vissza a cimoldalra
2018-08-21
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (61026)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2283)
Társművészetek (1268)
Momus társalgó (6348)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4053)
Milyen zenét hallgatsz most? (24997)
Haladjunk tovább... (213)
Kedvenc előadók (2821)
Kedvenc művek (143)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11286)
A csapos közbeszól (95)

A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (1003)
Operett, mint színpadi műfaj (3663)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2841)
Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. (761)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1466)
Franz Schmidt (3168)
Élő közvetítések (7357)
High Fidelity - beállt a jégkorszak? (545)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4331)
Beethovenről - mélyebben (682)
Kolonits Klára (1075)
Jules Massenet ! Ki ismeri ? (303)
Wagner (2609)
Opernglas, avagy operai távcső... (20130)
Hozzászólások a Momus írásaihoz (6684)
Pantheon (2248)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Fórum - Lisztről emelkedetten (Búbánat, 2004-08-03 10:08:23)

 
811   Búbánat • előzmény768 2017-08-17 08:53:10
Most délelőtt, Bartók Rádió

9.30-10.00 „ Kritikus füllel”

Liszt Ferenc dal- és operaátiratait Farkas Gábor zongorázza

A kiadványról Mácsai János, Molnár Szabolcs és Ujházy László beszélget.

Szerk.: Katona Márta


(ism.)
810   Búbánat 2017-08-16 09:08:43
1880 tavaszán Kolozsvárott a Szent Mihály katedrálisban koncertezett Liszt Ferenc . A papa ezrede ideiglenesen éppen a városban állomásozott. Az idősb Lehár megengedte, hogy amíg ő ingyen hegedül a zenekarban, addig fia az egyik sarokban meghúzódva végighallgassa a koncertet. Lehár jóval később így emlékezett a kolozsvári napokra: „a hangverseny végén Liszt elbúcsúzott apámtól, aki a mester keze fölé hajolt és megcsókolta.”

Forrás: Gál Róbert: Óh lányka, óh lánykám… - Lehár az operett fejedelme (Rózsavölgyi és Társa, 2006)
809   Búbánat 2017-08-02 22:19:07
Nagy esemény Pétervár zenei életében Liszt Ferenc látogatása

Liszt Ferenc 1842. április 16-án érkezett meg Szentpétervárra. Huszadikai zongoraestjén hatalmas tömeg hallgatta. Soraikban számos ott élő finn, svéd, német, francia és lengyel is volt. A koncerten ott volt Vlagyimir Vasziljevics Sztaszov (Szentpétervár,1824. január 14. – Szentpétervár,1906. október 10.) zenekritikus, művészettörténész, esszéíró, levéltáros, politikai aktivista, aki érzékletes beszámolójában írja le, milyen hatást váltott ki Pétervárott a világjáró magyar komponista-zongoraművész megjelenése:

„A Nemesi Gyűlés dugig tömött termében egyszerre valami zaj hallatszott, mindenki arrafelé nézett, és megláttuk Lisztet, amint a galérián és az oszlopok mögött föl-alá járkált… Liszten fehér mellfodor volt, afölött díszlett az Aranysarkantyú-rend, melyet nemrég adományozott neki a pápa, és más kitüntetéseket is viselt láncocskákon, a frakk hajtókáján. Szikár alakja görbén meghajolt, és bár sokat olvastam híres ’firenzei arcéléről’, mely állítólag Dantéhoz teszi őt hasonlatossá, semmi szépséget nem találtam arcában… Annál inkább lenyűgözött óriási, hirtelenszőke sörénye a fején. Ilyen hajat senki sem mert viselni akkortájt Oroszországban, ez szigorúan tilos volt. A teremben sugdolózás támadt, észrevételek és megjegyzések hangzottak el Lisztről… Ekkor Liszt az órájára pillantott, eltávozott a galériáról, átfurakodott a tömegen és a dobogóhoz sietett, de ahelyett, hogy a lépcsőn ment volna fel, oldalról egyenesen felugrott az emelvényre, lerántotta kezéről fehér glaszékesztyűjét, a padlóra dobta, a zongora alá, mélyen meghajolt mind a négy irányban, olyan tapsorkán közepette, amilyent bizonyára nem hallottak még Pétervárott 1703 óta, és leült. A terem egy pillanat alatt hallgatásba merevedett, mintha mindenki egyszerre meghalt volna, és Liszt elkezdte, egyetlen hangnyi előjáték nélkül, Rossini Tell Vilmosának nyitányát. Mikor befejezte a nyitányt, a terem viharos tapsban tört ki, ezalatt Liszt gyorsan átment a másik zongorához, mely fordítva állt ott, és így cserélgette a zongorát minden egyes darabnál, úgyhogy a teremnek hol az egyik, hol a másik fele számára volt látható az arca… A hangverseny után Szerov és én olyanok voltunk, mint a megzavarodottak, alig szóltunk egymáshoz, és mindegyikünk haza sietett, hogy papírra vesse benyomásainkat, álmainkat, lelkesedésünket… Olyanok voltunk, mint a szerelmesek, vagy mint akiket mámor lepett meg. Nem csoda. Egész életünkben nem tapasztaltunk még ehhez hasonlót, sohasem találkoztunk még szemtől szembe ilyen szenvedélyes, zseniális és démoni természettel, mely hol szélviharként rohan, hol a gyengéd szépség és báj kellemét árasztja szét.”

Utolsó pétervári estjén Hummel H-moll koncertjét játszotta el. Amit Stein príma hamburgi pianista tett népszerűvé a közeli Helsinkiben. A mester 1842. május 29-én este indult el Pétervárról az esti gőzhajóval. Sokan elkísérték a Finn Öböl kijáratánál fekvő Kronstadt erődszigetig. A finn és svéd partok előtt utazott végig. Harmincadikán már Párizsban játszott…

(Forrás: Abody Béla: Az Opera fellegvárai – Zeneműkiadó, Budapest, 1967 - "Pétervár - Leningrád")
808   Búbánat • előzmény703 2017-07-31 11:05:16

Széchényi Imre élete és kapcsolata Liszt Ferenccel

Szerző: Széchényi Kálmán

Mindeddig csak azok a történészek ismerték Széchényi Imre nevét, akik belterjesen foglalkoztak az Osztrák-Magyar Monarchia és a Német Császárság történelmével. A helyzet számomra megváltozott, amióta kezembe kerültek dédnagyanyám, gróf Széchényi Dénesné szül. Mariette Hoyos grófnő naplójának kivonatai. Mariette Széchényi Imre sógornője volt, és miután megözvegyült, Maria Josepha főhercegnőnél (az utolsó magyar király és osztrák császár, Károly édesanyjánál) egy ideig a főudvarmesteri tisztséget töltötte be. Mariette naponta Bach-műveket zongorázott, és szalonokban, de alkalomadtán nyilvánosan is, Schubert-, Schumann- és Mendelssohn-dalokat énekelt. Leírta, hogy Liszt megtanította neki néhány saját dalát. Nagy meglepetésemre megtudtam, hogy Mariette gyakran játszotta sógorával együtt annak négykezes zongoradarabjait, és hogy dalainak zömét ő adta elő először. 1920-ban ezt írta az immár 82 éves dáma a naplójába: „…még egyszer megpróbáltam Imre sógor dalait énekelni.“ Valószínűleg ez alkalommal foglalkozott valaki utoljára e dalokkal újrafelfedezésük előtt. Azóta könyvtárakban, archívumokban és privát gyűjteményekben Széchényi Imre 100 szerzeményét találtam meg, köztük 32 dalt és 15 négykezes zongoraművet. Sárvár-felsővidéki gróf Széchényi Imre 1825-ben született Bécsben. Édesapja Lajos (a híres reformpolitikus István bátyja), az az egyetlen Széchényi, akit ismer a zenetörténet, mert Schubert megzenésítette két versét („Der Flug der Zeit“, „Die abgeblühte Linde“), és neki ajánlotta „A halál és a lányka“ című dalát. Széchényi Lajos azon kívül, hogy szép költeményeket írt, alkalomadtán komponált is. Bécsi szalonjában feleségével, Françoise von Wurmbrand osztrák grófnővel együtt adott fogadásain kora leghíresebb személyiségei, müvészek, politikusok és hadvezérek fordultak meg, mint például Grillparzer, Andersen, Liszt, Donizetti, Metternich herceg, Windischgrätz és Jelačić tábornok. A gróf a fiatal Liszt Ferencet 1835-ben mutatta be szalonjában. Imre ezek szerint már 10 éves kora óta ismerhette Lisztet. Nagybátyja, Széchenyi István révén is megismerhette őt, hiszen István 1839 óta szoros kapcsolatban állt Liszttel: Pozsonyban találkoztak először, amikor Liszt – Pestre utaztában – ott töltött pár napot és két koncertet is adott december 20-án és 22-én; kedvéért még az országgyűlés ülését is elnapolták. Már megismerkedésük alkalmával is kölcsönösen mély benyomást tettek egymásra. István naplójából tudjuk, hogy ezt követően is többször találkoztak, különösen 1846-ban voltak sokat együtt Pesten. 1846. március 23-án pedig Liszt Széchényi Lajos és István vendége volt. Imre első találkozása Liszttel ugyan nem dokumentált, de fentiek alapján nagyon valószínű, hogy ez 1848 előtt történt. Minthogy Széchényi Lajos Zsófia főhercegnő, Franz Josef (Ferenc József) és Maximilian (Miksa) édesanyjának főudvarmestere volt, édesapja hivatása révén Imre együtt nőtt fel a bécsi udvarban Ferenc Józseffel és Miksával, a későbbi osztrák illetve mexikói császárral. Magántanárok tanították, zenei neveltetéséről sajnos nem maradt fenn információ. Tény az, hogy 20 éves korára kiművelt emberfő lett, kitűnően zongorázott, komponált és öt nyelven beszélt. Húsz éves korában diplomáciai szolgálatba lépett, először Rómába, 1848-ban Stockholmba, 1850-51 között Frankfurtba, 1852-ben Brüsszelbe és Párizsba, 1854 közepétől Szentpétervárra helyezték. Gróf Esterházy Bálintot, az ottani nagykövetet 1857 végén súlyos betegsége miatt szabadságolták, attól kezdve a 32 éves Széchényi Imre vezette a követséget. 1860-ban nápolyi követté nevezték ki. Itt életveszélyes szituációba kerül, amikor Garibaldi körülvette és ostromolta Gaeta várát, ahová Széchényi Imre II. Ferenc nápolyi királlyal és annak feleségével, Mária Zsófia királynővel (Erzsébet magyar királyné húgával) együtt menekült. A várban éhínség és járvány tört ki, a védelem nehéz volt, a katonák nem akartak harcolni, II. Ferenc le akart mondani. Mária királyné azonban el volt szánva a kitartásra. Beosztotta a tartalék élelmet, ápolta a sebesülteket, végül maga is fegyvert fogott. A nápolyi királyság azonban minden hősiesség ellenére megbukott. Ezt követő hosszabb római tartózkodás után Imre 1864 júliusában nem fogadta el a tervezett áthelyezését Szentpétervárra, hasonlóképpen visszautasította novemberben a koppenhágai képviselet átvételét. 1865-ben Nagymarton körzete országgyűlési képviselővé választotta, ekkor megszakította diplomáciai tevékenységét, és birtokaira vonult vissza. 1878-ban az Osztrák-Magyar Monarchia berlini nagykövete lett, amely minőségében 14 éven át szolgált. Osztrák részről ő vezette azokat a tárgyalásokat, amelyek 1881-ben a három európai császár közötti egyezményhez vezettek („Dreikaiservertrag“, amely az osztrák és német császár, valamint a cár között jött létre), ő írta alá Ferenc József nevében 1885-ben a Berlini Egyezményt („Kongo-Konferenz“) és a Monarchia csatlakozását a Földközitengeri Szerződéshez („Mittelmeerabkommen“). Sok más egyéb tevékenységével jelentősen hozzájárult az Osztrák-Magyar Monarchia és Németország közötti békés, baráti kapcsolatok kifejlődéséhez. Érdemei elismeréseképpen Ferenc József császár Széchényi Imrét aranygyapjas lovaggá ütötte, II. Vilmos császár pedig a legmagasabb porosz renddel, a „Fekete Sas“-sal tüntette ki. Pályafutása során nemcsak világot látott, hanem kapcsolatrendszere is hihetetlenül kitágult, óriási áttekintést szerzett a művészetekről, ezen belül az európai zenei életről. Frankfurtban megbarátkozott Bismarckkal, a későbbi német kancellárral, Szentpétervárott Johann Straussal és Zichy Mihállyal, Rómában Reményi Edével és Liszt Ferenccel, akivel a korábbi ismeretség barátsággá ért, Velencében Dolgorucky hercegnővel, Berlinben Vilmos császárral, aki később látogatást tett Horpácson, Marcella Sembrich primadonával, Alfred Grünfeld csellistával, Budapesten Mihalovich Ödönnel, Erkel Ferenccel és Apponyi Alberttel, Bécsben a világhírű Hellmesberger Quartettel, hogy csak a fontosabb barátságokat említsem.

A diplomáciai szolgálattal párhuzamosan futott zeneszerzői pályája. Már 1845-ben megjelent nyomtatásban a „Bölcsődal“, Eőry Béla versére. 1852-ben jelentkezett első zongorára írott polkáival, 1853-ban megjelent az első három nagyzenekarra hangszerelt polkája. Szentpétervárott főként polkákat, mazurkákat, csárdást és keringőket komponált, amelyek közül sokat zenekarra hangszerelve is publikált. Szentpétervárott ismerkedett meg az ifjabb Johann Strauss-szal, akivel ott gondtalan agglegényéveket töltött el, és életre szóló barátságot kötött. Strauss többször adott elő koncertjein Széchényi-műveket, két kompozícióját pedig neki ajánlotta (Op. 215 „GedankenflugWalzer“, Op.182 „Széchényi-Marsch“). Egy szerelmi kaland után Straussnak menekülnie kellett Szentpétervárról, ügye Imre segítsége nékül csúnyán végződött volna. Széchényi Imre az 1850-es években összesen 34 zongorára írt táncot és indulót, továbbá 15 zenekari táncot jelentetett meg nyomtatásban. Három nagyzenekarra írt tánca kiadatlan maradt. Tudomásunk van egy 1855-ben Nagycenken, Széchenyi Istvánnénál rendezett zenei estről, ahol többek között az akkor 30 éves Imre kompozicióit is játszották. Széchényi táncai ebben az időben már elterjedtek és kedveltek voltak. Példaképpen említem, hogy 1856-ban, Bad Kreuznachban a fürdőhelyi zenekar meglepte Imre öccsét, Dénest, Széchényi-polkák előadásával. Erről az eseményről maga Dénes így számol be: „1856. június 17. Bad Kreuznach, Hotel Oranienhof. Az első nap, reggeli előtt a zenekar polkákat játszott Imrétől. Mindjárt a második napon egy szerenádot kaptam. Kiderült, hogy a karmester azt hitte, én vagyok a polkák szerzője. Amikor felvilágosítottam őt, hogy én csak a zeneszerző öccse vagyok, csalódott lett és megsértődött.” A nápolyi királyság 1861-ben bekövetkezett bukása után Széchényi Imre 1864-ig Rómában volt szolgálatban, ott ház és személyzet állt rendelkezésére. Liszt fő tartózkodási helye 1861 és 1870 között ugyancsak Róma volt. Így Imrének lehetősége volt arra, hogy a Széchényiek Liszthez fűződő hagyományos kapcsolatát tovább ápolja. Sajnos nincsenek adataink Széchényi Imre és Liszt korai római kapcsolatáról az 1861-64 közötti években. Mariette 1864-es naplóbejegyzéseinek Liszttel kapcsolatos részei azonban már korábbi intim kapcsolatra engednek következtetni. 1864 januárjában Imre meghívta öccsét, Dénest családjával együtt Rómába. Olaszországban összesen öt hónapot töltöttek, május 18-án utaztak haza. Dénes útra kerekedett feleségével, Mariettel, Imre (családi becézés szerint Imce) nevű kisfiúkkal és a személyzettel (gyermekgondozónő, komorna és komornyik). Imre, a „világ legszeretetreméltóbb sógora“, hatalmas virágcskorral várta öket a római pályudvaron, majd hintójával a Via del Babuino 59. szám alatti házhoz vitte őket, amelynek a szalonjából természetesen nem hiányzott a zongora. Imre hintóját két-, négy- vagy ötfogatos felállásban egész idő alatt a család rendelkezésére bocsájtotta, így be tudták vele cserkészni a környéket. Hamarosan megérkezett a család régi barátja, Odo Russel (a későbbi angol berlini nagykövet, 1879-től báró Ampthill) is, akivel Mariette „Imre újonnan komponált elragadó négykezes keringőit“ játszotta. Imre kitűnően bútorozott reprezentatív házában sokat muzsikáltak. A német nyelvű napló négy Liszttel történt találkozásról számol be. 1864. február 12-én betoppant Dénesnékhez látogatásra Liszt és megígérte, hogy következő szombaton (tehát február 20-án) játszani fog náluk. Március 18-án Liszt és Odo Russel náluk vacsoráztak és nagyon sokat zenéltek. Odo „magával ragadóan“ énekelt. Liszt betanította Mariette-nek néhány „körülményes, dallamtalan-rapszódikus dalát, ami fáradságos kunszt volt.“ Kár, hogy nem tudjuk, mely dalokról van szó. Érdekes, hogy annak idején Liszt dalai még zenerajongó körökben is mennyire szokatlanoknak, hallatlanul új hangvételűeknek tűntek. Április 6-án részt vettek egy zenei estén, amelyen Liszt működött közre. Mariette ez után az este után megjegyzi: nem gondolja, hogy Liszt komolyan szerzetes óhajtana lenni, bár igen átadja magát a jámborságnak – inkább talán azt szeretné elérni, hogy pápai zeneigazgatóvá nevezzék ki. Sajnos nem írja le, hogy mely megfigyelése alapján vonta le ezt a következtetést. Római tartózkodásuk alatt többször összejöttek Reményi Edével is, aki hegedűjével minden alkalommal nagy élvezetet nyújtott a családnak és mindenkori számos vendégének. Igy például április 27-én zenei estét rendeztek, amelyen Reményi olyan „magával ragadóan játszott, hogy varázslatos melódiái és szenvedélyes játéka a fél éjszakán át tovább vibrált bennünk“. Mariette rendszeresen énekórákat is vett Rómában, koncertekre jártak. IX. Pius pápa magánkihallgatáson fogadta az egész Széchényi-családot. Április 19-én Imre a követséggel Civitavecchia kikötővárosba utazott, hogy elbúcsúztassa Miksa császárt és udvarát, akik másnap hajóra szálltak Mexikó felé. A következő évtizedet (1865-1875) Széchényi Imre többnyire Magyarországon töltötte. 1865 végén feleségül vette Sztáray-Szirmay Alexandra grófnőt. Alexandra jó zongorista volt, gyakran játszotta férjével együtt annak négykezes kompozicióit. Ragyogó vendéglátó lévén, nagyban hozzájárult a házaspár által rendezett sok-sok zenei est mindenkori sikeréhez. Szeretetreméltó személyisége elbűvölte vendégeit. Levelezett Liszttel is; a mester halála után 17 évvel azt írta, hogy „a Liszttel való baráti kapcsolat legszebb emlékeim közé tartozik.“ Imre ebben az időszakban sokat komponált, de sajnos csak nagyon keveset publikált. 1867-ben hat dala jelent meg francia költők verseire „Six romances“ címmel, amelynek első dalát, a „Cendrillon“-t („Hamupipőke“) sógornője, Mariette már 1866. március 13- án elénekelte a Vigadó nagytermében egy jótékonysági hangversenyen. Ugyanő két hónappal késöbb Karlsbadban lépett föl Mendelssohn-, Schumann- és Széchényi-dalokkal egy koncerten, amelyen Zsófia főhercegnő és Ferenc Károly főherceg is jelen voltak.

Széchényi Imre 1870 januárjától négy éven át sok zenei estélyt adott pesti szalonjában (Nádor utca 12). Az első soirée-t januárban kilencven vendége élvezhette, a műsor kizárólag saját kompozíciókból állt. Sógornője nagy sikerrel adta elő több dalát. Liszt 1871. február 1-i, Carolyne Sayn-Wittgenstein hercegnének írt leveléből tudjuk, hogy február 3-án részt vett Konstantin von Hohenlohe-Schilligsfürst herceggel (Carolyne vejével) együtt Széchényi Imre nagy zenei estélyén, amelyet Széchényi „saját szerzeményei tiszteletére“ adott. Dénes és Mariette 1871 március első felében tartózkodtak Pesten. Mariette két különlegesen sikerült zenei estélyről tett említést naplójában, melyeken Liszt, Reményi és a Hellmesberger-vonósnégyes működött közre. A március 8-i első soirée-ről, amelyet Széchényi Imre otthonában tartottak, beszámol a sajtó is. Széchényi Imre válogatott dalait Mariette és Pauli Richárd énekelte, első vonósnégyesét pedig a Reményi–Plotényi–Spiller–Szuk vonósnégyes játszotta. Ezen az estén elhangzott Liszt „Orpheus“ szimfonikus költeményének kamara- átirata is, amelyet Liszt és Mihalovich zongorán, Reményi és más hangszeres művészek közreműködésével adtak elő. A második soirée programjáról, amelyen a Hellmesberger vonósnégyes játszott, sajnos nincsenek adataink. Tudjuk azonban, hogy Hellmesbergerék december 20-i pesti koncertjükön eljátszották Imre 2. vonósnégyesét. Liszt leveléből és Legány “Liszt Ferenc Magyarországon 1869-1873” című könyvéből tudjuk, hogy Liszt Széchényi Imre, Michalovich és Reményi társaságában 1871. december 26–án a “Krisztus” oratórium első részének próbáira és december 31-i, Anton Rubinstein által vezényelt előadására Bécsbe utazott. Január elején Imre bemutatta Bécsben Lisztet édesanyjának, Françoise Széchényi szül. Wurmbrand-Stuppach grófnőnek, aki 75. születésnapját 1872. január 21-én készült ünnepelni. Liszt megígérte, hogy 9-én ismét meglátogatja őt és zongorázni fog neki neki, de már január 8-án visszautazott Pestre, és ezért a látogatást az utolsó pillanatban lemondta: csak Pozsonyba kirándult el Bülow egy koncertje kedvéért január 19-én, egyébként április 1-ig folyamatosan Pesten maradt. Széchényi Imre 1872. február 16-án rendezett pesti zeneestélyén volt Liszt “Epithalamium” című, Reményi Ede és Fáy Gizella esküvőjére írt nász-zenéjének ősbemutatója Liszt és Reményi előadásában. 1872-ben jelenik meg Imre „Là bas” (“Ott lenn”) című dala az Apollo folyóirat mellékletében. A magyarországi évek bő dalterméséből nem publikál többet. Kéziratban ránk maradt több dátum nélküli, de valószínűleg ebben az évtizedben, német romantikus költők verseire komponált dala. Egyetlen kivételt képez ebben a csoportban a francia „Le rosier“ című duett szopránra és csákányra zongorakísérettel. (A csákány sétapálcába épített biedermeyer furulya volt.) Ez a zeneirodalom egyetlen duettje erre az együttesre. A duett házi használatra készült, abban az időben játszották, mikor még Imre és Dénes családja együtt lakták a horpácsi kastélyt (1872-ig). Mariette énekelt, Dénes csákányozott és Imre kísérte őket zongorán. Liszt kétszer is meglátogatta Széchényiéket a Sopron közelében fekvő Horpácson. 1872-ben két hetet tölt ott október 29 és november 10 között. Október 29-én ezt írja Carolyne Sayn-Wittgenstein hercegnének: “…elfelejtettem beszélni Önnek Horpácsról, igen kellemes kastély, építészeti stílus nélkül, egy település végén. Széchényi sonkához hasonlítja itteni birtokát – a kastély a csont végén fekszik. Van itt egy igen jó állapotú kápolna, ahol Széchényi gróf káplánja misézik minden nap fél kilenckor. Raiding nincs messze – talán teszek majd egy kirándulást oda.“ Egy hét múlva Mihalovich is Imre vendége. Együtt látogatják meg Liszt szülőfaluját, Raidingot (Doborjánt). Liszt második horpácsi látogatása hosszabb volt, 1874. január 15-én érkezett Bécsből és csak február 18-án utazott tovább Budapestre. Horpácsi tartózkodása alatt komponálta „A holt költő szerelme“ című melodrámáját Jókai Mór versére. Tartózkodása alatt február 12-én koncertet adott Sopronban. Erről így írt Carolyne-nak feburár 18-án: „A Soproni Újság beszámolt önnek a koncertről, amely igen jól sikerült. [….] Az Esterházyak és a Széchényiek igen szívélyesek voltak irányomban. Madame Dönhoff [szül. Di Camporeale hercegnő] Széchényi Imre meghívására pár órát töltött Horpácson, és eljött Lenbachhal [német festő] és Wartenegg úrral együtt a soproni koncertre.“ Január végén Dénes és Mariette is csatlakoztak a társasághoz, ők egy hetet töltöttek Horpácson. „Mariette úszott a zenében.“ Liszt így írt róla Carolynenak: „Mariette úrhölgy igen bájos, temperamentumos és jó humorú. Csodálatosan énekel, főként sógorának, Imrének számos dalát, – a férje pedig imádja.” Meghívták Apponyi Albertet és Mihalovich Ödönt is, és az egész társaság együtt muzsikált, baráti kapcsolatuk igen elmélyült. Erről maga Liszt is beszámolt Carolyne-nak Pestről 1874. március 8-án: „Bensőséges barátságunk Apponyival és Mihalovichcsal egyre erősödik. Naponta meglátogatnak, és amióta Horpácson voltunk Széchényiéknél, a ‚3 horpácsi‘-nak nevezzük magunkat!“ Lisztnek egy kis kellemetlensége is volt Horpácson, és ismét Széchényi Imre közreműködésére volt szükség egy női üldöző elhárításához, mint Strauss esetében Szentpétervárott. Legány így számol be „Liszt Ferenc Magyarországon 1874-1886“ című könyvében a horpácsi idillikus környezetben igazán váratlan botrányról: „ A mit sem sejtő Liszt elé betoppan a misén Voigt Hortense Weimarból. Rögeszmeként forgatja magában régen a gondolatot, hogy neki kell meghoznia Lisztnek a házasság boldogságát. Liszt nyomban a sekrestyébe vezeti, a pap gondjaira bízza, és szobájába zárkózik. De a hölgy négy-öt napig a kastély körül ólálkodik, amíg Széchényi is meg nem sokallja. Akkor Budapestre megy, megtelepszik szállodákban…mindenhol Liszt feleségének adja ki magát. … [Liszt] csak a nagy emberek nagy közönyét szegezheti szembe a hitelrontásnak.“ 1873. január 12-én játszotta Liszt először Budapesten „Bevezetés és magyar induló“ című művét, amely Széchényi Imre egy kiadatlan, de kéziratban ránk maradt négykezes indulójának feldolgozása. Liszt 1873. március 21-i koncertjén a pesti Vigadóban műsorára tűzött két dalt Széchényitől („Lebensglück“ és „Waldeinsamkeit“), amely Semseyné Csáky Irma grófnő előadásában hangzott el. A „Lebensglück“ kottája sajnos ma már nem lelhető fel. Széchényi Imre aktívan támogatta Lisztet a budapesti Zeneakadémia megvalósításában. 1873-ban elvállalta egy héttagú albizottság vezetését az „Enquète Musikhochschule in Budapest“ keretében. Az albizottság tagjai Széchényi mellett Erkel Ferenc, id. Ábrányi Kornél, Liszt Ferenc, Volkmann Róbert, Richter János és Bartay Ede voltak. 1875-78 között Széchényi Imre ismét sokat utazott külföldön. Gyakran tartózkodott Velencében. Továbbra is sokat komponált, de minthogy semmit sem publikált, valamennyi Velencében előadott műve elveszett. Mariette-től tudjuk, hogy 1876 januárjában és februárjában több gazdag programú koncertet adott saját műveiből Dolgorucky Mária hercegnő velencei palotájában. A műsorok fénypontja egy zenekari keringő volt. Ezenkívül elhangzottak nyolckezes zongoradarabok, dalok és duettek cselló- és kürtkísérettel. Velencében találkoztak Liszttel is, aki erről 1876. február 17-i levelében így számol be Carolyne-nak: „Csaknem semmi mondandóm sincs Önnek Velencéről, ahol senki mással nem találkoztam, mint a Széchényiekkel, és náluk egy fél tucat ismerősükkel, akik az Ön számára érdektelenek.“ 1878. február 7-én Imre ismét koncertezik Velencében zenekari keringőivel, ez alkalommal báró Pilat konzulnál. 1876. augusztus 19-én Bayreuthba kísérte Mariette-et, ahol Liszt megismertette őket Cosimával és Wagnerrel. 1877 február 24-én Bécsben egy Richard Metternich hercegnél, az egykori kancellár fiánál tartott zenei estén ragyogó sikert arattak Széchényi Imre négykezes zongorára és fuvolára írott keringői. Mariette négykezes partnere Metternichné szül. Sándor Paulina volt. Ezek a művek is elvesztek.

Széchényi Imre 1878 és 1892 között Berlinben sokrétű diplomáciai tevékenysége mellett is tovább komponált, és végre néhány művét meg is jelentette. 1881. április 27-én egy Bülow által vezényelt Liszt-hangverseny után Liszt Széchényi Imrénél vendégeskedett. Valószínű, hogy ez alkalommal látta a két barát egymást utoljára. A követségen tartott fogadásain mindig sok zene szólalt meg, de itt természetesen figyelembe kellett vennie a német császári család és egyéb vendégei ízlését is. Többször fellépett a követségen például Benczy Gyula cigányzenekara, koncertezett ott a híres bécsi Udl- éneknégyes, Zichy Géza balkezes zongoraművész, Nachez Tivadar hegedűművész és Heinrich Grünfeld gordonkaművész is. Grünfeldnek komponálta Széchényi „Berceuse“ című művét, amely 1887 októberében meg is jelent nyomtatásban. Egy olyan estélyről is van tudomásunk, amelyen kizárólag saját művei hangzottak el meghívott világhírű zeneértők és előadóművészek előtt. Erről Mariette ezt írta naplójába 1886 májusában: “Az 50-60 főből álló publikumot felvillanyozta Imre keringő-szvitje. Én voltam az egyetlen dilettáns közreműködő, rajtam kívül csak hivatásos előadóművészek léptek fel. Énekeltem franciául, németül, gordonka kíséretével és anélkül. Fényes siker volt, ami nagyon hízelgő, mert a kompetens bírák között olyan hírességek voltak, mint Klindworth, Marianne Brandt, Artôt, Strauss stb." A programot sajnos nem ismerjük. Kik voltak ezek a személyiségek? Johann Strausst nem kell bemutatni. Karl Klindworth Liszt-tanítvány akkoriban híres német komponista, karmester és zeneszerző volt. Marianne Brandt a berlini Udvari Opera altistája (Liszt számos művének is kitűnő előadója) volt. Désirée Artôt, szintén énekesnő, Brüsszelben, a párizsi nagyoperában, a milánói Scalában és Berlinben aratta sikereit; Csajkovszkij is beleszeretett, de a tervezett házasság nem jött létre. A berlini újságok beszámoltak néhány nyilvános koncertről is, amelyeken Széchényi Imre egyik-másik kompoziciója műsoron volt. Ezekből tudjuk, hogy 1886. május 5-én a királyi színpadon Paul Kalisch és Maria Theresia Renard Széchényi-dalokat énekeltek. 1890. június 11-én Marcella Sembrich, a Metropolitan Opera sztárénekesnője, a Kroll Operában ráadásként az „Amor soreno“ című zenekari dalt énekelte, amelynek nemcsak zenéjét, hanem szövegét is Széchényi Imre írta. 1891 áprilisában Weisz József zongoraművész Széchényi Imre „Magyar ünnepi induló“-ját saját feldolgozásban játszotta el. 1887 decemberében megjelent Imre hat négykezes zongoraműve, a „Magyar ünnepi induló“, a „Magyar fantázia“, egy csárdás és három keringő, 1889 augusztusában két dala („Waldeinsamkeit“, „Ja, Winter war es“). 1892 januárjában publikálta utolsó hat dalát. Az ötödik dal, a „Lieto amor“ valószínűleg az előbb említett „Amor soreno“ változata, zenekar helyett zongorakísérettel. Széchényi Imre 1892 őszén történt nyugalomba vonulása után birtokain gazdálkodott. Modernizálta gazdaságát. Jeles tehenészetet alapított, Svájcból hozatott teheneket és bikát. Fajbikáit nagy haszonnal adta el. Övé volt a megye minőségileg legértékesebb tehenészete. Kertészete is híres volt, egész Európába szállított gyümölcsfa oltványokat. Ezenkívül természetesen komponált is, de nem publikált. Kéziratban maradt ránk utolsó műve, „utolsó nyári keringőnk Horpácson 1894“ megjegyzéssel.

1897-től kezdve gyógyíthatatlan idegbetegségben szenvedett. Halálát végül is tüdőgyulladás okozta. 1898. március 11-én húnyt el Budapesten. Széchényi Imre műveit újrafelfedezésük után egyre gyakrabban játsszák európai koncerttermekben. Salzburg, München, Budapest, Bécs, Pozsony, Bologna stb. voltak eddig a színhelyek.
2016-ban húsz koncerten vették műveit műsorra, egy dalkoncertet a Bartók Rádió is közvetített. 2014-ben megjelent az első CD válogatott műveiből „Imre Széchényi: Forgotten compositions“ címmel a Hungaroton gondozásában. Már elkészült két újabb CD-felvétel is, amelyek 2017-ben jelennek meg. Az egyik 22 dalt mutat be az MDG gondozásában, így a Hungaroton-felvétellel együtt Széchényi Imre valamennyi dala meghallgatható lesz. A másik CD pedig az összes zenekari polkáját fogja tartalmazni a Naxos cég kiadásában.

Forrás: http://www.lisztsociety.hu/27.ujsag-2017.aprilis.pdf; Liszt magyar szemmel - XXVII. szám - 2017. április ● The Hungarian View of Liszt - Nr. 27 - April 2017
807   Búbánat 2017-07-31 10:51:01
Liszt magyar szemmel - XXVII. szám - 2017. április ● The Hungarian View of Liszt - Nr. 27 - April 2017


Tartalomból:

Széchényi Imre élete és kapcsolata Liszt Ferenccel
806   Búbánat • előzmény805 2017-07-31 08:24:46
Szép írás!
805   Ardelao 2017-07-31 00:57:41

Liszt Ferenc emlékére, aki 131 évvel ezelőtt, ezen a napon hunyt el(1886. július 31.)

Egy írásával emlékezem a nagy zongoraművészre és zeneszerzőre.



„A mindenható művész”

Liszt Ferenc írása


„Mi mind, akik Isten kegyelméből abban a szerencsében részesültünk, hogy művészek lehetünk, - akiket a természet maga választott ki az örök Szép tolmácsául; mi mind, akik azzá lettünk, a hódítás jogán éppúgy, mint a születés jogán, - kezünk akár a márványt vagy a bronzot teszi hajlékonnyá, akár a szétsugárzó ecsetet kezeli, vagy a fekete karcolótűt, mely lassan vési vonalait a jövő javára, akár a billentyűzeten fut végig, vagy azt a pálcát ragadja meg, mely este egy zenekar tüzes falanxainak parancsol, akár az építésnek, Urániától kölcsönzött körzőjét. Melpomenének vérben ázott tollát, Polyhymniának könnyáztatta tekercsét, vagy Kliónak az igazság és az igazságosság hangolta lantját tartja, - mi mind azt tanuljuk a most elvesztett művésztől, hogy utasítsunk vissza mindent, ami nem függ össze a Művészet legjava törekvéseivel; tanuljuk meg tőle, hogy minden erőnket összeszedve igyekezzünk mélyebb barázdát húzni, mint amilyen a nap divatja! A magunk személyére nézve mondjunk le a művészi hívságnak és romlottságnak ebben a szomorú korszakában mindenről, ami a művészethez méltatlan, ami nem tartalmazza egy darabkáját annak az örök és testetlen szépségnek, amelyet a művészetnek rendelt kötelessége felragyogtatni, hogy maga is ragyoghasson!

