meséjének drámai folyását mosolygó partok szegik és a kacagó jókedv sűrű szigetei osztják. Bőségesen van benne derűs, mulattató elem és itt a ragyogóan ötletes, finom és kecses Medgyaszay Vilma, meg a Rátkay Márton kezében a zászló. Mind a kettőjüknek viharos sikerük volt, úgyszintén Király Ernőnek is. aki a gyáros szerepében szép, átérzett, férfias alakítást produkált. A kiállítás fényes, a rendezés Stoll Károly, a fordítás Gábor Andor munkája: elsőrangú.

Az egész este lefolyása, Lehár-bemutatónál igen érthetően, szinte ünnepi volt. A nézőtér még holnap is azokkal lesz zsúfolva, a kik már ma szerettek volna ott lenni. Ragyogó közönség. Lehár Ferencet a zenekarban riadó tus, a nézőtéren dübörgő taps és zengő éljen köszönti, mikor a virágos karmesteri széken megjelenik.
Azután: taps és taps, újrázás, kihívás, virág, izzó ünneplés majdnem éjfélig. Semmi kétség: Éva nem fog egyhamar kivonulni a siker paradicsomából.
(sz.)


Budapesti Hírlap, 1912. október 13.
(32.évfolyam,242.szám)
534   zenebaratmonika • előzmény533 2017-08-18 08:55:06
Köszi az idézeteket, igen a darab is ezt mutatta be az elején, hogy gyerek és fiatalkorában nagyon szegény volt. Az a környék is ahol lakott igen szegényes volt, láttam fényképen, később a sikerei csúcsán egy óriási villában élt Bad Ishle-ben, amit láttam is kívülről, sajnos a belsejét nem tudtam megnézni, mert csoporttal voltam ott és rohantunk. Különben az islert itt találták ki, ettem is finom eredetit.
533   Búbánat • előzmény532 2017-08-17 21:25:26
Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből

(I.)
1880 tavaszán Kolozsvárott a Szent Mihály katedrálisban koncertezett Liszt Ferenc . A papa ezrede ideiglenesen éppen a városban állomásozott. Az idősb Lehár megengedte, hogy amíg ő ingyen hegedül a zenekarban, addig fia az egyik sarokban meghúzódva végighallgassa a koncertet. Lehár jóval később így emlékezett a kolozsvári napokra: „a hangverseny végén Liszt elbúcsúzott apámtól, aki a mester keze fölé hajolt és megcsókolta.”

/Forrás: Gál Róbert: Óh lányka, óh lánykám… - Lehár az operett fejedelme (Rózsavölgyi és Társa, 2006)/

(II.)
Lehár írta egyik emlékezésében:

„Édesanyám ragyogó szemekkel mesélte gyakran idegeneknek, hogy minden először hallott melódiát a zongorán azonnal, hibátlanul kísértem, sőt sötét szobában a legnehezebb futamokat hibátlanul játszottam el. Első szerzeményem, csak mint Strauss Jánosé, életem hatodik évére esik. Ez az első szerzeményem ’Opus I.’ a rajongó gyermeki szeretettől átitatott kis dal volt, amit édesanyám születésnapjára írtam.”

/Forrás: Komáromi Lapok, 1930/52. – Szénássy Zoltán: Lehár (Madách-Posonium, 1995)/

(III.)
Lehár Ferenc így vall édesapjáról:

„Apám vérbeli muzsikus volt, sokat komponált és jó dolgokat. De rosszmájú kollégái arról tréfálkoztak vele, hogy fia volt a legsikerültebb műve.”

(Forrás: Sándor Dezső: Emlékezés a 100 éves Lehárra. Dolgozók Lapja, 1970/97.)

(IV.)
Lehár Ferenc visszaemlékezése származására az I. Világháború előtt tett nyilatkozatában:

„Úgynevezett torniszter-fiú vagyok. A Monarchiában a hadseregbeliek ugyanis így nevezik azokat a gyermekeket, akiknek apjuk katona, s akik helyőrségről helyőrségre való áthelyeztetésük alkalmával apjukkal együtt vándorolnak. Atyám Morvaországban, Schönwaldban született, és nagyon szegény földművesek gyermeke volt. Sok küszködés után a bécsi Theater an der Wienhez került zenésznek, ugyanoda, ahol én később a Bécsi nők című operettemmel első nagy sikeremet arattam. Atyám később katonakarmester lett, sok helyőrségen szolgált, és Komáromban ismerte meg anyámat, akit megismerkedésük után négy héttel már feleségül is vett.”

/Forrás: Gál György Sándor – Somogyi Vilmos: Operettek könyve – „Lehár Ferenc” (Zeneműkiadó)

(V.)
Ugyanerről az időszakról egy másik Lehár-idézet:

„Én Komáromban születtem a Nádor utca egyik szerény házacskájában. Apámat azután a katonai parancs Pozsonyba, majd Sopronba, később Kolozsvárra szólította. Természetesen vitte magával a családját is. Így aztán már gyermekkoromban beutaztam egész Ausztriát és Magyarországot. Gimnáziumba Pesten kezdtem járni, aztán Morvaországban folytattam. Érettségi után sikerült bejutnom a prágai konzervatórium hegedű tanszakára.”

/Forrás: László Ferenc: A víg özvegy –„Lehár Ferenc élete” (Híres operettek-14., CD-vel), Kossuth Kiadó/

(VI.)
A budapesti iskolai időszakára így emlékszik vissza Lehár, aki a piaristák gimnáziumába járt

„Legfőképp azért tartottak engem a gimnáziumban, mert az énekórákat én kísértem harmóniumon.”
A legtöbb idejét vidékről felköltözött nagyanyjánál töltötte a Rákóczi téren – „Ott találkoztam legelső szerelmemmel, egy helyes kislánnyal, aki a ház egyik udvari lakásában lakott, parasztruhát viselt és piros selyem fejkendőt.”

/Forrás: Nemlaha György: Cigányszerelem – „Lehár Ferenc élete” (Híres operettek-5., CD-vel), Kossuth Kiadó/

(VII.)
Az első levél, amelyet Ferenc az édesanyjának küld, 1882. október elején fogalmazódik.
Lehár ekkor 12 éves. Az év áprilisában családja fájdalmas döntést hozott: Prágában, a konzervatóriumban, a Rudolfinumban kell a zenei tudását tökéletesítenie, ahol csak önmagára számíthat.

„Szeretett Édes Anyám!

Oly régóta készülök arra, hogy szüleimnek és öcsémnek mindenről részletesen beszámoljak. Napi elfoglaltságom igen nagy. Hegedűtanárom, Rudolf Benevitz, nagyszerű ember, mindenre odafigyel. Zeneelméletre Förster professzor úr oktat, sokat tanulok tőle.
Itt módfelett drága az élet, a napi tíz krajcárból, amit szeretett Édesanyám rendszeresen küld, ha szerényen is, megélek. Étkezésem és lakhatásom is megoldódott.
Jó anyám, megvagyok, tanulok.

Lanzi”

/Forrás: Gál Róbert: Óh lányka, óh lánykám… - „Lehár, az operett fejedelme” (Rózsavölgyi és Társa, 2006)

(VIII.)
A prágai tanulmányi évek anyagi nehézségekkel teli időszakára így emlékezik vissza Lehár:

„A napi tíz krajcár kosztpénz, amit szüleimtől kaptam, csak részben fedezte szükségleteimet. Megtörtént, hogy egyszer az éhségtől összeestem az utcán. Szobám egy jeges pince fölött volt, télen szinte odafagyott a cipőm talpa a padlóhoz. Ha gyakorolni akartam a hegedülést, bebújtam az ágyba.”

/Forrás: Nemlaha György: A mosoly országa –„Lehár Ferenc élete” (Híres operettek-9, CD-vel), Kossuth Kiadó/

(Folytatom)
532   Búbánat • előzmény531 2017-08-17 09:02:55
Elkezdek ideírni egy "Lehár-sorozatot" - elsősorban a saját szavait fogom idézni visszaemlékezéseiből, nyilatkozataiból, levelezéséből; sorai, szavai betekintést nyújtanak majd érzés- és gondolatvilágába; sok mindenről volt már szó itt, igyekszem válogatni - hivatkozással a "tengernyi" forrásra...
531   zenebaratmonika • előzmény529 2017-08-17 08:52:44
A Lehár életéről szóló darab tetszett, bár most már elég nehéz felidéznem. Az megmaradt, hogy egy fogassal is táncolt, aki feleségét testesítette meg. Lehár élete végén megkeseredett ember lett, aki nem tudta, hogy tudott e maradandót alkotni az utókornak, hisz addigra már más zenei irányzatok jöttek... nehéz volt mindenkinek megfelelnie, sokan giccsnek találták ezt a műfajt és zenéjét. Gyermekkora pedig nyomorúságos volt, nem volt pénzük, korán dolgoznia kellett tanulás mellett.
530   zenebaratmonika 2017-08-17 08:42:38
Én is láttam a Lehár előadást tavaly a Spinóza Színházban és a Rongyos Életeket is. Mindkettő tetszett, a másik előadás a vészkorszak muzsikusainak élete egy-egy epizódját idézte fel, legismertebb 4-5 slágerükkel. Ábrahám Pál, Márkus Alfréd, Zerkovitz Béla, Kerekes János, Seress Rezső zeneszerzők, Mihály István librettista, mindannyian a vészkorszak elől menekültek el külföldre vagy bujkáltak itthon. Masa Zoltán és felesége volt a főszereplő.
529   Búbánat 2017-08-16 15:26:07
Udvarszínházi Esték - Derzsi György Lehár-estje 25. alkalommal

2017. augusztus 6. 06:44

„Mindig ki kell tartani az igazság mellett az életben, csakúgy, mint a művészetben."

A Varga Emese által írt, Benkő Géza rendezte zenés játék legfőbb üzenete Lehár Ferenc ars poeticája mélyen megérintette a kecskeméti közönséget, akik a rekkenő hőség ellenére boldogan adták át magukat a kiváló színész, Derzsi György játékának. A különleges utazás, mely Lehár Ferenc életének legfőbb állomásait érintette az operettek könnyednek tűnő, olykor mégis fájdalmas világába kaluzolta el a nézőket.

(kecskemetikatona.hu)


Derzsi György a sikeres, mégis magányos Lehár szerepében

By G.E. on 2014-10-05

„Mára már elcsépelté válik a mondat, de pénteken este ismét ősbemutató volt a Cervinus Teátrumban. Hiszen az utóbbi időben sűrűbbé vált az ősbemutatók száma e „kicsi” színházban.
Pénteken este Varga Emese „Szép álom, szállj szívemre” című zenés játékát mutatták be Derzsi György főszereplésével, Benkő Géza rendezésében.

Derzsi György közel két éve, 2012. november 25.-én játszotta először a „Szerelmem, Sárdy!” című zenés játékot itt a Cervinus Teátrum színpadán. Talán kevesen tudják, de Lehár Ferenc 1943-ban bemutatott Cigányszerelem Budapesti bemutatójára Sárdy hangjára, Sárdynak írta az „Utam muzsikálva járom” című dalt, ami Sárdyra nézve nagy megtiszteltetés volt a pontosságáról, precízségéről (kottahűségéről) ismert mestertől. De ez csak egy kitérő, hiszen az este Lehár Ferencről szólt. Az említett dal nem hangzik el. Az esemény egy kapocs a két bemutató között. A műfaj azonos az előzőhöz „zenés játék”, a darab most is „többszereplős” de most is csak Derzsi György állt a színpadon, ennyiben hasonlít a két éve bemutatott zenés játékhoz.

Lehár Ferenc Komáromban született, anyanyelve magyar. Gyermekkorában zongorázni tanul és zseninek bizonyul, de túl fiatal, hogy konzervatóriumban tanuljon. Végül 12 évesen megkezdi konzervatóriumi tanulmányait Prágában, hangszere a hegedű lesz. Zenei munkássága a német nyelvterületen válik teljessé Lehár Ferencnek.

A darab szinte csak utalásszerűen emel ki egy-egy eseményt. Nem törekedett teljességre, hiszen nem is tehette. Lehár Ferencet az embert mutatta meg, aki minden sikere ellenére magányos volt. Az ember, akinek édesapja zenész volt, aki két világháborút átélt, akinek feleségét zsidó származása miatt elakarták vinni és csak Lehár ismertségén múlott, hogy ez nem történt meg. Akit hívtak Amerikába, de nem akart, nem tudott elmenni, akinek lelke talán az operettek rózsaszínű világában élt. „Szép álom, szállj szívemre” énekli a „Paganini” című operett Anna Elisája. A cím, ahogy Benkő Géza mondta nem véletlen. Az este drámája éppen az, hogy elmehetne a nácizmus elől, egy szabad országba, már csomagol, csomagolja az emlékeit, ami ezer szállal köti Bécshez. A jelenetek éppen a csomagoláskor feltörő emlékek. Derzsi György megjelenít több embert, akikhez Lehár kötődik, akiket szeretet, akik bántották. A különböző alakok, hangok megjelenítése nem okoz gondot Derzsinek, mindezt természetesen teszi, ez színészi képességeit dicséri. A dalok egy része nem nagyon ismert, nem elcsépeltek, de némelyik ismerős, ez is nagy erőssége az estének. Derzsi György énekhangja csodálatos (igen, megint leírom) betölti a teret, mert tisztán, érthetően énekel. De nem csak énekel, nem csak prózát mond, hanem táncra is perdül. Tánca ezúttal is nagyon „magávalragadó”. Szövegmondása tiszta, érthető, néha azonban nagyon halk volt a próza, de talán éppen ezért volt nagyobb a drámai ereje. Derzsi György jól mozgott a díszletek között, jól használta a rendelkezésére álló teret, eszközöket. Nekem nagyon tetszett, hogy természetesen, minden manír nélkül elevenítette fel Lehár Ferenc ellentmondásokkal teli életének részleteit. Nagyon homogén volt a próza, dal átmenete, keveréke. Teljesen egybe volt fűzve, mint egy szép gyöngysor.

Varga Emese a darab írója a Komáromi Színház dramaturgja. De nem ez az elő írása. Nagyon jól fogta meg Lehár életének azokat az állomásait, amik fontosak voltak a zeneszerző életéből. Nem vette sorra a megírt operetteket és nem lexikális életrajzot írt. (Aki erre kíváncsi keresgessen.) Az emlékeit összerakó embert állította középpontba.

„Mindig ki kell tartani az igazság mellett, az életben csakúgy, mint a művészetben” áll a szinopszisban a Lehár idézet . Az este nem könnyed rózsaszínű álom, hanem egy sikeres, de mégis magányos ember szívszorító önvallomása. Varga Emese Lehár Ferenc és Soóky László írásaiból készítette el az este forgatókönyvét. Pont annyit, amennyi kellet ahhoz, hogy végig feszes legyen a darab, a néző egy pillanatig se kalandozzon el.

Benkő Géza első hivatalos rendezése a darab, aki elsőként barátját rendezte. Szerintem nagyon különbözik a két művész, de valószínű ettől működik. Benkő Géza nem játszott operettben, Derzsi György viszont játszott Lehár darabban. Benkő Géza lazább, szárnyalóbb, míg Derzsi György nagyon is a földön jár. E különbözőségből csakis jó születhetett. Mindketten igényes zenés játék, igényes színrevitelét szerették volna megvalósítani, ami szerintem sikerült.

Mindig kockázatos dolog egyedül színpadra állni, mert lekötni a nézőket egyedül csak a legjobb színészek képesek. Nagyon jó színdarab kell és olyan szuggesztív előadó, aki képes hatni az emberek képzeletére, aki ellenállhatatlan és elhiteti a nézőkkel, hogy nem egyedül áll a színpadon. Derzsi Györgynek mindez sikerült. És persze kell a kontroll, – a rendező – aki a néző szemével irányítja az előadót. Péntek este Derzsi György ismét bebizonyította, hogy képes hatni a nézőkre, képes az újabb varázslatra és képes nem meglovagolni az előző sikert, hanem egy teljesen új úton, mégis a műfajon belül megmaradni.

Gratulálok mindhármuknak, remek munkát végeztek! Kívánom, hogy e zenés játék is olyan sikeres legyen, mint az előző!”
528   Ardelao • előzmény527 2017-08-15 10:41:04

HÍREK LEHÁR FERENCRŐL, ÉS OPERETT-BEMUTATÓIRÓL

(XII. folytatás)


Lázas érdeklődéssel várja Budapest, Lehár Ferenc remek tánc-operettje
a »Klári nászéjszakája« keddi bemutató előadását.

A Budapesti Színház ragyogó előadás és kiállításban, megerősített kar- és zenekarral mutatja be kedd este Lehár Ferenc csodaszép tánc-operettjét.
A Klári nászéjszakája a világ minden nagyobb városában óriási sikerrel került színre, gyönyörű zenéjét mindenütt játsszák. Ez a zene vetekedik a Víg özvegy és Cigányszerelem muzsikájával. A szöveg egy remek francia vígjátékból készült. A keddi bemutató jegyeit, a városi jegyirodákban és egész nap a Budapesti Színház pénztáránál árusítják.

8 ÓRAI ÚJSÁG
1930. augusztus 9. (16. évfolyam, 180. szám)

*

Kedden a Budapesti Színházban a »Cigányszerelem«, »Vígözvegy«, »Éva«, »Luxemburg grófja", »Drótostót«, és »Paganini« világhírű szerzője Lehár Ferenc
»Klári nászéjszakája« kerül először színre.

Piros betűs ünnepnapja lesz kedden a Budapesti Színháznak. Lehár Ferenc remek tánc-operettje, a Klári nászéjszakájá-nak lesz a bemutatója. Ragyogó lesz az előadás és a kiállítás is. Ferenczy Károly és Latabár Árpád nagyszerű komikus szerepeket játszanak. Zöldhelyi Anna, a Városi Színház újonnan szerződtetett kiváló primadonnája játssza az egyik, a bájos Havasi Mimi a másik női főszerepet, Tornay Leona, Angyal Irén, Dénes Manci, Cseh Iván és Fodor Arthur, aki a darabot rendezi, jutottak még hálás szerepekhez. A keddi bemutatón a budapesti közönség színe-java jelen lesz.

8 ÓRAI ÚJSÁG, 1930. augusztus 10.
(16. évfolyam, 181. szám)

*

Lehár-ünnep a ligetben.

Tegnap este újította fel a Budapesti Színház Lehár Ferenc első nagysikerű operettjét: Klári nászéjszakáját. .. A premier zsúfolt háza meleg tapsokkal honorálta a szép előadást, amelyről már a főpróba, nyomán elmondottuk elismerő kritikánkat. A Lehár-melódiák békebeli hangulatot varázsoltak a nézőtérre s az emberek hálásan tértek haza előadás után, mert egy pár órára elfelejtették, hogy háború és felfordulás volt, s hogy milyen súlyosak ma a gondok.
Lelkes Lehár-ünneplés volt tegnap, ami a világhírű komponistának bizonyára jólesett volna, ha látja és hallja, így csak, a Feld Mátyás, üdvözlő táviratából értesülhetett erről.

