vissza a cimoldalra
2019-07-21
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11352)
A csapos közbeszól (95)

Magyar Televízió opera-, balett- és operett közvetítései - hazai produkciók (1324)
Operett, mint színpadi műfaj (4001)
Opernglas, avagy operai távcső... (20269)
Hozzászólások a Momus írásaihoz (6987)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (3313)
Kedvenc magyar operaelőadók (1125)
Élő közvetítések (8021)
Pantheon (2371)
Kimernya? (3179)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1697)
Franz Schmidt (3375)
Haspók (1259)
Fischer Ádám (512)
Balett-, és Táncművészet (5842)
Bretz Gábor (129)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4517)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Fórum - Erkel Színház (Potork, 2004-12-17 15:15:06)

 
10186   takatsa • előzmény10184 2019-06-12 19:21:15

Végülis magánügy, hogy kinek mi tetszik, ízlésekről nem érdemes vitatkozni. Így elfogadom azt, hogy neked Bátory Éva a mostani állapotában jobban tetszik, mint 20 éve, és Depuis le jour tekintetében a hetvenakárhány éves Gruberova számodra a non plus ultra. Szerencsésnek is vagy mondható, mert még sok-sok évig, számos alkalommal láthatod és hallgathatod majd a kedvenceidet, kissé szakrasztikusan fogalmazva: míg a halál el nem választ titeket egymástól. No de a hat nyelven beszélő Pasztircsák Polináról azt állítani, hogy nem tudja miről énekel; ez talán kicsit túlzás volt a részedről. 

Amúgy érdekes volt ez a Kunde koncert olyan szempontból is, hogy körbenéztem a nézőtéren, és a nézők átlagéletkorát kb 80 évre saccoltam. Öregszik az operarajongók tábora, eddig is tudtam, no de ennyire? Másik oldalról nézve viszont öröm volt látni, hogy mennyi fürge és agilis öreg myüzsög az Erkel falai között. 

Pasztircsák Polinának pedig azt üzenem, hogy a sok kriptaszökevény közül legalább egy akadt, akit megigézett az előadása. Lehet, hogy ez önmagában kevés, de számomra minden.

10185   david28 • előzmény10184 2019-06-12 18:16:32

Pasztircsak La Wallyjara inkabb igaz volt ez, a Depuis le jour sztem kifejezo frazirozassal es remek pianokkal volt eloadva, de nyilvan nem Gruberovahoz kell merni. :) Netrebkot meg hagyjuk inkabb, mert amit mostanaban csinal, az a ripacskodas csimboraszoja - eneklesben is, azert attol messze volt meg Pasztircsak. Nem ugy Safar Orsolya.

10184   Beatrice • előzmény10183 2019-06-12 16:58:32

Nekem is tetszett Bátori Éva, akit korábban nem igazán értékeltem. Fodor Bernadettet is nagyszerűnek találtam. 
Számomra viszont Pasztircsák Depuis le jour-ja volt a mélypont. Miért? Mert nem szólt semmiről. Mintha egyáltalán nem is értette volna a szöveget, fogalma se lett volna az egyes szavak értelméről, csak fonetikusan betanulta volna őket. Nem zárom ki, hogy valójában értette, de ha így volt, sajnos ez nem jött át. A hangi kifejezést testi vonaglással helyettesítette. Mindebben feltehető példaképére, Nyetrebkóra hajaz. Ez a hozzáállás mostanában nyerő, hát csak tessék, én nem leszek ott a nézőtéren, amikor ezek énekelnek. Negatív véleményem kialakulásában nyilván szerepet játszott, hogy nincs még egy hónapja, hogy egy egészen más Depuis le jour-t hallottam, amellyel nemhogy egy napon, de egy hónapban sem lehetne említeni Pasztircsák produkcióját. A 72 éves Gruberova regensburgi koncertjéről beszélek. Pasztircsáknak meg őszintén kívánom, hogy fejlődjön a művészi kifejezés terén, hiszen nem tehetségtelen.
Sajnos az est főszereplője, Gregory Kunde először apróbb, aztán egyre nagyobbá váló egészségi problémával küzdött, a kezdeti pár torokköszörülés végül köhögésbe majd lemondásba torkollott. Mindezzel együtt egy profi tenort hallottunk, aki megtette, amit lehetett az adott körülmények között. Az este minden nehézség ellenére stílusos módon zárult egy másik "Gregoryval", azaz Gergellyel (Boncsér), akinek nagy gratuláció jár a Nessun dormáért.

10183   david28 2019-06-11 19:28:10

Gyakorlatilag a gyokeres ellentetet gondolom annak, amit par hsz-el lejjebb olvastam :D Batori Evanak lehet most nem szolt ugy a hangja ebben a bivalynehez ariaban ahogy kellett volna, de Safar kritikan aluli Madardala es meg annal is rosszabb Adriana Lecouvreurje mellett megjelent egy ENEKESNO. Egy eloadomuvesz, aki tudta, ertette, erezte mirol enekel es lerakott egy ELOADASt a szinpadra. Sumegi szokasosan elvisitozta a Giocondat a lirai szopran hangjan (a Butterflyban bezzeg jo volt, ki gondolta volna), Ralikot kozepen es melyen egy X faktoros is leenekli, Letay pedig olyan mintha orrsovenyferdulessel enekelne allandoan. Fodor Betti Santuzzaja nagyon jo volt, en pont a magassagait hallottam zsenialisnak, sokkal jobbak mint par eve, elkepeszto ereju hang es pont a melysegekkel voltak kisebb gondok ott is. En egyertelmuen Ortrud, Brunnhilde, Kundry iranyt hallok benne most. Ki volt meg? Ja, Polina, hat igen neki meg tokeletes volt a Charpentier aria, jo lenne ha ebbe az iranyba menne el az olasz helyett. A karmester a Liderceket kivaloan interpretalta, szemben a Parasztbeculet intermezzoval, aminel egy ido utan azon gondolkoztam, hogy mit fogok masnap reggelizni, pedig az egyik kedvenc olasz operam elejetol a vegeig. 

Okovacs... hagyjuk, inkabb szorakozom a Monika-shown.

 

10182   nizajemon • előzmény10181 2019-06-11 14:59:07

Majd mindig Lukács Ervinnel,máig bennem él.

10181   nizajemon • előzmény10180 2019-06-11 14:47:03

Amikor Misura/Sümegi/Pánczél/Wiedemann/Bándi/Fokanov/Kálmándy énekel.ék,nos az ma AAA lenne mindenhol,+a kórus!

10180   joska141 • előzmény10179 2019-06-11 13:29:36

Június 19 és 29 között lesz 4 Aida a Staatsoperben, úgy fogalmaznék: Gregory Kundéhez válogatott szereplőkkel. Három előadásra már minden jegy elkelt, a negyedikre még 44 jegy kapható 140 EUR egységáron. Vissazemlékezve néhány ott látott-hallott évad végi Aida produkciókra (hagyomány az ilyenkori előadás), meggyőződésem, hogy a szerző és a cím adta/adja el a darabot

10179   Klára • előzmény10177 2019-06-11 13:05:55

A bécsi Radamest nem láttam hallottam, de a bolognai Kalaf katasztfa volt!  Azt írtam valakinek, Kunde vagy már leszállóágban van, vagy nem volt jó napja! Egyébként a rendezés is borzalmas volt,  Turandot megtestesítője szintén, az egész előadásban egy fénypont volt: a Liut alakító énekesnő, aki a végén megérdemelt vastapsot kapott.

10178   Edmond Dantes • előzmény10177 2019-06-11 10:53:44

Sebaj, egy jó Képária helyett (ki)oktató jelleggel kapunk majd egy még jobb "Levéláriát" origo-n.

10177   joska141 • előzmény10176 2019-06-11 09:36:08

Sajnos a tenorista  a bolognai Kalaf és a bécsi Radames között abszolúte rossz értelemben vett hakniként fogta fel a budapesti fellépést.

Egy nappal a "Gála" előtt az M5 csatorna híradója tudósított a próbáról, már akkor érezni lehetett, hogy jelenleg nincs hangja.

A "Gregory Kunde Gála" általa abszolvált első száma - Tosca Képária - első hangjánál abba kellett volna hagynia az egészet. Még jobb lett volna, ha ki sem jön. Így legadább a "legenda" (Ókovács Szilveszter ott elhangzott jelzője) legenda maradt volna.

10176   Matyus 2019-06-11 08:00:08

Minden esetre elég érdekes volt, hogy Gregory Kunde koncertjeként meghírdetve a tenorista csak néhány műsorszámot vállalt be, de még azokat sem tudta végig abszolválni!

A koncert általános tanulsága, hogy igen ráférne már az operára egy alapos vérfrissítés, mármint énekesi szempontból! Igaz, hogy furcsa Bároti Éva sok évi kiiktatása utáni hirtelen visszatérte, de nem csak ő énekel már rég leszállt ágban való minőségben, hanem  vele egyidős kolléganője sem sokkal jobb színvonal, éles hangok és a szüntelenül zavaró tremoló a hangszálak teljes kifáradását mutatja! Vagy a másik se sokkal fiatalabb, ráadásul soha nem volt szép hang, ma pedig már a rengeteg nehéz szerep erős nyomot hagyott rajta.

Új énekesek kellenének, és meg is találnák őket, ha akarnák! Ha a művészi színvonal emelése lenne  cél az egyébb érdekek helyett.

Boncsérnak örültem, és még jobban örülnék, ha a hangjához passzoló szerepeket kapna! Ha nem veszne el a mostani lélektelen gépezetben, ami ma az operát vezeti!

 

10175   takatsa 2019-06-10 23:43:44

Meg volt a Puccini-sorozat zárókoncertje, Gregory Kunde áriaestje, ki lehet ezt is pipálni. Az igazság az, hogy én nem is annyira Kunde-ra voltam kiváncsi, hanem két másik "vendégművészre", akikben nem is csalódtam. Az egyik az est karmestere, Halász Péter volt. Keze alatt a zenekar pompásan szólt, az est főszereplőjévé válva. Van aki nem szereti Halász Péter időnként kissé teátrális mozdulatait, de kétségbevonhatatlan, hogy nagy formátumú művész és - véleményem szerint - óriási vesztesége a magyar operajátszásnak az ő távozása.

Mindnyájunk meglepődésére az estet - az oldalsó páholyból - Főigazgató úr konferálta, és a közönség udvarias figyelemmel és türelmesen hallgatta Főigazgató úr  időnként hosszúra nyúló monológjait. 

Kunde úr egy nagyon kellemes öregúr, pianói már nincsenek, de nagy hangerő mellett a felső lágéja intaktnak mondható, egykor jó kis énekes lehetett. 

Az est koncepciója érdekes volt: a zenekar részéről Puccini és kortársai nyitányai, intermezzói, Kunde úr részéről Puccini áriák és duettek, a hölgykoszorú részéről pedig Puccini kortársai-barátai-ellenfelei legjelesebb áriái. Érdekes volt az est abból a szempontból is, hogy keresztmetszetét adta a magyar operajátszás jelenlegi állapotának. 

Nagy meglepetés nem érte az embert. Létai, Sümegi, Sáfár, Rálik megszokott formáját hozta, reprezentálva az operaház mai színvonalát, felmutatva mindazt a (kevés) erősséget és (sok) gyengeséget, amely napjainkat jellemzi. Számomra kellemes meglepetés volt Fodor Bernadett, akit már régen hallottam, és hangja azóta sokat fejlődött. Középfekvésben (és nagyjából alsó fekvésben is) ez a hang bársonyosan sötét tónussal és lehengerlő energiával szól, sajnos a felső fekvésben történik valami, és éles, nyers, kevéssé kontrollált hanggá változik ez az egyébként csodás matéria. Ha ezt rendbe lehetne tenni, akkor óriási lehetőségek nyilnának meg előtte. Az est mélypontja (sajnos) Bátori Éva volt. Nekem nagyon szép emlékeim vannak róla a 2000-es évek elejéről. Már akkor is túl volt pályája zenitjén, de csodás szerepformálása magával ragadó volt, akár Desdemonát, akár Tatjánát, akár Sosztakovics Lady-jét játszotta. De mindez már a múlté. Áriája végén ezt kéri: "irgalmazz nekem". Nem, erre nincsen és nem is lehet bocsánat. Nem szabadna énekelni már neki... Vannak pályák, amelyeket lehet hosszan, akár halálig is csinálni az operaénekesi pálya (különösen az énekesnői) nem tartozik ebbe a kategóriába. Ezt mindenkinek tudomásul kellene venni.

És a másik "vendégművész" akiért elmentem az előadásra: Pasztircsák Polina volt. Ókovács Szilveszter orosz grófnőként konferálta be, de tévedett, nem grófnőről, hanem minimum hercegnőről van szó. A Charpentier áriája lélegzetelállító és elmondhatatlanul gyönyörű volt. Polina nem ide való, egy egészen más kategóriát képvisel, adja Isten, hogy meghódítsa a világot.

Majdnem elfelejtettem, Kunde hangja az előadás közben elment, így csak egy áriát és két duettet énekelt. A zenekar - kissé enerváltan - megismételte az első nekifutásra fergetegesre sikerült La tregendát, és közben befutott Boncsér Gergely, aki zárószámként elénekelte Kalaf áriáját. Ő kapta a legnagyobb tapsot. Tanulságos estének lehetettünk tanui.

10174   Hangyász • előzmény10170 2019-06-07 21:04:14

Edith Piaf neve hallatán én is felkaptam a fejemet!!!

10173   Kati • előzmény10169 2019-06-07 18:07:30

Hihetetlen. Hogy még mindig van lejjebb. -:((((

10172   Edmond Dantes • előzmény10171 2019-06-07 09:35:47

Köszönöm.

10171   IVA • előzmény10170 2019-06-07 01:51:22

Edith Piafról is tudnánk, hogy Magyarországon járt, ha itt járt volna.
A korabeli sajtóból úgy emlékszem, Caballé A trubadúr Leonóráját énekelte az Erkel Színházban.
A Wikipédia adatai szerint Domingo 1967-ben, a Hamburgi Állami Operában debütált Radamesként.
Az OPSO eddig is haszontalan, immár káros tevékenységében az a dühítő, hogy mindezért nyilván nem kevés pénzt vesz fel az Operaháztól, amelynek ugyanakkor évek óta nem fejlesztik kielégítően a honlapját, a szintén évek óta ígért digitális archívumról nem is szólva.

10170   Edmond Dantes 2019-06-06 10:12:54

Az Optimum Solution Enterprise (Opso)-filmecskéhez: nem emlékszem rá, hogy  Edith Piaf énekelt volna bárhol, bármikor Magyarországon. Ha valakinek más híre van erről, köszönöm, ha megosztja. Caballé emlékezetem szerint nem Desdemonát, hanem Mimit és a Forza Leonóráját énekelte öt vagy hat hónapos terhesen az Erkelben. Antonio Gadest nem nevezném "kortárs táncosnak", -bár minden aktív táncos  "kortárs"- ő kifejezetten flamenco táncos és koreográfus volt. Domingo nem először az Erkelben énekelt (1987) bármilyen rendű és rangú Radamest: pl. a MET-ben már 1971-ben fellépett ebben a szerepben. (A Fáraót Richard T. Gill énekelte.) MdM 1969-től lépett föl Bp.-en, így aligha láthatta őt Medveczky Ádám "gyerekfejjel".

A filmecskét készítő Optimum Solution Enterprise (OPSO) cégről a honlapjukon megtudhatjuk, hogy "az OPSO csapata tapasztalt, profi szakemberekből áll." Az egyetlen föllelhető név a csapatban az impresszumban található email cím szerint Amin Virág, jelenleg egészségügyi (gerincsérvjavító) és jógaoktató. Pontosabban Amin-Váczi Virág, egykori TV2-s műsorvezető, akinek férje Váczi Gergő a TV2 Tények jelenlegi műsorvezetője. 

10169   IVA 2019-06-06 03:19:28

Egy kis ismeretterjesztés az Optimum Solution Enterprise Opso jóvoltából:

Tudta-e, hogy Luciano Pavarotti hetvenvalahányban énekelte a Bohéméletet Kincses Verával?
Tudta-e, hogy Placido Domingo először az Erkelben énekelte Radames fáraót az Aidából?
Tudta-e, hogy Radames fáraó volt?

https://www.youtube.com/watch?v=6bPA1Dmd4XM

Az elején megörültem ennek a kis videónak, mert megjelent benne gyerekkorom Babatündére, Maros Éva.
A rosszul szerkesztett és vágott, a témákhoz, az Erkel Színházhoz és a művészekhez méltatlan hadarásban sajnos annál kevesebb örömöm, inkább bosszúságomat leltem, hiszen ez a műsor tudásanyagot akar megosztani.
Úgy gondolom, ha egy volt főtitkár vagy bárki (bocsánatosan) téved a megszólalásában, azt a műsor riporterének vagy szerkesztőjének valahogyan javítania kell, közbeszólással, helyreigazító felirattal, legrosszabb esetben kivágással. Képtelenség, hogy miközben Medveczky Ádám gyerekkori Denevér-élményéről mesél, Rösler Endre Eisensteinjét említve, ezt az operett televíziós változatából való snittel, Ilosfalvy Róbert Eisensteinjével illusztrálják, mindenféle jelzés nélkül. Szükséges-e Udvardy Tibor nevét éppen egy Mátyás Máriával közös fotóval illusztrálni?
Egy szpíkernek, aki az Operaházat promotáló stábban olvas alá, a száján sem szabadna kicsúsznia annak, hogy „Radames fáraó”, noha a főbűnös valójában az, aki ezt leírta, illetve nem ellenőrizte.
(Mások nyiláván további képtelenségekkel is találkoznak a szövegben, én sem említettem meg valamennyit.)

10168   IVA 2019-06-03 04:22:50

A fecske – a Kolozsvári Magyar Opera vendégjátéka – 2019. május 26.