Juttassuk eszünkbe a dórok antik imáját, melynek egyszerű szövege oly áhítatosan költői volt, mikor arra kérték az isteneket, hogy adják meg nekik „a Jót a szép által!” Ahelyett, hogy annyit törnénk magunkat, hogy a tömegeket magunkhoz vonzzuk s mindenáron tessünk nekik, inkább tegyünk úgy, mint Chopin; azon igyekezzünk, hogy égi visszhangját hagyjuk magunk után annak, amit éreztünk, szerettünk és szenvedtünk!

Végül tanuljuk meg tőle s a példából, amelyet örökül hagyott ránk, hogy azt követeljük magunktól, ami rangot ad a művészet misztikus köztársaságában, inkább, mint hogy a jelentől kérjük, - tekintet nélkül a jövőre – a könnyű koszorúkat, amelyek alig halmozódnak föl, máris elhervadnak és feledésbe mennek!”

Hankiss János fordítása
Megjelent: „Liszt Ferenc az író” című könyvében
Rózsavölgyi és Társa Kiadása
Budapest, 1941.
804   Búbánat • előzmény803 2017-07-22 09:21:32
Lemaradt: Kocsis Zoltán-koncert


(MTA Kongresszusi Terem, 1976. április 21.)
803   Búbánat 2017-07-22 09:16:43
Bartók Rádió mai műsorán szerepel

17.34 – 19.00 Kocsis Zoltán zongorázik

1. Beethoven-Liszt: V. szimfónia
2. Liszt: Velence és Nápoly - a) Gondoliera, b) Canzone, c) Tarantella
3. Wagner-Liszt: Trisztán és Izolda - Izolda szerelmi halála
4. Liszt: XI. magyar rapszódia
5. Wagner-Kocsis: Az istenek alkonya – zárójelenet
6. Bartók: Román népi táncok
802   Búbánat 2017-07-18 09:26:13
Bartók Rádió ma esti műsorán szerepel:

19.00 -19.30 Összhang
- a zenei élet aktualitásai

1. A MÜPA új évadáról

2. Liszt magyar szemmel - A magyar Liszt Társaságról

Szerkesztő - műsorvezető: Katona Márta
801   Búbánat • előzmény797 2017-07-08 20:47:37
Igazán nagyon kíváncsi vagyok Závodszky Zoltán és
Rethy Eszter alakítására is, akik nem más - kitalált - valakit személyesítenek meg a filmben, hanem "magukat adják" - énekhangjukon is...
800   Búbánat 2017-07-08 20:42:58
Meg sokkal érdekesebb, hangulatosabb film, mint a később keletkezett televíziós-sorozat vagy a belőle készült egészestés mozi; nem életrajzi elemekkel tele zsúfolt filmalkotást láthatunk a képernyőn...
799   Búbánat • előzmény798 2017-07-08 20:40:40
Sajnos, a YouTube-ról letiltották a felvitt filmet - ezért is nagyon fontos a ma éjszakai televíziós sugárzás - DVD-re, vidóra felvehetjük - személyiségi jogok ide vagy oda...
798   Búbánat • előzmény797 2017-07-08 20:16:47
„Szerelmi álmok”
797   Búbánat 2017-07-08 20:15:12
2017. július 08. (szombat)

21:35 - Duna World

[url] http://youtube-filmek.info/film/2676/szerelmi-almok-1935 „Szerelmi álmok” [/url]

magyar romantikus film, 92 perc, 1935, FF

Duday Mária grófnő báró Eötvös Péter menyasszonya. De amikor találkozik Liszt Ferenccel, házasság helyett inkább Weimarba megy, hogy tanítványa lehessen. Ott hamarosan beleszeret Liszt kedvenc tanítványába, Franz Wendlandba. A féltékeny báró nem képes elviselni menyasszonya elvesztését, és párbajra hívja ki az ifjú zongoristát.

Szereplők:

Táray Ferenc (Liszt Ferenc)
Z. Molnár László (gróf Duday Imre)
Báthory Iza (Madelaine)
Sulyok Mária (Mária, Duday lánya)
Földessy Géza (Eötvös Kálmán báró)
Dénes György (Usla kapitány)
Kürthy József (Pekry báró)
Halmay Tibor (Péter, Liszt tanítványa)
Gózon Gyula (Kovács János)
Pethes Sándor (Spiridon, Liszt mindenese)
Závodszky Zoltán operaénekes (mint Závodszky Zoltán)
Rethy Eszter Operaénekesnö (mint Réthy Eszter)
Csatho Gitta (mint Csathó Gitta)
Zala Karola (Duday Mária nagymamája)
Lili Berky (mint Berky Lili
Bókay Ferenc (Pali, tisztiszolga )
Harsányi Rezső (Ezredes)
Ráthonyi Ákos (Tanítvány)
Berczy Géza (Liszt Ferenc egyik tanítványa)
Harry Csáktornyai (Eötvös báró barátja)

RENDEZŐ: Heinz Hille

FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Heinz Hille, Lándor Tivadar
OPERATŐR: Eiben István

ZENE:Liszt Ferenc, Richard Wagner

VÁGÓ: Bánky Viktor


796   Búbánat • előzmény793 2017-07-08 11:19:32
Bartók Rádió – ma délután

17.47 – 19.00 Fiatal művészek pódiuma

Ránki Fülöp zongorázik

Liszt: Tizenkét transzcendens etűd

(Márványterem, 2017. június 13.)

795   Búbánat 2017-06-22 11:16:13

Újragondolt értékeink címmel interjút olvashatunk Bogányi Gergellyel az Új Ember Hetilapban (a cikk szerzője: Pallós Tamás)

„- A Liszt- és az annál beláthatóbb, áttekinthetőbb Chopin-életmű továbbra is pályafutásának alappillérei. „Liszt-képe” mennyiben változott az elmúlt években?

– Liszt olyannyira kimeríthetetlen, hogy évről évre friss meglepetéseket szerez számomra. Ilyen volt például, amikor a két legendát tanultam, vagy amikor a késői műveivel foglalkoztam. Minden Liszt-darab, amelyet felveszek a repertoáromba meghatározó élmény; valamennyi újat mond, stílus szempontjából is. Rengeteg zeneszerzés-technikai újdonságot fedezek fel nála, ami például Chopinnél nem jellemző.

- Liszt tehát változatlanul elsőséget élvez…

– Abszolút vezető helyen áll nálam. Az említetteken túl azért is, mert olyan bőséges az általa alkotott zongorairodalom, hogy egy élet is kevés az elmélyült megismeréséhez. A művészi élményen túl folyamatos feladatot ad a műveivel való foglalkozás."

794   Búbánat 2017-06-17 11:20:39
Bartók Rádió, 17.49 – 18.55

Hlavacsek Tihamér Liszt-műveket zongorázik

1. Angelus
2. A Villa d´Este szökőkútjai
3. Sunt lacrymae rerum
4. Gyászinduló
5. Sursum corda
6. Bölcsődal

(Rádió, Márványterem, 2007. március 21.)

Megjegyzem, az RTV Részletes 18.15 órai kezdést jelöl meg.
793   Búbánat 2017-06-13 12:20:58
Magyar Rádió Márványterme, ma este:

2017. június 13. kedd, 19.00:

Fiatal művészek pódiuma

Ránki Fülöp zongoraestje

Liszt: 12 transzcendens etűd, S. 139

792   Búbánat • előzmény791 2017-06-08 11:16:54
Lemaradt: a Koronázási misén a Gödöllői Szimfonikus Zenekar játszik.
791   Búbánat 2017-06-08 11:12:22
Holnapi Liszt-koncertre hívom fel a figyelmet.

LISZT: KORONÁZÁSI MISE

Gödöllő - Gödöllői Királyi Kastély - Lovarda

2017. június 09. (19:00)

Közreműködők:

Fodor Beatrix – szoprán
Simon Krisztina – alt,
Balczó Péter – tenor
Jekl László – basszus

Baptista Központi Énekkar – karigazgató Oláh Gábor,
Gödöllői Városi Vegyeskar – karigazgató Pechan Kornél

Vezényel: Horváth Gábor
790   Ardelao 2017-06-07 14:06:26

Liszt Ferenc önmagát is jellemzi a következő részletben, amely Chopin gátlásairól szól. A magyar művész sohasem ismert ilyen gátlásokat; sokoldalúságát és nemességét bizonyítja, hogy ebből az előnyből nem faragott a maga számára piedesztált.

Hankiss János


Nagy közönség – kis közönség.
Liszt Ferenc írása.

„Chopin tudta, nagyon is jól tudta, hogy nem hatott a sokaságra s nem tudta megfogni a tömegeket, mert ezek olyanok, mint egy ólomtenger; ámbár habjaikat minden láng formálhatja, mégis nehéz mozgásba hozni őket. Csak atlétaizmú munkás, hatalmas karja zúdíthatja őket öntőmintába, ahol az olvadó érc hirtelen eszmévé vagy érzéssé válik a rákényszerített formában. Chopin tudatában volt annak, hogy teljesen csak az olyan – sajnos, nagyon ritka – estélyeken élvezték, amelyeknek minden vendége kész volt őt követni, ahová vezetni akarta őket, - áthelyezkedni vele azokba a szférákba, ahová a régiek csak a boldog álmok ezer szivárványos fényben tündöklő gyémántokkal kirakott pilaszteres (fél-oszlop vagy fal-oszlop, megj. A.) kapuján engedték belépni az embert. Kedve telt benne, hogy e fölé a kapu fölé, amelynek titkos zárait szellemek őrzik, kupolát építsen, amelyben a prizma összes sugarai játszanak, olyan vörös-barnán áttetszőt, amilyenek a mexikói opálok, s melynek kaleidoszkópos gyújtópontjait olívzöld köd rejti el, s majd elmossa, majd megint fölfedi. Ezen a csodakapun át vezetett be abba a világba, amelyben minden elbájoló csoda, bolondos meglepetés, valóra vált álom. De beavatottnak kellett lenni ahhoz, hogy az ember tudja, hogyan lépjen át a küszöbön!

Chopin szívesen menekült ezekre a képzeletbeli vidékekre és szívesen tartózkodott ott, s csak kivételes barátait vitte magával. Hirdette, hogy becsüli őket s csakugyan értékelte is, inkább, mint a zeneművészet durva csatatereit, ahol az ember néha egy rögtönzött győző, egy ostoba és hencegő hódító kezei közé kerül, akinek élete csak egy nap, de kertre való liliomot és aszfodéloszt (görög, liliomféle virág, megj. A.), hogy elállja Apollo szent ligetének bejáratát. Ezen az egy napon „a szerencsés katona” a királyokkal érzi magát egyenlőnek, de csak a földi királyokkal, ami csakugyan túl kevés az olyan fantáziának, amely a levegő istenségeivel s a csúcsokat benépesítő szellemekkel társalkodik. művészbarátjának. „Nem vagyok alkalmas arra, hogy hangversenyezzek; a tömeg megfélemlít, sebes lélegzése szinte fullaszt, kíváncsi pillantásai megbénítanak, sok idegen arca elnémít; de te, erre vagy teremtve, mert ha nem tudod megnyerni a közönségedet, van benned erő, hogy agyonüsd.”

De eltekintve most azoknak a művészeknek a versenyétől, akik nem művészek, a virtuózokétól, akik hegedűjük, hárfájuk vagy zongorájuk húrján táncot lejtenek, bizonyos, hogy Chopin rosszul érezte magát a „nagyközönség” előtt, az előtt az ismeretlenekből álló közönség előtt, amelyekről sohasem tudod tíz perccel előre, hogy meg kell-e nyerned vagy agyon kell ütnöd; elragadnod a művészet ellenállhatatlan mágnesével a magasságok felé, ahol a megritkult levegő kitágítja az egészséges és tiszta tüdőt, vagy elkábítanod gigászi és felujjongó kinyilatkoztatásokkal olyan hallgatókat, akik azért jönnek, hogy kákán csomót keressenek.

Kétségtelen, hogy a hangversenyek nem fárasztották ki annyira Chopin testi alkatát, mint amennyire felzaklatták a költő ingerlékenységét. Annak a szemében, aki tud különbséget tenni, az ő önkéntes lemondása a zajos sikerekről belső sértődöttséget takart. Veleszületett felsőbbségét nagyon határozottan tudta, de kívülről nem kapott elég megértő visszhangot, ami azt a nyugodt biztonságot adhatta volna meg neki, hogy teljes értéke szerint megbecsülik. Elég közelről tapasztalhatta a tömeg tetszésnyilvánítását, hogy ismerje azt az állatot, amely néha ösztönös, néha naivul és nemesen szenvedélyes, gyakrabban bogaras, szeszélyes, makrancos, esztelen, hiszen van még benne valami a vademberből: ostobán rajongó, ostobán haragvó, mert odavan színes üveggyöngyökért, amiket odavetnek neki és észrevétlen hagyja elmenni maga mellett a legnemesebb drágaságokat; semmiségek miatt haragszik meg s a legátlátszóbb hízelgésekkel elámítatja magát. De - különös, s mégis így van, - Chopin, aki kívülről tudta, hogy milyen a közönség, borzadt tőle s mégis szükségét érezte. Elfeledte benne a vadembert, s fájón nélkülözte a gyermeki naivság izgalmait, amely sír, szenved, egész lelkével tűzbe jön minden fikció, minden szenvedés és minden rajongás hallatára.

Minél inkább elszokott ez a „finom lélek,” a spiritualizmusnak ez az epikureistája (olyan valaki, aki személyes kielégülését és érzéki gyönyöröket mindenek fölé helyezi, megj. A.) attól, hogy szelídítse a „nagyközönséget” és szembeszálljon vele, annál jobban imponált az neki. A világért sem engedte volna, valami balcsillagzat révén a nagyközönség jelenlétében húzza a rövidebbet, - olyan párbajban, ahol a művész, mint vitéz lovag a tornán, kihívását és kesztyűjét odadobja mindenkinek, aki kétségbe meri vonni hölgye – a művészet – szépségét és elsőségét!

Valószínűleg azt mondta magának, s bizonyos, hogy joggal – hogy ha győzött is volna „odakünn,” azért nem szerethette, nem élvezhette volna őt jobban az a külön csoport, amelyből a „kis közönsége” állt. Talán azt kérdezte magától – és sajnos, jogosan, annyira bizonytalanok az emberi vélemények, annyira hullámzók az emberi vonzalmak, - hogy ha kinn vesztes lett volna, vajon nem szerették, nem értékelték volna kevésbé legbuzgóbb csodálói is?”

Fordította: Hankiss János
Megjelent: „Liszt Ferenc az író” című könyvben
Rózsavölgyi és társa Kiadása
Budapest, 1941.
789   Búbánat • előzmény786 2017-06-07 09:26:36
Az öreg Liszt – Hétköznap este

Egy másik – ugyancsak szájhagyományként fennmaradt Liszt-emlék talán még elevenebben őrizte meg a nagy muzsikus alakját. Olyan arckép ez is, amelyet csak szavakban festettek meg.
Élt a múlt század nyolcvanas éveiben Budapesten egy csodagyermek, aki Mendelssohn g-moll zongoraversenyének előadásával valósággal elbűvölte hallgatóságát. Nemcsak kiváló pianista lett belőle, hanem igen becsült karmester és zeneszerző is. Beretvás Hugó volt a neve. Oratóriumait és dalait a század elején gyakran játszották. Egyik szép művét 1926-ban a salzburgi ünnepi játékok keretében mutatták be.
Amikor mintegy tíz esztendős volt, megkérte édesanyját, hogy mutassa meg neki Liszt Ferenc bácsit. Közelről szerette volna látni a híres mestert. Az idős abbé életének akkoriban három fókusza volt: Róma, Weimar és Budapest között utazgatott, s az év jelentős részét a magyar fővárosban töltötte, ahol Erkel Ferenccel együtt az általa alapított Zeneakadémiát irányította.
Az öreg Liszt szigorú napirendet követett. Ehhez hozzátartozott az esti kocsizás is. Minden nap ugyanabban az órában érkezett meg egyfogatúján (konflison) a Wurm utcai Szenes Ede-féle csemegeüzlet elé. A kocsist beküldte az üzletbe, ahol már előkészítették a mester megszokott szerény vacsoráját: tíz deka prágai sonkát. Amíg az ügylet lezajlott, Liszt a kocsiban ülve breviáriumát olvasta vagy pedig valamilyen kottalapot tanulmányozott. Ez volt körülbelül az egyetlen alkalom, amikor idegenek a nyilvánosság előtt magánemberként láthatták.
Az anya kisfiával elsétált a Szenes-féle üzlethez és ott megvárta Liszt kocsiját. Késő ősz volt már, a fiúcska nagy bánatára hamar besötétedett. Attól tartott, hogy a zárt konflisban nem látja meg Liszt abbét. A véletlen azonban úgy hozta, hogy Liszt olyan kottakéziratot hozott magával, amely nagyon érdekelte. Nem is várt hazáig, hanem már a kocsiban elkezdte silabizálni, s amikor besötétedett, gyertyát kért a kocsistól. Az üveges kocsilámpából kivett szövetnek gyér világánál olvasta a kéziratott, s annyira elmerült benne, hogy észre sem vette az ablakon bekukucskáló gyermekarcot.
Rembrandt ecsetjére méltó kép volt: markáns arc, bozontos fehér szemöldök, oroszlánsörény és a sötét háttérrel egybeolvadó fekete papi öltözet.
Ilyennek látta a kis Beretvás Liszt Ferencet élő valóságában és így írta le később, valahányszor szóba került.

/Ormay Imre: A gróf a vízbe fúl… - Budapest, Zeneműkiadó, 1971/
788   Búbánat 2017-06-04 16:17:52
A Classica csatornán láthatjuk ma éjjel:

FRANZ LISZT MEMORIAL CONCERT

Wagner: A Faust Overture - Liszt: A Faust Symphony

04.06.2017 | 13:30

04.06.2017 | 21:30

Under the direction of romantic-music specialist Christian Thielemann, the Sächsische Staatskapelle Dresden performs a special Franz Liszt memorial concert at the Semperoper in Dresden to commemorate the 200th anniversary year of one of the 19th century's greatest composers. The "Faust"-themed concert opens with the Overture to "Faust" in D minor by Richard Wagner, who was Liszt's son-in-law, before leading into Franz Liszt's symphonic masterpiece "A Faust Symphony". "A top orchestra and a top conductor have found one another" (Die Welt).

Duration:01:29:56

Conductor:Christian Thielemann

Soloist:Endrik Wottrich (Tenor)

Sächsischer Staatsopernchor Dresden

Staatskapelle Dresden

(2011)
787   Búbánat 2017-06-03 09:20:47
A Bartók Rádióban a mai napon két Liszt-műsort is meghallgathatunk:


12.36 – 13.25 MVM kocertek

Ránki Fülöp Liszt-műveket zongorázik

(Bartók Emlékház, 2017. április 6.)

1. Angelus!
2. Obermann völgye
3. Consolations
4. Tell Vilmos kápolnája
5. Öt kis zongoradarab
6. Genfi harangok


15.06 – 17.00 Egy zenemű - több előadás

Liszt: A-dúr zongoraverseny

Szabó Ferenc Jánossal beszélget a szerkesztő,Katona Márta
786   Búbánat 2017-06-01 13:31:22
Liszt-hangverseny Munkácsyéknál

„Bruck Jeann-tól, az egykori magyar genre- és arcképfestő, Bruck Lajos leányától hallottam ezt a történetet. Bruck Lajos annak idején ugyanolyan híres festő volt Angliában, mint Munkácsy Párizsban, vagy utódja, László Fülöp, aki szintén udvari festőnek számított, Londonban. Bruck meghitt barátja volt Munkácsi Mihálynak, aki akkoriban pályája delelőjén állott. Párizsi palotájában a francia szellemi és társadalmi előkelőségei találkoztak. Sok kiváló író, művész, muzsikus, államférfi fordult meg Munkácsyéknál. Egyik gyakori vendégük Liszt Ferenc volt, akit bensőséges barátság fűzött a nagy festőhöz.
Munkácsy egy-egy újabb alkotásának bemutatása valóságos társadalmi esemény volt. Célie, a festő felesége nagyon értett az efféle ünnepségek megrendezéséhez. Amikor elkészült a rekviemjét vezénylő Mozartot ábrázoló hatalmas festmény (amely több fogalmazásban is megvan), Munkácsyné meghívta Párizs előkelőségeit. Egyházfejedelmek, tábornokok, miniszterek, külföldi diplomaták, zenészek, festők, szobrászok, tudósok, hölgyek tarka tömege gyűlt össze az emeletnyi magas teremben, ahol fekete drapériák között állott a rejtett lámpáktól megvilágított kép. Áhítatos csönd uralkodott.
A termet elzáró festőállvány és a fekete leplek mögött ekkor megszólalt egy zongora: Liszt Ferenc játszott, Mozart Requiemjének motívumaiból a pillanat hangulatának megfelelően rögtönzött – sajnos, soha le nem írt – művet. Bruck Lajos elbeszélése szerint olyan meghatottság uralkodott a jelenlévőkön, hogy amikor a terem gázfényei kigyúltak, sokan könnyeiket törölgették.
Manapság alig tudnánk efféle - színpadi rendezésre emlékeztető, érzelgős – bemutatót elképzelni. Mégsincs okunk fölényeskedő véleményre. Gondolkodjunk az akkori idők módján! A későromantika ezekben az években, sőt évtizedekben uralkodó közízlése kedvelte a tragikumot, a pompás jeleneteket, a túlméretezett festményeket és szobrokat. Munkácsy termének kandallóján például valódi, kitömött ló állott dísztárgyként, s rajta egy beduin életnagyságú szobra ült.
Mindezt őszintén gondolták. A Mozart-kép látása nyomán támadt meghatottság is őszinte volt, a hölgyek igazi könnyeket ejtettek. A Munkácsy-kép és a Liszt-zene hatásának mélységét és fokát pedig leginkább a vernissage befejezése jellemzi. Amikor a csillárok már teljes fényükben ragyogtak – Bruck Lajos másodkézből továbbított elbeszélése szerint – a fekete függöny mögül kilépett Liszt Ferenc. Egyszerű papi köntöse élesen elütött az estélyi ruhás, ékszerektől csillogó hölgyek, aranyhímzéses frakkba öltözött akadémikusok és diplomaták, díszruhás magyar nemesek, püspöklila és kardinálispiros főpapok viseletétől. A vendégek sorfalat alkottak, s Liszt – szinte álomjáróként – lassú léptekkel elindult a kijárat felé. A hölgyek mélyen bókoltak előtte, sokan kezét csókolták…
Ez a szájhagyományként fennmaradt s itt első ízben leírt történet szavahihető szemtanútól származik. Ha mai szemmel és felfogással túlzottnak és mesterkéltnek érezzük is, ne ítéljünk elhamarkodottan a késő romantikáról. Meg kell becsülnünk azt a kort, amely fejedelmeknek kijáró hódolattal ünnepelte Munkácsyt, az egykori asztalosinast és Liszt Ferencet, az egyszerű gazdatiszt fiát, mert mind a kettő – zseni volt.”

/Ormay Imre: A gróf a vízbe fúl… - Budapest, Zeneműkiadó, 1971/
785   Ardelao • előzmény783 2017-05-30 23:38:44

Folytatom Thomán István történetét.

Thomán István nevével a zeneakadémiai okmányok közt először az 1882. évi nyilvános vizsgák, során és találkozunk, amikor is a június 13-i vizsgálaton, mint első-éves Erkel Ferenc növendék Beethoven C-dúr szonátájának I. tételét játszotta. Egy év múlva már a »Liszt hallgatók« közt említi az 1882/83. Évkönyv. Az 1883. június 28-án tartott, » második zárvizsgálati hangversenyen « Volkmann Róbert Versenyművét adta elő (tanára, mint az előző évben Erkel Ferenc). Osztályzata mind a négy akadémiai éven át zongorából kitűnő, zeneszerzésből és karénekből jeles. Az 1883/84-es Évkönyvben is ott van Thomán neve a Liszt-tanítványok közt. Az 1884. március 16-án
tartott »estélyen,« Volkmann Versenydarabját zongorázta, második zongorán Szendy Árpád kísérte. Az 1884. június 27-én este tartott IV. vizsgálati hangverseny műsorában ezt olvassuk:

» Abendmahlchöre Parsifal I. felvonásából Wagner R.-tól. Előadták: a karének osztályok összes növendékei. A szóló részt énekelte Horváth Ákos. Zongorán kísérte Thomán István. Orgonán kísérte Noséda Károly. «
E hangverseny záró-számát, a Parsifal II. felvonásának » Chor der Blumenmädchen-t« is Thomán kísérte zongorán Willheim Etelkával négy-kézre. A növendékeknek adott ilyen feladatok a tanítvány kiemelkedő muzikalitását igazolják. A két nap múlva (1884. június 29.) tartott zenekari hangversenyen ismét zongorázott Thomán, mint szólista. Scharvenka Staccato-Etude-jét, op. 27 és Moskovszki Hangverseny keringőjét, op.17, adta elő.

Az 1884/85. Évkönyvben az akadémiai kötelékben álló Liszt-tanítványok közt már csak hatodmagával szerepel Thomán neve. Ebben az évben, » Liszt Ferenc nyilvánított kívánsága szerint, a Buda-Pest főváros által alapított Liszt-féle ösztöndíjakból Thomán Istvánnak 200 frt. adományoztatott.«

A Liszt Ferenc zeneakadémiai elnöki évei alatt tartott nyilvános hangversenyeken alig szerepelt egy-kettő a mester alkotásai közül. A magyar zongorarapszódiák közül csak kettő, melyek közül az egyiket Thomán adta elő az 1885. február 23-án tartott, » zene-estélyen « a budapesti Munkácsy-ünnepélyek alkalmából. (A műsorok feltűnő célzatosságát Liszttel szemben lehetetlen észre nem venni). Igen érdekes az 1885. június 24-én tartott zenekari hangverseny műsora, melyen négy, később nagynevű magyar muzsikus találkozott, mint szerző: Waldbauer József (Waldbauer Imre atyja), Thomán István, Elbert Imre és Szabados Béla. A zenekart Erkel Gyula, tanár-karnagy vezényelte. Thomán szerzeményének címe Andantino zenekarra. Így árulja el az Évkönyv, hogy Thomán, a zongora kizárólagos művésze, zenekari zeneszerzéssel is kísérletezett – növendéki kötelességből.

Thomán István Liszt-vonatkozásai ismeretesek az irodalomban. Lisztről, a pedagógusról részletesen írt Somssich Andor értékes Liszt-könyvében és egyéb személyes élményeiről a Muzsika című folyóirat Liszt számában. (Budapest, 1929. I. évf. 1-2. sz.)

Íme, egy kiragadott részlet:
̶ Egyik legkedvesebb emlékem növendék koromból, hogy a mester egy estét szerény diákszobámban töltött. Megkértem Liszt hűséges tanítványát, egyúttal utolsó barátnőjét, mindenható kegyencét, Schmalhausen Linát, akivel jó barátságban voltam, eszközölné ki a mesternél, hogy tiszteljen meg látogatásával. Leírhatatlan örömmel töltött el az a hír, hogy Liszt elfogadta meghívásomat. Lakótársam, akivel együtt jogászkodtam, készségesen beleegyezett abba, hogy szűk lakásunkat arra az estére teljesen nekem engedje át. Az öreg- úrnak megvolt a gyengéje – bár alig evett valamit – ínyenc módjára érdeklődött a menü iránt s gyermekes öröme telt abban, ha valami nem mindennapi ételt látott a menükártyán. Erre voltam hát tekintettel, mikor a vacsorát egy ismert cégnél megrendeltem. Finom borokkal a Hegyalján lakó – szőlőtulajdonos nagybátyám és egy budapesti jóakaróm látott el, ami különösen fontos volt, mert bár Liszt alig evett egy-két falat húsfélét, mellé az elmaradhatatlan céklát és olajbogyókat, annál jobban értékelte a finom italokat.

̶ A mai Zeneművészeti Főiskolával szemben egy kis földszintes ház állott akkoriban, ott laktam. Mindjárt a kapubejárat mellett volt két kis szobánk s dolgozószobám azon az emlékezetes estén fogadószoba, ebédlő, stúdió volt egyben. Liszt-tanítvány barátommal együtt izgatottan vártuk a mestert és ő Lina társaságában pontosan megjelent. Szegényes, bérelt zongorám volt, a mester leült mellé, néhány futamot és akkordot játszott, de röviden fel is kelt, hiszen ez a hangszer valóban nem volt méltó az ő művészetéhez. De én úgy éreztem: azzal, hogy a billentyűket megérintette, felszentelte a zongorát és szerény kis fészkemet. Az ő géniuszának fénye beragyogta azt. Vacsora után előkerült a kártya és a konyak, Liszt legkedvesebb itala. Mikor gróf Zichy Géza néhány napig vendégül látta Lisztet Tetétlenen, ahol ő híres ingyenes hangversenyét adta, a házigazda orvosi rendeletre megszorította a napi konyak adagot. Liszt utólag levélben megköszönte Zichy Gézának vendégszeretetét és vele szemben tanúsított kiváló figyelmességét, de kedves szavakban szemére hányta a konyakra vonatkozó megszorító rendszabályt s ezt írta: ~Le vin est le lait du vieillard, mais le cognac en est la créme.~ (A bor az aggastyánnak tej, a konyak pedig a tej föle.)
̶ A kártyát is nagyon szerette s szívesen szórakozott naponta egy-két óra hosszat whist-játékkal. (A whist a bridge elődje, azt is négyen játszották: két-két szemben-ülő játszott a másik kettő ellen). 1885 nyarán, Weimarban, később pedig Rómában, úgyszólván naponta játszottam Liszttel kedvenc játékát. Maga mondta ugyan, hogy nem pénzért, hanem csupán ~pour l’honneur du drapeau~ játszik (pontos fordítása: a zászló tiszteletére, megj. A.), s mégis mindenkor módfelett bosszankodott, hogyha vesztett. Így, ha rossz lapja volt, valamiképp segíteni akartam rajta s egyszer-másszor megtettem azt, hogy lapjaimat megmutattam neki, és megkérdeztem, milyen színt mondjak be, mintha magam nem tudnék erről határozni. Ezt nagyon szívesen vette: legalább egyik ellenfele lapjába volt alkalma betekinteni. Ha nézők is voltak jelen, kissé restellte a dolgot s mintegy mentegetőzve így szólt: ~Vous voyez je jouis d’une confiance sans bornes~ (Íme, látják, milyen határtalan bizalommal vannak irányomban!). Másik módszerünk az volt, hogy titokban az asztal alatt odaadtuk legjobb lapjainkat az ő partnerének, cserébe a legrosszabbat kaptuk. Így szereztünk neki néhány vidám percet.
̶ Liszt nem egyszer hangoztatta, hogy honfitársam és hogy hű fia a magyar hazánknak. Éppen a mostani nehéz időkben jól esik erre gondolnom. Egy fényképére, mellyel megtisztelt, ezt írta rá (német nyelven):
~Honfitársamnak, Thomán István művésznek, barátilag: Liszt Ferenc.~

Magyar voltát sokszor megmutatta. Többek közt utalok unokatestvéréhez, Liszt Eduárdhoz intézett levelére, amelyben megírta, hogy Párizsba utazik, hogy az ottani világkiállításon a zsűriben Magyarországot képviselje: ~Nem vagyok barátja – írja – a fecsegő patriotizmusnak, de ha arról van szó, hogy hazámnak szolgálatot tegyek, mindenkor szívesen teszem.~ ̶

Thomán a hűséges tanítvány, idők folyamán annyiszor beszélt és írt mesteréről, hogy újat róla aligha mondhat. Mégis feljegyeztem két kevéssé ismert adatot. Az egyik, hogy lett Thománból Liszt-tanítvány s a másik, Liszt utolsó budapesti napjának története.

»Huszonegy éves voltam és második éves zeneakadémista. Erkel Ferenc tanította a zongorát. Csütörtök délelőttre esett az órám. Közvetlenül előttem Neumann Gizi, a későbbi kiváló Liszt-tanítvány, játszott Erkelnek. Erkel minden növendékét külön oktatta, nem lehettünk bent a tanteremben, mint ahogy Lisztnél szokásos volt. Aznap a Waldstein szonátát játszottam Erkel előtt. Egyszer csak belép Liszt és int, hogy folytassam. Mellém ül a zongorához. Jobbra ő, balra Erkel. Ilyen megilletődött és zavart még sohasem voltam. Mikor elérkeztem valahára a végéhez, Liszt csak annyit szólt, hogy másnap, mikor órát ad az intézet nagytermében, én is legyek ott. Nagy-dolog volt ez, azért is, mert a mester kizárólag a negyedéves akadémisták közül válogatta össze növendékeit. Másnap repeső örömmel mentem Liszt leckeórájára. Kérdezősködött tőlünk, honnan valók vagyunk, mik a zenei terveink, vágyaink. Aztán a zongorához ültetett s megjegyzés nélkül hallgatta játékomat (f-moll etűdjét adtam elő). Egyik átmeneti résznél megállított s mosolyogva kérdezte:
~Miféle kassai kiadásban (kassai tanulmányaimra utalva) játssza ezt az etűdöt?~ - Megmutatta a kottában, hogy egyik átmeneti résznél más hangot ütöttem le, mint ami oda van írva.

Ettől a tréfás megjegyzésétől kezdve világéletemben minden kottafejet megnéztem. Ha valamelyik növendék nem játszott valamit kifogástalanul, az öregúr nem késett a megjegyzéssel. . . .
~Na, ez is valami kassai kiadásból való.~

Lisztnek Budapesten töltött utolsó napja 1886. március 11-e volt. Erre a napra hirdették jó előre első hangversenyemet, melyet a Sugár-úti VI. és VII. ker . Polgári Kaszinóban tartottam meg. De koncert előtti napokon annyira drukkoltam, hogy le akartam mondani az egészet.

~Pisztolyt szegezek a mellének, ha nem játszik,~ - fenyegetőzött Liszt. (~Je vous mets le pistolet sur la gorge~).

Megtartottam a hangversenyemet, Liszt eljött, végig ott ült az első sorban és tapsolt. Annál is nagyobb tisztesség volt ez a számomra, mert a mester két nappal előbb akart elutazni s csak a hangverseny miatt maradt itt. Koncert után haza se ment, hanem egyenesen a pályaudvarra, ahol inasa a poggyászokkal várta. Néhányan tanítványai közül ki kísértük a vonathoz. Búcsú bankettre hívtam meg őket a vasúti étterembe. Utoljára búcsúzott Budapesttől. Azon a nyáron meghalt.

Akárhányszor is beszélek róla, érzékeltetni sem bírom én azt, ki volt ő nekünk. . . «”


Írta: Papp Viktor:

Liszt Ferenc élő magyar tanítványai című könyve.
Dante Kiadás, Budapest. 1936.
784   Búbánat 2017-05-30 19:49:29
STUDIO ANTIKVÁRIUM
37. könyvárverés
2017. 06. 08. CSÜTÖRTÖK 17:00

[Grafika] Liszt Ferenc (1811–1886) zeneszerző, zongoraművész arcképe.

Rézkarc, mérete: 435x328 mm, a teljes lapméret: 647x468 mm. Készítette Konrad Meindl (1883–1970) osztrák festőművész 1911-ben, Párizsban. A képmező alatt, a kép bal sarkában szintén a lemezről nyomva Liszt Ferenc 1886-ban készült...
KIKIÁLTÁSI ÁR: 30 000 HU

TÉTEL TELJES LEÍRÁSA
Rézkarc, mérete: 435x328 mm, a teljes lapméret: 647x468 mm. Készítette Konrad Meindl (1883–1970) osztrák festőművész 1911-ben, Párizsban.
A képmező alatt, a kép bal sarkában szintén a lemezről nyomva Liszt Ferenc 1886-ban készült halotti maszkja, mellette ceruzával írt „Franz Liszt” Paris 1911 szöveg. A jobb sarokban szintén ceruzával szignált: „Original-Radierung von Konrad Meindl”.
A műalkotás előképe feltehetően Franz Hanfstaengl (1804–1877) Liszt Ferencről Münchenben, az 1860-as években készült fényképeinek egyike lehetett. Igen ritka ábrázolás, nyomát a szakirodalomban nem találtuk.
Jó állapotú lap, szélein kisebb javításokkal, paszpartuban.

