vissza a cimoldalra
2019-04-23
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11346)
A csapos közbeszól (95)

Erkel Színház (9939)
Eiffel Műhelyház – Bánffy terem (17)
Pantheon (2341)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4337)
Fanyalgások és Nyavalygások… avagy virtuális siránkozó elégedetleneknek (163)
Kolonits Klára (1093)
Élő közvetítések (7829)
László Margit (195)
Milyen zenét hallgatsz most? (25018)
Balett-, és Táncművészet (5793)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1640)
Franz Schmidt (3313)
Operett, mint színpadi műfaj (3886)
Thomas Hampson (266)
Charles Gounod (221)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4482)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Fórum - Balett-, és Táncművészet (Sesto, 2004-11-23 19:25:41)

   
5792   joska141 2019-04-21 06:34:16

Az Operettszínház balettigazgatói elfoglaltsága valamint a különböző nyomtatott és internetes újságokba történő cikkek írása mellett – szerencsére – maradt még idő Apáti Bence, mint tényleg kiváló táncos, ilyen oldalának megmutatására is:

https://www.origo.hu/kultura/20190420-apati-bence-es-foldi-lea-tancol-csezy-legujabb-klipjeben.html?utm_source=hirkereso

5791   IVA 2019-04-15 05:34:16

V. Nemzetközi Nagy Iván Balettgála – Erkel Színház, 2019. április 14.

A balett műfajában sem kedvelem jobban a „gálákat”, mint az operáéban vagy vegyes esztrádműsorban. Az idei, V. Nemzetközi Nagy Iván Balettgálától azért nem zárkóztam el mégsem, mert külföldre távozása előtt láttam még táncolni azt a művészt, akinek emlékére rendezik, valamint úgy gondoltam, kihasználom ezt az évadot, amikor nem az Operaházban tartják, sokkal drágábban. Közben ez a „sietség” okafogyottnak bizonyult: a rendezvénynek még jövőre is be kell érnie az Erkel színházi helyszínnel.
A kétrészes műsor elején Solymosi Tamás balettigazgató átadta a Solymosi-díjat a Magyar Nemzeti Balettintézet sikeres növendékének, Ruip Katicának. Egy másik növendék, Pásztor Lili a második részt nyitotta a Paquita című balett női szólójával. A műsor többi számát a „Magyar Nemzeti Balett” repertoárján levő, illetve pihenő balettestek részleteiből szerkesztették, a társulat tagjainak szereplésével, továbbá egy-egy műsorszámban fellépett a Holland Nemzeti Balett, valamint a Mariinszkij Színház egy-egy szólistapárja, valamennyien kiváló színvonalú teljesítménnyel. Hogy mégis kiemeljem a legnagyobb élményt, Sofia Ivanova-Skoblikova és Iurii Kekalo nevét írom le, akik a Spartacus III. felvonásából kitépett nagy kettőst adták elő – drámai erejük a darab teljes előadásában vélhetően megrendítő lenne –, valamint Tatiana Melnik profizmusát, tökéletes technikáját két részletben is.
A Magyar Állami Operaház Zenekarát Kollár Imre vezényelte – sajnos nem így az est egészében. Von Manen, Satie Trois gnossiennes-jére készült koreográfiáját bizonnyal hibátlanul táncolta Felméry Lili és Mikalai Radzius, és hibátlanul zongorázta Lakatos Basak Dilara – ám a zongorajáték minden hangja olyan diszkóerővel szólt a hangszóróból, hogy azokat megannyi kalapácssújtásnak érezve, alig vártam, hogy véget érjen a kínom. De csak néhány percre ért véget, mert A tökéletesség szédítő ereje című Forsythe-koreográfiához Schubert zenéjét kellett kínzó hangerősítéssel kiállni. Ezt a csalódást (amelyre különben számíthattam valamennyire) úgy tudom „hasznosítani”, hogy a hangminőségükkel szenvedtető darabokat a Műhelycsarnokban igyekszem elkerülni.
Ha a zongorajáték és a záró darab zenéje nem lenne eleve élvezhetetlen (márpedig egy balettest öröméhez hozzátartozna a zenei élmény is), akkor sem lett volna zavartalan ez az élvezetem, mint ahogy az élő zenekar közreműködése sem maradt az. Már az Erkel Színház idei balett-előadásain is, ám ezúttal meghatározóan feltűnt, hogy az erkélyt értő és fiatal közönség (?) tölti meg, akik közül a fiúk üvöltő ovációval (artikulálatlan kiabálással, ugatásokkal, hujjogással) nyilvánítják tetszésüket – nem törődve azzal, hogy nemcsak a tapsba, hanem a zenébe is belehangoskodnak, és azzal sem, hogy ez az ocávió mennyire elkülönül a fizető színházi (nem popkoncerti és nem sportversenyi) közönség nálunk hagyományos tetszésnyilvánításától.
Egy-egy ismert díszletelem és csillár dekorálta a színpadot, amely – ünnepi esten ez különösen feltűnő – lehangolóan kopott, „lelakott” képet nyújt.

5790   Edmond Dantes 2019-04-13 14:33:07

A balettnövendékek kínzása és megalázása miatt indul vizsgálat Ausztriában, írja a bécsi Die Presse.. Részletek az index.hu-n olvashatók.

5789   Haandel 2019-04-11 18:08:04

Bayerisches Staatsballett
JEWELS
11. April 2019 |19.30 Uhr | Live-Stream

Ballett in drei Teilen (1967) - Choreography by George Balanchine © The George Balanchine Trust
Komponist Gabriel Fauré / Igor Strawinsky / Peter I. Tschaikowsky 

Solisten und Ensemble des Bayerischen Staatsballetts

Musikalische Leitung / Conductor Robert Reimer
Bühne / Stage Peter Harvey

5788   Búbánat 2019-04-08 11:49:02

“Bármelyikük alkalmas lehet a pályára”

TáncBlog - mikrokozmosz,  2019 április 03. 11:18

„A Magyar Nemzeti Balettintézet fiatal növendékei március utolsó vasárnapján mutatták be tudásukat a nagyközönségnek a Magyar Nemzeti Balett Berni úti székhelyén. Évről évre egyre több a jelentkező az Opera balettiskolájába, a Magyar Nemzeti Balett által indított klasszikusbalett-előkészítő tanfolyam új évfolyamára már szombat óta felvételiznek a leendő művészpalánták. Az elmúlt év tapasztalatairól kérdeztük Csonka Roland táncpedagógust, a “Tavaszköszöntő” gála vezető szervezőjét.”

5787   Edmond Dantes • előzmény5786 2019-04-08 09:54:06

A Guardian helyében én visszakérdeznék vagy úgy reagálnék erre a bonmot-ra, hogy fölkérné-e MÁO Barack Obamát valamelyik szerepre a Porgyban. És majd ha fölkéri, és Barack Obama reagál rá, netán igazoló papírokat hoz, (vö. 1938-39 Magyarország) akkor ismét visszatérünk a dologra. Cinizmusra cinizmussal lehet visszavágni avagy a rasszizmus nem ismer határokat. (A migránsok igen, már csak a drótkerítés okán is.)

5786   joska141 • előzmény5785 2019-04-08 05:18:26

Lehet fokozni: Cikk a nemzetközi sajtóból:

https://hvg.hu/kultura/20190407_A_Guardianig_jutott_Okovacs_kerese_az_Opera_enekeseihez_hogy_valljak_magukat_afroamerikainak?s=hk

Főigazgató Úr a témában a magyar sajtónak történő reagálásáról már említést tettem az „Erkel Színház” fórum 9843 hozzászólásában. Nem fért bele az ízlésvilágomba, hogy az Ő kifejezetten személyre vonatkozó „kérdéseit” idézzem.

Azonban az idézett cikk szerint:

„A The Guardian is megkérdezte Ókovács Szilveszter főigazgatót, igaz-e a hír, de ő válasz helyett csak olyanokat kérdezett, mint hogy mi számít feketének, vagy hogy ha Barack Obama szerepelni akarna, azt megtehetné-e, miközben van fehér a nagyszülei közt.”

5785   trapper 2019-04-07 20:18:11

Hát ez már mindennek a "top of all" Ókovács!
Azonnal távoznia kell!

https://24.hu/kultura/2019/04/05/afro-amerikai-eredetuk-kinyilvanitasara-kerte-az-operahaz-a-porgy-es-bess-magyar-muveszeit/?fbclid=IwAR3WlYJwfmPrMvREfZz4OGzgd6vTpIs82n9a_ID2ISo5L6cWEqXCJG1m5MA 

5784   Búbánat • előzmény5781 2019-04-02 22:32:07

A születésnapos tenor, avagy „Energiaital és bújnivaló"

ÓKOVÁCS SZILVESZTER2019.04.02. 10:54 Origo.hu

Gulyás Dénes 65. születésnapjára.  (A cikk második felében.)

5783   lujza 2019-04-02 02:41:07

Az MTE művészeti vezetője Volf Katalin lett, és létrehoztak egy művészeti tanácsot is, melynek tagjai Orosz Adél, Pártay Lilla, Hágai Katalin és Keveházy Gábor. Ha meggondolom, csupa olyan kiváló egykori balettművészünk, aki ebben az intézményben végzett valaha, és hosszú pályafutása alatt, a nézők szeme láttára vált itthon (és külföldön) nagy művésszé, és táncosi karrierjét is itthon fejezhette be. Tudásuk és művészi nagyságuk megkérdőjelezhetetlen.

Emlékszem, amikor Seregi László azt mondta Volf Katalinra, hogy ő egy anatómiai csoda. Húsz éves volt akkor, amikor őrá alkotta meg Júlia koreográfiáját, és huszonöt évvel később, a darab negyedszázados jubileumán még ugyanúgy el tudta táncolni ezt a nem könnyű szerepet.

5782   IVA • előzmény5781 2019-04-02 00:42:35

Elgondolni is képtelenség, hol tartana ma a magyar balett, ha a Népszava (mondjuk) a rendszerváltástól folyamatosan annyi figyelmet fordított volna a Magyar Állami Operaházra és balett-társulatára, mint választási kampány idején.

5781   flavia 2019-04-01 21:28:59

https://nepszava.hu/3030951_nagy-a-fluktuacio-a-magyar-nemzeti-balettnel

5780   Edmond Dantes 2019-03-31 06:43:27

Off Wolf "Katalint" szerintem mindig mindenhol Wolf Kati neven konferaljak, szolitjak, ahogyan pl. Jaszai es Torocsik is mindig mindenhol Mari. Volfi -ahogy tudtommal a szakma nevezi vagy nevezte legalabbis regebben- a szinlapokon es a sajtoban Katalin volt es maradt.

5779   joska141 2019-03-30 07:27:53

Tisztelt Fórumtársak!

Mindenkitől, különös hangsúllyal „Shiva”-tól, nagy-nagy elnézést kérek, hogy a 5773.számú hozzászólásomban hibásan, Wolf Katalinnak írtam Volf Katalin nevét. Semmilyen értelemben nem volt szándékomban egyik hölgyet sem megbántani, különösen bármilyen területen végzett teljesítményüket ezáltal kétségbe vonni. Egyszerűen elgépeltem egy szót és – mivel mind a két név létező név – a beépített helyesírás ellenőrzőm sem jelezte. Annyira pedig még nem fejlett, hogy a mondat értelméből figyelmeztessen a két név eltérésére.

Még egyszer elnézést a gépelési hibáért. Elegendő lett volna csak annyit írnom, hogy a Magyar Állami Operaház és a Magyar Táncművészeti Egyetem ellentétének újabb megnyilvánulását lehetett tapasztalni, az idézett Népszava cikk olvasása kapcsán.

Még egy teljesen szubjektív, nem mentegetőző megjegyzés: amikor visszaemlékszem, hogy láttam Volf Katalint a Diótörő-ben Mária hercegnőként, vagy hallottam Wolf Katalint a Vuk című rajzfilm főcímdalát énekelni, bennem mind a két név azonosan hangzik és beszédben is azonosan ejtem ki.

„Shiva” fórumtársnak abban is igaza van, hogy én – betűhíven idézem a 5775.számú hozzászólásból: - „a balettehez” nem értek.

5778   IVA • előzmény5776 2019-03-30 03:14:24

OFF: A tehetségkutató pedig egy szó (méghozzá egy köznév, amely elé névelő kívánkozik a magyar nyelvben, amelyben célszerű a mondatot vesszővel tagolni is), ezer mérföldre innen is magyar nyelven. (Bocsánat, de „ha már kioktatunk”…)
És még mindig OFF: Azt miért nem kifogásolják a kedves fórumozótársak, hogy míg mi itt ingyen írunk hibátlanul vagy hibásan, a Népszava szerzője (akinek nincs se neve, se nickneve), nyilván fizetésért, több nyelvhelyességi, kisebb helyesírási és mondatszerkesztési hibát is ejtett?

5777   IVA • előzmény5775 2019-03-30 02:50:56

OFF:
Tisztelt Shiva! Nyugodtan lepődjön meg: Joska 141 nem emlegette Wolf Katalint (aki nem egy tehetségkutatóban volt énekesnő, hanem általában ez a foglalkozása, és mellesleg részt vett egy tehetségkutató vetélkedőn is), hanem a balerina Volf Katalin nevét írta hibásan. Ilyen „vétség” gyakori a fórumon, mindnyájunk hozzászólásaiban előfordulnak kisebb-nagyobb hibák, tévedések, még ha igyekszünk is elkerülni azokat. Látja, Ön is elhibázta a „balettehez” szó írását, de ennél komolyabb dologban is téved: akár igaza volt „kórista” fórumtársunknak abban, hogy az az igazi kultúra, ahová most jutott Magyarország, akár nem, ez semmilyen összefüggésben sincs azzal, hogy egy fórumozó helytelenül ír le egy nevet. Bárcsak ilyesmin múlna egy ország kultúrája! Az nem tűnt fel Önnek, hogy Joska141 (akivel nekem számos esetben akad nézeteltérésem e fórumon, míg máskor egyetértünk) néha kemény véleményeket ír, de mindig tisztelettel, és sohasem személyeskedik?

5776   ebera • előzmény5775 2019-03-29 23:20:55

Volf Katalin valóban nem azonos Wolf Katalinnal. Hajrá Magyarország, hajrá magyarok, ebben is igaza van. Tehetségkutató pedig egy szó ezer mérföldre innen is magyar nyelven, ha már kioktatunk.

5775   shiva 2019-03-29 21:39:48

Tisztelt Joska! Miután múltkor egy önérzetes kórista azt bizonygatta, hogy az az igazi kultúra, ahová most jutott Magyarország: meg sem lepődöm azon, hogy Ön Wolf Katalint emlegeti (aki - ahogy ezt itt néhány ezer mérföldre Budapesttől is tudjuk - egy tehetség kutatóban volt énekesnő), de aki nem a Kossuth-díjas, Örökös tag, stb. stb.: Volf Katalin! Csak kicsit más (otthon). Ja: és valóban szuper otthon a kultúra! Gratulálok! (kérem, hogy a kóristák ne reagáljanak, bár nem fogják tudni megállni, de ez van! Ők a balettehez is értenek, akárcsak minden máshoz. Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!

5774   trapper 2019-03-29 19:41:58

Remek hír! 

Mind Ókovács, mind Solymosi, alkalmatlan emberi, de társadalmi, közösségi kapcsolatokra egyaránt. Lelketlen, elmebateg emberek!

 

5773   joska141 2019-03-29 18:08:45

Mai cikk a Npszava online oldaláról:https://nepszava.hu/3030807_nem-hodoltak-be-okovacs-szilveszternek. A cikk említi, hogy a Magyar Táncművészeti Egyetem művészeti vezetője Wolf Katalin lett. Ókovács Szilveszter kifejezett kérése, együttműködési feltétele volt, hogy a művészeti vezető Solymosi Tamás legyen.

Nem tudok állást foglalni, de ez a hosszan elnyúló, végét nem látható ellentét az Operaház és a Magyar Táncművészeti Egyetem között nem biztos, hogy az ország művészeti teljesítéményének fokozását szolgálja....

5772   IVA • előzmény5770 2019-03-28 04:09:03

Jól emlékeztem: (én is úgy, hogy valamikor az 1980-as évek elején) a pesti Operában is szerepelt a Royal Ballet a Manon-balettel (és talán még a Mayerlinggel is, de erre nem esküszöm meg). Emlékemet ez a cikk erősítette meg: https://www.pestimusor.hu/index.php?sect=main&alsect=cikk&id=7771
MacMillan Manonja mérföldkő volt az életemben, voltam Lescaut és Des Grieux is. A világon sokfelé játsszák, ezzel szemben a hazai közönség eddig mindössze kétszer találkozhatott vele, a 80-as évek elején a Royal Ballet vendégjátéka alkalmával” – nyilatkozta Solymosi Tamás. Én pedig azért emlékeztem rá, mert, noha a Manon-témáért gimnazistakorom óta rajongok, nem törtem magam, hogy megnézzem ezt az előadást.
Köszönöm a balett zenei anyagának ismertetését.
(Egyébként a Manon-balett és a Manon-operák is a kolostoros színpadi művekhez tartoznak – ha Des Grieux nem szökteti meg a lányt. Feltéve, hogy a zárdában is regényesre fordult volna a sorsa.)

5771   Boglárka Simon Hatala • előzmény5765 2019-03-27 13:38:18

Tisztelt Amalgám, röviden reagálnék az egyik gondolatára, és kicsit hosszabban egy másikra.

„ A félreértés onnan eredhet, hogy Ön a prímabalerina-fogalmat a meghatározottan magas szakmai és művészi színvonalon tevékenykedő balettáncos-hölgyre alkalmazza, én pedig arra, aki – szerencsés esetben és talán azért még a legtöbbször – ezzel összefüggésben a legmagasabb szintű hivatalos kinevezéssel [első magántáncosnő, (female) principal dancer, erste solistin stb.] is rendelkezik. Úgy tudom, hogy ennek hiányában rendszerint senkit nem neveznek prímabalerinának.”

Ebben az értelemben használtam a prímabalerina kifejezést, a félreértés inkább ott van, hogy az én értelmezésemben egy jól funkcionáló együttesben egybeesik a művészeti kiválóság és a pozíció. Aki „amúgy” nem alkalmas vezető szólistának, arra miért osztanak művészileg érzékeny főszerepeket? Aki meg alkalmas, azt miért ne neveznék ki? 

„hiszen azért tudunk olyan balerinákról is a közelmúltból (jelenből), akik nagyjából a legjobb megítélésűek tudtal lenni egyszerre olyan eltérő balettkultúrákban is, mint Szentpétervár és New York vagy Moszkva és Milánó”  -  itt több dolog összemosódik. Vannak a balettnek olyan feladatkörei, amelyek a világon sok helyen jelen vannak, így átjárhatóak nemzetközileg is, de ettől még nem evidens a különböző feladatkörök közti átjárhatóság. Attól még, hogy valaki remek Solort táncolt New Yorkban és Moszkvában, még lehet pocsék Petrucchio Budapesten, gyenge az In the Middle-ben Londonban, Mandarinnak meg esetleg Lajosmizse alsón is botrányos.

De egyébként mit jelent az, hogy „legjobb megítélés”? Ezt hogyan lehet lemérni? A sokféle értékelési szempontrendszer, amely egyszerre létezik, gyakran konkrétan kontradiktív elemeket tartalmaz. Én sokat gondolkodtam, de nem tudok olyan táncművészről, akit a szakma és a közönség minden tagja egységesen és ugyanúgy ítél meg. Olyanról igen, aki jól „eladható”, divatos, ezért nagyon sok helyen szerepel. Vagy népszerű. Olyanról is tudok, akit sokan tartanak nagyra (és általában eltérő okokból!) De olyat nem ismerek, akit mindenki, sőt, még olyat sem, akit a táncélet meghatározó szereplői (pedig ez nyilván egy szűkebb csoport), minősítenének teljes egyetértésben – ami szerintem rendben is van, hiszen a művészetben tényleg alapvető szempont a „nekem ez tetszik/nem tetszik”. Sokszor olyan balettmestereknek, igazgatóknak van homlokegyenest eltérő véleménye egy táncművészről, akik egyébként egymástól függetlenül magas szakmai tudással és reputációval rendelkeznek. Mindenkinek, a legnagyobb sztároknak is vannak szakmai bírálói, akik szerint nem megérdemelten kap az illető lehetőségeket, és mást kellene inkább promotálni. Nem tudok olyanról sem, akinek az előadását mindenki élvezi.  Az lehet, hogy Önhöz, a nézőhöz ezek a nézetkülönbségek nem jutnak el és olyan érzése alakult ki emiatt, hogy szakmai összhang van. És mivel még a legszélesebb körben pozitív visszajelzéseket kapó táncművészek sem alkalmasak minden feladatra, megint visszajutunk oda, hogy nincs egy mindenek felett álló, objektív alkalmazhatósági értéke egy frissen végzett fiatalnak (vagy a pályán lévő művésznek). Az ő piaci érteke és pályaalkalmassága attól is függ, hogy milyen repertoárt akar építeni egy adott balettigazgató, neki milyen az ízlése és milyen pozícióra keres embert. Ez egy szituatív és változékony evaluáció. A kérdés egyébként szerintem nem is ez, hanem az, hogy mi élvezzen prioritást, egy igazgatói művészeti vízió, amihez az vezető a saját művészi szabadsága keretében alkalmazza a legjobban passzoló művészeket (ilyen a német modell például), vagy a meglévő képzésre és a társulati tagokra alapozva alakítsa ki a vezető a művészeti koncepciót, ahhoz viszonyítva, amire ezek az emberek alkalmasak, amiben ők tehetségesek. Kvázi a társulatnak és a képzésből kilépő növendékek keresnek igazgatót (korábban ilyen volt a magyar modell) vs egy színháznak, mint intézménynek keresnek igazgatót, és ő a saját társulatát hozza létre. Már elmondtam itt a fórumon, hogy én nem teszem le a voksomat egyik verzió mellett sem, mert mindkettő alkalmas az értékteremtésre, de az egy valid vita, hogy adott helyzetben melyik miért jó vagy rossz döntés. De: nem csak egy út létezik és sokféle kritériumrendszer van.