Csaknem egyetlen hétbe sűrített, kettős Manon Lescaut-felújítás, azok közé beékelt Messa di Gloria- és Lidércek-bemutató (ezek csábítása nem szorul magyarázatra), közvetlenül utánuk A Nyugat lánya (mert nyáron még László Boldizsár fellépését ígérték, aki mégsem vette fel a szerepet) és egy Pillangókisasszony (vajon milyen benne Rost Andrea, 8 évvel korábbi beállása óta?, illetve addig nézzük, amíg nem viszik újból az Operába) nyomában üdítő újdonságnak ígérkezett és bizonyult A fecske előadásának vegyes élménye.
A darab – első találkozásra – igazolni tűnt, hogy Giacomo Puccininak ezt a könnyebb és kellemes művét még A Nyugat lányánál is ritkábban adják a zenés színházak. Cselekménye nem olyan eredeti és erős, mint Puccini többi művéé, talán szövegkönyve is gyengébb, adós marad a drámai erővel – és a tragikum hatásával, nem feltétlenül azért, mert mellőzi a tragikus fordulatot. Zenéjéről szívesebben mondanék véleményt egy második találkozás után, amit esetemben kizárt az a kényszer, hogy másnap este nézzem újra az előadást. Megértem, hogy a kolozsváriak két szomszédos esti vendégszereplése a művészek és a produkció más résztvevőinek egyszeri elszállásolásával gazdaságosabb (azt nem tudom, hogy kedvező-e az énekeseknek is), de biztosan nem rajongóbarát, és a néző nem is vált jegyet előre ismeretlen élmény ismétlésére.
Kellemes és kellemetlen meglepetést is hozott Anger Ferenc rendezése, mert nem olyan bóvli, mint a Traviata, és mellőzi az olyan ordináré szórakoztatást, mint a Gianni Schicchi, és néhány ügyetlenséget leszámítva, színpadra teszi a cselekményt. A történet idejét „persze” áthelyezte, benyomásom szerint (filmek és divatlapok vizuális emlékei alapján) az 1950-es évekbe, a következetességre fittyet hányva. Zöldy Z Gergely díszlet és a jelmezvilágának érdeme, hogy az előadás formai és színvilága maradandó és más előadásokkal összetéveszthetetlen nyomot hagy a nézőben. Szépségről szó sincs! A jelmezek közül néhány esetleges színösszeállítás és a főhősnőnek a II. felvonáshoz felöltött „grisette”-slafrokja bosszantó és rossz emlék. A díszlet mai mércével dekoratív, tarka, a formák által próbára tett néző szemének összességében civil és csúnya. Az elmúlást idéző „lombhullás” sutasága komikus, amint az a mozzanat is, amelyben a szerelmes hős egy mezőgazdasági szerszámmal (nem emlékszem, hogy vasvilla vagy gereblye volt-e) felökleli az avart, talicskába teszi és legalább két méterrel arrább tolja: a munkához menekül (?).
Oh természet, oh dicső természet! / Mely nyelv merne versenyezni véled? – kérdi Petőfi. A természetet és művészetet egyaránt csodálóként néha kénytelen vagyok megállapítani, hogy a versenyben a „művészet” nyelve vezet. Mert a mégoly csodákra képes természetnek sincs tehetsége olyan ronda fákat nevelni, amilyeneket az Erkel Színház színpadán láttam, a Pillangókisasszony 1984-es felújításában, illetve amilyen a 2000-es felújítás (sajnos ma is élő) cseresznyefája! Talán ezeknél is rondább az a vihar vagy tűzvész sújtotta fa, amely A hattyúk tava jelenleg pihenő, de sajnos aktuális operaházi előadásában kellemetlenkedik a szépséges zenei, emberi és mozgásformák színpadán. Ezeknek a szemet kiszúró fáknak méltó társa A fecske III. felvonásában jelképező küldetéssel is felállított két fa: egy érett almáktól roskadozó lombos, és egy elhalt, kopár koronájú. Hogy a kettő közül melyik a csúnyább, nem árulom el. Legyen elég annyi, hogy egyik csúnyább, mint a másik.
A zenészek, az énekesek kárpótolak és vigasztaltak, és itt kevés lenne azt mondalom, egyik jobb volt, mint a másik. A népes szereplőgárdából szinte mindenki hozzájárult a kellemes hangzású produkcióhoz, figuraábrázoló mozgással, játékkal is.
Ádám Zsuzsanna feltűnését az operaéletben szenzációnak találom! Nehéz lenne nem elsütni azt a közhelyet, hogy új csillag ragyog az operaéneklés egén. Olyan hang, dallamformálás és előadásmód jellemzi, amely minden megszólalásában gyönyörűséget okoz a hallgatónak, élménnyé teszi az ismert (Magda I. felvonásbeli áriája) és az eddig ismeretlen dallamokat is. Remélem, az Operaház megfogja és nem is ereszti el!

10167   Búbánat • előzmény9796 2019-06-03 00:18:42

Kapcs. 9796. sorszám

A március 24-i beszélgetős – zenés „Klubdélután”-t tegnap követte az operaévad utolsó ilyen jellegű rendezvénye az Erkel Színházban. A Budapesti Operabarátok Egyesülete szervezésében megtartott műsorban Fülöp Attila ezúttal Bátori Éva Kiváló Művész és Kálmándy Mihály Kossuth-díjas Művész operaénekesekkel beszélgetett az Erkel Színház színpadán.  Rálik Szilviának is szólt a felkérés, de betegsége miatt sajnos nem jöhetett el.  Közreműködött  Bartal László zongoraművész-korrepetitor.

A Klubdélutánt Szinetár Miklós, az Egyesület elnöke nyitotta meg. Köszöntője után - miközben kifejezésre juttatta sajnálkozását az Andrássy úti Dalszínház rekonstrukciójának hosszas elhúzódása miatt - az Eiffel Műhelyház operajátszási lehetőségeit dicsérte és ajánlotta figyelmünkbe annak kapcsán, hogy szombaton, a Bánffy Színpadon bemutatott Edgar című Puccini-operaelőadáson ő is ott volt a nézők között.

A műsorvezető Fülöp Attila kérdései az énekművészek felé a szokványosak voltak: honnét datálható, hol és mikor kezdődött az énekesi pályájuk? kik voltak a mestereik? miként és mikor kerültek be az Operába? hogyan ívelt fel művészetük? mely szerepekkel indult el a hazai és nemzetközi karrierjük és melyek  a legkedvesebb szerepük?

A sztereotip kérdésekre Bátori is, Kálmándy is gyakorlatilag felmondta mindazt, amit a Wikipédiában már eddig is olvashattunk és tudtunk róluk, tehát sok új információval nem igen szolgáltak számunkra.   Ami többletet kaptunk tőlük/róluk a beszélgetés során, legyen arról itt pár mondat. Szoprán művészünk kérdésre válaszolva lelkesen mesélt az „Opera nagyköveti” munkájáról, hogy mi ennek a célja, távlata, és milyen feladatok hárulnak rá mint koordinátornak, a többi „nagykövetet” összefogó-irányítónak;  szereti ezt, kedvvel és felelősséggel végzi, képes összehangolni énekesi hivatásával.  Családjáról is említést tett: férjével, aki a Nemzeti Filharmonikusok hangszeres művésze, harminchárom éve alkotnak egy párt…

 Baritonunk hosszan szólt A bolygó hollandi címszerepéről, amelynek eléneklése, eljátszása milyen  elementáris hatást gyakorol rá mindig.  Említette a többi megformált Wagner-szerepét, de a hozzá ugyancsak közelálló és szeretett nagyVerdi-baritonhősök alakításaira is kitért (külön kiemelve a Nabucco címszerepet, ami végigkísérte eddigi pályáján) majd sorolta, mely baritonszerepekre vágyakozik még:  az Ernaniban, az Attilában, a Stiffelióban,…- szeretné egyszer ezeket is elénekelni teljes produkciókban. A francia operák között is sok kedvence van, közülük az egyik legnagyobb kedvenc Jules Massenet Le Jongleur de Notre Dame (Mi asszonyunk bohóca) című operája, benne Boniface szerepe.  Kálmándy ecsetelte a Massenet-opera és zenéjének értékeit, a bariton karakter énekelnivalóinak kivételes szépségét, megformálhatóságának sokszínűségét.

Még a beszélgetés elején Fülöp Attila az erdélyi Biharban született Kálmándy vallásosságára is rákérdezett, majd említette neki Ferenc pápának mostani csíksomlyói látogatását is. Erre baritonunk „kapásból” egy olyan jelzős megfogalmazást tett a jelenlegi pápára (amit mondott nem tartom szükségesnek itt részletezni) - , ami a közönség körében némi meghökkenés moraját váltotta ki, míg Fülöp Attila nagy derültséggel nyugtázta Kálmándynak a pápák „összehasonlítására” vonatkozott kijelentését.

Különben, mint mindig, most is igen közvetlen stílusban, oldottan, felkészülten diskurált vendégeivel az egykori tenorunk, aki később az Operaházban, más munkakörökben és pozíciókban, felelős feladatokat látott el nyugdíjba meneteléig.  

A beszélgetés közben a vendégművészek előadásában énekszámok hangoztak el a következő művekből:

  • - Richard Strauss egy dala (Bátori Éva)
  • - Richard Wagner: Tannhäuser – Wolfram dala az Esthajnalcsillaghoz, III. felv. „ O du, mein holder Abendstern” (Kálmándy Mihály)
  • - Giacomo Puccini: A Nyugat lánya – Minnie áriája, III. felv. (részlet) (Bátori Éva)
  • - Giuseppe Verdi: Don Carlos – Posa halála, III. felv.„O Carlo, ascolta” (Kálmándy Mihály)
  • - Arrigo Boito: Mefistofele – Margit áriája, III. felv. „Spunta l’aurora pallida” (Bátori Éva)
  • - Giuseppe Verdi: Az álarcosbál – Renato áriája, III. felv. „Eri tu che macchiavi quell’anima” (Kálmándy Mihály)

Az énekeseket Bartal László kísérte pianínón.

A második részben a Klubdélután műsorának vezetője, Fülöp Attila újabb vendéget fogadott:  a kis asztalka mellett helyet foglalt  Döme István, a Magyar Állami Operaház nyugalmazott főügyelője , a Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozatának tulajdonosa.  Megtudhattuk tőle, hogy 1977-ben szerződött az Operához ügyelői munkakörbe, 1990 óta volt főügyelő, negyvenkét évi szolgálat után nemrég vonult nyugdíjba. A jókedélyű úr – bemutatását követően – elmondta nekünk, kitől, hol és milyen zenei ismereteket szerzett, tanulmányokat folytatott, mielőtt ügyelő lett és hívásra az Operaház állományába került. Részletezte általánosságban az ügyelő feladatkörét, azt is hogy mennyire fontos, nélkülözhetetlen személy, aki a kulisszák mélyén, a színpad mögött „láthatatlanul” végzi fontos munkáját, összekötőkapocs a karmester, a színpadon lévő személyek és a műszaki kiszolgáló alkalmazottak között.  Döme István sztorizott, sok humoros régi epizódot hozott szóba, amelyek számára olykor idegbajos és „izzasztó” pillanatokat eredményezett, de aztán lélekjelenléte kisegítette a bajból és megkönnyebbülésére mindenki fellélegezhetett a végén.

Most is,  a műsor közben volt egy ilyen pillanat – még az első rész alatt, amikor Bátori Éva készült elénekelni zongorakísérettel az első énekszámát; a zongora pedálja, mint kiderült, még a műsor előtti próba folyamán „beragadt”, így a művésznő nem tudta elkezdeni énekét, meg kellett várnia, míg a műszakiak betolnak a színpadra a meghibásodott zongora mellé egy „ütött-kopott” fekete pianínót. Döme István elárulta nekünk: a háttérben ő intézkedett a gyors megoldás keresésében, a váratlanul felmerült akadály elhárításában – pedig ő most nem ezért jött ide és állt készenlétben…

 

Az évad utolsó Klubdélutánja vendégeinek búcsúzóul virágcsokorral illetve egy üveg itallal kedveskedett a Budapesti Operabarátok Egyesületének ügyvezető-igazgató asszonyaGémes Szilvia.

10166   Búbánat 2019-06-01 03:48:38

„A fecske” („La Rondine”) operát a  Manon Lescaut-előadásai közé „bújtatva” kaptuk - a produkciót a Kolozsvári Magyar Opera hozta el,  és a PucciniFeszt keretében az operatársulat vendégjátékát két előadásban (május 26. és 27.)  élvezhette a pesti közönség az Erkel Színházban. 

Giacomo Puccini: A fecske

opera három felvonásban, olasz nyelven

A librettót Giuseppe Adami írta Alfred Maria Willner és Heinz Reichert műve alapján
Magyar nyelvű felirat: Anger Ferenc

Vezényel: Horváth József

Közreműködik a Kolozsvári Magyar Opera Zenekara és Énekkara (Karigazgató: Kulcsár Szabolcs)

A szereposztásból:

Magda de Civry, Rambaldo kitartottja - Ádám Zsuzsanna (lírai szoprán)
Lisette, Magda szobalánya - Kolcsár Katalin (szoprán)
Ruggero Lastouc, Rambaldo egy barátjának fia - Pataki Adorján (lírai tenor)
Prunier, költő, Lisette udvarlója - Bardon Tony
Rambaldo, gazdag párizsi bankár - Balla Sándor (bariton)

Périchaud - Szilágyi János (bariton)

Gobin - Ádám János (tenor)
Crébillon - Sándor Árpád (basszus)

A zongorista – Nagy Gergő

Yvette/Georgette - Pataki Enikő (szoprán)
Bianca/Gabriella - Hary Judit(szoprán)
Suzy/Lolette - Székely Zsejke (szoprán)
 

Valamint polgárok, diákok, festők, elegáns hölgyek és urak,
grizettek, virágárusok, táncosok és pincérek.


Játszódik Párizsban, a második császárság idején.

 

Díszlet – jelmez – látványvilág: Zöldy Z Gergely

Rendező: Anger Ferenc

Puccini Fecskéjét szokták – szerintem tévesen – operettnek vagy félig operettnek-félig operának titulálni, ami abból ered, hogy az olasz zeneköltő eredetileg operett írására kapott megbízást egy bécsi kiadótól; az opera lírai töltetű zenéjének dallamvilága helyenként valóban közelít a másik zenés színpadi műfajhoz - annak is a komolyabb, átkomponált, fajsúlyosabb darabjaihoz -, és tudjuk, Puccini és Lehár zeneművészete az 1910-es évek közepétől kölcsönösen hatott egymásra, ami nemcsak a melódiaszövésben vagy a gazdag hangszerelésben mutatható ki; a Fecske partitúrájában felfedezhetők korabeli tánczenék, a keringő, tangó, polka, foxtrott egyes elemei, amelyek Lehár  műveiben is az idő tájt egyre-másra felbukkannak és akár inspirálhatták erre Puccinit.  (Mily meglepő: A fecske szövegkönyvének írói, Alfred Maria Willner és Heinz Reichert több Lehár-operett librettóját jegyzik: Pacsirta, Friderika, A cárevics…)  A korabeli kritika ráaggatta az olasz Lehár jelzőt. Puccini és Lehár többször találkoztak. (Lehár Antal, a zeneszerző testvérének visszaemlékezése szerint elválaszthatatlanok voltak a zongoránál, s egymás műveiből idéztek önfeledten. ) A pacifista Puccini alig várta az első nagy világégés végét, hogy a darabot Bécsben mutathassa be. Végül a bemutatóra anyagi okok miatt mégsem Bécsben, hanem Monte-Carlóban került sor, 1917. május 27-én -  ami teljes kudarc volt, valószínűleg azért, mert A fecske zenéje gyökeresen más, mint Puccini szokásos, termékeny hangja. Noha volt érzéke a komédiázáshoz is, természetes megnyilatkozási formája mégis a tragikus líra volt.

Az öt nappal ezelőtt (május 27.) látott előadásra visszagondolva mindenekelőtt a szokatlan zenei frázisok, dallamok, ritmusok, hangulatok, a különleges zenekari hangszerelés vagy a zongorakíséretes énekszám jut az eszembe, de a teljes előadás szép ének-zenei élményekkel ajándékozott meg. 

A fecske meglátásom szerint is „opera” és nem operett, de még csak nem is „lírai komédia”: a többször átdolgozott szövegkönyv lírában és drámában tobzódó megzenésítése nem tökéletes alkotás, cselekménye szinte alig van, és bár az előző és a későbbi nagy érett operák ragyogásához képest „árnyékban” maradt, de a megvalósult zenés színpadi mű  egészében véve számomra jól tükrözi vissza a kor „tánczenéinek” stílusismeretét is,  Puccini kifogyhatatlan dallambőségét, zenei ötleteit, invencióját. 

De lássuk, miről is szól ez a nálunk kevéssé ismert Puccini-opera? 