783   Ardelao 2017-05-30 13:53:51

THOMÁN ISTVÁN
(1862.XI.4. – 1940.IX.22)

A „zongorakirály”élő magyar férfi-tanítványai közt (ez még 1936-ban volt, megj. A.), Thomán István a legjelentősebb. Azt is mondhatjuk, hogy Liszt minden magyar tanítványa közül a többi fölé emelkedik, mert mesterének pedagógiai szellemét leghívebben és legeredményesebben ő őrizte meg.

„Lisztet és Thománt a művészeten felül adakozó jó-szívük, a jótékonyság, kötötte össze s emelte és emeli embertársai fölé. Liszt igen gazdag volt és sohasem volt semmije. Leánya, Cosima (Wagner Richard-né) ezt írta: ~Atyám egyike volt a legnagyobb keresetű embereknek. Európa csaknem minden asszonyát meghódította s mikor meghalt, hét zsebkendő maradt utána.~
Thomán is jómódú volt, évtizedeken át rendkívül sokat áldozott a művészetért és jótékonykodásra s ma talán egyetlen számottevő emléktárgya, - amit gyermekeire hagyhat, az-az elefántcsontból készült XVIII. századbeli feszület, mely Liszt Ferenc imazsámolyán állott, bárhol is járt a világban a mester.
Sok értékes zongorapedagógusunk közül az utolsó száz évben három magasodik ki. Elsősorban, és mindenek-felett, elérhetetlen tündöklésben – természetesen – Liszt Ferenc s aztán Szendy Árpád és Thomán István, a két magyar Liszt-növendék. Akit ők tanítottak zongorázni, azok tudnak is! Szendy mesterének technikai tökéletességére törekedve, igyekezett Liszt szellemét szolgálni. A Zeneakadémia művészképzőjéből teljes technikai készséggel jöttek akkoron a növendékek. Mondják a Liszt-tanítványok, hogy a weimari, római és budapesti zeneleckéken a mester – látszat szerint – nem vetett súlyt a növendék technikai készségére. A szellem, a felfogás, a lélek, a mű megértése volt nála a fő. Ez igaz. De ha valaki technikailag készületlenül került elébe, elkergette a zongorától. Magától értetődött, hogy teljes dologbeli készséggel kellett Liszt óráira menni. Minthogy pedig a leckeórákon az akkori zenevilág legkitűnőbb zongorásai gyűltek egybe, természetes, hogy ott alig esett szó technikáról. De a legmagasabb-rendű technika mindegyiküknek birtokában volt. Ha tehát Szendy elsősorban a tudásbeli fölényt követelte növendékeitől, Liszt szellemében járt el.

De Liszt tanítási módjának értékesebb ajándékát Thomán hozta el a mester zongorája mellől. Annyira behatóan ismertette a műveket, mint Liszt, s a tanítvány, küzdő, felfelé törekvő lelkét, szabad csapongásában sem korlátozta, legfeljebb irányította s emelte, mint Liszt. Ezzel a módszerrel nevelte fel a legkiválóbb zongoraművész generációit. Thománnak, a pedagógusnak, nem az a célja, hogy tanítványai őt másolják, hogy úgy zongorázzák el a műveket, ahogy tőle hallották. Azt tartja, hogy a művészetben mit-sem ér az, ami nem belülről jön, nem élményből szűrődik le. Ö csak segíteni akarja a növendék ösztöneinek helyes irányú kibontakozását, még abban az esetben is, ha az irány eltérő az övétől. Ennek a magas és nemes pedagógiai elvnek kivirágzását két világhírű tanítványában, Dohnányi Ernőben és Bartók Bélában, látjuk, Dohnányi csupa bensőség, melegség és szemérmes líra; Bartók csupa fény, csillogás, brutális erő és fanatikus hit.

Milyen kiváló mester az, aki két ilyen zongoraművészt adott a világnak!

Az ő keze alól került ki a Zeneművészeti Főiskolánk tanárainak egész sora: Székely Arnold, Keéri-Szántó Imre, Várkonyi Béla, Buttykay Ákos, Thoma József; aztán Gross Gizella, Linz Jenő, Reiner Frigyes, Engel Iván, Ungár Imre és hosszú sora a jobbnál jobb zongoraművészeknek.

Thomán István negyven éves művészjubileumát nagyarányú hangversenyekkel ünnepelte a magyar zenevilág. Úgy a belföldi, mint a külföldi sajtó elismeréssel sorolta fel érdemeit. Ebből az alkalomból Bartók Béla (Zenei Szemle 1927. január) többek közt így ír mesteréről:

»Thománról igazán elmondhatom azt a gyakran könnyelműen odavetett, már-már közhelyszerű mondást, hogy pedagógiai tevékenysége a tanári szoba falain kívül nem szűnt meg. Könyveket adott kölcsön nekünk, főként nagy zeneszerzők életrajzait, hogy műveikkel együtt egész emberi lényük is intenzíven éljen a növendékek lelkében. De egyébként is az élet más vonatkozásaiban is, ott állott növendékei mellett, mint pártfogó atyai jó barát.
Felesleges rámutatnom arra, hogy pedagógiai hivatásának ilyen nagystílű, nagyarányú és széleskörű betöltése egy egész, önfeláldozó emberéletet jelent tele türelemmel, fáradtsággal, szakadatlan munkával. De az ilyen munkához nem elég csak a türelem és a fáradság; nagy körültekintés, finom tapintat, mély emberszeretet és nagy szaktudás harmonikus együttese kell ahhoz, hogy valaki olyan eredményt érjen el negyven esztendő leforgása alatt, mint Thomán István.«

Ki kell emelnünk azt is, hogy Thomán kiváló zongoraművész volt, akinek pianista érdemeit Ausztria, Németország, Olaszország, Törökország többször elismerte. Nálunk negyven éven át koncertjeit művészeti komoly eseménynek tartották. Szólójátéka elmélyedésről, magasrendű tudásról és mindig stílusos előadó-képességéről tett tanúságot. Mozart, Beethoven és főleg Chopin és Liszt interpretálása mintaszerű. Zongorája nem nyűgözte le a hallgatót, de mindig gyönyörködtette, megnyugtatta. Meleg lírája mellett a drámai erő sem hiányzott játékából s az epikus részeket olyan meggyőzően és közvetlenül adta elő, mint ahogy beszélget. (Szellemes, fölényes, kissé ironikus társalgó, kinek szavaiból a humor gyógyító írja sem hiányzik.)

Zongoraszólóin kívül sűrűn gyönyörködtünk benne, mint elsőrendű kamarazenészben. Nagy tanítványáig, Dohnányi Ernőig, ő volt nálunk a zongora-kamaramuzsika zászlóvivője. Sohasem azért szerepelt, hogy tündököljön, hanem azért, hogy a legnagyobbakat szolgálja, s szellemükből kultuszt űzzön.

Thomán István 1862-ben született, Homonnán (ma kelet-Szlovákiában van, megj. A.), hol atyja kórházi főorvos volt. Édesanyja jól zongorázott. Apja nem volt hangszerjátszó, de annyira szerette a zenét, hogy bécsi medikus korában minden zsebpénzét erre költötte. Fia, első zenei oktatását szülővárosában Pundal János nevű templomi orgonistától nyerte, kivel a hét éves fiúcska négy-kézre játszotta a Hunyadi László nyitányát. A gimnáziumot Kassán végezte, hol egy Hoditz Károly nevű, tipikus cseh karmester-féle tanította zongorára. Operákat és kétes értékű szalondarabokat játszatott vele. Nagy készsége csakhamar megmutatkozott. Mikor a tizenhat-éves ifjú az érettségi vizsgát letette, Bécsbe ment orvostan-hallgatónak, de csak rövid ideig maradt a császárvárosban. Pestre jött jogásznak s be akart iratkozni a Zeneakadémiára. Nem vették fel. Erkel Gyula, Gobbi Henrik és Nikolits Sándor volt jelen a felvételi vizsgán. Operarészleteket, szalon-darabokat adott elő, amikre zeneoktatója megtanította, de Haydnt, Mozartot s a komoly zeneirodalmat nem ismerte. Hiába tudott jól lapról olvasni, ami mindig egyik erőssége maradt, elutasították. De ő nem hagyta annyiban a dolgot. Pártfogót keresett s mikor Andrássy Aladár gróf írt érdekében Erkel igazgatónak, azonnal felvették. Thomán már 1881-ben növendéke volt a Zeneakadémiának. 1882-től kezdve Erkel Ferenc tanította, majd Liszt Ferenchez került. Mikor Mihalovich Ödön állt az intézmény élére, meghívta a huszonhat éves ifjút a Zeneakadémia zongoratanszékére, hol tizennyolc évig működött. 1906-ban nyugalomba vonult s, azóta saját zeneiskoláját vezeti. Csaknem harminc éve áll fenn az a nevezetes művészhajlék, melynek gazdag eredményeit emlékezetessé teszi az a sok értékes házi hangverseny, ahol hosszú éveken át a főváros legelőkelőbb társadalma találkozott.

(folytatom)
782   Búbánat • előzmény781 2017-05-23 10:34:36
Bozó Péter: A dalszerző Liszt
781   Búbánat 2017-05-23 10:33:50
Most jelent meg a könyv a Rózsavölgyi és Társa Kiadó gondozásában!

[url] https://www.lira.hu/hu/konyv/tovabbi-konyveink/a-dalszerzo-liszt; Bozó Péter: A dalszerző Liszt [/ur1)

Oldalszám: 208 oldal
Megjelenés: 2017. április 20.
Méret: 165 mm x 235 mm
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9786155062339
Sorozat: Musica Scientia


„Liszt Ferenc szerteágazó életútjának és életművének számos mozzanata jól ismert: az Európát beutazó zongoravirtuóz rendkívüli sikerei köztudomásúak, a Weimarban letelepedett progresszív komponista legfontosabb művei a koncertrepertoár alapját képezik, tudjuk, hogy Liszt volt a 19. század egyik legjelentősebb egyházi zenésze, s hogy kései korszakának letisztult, szikár művei a 20. századba mutatnak előre. E sokarcú életművön belül többnyire árnyékban marad a romantika korának egyik legfontosabb, s legbensőségesebb műfaja, a dal. Bozó Péter monográfiája a Liszt-dalok kevéssé ismert világába kalauzolja el az olvasót, és elsődleges forrásokra, illetve a legfrissebb szakirodalomra építve nyújt képet erről az izgalmas repertoárról. Áttekinti Liszt dalainak kronológiáját, fogadtatását és különböző kiadásait; tárgyalja a művek különféle alakváltozatait és a mögöttük meghúzódó sajátosan liszti zeneszerzői gondolkodást; és érzékeny elemzések révén veszi számba a dalok legfőbb típusait. Túl azon, hogy felvázolja a dal műfajának 19. századi kontextusát, részletesen leírja azt a történelmi hátteret is, amely a többféle zenei-nemzeti identitással (magyar, francia, német) rendelkező Liszt művészetének megértéséhez nélkülözhetetlen. Bozó Péter könyve tehát nem csupán énekeseknek, Liszt-rajongóknak és a dalirodalom szerelmeseinek kínál izgalmas szellemi kalandot, hanem a 19. századi zene- és kultúrtörténet iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség számára is.”


Bozó Péter (1980) zenetörténész, 2006 óta az MTA BTK Zenetudományi Intézet Magyar Zenetörténeti Osztályának munkatársa. PhD doktori fokozatát weimari forrástanulmányok nyomán a budapesti Zeneakadémián szerezte 2010-ben, a jelen könyv alapjául szolgáló doktori értekezéssel. OTKA posztdoktori ösztöndíjasként az operett párizsi kezdeteiről és magyarországi gyakorlatáról folytatott kutatásokat. Jelenleg Bolyai-ösztöndíjasként Jacques Offenbach műveinek magyarországi fogadtatását vizsgálja.
780   Búbánat 2017-05-20 14:47:45

A gyermek D'Annunzio és az ősz Liszt Ferenc barátsága.

/8 Órai Újság, 1928. április 20./

New York-i tudósítónk írja:

„A New York Times tudósítója hosszú, érdekes cikkben számol be arról a beszélgetésről, amelyet Cargnacco-ban folytatott Gabrielle D’Annunzioval.

— Boldog leszek, ha üdvözölhetem önt a Vittoriale dallamos csendjében, — ez volt az a távirat, amellyel a költőfejedelem az amerikai újságírónak tudtára adta, hogy szívesen veszi látogatását. Az amerikai újságíró részletesen leírja a Vittoriálét, ahol a költő emlékei és vagyonokat érő műtárgyai közé vonult vissza. Az egyik teremben — írja az amerikai újságíró — két hatalmas zongora áll egymás mellett. Az egyik zongora arról nevezetes, hogy ezen játszott Liszt Ferenc, amikor Rómába ment koncertet adni. Azóta sok esztendő telt el, de a zongora még mindig tökéletesen megőrizte harmonikus zengzetességét. A másik zongorát egy olasz zongoragyár személyzete ajándékozta D’Annunzionak. D’Annunzio féltve őrzött kincsei közt nagyon sok eleveníti fel Liszt Ferenc emlékét.
D’Annunzio elmesélte, hogy még gyermek volt, mikor egyszer meglátogatta Ezechiel szobrász műtermét. A küszöbön elbűvölve maradt állva, mert lenyűgöző hatást tett reá egy impozáns, fehérhajú öreg úr, aki a szobrásznak modellt ült. Liszt Ferenc volt. A fiút annyira meghatotta ez a véletlen találkozás, hogy csak minden bátorságát összeszedve tudott válaszolni a nagy mesternek, aki fesztelen hangon a zenéről kezdett vele beszélgetni. Az ősz mesternek tetszettek a fiú talpraesett válaszai és annyira megkedvelte, hogy meghívta magához a Villa D’Este-be és megígérte, hogy ott játszani fog az ő tiszteletére. Néhány nappal később a fiatal D’Annunzio egyik legfelejthetetlenebb élményét élte át. Liszt egy elsötétített szobában, amelyre csak az ablakon beszűrődő holdvilág hintett kísérteties fényt, csodálatos ihletettséggel és technikai tökéllyel játszott D’Annunziónak a zongorán. D'Annunzio kijelentette az amerikai újságírónak, hogy
ez az eset, amelyet Liszt Ferenc társaságában töltött, ifjúkorának legragyogóbb emlékei közé tartozik’.”
779   Ardelao • előzmény778 2017-05-14 13:55:01
:)
778   Klára • előzmény777 2017-05-14 11:42:58
Kedves Ardelao!
Nagymamám - hegedűtanszakon végzett anno - és nővére, nagy-nagynéném, aki képesített zongoratanárnő volt, mesélt sokat arról ifjúkoromban, hogy ők annak idején Liszt Ferenc tanítványától, vagy Liszt-tanítvány tanítványától tanultak a Zeneakadémián. Édesapám 1920-ban született, tehát az azt megelőző generációról beszélünk. Miközben érdeklődve olvasom kultúrtörténeti jelentőségű bejegyzéseit, felelevenednek a felmenők szavai, velük kapcsolatos élményeim és emlékeim, ezért különösen nagy örömet okoznak sorai. Köszönet értük!
777   Ardelao • előzmény776 2017-05-14 10:23:16

Dalszöveg?

Dalos László írása

— Megakad a szemem valahol egy mondaton, amely szerint Ady Endrének van egy Papp Viktor valceréhez című verse. Majdnem igaz. „Az utolsó hajók” című kötetében olvasható, csakhogy a címe: Papp Viktor valceréhöz. Aki a költeményre hivatkozik, nyilván fél az ö betűtől vagy hangtól, nem hitt a szemének. Vagy csupán felületes volt. Esetleg fölületes.
— De ha már e betűvel előkerült a költemény címe, hadd szóljak néhány szót Papp Viktorról, aki joggal büszkélkedett mindvégig, hogy neve egy Ady Endre-vers címében szerepel. Magas, szikár öregúr volt, amikor 1947-ben megismertem. Hozta be Ady-emlékezéseit a Rádió irodalmi osztályára. Ezeket aztán műsorra tűztük, többször magam voltam az adások gazdája, kísértem Viktor bácsit az élő legendát, az Ady-barátot a felolvasó stúdióba.
— Papp Viktor a Szilágyságban született, négy évvel fiatalabb Adynál, a költő rajongója, társaságban szolid társa. Hegedűvel a kezében. Mert Papp Viktor, a későbbi zenekritikus, zenei könyvek írója, ifjú fővel komponált is, ahogyan Dénes Zsófia írja róla: „kis rokokó valcereket szerzett.” Nos, az egyiket addig hegedülte a költő fülébe, míg Ady Endre „dalszöveget” nem írt rá. Ez lett a Papp Viktor valceréhöz című vers.
— Viktor bácsi valamelyik rádióelőadás előtt, már a mikrofonnál ülve azt mondja nekem, kissé száraz hangon, de mosollyal a szemében: „Tudja, kedves öcsém, van rólam egy mondás, így hangzik: Ami a festők közt a vak piktor, az a muzsikában Papp Viktor … Érzi, ugye, nincs ebben bántó szándék, csak a szójáték adta öröm.”
— Ekkor meggyulladt az adás kezdetét jelző piros lámpa, Papp Viktor olvasni kezdett.
Hogy ki mondta róla azt a szójátékot? Sosem tudtam meg.

Az írás megjelent: Dalos László „Nemecsek a Lánchídon” című könyvében. 2004.
Holnap Kiadó.
776   Ardelao 2017-05-14 10:21:33

És most, egy pár szó Papp Viktorról!
Neve szorosan összeforrt a Liszt Ferencről írtakkal, kutatásokkal és történetekkel. Számtalan írása jelent meg a nagy-mester, Liszt Ferenc életével kapcsolatban.

Önvallomásában azt írja:

„Mindig arra törekedtem, hogy a magyarral megismertessem és megszerettessem a zeneművészetet. Ezért írtam és ezért gyűjtöttem könyvekbe hosszú időn át felgyűlt zenét ismertető írásaimat. Kikerekítettem, kibővítettem, leegyszerűsítettem őket, nehogy bárkit is elriasszanak a tudóskodó szakkifejezések. Pázmány Péter gyönyörű jelmondata világított mindig előttem: „Magyarokért, magyarul!” Én is így akartam.

„Pl. a Zenekönyv”- cím anyaga valamikor valahol szétszórtan megjelent, vagy a rádióban hangzott el. Talán legjobb hasznát a rádiózók veszik, azok a zenefigyelők és zenekedvelők, akik a rádió révén naponta muzsikával élnek.

Teljesség, vagy rendszer nincs a könyvemben. Kritikai pályám alkalmai szülték itt összegyűjtött írásaimat.
Magyarok! Fogadjátok szívesen törekvésemet.”

Budapest, 1940.
Papp Viktor

•••
Legyen áldott az emléke Papp Viktornak ezért az egykor megfogalmazott szép törekvéséért!
A.
775   Ardelao 2017-05-14 10:00:26

Márkus Dezső, az egykori Liszt-tanítvány.


„A magyar zeneélet egyik kiválósága Márkus Dezső. Mindenki ismeri és értékeli, de kevesen tudják róla, hogy Liszt-tanítvány. Már arra sem sokan emlékeznek, hogy a Népopera volt igazgatója, a Városi Színház főzeneigazgatója és az Operaház kiváló volt karmestere: valamikor jelentős zongoraművész volt. Fiatal korában sok külföldi sikert aratott hangszerével, s mint a bécsi konzervatórium növendéke, Beethoven-ösztöndíjat nyert és ugyanakkor Bécs városának zenei stipendiumát élvezte, ami nagy kitüntetésnek számított, főként azért, mert magyar ember létére kapta meg.

Márkus Dezső Pesten, 1869-ben született. Iskoláit itt végezte. Négy Márkus-fiú járt egyszerre a Kálvin-téri református gimnáziumba, kikből mind neves ember lett. Márkus Dezső előbb ismerte a kottát, mint a betűt. Tanára hat éven át Keresztély Sándor, a későbbi ismert zongora-gyáros. Csoda-gyermek volt. Azok a Liszt-tanítványok, kik vele együtt jártak a mester óráira, így emlékeznek reá. Liszt budapesti óráin ő volt a legfiatalabb.

Tizenegy éves korában, 1881-ben, iratkozott be a Zeneakadémiára. Az intézet 1882/83-as Évkönyve II. évesnek említi, mikor is a záróvizsgán Domenico Scarlatti d-moll szonátáját adta elő, melynek eljátszásáért Liszt megcsókolta. Három akadémiai osztályt járt, tanára Gobbi Henrik volt. Osztályzata zongorából: kitűnő.

Liszt előtt először Bach d-moll koncertjét játszotta. A mester a másik zongora mellett ült s ugyanezt a versenyművet vele együtt végigzongorázta. Kiemelendő, hogy Liszt ezzel a tanítási módszerrel gyakran élt. Márkus említi, hogy ez a metódus az ő idejében, a bécsi konzervatóriumban is általános volt.

Liszt Márkus Dezsőt, a gyermeket, többször játszatta óráin és mindig kedvesen becézte.

»Emlékeim Liszt Ferencről« – mondja Márkus Dezső – »annyira összefolynak gyermekéveim emlékeivel, hogy csak nehezen tudom különválasztani. Legerősebben az él bennem ma is, hogy: féltem tőle. Tudtam természetesen, hogy milyen nagy művész, örömmel is tanultam tőle, de képzeletemben, mint egy »óriás« élt. Megjelenése lenyűgöző volt és a kis gyermek mindig remegve ment fel a lépcsőn órára, de ha szembetalálkozott az óriással, annak szelíd tekintete mindig elfeledtette vele ezt az érzést. Csókra nyújtotta drága, óriási kezét és szelíden megsimogatott.

~ Der kleine, grosse Márkus ist ja wieder da.~ Ezek voltak kedves szavai és azonnal komoly munkára hívott a zongorához.«

A gimnáziumi érettségi vizsga után az ifjú a bécsi konzervatóriumba iratkozott be, ahol 1888-ban zongoraművészi oklevelet szerzett.

A zongoraművészi pályát csakhamar elhagyta. Muzsikus lelkesedésével egészen a karmesteri művészet és orchester-tudomány szolgálatába állott. Előbb az ischli színház, majd a budapesti Népszínház karmestere volt.

Huszonöt éves korában Operaházunk korrepetitora: 1898-ban a prágai német színház karmestere; két évig Amsterdamban működött s 1903-tól a magyar királyi Operaház karmestere, ahol emlékezetes előadásokat vezényelt. 1911-ben megalapította a Népoperát, melyet négy évig igazgatott. Legutóbb a Városi Színház főzeneigazgatója.

Elég gazdag, változatos művészpálya, nagy mesterének, Lisztnek, örök nyugtalansága rezeg.”



Budapest, 1936. augusztus 24-én
Papp Viktor.
Liszt Ferenc élő magyar tanítványai című könyve alapján.
Dante Kiadás, Budapest.


Márkus Dezső, karmester (1870.XII.15. – 1948.IX.20.)
774   Ardelao 2017-05-14 09:57:33

BAHNERT JÓZSEF a Liszt tanítvány


Az Országos magyar királyi Zeneakadémia legrégibb, 1882/83. évi Évkönyvének legelső oldalán már találkoztunk Bahnert József nevével. Először a felsorolt Liszt-tanítványok közt s néhány sorral lejjebb zenekíséretes zongoraversenyéért és szorgalmáért az Évkönyvben való nyilvános dicséretre érdemesített növendékek sorában. Bahnert Józsefet Liszt haláláig mindig megtaláljuk a mester magyarországi pedagógiai működésével kapcsolatban. Neve a magyar zeneéletben 62 éven át mind-máig ismert és elismert. Bahnert nem itt született, de ennyi időn keresztül a magyar zenekultúrát szolgálja, tehát testestől, lelkestől magyarnak számít.

Születési helye: Nápoly, éve: 1859. december 29. Atyja, Giovanni Bahnert, londoni egyetemi tanár volt, híres vegyész. Dédapja, John Bahnert, angol tábornok, történelmi alak, Waterloonál esett el. Bahnert József anyja, den Giordano Carola, ősrégi sziciliai családból származott. Bahnerték évekig Nápolyban és Rómában laktak. Fiuk kisgyermek korában sokat járt a római Szent Péter templomba, ahol a gregorián énekekben talált nagy gyönyörűséget. E római templomban többször látta Lisztet s áhítattal nézte a hírből már ismert mester rendkívüli alakját.

A Bahnert család később Görzbe költözött, majd Budapestre, ahol a 18 éves ifjú a Nemzeti Zenede növendéke lett. A Zenedéből a Zeneakadémiára ment át, hol 1883-ban a zongora főtanszak negyedik osztályát elvégezte. Azok közül a kevesek közül való. akik zeneakadémiai tanulmányaikat a »Hal-téri« Zeneakadémiában kezdték. Végbizonyítványában a zongora jeles tanára Erkel Ferenc; zeneszerzés, és Nikolits Sándor. A bizonyítvány jegyzetében ezt olvassuk: »Magasabb kiművelésre Liszt Ferenchez volt beosztva.« Az igen tehetséges, nyugtalan szellemű ifjú Erkeltől mindig Liszt szárnyai alá kívánkozott, amit Erkel nem látott szívesen. Érdekes, hogy több mint félszázad után is zavartan szabadkozik az öregúr ettől a témától a »nagy Erkelre való tekintettel,« - ahogy ő mondja.

Egy napon Bahnert beállított Liszthez, kérte, hallgatná meg játékát. A mester a »Lammermoori Lucia« operaátiratát játszatta el vele, oly hatással, hogy azonnal felvette tanítványai közé. Évekig járt Liszt óráira (Évkönyv 1882/83, 9. oldal). Weimarba is hívta pesti tanítványát a mester, de Bahnert anyagi és családi okok miatt nem mehetett. Bahnert Lisztnek mindig kedvelt embere volt. Vele mindig olaszul beszélt, »cavallierinek« szólítva kedvelt tanítványát.

Bahnert Liszt halála után rövidebb ideig zongoraművész volt, majd a zeneszerzésre adta magát. Első önálló hangversenyét 1886-ban tartotta a Vigadóban. Az ország nagyobb vidéki városaiban is hangversenyezett. Műsorain kizárólag Liszt alkotásai szerepeltek.

Bahnert József testvérbátyja (Giovanni) szintén zenei pályán működött. Tehetséges ember volt. Kiment Párizsba s ott nyoma veszett. Ez a Bahnert nem ismerte Lisztet.

Bahnert József színpadi, zenekari, egyházi műveket, zongoradarabokat és dalokat írt. A magyar királyi Operaházban két operáját játszották: a Csempészek című 2 felvonásos dalművét, Káldy Gyula igazgatósága idején (1900. március 17.) s a Jégvirág című 1 felvonásos operáját, melynek bemutató előadása 1922. május 12-én volt. A Csempészek szövegét egy Bari-ból való hajóskapitány, Carlo Luigi Villa írta, Radó Antal fordította. Öt előadást ért meg. Méltatlanul került le a műsorról, mert vezérkönyve tehetséges munka. A Jégvirág szövegét Berczik Árpád írta. Három előadást ért meg.
Operettjei: A granadai vőlegény (Népszínház 1905), A császárnő; balettjei: Maria Antoinette, A varázstükör.

Bahnert József egész életén át széleskörű zenepedagógiai munkásságot fejtett ki. A 77 éves öregúr jelenleg az Állami Polgári Iskola Tanárképző Főiskola nyugalmazott zenetanára.


Forrás:

Papp Viktor:

Liszt Ferenc élő magyar tanítványai című könyve.
Dante Kiadás, Budapest. 1936.


Bahnert József (1860.XII.29. – 1937.IX.11.)

773   Ardelao 2017-05-12 17:08:59

Folytatom Papp Viktor: »Liszt Ferenc élő tanítványai« című, 1936-ban írt könyvéből, az akkor még fellelhető magyar tanítványok élete történetét.


Weisz József


„Feltűnően tehetséges Liszt-tanítvány volt Weisz József. Társai egyértelműen nagy elismeréssel beszélnek róla. Hírnevet szerzett magának, mint zongoraművész, s mint zeneszerző, jelentős zenei állásokban is működött és valahogy mégis elkallódott a művészeti világversenyben. Mondják, hogy rendkívül nyugtalan lélek, hirtelen és izgága természetű. Talán ez akadályozta boldogulását.

Adataink róla hiányosak. Nem sikerült összeköttetést találnunk vele. Rokona, barátja nincs, ismerőse is alig.

Kassán született, 1864-ben. Budapesten Liszt és Volkmann tanítványa volt. Az 1891-93 évben a szentpétervári konzervatórium zongoratanára. Virtuóz zongoraművek szerzője (versenyművek, variációk és fugák, jellemképek). Berlinben él. Ennyit ír róla a Riemann zene-lexikona (1929).

Zeneakadémiai adataink szerint (1882-83. Évkönyv bevezetésének »Rövid történeti visszapillantásában«) Weisz József az 1878-78. évben az Akadémia zeneszerzési osztályának kitüntetett növendéke. Az Évkönyvnek ugyanebben a bevezetésében olvassuk, hogy az 1661-82. tanévben Weisz József, Rauch Károly és Jerusalem Júlia kapott Liszt ösztöndíjat.

Több feljegyzés nincs róla. Bizonyos, hogy a Zeneakadémia legrégibb növendékeinek egyike, mert az Évkönyv az 1879-ben kitüntetett zeneszerző-növendékek közt említi, amit csak néhány évi tanulmány után érhetett el.

Weisz József talán két évvel ezelőtt, mikor a berlini rádió kötelékéből eltávozott, néhány hónapig Budapesten tartózkodott, majd szülővárosát, Kassát, látogatta meg.
Aztán visszament Németországba”. . . .


Budapest, 1936. augusztus 24-én
Papp Viktor.
Liszt Ferenc élő magyar tanítványai című könyve.
Dante Kiadás, Budapest.



Sajnos, a magyar internetes oldalakon, Weisz József nevű Liszt-tanítványról semmiféle adat nem található. (A.)
772   Búbánat • előzmény771 2017-05-09 21:15:38
A Bartók Rádió ma esti műsorsávjában hallhattuk:

19.00 – 19.30 Összhang
- a zenei élet aktualitásai

Liszt és Itália - kiállítás a Liszt Ferenc Emlékmúzeumban

Szerkesztő-műsorvezető: Katona Márta

Ezt az adást holnap reggel megismétli a rádió, 9.30-tól.

771   Búbánat 2017-05-09 10:36:27

Kiállítás | Liszt és Itália

Liszt Ferenc Emlékmúzeum – 1064 Budapest, Vörösmarty u. 35.

Liszt Ferenc: Itáliai képek, Itália hatása Liszt életművére

"Május 11-én nyílik új időszaki kiállításunk, mély 2018. május 8-ig látható az Emlékmúzeumban.
A kiállítás Liszt két életszakaszát mutatja be, amely Itáliához kötődik: a fiatal zongoraművész és zeneszerző Lisztet, aki Marie d’Agoult társaságában 1837 és 1839 között főleg Észak-Itália városaiban tartózkodott, majd az 1839-es első római látogatás után áttér az ötvenéves Liszt életére, amikor letelepedett az Örök városban, hogy következő 9 évét itt töltse. A városhoz fűződő kapcsolata gyakorlatilag élete végéig tartott, hiszen 1869 után életét Weimar, Róma és Budapest között osztotta meg . Az első életszakasz észak-olaszországi élményeit, azoknak az életműre kifejtett hatását a Bolognában székelő Fondazione Istituto Liszt munkatársai, Rossana Dalmonte professzor és Mariateresa Storino mutatja be, a római kapcsolatokról a budapesti Liszt Múzeum ad ízelítőt a látogatók számára. A római szakaszban olyan különleges dokumentumok, zenei összefüggések is bemutatásra kerülnek, amelyek a Liszt-irodalomban csak érintőlegesen kerülnek említésre, mint például a kiállítás alsó részében Liszt és az olasz egyházzenei reform képviselőinek kapcsolata. Ugyanitt találunk majd egy rövid válogatást az olasz irodalom és képzőművészet Liszt életművére gyakorolt hatásából született legfontosabb kompozíciókból is."


A kiállítás megnyitója: 2017. május 11., 18 óra

A kiállítást megnyitja: Dr. Vigh Andrea (Rektor, Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem), Dr. Gian Luca Borghese (Megbízott igazgató, Budapesti Olasz Kultúrintézet).

Közreműködnek: Prof.Rossana Dalmonte, Dr. Maria Teresa Storino és Dr. Domokos Zsuzsanna, valamint

Gregorio Nardi zongoraművész (Firenze).

A budapesti Liszt Ferenc Emlékmúzeum és a bolognai Fondazione Istituto Liszt közös kiállítása a Liszt Ferenc Emlékmúzeum szervezésében, az Olasz Kultúrintézet együttműködésével

A belépés díjtalan

Szervező : Museo Commemorativo Liszt Ferenc ; Fondazione Istituto di Liszt - Bologna
In collaborazione con : Istituto Italiano di Cultura di Budapest

Műsor:

- Bellini- Liszt: Introducione e variazioni sul tema „A te, o cara” dai Puritani (1836)

- Verdi – Liszt: Rigoletto. Paraphrase de Concert (1851)
770   Ardelao • előzmény769 2017-05-07 11:39:52

Liszt még élő tanítványai a Stúdióban

A Rádió vezetősége felkérte Papp Viktort, hogy a mikrofon előtt is szólaltassa meg Liszt Ferenc, még élő magyar tanítványait. Akkoriban 9 személyről volt tudomásuk. Közülük néhányan külföldön éltek, vagy a rádióműsor idején nem tartózkodtak Budapesten, Thomán István pedig betegsége miatt nem lehetett jelen.

Végül négy hiteles Liszt-tanítvány vállalta a rádiószereplést:
Forster Stefánia, Kramer Ernesztin, Varga Vilma és Vaszilievits Olga.

Megemlítjük még, hogy a Magyar Nemzeti Múzeumban díszes emlékkiállítást rendeztek és a megnyitó ünnepségen a 76 esztendős Göllerichné Voigt Gizella, Liszt kedves tanítványa játszott a mester zongoráján.

769   Ardelao 2017-05-07 11:31:37

Papp Viktor: „Liszt Ferenc élő magyar tanítványai”



„Liszt Ferenc zongoratanítványai közül mindenképpen említésre méltó Schuk Anna, akit Liszt tréfásan, „kis forradalmárnak” nevezett, mert a zongoratanításnak új módszerével kísérletezett.

Sokféle zongoratanítási módszerről hallottunk, azóta is, de legtöbbjét megsemmisítette az idő. Ez a találmány azonban annyira egyszerű és logikus, hogy érdemes vele megismerkedni. Liszt tetszését is megnyerte s az akkori sajtó meleg rokonszenvvel fogadta.

Lényege az, hogy a zongoratanítást kéz és ujj tornával kapcsolja össze. A kéz anatómiai szerkezete alapján álló módszerrel a kezet és az ujjakat a hangszertől függetlenül mozgékonyabbá, ügyesebbé, hangszerjátszásra alkalmassá, alkalmasabbá teszi. A módszer feltalálója Schuk Anna nagyatyja, dr. Fischer József kiváló pedagógus, ki – jóllehet maga nem zongorázott – helytelen eljárásnak találta, hogy a növendékkel órák hosszat gyakorlatokat játszattak anélkül, hogy a kezeket és az ujjakat, melyek szervi alkatuknál és helyzetüknél fogva különböző mozdulatokra nem egyenlő mértékben alkalmasak, előbb erre külön kiképezték volna. Ő tehát egy egész sorozat elmésen kombinált kéz- és ujjgyakorlatot állított össze s unokáján és másokon kipróbálta. De adjuk át a szót Schuk Annának, aki nagyatyja módszeréről, melyet ő tovább fejlesztett, ’A zongoratanítás reformja’ címen egy kis füzetet adott ki, 1897-ben.”