Az egy logikailag több ponton hibás levezetés, hogy

1. csak egyféle magas minőség létezik a táncművészetben

2. azt csak egyféle úton lehet elérni

3. objektíven mérhető, hogy ennek eléréséhez mi kell

4. az a társulat, amely azt mondja magáról, hogy ezt a minőségi sztenderdet tartja be, az ezt ténylegesen be is tartja

5. és csak ez alapján születnek döntések

6. tehát, akit oda felvesznek az nagyon jó a „táncban”

7. akit nem vesznek fel, az nem elég jó

8. aki elveszti az állását a társulatban az sem elég jó

Ezzel nem minősítenék egyetlen társulatot sem, nem is szándékozom, nem kérdőjelezem meg a végső döntések helyességét sem, kizárólag a logikai levezetést vizsgálom. A probléma azért is nagyon érdekes, mert a fenti hibás logikai lánccal (vagy elemeivel) a világ több olyan együttese kapcsán találkoztam, főleg Németországban, ahol a vezető valamiért nem vállalja fel, hogy döntései az ő személyes ízlését, vagy kultúrpolitikai érdekeket tükröznek. 

5770   Edmond Dantes • előzmény5769 2019-03-27 13:32:33

Köszönöm a linket, annál is inkább, mert megírásakor még nem voltam itt a fórumon. Plusz kicsit nosztalgiázhattam és kutattam ROH-Manonilag és igen: az a Manon (is) Massenet-"egyveleg" zene, valószínűleg azonos vagy nagyon hasonló lehet(ett) a pestivel/-hez. Azonos a koreográfus, Kenneth MacMillan. Hálám jeléül :-) megosztok 1-2 infót: a produkció világpremierje 1974. március 7-én volt ROH-ban. A zenék pedig a következő Massenet-ekből: La Vierge (1880); Elegie, Op. 10 No. 5; Il pluvait (1871); Le Cid (1885); Esclarmonde (1889); Griséldis (1901); Thaïs (1894); Éve (1875) – Malédiction; Poème pastoral (1872) – ‘Crépuscule’; Ariane (1906); Thérèse (1907); Cendrillon (1899); Cléopâtre (1914); Don Quichotte (1910); Bacchus (1909); Le Roi de Lahore (1877); La Navarraise (1894); Sapho (1897 rev. 1909)

5769   IVA • előzmény5761 2019-03-27 04:35:31

Vajon a „ROH” Manon-balettje Massenet Manon-operájának zenéjére készült? Kérdem, mert a MÁO-ban bemutatott Manon-balett nem „operazenére”, hanem Massenet egyéb műveinek felhasználásával. Ld. (nem az önreklám kedvéért): http://www.momus.hu/article.php?artid=6831

5768   IVA • előzmény5764 2019-03-27 03:41:15

A fórumon való jelentkezéseknek, működésnek, rövidségnek vagy terjedelmességnek nincsenek kötöttségei.

5767   IVA • előzmény5751 2019-03-27 03:38:50

Köszönöm a kiejtési tippedet a balerina nevére vonatkozóan. Természetesen csak azért ütköztem meg ezen a kérdésen, mert bizonytalan lettem abban, hogy kötőjellel vagy kötőjel nélkül kell-e toldalékolni a nevét. Talán találkozom egyszer az Operaháznak olyan reklámanyagával, amelyben a művésznő maga mutatkozik be.
Nem „bérletes” vagyok, hanem bérletes és jegyvásárló is. Bármilyen jegyet persze mindig lehet kapni, de attól óvakodom, hogy pénzt adjak ki olyan helyért, ahol elém ülhet egy mindent kitakaró nagydarab ember; olyanért, ahol a zenei élményt megzavarhatja a színházi dolgozók hangoskodása a ruhatár felől, vagy túlságosan messze van a színpadtól (az utóbbi csak opera-előadás esetében zavar kevésbé).
Így aztán átlagon felüli nézői szorgalmam ellenére is akadnak, akiket nem látok egy-egy szerepben, illetve akiket akár három alkalommal is, igen rövid időszakon belül, ezért nem győzöm átkozni a művészetet ipari termeléssé alacsonyító tömbösített műsorrendet.

5766   IVA • előzmény5750 2019-03-27 03:33:51

Kedves Amalgám, ha nem akarok szemet hunyni a realitások felett, illetve reális tapasztalatokkal beszélek a vágyaimról, akár pesszimista is lehetnék, nemhogy szkeptikus. Úgy gondolom, az Operaház újranyitásának sejtése és az Eiffel Műhely balettjátszási alkalmaságának ismerete nélkül, az említett Erkel színházi tapasztalatokkal Sztravinszkij visszatérése elméleti téma, még inkább afféle álmodozás. Persze hogy kell, hogy jó lenne, függetlenül attól, hogy ki hányadik helyre sorolja a XX. századi zeneszerzők közt. Bartókot játszani viszont, három színpadi művét ugyanazon az estén, „magasművészetet” művelő csúcsintézménynek kötelező (lenne).
Ugyanakkor ortobaságnak tartanám, ha Sztravinszkij halálának 50 évfordulója „méltó” megünneplésére valakinek eszébe jutna felhívni a figyelmet Sztravinszkij jelentőségére (még inkább önmagára) azzal, hogy műsorra tűzi a zeneszerző (akár) valamennyi színpadi művét! Mert ostobának tartom a mennyiségi teljesítménnyel hivalkodó kampányokat, mint pl. a Richard Strauss- vagy a Puccini-évfordulók, mert sokkal méltóbb és figyelemfelhívóbb tiszteletadás kevesebb (akár csak egy), de a lehetőségekkel számoló, magas színvonalú bemutató. Úgy érzem, Béjart koreográfái ma is hatnának. Ha azok előadási jogát újból megvennénk, ismét autentikus szakemberek betanításával, nos, az méltó tiszteletadás lehetne.
A repertoárból az Andrássy úton „maradt” Csipkerózsika, A hattyúk tava, Don Quijote, művészi minőségüket tekintve, sajnos a repertoár jelentéktelen része, amelyektől meg kellene szabadulni.
Az Erkel Színházban való játszhatóság korlátai helyett sajnos az adaptálók korlátolt tehetségét és/vagy igényességét tapasztaltam. Abszurdnak tartom, hogy a Giselle II. felvonásának színpadán nem látható a sírhant. Az Operaház 1980-tól 1984-ig tartó renoválása alatt is áthozták a Giselle-t az Erkelbe, igaz, még Fülöp Zoltán csodálatos díszleteivel, ám érdekes módon akkor még jutott hely egy sírnak a színpad szélén. De miért is várok megoldást az operaházi előadások adaptálására, ha a mindig is az Erkelben adott Bahcsiszeráji szökőkút III. felvonásának díszletét, de még a rendezését sem tudták (vagy nem is akarták) rekonstruálni?

5765   Amalgám • előzmény5762 2019-03-26 21:08:04

Tisztelt Simon Hatala Boglárka, nagyon hálás vagyok a válaszáért, röviden tudok most felelni Önnek mind a két témában, mivel az esetleges látszat ellenére nem rendelkezek korlátlan beírási kapacitással ezen a fórumon, inkább csak időszakonként van lehetőségem itt érdemben kifejteni a véleményem.

Talán meglepő, de O/O és a prímabalerinaság kérdésében is legalább annyira egyezik a véleményünk, mint korábban az anyagiakéban, valószínűleg a fogalomhasználatunkban van különbség. A félreértés onnan eredhet, hogy Ön a prímabalerina-fogalmat a meghatározottan magas szakmai és művészi színvonalon tevékenykedő balettáncos-hölgyre alkalmazza, én pedig arra, aki – szerencsés esetben és talán azért még a legtöbbször – ezzel összefüggésben a legmagasabb szintű hivatalos kinevezéssel [első magántáncosnő, (female) principal dancer, erste solistin stb.] is rendelkezik. Úgy tudom, hogy ennek hiányában rendszerint senkit nem neveznek prímabalerinának. Bocsásson meg, de azért bármennyire is helyet követelek a közönségízlésnek mint legitim „balettometriai” eszköznek a táncművészeti teljesítmény megítélésében, azért sehol nem írtam azt, hogy O/O karaktere a lépésanyag végrehajtásával önmagában megvalósítható lenne, és ne igényelne magas fokú szerepformálást, művészi tudást és átélést. Vonatkozó bejegyzésem (5748) utolsó bekezdését alaposan átvolvasva is nyilvánvalónak kell lennie, hogy milyen mértékben alkalmaztam a hivatalosabb, besorolási  jellegével a fogalmat, és úgy vélem, én legfeljebb igen csekély mértékben hathattam közre a félreértés létrejöttében. A kérdés feszegetése talán onnan indult ki, hogy megkaphatja-e prímabalerina (principal) mellett pl. kartáncos is a szerepet, és bár az adott esetben pont a szerepformálás terén többek által nem túl erősnek tartott művészről volt szó, a kérdés azért érvényes maradt. Innen lehet vizsgálat tárgya, hogy milyen fokú a korreláció – vagy melyik balettkultúrában milyen fokú a korreláció – a művészi besorolás és a művészi bravúrszerepre való kijelölés között, vagy az életpályaszakasz és a kijelölés között – jobbára akkor, ha alacsonyabb besorolásban vagy kezdeti pályaszakaszban is rendelkezésre áll a művészi képesség, vagy pedig akkor, ha pont a magyar operabalett esetét nézzük, ahol tudjuk, hogy időnként azért kezdenek komoly szólótáncosi háttérrel, esetleg akár hozott és érvényes O/O alakítással is rendelkező, de külföldről érkezett balettáncos-hölgyek a karban, esetleg kicsivel fölötte.

A második kérdéskörben – mennyire ítélhető meg egységesen a balettművészi teljesítmény – megismerhettük egymás álláspontjait, amelyeknek talán nehéz közeledniük egymáshoz, hiszen az Öné egyértelműen szakmai jellegű, az enyém talán nézőközpontú. Mindenképp felülvizsgálom azt a véleményem, hogy relativisztikus lett volna a megközelítése – második beírását követően valójában a bármely megközelítésre és eredményre nyitott, semleges, korrekt tudományos módszert vélem azonosítani ­–, de közléseit továbbra is úgy tudom csak értelmezni, hogy a balettművészi teljesítmény a legrosszabb esetben is mérhető és értékelhető, legfeljebb alrendszerenként, de azon belül egységes szabályokkal, amelyeket az AD, vagy a saját kis mikrokozmoszának, azonos szabály szerint működő elemi balettkulturájának tekintett balettszínházban a közönség változatlanul jogosult módon alkalmazhat. És arról sem vagyok meggyőződve, hogy valóban nem létezik az alrendszerek fölött rendszer is, hiszen azért tudunk olyan balerinákról is a közelmúltból (jelenből), akik nagyjából a legjobb megítélésűek tudtal lenni egyszerre olyan eltérő balettkultúrákban is, mint Szentpétervár és New York vagy Moszkva és Milánó, illetve számos, ezekétől eltérő módszert alkalmazó hely. Félek, hogy ezen a téren nem tudjuk áthidalni a szemléletbeli különbséget, bár idővel végső soron semmi sem lehetetlen.

5764   Amalgám • előzmény5758 2019-03-26 21:04:15

Kedves IVA, köszönöm szépen a visszatérési igyekezeted, ugyanakkor az üzenetváltásaink kialakult ritmusára és terjedelmére való tekintettel jelzem, hogy sem kötelező sietséghez, sem udvariasan nagy terjedelemhez nem ragaszkodok a továbbiakban, mert bár érdekes, a balettéletben jelenleg talán forrónak számító témákat érintünk folyamatosan, meglehet, hogy mostanra a válaszadás racionális korlátainak határaihoz érkeztünk – az én esetemben legalábbis nagy valószínűséggel, így válaszolni kapacitásbeli okokból talán a jelenleginél is ciklikusabban, egyúttal pedig jóval szerényeb terjedelemben tudok majd.

5763   Amalgám • előzmény5756 2019-03-26 21:03:15

Kedves Lujza, nagyon szépen köszönöm az összevont válaszát, amelyet igen hasznosnak találtam. Pillanatnyilag nem tudok közvetlen választ adni az egyes pontjaira, de felvetéseit az idők során, legalább közvetett módon nagy valószínűséggel megválaszolom majd itt, elsőként talán rögtön a kettővel fentebbi bejegyzésemben, ami leginkább az Odette/Odile játékértelmezéssel kapcsolatos félreértéseket tisztázhatja.

5762   Boglárka Simon Hatala • előzmény5749 2019-03-26 11:17:57

Tisztelt Amalgám, két gondolatára reagálnék. „Nem tudom, hogy Odette/Odile feltétlenül prímabalerina szerep-e még, akár itt, akár a világban.“ Attól, hogy valaki a lépésanyagot meg tudja csinálni színpadon, olyan értelemben, végigmegy nagy vonalakban rajta (amire ma már sok együttes kartáncosai is képesek), attól még nem feltétlenül táncolta el Odette szerepét. Akár egy átlagember szerepelhet egy előadásban Rómeóként, el tudja olvasni a darabot, meg tudja tanulni a szöveget, a rendezői instrukciókat, technikailag ennek semmi akadálya. Ettől még Rómeó a világ drámairodalmának egyik legnehezebb szerepe marad és szerintem Latinovits előadása nem attól volt műalkotás, hogy több szót tudott, gyorsabban tanult vagy hangosabban tudott beszélni mint Józsi, a statiszta. Túl azokon a finom részleteken, amelyek a táncban egy nagy művész finom kéz-gesztusaiban vagy lábfej-gördülésének mikéntjében is megnyilvánulnak, a balettművészet a közönséggel való kommunikációról és találkozásról szól sokunknak. A színpadi jelenlétről, amelyhez ez a táncstílus csak egy eszköz. Egy finom eszköz, amely az európai kulturális tradíció legszebb eszméit őrzi minden lépésében. De önmagában a mozgásanyag kivitelezése még nem művészet. Hiszen akkor egy pontosan beállított humanoid robottal is megcsináltathatnánk, vagy egy számítógépes animációval.


 „...a balett-táncosok megítélése elég egyértelműen standardizált.“- írja. Nem az. Még a tánctudományi, táncmedicina kutatásokhoz is alig-alig tudunk összehozni homogén, összevethető alanyokból álló vizsgálati csoportokat (vagy inkább nem), pont a nagyon eltérő szakmai outcome variációk miatt. A „balettművész“ kifejezés valójában egy szociológiai-művészetfilozófiai  megközelítés, amely a valóságban számtalan feladatkör összessége. Ezek a feladatkörök egymástól nagyon nagy mértékben eltérnek mind a fizikai, mind a balett-technikai, mind a művészeti aspektusokban. Minden balettművész ezeknek a feladatköröknek egy bizonyos, változékony spektrumára alkalmas csak, mind művészileg, mind alkatilag, mind technikailag. És nem csak a szóló szerepkörökről beszélünk. Egy kartáncos nem feltétlenül tud kevesebbet, mint egy szólista, klasszikus balettkarban táncolni, szinte együtt lélegezni a kollégákkal, tartani a térformákat egy speciális képesség. Karaktertáncos sem attól lesz valaki attól, hogy megöregszik. Stb. A repertoár kiszélesedésével posztklasszikus modern, stb. szegmensek is megjelentek és ezek tovább növelték a feladatkörök számát és ez érvényes a hierarchia minden szintjén. Lehet valaki lenyűgöző Forsythe balerina és nézhetetlen klasszikusban, és vica versa. És természetesen ez létező szempont a társulatba való bekerülésnél is, ugyanis repertoár és ízlésfüggő, hogy abba a társulatba ki passzol. Ha a repertoár Seregi darabokból áll főleg, akkor a szép lábú, jól forgó, de színpadi szerepek színészi megformálásában kevésbé tehetséges fiatal jelentkező teljesen alkalmatlan is lehet, ha valahol a repertoár nagy része posztklasszika, akkor lehetséges, hogy a társulatba nem fog passzolni a Vaganova akadémia frissen végzett növendéke, egy kis iskola szabálytalan alkatú diákja meg igen. Van olyan együttes, ahová hiába jelentkezik bárki, aki nem az együttes saját iskolájában végzett. A „technika“ értékelése sem standardizált. Mert a balett-technikának pl. része a kiforgatottság, a karok esztétikája, a formanyelv ismerete is. A 8 szabálytalan pirouette vagy a 2 db tiszta technikával megforgott az “értékesebb”? Kisebb ugrás gyönyörű karmunkával, vagy óriási emelkedés, de “civil” karokkal? Van olyan igazgató, aki nagyon fontosnak tartja a klasszikus szabályokat és nem venne  fel olyat, aki sokat tud forogni, de nem szabályosan. A másik vezető meg szupersztárt csinál belőle. Van, akit nem érdekel, hogy „befelé” dolgozik egy klasszikus főszerepet eltáncoló művész. Van, aki emiatt a karba is alkalmatlannak véli. Az en dehors például elvileg egy alapvető technikai kérdés, és teljesen vegyes az értékelése. Kinek milyen az ízlése, miért fontos neki alapvetően a táncelőadás. “Vérre menő” viták zajlanak a szakmán belül, hogy milyen magas lábemelés az, ami szakmailag rendben van, vulgáris vagy kiemelkedő teljesítmény, ha valaki a „füléhez” emeli a lábát? A közönség lelkesedik xy-ért, mert nagyokat ugrik és érdekes színpadi jelenség, a szakma meg borzadva nézi, hogy “koszosan dolgozik”. Egy kritikusi kör és egy igazgató brandingeli a kedvencét, a magazinok tele vannak a lelkes kritikákkal, a közönség meg elalszik rajta. Kisebb ugrás, kevesebb pirouette egy olyan előadódótól, akinek az előadásán elsírja magát a közönség egy része a feltörő érzelmektől, vagy az akrobatikus ügyesség?  Stb. Viszonylag új jelenség, hogy a szubjektív igazgatói és koreográfiai döntéseket (amelyekhez egy igazgatónak szerintem joga van), megpróbálják úgy beállítani, mintha valamilyen objektív szempontrendszernek felelnének meg, és hát „sajnos“, xy nem hoz egy szintet. 
A képzés kereteiben vannak más szempontok is, sok iskolában évfolyamokra lebontott minimumkövetelményeket ír elő a tananyag, ez azonban egy oktatástechnikai kérdés, iskolánként változó, elsősorban a pedagógia munkát könnyíti meg, mert évfolyamonként egy szűk sávba szorítja a növendékek képességeit és a versengést erősíti, amelynek lehetnek pozitív hozadékai. Ez a klasszikus frontális módszer egyik velejárója és a non-inkluzív balettoktatásban egy bevett gyakorlat, de természetesen vannak más utak is. A balett”versenyek”ről annyit szeretnék elmondani, hogy rendezvényenként más és más, hogy kit és mit pontoznak fel és kit le, ki és miért kap díjat. Elképesztően a különbségek. És ideális esetben nem az számít, hogy ki nyer, ez inkább egy remek lehetőség bemutatkozni, kapcsolatokat építeni, tanulni egymástól. De látható, hogy az aktív pályán nem közvetlen a kapcsolat a szakmai siker és a korábban balettversenyeken elért eredmények közt. Az, hogy a balett ilyen nagy mértékben szubjektív, az szerintem egy csodálatos dolog, mert így sokféle nézői ízlés megtalálja a maga örömét és sokféle alkotói ízlés is a maga legihletettebb előadóját.
Mivel a valóságban a létező feladatköröknek egy kisebb spektruma az, amelyben egy balettművész a képességei legjavát adja, az ő művészeti kibontakozása nagyban függ attól, hogy milyen munkákat adnak neki - és erre ma a legtöbb művésznek gyakorlatilag nincsen ráhatása. A legnagyobb művészt is meg lehet buktatni és tönkre lehet tenni neki neki nem való feladatokkal és egy gyenge közepest is lehet futtatni. Lehet olyan repertoárt építeni, amiben a színészi tehetség a legfontosabb, lehet olyan, amelyben a test fizikai szépsége, lehet olyat, amelyben az akrobatika, lehet olyat, amelyben a hagyományok őrzése, lehet olyat, amelyben a kreatív új alkotások, stb.  Én nem teszem le a voksomat egyik mellett sem, csak azt szeretném kifejezni,hogy ezek választások, nem kényszerek.

5761   Edmond Dantes • előzmény5758 2019-03-26 09:59:26

Folytatva előző (5760) beírásom végét: úgy látom, a balettrepertoárt sem lehet, nem érdemes örökre beégettnek várni vagy remélni. Ahogyan operák, sőt operai korszakok, stílusok kimentek a divatból, -némelyikük idővel-egy időre visszatér, akkor mások szorulnak hátrébb- ugyanúgy nem marad érintetlen a balettrepertoár sem. Az az érzésem, hogy bizonyos darabokat nem a zenéjük, hanem a koreográfiájuk és legfőképpen a látványuk tart életben. A repertoár lassú (lassú?) lecserélődése nem tegnap kezdődött. 1996 nyár elején pl. a ROH már nem játszott operát, "jobb híján" balettelőadásra ültem be éspedig Massenet Manonjára. Nekem ez akkor meglepetés volt = operazenére egész estés balett, azóta elég általános gyakorlat lett mint ahogyan egy rakás, nem-balettzenére koreografált balettprodukció itthon, külföldön. Seregi László mondta, hogy "kockánként raktam össze A makrancos Katát Goldmark zenékből". A példák száma végtelen. Nem beszélve a táncszínházak, kortárs balettek hatalmas térnyeréséről: ők aztán végképp nem egész estés klasszikusokat játszanak -"újragondolt" vagy akár hagyományos kivételek mindig akadhatnak- klasszikus és modern/kortárs zenékre készített koreográfiákat annál inkább. Kurz: siker-operák, sikerszerzők kikoptak -némelyek visszatérek ld. feljebb- ugyanez a tendencia a balettben.

5760   Edmond Dantes • előzmény5756 2019-03-26 09:36:36

Itt OFF Én bizony úgy gondolnám, hogy Sztravinszkij -úgy harmad-negyedmagával- bizony a 20. szd. legnagyobb zeneszerzője, legalábbis kb. 1925-30-ig írt darabjaival. Na de egy másik "legnagyobb", Richard Strauss is úgy 1920-ig írt műveivel van ott a képzeletbeli dobogón, ahogyan Bartók az 1910 utáni övéivel. Prokofjevet, Sosztakovicsot hogy úgy mondjam, rossz beidegződés, "becsípődés" miatt -értsd: "szovjet zeneszerzők"- nálunk sosem "csípte" (be) különösebben a közönség és ez szerintem ma sincs másként; pl. Amerikában meg átlag fölött kajálják Sosztakovics olykor (!?) bombasztikus-csinnbumm zenéjét. Kurz: rangsort állítani kockázatos mulatság :-)

ON A balettrepertoár pedig -bár nem figyelem naprakészen- radikális átalakuláson megy vagy már ment át.