Rambaldo bankár és szeretője, Magda, mulatságot rendeznek párizsi palotájuk nappalijában. A férfi nyakláncot ajándékoz hölgyének, aki visszaemlékezik ifjúságára, amikor a Szajna bal partján, Bullier mulatójában (ami inkább kávéház-féle) táncolt. Az egyik vendég, Prunier, a költő, Magda barátaival beszélget arról, hogy új divat tört ki Párizsban: a "szentimentális szerelem".  Egy rögtönzött versébe kezd (zongora kíséretét később átveszi a zenekar) mely Dorettáról, egy angyali szépségű lányról szól, akitől távol áll a pénzen vett boldogság; a következő versszakot már Magda énekli – ez az opera talán legismertebb áriája -, Doretta álmának folytatásában egy diák szerelme és csókja új, felkavaró érzéseket kelt benne. Miközben a jelenlévő hölgyek köre élvezi a költő gúnyolódását, Prunier azt javasolja Magdának,  hogy nyújtsa a kezét hogy kitalálja belőle sorsát: „olyan lesz, mint egy fecske, aki vándorol a  tengeren túlra, hogy megtalálja és megtapasztalja utolsó szerelmében az igazi szeretetet - ami azonban nem fog örökké tartani”. Ugyanebben a pillanatban Rambaldo egy régi barátjának fia, Ruggero  lép be a terembe. Ő egy vidéki tartományi fiatalember, a bemutatását követően a jelenlévő hölgyek vizslató szemei sokat ígérően tekintenek rá, de ő inkább kíváncsian azt tudakolja, hogy hol tölthetné el kellemesen az első estéjét Párizsban, és hol találhatna szállást magának. Megpillantja Magdát is, akinek láttára zavarba jön, aztán hamarosan távozik az ajánlott címre, a vendégek is elszállingóznak. Magda nem szabadul a fiú rá gyakorolt hatása alól, miután tudja, hogy hová távozott, úgy dönt, követi oda. Budoárjába siet, átöltözik grizette-nek és  titokban utána megy. A fősodor mellett a mellékszálat Prunier és a beléhabarodott szobalány, Lisette képviseli. Ők a mókában, a játékban, a szerelmi cselszövésekben élik ki magukat, csapongó, szeszélyes szerelmi tűzben lobognak… Lisette Magda ruháiba öltözik, szerelmesen öleli át a költőt, majd ők is a Bullier mulatójába indulnak, ahol a második felvonás játszódik. Ruggero és Magda már együtt vannak, ők is táncolnak, akárcsak a bár vendégserege. Szól a keringő, a foxtrott, mindenki ropja a divatos one step-et. Közben Magda ahelyett, hogy felfedné valódi nevét és kilétét a fiúnak, Paulette-ként mutatkozik be neki; a  régi idők egy élményét eleveníti fel: elmondja, hogy ezen a helyen egyszer beleszeretett egy ismeretlen fiatalemberbe. Az este végén Ruggero megcsókolja Magdát, ezt észreveszi  a belépő Rambaldo, aki felismeri kitartottját. Lisette, aki eredetileg Prunier-vel jött -,  Rambaldót  megpillantva gyorsan eltűnik, Ruggeróval együtt. Magda megmondja Rambaldónak, hogy mást szeret, nem kíván visszatérni hozzá, elhagyja a régi életét, hogy kövesse a szeretet férfit. És elmegy Ruggeróval, aki mit sem sejt a lány múltjáról.  Hónapok telnek el.  Ruggero háza a francia Riviérán, Nizza mellett található. Ott élnek boldogan ketten.  A pár, a gazdasági problémák ellenére a szeretet naiv egyszerűségében élik mindennapjaikat. Ruggero kertészmunkát végez.  Magda lassan ráébred, hogy el kell majd számolnia múltjával Ruggero családja előtt. Prunier és Lisette érkeznek hozzájuk látogatóba. Lisette, aki mint színésznő próbált érvényesülni, megbukott, vissza akar állni Magda szolgálatába. Prunier elmondja Magdának, hogy Rambaldo bármikor kész visszafogadni őt. Magda bizalmasan elmondja a költőnek, hogy bűnösnek érzi magát, mert szerelmét ilyen alantas életminőségbe, és kényszerhelyzetbe hozta közös életükért.  Prunier emlékezteti, hogy mit jósolt neki: a fecske a tengeren túlra repült volna, de előbb-utóbb vissza kell mennie oda, ahonnét elszállt. Ruggero érkezik mamája levelével, boldogan mutatja Magdának; átadja neki, olvassa fel hangosan: áldását adja neki, vegye feleségül a tiszta szívűnek és múltúnak mondott kedvesét. Magda már nem tud ellenállni: megvallja Ruggerónak az igazat: múltja miatt már nem lehet vele együtt, ő csak egy kurtizán, aki nem járulhat piruló menyasszonyként a fiú családja elé, és nem akarja tönkretenni jövőjét. A fiú hiába könyörög neki, Magda most már döntött: visszatér a régi életébe, kitartójához. Ruggero lelkileg összeroskad a fájdalomtól.

Látjuk, Puccini előszeretettel fordul a helyszínek tekintetében Párizshoz; Magda alakjában „visszaköszön” a szerelemre sóvárgó kurtizán (lásd Manon, Mimi, de beleérezhető akár kvázi Violetta történetének vidéki életképe is: á la Traviata)

Anger Ferenc a következőket nyilatkozta a darabról:  „[…] A fecskében is szerelmi történet kezdetének, majd annak megrázó végének lehetünk a szemtanúi. S a darab nem azzal a mindent elsöprő tragédiával zárul, mint a Bohéméletben, a Pillangókisasszonyban vagy akár A köpenyben, hanem hétköznapi dráma a vége. Mindez iszonyatosan erősen tud hatni a színpadon” – fogalmazott a rendező. Mély dráma, két ember közti feszültséget láthatja a néző. Puccinit mélyen megérintette a háború. Akkor, mikor milliók haltak meg, az nem különös. Puccini valami egyedit akart. Két ember drámáját érzékeltette, amely megérintheti az embert.”

 „A fecske” tartalmaz operett-elemeket is. Németh István Csaba zenetörténész szavaival „nem bécsi operett és a Puccini-operák között is eléggé atipikus. Zenéje azonban kifejezetten izgalmas és egyedi módon eklektikus.  Megjelennek itt a táncelemek is. „De a legfontosabb kelléket a partitúrában minduntalan felbukkanó keringők (Tempo di Walzer) jelentik, önfeledt forgásuk a Második Császárság frivol és dekadens atmoszféráját hivatott felidézni … de a korszak vadonatúj amerikai táncdivatai is megjelennek egy-egy utalás erejéig: tangó, one-step és lassú foxtrott.”

 Puccini, mint említettem, szerette Párizst. Annyira kedvelte ezt a várost, hogy a Bohémélet bemutatója után 20 évvel később új operájában visszatért oda és talán még szeretnivalóbban ábrázolta Párizs miliőjét zenéjében. A rendezés hatásos, mely kitűnik a koncepció és design megvalósításában.  Nagyszerű opera ez, mely tele van szemre és fülre ható szépségekkel, túlcsorduló érzelmekkel.

Anger Ferenc rendező és kreatív csapata alaposan átgondolta, mit szeretne ezzel a munkával végbevinni és elérni; úgy építették fel a cselekmény fő vonalát, hogy annak központi karakterére, a „kitartott nőre” koncentráljon, aki a szerelem és szeretet kedvéért a szegénységet is vállalva addigi életvitelének elhagyását fontolgatja.

Magda áriája és Ruggeróval énekelt kettősei ideálisan illeszkednek Puccini igényes zenéinek sorába. Ádám Zsuzsanna különösen a ragyogó szépségű "Chi il bel sogno di Doretta"  álomelbeszélő dalával szerintem a közönség minden egyes tagját levette a lábáról s kirobbanó tapsviharral és ovációval fogadott  - ami egyaránt szólt Puccini zenéjének, amint az igen muzikális és tehetséges fiatal szoprán érzelemdúsan előadott és tökéletesen kivitelezett szép énekének. Nagy jövőt jósolok neki az operaénekesi palettáján (már bizonyított Szegeden az Ernaniban, a nyári szabadtéri játékokon Aidát énekel és készül Szilágyi Erzsébet szerepére is) ha ezen a vonalon halad tovább művészi kifejezési eszközeit tekintve is.  Pataki Adorján régi ismerősünk, sok tenor szerepében láthattuk őt, most ebben a Puccini-operaritkaságban mutatkozott be nekünk: éneklésében kissé talán egysíkú, a színek változatosságának hiányát látom, de ezt leszámítva szépen, hihetően hozta Ruggeró karakterét. Meglátásom szerint van még javítanivalója a  „puccinis” énekbeszédjén is,  ám tagadni nem lehet Patakinál  az összetett kifejezés, a dinamika meglétét. Elkötelezett, jó teljesítménye dicséri őt.  A másodlagos párként Kolcsár Katalin (Lisette) és  Bardon Tony (Prunier) időnként kicsit túlzásba viszik karakterük jellemábrázolását, mintha a rendező úgy gondolta volna, hogy az akciók túlságosan statikusak a nagy gesztusok és vehemencia híján. De jól énekelték a szerepüket, és emlékezetes alakítást nyújtottak ők is.

A karmester, Horváth József kompetens irányítása alatt zenekara kibontotta az opera zenéjének részletgazdagságát, finomságát és megcsillogtatta ezer színét; játékukból kiviláglik Puccini operájának melodikus készsége, de halljuk az egyszerű, fülbemászó dallamokat is, amelyek az ősbemutató idején a közönség ízlésének túl „operettes” volt és kifogásolta.

Pedig Puccini itt is mesterien bánik a zenei jellemfestéssel: minden akció, líra, dráma megkapja a maga stílusnyelvét. Érdemes ismét végig tekintenünk az operán:

Amikor a függöny felemelkedik, akkor egy sztereotípiás, karikaturált társadalom jelenik meg: a Prunier Magdával és Lisette szobalánnyal folytatott vita arról, hogy a szentimentális szerelem járványa törhet ki Párizsban, egy olyan városban, amelynek lakosait csak a pénz és a féktelen szabadidős érdeklődés motiválja, anélkül, hogy valaha is mélyebb érzelmekbe kerülnének. Úgy tetszik, ezt az aspektust zenei módon, „világi” témák fényes és áramló sorrendje alakítja, amire példa a valódi kifinomultságot és a zenei mélységet ábrázoló híres románc:  Doretta gyönyörű álma. A második felvonásban, a Bullier bárban, a valódi érzelmek a Puccini főszereplőit rajzolják meg: Magda esetében ugyanaz a helyzet áll elő, mint Mimìnél látjuk a Bohéméletben: úgy dönt, hogy elveszti a szeretetet, anélkül, hogy gondolná, hogy mi lesz a jövőbeni következménye. Ezen a ponton a zenekari szövet megvastagszik: a táncos jelenetek hangsúlyosabbá válnak, éppen úgy, ahogyan a különböző keringők és polkák követik egymást a második felvonásban Johann Strauss Denevérjében. Ezek a pillanatok azok, melyek a Paulette / Magda és a Ruggero közötti intimitás jeleneteivel váltakoznak, amelyekben  a zenekari finomság és a francia fény harmóniái kísérik a főszereplők szenvedélyes párbeszédeit ("Miért soha nem akarok tudni"). Erre másik példa világít rá ebben a felvonásban: kezdetben Ruggero Magdával váltakozva énekel; később Lisette és Prunier is bekapcsolódnak és ének kvartett jön létre,  végül a kórus is becsatlakozik a zenekar aktív megtámogatásával. A harmadik felvonásban Puccini még inkább megmutatja saját drámai és kompozíciós virtuozitását. Abban a pillanatban, amikor Magda elolvassa Ruggero édesanyjának levelét, három érzelmi fokozat mutatkozik meg benne: az anya érzelme, amit az is igazol, hogy a szoprán most már meglehetősen mély textúrában énekel, mintha a szavakkal hangzana el a levél szerzője; az érzelem, amit Magda érez, a szavakkal, mit vár tőle mint jövendő anyától; végül a zenekar kísérő szerepe, amely hangsúlyozza a bűntudat érzését, ami a főszereplőt sújtja. A következő jelenet még meglepőbb: azalatt míg Magda úgy dönt, hogy elhagyja Ruggerót, a zenekari hangzás már-már szinte szimfonikus hangokat és a színeket kelt…

Az „operett” elemet a másik két fő karakter, Magda szobalánya, Lisette és költője, Prunier képviseli. Tiszta, régimódi szituációk, amint a szexuális félreértésükből fakadó helyzetkomikum megrajzolása is. Sajnos nem táncoltak „eléggé”, szerettem volna őket így is megrendezve látni. Lisette a nagy táncos-jelenetben akár lehetett volna olyan karakter is, mint A denevér második felvonásában  Adél… Ugyanis  Kolcsár Katalin rendelkezik kiváló színészi, énekesi, megvillantott táncosi minőség mágikus kombinációjával. Ők (kivéve a táncot) megmutatták: tudnak szórakoztatni, de lírikusba emelkedni a Magdával és Ruggeróval énekelt nagy kvartettben.

A fecske – a mű értékeit tekintve - Puccini abszolút művészi érettségének alkotó korszakában keletkezett opera, mesterművei vannak a komponista oeuvre-jában. És mégis, mintha az opera kreatív folyamatának összetett hiányosságai bizonyos módon megmagyarázzák ennek az operának a helyét köztük: az azoknál kisebb népszerűséget és kevesebb jelenlétet az operaházak programjaiban.

A Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően most mi is megismerhettük és személyes véleményt alkothattunk erről a művészi értékeit tekintve kissé méltatlanul háttérbe szorult Puccini-remekműről.

10165   sztalin • előzmény10164 2019-05-31 22:39:19

Én örülnék neki a legjobban

10164   Búbánat 2019-05-31 11:33:34

Tegnap zsúfolásig megtelt az Erkel Színház nézőtere a Manon Lescaut-széria ötödik, utolsó előadására az évadban. Hatalmas ünneplésben volt része az első szereposztás előadó-gárdájának...

10163   operaisiásza • előzmény10162 2019-05-30 18:54:42

fejkvótát

10162   tiramisu 2019-05-30 17:31:01

Csak nem fejpénzt kapsz?

10161   sztalin • előzmény10159 2019-05-30 16:03:38

Közvetlen az előadás előtt, a félház is optimista:

 

https://ibb.co/bzjvBZx

 

Erkel nézőtér kedden előadás előtt

10160   tiramisu • előzmény10159 2019-05-30 14:39:32

közönséggel

10159   tiramisu • előzmény10158 2019-05-30 13:37:16

Kedden több, mint  2/3-os ház volt ! Jó közönséggek! - Hagyjuk már az ekézést , helyette ajánlom az önkéntes közönségszervezést!!  

10158   sztalin • előzmény10156 2019-05-30 12:54:32

Hozzá kell még tennem, egészen nyilvánvaló hogy nem vagyok egyedül ezzel a véleményemmel, erre jó bizonyíték az hogy az Opera képtelen megtölteni egy Puccini Manon Lescautnál a nézőteret; annyira nincs érdeklődés fél áron sem képes még fél házat sem produkálni, és nem ez az első eset és nem is a második. Ha az igazgatóságnak annyira fontosak a számok, kedden a kb 1500 székből talán 500-at sikerült eladni, azt is fél áron. HARMAD HÁZ, egyik legnépszerűbb opera új bemutatóját követő harmadik vagy negyedik előadáson. Ez nem esztétikai kérdés, ezek nagyon is konkrét tények, számok. Le kéne vonni bizonyos következtetéseket megfelelő helyen.

10157   Búbánat • előzmény10152 2019-05-30 10:53:38

Tény, hogy az Opera művészei itt a fórumon nem először adnak ilyetén hangot  vélt vagy tényleges sérelmeiknek, rosszalló nézetüknek: ha visszalapozunk az időben, itt van például Ambrus Ákos operaénekes  hozzászólásai -   http://www.momus.hu/account.php?display=680 - 2006 -2012 tájáról: azok sem voltak éppen hízelgőek ránk, fórumozókra nézve….

(Ambrus Ákos magánénekes volt 2013-ig, azóta a Magyar Állami Operaház - Opera Nagykövetei program egyik résztvevője.)

10156   sztalin • előzmény10151 2019-05-30 10:01:19

Lehet hogy amatőr vagyok, de azt meg tudom állapítani hogy az előadások színvonala borzalmas. Főzni sem tudok, mégis meg tudom állapítani hogy egy étel ehetetlen. Régebben heti rendszerességgel mentem Operába, egy évadban 30-40 alkalommal legalább. Az utóbbi időben már nem teszem, idén kb. ötszor voltam az Erkelben, kivétel nélkül minden előadás rossz volt amire elmentem. Lehetőleg mindent a Kocsár vezényel, hallgathatatlan énekesek és vállalhatatlan rendezések hosszú sora, erről tudok beszámolni az utóbbi időből.

Ez a baj, olyanok vagytok mint valami gyár, nem egy színház.

10155   joska141 • előzmény10151 2019-05-30 10:00:12

Tisztelt „Cilike”! Mindenekelőtt köszönöm, hogy volt olyan kedves és jelentkezett, reagálva hozzászólásomra. Kérem, engedje meg, hogy egy-két – nagyon értékes – gondolatát kiegészítsem:

  1. Nem célozgattam. Konkrét, itt olvasható névvel említettem egy tényt. Magát az említett tényt Önt sem cáfolta.
  2. Amatőr vagyok, igen. De amatőr vagyok a focihoz, az oktatáshoz, az egészségügyhöz, a lakásgazdálkodáshoz és még sorolhatnám, mi mindenhez. Ez azonban azt jelenti, hogy ezekben a témákban korrekt hangnemben, nem nyilváníthatok véleményt? Azt hiszem ezt Ön sem gondolja komolyan.
  3. Indulatból nyilatkozok, igen. De ez az indulat: „érted haragszom, nem ellened.” Az Ön által említett indulat mögött mindig a tehetetlenség áll, hogy itt van annak a szakmának, művészeti ágnak – behelyettesíthető bármivel – minden lehetősége, pénz, paripa, fegyver és mégis…
  4. Nem vagyok jól, de nem gyülölök senkit sem az életben. Még azokat sem, akikről tudom, hogy nekem rosszat tettek. Azokat pedig végképp nem, akikről tudom, hogy mindent megtesznek a maguk területén és mégis…

Sajnálom, ha ismeretlenül is megbántottam soraimmal. Szívből kívánom, hogy mások jó szándékkal írt, hasonló témájú sorai ne váltsanak ki Önből a számomra mutatott indulatos reagálást.

10154   nickname • előzmény10153 2019-05-30 09:54:44

Nem beszélve a szereposztási bakikról és egyenetlenségekről. Nyilván is teljesen oké, hogy a Luciát jövőre levették - mikor akár két jó szereposztásban is mehetett volna a darab. És hasonlók....

10153   nizajemon • előzmény10151 2019-05-30 09:01:12

Az nem gyűlölködés,hogy nincs ésszerűség/logika a Ház működésében...Sok fölösleges darabra kevés a néző.Okok alább leírva.Lóvé folyik elfelé.Üres Háznak jó énekelni???