Lehár Ferencet mostani jubileumakor — tudvalevőleg — az egész világ meleg szeretettel ünnepelte. Európa nagy színházi centrumai Lehár- heteket rendeztek, s Ischlben a német és osztrák zenei élet nyári központjában feledhetetlen ünnepségek zajlottak le.

Az ünnepi sorozatból egyetlen város maradt ki: Budapest. A Városi Színház felújította ugyan — természetesen nagy sikerrel — Lehár híres operettjét, a Víg özvegyet, de mindenki azt várta, — még pedig joggal, — hogy azok a pesti színházak, ahonnan Lehár darabjai elindultak az igazi világsiker felé, szintén a nagy zeneszerzőhöz méltó ünnepségeket fognak rendezni.

De nem így történt. És ez Lehár Ferencnek rosszul esett, mert ö, aki évtizedek óta Ausztriában él, mindig és mindenütt büszkén vallja magát magyarnak s most éppen a magyar színházak feledkeztek el róla. Lehár emiatt egészen leplezetlenül kifejezést is adott neheztelésének lschlben, egy ott tartózkodó magyar operett-zeneszerző előtt. Dicséret és elismerés illeti tehát Feld Mátyást, mert ha később is, de ünnepi keretek között felújította azt a Lehár operettet. amely a magyar színházak között először a Budapesti Színházban került színre.

8 ÓRAI ÚJSÁG, 1930. augusztus 14.
(16. évfolyam, 184. szám)

*

A mosoly országa — az Operaházban.

Radnai Miklós, az Operaház igazgatója tervbe vette, hogy az idén műsorába iktatja Lehár Ferencnek valamelyik művét. Eleinte azt hitték, hogy a mester az idei szezonra új magyar operettet komponálhat egy magyar szerző librettójára; de ez a terv nem valósulhatott meg, most aztán úgy határoztak, hogy Lehár legutóbbi nagysikerű operettjét: A mosoly országát adják elő.
Ez a Lehár-operett teljesen vígoperaszerű. Librettója és partitúrája a nálunk is előadott „Sárga kabát“ átdolgozása. Különösen Berlinben volt rendkívüli sikere Richard Tauberrel a főszerepben.
Operett-korában Bécsben, ezt a szerepet Hubert Marischka énekelte és játszotta, nálunk Rátkai Márton.
Az Operaházban — az eddigi tervek szerint, — Székelyhídy Ferenc dr. fogja énekelni. Leltár Ferenccel tárgyalások indultak meg és ezeknek a sikerétől függ, hogy mikor lesz: A mosoly országa bemutatója az Operaházban.


A víg özvegy újra a Városi Színház műsorán.

Lehár Ferenc leghíresebb operettje: A víg özvegy, a múlt szezonban Lóránth Vilmos, újszerű rendezésében és Honthy Hannával, Glavary Hanna szerepében színre került a Városi Színházban és a repríznek olyan nagy volt a sikere, hogy negyvenszer játszhatták a szép daljátékot zsúfolt ház előtt a Tisza Kálmán-téri színházban.

Mint értesülünk: a színház a jövő héten újra műsorába illeszti A víg özvegy-et, ugyancsak Honthy Hannával a címszerepben és az első premier, - a Három muskétás bemutatójáig, - ez a Lehár-operett fogja uralni a repertoirt, csak
Alpar Gitta vendégjátékainak és a többi opera- előadások estéin nem játsszák majd.

8 ÓRAI ÚJSÁG, 1930. szeptember 19.
(16. évfolyam, 213. szám)

*
527   Ardelao • előzmény526 2017-08-15 10:15:05

Lehár ünneplése.

Sopronból jelentik nekünk: Lehár Ferencet, aki magyar állampolgárságával együtt soproni illetőségét is megtartotta, 60. éves születésnapja alkalmából a város közönsége nevében dr. Thurner Mihály polgármester meleg-hangú táviratban üdvözölte, mint a „civitas fidelissima” (a leghűségesebb város) nagynevű polgárát.

8 ÖRAI ÚJSÁG, 1930. május 2.
(16. évfolyam, 99. szám)

*
526   Ardelao • előzmény525 2017-08-13 13:16:46

HÍREK LEHÁR FERENCRŐL, ÉS OPERETT-BEMUTATÓIRÓL

(XI. folytatás)


— Lehár írja az új Gloria Swanson-film zenéjét. Oscar Straus után, aki már útban van Amerika felé, hogy eleget tegyen szerződésének, mely két évre a Paramount-hoz köti.

Most, íme: Lehár Ferenc is behódolt a hangosfilmnek. Eddig hallani sem akart erről és kereken visszautasított minden ajánlatot, amely filmek illusztrálására akarta megnyerni, most azonban Gloria Swanson kedvéért, akinek éneke és játéka annyira megtetszett neki a „The Trespasser" (Túl a korlátokon) című filmen, szerződést kötött az United Artists gyárral, melynek értelmében ő fogja írni a „Queen Kelly” című új hangosfilmben Gloria Swanson dalait, valamint a film egész kísérőzenéjét.

8 ÓRAI ÚJSÁG, 1930. január 24. (16. évfolyam, 19. szám)

*

Lehár Ferenc ma Párisban dirigál.

Lehár Ferencnek, a világhírű komponistának diadalmas reneszánsza van mostanában. Berlinben egyre-másra aratja nagy sikereit régebbi és újabb operettjeivel, és Parisban is sorra, színre kerülnek darabjai. „Friderika" című operettje, amelynek tudvalevőleg Goethe a hőse ma, február 14-én századszor kerül színre a Thêâtre de la Gaîté-Lyrique-ben, és az igazgatóság meghívására a komponista dirigálja ezt az előadást, amelynek jövedelmét jótékonycélra adják.

8 ÓRAI ÚJSÁG, 1930. február 15.

*

Lehár legújabb operettje.

A Stúdió tegnap Lehár-estet rendezett, amely nívós és művészi értékű volt. A komponista legszebb melódiáit hallottuk a rádión keresztül és az egyik szám előtt a speaker bejelentette, hogy következik egy ária Lehár Ferenc legújabb operettjéből, a Mosoly országá-ból és ez az előadás Budapesten premier.
Ez pedig alapos tévedés. A Mosoly országa nem más, mint a Sárga kabát, amelyet most ezzel az új címmel és némi át javítással játszanak Berlinben; az előadott melódiát pedig számtalanszor hallottuk a Király Színházban a Sárga kabát előadásain. Mindazonáltal, Szedő Miklós nagyon szépen énekelte Lehár „legújabb operettjének'' ezt a számát.

8 ÓRAI ÚJSÁG, 1930. február 18. (16. évfolyam 40. szám)


*

A hatvanéves Lehár

Lehár Ferenc ma lett hatvan éves. 1870-ben Született Komáromban, édesapja francia származású zenész volt, édesanyja komáromi leány: Neubrandt Krisztina. A kis Feri katonagyerek volt és szüleivel egyik garnizonból a másikba került. Pozsonyból Sopronba, onnan Kolozsvárra, Pestre, Bécsbe, Sarajevóba, Brassóba és ismét vissza Pestre. Ahová az öreg katonakarmestert a sors és a
k. u. k. Kriegsministerium dirigálta.

Nagyapja, 1849-ben Klapka seregében szolgált és részt-vett Komárom védelmében. A hajóhíd mellett volt a háza és ez a ház a tüzérség fővonalába esett éppen. A család rémülten menekült el a cigánymezőre, matracokból kis hajlékot tákolt össze magának és Neubrandtné az ágyúk dörgése közben ott szülte meg leányát: Krisztinát. A nagyapa nem hagyta el házát, ott is fogták el, börtönbe vetették, halálra ítélték. A kis család tönkre ment és amikor az öreg Neubrandt kegyelmet kapott s hazajöhetett: meghibbant aggyal nem tudott dolgozni már. De a nagymama páratlan szorgalommal, kitartással és energiával dolgozott helyette is és rendbe hozta újra a házat, összeterelte a tűzhely mellé a családot és jólétet teremtett a kis portán.

Tőle örökölte Lehár Ferenc istenadta tehetségén túl, három legszebb tulajdonságát: a szorgalmat, a kitartást és az energiát. Mint kisfiú, a pesti piarista gimnáziumban tanult, aztán elküldték Morvaországba német szóra. Nem volt valami jó diák. A latinnál jobban szerette a muzsikát és korán művelni is kezdte azt. A prágai konzervatóriumban, majd a bécsi Akadémián tanult; a hegedűszakon képezte ki magát, majd összhangzattant tanult és zongorát, zeneszerzést és hangszerelést. Tíz krajcár volt a napi költőpénze; ennyit kapott az édesapjától és ennyiből meg is élt.

Dvořak fedezte fel voltaképpen:
— Akaszd a szögre a hegedűt és komponálj! Franci megfogadja a tanácsot: szonátákat ír, egy hegedűversenyt, egy capricciot és egy idillt; de a szíve a színpad felé húzza. Operákat szeretne írni; de nem kap librettót! Évekig kilincsel hiába Bécsben. Hónapokon át ott látni minden délután a pesti „Otthon” előcsarnokában, minden Írót, minden librettistát megszólít, de nem kap darabot.

Végre; 1896-ban Félix Falzari és Max Kalbeck megszánja és megírja számára a
,,Kukuska" szöveg-könyvét. Lipcsében van az ősbemutató, aztán Budapesten kerül színre: fél-sikerrel.
Azután megint hat évig semmi; majd az operettek egész sora következik; Bécsi asszonyok, A drótostót, Tréfaházasság és világhírének megalapítója: A víg özvegy. Ezt 1905-ben mutatja be a Theater an der Wien. Karczag Vilmos nem. bízik benne, lekicsinyli a muzsikáját. Beöthy Lászlót is lebeszéli róla s így magyarul először Pozsonyban kerül színre. Ezzel az operettel beérkezik. Az egész világon játszák. Sok-ezer előadást megér. Melódiáit mindenütt éneklik. Lehár Ferenc világhírű!

Ez után írja meg, a „Három feleség," a „Luxemburg grófja,“ a „Hercegkisasszony," a „Cigányszerelem,‘‘ az „Éva,” a „Végre egyedül," a „Pacsirta,” a „Kék mazúr," a „Tangókirálynő," a „Frasquita,” a „Három grácia," a „Sárga kabát," a „Clo-clo," a „Paganini," és a „Friederika" című operettjeit.

Invenciója, kifogyhatatlan, melódiái csodásak, hangszerelése egyre művészibb.
Jön a jazz és az ö muzsikájának meg kell viaskodnia vele. És Lehár marad felül, Lehár győz. Ma megint az ő operettjeit hallgatja és tapsolja az egész világ.
Ma hatvan éves és kétségtelen, hogy még sokáig dalolni fog!

Lehár Ferenc magyar ember, magyar művész, magyar komponista és Budapesten ma egyetlen Lehár-operettet sem játszanak. Lehár ünneplését teljesen átengedték Bécsnek és Berlinnek. A Városi Színház készül csak a „Víg-özvegy"-re és május derekán színre is hozza. Glavari Hannát a legjobb magyar víg özvegy: Honthy Hanna játssza, Danilót: Kertész Gábor, Zétát: Rátkai Márton. A harmadik felvonásba revű szerűen beillesztik Lehár többi operettjének egy-egy jelenetét és Sebestyén Géza fogja bekonferálni ezeket a produkciókat.

És a Király Színház!
Amely annyi százas, kétszázas és háromszázas előadás-széria estet köszönhetett Lehár Ferencnek a múltban.
A Király Színház nem ünnepel!
Szinte hihetetlen! ..
F.J.

*

Lehár-ünnep a Rádióban.

A pesti színházak helyett a Rádió ünnepli holnap, május elsején Lehár Ferencet, a világhírű magyar komponistát, amikor kitűnő szereposztásban előadja a szerző legelső világsikert aratott operettjét, a „Víg özvegy” -et.
Operaénekesek éneklik az operett főszerepeit: Nagy Margit és Laurisin Lajos, akik szereplésükkel külön díszt adnak az ünnepnek.

A Stúdió csütörtökön este 8.35 perces kezdettel tartja Lehár-estjét, és az előadást megelőzően Martos Ferenc köszönti Lehár Ferencet. Azután felcsendülnek az ismert Lehár-melódiák, amelyek egy emberöltőn keresztül annyi ujjongó életörömmel, színnel és vidámsággal ajándékozták, meg a világot. A „Víg özvegy” címszerepét — mint mondottuk — Nagy Margit játssza, a főbb szerepeket pedig: Kovács Ilonka, Laurisin Lajos, Maleczky Oszkár, ifj. Toronyi Gyula, Szigetig Jenő, Tarnay Géza alakítják.
Az előadást Hegedűs Tibor rendezi, a zenekart Polgár Tibor vezényli.

8 ÓRAI ÚJSÁG
1930. május 1. (16. évfolyam, 98. szám)

*

(folytatom)
525   Ardelao • előzmény524 2017-08-11 17:12:57

HÍREK LEHÁR FERENCRŐL, ÉS OPERETT-BEMUTATÓIRÓL

(X. folytatás)




Lehár új operettje a Johann Strauss Theaterben.
Lehár Ferenc Friederike című operettje — bécsi tudósítónk jelentése szerint — október 5-én kerül bemutatóra a bécsi Johann Strauss Theaterben. Az új Lehár-operett két főszerepét Richard Tauber és Käthe Dorsch játsszák.

ESTI KURIR, 1928. augusztus 29.

*

— Zöldhelyi Anna: A víg özvegy.
A Budai Színkörben most Sebestyén Géza régi, jó, klasszikusszámba menő operetteket mutat be. A sorozatban felújításra kerül Lehár Ferenc „Víg özvegy"-e, a címszerepben Zöldhelyi Annával, akit a pesti közönség a Király Színházból ismer előnyösen, különben pedig: az aradi, kolozsvári és szegedi színházak primadonnája volt az utóbbi években. Víg özvegye híres és elismert alakítása a művésznőnek.

8 ÓRAI ÚJSÁG, 1928. szeptember 4.
(14. évfolyam, 200. szám)

*

— Poli úr gyermekei.
Molnár Ferenc és Lehár Ferenc gyermek-operettet írtak tudvalevőleg. A két világhírű szerző darabja elkészült és Berlinben fog bemutatásra kerülni: „Poli úr gyermekei“ címmel.

8 ÓRAI ÚJSÁG, 1929. március 7.
(15. évfolyam, 55. szám)

*

Lehár Ferenc, mint filmhős.
Bécsben e hónap vége felé egy érdekes film felvételeit kezdik meg. A film főalakja: Lehár Ferenc, s a darab két részre oszlik.
Az első rész Lehár pályáját mutatja a „Drótostót”-tól a „Friderika"-ig, a második része a jövő században játszik és a Lehár-centenárium ünnepségeit mutatja be.
A főszerepet maga Lehár játssza; a női főszerepet viszont: Miss Austria, Goldreiter Lisi. Lehár régi librettistája és fölfedezője: León Viktor is közreműködik a filmen. (8 ÓRAI ÚJSÁG, 1929. március 12., 15. évfolyam, 59.sz)

*

Az ischli operett-vásár érdekességei.
Ischl, július 26.
(Saját tudósítónktól.)

A Salzkammergut ritkán olyan zsúfolt, mint az idén. A vonatok minden irányból ontják a nyaralókat. A szállodák, villák már mind tömve vannak, szobát sehol sem lehet kapni. Ez azonban nem riasztja vissza az embereket. A legtöbben úgyis hatalmas hátizsákokkal, turista felszereléssel jönnek, a hegyekben ütik fel sátraikat. Különösen sok német és osztrák lakik így. Reggel kilenc órától este hatig még itt, majdnem háromezer méteres hegyek között is rekkenő a hőség, izzik a levegő, de hat óra után egyszerre hűvös lesz; már nem szenvednek az emberek a kánikulától.

A Salzkammergutban, mint minden évben, az idén is sok művész, író, zeneszerző nyaral. Ischlben, amelyet már régóta a világ operett-konyhájának neveznek, ez évben különösen sok tervet főznek a környéken lakó librettisták és zeneszerzők. Jóformán az egész világ, jövő évi operett újdonságait itt készítik elő.

Már az előszezonban Ischlbe érkezett E. Charell, a berlini Grosses Schaulspielhaus igazgatója, a berlini operettszínház két házi-szerzőjének: Schanzernek és Wellischnek társaságában. Schanzer és Wellisch most dolgoznak a Grosses Schauspielhaus őszi elő újdonságán: Dumas világhírű regényének: a Három testőrnek operett változatán. A Három testőr főszerepét Alfréd Jerger fogja játszani, aki tavaly a Casanovában óriási sikert aratott. Jerger is Ischlben van, tegnap írta alá szerződését Charell villájában.

Lehár Ferenc — aki régi villatulajdonos Ischl- ben, — természetesen szintén itt nyaral. Nyári pihenője abból áll, hogy naponta legalább tizennégy órát_ dolgozik. Jóformán ki sem mozdul villájának zeneszobájából. A kora délutáni óráktól kezdve, egészen késő éjszakáig, amikor már egészen hűvös a levegő, dolgozik zongorájánál. Lehár. nem érintkezik senkivel, dolgozószobájába kanárimadarán kívül senkit sem enged be. Mostanáig librettószövegeket tanulmányozott Lehár: hatalmas tömeg szövegkönyvet nézett át. Lehár ebben az évben Molnár Ferenc gyönyörű regényét, a Pál-utcai fiúkat akarta megzenésíteni, de Molnár, jóllehet megígérte' neki hogy a nyár elejére elkészíti neki a Pál-utcai fiúk operettszövegét, a szövegkönyvből egyelőre még egy sort sem küldött el Lehárnak, így tehát a zeneszerző kénytelen volt a hozzá-beérkező többi szövegkönyv között válogatni. Végül is „A mosoly országa" című szövegkönyvet választottá ki. Ez lesz a berlini Metropole-Színház első újdonsága.

Kálmán Imre is Ischlbe érkezett nemrég, librettistáival: Brámerrel és Grünwalddal. Az új Kálmán operett már teljesen kész és az-az érdekes, hogy első bemutatója ezúttal nem a bécsi Theater an der Wienben lesz, hanem szintén Berlinben.

Oscar Strauss, a bécsiek kedvelt zeneszerzője is a közelben nyaral, és szintén erősen dolgozik, Sascha Guittry: Marietta című darabjának zenéjét simítja át. Ennek a darabnak ugyanis már meg volt Parisban. a premierje, de most, hogy ősszel Berlinben is színre kerül, Strauss a partitúrán simításokat végez.

A nagyok közül ezek dolgoznak Ischlben. Rajtuk kívül azonban kevésbé híres zeneszerzők és librettisták egész sora munkálkodik szorgalmasan a Salzkammergutban.

8 ÓRAI ÚJSÁG, 1929. július 27.
(15. évfolyam, 169. szám)

*

Három pesti színház verseng Lehár Ferenc új operettjéért!