»Brahms egyik hangversenye után – írja Lukácsné Schuk Anna - a halhatatlan Liszt Ferenc mester azzal tüntetett ki, hogy távozáskor, karját nyújtva, nyájasan kérdezte, mi a véleményem Brahms játékáról? Dicsértem a művész szabatos, klasszikus előadását, érces hangadását és megjelöltem bizonyos részeket, melyeket Brahms, felfogásom szerint, utánozhatatlan tökéllyel interpretált.«

~ Lám, ez a tizenkét órai gyakorlás eredménye és mindenkinek, aki zongoraművész akar lenni, mindennap 10-12 órán át gyakorolnia kell, úgy, amint én is tettem ~ szólt Liszt.

»Erre én félénken azt a megjegyzést kockáztattam, hogy a kész zongoraművészre ez valóságos gyötrés lehet. Minthogy csak arról lehet szó, hogy a művész kezei és ujjai kellő mozgékonyságukat megtartsák, vagy tökéletesítsék, úgy vélekedtem, hogy erre a célra talán elegendő volna naponként végzendő rendszeres kéz- és ujjgimnasztika, amely nagyon kevés időt venne igénybe. Felhoztam nagyatyám erre vonatkozó elméletét, és hogy én az ő kéz- és ujjgimnasztikáját gyakorolni szoktam. Hozzátettem, hogy mióta -gimnasztikálok,- azóta igen kevés időt fordítok etűdök játszására s mindamellett nagyon észrevehető haladást teszek a zongorajáték technikájában.«

»Vallomásom végére érve, a mester nagyot nézett. Attól tartottam, hogy szigorú megrovás lesz merészségem következése. E helyett azonban a mester tréfásan kis ~ forradalmárnak ~ nevezett s miután elgondolásomat a maga egészében körülményesebben elmagyaráztatta magának, azt mondta, hogy az ügyet komoly megfontolásra érdemesnek tartja és arra más alkalommal még rá fog térni.«

»Rövid idő múltán Lisztnek egy élvezetes és tanulságos előadása után, társaimmal a tanteremből távozni készülve, a mester ezekkel a nyájas szavakkal marasztalt:«

~ Most pedig, kicsikém, szíveskedjék nekem azt a bizonyos kéz- és ujjgimnasztikát bemutatni, mert engem az nagyon érdekel. Remélem, - jegyezte meg tréfásan – hogy a gyakorlatok nem valami nyaktörő természetűek? ~

»Készséggel engedelmeskedtem kívánságának. A mester látható érdeklődéssel figyelt mutatványaimra és mikor elvégeztem, így szólt hozzám:«

~ Adja át, kérem, kedves nagyatyjának ismeretlenül is szívélyes üdvözletemet és mondja meg neki nevemben, hogy ha nem is tud zongorázni, mégis a legjelesebb zongoratanítók egyikének tartom őt. Mihelyt időm engedi, majd felkeresem és ezt a zongoratanítás jövőjére nagy fontosságú rendszert behatóbban fogom vele megbeszélni.~

»Lelkendezve siettem azonnal nagyatyámhoz és örömrepesve mondtam el neki a történteket.«

»Nagyatyám nem várta be a nagymester látogatását, hanem a legelső alkalommal tiszteletét tette Lisztnél. A mester kitüntető nyájassággal fogadta őt; azonnal rátértek a gimnasztikára s Liszt élénk érdeklődést tanúsított a rendszer iránt, mely még fokozódott, mikor a részletekkel jobban megismerkedett.
Ez időtől fogva nagyatyám többször találkozott ebben az ügyben a mesterrel. Egyik alkalommal egy amerikai zongoramesternek szintén kéz- és ujjgimnasztikát tárgyaló művét mutatta be nagyatyámnak, melyet időközben meghozatott. Praktikus tanító adta elő ebben tapasztalatát, melyeket hosszú évek során a zongoratanítás terén szerzett. Liszt már abban a körülményben, hogy két egymást nem ismerő férfi – egyik itt Budapesten, a másik Amerikában, az egyik teljesen járatlan a zongorajátékban, bár jeles pedagógus, a másik egy tapasztalt, hírneves zongoratanár, - egy irányban törekednek a zongoratanítás reformálására, csalhatatlan jelét látta annak, hogy a reform nemcsak szükséges, hanem üdvös és sikeres lesz.«

»A mester abban egyezett meg nagyatyámmal, hogy az 1886/87-ik iskolaév elején a Zeneakadémia minden egyes évfolyamából a leggyengébb növendékeket kiválasztja s azokat a nagyatyám által ajánlott mód szerint taníttatja, úgy, hogy magát a zongoratanítást az illető osztálytanár, a kéz és ujjgimnasztikát pedig nagyatyám adná elő.«

~ Ily módon csattanósan be fogjuk bizonyítani az új tanmódszer csalhatatlanságát, mert meg vagyok győződve, hogy a gyengébb növendékek, akik e módszer szerint fognak tanulni, csakhamar meghaladják a régi módon tanított legjobbakat is.~
̶ Most pedig, ~ folytatta Liszt ~ az egész dolgot egyelőre titokban akarjuk tartani s csak tényekre és biztos sikerekre támaszkodva lépünk majd a nyilvánosság elé, mert csak így remélhetjük, hogy a régi iskolának, mely minden újítást ellenez, makacskodását legyőzzük! ~

»Kedvelt tervének kivitelében a nagymestert gyászos halála megakadályozta.«

„Schuk Anna nemcsak kitűnő zongorista volt, de vérbeli pedagógus is. Egész életét a zenetanításnak szentelte. Ma (1936-ban, megj. A.), leánya dr. Káldorné Lukács Edit zenetanárnő folytatja pedagógiai módszerét.

Schuk Anna Budapesten, 1863. október 13-án született. Atyja Schuk N. Nándor kereskedő és gyáros, anyja Fischer Terézia, aki kitűnően zongorázott. Anna nyolc éves korában kezdett tanulni zongorázni egy zongoramestertől, kinek nevét már elfelejtette. Két év után édesanyja vette át tanítását. Az 1882. június 14-iki zeneakadémiai vizsgán, Bach egyik ’Fúgáját’ és Chopin ’Rondeau á la Mazurját’ játszotta.
Harmadéves korában Liszt Ferenc legfelsőbb osztályának tanítványai közt találjuk (1883/4. Évkönyv 9. oldal), Az 1884. június 27-én tartott vizsgálati hangversenyen Rubinstein D-dúr zongora-gordonka szonátájának zongorapartiját játszotta (a gordonkát Kauders Emil). Osztályzata a zongorából mindvégig kitűnő.

A Zeneakadémia elvégzése után a fővárosban és vidéken többször hangversenyezett, közben mindig tanított. 1897-ben nagyobb-szabású zeneiskolát alapított. Ez volt a legelső magán-zeneiskola az országban. Növendék-hangversenyei, vizsgái zenei körökben feltűnést és elismerést keltettek.
Legtehetségesebb növendéke Kálmán Imre.

Fiatalon férjhez ment. Első férje Lukács Vilmos bankigazgató volt, második Grünfeld Vilmos, Operaházunk versenymestere, a nagykultúrájú, elismert kamaramuzsikus (meghalt 1921-ben).

Emléktárgya Liszttől csupán egy lepréselt babérág, melyet a nagymester küldött neki kedves névjegy kíséretében.”



Papp Viktor:

Liszt Ferenc élő magyar tanítványai című könyvéből idéztem a történetet.
Dante Kiadás, Budapest. 1936.
768   Búbánat 2017-04-19 11:42:39
Bartók Rádió, 19.00 – 19.35 „ Kritikus füllel”

Liszt Ferenc dal- és operaátiratait Farkas Gábor zongorázza

A kiadványról Mácsai János, Molnár Szabolcs és Ujházy László beszélget.

Szerk.: Katona Márta

(Ism. holnap, 9.30)

767   Búbánat • előzmény766 2017-04-12 11:15:27
Az újságcikkhez tartozó fotón: az F-dúr ária nyitánya kottaképen - Liszt nehezen olvasható gyorsírásával a kéziraton. (Liszt: Sardanapal)
766   Búbánat • előzmény761 2017-04-12 10:42:00
Kapcs. 761. sorszám

Kódfejtés - David Trippett színpadra állítja az elfeledett Liszt Ferenc-operát Interjú a brit zenetudóssal

(Magyar Idők, 2017. április 1., Sárdi Krisztina)

Idén június 15-én, a BBC Cardiff Singer of the World énekversenyén tartják Liszt Ferenc Sardanapal című ismeretlen operájának részleges ősbemutatóját. A befejezetlen zeneműre David Trippett cambridge-i professzor és zongorista bukkant rá több mint tíz évvel ezelőtt. A brit zenetudóst az olvashatatlannak tartott kézirat megfejtéséről és a színpadra állítás kulisszatitkairól kérdeztük.

- Bár a műértő közönség számára nem titok, hogy Liszt Ferenc az opera műfajában is alkotott, a Sardanapalról még csak említés szintjén sem hallhattunk soha.

- Ez így nem teljesen igaz. A Liszt-kutatók körében a XX. század eleje óta ismert tény, hogy a magyar származású zeneszerző 1849-ben nekifogott Lord Byron Sardanapulus című tragédiája [magyarul nem jelent meg – S.K.] alapján egy opera komponálásának, ám két év múlva abbahagyta a munkát. A félkész kéziratot 1910-11-ben már katalogizálta Weimarban Peter Raabe, Liszt első életrajzírója.

- Mégis a weimari archívumban porosodott addig, amíg 2004-ben rá nem bukkant. Miért?

- Mindig azt tartották a kéziratról, hogy összefüggéstelen, töredékes, részben olvashatatlan: tulajdonképpen csak egy halom ötlet papírra vetve. Nem több témakezdemények összességénél, amellyel nem igazán lehet mit kezdeni. De kíváncsi voltam rá, és amikor Lipcsében tanultam egy évig ösztöndíjasként, úgy gondoltam, vetek rá egy pillantást, egy weimari vonatozást megér. Mivel előtte éveken keresztül tanulmányoztam a Dante-szonátát, addigra már elég jól ismertem Liszt Ferenc kézírását és szerkesztési szokásait. Amint a kéziratot a kezembe vettem, rögtön megakadt a szemem egy csodálatos, lírai szoprán hangra írt árián. Ahogy hallgattam a dallamot a fejemben, az kerek egészt alkotott, zenei értelme volt. Sőt egy álló hétig nem tudtam kiverni a fejemből. Ekkor döntöttem el, hogy ezt a muzsikát nem hagyhatom veszni. Úgy gondoltam, ha a kéziratot alapos tanulmányozásnak vetnénk alá, láthatnánk, valójában mennyire töredékes vagy éppen teljes Liszt jegyzetelése.

- A zenetörténetben nem mindig egyértelmű, hogy a töredékes jelző pontosan mire vonatkozik. A Sardanapal-kéziratnál mit jelent?

- Ezt a kifejezést tényleg nagyon sokféle kontextusban alkalmazzuk, akár Mozart Rekviemjéről vagy Elgar Harmadik szimfóniájáról beszélünk, akár Puccini Turandotját említjük, mindig más értelemben használjuk. Esetünkben a befejezetlenség azt jelöli, hogy Liszt Ferenc csak az első felvonást jegyezte le teljes egészében. Így 1300 ütemnyi, nagyjából 55 percnyi zenei anyag áll rendelkezésünkre kész zongorakivonattal és szólamkottákkal. Liszt a tervezett hangszerelésről is írt részleteket, viszont a második, illetve a harmadik felvonásról semmit.

- Tudható, hogy miért nem?

- Igen, bár természetesen csak feltételezéseink vannak. Véleményem szerint háromféle indoka lehetett annak, hogy Liszt félretette a témát. Egyrészt ebben az időben rendkívül elfoglalt volt, a zeneszerzés és tanítás mellett a weimari karmesteri pozíció, valamint az azzal járó udvari-társadalmi kötelességek minden idejét felemésztették. Másrészt ekkoriban vált egyre szorosabbá barátsága Wagnerrel, egyre több figyelmét kötötte le a wagneri esztétika, a szimfonikus költemények írása. A komponálás megszakításának legfőbb oka azonban mégis a librettó problémája lehetett. Ugyanis az opera szövegkönyve egy névtelen olasz költőtől származik, akit Liszt nem ismert személyesen. Cristina Belgiojoso párizsi száműzetésben élő olasz hercegnő tartotta vele a kapcsolatot. Azonban nemcsak a fogoly költő és a zeneszerző közti kommunikációt biztosította, hanem felülvizsgálta, javította is a szöveget. Csakhogy a hercegnőt 1848-49-ben nagyon lefoglalták az olasz forradalom eseményei, amelyben komolyan közreműködött, így nem maradt ideje a szöveggel foglalkozni. Liszt pedig, mivel nem kapta meg a második és harmadik felvonás átdolgozott librettóját, nem tudott hozzá zenét komponálni. Már sosem tudjuk meg, milyen lett volna a teljes mű, de meggyőződésem, hogy mindezek ellenére az első felvonás megállja a helyét önálló darabként.

- A felfedezése eltelt időben sikerült is előadható formába varázsolnia. Milyen módszerrel dolgozott?

- Ahogy említettem, a meglévő anyag nagyon alapos, majdnem teljes, ezért nem kellett hozzáírnom vagy kitalálnom semmit. A sok helyütt rövidítéseket tartalmazó kézirat kisilabizálása, illetve a librettó rekonstrukciója inkább szerkesztői munka volt. Az Editio Musica Budapestnél 2018-ban megjelenő kritikai kottakiadásban részletesen is nyomon követhető lesz, hogyan dolgoztunk. Szerencsénkre a zene leglényegesebb elemei nem maradtak ki a kéziratból: Liszt megírta a harmóniákat, melódiákat, ellenpontozott, részletesen jelölte a ritmust, egyéb zenei struktúrákat. Ugyanakkor sok helyen hiányoztak a zenei kulcsok, a módosítójelek, a vokális részek zongorakísérete néhol félbemaradt, azt nekem kellett befejezni a meglévő dallam alapján. A legnagyobb nehézséget annak átlátása okozta, ahogy Liszt mindezt lejegyezte. A kézirat magán viseli a többszöri átdolgozás nyomát, a törlések, újraírások kihámozhatóak a kottából, de a zeneszerzői gyorsírás sokszor nehezen követhető. Ez a – mondhatni – kódfejtés lassú folyamat. Csak fáradhatatlan és alapos munkával juthattunk el addig, hogy érthető és előadható kottát „nyerjünk ki” a kéziratból.

- Ekkor már tudta, hogy végül a BBC rendezvényén lesz a Sardanapal ősbemutatója?

- Nem, csak abban voltam biztos az első pillanattól kezdve, hogy komoly történelmi és esztétikai értékkel bír a darab, ezért a nagyközönségnek is meg kell ismernie. Noha az egész ötvenperces anyag előadásához még keresem a megfelelő karmestert és zenekart, nagy örömmel mondtam igent arra az óriási lehetőségre, hogy Anus Hovhanniszján [i/] részletet énekeljen belőle a BBC világversenyének döntőjén. Így június 15-én a cardiffi St. David’s Hallban előadott tízperces ízelítőből az egész világ megtudhatja, [i] Liszt e lélegzetelállító műve mennyire egyedülálló ötvözete az olaszos líraiságnak és a finoman hangolt wagneri innovációnak. Semmi ehhez fogható nem létezik az operairodalomban.
765   Búbánat 2017-04-08 11:00:20
Ma este fél 8-kor a Müpában - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Az Osztrák-Magyar Haydn Zenekar Liszt-hangversenye

Vezényel: Rossen Gergov

Közreműködik:

Bogányi Gergely – zongora
Kolonits Klára, Ulbrich Andrea, Nyári Zoltán, Cser Krisztián – ének
a Bécsi Állami Opera Kórusa (karig. Thomas Lang)
a Nemzeti Énekkar (karig. Somos Csaba)

A Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében előadásra kerül:

Liszt: Esz-dúr zongoraverseny

Liszt: Koronázási mise

„1867-ben, megpecsételendő a kiegyezést, magyar királlyá koronázták Ferenc József császárt. Magyar részről nem volt kérdés, hogy Liszt Ferencet kell felkérni a szertartás ünnepi zenéjének megkomponálására, az osztrák hatóságok viszont egy császári udvarhoz közel álló muzsikust kívántak megbízni. A magyarországi sajtó heves tiltakozása azonban megtette hatását, s a koronázás előtt hat héttel Liszt Ferenc megkapta a hivatalos megbízást.
A zeneszerző a publikum soraiból hallgatta végig a mise előadását, s nagyon elégedett volt a hallottakkal. ’Misém zenei sikere teljes. Mindenkit meglepett rövidségével és egyszerűségével - és, ha szabad így mondanom, karakterével.’

1867-ben a Mátyás-templomban Bécsből hozott muzsikusok adták elő a kompozíciót.”

A Bartók Rádió élőben közvetíti a koncertet, 19.35 órától.
764   Búbánat 2017-04-06 11:44:35
Bartók Béla Emlékház koncertek 2017

1025 Budapest II. kerület, Csalán u. 29.

MVM Koncertek
Április 6. csütörtök 18 óra

Ránki Fülöp zongoraestje

Liszt-művek:

Angelus! –Ima az őrangyalokhoz

Obermann völgye

Consolations – Vigasztalások
- 1. Andante con moto, E-dúr
- 2. Un poco più mosso, E-dúr
- 3. Lento placido, Desz-dúr
- 4. Quasi adagio, Desz-dúr
- 5. Andantino, E-dúr
- 6. Allegretto sempre cantabile, E-dúr

Tell Vilmos kápolnája

Öt zongoradarab
- 1. Sehr langsam, E-dúr
- 2. Lento assai, Asz-dúr
- 3. Sehr langsam, Fisz-dúr
4. Andantino, Fisz-dúr
5. Sospiri! –Andante

Genfi harangok – nocturne
763   Búbánat 2017-03-30 21:54:12
Lukin László egy ismeretterjesztő tanulmányt írt „Széchenyi, a zenebarát” címmel, még 1990-ben, a Liszt Ferenc Társaság által megjelentetett „Liszt KISKÖNYVTÁR 3.„ kiadványba.

A kiváló zenepedagógus-karnagy -műfordító ebben az írásában Széchenyi NAPLÓ-jából (1813 – 1860) azokat a részeket idézi, melyekben zeneművekről, zeneszerzőkről, zenészekről fejti ki gondolatait, vagy éppen őt foglalkoztató/érintő történésekről számol be.

Lisztről is megemlékezik több helyen a NAPLÓ:

1839
„Zay meghív személyesen, hogy holnap társaságában Liszttel ebédeljek.
„Liszt meglátogat.”
„Liszt hangversenye. Caroline-nal etc. megyek el. Orosz ül előttem.
„Liszttel etc. ebédelek Zaynál. A lányok a Grassalkovich-páholyba, meghallgatni Lisztet.”
„Károlyi Györgynél ebédelek Liszt társaságában.”

1840
„Elolvastam Liszt levelét „ – „Si l’on se mari ou si l’on ne se mari pas on s’en repent toujours. (Ha megházasodik az ember, ha nem, mindenképp megbánja.)”
„Este nálunk Liszt egy aranykelyhet.”

1846, Bécs
„Klein nálam – előbb Wirkner – végre Liszt. Átöleljük egymást!”

1846
„Liszt nagyon jó hozzám. Felette rokonszenvezem vele.”
„Lajosnál eszem Liszttel.”
„Károlyi György elküldte a Liszthez szóló jegyemet.”
„Ürményi: Ebédet rendezek Lisztnek. Lisztnél s Liszt nálam.”
Liszttel Óbudára. Nálam ebédel Horváth Lacival.”

Lukin László kivonatolta a NAPLÓ-ban található zenei témájú bejegyzéseket. Liszt mellett a kor szinte összes fontos zeneszerzőjének, zenészének a neve (Auber, Bellini, Donizetti, Erkel, Flotow, Halevy, Mendelssohn, Mercadante, Meyerbeer, Rossini, Verdi, de Mozart) benne fellelhető; ahogyan a zongoraművészeké (Engel, Kalkbrenner, Anton Rubinstein, Ignaz Moscheles), a hegedűsöké (Bihari János, Boka Károly, Ole Bull, Ernst Heinrich, Paganini, Henri Vieuxtemps) vagy énekeseké (Füredi Mihály, Jenny Lind, Schodelné Klein Rozália)

Midőn a NAPLÓ írója örökre lehunyta szemét – írja Lukin László -, az irodalom nagyjai lírai sorokban siratták el. (Idézi Arany János tőle búcsúzó verssorait és Jókai Mór írását, aki a magyar sajtó hasábjain fejezte ki nemes érzelmeit.)

„A hangok nagy tanárja” – zárja végül írását Lukin László -, Liszt Ferenc az ő külön Pantheonjában állította piedesztálra barátját: a Magyar történelmi arcképek zongoradarab-ciklusában ott áll Széchenyi István hangokból mintázott emlékműve. A Teleki László című zongoraműben pedig pályatársának, Mosonyi Mihálynak „Gyászhangok Széchenyi István halálára” basszus-témája dübörög makacsul.
Valahányszor felcsendülnek ezek a művek, a zenebarát Széchenyit idézik, aki a muzsika hangjai mellett vezette honfitársait az „Európai Ház” felé…”

Nem hagyhatom ki Lukin László tanulmányának Széchenyi NAPLÓ-jából vett következő idézetét, amint a Nagy Rivális operahősként aposztrofáltatik:

(A mai Astória-sarokkal szemben állt az első Nemzeti Színház. )

„Kerületi ülés. Már nem tapsolnak meg… annál inkább a Kossuth Lajcsit. Emez 2 óra hosszat deklamál, adókról. Igazi szerencselovag és Dulcamara…” (1848)
762   Búbánat 2017-03-15 10:33:33
Bartók Rádió, 14.08 - 15.00

Jandó Jenő Liszt transzcendens etűdöket zongorázik

(MR 6-os stúdió, 1983. június 3.)
761   Búbánat 2017-03-12 15:10:32
Rekonstruálták és előadják Liszt félbehagyott operáját

FIDELIO, 2017.03.08. 09:48

Igazán romantikus témához nyúlt 1849-ben a magyar zeneszerző: Lord Byron eposztragédiájából írt operát. De nem fejezte be, és a kevéssé ismert kéziratot eddig olvashatatlannak, rekonstruálhatatlannak tartották. Most David Trippet mégis megkísérelte helyreállítani ezt értékes művet.

David Trippet, a Cambridge-i Egyetem zenei fakultásának docense, egy weimari archívumban fedezte fel a Sardanapale operát tíz évvel ezelőtt. A kézirat létezésről csak néhány Liszt-kutató tudott, akik azt – mivel gyorsírással íródott és egyetlen felvonást tartalmazott – olvashatatlan töredéknek tartották. Trippet két éven át dolgozott a kézirat revideálásán és rekonstruálásán. A júniusi BBC Cardiff Singer of the World énekversenyen tízperces részlet hangzik el a műből Anush Hovhannisyan, az ígéretes örmény szoprán előadásában.

Elképesztő a zene, ami fennmaradt – egyszerre fedezhető fel benne az olasz líraiság és a harmóniai újítás.

Nincs még egy ilyen az operairodalomban. Liszt mézédes zenei nyelvezete uralja a darabot, de akkor írta, amikor először felfedezte Wagner operáit" –közölte Trippet.

„A kézirat 111 oldalas, zongorára és énekhangra íródott. Mindig úgy gondolták, lehetetlen összerakni a darabot, de ahogy alaposan megvizsgáltam a notációt, kiderült, Liszt az első felvonás minden lényeges elemét lejegyezte. Végig kellett gondolnom, milyen alkotói döntésekkel szembesülhetett, és újraalkotnom a kreatív folyamatot (...).”

„Többféle rövidítés látszik a kottában, és jó pár hely üresen maradt. (...) Úgy tűnik, Liszt már fejben megkomponálta a zenét, mikor hozzáfogott a lejegyzéséhez. Egy 19. századi zeneszerző bőrébe kellett bújnom (...), ami ritka és emlékezetes lehetőség.”

Az első felvonás kritikai kiadását az Editio Musica Budapest bocsátja közre 2018-ban.

Francesca Vella és David Rosen segített Trippetnek rekonstruálni és angolra fordítani az olasz szöveget. A librettó Sardanapalo, a békeszerető asszír király történetét mondja el, akit jobban érdekel a mulatozás és a nők, mint a politika és a háború. Ellenzi az erőszakot és naivan hisz az eredendő emberi jóságban. Bukását lázadás okozza, és szeretőjével, Mirrával együtt illatszerektől és fűszerektől füstölő tűzben égnek meg.

Byron eposzát Hector Berlioz (1830) és Maurice Ravel (1901) is megzenésítette, mindketten a Conservatoire rangos Római-díjáért kiírt pályázatára.

A BBC énekversenyének premierje előtt, május 15-én Trippet és kollégái egy dokumentumfilmet is bemutatnak, amely Liszt elfelejtett remekművének történetét meséli el. Anush Hovhannisyan (szoprán) mellett Samuel Sakker (tenor) és Arshak Kuzikyan (basszbariton) énekel majd a filmben. „Csodálatos, rendkívül kreatív és fantáziadús munka volt összerakni ezt a művet, és szerencsésnek mondhatom magam, hogy részt vettem benne” – mondta a szopránénekesnő.

„Hallgasson bele Liszt rekonstruált operájába!” – a cikkben szereplő linken elérhető a videó-részlet.
760   Búbánat 2017-02-25 11:01:33
Andrew Halinger Liszt-zongorakoncertje ma este 18 órakor

Pécs, Művészetek és Irodalom Háza – Fülep Lajos terem

Szervező: Liszt Társaság Pécsi Csoportja, ZsÖK NKft

Műsor:

LISZT: Spozalizio
LISZT: Melankolikus polonéz (No.1)
LISZT: Benediction de Dieu (Költői és vallásos harmóniák No.3)
LISZT: h-moll szonáta
759   Búbánat • előzmény758 2017-02-23 17:34:25
2016. évi Liszt-zongoraversenye győztesének - Minse Kwon – hangversenye
758   Búbánat 2017-02-23 17:32:35
A Koreai Liszt Társaság [url] http://zeneakademia.hu/hu/klasszikus/-/program/a-koreai-liszt-tarsasag-2016-evi-liszt-zongoraversenyenek-gyoztese-20170223-1900;
2016. évi Liszt-zongoraversenye győztesének - Minse Kwon – hangversenye [/url] a Régi Zeneakadémián (Budapest, VII. Vörösmarty u. 35.) , ma este 7 órakor.

Műsor

Liszt: Paganini-etűdök - 1. (g-moll) Il Tremolo
Liszt: Paganini-etűdök - 2. (Esz-dúr) Andante
Liszt: Paganini-etűdök - 3. (gisz-moll) La Campanella
Liszt: Paganini-etűdök - 4. (E-dúr) Arpeggio
Liszt: Paganini-etűdök - 5. (E-dúr) La Chasse
Liszt: Paganini-etűdök - 6. (a-moll) Téma és Variációk

Prokofjev: 6. (A-dúr) zongoraszonáta, op. 82 - 1. Allegro moderato; 2. Allegretto; 3. Tempo di valzer lentissimo; 4. Vivace

Minse Kwon (zongora)


Támogató:Koreai Liszt Társaság

Jegyár: A koncertre a belépés díjtalan a terem befogadóképességének határáig.

757   Ardelao 2017-02-18 20:16:03

Liszt Ferencre emlékezik

Vilma néni az Irányi utcában

Gách Marianne írása


„Az egyik kapu alatt ütött-kopott, eső mosta kis cédula fityegett: > Liszt Ferenc utolsó élő növendéke jutányos áron tanítást vállal…<

1948 szeptemberében becsöngettem a földszinti lakásba. Fehér hajú öreg néni nyitott ajtót. Mintha múlt századbeli kép elevenedett volna meg. Vargha Vilma, Liszt Ferenc egykori híres tanítványa neves zongoraművésznő, emlékekkel agyon zsúfolt, sötét szomorú kis társbérleti szobában tengődött. Magányosan és szegényen. Asztalán kis üveg baracklekvár, a falon Liszt Ferenc arcképe. Vilma néni — így nevezte mindenki — szemmel láthatóan örült az újságíró látogatásának. Szívesen mesélt: nyolcvannégy éves, tizenhat esztendős volt, amikor Liszt Ferenc tanítványául fogadta. Fényképet mutatott azokból az évekből. Vilma néni gyönyörű szép leány volt.

›Három és fél évig voltam Liszt Ferenc növendéke, egyikeként annak a három-négynek, akik a Mestert valamennyi útjára elkísérték. Thomán István is mindig velünk volt. Jártunk Weimarban, Salzburgban, Bécsben és Romában. Liszt Ferenc mindenütt tanított minket. Valamennyi szavára emlékszem. Tavaly Jeanne Marie Darré látogatott meg. Liszt és Chopin műveket zongoráztam neki, megmutattam, Liszt Ferenc hogyan játszotta ezeket.‹

Vilma néni sokat koncertezett Bécsben, Párizsban, Berlinben és persze Pesten is. Jó néhány növendéket is tanított.

›Apám, dr. Vargha Ferenc sebészorvos, rektor volt az egyetemen. Szigorúan nevelt, én voltam egyetlen gyermeke. Nem örült annak, hogy tanítottam. Akkoriban nem volt olyan jó soruk a nőknek, mint ma: jóformán kalitkába zárták őket. Rákospalotai kis házunkban éltünk. Liszt Ferenc meglátogatta szüleimet. Legkedvesebb eledeleit: rántott békacombot, töltöttkáposztát és fánkot tálaltunk neki ebédre.‹

Vilma néni szemét könny lepte el:
›Rettenetesen fölizgat, amikor róla beszélek. Ma is siratom. Az emberek nem tudják, milyen volt. Harsányi Zsolt Liszt regényében is sok a tévedés. Azt írta róla, minden nőért megbolondult. Kérem, ezt én tudom, hogy nem igaz. Sosem udvarolt a növendékeinek.‹

Ismerte Wagnert is, Vilma néni?
Elborult az arca, hangja ingerültté forrósodik:

›Weimarban találkoztam ezzel a kiállhatatlan emberrel. Papagájszínű ruhákat viselt, rettenetesen piperkőc és elbizakodott volt. Imádta önnönmagát. Haragudtam rá azért is, mert sok melódiát lopott el Liszt Ferenctől. Levelezésüket Cosima meghamisította. Liszt csodálta Wagner tehetségét, de nem igaz, hogy emberi vonatkozásban is annyira rajongott érte.‹

És Cosimát milyennek látta?

›Mániákusan szerette Wagnert. Mindenkit föláldozott érte. Még az apját is. Liszt Ferenc halálának Cosima erőszakoskodása is oka volt. Elcipelte lázas beteg apját Wagner egyik premierjére.‹

Vilma néni elmondta, ma is mindennap gyakorol. Liszt Ferenc ujjgyakorlatait játssza. Egy évvel megelőzőn még zongorázott a rádióban is. Most csupán egy növendék jár hozzá.

›Egy nappal ezelőtt az utcán kifüggesztett hirdetés nyomán fiatal fiú keresett föl. Asztalos inas. Tizenhét éves. Azt mondta, egyetlen vágya, hogy zongorázni tanuljon. Panaszkodott, hogy kevés a pénze erre a célra. Elérzékenyültem a fiatal fiú ambiciójának hallatán. Azóta ingyen tanítom és örülök, hogy milyen szépen halad.‹

Miből él Vilma néni?
›Havonta negyvenkilenc forint kegydíjat kapok az államtól.‹

Hogyan jut ebből mindenre?

›Házbéren kívül jóformán semmire sem költök. Reggelire egy kis teát főzök magamnak és egy kis kenyeret eszem hozzá. Délben elmegyek a Holub vendéglőbe, ott ingyen jó kis főzeléket kapok mindennap. A szakács lányát valamikor ingyen tanítottam. Vacsorára már nem futja. Szívesen vállalnék még néhány növendéket, de nem jön hozzám senki sem. Keserves az életem.‹

Vilma néni már találkozásunk idején történelem volt.

(Úgy emlékszem, hogy Vilma néni később némi segítséget kapott itthon is, sőt külföldről is. Véleményei, emlékei, ha elfogultnak hangzanak is, mégis hitelesnek érződtek és meghatottak…)”

Az írás a Film, Színház, Muzsika című folyóirat 3. számában (1986.I.18.) jelent meg.

756   Búbánat 2017-02-16 11:39:38
„Hangversenykülönlegességek”

Bartók Rádió sugározza ma délután: 12.36 – 15.06

Liszt: Krisztus – oratórium

(Zeneakadémia Nagyterem, 1985. január 18.)

Ea. Andor Éva, Takács Tamara, Fülöp Attila, Sólyom-Nagy Sándor, Polgár László - ének,

Peskó György - orgona

Magyar Rádió Gyermekkórusa (karig.: Csányi László, szólót énekel: Lovas Judit),

Magyar Rádió Énekkara (karig.: Sapszon Ferenc),

Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara

Vezényel: Peskó Zoltán
755   Búbánat • előzmény747 2017-02-15 14:30:49
Bartók Rádió, ma este 19.00 – 19.35

„Kritikus füllel”

Liszt -Tausig: Faust szimfónia

(Lajkó István - zongora)

A kiadványról Mácsai János, Fazekas Gergely és Ujházy László beszélget.

Szerk.: Katona Márta

(Ism. holnap, 9.30)

754   Búbánat 2017-02-08 14:36:01
ID. ÁBRÁNYI KORNÉL: KÉPEK A MÚLT ÉS JELENBŐL

XXIII. Liszt Ferenczről (emlékezések és jellemvonások)

(Az írást eredeti helyesírásban másolom át ide.)