10152   Edmond Dantes • előzmény10151 2019-05-30 08:48:08

off Kedves Cilike, nem túl elegáns dolog "amatőr", "gyűlölködő" fórumozókra mutogatni. Egyrészt ezek az "amatőr" és/de nem "gyűlölködő" fórumozók járnak azokra az előadásokra, amiknek ti közreműködői vagytok, a megtekintett operákban, balettekben és bennetek (is) szeretnének gyönyörködni. Ezért fizetnek a jegyért, ezért veszik a fáradságot, hogy elmenjenek az Operába, az Erkelbe és most már valóságos zarándoklatként a Műhelyházba. Ezek az "amatőr" és/de nem "gyűlölködő" fórumozók tartják el -ha anyagilag csak kis mértékben is, spirituális értelemben sokkal inkább- a Házat, benneteket. Ezek az "amatőr" és/de nem "gyűlölködő" fórumozók  veszik a fáradságot és szabad idejük vagy egyéb elfoglaltságuk terhére beírják ide a véleményüket. Lehet, hogy a véleményük nem mindig tetszik mindenkinek és az is lehet, hogy nincs mindig mindenkinek igaza. Ilyen az élet. Tévedhetetlen ember nincs és az ízlések, pofonok és vélemények eltér(het)nek. Igenis létezik itt értelmes párbeszéd, sőt: túlnyomórészt értelmes, nyugodt párbeszéd zajlik, legfeljebb ki-kicsúszik olykor pár erősebb jelző valamely hozzászólásban, kritikában vagy vita kerekedik. Csakúgy mint az élet minden más területén. Bár máshol csak ennyi háborúskodás lenne mint a momuson! Másrészt keress csak vissza itteni topikokban régebbi beírásokra, ismerős és mára (számomra) ismeretlen nickek ádáz csatáira! Én bele-beleolvastam már...a mostani viták stílusa babazsúr sok régi csörtéhez képest. Nem szólva a vélhetően kibannolt beírásokról. Voltak, vannak, lesznek olyanok is...mint mindig, mindenhol. Mindig voltak, vannak, lesznek "amatőr fórumozók", tudniillik ez itt egy internetes portál fóruma, nem pedig az Operaház üzenőfala, brigádnaplója vagy vendégkönyve, amibe nyilván csupa szépet és jót szoktak beírni az oda beírók. Föltételezem, hogy nálatok, a Házban sem mindig minden csupa móka, kaczagás és laudáció. Mint már ismételten írtam privátban: örömmel visszavárlak! Üdv. ED

10151   Cilike • előzmény10147 2019-05-29 22:34:03

Hiába célozgat rá, hogy le van tiltva azoperai dolgozóknak a fórumozás,ez nem igaz.Legtöbbünk azért hagyta el a Momust,  mert értelmetlenné váltszámunkra.-Amatőrök mondják a tutit,  indulatból nyilatkoznak -ez számunkra vállalhatatlan. Gondolom,jól elvannak magukban a gyűlölködésükkel.  

10150   Búbánat 2019-05-29 21:57:19

Manon fentről érkezik

Opera-vilag.net, 2019. május 27.

Giacomo Puccini: Manon Lescaut – felújítás az Erkel Színházban. FÜLÖP KÁROLY írása a május 18-i és 21-i előadásokról

10149   Csiki Gábor • előzmény10147 2019-05-29 14:32:52

Azért nem írok, mert nincs rá időm. A Momus írásait is csak 2-3 naponta tudom átfutni. Egyébként nyilatkozni igenis szoktam, de kizárólag akkor, ha megkérdeznek, pl. ha az OperaCafé stábja az orrom alá dug egy mikrofont.

10148   Klára • előzmény10147 2019-05-29 13:58:56

"Mennyiségi szemlélet" - ma reggel a tv hiradóban pár percig szerepelt  - na vajon ki? - Főzeneigazgató úr, aki avval indokolta a valamennyi Puccini-opera és még egy zenekari mű bemutatását is, hogy évforduló van! Mennyiségileg talán oké, de egyebekben?

10147   joska141 • előzmény10145 2019-05-29 12:31:10

Tisztelt „IVA”! Nagyon köszönöm részletes válaszát az Erkel Színház nézőhiányával kapcsolatban. Az Ön állításaival, véleményével nem lehet nem egyet érteni. Sajnos évek óta ezzel a problémával küszködünk, aminek több oka közül Ön is felsorolt néhányat.

Értékes hozzászólásából egy félmondatot idézek, amely tulajdonképpen összefoglalja az egészet: „a mennyiség diadalra juttatása a minőség felett”. Sajnos ez a szemléletmód nyomja rá a bélyegét évek óta az Operaház működésére. Jelenlegi Főigazgató Úr – akinek nagyon széleskörű műveltsége, világlátása, hozzáértése, kommunikációs képessége, előadóművészi gyakorlata van – valamiféle szereptévesztésben él. Úgy gondolhatja, hogy egy első számú vezető legfőbb feladata a minden fórumon, minden alkalommal történő megnyilvánulás. Többször leírtam, álláspontom nem változott: még a csapból is Főigazgató Úr folyik, mind a nyomtatott, mind az elektronikus sajtóban, rádióban, televízióban. És bármiről van szó, csak és kizárólag Főigazgató Úr – elnézést a vulgáris kifejezésért – „osztja az észt”.

Konkrét példa innen a Momus oldalairól. Régebben Csiki Gábor Úr még teljes névvel írt az itteni fórumokra. Amióta kinevezték Karigazgatónak, eltűnt, sehol sem olvasni egyetlen nyilatkozatát sem. De lett, légyen bármilyen esemény, Főigazgató Úrnak ott kell lenni, elmondani, hogy Ő, hogy Őszerinte és így tovább.

Még egy példa: évekkel ezelőtt volt a „Simándy 100” gála Kaufmann-nal hirdetve. Hogy nem jött, mégis megtartották, jegyeket nem vettek vissza: másik rész, Főigazgató Úr meg volt elégedve, hogy pótolták, ahogy pótolták. Mindegy.

Az egész gálából az maradt meg bennem, hogy Főigazgató Úr valamelyik akkori gálaközbeni monológjában hosszan ecsetelte, hogy a közreműködő zenekarnak milyen napokon milyen fárasztó próbákon és előadásokon kellett részt vennie. És? Egyrészt mi köze volt ehhez néhai Simándy Józsefnek? Másrészt a zenekar tagjai ezt vállalták, ezért kapják a fizetésüket.

Még egy példa: Műpában operabeavató délelőtti koncert gyerekeknek. Mozart: A színigazgató. Úgy van: aki magyarázza az előadást és még az énekesek között a színigazgatót alakítja-énekli: Ókovács Szilveszter.

Sorolni lehet a példákat a végtelenségig. Ennyi mozgás mellett természetesen azt a munkát, amivel foglalkoznia kellene, nem tudja teljes időben végezni, hiszen neki is csak 24 óra 1 nap. Ezért a munkatársak felügyelet nélkül vannak és szép lassan az egész operát áthatja az idézett mennyiségi szemlélet.

Erre is egy példa: a mai napon is olvasható az Operaház honlapjá (http://www.opera.hu/musor/megtekint/korda-gyorgy-es-balazs-klari-eletmukoncert-2018/) a nevezettek koncertjének ismertetése, azzal a kiegészítéssel, hogy a 2018.november 18-i koncertekre a Broadway jegyirodában és más jegyirodákban is vásárolhatók jegyek. Hm…

10146   Fabricius 2019-05-29 09:27:34

A 2. szereposztás Manonját láttam, és nagyon kellett magamat türtőztetnem, hogy ne hagyjam ott az előadást, mielőtt befejeződne! Így, ilyen hangi és színészi kondíciókkal játszani ezt a fenségesen szép művet, több mint vétek! A címszereplő életem legrosszabb Manonja volt, pedig sok szopránt volt szerencsém látni ebben az operában. Se hangi, se színészi, se kinézetbeli adottságai nem feleltek meg a szerep által támasztott követeléseknek. Boncsér Gergelllyel kapcsolatban megint az a kérdés merül fel, hogy mit keres ebben a szerepben, ami többszörösen meghaladja az ő hangi adottságait! Két dolog lehetséges. Vagy nem érdekli a szereposztókat, hogy kik énekelnek az adott szerepekben, vagy annyira nem értenek hozzá, hogy nem tudják, milyen hang kell ezekhez a szólamokhoz!

10145   IVA • előzmény10135 2019-05-29 03:52:58

Biztos vagyok abban, hogy az Erkel Színházban egyre feltűnőbb látogatóhiány nem egy, és nem is két okra vezethető vissza.
Fenntartom, hogy a nemzetközi operairodalom kizárólagosan idegen nyelvű terítése jelentős nézőtábort szoktatott le az operajárásról. Magyarországon az operaelőadásokból nem készülnek „élő” CD-k és DVD-k, nem kell versenyezni a jelentős nyugati házakkal, nem elit műveltséget kell osztani a publikumnak, hanem meghatározó, primer hatású élményeket.
Fenntartom, hogy az üres eszközökkel és tehetség nélkül erőltetett, „korszerűnek” mondott hazug rendezések, élményt nem adó, sőt visszataszító látványvilág módszeresen elidegenítik a nézőt az operától.
Fenntartom, hogy a marketing meglehet divatos eszközei nem alkalmasak a nézők érdeklődésének felkeltésére. A közönségszervezésben is komoly hibák vannak – mindennek megítéléséhez nem kell szakértelem: az eredmények elég beszédesek. Külön emlékeztetek az Operaháznak arra az udvariatlan és durva „mesterfogására”, amellyel egyik évadról a másikra 100 %-kal felemelte az Erkel Színház helyárait. Nem azért, mert olyan magasak, hanem azért, mert ez nem a jövedemek alakulását és nem is az inflációt követte: ilyen árrendezést a kereskedelemben csak az követ el, aki másnap csődbe akar jutni.
Fenntartom, hogy a tömbösített műsorrend, még ha anyagi és művészi erőforrásokat lehet is megspórolni vele, közönségellenes. Több utóbbi hozzászólásra reagálva, illetve a Puccini-évadra vonatkoztatva: a lehetőségeken, sőt a józanságon is túlmutató kampányokra a közönség hatványozottan úgy reagál, mint a tömbösített műsorrendre.

Általában nem rokonszenvezek semmilyen kampánnyal, a üzletivel sem. Ellenszenves számomra, hogy a karácsony, ez a bensőséges, két-három napig tartó ünnep (a készülődés izgalmával és a vízkeresztig tartó lecsengésével együtt legfeljebb három hétig tartó családi esemény) három hónapig tombol a kereskedelemben és mindenféle közösségekben. Ez az emelkedettség, a kivételesség, a jószándékú nyomatékok devalválása. Úgy gondolom, egy nagy zeneszerző valamilyen jubileumát vagy centenáriumát egy operaház egy (legfeljebb kettő) kiemelt, jeles bemutatóval méltó módon megünnepelheti. A jelesség feltétele, hogy legyenek hozzá művészi erők. Pédául: Puccini születésének 160. évfordulójára emlékezve felújítjuk a műsorból több éve hiányzó Manon Lescaut-t, mert éppen most kiváló énekeseink vannak a szerepekre, az új produkciót igyekszünk a legtöbb bérletben is elérhetővé tenni az évad folyamán; Puccini-repertoárunk legerősebb darabjait úgyszintén. De azt fitogtatni, hogy ez az Operaház még játszóhelyínség idején is képes Puccini valamennyi művét műsorra tűzni (végül black fridayt rendezni belőlük) – ez az ünnep leértékelése, a mennyiség diadalra juttatása a minőség felett.
Nekem Puccini gyerekkorom óta nagy kedvencem. A Pillangókisasszony nagyáriájának és Musette keringőjének köszönhetem, hogy beleszerettem az opera műfajába, annak több stílusába és sok-sok darabjába. Rajongásom akkor is töretlen maradt, amikor rabul ejtett Wagner, Janáček vagy az oroszok világa: szerencsére a zeneszeretet nem kíván monogámiát.
A Puccini-évadban ősszel megnéztem A Nyugat lánya két előadását és az ezzel az ürüggyel koncertszerűen előadott Bohémeket Leoncavallótól. A májusi dömpingben 11 nap alatt voltam, vagyok „kénytelen” megnézni 7 Puccini-előadást az Erkelben, júniusban további 2 Puccinival zárom az évadot Kőbányán, mert ezek az előadások valamiért vagy valakiért feltétlenül érdekelnek. Mindezt nem kérkedésből és nem is panaszként írom le, hanem mert szerintem ez nem normális dolog. Nem is annyira azért, mert ez meghaladja egy nem szakmabeli néző (nem művész, nem korrepetítor, nem újságíró) egészséges befogadóképességét (reálisan emberi, anyagi és időbeli kapacitását is), hanem azért, mert az előadások ilyen közelségben és sűrűségben nem erősítik egymás hatását, fárasztóak. Úgy gondolom, ezt sok potenciális látogató minden statisztikai számítás nélkül, ösztönösen felméri, és esze ágában sincs az Operaház részeg kampányához sodródni.

10144   tiramisu • előzmény10143 2019-05-29 01:26:03

Elnézést a többszörös megjelentetésért, és a véletlen hibákért!!  

10143   tiramisu 2019-05-29 01:14:37

Nem volt teltház a tegnapi Manonon. Jó hétköznapi ház  volt a végén lelkes közönséggel .  A vendégénekesnőt vajh hol okíthatták, hogy  megpróbálja  Callas hangszínét utánozni? Sok értelme nem volt. Hatalmas erejű magasságok,gyenge , halk középhangok, csúnya erőltetett mélyhangok. Gyakran volt hamis, minden kényes helyen. Nem sok zene, színészi játék szorult belé. Távol állt tőle Puccini és az olasz zene megértése, átélése. Nem sok érzés  szorult belé, a lélek hiányzott belőle. - Boncsér Gergely nem des Grieux.  - Végre jónak hallottam és láttam  Molnár Leventét.  A kisebb szereplők  teljesítménye egyszerűen gyenge, főleg hangi szempontból . Több, mint sajnos.  

 

10142   tiramisu 2019-05-29 01:14:35

Nem volt teltház a tegnapi Manonon. Jó hétköznapi ház  volt a végén lelkes közönséggel .  A vendégénekesnőt vajh hol okíthatták, hogy  megpróbálja a Callasdrámai hangszínét utánozni? Sok értelme nem volt. Hatalmas erejű magasságok,gyenge , halk középhangok, csúnya erőltetett mélyhangok. Gyakran volt hamis, minden kényes helyen. Nem sok zene, színészi játék szorult belé. Távol állt tőle Puccini és az olasz zene megértése, átélése. Nem sok érzés  szorult belé, a lélek hiányzott belőle. - Boncsér Gergely nem des Grieux.  - Végre jónak halottam és láttam  Molnár Leventét.  A kisebb szereplők  teljesítménye egyszerűen gyenge, főleg hangi szempontból . Több, mint sajnos.  

 

10141   tiramisu 2019-05-29 01:14:23

Nem volt teltház a tegnapi Manonon. Jó hétköznapi ház  volt a végén lelkes közönséggel .  A vendégénekesnőt vajh hol okíthatták, hogy  megpróbálja a Callasdrámai hangszínét utánozni? Sok értelme nem volt. Hatalmas erejű magasságok,gyenge , halk középhangok, csúnya erőltetett mélyhangok. Gyakran volt hamis, minden kényes helyen. Nem sok zene, színészi játék szorult belé. Távol állt tőle Puccini és az olasz zene megértése, átélése. Nem sok érzés  szorult belé, a lélek hiányzott belőle. - Boncsér Gergely nem des Grieux.  - Végre jónak halottam és láttam  Molnár Leventét.  A kisebb szereplők  teljesítménye egyszerűen gyenge, főleg hangi szempontból . Több, mint sajnos.  

 

10140   tiramisu 2019-05-29 01:14:11

Nem volt teltház a tegnapi Manonon. Jó hétköznapi ház  volt a végén lelkes közönséggel .  A vendégénekesnőt vajh hol okíthatták, hogy  megpróbálja a Callasdrámai hangszínét utánozni? Sok értelme nem volt. Hatalmas erejű magasságok,gyenge , halk középhangok, csúnya erőltetett mélyhangok. Gyakran volt hamis, minden kényes helyen. Nem sok zene, színészi játék szorult belé. Távol állt tőle Puccini és az olasz zene megértése, átélése. Nem sok érzés  szorult belé, a lélek hiányzott belőle. - Boncsér Gergely nem des Grieux.  - Végre jónak halottam és láttam  Molnár Leventét.  A kisebb szereplők  teljesítménye egyszerűen gyenge, főleg hangi szempontból . Több, mint sajnos.  

 

10139   takatsa 2019-05-29 00:36:01

Én is a mai Manion előadáson voltam, és a véleményem (talán) nem annyira sarkos, mint Sztáliné. 

Az előzményeket illetően el kell mondanom, hogy én nagyon szeretem a Manont, az első találkozásom ezzel a hihetetlenül szép és drámai alkotással még Gardelli idejére datálódik, majd az utóbbi években rongyosra hallgattam-néztem több csodás felvételt, köztük a kedvencemet, a Domingo-Kanawa-Sinopoli DVD-t. Nagyon megörültem annak, hogy az Operaház - sok év után - újra műsorra tűzte ezt a darabot. Hosszasan tépelődtem, hogy melyik szereposztást nézzem meg (egy momusos barátom, akinek szakmai hozzáértését etalonként kezeltem, azt javasolta, hogy egyiket se), aztán végén a második szereposztás mellett döntöttem. Összességében azt kell mondanom, hogy nem bántam meg a döntésemet és azt sem, hogy elmentem az előadásra.

Néhány szó az előadókról: Rim Sae-Kyungra, akinek ezelőtt még a nevét sem hallottam, nagyon kíváncsi voltam. Aztán Zéta beszámolója kissé lehűtött, így nem számíthattam hibátlan produkcióra, és ebben nem is csalódtam. Az első két felvonásban egy kissé széténekelt és éles hangot hallottam tőle, ízlésemhez képest túl nagy vibrátóval és a lírai részekben élvezhetetlen pianóval. De már ekkor is feltűnt a hangjának hatalmas intenzitása és a tutti zenekart is túlszárnyaló ereje. Aztán a harmadik- és különösen a negyedik felvonásban megtörtént a csoda, egyedülálló, megrendítő és nehezen felülmúlható volt, amit produkált. Ezért az utolsó felvonásért érdemes volt elmennem, és biztos vagyok benne, hogy mindenki nagy élménnyel távozott.

Sok rosszat hallottam évek óta itt a fórumon Molnár Leventéről, de most teljesen rendben volt a hangja és a szerepformálása sem hagyott semmi kivánnivalót maga után. Viszont azt hiszem jobban járna ő is és mi is, ha a jelentős súlyfeleslegét leadná.

Meg kell vallanom, hogy revideálnom kell véleményemet Boncsér Gergelyről. Eddig őt nem tartottam sokra, és a Hugenottákban nyújtott teljesítménye után (ahol különösen a rendkívül bizonytalan intonációját kifogásoltam) megfogadtam, hogy lehetőség szerint kerülöm az előadásait. A mai napig sikerült is betartanom a fogadalmamat, viszont ma nagyon kellemesen csalódtam. Nem állítom azt, hogy ez a szerep teljesen neki való, de a mai teljesítménye nagyon meggyőző volt, átéléssel, szépen megfelelő hangerővel és kristálytisztán énekelt. Szívből gratulálok a teljesítményéhez és kérem, vigyázzon a hangjára...

Kocsár Balázs nem volt rossz. Ő sohasem rossz. Ennél sokkal nagyobb baj van vele: középszerű.