Ischlböl jelentik: Leltár Ferenc, aki már hetek óta ischli villájában tartózkodik, most fejezte be legújabb művét: a „II-ik Katalint”, Lehár, aki eredetileg Molnár Ferenc „Pál utcai fiúk“ című regényét akarta megzenésíteni, nyár elejéig várta Molnár beígért szövegkönyvét. Molnár azonban nem készült el regényének operett változatával, ezért azután Lehár a hozzá beküldött szövegkönyvek közül Beda és Herzer szövegkönyvét választotta ki megzenésítésre.

Két hónapi megfeszített munka után azután most már el is készült az új Lehár-operett zongorakivonata. Az új operettet, amelynek hangszereléséhez a jövő héten fog hozzá Lehár, először Berlinben, a Metropol-színház mutatja be.
A II-ik Katalin azonban rövidesen valószínűleg Budapesten is színre-kerül. Eddig három budapesti színház jelentette be szándékát Lehárnak, hogy új operettjét a főszezonban szeretné bemutatni. Lehár mindeddig még nem döntött, hogy operettjét melyik pesti színháznak adja.
8 ÓRAI ÚJSÁG, 1929. augusztus 4. (15. évfolyam, 176. szám)

*

„Luxemburg grófja" a rádió műsorán.

Lehár Ferenc egyik legszebb muzsikája operettjét, a „Luxemburg grófját" játszották a Stúdióban vasárnap este. Az a parádés szereposztás, amellyel a rádió a darabot színre hozta, biztosította az előadás sikerét: nagy tetszést váltva ki a rádióhallgatók körében. A címszerepet Laurisin Lajos, a magyar királyi Operaház művésze énekelte. Partnere Kármán Gizi volt, akinek szép hangját a Stúdió operaelőadásaiból már ismeri a hallgatóközönség. Hálás szerepet játszott Matány Antal, aki az öreg Bazil herceg szerepét alakította. A főbb szerepeket rajtuk kívül Somogyi Nusi, Lakatos Ilonka, Dénes György, Sík Rezső és Pataki Ferenc alakították.
Az előadást Friedl Frigyes, a szegedi Városi Színház karnagya vezényelte és Hegedűs Tibor, a Vígszínház és a Stúdió rendezője vitte mikrofon elé.

8 ÓRAI ÚJSÁG, 1929. szeptember 3.
(15. évfolyam, 199. szám)

*

Rátkai — Bécsben.

A bécsi Theater an der Wien-ben szeptember 19-ikén, 20., 21. és 22-én lesznek Lehár Ferenc klasszikus operettjének, a „Luxemburg grófjá"-nak díszelőadásai. Rátkai Márton, aki annakidején ebben az operettben pályájának egyik legragyogóbb alakítását produkálta a Király Színházban, s a budapesti 300 előadásnak fő-erőssége volt az ő Basil hercege, most Jeritza Mária oldalán ezt a szerepet a bécsi díszelőadásokon is játszani fogja. A művész e hét végén már fel is utazik Bécsbe, hogy a próbákon részt vehessen.

8 ÓRAI ÚJSÁG, 1929. szeptember 4.
(15. évfolyam, 200. szám)

*

A Drótostót

Lehár Ferenc világhírű operettje kerül színre szombaton, október 19-én délután a Városi Színházban Rátkai Márton és Zilahi Irén felléptével.
Jegyek már válthatók.
Helyárak: 30 fillértől 2 pengő 80 fillérig. 8 ÖRAI ÚJSÁG (1929. október 15.)

*

Friderika — Londonban

Lehár Ferenc, aki nem hódolt be a jazznek, szenzációs sikert aratott Berlinben és Bécsben „Friderika" című romantikus nagy operettjével, melynek Goethe a hőse. A „Friderika” január havában, Londonban is bemutatásra kerül. Nálunk — majd csak a jazz végleges bukása után.

8 ÓRAI ÚJSÁG, 1929. december 3. (15. évfolyam, 277. szám)

*

(folytatom)
524   Ardelao • előzmény522 2017-08-10 15:07:34

HÍREK LEHÁR FERENCRŐL, ÉS OPERETT-BEMUTATÓIRÓL

(IX. folytatás)


Kosáry Emmy Pozsonyban.

A Jarno (Jarnó György, 1868- ?, megj. A.), igazgatása alatt álló pozsonyi német színházban tegnap este — amint tudósítónk jelenti —- A cárevics került színre, Kosáry Emmyvel a főszerepben, Lehár Ferenc vezénylésével. A magyar primadonnának itt is, mint Bécsben, rendkívüli sikere volt. A nézőtér valóságos tapsorkánnal ünnepelte Kosáry Emmit, akit a második felvonás után virágeső borított el. Ismétlés, ismétlést ért, s így az előadás, amely nyolc órakor kezdődött, egy óra előtt néhány perccel ért csak véget. Az előadás öt órája alatt az ünneplések egész sorozata érte a primadonnát, aki hajnalban visszautazott Bécsbe, ahol a Johann Strauss-Theaterben. A cárevics előadása keretében ma este ünneplik Lehár Ferenc zeneszerzői munkásságának huszonöt esztendős fordulóját.
A jubiláns ünnepséget a Concordia művészklub rendezi.

ESTI KURIR
1928. június 6.

*

Lehár-alapitvány. Becsből jelentik:

A Szerzők Egyesülete Lehár Ferenc huszonöt éves zeneszerzői jubileuma alkalmából nagy-összegű alapítványt létesített Lehár Ferenc nevére.
A Lehár-alapítványból részesül majd az a fiatal, még felfedezetlen zeneszerző, akinek munkája a legkiválóbb a beküldött művek közül. Az alapítvány örökös; Lehár Ferenc élete végéig gyakorolhatja azt a jogát, hogy ő jelölje ki a pályaművek közül a legjobbat.

ESTI KURIR, 1928. június 23.

*

Kosáry Emmy hazaérkezett.

Kosáry Emmy rég nem volt már Budapesten. Legutóbb a Városi Színházbon játszott, majd Bécsbe szerződött. Akkoriban a főváros művészbarátai valóságos tömegben kisérték ki a primadonnát az állomásra és érzékeny búcsút vettek a kiváló színésznőtől, aki azzal a komoly elhatározással lépett fel a vasúti kocsiba, hogy hosszú ideig nem jön haza Magyarországba. A primadonna ígéretét — kétségtelenül a magyar operett-művészet nagy kárára — be is tartotta és odakint maradt Bécsben, ahol sikereiről hasábokat Írtak az újságok és nevétől visszhangzott Becs, az operett-város.

Először a Karl-Thearterben lépett fel az „Eine einzige Nacht” című operettben, amelyet százötvenhétszer játszott állandó táblás házak mellett, majd egyenesen Lehár Ferenc kívánságára elvállalta a Johann Strauss Theaterben a Cárevics női főszerepét. Partnerének, Bollmannt, az ismert és Bécsben rendkívül népszerű operaénekest szerződtették.
Kosáry komoly és nagy diadalra vitte a Cárevicset, amelyet negyvenhárom estén keresztül játszott Bécsben, egyetlenegy estén pedig Pozsonyban, ahol az operett Lehár tiszteletére Jarno német színházában került színre.

Kosáry Emmy először harminc estére szerződött a Johann Strauss Theaterhez. A szerződést meghosszabbították még húsz, majd még huszonöt estével, Kosáry azonban a negyvenharmadik előadás után nagy fáradtságára való hivatkozással, — hiszen kétszáz estén át játszott szakadatlanul nagy és nehéz operett-szerepben, — arra kérte a színház igazgatóságát, hogy most az egyszer engedje haza pihenni. A Johann Strauss Theater igazgatója természetesen eleget tett az ünnepelt primadonna kérésének és beleegyezett a szerződés felbontásába, jobban- mondva megszakításába, mert a feltétel az volt, hogy Kosáry Emmy a már szerződésben lekötött, de még le nem játszott előadásokat a jövő szezonban folytatni fogja.

Kosáry Emmy most hazajött Budapestre, tizenhatodikától kezdődően tíz estén át Karlsbadban, három estén át Marienbadban, két estén át pedig Franzensbadban játszik a Cárevicsben. Mindhárom szerződésnek van egy pontja, amely azt mondja, hogy az igazgatónak joga van a primadonna szerződését meghosszabbítani. A szezon terveire vonatkozóan az Esti Kurír munkatársának ezeket mondta Kosáry Emmy:

— „Egyetlen tervem van, — pihenni. Sajnos, már tudom előre, hogy pihenés az idén sem fog sikerülni nekem, csakúgy, mint az elmúlt szezonban. Hamburgba hívnak a Grossen Schauspielhausba, a Cárevics és a Diadalmas asszony főszerepének eljátszására, Drezdába kínálnak Kenodessel, valamint Berlinbe, Frankfurtba és Stockholmba. Egyelőre még nem tudom, mit csináljak. Tizenhatodikától kezdődően Karlsbadban játszom, aztán Marienbadban, majd Franzensbadban, de, hogy szeptemberben mi lesz? Ki tudná azt már júliusban megmondani?”

ESTI KURIR
1928. július 10.

*

Nem különös-e, hogy a két régi és a két új operettszínház úgyszólván egész esztendei programját elmondotta már, bőségesen nyilatkozott az operettben szereplő primadonnákról, bonvivánokról, s e díszes névsorban, bármennyire is keressük, nem találjuk meg az egyik legkiválóbb magyar primadonnának, Kosáry Emmynek nevét.

Az új-esztendő lázas szervezkedésében, — hisszük, csak ezért — megfeledkeztek a direktorok Kosáry Emmyről, akinél nemesebb kifejezője ma nincs az operettnek sem Magyarországon, sem sehol a külföldön. Legalább is erről tesz tanúságot az a temérdek szerződtetési ajánlat, amelyet a primadonna balatonföldvári pihenése alatt sűrű egymásutánban kap a külföldi színházak igazgatóitól. Bécs, Berlin, Prága, Stockholm, Milánó, Madrid és New York tették eddig ajánlataikat a primadonna lábai elé és tegnap reggel jelentkezett a Cárevics is, a párizsi Cárevics, három levéllel.
Az egyik az operett kiadótulajdonosától jött, a másik Lehár Ferenctől, a harmadik pedig a párizsi operettszínháztól. Mind a három levél arra kéri Kosáry Emmyt, szerződjék ősztől kezdve Párizsba és játssza el Lehár Ferenc Cárevics című operett női főszerepét.

ESTI KURIR
1928. augusztus 24.

*


A Cárevlcs századik jubileuma. Becsből jelentik:
A bécsi Johann Strauss Theaterben szombaton, este századszor adták Lehár Ferenc Cárevics című operettjét. A jubiláris előadáson á nézőteret zsúfolásig megtöltő közönség lelkesen ünnepelte a darabot és annak szereplőit.

ESTI KURIR, 1928. augusztus 28.

*

(folytatom)
523   Búbánat 2017-08-09 23:30:03
Hangzó Lehár-ritkaság – 1913-ból

Cím: Álmodó valóság a "Tökéletes asszony"-ból

Szerző: Lehár Ferenc - Harsányi Zsolt

Előadó: Nádor Jenő, Soós Margit, ismeretlen zenekar

Műfaj: operettbetét

Felvétel ideje és helye: 1913 körül, -

Kiadó: Special-Rekord
522   Ardelao • előzmény521 2017-08-08 11:02:41

HÍREK LEHÁR FERENCRŐL, ÉS OPERETT-BEMUTATÓIRÓL

(VIII. rész)



LEHÁR ÚR akkor Losoncon ugyanannyit jelentett, mint itt Budapesten a „szép Bachó,“ akinél szebben pálcával és szemmel integetni akkor senki sem tudott széles ez országban. Amikor Lehár úr a huszonötös zöld-parolis regiment élén keményen végiglépett Losoncon a híres Gácsi-utcán, megremegtek az utca testébe szögelt hatalmas kockakövek, de megremegett az asszonyok és rózsásarcú kisasszonyok szíve, amely forrón dobogott a deli Kapellmeisterért.

A Gácsi-utcáról kiérve, a Fő-utcára vasárnaponként, amikor a disz-század felvonult és Lehár úr, ragyogó díszbe öltözötten, dirigálta hatalmas vezénylő botjával a marsokat, kint volt egész Losonc az utcán és kalap lengetve köszöntötte a karmestert. Ha jókedve kerekedett, a losonciak igen nagy örömére elmuzsikálta kedvenc nótájukat, amely igy szólt:
„A losonci kiserdőben”...

Ilyenkor odavolt az egész város és aznap nem volt híresebb ember ott Lehár Ferencnél, aki a polgárok kedvéért mindent megtett, és akinek csak egy gondolat motoszkált szüntelenül agyában, hogy örömet tegyen a lakosságnak.


IGEN ám, de a generális, vagy talán generalissimus — ki emlékezik az akkori csillagjárásokra? — nem vette valami jó néven, hogy a Kapellmeister magyar nótákkal kedveskedik a civil-népségnek és az ünnepségre díszbe bujtatott császári és királyi bakákat olyan pergő- ütemű dalokkal kíséri végig a főutcán, amelyek a magyar földben születtek, és amelyeknek az útszéli ferdetetős csárdák bujkáló betyárja a poétája. Megintették hát Lehár Ferenc császári és királyi karmestert és arra utasították, hogy ezen túl k. u. k. dalokat parancsoljon a bandának, amely jobban áll a dobhoz, trombitához, meg a cintányérhoz.
A parancs, parancs, Lehár urat rákényszerítették, hogy császári muzsikával hozza izgalomba Losonc tekintetes város derék lakosainak szívét, lelkét.

LOSONCI NAGYKASZÁRNYA túlnan a város végén terpeszkedik nagy eráris kényelemben és a gyerekek játszóterétől hatalmas földdarabot elkövetelt magának. Különbirodalom volt ez, az uniformisba bujtatott polgárok külön-országa, amelyben rengeteg polgár él, és amelynek egy korlátlan hatalmú ura volt az ezredes, aki szuverén fejedelme volt ennek a földrésznek.

Az ezredes komoly, sokat tanult, ősz katona, bár külső országból szakadt ide hozzánk, igen jó szívvel volt a rebellis magyarok iránt és szerette a fiatal és fess karmestert, Lehár Ferencet, akinek külön és kivételesen megengedte, hogy kaszárnyai szobájában zongorát állíthasson föl.
— „Ha ez a zongora nincs, ki tudja, ma ki vagyok, mi vagyok” — szokta mondogatni Lehár Ferenc, aki annakidején éjszaka-hosszat ült a nagy épület kicsi szobájában és igyekezett a zongora fehér-fekete billentyűire átvinni minden örömét, fájdalmát.
Ezen a zongorán születtek meg először azok a lehári melódiák, amelyek később bejárták az egész világot.

HÍRE ment — hisz ilyet lakat alatt nem lehet őrizni, — hogy a huszonötösök karmestere éjszakánként a muzsika ördögeivel cimborái és szobájában, amely az erdő felé vezető útra nyílt, még virradat felé is égett a sárgán izzó gazolin-lámpa s a szobából muzsika száll kifelé reggel, este, éjszaka, minden időtájban.

A muzsika huncut ördögeivel praktikál a karmester és elhanyagolja a k. u. k. marsokat — ez volt a hír felőle.

A hír természetesen eljutott a kassai kegyelmes úrhoz, a kerületi parancsnokhoz, aki azután rövidesen elintézte a karmester sorsát.

Egy szép napon megjött a hivatalos irat, amely Lehár Ferenc császári és királyi huszonötös karmester urat arra parancsolta, hogy minden gondolkozás és apelláta nélkül, szedje a cók-mókját és sürgősen utazzék a császári székhelyre, Bécs városába, mert ezen túl ott lesz ő Kapellmeister.
Nem első, mint Losoncon, de nem is utolsó.

A losonciakra szívet indítóan hatott e hír.
— Elviszik Franzot, a mi derék Franzl-unkat Bécsbe — jajdultak fel a derék losonciak, s egy szép napon összeállt egy deputáció, hogy Kassára utazzék a végig aranygalléros kegyelmes úrhoz, Lehár Ferenc érdekében.
A deputációt a generális szívesen fogadta, de kijelentette, hogy — bár szívén viseli a katonaság és polgárság közötti békés együttlétet, együttműködést és barátságot, amely mind csak a Kaiser hatalmát gazdagítja, — e kérésnek még sem tehet eleget, mert Kapellmeister Franz Lehár nagyon elpolgáriasodott Losonc városában és a Waffenrock zsakettnak tetszik rajta.

Lehorgasztott fővel mentek vissza a gördülő vonaton a derék kiküldöttek és tudatták Losonc nagyérdemű közönségével, hogy a deputációzás nem járt sikerrel, amennyiben a kegyelmes úr nem hajlandó megengedni, hogy Lehár Ferenc továbbra is Losoncon maradjon.
Mit volt hát mit tenni, Franzl csomagolt és felkészült az útra.

ÉJSZAKA INDULT A VONAT Losoncról Bécs felé.
Aznap éjjel, amikor Lehárt búcsúztatták, hangos volt a losonci pályaudvar, mert kint volt a város apraja, nagyja, hogy utoljára még kezet szorítson a ritka népszerűségű karmesterrel
A sínek mentén összeállott egy hatalmas zenekar a gácsi, a füleki, a feledi cigányokból, sőt eljöttek a rappi, meg a kalondai vályogos cigányok is, hogy a muzsikustól búcsút vegyenek. Rudi, a losonci prímás — ő volt a kiválóság ebben a társaságban — száz magyar nótát játszott el a búcsúzás szívfájdító szomorúságában. A losonciak sírtak és kendőket lobogtatták. Lehár pedig mélységesen megrendülve állott az egész város nagy szeretetének középpontjában.
De már nem volt sok idő, mert a vonat nehéz lélegzéssel elindult Budapest felé, hogy folytassa útját a Kappelmeisterrel.

A losonci úriasszonyok virágokkal szórták tele a váróteremtől a vasúti kocsi feljárójáig vezető utat és Lehár Ferenc a virágok bársonyos szirmain lépkedve érte el a vas--kocsit, amelybe felszállott.
Rudival élén a hatalmas cigánybanda még-egyszer rárántotta a vonót. A hegedűkből Franzi nótája zokogott:

Cserebogár, sárga cserebogár,
Nem kérdem én tőled, mikor lesz nyár.

Az utolsó hangokat már elnyelte a kerekek dübörgése. A losonciak még sokáig néztek a vonat után, amely messzire vitte az ö kedves karmesterüket, Lehár Ferencet.

Kardos István

ESTI KURIR
1928. május 25.


(folytatom)

521   Ardelao • előzmény520 2017-08-07 11:16:46

HÍREK LEHÁR FERENCRŐL, ÉS OPERETT-BEMUTATÓIRÓL

(VII. folytatás)



Az új Lehár.

Az operett-világnak megvan a szenzációja; a berlini Metropol Theater lekötötte előadásra Lehár Ferenc legutóbb befejezett operettjét, a Friedriket, amelyet a szerző daljátéknak nevez. A meséje Goethe és Friederike kisasszony szerelméről szól. A címszerepre a Metropol Theater igazgatósága Käthe Dorsch asszonyt szerződtette, míg Goethe szerepét Richard Tauber, a Staatsoper tenoristája énekli, mint vendég. A bemutatót október 5-re tűzték ki.

ESTI KURIR
1928. május 4.