"A Liszt Ferenczről szóló életrajzok, jellemzések, levelezések s minden rendű megdicsőítő adathalmazok immár egy egészen különálló világirodalmi s műtörténeti tárházat képeznek. Magam is, aki húsz évig álltam vele szoros és benső hivatalos s intim baráti viszonyban, számos jellemző adattal járultam hozzá ez irodalmi halmazhoz; de akármeddig is élnék, mindig tudnék felőle a leghitelesebb alakban jellemzéseket s érintkezési adatokat szolgáltatni. Kimagasló, mondhatni mithikus alakja volt ő úgy a művészetnek, mint a társadalmi élet és pozícziónak. Az ő egyénisége századokra szóló reformprogramra volt, aki belejátszott még a XIX. század döntő eseményeibe is. Amiket ezúttal felőle nyújtok, épp úgy vonatkoznak művészi mint emberi ténykedéseire, mert bajos lesz a műtörténelemnek valaha eldönteni, hogy mint művész vagy mint ember volt-e nagyobb? A felsorolandó adatokból is eléggé ki fog ez derülni. A királykoronázás évében, 1867-ben történt, mikor meghitt barátja: néhai Schzuendtner Mihály belvárosi apátplébános vendégszerető házánál több hetet töltött. Ez időben a világ minden részéből ki volt rá vetve a háló, hogy világhírű nimbusza (ha csak lehetséges) kizsákmanyoltassék. Az akkori szerencsés kezű s nagyhitelű művész-impresszárió Ullmann is itt debütírozván akkor: felkereste Lisztet s kerek egy millió forintot ígért neki kellő biztosíték mellett, ha egy évi hangverseny-körutra megy vele Amerikába. Liszt mosolyogva hallgatta a reklámhős ajánlatát s aztán megveregetve a vallat e szavakkal ereszté el: «Kedves Ullmann! Köszönöm szíves megemlékezését, de nem kérek belőle. Lássa, én soha sem üzérkedtem a művészettel s a míg élek, már nem is fogok. Aztán meg öreg is vagyok már arra, hogy mint lánczra vert oroszlán engedjem magamat mutogatni. De őszintén szólva, nem is tudnék mit kezdeni az ön milliójával, mert lássa: sem a börzén nem játszom, sem dividendákra nem spekulálok. Az én szerény életigényeim az ön milliójával is csak a mostaniak maradnának, azokat pedig istennek hála. meg reklámdrótok s monstre-plakátok nélkül is ki tudom elégíteni.» Így hallottam e szavakat saját szájából. Azután visszatért az örökvárosba, Rómába, hogy megírja «Krisztus» oratóriumát; átdolgozza «Esztergomi miséjét», «Prometheusz» szimfóniáját stb., s emellett még egy pár operai átiratot is írjon, hogy értük cserében kinyomatva lássa «Szent Erzsébet» oratóriumát s «koronázási miséjét». 1859-ben jelent meg először franczia nyelven «A cigányok és zenéjükről» szóló könyve, mely az egész világ sajtójában óriási port vert fel, s mely számtalan ellenséget és éles támadást zúdított a nyakába. Francziaországi ellenségei − élükön a híres zenekritikus Scudo-al − voltak az elsők, akik anathémát kiáltottak fejére, s a legrosszabb akaratú elferdítésekkel kürtölték világgá, hogy Liszt mint magyar, megtagadta a magyartól zenéjét s azt a cigányoknak ajándékozta. Utána ment csak úgy vakon a többi európai sajtó, főleg pedig a német, de legdühösebben mégis a magyar, mely egyenesen kiátkozta. Akadtak ugyan igazságos elbírálók is, kik elolvasták a könyvét, s úgy találták (köztük csekély magam is, ki az időben szintén nagy részt vettem a polémiában), hogy mindebből egy szó sem igaz, csak annyi, hogy Liszt megmondja benne az igazságot, t. i. hogy a magyar zenét semmiféle faj sem tudja oly eredeti módon interpretálni, mint a czigány zenészfaj, kiváltképen Magyarországon. A könyvet aztán lefordították minden európai nyelvre, még magyarra is Heckenast Gusztáv kiadásában, rettenetes magyarsággal és zenészeti abszurdumokkal. De nem olvasta azt el többé senki, mert nem is akarta, csak szidták, ócsárolták szerzőjét kritika, közönség egyaránt. Sajátságos megtévelyítése volt ez a közvéleménynek, melyet nem is lehetett többé jóvátenni, s melynek égető fullánkjait egész életében kellett viselnie. Még a 80-as években is akárhányszor a szemére vetették (sőt halála után még a magyar parlamentben is). Utoljára már nem is védekezett ellene; csak tűrte e mártíromságot. Kevéssel halála előtt (1886-ban) egy ízben alkalmam nyílt vele ez ügyben is beható eszméket cserélni. «Lássa mester, − jegyzem meg a többek közt, − ön csak könyve czímével számította el magát; mert ha ahelyett: «Les bohémiens et de leur musique en Hongrie» ezt írja: «Les bohémiens et de leur manière à jouer la musique hongroise», soha senkinek eszébe nem jut önnel megtagadtatni a magyar zenét. Hisz aki a franczia nyelv szellemet érti, az tudja, hogy a leur musique» nemcsak azt jelenti, hogy az a zene, melyet valaki maga komponál, hanem azt is: ahogyan valaki a más centjét előadja. Az ön ellenségei az első értelmet tulajdonították könyve czímének s ez vált végzetessé. − Igaza van, − felelé − de ennyi malícziát épp a francziáktól nem tételeztem fel. Azután bizonyos fájdalmas iróniával tévé hozzá:
«Csak az fáj, hogy hazámfiai is elhitték e rágalmat s követ dobtak rám. Pedig vagy tizenyolcz magyar rapszódiát írtam, de egyiket sem neveztem czigány-rapszódiának, holott a logika így hozta volna magával.»

Hogy milyen volt érzületében, életmódja, szokásai s berendezésében? Erről köteteket lehetne összeírni, melyekhez magam is számtalan részlettel járultam már hozzá, alkalmam levén számos éven át vele legközvetlenebbül érintkezni. Egynehány vonás álljon itt is megvilágításul. Az irigység nemtelen szenvedélyét nem ismerte. Épp úgy méltányolta a legnagyobb szellemek alkotásait, mint az igazi tehetségek megnyilatkozásait. Finom, jóakaró, felbuzdító volt minden nemesebb törekvés iránt, ellenben szigorú, gyakran kihívó, visszatorló szemben az üres nyegleség vagy önhittséggel. Találó élczeinek mitrailleuse-ét ilyenkor puffogtatta legtalálóbban. Amennyire szerette, sőt kereste az alapos műveltségű s a szellemdús emberek társaságát: annyira terhére voltak az úgynevezett illemlátogatások vagy fogadások konvenczionális csevegései. Száz meg százféle megkeresésekkel terhelték. Ilyenek után órákig tartó idegesség fogta el s rendesen a hozza tapadt nagyság atkára hivatkozott. Hónapokon át érintkeztem vele a napnak minden szakában, de soha egy perczig tétlenül nem találtam. Vagy olvasott, vagy irt, vagy javította a maga és a mások műveit. Tenger idejét vették igénybe horrend levelezései, annyival inkább, mert minden érdekesebb vagy importánsabb leveléről másolatot tartott meg magának; a levelek czím-irata egész lélektani tanulmánynyá fejlődött ki nála. Szellemi foglalkozásainak részletein kívül, házi életét és szokásait, apró szeszélyeit s szenvedélyeit illetőleg is íveket, sőt köteteket lehetne összeírni. Aki őt házi rendjében, mindennapi életében nem ismerte, fogalma sem lehet azokról a minucziózus és sok tekintetben a pedánsságig ment szokásairól, melyeknek magát alávetette. Az ő házánál, de még inkább az ő szobájában legcsekélyebb nyoma sem volt az úgynevezett zseniális rendetlenségnek; még az utolsó levélborítéknak vagy vörös czeruzának is megvolt a maga rendes helye íróasztalán. Ha budapesti, vagy weimari, vagy római lakását bizonyos időre elfoglalta, napokat vett igénybe, míg különösen zongora- és dolgozószobáját berendezte. Valamint életmódjában, úgy lakásában sem volt barátja a felesleges luxusnak, sőt az úgynevezett comfort-ból is csak annyit lehetett nála találni, amennyi az ő kényelmi igényének megfelelt. Daczára ama fényűző életmód- és társadalmi érintkezésnek, melyben úgyszólván egész életét töltötte: a gastronomia raffinement-jai legkevésbbé nőttek a természetéhez. Rendes étkezési rendszere a legegyszerűbb volt. amit csak képzelni lehet. Este csak hideg étkeket s teát lehetett nála találni. A magyar konyhát s annak főleg drasztikusabb termékeit elébe tette a világ minden franczia menüjének. Hasonló ízlése volt a szivarokban is. Az adventnek egy rorátéját sem mulasztotta el, ha csak nem volt ágyban fekvő beteg; s dologhoz általában addig soha nem fogott, míg a templomból haza nem tért. Ez nála tiszta vallási meggyőződés szüleménye volt. Ε mélységes vallási érzület nélkül nem is lett volna képes azokat a monumentális egyházi műveket, oratóriumokat s miséket megalkotni. Magas szellemi műveltsége s gazdag világtapasztalatai mellett mindig a legfinomabb, udvarias és szellemdús volt a társalgása. De visszataszító is tudott lenni. Ha bizalmas körben, vagy meghittebb barátjaival szemközt néha belemelegedett a múltak emlékébe: önmaga is sokat beszélt el ilyemeket. Virtuózi fénykora s hódításainak tetőpontján pl. egyszer Bécsben az egykori hatalmas Metternich herczeg estélyére volt hivatalos, kinek szellemdús neje bizonyos inczidens következtében, nem éppen nagy rajongást akart művészete iránt tanúsítani. Midőn Liszt belépett a szalonjába, legmagasabb arisztokratikus, de finom gúnymosolylyal azt kérdezte tőle: «Minő Geschäfteket csinált Bécsben?» − «Bocsánat, heczegné! − felelé Liszt francziául, − csak a zsidók és a diplomaták szoktak Geschäfteket csinálni, mi művészek zenével foglalkozunk.» Chopinről beszélik, − de Liszttel történt az is, hogy egyszer egy büszke pénzkirályhoz volt hivatalos ebédre. A bankár azt hitte, hogy nem sérti meg, ha a fekete kávé után mindjárt fölkéri hautén-hangnyomattal, hogy játszék valamit a zongorán, melyhez karonfogva vezette. Liszt sértett önérzetében e szavakkal tért ki a fölkérésnek: «Uram! most nem vagyok hozzá diszponálva s azonkívül is alig ettem valamit.» − De száz meg száz hasonló jellemű vonást lehetne a nagyvilággal való érintkezési naplójából felsorolni. Természete nem tűrt semmiféle erkölcsi pressziót. Ez alatt szikla és aczél lett, míg saját akarata, érzülete s kedélyhangulatára hagyva, az előzékenységek bőséges szaruját minden nap, minden órában kész volt kiüríteni. Emlékező tehetsége valamint a művészetben, úgy világi éleményeiben is bámulatos volt, kivévén a személyi neveket és az emberi arczokat, melyeknek millióival volt dolga életén át. Ε tekintetben csak azokat tartotta meg emlékében, amelyek s akik bizonyos érdekesebb mozzanatokkal álltak kapcsolatban. Így volt a helyi tájékozódással is. Akiket igazán szeretett és becsült, azok irányában határt nem ismert előzékenysége, figyelme és őszínte barátsága. A rokon- és ellenszenvből eredő osztentatív magatartás felett, ha kellett, a legnagyobb nyugodtsággal tudott uralkodni; de ha kellett és szükségét látta, nem habozott azt tartózkodás nélkül kimutatni. Benne a művész eszményképe egyesült a nemesen, önzetlenül érezni és tenni tudó emberrel. S ez szerezte meg szamara azt az osztatlan nimbuszt és kegyeletet, melylyel mindenhol találkozott.”
753   Búbánat 2017-02-06 14:42:12
1936. OKTÓBER 24., Budapesti Hírlap

„Diadalút volt az Operaház művészeinek bayreuthi vendégszereplése”

„Tüntető szeretettel fogadta az együttest a német művészváros”

BAYREUTH, okt. 23.

(A Budapesti Hírlap tudósítójának jelentése.)

"A bayreuthi Liszt Ferenc emlékhét nemzetközi jelentőségű művészeseményeinek sorában is nagyszabású és felejthetetlen élményt jelentett az Operaház művészegyüttesének vendégszereplése. Wagner Richard és Liszt Ferenc történelmi városában Karl Schlumprecht dr. bayreuthi főpolgármester meghívására, mint ismeretes, két estén át vendégszerepelt a m. kir. Operaház teljes művészegyüttese. Márkus László igazgató, Oláh Gusztáv főrendező, Morlin Amadé főtitkár vezetésével 240 tagú együttes indult útnak Bayreuthbe, hogy a hivatalos Magyarország képviselőivel együtt hódoljon Liszt Ferenc emlékének és a magyar művészek nevében Liszt Ferenc magyarságát hirdesse a nagy hagyományok nevezetes városában, ahol a világot járó nagy zeneszerző és zongoraművész végső pihenőre talált.
Az Operaház művészei közül Báthy Anna, Budanovits Mária, Palló Imre dr., Losonczy György, Komáromi Pál, Farkas Sándor, Palotay Árpád, Vitéz Tibor vettek részt többek között a vendégjátékon, amelyen Ferencsik János karmester vezényletével Liszt nemes alkotása, a Szent Erzsébet legenda került előadásra. Bayreuthba indultak ugyanakkor az énekkar, a zenekar és az Operaház balettkarának tagjai is, s az utóbbiak a Liszt Ferenc zenéjére összeállított táncképekkel, a Magyar ábrándok és a Pesti karnevál kedvesen finom táncjeleneteivel gyönyörködtették a bayreuthi közönséget, amely megható lelkesedéssel és őszinte érdeklődéssel fogadta a Liszt Ferenc hazájából érkező művészeket.
A németországi vendégjáték az ünneplések valóságos sorozata volt! A határállomáson, Passauban zászlódísz és ünnepi közönség fogadta az érkező művészcsoportot, Bayreuthben Ludwig Siebert bajor miniszterelnök, Gürtner ' birodalmi igazságügy miniszter vettek részt az operaházi együttes előadásain, és a vendégjáték két estjén hely nem maradt üresen a Ludwig Siebert Festhalle hatalmas csarnokában, sem az újjáalakított őrgrófi Operaház nézőterén.
Magyarország kegyelete megkapó módon jutott kifejezésre a mélységes hódolatban, amelyet Wagner Richárd és Liszt Ferenc iránt érzett az egész nemzet. Sztójay Döme tábornok, berlini magyar követ a kormány nevében, vitéz Hász Aladár miniszteri tanácsos a kultuszminiszter képviseletében helyeztek koszorút Wagner és Liszt Ferenc síremlékére, de részt kért az emlékezésből a baráti német birodalom is, amely szívvel-lélekkel osztozott a magyar nemzet kegyeletének megnyilatkozásában.
Koszorúkat helyeztek el Liszt Ferenc sirkápolnájára Márkus László, az Operaház igazgatója, Isoz Kálmán, a Zeneművészeti Főiskola főtitkára, Dömötör Lajos, a Filharmóniai Társaság igazgatója, de a művészek közül is csaknem valamennyien legalább egy szál virággal rótták le kegyeletüket a halhatatlan muzsikus emléke előtt.
Nem csupán a kegyelet, de az őszinte barátság testvéri ünnepe is volt a bayreuthi vendégszereplés. Karl Schlumprecht dr., Bayreuth főpolgármestere megható szeretettel gondoskodott a város vendégeiről. Páratlan bőkezűséggel látta vendégül az egész együttest, ajándékokkal az őszinte barátság és szeretet jeleivel halmozta el az összes szereplőket, kezdve Márkus igazgatótól a legegyszerűbb műszaki munkásig és tette felejthetetlenné a német kedély, a barátság és a megbecsülés jeleivel a bayreuthi napokat mindazok számára, akik csak azokon részt vehettek.
Semmi nem jellemzi jobban az általános érdeklődést és a magyar nemzet iránti baráti érzést, amely Németországban a bayreuthi ünnepség alkalmával megnyilvánult, mint az, hogy Schlumprecht főpolgármester meghívását szíves szeretettel fogadták a birodalom legelőkelőbbjei is. Megjelent Bayreuthben Ágost Vilmos porosz királyi herceg. Részt vettek a díszelőadásokon Wreede herceg és leányai. A Liszt-ünnepség legfőbb védnökségét Wagner Siegfried özvegye, Winifred asszony vállalta, aki a Villa Wahnfried kastélyában személyesen fogadta az Országos Liszt Ferenc Társaság nevében nála tisztelgő vendégeket.
Tapssal, virággal, ajándékkal kedveskedtek az Operaház tagjainak és általában a magyar művészeknek a bayreuthiak. A sok ajándék között az Operaháznak ajánlotta fel Schlumprecht dr. főpolgármester Liszt Ferenc egy fiatalkori pompás mellszobrát, valamint több Liszt-ereklyét, köztük a mester egy hajfürtjét és az inget is, amelyben lelkét kilehelte. Ezek az emléktárgyak a magyarországi Liszt Ferenc-múzeum értékeit gyarapítják.
A legszebb ajándék azonban, amelyet Bayreuth csak adhatott a magyar együttesnek — nem szólva a főpolgármester szinte tékozló bőkezűségéről, amely több mint 50.000 márkát fordított a magyar művészek vendéglátására — a sajtó elismerése volt. A bayreuthi lapok közleményei kivétel nélkül a legnagyobb elismeréssel és tisztelettel ünnepelték ezúttal Liszt Ferencben a legnagyobb magyar zeneköltő emlékét."
752   Ardelao • előzmény751 2017-02-04 23:15:06

GOBBI HENRIK, A ZENEAAKADÉMIA ZONGORATANÁRA - Liszt és Gobbi kapcsolata

Szerző: Gyöngyösi Szilvia
751   Ardelao 2017-02-04 18:38:04

Papp Viktor: „Liszt Ferenc élő magyar tanítványai”


>Liszt Ferenc tanítványaival s a mester pedagógiai munkásságával aránylag keveset és elég felületesen foglalkozott a hatalmas arányú Liszt-irodalom. A szegényes magyar zenei irodalom pedig csaknem semmit. Holott Liszt sokrétű egyéniségének egyik jellegzetes vonása: tanító-hajlama, mely egész életén, a zeneművészet minden ágát érintve, végigvonult. Tizenhat éves-korában Párizsban már zongoraleckékből élt s ettől kezdve a tanítványok csak a virtuóz évek utazgatásaiban maradtak el mellőle. De azért Liszt sohasem volt zenetanító, vagy zongoratanár, többször és hevesen tiltakozott is ilyen megítélése ellen, ő nem zeneleckét adott, hanem „művészetet terjesztett” zongorája mellett, íróasztalánál, a zenekar élén, sőt az emberekkel való érintkezése közben is. Nem volt a mai értelemben vett pedagógus és hat évtizeden át mégis ő tanította zenére a világot. Ha pedagógus nem volt, természetesen pedagógiai módszere sem lehetett. És mégis volt: mely a felismert tehetségek előbbre vitelében és megerősítésében nyilvánult meg. Senki sem tudott olyan elismeréssel adózni a tehetségnek, mint Liszt, még akkor is, ha a tehetség iránya az ő felfogásával ellentétes volt. A szép, a szebb: egyetlen pedagógusi parancsa, melyet a zenében legtöbbször példákkal, „megmutatással” érvényesített. Sokszor csak beszélt a műről, anélkül, hogy megszólaltatta volna, de legtöbbször a megmutatáshoz folyamodott s hangokkal, a játékával oktatott. Legnagyobb pedagógiai ereje pedig a grandiózus egyéniségében rejlett, mely bűvös hatása körébe vont mindenkit.

Egyik Lotz tanítvány mondta el, a mester úgy oktatta rajztábláját körülvevő tanítványait, hogy megjelölve a feladatot, - mondjuk: futó alak – a krétát kezébe vette, a táblának háttal állt s anélkül, hogy a rajztáblára nézett volna, a futó alak körvonalát, nagy lábujjánál megkezdve, egyetlen lendülettel felrajzolta . . . . aztán megfordult, ránézett rajzára s ennyi magyarázatot tett hozzá mint tanár: „Így kell ezt csinálni” . . . . És mégis, nem is képzelné az ember, milyen hatalmas oktató erő van a tudásnak ilyen bravúrjában.

Liszt is tett így nem egyszer, de ha érdemesnek látta, apróságokba is belement. . . . . .

Liszt Ferenc tanítványai „megjelölt” emberek. Megkülönböztetett tiszteletben járnak közöttünk. Hiszen ők látták a mestert, hallották a hangját, gyönyörködtek páratlan zongoraművészetében, dicsekednek kézszorításával, legendás homlok-csókjával, feddésével, vagy elismerésével, feledhetetlen pillantásával, melynek glóriája láthatatlanul övezi őket s kíséri mindenfelé, akár megmaradtak a művészet berkeiben, akár pedig elbújtak a társadalom valamelyik bokrában. A szépnek és nemesnek valami imbolygó fénye kíséri őket, valami megkülönböztetettség, melyet esetleg csak mi aggatunk reájuk, de amely mesterük művészeti tündérvilágának itt maradt foszlánya is lehet. . . . .

Tudjuk, hogy Liszt a legnagyobb magyar zeneköltő és a világ legnagyobb zongoraművésze, korának és minden időknek legemelkedettebb szellemű zeneművészeti apostola volt. Ebbeli működését tanítványai útján hatványozta. Tanítványinak száma a vonatkozó irodalom szerint 427, köztük olyan világ-nevek, mint:

Sophie Menter, Emil Sauer, Eugen d’Albert, Karl Taussig, August Stradal, Bernhard Stavenhagen, August Göllerich, Isaac Albeniz, Alexander Borodin, Franz Brendel, Hans Bronsart, Hans von Bülow, Peter Cornelius, Wilhelm Kienzl, Moriz Moskowski, Felix Mottl, Joachim Raff, Rimski-Korzakoff, a két Rubinstein, Saint-Saëns, Bedrich Smetana, Felix Weingartner, Joseph Wieniawski, Vincent d’Indy, Joachim József, Nikisch Artur, Mosonyi Mihály, Thomán István, Zichy Géza gróf…….

Szinte elkáprázik az ember szeme ettől a tündöklő névsortól. És még van vagy száz Liszt-tanítvány, kik közül nem egy megragyogtatta nevét időlegesen a zeneművészet történetében. <



>Liszt tanítványait többféleképpen osztályozhatjuk. Voltak „hiteles” Liszt-tanítványok, kiket a mester maga vett fel, s akiket tüzetes oktatásban részesített. Ezek neve széles körben ismertté vált. Voltak olyanok, akiknek megengedte, hogy óráira eljárjanak, de velük sohasem foglalkozott. Voltak aztán számosan olyanok, akik talán egyszer valahogyan bekerültek az órára s a világban, mint a mester „legkedvesebb tanítványai”szélhámoskodtak. Merészségükben odáig mentek, hogy nem egyszer szabó és virágszámláikat is a mesterrel fizettették meg, mikor odébbálltak. Az ilyenek sok bajt és kisebb-nagyobb kellemetlenséget okoztak a jóságáról híres Lisztnek, aki tanítványait nemcsak oktatta, de sokszor anyagilag is segítette és mindenkit ingyen tanított, úgy Weimarban, mint Rómában és Budapesten.
(Legfiatalabb éveiben, Párizsban természetesen fizettette leckéit, hiszen akkor azok jövedelméből élt, de Genfben a konzervatóriumi oktatást már ingyen látta el.)

A budapesti Zeneakadémián az volt a helyzet, hogy a két zongoratanár, Erkel és Gobbi, saját akadémiai növendékei közül válogatta ki a legtehetségesebbeket s mikor Liszt évente szokásosan ősszel megérkezett, ezeket bemutatták neki. Liszt tetszése szerint vette fel közülük növendékeit és ezen felül bárkit, akit akart. Erről a Zeneakadémia 1883-84-es Évkönyvében (9. oldal) ezt olvashatjuk:

„A Liszt-hallgatókra megjegyeztetik, hogy a nagymester beleegyezése mellett, az elnökség felterjesztésére a nmgu (nagyméltóságú, A.) közoktatási ministérium 1884. évi február 13-án kelt 5672. számú magas rendeletében elhatározta, hogy ezen túl, akik az orsz. m. kir. zeneakadémiába alapszabályszerű módon és időben felvéve nincsenek, ha Liszt Ferenc elnöknek Buda-Pesten tartózkodása alatt annak legfelsőbb zongora-osztályába elfogadtattak és abba járni óhajtanak, kötelesek előre és egyszerre harmincz forint tandíjat az igazgatóságnál lefizetni és hogy e tandíj fizetése alól csak azok menthetők fel, kik az alapszabályok értelmében felszerelt s az igazgatósághoz figyelmet érdemlő indokkal támogatott kérvényt nyújtanak be.”

Ez volt a rend néhány évig a Zeneakadémián, melynek alapján a Liszt-növendékektől harminc pengő tandíjat szedhettek. De úgy látszik, többen nem tudták megfizetni az összeget, vagy Liszttől elkönyörögték azt (könnyű volt!), mert a mester budapesti tanításának utolsó Évkönyvében (1885/86. 10. oldal) azt olvassuk, hogy . . . . . „ennek a (t.i. a tandíjfizetésnek) a folyó tanévben érvényt szerezni nem lehetett, mert növendékeit a nagymester privát tanulóinak declarálta, s mint ilyeneket a saját lakosztályán oktatta.”

Így Liszt az ingyen oktatás elvét a Zeneakadémia szabályzatával, s a minisztérium rendelkezésével szemben is meg tudta tartani, ami talán szükséges volt azért is, hogy a mestert évente Budapestre is elkísérő külföldi tanítványok (Menter, Stradal, Stavenhagen, Schmalhausen, Weigelt stb.) ne fizessenek nálunk tandíjat, mikor a mester mellett, más helyt, sohasem fizettek. Budapesten Lisztnek kétféle tanítványa volt. Azok, akik a Zeneakadémia kötelékében állottak s azok, akik az intézet kötelékeibe nem tartoztak. Ha az akadémisták közben oklevelet kaptak, Liszt meghívására, mint intézeti köteléken kívül állók, látogatták óráját.

A Liszt-tanítványok névsorában feltűnhetik, hogy azok nem mind zongoristák. Liszt óráinak egyik jellegzetessége volt, hogy felölelte az általános művészet és zeneművészet minden ágát. Ezért hozzá írók, zeneszerzők, karmesterek, hegedűsök, hárfa- és orgonajátékosok is jártak tanácsáért s irányításért. < . . . . .

Budapest, 1936. augusztus 24-én
Papp Viktor.
Liszt Ferenc élő magyar tanítványai című könyvéből-
Dante Kiadás, Budapest.
750   Búbánat 2017-01-23 09:20:11
Orbán Viktor miniszterelnök kezdeményezésére a kormány az olaszországi buszbalesetben elhunyt áldozatok emlékére január 23-át nemzeti gyásznappá nyilvánította

A Dankó Rádió Túl az Óperencián című operettműsorának szerkesztő-műsorvezetője, Nagy Ibolya felkonferálta:

Liszt Esztergomi miséje szólal meg:

Kincses Veronika - soprano
Takács Klára – contralto
Korondi György - tenor
Gregor József - bass

Hungarian Radio and Television Chorus
Budapest Symphony Orchestra

conducted by Ferencsik János

1. I. Kyrie (7´24")
2. II. Gloria (12´35")
3. III. Credo (16´20")
4. IV. Sanctus (5´34")
5. V. Benedictus (6´33")
6. VI. Agnus Dei (8´09")


Ismétlés a Dankó Rádióban 18 órától.
749   Búbánat 2017-01-18 10:43:20
Ma este, 20.46 – 22.00 Bartók Rádió

Junior Prima-díjasok hangversenysorozata

Vörös Szilvia énekel, Váradi László zongorázik

I. Liszt: 1. Három dal - a) A Rajnánál, b) Mily szép, mily földöntúli szép, c) A
marlingi harangok
2. Liszt: 104. Petrarca szonett

II. Schubert-Liszt: 1. A molnár és a patak, 2. Margit a rokkánál

III. Liszt: Két dal,
1. Jókedv és bánat, 2. A három cigány

IV. Bellini-Liszt: Norma reminiszcencia V. Schumann: Asszonyszerelem, asszonysors - dalciklus (Bartók Emlékház, 2016. március 8.)

(Ism. január 30., 13.46)
748   Búbánat 2017-01-14 15:43:51
Bartók Rádió ma este 21.41 – 23.00
MVM Koncertek
- A Zongora

Bogányi Gergely hangversenye

I. Beethoven: B-dúr (Hammerklavier) szonáta Op. 106.

II. Liszt: 1. Két legenda
- a) A-dúr (Assisi Szent Ferenc a madaraknak prédikál)
- b) E-dúr (Paulai Szent Ferenc a hullámokon)

2. Spanyol rapszódia

(Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, 2016. november 17.)
747   Búbánat 2017-01-09 11:16:51

Először készült felvétel Liszt Faust-szimfóniájának átiratából

Liszt Ferenc Faust-szimfóniájának Carl Tausig-féle átirata szólal meg Lajkó István Junior Prima Díjas zongoraművész előadásában a Hungaroton legújabb, világpremier kiadványán.

746   Búbánat • előzmény745 2017-01-04 11:22:56
Willy Handrick: A Liszt-ház Weimarban

5. bővített kiadás

Kiadta a Klasszikus Német Irodalom Nemzeti Kutató- És Emlékhelyei WEIMARBAN, 1979-ben.

Német nyelvről magyarra fordította: Dr. Lásló Tarnói

31 oldal + 16 képoldal

Az eddig ismertetett földszinti múzeumi helyiség és az első emeleti Dolgozószoba, Hálószoba, Ebédlő bemutatása után végezetül még szólni kell az ugyanezen a szinten található – elkülönült - KIS SZOBA látnivalóiról, a benne található tárgyakról is. (Liszt weimari tartózkodása idején lakásában személyzeti szobának volt berendezve.

Az ablaktól balra:
Klaviatúra. A csupán fából készült ún. „néma zongora” Lisztnek gyakorlás céljára szolgált utazásai során. Hat oktávja van.
Az ajánló szöveg: „A mon maitre ami et compatriote Fr. Liszt en reconnaissance et dévouement Ed. Szerdahelyi.”

Liszt Ferenc. Márvány mellszobor, 1838-ban készítette Lorenzo Bartolini Firenzében.

Íróasztal alacsony rátéttel.
Az asztalon Liszt Ferencnek írott levelek láthatóak, balról jobbra:
a) Felix Mendelssohn-Bartholdy 1840. április 8-án kelt levele
b) Robert Schumann 1844. január 1-én kel levele
c) Hans von Bülow 1853. október 29-én kelt levele
d) Hector Berlioz 1854. január 24-én kelt levele
e) Richard Wagner 1856. január 24-én kelt levele
f) Bedřich Smetana 1859. október 9-én kelt levele

A kijárat felé a bal oldali falon: „El-jen Franz Liszt”
Aláírás jobbra lenn: „Bettine pour féliciter”. Bettina von Arnim Liszt művészetének magasztalását kifejező rajza kottafejeken lovagló angyalokkal.

Két kis asztalka
Az egyik tízszögletes, a másik nyolcszögletes asztallappal és egy zsámoly, mindhárom keleties stílusú, ébenfából, gyöngykagylóval kirakva. Ghika hercegnő ajándéka.

Sétapálcatartó sétapálcákkal.
Nyolcszögletes, üvegezett és faragással ellátott sétapálcvatartó, tizennyolc, különböző fából készült sétapálcával. Közöttük van Augusta császárnő és Abdu’l Medjid szultán ajándéka; elefántcsont pálcafejek magyar címerekkel, néhány közülük pálmafából és halcsontból készült.

Balra a kijárathoz vezető ajtó mellett:
Cosima Wagner, született Liszt. Gustav Kietz mellszobra 1873-ból. (Az 1873/74-ben készült márvány mellszobor a bayreuthi Wahnfried-házban van.)

A kijárathoz vezető ajtó mellett jobbra:
Vitrin Három oldala üvegezett, hátoldalán tükörüveg.
A vitrin tartalma fentről lefelé:

a) Magyar útlevél Liszt Ferenc részére. A kiállítás kelte: Budapest, 1874. május 20.

b) Liszt Ferenc. Viaszdombormű üveg alatt, barna bársony keretben és ráragasztott babérkoszorúval, készítette C. Dorsnsay.

c) Sopron város 1840-ben kiállított oklevele Liszt Ferencnek a város tiszteletbeli polgárává történt választásáról. Kézírással készült. Az írás színe fekete, piros, kék és zöld.

d) „Ballenstedt” – képeskönyv A köteten: „Liszt Ferencnek, Ballenstedt, 1852. június 22-én és 23-án”. Belül: Ballenstedt lakóinak 1852. szeptember 2-án kelt ajánlása. A kötet húsz lapot tartalmaz a Harz-hegység látképeivel. A képek Eduard Lütke (1801-1850) litográfiái. Bőrbe kötve, aranyozással kidolgozva.

e) Richard Wagner Lohengrine és Tanhäusere. Szövegkönyv zenei mellékletekkel. Köln, 1852. Piros bőrbe kötve, aranyozással kidolgozva. Franz Carl Eisen kölni kiadó és könyvkereskedő hagyatékából. Franz Carl Eisen 1852. június 22-én kelt, Lisztnek szóló ajánlásával.

f) Szivartartó. Rácsszerű lapok bronz bevonatú hengeralakú pálcákkal, üvegezve. Belül nyolc fiók van 144 szivar számára. III. Napóleon ajándéka Liszt Ferencnek 1867-ben Párizsban.

FÜGGELÉK
Az ismertetett kiadványban található képek (reprodukciók) felsorolása, megnevezése

1. Könyvborító címlapon: A Liszt-ház Weimarban – bejárati homlokzat kertkapuval (színes kép)

2. Liszt Bechstein zongorája a tágas, berendezett dolgozószobában – korabeli kép

3. A 11 éves Liszt. F. Villain kőnyomata A.E. Roehn műve nyomán

4. Egy forradalmi szimfónia vázlata (kotta hangjegyei) 1830. Liszt saját kezével.

5. Rákóczi induló. Kotta hangjegyei. Liszt sajátkezű munkája.

6. Liszt egyik hangversenyének műsora. Kijev, 1847. február 2.

7. Liszt Ferenc – Márvány mellszobor Bartolinitől, 1838.

8. Liszt Ferenc. Olajfestmény Ary Scheffer-től.

9. Carolyn v.Sayn-Wittgenstein Mária leányával. Fénykép C. Fischer kőnyomata után. 1844.

10. Richard Wagner. Kőnyomat C. Stockar-Eschertől. 1853.

11. Liszt levele titkárához, Bellonihoz. Weimar, 1849. május 14. (francia nyelven)

12. Hangversenyműsor Goethe és Schiller szobrának leleplezésére, Weimar, udvari színház, 1857. szeptember 3.

13. Faust-szimfónia. Az első nyomtatvány címlapja.

14. Liszt Ferenc. Olajfestmény Plockhorsttól. (papi reverendában, az 1860-as években)

15. Liszt weimari lakásának tágas, bútorokkal berendezett, tárgyakkal teli dolgozószobája

16. A könyv hátoldalán látható korabeli képen: Hálószoba, az ablaktól jobbra függönyözött ágy, mellette éjjeli szekrény, az ágy fejénél festmény függ a falon.
745   Búbánat • előzmény744 2016-12-31 20:21:54
Willy Handrick: A Liszt-ház Weimarban

5. bővített kiadás

Kiadta a Klasszikus Német Irodalom Nemzeti Kutató- És Emlékhelyei WEIMARBAN, 1979-ben.

Német nyelvről magyarra fordította: Dr. Lásló Tarnói

31 oldal + 16 képoldal

Folytatom az EBÉDLŐ leírását

Kis asztal. Politúrozott diófa.

A kis asztalon: Asztali óra.
Bronzház malachittal. Alsó része ugyanabból az anyagból készült.

A kis asztal fölött: Odüsszeusz és Leukothea
Olajfestmény vásznon, készítette Friedrich Preller 1859-ben.

SAROKVITRIN. Gazdagon faragott diófa, hátoldalán tükörüveg.

Fenn:
Török mokkás készlet.
Tartozékai: Ezüstkanna, hat ezüstszálas porceláncsésze-tartó csillag alakú aljjal, két ezüstszálas csészetartó kerek aljjal, korallokkal kirakva, réztálca (ezüstözve) levélszárakkal és nyíló virágkelyhekkel díszítve és cizellálva.

A középső polcon balról jobbra:

Kehely. Ezüst, belül aranyozott, gazdag mintázattal díszítve, alatta „FL” koronával. Magyar barátai ajándékozták Lisztnek 1885-ben.

Nyolc porceláncsésze a felső polcon elhelyezett mokkás készlethez, ábrákkal és mintázattal díszítve.

Kehely Ezüst, belül aranyozott. Külső felülete gazdagon gravírozott. Az egyik, díszítéssel körülvett, mezőben: „Liszt Ferencnek”. Külső bevésés: „F-varisto Bosch y Renárt”.

Lenn, balról jobbra:

Ívóserleg alakokat ábrázoló domborművel: IV. Henrik bevonulása Párizsba.

Vizeskancsó három ezüst pohárral a csésze nélkül. Kancsó: Kristály, mozgalmas felülettel, művészi csiszolással, aranyhálóval bevonva. Egyik oldalán szöveg: „1858, április 19. emlékére”.

Csésze. Ezüst, alakja lapos, belül a kerek mezőben Albrecht Dürer képe „Albertus Dvrervs” aláírással.

A dolgozószobába vezető ajtó mellett jobbra:
Liszt Ferenc. Olajfestmény vásznon, készítette Ary Scheffer, 1838-ban.

A hálószoba felé eső fal mellett:
Írószekrény redőny szerkezetű tetővel. Diófa, az alsó része kilenc fiókkal, a felső részem négy fiók és egy középső polc, fölötte nagyobb fiók.

Az asztallapon:
A-Dúr zongorahangverseny. Liszt Ferenc kotta-kézirata.
Szent Erzsébet legendája. Liszt Ferenc kotta-kézirata (a kompozíció vázlata).

Az írószekrényen:
Váza aranyozott porcelán a berlini Régi Múzeum és a werderi templom képével.

Az írószekrény fölött:
Liszt Ferenc. Josef Kriehuber akvarellje 1838-ból.

(Innen folytatom majd az emeleti KIS SZOBA leírásával.)
744   Búbánat • előzmény743 2016-12-30 12:19:35
Willy Handrick: A Liszt-ház Weimarban

5. bővített kiadás

Kiadta a Klasszikus Német Irodalom Nemzeti Kutató- És Emlékhelyei WEIMARBAN, 1979-ben.