Valóban el kell gondolkozni azon, hogy egy sok éve nem játszott mű negyedik előadásán miért kong az Erkel nézőtere. Ráadásul egy csonka évadban, Operaház nélkül, az évad egyik fő produkcióján. Én nem azt mondom, hogy 4-5 éve nem volt 1-1 népszerűtlenebb előadás, de ilyen mértékű pangás csak az utóbbi 2-3 évben jelentkezett, és ijesztő ez a tendencia. Meggyőződésem, hogy csodákra lenne képes ezzel a társulattal, egy tehetséges, agilis, ambiciózus, biztos zenei ízléssel, önálló gondolkodással, koherens elképzeléssel és jövőképpel rendelkező főzeneigazgató.

10138   sztalin • előzmény10135 2019-05-28 23:41:13

Hát, én őszintén sajnálom hogy a 450 egyike voltam, ez a mai Manon minősíthetetlen volt. Különösen érthetetlen mit keresett a színpadon az az ázsiai nőci, talán ő fizetett hogy énekelhessen? Kocsár B-nek pedig innen üzenem, ment volna inkább hentesnek!

10137   Hangyász • előzmény10135 2019-05-28 13:14:06

A valódi ok az emberek popszeméttel történő tudatos elhülyítése. 

10136   IVA • előzmény10133 2019-05-28 05:15:25

Köszönöm. Én bal oldali erkélyen kiválóan hallottam A fecske mindegyik énekesét. Viszont előző este, 25-én, jobb oldali erkélyen a Pillangókisasszony főszereplőinek hangját keveselltem. Rost Andreát többször alig hallottam, és szokatlanul erőtlennek találátam László Boldizsár, még inkább Anatolij Fokanov hangadását.

10135   joska141 2019-05-27 21:14:59

Rossz nézni: a Manon Lescaut holnapi előadására 1.064 db (!!!) jegy kapható, féláron, még kezelési költség nélkül is!!! A nézőtéren a jegytérkép szerint kb. 450 hely foglalt jelenleg. Ez már nem is közönségszervezési vagy jegyár probléma. Mindenki a holnapi bécsi Netrebko, Eyvazov féle  Andra Chénier-re megy?

10134   perempe • előzmény10133 2019-05-27 19:57:11

+1

10133   nickname • előzmény10130 2019-05-27 12:13:32

Földszint 20. sor, 2. szék. Ritkán írok ilyet és az énekesek többségét már máskor is hallottam - akkor hallhatóbban énekeltek. Nem értem, most miért takarékoskodak ennyire a hangerővel. 

10132   Búbánat • előzmény10129 2019-05-27 11:56:07

Tegyük hozzá: A fecske a Kolozsvári Magyar Opera produkciója, az erdélyi operatársulat ezzel a darabbal vendégszerepelt most nálunk az  Erkel Színházban. Ma lesz még egy előadásuk. 

10131   IVA 2019-05-27 06:29:06

Manon Lescaut – felújítás – 2019. május 18. és 21.

Miután Szabó Máté rendezése zavarba ejtő ambivalenciával hatott rám, ambivalens gondolatokkal és érzésekkel tudom elemezni. Fájdalmas olyan rendezésben látni számos hibát, amelyben tehetség, ambíció és elég pénz van ahhoz, hogy nagy előadás kerete lehessen.
Kétségtelenül imponáló a rendező igényessége, valamint az, hogy mellőzi a polgár- és operarajongó-pukkasztást, az aktualizálást, a gagyi átértelmezések és rekvizitumok felvonultatását. Az agyonzsúfolt Puccini-évad korántsem közönségbarát műsorrendje úgy hozta, hogy a Manon Lescaut második szereposztásának bemutatkozását követő estén néztem meg harmadszor egy másik kedvencem, A Nyugat lánya decemberi felújítását, amelynek rendezését minden szempontból személyem elleni merényletnek érzem. Az időbeli közelség igen előnyös helyzetbe hozta a Manont, és külön int arra, hogy különbséget tegyek az aktuális követelmények között mégiscsak művészi erőfeszítés és a blöff között.
A történet, a cselekmény eredeti korától való eltávolításának kényszeréről sajnos Szabó Máté sem mondott le. Puccini operája keletkezésének korába teszi a cselekményt, ami azért nem vezet semmire sem, mert pl. nekem, aki meghatározóan a XX. század emberének mondhatom magam (annak második feléből), a XIX. század második fele nem kevésbé távoli, idegen, egzotikus világ, mint a XVIII. század. A XXI. század emberének mégannyira semmitmondó ez a transzponálás. Ám ennél is fontosabb, hogy Puccini történelmi kort is ábrázoló zenéje nem kompatibilis egy XIX. századi történettel. Ebből az összeférhetetlenségből a rendező csupán egy problémát tudott áthidalni.
A darab II. felvonásában Géronte Daphnis és Chloé szerelméről szóló madrigállal kedveskedik Manonnak, amelyet kisebb női kar ad elő, mezzoszoprán szólistával, aki nagy valószínűséggel kasztrált énekest jelenít meg. Prévost, illetve a Manon Lescaut cselekményének korában még léteztek kasztrált énekesek, talán olyanok is, akiket egy párizsi adóbérlő meg tudott fizetni, de a XIX. század közepére Franciaországban már törvényen kívül helyezték az ilyen testi beavatkozást. A rendezésben az Énekes rövidke, ám gyönyörű szólama énekesnő (Heiter Melinda) szerepe lett, ami, kissé szerényebben, tetszetős megoldás lenne. Az egész jelenet módfelett pompázatos, a revüszerűségig hangsúlyozott.
Megoldatlan, mert megoldhatatlan probléma azonban, hogy a madrigál és a menüett Puccini korában már idegen zenei forma, illetve tánc, amellyel kortárs szerző csak múltbeli miliőt ábrázolna.
A regény szerint Manont (és más elítélt személyeket) La Nouvelle-Orléans (később New Orleans) városába száműzik, évekkel később a város melletti pusztaságban ér véget a szerelemben megtisztult lány élete. A város és a terület viszont 1763-ban a spanyolok birtokába került (újból francia kézbe csak jóval később), amikor már nem telepíthették oda a francia elítélteket. Igaz ugyan, hogy a színpadon nem látjuk, hová tart a hajó Le Havre kikötőjéből, ám ennél zavaróbb, hogy a IV. felvonásban Manon változatlan öltözéke miatt nem érzékeljük, hogy a száműzetéstől a végzet beteljesüléséig hosszú évek telnek el, márpedig a négy felvonás idősűrítése Puccini, illetve szövegírógárdájának nagy dramaturgiai leleménye.
Egyáltalán lenyűgöző leleménye (egyúttal a közönség képzeletének kreativitásába vetett bizalma) az opera dramaturgiájának, hogy egy regény cselekményét, amely (ma úgy mondanánk) egy kalandfilm-sorozatra elegendő anyag, úgy teszi a színpadra, hogy a több évig tartó cselekményből a négy megkomponálandó felvonáshoz csupán négy képbe sűrít a történetből kiragadott egy-egy mozzanatot. A négy képet különösen vonzóvá teszik az időbeliekhez hasonlóan merész térbeli ugrások, amelyek az utazás mindig kalandos élményébe szippantanak bennünket. Egy kisváros, Amiens fogadója előtti mozgalmas térről indulunk, ahová meg lehet érkezni valahonnan: ahová megérkezik a darab primadonnája. A második felvonásban Párizsban vagyunk, egy gazdag úr palotájának szalonjában, ahonnan elvágyódni lehet és szökni kell, ezért (és a frissítő változatosság kedvéért is) fontos, hogy ez zárt, intim tér (nem úgy, mint Valló Péter 2001-es rendezésében, amely a palota parkjába helyezte a felvonást). A III. felvonás a Le Havre-i kikötő, ahonnan hőseink hajóval indulnak egy új, egészen más világ felé. Óceáni utazást, tisztességben és mély szeretetben töltött munkás éveket és végzetszerű ármányokat ugrik át a dramaturgia, mígnem a szerelmespár kietlen sivatagban, a csodában reménykedve menekül újabb élet után, ám a megbűnhődött és megtisztult Manon erejéből már nem telik az út folytatására.
A színpadot mindvégig Horesnyi Balázs egyetlen, monumentális, masszív díszletváza uralja és határozza meg. A hatalmas, teljes S-kanyart rajzoló lépcsősor, amelynek ötlete és formája, valamit az Erkel Színház színpadának magasába éppen-csak beerőlködni képes mérete árulkodik arról, hogy a díszletet az Operaházba álmodták, és oda tervezik átvinni majd. Hangsúlyos látvány továbbá a színpad (nézői) jobb oldalán levő erkély (amolyan Rómeó és Júliába is illő), amely az előadásban nem válik fontos elemmé.
Érdeklődéssel vártam, hogy a nagyszabású lépcsőívnek, amely egy (mondjuk, rokokó) palotabelsőnek nyilván emlékezetbe vésődő eleme, hogyan lesz mégis „otthona” a fogadó előtti téren, mivé változtatja a rendezői és tervezői fantázia a kikötőben, és miként lesz láthatatlan az amerikai sivatag éjében. Ily módon ugyanis „megérte volna”, hogy szimbolikus látványként terpeszkedjen minden képre, gátolva a felvonásoknak a szerzők által megoldott változatosságát, ezáltal olyan fárasztóvá téve az operát, mintha egy két és fél órán át egyetlen helyszínen játszódó darab lenne. Ám a díszlet a lent és a fent térbeli szimbolikájaként csak olykor-olykor működött, és nem sikerült annyira igyekeznem, hogy ezt a szimbólumot ne találjam magyarázónak és feleslegesnek.
Ha des Grieux nem a tanulmányaiba merülő és az élet nagy kalandjára türelemmel váró diák lenne, belemagyarázhatjuk, hogy szenvedélyének tárgya, aki aztán egyedüli fontosságúvá lesz az életében, az Ég áldásaként érkezik el hozzá, „fentről”, áttetsző, fehér ruhában – mígnem sok-sok küzdelem és hányattatás, majd a tragikus elmúlás után, az Éghez tér meg, immár tisztán, azonmód fehérbe öltözve. Ennek az üzenetnek a befogadásához azonban túl kell tennünk magunkat azon, hogy ama gőzt pöfögő „postakocsi” (akár automobil, akár gőzös szerelvénye) úgy érkezik a lépcsőív tetejére, kissé sejtelmesen és igen artisztikusan megoldva, mintha helikopter szállna oda, és bizony nemcsak Manon érkezik a magasból, hanem a számító és szélhámos báty és a fiatal lány bájaira pályázó adóbérlő is, akik nem éppen lesznek des Grieux magányának megváltói. Ezen a lépcsőn pedig közlekedni, sürögni fog a dráma mindenféle figurája, helybéli lányok, a már említett Lescaut és Géronte, csendőrök, és mert másutt nem lehetséges, a hajóhoz is ezen közelít a szerelmespár, akinek boldogulása vagy bukása ekkor még nyitott kérdés, nemhogy a lány üdvözülése. Egyébként is úgy gondolom, hogy ez utóbbiról ne a rendező döntsön, Manon nagy áriájának és a kettősbeli, megrendítő vallomásának a dolga meggyőzni bennünket arról, hogy tragikus végét igazságtételnek érezzük-e, vagy a sors áldozataként zárjuk őt szívünkbe.
A rendező nemcsak a cselekmény korát tekintve engedékeny, de arra sem ügyel, hogy „rend legyen” a napszakokban, ami még akkor is zavaró, ha tudomásul vesszük, hogy a fényhatások nem csak a napszakot hivatottak jelezni. Tavaszi nap vége, majd esteledés az első felvonás ideje, amikor élettel telik meg a kisváros tere. Ám ez a nyüzsgés, a sok szórakozni-inni érkező ember sürgése-forgása nekem túlzott, mintha a Bohémélet karácsonyi forgatagából, vagy Luther kocsmájából, vagy A denevér báljából kerülne elő. A középkorba vagy bármely korba képzelhető álarcos, különböző állatnak öltözött figurák (tán szintén megannyi jelkép), a már-már történelmi „divatrevü”, azt a kérdést vetik fel, hogy ha ilyen pezsgő, fényes és léha itt az élet, miért kell Párizsba tartani – leginkább nekünk, akik egy üdítően eltérő miliőre vágyunk a következő felvonásban. Innen szinte elég lenne arra emlékeznünk, milyen hangulatos volt a repdeső madárraj árnyjátéka, amit a leáldozó nap fénye vetített a falakra. (Gyönyörű, és mennyire illik Puccini ecsetjéhez is!)
Az alkonyathoz és az elektromos fényfüzérekhez képest annál érthetetlenebb, miért jelenik meg Manon maga fölé tartott napernyővel, sehogyan sem idézve egy zárdába adresszált, féken tartott lány képét; kicsit egy belépő Madama Butterfly, kicsit Scarlett O’Hara attitűdjével. (A második szereposztás távol-keleti címszereplője mellőzte az ernyőt.) Miért maradt le a lány férfikísérete mögött ennyire, sem nekünk nem adva időt, hogy megcsodáljuk, és sajnos des Grieux-nek sem volt ideje felmérni, kihez lép oda. Sajnos ez a nagyon fontos, hiszen végzetes pillanat nincs kellő erővel exponálva, és hangsúlyozom, nem azt a felejthetetlen kapcsolatteremtő pillanatot kérem számon, amely Házy Erzsébet egyetlen rezdülése volt, amikor a lovag megszólította. Más időket, más világot élünk, de a leányszöktetés „koreográfiája” is lehetett volna kissé világosabb.
E más világunkban a szexualitás és az arra történő utalások is másképp jelennek meg a színpadon. Nem lehet már bízni abban, hogy a baldachinos ágy feltűnő jelenléte egy szalonban elég erős utalás arra, hogy miért tartja ki Géronte a szép, fiatal lányt, vagy hogy egy szenvedélyes szerelmi kettős szereplőit milyen démoni természeti erő köti egymáshoz. Bármennyire megalázza is az üzleties kapcsolat a pompa fogságában vergődő lányt és az őt megvásároló pénzes öregurat, azt mégsem hiszem, hogy a Manon éneklését és tánctudásának fejlődését megszemlélő arisztokrata társaság egy pásztorórát is megünnepel, amely a forgó körkereveten zajlik, és azt sem, hogy az egymásra kiéhezett szerelmespár a nagy, drámai viszontlátásban azonnal abszolválja kielégülését is. Ahhoz viszont nem megoldottak ezek a villámjelenetek, hogy a szituációk ismétlődésére utaljanak. Des Grieux szemrehányásából bizonyosak lehetünk abban, hogy nem csupán Manon egyszeri botlása miatt elkeseredett, és ami még fontosabb, sorozatos vétkei és visszaesése ellenére szereti a lányt. A regényben e sorozatnak apró epizódja csak, hogy a szemtelen Manon egy öregurat az elé tartott tükörrel szembesít a külsejével, így magyarázva, miért nem szeretheti őt őszintén. Pucciniék szerencsésen nem mondtak le erről a jelenetről! Szabó Máté színpadán eleinte sokalltam a nagy, gördülő toalett-tükör működését a színen, mígnem a II. felvonás fináléjában olyan szerepet kapott, ami számomra a rendezés legjelesebb pillanata: Géronte megmutatja benne a lelketlen szépségnek, hogyan fest a letartóztatott, sorsára és végzetére váró Manon.
Úgy gondolom, aki operai estére szánja magát, annak ki kell bírnia néhány percet kettesben a zenével. Puccini nem is vádolható azzal, hogy hosszú nyitányokkal szegte kedvét a színpadi akciókra várakozó közönségnek: népszerű operái mindegyikében azonnal rátér a tárgyra, így is a hatása alá kerülünk. A Manon Lescaut-ban azonban, az alapul szolgáló regény nagy utazásait, cselekmény- és lélekbeli kalandjait egy csodálatos (mellesleg a gálák kedvelői által is ismert) intermezzóban meséli el. Sajnos e nagy zenei trouvaille erejében Szabó Máté nem bízott, és a lehető „legoperaiatlanabb” ötlethez fordult: a zenében elmondott szomorú történeteket, des Grieux állhatatos szerelmét és reménykedését visszafordította konkrét képre és szövegre, de még csak nem is tetszetős módon. Az Erkel Színház kortinája elé eresztett, papundekli hatású „vasfüggönyre” mozgóképet vetít, a lovag szerepét alakító soros énekes profiljával, artisztikus beállítás igénye nélkül. Des Grieux a csendesen hullámzó óceán partján áll, amelynek vizére beúszik egy teherszállító hajó sziluettje. A „mozi” felett olvashatjuk a hős néhány gondolatát a regényből. Leszámítva, hogy erősen csúfítják a „vasfüggönyt” rácsozó pántok, a kép akár szép is lehetne – egy filmben, ám egy zenei remekhez és Puccini beszédességéhez méltatlan. Sajnos meg kell jegyeznem, hogy a megoldás és a kép igen előnytelen a nem éppen diákkorú Marcello Giordanira nézve, de a jóval fiatalabb Boncsér Gergely illúziókeltő megjelenését sem erősíti.
Bármennyire ismerve és elismerve, hogy az operaelőadások világában általában túl kell tennünk magunkat az énekesek és az általuk megszemélyesített hősök megjelenése (életkora, alkata) közötti, néha apró, néha szakadéknyi különbségen, a rendezőnek, jelmeztervezőnek és más látványbűvészeknek, a világosítóknak is dolga ebben segíteni az énekeseket és bennünket. Szabó Máté és a jelmeztervező Füzér Anni ebben az előadásban gyakran zavarba hozta a nézőt, és hátrányba a művészeit, érthetetlen módon.
Az igencsak apakorúnak látszó des Grieux fentebb említett „ledöntése” az ágyra már megelőlegezte a tenorista suta szerepeltetését. Ennél is érthetetlenebb, hogy milyen „optikai” ügyetlenségek nehezítik azt a szépséget látnunk Manonban, amely az egész történet mozgatóereje. Manonnak a II. felvonásban, a gazdagság jegyeivel is ékesítve kell legjobban tündökölnie. Már a rizsporos hatású parókája (van még ilyen Puccini korában is?) és a jelmezei sem csinosak; a másodikban, amelyben a madrigált énekli, úgy fest, mint ez bár dizőze egy múlt század közepi magyar filmből. A legnagyobb hiba azonban az Énekes(nő) megjelenítése: Heiter Melinda dekorativitása, szépsége, mozgása, „vöröshajúsága” (nem mellesleg kiváló éneklése) eljelentékteleníti a primadonnát. Ugyanilyen hiba, hogy a III. felvonásban a hajóra szólított „rosszlányok” szép és törékeny tini-lánynak tűnnek, akik mellett (a nem a des Grieux-höz szóló, hanem hangját a nézőtér felé küldő) Manon inkább egy madám hatását kelti. Az ékeitől megfosztott Manon a szabástalan, fehér ingben és a nyitott bakancsban nem a sorstól és a félelemtől megtört szépséggé, hanem sikktelen tramplivá válik, és ez rossz emléket hagy bennünk a mégannyira költőinek szánt utolsó felvonásból is.