5759   IVA • előzmény5755 2019-03-26 05:26:00

OFF: Igen, az Eljegyzés a kolostorban is (1983-ban, a végzős Komlósi Ildikóval). Kolostoros balettkomédiák valószínűleg nem véletlenül nem születtek, tudomásunk szerint.

5758   IVA • előzmény5748 2019-03-26 05:17:54

Nem az én „megbocsátási” hajlandóságom, sem a balettigazgatói törekvések elismerésének kérdése, hogy a romantikus balettirodalom csúcsának tekinthető Hattyúk tava hallatlanul igényes kettős főszerepe komplex, érett művészetet feltételező feladat-e, vagy lefokozzuk tehetséges fiatalok által is teljesíthető technikai bravúrrá. Akinek az első Odette–Odíliája a 26 éves Orosz Adél volt, és még több felújítási változatban láthatta a szerepben Lakatos Gabriellát és Kun Zsuzsát, alig később Pártay Lillát is, sohasem fogja elfogadni, hogy ehhez a szerephez nem szükséges kivételes egyéniség és személyiség is. Azért állok meg itt a felsorolásban, mert az említett balerináink sem voltak magasak, sőt, Lakatos és Kun maga vallotta, hogy több szempontból nem tartotta önmagát ideális hattyúalkatnak. Viszont gyönyörűek voltak, más-más nőtípusnak megfelelően természetesen, nemcsak ellesett, hanem belülről is fakadó színészettel megáldva, és ha csak megjelentek a színpad szélén, magukra vonták a tekintetet. Ugyanezek a tulajdonságok predesztinálták őket más olyan szerepekre is, amelyeknek nem valamennyi részletkövetelménye szerint voltak elsők.
Ám nemcsak azokra szeretnék hivatkozni, akiknek az alakításán csüngtem, hanem azokra is, akik nem lettek a szerep birtokosai. Kaszás Ildikó és Dvorszky Erzsébet perfekt tudású, kiváló balerinánk volt, kísérletképpen (vagy szükségből?) eltáncolták Giselle-t is. De A hattyúk tava főszerepeiben nem léptek fel, sőt, Budapesten még Dévényi Edit sem. Ugyancsak alkati adottság miatt nem teljesedhetett ki principal táncosként a különben vonzó megjelenésű Sipeki Levente és Erdélyi Sándor. Lehet, hogy az alacsony termetű és a színészi eszköztár (inkább véna) szűkebb skálájával rendelkező távol-keleti táncosnők a  távol-keleti együttesekből kitűnnek a képességeikkel, de úgy gondolom, a magyarországi előadások ereje nem szenvedhet csorbát azért, mert főszereplőjük alakításának hatása nem elég átütő.
Azért említettem Orosz Adél akkori életkorát, mert abban az időszakban számos külsőséggel díszítetve formálta meg a két nőalakot. Platinaszőke, pasztell Odette-ként mint a szűzies tisztaság megtestesítője, és vörös loknis Odíliaként, csuda kihívó jelmezben: piros tollas fejdísszel, piros alsótütüvel, piros fodros pirosneművel, a kacérság, könnyedség kegyetlenség megannyi színével – de káprázatos technikával és Róna Viktor partnereként. (Később, az 1973-as felújításon Orosz Adél hattyúalakjainak szinte csak a jelmeze színe változott, a jellemeket belülről építette fel.) Mondanám, hogy hetekig, hónapokig nem tértem magamhoz az előadás hatása alól, de ez csak sablonos fogalmazás. Valójában ma is a hatása alatt vagyok (hiszen ez látszik is), és ezt csak azért mesélem itt el, talán nem is első alkalommal, mert úgy gondolom, ha nekem 1964-ben egy szürke novemberi délelőttön (és még számos alkalommal az évtizedek során) megadatott átélnem A hattyúk tava katarzisát, ehhez a ma és a jövő nemzedékének is joga van, és ennek a kivételes remekműnek a varázsa nem eshet áldozatául egy igazgató személyi politikájának vagy az általad ecsetelt lehetséges Odette–Odília-koncepció meghonosítsának.
Ugyanerre hivatkozom a „B balett” ügyében: mindenkinek meg kell adni a lehetőséget, hogy a darabokat optimális művészi erőkkel élvezhesse. Ez nemcsak a nézőnek, hanem a műveknek is kijár. Kicsit is csiszolt ízlésű ember A hattyúk tava legutóbbi felújítását és A diótörő Solymosi Tamás által átalakított változatát elutasítja. Ezekben produkciókban a prímabalerina alkalmassága jelenleg csaknem másodrendű kérdés.
Ugyanakkor léteznek balettek, amelyekben a táncosnői alkat megkötései kevésbé szigorúak lehetnek, mint pl. A hattyúk tava, a Giselle esetében. Szintén gyerekkorom szép emléke a már említett Bihari nótája, A keszkenő, a Párizs lángjai, a Gajane, A rosszul őrzött lány, amelyek hősei köznapi, hús-vér emberek. Persze táncolni tudni kell, és vonzónak lenni sem hátrány, a színház már csak ilyen dolog.

***
Kedves Amalgám, további hozzászólásaidhoz is igyekszem majd visszatérni.

5757   IVA • előzmény5747 2019-03-26 05:00:14

Kedves Amalgám, talán beszélgetésünk elején érdemes lett volna tisztzni, de most sem késő. Akik itt nem dicsérjük egyértelműen, de nem is szidjuk szenvedélyesen a Magyar Állami Operaház balett-társulatának (= ún. „Magyar Nemzeti Balett”) jelenlegi vezetését (név szerint Solymosi Tamást), nem tartozunk az intézmény kötelékeibe. A magam részéről néző vagyok, az voltam mindig, nézői élményekkel és tapasztalatokkal. Tehát személyesen nem befolyásolhatom azt, hogy milyen balettoktatási és -művészeti, illetve közönségnevelési rendszer legyen Magyarországon. Csak passzívan nézhetem, milyen változások történnek pl. az Operettszínházban.
Felvetéseidre először is azt tudom mondani, nekem egyáltalán nem rokonszenves, ha Magyarország a moszkvai és a szomszédos országokbeli balettkultúrákról vesz mintákat. Nem azért, hogy mindenáron mehessünk a magunk feje után, mint az ökör, hanem mert van hová tekintenünk, van honnan példát vennünk: a saját hagyományainkra, amelyek gyakorlatairól a legjobb tapasztalataink vannak.
Hogy a „modern balett” igényével létrehozott és működő vidéki balett-társulatok közül melyiknek a repertoárja bővíthető a klasszikus balett felé, van-e erre tehetségkészlet, hajlandóság, művészeti és közönségigény, azt tapasztalatok híján nem tudom.
Úgy gondolom, egy Operettszínház balettegyüttesének az a feladata, hogy az operettek balettbetétjeit és a musicalek táncait (amelyek szervesebben épülnek a drámába és a zenébe, mint az operettek esetében, tehát nem árt, ha az énekes színészek és a táncosok tudásában és alakításában átjárás van) képzett, profi és jó megjelenésű táncművészek abszolválják, tehetséges, fajtáziadús és ösztönösen stílustisztelő koreográfusok tervei nyomán. Ez nem kevés és nem könnyű küldetés! Viszont nincs szükség arra, hogy egy utcányira az Operaháztól egy szegényember operabalettje működjék, már azért sem, mert az Operettszínház helyárai is magasak, az Operaházban pedig a délelőtti előadások féláron mennek.
Korántsem értek egyet azzal, hogy meg kellene különböztetni ifjúsági és felnőtt repertoárt, pláne előadási színvonalat. A magam nemzedéke (személyes példám) és azóta több gyermeknemzedék általi tapasztalatom szerint kisgyermeket nem kell balettre vinni, A diótörőre sem. Tudom, a szülőknek, még inkább a nagyszülőknek, nem könnyű kivárniuk legalább a gyerek iskolás korát, türelmesen lemondaniuk a maguk dicsőségéről, amelyre idényük van annak árán is, hogy a gyerek egyáltalán nem csodálja az Opera épületét, a nagy Csajkovszkij-zenét, a táncosok sokoldalú, bravúros teljesítményét, viszont sokat unatkozik és élvezettel vesz részt a tömeges visítozásban. Ha viszont eljön az ideje, nem A diótörő az egyetlen balett, amit érdemes megnéznie. A csodálatos mandarint és A vágy vilamosát nem szükséges látnia, de ezeken kívül nemigen van olyan balett, amelyet nem tudna értelmezni a maga ismereteinek szintjén. A Csipkerózsika is mesebalett, és persze A hattyúk tava is, ha nem csinálnak belőle ízléstelen rémdrámát, amely a zenéjétől is idegen…
Bár az én gyerekkorom óta született és műsoron van egy Hófehérke-balett, de vajon miért nem jut eszébe valakinek, hogy fél évszázados mellőzés után felújítsa A babatündért? Gyerekkoromban nem is egyszer láttam (Humperdinck Jancsi és Juliskájának rövidített változatával adták az Erkel Színházban), kellemes „előtanulmánynak” bizonyult a műsorból szintén fájón hiányzó Coppéliához. De bevallom, ha a balettek mondanivalója megrekedt volna A diótörő és A babatündér drámai élményeinél, vagyis nem nézhettem volna hamarosan olyan baletteket, amelyek többet üzentek az emberről és az életről (Bihari nótája, A keszkenő, Gajane, A bahcsiszeráji szökőkút) és nem avatnak be a zeneirodalom újabb területeibe, nem lettem volna balettmániás, és úgy elhagytam volna ezt a szenvedélyt gyerekkoromban, mint sok mást. Tehát egy gyerek nem elégszik meg gyerekszínházzal, gyerekbalettel és egyéb gügyögésekkel: a színháznak egyik vonzereje, hogy nézőjéről értelmet feltételez, felnőttnek tekinti őt.

5756   lujza • előzmény5747 2019-03-26 01:34:47

Megpróbálok több hozzászólásra összevonva válaszolni:

1. Nekem a B balett bántja a szememet! Elképzelhetetlennek tartom, hogy valaki azzal a felkiáltással, hogy ez gyerekeknek lesz, ne a maximumot nyújtsa. Ez főbenjáró bűn! A gyereknek is van ízlése, művészi érzéke, amit folyamatosan fejleszteni, csiszolni kell, nem tönkretenni. Korábban az egyik unokámat többször elvittem már a Diótörőre, az Operába. Aztán elvittem egyszer az Erkelbe is. A végén azt mondta, neki az a régi jobban tetszett. Ha egy nem egészen tíz éves kislány már észreveszi a különbséget a régi és az új Diótörő között, az elgondolkodtató. Mellesleg az újban már a Solymosi növendékek táncoltak, meglehetősen ügyetlenül, lásd B balett. Egyébként tudtommal most is léteznek a vidéki társulatok Győrben, Pécsett, Szegeden és még néhány helyen, és egész jó produkcióik is vannak.

2. Egy úszónál vagy egy tornásznál lehet, hogy minél fiatalabb, annál jobb eredményt érhet el. A művészi teljesítmény azonban nem az ízületek rugalmasságával van összefüggésben. A sokat emlegetett Kun Zsuzsa és a többiek se húsz éves korukban érték el a legnagyobb sikereket. Én még láttam Maja Pliszeckaját, sőt Maina Gielgudot és Alicia Alonsot is élőben táncolni. Egyikük se volt már fiatal, de az általuk nyújtott élmény nem mérhető a bármikor lecserélhető, bárhonnan idepottyant huszonévesek művészi teljesítményéhez. És aki azt hiszi, hogy Ofette/Odilia szerepe pusztán technika kérdése, arra nem is tudom, mit mondjak.

3. Nem gondolnám, hogy pont Sztravinszkij lenne a XX. század legnagyobb zeneszerzője. Csak a honfitársai között is ott van még Prokofjev és Sosztakovics is, a világban pedig magasan előzi őt például Bartók Béla. De bízzuk a műsor kiválasztását mégis a balettigazgatóra, amíg nincs Opera, addig úgysincs könnyű helyzetben!

5755   Edmond Dantes • előzmény5746 2019-03-25 15:12:57

OFF Hát még egy színházi Eljegyzés a kolostorban! Az már maga a csuda. Ha még balett is lenne...

5754   Amalgám 2019-03-25 08:46:35

ANNA TSYGANKOVA Budapesten

Az alábbi webhelyen és a város több pontján látható plakátok szerint számos kiváló balettművész társaságában fellép Budapesten Anna Tsygankova. A jegytérkép egyelőre szerény érdeklődésről tanúskodik, reméljük azonban, hogy a rendezvény ennek ellenére jó nézőszám mellett és az ígért fellépők közreműködésével megvalósul.

https://www.jegy.hu/program/nurejev-balettgala-rudolf-nurejev-nemzetkozi-balettverseny-dijkioszto-galaest-102938

5753   Amalgám 2019-03-25 08:46:04

ANNA TSYGANKOVA Budapesten

Az alábbi webhelyen és a város több pontján látható plakátok szerint számos kiváló balettművész társaságában fellép Budapesten Anna Tsygankova. A jegytérkép egyelőre szerény érdeklődésről tanúskodik, reméljük azonban, hogy a rendezvény ennek ellenére jó nézőszám mellett és az ígért fellépők közreműködésével megvalósul.

https://www.jegy.hu/program/nurejev-balettgala-rudolf-nurejev-nemzetkozi-balettverseny-dijkioszto-galaest-102938

5752   Amalgám • előzmény5721 2019-03-25 08:44:31

Kedves Lujza, köszönöm szépen Önnek is a beírást, hiszen IVA-nak címezve ugyan, de végső soron az én kérdésem válaszolta meg. Hogy miért tartom fontosnak a Sztravinszkij-balettek kérdését, néhány bejegyzéssel alább, szintén IVA-nak válaszolva olvasható.

5751   Amalgám • előzmény5712 2019-03-25 08:43:37

Szerintem Ellina Pokhodnykh nevében a „kh” valószínűleg „h” hangértéket jelöl, mint pl. a Mikhail esetében is. Tehát kiejtjük. Bocsásd meg, ha talán túlzó buzdítással terelgettelek Sofia Ivanova-Skoblikova előadásai felé, nem tudtam ugyanis, hogy bérletes vagy, és hogy ők ilyen sebeket hordoznak magukban... Én a jegyekre esküszök, általában mindvégig beszerezhetők, hisz ritka a teltházas balett, és lehetővé teszik, hogy megválasszuk a szereposztást. Ezen a módon szeretném jelezni persze azt is, hogy én is mindig fizetek...

Ami a Giselle-t illeti, úgy hiszem, hogy ott valóban nem volt szerencséd Myrtha-ügyileg, mivel sikerült lecsúsznod Kristina Starostina alakításáról a szerepben, a hölgy pedig maga volt a Teljesen Tökéletes Myrtha. A darabot három szereposztásban láttam, vagyis a Melnik-féle első kivételével valamennyiben, és ha ezekből három alakítást kellene kiemelnem mint magasan kitűnőt, az Sofia Ivanova-Skoblikova Giselle-je, Kristina Starostina Myrtha-ja és Balázsi Gergő Ármin Albert-je lenne, azzal, hogy a Starostina-féle Myrtha szerintem eddig egyértelműen az évad alakítása, egyben pedig nehezen megismételhető szereposztási telitalálat is – bár az ilyen megállapítások értékét nagyban árnyalhatja az, ha mondjuk pont Tatiana Melnik Giselle-jét nem látja az ember, vagy más, fontos balettművész hölgyek alakításait jelentős szerepekben.

Egyebekben félek, hogy a szereposztások variálása miatt Sofia Ivanova-Skoblikova fellépéséről ismét lecsúszhattál, és erre való tekintettel kérlek, hogy a koreai balettművész hölgyek irányába lehetőleg a néhány bejegyzésemmel alább előadottakból következő szeretettel fordulj, figyelembe véve azt is, hogy az ő érvényesülésüknek a cselekmény nélküli neoklasszikusok valóban kiváló terepei lehetnek...

5750   Amalgám • előzmény5711 2019-03-25 08:41:06

Köszönöm szépen a tájékoztatást, illetve a történeti áttekintést, kedves IVA, még ha elemzésed végső kicsengése szkeptikus is. Én a feltételrendszer, főleg a zenei feltételek analízisébe szerettem volna talán jobban belemenni, ugyanis a Sztravinszkij-balettek kérdését egyszer elő kell majd venni. Nagyon nehéz azt gondolni, hogy egy élvonalbeli balettegyüttes ezek nélkül, egy fontosabb operaház pedig általában véve Sztravinszkij nélkül meglehetne. Nehéz elmenni amellett, hogy az illető rendkívül jelentős zeneszerző volt, a hallgatólagos konszenzus szerint a 20. században talán az 1-es számú, és a hiánya bizony bárkinek feltűnő lehet... Talán jóval komolyabb hiátusról van szó még annál is, mint amit a Wagner-bemutatási képességen szerintem mutatkozó repedések jelentenek. A kérdésnek különös súlyt ad a jelen helyzet, amikor a balettrepertoár jelentős része az Andrássy úton maradt, és így különböző becslések szerint 1-3 évig nem lesz látható, az Erkelben bemutatható daraboknak, azok játszhatóságának pedig talán már most mutatkoznak a korlátai. Ebben a helyzetben az egyébként mostanság oly gyakori balett-estekbe jól illeszthető, komoly zenei és koreográfiai értéket hordozó művek hatékony módon frissíthetnék a repertoárt, régen látott élménnyel gazdagíthatnák a közönséget, és izgalmas új perspektívát adhatnának a művészeknek is. Szóval szerintem a PR mindenkori teljesítményétől függetlenül jogosult lehet a dolog, annál is inkább, mert képes lehet arra is, hogy a jelenleginél jobban eladja magát.

5749   Amalgám • előzmény5710 2019-03-25 08:38:16

Kedves Simon Hatala Boglárka, kérem bocsásson meg, amiért ennyire személytelen módon hivatkoztam az Ön korábbi bejegyzésére, de hosszú távolléte után az abban foglalt információ morális értelemben is teljes mértékben public domain benyomását keltette. Még egyszer szeretném az elnézését kérni emiatt. Válaszának lényegi elemeire kitérve szeretném leszögezni, hogy az anyagiak szerepét illetően az álláspontunk jobbára megegyezik, és vonatkozó bejegyzéseim (5708, 5709) is ebből az álláspontból kiindulva születtek, talán teljesen felismerhető módon. Kénytelen voltam ugyanakkor olyan megközelítést is alkalmazni, amely fő opponensemet a saját, kifejezetten pénzügyi megfontolások köré szerveződött gondolatrendszerén belül is meggyőzhette arról, hogy az operabalett külföldi művészeit nem az általa vélelmezett okok ösztönzik a Budapesten maradásra, a lehetőségekhez mérten bizonyítva azt, hogy az érintettek itt is tisztességesen meg vannak fizetve. Ez természetesen nem egy harmadik szereplőre mutogatás, pusztán a helyzet és saját szempontjaim megfelelő tisztázása.

Egyéb kérdésekben ugyanakkor a véleményünk jelentősen eltér.

A balett-táncosok megítélése elég egyértelműen standardizált. A balettben való jártasság mérhető és értékelhető, mint ahogy az a jégtánc, a rumba, a torna vagy az RSG területén való jártasság is. Ezt a mérést és értékelést rendszeresen végzik a nagy balettversenyek zsűrijeinek tagjai a versenyeredmények megállapításakor, a balettakadémiák tanárai a vizsgáztatáskor, a balettdirektorok a táncosfelvételkor vagy a szereposztáskor, és végzi maga a közönség is, amikor több vagy kevesebb tapssal jutalmaz, vagy esetleg a szívébe zár egy-egy balettművészt. Van tehát kialakult, létező „balettometria”, még ha ezen a néven nem is nevezték talán soha, és ennek kompetens alkalmazói a maguk területén a zsűrik, balettmesterek, AD-k és a közönség is. A minőség ennyire alapvető kérdései meglátásom szerint nem relativizálhatók azon a módon, ahogyan azt a hozzászólásában Ön talán megtette. Értem ugyanakkor az Ön szempontjait is, azt hiszem. Valóban máshová kerülhetnek a hangsúlyok a különböző baletthagyományokhoz tartozó műhelyekben a RAD-tól a Vaganováig; tudok azért még olyan balettigazgatót, aki az előző bejegyzésemben írtakkal ellentétben változatlanul „sudárbalerina-hívő” hírében áll; van olyan társulat is a balettélet mókás határterületein, ahol elvárás a férfi spicctechnika; és igen, valóban számít egy bizonyos szinten az, hogy ki mennyire illik egy bizonyos elképzelés-rendszerbe, hiszen került már Budapestre komoly balettművész úgy, hogy ott, ahonnan jött, nem látott benne fantáziát a vezetőség, pedig hát volt...  Jelenthet sokat a kiegészítő tudás, modern technikában való jártasság is, ha valamely vezető a társulatot ilyen irányban fejleszti, mint ahogy sok más is. Azonban utánpótlást, kartáncost, friss végzőst azért talán nem elsősorban ezeknek a szempontokban az alapján vesz fel egyetlen balettigazgató sem. Sokféle vezetői koncepció létezhet ugyan, de bizonyos vagyok benne, hogy a „balettometriai” módszerrel „jobbnak” tekinthető jelentkezők valamennyibe jobban illenek, mint az ilyen módszerrel „kevéssé jónak” tekinthetők. Azt, hogy ki a „jobb” táncos és ki a „rosszabb”, mindenki látja, igazgatótól balettmesteren át az értő közönségig. És a felvétel alapja is legfőképp ez, utána jön csak minden más. És nem, a „balettometria” valóban nem kell, hogy az orvosi egyeteméhez hasonló felvételi pontrendszert jelentsen: jelenthet egyszerű közönségtapsot; jelentheti azt, hogy az AD egyszerű ránézéssel és összehasonlítással megmondja, hogy ki a jobb ugró és a ki a jobb forgó; jelenthet részletesebb pontozólapot a versenyen és jelentheti azt is, hogy majd a végén összeülnek és megbeszélik, melyik zsűritag mit látott. Ugyanakkor mégis létezik, és egy viszonylag egységes balett-tudáson és balettízlésen belül viszonylag egységes eredményeket szül. A személyes ízlés a felvétel során ezek után jöhet legfeljebb. A felvétel leginkább ott dől el, hogy ki, miből és mennyit mutatott a próbatáncon, és a többség ott is az első körben vérzik el, a rúdnál és az ugrásoknál, nem pedig az AD ízléstesztjén.