Német nyelvről magyarra fordította: Dr. Lásló Tarnói

31 oldal + 16 képoldal

Folytatom az EBÉDLŐ leírását

A Marienstraße-i oldalon a falnál:

SAROKVITRIN Gazdagon faragott diófa, hátoldalán tükörüveg.

A sarokvitrinben fenn:
Karmesterpálca, csontból, fekete, ezüst levélbetéttel.
Az alsó bevonat felirata: „Weimar 1844”
A levéldísz felirata: „A teremtés. Don Juan. Fidelio. A bűvös vadász. C-moll szimfónia.”
A felső bevonaton két bemélyített „S” és „non multa sed multum” olvasható. Sophie szász nagyhercegnő ajándéka.

Karmesterpálca csontból, fekete, fehér elefántcsontbetéttel: „Berlin, 1842. F. Liszt”. A művész berlini tisztelőinek ajándéka.

Karmesterpálca fából, barna, levélszárdíszítéssel, kottával és írott szöveggel. A két végén elefántcsont.
A ráhelyezett szalagon: „Liszt Ferencnek, a révkalauznak, 1855. június 26-án, Gillétől.”
A kottalapon: „Missa”. Dr. Gille ajándéka a Faust-szimfónia első előadása után.

Karmesterpálca ezüst, díszes bevonattal és felírással: „A zsenialitás megtestesítőjének, a Tannhäuser és a Lohengrin operák karnagyának, Dr. Liszt Ferenc úrnak, nagyrabecsült mesterüknek, a nagyhercegi udvari zenekar tagjai. Weimar 1850. augusztus 28-án.”

Karmesterpálca csontból, fekete, ezüst betéttel és borítással.
Lenn korona az alábbi szöveggel (német nyelvű rigmus nyersfordítása): „A Te kezedbe adva minden ütem életre kel.”
Fenn: „F. Bräuertől, Pesth 1856. Dr. Liszt F.-nek.”

Babérkoszorú. Aranyozott, levelekkel és gömböcskékkel és piros-fehér-zöld nemzeti színű szalagokkal. A művész magyar tisztelőinek ajándéka Temesvárról.

Christina Belgioso-Trivulce hercegnő (1808-1871) Levélnehezék, márványminiatúra kőlapon.
A hercegnő, a hazafias érzelmű olasz írónő Liszt Ferencet 1835-ben ismerte meg Párizsban.

Sarokvitrinben - Középső polc:

Egy bécsi hangverseny emlékére kapott ajándék. Márványlap lanttal, koszorúval és ezüst kottalappal. Hátoldalán szöveges lap könyvalakban, amelyre többek között Liszt-kompozíciókat véstek: „Búcsúhangverseny 1840. február 16-án” és W. hangversenydarabja, B. Nagy Fantázia improvizációja. A lap első oldalán tábla: „Bécs 1839-1840”.

A könyv szövege elől: „L.B. Hexameron Paskoral-szimfóniájának Scherzo orage et Finale c. része. Bravour-variációk (Puritánok). Ave Maria – Nagy etűd (4.sz. d-mollban). Reminiscences. (Puritánok). Két nagy etűd (7. sz. Esz-ben, 9. sz. Asz-ban). A város – A halászleány – Az ott-lét. B. F-moll szonátája. Reminiscenses de la Lucia di Lammermoors. A Kárlvária-hegyen – Az Atlasz – A galambposta. Töredék (Dante nyomán). Fantázia (Sonnambula). Chopin-mazurkák – Valse di bravura. B. d-moll szonátája. A Waldstätter-tónál. L’Orgin.”

A jobb oldalon: Nápolyi tarantellák – A tündérkirály. B. Nagy triója B-ben. Magyar melódiák. Nagy fantázia (Giuramento). Jó éjt – A viharos reggel – A faluban. Magyar melódiák és induló. Fantázia és variációk (A menyasszony). Éji zene. Reminiscences de Hugenots. Felkérés táncra. P. Lucia-etűdjéből Cavatine. A csengettyű. Hummel septettje. Cavatine-fantázia: I Auvi frequenti palpiti, Pacinitől.

Kancsó Szentpétervárról. Aranyozott ezüst. Felületén virág- és levélszárdíszítés. Az alsó peremére vésve: „L’ Hospital des enfants pauvries, au Taland bienfaisand de Mr. Liszt. Le 18. April 1843.”

Asztali csengő tányérral. Ezüstből, aranykoszorúval gravírozva. Tetejének kimunkálása vízszintesen elfektetett hasáb briliánssal kirakva.
Fenn briliánssal: „Liszt Ferenc”. A koszorúban: „a mesterek mesterének legmélyebb hálájuk jeléül T. és P.”

Hátoldalán fenn briliánssal: „1885”. Alatta bal oldalon: „Magyar király-dal. A Magyarok Istene Petőfi szellemének. A holt költő szerelme. Munkácsi rhapsodia. Mosonyi gyászmenete. A magyar népdal. Epithalam. A lelkesedés dala. Paulai szent Ferenczhez. A gyermek dicséneke ébredéskor.”

Táborsky ajándéka Pesten Liszt Ferencnek, születésnapjára, 1875. október 22-én.

Sarikvitrinben - Lenn, balról jobbra:

Pipafej Tajték-pipafej faragással és ezüstverettel: Elől a magyar király lovas zászlóvivője, lenn címer. A szájrész nyílása fölött „ME’ DETZ” van belevésve.

Levélnehezék, ülő férfi alakkal bronzból, malachitlapon.

Szivarszipka. Arany, ágalakú korallokkal, két állatfejjel.
Szivarszipka. Arany, borostyán szájrésszel, öt piros kővel kirakva

Pipafej. Tajték-pipafej, alakokkal díszítve: A magyarok esküje Mária Terézia előtt. Ezüstfedelén a magyar korona a kereszttel. Felső peremén: „Muri, Amur, Pro rege Nostro”. A fából készült pipaszár piros-fehér-zöld bojttal van díszítve.

A tajték-pipafejeket és a szivarsapkákat a művész magyar mágnásoktól kapta ajándékba.

(Innen folytatni fogom az Ebédlő leírását)
743   Búbánat • előzmény742 2016-12-23 22:25:34
Willy Handrick: A Liszt-ház Weimarban

5. bővített kiadás

Kiadta a Klasszikus Német Irodalom Nemzeti Kutató- És Emlékhelyei WEIMARBAN, 1979-ben.

Német nyelvről magyarra fordította: Dr. Lásló Tarnói

31 oldal + 16 képoldal

Folytatom a leírást

A Marienstraße felé néz a három ablakos

EBÉDLŐ

Az ablakokon ívelt vörös és barna függöny-díszítés.

A helyiség közepén:

Kerek asztal középső feltámasztással, lehajtható asztallappal, középen kerek betét.

Az asztal felett: Kristály csillár tizenkét karú gyertyatartóval, mely részben levél- és virágdíszítéssel készült.

Az asztal körül: Négy szék és egy a garnitúrához illő ötödik a fal mellett.

A falnál a hálószobába nyíló ajtó és ablak között:

Tálaló

Felső részén két üvegezett polc van, alatta hat fiók gazdag díszítéssel. Anyaga diófa.

Benne az egykor Liszt tulajdonát képező tárgyak közül az alábbiak láthatók:

A bal oldalon:

- Ezüst babérkoszorú
Cizellált levelek és gömböcskék dróton szalaggal. A szalagon felirat:
„Rammert Márta a zongoraművészet Királynőjének
Gróf Hunyady Lászlóné - Gróf Andrássy Tivadarné – Gróf Károlyi Sándorné – Gróf Königszegg Irma – Hohenlohe Sarola hercegné – özv. Mailáth Györgyné – Gróf Eszterházi Móriczné – őrgróf Pallavicini Edéné – özv. Báró Bánffy Györgyné – özv. Gróf Kornis Miklósné.”

- Fedeles ezüstserleg gazdag díszítéssel, az alsó részén két fogantyúval. Liszt lengyel tisztelőinek ajándéka. Felső peremén a következő gravírozott szöveg olvasható:
„ Az Ön Lubienski Stanislawja, Rulikowski Henryk, az Ön Rzszczewski Leonja, az Ön Walewski Kazmierze, az Ön Wielhórski Jozefe, Wolicki Konstanty, Krasinski Kirchmajer Winc: Az Ön Lubienski Kazmierce, az Ön Lubienski Leónja.”

A fedél peremén:
„Franciskowi Liszt Przyjaciele na pamiatke pobytu jego w Warszawie d. 10 Kwietnia 1843 r.”

- Kis orosz parasztszekér mint levélnehezék. Aranyozott bronz, malachitlapra helyezve. Mária Pavlovna nagyhercegnő ajándéka.
- Mária Pavlovna-érem. Készítette Angelica Facius 1854-ben, ezüst.
- Két Schiller-érem. Készítette C. R. 1859-ben, ezüst.
- Spanyol érem. Ovális alakú, zöld zománc babérkoszorúval. Első oldalán a felirat: „Los Profesores della Orquesta del Circo A.F. Liszt”. Hátoldalán: lant sugarakkal és koszorúval; kürt, hegedű és kotta babérágakkal.
- Szivartartó. Ezüst, belül aranyozva, eltolható retesszel.

- 4 játékérme Kerek, gazdagon díszített korongok, részben színesek: „Simple”, „Double”m „Triple”, és „Slam”.

A jobb oldalon:

- Tál. Közepén levelek. A belső peremén fenn és lenn gravírozott szöveg. Fenn: „El. PRESY DEN FE DEL, LYCE. O. DE.”
Lenn: „CORDOBA. AL. MERJFO. DEL. SOR. FRANTZ LYSZT”
Cordoba városának ajándéka. A Liceo Artistico et Literarico elnöke adta át Liszt Ferencnek.

- Csésze csészealjjal. Aranydíszítéses porcelán. A csészén az Altenburg képe. Hátoldalán (a német nyelvű rigmus nyersfordítása): „Itt az Ilm partján s ott a Saale partján maradj mindig friss és fiatal! És igyál ebből a csészéből víg emlékezetet!”

- Reggeliző készlet ezüstből. Kávéskannából, tejeskannából és cukortartóból áll. Liszt egyik londoni hangversenye után, 1840 júniusában kapta ajándékba a Londoni Filharmonikus Társaságtól.
- Kis aranyozott babérkoszorú.
- Mozart érem. Készítette C. Randitzky 1856-ban. Aranyozott bronz. 1856-ban, Mozart születésének 100. évfordulóján nyújtották át Liszt Ferencnek Bécsben az ünnepségeken való részvételéért.
- [i] Kettős pecsét. [i] Az egyik végén kerek lap Liszt arcképével (bemélyítve), a másikon nyolcszögletes lap Beethoven arcképével (bemélyítve). Felirata: „Bonn 1845”. Ajándék a művésznek Bonnból.
- Alexander von Humboldt-érem. Készítette Antoine Bovy 1859-ben. Aranyozott bronz.

A tálalón:

- Háromágú gyertyatartó. Alsó része szürkészöld márványból készült, fölötte szőlőlevelekkel koszorúzott fiú kancsóval és serleggel rézből. a többi rész bronzból készült.
- Malachitlap. Rajta fémbetűkkel: „St. Petersbourg 1842”. Kerete bronz. Szamojlovné ajándéka Szentpétervárott.
- Asztali óra. Zafírkék porcelánból és gazdagon díszített bronzházzal, a márványlapon két alakkal és koronákkal díszített névfelírással. Mária Pavlovna nagyhercegnő ajándéka.

A tálaló fölött a falon:

Odüsszeusz és a szírének. Olajfestmény vásznon, készítette Friedrich Preller 1858-ban.


(Innen folytatni fogom az Ebédlő leírását)
742   Búbánat • előzmény741 2016-12-17 11:53:43
Willy Handrick: A Liszt-ház Weimarban

5. bővített kiadás

Kiadta a Klasszikus Német Irodalom Nemzeti Kutató- És Emlékhelyei WEIMARBAN, 1979-ben.

Német nyelvről magyarra fordította: Dr. Lásló Tarnói

31 oldal + 16 képoldal

Folytatom a leírást

A Marienstraße és a park felé néző két ablakos sarokszoba volt a művész

HÁLÓSZOBÁJA

az ablakokon vörös és barna színű függönyökkel.

A park felé eső oldalon, balra a falnál:

Fiókos szekrény három fiókkal, bronz- és sárgaréz-verettel; anyaga mahagóni.

A fiókos szekrényen: Asztali óra. Fémöntvény. Az óra tetején a díszítés lángoló tál. A számlapon a felirat: „C. Bernhardt Weimar”

Az asztali óra felett a falon: Négyszögletes tükör aranyszínű keretben.

A fiókos szekrény mellett jobbra és balra: két szék.

A bejárati ajtótól jobbra: Ruhás szekrény. Kétajtós, felsőrész üvegezett, alul két fiókja van.

A sarokban:

Toalettasztal. A barna asztalon szürke márványlap szürke márvány rátéttel.
Mosdótál. Festett porcelán
Vizeskancsó Festett porcelán, készítette Willamy és Doch Drezdában.

Mögötte a toalettasztalon ugyanazon mintával díszítve, mint a mosdótál és a kancsó: Szappantartó. Porcelán. Jobbra: Csiszolt üvegkancsó

A toalettasztallal szemben, a Marienstraße-i falra merőlegesen: Ágy
Tartozéka: matrac, dunyha, paplan, két tollpárna, egy lószőrpárna.
Ágytakaró függöny kézi szövésű anyagból, a magyar nemzeti színekkel és
Éjjeli szekrény, rajta asztal alakú rátét márványlappal.

Az ágy homlokzata fölött: Szent Erzsébet házasságkötése. Olajnyomat.

(Innen folytatni fogom, az EBÉDLŐ leírásával)
741   Búbánat • előzmény739 2016-12-12 22:17:55
Willy Handrick: A Liszt-ház Weimarban

5. bővített kiadás

Kiadta a Klasszikus Német Irodalom Nemzeti Kutató- És Emlékhelyei WEIMARBAN, 1979-ben.

Német nyelvről magyarra fordította: Dr. Lásló Tarnói

31 oldal + 16 képoldal

Folytatom a leírást

[b] (LISZT FERENC ELSŐ EMELETI LAKÁSA -
DOLGOZÓSZOBA) [/b]

A kétrészes térelválasztó függöny színe piros és zöld, aranyszínű karnissal. A függöny lehetővé tette a helyiség két részre osztását. Liszt a lakás berendezésére magyar barátaitól kapta az anyagot. Ugyanebből az anyagból készült e helyiség négy ablakának függönye is.

A térelválasztó függönytől balra a sarokban áll egy
női íróasztal emelt rátéttel.
A művész az íróasztal lapját könyvek és egyéb írások elhelyezésére használta.

Az íróasztal emelt polcán:

Marie von Moughanoff.Calergis hercegnő. Márvány mellszobor – a mellrészen „M M” rövidítéssel.
Liszt a hercegnőt 1843-ban ismerte meg Varsóban, s barátságuk később is megmaradt. A hercegnő halála után 1875. június 17-én a weimari parkban álló lovagrendház mellett tartott gyászszertartáson Liszt a hercegnő emlékére egy neki ajánlott gyászdalt adott elő.

Ugyancsak az íróasztal emelt polcán: Két hordozható gyertyatartó. Anyaguk bronz és malachit.

A falon a női íróasztal mögött jobbra:

Háromágú sárgaréz fali gyertyatartó.

Ludwig van Beethoven. Carl Friedrich August von Kloeber 1817-ben készült krétarajzának reprodukciója.
Liszt Ferenc ifjúságától fogva lelkes tisztelője és őszinte csodálója volt Ludwig van Beethovennek. Liszt egyik különösen fontos feladatának tekintette Beethoven szimfóniáinak zongorára való átírását. Erről ő maga a következőket jegyezte meg: „Munkáinak igényes tanulmányozása, a szinte végtelen szépségeinek mély átérzése, másrészt azok az eszközök, amelyeket a zongorajáték szüntelen tanulásával magamévá tettem, engem talán kevésbé tesznek alkalmatlanná, mint másokat, arra, hogy e nehéz feladatot megoldjam.”

A női íróasztal alatt:

Francia nagylexikon. Grand Dictionneire universal du XIX. siècle par P. Larousse. Paris 1866-1878. 16 kötet.
Papírkosár. Anyaga nád bronzfestékkel bevonva.

Az ablak előtt:

A művész íróasztala balra és jobbra egy-egy ajtóval, mögötte két-két fiókkal, az asztallapon sötét bőrbetét.

Az íróasztalon:

Hans von Bülow (1830.1890) képe
Bülow, a zongoravirtuóz, egyben kiemelkedő karnagy, Liszt Ferenc tanítványa volt, s 1857 óta Liszt leányának, Cosimának férje. Cosima később elvált tőle, és 1870-ben Richard Wagner felesége lett.

Metronóm

Az íróasztal előtt:

Karosszék kerek, forgatható, alacsony hát- és oldaltámlával és bőrhuzattal.

Liszt íróasztalától jobbra:

Kerek asztal. Az asztallapot középen összefutó három láb tartja. Az asztallap közepébe márványbetét van beépítve sárgaréz keretben.

A keret asztaltól jobbra:

Heverő párnával. A párna huzata piros, gazdag hímzéssel és kidolgozott tükrös betéttel. A párnát a művész unokája, Daniela von Bülow hímezte.

A heverő környezetében, azzal egy garnitúrát képezve: Hat kárpitozott támlás szék

Az ablaktól jobbra Liszt íróasztala mellett:

Konzolos asztal tükörrel. Az asztal teteje márványlap, a tükör aranyszegélyes kerete gazdagon díszített.

A konzolos asztalon a tükör alatt: Két asztali lámpa öntöttvas foglalattal, tarka virágos porcelánborítással, üveg világítótesttel és cilinderrel.

(Innen folytatni fogom a leírást.)
740   Búbánat • előzmény738 2016-12-10 13:36:27
A 738. és 737. sorszám alatt beszámolt Liszt-Széchényi Imre -koncert (Rádió Márványterme, november 29.) hangfelvételét ma délután 17.00 és 18.15 óra között közvetíti a Bartók Rádió.

(Rádióhangversenyek - 225 éve született Széchenyi)

A Széchényi–Liszt barátság dalokban II.

Közreműködött:

Horti Lilla – szoprán
Erdős Attila – bariton
Pataki Bence – basszus
Virág Emese – zongora

Rádióbemondó-felkonferáló: Mohai Gábor
739   Búbánat • előzmény736 2016-12-04 12:15:23
Willy Handrick: A Liszt-ház Weimarban

5. bővített kiadás

Kiadta a Klasszikus Német Irodalom Nemzeti Kutató- És Emlékhelyei WEIMARBAN, 1979-ben.

Német nyelvről magyarra fordította: Dr. Lásló Tarnói

31 oldal + 16 képoldal

Folytatom a leírást


Keskeny lépcső vezet fel

LISZT FERENC ELSŐ EMELETI LAKÁSÁBA

A lépcsőházban fenn, a bejárati ajtóval szemben:

Tájkép ülő leánnyal és egy előtte térdelő férfialakkal.
A kép címe: „Consolation” (vigasz). Olajfestmény, készítette Gustav Arndt (1842-1905), egy Liszt Ferencnek szóló ajánlással. A művészt e kép festésére Liszt 1849-ben komponált s „Consolations” címen kiadott hangversenydarabjai ihlették.

A tágas és világos

DOLGOZÓSZOBA

egyaránt volt a művész nappali és zeneszobája.

A bejárati ajtó mellett balra:

Liszt Ferenc. Bernhard Plockhorst (1825-1907) olajfestménye.
A már idősebb Liszt Ferenc e képe 1869-ben készült, Weimarba érkezése után, s a művészt papi ruhában ábrázolja, miután Liszt Rómában felvett egy alacsonyabb papi rendet.

Pianino. - hét oktávval, feketére politúrozva, két gyertyatartóval. A pianínót a Rudolph Ibach és fia barmeni és kölni cége készítette és a művésznek ajándékozta.
A fedéllap belső oldalán a következő ajánló szavak olvashatóak: „Liszt Ferencnek. RUD: IBACH fia. 1885 április.

A pianínótól jobbra:

Háromkarú sárgaréz gyertyatartó. (Az idők folyamán a lakás más gyertyatartóival együtt ezt is átalakították elektromos világításra.)

Heverő, Piros bőrpárna. – Plüsspárna. Felső része hímzéssel és a művész nevével: „F. Liszt”. Hímezte Frau von Mayendorff.

Álló gyertyatartó, ötkarú, sárgaréz.

A helyiség közepén áll a Bechstein-hangversenyzongora hét és fél oktávval, feketére politúrozva.
A. C. Bechstein cég berlini műhelyében készült. A cég a zongorát 1869-ben bocsátotta a művész rendelkezésére, majd 1886-ban a Liszt múzeumnak ajándékozta.
Liszt mindkét hangszert, mind a pianínót, mind a hangversenyzongorát egyaránt használta művészi alkotómunkája és számos bel- és külföldi tanítványának oktatása során.

A hangversenyzongora előtt: forgatható és könnyen mozgatható háromlábú zongoraszék

A hangversenyzongora alatt: Kottatároló kocsi. Négy lábára görgők vannak felszerelve, két fiókja és hat rekesze van.

A hangversenyzongora mellett két kvartett kottatartó áll, amik a zenei előadásokhoz szükséges berendezéseket egészítik ki.

A hangversenyzongorától jobbra áll a téglatest alakú kandalló fehér csempével borítva, oldalt és felül alakokkal és mintázattal díszítve, kovácsoltvas burkolatú tüzelő nyílással.

Jobbra a kályha fölött háromkarú gyertyatartó van elhelyezve, ugyanolyan, mint a pianínó mellett.

(Innen folytatni fogom a leírást.)
738   Búbánat • előzmény737 2016-11-30 12:36:54
A Széchényi–Liszt barátság dalokban II.

2016. november 29., a Magyar Rádió Márványterme

Közreműködött:

Horti Lilla – szoprán
Erdős Attila – bariton
Pataki Bence – basszus
Virág Emese – zongora

Mohai Gábor rádiós és televíziós bemondó, előadóművész egyike a legfelkészültebb, és szépen beszélő műsorvezetőknek – ő volt a MODERÁTORA a tegnap esti Liszt-Széchényi Imre-dalestnek a Rádió Márványtermében -, ám meglepetésünkre, most inkább a tőle nem várt felkészületlenségről tanúskodott a konferálása, ami annál inkább érthetetlen, mert rádiófelvétel volt.
Nem tudom, mi történhetett nála, mert nem szokása a bakizás, most azonban belebonyolódott egy-egy szó rossz kiejtésébe, amit csak második próbálkozásra olvasott fel papírjáról helyesen, de ami még ennél is kínosabb: a műsor első blokkjának felkonferálásakor majd annak végén a lekonferáláskor következetesen tévesen olvasta be Horti Lilla művésznő nevét – "Horváth Évát" mondott. Amikor másodszorra is a rossz nevet olvasta fel,a közönség soraiból kellett bekiabálni, és kijavítani őt – amit először látható értetlenséggel fogadott, de mikor nyomatékosítottuk, hogy ki az aki itt énekel(t), kénytelen-kelletlen,változatlan arckifejezésével, de továbbra is meleg, nyugodt jól ismert hangján ismét bekonferálta az élő, bekapcsolt mikrofonok előtt a már helyes nevet. De ezzel még nem volt vége baki-sorozatának. A műsor legvégén egyszerűen elhagyta az utolsó számot és megköszönte a közönség részvételét az esten. Szedelőzködni kezdtünk; de gyanús volt a dolog, hiszen a dalest teljes programja rajta volt a kiosztott műsorlapokon, az elhangzó dalok teljes magyar nyelvű szövegével - úgy gondoltuk ezt az utolsó számot valamiért visszamondta az előadó, ezért kimaradt a programból. A közönség fele már kiment a teremből a ruhatárba, mi is már szedelőzködtünk és kifelé tartottunk, amikor arra figyeltünk fel, hogy visszajött Mohai Gábor bemondó és hangos szóval elnézést kérve kérte, mindenki ismét foglalja el az ülőhelyét, mert még nem ért véget a koncert, a ráadás következik: a zajongás, a moraj elcsitult, a kint lévők egy része visszatért, de jóval kevesebben voltunk már a teremben, mikor folytatódott az előzetes szerinti program: ismét bejött a három énekművész a zongorakísérőjükkel és elénekelték [„i] Széchenyi: Es fällt ein Stern herunter – Lehullott egy csillag [/i] című dalt, egy tercettet. Ezután azt hittük, tényleg vége a dalestnek, mikor újra megjelent Mohai Gábor, aki arra kért minket, még mindig várjunk, mert Horti Lilla még egy ráadást kíván adni:
ennek mindenki örült, hiszen már most elmondhatom, ezen az esten neki volt a legnagyobb sikere, különösen az a dal nyerte el mindnyájunk tetszését, melyet most a kedvünkért – de talán magának is- még jobban, még tetszetősebben, talán még kifejezőbb technikával – újra előadott nekünk: Széchényi Imre: Lieto amor – Boldog szerelem Frenetikus volt a siker!

Úgyhogy minden jó, ha a vége jó, odakint az előcsarnokban még volt alkalmunk személyesen is gratulálni Horti Lillának, akinek énekművészetét már ismertem a korábbi, Liszt-Széchényi barátság jegyében összeállított két másik dalestjéről, melyeket a Zeneakadémia Solti termében illetve az Operaház Székely Bertalan termében tartott, énekes partnereivel és ahol Kovács Sándor zenetörténész volt a moderátor, aki nem egyszerűen fel-és lekonferálta a műsort, hanem élvezetes „kiselőadásokat” tartott a műsoron szereplő művekről, a szerzőkről, és az egymással való kapcsolatukról is igen sok érdekeset megtudhattunk a hol szellemesen, hol humorosan, hol „tudományosan” előadott kis mini történetekből, de arra is gondja volt, hogy néhány információt eláruljon a fellépő fiatal énekművész-tehetségekről. Bizony, itt a rádió Márványtermében hiányoltam Kovács Sándort – mert Mohai Gábor több-kevesebb korrektséggel, csupán arra szorítkozott, hogy felolvassa azt, ami a papírján állt – vagy még arra sem… (Más kérdés, hogy a rádió szerkesztői ezt az élő műsort, benne a bekonferálás említett hibáit majd a „helyére teszik”, összevágják úgy, hogy a későbbi rádióhallgató nem fog észrevenni semmi malőrt azokból a pontatlanságokból, melyekre itt utaltam,vagy megjegyzést tettem - ami a műsorvezető működését illeti.)

Ezek után pár gondolat a dalesten fellépő művészekről és produkciójukról:

Pataki Bence - a fiatal basszista-tehetség Temesi Mária növendéke volt a szegedi főiskolán, aki 2013 májusában a VIII. Nemzetközi Simándy József Énekversenyen a harmadik helyezésnek járó díjat kapta megosztva - a Bohéméletből Colline áriáját, egy Kodály-dalt, valmaint Figaro áriáját énekelte a Figaro házasságából. A szegedi operavizsgán egyebek közt Dulcamara szerepében mutatta fel képességeit Pataki Bence, aki később már több kisebb operaszerepben lépett fel a szegedi színházban és máshol is, aki még ugyan a pálya elején tart, de már felismerni nála azokat az előremutató stílus-, és énektechnikai jegyeket, amelyek később, kellő további tanulással, egy sikeres basszuspálya megtartására predesztinálhatják.
Erre vonatkozó utalásokat máris felmutatott Széchényi Imre három-négy elhangzott dalának interpretálása során, különösen a második részben énekelt egyik száma tett rám kedvező benyomást:

Széchényi Imre: Maudit printemps – Átkozott tavasz

A közönség soraiban hátul helyett foglaló „operaénekes-mama”, Wiedemann Bernadett, büszke lehet fiának eddig elért szép eredményeire, és a benne rejlő képességekre, melyek reményeink szerint a további művészi szép lehetőség megvalósítását fogja neki elhozni..

Erdős Attila - a fiatal baritonista énekhangjához eddig még nem volt szerencsém. Azt tudtam róla, hogy nemrég, a II. Marton Éva Nemzetközi Énekversenyén fellépett, a döntőbe nem jutott be, a középdöntőben elénekelte: Figaro áriáját Rossini Sevillai borbélyából, Papageno áriáját Mozart Varázsfuvolájából és Alfonso „Vien Leonora, a piedi tuoi”áriáját Donizetti Kegyencnőjéből. A dalesten ő kezdett, az első három műsorszám, amit énekelt:

Liszt Ferenc: Über allen Gipfeln ist Ruh – Fenn az ormon a csend
Liszt Ferenc: Der du von dem Himmel bist ‒ 2. változat - Ó, te mennyekből való
Liszt Ferenc: Sonetto di Petrarca No.47 – 2. változat

Később olasz és francia nyelven is énekelt – ezek már könnyebb, dallamosabb, de igen technikás dalok voltak:

Széchényi Imre: Il ritrovo in mare – Találkozó a tengeren
Széchényi Imre: Aubade – Hajnali szerenád

Összbenyomásom a fiatal énekesről, hogy igen szép, kifejező, világos hangszínnel rendelkezik, egyformán otthon van a német, olasz, francia dalvilágban; a kotta csak „mankóként” volt előtte… kívülről énekelte a komoly énekelni valóit. Szerintem elsősorban a könnyedebb, lírai bariton szerepkörben fog még sok örömet szerezni hallgatóságának. Énekhangja intenzív, kifejező, szép színezetű. Igen felkészült, rokonszenves énekművész.

Horti Lilla – szoprán. A dalest legnehezebb, legigényesebb, komoly énektechnikai tudást igénylő Liszt- és a Széchényi Imre- dalokat fölényes ének- és zeneismeret birtokában abszolválta (ugyancsak kotta nélkül), bemutatva ragyogó, biztosan vivő szopránját, mely minden regiszterben szinte kiforrott, és megcsillogtatta azokat az énektechnikai eszközeit is, melyek révén bámulatos hatást tud elérni a más-más énekstílust igénylő előadásával, hogy a kifejezés szolgálatába állítja meglévő eszköztára gazdagságát. Ezekkel már most biztos sikerre viszi az előadandó akár dalokat, melyeket tegnap este is magával hozott és elénekelt nekünk, ahogyan dicséretes teljesítményt nyújtott a tavalyi operavizsgán is, és nemrég a II. Marton Éva Nemzetközi Énekverseny döntőjében elért sikere sem elhallgatni való: az egyetlen magyar versenyző, Horti Lilla a II. díjat érdemelte ki!
Már megismerve a tehetsége kibontakozását, talán nem merészség kijelenti, Horti Lillát nagy szoprán ígéretnek tartom, és ezt a megelőlegezett bizalmat beléhelyezem: a benne meglévő kedvező adottságokra és képességekre alapozva és kiaknázva, a jövőben kamatoztatni akár már az operaszínpadokon is megkísérli, amit nemsokára bizonyíthat is az Operaházban, márciusban a Pikk dáma Mása szerepében való bemutatkozásával.

Horti Lilla ezeket a dalokat énekelte tegnap este a Rádió Márványtermében – abszolút perfekten:

Széchényi Imre: Nachtgruss – Éjszakai üdvözlet
Liszt Ferenc: Freudvoll und leidvoll – 1. változat – Örömmel és bánattal
Széchényi Imre: Ja, Winter war’s - Igen, tél volt
Liszt Ferenc: Die Loreley – A Loreley
Széchényi Imre: Là bas – Ott lenn
Széchényi Imre: Si j’étais petit oiseau – Ha kismadár volnék
Liszt Ferenc: O quand je dors… – 2. változat - Ha álmom mély…
Széchényi Imre: Lieto amor – Boldog szerelem
És a ráadás-tercettben: Széchényi Imre: Es fällt ein Stern herunter – Lehullott egy csillag

Végezetül meg kell még említenem Virág Emese zongoraművészt, aki fölényes zeneismeret, technikai tudás birtokában, az előadó művészek iránti figyelemmel és érzékenységgel kísérte zongorán az ifjú énekművész-tehetségeket, dalkoncertjükön.

„Liszt Ferenc dalköltői életműve jól példázza a mester életfogytig megőrzött nyitottságát, számos nyelvet és kultúrát befogadó szellemét. Az összesen öt nyelvet megéneklő Liszt-dalok közül ezen a koncerten a tán leginkább reprezentatív német és francia szövegű dalok hangzanak fel: azok, amelyek Goethe, Heine és Victor Hugo verseire íródtak. A magyar közönség e Liszt-műveket is ritkán hallja, ám a program igazi felfedezését alighanem mégis gróf Széchényi Imre (1825–1898) dalai jelentik majd. Széchényi István unokaöccse, Liszt fiatalabb kortársa, a diplomataként tevékenykedő művelt főrend szerzeményeit eddig jószerint még a zenetudósok se ismerhették; most tőle is német és francia versekre komponált dalai közül hallhatunk néhányat.”
737   Búbánat • előzmény718 2016-11-29 11:06:18
A Széchényi–Liszt barátság dalokban II.

2016. november 29-én kedden 19 órakor a Magyar Rádió Márványtermében

Művészeti vezető: Marton Éva
A Nemzet Művésze, Kossuth-díjas, professor emerita, ks.

Közreműködik:
Horti Lilla – szoprán
Erdős Attila – bariton
Pataki Bence – basszus
Virág Emese – zongora

Műsorvezető: Kovács Sándor, zenetörténész

Műsor:
Liszt Ferenc: Über allen Gipfeln ist Ruh - Erdős
Liszt Ferenc: Der du von dem Himmel bist ‒ 2. változat -Erdős
Liszt Ferenc: Sonetto di Petrarca No.47 – 2. változat - Erdős
Széchényi Imre: Nachtgruss -Horti
Liszt Ferenc: Freudvoll und leidvoll – 1. változat - Horti
Széchényi Imre: Ja, Winter war’s - Horti
Széchényi Imre: Vorbei - Pataki
Széchényi Imre: O komm’ in mein Schifflein - Pataki
Liszt Ferenc: Die Loreley - Horti

s z ü n e t

Széchényi Imre: Il ritrovo in mare - Erdős
Széchényi Imre: Aubade - Erdős
Széchényi Imre: Là bas - Horti
Széchényi Imre: Si j’étais petit oiseau - Horti
Liszt Ferenc: O quand je dors – 2. változat - Horti
Liszt Ferenc: La tombe et la rose - Pataki
Széchényi Imre: Maudit printemps - Pataki
Széchényi Imre: Lieto amor - Horti

Az október 29-i, zeneakadémiai (Solti-terem) koncert után most a Magyar Rádió Márványtermében hangzanak fel ugyanezek a dalok.
736   Búbánat • előzmény734 2016-11-28 08:48:44
Willy Handrick: A Liszt-ház Weimarban

5. bővített kiadás

Kiadta a Klasszikus Német Irodalom Nemzeti Kutató- És Emlékhelyei WEIMARBAN, 1979-ben.

Német nyelvről magyarra fordította: Dr. Lásló Tarnói

31 oldal + 16 képoldal

Folytatom a leírást

Az előtérben a baloldali tárlóban:

Six Morceaux caractéristiques pour Piano. - Bedřich Smetana kompozíciója 1848-ból, egy 1848 tavaszán Liszt Ferenchez írott ajánlással. Ehhez Smetanának Liszt Ferenchez írott kísérőlevele, kelt Prágában, 1848, március 23-án: „Itt állok Ön előtt azzal a kéréssel, hogy e művet jóindulattal fogadja és kinyomtassa! Az Ön neve hozzásegíti ezt a művet ahhoz, hogy a közönség befogadja, az Ön neve lesz eljövendő boldogságom oka és örök hálám tárgya.”

Bedřich Smetana Liszt Ferencnek, Prága, 1880. március 19.
„Ha én Önt, igen tisztelt mester, jelenlegi munkásságom egy részének elküldésével terhelem, úgy ez azért történik, mert Ön az, aki engem mindig jóakaratával ítélt meg és alkotókedvemet felébresztette. S azt is meg kell bocsátania nekem, hogy Önt arra kérem, műveimet az Ön hatalmas pártfogásába vegye, ha Ön azokat arra méltóaknak találja, s így megnyissa számukra a nyilvános előadások útját, mert az én szomorú sorsom kényszerít engem, hogy műveimet, amennyire csak lehetséges, nyilvánosan megismertessem. Amint a többi szimfonikus költeményem megjelenik, el fogom azokat Önnek küldeni, azzal a kéréssel, hogy ezután is legyen Ön nekem az, aki eddig volt, tanárom és mesterem, támogatóm és – barátom!”