Úgy gondolom, egy operaházban akkor kell műsorra tűzni (felújítani) Puccini Manon Lescaut-ját, amikor van a társulatnak Manonja. Persze ugyanez érvényes a Normára (aktuálisan akár más szórenddel is: ha van a társulatnak Normája, műsorra kell tűzni a Normát), de valójában minden operára, balettre, bármilyen színpadi műre is.
Nem olvastam utána, hogy az 1950-es és 1960-as évek fordulóján melyik operaházi vezetőnek vagy a rendszeresen itt dolgozó Lamberti Gardellinek az ideája volt-e a Manon Lescaut felújítása sokéves szünet után, ám bizonyos, hogy az ötletet a szopránkészletben rejlő konjunktúra is sugallta. Ott volt az ifjú Házy Erzsébet, aki jelentős sikert aratott Mimi szerepében, és énekelte Liùt is, mely szerepben sajnos nem láttam, miután korán megvált tőle. Különben is Orosz Júlia szerepköre egy részének várományosaként ígérkezett, aki korábban Puccini Manonját énekelte. És ott volt Moldován Stefánia, aki Szegeden már 1958-ban híressé lett ebben a szerepben, korabeli híradások és fotók szerint feltűnően szép jelenségként is. És ott volt a várható nagy széria biztosítékaként Musette, Tosca, Cso-cso-szán, Georgette üzembiztos birtokosa, Birkás Lilian is. Természetesen az opera többi fontos fő- és mellékszerepének kiosztása sem tűnhetett problematikusnak, Simándy József állt rendelkezésre, illetve Ilosfalvy Róbert, a „hősazonos” des Grieux, akinek az alakítása – Házy Manonja mellett – mindig ünnepivé, sőt legendává vált, valamint a színészként is kiváló Radnay György és a mindig elegáns Melis György és Bende Zsolt mint Lescaut hadnagy, Maleczky Oszkár Géront de Ravoire szerepében.
A Mikó András rendezte felújítás ilyen adatok körvonalazta története közismert, jómagam a darab iránti olthatatlan érdeklődésem során önkéntelenül megtanultam. Akár láthattam is volna valamelyik előadást gyerekként, de mert a rádióból nem számított slágernek, mint a Pillangókisasszony és a Bohémélet, a szüleim nem sejtették benne azt, hogy nagy találkozásom lehet vele. Ám amikor a testvérem megkapta ajándékba a Prévost-regényt, körülbelül akkor, amikor a rádió bemutatta Gardelli nagy, teljes felvételét, én lettem az, aki hamar elolvasta, és miután már Licia Albanese és Jussi Björling felvételét is sikerült hallgatnom, halaszthatatlan lett a nagy találkozás. Az 1965/66-os évad első Manonján, november 20-án Gardelli és a nagy páros fellépésével indult el kapcsolatom az operaházi előadással. Házy és Ilosfalvy, illetve Albanese és Björling meghatározta, hogy ilyen lírai hangok és hangvétel a leghűségesebb a regényélményhez.
Raina Kabaivanska és Felicia Weathers egy-egy vendégfellépését követően az 1968/69-es évad végén mutatkozott be a széria negyedik hazai Manonja, a fiatal Marton Éva, a Kalaf szerepében feltűnt Karizs Béla partnereként, még egy nagy, kiváló hanggal, Jablonkay Évával a Zenész szerepében. Noha Marton parttalan hangadása és énekelni tudása lenyűgöző volt, továbbra is Házy lányos hangszínét és finom kokettségét tartottam etalonnak a szólamban, és úgy gondoltam, az idők végezetéig nem lesz szükség más Manonra mellette vagy a helyette.
Az idők azonban végezetük előtt, sőt még hamarabb győztek. És meggyőzött 1975 szeptemberében egy új Manon kivételesen muzikális és tiszta, csillogó éneklése, ami feledtette, hogy alkatilag kevésbé azonos a nőalakkal: Andor Éva, B. Nagy János oldalán.
A Manon Lescaut következő új betalulása azért igazolta, hogy a darabot műsoron kell tartani, mert bár (Mimi mellett) főleg Mozart-szerepekkel, valamint revelatív Norma-alakításokkal a háta mögött, 1979-ben ismét egy igazi Puccini-énekesnő vitte tovább Manon Lescaut szerepét: Kincses Veronika.
Ma úgy tűnik, Házy Erzsébet 1982-ben bekövetkezett halálának kollektív gyászmunkája után kerülhetett csak sor olyan felújítás-formátumú, kettős kiosztású új betanulásra, mint a hat évvel későbbi, 1985 szeptemberében, még mindig Mikó András rendezésében és ismét Gardelli zenei vezetésével, amikor a kor két Puccini-szopránja, Tokody Ilona és Kincses Veronika osztozott a címszerepen. Bár Tokody „Puccini-hang-besorolása” az én „leleményem”, hiszen az énekesnő ambíciója és operaházi lehetőségei mindenekelőtt a Verdi-szerepkör felé tendáltak, szerintem az ő találkozása Manonnal nem lett olyan szerencsés, mint a Kincsesé másodjára is – az opera 2001-es, immár Valló Péter rendezésében bemutatott felújítását Tokody Ilona és partnere Kelen Péter főszereplése fémjelezte. Énekes és közönség vonzalma nem mindig találkozik: interjúból ismert, hogy Tokody Ilona pályája fontos részének tartja Manont, nekem valamennyi Puccini-szerepében (sőt minden szerepében) jobban tetszett, mert igazibbnak bizonyult.
Az, hogy a Manon Lescaut idei felújításához a másik szereposztásba vendégénekesnőt szerződtettek, és a következő évad valamennyi előadására Létay Kiss Gabriella fellépését jelzik, elég meggyőző helyzet ahhoz, hogy a Manon Lescaut-t – nyilván a józanság határán túl erőltetett Puccini-évad alkalmából – Manon-hiányos helyzetben tűzte műsorra az Operaház. De vajon lett-e igazi Manonunk Létay Kiss Gabriella személyében?
Az énekesnő elsősorban Puccini-szerepek, Mimi, Cso-cso-szán, Liù, Angelica birtokosa, tapasztalatom szerint eddig a japán hősnőhöz találta meg a leghitelesebb színeket. Hősiesen teljesítette A trubadúr Leonórájának szólamát, de nem hallom őt valódi drámai szopránnak, sem drámai koloratúrnak. Legteljesebb alakításának A kármeliták (beszélgetése) Blanche szerepét találtam, legkiegyenlítettebb éneklését legutóbb Nedda szólamában hallottam. Azért nem tudok egyértelműen elismerő jelzőt tenni egyik (látott) alakítása elé sem, mert hol a kiegyenlített hangot, hol a figurával való közösséget nem tartom kielégítőnek. A Manon Lescaut felújításának premierjén Létay Kiss Gabriella, úgy tűnik, inkább drámai színezetű vokális alakításra törekedett, amit ismét hősies teljesítményként tudok értékelni leginkább. Bizton elmondható, hogy (popzenei tehetségkutatók kifejezésével élve) nagyot énekelt. Ám a szólam mintha többféle, különböző technikájú hangadással kelne életre. A figura, ha lehet, még távolabb áll egyéniségétől, mint a Bessé vagy a Neddáé. Talán tűnhetne ez a távolság kisebbnek – de a rendezés és a jelmez is sokat tesz azért, hogy ez a Manon ne feleljen meg romantikus eszményünknek. A másik szereposztás Manonja, Sae-Kyung Rim első pillantásra több reményt ad ehhez, és ismét a produkció igényességét kellene dicsérnem, látva, hogy a két Manon némileg eltérő, alkatukhoz igazodni igyekvő szabású jelmezeket és parókákat kapott. Manon alakjáról gyakran jut eszembe, amit des Grieux a vallomásában (voltaképpen Prévost egész regénye a fiú vallomása) megfogalmaz: nem állhattam ellen neki, annyira édes volt az arca! Az édes arc nem feltétlenül fiziognómia kérdése, inkább a kisugárzásé; a szendeség és a frivolság pikáns elegyét az operában elsősorban a hangszínben, éneklésben, játékban, az alakítás teljességében kell hitelesíteni. Sae-Kyung Rim alakítását a második felvonásban közönségesnek találtam, hiányzott belőle az a szeretetre méltóság, amitől a tények ellenére is des Grieux szemével látjuk Manont. Sajnos ezt a hang szépsége sem segítette. Úgy tűnt, nemcsak a mély, hanem a középhangjait is lemellezi, gyakran száraz tónussal.
Az első des Grieux, Marcello Giordani éneklése sem győzött meg arról, hogy magasságai az érzelmek kitörését közvetítik, nem pedig még megoldható technikai bravúrok. Boncsár Gergelytől Ramerrez szólamának megoldása után többet vártam, és ezután is többet remélek ebben a szerepben. Nem tudom, hogy az ő gondatlansága-e vagy a rendező figyelmetlensége: bármely korban élt, él is ez a Renato des Grieux, abszurdnak találom, hogy miközben bemutatkozik annak a lánynak, aki megigézte, egyik kezével egy oszlopot támaszt, másik kezének fejét hetykén a csípőjére vágja.
Edmond diák szerepében Balczó Péter hangszíne tetszett jobban, de Ujvári Gergely is kellemes alakítást hozott. Lescaut hadnagyot mindkét estén Molnár Levente énekelte, szép hangon és megfelelő játékkal, kissé túlspilázva azt a jelenetet a II. felvonásban, amelyben a rossz hírt hozza a szerelmeseknek.
Géront szerepében új színt hozott Palerdi András, nem a szokásos potrohos, komikus gavallért, hanem egy inkább vonzó és intelligens, idősödő urat. Összevetve a már leírt megjelenésű tenoristával, felsejlik bennünk az a szindróma, amikor nem értjük az operahős(nő) szívének választását. Rácz István basszusán egy dörmögőbb és már eleinte is barátságtalanabb Géronte szólal meg.
Míg Valló Péter rendezésének egyik legkellemetlenebb eleme volt a kórus operaszínpadon szokatlanul ügyetlen mozgatása, ez esetben örömünket lelhettük a látványosan öltöztetett és profi módon, lelkesen játszó, nem mellesleg kiválóan szóló énekkarban.
Kocsár Balázs vezénylésében, amelyben nem vitatható a lendület és az erőteljes hangzás, nem először kifogásolom, hogy nem ad elég lehetőséget a főszereplőknek szólóik, különösen az áriák személyes megformálásához, hogy azok ne csak „nagyot szóljanak”, hanem intim megnyilatkozások is lehessenek. Talán ezért is éltem meg mindkét előadást azzal a következtetéssel, hogy nincs Manonunk.
Ha már az elején említettem, hogy A Nyugat lánya elutasított előadása megtanít jobban értékelni ezt a Manon Lescaut-t, megemlítem, hogy Bátori Éva (a rendezés szerinti, korántsem kifogástalan) Minnie-alakításában viszont külön zavarba hozott, hogy bizony nem kellene messzire menni igazi Manon-hangért. Kár, hogy ő nem jutott az illetékesek eszébe korábban.
Olyan hosszú nem lehetett az írásom, hogy ne kapcsoljam ide legfrissebb Puccini-élményemet. Először hallottam színpadon énekelni Ádám Zsuzsannát A fecske Magdájának szerepében, ami rádöbbentett, milyen régen (a Puccini-dömpingben szinte egyáltalán nem) volt részem olyan élményben, hogy egy énekes hangjának, vokális alakításának gyönyörűségétől olvadozom. Magvas lírai szopránnak hallom egyelőre – akár Manon is lehetne. De már olvastam, hogy Toscára vágyik, Aida lesz Szegeden, majd Szilágyi Erzsébet az Erkel Színház zártkörű közönsége előtt: mintha Takács Paula, Déry Gabriella szerepkörére készülne. Sikerüljön neki!

10130   IVA • előzmény10129 2019-05-27 01:12:08

Nem is tudom, hogyan kérdezzem, mert a fórumon nemigen szoktunk ilyent kérdezni egymástól. De annyira érdekel, kedves Nickname, hol ültél, ahol alig lehetett hallani az énekeseket.

10129   nickname 2019-05-27 00:14:21

Hát azt hiszem ez a mai fecske nem csinál nyarat. Mindenestre Szilveszterünk most végig ülte rendesen ezt a rendkívül semmitmondó és unalmas előadást. Az énekeseket alig lehetett hallani, de egyébként is mintha be lettek volna oltva az érzelmekben gazdag éneklés ellen. Belegonoldok, hogy hány remek előadást meg nem bírt végig ülni Szilveszterünk, de hát nagyon elfoglalt ember s régebben még az Ybl-palotát sem újították. Na mindegy. Puccini darabja megfelelő énekesekkel és rendezéssel néhány évad erejéig biztosan sikerrel adható lenne. Most szüntertől szünetre fogytak az emberek, de még így is szépen tele volt a harmadik felvonás végére a földszint. Kár érte. Ez a darab jobbat érdemelt volna pesti bemutatkozásnak. Puccini zenéje azért ebben a darabban is lényegesebb jobb, mint egy középunalmas másodvonalbeli kismester jobban sikerült alkotása - mert ebben az előadásban kb. ilyen jellege volt. 

10128   Nagy Katalin • előzmény10109 2019-05-26 21:09:42

Már régebben kérdezte, de csak most jutott eszembe válaszolni. Egy született bresciai olaszról nem mernék nyilatkozni. Ami biztos, én csak nyomokban, vagy még úgy sem, értem ezt a nápolyi szöveget.

10127   Heiner Lajos • előzmény10122 2019-05-26 19:01:28

Azt lehet tudni,  hogy a következőben mi lesz?

10126   Hangyász • előzmény10125 2019-05-26 14:41:47

Nem feltétlenül az opera műfajára, de az itt leírtakhoz hasonlót gondoltam, amikor létrehoztam a Bernstein- és Stokowski-szabály c. fórumot, avagy ez itt az önreklám helye.

10125   Klára • előzmény10123 2019-05-26 11:54:35

Szervezés, reklám, marketing - soroljam? Nem csak én mondom, és nem először! Miért jön a közönség a "fénykorukon túli" énekesekért? Mert ismeri a nevüket. Giuseppe di Stefanot láttam, hallottam annakidején a Bohéméletben, az 1. felv. végén akkora gikszert fogott, mint ide Debrecen! Del Monaco, Gobbi hatvanon túl is nagy volt. És még egy "apróság":  bérletes Don Carlos Fülöp királyaként láttam, hallottam Theo Adamot - csak egy NDK-s, mondták a vájtfülűek. Holott addigra már mögötte volt Bayreuth, a MET, és még ki tudja hány nagy ház! Wotan, Ochs, Hans Sachs! Majd kiestünk a székből, úgy hallgattuk. De ez vonatkozik más művészekre is! Szvjatoszlav Richter első budapesti koncertjére zenei berkekben járatos nagymamám kapott egy vattajegyet - legyen pár ember a Zeneakadémia Nagytermében. Aztán a koncert végére a csilláron is lógtak ez emberek, akademisták tolongtak az orgonaülésen stb. Annyi mindennt árveszünk külföldről, nem lehetne valamit ebből is?

10124   joska141 • előzmény10123 2019-05-26 10:13:08

Kapcsolódva egy másik fórum - Élő közvetítések 7878.szám - hozzászólásához. Ott említik Korchak pazar Nadír alakítását. Nálunk Werther-t énekelt azt hiszem tavaly, ha félház volt, akkor már jó. Elrejtjük a fellépőket, nem ismertetjük meg a várható közönséggel, de ez már 50 éve így van. Én is ott voltam Domingo pesti első fellépésén. Még a nevét sem tudtuk rendesen leírni (Domingue) és 2 azaz Kettő hír jelent meg róla, hogy fellép egy kezdő spanyol tenorista. Pedig ekkor már a MET-ben rendszeresen énekelt.

10123   Edmond Dantes • előzmény10121 2019-05-26 09:39:22

Néznéd meg, túl nagy (lenne)-e az Erkel egy Kaufmann- vagy Netrebko-szólóesthez?! :-) Vagy ha élne és jönne, pl. Hvorosztovszkijnál! Vagy egy Szokolov-szólóesten? Flóreznek talán nagy lesz az Aréna és az árak is -magyar viszonylatban- brutálisak ott, de az Erkelt megtöltené. És ez régen sem volt másképp! Fénykorukon túl lévő énekesek fellépésére marakodtak az emberek a jegyekért, itthon (itthon!) még nem vagy kevésbé ismert nemzetközi sztárok -bérletszünetben- gyenge félházak előtt léptek fel, főleg ha nem bérletes előadás volt. Saját emlékem Domingo debut-je Pesten (1973, Cavaradossi): gyenge félház, gyenge magyar körítés...a közönség szétverte a házat, a Vittoria!-ba őrjöngve beletapsoltak, megállt az előadás. Azután sok év múlva már marakodtak Radameséért és kaptak tőle -én csak tévében- egy közepeske produkciót. Kabaivanszka, Caballé és sokan mások is tátongó széksorokat láthattak a nézőtéren, bizonyára nem kis csodálkozással. És ha valakire megtelik a nézőtér, az talán annak is köszönhető, amit itt és máshol sokan elmarasztalnak: a tévé és az internet nemcsak elszív (ha elszív!) közönséget, de közel hoz olyan művészeket, akiket átlag magyar néző nem ismerne: nem hallgat rádiót, nem olvassa a szaksajtót...nem olvas bennünket, momusosokat :-)

10122   nickname • előzmény10117 2019-05-26 07:37:49

Meghirdették az előző évadot, tehát lehet tudni:

Tóték - Az arany meg az asszony marad a Karói lúddal és A rászedett vőlegénnyel

Bemutatók: Mathis, a  festő, A cremondai hegedűs, Simona néni, Poppea megkoronázása (modern hangszereléssel, a társszerző Monteverdi mellett a honlapon Bella Máté), Mester és Margareta (musical) Székelyfonó, Psalmus Hungaricus, Galántai táncok - egy estén. 