Nem tudom, helyes lehetett-e az arra való hivatkozás, hogy van most az értékteremtésnek a magyar utánpótlásra alapozható verziója is. Én ilyet sajnos nem látok, hacsak a bezárkózást és a leszakadást nem tekintjük értéknek, vagy nem tekintjük annak a végzett fiatal táncművészek olyan eszközszerű felhasználását egy harcban, amelyet valószínűleg ők sem akarnak. Sajnos ezzel kapcsolatban is tapasztalható egy olyan jellegű relativizmus, amivel az előbb az Ön érvelésében már nem értettem egyet. Sőt, ez nem is „olyan jellegű”, és ez már nem is relativizmus: ez az egész a minőségi kérdés fejtetőre állítása és a cél-eszköz viszonyrendszer teljes megfordítása. Ugyanis nyilvánvaló, hogy normális esetben az operabalett célja az, hogy a lehető legmagasabb színvonalú színházi élményt nyújtsa a nézőinek, a balettakadémia célja pedig az, hogy ehhez a lehető legjobb utánpótlást képezze az operabalettnek. Általában... Magyarországon az utóbbi napok vitáiban azonban hovatovább komoly álláspontként tűnt fel egy olyan nézet, amely szerint az operabalett alapvető célja az, hogy végzett hallgatókat vegyen át a balettakadémiáról bármiféle megkötés nélkül, egy egyébként a számára kötelezettséget elő nem író, absztrakt állami célt megfogalmazó jogszabályi rendelkezés alapján; a legérdekesebb pedig az, hogy a néző ebben a megközelítésben senkit nem érdekel. Mindehhez jön még az, hogy az utánpótlás valóban megfogyatkozott, mennyiségileg és minőségileg kimerült, jelentős részben pedig belső indíttatásból eleve külföld felé tájékozódik. A tényleges létszám, amelynek itthon maradása valóban az operabalett hozzáállásától függhet, mennyi is lehet? Évi  0 fő, vagy 2...? Tehát mennyire gyakorlati ez a kérdés? A helyzetet tovább színesíti, hogy a néző – ahogy azt itt legalább kettőnktől, talán két objektívebb fórumozótól olvashatja – bizony közben megszokta a jót. Jó táncosokat, szép alakításokat, maradandó színházi élményeket, szerethető színpadi személyiségeket szeretne kapni, és ezt az operabalettnél alkalmazott „külföldi” művészektől általában meg is kapja. És nem csupán megkapja, hanem talán azt meghaladó módon kapja meg, mint korábban, vagy mint ami a magyar utánpótlástól elvárható, hiszen közben a minőségi olló másik szára is kinyílt: zajlik az orosz balett sokadik apoteózisa, aminek során az onnan érkező kiváló táncosok a hiányt – írtam már erről korábban valahol – úgy pótolják, hogy közben a balettjátszás színvonalát is megemelik, nem csupán nálunk, de kontinens-szerte sok helyen. Tehát én sajnos valóban nem tudom, hogy mi lehet az a figyelembe vehető módszer, amely a néző szempontjaira is tekintettel van. Az elmúlt napok vitáiban épp csak a „kvótatáncos” szót nem mondták ki, amilyet mi magyar színpadon biztos nem akarunk látni, ragaszkodva ahhoz, hogy az operabalett táncosait olyan, hagyományosabb módszerek szerint válasszák ki, mint a tánctudás és a tehetség szerinti rangsorolás. Nem osztom hát sajnos a véleményét a „nyilván” alkalmazható módszerről, amely hazai forrásokon alapszik, ugyanakkor jelzem, hogy azt – hosszas okfejtésem ellenére – nem is igazán gondolom valóságos lehetőségként figyelembe vett metódusnak, és felvetését inkább csak stilisztikai, udvariassági elemnek tartom. Ha mégsem így lenne, akkor azonban arra kérem, hogy legyen szíves még egyszer átgondolni az általam most írtakat, mert nem igazán van vállalható megoldás a másik irányba, legfeljebb hosszabb távú és elméleti jellegű.

A válaszát egyébként szeretném megköszönni, és Edmond Dantes fórumtársammal együtt örvendek újbóli jelenlétének a topicban, ahol a színvonalas hozzászólások mostanában olyannyira megfogyatkoztak. Sajnos éppen ezért nem is tudom, hogy valójában meddig számíthatunk még Önre.

5748   Amalgám • előzmény5699 2019-03-25 08:07:58

Igen, csakugyan említette Solymosi Tamás ezt a kiemelési gyakorlatot, nekem is rémlik ilyen interjú. Ebben az esetben az érintett csoportot talán ketté is lehet bontani: meglehet, hogy valaki tényleges, „kartáncos” kartáncos, akit valóban „talál” a karban a direktor, és többre tart alkalmasnak (azt hiszem, tudnék most is ilyen magyar balerinát mondani), és meglehet az is, hogy valakit szakmai pályája, versenyeredményei stb. alapján eleve a későbbi magasabb szintű foglalkoztatás szándékával szerződtet, elsőként a karba (tulajdonképpen egész sok külföldi balett-táncos hölgyről gondolom ezt).

Én nem hiszem, hogy az alkati kérdések figyelembe vétele - a „normális” keretek között - helyes lenne, illetve számon kérhető lenne, főleg a mai világban. Nincs már „legjobb alkat”, és kifejezetten véget ért a sudárbalerina-hegemónia. Az utánpótlással kapcsolatos vizsgálódásainkból talán kítűnik, hogy hovatovább örülni kell, ha egyáltalán van balerina; a legtöbb jellemző alkat egyenrangúságot élvez, és egyformán keresett pl. a sudár, a kicsi és vékony, a nőies és az „átlagos” balett-táncos hölgy is. Pillanatnyilag a magyar operabalettnél valamennyi csoportból találhatunk kimagasló szakmai és művészi teljesítményt nyújtó hölgyeket, és én valamennyiüknek nagyon hálás vagyok azokért a szép színházi élményekért, amelyekben eddig részem volt tőlük, és amelyeket én függetlennek találtam az alkati adottságoktól. A jelenlegi balettigazgató szemlélete egyébként kifejezetten egalitáriánusnak tűnik a kérdésben, és ha az utóbbi időkből megnézünk a világban olyan vezető balerinákat mint Natalia Osipova (London) vagy Nina Kaptsova és Anna Nikulina (Moszkva), azt fogjuk látni, hogy nincs ezzel egyedül. Megfelelő történelmi példák persze folyamatosan hozhatók a múltból is, kezdve talán Ekaterina Maximovával és folytatva a háború utáni magyar balett-történet több kimagasló női alakjával.

A Távol-keleti balettművész hölgyek egyrészt talán a fentebb felsorolt alkatok egyikéhez tartoznak jellemzően - ezért mindaz igaz rájuk, amit fentebb írtam -, másrészt szerepük folyamatosan és megkerülhetetlenül növekszik a balettéletben, amihez a közönségnek is és a balettművészetnek is alkalmazkodnia kell. Most, amikor Európában és Amerikában a balett népszerűsége talán inkább stagnálni látszik, a művészeti ág belső folyamatainak súlypontja egyértelműen a Távol-Keletre helyeződik át, ahol viszont jelentős balettkonjunktúra van kibontakozóban. Ez szükségképpen visszahat a  mi térségünkre is, például az itt megjelenő táncosok képében. Azt látni kell, hogy a Japánból, Koreából, lassan már Kínából is érkező balerinák nagyon nagy kihívásokkal szembesülnek a pályájuk során: a balett jellemzően egy, a nyugati ember antropológiai alkatához alkalmazkodott táncművészeti ág, amit ezért nehezebb elsajátítaniuk; más lehet a mimikai munkájuk megítélése is itt, mint a saját hazájukban; a 19. századi klasszikus-romantikus repertoár zenei anyaga jellemzően az akkoriban átlagosnak mondható testmagassággal rendelkező európai balett-táncos hölgyekre íródott, aminek ők nem felelnek meg, és ezért nehezebb a zenéhez igazodniuk, ha pedig az igazodik hozzájuk, azt az értő közönség rossz tempóként élheti meg; nincs még mögöttük igazi, mély balettkultúra és hagyomány, igazán jó iskolák. Ezért szerintem több megértéssel is kell viszonyulnunk hozzájuk, másrészt pedig tudomásul kell vennünk, hogy a balett esztétikuma hamarosan alkalmazkodni fog ahhoz a súlyhoz, amit a Távol-Kelet a művészeti ágon belül képviselni fog, ezt a súlyt meg talán az határozza meg, hogy egy-egy kínai tartományi székhelyen hamarosan mondjuk százmillió ember „balettellátásáról” kell gondoskodni. Én úgy tudom, a panaszoddal érintett koreai művésznő pontosan tudja, hogy nem jó a színészi teljesítménye, és szenved is miatta (http://tanc.reblog.hu/kim-minjung-a-szineszi-jatek-a-legnehezebb-szamomra), bocsássunk hát meg neki, a balettigazgatótól pedig fogd fel a dolgot a jövőre való felkészítés részeként, ami ugyan nem szükségképpen ilyen, de ilyen is lehet (benne).    

Nem tudom, hogy Odette/Odile feltétlenül prímabalerina szerep-e még, akár itt, akár a világban. Itt nálunk a magántáncosnői és címzetes magántáncosnői karban sokan kiválóan tudják abszolválni a szerepet, és Oroszországban és Ukrajnában is úgy érzem, hogy a nagy társulatoknál a klasszikus-romantikus repertoár női főszerepeit nagyobb arányban vitetik a talán inkább a mi magántáncosnőinknek megfelelő első szólistákkal vagy vezető szólistákkal, mint a mi „prímabalerináinknak” (első magántáncosnőinknek) megfelelő „balerinákkal”. Az összehasonlítás persze nem lehet pontos, hiszen a „karakter” és hasonló alkategóriáktól eltekintve ott jellemzően négy, míg nálunk csak három besorolási szint van a tánckar fölött. Ezen túl látok egy olyan tendenciát is, hogy akiben igazán nagy jövőt látnak, azzal az orosz klasszikából legalább Kitrit és O/O-t még a pályája korai szakaszában, akár alacsony besorolásban is letáncoltatják.       

5747   Amalgám • előzmény5698 2019-03-25 07:56:42

Kedves IVA, több területre is kitrejedő, és a nekem felróható kapacitáshiányból több területen is megszakadt eszmecserénket elsőként talán a „B” balett kérdésénél folytatva, én úgy látom, hogy az Operett törekvése, ami most elsődlegesen gyermek és ifjúsági balettjátszás terén mutatkozik meg, talán nem eleve megalapozatlan. Ennél több lehetőséget látni a dologban, meglehet, hiba bármelyikünk részéről, de ha jól átgondolod, talán megcélozható piaci szegmensről van szó: a közönség-politikában éppen a már korábban a színházhoz szokott, általad is említett fiatal - és fizetőképes - látogatók mostanában megszülető/megszületett gyermekei kaphatnak elsődleges szerepet; kisgyereknek még igazából mindegy, ha nem Prix de Lausanne-t nyert prímabalerinát lát a színpadon; kisgyereknek az is mindegy, ha nem teljes a zenei élmény, csökkentett a zenekar (bár hogy mennyibe kerül egy-egy darab újrahangszerelése, jó kérdés); hasonló funkcióra tudtommal működőképes példát is lehet találni legalább Moszkvában, bár az ottani balettkultúra intézményei nyilván nem ültethetők át egy az egyben Budapestre; a mostani Diótörő-láz talán sosem ér véget, vagy ha igen, akkor majd lesz helyette más; gyereknek vagy gyerekre való tekintettel elég sok dolgot el lehet adni stb. Szóval ha osztanak-szoroznak előtte, talán bele lehet vágni. Nagyobb baj, ha esetleg nem osztanak-szoroznak előtte...

Az Operetten kívüli, általánosabb „B” balett máshol az országban szintén indokolt lehet, bár erre még senki nem tett ajánlatot... Ha Csehország, Szlovákia, Szlovénia elbír klasszikus profillal működő, „második”, vidéki társulato(ka)t, talán Magyarország is megengedheti magának a jelenlegi neoklasszikus-kortárs profilt meghaladó vidéki balettjátszást. Számomra úgy tűnik, hogy a magyar vidék kulturális szükségletei egyértelműen növekednek, és felvevőereje is javul. Talán időszerű elgondolkodni a kérdésen, és azon, hogy hol lehetne a legjobb helyen egy ilyen fejlesztés: hol a legjobbak a szakmai alapok (Győr?), hol a legnagyobb a lyuk a térképen (Debrecen?), hol a legnagyobb a kereslet...?

Azt persze nem tudom, valójában hány végzett hallgatót tarthat majd itthon egy másodlagos intézmény(rendszer), fogadhatja-e majd az operabalettből kikerülőket, nem szorul-e majd maga is külső személyi forrásokra  stb. Ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban jókora szkepszisnek van helye, de a potenciális kereslet  Budapesten kívül talán már létezik. Meg gyerekszínházként talán a fővárosban is. Egyébként én úgy látom, hogy az operabalett Diótöröje mindig teljesen eladott darab, és az előadásszáma is növekszik.

5746   IVA • előzmény5743 2019-03-25 03:04:48

OFF: Ha egy hasonlattal, mondással abszolút nem értek egyet, nincs az a fokozása a mosolynak, amelyre fogékony lennék. (Történetesen azt is szeretem, ha a kolostor a színházban van: A trubadúr, A végzet hatalma, az Angelica nővér, A kármeliták párbeszéde, a Nebáncsvirág színpadán.)

5745   IVA • előzmény5741 2019-03-25 02:56:58

Mielőbbi felépülést kívánok Leblanc Gergelynek, nagyon hiányzik a színpadról!
A Karina Sarkissova távolmaradásáról alkotott általános véleményemet írtam le eggyel lejjebb. A Te véleményed, Flavia, nyilván testközeli tapasztalatból fakad, amivel nézőként nem tudok vitatkozni.
A rendszerváltás óta nem hallottam a TB „beteglátogatói” intézményéről, nem is tudtam, hogy még létezik.

5744   IVA • előzmény5740 2019-03-25 02:53:57

Rettenetes pálya a balett-táncosi! Ha egy „civilt” testi sérülés ér, akár bottal vagy mankóval is bejárhat a munkahelyére, betegágyából is kirúghatja a beosztottjait. De egy táncosnak talán éppen azt a mozdulatot kell megismételnie a színpadon, amely a sérülését okozta. Emlékszem, Kun Zsuzsa egy-egy sérülése után hónapokat, akár több, mint egy évet is kellett várnunk a visszatérésére.
Nem tudhatom, hogy Sarkissovát pontosan milyen és mekkora sérülés érte, de biztos, hogy az Etűdök Balerina-szerepe nem egy szanatóriumi kezelés. Ha viszont ezalatt pénzt keres egy zsüri székében ülve, szerintem nem kifogásolható.

5743   Edmond Dantes • előzmény5738 2019-03-24 16:27:52

Off

Egy szmajli -amit kitettem- ugy latszik nem eleg a kedvesnek szant beirasban...legkozelebb hanyat parancsolsz? Vagy remenytelen a dolog?  :-)))

PS Mit csinaljak, ha a rigmusban az "ostor" szohoz a "kolostor" passzol rimileg?

5742   Robesz • előzmény5739 2019-03-24 16:18:26

Na Flavia megelőzött :)

Én is hiányoltam Leblanc Gergelyt, főleg, hogy Melnik párja szokott lenni általában. Reméljük hamarosan rendbe jön!

 

5741   flavia • előzmény5739 2019-03-24 14:46:31

Leblanc Gergely sajnos sérülés miatt kénytelen pihenni,maga mondta le az előadásait.Innen is jobbulást kívánunk neki!

Karina Sarkissova Solymosi Tamás engedélyével,azt csinál,amit akar.Rá nem vonatkoznak a magyar törvények,a jogszabályok,a házirend,a szerződésében foglaltakat sem kell betartania.Senki nem mer szólni semmiért,Solymosi mindent megenged neki.A hölgy röhög a markába,a magyar TB fizeti a betegállományát,ő pedig az idő alatt külföldön dolgozik.A magyarok betegállomány alatt a várost sem hagyhatják el,Solymosi kegyeltjei külföldön haknizhatnak.Solymosi több alkalommal ellenőrt küldött a betegállományban lévő táncosokra.Sarkissova kivétel!

5740   Jana 2019-03-24 07:25:58

Robesz által megvan a magyarázat arra, hogy az oroszok bárhová mehetnek, akár zsűrizni is más országba, veszélyeztetve magyar előadásokat.

Csak a magyar művészek nem mehetnek szabadidejükben az egyetemre balettmesternek.
 

5739   IVA • előzmény5725 2019-03-24 05:16:00

Alighogy fény derült Karina Sarkissova hiányának okára, kivették az OMG-estből Leblanc Gergelyt, talán ezért is kavarták meg a darabok szereposztását. Operaházi honlapjáról úgy tűnik, táncművészünk a Sylvia előadásaiban sem fog szerepelni, holott abban Amintast és Oriont is táncolta már, csak majd a Hófehérke és a 7 törpében lép fel újra.
Hátha ennek az okát is tudod, kedves Robesz…

5738   IVA • előzmény5736 2019-03-23 02:13:41

A rigmusodról csak annyit, hogy a templom és a kolostor nem ugyanaz. Én templomot említettem.
A színház sem a templommal sem a gyors vendéglátással nem áll semmilyen rokonságban.” (Ez egy egész mondatod, nem ragadtam ki a környezetéből, csupán vastagítottam azt a gondolatodat, amelyen ámulok. Nem hinném, hogy az ellenkezésen túl kicsit is érdekelt, hogy mit írsz le.)
A színház és a vallási szertartások közös eredetéről, ősi rokonságáról nem tudni a színháztörténetben kb. annyi, mint nem ismerni az őskort és az ókort a történelemben. Nem túl magas szinten:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%ADnh%C3%A1zm%C5%B1v%C3%A9szet#Történeti_áttekintés
A vallási szertartások és a színház közös eredetére és élő rokonságára emlékeztetnek a gyakorlásukra épített templom- és színházépületek, a nagyszínházak, operaházak különösen. Csak néhány közös címkét említek példának: építészeti igényesség, anyagi áldozat, gazdag díszítés, széksorok, karzat, kórus, hangszeres zene, a szertartások és a színházi előadások közös hatáselemei. A hívást, kezdést jelző harangszó → gongütés → csengetés. A hívektől és a közönségtől megkívánt viselkedésben is van közös: a színházi előadás alatt ugyanúgy nem beszélgetünk, nem suttogunk, mint a prédikáció, a templomi ének alatt (amint az órákon az iskolában sem: a tanítás is előadás). A vasárnapi istentiszteleten, misén és a színházban egyaránt illik tisztán és ünneplőben megjelenni: a befogadási készség és a közös és kölcsönös tisztelet jeléül, egyúttal az egyéni és a kollektív megjelenés kellemességéért is.
A valódi táplálék is nagyon különböző lehet, nem ellentétben a szellemi táplálékkal. Amennyiben megkülönböztetjük egymástól a szóját, az osztrigát és a füstölt sertéscsülköt.

5737   Búbánat • előzmény5735 2019-03-22 11:25:06

Off: Nem hiányolom, csak a múltra utaltam, s az akkori elegáns ruhadarabokra, melyben az akkori Operába járó közönség - így jómagam is - természetesnek vettük, hogy ezzel is megtiszteljük a Házat és a színpadon fellépő művészeket.  Mára  sok esetben  farmerben, "pulcsiban", tornacipőben, papucsban s más kihívó meg rikító viseletben érkeznek a hölgyek és urak, ez "járja", nem beszélve a  rövid újjú, kihajtott gallérú ingekben,   panyókára vetett zakóban helyet foglalókról - télvíz idején is; vannak akik, hátizsákkal és kabátban ülnek be helyükre - az már csak hab a tortán, amikor látom, hogy előttem, mellettem a legszebb áriák, megrázó jelenetek alatt mobiloznak, azon írogatnak..., itt is - ott is villog a bekapcsolt néma okostelefonok fénye a sötétben...

Mindez nem jelenti azt, hogy visszasírom a "régi világot", de továbbra is nosztalgiával emlékezek a gyerek- s ifjabb korom operaelőadásain megjelent sokféle összetételű, származású, korú  nézőközönségre, akik többsége nem a "pucc", a  mutogatás  és a hiúság vágyával, "szerepelni" és magamutogatni" érkezett  a színházba, operába, koncertre, amikor szépen kiöltöztek – megadva a színháznak és a művészeknek, de egymásnak is a kötelező tiszteletet. 

A hatvanas-hetvenes években még jelen volt mindez, amire emlékezem vissza. Persze mindig voltak és lesznek is, akik az egészséges, természetes hiúságot képviselve ezt az öltözködésben is hangsúlyozzák – és ez jól van így; náluk – manapság -  ez a fajta hiúság már nem a csokornyakkendőt, szmokingot,  az estélyit,  a pucc-parádét jelentik, de nem is  "lazaságban", "lezserségben", "rongyosságban",  elhanyagoltságban, ápolatlanságban nyilvánul meg.  Ízlésük, jóérzésük, megérzésük, belátásuk a mai kor emberére és eszményeire jellemző akár trendiségnek is mondott jellemzők minden szélsőségétől távol tartják magukat.  Mert ilyenek is vannak még szerencsére a színházba, operába, koncertre látogató személyek között. 

Ez nem bírálat a részemről, csak megállapítás, belátás, meglátás… más viszonyok uralkodnak ma már, mint évtizedekkel ezelőtt. Ez természetes. Viszont emlékezni lehet, kell is a múltban átéltekre, megéltekre – tetszik vagy nem tetszik alapon is.  De a mai fiatalok többsége akkor még nem élt, fogalma sincs róla, mi volt akkor a „trendi” , vagy a megszokás – a színházakban való megjelenés külsőségeit illetően is.