*

Lehár Ferenc a „Cárevics“-ről.

A bécsi Johann Strauss Theater most mutatja be Lehár Ferenc Cárevics című operettjét Kosáry Emmyvel a főszerepben.
Lehár Ferenc az Esti Kurir munkatársának a következőket mondotta operettjéről:

— „A Cárevics összes eddigi műveim közül a leginkább a szívemhez nőtt. Nem is tudok róla sokat mondani, mert, amit szólnék, benne van a darabban. A premier után, tudom, megszidnák és hibámul róják majd fel, hogy túlságosan komoly muzsikát írtam. De én már ilyen vagyok, nem tudok a művészetből viccet csinálni.”

ESTI KURIR, 1928. május 16.

*

Lehár Ferenc jubileumi díszelőadás a Városi Színházban.
A Cárevics, Lehár Ferenc új nagy operettjének bemutatója május 25-én!


Május 25-én impozáns művészi és társadalmi esemény színhelye lesz a Városi Színház. Lehár Ferencet, a nagy magyar zeneszerzőt, ez estén fogják méltó keretek között 25 éves, sikerekben gazdag zeneszerzői jubileuma alkalmából a hatóságok és a különböző művészi testületek a Városi Színház nyílt színpadán ünnepelni, illetve a magyar nemzetre hozott sok-sok dicsőséget és sikert hálájuk jeléül leróni.

A Városi Színház igazgatóságának jutott az a kitüntetés, hogy ezen nagy ünnepséget megrendezze, mely ünnepség után Lehár Ferenc új nagy operettje, a Cárevics fog bemutatóra kerülni. Ez az operett a 25 éves sok-sok sikert és nagy hírnevet méltó módon fogja képviselni. Mert a Cárevics muzsikája méltán lép egy sorba a többi ragyogó melódiájú Lehár-operetteknek: a Víg özvegynek, a Luxemburg grófjának, az Évának és a többi világsikert aratott Lehár-operetteknek.
A jubileumi díszelőadásra csütörtöktől kezdik árusítani a jegyeket a Városi Színház pénztárai és az összes jegyirodák.

ESTI KURIR
1928. május 17.

*

A Cárevics bemutatója a bécsi Johann Strauss Theaterben.

Bécsi tudósítónk jelenti: A bécsi Johann Strauss Theaterben már régen volt olyan forró siker, mint a tegnapi premieren, Lehár Ferenc huszonöt- éves jubileuma alkalmából. Az ünnepségen a Cárevicset mutatták be, amelyet Jenbach és Reichert szövegírók könyvére irt, akik viszont Zapolszka regényéből merítették a témát.

Jazz és charleston nincs az új Lehár operettben, de ennek ellenére a Cárevics Becsben kétségtelenül megfutja karrierjét. A librettó a fiatal cárevicsről szól, akit a házasság előtt a szerelem misztériumába csellel akarnak beavatni. E célból egy férfiruhába öltöztetett táncosnőt juttatnak be a cárevics lakosztályába, aki a jó-pajtás szerepét játssza egy ideig, amíg ki nem derül, hogy nő. A pajtáskodásból így forró szerelem lesz, és amikor arról van szó, hogy a cárevicsnek meg kell nősülnie és át kell vennie apja trónját, a cárevics inkább lemond a trónról, hogy a bájos táncosnőt választhassa. A fiatal táncosnő azonban föláldozza szerelmét, és amikor a sürgöny jelenti a cár halálát, maga bírja rá a cárevicset, hogy mondjon isten hozzádot a szerelemnek, és teljesítse uralkodói kötelességét.

A sikert nagymértékben növelte a pazar kiállítás és a szereposztás is, amellyel a Johann Strauss Theater a Cárevicset színre hozta. A táncosnőt Kosáry Emmi játssza, akinek sikere valóban óriási volt. Gyönyörű hangjának melegsége kitűnően érvényesült Lehár muzsikájában. Partnere Bollmann kamaraénekes, a hamburgi opera tagja, akit a cárevics alakítására hoztak Bécsbe, és aki Lehár pazar csengésű zenéjét elragadó hanganyaggal viszi diadalra. A többi szereplők is, Lizi Altschule, Max Willen, valamint Hans Lackner nagyszerűen illeszkedtek bele ebbe a minden tekintetben elsőrangú előadásba. A közönség hosszasan ünnepelte a jubiláns Lehár Ferencet és Kosáry Emmi, a primadonnát.

ESTI KURIR
1928. május 20.

*

Olasz támadások Lehár Ferenc és a „Cárevics“ ellen.

Mint ismeretes az elmúlt napokban mutatták be Lehár Ferenc legújabb operettjét Bécsben. Az operett sikert aratott, bár a szövegkönyv ellen igen komoly kifogások merültek fel.
Arra azonban senki sem gondolt, hogy Lehár Ferenc legújabb műve külpolitikai bonyodalmakra fog vezetni. Pedig úgy történt. Az operettben tudni illik, szerepel egy epizódfigura, egy Dardolo nevű nápolyi, akinek semmi köze nincsen a tulajdonképpeni cselekményhez, és akit a szövegkönyv szerzői csak azért szorítottak bele az operettbe, hogy szájába adhassák a vicceket.

Most azután az olasz lapok éles támadást intéznek Lehár és a szövegkönyv szerzői ellen emiatt, a figura miatt, akinek szerepeltetését semmiféle színpadi szempont nem kívánja. Az olasz lapok szerint a Cárevics ebben a formájában sérti az olasz nemzeti érzelmeket, nem beszélve arról, hogy a jóizlést legalább olyan mértékben sérti. Értesülésünk szerint, a Johann Strauss Theater igazgatósága azzal a kéréssel kereste fel Lehár Ferencet, hogy librettistáival egyértelműen töröljék az operettből azokat a jeleneteket, amelyekben Dardolo szerepel.

ESTI KURIR
1928. május 23.

*

LEHÁR FERENC MEGÉRKEZETT!

— Jelenti a Városi Színház nézőterén Schäffer bácsi, az uniformisba bujtatott portás — és egyszerre megmozdul a színpad és a nézőtér, vigyázban áll a színház, a szereplők, a muzsikusok, a nézőtéren tartózkodó bennfentesek, a falak, a kulisszák, a reflektorok és minden, ami a színházhoz tartozik. Ünnepi szint ölt a Városi Színház hatalmas színpada és ünnepélyes színben csillog a nézőtér, amelynek rakétázó csillárját a tiszteletadás kedvéért felgyújtotta Szedlacsek, a színház fővilágosítója.

Minden szem útja a bársonyfüggönnyel elzárt bejáró fele vezet. Néhány pillanat telik így el, mosolygós változással, a nehéz bársony egyszerre megmozdul és a tárt szárnyak között megjelenik Lehár. Dörgő taps a nézőtéren. A dirigens felemeli karmesteri pálcáját, a zenekar tusra ránt, majd belekezd Lehár feledhetetlen valcerbe:

Várj, várj szép délibáb,
Ne szállj, ne szállj tova,
Tán édes álom játszik velünk,
Vissza se tér soha, . . .

A KARMESTER, a híres Kappelmeister nagyokat hunyorgat szemével. Mint édes emlék, a huszonöt gyönyörű esztendő soha el nem halványuló, lángoló emléke simogatja szívét, amely benne dobog e híres bécsi valcerben.

Odafent a színpadon már éneklik is. Nini, a tenorista, a Cárevics főszereplője. Halmos János valcerezni kezd a primadonnával, Harmath Hildával, a táncoskomikus Érckövy meg a szubrettet, Gábor Marát kapja derékon, hogy a lehári muzsikára megforgassa. Táncba kezd a színpad és táncba kezd a nézőtér, még a direktor, Sebestyén Géza is sasszé lépésekben közeledik a karmesteri pulpitushoz, amelyet nemsokára elfoglal majd a nagy zeneszerző, hogy Cárevics című operettjének házi főpróbáját végig dirigálja.
MINDEN ÉL, e hatalmas teremben, szinte hallod a szívek dobbanásá amely megadja taktusát Lehári melódiának. A lelkesedés leírhatatlan. A karmestert is elkapja hát a hangulat és pálcájával végigmegy a huszonöt esztendő sok gyönyörű muzsikáján:

Gimbelem, gombolom,
Légy enyém angyalom ...
A félelemre nincs okod,
Hiszen elveszlek, jól tudod ...

Aztán meg:

Zórika, Zórika jöjj haza már...

Meg azután:

Nézd, ez a kicsi pavillon,
Üdvöket ígérget, csábítón .. .

És így tovább. Végig a gyönyörű dalokon, amelyek mind Lehárt vallják gazdájuknak.

A „Kappelmeister" meghatottan áll az ünnepeltetés középpontjában. A rögtönzött nyitány jó órával mérve is eltart háromnegyed óra hosszat. A világhíres karmester, mintha valami varázslat a földhöz szögezné, mozdulatlanul áll a függönyajtó két szárnya közölt.
Azután felemeli a jobb kezét és megtörli a szemét, amelyet megkönnyeztetett a huszonöt esztendő, most felcsengő sok-sok emléke. . . .

A KARMESTER, a Városi Színház karmestere, fölemelkedik helyéről, amelyet átad a nagy karmesternek, Lehár Ferencnek.

Lehár kimért lépésekkel jön előre, azután elhelyezkedik a karmesteri pulpitusnál, amelyet tiszteletére a díszítők virágokkal díszítettek jel.
A zenekar tagjai mind egy szálig újból fel állnak helyükből és ismét felcsendül a tus, amely a nagy karmesternek szóló tiszteletadást jelenti. A tus után Lehár elbeszélget a zenekar néhány tagjával, akik régi cimborái, és akiket immáron huszonöt esztendő óta ismer.
— „Bizony, bizony, elmúlik az idő fölöttünk” — szól a nagy Franci, amire a jókedvű muzsikusok mintha összebeszéltek volna, újból muzsikálni kezdenek. Ez alkalommal azonban nem Lehár-muzsika csendül föl a vonók alatt a hegedűkből s a kürtök torkából, hanem magyar nóta:

Cserebogár, sárga cserebogár
Nem kérdem én tőled, mikor lesz nyár, . . .

Lehár Ferenc kedvenc nótája.


ESTI KURIR
1928. május 24.

*
520   Ardelao • előzmény519 2017-08-06 17:05:13

HÍREK LEHÁR FERENCRŐL, ÉS OPERETT-BEMUTATÓIRÓL

(VI. folytatás)




Lehár Ferenc ma, kedden este vezényli utoljára személyesen a „Paganini“ előadását a Városi Színházban. A Paganini hatalmas sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint a tegnapi — hétfői — utolsó helyig zsúfolt színház, immár negyedik táblás háza a csodaszép operettnek. A Paganini minden eddigi előadása az ünneplések vég-nélküli sorsa volt, Lehár mesteren kívül a legtöbb ováció Alpár Gitta pompás énekének szól, de jut bőven a tapsokból Nádor Jenő, Vígh Manci és Sziklay Józsefnek is.
A Paganini természetesen a hét minden estéjén színre kerül - pénteket kivéve.

ESTI KURIR
1926. május 12.

*

Alpár Gitta a diadalmas Paganini nagyszerű primadonnája, Lehár Ferenc világhírű Paganini-je máról holnapra a legnépszerűbb operettprimadonnává avatta Alpár Gittát. A csodás hangú művésznő kirándulása az operettszínpadra különös művészi eseménnyé avatja a Városi Színház Paganini estéit. Lelkes tapsok s a minden fellépését kísérő tomboló ünneplés rövid, de sikerese művészpályájának legforróbb időszakát jelentik.

A szinte telhetetlen közönség minden dalát többszörösen megismételteti s nem győzi eléggé csodálni bájos megjelenését, pompás játékát. A címszerepet játszó Nádor Jenő kitűnő ábrázolását városszerte magasztalják, de nagyban hozzájárul a Paganini hatalmas sikeréhez a népszerű táncospár, Vígh Manci és Sziklay József — eleganciája, számtalan kedves mókája.

A Városi Színház műsorán minden este — az egyetlen pénteket kivéve — a diadalmas Paganini szerepel.
ESTI KURIR
1926. május 13.

*

A VÁROSI SZÍNHÁZ igazgatói irodájában a tapsról beszélgetnek. Arról van szó, van-e taps és taps között különbség, többet ér-e az egyik taps, mint a másik.

Horti Sándor viszi a szót:
— Bizony, van ám különbség taps és taps közölt, s ha nem hinnétek, mindjárt példával is bebizonyítom. A minap fent sétálgatok a színház harmadik emeletének folyosóján és egyszerre csak azt látom, hogy az egyik próbaszoba ajtaja előtt áll Lehár Ferenc és tapsol.

— Kinek tapsol édes Mester? — kérdezem.
— Nem tudom, hogy kinek, de a próbaszobában valaki tündérien énekli a Bohémélet Mimijét.

Ebben a percben már ki is nyílt az ajtó és kidugta a fejét Lőrinczy Vilma, a bársonyos hangú opera-énekesnő, aki legközelebb a Bohémélet Mimijét fogja énekelni, és akit már a zongoraszobából próbán olyan kitüntetés ért, hogy Lehár Ferenc tapsolt neki.

— Lássátok, — fejezte be elbeszélését Horti Sándor, — ez a taps annyit ér, mint egy zsúfolt ház tapsvihara.

ESTI KURIR
1926. május 15.

*

A Paganini új szereposztása.

A Városi Színházban vasárnap délután Lehár Ferenc világot-járt operettje, a Paganini kerül színre. A grófnő szerepét Lőrinczy Vilma fogja játszani, akit a közönség operaelőadásokból már régóta ismer. A művésznő pompásan szárnyaló hangja kétségtelenül nagy hatást fog keltetni a Lehár-operettben. A címszerepet Szedő Miklós dr. operaénekes, a színház újonnan szerződtetett művésze fogja játszani. Nem lesz érdektelen, ha felemlítjük, hogy ezt a szerepet Lehár intenciói szerint már a premieren is Szedő Miklósnak kellett volna énekelnie, amikorra azonban Lehár Ferenc erre vonatkozó kérése a színházhoz megérkezett, már Nádor Jenőt szerződtették. Szedő Miklós legutóbb ugyancsak a Városi Színházban aratott igen megérdemelt sikert a Cigánybáró Barinkay szerepében. Hatalmas erejű és nagy kultúrájú hangján bizonyára gyönyörűen érvényesülnek Lehár Ferenc melódiái.

ESTI KURIR
1926. augusztus 22.

*

Szedő Miklós. mint Paganini.
Vasárnap délután új szereplőkkel került színre Lehár Ferenc operettje, a Paganini a Városi Színházban. A címszerepet ez alkalommal először a Városi Színház új tenoristája énekelte, Szedő Miklós. Nagy sikere volt. Kulturált, friss, kellemes, hajlékony hangja maradéktalanul juttatta érvényre Lehár gyakran operai stílusú melódiáit, megjelenése, mozgása, színjátszása teljes illúziót adott. Amint megjelent a színpadon: ő lett az együttes középpontja és az maradt a függöny legördültéig. Új volt a hercegnő szerepében Lőrinczy Vilma. Csinos, rokonszenves külsejű fiatal hölgy, akinek a hangja, friss, csengő, érces, van magassága és vivőereje.
Sok tapsol kapott.

ESTI KURIR
1926. augusztus 24.

*

SOMOGYI NUSINAK tegnap este a Budapesti Színházhoz táviratot hoztak. A táviratot Ischl-ből küldték és az állott benne:

— A Kék Mazur-ról sohasem felejtkezem meg. Cárevicsbeli szerepedet meghallgatni, jöjj azonnal Ischl-be.
Aláírás: Lehár Ferenc.

Nusi, a mindig jókedvű Somogyi Nusi, komolyan mondom, meghatódott, amikor a nagy Lehár táviratát megkapta.

— „Van még figyelem a világon,” — szólott és megtörölte két könnyes szemét.
Lehár Ferenc tehát nem felejtkezett meg a Kék Mazur-ról, amelynek táncosnő szerepében Somogyi Nusinak, ennek a kiváló magyar színésznőnek olyan nagy sikere volt.
Most a Cárevics-ben is neki szánta a szerepet, sürgöny útján hívta hát Ischlbe, hallgassa meg a lehári dalokat, amelyekre a nagy szezonban kerül majd a sor a Király Színházban.

ESTI KURIR
1927. július 12.

*


Lábass Juci a Király Színházban.

Hosszas tárgyalás után Lábass Juci miniden híresztelés ellenére is leszerződött a Király Színházhoz. A szerződés értelmében a primadonna százhúsz estén át játszik a Király Színházban. Az eddigi tervek szerint: Kálmán Imre „Csikágói hercegnő” és Lehár Ferenc „Cárevics” című operettjében lép majd fel.

ESTI KURIR
1927. augusztus 26.

*

Lehár jubilál

Bécs megfeledkezett a népszerű zeneszerzőről
Bécs, november.

(Az Esti Kurir tudósítójától.)

1902. november 25-én mutatták be Bécsben a „Wiener Fraunen" című Lehár-operettet. Lehár első operettjét, amely a könnyű muzsika komponistájának nevét egyszeriben, ismertté tette. Most ünneplik Lehár Ferenc huszonöt-éves zeneszerzői jubileumát. Berlinben egymásután adják elő új betanulással a Frasquitát, a Paganinit és javában készülnek a Goethe című opera bemutatására, amelyben Käthe Dorsch játssza a női főszerepet.
Bécsben az utóbbi időben elhanyagolták „Franz Lehár"-t, mert például a Cárevics, amelynek már egész Németország tapsolt, nem szerepelt a wieni színházak műsorán. Az utolsó bécsi Lehár-premier a Paganini volt a Strauss-Theaterben, Müller direktor vezénylése mellett.

Ha az ember berlini kritikát olvas, úgy találja, hogy a berliniek — a legkomolyabb zene- kritikusok is — a nagyrabecsülés és tisztelet csodálatos mértékével hódolnak a mai kor legjelentősebb operett művészének, míg Bécsben a Johann Strauss-ünnepségek óta mintha elrejtenék, a közönség elöl. A berlini s általában a német kritika szerint Lehár Ferenc nívóban és kvalitásban még ma is a modem operett-muzsika legkiválóbb reprezentánsa, éppen úgy mint azelőtt.

...Huszonöt évvel ezelőtt hangzottak fel először Wienben Lehár Wiener Frauen-jének valcerei, amelyek akkor egy egész szezonon keresztül uralták a farsangot. Lehár később operákat is komponált — nem mindig olyan szerencsével, mint operetteket. A Tatjána nem volt olyan szerencsés, mint a Drótostót, amelyet több százszor adtak már a Carl-Theater-ben — és egész Európában.
Lehár eredeti muzsikájával, népszerű, slágereivel, ötleteinek gazdagságával meghódított mindenkit. Azután következett a világ legnépszerűbb operettje, a Víg-özvegy, amely a legnagyobb színházi siker volt, amióta csak bécsi-színház van a világon.
Lehár maga se hitte volna a Víg-özvegy premierje előtt, hogy világsiker lesz az operettből, amely neki olyan presztízst, és nép-szerűséget biztosit, amelyet azután a későbbi komponisták serege minden próbálkozás dacára sem tud majd tőle elvitatni. A Luxemburg grófja, az Éva, a Kék madár, a Pacsirta még csak megerősítették Lehár operett-királyságát.