Ide tervezik a Szentpétervári Kamaraopera két vendégszereplését: Faust. Gyöngyhalászok.

Bach mindenkinek fesztivál, BMW - BEST MOZART WEEK, Énekkari művészek minifesztiválja, Kortárs opera showcaste - még be nem mutatott kortárs magyar darabok, RStrauss70, World Voice Day 2020 - hangverseny a hang világnapja alkalmából.

Ezek mellett lesznek balettek is - nem a klasszikusabb fajtából gondolom. 

A kedvezményekről annyit tudni, hogy a délelőtti eladások 4500 forint egységjeggyel mennek majd. Nem baj Ókovács szent és sérthetetlen - nem kritizálom, mert egyeseket az itt nagyon érzékenyen érint. 

10121   lujza • előzmény10120 2019-05-26 01:40:29

Kunde, hosszú pályafutása során végigénekelte a tenor repertoárt a belcantotól a drámai szerepekig, csak éppen őt nem sztárolták annyira. Túl a hatvanon nagyon szép Otellókat énekelt még. De nálunk a közönség nem ismeri. A középszerű Yoncsevára inkább jegyet vesznek, mint arra, aki végig tud énekelni egy Puccini estet. Sajnos az Erkel túl nagy egy szólóesthez.

10120   zenebaratmonika • előzmény10118 2019-05-25 22:02:51

Sose hallottam róla. Én azt tartottam felelőtlenségnek, hogy felrakták a Puccini összest, aztán a nézőtér sokszor kongott az ürességtől. Ha Rossini összes lenne, az kb. 40 darabból állna, Offenbach meg 100-ből, Puccini az csak 15, de azért felrakni üresjáratba az is sok. Emlékszem hogy az előző évadban 1 koncertre feltették a Korngolg halott várost, és ott se volt szinte senki. Mennyit bukhattott a színház a Billy Ellioton, ami még ebben az évadban is lesz....

10119   joska141 • előzmény10118 2019-05-25 19:43:47

Gregpry Kunde tőlünk Bécsbe megy 4 Radamest énekel júniusban. 2 előadásra minden jegy elkelt, 1 előadásra még van 10 db, 1 szerdai előadásra még 190 EUR jegyek vannak nagyobb számban. Pedig különösen ott sem reklámozzák.

Amit már többször írtam: talán az operaigazgatónak nem saját magát kellene minden fórumon, szinte minden nap reklámoznia (egyik nap véletlenül kinyitottam a Duna TV-t, Szerelmes földrajz Ókovács Szilveszterrel), hanem megfelelő énekeseket biztosítani az egyes előadásokra. A színház részére biztosított támogatási összegből bőségesen juthatna ilyenre.

10118   Beatrice • előzmény10116 2019-05-25 18:20:26

Az igen jelentős, de Magyarországon ismeretlen Gregory Kunde tenorista Puccini-koncertjére is szól a kedvezmény. Miért nem csináltak ennek a nagyszerű tenornak egy kis hírverést? Én sokszor hallottam őt abban az időben, amikor még a könnyebb szerepkört énekelte. Láttam őt Az ezred lányában, a Boleyn Annában, de a legtöbbször A puritánokban, ahol kivétel nélkül mindig kiénekelte azt a bizonyos F-et. Vájtfülűek szerint az egyik legokosabban vezetett tenorpálya az övé. 

10117   zenebaratmonika • előzmény10116 2019-05-25 16:58:34

Azt lehet tudni mik lesznek a Bánffy teremben és hogy ott lesz e kedvezmény a Ma este színház-on?

10116   nickname 2019-05-25 13:59:31

A tavaly még teltházas Álarcosbálokra is megy a hírlevélre felirítkozás után az 50% kedvezmény - vagyis 50% kedvezménnyel lehet Az álarcosbál előadásokra jegyet venni, ha feliratkozunk a hírlevélre. De majd a Bánnfy-terembe szóló 10 ezer forintos jegyeket szétkapkodják a ritkaságokra.

10115   Haandel • előzmény10112 2019-05-24 19:56:13

Halandzsa

A cseppkőbarlang hangjait
vajon miért kellene magyarra halandzsázni?

Az énekesmadarak áriáit
vajon miért kellene magyarra átírni?

Az eredeti nyelvel, kiváló énekesmadarakkal, modulált zenében van közvetítve az eredeti mű zöme:
aki nem ismert sztorikat, hanem összetett hangokat hallgat, annak az eredeti moduláció a legnagyobb öröme!

10114   Klára • előzmény10109 2019-05-24 09:07:41

Azt hiszem annyit, amennyit egy lipcsei vagy drezdai szász "anyaneylven" felcseperedtt, és az iskolában hochdeutsch-ra fogott ember megértene egy mecklenburgi, vagy rostocki ember plattdeutsch (odavalósiak által pletdütsch-nek nevezett) idiomájából, vica verza.  Személyes tapasztalat!

10113   IVA • előzmény10112 2019-05-24 07:08:18

Kedves Héterő, csak félig tudlak megnyugtatni. Elismerem, hogy pl. Edmond szövege halandzsa, de nem kérdem, hogyan került oda. Nehéz dolog lehet a műfordítás, és megértem, hogy aki a zenébe szerelmesedve vállalkozik rá, inkább választja a maga költészetét („halandzsát”), mint azt, hogy színtelen, stílustalan és énekelhetetlen legyen a magyar szöveg.
Én ennek a halandzsának hálás vagyok, mert nélküle sosem szólna bennem az operazene (értsd: nem tudnám énekelgetni, leggyakrabban persze a belső hallásommal; nem élhetne bennem elevenen). A narancsvörös prózai szövegfordítások nincs meg ez a jótékony képessége, általa az olaszul nem beszélők, mint jómagam, nem tudjuk magunkévá tenni a művet. (Ez nem jelenti azt, hogy nem tudnék több mindent elénekelni olaszul, amit megtanultam, és ennek köszönhetően nem hallanám, ha valaki az enyémhez hasonló felkészültséggel énekel. Nincsenek kevesen.)

10112   Héterő • előzmény10111 2019-05-24 03:52:25

Kedves IVA, részemről semmi szándékos személyeskedés, ugyan maestro Pál Tamás dicshimnusza kissé megdöbbentett, hiszen ő nyilván kiválóan ismeri az olasz nyelvet.
A Te nézeteidet pedig a korábbi - és remélhetőleg a jövőbeli - kölcsönös tisztelet jegyében igyekszem megérteni.

Szabad azért hozzátennem, hogy eszmefuttatásod, miszerint:
"...egy diák olvassa fel verspróbálgatásának termékét, amelyről, mint hamarosan kiderül, önmagának sincs jó véleménye " - sajnálatosan légbőlkapott.

A mintegy féltucat Manon-szövegalkotó botor módon így írta meg a szöveget:


            Félbeszakítottuk a madrigálodat.
            Köszönöm...
(értsd: forduljatok föl)
            A fasorban jönnek vidáman, csapatostul,
            frissen, mosolygósan a szép munkáslányok.
            A fasor most életre kel.


Az általad zseniálisnak mondott változat így hangzik:


            Nem sikerült - be nagy kár - az új madrigál!
            Majd írok jobbat. 
            Kissé affektált volt, érzem, a költeményem.
            Nótát tudok én szebbet, mit a réteken énekelnek...
            Ó, boldog pásztorélet...


Fáradozásom arra irányul, hogy felhívjam - többek között - a Te becses figyelmedet, hogy van némi, bár szerinted talán elhanyagolható különbség a két változat között.

Kész vagyok elfogadni, hogy a Te nagyvonalú elfogadókészségedet holmi aprócska eltérés nem rendíti meg, de megnyugtatna, ha legalább egyszer az életben kimondanád:
jé, ez a halandzsa hogy kerül ide?

10111   IVA • előzmény10104 2019-05-24 01:35:42

Szerintem kár tajtékoznod és személyeskedned e jó szándékú „hamisítás” miatt, már azért is, mert a Manon Lescaut-t, mint szinte már mindent, eredeti nyelven újították fel.
E szövegrész szavainak azért sincs nagy súlya, mert egy diák olvassa fel verspróbálgatásának termékét, amelyről, mint hamarosan kiderül, önmagának sincs jó véleménye.
Én azt ajánlom, kedves Héterő, próbáld meg Edmondo (a darabot olaszul adó színház színlapja szerint még mindig Edmond) dalocskáját elénekelni a Te fordításod szövegével, aztán hallgasd meg Palcsó Sándor előadásában.

10110   Búbánat 2019-05-24 01:00:21

Megrendítő szépségű Pillangókisasszonynak tapsolhattunk az Erkel Színházban!

Rost Andrea Cso-cso-szán szerepében magasra tette a lécet, és mondhatni, hogy csúcsformában énekelt. Régen volt alkalmam Őt ilyen élményszerű alakításban látni és szerepmegformálásának csodálattal adózni. A Nagyária után orkánszerű tapsviharban törtünk ki, talán percekre megszakadt az előadás… és a teljes szerepét ilyen magas hőfokon, mély átéléssel hozta. Szinte átlényegült a 15 éves kislány, majd fiatalasszony karakterébe. Minden rezdülése, gesztusa, mimikája, mozdulata hihetővé tette  a tragikus sorsú "Pillangókisasszony"  történetét, s aminek kifejezetten örültem: énekhangjának volumene, színe mit sem veszített az elmúlt évtizedek során szépségéből.  Rost Andrea nagyot alakított, mondhatni a Mennyekbe ment… a szűnni nem akaró tapsvihar az operaelőadás után folytatódott, aminek csak a függöny végső lehullása vetett véget.  

De dicsérni tudom a többieket is, minden szereplő maximális odaadással énekelt, játszott, így ugyancsak nagy örömömre szolgált Ulbrich Andreát is hosszú idő után, most Szuzukiként, viszontlátni és kvalitásos alakításának örvendezni: altjának hangján gyönyörű énekével és kifejező, szinte színészi elmélyülést nyújtó játékával nagyszerű partnere volt Rost Andreának.  László Boldizsár szinte futószalagon énekli szerepeit az Erkelben is: Pinkertonján sem tudnék „fogást” találni, tenorja intakt, biztos, erőteljes, szép csengésű. Ő is meggyőző formában énekelt. Fokanov Anatolij Sharpless konzulja ugyancsak felejthetetlen, elismerésre méltó szerepalakítás - baritonja még mindig szépen szól, és megbízhatóan, kifejezésteljesen hozza a színpadi karakterét.  Őt is lelkesen megtapsoltuk a végén. De sorolhatnám a többi énekművészt is, akik kisebb-nagyobb szerepükben remek kabinetalakítást nyújtottak: Zavaros Eszter (Kate), Megyesi Zoltán (Goro), Rezsnyák Róbert (Yamadori), Cserhalmi Ferenc (Bonzó, a szerzetes nagybácsi), Egri Sándor (Császári biztos)

Az  Opera Énekkarának (karigazgató: Csiki Gábor"zümmögő kórusa" megkönnyezően szépségesen szólt, a Zenekar játékáról is csak elismeréssel szólhatok. A rokonszenves vendégkarmester, az olasz Pietro Rizzo megbízhatóan látta el zeneirányítói feladatát.

Meglepő, hogy Kerényi Miklós Gábor rendezése – Kentaur stílusos díszletével és Vágvölgyi Ilona korhű  jelmezeivel - immár tizenkilenc évvel az opera bemutatója után még mindig „üzemképes”: meg tudja teremteni még ennyi idő elteltével is a múltszázad eleji japán couleur local-hangulatot, amelyben a közönség is, a szereplőkkel együtt, átélheti ezt a fájdalmas-szépséges történetet - közben belefelejtkezve Puccini zseniális zenéjének gyönyörűségeibe.

Katartikus élmény volt számomra - és gondolom sokak számára is - ez a csütörtöki operaest! A  régmúlt nagysikerű, emlékezetes  Pillangókisasszony-előadásai mellett van a helye.

Erkel Színház, 2019. május 23.

10109   Héterő • előzmény10072 2019-05-23 22:42:32

Kedves Katalin, itt egy nagyon női (és nagyon szép) Rota-operarészlet.
Kíváncsi vagyok, egy - mondjuk bresciai :-) olasz mit értene ebből felirat nélkül.

10108   Anna 2019-05-23 21:10:11

Beszámoló/kritika jelent meg a múlt szombati Manon Lescaut premierről: 

https://art7.hu/zene/puccini-manon-lescaut-erkel-szinhaz/

 

 

 

10107   Hangyász • előzmény10105 2019-05-23 17:25:32

Kedden sajnos így is jó, ha fél ház volt. A szervezés lassan "Vattaemberek kerestetnek!" reklámokkal bombázhatná a nagyérdeműt. Különféle egyesületeken/szervezeteken keresztül próbálnak ugyan közönséget csalogatni, de ez sem tölti be az Erkel hodályát.

10106   Haandel • előzmény10104 2019-05-23 16:24:52

Libabőrös operett  

Eszement fœrdítések ~
~ eszement rendezések.

Így lett a külföldi operákból, kerek-perec,
eredeti házi libabőrös operett!

10105   Edmond Dantes • előzmény10103 2019-05-23 15:05:34

Kicsit off, de idevág: Bing írta emlékirataiban, hogy egy MET/Manon Lescaut-előadás IV. felv.-ban a haldokló Manon -talán Licia Albanese- vitt vizet Des Grieux-nek, talán Björlingnek: akár rendezői ötlet volt, amit kétlek, akár Björling lustasága volt az ok, ami valószínű, mindenképp elég bizarr pillanat lehetett. Erkel-béli finálé sem lehet (sokkal) rosszabb.

Akit érdekel: MÁO honlapja szerint a hátralévő három Manon Lescaut-előadásra a hírlevélre való feliratkozást követően 50% kedvezménnyel válthatók jegyek.

10104   Héterő • előzmény10099 2019-05-23 12:34:35

Itt van nagyjából eredetiben a Manon Lescaut első három sora.
                                    Meg a hamisítás...

            Köszöntlek, bájos este, most szállsz alá,
                                    Mitől sír búsan a furulyád, ifjú pásztor?
            lenge szellő és csillagtenger a kíséreted.
                                    Szerelmed tán hűtlen, elcsalta Ámor?
            Köszöntlek: kedvelnek költők és szerelmesek.
                                    Esthomály, a szerelmes érted sóhajt...

A hamisság iránti rajongást mi más magyarázhatná, mint az, hogy a rajongónak fogalma sincs, mi helyett kapja a "libretto-szédelgést". Ez a három sor minden elfogulatlant meggyőzhetne arról, hogy hitvány módon félrevezetik az énekelhető szövegek. De amíg a két emberöltővel ezelőtti fordító számára számos mentséget találhatunk, a mai magyarszöveg-rajongók – mondjuk finoman – egyszerűen kissé beszorultak a múltba, amikor idiótaként kezelték a nézőt, mondván: "jó a bunkóknak ez is, amúgy sem értik".

A következményre egy példa:
még az évtizedeken át ikonikus címszereplő sem fogadja el, hogy Puccini soha nem írt Signorina farfalla című operát.

10103   Hangyász • előzmény10097 2019-05-23 12:05:51

Én kellemesen csalódtam, főleg az után, ahogyan itt temették a mo.-i operajátszást. A koreai művésznő éneklésében semmi kifogásolnivalót nem találtam, Boncsér ordított ugyan az elején, akár a repedt fazék, de utána belejött, Molnár Levente és Rácz pedig szintén jók voltak. A rendezésnél én már annak örülök, ha nem egy elmegyógyintézetbe/falanszterbe/bármilyen gyárba vagy erőműbe helyezik át a cselekményt. Így persze egy sor ellentmondás jön létre, a rendező által hozzáadott néma szereplőkről (1. felvonás: ördög/halál/apácafőnöknő, 4. felvonás: az olasz westernekre kikacsintó halál-fuvolás) nem is szólva. Komikus persze, amikor a 4. felvonásban nem bontják le az addigi lépcsős/oszlopos díszletet. Miközben mindkét szereplő arról énekel, milyen kietlen tájon vannak, egy romossá tett épület belsejébe lépnek be. Na jó, fogjuk rá, hogy az egykori spanyol kormányzó romos palotája. A végén durva hamisításnak vagy bugyuta művészkedésnek tartom, hogy Manon nem Des Grieux karjában leheli ki a lelkét.

10102   Edmond Dantes • előzmény10095 2019-05-23 08:15:42

Úgy van, úgy van, kedves Haandel!

Igazad van nyelvszövetben,

Mert bár nyelvében él a nemzet,

Csak nyelvén játszott zene, mi hibátlant nemzhet.

10101   Klára • előzmény10096 2019-05-23 07:47:13

Gratulálok, remek!

10100   IVA • előzmény10097 2019-05-23 03:26:11

Kedves Lujza, igazad van. Ha engem is illet a megszólításod, annyit készülök írni a kettős premierről, hogy sokallni fogod.

10099   IVA • előzmény10096 2019-05-23 03:23:25

Szerintem amit Babits írt, nem egyéb, mint egy vers Heine versének formája és gondolata nyomán. Legyen gondja vele annak, aki külföldi költőket akar olvasni magyar fordításban.
Magyar operaszövegben sem öröm az ilyesmi, de engedékenyebbnek kell lennünk, mert azt a szöveget énekelni kell (ez önmagában összetett dolog), több órás terjedelemben, áriákban, együttesekben, kórussal, zenével. A műfordított szövegnek is jellemeznie kell a hőst, annak lelki állapotát, a kort, mindent. És gyönyörűséget kell adnia, a zenével együtt, de az sem árt, ha olvasva is. Nádasdy Manon Lescaut-fordítása ilyen szempontból is remekmű, pontos figurajellemzése és bájos archaizálása éppen olyan, ahogy Prévost hősei és Puccini zenéje megkívánják.
Vannak gyenge és rossz fordítások is, de a Manon Lescaut magyar szövegének feledésbe küldése ebben a totális cserében az eredeti szöveggel játszás javára: a baba fürdővízzel együtt való kiöntésének esete.

10098   IVA • előzmény10094 2019-05-23 03:18:46

Hol is? Kitől is?

