vissza a cimoldalra
2018-12-10
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (61384)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4125)
Társművészetek (1283)
Haladjunk tovább... (216)
Kedvenc előadók (2825)
Milyen zenét hallgatsz most? (25007)
Momus társalgó (6349)
Kedvenc felvételek (149)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2283)
Kedvenc művek (143)

Olvasói levelek (11296)
A csapos közbeszól (95)

Magyar Rádió operafelvételei és operaközvetítések – magyar előadóművészekkel (961)
Erkel Ferenc (1052)
Pitti Katalin (823)
Hozzászólások a Momus írásaihoz (6696)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4391)
Juan Diego Flórez (724)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (1187)
Erkel Színház (9483)
Élő közvetítések (7593)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (3019)
Operett, mint színpadi műfaj (3777)
Bretz Gábor (127)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1542)
Franz Schmidt (3240)
film és zene (190)
Egyházi zene (215)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Fórum - Lisztről emelkedetten (Búbánat, 2004-08-03 10:08:23)

   
935   Búbánat 2018-12-07 13:37:22

ÚTRAVALÓ: 70 éves a Liszt Ferenc kórus (2018.12.03.) – Interjú Farkas Mária karnaggyal

Televízió - Újbuda

Közzététel: 2018. dec. 4.

934   Búbánat 2018-12-02 13:01:07

Ma este a Müpában rendezik meg ezt a hangversenyt:

18:00 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Ránki Fülöp (zongora)
Fodor Bernadett, Cser Krisztián

Zuglói Filharmónia - Szent István Király Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Ménesi Gergely


LISZT: Ünnepi hangok - szimfonikus költemény, S. 101

LISZT: Esz-dúr zongoraverseny, S. 124

BARTÓK: A kékszakállú herceg vára, op. 11, Sz. 48, BB 62

933   Búbánat 2018-11-28 14:06:39

2018. november 28. 18.00-21.00

RÉGI ZENEAKADÉMIA, KAMARATEREM

1061 Budapest, Vörösmarty utca 35.
 

TALÁLKOZÁSOK LISZT FERENCCEL

LISZT ÉS A CIMBALOM

Szalai András és növendékeinek hangversenye

Liszt: Sancta Dorothea
Liszt: Toccata
Liszt: Romance oubilée
Allaga: A-dúr koncertetűd
Liszt: Carrousel de Madame P-N
Liszt: Karácsonyfa – 9. Esti harangszó
Allaga: B-dúr koncertetűd
Liszt: Romance
Liszt: Paganini-etűdök – 3. La campanella
Allaga: Vihar - koncertetűd
Allaga: B-dúr koncertetűd
Liszt: Karácsonyfa – 3. Pásztorok a jászolnál, 7. Bölcsődal
Allaga: d-moll koncertetűd

Ion Curteanu, Csendes Henrietta, Farkas Eszter, Gódor Erzsébet, Kovács Mihály, Móri Beáta, Szalai András (cimbalom), Farkas Mira (hárfa)

RENDEZŐ:

Liszt Ferenc Társaság, Zeneakadémia Koncertközpont

932   Búbánat 2018-11-21 23:48:41

42. sz. tétel

Liszt Ferenc (1811-1886) zeneszerző fényképe

TÉTEL TELJES LEÍRÁSA

A hátoldalon olvasható szöveg („Zur Erinnerung an das Liszt Haus in Weimar Pauline Appel. Dreissig jährige Dienerin von Liszt 22 März 1921”) tanúsága szerint a művész házvezetőnője ajándékozta tovább a — feltehetően magától Liszttől kapott — darabot. Mérete: 108 x 164 mm. Franz Liszt, composer. Photo with later inscription by his householder.

KIKIÁLTÁSI ÁR:70 000 HUF

KÖZPONTI ANTIKVÁRIUM

148. könyvárverés | 2. nap

aukció időpontja:

2018. 12. 07. péntek 17:00

aukció helyszíne:

Festetics Palota (Andrássy Egyetem), 1088 Budapest, Pollack Mihály tér 3.

kiállítás helyszíne:

Központi Antikvárium, 1053 Budapest, Múzeum krt. 13-15.

kiállítás ideje:

2018. november 26 - december 6. hétköznap 10.00 - 18.00 óráig

931   Búbánat 2018-11-14 20:14:11

Kapcs. 896. sorszám

Ma éjjel az M5 csatorna sugározza:

2018. november 14. szerda 21:55 - 01:00

MüpArt Classic

Liszt Ferenc: Szent Erzsébet legendája – oratórium

Liszt Ferenc első oratóriuma Árpád-házi Szent Erzsébet történetét beszéli el. A komponista weimari évei alatt látogatott el a város közelében található Wartburg várába, ahol a tragikus sorsú királylány, Erzsébet Lajos thüringiai őrgróf feleségeként élte rövid életének megrendítő pillanatait. Ez a látogatás inspirálta a mű megszületését. Lisztet mélyen megérintette Erzsébet élete, jótevő cselekedetei, aki a szegények istápolójaként, jótevő cselekedetei és csodák létrehívójaként vonult be a szentek körébe. A mű 1862-ben a Pesti Vigadóban Liszt vezényletével hangzott el először, majd rövid idő alatt népszerűvé vált Európában: Münchenben, Prágában, Weimarban, valamint Angliában is előadták.

A Budapesti Tavaszi Fesztivál nyitókoncertje

2018. március 30. 

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Vezényel: Hamar Zsolt

Szereplők:

Szent Erzsébet - Kele Brigitta

Zsófia őrgrófné - Kutasi Judit

Hermann őrgróf / II. Frigyes - Albert Pesendorfer

Lajos őrgróf - Johannes Kammler

Egy magyar mágnás / Udvarmester - Haja Zsolt

A gyermek Erzsébet - Csorba Kinga

A gyermek Lajos - Kristofics Kornél

Közreműködők:

Nemzeti Filharmonikus Zenekar

Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba)

Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Gyermekkara (karigazgató: Sapszon Borbála és Sapszon Ferenc)

 

930   Búbánat • előzmény890 2018-10-22 21:46:04

Kapcs. 890., 889. sorszámok

2018.10.22  

21:45 - 22:40  

M5 (HD) televízió műsorán:

„Liszt kéziratok”

A dokumentumfilmet készítette a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Stúdiója - 2018.