Lehár művészetének minden rezdületét nem csak ösztönösen érzi, hanem tudja is. A játékos bájnak, a hamisítatlan gráciának dallamai bújnak elő a zenekarból, ha Lehár-operettet játszik a színház. Kár, hogy a szövegírói legtöbb esetben cserbenhagyták és így a Lehár-operettek világsikere, csaknem minden esetben tisztán a komponista érdeme. Néha kínosan különböző volt a gyenge librettó és a nagyszerű muzsika distanciája.

Lehár Bécsben él, nagyrészt Bécsben dolgozik és bár magyar származású, a bécsi lapok büszkén említik, hogy a világ Franz Lehárt, mint „Wiener Musiker" ismeri és tiszteli. És Wien, amely olyan gyakran rendez jubileumokat, most bizony megfeledkezett Lehárról és csak néhány délutáni Lehár-operettelőadás színlapja alján fedezhetjük fel ezt a szerényen meghúzódó sort: „Lehár Ferenc 25 éves zeneszerzői jubileuma alkalmából..."

ESTI KURIR
1927. november 27.

*

LEHÁR FERENC most ünnepli tüneményes zeneszerzői pályájának huszonöt esztendős jubileumát. A kiváló zeneszerző ünneplése alkalmából ismét' felszínre került egy kis anekdota, amelynek főszereplője a nagy muzsikuson kívül egy osztrák herceg volt, aki a következőkkel kereste fel Lehárt:

— „Mester, én szerzettem két dalt, hallgassa meg és mondjon azokról véleményt.”

— „Játssza le Fenség!”

A herceg leült a zongorához, lejátszotta az egyiket, majd izgatottan fordult Lehárhoz:

— „Nos, milyen?”

— „A másik jobb”, — felelte udvariasan Lehár.

*

A FRASQUITA házi főpróbáján annak idején megjelent a Városi Színházban Lehár Ferenc is, akit a muzsikusok tussal fogadtak. Lehár leült a zenekarba és nekifogott a munkának. Végigdirigálta az egész házi főpróbát.
A nagy keringő után hátrafordult a karmesteri pulpitusról és igy szólt tréfás büszkeséggel a háta mögött ülő népszerű pesti zeneszerzőhöz:

— „Ilyet írjon, kedves Mester!”

A jókedvű pesti komponista elértette a tréfát és így felelt:

— „Csak ön után.”

ESTI KURIR
1927. november 29.

*


(folytatom)
519   Ardelao • előzmény518 2017-08-05 13:05:55

HÍREK LEHÁR FERENCRŐL, ÉS OPERETT-BEMUTATÓIRÓL

(V. folytatás)




LEHÁR DIRIGÁL.

Ez külön élménye a színészeknek, a zenekar tagjainak, a technikai személyzetnek, meg azoknak, akiket a különös kegy beengedett a nézőtérre.
Lehár reggel érkezett meg a bécsi gyorssal, a pályaudvarról egyenesen a Városi Színházba hajtatott, ahol már ott találta a két direktort, Sebestyén Gézát meg Zerkovitz Bélát, velük a Paganini előadásáról hosszas tárgyalásokat folytatott, azután, levonult a nézőtérre, hogy jelen legyen a Paganini már-már főpróbaszámba menő próbáján.

A színpadon már folyik a játék. Éppen Paganini mester, Nádor Jenő énekel. Lóránt Vilmos, az operett rendezője, hátul a színfalak mögött dirigálja a kórust. A nézőtéren koromsötét éjszaka van, néhányan a bennfentesek közül, akik ott ülnek, még csak nem is sejtik, hogy az ajtó függönye a Mester előtt omlott szét. Még a muzsikusok sem sejtenek semmit, de mintha a hegedűk, violák, oboák már sejtenék, hogy: megjött a Mester.

A vonók mintha sebesebben ugranának, a billentyűk mintha élénkebben billegnének, valami izgalom ütött ki a hangszerek között. Még az öreg nagybőgők is jobb kedvvel dörmögnek és a kis pikolók olyan vígan fújják Paganini szerelmes dalát, hogy öröm őket hallgatni. Egyszerre Revere mester feltekint zengő hárfája mellől, megpillantja Lehárt, valamit súg az előtte ülő muzsikusnak, aki a súgást tovább adja az előtte ülőnek, az meg a következőnek, míg végre a mondanivaló elér az utolsó láncszemhez, a karmesterhez.
Ebben a pillanatban a karmester hirtelen felemelkedik helyéről s a sok muzsikusszem tekintetétől kísérve, magasra emelt pálcájával feje fölött hatalmas ívet ír le.

A muzsikusok felállnak helyeikről és tust húznak. Lehár mosolyog, a karmester mosolyog, a direktorok mosolyognak és mindenki mosolyog, és a színház köszönti a könnyű muzsika nagymesterét, Lehár Ferencet, akinek nevét a hír elvitte már sok-sok esztendővel ezelőtt a világ négy tája felé.

*

LEHÁR BEÜLNE A ZENEKARBA,
de ez nem könnyű dolog ám, legalább is nem olyan könnyű, amint azt hinni méltóztatik. A nézőteret az orkesztertől fal választja el, azt valahogyan
— hogy szépen fejezzem ki magam, — át kell hidalni. Lehár, a világhírű Lehár, nem teketóriázik sokat.
— Egy! Kettő! Három! — és már átugorja a falat, mint egy magasugró.
Azután elhelyezkedik a pulpituson, kezébe veszi a pálcát, egy pillanat alatt a zenekar valamennyi hangszerét uralma alá hajtja, és a zenekarban felhangzik a gyönyörű Rózsakeringő, a Paganini slágere.

*

MOST AZUTÁN már egymás után peregnek le a számok. Jön a Boszorkány-tánc. Szentpál Olga őnagysága növendékei táncolják. A tánccal még baj van, az egyik kis ördöngös lábú táncos-kisasszony eltéveszti az ütemet. Szentpál Olga megharagszik és kimegy a színpadról.
Az egyikük, fiatal balerina mosolyogva jegyzi meg:
— Nézzétek már, itt hagyott bennünket, mint szentpál az oláhokat. . . .

Kardos István.

*

A Paganini nyilvános főpróbája.
Csütörtökön délelőtt fél 11 órakor lesz a „Paganini" főpróbája a Városi Színházban. A főpróbát Lehár Ferenc dirigálja. A főpróbákra illetékesek jegyeiket mától kezdve vehetik át a Színész- Szövetség irodájában 12 és 2 óra között (Lipót körút 20. szám).

ESTI KURIR
1926. május 5.

*

Lehár Ferenc megérkezett és személyesen vezeti a PAGANINI próbáit.
Bemutató pénteken, május 7.-én a Városi Színházban

A Városi Színház teljes személyzetének és megnagyobbított zenekarának ovációja közben foglalta el Lehár Ferenc a tegnapi házi főpróbán a karmesteri emelvényt. A nézőtér intim hallgatósága nem tudott betelni a „Paganini" ezer szépségével, minden egyes zeneszám újabb hódítása volt az operett világhírű nagymesterének.

A nagyszerű muzsika a világon sehol sem találhat tökéletesebb interpretációra: Alpár Gitta tüneményes hangú nagyhercegnője, Nádor Jenő pompásan értelmezett Paganini-je, Vígh Manci és Sziklay József sugárzó jókedve, már a tegnapi próbán az elkövetkező frenetikus sikert sejttették. A Városi Színház pazar bőkezűséggel állította ki a világhódító operettet, mindenben szeretettel áldozva a legnagyobb operett komponistának, hazánk büszkeségének.
A pénteki bemutatót — melyen társadalmunk színe-java jelen lesz — az illusztris szerző személyesen vezényli, épp úgy a szombati és vasárnapi előadást is.

ESTI KURIR
1926. május 6.

HÁZI FŐPRÓBA a Városi Színházban.
A karmesteri pulpituson a mester: Lehár Ferenc ül. Paganini most fogja kezébe a hegedűt. A gyönyörű hercegi terem balsarkában Mária Anna Elisa hercegnő (Alpár Gitta) és férje, Felice Bacciocchi herceg ülnek várakozó tekintettel. A hercegasszony tudja, hogy a muzsikaszó most az ő szívének veszi útját, mégis nyugodt és előkelő és csak akkor rezzen meg, amikor Niccolo Paganini (Nádor Jenő) hegedűje zokogni kezd.

A zeneszónak vége. A hercegi környezet zajos tapsokkal jutalmazza a művészt, Paganini- Nádort, aki mélyen meghajol a színpadon a hercegi család elött. Igen ám, de nemcsak ott fenn a hercegék tapsolnak, hanem itt lent, a színház bennfenteseiből álló közönség is. Minket azonban a büszke művész észre sem vesz, ránk se néz, ellenben ő maga is tapsolni kezd.
— Mi az, csak nem magának tapsol Paganini? — kérdezgetik a nézőtéren, míg azután a taps nyitját megfejtjük. A zenekarban felemelkedik az igazi Paganini, a Városi Színház koncertmestere, Berend Endre és először Paganini felé, azután a nézőtér irányába köszöni meg mély meghajlással a hegedűszólójáért kapott tapsokat.

— Ez a sikermegosztás — magyaráz Sziklay József. Nádor meg Berend úgy állapodtak meg, hogy a próbákon Berend, az előadásokon meg Nádor köszöni meg majd a híres Paganini-szólóért járó tapsot.


ESTI KURIR
1926. május 7.

*

Paganini Lehár Ferenc új operettje, amelyet ma, pénteken este mutat be a Városi Színház.

A Paganini budapesti előadását a legkülönbözőbb hírek előzték meg. Bécsi hírek egyrészt arról szóltak, hogy a Paganini Lehár legszebb műve, másrészt arról, hogy a Paganini megbukott. A színházban ez alatt a darab sorozatos előadásai teltházak előtt játszódtak le. Milánói hírek szerint viszont az operettnek ott rendkívüli sikere volt, az olaszok nemzeti ügynek fogták fel a Paganiniről szóló darabot és hallatlan lelkesedéssel ünnepelték Lehárt. Ezek után a budapesti közönség érthető kíváncsisággal várta, hogy tulajdonképpen milyen is a Paganini?

Nos, a Városi Színház tegnapi főpróbája után könnyű megmagyarázni, hogy miért voltak olyan eltérőek a híresztelések. Lehár az utóbbi években teljesen szakított azzal a stílussal, amelyben a legragyogóbb sikereit aratta. Szakított tehát azokkal a könnyű, ősforrásként ömlő melódiákkal, amelyek őt az operett utolérhetetlen fejedelmévé koronázták. Minden vágya magasabb, komplikáltabb stílus felé vonzotta, és mert a Paganini témája nagyon a szívén feküdt, úgy írta meg ezt a darabot, mint aki végre megvalósítja álmait. A Paganiniben tehát nincsenek könnyen appercipiálható melódiák. Izgató táncritmusok sincsenek benne, sem hódítóan elömlő, lágy és színes hangsorok. De viszont van benne valami, amit nagyon meg lehet becsülni: egy gazdag művész léleknek az a meg nem alkuvó bátorsága, amely nem törődik többé közönséggel, kritikával és operett szabályokkal, hanem anélkül. hogy merész újításokra törekednék, azt, amit érez, megírja — ha másnak nem tetszik, — magának. Hogy aztán ebben a muzsikában éppolyan brilliánsan fölényes-e, mint abban a másikban, a régiben, hogy éppolyan fáradhatatlan és utolérhetetlen-e, arról lehet vitatkozni. Annyi bizonyos, hogy a Paganini zenéje is lehárian tündöklő instrumentálásban szólal meg és ma is mindenképpen csak hódolattal lehet adózni a mesternek, aki annyi gyönyörű dallammal ajándékozta már meg a világot.

Kevesebb hódolat illeti meg ellenben a mester szövegíróit, akiknek a librettója nem túlságosan alkalmas arra, hogy a zeneszerzőt inspirálja. A benyomás az, hogy a témát Lehártól kapták. A téma nem is rossz, csak a feldolgozás maradt színvonal és érdekesség alatt. A szöveg a „donhuankodó” nagy Paganininek Napóleon nővérével lejátszódott kalandjáról szól, amely úgy végződik, hogy Paganini végül is a nőktől visszatér a hegedűjéhez. A fordítást Kulinyi Ernő végezte, jól pergő versszövegekkel.

Az előadás lelke Alpár Gitta, akinek gyönyörű hangján tökéletesen érvényesül a muzsika minden értéke, és aki színészi szempontból is elsőrangút produkál. Mellette Nádor Jenő, Vígh Manci, Sziklay József, Cselényi, Hajagos, Sík, Pallós, Hajdú Ella, továbbá a kitűnő rendező: Lóránt Vilmos és a szép díszletek tervezője: Kósa Zoltán igyekeznek azon, hogy a darabot Lehárhoz méltó nagy sikerre vigyék.

*

A Paganini tegnapi nyilvános főpróbájáról órák alatt vitte szél a főpróba kényes közönsége egy igazi szenzációs siker hírét. Attól a perctől kezdve, hogy Lehár Ferenc elfoglalta helyéi a Városi Színház megerősített zenekarának élén, a függöny utolsó legördültéig végé-hossza nem volt a fergeteges tapsoknak, újrázásnak, lelkesedésnek. A Paganini hódítóan elbűvölő zenéje, a poétikus és igen mulatságos meséje az operettnek, a stílusos díszletek és jelmezek mind-mind frenetikusán hatoltak. Lehár mesterművének egyenrangú segítőtársa Alpár Gitta, kinek csodásan csillogó énekművészetéhez meggyőző alakítása szegődött. A főpróba publikuma nem tudott betelni elragadó jelenségével. — Anna Eliza hercegnő pályájának emlékezetes sikere lesz. Nádor Jenő férfias, érdekes, misztikus Paganini, másik erőssége a mintaszerű előadásnak, melynek jókedvét, üdeségét Vígh Manci és Sziklay József biztosítják.

A Városi Színház előadása méltó -Lehár Ferenc zsenijéhez, ki a főpróba végén szeretettel ölelte magához lelkes munkatársait. A Paganini ma esti bemutatója nevezetes dátuma fog maradni a sok sikert látott Városi Színháznak.

— szym —

ESTI KURIR
1926. május 8.

*

A „Paganini” premierje. Lehár Ferenc új operettje a Városi Színház tegnap esti premierjén rendkívüli sikert aratott. A közönség nem tudott betelni Lehár Ferenc gyönyörű melódiáival, a négy vezető színész; Alpár Gitta, Nádor Jenő, Vígh Manci és Sziklay József művészetével, a pompás díszletekkel és ragyogó kosztümökkel, amelyek méltó keretet adtak a világhírű magyar komponista huszonötödik operettjének. Zajos tapsokkal szólították a függöny elé az illusztris szerzőt, valamint a színészeket és az említetteken kívül még nagyon szép sikere volt Cselényinek, Síknek és Pallósnak és a harmadik felvonás bordalában az érces hangú Hajagosnak. Lóránt a rendező, Kósa a díszletek tervezője egyaránt sokat tettek a siker érdekében.

*

Paganini diadalmas bevonulása a Városi Színházba. Lehár Ferenc legnagyobb sikerei közül is kiemelkedő. A tegnapi bemutató-estéről ma már közönség és sajtó egyaránt a legnagyobb elragadtatás hangján nyilatkozik, külön-külön magasztalva Lehár-operettként, az együttes kiválóságát és a Paganini bőkezű, ragyogó kiállítását. Az óriási siker finom megjelenésével és játékával már egymaga olyan szenzáció, amelyet minden színházlátogató legnagyobb élményei közé fog, sorozni. Nádor Jenő művészpályájának legnagyobb sikerét aratta Paganini érdekes alakjának tökéletes ábrázolásával, bravúros énekével, Vígh Manci eleganciája, ragyogó táncai a kedvenc Sziklay Józseffel, R. Szentpál Olga gyönyörű tánccsoportja, Berend Endre hangversenymester valóban mesteri hegedűszólója, a pompás díszletek és pazar toalettek egész tömege még a látványosság jellegét is adják Lehár mesterművének. Az óriási sikerre való tekintettel a mai és holnapi előadást is az illusztris szerző személyesen vezényli.

ESTI KURIR
1926. május 9.

*

LEHÁR FERENC mondja nekem a Városi Színház kulisszái között a Paganini előadása előtt:
— A Paganini sokunkat megihletett már. Éppen most kapom kézhez egy fiatal magyar poétának, Szécsi Ferencnek nekem ajánlott Hegedűszóló című verseskönyvét, amelyben a következő költeményt találom:

Paganini

Forr-e ma hang ide oly csoda-mélyről,
Mint az-az ördögi trillafolyó.
Melyet a mély hegedűd üregéből
Vont ki az isteni rózsavonó?

Kút a zenéd, hol a bűn vize tisztul.
Fölveri mégis az ős Szodomát.
Bűvöl a titka az élteden is túl:
Démoni álmaid álmodom át.

Zsong a varázshegedűd a szívemben,
Szent ütemére bejárom utam,
S éjszaka mélyibe tarka színekkel
Hull be a lelkem: e kába futam.

Ott sír a hangja a Sorshegedűnek,
Gyászom a húrjain elzokogom
S Hunnia árnyai mind tovatűnnek,
Nyílik az élet e szent romokon.

Szécsi Ferenc
-szym-

ESTI KURIR
1926. május 11.

*

(folytatom)
518   Ardelao • előzmény516 2017-08-04 08:54:59

HÍREK LEHÁR FERENCRŐL, ÉS OPERETT-BEMUTATÓIRÓL

(IV.folytatás)


A VÁROSI SZÍNHÁZBAN ma délelőtt tartották meg Lehár Ferenc Paganinijének első nagy, komoly zenekari próbáját, amelyen természetesen a színészeken kívül az igazgatók is, a színház barátai is megjelentek.
Sebestyén másik színházában, Miskolcon, viszont ma délelölt tartották meg a Csókos asszony főpróbáját és ezért tegnap táviratot küldött Zerkovitz Bélának, hogy feltétlenül utazzék le Miskolcra. Zerkovilz a miskolciak táviratára a következőképpen válaszolt:

„Sebestyén Mihály igazgató, Miskolc.
Ha Pesten Lehárt hallgathatom, nem vagyok bolond Miskolcra utazni Zerko- vitzért!” (Zerkovitz.)

*

Lehár Ferenc, a Paganini világhírű mestere szombaton érkezik Budapestre, hogy átvegye népszerű operettje próbáinak vezetését a Városi Színházban.
Jenbach és Knepler poétikus szövegét Kulinyi Ernő szedte pompás magyar versekbe, Lehár muzsikája pedig valamennyi műve közül a leggazdagabban a Paganiniből ömlik. Alpár Gitta és Nádor Jenő gyönyörű éneke, Vígh Manci és Sziklay József pompás táncai, a ragyogó kiállítás és pompás jelmezek fényes tálalásban hozzák Lehár legújabb remekét. A bemutató előadást május 7-én, pénteken tartja a Városi Színház. Az első három előadást Lehár Ferenc vezényli. A bemulató és további előadások jegyeit ma kezdik árusítani a Városi Színház pénztárai és a jegyirodák.