Bedřich Smetana, a fiatal cseh zeneszerző, 1848 tavaszán első művét Liszt Ferencnek ajánlotta, s azzal a kéréssel küldte el neki, támogassa kinyomtatását. Liszt Ferenc ezt a kérést szívesen teljesítette. Liszt ezenkívül vállalta a fiatal zeneszerző anyagi támogatását is. A cseh zeneművészt Liszt 1856-ban ismerte meg személyesen Prágában. Egy esztendővel később Smetana néhány napra Liszt vendége volt Altenburgban.

Liszt Ferenc levélvázlata Borodinnak, Kjuinak, Liadovnak és Rmiszkij-Korszakovnak, Weimar 1879. június 15.
(A német fordítás nyomán:)
Az Önök parafrázisai magukkal ragadtak engem… A legszívesebben Európa valamennyi konzervatóriumának zeneszerzés-elméleti professzorának javasolnám, hogy oktatómunkájuk során az Önök prafrázisait gyakorlati vezérfonalként alkalmazzák… Köszönöm Önöknek ezt a kincset.”

Liszt Ferenc különleges rokonszenvet érzett néhány orosz művész iránt, akik realista kompozíciójukkal az ún. „új orosz iskolát” képviselték. Közéjük tartozott Balakirev, Borodin, Kjui, Rimszkij-Korszakov és Muszorgszkij, akik Liszt Ferencet művészi pályafutásának ötven éves évfordulóján jókívánságaikkal Weimarban felkeresték. Liszt Ferenc maga is szorgalmazta műveik németországi előadását. Borodin, Kjui, Rimszkij-Korszakov és Muszorgszkij 1879-ben Liszt Ferencnek küldött 24 variációja és 14 zongorára írott kis darabja indította a művészt arra, hogy második kiadásukhoz újabb variációkat komponáljon.

Paraphrases. 24 variations et 14 pièces pour Piano par Alexandre Borodine, Cesar Cui, Anatole Liadow et Nicolas Rimsky-Korsakow, Leipzig F., Kistner, Séconde éditiom, augmenté d’une Variation de François Liszt, 1878.

A bal oldali tárló felett a falon:

Liszt Ferenc Weimarban tanítványai körében. Fénykép, készítette Louis Held
Lisztet Weimarban a nyári hónapokban mindig nagyszámú tanítvány kereste fel.

A két tárló között középen:

Liszt Ferenc. Márványmellszobor. Franz Robert Adolf Lehner műve 1887-ből. Liszt Ferenc 1886-ban Lipcsében ült modellt a művésznek, aki azután Rómában készítette el a márványmellszobrot. A mellszobor az Általános Német Zeneegylet ajándékaként került Weimarba.

A mellszobortól jobbra a falon:

Liszt Ferenc az íróasztalnál weimari lakásában. Fénykép. Készítette Louis Held 1884-ben.

A jobb oldali tárlóban:

Liszt Ferenc jobb keze. Két korabeli gipszöntvény.

Liszt Ferenc halotti maszkja. Gipszöntvény

A baloldali tárló polcán:

Az 1856-os bécsi Mozart-ünnepségre készült két érem. Készítette C. Randitzky. Ezüst és bronz. Ajándék Liszt Ferencnek.
A Mozart születésének 100. évfordulójára rendezett ünnepségeken Liszt Ferenc mint karnagy a legkiemelkedőbb résztvevők közé tartozott.

Az esztergomi bazilika. Ezüstérem 1861-ből.
Liszt Ferenc 1855-ben fejezte be az Esztergomi Misét, amelyet első ízben az ő vezényletével adtak elő magyar hazájában, Esztergomban 1856. augusztus 31-én.

Két karmesteri pálca – (közülük az egyik a jobb oldali tárlóban.) Ébenfa ezüstborítással.
két iparművészeti munka 1856 és 1858 között készült Prágában. Mindkettőt az 1856. szeptember 28, és 1858. március 14. között tartott prágai hangversenyek emlékére nyújtották át Liszt Ferencnek.

A jobb oldali tárlóban:

Liszt Ferenc. Két érem, az egyik ezüst, a másik aranyozott. Készítette Eduard Geerts 1881-ben. Az 1881. május 29-én Brüsszelben tartott zenei ünnepség emlékére készültek.

Liszt Ferenc – Berán Lajos bronzplakettje 1923-ból.

A két tárló alsó részében:

Liszt Ferenc műveinek korai kiadásai A köteteket gyűjtötte és a gyűjteményt alapította Lina Ramann Weimarban. Tartalma 151 kötet.


(Innen folytatni fogom a leírást.)
735   Búbánat 2016-11-23 20:34:49
Restaurálják Liszt Ferenc egykori orgonáját

A burgenlandi Doborján településen működő Liszt Ferenc Egyesület fennállásának közelgő 50. évfordulója alkalmából megkezdték annak a hangszernek a felújítását, amit gyermekkorában a zeneszerző-zongoraművész is használt.

Liszt Ferenc az orgonán még gyerekként játszott a helyi templomban, azonban a hangszert már évtizedek óta nem szólaltatták meg. Az 1770-ben készített orgona 1924-ig a templomban állt, ezt követően Liszt szülőházába került. 1840-ben, amikor Liszt Ferenc a településen járt, a zeneszerző 100 guldent adott a hangszer felújítására, azonban a restaurálás ekkor nem történt meg.

Az egyesület a november 22-én, hétfőn kezdődött felújítás költségét, mintegy 85 ezer eurót (26 millió forint) támogatásokból teremti elő.

Az orgona restaurálását Wolfgang Karner alsó-ausztriai orgonaépítő végzi. A becslések szerint a restaurálás 1200 munkaórát tesz majd ki. A munka során kicserélik a hangszer fa- és fémsípjait és a hiányzó arany berakásokat is pótolják.

(Fidelio.hu)
734   Búbánat • előzmény732 2016-11-23 19:29:21
Willy Handrick: A Liszt-ház Weimarban

5. bővített kiadás

Kiadta a Klasszikus Német Irodalom Nemzeti Kutató- És Emlékhelyei WEIMARBAN, 1979-ben.

Német nyelvről magyarra fordította: Dr. Lásló Tarnói

31 oldal + 16 képoldal

Folytatom a leírást

RÓMAI, BUDAPESTI és WEIMARI ESZTENDŐK
(1861-1886)

1861. október 21-én Liszt Ferenc Rómába érkezett, ahol meg akart házasodni Carolyne von Wittgensteinnel. A hercegnő családjának az ellenállása és a Vatikán óvása megakadályozta azonban szándékukat. Az a meg nem értés, amellyel a weimari udvar és polgárság Liszt Ferenc művészi elgondolásait az elmúlt időkben fogadta, továbbá a bigott és ájtatoskodó hercegnő arra késztette Lisztet, hogy Rómában maradjon, ahol 1865-ben engedett a rábeszélésnek, és felvett egy alacsonyabb papi rendet. Ezekben az esztendőkben kezdett el vallásos témájú műveket komponálni. Később lazult a művésznek e szoros kötődése a katolikus egyházhoz, és érdeklődését ismét felkeltették a társadalmi feladatok. Útjai több európai városba vezettek. 1868-ig Róma volt állandó lakóhelye, 1860-tól művész felváltva élt Rómában, Budapesten és Weimarban.
Liszt Ferenc 1869-ben a weimari nagyherceg meghívására visszatért Weimarba. A téli hónapokat legtöbbször Rómában töltötte, a tavaszt Budapesten. Weimarban a tanítványok egész sorával foglalkozott, komponált és különböző hangversenyutakon vett részt. 1886 nyarán Liszt Ferenc Weimarból Bayreuthba utazott leányához, Cosima Wagnerhoz. Ott halt meg 1886. július 31-én, és ott is temették el.

Az ajtó mellett a falon:

Liszt Ferenc. Gipszdombormű, Ernst Rietschel műve 1852-ből.

A Liszt-dombormű alatti tárlóban az ajtó mellett:

Liszt Ferenc szerzetesi csuklyában. Ismeretlen művész bronzdomborműve

Liszt Ádámné, született Lager Anna levele, fiának. Párizs, 1865. május 4.

„Gyakran annyit beszélnek egy dologról, míg az valósággá válik. Így van ez a Te rended mostani változásával is. – Gyakran szóltak itt a hírek arról, hogy Te a papi rendet választottad, miközben én magam nagyon küzdöttem ellene, ha ez csak szóba került is. Április 27-i leveled… megrendített engem, s könnyekben törtem ki. Bocsáss meg nekem, én igazán nem voltam erre a Tőled érkezett hírre felkészülve. A hír újra átgondolása után (azt mondják az éj jó tanácsadó) megnyugodtam a Te akaratodban, mint ahogy Istenében is…”

Krisztus-oratórium. Liszt Ferenc műve, 1866-ban fejezte be.

1862 és 1866 között a biblia és a katolikus liturgia szövegei nyomán írta Liszt Ferenc Rómában a három részből álló Krisztus-oratóriumot.

Okmány, amelyben Liszt Ferencet a königsbergi egyetem a zene díszdoktorává avatta, 1842. március 14.

Az előtérben, a múzeum-helyiségbe vezető ajtó melletti falon jobbra:

Okmány, amelyben Liszt Ferencet a Cseh Zenekonzervatórium tagjává nevezték ki, Prága, 1847. szeptember 25.

1840-ben és 1846-ban Liszt Ferencnek sok sikeres hangversenyt tartott Prágában.

Liszt Ferenc. Fénykép. Készítette Kozmata Ferencz Pesten 1873-ban.

Liszt Ferenc kézírásos megjegyzése: „Portré, készült Liszt Ferenc 50 éves művész-jubileumára Budapesten – 1873-ban.”

(Innen folytatni fogom a leírást.)
733   Búbánat 2016-11-19 10:32:21
Liszt-est a Régi Zeneakadémia (Vörösmarty utcai Liszt Múzeum) Kamaratermében

2016.november 19., 17 óra

Lajkó István zongorahangversenye

Műsor:

MOSONYI-LISZT: Fantázia a Szép Ilonka című opera témáira
ZICHY-LISZT: Valse d'Adele
WAGNER-LISZT: O du mein holder Abendstern
BELLINI-LISZT: Norma reminiszcenciák
LISZT: 2. Gyászgondola
LISZT: Álmatlanul. Kérdés és felelet
LISZT: Sancta Dorothea
LISZT: Rondeau fantastique egy spanyol témára
732   Búbánat • előzmény730 2016-11-17 12:53:32
Willy Handrick: A Liszt-ház Weimarban

5. bővített kiadás

Kiadta a Klasszikus Német Irodalom Nemzeti Kutató- És Emlékhelyei WEIMARBAN, 1979-ben.

Német nyelvről magyarra fordította: Dr. Lásló Tarnói

31 oldal + 16 képoldal

Folytatom a leírást

Az Altenburg könyvtára. Korabeli metszet.
A kép baloldalán a nagy Erard-zongora áll, attól jobbra a Broadwood és fiai londoni cégjétől származó zongora, ami állítólag eredetileg Beethoven tulajdona volt.

Richard Wagner. Clementine Stocker-Escher (1816-1866) litográfiája. A kép alatt: „Richard Wagner”
Wagner kézzel írt ajánlása Lisztnek: „Te tudod, hogy hogy lesz! Wagner” Wagner ajándéka Lisztnek.
Liszt felismerte Wagner zseniális tehetségét, amikor 1844-ben Wagner Rienzijét Drezdában megismerte. A két művész rövidesen közelebb került egymáshoz. 1849-ben, amikor Wagnert az 1848-as forradalomban való részvételéért Drezdában üldözték, Liszt segítséget nyújtott barátjának ahhoz, hogy Svájcba meneküljön. Liszt Ferenc a Tannhäuser (1849), A bolygó hollandi (1853) előadásával, különösen pedig a Lohengrin (1850) weimari ősbemutatójával nagy mértékben támogatta Richard Wagner művészi pályafutását. Wagner 1870-ben feleségül vette Liszt Ferenc Cosima nevű lányát.

A parkra nyíló ablaktól jobbra lévő tárlóban:

Liszt Ferenc levele titkárának, Belloninak – Weimar, 1849. május 14-én:
(A német fordítás nyomán:)
„Richard Wagner drezdai karnagy tegnap óta itt van. Wagner csodálatra méltóan zseniális férfi, mi több, egy észbontó zseni, amilyen éppen ebbe az országba illik, egy új és fényes jelenség a művészetben. A legutóbbi drezdai események olyan döntésre késztették, amelynek megvalósításában, úgy határoztam, minden erőmmel segíteni fogom.”

Liszt Ferenc levele Gustav Schmidt majna-frankfurti karnagynak – Weimar, 1852. május 18-án:
„A Tannhäusert e hó 31-ére tűzték műsorra (Őkegyelmessége, Oroszország cárnője jelenlétében). Erre az előadásra Beck vállalja a főszerepet. Schumann Manfredjét néhány nappal később adjuk. A következő szezonban a Bolygó hollandit és Spohr Faustját mutatjuk be, az utóbbit azokkal az új recitativókkal, amelyeket a szerző a londoni előadásra komponált.”

A saroktárlóban:

Richard Wagner Lohengrin partitúrája
Ezt a partitúrát Liszt Ferenc 1850. augusztus 28-án, az opera weimari ősbemutatója alkalmával használta. Richard Wagner erről az előadásról lelkesen írta barátjának 1850. szeptember 8-án a svájci száműzetésből: „Amennyire most Lohengrinem weimari előadásának jellegét a hozzám eljutott beszámolók alapján át tudom tekinteni, úgy a legmegfoghatóbb és legeslegkétségtelenebb bizonyossággá válik számomra hallatlan erőfeszítésed és önfeláldozásod a művemért, az irányomban tanúsított megható szereteted és a Te azon zseniális képességeidnek az érvényesülése, hogy a lehetetlent úgy valósítsd meg, amilyen jól csak lehet.”

A Marienstraße-i oldalon a saroktárlón:

Liszt Ferenc. Mellszobor gipszből, Eduard Raßmann műve 1859-ből.

A Marienstraße-i oldalon a falon:

Goethe születésének centenáriumára a Weimari Udvari Színházban rendezett hangverseny programja – 1849. augusztus 28.

A Weimari Udvari Színház előtt álló Goethe-Schiller emlékmű leleplezésekor tartott hangverseny programja – 1857. szeptember 5.

Schiller születésének centenáriumára a Weimari Udvari Színházban rendezett hangverseny programja – 1859. november 9.

Liszt Ferenc a német klasszika költészetét a német irodalom csúcspontjának tekintette. Goethében, Schillerben és Herderben tisztelte „a nagy embereket, akik Weimart híressé tették” (Liszt egyik emlékiratából egy weimari Goethe alapítvány létesítésekor). Goethe 100. születésnapja 1849-ben, Ernst Rietscher Goethe-Schiller emlékművének leleplezése a Weimari Nemzeti Színház előtt és Schiller 100. születésnapja arra késztette Liszt Ferencet, hogy e nagy költőket külön hangversenyekkel ünnepelje.

A Marienstraße-i oldalon a falon:

Liszt Ferenc. Richard Lauchert olajfestménye 1856-ból

A Marienstraße-i oldalon a tárlóban:

Tasso. Lamento e Trionfo. Liszt sajátkezű kézirata.
Faust szimfónia. Átdolgozás két zongorára. Liszt sajátkezű kézirata.
A művészekhez Világi kórusmű. Liszt sajátkezű kézirata.

Liszt Ferenc szimfonikus költeményeinek anyagát több ízben választotta a német klasszika irodalmából. A Tassót az 1849-es Goethe-évben komponálta. Liszt 1830 óta foglalkozott Goethe Faustjával. 1853/54-ben írta a Faust-szimfóniát, amelyet később tovább bővített, míg végül 1861-ben öntötte végleges formába. A művészekhez című kórusmű ősbemutatója 1857-ben volt Weimarban.

(Innen folytatni fogom a leírást.)
731   Búbánat • előzmény730 2016-11-15 20:55:02

(Innen folytatni fogom a leírást.)
730   Búbánat • előzmény729 2016-11-15 20:53:55
Willy Handrick: A Liszt-ház Weimarban

5. bővített kiadás

Kiadta a Klasszikus Német Irodalom Nemzeti Kutató- És Emlékhelyei WEIMARBAN, 1979-ben.

Német nyelvről magyarra fordította: Dr. Lásló Tarnói

31 oldal + 16 képoldal

Folytatom a leírást

LISZT FERENC WEIMARI MUNKÁSSÁGA
(1848-1861)

1842 végén, a nagy hangversenykörutak közepette, Liszt Ferencet Weimarban kinevezték „rendkívüli szolgálatban álló udvari karnaggyá”. E hivatalát csak 1844-ben foglalta el. de akkor is csupán rövid ideig tartózkodott Weimarban. Végre, 1848 februárjában megvalósult korábbi szándéka, befejezte hangversenykörútjait, hogy régi terveinek megfelelően alkotó tevékenységének új területein munkálkodhassék. Döntéséhez, hogy végül Weimarban telepedjék le, Carolyne von Sayn-Wittgensteinhez fűződő kapcsolata is hozzájárult; miután a hercegnő Kijevben elvált férjétől, követte Lisztet Weimarba.
Liszt Ferenc egyik bécsi tartózkodása alatt élte át az 1848-as forradalom küzdelmeit, s nagy lelkesedéssel kísérte figyelemmel a magyar nép 1848/49-es szabadságharcának eseményeit, amelynek zenei alkotások írására is ösztönözték. Liszt Ferenc és Wittgenstein hercegnő az ún. Altenburgban, egy Weimar szélén épült reprezentatív házban vettek lakást, ami lehetőséget nyújtott nekik arra, hogy művész barátaikat hangulatos összejöveteleken vendégül lássák.
Liszt Ferenc zenei munkássága révén Weimar a német zenei élet központja lett. Mint operakarnagy különösen a korabeli opera ügyét tette magáévá. Liszt Richard Wagner műveinek útját is egyengette, akinek Lohengrinjét először Weimarban mutatták be. Hangversenykarnagyként is érdeklődő megértéssel támogatta a klasszikus művek mellett a korabeli zene ügyét, különösen a francia Hector Berlioz zenéjét.
Liszt nem utolsó sorban saját zeneszerzői terveinek megvalósítására fordította figyelmét weimari munkássága során. Zenéje anyagát és motívumait túlnyomó részben irodalmi művekből merítette, eközben érdeklődéssel fordult a német klasszikus irodalomhoz is.
Bedřich Smetana azok közé a művészek közé tartozott, akinek támogatását Liszt különösen szívügyének tekintette.

A park felé nyíló ablak előtti tárlóban:

Munkáskórus. Liszt Ferenc kórusműve, a zeneszerző sajátkezű javításaival. Ez a mű kapcsolatban áll az 1848-as forradalmi harcok élményével. Szövege az alábbi szavakkal kezdődik (szó szerinti fordítás a német eredetiből): „Ide mindaz, kit ásó és lapát díszít”, és elhangzik benne a következő mondat is: „A szabadság szilárd kalapács marad, amelyet senki sem ereszt kezei közül.” A kórusmű javított próbanyomtatását Liszt éppen abban az időben küldte el Haslingernek, a bécsi kiadónak, amikor a reakció a forradalmi mozgalmat Németországban és Ausztriában vérbe fojtotta. Liszt a szöveghez az alábbi megjegyzést írta: „Kedves Karl, mivel a jelenlegi körülmények a munkáskérdéshez teljesen torz kommentárt fűznek, így talán célszerűbbnek tűnhet e munkáskórusmű közzétételét későbbre halasztani. Ebben Önre bízom a döntést.” A kórusmű nem jelent meg.

Héroïde funèbre (Hősi gyászinduló). Liszt Ferenc szimfonikus költeményes. A tisztázat Joachim Raff műve.
Ez a mű, akárcsak az 1848-as Hungária-kantáta, nyílt szimpátiát fejez ki az 1848/49-es magyar szabadságharccal. Liszt Ferenc a következőket írta 1848. március 24-én Wittgenstein hercegnőnek: „Honfitársaim oly döntő, oly magyar és oly határozott lépésre szánták el magukat, hogy lehetetlen tőlük az őszinte szimpátia adóját megtagadnom.”

Harmonies poetiques et religieuses Liszt Ferencnek ez az alkotása a „Funerailles” (temetések) című mű 7. számú része. 1849 októberében keletkezett és 1853-ban jelent meg Kistner lipcsei nyomdájában.
A magyar felkelők hősi harcát 1849-ben vérbe fojtották, vezetőiket Aradon kivégezték. Liszt a „Funerailles. October 1849”-et halottsíratónak írta.

A parkra nyíló ablaktól jobbra lévő tárlóban:

Dekrétum Liszt Ferencnek rendkívüli szolgálatban álló weimari udvari karnaggyá történt kinevezéséről kelt 1842. november 2-án.
1841 végén, még a hangversenykörútak idején, Liszt Ferenc Weimarban is adott néhány hangversenyt. Az udvari karnagyi címet azzal a céllal adományozták neki, hogy ezáltal Weimarhoz kössék. E cím elfogadása kezdetben semminemű kötelezettséggel nem járt. 1844 januárjában első ízben lépett fel, mint karnagy; Beethoven 5. és 7. szimfóniáját vezényelte. Weimari karnagyi munkásságát operai előadások és más zenekari hangversenyek keretében 1848-ban kezdte meg, és 1861-ben fejezte be.

A tárlóban ettől jobbra:

Carolyne von Sayn-Wittgenstein Marie nevű leányával
Louis Held fényképe C. Fischer 1844-ben készült Litográfiája nyomán.

Carolyne von Sayn-Wittgenstein Liszt Ferencnek – 1851. április 3-án
A német fordítás nyomán: „Szívembe és ajkaimra a nyugalmat és a vágyat árasztottad, a gyönyörűséget és a mennyei megnyugvást, amely a remegő örömöt és a túláradó boldogságot követi és amely előlegezni látszik a szeretet és a kimondhatatlan gyönyörök minden égi ígéretét.”

A parkra néző ablak mellett a falon:

Liszt Ferenc. Carl Hartmann akvarellje 1843-ból, a művész ajánlásával.

Az altenburgi zeneszalon. Korabeli metszet.
A szalon közepén áll Liszt nagy pedálos zongorája Alexandre és fia párizsi műhelyéből, háttérben egy spinét, amely állítólag eredetileg Mozarté volt.
Liszt altenburgi lakásához egy zene- és egy dolgozószoba is tartozott, ezenkívül egy hálószoba. Az első emeleten lévő zeneszalon a ház központi helyisége volt, ahol a művész barátaival és ismerőseivel kicserélhette gondolatait, ill. zenés összejöveteleket tarthatott. Itt találta meg a legkedvesebb feltételeket arra is, hogy zeneszerzői terveit megvalósítsa.
729   Búbánat • előzmény728 2016-11-14 18:48:16
Willy Handrick: A Liszt-ház Weimarban

5. bővített kiadás

Kiadta a Klasszikus Német Irodalom Nemzeti Kutató- És Emlékhelyei WEIMARBAN, 1979-ben.

Német nyelvről magyarra fordította: Dr. Lásló Tarnói

31 oldal + 16 képoldal

Folytatom a leírást

Az ablak előtti tárlóban balra:

Magyar Dallok. Liszt Ferenc 1840-ben Magyarországon írott kompozícióinak címlapja, amelyet 1840 és 1847 között Tobias Haslinger adott ki Bécsben.

Magyar Rhapsodiák. A Tobias Haslinger által 1840 és 1847 között Bécsben kiadott Liszt Ferenc 1840-ben Magyarországon írott kompozícióinak címlapja.

Rákóczi-induló. Kézirat. Ez az induló 15-ös sorszámmal a magyar rapszódiák sorába tartozik.

Egy hangversenykörút 1839-ben, tizenhat évi távollét után Liszt Ferencet ismét Magyarországra vezette, ahol nagy lelkesedéssel fogadták, és mint magyar nemzeti művészt ünnepelték.
Honfitársainak ez a lelkesedése ihlette Liszt Ferencet a fenti művek írására, a magyar zene témáinak feldolgozására.

Magas saroktárló balra, fenn:

Liszt Ferencnek a Berlini Énekakadémián 1841. december 27-én tartott első hangversenyének műsora. – Okmány Liszt Ferencnek a Berlini Művészeti Akadémia rendes tagjává történt kinevezéséről 1942. február 12.én. – Liszt Ferencnek a Berlini Énekakadémián 1842. január 21-én tartott hangversenyének műsora.

Liszt Ferenc több mint húsz hangversenyt tartott Berlinben, közülük az első tízet az énekakadémián.
Lelkesen jegyezte fel naplójába Varnhagen von Ense 1842. január 27-én: „Liszt elragadtatott állapotban tartja a várost, csodálatossá teszi itt ezt a telet, s annak legfényesebb ékessége. Önzetlensége, derűs műveltsége, jóakaratú elbűvölő lénye nem kevésbé aratott tetszést, mint a mindent lenyűgöző művészete.”

Liszt Ferenc. Aranyozott érem a berlini Hosauer-műteremből. A hátoldalán: „Liszt Ferencnek, a géniusznak, a szellem és érzelem művészének, az emelkedett gondolkodás és jellem e jeles férfiújának, hálásan emlékezve a boldog lelkesedés szép óráira… Berlinben, 1842. február 18-án.”

A saroktárló középső polcán:

Okmány Liszt Ferencnek a szentpétervári Filharmonikus Társaság tiszteletbeli tagjává való megválasztásáról, 1842. április 12-én. – Liszt Ferenc az orosz uralkodó székhelyének ún. nemesi termében 1842. április 20-án tartotta első hangversenyét, amelyet nagy tetszéssel fogadtak.

Liszt Ferenc egyik moszkvai hangversenyének műsora, 1843. május 12-én. – Liszt Ferenc Moszkvában 1843 áprilisában és májusában hat hangversenyt tartott.

Magyar útlevél Liszt Ferenc részére, kelt 1846. május 19-én. Útlevél s a hozzá tartozó írás.

Liszt Ferenc egyik kijevi hangversenyének műsora, 1847. február 2-án.
Liszt Ferenc Kijevben ismerkedett meg Carolyne von Sayn-Wittgenstein hercegnővel. A hercegnő 1848 áprilisában elvált férjétől, és leányával Liszt Ferenchez utazott Weimarba.

A saroktárlóban alul:

Liszt Ferenc ünnepi kantátája a bonni Beethoven-emlékmű 1845. augusztus 13-i leleplezésére.
A kantátának, Liszt első önállóan hangszerelt zenekari művének előadását az emlékmű leleplezésének napján Liszt maga vezényelte.

Beethoven halotti maszkja. Anyaga gipsz.
Ezt az eredeti gipszöntvényt Liszt Ferenc a bonni Beethoven-emlékmű felállításáért tett fáradozásaiért kapta ajándékba Josef Danhauser bécsi festőtől, aki 1840-ben készítette az Emlékezés Lisztre című híres festményét.

(Innen folytatni fogom a leírást.)
728   Búbánat • előzmény726 2016-11-13 11:11:03

Willy Handrick: A Liszt-ház Weimarban

5. bővített kiadás

Kiadta a Klasszikus Német Irodalom Nemzeti Kutató- És Emlékhelyei WEIMARBAN, 1979-ben.

Német nyelvről magyarra fordította: Dr. Lásló Tarnói

31 oldal + 16 képoldal

Folytatom a leírást

A FEJLŐDÉS ESZTENDŐI. A NAGY HANGVERSENYKÖRUTAK
(1830-1848)

Az olyan híres írók, mint Victor Hugo, Honoré de Balzac, az idősebb Alexandre Dumas, Heinrich Heine s a festő Eugène Delacroix mellett Liszt Ferenc 1830-tól számos híres zeneművésszel is megismerkedett, akik közül Frèdéric Chopin, Hector Berlioz és Niccolò Paganini igen nagy hatást gyakorolt művészi fejlődésére.
Liszt Ferenc Párizsban megismerkedett Marie d’Agoult grófnővel, akivel 1835-tól 1839-ig Svájcban és Olaszországban együtt élt, ahol gyermekeik, Blandine, Cosima és Daniel születtek. 1839-ben, tizenhat évi távollét után a művész Magyarországon hangversenyezett. Honfitársai körében diadalmas sikereket aratott. Ebben az időben találtak utat zeneszerzői alkotómunkásságába a magyar témák.
Liszt Ferenc számos európai állam területén tett hangversenykörutat. Zongorajátékáért mindenütt túláradó lelkesedéssel ünnepelték. E hangversenykörutak során 1841 decemberétől 1842 márciusáig huszonegyszer lépett fel Berlinben, az 1842 és 1847 közötti években Oroszországban vendégszerepelt.
Liszt Ferencet gyermekkorától kezdve különösen szoros szálak fűzték Ludwig van Beethoven műveihez. Hangversenykörútjai során Beethoven művei kiemelt helyet foglaltak el műsoraiban. A bonni Beethoven-emlékmű 1845-ös felállítását Liszt Ferenc jelentős mértékben támogatta anyagilag, s az emlékmű leleplezésére ünnepi kantátát komponált.

Hector Berlioz (1803-1869). Auguste Hüssener (1789-1877) rézkarca.
Liszt Ferenc valószínűleg már 1830-ban megismerkedett Hector Berliozzal, azzal a francia zeneszerzővel, akinek az európai országok forradalmi demokratikus mozgalmával szoros kapcsolatban álló kompozíciói nem kevésbé hatottak alkotóművészetére. Liszt Ferenc jelentős mértékben hozzájárult barátja, Berlioz, műveinek népszerűsítéséhez.

Frèdéric Chopin (1810-1849). Bronzérem. Készítette Antoine Bovy 1837-ben.
Liszt Ferenc igen sokra becsülte a zseniális, vele csaknem egykorú lengyel zeneművészt, aki 1831 végén Párizsban telepedett le, s a zongoraművészet területén hasonló zenei célokat követett, mint ő maga. Chopin korai halála után Liszt Ferenc egy róla szóló életrajzban méltatta életét és alkotóművészetét.

Niccolò Paganini (1782-1840]. A. Hatzfeld litográfiája.
1831-ben ismerkedett meg Liszt Ferenc Párizsban a híres hegedűvirtuózzal. Játéka lebilincselte. Hegedűjátékának virtuozitása ösztönözte Lisztet hasonló hatások elérésére a zongorával, s egyben arra, hogy e hangszeren a zenei interpretáció új területeit hódítsa meg.

Liszt Ferenc. Miniatúra. Rajta írás: „la Morinière 1832”.
Az ifjú Liszt Ferenc hírneve sok művészt indított arra, hogy arcképét megörökítsék.

A tárlóban: 24 Grandes Etudes pour le Piano. 1826-ban készült, és 1839-ben jelent meg nyomtatásban Bécsben Haslingernél. Liszt sajátkezű korrektúrái.
A „Don Sanche vagy a szerelem kastálya” című opera mellett ezek az etűdök Liszt Ferenc ifjúságának a legfigyelemreméltóbb munkái.

A Forradalmi szimfónia vázlata 1830-ból. Liszt Ferenc kézirata. A vázlat négy oldalból áll, rajta: „27, 28, 29 Juillet – Paris”
Liszt Ferenc a franciaországi forradalmi törekvésekkel egyetértve, az 1830-as júliusi forradalom napjaiban határozta el, hogy forradalmi szimfóniát komponál. Koncepciója alapján három dalnak kellett volna a tematikus kereteket meghatároznia. Ezek a huszita-ének a XV. századból, az „Erős várunk” kezdetű protestáns kórusmű és a Marseillaise. Nem ismeretes, hogy végül milyen okok miatt nem került sor e grandiózus terv megvalósítására.

Lyon. Liszt Ferenc zongoradarabja 1835/36-ból.
E kompozícióra a nyomorúságos körülmények között élő lyoni selyemszövők 1831-es és 1834-es felkelése ihlette őt. Liszt megismerve ezeknek az éhező embereknek a nyomorúságát, néhány hangversenyt tartott javukra Lyonban. A zongoradarab mottójául azt a jelmondatot választotta, amelynek jegyében a felkelők harcoltak: „ Vivre en travaillant ou mourir en combattant” (dolgozva élni vagy harcolva meghalni).

Liszt Ferenc. Az ifjú művész maszkja, amelyet feltehetőleg Lorenzo Bartolini (1777-1850) készített.

Blandine és Cosima Liszt. A művész és Marie d’ Agoult grófnő (1815-1876] leányai. Henri Lehmann grafitrajza 1846-ból.
1835-ben Marie d’ Agoult elhagyta férjét Párizsban és követte Lisztet Svájcba és Olaszországba, ahol öt évig éltek együtt. A grófnő ezután visszatért Párizsba, ahol írónő lett.

(Innen folytatni fogom a leírást.)
727   Búbánat • előzmény726 2016-11-11 10:54:18
/Folytatni fogom a leírást./
726   Búbánat 2016-11-11 10:52:08
Willy Handrick: A Liszt-ház Weimarban

5. bővített kiadás

Kiadta a Klasszikus Német Irodalom Nemzeti Kutató- És Emlékhelyei WEIMARBAN, 1979-ben.

Német nyelvről magyarra fordította: Dr. Lásló Tarnói

31 oldal + 16 képoldal

A MŰVÉSZ LAKÁSA

Weismarban az Ilm-parti park nyugati szélén az egykori udvari kertészet épületének első emeleti helyiségeiben lakott Liszt Ferenc 1869-től 1886-ban bekövetkezett haláláig. Ezt a lakását halála után is fenntartották, rövidesen pedig mint múzeumot a nyilvánosság számára is hozzáférhetővé tették. Korábbi weimari lakhelyét a Jenaer Straßén álló Altenburgban a művész 1867-ben (Liszt Ferenc ekkor Rómában élt) felszámolta. A berendezés egy részét eladatta, más része raktárba került, majd Liszt halála után az örökösök révén a Marienstraßén lévő lakásba. Az első emelet legkisebb, a városközpont felé eső helyisége annak idején személyzeti szobának volt berendezve. Ma az egykor Liszt Ferenc tulajdonát képező különböző tárgyak és néhány híres kortárs hozzá írott levele láthatóak benne.
A Német Irodalom Nemzeti Kutató- És Emlékhelyeinek Igazgatósága a földszint egyik kis helyiségében s annak előterében múzeumot rendezett be, amelyben a kiállított képek, levelek és dokumentumok s az egykor a Liszt Ferenc tulajdonát képező tárgyak a nagy magyar zeneművész életét és munkásságát szemléltetik.

MÚZEUM A HÁZ FÖLDSZINTJÉN

Gyermekkor és ifjúság Magyarországon, Bécsben és Párizsban
(1811-1830)

Liszt Ferenc 1811. október 22-én született Doborjánban, egy kis magyar faluban. (Doborján 1920 óta Raiding néven az ausztriai Burgenlandhoz tartozik.) Szüleinek, Liszt Ádámnak és feleségének, született Lager Anna Máriának, ő volt egyetlen gyermeke. A muzikális gyermeket előbb édesapja, majd Bécsben Carl Czerny oktatta. Miután az a terv, hogy Liszt Ferenc tanítását Bécsben Johann Nepomuk Hummelra bízzák nem valósulhatott meg, a család 1823-ban Párizsba költözött, hogy a gyermek a korabeli Európa legrangosabb zenei oktatási intézményét, a párizsi zenekonzervatóriumot látogathassa. Mivel azonban ott a konzervatóriumi tanulmányokat csak francia tanulóknak engedélyezték, ez a terv sem válhatott valóra. Ezért az ifjú Liszt Ferenc önképzéssel tanult tovább; több ízben hangversenyezett nagy sikerrel Párizsban, s hangversenykörutakat tett Franciaországban, Svájcban és Angliában. 1827. augusztus 28-án meghalt édesapja. A tizenhat éves Liszt Ferenc ezután zongoratanítással tartotta el családját. A burzsoázia és az arisztokrácia szalonjaiban a művész megalázó helyzete miatt illúzióit vesztve – amint ő maga írta „megfizetve, mint egy zsonglőr” -, foglalkozni kezdett az utópista szocializmussal, azon belül elsősorban a Saint Simon által képviselt eszmékkel.