„A Zeneakadémiát alapító Liszt Ferenc minden idők egyik legnagyobb zongoraművésze, aki egyben a XIX. századi romantika egyik legjelentősebb komponistája számos írása és személyes megjegyzése bizonyítja, hogy a világutazó zeneszerző-óriás tiszta szívvel ragaszkodott magyarságához. Ezt az erős kötődést mutatják az 1848-as forradalom és szabadságharc ihlette zenéi is, amelyeknek eredeti dokumentumai a közelmúltban egy magángyűjteményből kerültek elő. A dokumentumok között olyan különlegességekkel találkozhatunk, mint az a kotta, amelybe a világutazó Liszt maga írta bele Petőfi: A Magyarok Istene című versének szövegét magyarul. Egy másik kéziraton a Mosonyi Gyászmenete című zongoramű található, amely Liszt legfontosabb magyar barátját, Mosonyi Mihályt helyezi a középpontba és korai megfogalmazása annak a darabnak, amely a zeneszerző utolsó előtti életévében Mosonyi néven került be a "Magyar Történelmi Arcképsorozatba".  A Petőfi szellemének című zongoradarab "Petőfi" néven kapta meg végleges formáját ugyanebben a sorozatban. A Magyar Királydal eredetileg a Magyar Királyi Operaház 1884-es megnyitására készült alkotás, A gyermek himnusza ébredéskor című kórusmű pedig az Engeszer Mátyás által vezetett Magyar Liszt Egylet számára íródott és Budapesten volt az ősbemutatója.

Az elveszettnek hitt Liszt-kéziratok történelmi jelentősége és a magyar zenekultúrára gyakorolt hatása felbecsülhetetlen.” 

929   Búbánat 2018-10-22 16:17:06

A nagy zeneszerzőnk születésnapján sem maradunk Liszt-hangversenyek nélkül:

18:00 : Sopron
Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ

Villányi Dániel (zongora)
Ünnepi koncert Liszt Ferenc születésnapján

19:00 : Gödöllő
Gödöllői Királyi Kastély

Bogányi Gergely, Mocsári Károly, Serene (zongora)
Concerto Budapest zenekar
vezényel: Keller András
LISZT: Harmonies du soir
LISZT: Esz-dúr zongoraverseny
RACHMANINOV: II. zongoraverseny

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Szabó Balázs, Pálúr János, Ruppert István, Fassang László (orgona)
A Zeneakadémia Alma Mater Kórusa (karigazgató: Somos Csaba)
A Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara
Vezényel: Madaras Gergely, Somos Csaba
Moderátor: Bősze Ádám

Orgonaavató koncert:

ERKEL: Himnusz
LISZT: Prelúdium és fúga a B-A-C-H motívumra
KODÁLY: Laudes organi
R. STRAUSS-REGER: Feierlicher Einzug der Ritter des Johanniterordens
SZATHMÁRY ZSIGMOND: Orgonaverseny

(az M5 TV és a Bartók Rádió is élőben közvetíti)

928   Búbánat 2018-10-22 12:08:13

Kapcs. 922. sorszám

A tegnap esti "Zongoraáriák" - Liszt-emlékműsor az Erkel Színházban két kivételes képességű zongoraművész mondhatni jutalomjátéka volt - pedig még  ifjak, és még a pálya elején tartanak! De már zseniális tudás/képesség birtokában vannak, amelyekről meggyőződhettünk - általuk, művészetükkel, zongorajátékukban gyönyörködve,  csodálatos, szép zenei élményekben részesültünk!

Liszt Ferenc operaátiratai közül hallottunk ötöt.

Az „Őrzők” a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Tűzoltó utcai II. sz. Gyermekklinikájának hivatalos alapítványa, az est bevételét daganatos és leukémiás gyermekek gyógyítási körülményeinek javítására fordítja. 

A köszöntő-beszédeket - Becze Szilvia műsorvezető, a Bartók Rádió szerkesztője; dr. Kovács  Gábor, a II. sz. Gyermekklinika igazgató-főorvosa és Ókovács Szilveszter, az Operaház  főigazgatója - követően

Balogh Ádám előadásával kezdődött a koncert:

Verdi- Liszt: A trubadúr – „Miserere”; Verdi-Liszt: Simon Boccanegra – parafrázis; Wagner-Liszt: Trisztán és Izolda – „Izolda szerelmi halála” - játszotta a fiatal, tehetséges zongoraművész. 

A szünet után Kocsis Krisztián tolmácsolásában szólaltak meg:

Auber-Liszt: A portici néma - Tarantella bravura

Bellini–Liszt: Norma-parafrázis

Még az Auber- és Bellini- Liszt-átiratok előtt vokális daraboknak is örvendhettünk, elhangzott

Liszt Három Petrarca-szonettje (Pace non trovo, Benedetto sia 'l giorno, I' vidi in terra). Haja Zsolt (bariton) énekelt, Kocsis Krisztián zongorakíséretével.

Az első szonett előadása alatt egy kis izgalom adódott! Ugyanis csak itt kottából játszott Kocsis, és talán nem jól volt elhelyezve a kottatartón a kotta, váratlanul lehullott onnan… Ókovács Szilveszter gyorsan kiszaladt a páholyából, hogy segítsen, de végül nem volt erre szükség, mert a földszint első sorából egy férfi is azonnal „kapcsolt”, oldalról felugrott a színpadra, felemelte a kottát, ráhelyezte a kottatartóra és Krisztián jelzésére – aki közben fejből tovább játszott – odalapozott ahol éppen tartott az ének, és ott is maradt mellette, leguggolva a túloldalán, egészen a dalszám végéig. Haja Zsolt pedig, aki pedig nem zavartatta magát történtektől,  nagyszerűen énekelte a csodálatos Petrarca-Liszt-szonetteket.

Természetesen Kocsis Krisztiánt külön ünnepelte, ezért is, a publikum.

A két zongoraművész játékát hatalmas tapsvihar követte. Élőben most először volt szerencsém látni-hallani őket, és lenyűgöztek a briliáns, virtuóz technikát igénylő – és eddigi pályájukon már meglévő! - Liszt-darabok fölényes, átszellemült interpretálásával. Nagy ünnep volt, nagy ováció részünkről a műsor legvégén, amikor már ketten együtt jöttek ki megköszönni a tapsokat, egymás vállát átölelve…

Gyönyörű, felkavaró dallamáradat és technikai tökély - bravisszimóktól volt hangos az Erkel Színház csaknem "teltház" nézőtere ezen az estén – a fellépett művészek méltóan szolgálták Liszt és a megidézett zeneszerzők géniuszát!