Városi Színház

Lehár Ferenc
új nagy operettjének bemutatója
pénteken, 1926. május 7-én, este fél-8 órakor:
Először és a következő napokon minden este Alpár Gitta és Nádor Jenő
a Magyar Királyi Operaház tagja a Király Színház tagja vendégfelléptével:

P A G A N I N I

Operett 3 felvonásban.

Írták: Knepler Pál és Jenbach Béla. Fordította: Kulinyi Ernő.
Zenéjét szerzetté: Lehár Ferenc.
Rendező: Lóránt Vilmos. Karnagy: Kerner Jenő

Személyek:

Mária Anna Elisa hercegnő Alpár Gitta
Felice Bacciocchi herceg, a férje … Cselényi József
Niccolo Paganini .......................... Nádor Jenő
Bella Giretti a hercegi Opera énekesnője … Vígh Manci
Pimpinelli márki, a hercegnő kamarása … Sziklay József
De Laplace grófnő, udvarhölgy ... Hamvas Józsa
Hédouville gróf. francia tábornok … Sík Rezső
Bartucci, impresszárió … Pallós János

A darabban előforduló hegedűszólókat Berend Endre, a Városi Színház hangversenymestere játssza.
A második felvonás boszorkánytáncát R. Szentpál Olga művészcsoportja és növendékei táncolják.
Az új díszleteket Kósa Zoltán műépítész tervei után Baumöhl Artúr festőművész festette.
Alpár Gitta és Vigh Manci ruháit dr. Vermes Jenöné tervezte és készítette.
A darabban előforduló táncokat Roll Ferenc és Zőbisch Ottó tanították be.
Az első három előadást Lehár Ferenc vezényli.

Jegyek a bemutató és további előadásokra már válthatók a Városi Színház pénztáránál és a jegyirodákban. ....

ESTI KURIR
1926. május 1.

*


A Városi Színház szűk folyosóin csak úgy hemzsegtek a vizslák, agarak, foxik, mert Lehár Ferenc Paganini-jéhez a színház kutyákat. keres. Anna Elisa kisasszony, Alpár Gitta, Paganini mester szerelme ugyanis Jenbach szövege szerint, vadászatra készül, és egy kutyafalkával indul neki az erdőségnek.
A kutyákat a premierig be kell tanítani, így hát a kiszemelteket ma délelőttre hívta meg az első próbára Lóránt Vilmos, a Paganini rendezője.

Mindjárt itt elmondom, hogy egyetlen kutya sem vált be, s így Lóránt főrendezőnek a vadászkutyák beszerzése körüli gondjai még mindig nem ültek el. Ahogyan a kutyavásár után ott ült a színház előtti lócán elbúsulva, megkérdezte őt Sziklay József:

— Hogy vagy, Vilikém?
Kurta volt a felelet:
— Kutyául, barátom, kutyául.

*


Lehár Ferenc hétfőn este érkezik Budapestre.

Úgy volt, hogy Lehár Ferenc szombaton Budapestre jön, hogy részt vegyen a Városi Színházban színre-kerülő „Paganini” című operettjének próbáin. Lehár helyett azonban távirat jött, amelyben a komponista arról értesítette a színház igazgatóságát, hogy csak hétfőn utazhat Budapestre, amennyiben a budapesti előadásra írt betétek kottáinak kinyomtatásával csak hétfőre készül el.
Lehár holnap délelőtt már jelen lesz a „Paganini” próbáin.

ESTI KURIR
1926. május 4.

*

(folytatom)
517   Búbánat 2017-08-02 19:34:47
Lehár CD-újdonság:

Schön ist die Welt /Szép a világ/

Elena Mosuc (soprano) – Elisabeth, Mercedes;
Zoran Todorovich (tenor) – Georg, Sascha;
Roland Kandlbinder (tenor) – Direktor;
Isabella Stettner (soprano) and Masako Goda (soprano) – zwei Damen;
Andreas Hirtreiter (tenor) and Wolfgang Klose (bass) – zwei Herren

Chor des Bayerischen Rundfunks,
Münchner Rundfunkorchester/Ulf Schirmer
rec. Studio 1 des Bayerischen Rundfunks, 29 March–2 April 2004. DDD

CPO 777 055-2 [77:22]
516   Ardelao • előzmény515 2017-08-02 12:11:15

HÍREK LEHÁR FERENCRŐL, ÉS OPERETT-BEMUTATÓIRÓL

(III. folytatás)



LEHÁR FERENC írja Sebestyén Gézának:

Édes régi cimborám!

Szíves meghívásodat az „Éva" reprízére örömmel fogadom. Ott leszek, hogyne lennék ott, hiszen jó néhány esztendeje már annak, hogy utoljára volt alkalmam az Évát, ezt az édes gyermekemet, egyik legjobban szeretett operettemet dirigálni. Emlékszel a premierre? Én igen. Ha jól emlékszem, fiatalabbak voltunk mind a ketten. Te is, én is. Szerénytelenség nélkül mondhatom neked, hogy, azóta sikereim öregedtek, de ha meg látsz, remélem, te is úgy érzed majd, hogy csak a sikereim, mert én magam fiatal maradtam, amint az Éva reprízén látni fogod, ölel:
Franci.

ESTI KURIR
1925. augusztus 25.

*


Lehár dirigálja „A pacsirta" prágai magyar előadását.

A prágai Vinohrádska zpěvohrában vendégszereplő kassa-pozsonyi-magyar színtársulat július 6-án hozza színre Lehár Ferenc „A pacsirta" című operettjét, amelynek főszerepét Kosáry Emmy és Király Ernő játsszák. Az előadásnak ünnepi jelleget ad, hogy a zenekart a világhírű zeneszerző, Lehár Ferenc fogja dirigálni.

ESTI KURIR
1925. július 3.

*

A Városi Színház csütörtökön, szeptember hó 3-án újítja fel Lehár Ferenc legszebb zenéjű rendkívül érdekes tárgyú operettjét, az Évát. Lehár muzsikájának valóságos kincsesháza ez az operett, melyet a Városi Színház pazar kiállításban, - a főszerepekben Harmath Hildával, Vígh Mancival, Galetta Ferenccel és Sziklay Józseffel - szólaltat meg.

ESTI KURIR
1925. augusztus 30.

*

Az „Éva“ repríze.

Az „Éva" című operett Lehár Ferencnek abból az idejéből való, amikor a mester a leggazdagabban ontotta a legszebb melódiákat, olyan pazarlóan, hogy két év alatt négy operettet bocsátott szárnyra: a Luxemburg grófját, a Cigányszerelmet, a Hercegkisasszonyt és közvetlenül utánuk az Évát. A négy közül kétségtelenül a Luxemburg grófja és az Éva a legszebb, ezért mindenesetre jó gondolat volt, hogy a Városi Színház az Évát tizenkét év után felelevenítette és műsorára tűzte. (Az Éva második felvonásában van az a híres két valcer-kombináció; amíg a szereplők az „Elválni” kezdetű keringőt éneklik, a zenekar az utána következő tánckeringőt játssza.)

A tegnapi reprízen a címszerepben Harmath Hilda mutatkozott be, a színház új primadonnája, aki tisztán csengő, kulturált hangjával és átérzett játékával nagy sikert aratott. A másik női szerepben Vigh Manci hódított szépségével és kedvességével; kitűnő volt Galetta, Sziklay és a többi szereplők is: Pallós, Érczkövy, Pajor, Hajdú Ella. A zenekart is új karmester vezényelte: Kerner Jenő (Kerner István unokaöccse), aki, igen tehetséges zenésznek bizonyult. A rendezés (Sík Rezső munkája) és a kiállítás szép és színes, a ragyogó díszleteket maga Zerkovitz Béla szcenikai igazgató tervezte.

ESTI KURIR
1925. szeptember 5.

*

Lehár azt szeretné, ha a „Paganini" főszerepet Budapesten Szedő Miklós játszaná.

A „Paganini” főpróbáján az Esti Kurír munkatársa beszélgetett Lehár Ferenccel, aki a többi között a következőket mondta:

— „Úgy érzem, hogy ilyen operettet, mint a „Paganini”, még nem írtam. Boldog vagyok, hogy a női főszereplő ismét Kosáry Emma, az a Kosáry, akinek nevéhez szorosan hozzátartoznak az én magyarországi sikereim. Nagyon szeretném, ha a pesti „Paganini” főszereplője Szedő Miklós lenne; a Cigánybáró című operettben hallottam őt egyszer a budapesti Városi Színházban, és, azóta igen sokat gondoltam rá. Nagyon neki való volna a szerep. A „Paganini” a bécsi bemutató után rövidesen megindul külföldi útjára. Először Berlinben kerül színre, s azután, úgy hiszem, már talán csak a jövő szezonban, Budapesten mutatják be.

ESTI KURIR
1925. október 31.

*

Lehár Budapesten!

A Városi Színház igazgatósága úgy határozott, hogy a „Csókos asszony" után Lehár Ferenc „Paganinijét mutatja be. Az operettet Lehár Ferenc maga fogja betanítani, aki akkor — az eddigi tervek szerint március közepe táján,— néhány-hetes tartózkodásra, Budapestre jön. Az operett főszereplőit Lehár Ferenc maga választotta ki: Dömötör Ilona, Szedő Miklós dr. Sziklay József és Horti Sándor játszanak majd az operettben.

ESTI KURIR
1926. január 28.

*

A berlini nagysikerű bemutató után Budapesten valószínűen március hónapban kerül színre Lehár Ferenc „Paganini” című operettje, amelyet tulajdonképpen operának szánt a szerző. A kiváló komponista Bécsben felkereste Dömötör Ilonát, az Operaház művésznőjét és felkérte, hogy a budapesti Városi Színház előadásain ő játssza el „Paganini" női főszerepét. A címszerepet Lehár Szedő Miklósra akarja bízni, akit erről már levélben értesített is.

ESTI KURIR
1927. február 7.

*


A Paganini Budapesten.

PAGANINI

Lehár bemutató a Városi Színházban pénteken 1926. május 7-én Alpár Gitta és Nádor Jenő vendégfelléptével

Lehár Ferencnek, a modern operett világhírű nagymesterének legújabb operettjét, a Paganini-t mutatja be május 7-én a Városi Színház. Az operett melódiák királyának legújabb művét már világsiker előzi meg, amennyiben a bécsi bemutató után Milanóban és Berlinben is túl van a Paganini a 150-ik előadáson.
A hegedű halhatatlan virtuózának, Paganininek és Napóleon húgának, Anna Elisa hercegnőnek regényes találkozásából indul ki a mindvégig érdekes és mulatságos operett meséje, melyet végig sugároz a legelbűvölőbb vérbeli Lehár-muzsika. — Anna Elisa hercegnő szerepére, melyet Bécsben Kosáry Emmi, Berlinben Schwarz Vera, a Városi Színház Alpár Gittát, az Operaház népszerű primadonnáját nyerte meg.
Paganini rendkívül érdekes alakját pedig — melyet Becsben Clewing, Berlinben pedig Tauber kamaraénekes kreált — nálunk Nádor Jenő fogja biztos sikerre vinni. Pompás szerepe lesz Vígh Mancinak, aki Bella Girettit, a hercegi opera primadonnáját játssza, viszont a hercegnő kamarásának, Pimpinelli-nek pompás táncos szerepe a kitűnő Sziklay József kezében van. Felice herceget Cselényi József, Paganini impresszárióját Pallós János játssza. Külön érdekesség a Paganini szólóját kísérő „Boszorkánytánc", melyet Szentpál Olga művész-csoportja és növendékei fognak bemutatni. A nagyigényű rendezést Lóránth Vilmos végzi, a mű betanítását pedig Kerner Jenő karnagy.

Lehár mester rendkívül nagy súlyt helyez a Városi Színház bemutatójára, épp ezért már a hét végétől kezdve személyesen vezeti a próbákat, ugyancsak maga dirigálja a Paganini első’ három előadását. Az első öt előadás jegyeit holnap, pénteken kezdik árusítani a Városi Színház pénztárai és a jegyirodák.

ESTI KURIR
1926. április 30.

*

(folytatom)

515   Ardelao • előzmény514 2017-07-31 11:26:58

HÍREK LEHÁR FERENCRŐL, ÉS OPERETT-BEMUTATÓIRÓL

(II. folytatás)


SIKER A VÁROSIBAN!

Szenzációs sikert aratott a Frasquita hétfő esti főpróbáján a Városi Színházban. A meghívott közönség lelkesen ünnepelte az illusztris szerzőt, Lehár Ferencet, aki személyesen vezényelte a zenekart. Sokat mulatott a derűs librettón és sorra megismételtette Serák Márta és Gábor József remek énekszámait, valamint Sziklay József és Molnár Vera frappáns táncprodukcióit és a második felvonás szenzációs tangó-betétjét, melyet Mimi Shorp, a fenomenális táncművésznő táncol. A mai, keddi premiertől kezdve, minden este a Frasquita szerepel a Városi Színház műsorán; kedden és szerdán világhírű szerzője, Lehár Ferenc vezényel.

ESTI KURIR
1925. március 4.

*

A „Frasquita” rendkívüli sikerének bizonyítéka, hogy a Városi Színház vezetősége a példátlan érdeklődésre való tekintettel, kénytelen volt szakítani a repertoire műsor elvével s a hétfői jótékony-célú hangverseny kivételével, a jövő héten is minden este Lehár Ferenc világhírű operettjét tűzte műsorra. A Városi Színház pénztárát és a jegyirodákat valóságos ostrom alá fogja a nagyközönség, mert egész Budapest hallani akarja az operett nagymesterének legszebb és leghíresebb muzsikáját, amelyet a legtökéletesebb előadásban szemkápráztató látványosságokkal, frappáns táncprodukciókkal és sok-sok vidámsággal fűszerezve tolmácsol a Városi Színház.

ESTI KURIR
1925. március 8.

*

Frasquita újra Serák Márta.

A Városi Színháznak tegnap este ismét örömnapja volt, mert táblás házak előtt hozta színre Lehár Ferenc operettjét, a „Frasquitát,” amelynek főszerepét betegsége után most újból átvette Serák Márta. A közönség lelkesen tapsolt a művésznőnek, benn a kulisszák mögött pedig felgyógyulása örömére a színészek rendeztek házi-ünnepséget.

ESTI KURIR
1925. március 10.

*

A Városi Színház jövő hete

A Városi Színház jövő hete ismét Lehár Ferenc „Frasquita“-jának jegyében folyik le. Lehár Ferenc új operettjének édes, igazi Lehári muzsikája már belopta magát a magyarok szívébe és az operett gyönyörű melódiái éppen olyan népszerűek már nálunk, mint akár Ausztriában, akár Németországban, ahol a Frasquita már a hétszázadik előadása felé közeledik.

A mi erősségeink, Serák Márta, Gábor József. Molnár Vera és Sziklay József a külföldi sikerhez hasonló diadalra vitték Lehár Ferenc csodaszép operettjét, amely e héten hétfőn, kedden, csütörtökön, szombaton és vasárnap este kerül színre.

ESTI KURIR
1925. március 15.

*

A VÁROSI SZÍNHÁZ igazgatót irodájában tegnap este, néhány perccel félnyolc előtt, megszólalt a telefon.

— Wien keresi magukat, — mondta a telefonos kisasszony Sebestyén Dezsőnek, a színház fiatalabbik igazgatójának. Néhány pillanat múlva már jelentkezett is Wien.

— Itt Lehár Ferenc! Szervusztok! Küldjétek Serák Mártát a telefonhoz.

Leszaladtak Serákért, aki néhány perc múlva már a telefonon keresztül üdvözölte a mestert. A következő egyoldalú „beszélgetést” sikerült kilesnem:

Serák: Drága mesterem, hát hogy gondolja ezt?

Lehár: ...............

Serák: Semmi szín alatt sem mehetek. Én a maga pesti operettjéhez szerződtem, így hát közben nem gondolhatom meg magam és nem szaladhatok át Bécsbe.

Lehár: ..............

Serák: Ha április 2-án Bécsben premierje lesz, azon én már semmi körülmények között sem vehetek részt. Azt azonban, édes mesterem, megteszem magának, hogy az operettjét betanulom, és amikor nálunk, Pesten, a Városi Színházban opera megy, akkor szívesen átmegyek egy-egy estére, de a Frasquitát nem hagyom itt.

Lehár: ...............

Serák: Ebben maradunk. Isten vele, drága Mester. Jöjjön minél előbb Pestre. Á huszonötödikre okvetlen elvárjuk.

ESTI KURIR
1925. március 17.

*


Lőrinczy Vilma új Frasquita.

Serák Márta vasárnap este játszotta utoljára a Városi Színházban Lehár Ferenc operettjének, a Frasquitának címszerepét. Legközelebb már Lőrinczy Vilma fogja játszani, Gábor József kitűnően végzett növendéke. Serák Budapestről Berlinbe utazott, ahol az egyik operettszínház igazgatójával folytat tárgyalásokat vendégszereplésére vonatkozóan.

ESTI KURIR
1925. április 15.


*

A FRASQUITA,

Lehár Ferenc-gyönyörű melódiájú operettje új szereplőt kapott, miután Serák Márta itt hagyta a Városi Színházat, sőt itt hagyta az országot is. Az új szereplő, Lörinczy Vilma, ma jelent meg először a Városi Színház harmadik emeleti próbaszobájában, hogy Keleti karmesterrel átvegye a melodikus partitúrát. Keleti még alig helyezkedett el a hatalmas Bösendorfer mellett, ujjai még alig érintették a fehér elefántcsont billentyűket, Lőrinczy Vilma ajkáról máris felcsendültek a szárnyaló melódiák.

A fiatal karmester alig tudott hova lenni a meglepetéstől.

— Művésznő, hiszen ön máris pompásan tudja a teljes partitúrát? ...

"— Tudom, — mondta Lőrinczy Vilma, — mert Pesten még híre-hamva sem volt akkor a Frasquitának, amikor én, már megtanultam, mint régi rajongója a Lehár-melódiáknak."

„Berlinben láttam a Frasquita bemutatóját és egy héttel később ide visszaérve, hangról-hangra megtanultam az egészet. A sors elégtételének tartom, hogy alkalmam adódik, az akkor fölöslegesnek látszó szorgalmam gyümölcsöztetésére.”

Sebestyén Géza igazgató szobájában egy írókból és zeneszerzőkből álló társaság tárgyalta a jövő év programját. Az irodába persze áthallatszott Lőrinczy Vilma kristályosán csengő dalolása.

Kíváncsian, lábujjhegyen mentek a próbateremhez, hogy megtudják, ki lehet az új primadonna, mire Sebestyén direktor diszkréten felnyitotta az ajtót, mondván: „Uraim,” íme Lőrinczy Vilma, nem járnak, rosszul, ha az önök új munkáját Lőrinczy Vilma ajkáról fogja először meghallani a nagyközönség.

ESTI KURIR
1925. április 17.