A földszinti kiállítóteremben az ajtótól balra elhelyezett tárlóban: Liszt Ádám (1776-1827), a művész apja. Ismeretlen festő műve, gouache 1819-ből. A budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tulajdonában lévő eredeti kép másolata. A kép hátoldalán: „Liszt Ferenc apja és tanítómestere annál a spinétnél, amelyen Ferenc tanult. Raiding 1819”.

Liszt Ádám Eszterházy herceg egyik uradalmi intézője volt. Előbb Kismartonban (Eisenstadtban) szolgálta a herceget. Kismartoni szolgálata idején szükség esetén az udvari zenekarban játszott, amelynek akkoriban Joseph Haydn, később pedig Johann Nepomuk Hummel volt a vezetője. Liszt Ádám 1808-tól Doborjánban a herceg juhászati számadója volt.

Liszt Ádámné, született Lager Anna Mária (1791-1866), a művész édesanyja. L. Demarey 1832-ben készült, majd elveszett pasztelljének másolata.
Lager Anna szüleinek, a Duna-parti Krems nevű kisvárosban élő kereskedő-házaspárnak tizennegyedik gyermeke volt.

Liszt Ádám levele apjának
Párizs, 1825. augusztus 25-én: „Örvendjen, amikor azt mondom Önnek, hogy Feri még nem talált senkire, aki hozzámárhető lenne, s hogy Hummel és Moscheles őáltala teljesen háttérbe szorultak. Kompozíciói meghaladják értelmünket.”
Liszt Ferenc szülei igen korán kezdtek el gyermekük művészi képzésével törődni. Kezdetben az apára hárult zenei oktatása. A továbbképzést magyar mágnásoktól kapott ösztöndíj tette lehetővé Bécsben Beethoven egyik tanítványánál, Carl Czernynél.

Carl Czerny levele Liszt Ádámnak
Bécs, 1825. szeptember 5-én: „ Egy olyan sokat ígérő karrier útján, amelyen ő most elindult, erejének és a mindenkori körülmények bölcs kihasználásával olyan fokot érhet el, amelyre előtte ebben a korban talán még senki nem jutott. Az Ön atyai elővigyázatossága meg is fogja őt óvni valamennyi eltévelyedéstől, különösképpen az önelégültségtől, amely fiatal, sőt olykor korosabb emberek számára is a legtöbb veszély és balsiker forrása, és az emberek körében aratott siker sohasem teszi tanulmányait terhessé, s nem fogja őt attól a meggyőződésétől megfosztani, hogy csak tiszta gondolta és a jó ízlés szabályainak legtökéletesebb elméleti és gyakorlati ismerete vezethet azokhoz a művekhez, amelyek a nyilvánosság előtt a közönség igaz tetszésére és kitüntetésére számot tarthatnak. Örömmel vettük kézhez Feri négy első, Párizsban megjelent művét…”

A tárlóban a levelektől jobbra: A párizsi konzervatórium. Ezüstérem. Felirata: „Ecole Royale de Musique”. A hátoldalán: „Société des Concerts. Fondé en 1828.” A világhírű párizsi konservatóriumot annak idején Luigi Cherubini vezette.

A tárlóban: Az ifjú művész ünneplése. Aranyérem az alábbi felirattal: „Louis XVIII Roi de France et de Navarre. La Société Philomatique de Bordeaux. A Francois Liszt XXV. Janvier MDCCCXXVI”.

Az ajtó melletti tárló fölött a falon: A tizenegy éves Liszt Ferenc a Párizsba való költözködés után. Francois Villain litográfiája A.E. Roehn (1780-1867) rajza nyomán.
Zongorajátékával mindenütt lelkes hallgatóságra talált a gyermek Liszt.
725   Búbánat 2016-11-10 09:39:37
A Bartók Rádió sugározza ma:

Hangversenykülönlegességek

12.36-13.46 Claudio Arrau zongoraestje - Santiagó, 1968

1. Liszt: Dante-szonáta
2. Beethoven: Esz-dúr (Les Aieux) szonáta op. 81/a
3. Liszt: h-moll szonáta
724   Búbánat 2016-11-09 09:49:08

2016.11.09 M5 csatorna, 19:55 - 21:15

Nemzetközi zongoraverseny Liszt Ferenc emlékére –
Gálakoncert

2011. szeptember 19.
Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

A gálaműsor programja:

Ilya Kondratiev, a verseny II. helyezettje:

- Liszt: Comment, disaient-ils (a 23. vers Hugo Les rayons et les ombres kötetéből, 1838-ból) - közreműködik: Szabóki Tünde

- Liszt: Die Loreley - közreműködik: Pataki Potyók Dánel

- Liszt: IX. magyar rapszódia

Balázs János, a verseny III. helyezettje

- Liszt: Esz-dúr zongoraverseny

Alexander Ullmann, a verseny I. helyezettje.

- Liszt: A-dúr zongoraverseny

Közreműködik a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara

Vezényel: Medveczky Ádám.

Operatőr: Bornyi Gábor
Rendező: Komlós András
723   Búbánat 2016-11-07 22:24:22

Liszt-ősbemutató a Pesti Vigadóban

CONCERTO BUDAPEST
HTTP://FIDELIO.HU/KLASSZIKUS/2016/11/07/LISZT-OSBEMUTATO_A_PESTI_VIGADOBAN/
2016.11.07. 13:43

Nagy jelentőségű zenei eseményre kerül sor november 15-én a Pesti Vigadóban: 170 évvel keletkezése után a Concerto Budapest Hamar Zsolt vezényletével és a Szent Efrém Férfikar közreműködésével bemutatja Liszt Ferenc: A négy elem című kompozíciójának zenekari változatát.

Liszt 1844-ben, 33 évesen – Európa ünnepelt sztárzongoristájaként – Marseille-ben koncertezett, ahol egy provence-i költő, Joseph Autran is élvezte lenyűgöző játékát, s egy versét ajándékozta a nagy géniusznak. A Les Aquilons (Északi szelek) című romantikus költeményt Liszt megzenésítette férfikarra és zongorára, és Marseille-ben be is mutatták.

A következő évben Liszt Autran három másik versét is (La Terre – A föld, Les Flots – A hullámok, Les Astres – A csillagok) megkomponálta, s így létrejött a Les Quatre Elements (A négy elem) című kórusciklusa férfikarra és zongorára.
1848-ban Liszt utasításai és vázlatai alapján August Conradi – Liszt tanítványa és segédje - elkészítette a mű vázlatos zenekari hangszerelését, amelyet Liszt átnézett és több helyen javított. A nagymester eközben A négy elem motívumaiból, zenei anyagából zenekari előjátékot komponált a kórusciklushoz. Ez lett a Les Préludes (Előjátékok) című szimfonikus költemény, sorban a harmadik, amelyet 1854-es bemutatójától kezdve mind a mai napig egyik legnépszerűbb művének tartanak. Liszt végül lemondott a zenekarkíséretes kórusok véglegesítéséről és kiadásáról, sőt szimfonikus költeménye előszavában nem Autran, hanem Alphonse de Lamartine versére utal. A kórusművekből azonban megtudhatjuk, hogy eredetileg milyen szövegek ihlették a Les Préludes jól ismert témáit.

A Szent Efrém Férfikar 2007-től rendszeresen énekli Liszt férfikarait, s ebben Eckhardt Mária, a hazai és a nemzetközi Liszt-kutatás vezető szakembere van segítségükre. 2014-ben sikerült Weimarból megszerezniük Liszt és Conradi vázlatait A négy elemmel kapcsolatban. Ezeknek, valamint Eckhardt Máriának a zongorás változatból készült rekonstrukciója alapján Gémesi Géza zeneszerző-karmester készítette el a kórusciklus zenekari változatának előadásra alkalmas partitúráját és szólamanyagát, így végre megszólalhat a mű.

A bemutató a Concerto Budapest Magyar kincsek elnevezésű bérletében kerül megrendezésre Hamar Zsolt vezényletével 2016 november 15-én, 19.30 órakor a Pesti Vigadóban. A hangversenyen természetesen elhangzik a Les Préludes is, így a közönség szimfonikus formában is és a férfikar francia nyelvű előadásában is élvezheti Liszt csodálatos dallamait.

Az est során Szőllősy András Addio című, szólóhegedűre és 9 vonós hangszerre írt művét, valamint Kovács Zoltán rendkívül szuggesztív I. szimfóniáját hallhatjuk.
722   Búbánat 2016-11-06 18:34:48
Liszt Ferenc-idézetek

www.citatum.hu
721   Búbánat 2016-11-04 10:25:51
Bartók Rádió mai műsorából:

12.36 – 14.11 A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának hangversenye

Vezényel: Vásáry Tamás

Km. Szabadi Vilmos - hegedű, Szabóki Tünde, Németh Judit, Timothy Bentch, Kálmándi Mihály - ének, Magyar Rádió Énekkara (karig. Strausz Kálmán)

1. Dohnányi: I. hegedűverseny (Szabadi),

2. Liszt: Esztergomi mise (Szabóki, Németh, Bentch, Kálmándi, énekkar)

(Zeneakadémia Nagyterem 2002. január 20.)


20.51- 22.00 Gillian Weir (orgona) Liszt-hangversenye Mátyás templomban

1. B-A-C-H prelúdium és fúga

2. Változatok Bach Weinen, Klagen, Sorgen, Zagen kezdetű kantátájának témájára

3. Fantázia és fúga az Ad nos ad salutarem undam korál dallamára

(1996. május 14.)

(Ism. november 16., 13.51)
720   Búbánat 2016-11-04 10:03:39
Liszt Pest főtemplomában

Új Ember Hetilap, 2016.10.23.
Szerző: Horváth Ágnes

Liszt Ferenc (1811. október 22., Doborján – 1886. július 31., Bayreuth) őszinte, mély vallásosságát a szülői házból hozta. Római katolikus családban született, édesapja, Liszt Ádám novícius volt a ferenceseknél, édesanyja, Maria Anna Lager is jámbor, jólelkű és istenfélő asszony.

A templom és az egyházi szertartások misztikuma, az egyházi zene reformációjának szándéka vezette Liszt Ferencet arra az elhatározásra, hogy élete derekán előbb confrater (a pozsonyi ferencesek tiszteletbeli társa) lett, majd 1865-ben felvette az alsó egyházi rendeket. Papi ruhában, fekete reverendában járt, ahogy az róla készült fotókon, ábrázolásokon látható. Ideje nagy részét az egyházi szertartásokon való részvételre, imádkozásra fordította. 1861-ben Rómába költözött, és a Vatikánban vagy egy-egy közeli kolostorban alkotott, a magányt, az elvonulást, a csöndet keresve. A római időszakban (1861–1869) komponálta egyházi, vallásos alkotásainak túlnyomó részét is, néhány kivételtől eltekintve nem megrendelésre, hanem „belső, szívbéli szükségletből”. Az egyházi zeneművek komponálását mindig is szent fel¬adatának tekintette. Ebben az évtizedben készült el a Missa cho¬ra¬lis és a monumentális Krisztus oratórium.

A Musica Sacra legjelentősebb XIX. századi zeneszerzője magyarországi tartózkodásai alatt gyakran megfordult Pesten, a belvárosi templomban. A hazai és nemzetközi Liszt-kutatás már évtizedek óta ismeri Pest egykori főtemploma és a belvárosi plébánia kitüntetett szerepét a mester életében és munkásságában. Ebben a templomban és a hozzá kötődő személyekben: a papságban és a zenészekben találta meg Liszt azt a támogató és inspiráló fórumot, ahol az egyházzene megreformálására vonatkozó szándéka, művészi elképzelései testet ölthettek. Betanított, vezényelt, és egyházi darabjai a liturgiában, annak megfelelő pontjain szólaltak meg.

A zeneszerző élete utolsó évtizedeit Weimar, Róma és Budapest között osztotta meg, s pesti tartózkodásai alatt gyakran tért be a templomba, és szívesen látott vendége volt a plébániának. Kiemelendő Schwendtner Mihály plébánoshoz és Bogisich Mihály káplánhoz fűződő kapcsolata, melyekről méltó megemlékezni.
Schwendtner Nagyszombatban és Bécsben tanult bölcseletet és teológiát. Tábori lelkészként részt vett a szabadságharcban, halálos ítéletét hatévi várfogságra változtatták. Az apát-plébánost 1861-ben nevezték ki belvárosi plébánosnak. A templom papjai közül kimagasló, meghatározó személyiség volt, a magyar művészeti és politikai élet összes nagy alakját személyesen ismerte. Művészetpártolása az egyházi zene felvirágzását is jelentette a templomban. Liszt egyik legközelebbi barátja és igen szívélyes vendéglátója lett.
A zeneszerző így emlékezett meg róla az egyik levelében: „A plébános, Schwendtner, püspöki címet viselő pap, aki már három ízben, 65-ben, 67-ben és 70-ben nagyon széles körű és szívélyes vendégszeretetben részesített és legjobb barátaim egyike maradt.”
Liszt iránta való nagyrabecsülését jelzi, hogy Schwendtner mellszobra ott állt a zeneszerző Vörösmarty utcai lakásának ebédlőjében.

A XIX. század második felében a templom előtti, akkori Eskü tér sarkán állt a plébánia épülete. Az eklektikus stílusú palotában lakosztálya volt a plébánosnak, a káplánoknak, a karnagynak, a kántornak és az orgonistának, a nagy szalont pedig egybe lehetett nyitni a környező kisebb helyiségekkel. Külön szobák álltak rendelkezésre a vendégek fogadására. A plébániának Liszt hosszú éveken át (1858–1870) gyakran volt lakója. Pesti tartózkodásai alkalmával egy, a Dunára néző, kényelmesen berendezett szobában lakott. Vasárnaponként Schwendtnernél ebédelt a plébánián, a plébános lakása pedig többször vált a Liszt tiszteletére rendezett estélyek helyszínéül. A plébániaépületben próbált az Engeszer Mátyás karnagy által alapított Budapesti Liszt-egylet, amely gyakran énekelt a tíz órai nagymiséken. Az énekkart Engeszer és Liszt közösen vezette. A szalon adott otthont a zeneszerző 1870 novemberében elkezdett vasárnapi matinésorozatának is. Liszt szívesen tartózkodott a plébánián, és később, amikor már a Zeneakadémián lakott szolgálati lakásában, akkor is hűségesen visszajárt vezényelni, orgonálni a tíz órai nagymisékre, valamint a vasárnapi ebédekre.

A belvárosi plébánia épületét az 1890-es évek végén, az Erzsébet híd építésekor sajnálatos módon lebontották, így a Pesti Főtemplom és Plébánia egy funkcionálisan és (zene)történetileg is igen fontos, reprezentatív épületét veszítette el.

1870. december 15-én lett a templom káplánja Bogisich Mihály, a nagy jelentőségű egyházzenész pap. Gimnáziumi tanulmányait a pesti piaristáknál végezte, majd a Pázmáneum növendéke lett. 1863-ban szentelték pappá. 1882-től budavári plébános lett. 1881-től a budapesti egyetemen általános és egyházi zenetörténetet tanított. 1888-ban jelent meg népénekgyűjteménye, az Őseink buzgósága. 1897-ben megalapította az Országos Magyar Cecília Egyesületet (OMCE), amelynek haláláig elnöke maradt. Az egyházi szolgálat mellett magánénekesi és zeneszerzői munkássága is jelentős volt. Tenorszólistaként gyakran közreműködött a pesti főtemplom tíz órai nagymiséjén és Lisztnek a plébánia dísztermében tartott matinéin. Egyházzenei tankönyve, A keresztény egyház ősi zenéje és két népének-feldolgozása ma is megtalálható a templom kottatárában.

719   Búbánat 2016-11-01 09:42:47
Ahogy Liszt láthatta…

Szerző: Pallós Tamás

Új Ember Hetilap – MÉRTÉKADÓ kulturális melléklete

2016. október 2.

Fejezetek a pesti ferencesek itáliai oltárképének történetéből

Szeptember elején e-mailben érkezett a meghívó: egy nemrég felfedezett és restaurált itáliai mesterművet mutatnak be a Budapesti Olasz Kultúrintézetben. Kiderült, hogy sok évtizeden át a pesti ferences templom padlásán hevert egy 273 x 178 centiméteres, vászonra festett oltárkép. Különös belegondolni, hogy egy kvalitásos velencei munka elfeledve előbb valahol a kolostorban, majd egy tetőtérbe zárva porosodott. Várt. Senkinek nem hiányzott? Az ország és a főváros közben a millenniumot ünnepelte, majd a századfordulót. Néma, hallgatózó tanúja volt az alanti utcákon, tereken zajló első világháborúnak, a tanácsköztársaságnak, a második világégésnek, az ’56-os forradalomnak, aztán a rendszerváltozásnak és az ezredfordulónak is. Százhúsz éven át senkit sem érdekelt? Nem vették észre? Ez idő alatt nem akadt egyetlen szerzetes vagy lelkes műkedvelő, aki kegyelemből, szánalomból a gondjaiba fogadta volna? Kis magyar abszurd. Abszurd, ami idáig történt, illetve ami nem történt meg ezzel az alkotással. Mindenesetre sürgető figyelmeztetés-felszólítás: mindenki nézzen körül a háza táján, amíg nem késő… Most azonban merüljünk el e felfedezés örömében és eredményében!
Két évvel ezelőtt az akkori templomigazgató, Tokár János OFM talált rá a képre. Ideiglenesen a rendház folyosóján helyezték el a megsötétedett lakkréteg miatt teljesen kivehetetlenné vált, ázott, szennyezett festményt. A házfőnök indítására ezután felvették a kapcsolatot Görbe Katalinnal, a Magyar Képzőművészeti Egyetem (MKE) vászonkép-restaurálás szakirányának oktatójával, aki miután alaposan megvizsgálta az alkotást, úgy ítélte meg, hogy mindenképpen érdemes foglalkozni vele. Felújítására az egyetem
restaurátor-műhelyében, vezető szaktanárok közreműködésével került sor a 2015–2016-os tanévben. Végre láthatóvá vált a téma; újra élénk színekben pompáztak a figurák: Szűz Mária Szentháromsággal, szentekkel és donátorral.
Fehér Ildikó művészettörténész, az MKE egyetemi docense kutatásaiból immár tudjuk, kitől, mikor és hogyan került az értékes oltárkép a rendhez. Sőt, az általa idézett latin nyelvű jegyzékből az is kiderül, hogy annak idején hova függesztették ki a templomban: „Szent Márton püspök képe a szentélyből át lett helyezve a Szent József-oltárhoz. Szent Márton helyére fel lett helyezve a legnevezetesebb Boldogságos Szűz Máriának, mint Szent Ferenc harmad¬rendje patrónájának képe, amelyet Jacopo Palma festett az 1564. évben, éppen háromszáznégy éves kép 8000 forint értékben, e képet a tekintetes Luby bárói család adományozta” – áll a pesti ferencesek 1868-as Inventáriumában. A nagyméretű alkotást valószínűsíthetően bő negyed évszázaddal később, 1895-ben emelték le onnan. Akkor, amikor a millenniumra készülve teljesen felújították a templombelsőt, Lotz Károly és tanítványa, Tardos Krenner Viktor pedig freskó-szekkó technikával mennyezeti képeket festett a szentély és a hajó még dísztelen boltmezőibe.

Ismert kultúrtörténeti tény, hogy Liszt Ferenc sok szállal kötődött a belvárosi ferencesekhez, gyakran vendégeskedett a rendházukban. Pesti tartózkodása idején legtöbbször az Alcántarai Szent Péter-templomba járt imádkozni vagy szentmisére. Állandó ülőhelyét később kis réztáblával jelölték meg a jobb oldali első padsor könyöklőjén. Jóllehet Liszt egyházzenei működésének központja a belvárosi Nagyboldogasszony-templom volt, fő lelki bázisa mindvégig a „ferences ház” maradt. E szentély később azért is vált kiemelt jelentőségűvé Liszt személyes, spirituális életében, mert itt lett a ferences harmadrend tagja. A világhírű zeneszerző-zongoraművészt P. Golessény(i) Pantaleo provinciális fogadta a rendtartomány konfráterévé. Hűséges elköteleződésének üzenetértékű jeleként 1865. augusztus 15-én ferences habitusban vezényelte Szent Erzsébet legendája című oratóriumának ősbemutatóját a Pesti Vigadóban. Liszt azt szerette volna, hogy majd e rendi öltözetben temessék el a pesti ferencesek kriptájában… (Végül sajnos nem itt, hanem veje, Richard Wagner „városában”, Bayreuthban helyezték örök nyugalomra.)
Watzatka Ágnes Budapesti séták Liszt Ferenccel című tematikus útikalauzában röviden összefoglalja a zongoravirtuóz-zeneszerző vonatkozó „egyházi pályafutását” is. Liszt Ferenc apja rövid ideig ferencesnek készült, „rendtársai” iránti rokonszenvét élete végéig megőrizte, és átadta a fiának is. Liszt első pesti tartózkodásakor, 1823-ban még az édesapjával vizitált a ferenceseknél, akik nagy szeretettel vették körül a zongorista csodagyereket.
Az ifjú művészt aztán 1840-ben Wagner Kapisztrán házfőnök – apja egykori novíciustársa – fogadta. Liszt 1856 őszén jelentkezett konfráternek. Másfél évvel később, 1858. április 11-én, a belvárosi templomban előadott Esztergomi misét követően ment át a zeneszerző a közeli ferencrendiekhez, ahol egy csendes szertartás és házi ünnepség keretében vették fel a ferences harmadrendbe. Liszt dísz¬ok¬levelet kapott, majd egy testvér ünnepélyesen felolvasta a latin nyelvű tanúsítványt. 1865-ben habitust varratott magának… – ahogy erről már szó esett.

De térjünk vissza az oltárképre, amelyet 1868-ban történt kihelyezésétől Liszt nyilván számtalanszor láthatott kedvenc helyéről, az első padsorból; utoljára halála évében, 1886 márciusában. Mit, illetve kiket ábrázol e sokszereplős festmény?

Fehér Ildikó a következőképpen mutatta be az oltárkép témáját: „A főalak középen Mária, fölötte angyalokkal körülvéve az Atya, a Fiú és a Szentlélek jelenik meg. Baloldalt, elegáns, sárgás-narancsos köpenyben a gyógyító Szent Pantaleon mutat egy nyitott könyvre, illetve a donátorra. A fekete ruhát viselő, áhítatosan feltekintő figura a kép megrendelője; ő az egyetlen, aki a földi szférához tartozik. Mária mellett kétoldalt ugyancsak szentek térdelnek: Domonkos és Jeromos, illetve Assisi Ferenc és Sienai Katalin. Fölöttük Keresztelő János és János evangélista alakja fogja közre a Szentháromságot. A kép egyik izgalmas különlegessége az említett kötet. Miután a restaurálás után olvashatóvá vált Dioszkoridész görög katonaorvos neve, sikerült beazonosítani azt a valóban létező gyógynövényes könyvet, amelyet először 1562-ben – aztán több további kiadásban – Velencében jelentettek meg. A festményen ábrázolt oldal(pár) az orchideák családjába tartozó növényekkel az első században élt Pedaniosz Dioszkoridész botanikai munkájának Pietro Andrea Mattioli-féle fordítását láttatja. Az orvos szent Mária, a közbenjáró figyelmébe ajánlja a donátort. A »megrendelő« személyét illetően egyelőre csak elképzelések vannak. Felmerült a bécsi udvari orvos, a Mattioli-fordító Zsámboky (Sambucus) János neve, illetve Vincenzo Valgrisi velencei nyomdászé is, aki abból szerzett rangot és vagyont, hogy összesen mintegy harminckétezer (!) példányban adta ki Dioszkoridész említett művét.”
A festő személyét illetően találgatnak a művészettörténészek, mondta Fehér Ildikó:

„Nyomozni kezdtünk a kép hátoldalán olvasható név és egy évszám – Jacopo Palma 1564 – után. A felirat azonban félrevezető. Nem a festmény eredeti hordozóján, hanem az azt megerősítő, úgynevezett dublírvásznon látható, vagyis egy helyreállítás, javítás alkalmával kerülhetett rá. A stíluskritikai vizsgálatra az oltárkép megtisztítása után nyílt lehetőség. Nem csak magyarországi szakértőket kérdeztünk meg. Megmutattam többek között a firenzei Uffizi képtár barokk festményekkel foglalkozó kurátorának, a Palazzo Pitti korábbi képtári igazgatónőjének, Rómában több vezető művészettörténésznek, és a párizsi Sorbonne Egyetem Reneszánsz Intézete igazgatónőjének. Eddig konkrét nevet egyikük sem tudott, illetve akart mondani. E gondosan megszerkesztett égi jelenet nem egységes alkotás, a figurák kidolgozottsága alapján két vagy három festő dolgozhatott rajta. Vagyis műhelymunka, ami egy ekkora oltárképről lévén szó nem meglepő. Stílusa alapján azt lehet mondani, hogy 1600 körül készült, közép- vagy észak-itáliai festő körének műve, de leginkább Velencéhez köthető. Igazi kuriózum, amely Tátrai Vilmos, a Szépművészeti Múzeum Régi Képtára főmuzeológusának véleménye szerint olyannyira egyedi és különleges, hogy még a gazdag itáliai gyűjteményükben sincs hasonló stílusú, ebből a korszakból származó festmény. Most oda került vissza, ahol százötven évvel ezelőtt függött, a pesti ferences templom szentélyének bal oldali falára. Azt hiszem, hogy fővárosi templomban jelenleg nincs ennél régebbi, vászonra festett oltárkép.”

E gondosan megszerkesztett égi jelenet nem egységes alkotás, a figurák kidolgozottsága alapján két vagy három festő dolgozhatott rajta. Vagyis műhelymunka, ami egy ekkora oltárképről lévén szó nem meglepő. Stílusa alapján azt lehet mondani, hogy 1600 körül készült, közép- vagy észak-itáliai festő körének műve, de leginkább Velencéhez köthető. Igazi kuriózum, amely Tátrai Vilmos, a Szépművészeti Múzeum Régi Képtára főmuzeológusának véleménye szerint olyannyira egyedi és különleges, hogy még a gazdag itáliai gyűjteményükben sincs hasonló stílusú, ebből a korszakból származó festmény. Most oda került vissza, ahol százötven évvel ezelőtt függött, a pesti ferences templom szentélyének bal oldali falára. Azt hiszem, hogy fővárosi templomban jelenleg nincs ennél régebbi, vászonra festett oltárkép.”

A szentmiséken helyéről fel-feltekintő vagy csöndben imádkozó Liszt bizonyára nagyon szerette ezt a festményt. Egy kicsit talán a sajátjának is érezte; személyesnek, neki szólónak. Nemcsak a rajongott itáliai művészet színei miatt. E kép egyszerre jelenítette meg az őt itt „befogadó” ferences testvér, Pater Pantaleo patrónusát, Isten szegénykéjét a stigmákkal, és mindenekelőtt Máriát, ahogy az Inventáriumban feljegyezték, „Szent Ferenc harmadrendjének patrónáját”.
718   Búbánat 2016-10-29 13:36:27
Liszt Ferenc és Széchényi Imre dalai

Zeneakadémia – Solti Terem
2016.10.29 19.00

Horti Lilla (szoprán); Erdős Attila (bariton); Pataki Bence (basszus);
Virág Emese (zongora)

Művészeti vezető: Marton Éva (a Nemzet Művésze, professor emerita)

Műsorvezető: Kovács Sándor

Műsor:

Liszt: Über allen Gipfeln ist Ruh
Liszt: Der du von dem Himmel bist (1. változat)
Liszt: Sonetto di Petrarca No.47. (2. változat)
Széchényi Imre: Nachtgruss
Liszt: Freudvoll und leidvoll (1. változat)
Széchenyi Imre: Ja, Winter war’s
Széchényi Imre: Vorbei
Széchényi Imre: O komm’ in mein Schifflein
Liszt: Die Loreley

szünet

Széchényi Imre: Il ritrovo in mare
Széchényi Imre: Aubade
Széchényi Imre: Là bas
Széchényi Imre: Si j’étais petit oiseau
Liszt: O quand je dors (2. változat)
Liszt: Gebet
Széchényi Imre: Maudit printemps
Széchényi Imre: Lieto amor

„Liszt Ferenc dalköltői életműve jól példázza a mester életfogytig megőrzött nyitottságát, számos nyelvet és kultúrát befogadó szellemét. Az összesen öt nyelvet megéneklő Liszt-dalok közül ezen a koncerten a tán leginkább reprezentatív német és francia szövegű dalok hangzanak fel: azok, amelyek Goethe, Heine és Victor Hugo verseire íródtak. A magyar közönség e Liszt-műveket is ritkán hallja, ám a program igazi felfedezését alighanem mégis gróf Széchényi Imre (1825–1898) dalai jelentik majd. Széchényi István unokaöccse, Liszt fiatalabb kortársa, a diplomataként tevékenykedő művelt főrend szerzeményeit eddig jószerint még a zenetudósok se ismerhették; most tőle is német és francia versekre komponált dalai közül hallhatunk néhányat. A dalokat három tehetséges, s a Zeneakadémiához erősen kötődő fiatal énekli majd: Horti Lilla szoprán, a Erdős Attila bariton és Pataki Bence basszus, méghozzá Virág Emese érzékeny és inspiráló zongorakíséretével. Kovács Sándor tanár úr műsorvezetése pedig sok információt és éppily sok szórakoztató pillanatot ígér a közönség számára.”

717   Búbánat 2016-10-29 10:02:40
Ma délelőtt:

Liszt-matiné a Régi Zeneakadémia (Vörösmarty utcai Liszt Múzeum) Kamaratermében

11:00 : Budapest

Lajkó István (zongora)

MOSONYI-LISZT: Fantázia a Szép Ilonka című opera témáira (S.417)
ZICHY-LISZT: Valse d'Adéle (S.456)
WAGNER-LISZT: O du mein holder Abendstern (S.444)
BELLINI-LISZT: Norma reminiszcenciák (S.394)
LISZT: Gyászgondola - 2. változat (S.200/2)
LISZT: Álmatlanul. Kérdés és felelet (S.203)
LISZT: Sancta Dorothea (S.187)
LISZT: Rondeau fantastique egy spanyol témára (S.252
716   Búbánat 2016-10-28 11:06:53
Miklósa Erika énekelt a leukémiás és daganatos gyermekek gyógyulási feltételeinek javításáért szervezett Zongoraáriák jótékonysági koncerten az Operában, október 24-én.
Utólag beteszem ide ezt a linket az Opera honlapjáról:

Miklósa Erika, Apáti Bence és az Opera több művésze kéri az összefogást a beteg gyermekekért

Az október 24-i Zongoraáriák jótékonysági koncert bevételét a Tűzoltó utcai gyermekklinika sebészeti műtőjének korszerűsítésére fordítják.

„A figyelemfelhívás szándékával először állnak ki közösen az Opera művészei a beteg gyermekekért. Október 18-án 11 órától készítik el fotósorozatukat hivatalos közösségi oldalukra. Az Opera előtt kórházi ágyakat helyeznek el gyógyult gyermekek üzeneteivel, a kis betegeket pedig játék mackók helyettesítik. A figyelemfelkeltő összefogáshoz az Opera igazgatói: Ókovács Szilveszter és Solymosi Tamás mellett további 16 művész csatlakozott, köztük Apáti Bence,Bajári Levente és Liebich Roland balettművészek, valamint Bakos Kornélia, Cserhalmi Ferenc, Egri Sándor, Gál Gabi,Geiger Lajos, Kováts Kolos, Mitilineou Cleo, Molnár Ágnes, Mukk József, Palerdi András, Sáfár Orsolya,Szerekován János, Zavaros Eszter. Az eseményhez csatlakoznak az Operaház örökös tagjai is: Szinetár Miklós és Berkes János is.”

„Az operaházi jótékonysági hangversenyen Bartók és Bellini darabjai mellett Liszt Ferenc műveit játsszák. A szerző neve összeforrt a sorozattal, hiszen Liszt szellemiségéhez hozzátartozott az önzetlen adakozás, nem ritkán kizárólag jótékonysági céllal adott koncertet. Fellépéseivel, illetve azok bevételeivel támogatott árvaházat, nőegyletet, őrhadat és „zenedét” is. Az Opera Liszt nyomdokain járva rendezi jótékonysági sorozatát. A koncerten közreműködött
Miklósa Erika partnerei ezúttal a legfiatalabb művészgeneráció képviselői: Gyöngyösi Ivett és Berecz Mihály ifjú zongoraművészek.”

2016. október 24., 19:30, Operaház

Közreműködött: Gyöngyösi Ivett, Berecz Mihály (zongora), Miklósa Erika (ének)
Konferált: Becze Szilvia
Partner: Őrzők Alapítvány

1. rész
Liszt: Két koncertetűd – Berecz Mihály
Liszt: Vándorévek – Második év: Itália, Velence és Nápoly – Berecz Mihály
Liszt: Buch der Lieder – Berecz Mihály
4. Der König von Thule
5. Der du von dem Himmel bist
Bartók: Zongoraszonáta – Berecz Mihály
Bellini: Norma – ’Casta Diva’ – Miklósa Erika, Berecz Mihály

2. rész
Bartók: Három csíkmegyei népdal – Gyöngyösi Ivett
Liszt: E-dúr Polonéz – Gyöngyösi Ivett
Liszt: E-dúr Petrarca-szonett – Gyöngyösi Ivett
Liszt: Három hangversenyetűd: Sóhaj; Könnyedség – Gyöngyösi Ivett
Liszt: Spanyol rapszódia - Gyöngyösi Ivett
715   Búbánat 2016-10-26 10:58:04
A 39. Liszt Ferenc Nemzetközi Lemez-Nagydíj zsűrije 15 lemez közül elismerő oklevéllel díjazta a Liszt Ferenc Transzcendens etűdjeit Balog József zongoraművész előadásában tartalmazó új Hungaroton-kiadványt. A zsűri indoklása szerint Balog „Kiemelkedő képességű pianista: a legnehezebb technikai elemeket hibátlanul oldja meg, de mindig az élő koncertek élményét nyújtja.”
Liszt szenvedélyes átdolgozó volt, a 12 transzcendens etűddel is több ízben, közel 30 éven át foglalkozott: az átdolgozás finomító-tisztázó munkája során az egyszerűségre való törekvés magas szintű, briliáns minőséget eredményezett. Bár a darabok hangneme, tempókarakterei, metrumai, hangulatai tudatos koncepciót tükröznek, élő hangversenyen ritkán hangzanak el
714   Ardelao 2016-10-21 04:32:33

Rádiófónia – 47. - YouTube
Papp Viktor: Hozzuk haza Liszt Ferencet

A fenti műsorrész a 11:03 perctől hallgatható meg.
713   Búbánat 2016-10-10 23:39:08
Liszt-matiné a Régi Zeneakadémia (Vörösmarty utcai Liszt Múzeum) Kamaratermében

2016.10.15 11.00

Szilasi Alex zongorahangversenye

Műsor:
Liszt: Csárdás Obstiné (S.618)
Liszt: Orage (Années de Pèlerinage, I. kötet), (S.160)
Liszt: Funérailles (Harmonies poétiques et réligieuses), (S.173)
Rossini-Liszt: Tell Vilmos nyitány (S.552)
Liszt: 12. Magyar Rapszódia (S.244)

712   Búbánat 2016-10-09 13:11:54
XV. Liszt Fesztivál és III. Egyházzene-pedagógiai Konferencia – október 21-23.

Az elmúlt években a hazai zenei élet kiemelkedő eseményévé vált a gödöllői Liszt Fesztivál, amelyet minden esztendőben a kiváló zeneszerző születésnapjához kapcsolódva rendeznek meg októberben.

A gödöllői Liszt Fesztivál évek óta az egyetemes kulturális és művészeti értékek közvetítését szolgálja. Törekvéseik között jelentős szerepet kap minden évben a hagyományok újra és újra történő megjelenítése mellett az innovatív típusú megközelítés is, amennyiben egy-egy hangversenyen szerepet kapnak az új művek, avagy a régi mesterművek újszerű megfogalmazásai.
 
Műsorajánló
Mai ajánlat:
Nincs mai ajánlat
A mai nap
született:
1933 • Janet Baker, énekes