927   Búbánat 2018-10-22 11:07:18

Az alábbi, bemásolt írás forrása Zenetörténet (-zéta-, 2012-08-26 15:03:42) topic – Ardelao fórumtársunk 240., 241. és 242. sz bejegyzései, összevontan:

 

LISZT FERENCRE EMLÉKEZVE, aki 207 évvel ezelőtt, ezen a napon (1811. október 22-én) született …

László Zsigmond(1):

LISZT FERENC ÉS AZ OROSZ ZENE

PÉTERVÁROTT – 1842-ben

          A határvárosok még a német kultúra függvényei. Az orosz kultúra és az orosz társadalom földjére voltaképp csak Pétervárott lép az Európa-járó művész. Megnyílik előtte a cári udvar. Lelkes és fáradhatatlan kísérője, hangversenyei rendezője Vielgorszkij gróf(2), a műkedvelő muzsikus. Az arisztokrácia és a művészvilág körülrajongója. De első oroszországi útjának legfőbb értéke Glinkával való ismeretsége. Legbuzgóbb rajongója pedig két fiatal muzsikus, a 22 éves Szerov(3) és a 18 éves Sztaszov(4).

          Szombati napon érkezik Liszt; másnapra már a cári udvarba várják: „nagy udvari estély.” A cár igen „kegyes”: „Mi majdnem honfitársak vagyunk, Monsieur Liszt.” – „Felség …?” – „Ön magyar, ugye?” – „Igen, Felség.” – „Nekem meg ezredem van Magyarországon.” De a cári kegy nem tart soká: Liszt nem kíván részt venni a borodinói csata emlékére rendezendő hangversenyen – Franciaország iránt érzett hálából. (Később majd hírül hozzák neki, hogy a cárnak, két vonatkozásban is, nem nyerte el tetszését: nem szívelheti a hosszú haját és – politikai nézeteit. Liszt a hírhozónak így válaszolt: „Amíg nem lesz legalább 300 000 katonám, hogy megismertethessem a politikai nézeteimet, tartózkodni fogok tőlük.”)

          „A nagyhírű Liszt első hangversenyét” április 7-én harangozza be az „Északi Méh”(5): április 8-án lesz, a Nemesi Társaság termében (Megmaradunk a keleti keltezés mellett.) Műsorán a Tell Vilmos nyitány, Andante a „LammermooriLucia” fináléjából, a Don Juan fantázia, Schubert: „Szerenád,” Beethoven: „Adelaide,” Schubert: „Erlkönig,” Liszt: „Kromatikus galopp.” Amint látjuk, jórészt átiratok, fantáziák, parafrázisok ismert opera- és daltextusok alapján és az ellenállhatatlan hatású, virtuóz-szám, a „Kromatikus galopp.”

          Nem lehet felidézőbb képet elképzelni, mint amilyet a remekszemű, eleventollú Sztaszov fest erről a hangversenyről, Liszt megjelenéséről, majd játékának hatásáról. Azt est első eseménye a fiatal rajongó számára: először látja Glinkát, valamivel idősebb barátja, Szerov mutatja meg neki, ott ül a közelükben és egy műkedvelő pianistával, Palibina kisasszonnyal(6) beszélget a Ruszlánról, a nagy Glinka-operáról, mely úgyszólván befejezve, most már előadásra vár, és – Lisztről. Azután – Liszt feltűnik a galéria oszlopsora mögött, a kövér, piperkőc öltözékű Vielgorszkijjal, egyszerre magára vonva minden figyelmet. Kissé hajlott alakja, sápadt arca, melyen nem képes felismerni a „híres firenzei (dantei) profilt”, rendjelei, keresettnek ható érintkezési módja s legfőképpen vállig-érő szőke „sörénye” nem keltenek benne kedvező benyomást. De közben hallja Glinka beszélgetését a „lerázhatatlan” Palibinával és az orosz szerző nem teljességgel elismerő véleményét a világhírű művész zongorajátékáról, akit előző este már hallott Vielgorszkij estélyén. A fiatalember felháborodik: a „világhír”szuggesztiója alatt tiltakozik a (mindössze csak) orosz szerző határozott véleménye ellen.

          De – Liszt órájára néz, lesiet az erkélyről, utat tör a közönségen át, és felmegy, nem: felugrik a dobogóra. „Mennydörgésszerű tapsvihar közt, amilyen 1703 óta nem volt Pétervárott” zongorához ül és rákezd Rossini Tell-nyitányának csellószólójára. …

          „Mi Szerovval, a hangverseny után olyanok voltunk, mint az őrültek.” Szinte szó nélkül egyeznek meg abban, hogy mindketten azonnal írásba rögzítik benyomásaikat és elragadtatásukat. „És megfogadtuk egymásnak, hogy ez a nap, 1842. április 8-a, most és mindörökké szent lesz nekünk. …Olyanok voltunk, mint a szerelmesek, mint a megszállottak. Soha életünkben nem hallottunk ehhez hasonlót, és egyáltalán, soha nem találkoztunk szemtől-szemben ilyen geniális, szenvedélyes, démoni egyéniséggel, aki hol orkánként, hol szinte szétáradt valami gyengéd szépség és grácia sugárzásában.” – Így lehetne idézni véges-végig ezeket a paroxizmusban égő szavakat, és ha az ilyen szavak, mint „soha életünkben,” nem jelentenek is sokat 18-20 esztendős ifjak szájában, mégis híven érzékeltetik azt az elemi hatást, melyet Liszt játéka Pétervárott és mindenütt keltett.

          Másnap Vielgorszkij szalonjában ad matinét Liszt, zenekar és szóló-művészek közreműködésével, a hallgatóság sorában – mint minden további alkalommal is – ismét ott van Glinka. A vendégművész Weber: Concertstück-jét és a „Felhívás keringőre,” Beethoven: „Adelaide”-jét és Schubert: Erlkönigjét adja elő. A hangverseny után Glinka Szerovnál ebédel. Itt természetesen sok szó esik Lisztről. Az estét Odojevszkijnél(7) töltik, Glinka kortársánál, az orosz zenei írás első jelentős képviselőjénél, ahol Liszt „lapról” eljátssza a még előadatlan „Ruszlán és Ljudmila” néhány részletét, a „partitúrából híven megőrizve mindenegyes kottafejet, mindenki csodálatára.”