Tehát csak a kirívóságról szóltam, hiszen, amint említettem,  ma is sokan szépen felöltözve, szép ruhájukban érkeznek (akár visszafogott, szolid öltözékben), mentesen/tartózkodva a ma divathullámait meglovagló extrém, "nem törődöm" viseleteteket előnyben részesítő közönségrétegektől.

5736   Edmond Dantes • előzmény5733 2019-03-22 09:18:10

OFF Gyerekkoromban ehhez képest egész másfajta rigmust hallottam: "végén csattan az ostor, a színház nem kolostor" ;-) A színház sem a templommal sem a gyors vendéglátással nem áll semmilyen rokonságban. Viszont a gyors -vagy lassú- vendéglátás során elfogyasztott valódi táplálék (magyarul: kaja) mindenki számára fizikai létszükséglet, ellentétben a színház és a templom által kinált, megengedem: elég különböző szellemi táplálékkal.

5735   Edmond Dantes • előzmény5729 2019-03-22 09:09:28

Nem világos, hogy a "csokornyakkendőben, szmokingban ill, kis vagy nagyestélyiben" operába járást hiányolod-e vagy eltűnését üdvözlöd. Szerintem 1945 óta nem divat itthon. Most őszintén: nem kényelmesebb megkímélt, szolid utcai viseletben és nem a fent említett öltözékben végigülni mondjuk egy Mesterdalnokokat? Oda- és visszautazásról nem is beszélve. Negyven éve is azt hallottam, hogy sokan -nők is- farmerban, kopottas utcai ruhában járnak operába, színházba "nyugaton". Aztán lehet, hogy az a farmer,kopottas(nak látszó) öltözék egy vagyont ért és a beavatott éles szeműek ezt tudták is."Csokornyakkendőben, szmokingban ill, kis vagy nagyestélyiben" járjon a premierek, gálaestek, pucos bálok közönsége, azok, akiknek az a legfontosabb, hogy új ruhakölteményeiket, ékszereiket, keppjeiket megmutassák, azok, akiknek ez a dress code presztizsértékű és kifejezi anyagi helyzetüket. Tiszteletet nem az öltözékünkkel adunk a produkciónak és résztvevőinek, hanem azzal,hogy jegyet váltottunk rá, végigüljük és tetszésünket nyilvánítjuk vagy nem nyilvánítjuk, ha nem szolgáltak rá. 

5734   Klára • előzmény5732 2019-03-22 08:17:43

Kedves IVA! Természetesen igaza van, a színpadi művészek - akár Erkel, akár MÁO, akár más intézmény - mindig a néző öröméért dolgoztak, dolgoznak és dolgozni fognak! Akkor is, ha sajnálatos módon megsínylik az egyes át alakítási, modernizálási rögeszméket, mindegy, hogy az épületet vagy a darabot érinti!

5733   IVA • előzmény5729 2019-03-22 03:24:08

OFF: Bizony, én sem ugyanúgy járok színházba manapság, mint egykor, de mégis igyekszem megerősíteni magamban és kifelé, hogy nem köznapi élmény befogadására érkeztem; hogy a színház közelebbi rokonságban áll a templommal, mint a gyors vendéglátással. Ezért is bosszant, ha a színházban közönséges, vásári látványokba, konzumjelenségekbe ütközöm.

5732   IVA • előzmény5728 2019-03-22 03:22:23

Szerettük a szolid, egyenköpenyes hölgyeket a ruhatárban és a nézőtéren, illetve a beeresztő urakat az ajtóknál. Nekem a fiatalok ellen sincs kifogásom (kivált nem, ha éppúgy rászorulnak egy kis keresetre, mint a nyugdíjasok, özvegyi nyugdíjasok annak idején), kedvesek is, de úgy gondolom, szükséges valamilyen jelzése annak, hogy a színház alkalmazottai. Őszintén érdekelne, hogy miért változik a személyük mostanában egyre sűrűbben, mintha egy-két hónapnál hosszabb ideig senki sem maradna, mintha nem bírnának ki a posztjukon egy szezont sem.
A késői beeresztés azokon a játszóhelyeken jött divatba, ahol nincs függöny, és a játéktér előkészítésével nem tudnak elkészülni fél órával a kezdés előtt. (Stúdiószínházak, olyan előadások, amelyek mellőzik a függönyt.) A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben sincs függöny, hiszen nem is színház, szerintem ezért váratják a nézőket odakint. Én is tapasztaltam már, hogy aki nem érkezik elég korán, annak már nem jut műsorlap, vagy vadásznia kell rá épületszerte a szünetben.
Kedves Klára, az utolsó bekezdéshez hozzáteszem, noha az Erkel Színházban egyre több kellemetlenség érheti az embert, a színpadi művészek meghatározóan az örömünkért dolgoznak.

5731   IVA • előzmény5727 2019-03-22 03:16:51

„(...de attól még nem muszáj közpénzből futószalagon exportra termelni táncosokat, akik aztán huss...)lelépnek, a helyükre pedig hoznak olyanokat külföldről, akik a Lajtától nyugatra nem kelnének el max. a karban.
Ezt Te írtad le (5701), később kissé finomítva. Nem szeretnélek többször emlékeztetni rá.
Egyébként Aliya Tanykpayeva, mielőtt hozzánk szerződött, Bécsben is, Zürichben is szólótáncoső volt, a Magyar Nemzeti Balett társulatától hamar megvált Shoko Nakamura, valamint Karina Sarkissova is, Bécsből került hozzánk. Teljesítményük alapján biztos vagyok abban, hogy egyikük sem azért, mert odaát már leértékelték őket. Több egyéb oka is lehet váltásaiknak, amelyeket valószínűleg sohasem fogunk megtudni teljességükben, nem is tartozik ránk. Csupán az, hogy mit tudnak nyújtani nekünk a színpadon.

5730   IVA • előzmény5726 2019-03-22 03:12:08

A büfét legfeljebb mellőzni tudod, elkerülni nemigen: a bejárat két oldalán vannak a pultok, az állóasztalkák szerteszórva a foyer-ban. Aki békésen akar álldogálni, kénytelen a kiállítás képei elé állni. Zsúfoltság, holott az Erkelé igazán nem egy szűk előcsarnok.
Némelyik plázában vannak olyan kiképzésű bejáratok, amelyeknél a mozgólépcsőról csak egy üzleten keresztül lehet a folyosókra jutni. Gondolom, ilyen bolt bérleti díja jóval magasabb, mint azé, amelynek látogatása nem kényszerű. Aligha hinném, hogy a mostani büfé vállakozója nem fizet (valakinek) extradíjat, amiért így eluralhatja a színházat.

5729   Búbánat 2019-03-21 10:32:13

Nosztalgiával gondolok vissza azokra az időkre, amikor még nem volt "sikk"  csokornyakkendőben, szmokingban ill, kis vagy nagyestélyiben megjelenni az Operában - de az Erkelben is -, és nem csak premierek, bemutatók, nevezetes vendégművészek érkezése miatt/alkalmából... Hol vannak már azok a "békebeli"  idők?!

Magam is időnként rácsodálkozom a saját, egykorvolt   "operábajáró ruhaviseletemre" , ha kinyitom a szekrényem és annak mélyére nézve pillantás vetek az ott függő, már csaknem molyette, jó pár évtizede ott porosodó, sok szép emléket őrző elegáns ruhadarabomra, melyben annyiszor de annyiszor megjelentem a számomra ünnepi opera- és vagy baletteseményeken, akár banketteken stb.   a két házban. 

Így múlik el az idő s változik a kor, az ízlés, a divat...az elvárások...

5728   Klára • előzmény5723 2019-03-21 09:38:19

Kedves IVA!  Pár hete beírtam, hogy Nagyszüleim annak idején szívesen és örömmel jártak az akkor Városi Színház néven jegyzett épületbe, ahol az Operaházzal egyidejűleg lehetett jeles operaelőadásokat látni-hallani. Akkoriban az épületnek, de a színházbajárásnak is stílusa, mondhatni patinája volt. Operabérletes koromban a jegyszedő, ültető nénik többnyire idős nyugdíjas hölgyek voltak, akik még az egyes darabokról, horribile dictu a szereplőkről is tudtak információt adni, ha éppen nem volt műsorfüzet. Tudom, ez már a múlt.

Mostanában a MüPa-ba járok inkább, és bár az ültető fiúk-lányok egyelőre még a formaruhát hordják, a gombokkal és/illetve a szonyahosszal valamint a ruhához viselt lábbelikkel kapcsolatban lennének észrevételeim, ha valakit érdekelne. Azt egyszer szóvá tettem, hogy csak az előadás megkezdése előtti percekben engednek be, és programfüzetről mér ne is álmodjunk, de ez senkit nem érdekelt.

AzErkel Színházba a megnyitás óta különböző okokból még nem jutottam el, de erősen tartottam tőle, vajon mire számíthatok. Nos, a jelek szerint nem sok jóra! Valóban ezt érdemeljük?

5727   Edmond Dantes • előzmény5724 2019-03-21 09:33:29

Nem én "minősítettem alá" itt a társulatot, hanem mások pontosabban és továbbá felrótták a társulat "elnemzetköziesedését". Nem gondolnám, hogy ez a, még egyszer: másoktól érkező kritika azt jelentené, hogy a külföldi táncosokkal magasabb lett MNB színvonala. Mert ha magasabb lett-lenne, akkor az üdvözlendő lenne. Nyilván vannak, akik szerint magasabb lett. Mindennek mindig vannak védelmezői, ahogyan kritikusai is. Más kérdés és én erre lennék kiváncsi: hová, hogyan és miért tűn(het)tek el MNB-ből a jobb/nem-jobb magyar táncosok, ha tényleg eltűntek/elszerződtek? Miképpen tehetik ezt meg? Mással már eszmét cseréltem erről itt lejjebb. Közpénzből kiképzik őket, aztán elmennek és majd pályájuk vége felé netán közben, apránként ledolgozgatják a diplomához kapcsololódó kötelező "röghözkötési" penzumot? Állítólag van ilyen, de ha van is, ez így nem fair, messze kedvezőbb mint pl. egy orvosi diplomához kapcsolódó röghözkötési klauzúla. Szerintem. Mindez kőkemény pénzügyi-egzisztenciális ügy és elvi (!) kérdés, nem szükséges a kérdés felvetéséhez a társulat rendszeres megfigyelése-szakmai ismerete.

5726   Edmond Dantes • előzmény5723 2019-03-21 09:17:14

Hja kérem, nem a MET-ben vagyunk, ahol mint már tudom pár hete, Krénusz József volt a nézőtéri felügyelők főnöke, akinek a könyvét (azaz az első könyv folytatását) épp a napokban olvastam. A büféről -amit többnyire elkerülök- és környzetéről nem is szólva. Nyelünk, megérdemeljük. Mindent.

5725   IVA • előzmény5720 2019-03-21 05:36:56

Köszönöm, kedves Robesz.

5724   IVA • előzmény5716 2019-03-21 05:35:47

Nem valami ördöngös szakszót használtam. Valamikor az Operaház évkönyveiből lehetett tudni a balettkar tagjainak besorolását, illetve, hogy kinevezték őket címzetes magántáncossá, majd magántáncossá. Lehet, hogy ma is hasonló a rend, csak nem nyilvános. A balettjáró néző évente várta ezt az értesülést arról, hogyan haladnak, hogyan lépnek előre kedvencei, akiknek technikai, színészi fejlődését követte. Arra utaltam, nem először, hogy rendszeres megfigyelés és valamennyire alapos ismeret nélkül nem lehet aláminősíteni egy társulatot, annak nem magyar szólistáit, olyan ítélettel, hogy Nyugaton csak a karba kapnának szerződést. A Nyugaton, amelynek számos (inkább számtalan) társulatának a minőségéről nincs, vagy alig van tapasztalatunk.

5723   IVA • előzmény5715 2019-03-21 05:19:05

Tisztelt Joska 141! A közelmúltban használtam sajnálattal azt a kifejezést, hogy mára az Erkel Színház „eltahósodott”. Elparasztosodott, így lenne pontosabb, de utalni akartam arra, hogy modor- és stílusbeli züllést értek alatta, ami nem kapcsolatos a méyen tisztelt mindenkori földműves társadalommal.
Nem is tudom hirtelenjéban felsorolni, mi minden hozta elő ezt az indulatomat. Elsősorban az, hogy már fagypont feletti időben a színház elé települ a büfé egy része, időnként halk zenével, ami nem öröm egy zenés előadásra érkezőnek. Az ajtónál álló és az ültető fiatalokat a színház újranyitásakor türkiz színű nyakkendővel öltöztették fel. Ez a nézőtéri személyzeti státuszt jelző darab mára eltűnt (egyedül László Boldizsár viseli Rodolphe szerepében), a fiúk ingének felső gombja hol megoldva, hol felgombolva jó falusiasan, és egyre gyakrabban látszik, hogy úgy öltöznek, ahogy éppen jólesik nekik. Túljutva rajtuk, a foyer-ba érkezve, alig lehet közlekedni az oda telepített büfé asztalaitól és fogyasztóitól. Én ugyan mindig korán érkezem, de sietni nem is tanácsos, mert még fellökhetünk valakit, vagy leönthetik a ruhánkat. (Ugyanakkor a „Bernáth-büfé” kihasználatlan.)
Az Erkel Színház, noha számos szövegkörnyezetben epitheton ornansként viseli a „nem olyan szép és előkelő, mint az Operaház” minősítést, és a Józsefvárosban áll, mégiscsak egy nagyszínház, opera- és balettszínház, és a felsoroltak mellett elképesztőnek tartom, hogy az emeletre vezető lépcső alatt csúfítja a képet a piros műanyag rekeszek rakománya a kólás palackokkal, valamint a dobozos sörök kartonjai, többé-kevésbé takargatva fekete paravánnal, amely ugyancsak ronda, és a takarni valóságra hívja fel a figyelmet.
Itt most leállok, de sajnos nem hiszem, hogy ilyen jelenségekre nem leszek kénytelen kitérni máskor is. Most soron kívül tettem, mert úgy gondolom, ezek olyan, sajnos hagyományos dolgok, amelyek miatt ne csodálkozzunk az offenbachi cipőmúzeum vagy a német kiadású cd borítójának szövegezésén. Nyelünk, megérdemeljük.

5722   IVA • előzmény5721 2019-03-21 04:37:40

Kedves Lujza, utánanéztem. A Tavaszünnepet 1963-ban Eck Imre koreográfiájával mutatta be az Operaház, valamilyen balett-est részeként. A szólószerepét (Az ember) Lakatos Gabriella, illetve Kun Zsuzsa táncolta.
Stimmel, a Petruskát (Fokin), a Daphnisz és Chloét (Eck) és a Tűzmadárt (Fokin) 1966 júniusában tűzték műsorra az Erkel Színházban (ezekből a két Sztravinszkijt, Fokin koreográfiájával, már 1945 előtt is adták). A Petruska címszerepét Perlusz Sándor táncolta, Chloét Menyhárt Jacqueline, a Tűzmadár címszerepét Kun Zsuzsa, illetve Ugray Klotild.
Az 1973. december 21-én és 22-én bemutatott Béjart-est az alábbi darabokból állt, az alábbi főszereplőkkel:
A tűzmadár (itt névelővel) – Markó Iván / Dózsa Imre – Keveházi Gábor (A főnix)
Webern: Öt tétel vonósnégyesre – Metzger Márta / Csarnóy Katalin – Róna Viktor / Erdélyi Sándor
Le sacre du printemps – Pártay Lilla / Szumrák Vera – Dózsa Imre / Keveházi Gábor
A következő évtizedben újabb Béjart-koreográfiák váltották fel a középső művet, változó összetételben kerültek színre a darabok, az Erkel Színházba is jutott belőlük, és számos új beálló, néhány külföldi sztár fellépése is hozott újdonságot.

A szovjet utódállamokból szerződtetett művészek nevének megjegyzésében nagyon zavaró (de nem is hagyom magam zavartatni!) az Operaháznak az az ostoba gyakorlata, hogy „magyarítja” a nevek sorrendjét. Mikor mondtunk olyant, hogy Szamojlova Tatjana, Pliszeckája Maja vagy Gagarin Jurij?! Lehet, hogy eljutunk még Zöld Józsefhez is?

5721   lujza • előzmény5711 2019-03-21 01:42:46

Kedves IVA, a memóriámban ugyan hatalmas lukak vannak, de arra elég jól emlékszem, hogy a Tűzmadárt a Petruskával együtt, Fokin koreográfiájával, orosz betanításban, látványos díszletekkel és jelmezekkel 1966-ban mutatták be az Erkelben, még egy Daphnis és Chloé is ment köztük, azt hiszem Eck Imre koreográfiájával. A szereplőkre már nem emlékszem pontosan, de nem az általad említett prímabalerinák voltak. A Sacre talán már korábban is ment az Operában, Eck Imre koreográfiájával. Aztán jött a Bejart balett, és hozta a Tűzmadarat Markó Ivánnal, és a Sacre-t is. Később  a Túzmadár koreográfiát a magyarok is átvették, épp úgy, mint a Sacre-t. De nem tudom, hogy miért pont a Sztravinszkij baletteket hiányoljuk, mikor már a Bartók balettek se mennek, és az utolsó felújításuk az Operában meglehetősen vegyesre sikerült. Nekem azonban leginkább a nagy  magyar koreográfusok munkái hiányoznak, elsősorban Seregi László művei, de még Harangozó Gyulától is lehetne elővenni valamit, ahogy pl. a Coppéliát játszották párszor néhány éve. Mindezt persze addig lehetne, amíg akad, aki betanítsa ezeket.

Tisztellek az igyekezetedért, hogy próbálod megismerni a mai balerinákat. Én már ezt rég feladtam, a nevüket se nagyon igyekszem megjegyezni, hiszen ki tudja, meddig lesznek itt. Már nem olyan "családias" a kapcsolat a balettművészek és a közönség között, mint valaha volt, pedig ez a kapcsolat is sarkallta egykor a múvészeket a még kiválóbb teljesítményre.

5720   Robesz • előzmény5712 2019-03-20 16:59:43

Kedves IVA, Karina Sarkissova sérülés miatt nem tudta Myrtha-t és Zarémát táncolni, jelenleg pedig az osztrák Dancing Stars című TV műsorban zsűrizik, gondolom ezért nem tudja a Balerinát megcsinálni.

5719   Edmond Dantes • előzmény5709 2019-03-20 09:35:31

Kedves Amalgám, ha ön mondja...:-) nincs itt semmi gond, tovább lehet menni és biztosan egyetértenek önnel MNB művészei is meg azok is, akik már továbbmentek, árkon-bokron túl járnak. Ami viszont igazán örvendetes, Simon Hatala Boglárka visszatérése szűk két év után, az ön őrá, egyik beírására való hivatkozása nyomán. Már ezért megérte eszmét cserélnünk.

5718   joska141 2019-03-20 09:30:01

Megjelent Czank Lívia: A balett titkos világa című interjúkötete. Az ismertetőből:

"Czank Lívia könyvében olyan eleven közelségbe hozza a táncművészet e klasszikus műfaját, amilyen közelről még a legnagyobb balettrajongóknak sincs módjuk megismerni az operaszínpad birodalmát. A szerző jóvoltából, aki több hónapot töltött együtt a Magyar Állami Operaház művészeivel és munkatársaival, ezúttal a kulisszák mögé is beleshetünk: a próbatermekbe, az öltözőkbe, a díszlet- és jelmezműhelyekbe, a "titkos" átjárókba, a zsinórpadlásra. Ezek a terek mind-mind egyetlen célt szolgálnak: az előadás sikerét. Ám azt, hogy odáig milyen hosszú és emberfeletti munkát követelő út vezet, a legtöbben nem is sejtjük.

Czank Lívia interjúiban a Magyar Állami Operaház táncművészei és balettmesterei megkapó őszinteséggel beszélnek pályájuk alakulásáról az első tétova lépésektől a legnagyobb sikerekig és olykor a keserű kudarcokig. Vallanak az örömökről és a fájdalmakról, az eufóriáról és a bánatról, a tánc szárnyakat adó erejéről és a fizikai kínokról. Mert ez is, az is a balett világa: földöntúli szépség, szemkápráztató csillogás és a hétköznapi ember számára elképzelhetetlen megpróbáltatások. A spicc-cipők kopogása; a jelmezraktárban felakasztott csillogó tütük látványa; a kulissza jellegzetes, dohos illata és a levegőben szálló porszemek, ahogyan finoman megcsillannak a reflektorlámpa fényében; a padlón heverő fehér ragtapaszok és fájdalomcsillapító spray-k; a mesterek megható gratulációja és ölelése a színpadon, amikor az előadás végén legördül a függöny - csupán néhány emlékezetes mozzanat a szerző feledhetetlen színházi élményeiből."

5717   Edmond Dantes • előzmény5715 2019-03-20 09:28:19

Nahát! Lengyel és szlovák népzene a "Balkánról"?! Nyelek..

5716   Edmond Dantes • előzmény5714 2019-03-20 09:26:46

Mint oly gyakran, noha ez nem mindig látszik elsőre ;-) sokszor összeérünk. Most például a Lajtával kapcsolatos megállapításodat maximálisan osztom, bár a Lajta másik oldalán lévő országban is aggasztó jelenségek tapasztalhatók. Nem politizálunk ugye, még ha netán az aggasztó jelenségeket politikai természetűeknek gondolnám is. De pl. a Lajtán túli StOP-ról is oly sok rosszat lehet mostanában itt a fórumon olvasni ;-) és "on"-ra váltva = visszatérve a topikhoz: pár fórumtársunk szerint balettgázsik tekintetében nagyon is jól állunk. Talán már el is értük a bécsi gázsi-nívót? Lassan ideje is, hiszen 2030-ra az MNB tanulmánya szerint gazdasági téren utolérhetjük, de legalábbis megközelíthetjük Ausztriát. MNB itt és kivételesen a Magyar Nemzeti Bank és nem a sokaknak sokkal fontosabb Magyar Nemzeti Balett rövidítése. A quadrille-ok, spiccek, cabriole-ok, arabeszkek, balancék, pliék stb. világában "mezei nézőként" valóban járatlan vagyok, de jól tudjuk, hogy a magas sőt legmagasabb művészet(ek) mögött, sőt fölött is ott van az általad említett gazdaság -magyarul: pénz- és társadalom -magyarul: politika- és mindenki onnan közelít (ha közelít) egy adott témához, amiről többet tud vagy többet vél tudni. A táncosok annyival vannak nálamnál kedvezőbb helyzetben, hogy ők táncolni is tudnak (én nem) plusz valamennyire a gazdasághoz azaz a pénzhez (gázsihoz) is értenek és némelyikük a társadalomhoz is ért vagy legalábbis vastagon politizál itt-ott ;-) 

5715   joska141 • előzmény5714 2019-03-20 09:14:14

Tisztelt „IVA”! Érintőlegesen kapcsolódik az Ön hozzászólása első bekezdéséhez:

Mintegy 40 évvel, még a rendszerváltozás előtt jártunk Nyugat-Németországban egy kis városkában, Offenbach-ban egy cipőmúzeumban. Az egyik terem felirata volt: Cipők a Balkánon. Közte természetesen magyar cipők. Nyeltünk.