Lőrinczy Vilma (1900 - ?), énekesnő. 1922-ben a Városi Színházhoz szerződött, ahol Lehár Ferenc Frasquita című művében mutatkozott be. Később, az Operaház magánénekesnője lett (1928-32).
(A.)

*

(folytatom)
514   Ardelao 2017-07-30 12:57:52

HÍREK LEHÁR FERENCRŐL, ÉS OPERETT-BEMUTATÓIRÓL


LEHÁR FERENC A VÁROSI SZÍNHÁZBAN

A jövő hét nagy színházi eseménye Lehár Ferenc világhírű operettje, a Frasquita, amelynek budapesti bemutatója február 27-én, pénteken lesz a Városi Színházban. Az egész kultúr világot diadalmasan megjárt operettet, komoly és nagy érdeklődéssel várja az egész magyar színházi közönség minden rétege. A Városi Színház a nagy művészi eseményhez méltó előadásban fogja a világhírű mestert és művét reprezentálni.

Berlin—München—Budapest.
Serák Márta, a kiváló primadonna, akinek Lehár „Frasqui-tá“-jával elért káprázatos sikereit a német világlapok hasábokon keresztül méltatták, az operett 250 berlini és 150 müncheni előadásának lejátszása után Budapestre érkezett, és a Városi Színházban magyar nyelven fogja folytatni a „Frasquita" világsikerét.

ESTI KURIR
1925. február 20.

*

Holnap, kedden van a Frasquita Városi Színházi premierje, amelyet ép úgy, mint a hétfő esti főpróbát és a szerdai második előadást, a szenzációs operett-újdonság világhírű szerzője, maga Lehár Ferenc vezényli. A forróvérű kis spanyol cigányleány és párizsi szerelmesének lebilincselően érdekes regénye, legszebb muzsikájának megírására inspirálta a modern operett nagy mesterét, s a Városi Színház pazar előadásán, Serák Márta és Gábor József kitűnő duettjében, a csillogó Lehár-partitúra minden kottája érvényesülni fog, amint a mulatságos librettó friss vidámsága is fokozott erővel fog hatni Sziklay és Molnár Vera magával ragadó játékában és bravúros táncaiban. A „Frasquita" egyébként teljesen betölti a Városi Színház jövő hetének műsorát, a vasárnap délután kivételével, amikor is Walter Rózsival a „Tosca" kerül színre.

Ma, hétfőn este lesz a Frasquita nyilvános főpróbája a Városi Színházban.
A Frasquita első két előadását kedden és szerdán Lehár Ferenc személyesen vezényli a Városi Színházban.

Keddtől kezdve minden este Frasquita, Lehár világhírű operettje a Városi Színházban.

ESTI KURIR
1925. március 3.

*

Frasquita

Lehár operettje a Városi Színházban

Lehár Ferenc operettjét, a Frasquitát, amelyet ma este mutat be a Városi Színház, azért különös öröm hallgatni, mert nemcsak az a nagy művész komponálta, aki például a „Végre egyedül" című daljáték nagy duettjeit operai tökéletességgel fölépítette, hanem az a forrószívű lírikus is, aki a Víg özvegyet és a Luxemburg grófját megírta. Mert a Víg özvegy komponistája még nem ért rá sokat törődni a fölépítés tökéletességével. Akkor csak ömlött belőle a melódia, olyan pazarló, káprázatos, elragadó bőséggel, mint az ősforrás. És nem lehetett haragudni azért, hogy ezeket a melódiákat másnap mindenki fütyülte az utcán.

Lehárt, a kényes ízlésű művészt, akkor, úgy látszik, mégis bántotta ez az utcai népszerűség. Később már mindig finomabb és mindig választékosabb partitúrákkal jelentkezett és —- fájdalom — mindig rosszabb librettókkal. A magasabb zenei törekvés azonban nem aratott kellő sikert és a hozzátartozó librettók megbuktak. Hiába akarta Lehár a zenekar ragyogásával pótolni az operettszerűség hiányát, hiába szólt ez a zenekar a legszínesebben és a leggazdagabban, a Luxemburg grófja mégis csak szebb, őszintébb és melegebb volt.

A Frasquitát, azért különös öröm hallgatni, mert ez a régi Lehár nem egyszer, hanem többször is megjelenik benne. A fiatal Lehár legszebb melódiáival versenyez a „Szívecském (vagy: „Kicsikém” megj. A.) ne tétovázz" kezdetű dal, amely Budapesten jóval megelőzte a bemutatót és amelyet „Hab’ ein blaues Himmelbett" címmel két év óta játszanak nálunk a zenekarok és zongorák. De van a Frasquitában két megkapóan szép keringő is és három pompás shimmy, ami azért érdekes, mert Lehár eddig idegenkedett a legmodernebb tánc muzsikától. (Szerepel a darabban egy remek tangóbetét is, amelynek a muzsikáját azonban Lehár egy régebbi operettjéből: „A tökéletes asszonyából” kérte kölcsön.)

Ezek az ifjúi tűzzel teljes zeneszámok olyan brilliáns szervírozásban jelennek meg. amilyent talán nem is tud más produkálni, csak Lehár.
A két bécsi szövegírót, Willner dr.-t és Reichert Heinz urat ezúttal meg kell dicsérni. Nem azért, mintha valami rendkívülit vagy újat sikerült volna kitalálniuk, hanem mert nem voltak olyan unalmasak, mint máskor. Frasquita (Serák Márta), cigányleány, akit egy csinos fiatal francia úr: Armand Mirabeau (Gábor József), megsért, mert azzal gyanúsítja meg, hogy ellopott egy pénztárcát.

A tévedés kiderül, de Frasquitát nem lehet megengesztelni, tehát bosszút esküszik és magába bolondítja a fiatal franciát. Ez különösen akkor sikerül neki, amikor „nagy nő" lesz, híres és ünnepelt énekesnő, egyben veszedelmes „démon", akiért hiába versengenek a férfiak. Armand úr is elveszti a fejét, nyilvánosan szakít a menyasszonyával és megy Frasquita után. De a bosszú pillanata elérkezett és a cigányleány ekkor a szemébe vágja, hogy esze ágában sincs őt szeretni csak éppen el akarta választani a menyasszonyától.

A férfi szégyenében és fájdalmában rárohan és megüti a leányt. A harmadik felvonásban aztán maga Frasquita keresi föl a férfit és bevallja neki, hogy nem tud nélküle élni.

Ezt a mesét dolgozták föl a szerzők, nem túlságosan sok elmésséggel, de viszont azzal a kollégiális jóindulattal, amely a kitűnő fordítónak, Harsányi Zsoltnak egy csomó ötlet erejéig meglehetősen tág érvényesülési lehetőséget engedélyezett.

A szereplők: Serák Márta, Gábor József, Molnár Vera, Sziklay József, Szirmai Vilmos, Gábor Ernő, Cselényi József, Füredi Ella. Hajdú Eta, Sződy Kató — akikről majd a bemutató után írunk bővebben — egytől-egyig kitűnőek.

A főpróba közönsége nagy tetszéssel fogadta a darabot és melegen ünnepelte azt az ősz-hajú művészt és fiatalszívű lírikust, aki a karmesteri pulpituson állt: Lehár Ferencet, a régit.

(—szym —)

ESTI KURIR
1925. március 4.

*

(folytatom!)
513   Haandel 2017-06-22 18:10:39
Franz Lehars «Land des Lächelns» begeistert das Zürcher Publikum

Trailer
512   bermuda 2017-04-30 23:37:02
Az én Lehár duettem. Ilosfalvy-E.Köth...
https://www.youtube.com/watch?v=pbd7dw4n670
511   Búbánat 2017-04-30 16:47:05
Színház és Zene

„A hetvenéves Lehár”

/Pesti Hírlap, 1940. február 2-11. /

Csak áprilisban fogja betölteni hetvenedik életévét Lehár Ferenc. De a jubileumáról való megemlékezés mindenütt, ahol muzsikáját ismerik és szeretik — vagyis röviden: mindenütt a világon —, már mostanában megkezdődik. Nos, igen, Lehárt a színházi évad teljében kell és illik ünnepelni. Így stílszerű, mert hiszen ő egészen a színházé. Egybeforrott a színpad és a kulisszák népével. Szíve együtt ver a színházi közönség szívdobbanásával. Budapestre pedig mindig „haza“-jár diadalmas életének minden fordulóján, mindegyik nevezetes állomásán itt fogadták a legmelegebben az operettmuzsika fejedelmét. Szeretjük őt és büszkék vagyunk rá, Komárom fiára, a világhírű magyar zeneszerzőre. És ő is mindig itthon érezte magát a legjobban.
Vasárnap este a rádió két és félórás alkalmi műsorával kezdődik meg a hetvenéves L e h á r - ü n n e p e k hosszú sora. Maga a mester fiatalos frissességgel és ügybuzgalommal vett részt a műveiből egybeállított zenei műsor előkészítésében. Elpusztíthatatlan népszerűségű dallamai, a Víg özvegy, a Luxemburg grófja, a Pacsirta, a Cigányszerelem, a Kék mazur, Éva, Frasquita, Paganini, A mosoly országa és a többi pompás Lehár-operett szép részletei dús csokorba kötve fognak díszleni a neki szentelt zenés estén, örömére az ünnepeltnek és ugyanakkor szívbéli gyönyörűségére az ünneplők százezreinek.

(vir)
510   Búbánat 2017-03-31 11:22:24
Ma este premier a Budapesti Operettszínházban!

(Az Operett honlapjáról)

Lehár Ferenc: A víg özvegy

Bemutató!

2017. március 31. 19:00

„A Budapesti Operettszínház tíz év után ismét műsorára tűzi Lehár Ferenc klasszikus remekét, A víg özvegyet, mely több mint száz éve járja már diadalútját szerte a világon. A francia vígjáték alapján íródott librettó a dúsgazdag özvegy, Glavári Hanna, és a lump szívtipró Daniló gróf Párizsban játszódó fordulatos szerelmi történetét meséli el. Két talán túlságosan is szép, magabiztos, büszke és hiú ember magára és egymásra találásának meséje ez, melynek hátterében megjelenik a politika és a pénz világa is. Egy államcsőd szélén álló kis balkáni ország Pontevedro elitje, amely Hanna vagyonának segítségével mentené meg hazáját, és a nemzetközi diplomácia reprezentánsai, akik szintén a szép özvegy örökségére pályáznak, miközben kikapós feleségek csinálnak bolondot megunt férjeikből. Itt valóban ármány és szerelem tombol három felvonáson át - Lehár szédítő, bódító, halhatatlan melódiáira.”

Szereposztás:

Glavari Hanna – Fischl Mónika
Gr. Danilovics Daniló- Homonnay Zsolt
Báró Zéta Mirkó – Földes Tamás
Valencienne – Lukács Anita
Camille de Rosillon – Vadász Zsolt
Nyegus - Mészáros Árpád Zsolt
Sebastian Cascade – Csere László
Raoul Saint Brioche – Magócs Ottó
Kromov – Faragó András
Olga – Oszvald Marika
Bogdanovics - Dézsy Szabó Gábor
Sylviane – Frankó Tünde
Prisics – Miklós Attila
Praskovia – Szilágyi Gabriella

Közreműködik:

Ottlik M. Laura - Szólótáncos
Sík Milán - Szólótáncos

A Színház Balettkara
A Színház Énekkara
A Színház Zenekara


Alkotók:

Szövegíró: Viktor Léon és Leo Stein
A verseket fordította: Baranyi Ferenc
Fordította és mai színpadra alkalmazta: Lőrinczy Attila

Zenei vezető-karmester: Makláry László
Karigazgató: Drucker Péter

Díszlettervező: Cziegler Balázs
Jelmeztervező: Tihanyi Ildikó
Koreográfus Lőcsei Jenő

Rendező: Szabó Máté

További előadások:

2017. 04. 01. 15:00
2017. 04. 01. 19:00
2017. 04. 02. 15:00
2017. 04. 02. 19:00
2017. 04. 03. 17:00
2017. 04. 30. 15:00
2017. 04. 30. 19:00
2017. 05. 14. 11:00
2017. 05. 14. 19:00
2017. 05. 15. 17:00
2017. 05. 16. 19:00
2017. 05. 17. 19:00
509   Búbánat 2017-03-19 10:12:13
„A víg özvegy” Pozsonyban

Március 31-én pedig nálunk is, a Budapesti Operettszínház deszkáin láthatjuk viszont Lehár örökbecsű remekét.
508   zenebaratmonika 2017-02-10 17:36:57
8 órai újság 1935. február 16.
Lehár nevével kezdjük beszámolónkat a tegnapi film bemutatókról. Operettjei közül a Frasquita nem tartozik a világhírű mester legtöbbet játszott alkotásai közé, de a lehári muzsika mindazáltal minden karakterisztiklumával benne van ebben a partitúrában , sőt vannak részei, amelyek népszerűségben versenyezhetnek leghíresebb számaival. A rendező, Lamac, igen ötletes keretet adott a produkciónak. Zsúfolt szinházi nézőtér,a karmesteri pulpitus előtt maga Lehár Ferenc dirigálja a Frasquita nyitányát. Felmegy a függöny, a vásznon lepereg az operett s a végén legördülő függöny előtt megint ott áll az ősz mester a zenekara élén és kedves, mosollyal fogadja a közönség tapsait. Közben Lehár legszebb melódiáit olyan művészek tolmácsolják, mint a fejedelmi alakú és káprázatos hangú Jarmila Novotna s a színésznek is kellemes, csengőhangú tenorista: Hans Heinz Bollmann. A vidám ságról Hass Moser, Heinz Rühmann és társaik gondoskodnak, akikkel együtt az Uránia is a nagy sikerek sorába könyvelheti el a tegnapi estét
507   zenebaratmonika • előzmény506 2017-02-03 17:18:51
Szerintem pénzügyi oka volt, mert már meg is van rá a külföldi megrendelés pl. Olaszországba, Japánba is lesznek turnék...
506   Búbánat • előzmény504 2017-02-03 17:14:14
Persze, Kero-nál csak Kálmán megy, minden más szerző csak "morzsák" nála... A víg özvegy-ötlet bizonyára Lőrinczy kezdeményezése volt; ha K.M.G-nál maradt volna az egyszemélyi vezetés, akkor Lehárnak "nuku" jut.
505   zenebaratmonika 2017-02-03 16:16:51
Kero különben változtatott az eredeti tervén, mert egy éve még azt mondta, hogy Lehár Luxemburg grófja c. darabja lesz az operettszínházi repertoáron, emiatt vidéken pár városban is feltették az Opi segítségével pl. Kaposváron, Szegeden. Úgy néztem közepesen népszerű volt a darab, de talán a külföldi turnélehetőségek miatt váltott a Víg özvegyre. A Mosoly országa pedig már sehol se megy.... akár a Cigányszerelem.
504   zenebaratmonika • előzmény502 2017-02-03 16:12:07
Miért gondolja Kero, hogy a magyar közönség nem szereti ezt a darabot? Én úgy néztem vidéken nagy sikerrel futott több városban is az elmúlt néhány évben.
503   Búbánat • előzmény502 2017-02-03 12:02:26

Budapesti Operettszínház – készül A víg özvegy:

videó az olvasópróbáról.

A Budapesti Operettszínház tíz év után ismét műsorára tűzi Lehár Ferenc klasszikus remekét, A víg özvegyet, mely több mint száz éve járja már diadalútját szerte a világon. A francia vígjáték alapján íródott librettó a dúsgazdag özvegy, Glavári Hanna, és a lump szívtipró Daniló gróf Párizsban játszódó fordulatos szerelmi történetét meséli el.
Két talán túlságosan is szép, magabiztos, büszke és hiú ember magára és egymásra találásának meséje ez, melynek hátterében megjelenik a politika és a pénz világa is.

Egy államcsőd szélén álló kis balkáni ország Pontevedro elitje, amely Hanna vagyonának segítségével mentené meg hazáját, és a nemzetközi diplomácia reprezentánsai, akik szintén a szép özvegy örökségére pályáznak, miközben kikapós feleségek csinálnak bolondot megunt férjeikből. Itt valóban ármány és szerelem tombol három felvonáson át – Lehár szédítő, bódító, halhatatlan melódiáira.
502   Búbánat 2017-02-03 12:01:48

Férfi bűnök az Operettszínház színpadán - elkezdődtek A víg özvegy próbái

Operettszinhaz.hu 2017-01-31

Lehár Ferenc első nagy sikerű operettjét március 31-én mutatja be a Budapesti Operettszínház társulata Szabó Máté rendezésében. A szerelem diadalát hirdető, sok szálon futó, fordulatos, a férfi nemet erős kritikával illető történet főszerepeit alakító színészek a sajtótájékoztatón vörös rózsával kértek már előre elnézést női kollégáiktól a darab során majdan ellenük elkövetett bűnökért.

Lőrinczy György főigazgató az olvasópróba előtti sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, milyen nagy jelentősége és súlya van az Operettszínház életében minden olyan alkalomnak, amikor műsorára tűzi A víg özvegyet. 10 év után kerül ismét a színház repertoárjára a darab, melyhez, mint azt a főigazgató tréfásan megjegyezte, nem kell más, mint "egy humoros, jó szövegkönyv, egy szuper szereposztás, egy látványos díszlet, csodás jelmezek és egy szellemes, sziporkázó, mai rendezés, amelyben Szabó Máté Sybill rendezése után joggal bízhatunk. Ebben az esetben minden adva van tehát, hogy az előadás nagy siker legyen." Lőrinczy György hozzátette, hogy a produkció már előzetesen meghívást kapott Japánba, Németországba és Olaszországba.

A színház művészeti vezetője, Kerényi Miklós Gábor arról beszélt, milyen hatalmas kihívást és komoly feladatot jelent a társulat számára ez a bemutató, hiszen "valamennyien tudjuk, hogy a magyar közönségnek nem ez az operett a legnagyobb kedvence, miközben külföldön imádják. Azt is tudjuk, hogy miközben mi évek óta a műfaj - a hagyományos értékeket is megőrző - megújításán dolgozunk, amire jó példa a Marica grófnő, a Sybill vagy A chicagói hercegnő, a külföld klasszikus operettet vár tőlünk. Most egy harapófogóba kerülünk: mai, modern, feszes, életszerű, konfliktusokban gazdag előadást kell csinálnunk, amely közben megfelel a külföldi producerek elvárásainak is, és a legfontosabb, hogy magas zenei színvonallal készül. Iszonyú nagy a felelősségünk."