          Második hangversenyén (ismét a Nemesi Társaság termében) elsősorban Chopin B-dúr mazurkájával és az Erlkönig átirattal kelti fel Sztaszov elragadtatását. Ezt a balladát „kétségkívül soha énekes sehol e világon így még elő nem adja – írja Sztaszov . – Valóságos kép volt ez, tele költészettel, sejtelemmel, varázslattal, színekkel, félelmeteslódobogással, váltakozva a haldokló gyermek kétségbeesett hangjával.” Úgy látszik, ugyanekkor hallották a Pastoral-szimfónia részleteit is. „Mi Szerovval ezt a szimfóniát egyáltalán nem ismertük, ezért bámulatunk, örömünk, lelkesedésünk annál váratlanabb és nagyobb volt. Később még csak egyszer adódott ugyanilyen tökéletességgel hallanom a Scherzo-t és Vihart, mikor Berlioz Pétervárott zenekarral adta elő. De Liszt és Berlioz édestestvérek voltak genialitásban és költészetben.”

          Jellemző és lényeges, hogy Sztaszov Liszt zongorajátékának hatását Berlioz zenekari előadásával helyezi egy szintre, azonosítja úgyszólván a két tolmácsolást, ezzel mutatva rá leghatásosabban Liszt játékának orkesztrális jellegére.”

          A harmadik hangversenyen (ezúttal az Engelhardt teremben, április 22-én) a Sonata quasi una fantasia előadásán bűvöli el a két fiatal rajongót. Április 25-én jótékony célú hangversenyen működik közre, hol Rossini „új oratóriuma”, a Stabat Mater szünete előtt Weber versenyművét adja elő zenekari kísérettel.

          A negyedik hangversenyen Henselt(8) Bölcsődalát, Vielgorszkij két dalát Henselt átiratában, a Norma-fantáziát és saját „bravúr keringőjét” játssza, majd ismét jótékony célú előadáson jelenik meg (április 30-án a pétervári gyermekkórház javára).

          A Glinka-krónika beszámol egy díszebédről, melyet Szenkovszkij(9), az író-kritikus rendez Liszt tiszteletére, és amelyen, Glinkán kívül festők, írók vettek részt és „minden akkoriban Pétervárott tartózkodó zenei híresség.”

          Azután még három hangversenyről tudunk, az egyik teljes jövedelme a hamburgi tűzkárosultak felsegélyezését szolgálta.

          Nincs tisztázva, melyik hangversenyén és az sem, vajon 1842-ben vagy a következő évben játszódott le a híres rögtönzésmelynek eredménye az ismert „Cserkesz induló”, helyesen: Csernomor indulója (Ruszlán és Ludmilla: IV. felvonás. Megj., A.). Jurij Arnold(10) mind ezt a hangversenyt, mind az ismeretlen Ruszlán-részletek partitúrából való tökéletes eljátszását a következő évbe helyezi, a Glinka-krónika is ebbe az időszakba illeszti be, és az átirat első változatának keletkezési éve is erre mutat. De 1843-ban a Ruszlán már nem volt ismeretlen, és Glinka feljegyzései is inkább az első pétervári út idejére utalnak. Arnold  „Emlékezései”-ben (1892) mozgalmas képet fest a jelenetről. Liszt a hangversenyen a kor múlóban lévő divatja szerint a közönség kívánság-témáira rögtönözni volt hajlandó. A beérkező 15-16 téma közül (Haydn, Mozart, Beethoven, Mendelssohn-dallamok) Liszt két – Glinka-témát választ ki: Ványa dalát az „Iván Szuszanyin”-ból és a „Ruszlán és Ljudmilá”-ból  a Csernomor indulóját. „Amikor Liszt eljátszotta az első témát – írja Arnold, – a közönség egy emberként fülsiketítő tapsban tört ki, az induló után pedig még lelkesebb taps hangzott fel minden oldalról.” Ez a Liszt érdeméből elért siker, az újra-felfedezés sikere indokolja legvalószínűbben Glinka kesernyés feljegyzését, hogy többévi elzárkózás után „a szinte elfelejtett orosz komponista a hírneves külföldi művész ajánlására jelent meg újból a fővárosunk szalonjaiban.”

          Liszt az elutazása előtti napon, május 15-én adja utolsó nyilvános hangversenyét, de véglegesen Vielgorszkij gróf termeiben fejezi be fellépései sorát és egyben első pétervári tartózkodását. Műsorából ezúttal Hummel: h-moll és Beethoven: Es-dúr zongoraversenye emelkedik ki. A hangverseny utáni ebéden részt vevők közt olvassuk Glinka, Henselt, Lenz(11), Odojevszkij, valamint a művészvilág és az arisztokrácia más képviselőinek nevét. Az ebédet zenekari kíséretű énekszámok követik neves pétervári művészek előadásában. A hangverseny fennmaradt műsorlapjának széljegyzetei (M. M. Vielgorszkij szavai) beszámolnak Liszt pohárköszöntőjéről és az esti gőzhajóval való elutazásáról.”

          „Liszt 1842 évi pétervári tartózkodása Szerov és magam számára egy világesemény jelentőségével bírt” – jegyzi fel Sztaszov. Szerov pedig így ír barátjának: „a legmagasabb-rendű kinyilatkoztatás, melyben valaha részem volt.” De nem kisebb izgalommal tárgyalta az eseményt a pétervári sajtó sem. Az „Északi Méh” április 11-i számában Bulgarin(12), a „nagy író, kritikus, riporter és általános hangadó” („Kammerton”) – mint Sztaszov nevezi gúnyosan a reakciós kritikust – így lelkendezik: „Liszt játéka nézetünk szerint korunk hű lenyomata, vagyis teljes-tökéletes romantika, melyben a képzelet nem ismer határt, mint a választékos ízlését, nincs alárendelve törvénynek – a géniusz akaratán kívül, mely ledöntve minden elméletet, a művészetből valami határtalanul csodálatost, soha nem létezettet alkot. Liszt játéka a zene világában ugyanaz, mint Victor Hugo drámái a francia, Goethe Faustja a német irodalomban.” Ugyanilyen hangot üt meg Szenkovszkij, Glinka barátja, de ő egyúttal rámutat arra is, hogy míg egyfelől egyenrangú az elragadtatás „játékmechanizmusának csodálatos tökéletességét” illetően, másfelől ellentétes nézetek is merülnek fel: „Sokan azt kifogásolják, hogy nem illetődnek meg, hogy ez a gyönyörű játék hidegen hagyja őket, mások meg azt panaszolják, hogy belebetegszenek az erős izgalomba és lelkesedésbe.”