10097   lujza 2019-05-23 01:21:43

Kedveseim! Napok óta olvasgatok itt egy parttalan vitát, ami sehová se vezet. Alapvetően nem is való ebbe a topicba. Viszont közben volt egy premier az Erkel Színházban, amire kizárólag a rádióhallgatók reagáltak, egy híján fanyalogva. Pedig elég sokan voltunk ott az előadáson, és nemcsak a repi közönség, mégsem írt róla senki semmit. Pedig szerintem egész jó  volt, főleg a mai ínséges időkhöz képest. Kíváncsi lennék a véleményetekre!

10096   Héterő • előzmény10095 2019-05-23 00:46:02

Babits verse versnek lehet jó, de fordításnak pocsék.
Védeni az elszabadult fordításokat ezzel a példázattal csak vakok és süketek körében nyílhat némi, de elég talmi esély.


          Heine (gyorsnyers by Héterő)  Babits - Memento

          Virul a tűzforró nyár                 A hajad olyan fekete,
          arcocskád felszínén,               a ruhád oly fehér:
          belül meg tél hideglik               az ifjúság ígérete
          kis szívecskéd mélyén.            az élettel felér.

          De változik majd mindez,         Ó, csal az ember élete!
          te drága kis bogár,                  ki tudja, mi nem ér?
          a tél – az arcodon lesz,           Ruhád is lesz még fekete,
          a szívedben lesz nyár.             hajad is lesz fehér...


Nyolcsoros mindkettő. Más közös vonás nem nagyon található.

De ha ez itt fordítás, akkor az a  "piszok Babits becsapta, meglopta, kifosztotta a mit sem sejtő olvasót..." Bizonyám.

10095   Haandel 2019-05-22 19:13:47

Mi a fontosabb?

Mi a fontosabb szerintetek:
a zene vagy a nyelv szövete?

A komplex zene egyik fontos része,
a nyelv, illetve a nyelv sajátos zenéje.

Guten Morgen, mein lieber ‘Prodaná nevěsta’,
a pokolba vezető út is jó szándékkal van kirakva!

10094   maris • előzmény10093 2019-05-22 16:57:06

De, vannak! (ezt jó sokáig lehet csinálni; jó szórakozást kívánok hozzá a fórum olvasóinak)

10093   IVA • előzmény10092 2019-05-22 15:56:24

Kis magyar ferdítésparádé mint vitamodor – 4.

Csakhogy nincsenek ilyenek a fórumon...

10092   maris • előzmény10086 2019-05-22 15:36:56

Kis magyar ferdítésparádé mint vitamodor – 3.

Azt írtam, „vannak“. Nem pedig azt, hogy „van pl. Iva, aki mindent csak magyarul akar hallani“.

10091   Búbánat 2019-05-22 11:23:44

Erkel Színház, 2019. május 20.  - Puccini Feszt

Az esten három különböző zenei műfajú alkotás került színre:

I. Giacomo Puccini: Messa di Gloria (A-dúr mise)

A koncert kezdetekor meglepődtem: a három helyet csak két énekszólista jött ki a színpadra - László Boldizsár és Kelemen Zoltán.  Előzőleg nem néztem színlapot, így váratlanul ért, hogy nem lesz basszusszólista. Ugyanis Puccini zenekarra, vegyeskarra, tenor-, bariton- és basszusszólóra írta meg művét.   Vélhetően az énekesek, a karmester és a Rádióénekkar karnagyának közös döntése volt, hogy a Credo tételben a „Crucifixus etiam pro nobis sub Pontio Pilato passus et sepultus est” sorokat basszus helyett a baritonszólista énekelje. Persze különösebb jelentősége nincs e dolognak, a legtöbb hangfelvételen is csak két szólista énekli a szólótételeket; csak a precízség kedvéért említettem meg, de amúgy is ebben a korai Puccini-alkotásban - az ifjúkori misében -  kevés énekelni valójuk van: a tenorszólista először a Glóriában lép be: Gratias agimus tibi – énekli, a Credóban Et incarnatus még az övé, végül az Agnus Dei tételt a baritonnal együtt énekli a kórus mellett.  A baritonszólista énekelnivalója még  a tenorénál is rövidebb: csak azért nem jelentéktelen egészében, mert mint említettem a  Crucifixus részt is énekli, aztán már csak a Benedictusban halljuk őt és az Agnus Dei rövidke tenor-bariton kettősében.

Ugyanakkor hatalmas énekelni valója van a kórusnak! A Magyar Rádió Énekkara (karigazgató: Pad Zoltán)  pompásan szólt, a Mise összes tételét szinte „végigénekli”; Puccini a megindítóan szép, áradó, a fülben első hallásra megragadó dallamaival lebilincsel! És a zeneszerző mindössze 22 éves volt a darab megírása idején (sőt a Credót már két évvel korábban megkomponálta).  A Magyar Állami Operaház Zenekarát a fiatal olasz karmester, Leonardo Sini vezényelte – akinek a nevéhez fűződött ugyancsak az este folyamán előadott és bemutatott  balett-részlet, továbbá egy operaújdonság zenekari irányítása is.

Még annyit érdemes megjegyezni erről az egyházizene-kompozícióról, hogy Puccini miséjét az Istituto Musicale Pacini diploma gyakorlataként állította össze. Első előadása 1880. július 12-én volt Luccában. A Credót már 1878-ban megírta, előadásra is került, amit eredetileg a zeneszerző önálló munkának tekintette. Puccini soha nem tette közzé a Messa teljes kéziratát, bár jól fogadták művét. A darab elfelejtődött, csipkerózsika álmából 1951 után kelt életre, amikor Chicagóban, majd Nápolyban is előadták.  A szakirodalom rámutat: Puccini a Messa di Gloria néhány témáját újra felhasználta más munkáiban, mint például az Agnus Dei zenéjét a Manon Lescautban,  míg a  Glória dallamai a Turandotból Kalaf „Nessun dorma”  áriájában, a Kyrie tétel eleje pedig az Edgarban fog visszacsengeni.

II. Giselle – Nagy pas de deux  ( Adolphe Adam zenéjére és Mihail Lavroszkij koreográfiájára)

Librettó: Théofile  Gautier

A szünet után Puccini ifjúkori miséjét követte ez a szép balettrészlet. A romantikus mű zenéjéhez és koreográfiájához illő vetített festői, kies tájrészlet szolgáltatta a hátteret, a színpadon a Magyar Nemzeti Balett két táncművésze – Ivanova-Skoblikova-Sofia (Giselle) és Balázsi Gergő-Ármin (Albert) – Vágó Nelly jelmezeiben mutatkozott be, akiknek produkcióját nagy tetszéssel fogadtuk.

Ez az alkotás ihlette meg Puccinit  első operája, a Lidércek megkomponálására – ezért ez a Pas de deux kötötte össze az esten e két mű előadását.

III. Giacomo Puccini: Lidércek

Az egyfelvonásos „tündér”-opera szövegét Ferdinando Fontana írta. A Lidércek bemutatója 1884. május 31-én Milánóban, a Teatro dal Verne-ben volt.  A darab cselekménye a németországi Fekete-erdőben játszódik, mesebeli időkben.  A darabnak mindössze három szereplője van: Anna (szoprán), Roberto (tenor), Guglielmo (bariton), valamint a narrátor prózában. A partitúrában kiemelt hangsúlyt kap a kórus és a zenekar.

Röviden ismertetem Puccininek ezt a nálunk szinte ismeretlen korai (első) operáját:

Rövid zenekari előjáték után a kórus dicséri Guglielmo erdész lánya, Anna eljegyzését Robertóval. A vőlegény Mainzba utazik egy nagy örökség átvételére. Induló hangzik fel, meg egy Ländler dallama csendül fel. Annát balsejtelem gyötri, majd egy nagy kettősben búcsúznak, amiben Roberto gyengéd ariosóját halljuk.  A falu népe imát mond a távozóért, a zenekarban halk harangszót hallunk. Karkíséretes tercett végén Roberto elmegy, a zenekar sejteti, hogy a végzete elé.  – Ezután egy háromszakaszos verset hallunk (a hangszóróból), s ebből megtudjuk, hogy Robertót Mainzben elcsábították, orgiákba hajszolták.  Szimfonikus közjáték következik „Az elhagyás” (L ’Abbandono) címmel.  Anna bánatában meghalt, kísérteties gyászmenet kíséri utolsó útjára.  Ezzel a jelenettel kezdődik a második felvonás, ha két részben adják elő a művet. Az Erkel Színházban egyvégtében került színre az opera. 

Az elhagyás után „A villik” (Le Villi) jelenete következik. Hét versszak mondja el az elhagyott és meghalt lányok szellem-történetét, akik hűtlen kedvesüket halálra táncoltatják. (Népballada-motívum.)  Nagyszerű ez a zene, sistereg, magával sodor.  Miután csábítója elhagyta Robertót, ő most hazafelé indul. – Capriccio sinfonico (6/8 Allegro)  után gyászos előzene vezeti be Guglielmo fájdalmas lamentóját.  Roberto megérkezik a faluba, a villik üldözik, megjelenik előtte Anna szelleme. Itt egy érzelmes duett következik közöttük, táncra kéri Robertót (bacchanália), s addig táncoltatja, amíg az a földre rogyva meghal. A villik boldogok.

Az opera kezdete előtt Ókovács Szilveszter ,az Operaház főigazgatója páholyából kis előadást tartott az esten szereplő három mű előadására vonatkozó ismeretekről. Beszélt  a Lidércek opera keletkezéséről, fogadtatásáról, a darab későbbi bemutatóiról is:

Puccini ezt a művét 6 évvel Mascagni Parasztbecsülete előtt mutatta be. Fontos állomás az ifjú szerző életében, az első siker, ami a pályázatra benyújtott mű visszautasítása után balzsam volt sebeire- A mű verista hangját, Mascagnihoz hasonló stílusát nem lehet eléggé hangsúlyozni. A Sonzogno cég által el nem fogadott műért síkraszállt Fontana, a szöveg írója és Boito. A bemutató egy csapásra ismertté tette Puccini nevét, a Capriccio-simfonicót (Boszorkányszombat – La Tregenda) koncerteken játszották. Verdi is felfigyelt az ifjú pályatársra … Franco Facciótól Toscaniniig sokan előadták az említett Capricciót. 

Azonban nemcsak a szimfonikus részek túltengése zavaró ebben a műben, hanem az, hogy tulajdonképpen nincs cselekménye, illetve ami van, azt jobb-rosszabb  - a narrátor által elmondott – versekből tudjuk meg. Ezért kellett a háttérben zajló cselekményt (Roberto orgiái, Anna halála stb.) szimfonikus tételekben ábrázolni. A Boszorkányszombat zenéjében félreismerhetetlen A bolygó hollandi hatása.

Mindazonáltal az opera zenéjéről nekem csak a szépsége, áradó melódiája, érzelemgazdagsága, helyenként izzó drámaisága marad meg.  Miksch Adrienne illúziót keltő alakításából kiemelem Anna első felvonásbeli románcát. Kelemen Zoltán erőteljes baritonján és kifejező alakításában erőteljesen ábrázolja Guglielmonak Anna leánya halálába bele nem nyugodni képes lelkületét: megátkozza balsorsuk okozóját, Robertót, és a villikhez fordul segítségért, hogy mivel az ő ereje egyre gyengül  - ők bosszulják meg az Annán esett sérelmet. Ám amint kimondta átkát, már vissza is vonná, s az Úrhoz könyörög – az erős felindulás mondatta meggondolatlan szavai – megbocsátásáért.  László Boldizsár szenvedélyekkel telített tenorján különösen a második felvonásbeli áriájával ragadott meg. Az opera fináléja is igen kedvező benyomást tett rám: éjfélre jár, lidércek állnak lesben minden ösvénynél, közöttük van immár szellemlényként Anna is, találkozik hűtlen kedvesével, aki tőle tudja meg a történteket. Roberto hiába kéri bocsánatát, Anna talán hajlana rá, de a villik nem felejtenek. Körbefogják Robertót és addig táncoltatják. míg holtan esik össze: Miksch Adrienne és László Boldizsár  nagy hőfokú páros jelenete volt ez. A zenekari kíséret mesteri, az utolsó taktusok tuttija után kirobbant a közönség tapsvihara, nem győztük újra és újra a függöny elé szólítani a művészeket.

El kell még mondanom, hogy az előzetesen jelzett hangversenyszerű előadás helyett félig szcenírozott formában állította színpadra az operát Aczél András rendező. A szereplők jelmezben énekeltek, némi színpadi díszlet között, inkább a kivetített képek szolgáltak háttérül: mutatták meg a történés helyszíneit, ábrázoltak-sugalltak egyfajta mesebeli – misztikus hangulatot, légkört a színen.

Miksch Adrienn, Kelemen Zoltán és László Boldizsár kiváló énekes produkciója mellé kívánkozik a Magyar Rádió Énekkarának csodálatos teljesítménye (mint a falusi nép és a villik megszólaltatói is) ; ők a színpad hátterében kottából énekeltek és emelkedett szólamaikkal szintén hozzájárultak a befogadás élményéhez. A Magyar Állami Operaház Zenekara működött közre az estén, az igen ambiciózus karmester, Leonardo Sini irányításával. Mind a három bemutatott darab esetében nagyszerűen tartotta össze muzsikusait, a kórust és a szólistákat. A zenekar megszólaltatta partitúra olykor már mintha előrevetítené a későbbi nagy Puccini-kompozíciók hangzás- és dallamvilágát.

A narrátort a darab előadása alatt nem látjuk, csak a hangját halljuk Kőrösi Andrásnak, aki a tapsrendben jött be a színpadra, hogy ő is fogadja a publikum hatalmas tapsokban kifejezésre jutó tetszésnyilvánításait.

Szép este volt, kár hogy csak egyszeri koncert-előadás keretében volt szerencsénk e hármas bemutatóhoz. Ilyen összeállítás talán még nem volt az Erkel Színház műsorrendjében, amikor és ahol a színpadán  egy estén egymást követően három zenei műfaj képviseltette magát: oratórium(mise); balett (jelenet) és opera.

10090   Héterő • előzmény10089 2019-05-22 10:52:51

Milyen elsöprő érzés lehet, amikor az ötödik ajtó nyílik és feldübörög a zongora.

10089   Edmond Dantes • előzmény10084 2019-05-22 08:54:59

Erről a "hol így, hol úgy"-ról régi családi viccünk jut eszembe: a piacon "vegyes libakolbász" kiírással árulnak felvágottat. Megkérdezi a vevő: mi az kérem, hogy "vegyes libakolbász"? Az eladó válasza: hát az, hogy van benne egy liba meg egy ló. Valahogy így vagyunk ma már a nem-eredeti nyelven előadott operák arányával...ja, majd' elfelejtem: a honi nyelvre lefordítva előadott operák aránya nem a ló aránya a kolbászban... A német nyelven előadott "kamara" Kékszakállút azért köszönöm, de abban a bizonyos "kolbászban" az a produkció még csak nem is "liba", inkább csak egy "kolibri" :-)

10088   IVA • előzmény10066 2019-05-22 03:31:52

Piave is tudhatta, hogy nem önálló alkotást ír: szellemének, érzelmeinek a Verdiéivel együtt, Verdi által kell eljutniuk a közönséghez. Teljességében az olasz, illetve az olasz nyelvet értő közönséghez.
Aki nem érti Piave szövegét, ahhoz nem jut el! Hiába olvassa hallgatása közben a leghívebb fordítást, az már nem ugyanaz. Ám közben az énekszólamot sem tudja úgy befogadni, és nem tud úgy figyelni az énekesre sem, akinek az alakítása nem csupán hangadásból áll, akit jó esetben ámulattal csodálna, hiszen ő személyesíti meg az operahőst. Jogosan érzi becsapottnak, meglopottnak magát, mert Piavét nem érti, viszont megfosztották Verditől.

10087   IVA • előzmény10072 2019-05-22 03:01:51

Egyetértek ezzel: tetszetős, gondolom, tapasztalati gondolatmenet. És tegyük hozzá: ha nem egy (általában nyers, száraz) szöveg olvasásával próbálja a néző megérteni, hogy miről énekelnek, több figyelem jut a színpadra, amely – bármily „előkelőséggel” tagadják is többen – ugyancsak az operaelőadás fontos része. A rendezés, az énekesek játéka, a jelmezek, a díszlet, a rekvizitumok, a világítás mind-mind az előadás olyan elemei, amelyekkel megannyi alkotó ki akar(t) fejezni, hangsúlyozni valamit a darabban – tetszésünkre vagy nemtetszésünkre.
Arra nem lehet építeni, hogy úgyis mindenki sokszor néz meg egy operát, és majd csak észrevesz valamit belőle minden alkalommal, mert a valóság nem ez. Már annak is örülni kell, ha valaki, akár csak egyszer, tiszteletét teszi egy darabhoz, hiszen a vita éppen abból a közös tapasztalatból indult ki, hogy kevés a néző.

 
Műsorajánló
Mai ajánlat:
10:00 : Budapest
Hagyományok Háza

III. Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűverseny - Középdöntő

18:00 : Budapest
Uránia Nemzeti Filmszínház

Metropolitan Operaközvetítések
ROSSINI: A sevillai borbély

19:30 : Budapest
Pesti Vigadó

Tóth Marianna (zongora)
Budafoki Dohnányi Zenekar
Vezényel: a karmesterkurzus tíz résztvevője
Dohnányi Akadémia Gálakoncert - Egy hangverseny, tíz karmester
BARTÓK: Divertimento
BEETHOVEN: G-dúr zongoraverseny No. 4
BERLIOZ: Fantasztikus szimfónia

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

"Fesztiválakadémia"
BALOGH MÁTÉ: Új mű (a Fesztivál Akadémia megrendelésére)
Maxim Rysanov (brácsa), Kokas Dóra (cselló), José Gallardo (zongora)
BRAHMS: a-moll trió, op. 114
Maxim Rysanov (brácsa), Kokas Dóra (cselló), José Gallardo (zongora)
Közös éneklés
MOZART: 2. (Esz-dúr) zongoranégyes, K. 493
Dmitry Smirnov (hegedű), Lars Anders Tomter (brácsa), Enrico Bronzi (cselló), Dejan Lazić (zongora)
17:00 : Fertőrákos
Barlangszínház

Soproni Szimfonikusok kamarazenekara
"Ötórai hangoló" - Fuvolavarázs

17:00 : Kapolcs
Művészetek völgye (Muflon Jazz Udvar)

Rohmann Ditta, Trio Squelini
A mai nap
született:
1920 • Isaac Stern, hegedűs († 2001)