Az előadás rendezőjét, Szabó Mátét régóta foglalkoztatja A víg özvegy, különösen az a fájdalom és az az erő, ami szerinte érezhetően megjelenik mind a történetben, mind a muzsikában. Mi az az irtózatos erő - tette fel a kérdést a rendező -, ami miatt Leo Stein szövegíró a saját pénztárcájába nyúlva, a színészek az ingyenes, éjszakai próbákat vállalva kiálltak Lehár zenéje mellett, hogy végül 1905. december 30-án bemutathassák a művet a bécsi Theater an der Wienben. Szabó Máté kiemelte, hogy két olyan "irgalmatlanul erős" személyiség jelenik meg a darabban Glavári Hanna és Danilovics Daniló személyében, akik képesek "ripityára robbantani" azt a társadalmat, melynek alapeleme a saját magunk vagy a társunk elárulása. A rendező szerint fájdalmas szembesülni azzal a "rettenetes" képpel is, amit a mű a férfiakról fest. "Mire összegyűlnek a darab végén szeptettet énekelni, morálisan már teljesen leszerepeltek. Minden momentuma ismerős ezeknek a férfiaknak vagy a saját vagy mások életéből." Épp ezért úgy gondolja Szabó Máté, hogy ezeket a részeket muszáj nagyon komolyan venni, miközben persze rengeteg humorra, játékra és kikacsintásra is lehetőség kínálkozik. Ebben jelent nagy segítséget a szöveget gondozó, és mai színpadra alkalmazó Lőrinczy Attila munkája, aki egy teljesen új fordítást készített a műnek. Ezzel együtt teszik teljessé a darab kiállítását Tihanyi Ildi erőteljes, expresszív, elegáns, 30-as évekbeli ruhái és Czigler Balázs sokfunkciós, Baz Luhrmann (A nagy Gatsby, Moulin Rouge) világát idéző díszletei.

A víg özvegy címszerepében tavasztól Fischl Mónika és Bordás Barbara látható, hozzájuk később csatlakozik majd Vermes Tímea. Daniló grófot Homonnay Zsolt és Dolhai Attila formálja meg, a másik szerelmes párt, Valenciennet és Rosillont Lukács Anita és Vadász Zsolt illetve Zábrádi Annamária és Boncsér Gergely kelti életre, Zéta Mirkó nagykövet bőrébe Földes Tamás és Ottlik Ádám bújik, Nyegusként Mészáros Árpád Zsolt és Peller Károly csillogtathatja meg ismét komikusi vénáját, idővel Laki Péter is lehetőséget kap majd. Mellettük ott vannak még olyan nagynevű művészek, mint Oszvald Marika, Frankó Tünde, Vásári Mónika, Csere László vagy Faragó András.

Az előadás zenei vezetője Makláry László. Rajta kívül Somogyi Tóth Dániel és Dinyés Dániel, a színház január 1-én szerződött új, első karmestere vezényel majd. Koreográfus Lőcsei Jenő. Karigazgató Drucker Péter.
501   Búbánat • előzmény500 2017-01-27 10:08:56
Jövőre, 2018-ban emlékezünk meg Lehár Ferenc halálának 70. évfordulójáról (1870-1948)...
500   smaragd 2017-01-27 09:51:13
Lehàr emlèkére...500..
499   Búbánat • előzmény498 2017-01-27 09:32:10
Egyetértek! Mellesleg, a Bastille Operában már adták Lehár remekművét, ugyanebben a rendezésben,

Opera National Paris, 1997. „La Veuve Joyeuse” – Rendező: Jorge Lavalli – német nyelven

Armin Jordan - Karita Mattila, Bo Skovhus, Henriette Bonde-Hansen, Michael Schade, Waldemar Kmentt - DVD-n is kijött, ez a lemez is a Vig özvegy-lemezgyűjteményem részét képezi.

Úgyhogy húsz év elteltével ősszel, Párizsban felújításként kerül újra bemutatásra A víg özvegy.
498   IVA • előzmény497 2017-01-27 02:27:34
Noha Kassán, 1789-ben Batsányi János biztosan nem a Bastille Operára gondolt, és még biztosabban nem A víg özvegyre, azért elsütöm: vigyázó szemünk Párizsra vessük. Amúgy is szoktuk ezt, egymáshoz viszonyítva a két főváros operaházi költségvetését.
Talán egyszer az Erkel Színházban is megkapjuk A víg özvegyet! (Lehetőleg nem balettként és nem kétnyelvű előadásban.)
497   Búbánat 2017-01-26 20:30:31

Most olvastam az Opernglas...- topicban az alábbi információkat - legyen itt is meg:


Lehár: La veuve joyeuse

Paris, Opéra Bastille - from 09 September to 21 October 2017

Libretto: Victor Léon

After Henri Meilhac - L’Attaché d’ambassade
In German

Conductor: Jakub Hrůša/Marius Stieghorst

16, 20, 28, 30 sept., 5, 9, 11, 15 oct.

Director: Jorge Lavelli

Graf Mirko Zeta – José Van Dam
Valencienne - Valentina Naforniţa
Graf Danilo Danilowitsch – Thomas Hampson
Hanna Glawari – Véronique Gens
Camille de Rosillon - Stephen Costello
Vicomte Cascada - Alexandre Duhamel
Raoul de Saint Brioche - Karl Michael Elbner
Bogdanowitsch - Peter Bording
Sylviane - Rebecca Jo Loeb
Kromow - Michael Kranebitter
Olga - Edna Prochnik
Pritschitsch - Julien Arsenault
Praskowia - Yvonne Wiedstruk
Njegus – Siegfried Jerusalem
Lolo - Esthel Durand
Dodo - Isabelle Escalier
Jou-Jou - Sylvie Delaunay
Frou-Frou - Virginia Leva-Poncet
Clo-Clo - Ghislaine Roux
Margot - Marie-Cécile Chevassus

Set design: Antônio Lagarto
Costume design: Francesco Zito
Lighting design: Dominique Bruguière
Choreography: Laurence Fanon
Chorus master: José Luis Basso

Orchestre et Choeurs de l’Opéra national de Paris

496   IVA • előzmény495 2016-12-30 23:52:29
A Caruso-blog Kincses Veronika Vilja-dalának felvételével emlékezik meg arról, hogy „1905-ben ezen a napon mutatták be Bécsben A víg özvegyet”.
495   Búbánat 2016-12-30 09:56:33

A Classica csatornán újra láthatjuk mots 10 órától

(90 perc)

GALA CONCERT FROM THE SEMPEROPER DRESDEN - THE MERRY WIDOW

Highlights from Lehár’s "The Merry Widow"

Duration:01:28:43

Conductor:Christian Thielemann

Soloist:

Renée Fleming (Sopran)
Christopher Maltman (Bariton)

Staatskapelle Dresden

D, 2010
494   Búbánat • előzmény493 2016-11-08 16:23:24
Bocsánat: nem lesz ismétlése a TV-ben a most véget ért Lehár-blokknak.
493   Búbánat • előzmény492 2016-11-08 16:21:15
Az archív filmkockákon láthattuk-hallhattuk A mosoly országa részleteiben Házy Erzsébetet, Kishegyi Árpádot, Udvardy Tibort; a Luxemburg grófjából Petress Zsuzsát, Baksay Árpádot, Feleki Kamillt, Zentai Annát és Rátonyi Róbertet; A víg özvegyből Házy Erzsébetet és Petress Zsuzsát (mindketten a Vilja-dalt énekelték - más-más felvltelről), Bende Zsoltot és Koltay Valériát. Voith Ági táncos partnerével az Apacs-kettőst adta elő, de láthattuk magát Lehár Ferencet is vezényelni a "Garabonciás" ősbemutatóján a Magyar Királyi Operaházban: a darabban énekelt Orosz Júlia, Osváth Júlia és Udvardy Tibor, km. az Operaház Énekkara és Zenekara. Lehár-interjúkból is láthattunk két részletet: az egyikben németül beszél és zongorázik művéből, A mosoly országából, a másik bejátszásban magyarul beszél a riporternek jövőbeni terveiről.

Ezt a Lehár melódiáiból összeállított "Örökzöld örökzöldek" zenei műsort holnap hajnal négy és öt óra között megismétli az M3 csatorna.
492   Búbánat • előzmény491 2016-11-08 15:23:42
M3 csatorna. Műsorvezető: Szentpéteri Eszter
"Örükzöld örökzöldek"

Részletek Lehár operettjeiből.

Most épp egy kettős megy Házy Erzsébet és Kishegyi Árpád előadásában A mosoly országából.
491   Búbánat 2016-11-08 15:20:42
Az Arany és ezüst keringővel most kezdődött el a televízióban Lehár melódiáiból összeállított zenés filmösszeállítás. (ism.)

15.15-16.00
490   zenebaratmonika 2016-11-05 14:34:33
Az Est, 1934. december 28-i számában jelent meg a riport a három operettkomponistával.
489   zenebaratmonika 2016-11-05 14:33:39
Három világhíres magyar zeneszerző az operett betegségéről
Kálmán Imre
Beteg-e valóban ma az operett és ha
igen, mi a betegségének az okát •— e rr e a kérdésre kért karácsonykor egy bécsi újság választ három világhíres magyar operett-komponistától: Lehár Ferenctől, Kálmán Imrétől és Ábrahám Páltól. Érdekesen és e g y m á su n k m e g le h e tő se n ellentmondóan ezt válaszolták .
Lehár Ferenc:
Arra a kérdésre, hogy miért beteg az operett, csak akkor adhatok feleletet, ha bebizonyítják nekem, hogy valóban jó operetteknek sincs többé vonzóerejük.
Kálmán Imre:
A színházi válság veszedelmes jelenségei nemcsak az operettet fenyegetik, de világszerte az egész színházi termelést.
Néhány év óta az operett terén is persze rosszabb a helyzet; a betegség tünetei tagadhatatlanok és föl lehet sorolni mind művészeti, mind gazdasági okokat. Valóban kevés a jó operett, mert nincsenek i g a z á n jó szövegkönyvek s így igen sok zeneszerző hallgatásra van ítélve. És hiányoznak a nagy tehetségű operettszereplök is:
zeneileg nagyarányú operett szerepeit nem tudjuk megfelelően kiosztani, mert a hangosfilm elveszi legjobb operettszereplőinket. A nagyvárosok közönsége drága, nagyarányú produkciót kíván, de ezt megfizetni se nem akarja, se nem tudja; az előadások költsége és a publikum fizetőkészsége és ereje között nem lehet
összhangot teremteni. Az állam, a város, a sok különböző testület és szervezet olyan terheket és kötelezettségeket ró az operettszínházra, hogy az ezer sebből vérzik és így aztán olyan súlyos a helyzet, hogy az operett-színpadok fennállása New- yorktól Vladivosztokig mindenütt a legnagyobb mértékben veszélyeztetve van.
Ábrahám Pál:
Nincs színházi válság, nem beteg az operett, nem igaz, hogy a közönség csömört kapott; csak jó és rossz darab van, csak kétféle előadás van: az egyik vonzza a publikumot, a másik nem. A szóbeszéd a beteg operettről olyan régi, mint maga a műfaj. Ugyanúgy beszéltek Offenbaoh és Strauss János idejében is az operett haldoklásáról, mint ma.
Az operett mindig akkor beteg, ha nincsenek sikerek és azonnal egészséges, mihelyt csak egy operett »beüt«. Persze nagyon sok függ a szereplőktől is és nem szabad megfeledkeznünk az igazgatókról sem. Az operett virágzásának korszaka mindenkor elválaszthatatlan attól, vájjon vállalkozó szellemű, fantáziagazdag igazgatók állanak-e a operettszínházak élén? Valóban jelentékeny operettigazgatók sohasem panaszkodtak azért, hogy nincs mit előadniok, mert vagy megtermékenyítették a szerzőket, vagy teremtettek újakat.
  
Műsorajánló
Mai ajánlat:
10:00 : Budapest
Zeneakadémia, Előadóterem

Farkas Eszter (cimbalom)
Foglakozásvezetők: Haraszti Rita, Kósa Dávid
"Liszt-Kukacok Akadémiája"

10:30 : Budapest
Zeneakadémia, Kupolaterem

Várjon Dénes (zongora), Biczó Bernadett, Várkonyi Zsófia (hegedű), Baksai Réka (brácsa), Kirkósa Tünde (cselló), Szappanos Edit (ének)
Meseillusztrátor: Kőszeghy Csilla
Narrátor: Simkó-Várnagy Judit
"kamara.hu - a Zeneakadémia Kamarazenei Fesztiválja"
"Hamucsellócska"
Zenés mese a Hamupipőke nyomán

11:00 : Budapest
Régi Zeneakadémia

Horváth Ágnes (brácsa), G. Horváth László (hegedű), Háry Péter (cselló), Szűcs Péter (klarinét), Kiss Péter (zongora)
MOZART: Esz-dúr („Kegelstatt”) trió zongorára, klarinétra és brácsára, K. 498
LISZT: Obermann völgye
DEBUSSY: G-dúr trió

11:00 : Budapest
MűPa, Üvegterem

Said Tichiti (ének, guembri, ud, ütőhangszerek), Ibrahima Fall
(djembe, balafon), Khalid Moutahir (ének, ütőhangszerek), Fehér Károly, Somogyvári Balázs, Merkovics Zoltán (ütőhangszerek)
"Zenél a világ! - A Szaharán innen és túl"

15:00 : Budapest
Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központ

Budafoki Dohnányi Zenekar
mesélő: Lukácsházi Győző
"Bonbon matiné"
CSAJKOVSZKIJ: A diótörő

16:00 : Budapest
Magyar Rádió Márványterme

"Demeniv Mihály, harmonikaművész és tanítványai, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola növendékeinek koncertje"
Szerkesztő-műsorvezető: Becze Szilvia

17:00 : Budapest
BMC, Koncertterem

Szabóki Tünde, Schöck Atala, Megyesi Zoltán, Cser Krisztián, Kovács István (ének)
Lutheránia Énekkar
Budapesti Vonósok
Vezényel és a műről előadást tart: dr. Kamp Salamon
"Budapesti Vonósok – Bach közelében 1."
J.S. BACH: János-passió BWV 245
Jézus elfogatása
Péter megtagadja Jézust

17:00 : Budapest
BFZ Székház

Lesták Bedő Eszter (hegedű, barokk hegedű), Pilz János (hegedű, barokk hegedű), Rajncsák István (barokk brácsa), Mahdi Kousay (cselló, barokk cselló), Sovány Rita (viola da gamba, barokk cselló), Martos Attila (violone), Pivon Gabriella (barokk fuvola),
Cszizmadia Angelika (csembaló), Dinyés Soma (orgonapozitív, csembaló),
Varga Judit (csembaló)
"Kamarazene korhű hangszereken"
BIBER: e-moll szonáta, C. 142
J.S. BACH: D-dú;r gambaszonáta, BWV 1028
J.S. BACH: g-moll triószonáta, BWV 1029
MOREL: Chaconne en Trio
PACHELBEL: c-moll partita
J.S. BACH: C-dú;r triószonáta, BWV 1037
J.S. BACH: 5. Brandenburgi verseny, BWV 1050

17:30 : Budapest
Klebelsberg Kultúrkúria

Szecsődi Ferenc, Csévi Flóra (hegedű),
Szentpéteri Gabriella (zongora),
Kiss Zenede tehetséggondozott növendékei
"Ünnepi koncert - a Klebelsberg Kuno Hét programja."
Ignaz Pleyel, Rózsa Miklós és Hubay Jenő

18:00 : Budapest
Olasz Kultúrintézet

Michel Béroff (zongora)
MÁV Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Csaba Péter
FRANCK: Szimfonikus variációk
RAVEL: Zongoraverseny bal kézre
SIBELIUS: II. szimfónia

18:55 : Budapest
MűPa, Fesztivál Színház

"Metropolitan Operaközvetítések a MűPában"
THOMAS ADÈS: Az öldöklő angyal

19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

Horti Lilla, Megyimórecz Ildikó (szoprán), Erdős Attila (bariton), Pataki Bence (basszus), Virág Emese (zongora)
Műsorvezető: Kovács Sándor
Művészeti vezető: Marton Éva
"Mihalovich-dalok"
Emlékezés a 175 éve született zeneszerzőre, a Zeneakadémia rektorára

19:00 : Budapest
Klebelsberg Kultúrkúria

Bándi János, Bándi Írisz Réka (ének)
Salgó Tamás (zongora)
HANDEL: Jöjj, béke angyala (duett)
LULLY: Gavotte / hegedű szóló (Bándi Írisz Réka),
ERKEL: Bánk bán/Bánk-Gertrudis (duett)
WAGNER: Tannhäuser / Romerzählung (Bándi János)
VERDI: A trubadúr / Máglyaária, (Bándi Írisz Réka)
BIZET: Carmen / Seguidilla (duett)

19:00 : Budapest
Óbudai Társaskör

Feriencsik László (fagott)
Capella Savaria
Művészeti vezető: Kalló Zsolt
JOHANN DAVID HEINICHEN: G-dúr concerto, S. 214
JOHANN FRIEDRICH FASCH: C-dúr fagottverseny, FaWV N:C1
WILLEM DE FESCH: E-dúr concerto grosso, op. 3/3
WILLEM DE FESCH: a-moll concerto grosso, op. 3/6
JOHANN DAVID HEINICHEN: G-dúr concerto, S. 213

19:00 : Budapest
Benczúr Ház

Ishimoto Hiroko (zongora)
"Női szerzők a férfiak árnyékában"
Fanny Mendelssohn, Teresa Carreno, Lili Boulanger, Elfrid Andrée, Benna Moe, Haruna Miyake, Agathe Backer, Dora Pejacevic és Amy Beach művei

19:00 : Budapest
Erkel Színház

ROSSINI: Olasz nő Algírban

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Simon Izabella, Várjon Dénes, Roman Rabinovich, Érdi Tamás (zongora)
Veronika Eberle, Muriel Cantoreggi (hegedű), Kim Kashkashian, Andrea Hallam (brácsa), Perényi Miklós, Marie-Elisabeth Hecker (cselló), Fejérvári Zsolt (nagybőgő)
Radovan Vlatković (kürt), Klenyán Csaba (klarinét), Lakatos György (fagott)
"kamara.hu - a Zeneakadémia Kamarazenei Fesztiválja"
DEBUSSY: En blanc et noir
CHOPIN: cisz-moll noktürn, Op. posth.
CHOPIN: 1. (g-moll) ballada, Op. 23
JANÁČEK: Concertino
JANÁČEK: Pohádka
SCHUBERT: A-dúr („A pisztráng”) zongoraötös, D. 667

19:30 : Budapest
Pesti Vigadó

Kruppa Bálint (hegedű)
Szent Efrém Férfikar (karnagy: Bubnó Tamás)
Concerto Budapest
vez.: Rácz Zoltán
"Orbán 70, Csíky 80"
ORBÁN GYÖRGY: Serenata No.1
ORGÁNY GÖRGY: Hegedűverseny
CSÍKY BOLDIZSÁR: Új mű - ősbemutató
CSÍKY BOLDIZSÁR: Gulag

20:00 : Budapest
Budavári Mátyás-templom

Solti Kamarazenekar
18:00 : Pécs
Kodály Központ

Bogányi Gergely (zongora)
Pannon Filharmonikusok
Vezényel: Cristian Mandeal
"Élet és halál táncai"
BARTÓK: Táncszvit
LISZT: Haláltánc
RICHARD STRAUSS: Hétfátyoltánc
DEBUSSY: A tenger
A mai nap
született:
1786 • Carl Maria von Weber, zeneszerző († 1826)
1899 • Ormándy Jenő, karmester († 1985)
elhunyt:
1986 • Bárdos Lajos, zeneszerző, karnagy (sz. 1899)