          De hadd álljanak itt befejezésül a 22 esztendős, kitűnő Szerov szavai, melyet közvetlenül az első hangverseny után írt (szinte lihegve) hasonló paroxizmusban égő barátjához, Sztaszovhoz: „Már közel két órája, hogy elhagytam a hangversenytermet és még mindig magamon kívül vagyok. Hol vagyok? Hol vagyunk? Valóság ez vagy álom? Hátvalóban hallottam Lisztet?” De az elragadtatás - mely Sztaszovot még egy hosszú emberélet után is hevíti, és mindvégig áttör sokat idézett könyve („Liszt Oroszországban”) beszámolóin - Szerovban sem hűlt ki, mikor 16 év múlva Baden-Badenból ír a „virtuóz Lisztről.” […].

          Az elutazás napján, május 16-án, a „nyugati” naptár szerint 28-án, levél megy Mariehoz(13): „Csak egy gondolatom van, mindig csak ugyanaz, téged viszontlátni: … Nem megyek hát sem Moszkvába, sem Stockholmba, hogy előbb érkezhessem.” Ugyanitt „jó eredményről” számol be, és az „impresszárió” Belloni(14) elégedettségéről, és ötletesen parodizálja I. Ferenc francia király mondását: „Minden meg van nyerve és főleg – a becsület!”

          Az első oroszországi diadalút véget ért.”   

 

Megjelentette a Magyar-Szovjet Baráti Társaság a Múzsák Közművelődési Kiadónál 1955-ben.

Megjegyzések (A.):

(1) László Zsigmond (1893-1981), zenetörténész.

(2) gróf Vielgorszkij, Mihail (1788-1856), zeneszerző.

(3) Sztaszov, Vlagyimir Vasziljevics (1824-1906), író, zenekritikus, művészettörténész.

(4) Szerov, Alekszej Nyikolajevics (1820-1871), zeneszerző, zenekritikus.

(5)"Cеверная пчeла" („Északi méh” c., Szentpéterváron kiadott, XIX. századi, politikai és irodalmi napilap)

(6) Palibina, Anna (?), műkedvelő zongorista.

(7) herceg Odojevszkij, Vlagyimir (1804-1869), író, esztéta, zeneszerző, filozófus.

(8) Henselt, Adolph (1814-1889), német zeneszerző.

(9) Szenkovszkij, Oszip Ivanovics (1800-1858), orientalista, író.

(10) Arnold, Jurij (1811-1898), zeneszerző, zenetudós.

(11) Lenz, Heinrich (1804-1865), balti-német, fizikus.

(12) Bulgarin, Thaddeus (1789-1859), író, újságíró.

(13) Marie d’Agoult (1805-1876) francia írónő, később Liszt F. élettársa.

(14) Belloni, Gaetano (1810?-1887) Liszt titkára.

 

926   Búbánat 2018-10-22 11:05:12

Pardon: véletlenül többször nyomtam meg az entert...

925   Búbánat 2018-10-22 11:05:07
924   Búbánat 2018-10-22 11:05:04
923   Búbánat 2018-10-22 11:05:00
922   Búbánat 2018-10-21 13:01:54

Ma este az Erkel Színház műsorán:

"Zongoraáriák"

/Az Opera honlapjáról/

Liszt Ferenc még megérte az Operaház felépülését, modellt ült Stróbl Alajosnak, szobra ma is ott található a főbejáratnál. Liszt nemcsak vezényelte, de zongoradarabjaiban is rendszeresen feldolgozta az operairodalom számára kedves műveit. A jótékonyság és a köz hasznára irányuló figyelem életének egyik meghatározó eleme volt, ezt a példát követve rendezzük zongorahangversenyünket évről évre az Őrzők Alapítvánnyal közösen. 
Az Őrzők a Tűzoltó utcai Gyermekklinika hivatalos alapítványa, az est bevételét daganatos és leukémiás gyermekek gyógyítási körülményeinek javítására fordítja. 

Műsor:

1. rész
Verdi–Liszt: A trubadúr – Miserere
Verdi–Liszt: Simon Boccanegra-parafrázis
Wagner–Liszt: Izolda szerelmi halála

Zongorán közreműködik: Balogh Ádám

– szünet – 

2. rész
Liszt: Három Petrarca-szonett (Pace non trovo, Benedetto sia 'l giorno, I' vidi in terra)

Közreműködik: Haja Zsolt (bariton)
Zongorán közreműködik: Kocsis Krisztián

Auber–Liszt: A portici néma – Tarantella bravura
Bellini–Liszt: Norma-parafrázis

Zongorán közreműködik: Kocsis Krisztián


Az est fővédnöke Herczegh Anita, a köztársasági elnök hitvese.

Konferál: Becze Szilvia

Partnerünk: Őrzők Alapítvány

Erkel Színház – Nagyszínpad

 

2018. október 21.

Kezdés ideje: 19:30

Befejezés ideje: 21:30

921   Búbánat 2018-10-21 12:54:51

Ma este

19:00 : Gödöllő
Gödöllői Királyi Kastély


Ránki Fülöp (zongora)

Műsor:

LISZT: Nagy koncertszóló
LISZT: V. (e-moll) magyar rapszódia
LISZT: h-moll szonáta

920   Búbánat 2018-10-20 10:04:51

 

Liszt Ferenc 1856-ban  (Wilhelm von Kaulbach festménye) 

Liszt - egész nap

Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont, Kamaraterem

1064 Budapest, Vörösmarty u. 35.


11 óra: Liszt születésnap - matinékoncert

Kiss Péter (zongora)

Műsor:

LISZT: Három koncertetűd
LISZT: Két legenda
LISZT: Költői és vallásos harmóniák – 6. Hymne de l’enfant à son réveil (Az ébredő gyermek himnusza)
LISZT: 2. (h-moll) ballada

 

16 óra: Liszt születésnap - délutáni koncert

Bokor Jutta (ének), Király Csaba (zongora)

Műsor:
LISZT: Liebesträume (Szerelmi álmok) – 1. Hohe Liebe; 3. Oh Lieb, so lang du lieben kannst
LISZT: Freudvoll und leidvoll
LISZT: Oh! quand je dors
LISZT: Du bist wie eine Blume
LISZT: Im Rhein, im schönen Strome
LISZT: Négy elfelejtett keringő
LISZT: 4. Mefisztó-keringő
LISZT: Consolations

 

19 óra: Liszt születésnap - esti koncert

Borbély László (zongora)