Most 2019-ben, néhány nappal ezelőtt egy jelent meg egy német kiadónál egy CD-lemez: Virtuóz zenék a Balkánról. Román, bolgár, lengyel, szlovák zenék mellett magyar népzenék. Nyeltünk.

5714   IVA • előzmény5707 2019-03-20 03:36:39

Feszegesd bátran a gazdasági, társadalmi jelenséggel kapcsolatos polémiát, kedves Edmond Dantes. Nem vagyok sem közgazdász, sem szociológus, a vitádból viszont azt a szomorú és nem újkeletű tanulságot tudom levonni, hogy hiába volt a lassú konszolidációt eredményező forradalom, hiába a rendszerváltás és hiába lettünk az EU tagja, számunkra a Lajta ma is ugyanúgy a világ választóvonala, mint 70 évvel ezelőtt. Megérdemeljük.
Ami mégis ide tartozik és amiért belefolytam ebbe a vitába: szentül hiszem, hogy balettművészeket minősíteni és quadrille-okba sorolni – akár egy társulaton, akár egész Európán belül – kizárólag empirikus vélemény alapján lehet.

5713   IVA • előzmény5706 2019-03-20 03:28:03
5712   IVA • előzmény5706 2019-03-20 03:28:00

Úgy van, Sofia Ivanova-Skoblikovát és Ellina Pokhodnykhot (kiejtjük a név végi h-t vagy néma?) egyáltalán nem láttam még. Ha minden igaz, Ivanova-Skoblikovát fogom látni az OMG Sylvia-pas de deux-jében, de úgy tapasztalom, folyton forgatják a szereposztási ígéreteket, aminek eredményeként az Etűdökben egy újabb koreai kartáncos fogja táncolni a női szólót (Orosz Adél, Menyhárt Jacqueline, Csarnóy Katalin, Szőnyi Nóra egykori parádés szerepét).
Kedves Amalgám, nem ellenségesen mondom: könnyű javasolni egy bérletet és elővételben jegyeket váltó nézőnek, hogy nézzen meg valakit valamelyik balettben, pótolja egy-egy hiányát. Lehet, hogy szakmaiaknak bármikor be lehet surranniuk valamelyik helyre, de én mindig a fizetők közé tartoztam. Mire egy darab szereposztását közlik, már nem kapok olyan helyet, ahonnan látok is; a szereposztásokon különös önkényességgel változtatnak is, cserélni pedig talán lehet egy terepjárót az autószalonban, de ilyen kéréssel az Operaház jegypénztáraiban szögesdrótba ütközik a fizető néző.
Elnézést kérek azoktól, akiket ilyen részletességgel nem érdekel ez a téma, kérem, ugorjanak, de elmondom, milyen aránytalan furcsaságok érnek egy elővásárlót manapság.
A bahcsiszeráji szökőkút tavalyi felújítása óta összesen hét előadását néztem meg a darabnak (ez talán nem számít átlagos nézői aktivitásnak), de egyszer sem láttam a premier Zarémáját, Tanykpayevát. Az első előadásra nyilván nem bocsátották vásárra a jó helyeket, a balerina utolsó fellépése helyett pedig váratlanul beállították egy alkalomra Földi Leát (legalább őt láttam). Mint ismeretes, Tanykpayeva idén családi öröm miatt nem aktív. A Giselle-t eredetileg csak egyszer akartam megnézni, egy másodikra azért vettem jegyet, hogy Sarkissovát lássam Myrtha szerepében. Így hát mindkét Giselle-estémen Min-jung Kimet láttam Myrthaként, akinek tisztességes tudásán és igyekezetén kívül nincs sok köze ehhez a figurához. Ugyanakkor udvariatlannak tartom, hogy a közönséget (aki már-már művész–néző-kapcsolatba jutott egy külhoni táncossal) egy mondatban sem tájékoztatják arról, hogy Karina Sarkissovát miért vették ki Zaréma, Myrtha és (mint látom) a Balerina szerepéből is. Nem zaftos magánügyekre vagyok kíváncsi, de úgy gondolom, nem mindegy, hogy családi, egészségi vagy szerződési oka van-e ilyen mellőzésnek.
Folytatva a „kálváriák” sorát (ez csak vicc, sose legyen nagyobb bajom), tavaly két Hófehérkét is láttam, mindkettőt pontosan ugyanazzal a szereposztással (Melnik, Sarkissova, Leblanc). Noha az 1950-es évek disszidálásai számomra is csak történelmi olvasmányok (Kováts Nóráék nevét a rendszerváltásig úgy hallgatta el a szakirodalom, mintha sosem éltek volna), valóban nem tartozom az ifjúsági nézők közé. És valóban, ettől még nem méltóságomon aluli dolog mesebalettet néznem (kevés van, amelyik nem az), de azt sem mondhatom, hogy a Hófehérke felkavar. Kétszer ugyanazzal a gárdával nem is érdekfeszítő, de nem kizárt, hogy idén is velük fogom látni. Több este biztosításával pedig nem kísérletezem, mert engem legalább annyira érdekel az opera, mint a balett, és sok más dolog is, sőt, az embernek kötelezettségei is vannak. Ezért hát – a színpadi művészet szeretete mellett – szenvedélyesen utálom a nagyipari (tömbösített) repertoárt, valamint a késedelmes és esetleges szereposztásközlést.

5711   IVA • előzmény5704 2019-03-20 03:09:32

Kedves Amalgám, csak hibáztam a magázással, nem volt szándékos.
Megtisztelő a feltételezésed, amely szerint én „a Ház működésének operai és zenei aspektusát” Nálad százszorta jobban átlátnám (hacsak a Te átlátásod nem 0 értékű, mert annak a százszorosa is annyi), de nekem az Operaház múltjára és jelenére is kizárólag a nézőtér és a zenetörténet felől van némi rálátásom.
Annyit tudok, hogy az Operában a Béjart-est előtt is műsoron volt a Tűzmadár és a Tavaszi áldozat, színlapokról és képekről emlékszem: Kun Zsuzsa, Ugray Klotild, Lakatos Gabriella táncoltak főszerepeket a műsorban, amelyet sajnos nem láttam. Csak majd a Béjart-esten (1974-ben) szerettem bele ezekbe a művekbe, melyek előadására akkoriban olyan nehéz volt jegyet szerezni, mint később a Hegedűs a háztetőnre, még később a Macskákra. Évekig jártam erre az előadásra, illetve a módosított szerkesztésű Béjart-okra, vendégfellépőket is nézni. Talán 1984-ben láttam az utolsót, de nem emlékszem arra, hogyan koptak ki a repertoárból: lejárt-e a játszási joguk vagy csak elfáradtak.
Nem tudom, milyen vonzalmak, erények (vagy büntetés) szerint lesz valaki balettkarmester, én mindig tiszteltem őket, mert többnyire nagy zenei élménnyel is megkoronázták táncélményeimet, és mert tudom, hogy többet (mindenesetre mást is) kell tudniuk, mint annak, aki opera-előadást vagy hangversenyt dirigál. De nemcsak a kiváló balettkarmesterek vezényeltek baletteket nálunk, hanem – főleg modern zenét – Ferencsik János (Bartókot), Erdélyi Miklós, Oberfrank Géza is. Nem tudom, miért derogálna ma bárkinek is balett-zenekar élére állni. Szerintem az Operaház zenekara jó – de itt meg kell állni a jelen időnél, amikor csak egy színház működik. Hogyan mondhatnám meg, hogy kell-e ma Sztravinszkij az Operába, amikor egyelőre nem tájékoztatják a közönséget a lehetséges újranyitás időpontjáról, és nem tudni, mikor és hogyan válik be az Eiffel Műhelycsarnok balettelőadásra? Mondjam, hogy igen, Sztravinszkij-baletteket szeretnék látni az Erkelben (is), amikor – mint lejjebb panaszoltam – nehezen tudják eladni a jegyeket olyan népszerű balettcsodákhoz, mint a Giselle, A bahcsiszeráji szökőkút, az Etűdök vagy a Sylvia? Ha mégis válaszolnom kell, azt mondom, amíg a jelenlegi PR-tól és közönségszervezéstől várják a produkciók eladását, nem kell Sztravinszkij, nem kell semmi sem. Félreértés elkerülése végett: semmilyen személyes érintettségem sincs ez ügyben, csupán látom, hogy az általam utált stílusú reklámkampányok, az ostoba ábrák, a művekről és a zenéről semmit sem mondó, inkább elriasztó trailerek és művészportrék, nagyzoló tematikák nemcsak nekem ellenszenvesek, hanem sajnos nem is elég eredményesek. Ezt a sikertelen munkát már csak tetézheti, ha az újranyíló Operaház helyárait a pénzéhség olyan mámorában fogják kreálni, amilyen mámorral az Erkel Színház helyárait emelték duplájára egyik évadról a másikra. Nem mintha ezek olyan magas árak lennének, hanem azért, mert amióta kitalálták a pénzt, 100 %-os áremelésre még sohasem tódultak a vásárlók...

5710   Boglárka Simon Hatala • előzmény5709 2019-03-19 19:44:46

Kedves Amalgám, referált egy kommentemre.  A honoráriumokkal kapcsolatos információt abban a kontextusban említettem, hogy egy un. hamis dilemma került szóba korábban, miszerint nem várható el nemzetközi szempontból kiemelkedő minőség a Magyar Nemzeti Balett esetben, mert az anyagi háttér ehhez nem adott. Ezzel kapcsolatban jegyeztem meg, hogy egyrészt teljesen korrektek a gázsik (legalábbis akkor azok voltak), másrészt az igazán tehetséges táncosokra is igaz, ami a legtöbb művészre, hogy amennyiben alkotói szempontból inspiráló közeg várja őket, akkor nagyon komoly egzisztenciális kockázatot is vállalnak, hogy ennek a részesei legyenek. A honorárium sem pro, sem kontra nincs direkt összefüggésben azzal, hogy milyen egy együttes szakmai „minősége”, reputációja, főleg szakmán belül, és kik szerződnek le oda. A kommentjében megfogalmazott levezetésben ott a logikai hiba, hogy feltételezi azt, hogy az együttesek és a táncosok szakmai/művészeti megítélése egy nemzetközi standard. De a táncművészetben az „érték” nem egy számegyenesen mérhető mennyiség, így nem is standardizálható, hanem teljesen más okok miatt fontos értékek mellérendelt halmazaira hasonlít és teljesen szubjektív, hogy egy művészeti vezető (és a néző) konkrétan mit választ ki. Hogy a HNBC milyen értékek mellett teszi le a voksát, ezeket hogyan valósítja meg, az is szubjektív, az viszont egészen biztos, hogy teljesen más utak is léteznek az értékteremtésre, és nyilvánvalóan van olyan verzió, amelyet a magyar utánpótlásra alapozva is meg lehet valósítani. A jelenlegi út mindössze egy lehetséges választás a sok közül.  Ezzel nem minősítem. Az, hogy kinek ad szerződést egy művészeti igazgató, az természetesen szintén az ő személyes ízlésén múlik. Nincs semmilyen felvételi pontrendszer, mint az orvosin, amivel össze lehetne hasonlítani a jelentkezőket. Számtalan különféle szempont alapján lehet vizsgálni a táncosokat, mindenki más, testben, technikában, előadói készségekben, személyiésgben és egy együttesnek az fog megfelelni, aki az igazgató ízlésébe és terveibe passzol. Ez ilyen egyszerű. De nem lenne fair a pályakezdőkkel szemben úgy tovább építeni az érvelési láncot, hogy akit nem vesznek fel, az nem elég jó. Csak arról van szó, hogy egy adott koncepcióba illenek, vagy nem, valaki ízlésnek megfelelnek, vagy sem.  

5709   Amalgám • előzmény5708 2019-03-19 14:08:39

Kedves Edmond Dantes, kérem bízzon abban, hogy helytállóak a közléseim...

Ha ebben a fórumban megkeresi az 5071-es bejegyzést, el tudja majd helyezni a magyar operabalett által biztosított jövedelmi szintet a nemzetközi skálán. Tehát: 5071.

Ha pedig ezt a cikket elolvassa, Semmi művészet című utolsó részében talál érintőleges adatokat arról, mennyire nem sok is az annyi a „Lajtán túl” pályát kezdő végzős hallgatóinknak:  

http://www.tanckritika.hu/kategoriak/essze/1300-horeczky-krisztina-ridegtartas

Ebben az interjúban pedig a társulat egyik kiváló spanyol címzetes magántáncosa tesz egy, az Ön számára talán meglepő közlést a Magyarországon jobb a helyzet? c. kérdés után, amely szintén lehetőséget adhat az európai balettéleten belüli valós jövedelmi viszonyok tisztázására:

http://tanc.reblog.hu/magyarorszagon-sokkal-jobb-balettmuvesznek-lenni

Én egyébként úgy érzékelem, hogy ez a forrás az operabalett mai kritikusai körében nem örvend népszerűségnek, de mégis, a közlés valóságtartalmában nincs okunk kételkedni.

Fogadja el, kedves Edmond fórumtársam, hogy itt, most a magyar operabalettnél valóban versenyképes fizetésért valóban kiváló, nagyon szigorú követelményekkel kiválasztott nemzetközi társulat dolgozik, olyan, amilyet a magyar utánpótlási rendszer önerőből már nem tudna, és – legalábbis saját, belföldi jelentkezői állományból – még nagyon hosszú ideig nem is fog tudni kiállítani. És meglehet, furcsának hangzik ez, de ne csak azért fogadja el, mert anyagi jellegű okfejtése a fentiek fényében megdőlt, és a köztudomásnak amúgy sem felelt meg soha, hanem szimplán azért, mert a saját nézői tapasztalataim alapján, a saját szememmel látott tények alapján, jóhiszeműen erről tájékoztatom, és egyúttal buzdítom, tekintsen is meg néhány balettelőadást a közeljövőben, hiszen a legbeszédesebb bizonyíték végső soron ez lenne.

5708   Edmond Dantes • előzmény5705 2019-03-19 10:44:40

Kedves Amalgám, köszönöm.

Táncos-röghözkötés: ha jól értem a lényeget, a táncos 17 évet eltölthet külföldön, közben nyáron két hónap itthon, akárhol pl. fellép a Dóm téren vagy más nyári játszó helyen bármiben, netán és ha akar és fölkérik rá, főszerepben: nem rossz! Az a 17 év nagyjából lefedi egy táncos fénykorát, utána minden év már tiszta haszon...akárcsak nekem, az én koromban, nem-táncos múlttal  ;-) ellenben az orvos vattacukor-árulása kevéssé vonzó "nyári elfoglaltság". Nem hinném, hogy ugyanúgy haknizhat itthon egy orvos "nyáron" mint táncosunk...legfeljebb műtős..

5707-ben leírtakat nem ismétlem meg ld. ott. Hosszú elemzésére, miért is quasi földi paradicsom Budapest a keletebbről érkező táncosnak, rövid véleményem: legalábbis kétlem, hogy a magyar gázsi megfelelne a Lajtán túlinak, legfeljebb odaát kis szerepre (meg)kap annyit a táncos, amennyiért itthon főszerepért. De arról meg nem győz, hogy nem állna tovább mint a szélvész nyugatabbra, ha ott nagyobb karrier és ami a lényeg: főszerepek és az értük járó jóval magasabb gázsi vár reá. Csak éppen nem hívják, mert nála jobbakat hívnak = ő marad ott azaz itt, ahol relatíve = az otthonihoz képest több a zsé...és Budapest tényleg szép város, az Operaház is szép és jók a fürdők.

A külföldre távozott magyar táncosok sorsáról szóló tudósítása éppen arról árulkodik, hogy még kisebb presztizsű helyekre is érdemes(ebb) elmenniük vö. "piszkos" (?) anyagiak. Mint 5707-ben is írtam: nincs is ezzel baj. Azaz dehogy nincs baj. A fizika, a közlekedőedények mintájára működnek: ahol több a zsé, oda távoznak csakúgy mint az ide érkezők. Baj a már említett esélyegyenlőtlenséggel van, amit már az elején érintettem. És azzal, hogy tisztán pénzügyi okoskodással kikövetkeztethető: a kevésbé jók, megengedem, a jók jönnek, a még jobbak, igazán jók pedig mennek, a Lajtán túlra. Itthonról is, keletebbről is. Na ez a másik baj. És nemcsak és nem elsősorban táncos-vonalon, de ez egy kult. fórum, ahol nem szabad nem illik a rossz honi keresetekről és a nyugatitól való el/lemaradásukról beszélni.

Érthető, hogy orosz táncakadémiá(ko)n külföldieket is képeznek. Híres az iskola. Lehet, hogy ott még "keletebbről" = még szegényebb országokból verbuválnak hallgatókat majd táncosokat. Ha jók lesznek, szintén továbbállnak, zsírosabb helyekre. És így tovább...ld.fentieket.

5707   Edmond Dantes • előzmény5703 2019-03-19 10:10:16

Úgy van! Huss...lelépnek, csak nem úgy mint az említett házaspár. Túl fényes pályát amúgy nem futottak be: mint olvasom, néhány évnyi balettezés után, Amerikába áttelepülve "többnyire szórakozóhelyeken léptek fel" majd balettiskolát nyitottak. De mindez történelem. Ami nem történelem. A kérdés valóban az, ezt próbálom megtudni hetek óta, csekély sikerrel, mert a beírók elbeszélnek egymás mellett: vajon azért huss és lép le =  távozik külföldre mint írod: a szegény, fiatal, tehetséges magyar táncos, mert rá "nem tart igényt az Operaház balettigazgatója" vagy azért, mert -igen, ott!- a Lajtától nyugatra szimplán többet keres. Ahogyan pl. egy (megannyi) orvos is. Ugyanezen "piszkos" anyagi(as) -és nem művészi-szakmai- gondolattól vezérelve gondolnám, kedves IVA, hogy a hozzánk szerződő külföldi táncosok ugyanazért szerződnek hozzánk, amiért a "mieink" a Lajtán túlra = több pénzért mint amennyit otthon kapn(án)ak. És szerződnének ők vélhetően nyugatabbra is, már miért is ne? de ott esetleg nem vezető szerepekre vezető magyar gázsit kapnának, hanem kisebb szerepekre (vagy a karban) kisebb gázsit még az itthoninál is, reálértékben is. Nem hinném, hogy bonyolult: "pénz beszél". Nincs is ezzel baj, baj azzal van (ha van!), hogy hazánk külföldre röppenő (huss!) táncos lányai és fiai itthon, közpénzből szerezték diplomájukat majd huss...mert tehetik. Az orvosok meg nem tehetik, mert röghöz kötöttek. Ezt az esélyegyenlőtlenséget bátorkodom feszegetni. Nem többet, nem kevesebbet.

5706   Amalgám • előzmény5703 2019-03-19 09:59:03

Nem tudom, vonatkozó bejegyzés-részed azt jelenti-e, kedves IVA, hogy Sofia Ivanova-Skoblikovát még egyáltalán nem láttad színpadon, vagy csak Giselle-ként, illetve Mária hercegnőként nem, de ha az előbbi a helyzet, akkor javasolom, hogy mielőbb pótold a hiányt. Fellép majd egy alkalommal az OMG-ben, és mivel A bahcsiszeráji szökőkútban nem kapott szerepet, talán jó eséllyel láthatjuk majd a Sylvia, illetve a Hófehérke, esetleg mindkettő címszerepében is. Most egyébként mesebalett is ér, hiába tartozol azok közvetlen tudói közé, hogy kik disszidáltak még az ’50-es években... Ez ugyanis a hölgy első évada az együttesnél – remélem, számos további lesz majd –, és néha nem árt időben felismerni a kivételest, akár személyről, akár eseményről van szó. Szerződtetését Anna Tsygankováé óta a legfontosabb személyi fejleménynek tartom a társulatnál.

A meggyőző Ellina Pokhodnykhot pedig legyen szíves a balettigazgató úr hivatalosan  is kinevez(tet)ni szólistává, aki a szerepeit és a színpadi munkáját ismeri, pontosan tudja, hogy miért...

5705   Amalgám • előzmény5702 2019-03-19 07:44:25

Kedves Edmond Dantes, valamennyi felsőoktatási képzés, orvosi és művészeti esetében is ugyanaz a szabály érvényes, így hát a táncos-röghözkötés is működik, a következők szerint:

Az állami (rész)ösztöndíjas hallgató az oklevél megszerzését követő 20 éven belül az ilyen módon finanszírozott képzési idővel megegyező időtartamban köteles hazai munkaviszonyt fenntartani. Ez az orvosi képzés esetében hat év, vagy pontosabban – felsőoktatási időszámítás szerint – tizenkét szemeszter, azaz 60 hónap. A táncművész képzés esetében, mivel a kilenc éves képzés felsőoktatási szakasza három év (hat szemeszter), ez az időtartam 30 hónap. Ez egy táncművész esetében azt is jelentheti, hogy külföldre távozása után bő tizenhét évvel hazajöhet teljesíteni azt a 30 hónapot, meg azt is, hogy a 20 év alatt elég tizenöt év során hazaugrania két hónapra a nyáron. Ezt a két hónapot bármilyen munkával töltheti: táncolhat, programozhat, esetleg akár vattacukrot árulhat a Balatonnál. Az orvos képzése kicsit hosszabb, így ő a 20 év alatt minden évben három hónapon át köteles idehaza vattacukrot árusítani, de ez nyilván nem egyenlőtlenség, hanem a finanszírozási időhöz igazodó igazságos szabály. Ennyit hát a rettegett röghözkötésről... Örömmel és szó nélkül elfogadtam volna az ajánlatát, hogy a vonatkozó bejegyzését egyszerűen tekintsük tárgytalannak, de tényleg olyan sok a félreértés a témával kapcsolatban, hogy ennyi kifejtést talán megkövetelt a kérdés végleges tisztázása. Bocsásson meg az időrablásért...!