Műsor:
LISZT: 3. Mefisztó-keringő
LISZT: Impromptu
LISZT: Sancta Dorothea
LISZT: Schlaflos! Frage und Antwort
LISZT: 4. Mefisztó-keringő
LISZT: Resignazione
LISZT: Két Csárdás – 1. Csárdás, 2. Csárdás obstinée
LISZT: Romance oubliée
LISZT: 4. elfelejtett keringő
LISZT: Trübe Wolken – Nuages gris
LISZT: Öt zongoradarab – 5. Sospiri!
LISZT: Hangnem nélküli bagatell
LISZT: Carrousel de Madame P-N
LISZT: Zarándokévek, 3. év – 5. Sunt lacrymae rerum, en mode hongrois
LISZT: Wiegenlied (Chant du berceau)
LISZT: Unstern! Sinistre, disastro
LISZT: En rêve (Nocturne)
LISZT: Zarándokévek, 3. év – 7. Sursum corda

919   Búbánat 2018-10-19 15:13:00

2018. október 19., péntek 19:00

Liszt Múzeum - Liszt születésnap, esti koncert:

 Ránki Fülöp zongoraestje

Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont, Kamaraterem

1064 Budapest, Vörösmarty u. 35.
 

Műsor:

Liszt: Nagy koncertszóló
Liszt: 5. (e-moll) magyar rapszódia
Liszt: h-moll szonáta
918   Búbánat 2018-10-12 23:27:45

Ma este nagy zenei élményben részesített Fóris Szilárd zongoraművész a játékával! Liszt Ferenc két, zongorára komponált művét játszotta kifogástalanul. A Magyar történelmi arcképek zongoradarab-sorozatból Széchenyi István zenei portréját hallottuk az igen tehetséges művésztől, de a másik darab, amit előadott talán még jobban a szívemhez nőtt: Marie D"Agoult grófnőbe szerelmes ifjú Liszt Sposalizio című, áhítatos hangulatot sugárzó gyönyörű művét Raffaello Santi (1483-1520) Mária eljegyzése című festménye ihlette.

A fiatal zongoraművész-tehetség tolmácsolásában csupán ez a két zongoradarab hangzott el a Széchenyi Baráti Kör ünnepi estjén, melynek helyszínéül a budakeszi Prohászka Ottokár Gimnázium aulája szolgált. Nem bántam meg, hogy engedve az invitálásnak elmentem oda és én is lelkesen tapsolhattam Fóris Szilárdnak műsora végeztével, aki mindenkit elvarázsolt briliáns zongorajátékával ezen az ünnepélyes esten, hol megalakulásának 25. évfordulóját ünnepelte az egyesület. Az érdeklődésünket fokozta történeti témájú -„Nyitottság és exkluzivitás – Széchenyi és a Pesti Nemzeti Kaszinó” – előadásával Dr. Velkey Ferenc történész.   

Szeptember 21-én ünnepeltük Széchenyi István születésének 227. évfordulóját, mely alkalomból a Budakeszi Széchenyi Baráti Kör, a Budapesti Széchenyi Társaság és más társadalmi szervezetek képviselői minden évben ilyenkor ünnepélyes keretek között elhelyezik a megemlékezés koszorúit a pesti (V. ker., Széchenyi István tér)  Széchenyi-szobor talapzatánál, ezt követően pedig a megemlékezők átvonulnak a Magyar Tudományos Akadémia épületébe, ahol a Felolvasóteremben folytatódik az ünnepség, majd hagyományosan a Széchenyi Társaság díjainak átadásával fejeződik be a megemlékezés-sorozat. 

Liszt neve és Széchenyié immár örökre összeforrott.

917   Búbánat 2018-10-08 14:23:42

SZŐNYI ANTIKVÁRIUMA

41. árverés - 2018. 11. 24. SZOMBAT 10:00

Liszt Ferenc (1811-1886) korabeli fotója.

KIKIÁLTÁSI ÁR:

150 000

A fotó Liszt domborművének képe, mérete: 165 X 108 mm.
Készítette Friedrich Hertel, Weimar. [188?]
Liszt Ferenc által aláírt példány!
A kép hátoldalán német nyelvű possessor bejegyzés tanúsítja a kép és az aláírás eredetiségét, kelt 1887-ben.
Kitűnő állapotú, becses darab.

aukció időpontja: 2018. 11. 24. szombat 10:00

aukció helyszíne: Budapest Jazz Club, (volt Duna mozi) Budapest XIII. Hollán Ernő u. 7.

kiállítás helyszíne: Szőnyi Antikváriumában: Elköltöztünk, új címünk: 1133 Bp. Ipoly utca 18.

kiállítás ideje: 2018. nov. 12-től 23-ig (2 héten át, szombat, vasárnap zárva) 10.00 órától 18.00 óráig

 

916   Búbánat 2018-09-19 11:29:00

Ma este:

19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

Yang Sung-Won (cselló), Enrico Pace (zongora)

LISZT: 1. elégia (cselló-zongora átirat)
LISZT: 1. (E-dúr) consolation (cselló-zongora változat)
LISZT: 4. (Desz-dúr) consolation (cselló-zongora változat)
LISZT: Elfelejtett románc (cselló-zongora változat)
LISZT: 6. (E-dúr) consolation
LISZT: Gyászgondola (cselló-zongora változat)
LISZT: 3. (E-dúr) consolation (cselló-zongora változat)
LISZT: Die Zelle in Nonnenwerth (cselló-zongora változat)
LISZT: Cantique d'Amour
CHOPIN: g-moll cselló-zongora szonáta, op. 65
CHOPIN: C-dúr polonaise bevezetéssel, op. 3

915   Búbánat 2018-08-27 10:27:42

A Bartók Rádió mai műsora: 20.57 – 22.00

 Borisz Berezovszkij zongoraestje

 (Várszínház, 1996. május 4.)

 Liszt Ferenc: Tizenkét transzcendens etűd

 a) C-dúr,

b) a-moll,

c) F-dúr (Tájkép),

d) d-moll (Mazeppa),

e) B-dúr (Lidércfény),

f) g-moll (Látomás),

g) Esz-dúr (Eroica),

h) c-moll (Vadászat),

i) Asz-dúr (Ricordanza),

j) f-moll (Appassionata),

k) Desz-dúr (Esti Harmóniák),

l) b-moll (Hófúvás)

Bővebben lásd a Wikipédián

(Ism. 2018. szeptember 9., 13.57)

914   Búbánat • előzmény912 2018-08-23 08:54:56

 

"Egy romantikus felvonás"

szerző: Pallós Tamás

Új Ember Hetilap - 2018.08.19.