A másik téma, a művészi mobilitás, nemzetközi munkamegosztás és a külföldről érkezett táncművészek által képviselt szakmai minőség kérdése szintén sok félreértéstől terhes, ezért erre is részletesen kitérek. Itt sajnos az a véleményem, hogy az ügyben terjedő legtöbb információ és vélemény nem objektív, és általában a balettszakma egyik, az operabalett jelenlegi vezetésével konfliktusban álló részétől, vagy velük érzelmileg azonosuló fórumtársainktól és más szereplőktől ered. Lehetetlen feladat lenne, hogy ennek a nagyon elmérgesedett viszálynak az összes aspektusát áttekintsük, összes szálát kibogozzuk, nézőként általunk szeretett és nagyra becsült művészek harcában igazságot tegyünk, és én erre tényleg nem is akarok vállalkozni, mert látom, hogy mennyi a sérelem, ezen a fórumon is tapasztalom, hogy mennyi az indulat a kérdésben, és valószínűleg egyszerűen beleőszülnék a dologba. Ugyanakkor mégis, sok információt azon a szűrőn át kell nézni, hogy az jobbára a konfliktusban álló egyik féltől ered. Ezekkel a véleményekkel és információkkal ellentétben az én meglátásom szerint az operabalett által foglalkoztatott külföldi művészek összességében igen magas szakmai színvonalat képviselnek. Az elmúlt évek során többféle híradásból kirajzolódhatott előttünk a jelenlegi vezetés szerződtetési gyakorlata, amely talán így néz ki: a balettigazgató nemzetközileg aktív, jelen van a Vaganova záróvizsgáin, és a világ legjobb balettakadémiáján ajánl szerződést a végzősöknek, és talán ott is csak a jobbaknak; rendszeres próbatáncot tart Moszkvában, és a közismert szakmai erővel – és még relatív utánpótlás-bőséggel – rendelkező orosz balett soraiból próbálja kiválogatni azokat a legjobbakat, akiket idehaza alkalmazni kíván; részt vesz több nemzetközi balettverseny zsűrijében, és a jó helyezést elérő, leginkább figyelemre méltó indulóknak kínál hazai lehetőséget; nemzetközi próbatáncot tart itt Budapesten is, amelyre több százan (az utolsó, általam hallott szám talán 700 körüli) jelentkeznek, és az elképesztően erős nemzetközi mezőnyből versenyvizsga-szerű eljárással választja ki a legjobbakat. Nem biztos, hogy minden információ aktuális, lehet, hogy van közöttük, ami a gyakorlat korábbi elemére vonatkozik, de az bizonyos, hogy az eljárás minőségileg csak fejlődik. Ebben a kiválasztási metódusban a magyar jelentkezők semmiféle hátrányt nem szenvednek, ugyanakkor semmiféle előnyt sem élveznek, illetve csak teljes szakmai egyenlőség esetén: amúgy mindenkinek a nemzetközi profikra előírt színvonalat kell teljesítenie. Ennek az eredménye az, hogy az Ön felvetésével ellentétben nincs semmiféle negatív minőségi csere, és hogy nézőként is – márpedig én igen rendszeres balettnéző vagyok – azt tapasztalom, hogy a társulat kiváló szakmai erőben van. Ezen a területen, a táncosok személyes kvalitásaiban bizonyos, hogy szó sincsen semmiféle minőségromlásról. A szerződtetett táncosok pedig nem azért jönnek Budapestre, mert nem lennének jók a Lajtán túl – ez óriási tévedés -, hanem azért, mert az itteni társulat jó művészvonzó képességgel rendelkezik. A fizetések tudomásom szerint  – tudhatjuk épp ebből a fórumból, korábbi bejegyzésekből is – a fellépti pénzekkel együtt vonzóak, megfelelnek az európai színvonalnak. Magyarán meglepő, de nincs magasabb gázsi nyugatabbra sem, amiért odamennének. A művészek a professzionális felszereléstől kezdve  a gyógytornászon és gyógymasszőrön át a fitnesszbérletig sokféle kiegészítő szolgáltatásban részesülnek. A társulat nemzetközileg hagyományosan tekintélyes, jó szakmai reputációval rendelkezik. Az Operaház épülete – már ha nyitva van – vonzó fellépti helyszín és munkahely, egy nemzetközileg ismert és magasan jegyzett, valóban gyönyörű, elegáns, eredeti királyi operaház, személyesen ferencjóskától. Ritka és magas értékű kulturális helyszín. A balettjátszás anyagi színvonalát olyan tényezők is meghatározzák, mit például a kosztümök és jelmezek minősége, esztétikai értéke, ami itt általában jó nívót képvisel, jó munkakörnyezet, megbecsültség érzéséhez járul hozzá. A magyar kultúrában, magyar társadalomban a balettművész elismertsége magas, ami nem mindenhol van így. A megbecsültség nem csak a személyes viszonyokban, de díjakban, elismerésekben is kifejezésre jut. A repertoár gazdag, színes, diverz, szakmai fejlődési lehetőséget biztosító. Az Operaháznál (és így természetesen az  operabalettnél) zajló, továbbá általában a magyar táncéletben megvalósuló, komoly léptékű infrastrukturáis és szervezeti fejlesztések ismertek a nemzetközi szakma előtt. Az orosz balett felségterületéről érkező művészek a még nagyjából a szintén a Vaganova-hagyományon belül mozgó magyar balettéletben könnyen elboldogulnak. Budapest, nagyon jó lakóhely, amely természeti pozíciójától, szépségétől, tömegközlekedésétől kezdve a gyógyfürdőin át a kulturális mélységéig számos módon vonzza a művészembert. Szóval többek között ezért nem mennek nyugatabbra a hozzánk szerződött külföldi balettművészek. És mondjuk azért is jönnek ide, mert innen meg elmennek értük Moszkvába... Minőségi deficit tehát nincs, nagyon nincs: a probléma, sok konfliktus forrása pedig – úgy tűnik – éppen az, hogy ennek a minőségi influxnak az ellenében sok hazai művésznek is egyre nehezebb állnia a versenyt, a végzős táncművészetis hallgatóknak meg jobbára lehetetlen.  

A nemzetközi munkamegosztás pedig igenis működik: meglehet, az Egyetem évente egyszámjegyű, illetve talán tíz fölötti számú, magyar nemzetiségű végzős balettnövendékéből többen külföldre mennek, de ha ezt a számot mondjuk hétnek vesszük – nagyságrendileg teljesen mindegy, hogy 1, 7 vagy 17 -, akkor ezzel a számmal szemben az éves 700 fős nemzetközi jelentkezői létszám áll szemben, amely bőséges minőségi merítési lehetőséget biztosít. És én bizony nem tartom rossz felállásnak, hogy 7 (1, 7, 17), államköltségen kiképzett magyar táncművész külföldre szerződése mellett 700, külföldi állam- (vagy magán-, alapítványi stb.) költségen kiképzett jelentkezőből lehet évente kiválasztani a minőségi utánpótlást. És nem, nem rossz ez a rendszer a magyar hallgatónak sem, aki ha az itthoni operabaletthez, vagy a talán öt további szóba jöhető más társulathoz nem tud vagy nem akar bejutni, jobb vagy rosszabb külföldi társulatok sokaságánál keresheti a szakmai boldogulását. Ezért nem károsodik hát a magyar állam, költségvetés, operabalett, közönség, színvonal stb. A Nemzeti Balett jelenlegi magas művészvonzó képessége segít nagy mértékben pozitív tartományban tartani az egyenleget.

A fentiek miatt is tartom sajnálatosnak, ha meggondolatlan támadásokkal ezt a képességet esetleg leronthatják. Sajnos úgy látom, hogy a minőségi utánpótlás bázisa tényleg kimerült idehaza, és a minőségi balettjátszás fenntartásához a nemzetközi élvonal szerződtetése most létfontosságú. A számomra nyilvánvalónak tűnik, hogy az Egyetem a töredékére csökkent hazai jelentkezői létszámából már nem tudja azt az erejű szakmai utánpótlást biztosítani, mint néhány évtizede, és ezért is, illetve saját szakmai túlélése érdekében fordul ő maga is a külföldi jelentkezők felé, és ezért részesül olyan szervezeti és infrastrukturális fejlesztésben a kormányzat részéről, amely növeli a külföldi hallgatók felvételére és képzésére való alkalmasságát. A külföldre ment magyar utánpótlás helyzetét áttekintve ez a kép csak erősödik bennem. Korábbi bejegyzéseink után a témában megpróbáltam kicsit utána nézni, mi is lett a sorsa a külföldre távozó magyar utánpótlásnak. Az utóbbi két év végzős évfolyamait néztem meg talán (egy hónapja volt, bocsánat a gyengébb emlékezetért), és sajnos azt tapasztaltam, hogy általában nem a Magyar Nemzeti Baletthez mérhető erejű társulatoknál tudtak elhelyezkedni a hallgatók. Emlékeim szerint egy-egy nevet találtam Bécsben, Varsóban és Drezdában, míg a hallgatók jelentősebb része jellemzően cseh és szlovák vidéki színházakhoz szerződött, Brnotól Kassáig. És sajnos ebből a listából én csak Bécset tudom teljes bizonyossággal legalább összemérhetőnek tekinteni a magyar operabalettel. Úgy tűnik tehát, hogy végzőseink általában a nemzetközi porondon sem tudnak elhelyezkedni a Nemzeti Baletthez fogható együttesnél, a nemzeti/királyi/állami/opera stb. nevet viselő, első vonalbeli társulatoknál. A balettjátszás nagy fellegvárai, Moszkva, Szentpétervár, New York, London, esetleg Párizs vagy Amszterdam pedig tényleg bevehetetlen erősségeknek tűnnek jelenlegi utánpótlásunk számára, úgy hiszem. A felsoroltak talán nagyban árnyalhatják azt a vitát, amelyben szerepet kapott a végzős hallgatók helyzete is.

Az 5693-as bejegyzésemben, meg persze korábban is, utaltam már az utánpótlási források hazai és összeurópai kiszáradására, ami fokozatosan, de teljes Európát érintve megy végbe, időben eltolva kelet felé haladva, és amely ezen a módon érinteni fogja hamarosan az európai balettéletnek azokat a részeit is, amelyeket most még a saját jogukon jó erőben tudhatunk Oroszországban és Ukrajnában. Látható, hogy az ottani, kiváló balettakadémiák és nagy létszámú, mobilis derékhaddal mindig rendelkező társulatok még ki tudnak segíteni minket, sőt, a nemzetközi élvonal minőségi színvonalát is jelentősen megemelik pillanatnyilag – tehát a Kelet-európai balett teljesítménye ebben az értelemben jelenleg enyhíti a nálunk kialakult helyzetet –, de ez nem lesz mindig így. Bizony-bizony, Oroszországban is látható már, hogy akadémiáikon komoly számban külföldieket képeznek, nem csak anyagi megfontolásból, hogy őket jelentős társulatoknál kezdik alkalmazni, hogy egyik legjelentősebb balettszínházuk talán legfontosabb férfi szólistája a nálunk tavaly is fellépett Kim Kimin, vagy hogy ugyanennek a nagyon jelentős szentpétervári társulatnak a vlagyivosztoki játszóhelyén már sok esetben talán a nem egészen első osztályú képzési háttérrel rendelkező táncosok is megjelenni látszanak. Járulékos információ ez, de talán viszonyítási pontként szolgálhat a jelenlegi hazai helyzet reálisabb értékeléséhez, ezért közlöm hát.

5704   Amalgám • előzmény5698 2019-03-19 06:18:05

Kedves IVA, köszönöm szépen mindkét válaszod, barátsággal emlékeztetve arra, hogy korábban, az 5616-os hozzászólásodban már felajánlottad a tegeződés lehetőségét, amit én a későbbiekben el is fogadtam; így talán nem tűnik faragatlanságnak, ha nem térek most vissza a formálisabb érintkezési módokhoz, és egyúttal téged is erre buzdítalak.

 

Mielőtt megpróbálnék majd érdemben reagálni több gondolatodra, szeretnék most egy kicsit talán offolva információt és véleményt kérni tőled, ugyanis Sztravinszkij nevének a felvetését nagyon fontosnak tartom. Azt nem hiszem, hogy az Operett Sztravinszkij-baletteket játszhatna majd, és amennyire én most látom, erre ők sem törekednek, közvetlenül ezzel az iránnyal összekapcsolni új balettigazgatójuk szándékait talán túlzás volt a részedről. A Sztravinszkij-balettek nagyon komoly zenei (énekesi) kiszolgálást igényelnek, a muzsika jogdíjas még, mint ahogy a fontosabb koreográfiák is ebbe a sávba tartoznak jelenleg, és a darabok jellemzően jó drága kiállításúak. Ugyanakkor az operabalettnek talán meg kellene tudni birkóznia a feladattal, és nagy hiányosságnak tartom, hogy nincsen műsoron legalább a Tűzmadár és a Tavaszi áldozat, de a Petruskát és a Menyegzőt sem igazán tartom nélkülözhetőnek. Szerintem a Sztravinszkij-balettsor fontosabb elemei nélkül nincs igazán világszínvonalú balettjátszás, és egy igazán nívós balett-társulatnak rendelkeznie kell Sztravinszkij-repertoárral. A hiány talán azért is meglepő mert ugyanakkor Szegeden két Sztravinszkij-balett is van, a Tavaszi áldozat és a Menyegző. Helyi koreográfiával, spicctechnika nélkül és magnóról ugyan (ha mindezt jól tudom), de van, az utóbbit látva pedig ráadásul még jó színvonalon is, ugyanis a koreográfia nívós és nagyhatású. Ugyanakkor nekem az a benyomásom, hogy az Operaházban a Sztravinszkij-játszás általában, a baletten kívül is elhanyagolt területnek tűnik, és szeretnélek megkérdezni téged, mint aki a Ház működésének operai és zenei aspektusát nálam biztosan százszorta jobban átlátod, hogy szerinted zenei oldalról rendelkezésre állna-e a képesség és a hajlandóság a Sztravinszkij-balettek támogatására, netán a szerző egyéb műveinek bemutatására, esetleg az Oedipus rex műsorra tűzésére, egyszóval a hiány pótlására. Nagy kitérő lenne ez a zenekarnak? Karnagyaink szívesen vállalnák a feladatot, és hozzáértéssel teljesítenék? Lenne köztük olyan, aki a Sztravinszkij-vezénylés mellett a nem a szakma csúcsának tekintett, vagy inkább csak egyszerűen rettegett balettvezénylésre is hajlandó lenne egyúttal? És hát persze: a történelmi tapasztalatok alapján a közönségigény támogathatna-e egy ilyen, általam absztrakt minőségi megfontolásból megfogalmazott igényt...? Összességében van-e helye az Operában és az operabalettben (több) Sztravinszkijnak?

5703   IVA • előzmény5701 2019-03-19 03:49:10

Huss...lelépnek”? Ez úgy hangzik, mintha Kováts Nóra és Rab István disszidálásáról beszélnénk, ami 66 évvel ezelőtt történt. Az Operaház friss Kossuth-díjas, premierekkel elhalmozott sztárjai voltak.
Ha ma egy fiatal és tehetséges táncosra nem tart igényt az Operaház balettigazgatója, mi mást tehetne szegény, mint „lelépni”? Hálaimákat mondogasson, amiért diplomát szerezhetett közpénzből?
Sofia Ivanova-Skoblikovát és Ellina Pokhodnykh-ot nem volt szerencsém kifogni idén fontos szerepeikben, de az Operaház többi, főszerepekben működő orosz, ukrán, belorusz, kazah stb. és távol-keleti szólistáját egyre jobban sikerül megismernem. Írtam is már a tapasztalataimról, és talán ezután is beszámolok néhány előadásról. De a Lajtától nyugatra jelenleg fellépő balettművészek közül egyedül Simon Istvánt láttam, aki pár évvel ezelőtt nálunk is táncolt, ezért nem mernék találgatni és ítélkezni arról, hogy ki kelne el arrafelé, ki nem. Ha viszont Te, kedves Edmond Dantes, alapos tapasztalatokat szereztél a nyugati balett-társulatok előadásairól és művészeiről, beszámolhatnál ezekről, és elmondhatnád, miért tudnának a nálunk főszerepeket táncoló, nyilván általad is megismert külföldiek legfeljebb a karba szerződni „odaát”...

5702   Edmond Dantes • előzmény5694 2019-03-18 16:30:10

Kedves Amalgám, minimum két témát érint.

1) Orvos vs táncos. Ld.ez alatti beírásomat is + kieg.: talán tényleg nem vagyok tájékozott, de nem tudok róla, hogy MTE-n végzett táncosokat szerződésben köteleznének arra, hogy diplomájuk kézhezvételét követően X évig kötelesek itthon elhelyezkedni. Ennyit arról, amit ön úgy fogalmazott: "táncosok és orvosok közötti teljes egyenlőség". Ha van ilyen táncos-röghözkötés, akkor e tárgyban írt beírásomat tekintsé(te)k tárgytalannak. Orvosoknál keményen működik a röghözkötés. off: Más kérdés, mekkora hatékonysággal. Aki elhatározza, hogy végzett orvosként eleve külföldön akarja elkezdeni és folytatni a pályafutását, az majd megtalálja a módját annak, hogyan kerülje ki a röghözkötést. Például már egyetemi tanulmányait is külföldön végzi stb. A táncosok "elengedése" szó szemantikailag lehet, hogy pontatlan, ld. ez alatt.

2) Nemzetközi mobilitás-munkamegosztás: úgy emlékszem, számosan nehezményezték itt MNB "elnemzetköziesedését", ezzel összefüggésben vagy össze-nem-függésben azt, hogy úgymond kevés magyar táncos van MNB-ben, netán azért, mert helyettük külföldieket szerződtetnek. Én más oldalról közelítettem ugyanehhez: vajon nem arról van-e szó, hogy MTE-n közpénzből (!) végzett magyar táncosok friss diplomával a zsebükben azonnal lelépnek a Lajtán túlra, nem azért, mert itthon nem tudnak, hanem azért, mert itthon nem akarnak elhelyezkedni...mint rengeteg orvos. Itthon pedig olyan külföldieket vesznek fel pl. MNB-be, akikről feltételezhető, jóhiszeműen vélelmezhető, hogy a Lajtán túl nem tudnának elhelyezkedni, mert tánctudásuk olyan, amilyen, különben ők sem állnának meg Budapesten, hanem magasabb gázsiért nyugatabbra tartanának. Azaz és röviden: minőségi csere itthon, csak éppen negatív értelemben és anyagi okok miatt. Márpedig ez nem nemzetközi mobilitás vagy munkamegosztás, hanem feltételezhető itthoni minőségromlás, szimplán anyagi okokból. Nem többről, nem kevesebbről van szó.

5701   Edmond Dantes • előzmény5686 2019-03-18 15:55:04

Szemantikailag lehet, hogy nem pontos kifejezés, tartalmilag talán igen. Az esélyegyenlőség jegyében: ha pl. orvosokat az itthoni diplomájukért X ideig szerződéssel itthon tartanak, kevésbé szép szóval: röghöz kötnek, akkor ugyanezt a praxist miért nem alkalmazzák pl. közpénzből itthon végzett balettművészekre is? Az már más kérdés, hogy méltó módon-helyen el tud-e itthon helyezkedni minden MTE-t végzett táncos. Ez utóbbira meg azt mondanám: annyi táncos végezzen, amennyi itthon biztonságosan el tud helyezkedni a pályán, aztán menet közben majd kiderül, ki hol mire viszi. Nem ördöngős dolog ez: színészek sem végeznek a saját egyetemükön tetszés szerinti létszámban, kvóta mindig volt, van, lesz. Na persze nekik ott van a nyelvi korlát, a balett nyelve viszont "közös"...de attól még nem muszáj közpénzből futószalagon exportra termelni táncosokat, akik aztán huss...lelépnek, a helyükre pedig hoznak olyanokat külföldről, akik a Lajtától nyugatra nem kelnének el max. a karban. 

5700   IVA • előzmény5697 2019-03-18 04:00:06

Kedves Búbánat, én nem mondtam, hogy egy friss diplomás balettművésznek az operettszínházi baletthez történő szerződése maga lenne a vég. Tegyük hozzá gyorsan, semmit sem tudunk még arról az együttesről, amelynek most bővített, új profilt szánnak. Én nem az ismeretlen társulat rangját minősítem. Ha előad is majd klasszikus balettet, hagyományos vagy modern táncjátékot, az nem ugyanaz, mint egy operabalett, ahol nagy zeneszerzők nagy zenéire írt drámai műveket táncolnak, azokkal adekvát színpadi kiállításban (elvileg). Rokon, de más műfaj.
Ha valaki, Te biztosan számon tartod, milyen operajátszási ambíciói voltak az Operettszínháznak. Azt gondolom, Vámos László Figarója és Kerényi Miklós Gábor Mario és a varázslója között tíz sem jön össze. Volt egy (esetleg két-három) önálló balett-est is, talán Pártay Lilla igazgatósága idején. Én nem látok nagyobb közönségigényt ilyenekre.

5699   IVA • előzmény5696 2019-03-18 03:56:04

Kedves Amalgám, a tánckar egy-egy tagjának kiemelése főszerepekre nem csupán az én megfigyelésem a kartáncos előéletének ismerete nélkül, hanem maga Solymosi Tamás említette ezt a koncepcióját egy interjúban, amelyet különben nem ad sűrűn. Az én első csodálkozásom A hattyúk tava 2015-ös felújításához fűződik, amikor a kettős főszerepet, amelyet a magyarországi gyakorlat szerint kivételes tehetségű, a legjobb alkatú, nagy prímabalerinák szoktak megkapni (vagy előfordul, hogy ők sem), Shoko Nakamura, Aliya Tanykpayeva és Kozmér Alexandra mellett az akkor még kartáncos Min-Jung Kimre osztotta. Sajnos az előadást csak az első két táncosnővel láthattam két-két alkalommal, mert az utolsó hónapban nyilvánossá tett szereposztások nem teszik lehetővé a válogatást, amíg megfelelő jegyet is lehet kapni. (A teljességhez tartozik az is, hogy A hattyúk tava legutóbbi verzióját és kiállítását nézni nem felemelő, hanem lehangoló élmény.) Azt nem vitatom, hogy a koreai táncosnő technikája perfekt, de az övéhez hasonló alkatú balerinák sosem jutottak ehhez a szerephez. Hát még mennyire csodálkoztam ezen, amikor megtapasztaltam, hogy a táncosnő színészi skálája mennyire szegényes, márpedig Odette és Odília érvényes alakításához egy nagyon gazdag érzelmű lírai táncosnő és egy bestiális nők alakítására alkalmas balerina szükséges egyszemélyben, virtuóz technikával és megejtő megjelenéssel. Persze azt sem gondolom, hogy egy épülő társulatnak egyszerre négy Odette–Odíliát kellene tudnia kiállítania, ez nonszensz, és devalválja is a feladatok rangját.
Az Órák tánca kitalációjának és művészi színvonalának megítélésében nem fogunk egyetérteni. Képzelje el, hogy a néző az egész előadás rendezését, képét elutasítja, de még reménykedik abban (amiben minden operarajongó nem feltétlenül), hogy a darabba különben sem szervesen épülő balettbetéttől felemelő élményt kaphat. Helyette azonban ez a betét lesz az egész produkció összeszedetlenségének, stílustalanságának a mélypontja, ez fogja végképp a komikum tartományába lökni az egész drámázó dráma legüresebb elemét, a pocsolyát… És képzeljen el egy nézőt, aki már hat éve sorra olyan opera-előadásokat néz, amelyeknek a leggyengébb eleme a balettbetét, amely olykor nem is balettkoreográfus műve, nem is balettművészek adják elő, vagy erősen megnyirbálja a rendezői koncepció, gyakrabban a rendezői tehetségtelenség. A tütühöz nem ragaszkodom feltétlenül, de a darab komolyságához és zenéjéhez illő stílusossághoz igen. Ha a stílus nem érdekelte az alkotót, egy tehetségkutató műsort nézve elkapcsolok, de egy opera-előadáson gyalázatosnak tartom, nem finomítom ezt a jelzőmet a pontosság rovására.

5698   IVA • előzmény5693 2019-03-18 03:46:58

Kedves Amalgám, én még nem vagyok biztos abban, hogy a balettvizsga helyszínválasztásából ilyen messzemenően lehetne következtetni.
Amióta a 2000-es években az Erkel Színház működését módszeresen lezüllesztették, mígnem eljutottak likvidálásának tervéhez, illetve 2010-től, amióta az Erkelt rehabilitálták, részlegesen felújították (kicsit el is rontották) és újból működtetik, többszröl szóba kerül ezen a fórumon, hogy szüksége van-e Budapestnek, vagy akár Magyarországnak, két, operaházként működő nagyszínházra. (Vannak, akik úgy teszik fel a kérdést, hogy el tud-e tartani ez az ország két operaházat.) A probléma természetesen nem az Ybl-palota felújításának idejére vonatkozik.
A kérdés leginkább akkor merül fel, illetve akkor ütköznek a vélemények, amikor szembesülünk az Erkel Színház (vagy akár az Operaház) közönségszervezésének elégtelen teljesítményével: gyengén megtöltött nézőterekkel. Ilyenkor igazolva érzik magukat a két operajátszó hely sokallói, míg mások, mint jómagam is, másban látjuk a hibát. Szerintem egyfelől nincs az a reklám, nincs olyan modern vagy mondén stílusú PR, amely mögött előbb-utóbb nem lepleződik le, hogy az előadások nem nyújtanak elég erős élményt és nem elég vonzóak az áraikhoz képest, másfelől rosszul működik a közönségszervezés.
Most inkább csak fel akartam idézni egy kérdést, egy vitatémát, amely okkal felmerülhet a balettegyüttesek kérdésében is. Szükség van-e ebben az országban, illetve Budapesten, két, meghatározóan klasszikus repertoárt vivő balett-társulatra? Lenne-e igénye és fizetőképessége a közönségnek kétszer annyi balett-előadásra, mint a jelenlegi? És sajnos nyomban hozzáteszem, hogy most, amikor csak az Erkel Színház játszik, a bár felemelt helyárú, de az Operáénál olcsóbb Diótörő-előadásokra sem kapkodták szét a jegyeket, az azóta adott és várható Giselle, A bahcsiszeráji szökőkút, az OMG és a Sylvia előadásaira pedig kedvezményes jegyeket is kínáltak, kínálnak. Mi lesz, amikor a felújított Operában a többszöröséért árulják a balett-előadásokat, miután elszállt a felújított épület csodálatának eufóriája? Mi lenne, ha a balettrajongók tömeget nem jelentő táborát megosztaná két társulat?
Végül nézzük az Operettszínház adottságait. Az operett-előadások jelenleg drágák. Nem az előállítás költségeihez és a művészek tehetségéhez, hanem a közönség fizetőképességéhez viszonyítva. Kerényi Miklós Gábor igazgatósága, műsor- és sztárpolitikája idején ugyan kialakult egy szüleik által jól eleresztett, illetve már jól kereső fiatalokból álló rajongó réteg, amely a musicalekben megismert kedvenceit szívesen nézte operettekben is, csatlakozva az idősebb és jobb módú közönséghez. Az a kérdés, hogy őket megtartja-e az új vezetés, és hogy érdeklődnek-e majd a balett iránt is. Egy új balettegyüttes csak akkor versenyezhet az operaival, ha hasonló színvonalú podukciókat képes nyújtani, viszont olcsóbb annál.
Lehet-e olcsóbb (és az operett-eladásoknál sem drágább) a jegy, ha kiderül, hogy a nézőtér egésze nem alkalmas balettműsor élvezésére. Míg az Operettszínház oldalerkélyeiről el lehet szórakozgatni egy operetten, a színpadnak a fele, sőt akár kérharmada nem látható onnan. Jobb lehetne a helyzet, ha az esztétikailag gyönyörően sikerült felújítás alkalmával az oldalerkélyek első sorainak székeit nem rögzítették volna a mellvédtől olyan távolságban, hogy kicsit se lehessen előrehajolni, és még egy rézkorlát is akadályozza a kilátást. Így nem lehet olyan produkciót nézni, amelynek lényege a látvány.
És vajon alkalmas-e az operettszínház zenekari árka nagy muzsikuslétszámot igénylő zeneművek, Csajkovszkij-, Sztravinszkij-darabok megszólaltatására? Mert arra, hogy torzítva üvöltő gépzenére szegényszínházi balettet adjanak, szerintem nincs szükség.

5697   Búbánat • előzmény5691 2019-03-17 14:15:45

Kedves IVA! Meglátásod nem ütközik az enyémmel; a kiinduló gondolatmenetem a kifejtett konklúzióddal részben átfedésben van; a végzős balett-táncosnak - a gyerekszülés és otthonmaradás nyilván nem perspektíva – lehet, hogy derogálna fellépnie az Operettszínházban, ám miért ne kaphatna ott is kedvére való feladatokat ha a helyzet úgy hozza/diktálja.  A perspektíva más kérdés.  Az Operában táncoló utolsó kartáncos sem  - érthetően - nem kívánkozna el az Operettbe, ha elégedett a kapott feladataival és perspektivikusan jó kilátásai  vannak előbbre jutni. Ám  ha mondjuk a munkáltató, egy koreográfus, egy táncos kolléga vagy bárki "kitúrja" őt , vagy más okból ő maga elégedetlen jelen helyzetével, és reménye sincs, hogy az a kedvére alakuljon, vagy hiába keresi, hogy külföldön vonzó álláshoz jusson, sőt, nem is akarna itthonról más országba szerződni, de mégsem szeretne ideje korán „parlagra kerülni”, úgy miért ne vállaljon el itthon, máshol, más jellegű tánc-, balettfeladatot, ilyen felkínált állást (akár átmenetileg) -  ha jól megfizetik mondjuk az Operettszínházban.  Attól még tovább éghet benne a becsvágy - noha perspektívát talán már nem is lát maga előtt – , más időkben, más körülmények között visszatérni az álmai színpadára (tudván, hogy folyamatosan jönnek ki az újabb tehetségek, hasonló  becsvágyakkal mint az övé volt), hiszen az Operában egész estés klasszikus vagy kortárs balettben táncolni nyilván minden önérzetes táncosnak a szíve csücske.  

Szerintem a Nemzeti Balettből és/vagy a Magyar Táncművészeti Egyetemről érkező tehetséges fiatal balerinát még kiskorában józanul arra kellene felkészíteni, hogy a befektetett energia, a kifizetett taníttatás ellenére nem biztos, hogy a jövőben „primabalerinaként” fogják ünnepelni az Operában. Egyáltalán bekerül-e oda, és ha igen, mikor és hová fut ki a benne rejlő „ígéret”?  Akkor se kelljen pánikba esnie, ha beszűkülnek a lehetőségei, ha netán megszűnik alkalmazása a dalszínházban; és hogy táncálmait mégse kelljen feladnia, van másik megoldás, ami még vonzerőt fejt ki: egy másik színpadon is bizonyíthatja képességeit. Amit nem úgy kell felfognia, hogy megalkuvást, rossz értelemben vett "lemondást"  jelent valami eddigi, meglévő jóról, "többről". 

Legfontosabb, később is, amikor már nem gyerekfejjel, önkritikusan számba veszi, mire alkalmas, mire jutott, mire van még tehetsége, mire elegendő buzgalma és nem utolsó sorban mire van kilátása. Persze, ha minden vágya maradéktalanul megvalósul és az Operában elismert, jól megfizetett balettművészként vezető, klasszikus és/vagy kortárs egész estés színpadi táncjátékokban, pantomimokban nagyszabású balett-estéken szép koreográfiáira táncolhat rendszeresen („nem üldözik el”), akkor bolond lenne „elvágyni” az Operettbe vagy más „alacsonyabb szintet”, más zenés-táncos műfajt képviselő intézmény színpadára, úgymond: méltatlan lenne hozzá, meglévő képességeihez. Esetleg azzal is tisztában van: külföldre nem fog, nem is akar szerződni, itthon szeretne maradni  és táncolni – klasszikus vagy modern balettet táncolni. A  "perspektívák"  számbavételébe ez is beletartozhat. 

Úgy gondolom, aki előtt idejében világosan feltárják a jövő bizonytalanságait, kiszámíthatatlanságait, aki maga is képes felmérni józanul a lehetőségeit, az nem fog a bajban kétségbeesni, kapkodni, rossz döntéseket hozni, hanem mérlegelni fog: az operett elől azért sem fog menekülni, mert az még mindig jobbik eset, mint esetleg munka nélkül tengődni. És még mindig titkon táplálhatja a reményt: van, lesz visszaút - egy nem túl távoli időben visszakerülhet, bekerülhet megint az Opera társulatába, oda, ahonnét eljött (vagy elküldték), és továbbra sem kell akkor feladnia az operaszínpadon „kitűnni”-, „feltárni”-, „megmutatni”- és „bemutatni”- vágyát, a még lehetséges, előtte álló karrier, a kitűzött magasabb célok elérésének álmait.  

Az Operettszínházra mint alternatívára nem mint végső „elfekvő” megoldásra tekintek a balett táncosoknál, mert „feladni” sosem szabad - ha már ennyi év tanulás, munka és energia fekszik bennük. 

5696   Amalgám • előzmény5695 2019-03-17 11:32:10

Elnézést kérek tőled, IVA, mert alább talán kicsit félreérthető voltam: természetesen nem feltételezem, hogy Az órák táncával vagy általában a balettbetétekkel kapcsolatos észrevételeid a tütüs, spicc-cipős előadásmód hiányára mennének vissza...

5695   Amalgám • előzmény5691 2019-03-17 11:21:38

Azért a tánckarból való kiemelés kérdésénél figyelembe kell venni azt a lehetőséget is, hogy a jelenlegi szerződtetési gyakorlat mellet az illető akár komoly szólótáncosi háttérrel rendelkező művész is lehet, aki külföldiként addig csak a karban kapott lehetőséget a társulatnál. Tehát megeshet, hogy a frissen kiemeltnek tűnő kartáncos valójában komoly művészi pályafutással és tapasztalattal, jelentős repertoár-tudással rendelkező magántáncos.

Ami az operaházi balettbetétek színvonalát illeti, ott azért kissé sommásnak és általánosítónak tartom a megállapítást. Az elmúlt napokban pl. jelentős figyelmet és sok kritikát kapott ezeken az oldalakon a Gioconda balettbetétje, amit én jó színvonalú kortárs koreográfiának tartok. Meg kell mondanom, hogy az első néhány percében engem is meglepett – bár láttam már BADORA produkciót, és nagyjából tisztában voltam vele, hogy milyen paradigmán belül mozoghat a koreográfus –, de utána ráéreztem az ízére, és végső soron elnyerte a tetszésem. Az tény, hogy nem egy tütüs, spicc-cipős, neoklasszikus alkotás volt, ami talán a legjobban illeszkedett volna a darabhoz és annak hagyományos felfogásához, hanem egy, a rendezéshez, a díszlethez és a helyhiányhoz alkalmazkodó modern, de messze nem érvénytelen koreográfia. Bennem inkább azzal hagyott némi hiányérzetet, hogy egyszerűen nem volt elég virtuóz, és ebben az értelemben egyrészt nem ért fel maradéktalanul a színvonalában valóban nehezen megközelíthető zenéhez, másrészt pedig nem szolgáltatta teljesen azt az élményt sem, amit Az órák táncának a darab esztétikai csúcspontjaként nyújtania kellett volna. Gyalázatos színvonalú azonban semmiképp sem volt, és a számomra kifejezetten szép művészi élményt adott. Az összképhez hozzá kell tennem azt is, hogy azon az előadáson, ahol én voltam, a balettbetét zajos közönségsikert aratott, ami mind a variáció végén, mind a tapsrend során egyértelműen megmutatkozott. Ráadásul egyértelmű, komoly közönségháláról volt szó, nem pedig arról, hogy Magyarországon mindig, mindekinek, mindenért jár a taps.

5694   Amalgám • előzmény5683 2019-03-17 08:27:07

Kedves Edmond Dantes, bocsásson meg nekem, de a számos színvonalas hozzászólása miatt érzett hála mellett sajnos úgy vélem, hogy ebben a posztjában most talán csak félreértésekről van szó: szerintem nincs célkeresztben a főigazgató, legalábbis komolyan és komoly helyen nem, a napokban lezajlott összecsapások pedig egyértelműen balettvilág-szintűek. A frissen végzett táncművészekre és orvosokra vonatkozó felvetését, illetve összehasonlítását továbbá azért nem értem, mert a táncművész és az orvos tudtommal ugyanazon jogszabály alapján ugyanolyan mértékű (arányú) hazai munkavállalási kötelezettséggel rendelkezik, így tehát az orvos nem szenved hátrányt semmiben és nem sérelmezhet joggal semmit. Amennyiben Önnek megbízható ellentétes információja van, kész vagyok azt a helyzet és a fórumon keletkezett tévedések tisztázása céljából érdemben megvitatni Önnel, de ebben az esetben feltétlenül kérnem kell, hogy nevezze meg és fejtse ki ezt a megbízható információt. A végzett balettnövendékek "külföldre engedése" számomra továbbá nehezen értelmezhető fogalom: nyilván nem kell senkit sem "elengedni" és nem lehet senkit sem "nem elengedni", mivel manapság bármelyik magyar állampolgár eleve szabadon vállalhat munkát külföldön, és azért ebből a szabadságból én nem szívesen engednék, ha már egyszer megvan. A felsőoktatási képzési idő vagylagos ledolgozásának, illetve megtérítésének kérdésében pedig lásd a táncosok és orvosok közötti teljes egyenlőséget... Egyébként nekünk már voltak korábban kölcsönös hozzászólásaink az utánpótlás kérdésében, és álláspontjaink valóban nem közeledtek: én tényleg nem értem, hogy miért pont a balettművészek magas nemzetközi mobilitási szintje jelenti a problémát, hiszen ez tipikusan az a terület, ahol a nemzetközi munkamegosztásban való részvétel érzékelhetően nagyobb előnnyel jár mind az érintettek, mind az ország számára, mint amekkora hátránnyal. Az Ön korábbi hozzászólásából (5607) arra következtetek, hogy a véleményét talán az operabalettnél alkalmazott külföldi művészek által képviselt szakmai nívóra vonatkozó személyes aggodalma is befolyásolhatja, amit viszont én személyes tapasztalataim és a társulat összetételére, számos művész szakmai életpályájára vonatkozó információim alapján nagyon nagy mértékben megalapozatlannak tartok.       

5693   Amalgám • előzmény5692 2019-03-17 07:20:36

Kedves IVA, a táncművészetis vizsgakoncerteknek az Operettszínházba történő áthelyezése mögött talán más ok is meghúzódhat. Állhat akár az is a háttérben, hogy Apáti Bence az e fórumon is publikussá vált balettigazgatói pályázatában olyan elképzeléseket fogalmazott meg, amelyek magukban rejthetik egy olyan, klasszikus balettet (is) játszó második balett-társulat felfejlesztésének a lehetőségét, amelyik fogadhatja a végzős táncművészetis növendékeknek azt a részét, amelyet az operabalett nem vesz fel, és amelyik esetleg külföldi ambíciókat sem dédelget magában. A magyar balettjátszás egyik komoly hiányossága, hogy a Nemzeti Balett mellet nem működik az országban klasszikus-romantikus repertoárral is legalább egy olyan "B" balett, mint amilyen Szlovákiában Pozsony mellett Kassa vagy Szlovéniában Ljubljana mellett Maribor, hogy a több vidéki társulattal felálló cseh balettéletről már ne is beszéljek. Ha ezek az elképzelések megvalósíthatónak bizonyulnának, az win-win-win szituációt jelentene: a közönség gyarapodna egy ebben a minőségében új, fejlődő balett-társulattal és annak műsorkínálatával; a jelentős részben a nemzetközi profikra alapozó, és mostanra már a hozzájuk igazodó belépési minőségi szintet is kíméletlenül érvényesítő operabalett zavartalanul megkövetelhetné azoknak a saját kiválasztási feltételeknek való megfelelést, amelyek révén reális esélye van lépést tartani az egyre erősödő nemzetközi kihívásokkal; az operabalett felvételi követelményeit nem teljesítő táncművészetis hallgatóknak pedig további elhelyezkedési lehetőség állna rendelkezésükre az ország határain belül. Nem tudom, hogy az Operettszínház fizikai infrastruktúrája a legalkalmasabb-e egy ilyen fejlesztésre, és abban sem vagyok biztos, hogy a "B" balettnek ugyanabban a városban kell működnie, ahol matinéidőben az "A" balettre is lehet jegyet venni 500 forintért úgy, hogy talán nincs is teljesen eladva a ház, de az ötlet mindenképp figyelemre méltó. A minőségileg rétegzett utánpótlás elhelyezkedésének kérdése a minőségileg a nekünk kellő értelemben nem rétegzett intézményrendszerben valóban a hazai balettélet egyik akut problémája, már persze akkor, ha a kérdést tényleg megoldani akarjuk, nem pedig instrumentális jelleggel felhasználni az operabalett vezetősége elleni támadásokban. Ebben az értelemben jelenleg tényleg szükség lenne az országban a "B" balettre, és lehet, hogy az Egyetemen ennek a lehetőségét látják most az Operettszínházban, ezért közelítenek feléjük. Meglehet, hogy Budapest és az Operett teljes perspektívában nem a legjobb fejlesztési bázis, és meglehet az is, hogy az utánpótlási források hazai és összeurópai kiszáradási folyamatának eredményeképp 20-30 éve múlva egy esetleges "B" balett is orosz-ukrán-japán-koreai táncosokat alkalmaz majd, de a mai napon talán még csak az a fontos, hogy megtaláljuk a balettvizsga áthelyeződésének lehetséges okait, amelyek közül az egyik akár az általam felvázolt is lehet. 

  
Műsorajánló
Mai ajánlat:
19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

Saki Kono zongora diplomakoncertje
BYRD: My Ladye Nevels Grownde
SOSZTAKOVICS: 7. (A-dúr) prelúdium és fúga, op. 87/7
SOSZTAKOVICS: 12. (gisz-moll) prelúdium és fúga, op. 87/12
SOSZTAKOVICS: 15. (Desz-dúr) prelúdium és fúga, op. 87/15
SOSZTAKOVICS: 24. (d-moll) prelúdium és fúga, op. 87/24
J.S. BACH: f-moll zongoraverseny, BWV 1056
Szokolay Balázs (zongora)
SOSZTAKOVICS: 2. (e-moll) zongoratrió, op. 67
Mikola Ivanovich Román (hegedű), Háry Péter (cselló)
Saki Kono (zongora)

19:00 : Budapest
Régi Zeneakadémia, Kamaraterem

Trio Encuentro: Tóth Kristóf (hegedű), Agárdi Eszter (gordonka), Szőcs Henrik (zongora)
"Kontrasztok"
SCHUBERT: 2. (Esz-dúr) zongoratrió, D. 929
RAVEL: a-moll zongoratrió

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Miklósa Erika (szoprán), Balázs János (zongora)
"Zongopera"
Donizetti, Verdi, Strauss, Piazzola áriái, Cziffra György átiratai és improvizációk
19:00 : Kaposvár
Szivárvány Kultúrpalota

Operát az Operából! – Belföldi turné
'Puccini Itáliája' operagála
Koncertszerű előadás

19:30 : Debrecen
Kölcsey Központ

Kiss Péter (zongora)
Kodály Filharmonikusok Debrecen
Vezényel: Vajda Gergely
LISZT: A bölcsőtől a sírig (Von der Wiege bis zum Grabe)
VAJDA GERGELY: Szomorú Vasárnap Variációk
LISZT: A-dúr zongoraverseny Nr. 2.
MENDELSSOHN: V. (D-dúr) ,,Reformáció’’ szimfónia, Op. 107.
A mai nap
született:
1857 • Ruggiero Leoncavallo, zeneszerző († 1919)
1858 • Ethel Mary Smyth, zeneszerző († 1944)