Liszt mint operaszerző Liszt-művekből rendezett hangverseny keretében augusztus 19-én és 20-án, Weimarban kerül sor a Sardanapalo című opera nemrég „feltárt” részletének világpremierjére. A Byron-tragédiát feldolgozó zenedráma David Tippett cambridge-i zenetörténész, Wagner- és Liszt-kutató által rekonstruált első felvonását Kirill Karabits vezényletével Charles Castronovo, Joyce El-Khoury és Oleksandr Pushniak szólaltatja meg.

Szimfonikus költemények, oratóriumok, versenyművek, dalok… És persze a zongoradarabok, zenés útirajzok és elmélkedések, átiratok, variációk végtelennek tűnő sora – amelyet az ausztrál Leslie Howard tizen­öt éven át tartó művészi munkával kilencvenkilenc (!) lemezen rögzített, beírva magát ezzel a Guinness Rekordok Könyvébe is.

Jóllehet a XIX. századi, zongoravirtuóz magyar komponista grandiózus életműve arról tanúskodik, hogy Liszt a zene szinte minden ágában kipróbálta magát, sokáig úgy tudtuk, hogy az opera műfaját a Don Sanche, avagy a szerelem kastélya című gyerekkori felbuzdulásán túl inkább másokra hagyta. Főleg az újítások terén zseniális riválisára, későbbi vejére, Richard Wagnerre.

Igaz, a Pesti Vigadóban 1865. augusztus 15-én bemutatott dramatikus oratóriumát, a Szent Erzsébet legendáját azért megkísértette a „színpadigény”. Például 1918-ban, a New York-i Metropolitanben öt alkalommal, illetve a Met vendégjátékában egyszer a philadelphiai Academy of Musicban tűzték műsorra a darabot angol nyelven, Richard Ordynski rendezésében, Artur Bodanzky vezényletével, Florence Easton, Clarence Whitehill/Thomas Chalmers, Margarete Matze­nauer és Carl Schlegel főszereplésével.

Brit lapok tavaly hozták nyilvánosságra, hogy a Cambridge-i Egyetemen oktató zenetörténész, David Tippett Liszt befejezetlen operájával, a Sardanapalóval foglalkozik, amelynek a weimari Goethe és Schiller Archívumban őrzött, feledésbe merült, száztizenegy oldalas kéziratáról addig csak néhány szakavatott Liszt-kutató tudott. Tippett szerint a megmaradt zenei anyag lélegzetelállító. Bellini, Meyerbeer és Wagner hatását egyaránt tükrözi. Olaszos líráját azonban felülírja Liszt változatos harmóniavilága, egyedi, eredeti stílusa, amelyhez hasonlót nem találunk a zeneirodalomban.

A világjáró ifjú zongoraművész eredetileg egy Byron-költeményből, A kalózból akart operát írni. 1844-ben Alexander Dumas-tól kapott szövegkönyvet, de a következő évben már inkább Byron tragédiája, a Sardanapalus foglalkoztatta. Liszt egyébként nem ekkor találkozott először a témával. 1830-ban jelen volt Berlioz Sardanapale-kantátájának ősbemutatóján, amelyet Eugène Delacroix emblematikus festménye, a Sardanapale halála ihletett. Úgy tudni, Liszt először Félicien Mallefille francia szövegkönyvére várt, de miután nem kapta meg, váltani kényszerült, így 1849-ben a Cristina Trivulzio di Belgiojosóhoz (is) köthető, olasz nyelvű librettó megzenésítésébe kezdett, azzal a reménnyel, hogy a kész mű premierjére majd Bécsben vagy Milánóban kerülhet sor.

1849 és 1851 között Weimarban született meg a Sardanapalo első része. 1852-ben Liszt még az operát illető munkakészségéről tesz tanúbizonyságot, aztán valami miatt abbahagyta a komponálást. Talán azért, mert elégedetlen volt a második és a harmadik felvonás szövegkönyvével, és az igényelt változtatásokat nem kapta meg.

A Ninivében játszódó opera főhőse egy legendai figura, Asszíria utolsó, békeszerető és hedonista királya, akit jobban érdekelnek a nők, a lakomák és az ünneplés, mint az uralkodás vagy a politika. Sardanapalo elítéli a brutalitást, és szinte gyermeki naivitással hisz az eredendő emberi jóságban. Kedvenc rabszolgalánya, „kegyencnője”, a ión Mirra (Myrrha) arról próbálja meggyőzni, hogy lépjen fel a lázadókkal szemben, indítson harcot birodalma és önmaga védelme érdekében…

A Liszt-operafelvonás első meghallgatható – zongorakísérettel előadott, Cambridge-ben felvett – részletei a sajtóbejelentéssel egy időben, 2017 tavaszán jelentek meg a YouTube-on.

Nemrég a weimari ősbemutató előkészületeiről is felkerült egy rövid werkfilm az internetes videomegosztó oldalra. Az augusztusi premierről CD készül, a Sardanapalo kritikai kiadását pedig 2019-ben az Editio Musica Budapest jelenteti meg.

913   Búbánat 2018-08-21 23:18:22

Így képzelte Liszt Ferenc az opera megújítását

Írta: Papageno  2018. június 23

A weimari Goethe-Schiller Archívum egy kultúrpolitikai jelentőséggel bíró Liszt-levelet szerzett meg, amelyben a zeneszerző a nagyhercegnek a weimari opera megújításáról értekezik.

A levél címzettje Carl Alexander nagyherceg, akivel mintegy 600 levelet váltott zenéről, irodalomról és képzőművészetekről az 1845 és 1886 között színházi karmesterként és udvari zenetanárként is működő Liszt.

A négyoldalas, francia nyelvű, 1860. december 29-i keltezésű levélben a színház és az opera weimari helyzetéről esik szó.

Ekkoriban kezdeményezték egy berlini társaság felállítását, amelyenek célja az opera felemelése volt, és egy erről szóló hirdetést küldött el a nagyherceg Lisztnek a weimari színházat igazgató Franz von Dingelstedt kommentárjaival. Sajnos, sem az újságcikk, sem Dingelstedt véleménye nem ismert, de a frissen megvásárolt levélben erre reagál Liszt.

Szkeptikusan ír a berlini kezdeményezésről, amely szerint addig be nem mutatott operákat vinnének közönség elé amolyan próbaelőadásként, a nézőknek az évi két talléros tagsági díj ellenében ingyenes belépéssel. Szerinte nincs meg a társaságnak sem az intellektuális, sem az anyagi háttér ahhoz, hogy a vállalkozás sikeres legyen. Egyrészt támogatja von Dingelstedt megjegyzéseit, ami az operákból hiányzó újdonságot és drámát illetik, hozzátéve, hogy ellenzi a német színházak merkantilista empirizmusát és művészetet illető önkényességét, másrészt saját ötleteit is megosztja arról, hogyan kell fejleszteni az operát, mik azok az utak, amerre elindulhat – akár olasz és francia operák bemutatása is felmerülhet -, és milyen zenei előrelépések szükségesek a dicső múlt iránt elkötelezett Weimarban, hogy a hercegség „nemes elsősége” megmaradjon.

A levélben szó esik az első német nemzeti zenei társaság (Allgemeine Deutsche Musikverein) megalapításáról is. Liszt mellékel egy újságcikket, amelyet a Neuen Zeitschrift für Musik számára írt, remélve, hogy a nagyherceg az ügy mellé áll. Carl Alexander támogatásáról levél vagy írásos feljegyzés nem ismert, de az egyesület támogatója lett.

(Via NMZKlassik Stiftung)

 

912   Búbánat • előzmény905 2018-08-21 23:13:11

 

Sardanapalo : The world premiere of Liszt's lost opera ( trailer )

Werke von Franz Liszt

1. SINFONIEKONZERT //

Franz Liszt: March in Homage to His Royal Highness,
                   Grand Duke of Saxonia-Weimar-Eisenach, Carl Alexander S. 228
Franz Liszt: »Sardanapalo«. opera fragment, world premiere of the 1st act
                   (editing and orchestration by David Trippett)
Franz Liszt: A Symphony to Dante's »Divine Comedy«, S.109

Kirill Karabits (Dirigent)

Joyce El-Khoury (Sopran)
Airam Hernández (Tenor)
Oleksandr Pushniak (Bariton)

 

Közel 170 év után Liszt-ősbemutató lesz Weimarban

A Sardanapalo című opera töredéke a weimari Goethe-Schiller Archívumban közel két évszázadig feledésbe merülve várta a felfedezést. Mintegy tíz évvel ezelőtt David Trippett, a Cambridge-i Egyetem zenetörténésze bukkant rá, és elkezdte a kibogozhatatlannak tűnő, rövidítésekkel teli anyag megfejtését.

A librettót Byron Sardanapalus című, az utolsó asszír királyról szóló tragédiája inspirálta. A teljes mű nem, csak az első felvonás készült el az operából. A muzikológusnak hároméves munkája a legnagyobb nehézséget az okozta, hogy Liszt nagyon sok rövidítést használt, sokat változtatott, és több verziót is bejegyzett a kottába az 1850-es években. A 111 oldalas, 170 éves kéziratból hiányzik a hangszerelés. Ez Trippett munkája, aki szerint a kora ellenére nagyon frissnek hangzik a zenei anyag, és reményei a darabon hét évig dolgozó Liszthez hűen végezte el a feladatot.

Az augusztus 20-i évadnyitó koncert különlegességét az is adja, hogy a zenekar, amely a darabot bemutatja, a világ egyetlen olyan együttese, amellyel Liszt maga is dolgozott: a 1843 és 1861 között a weimari Staatskapelle vezető karmestere volt.

A hangversenyen három Liszt-művet hallhat a közönség, az énekes közreműködők Joyce El-Khoury, Airam Hernández és Olekszandr Pusnyak.

(Via nmz.de)

 

911   Búbánat 2018-07-31 21:30:57

Barabás Miklós: Liszt Ferenc (részlet)

 

Ma 132 éve hunyt el Liszt Ferenc Bayreuthban

Akit a lángész és a magyarság kötelezett

/papageno.hu/

Írta

Papageno - 2018. július 31.

Liszt Ferenc korának egyik legnagyobb hatású zongoraművésze volt, emellett merészen újító zeneszerző, karmester, pedagógus és zenei író is. 1811. október 22-én született Doborjánban (Raidingban), és 1886. július 31-én hunyt el Bayreuthban. 

 

„Engedtessék meg nekem, hogy a magyar nyelvben való sajnálatos tudatlanságom ellenére születésemtől a sírig szívemben és érzéseimben magyar maradjak” – fogalmazott egy levélben.

 

910   Búbánat 2018-06-13 20:28:26

Bartók Rádió sugározza ma 21.10 – 22.00

LISZT-re hangolvahttp://hangtar.radio.hu/images/kh0.png

"Zongorapárbaj" - Balog József és Borbély László hangversenye


1. Liszt Ferenc: II. magyar rapszódia (négykezes változat) (Balog, Borbély),
2. Frédéric Chopin - Liszt Ferenc: Kedvesem - lengyel dal (Balog), 
3. Liszt Ferenc: Erdőzsongás - hangversenyetűd (Borbély), 
4. Richard Wagner - Liszt Ferenc: Rienzi - fantázia az opera témáira (Balog), 
5. Liszt Ferenc: XIII. magyar rapszódia (Balog), 
6. Liszt Ferenc - Gaetano Donizetti: Lammermoori Lucia - Gyászinduló és kavatina (Balog, Borbély)

(Pécsi Palatinus Szálló Bartók terme,  2011. október 21.)

 (Ism. június 25., 14.10)

 

909   Búbánat 2018-06-07 13:29:57

Óbudai Társaskör (Bp. III. Kiskorona u. 7.)

2018. június 11., hétfő 19 óra
 

„Álmok”
 

Dalest Liszt és Wagner műveiből 
 
Fodor Bernadett mezzoszoprán

és

 Bonyhádi István zongoraművész
 
Liszt Ferenc dalaiból:
- Freudvoll und leidvoll (Bízni és égni…)
- Im Rhein im schönen Strome (A Rajnán tükröződnek)
- Ich liebe dich (Úgy vágyom rád)
- Ihr Glocken von Marling
- Der du von dem Himmel bist (Ki jóság vagy)
- Laßt mich ruhen (Álomszárnyon)
 
- Liszt: E-dúr legenda, R. 17/2 – Paulai Szent Ferenc a hullámokon jár
 
Wagner: Wesendonck-dalok:
- Der Engel (Az angyal)
- Stehe Still! (Ne tovább!)
- Im Treibhaus (A melegházban)
- Schmerzen (Fájdalmak)
- Träume (Álmok)
 
Wagner: TannhäuserCsarnok-ária – Elisabeth áriája (Dich teure Halle)
 

Belépőjegy ára: 1.500 Ft

908   Búbánat 2018-06-02 11:25:36

Bartók Rádió, ma délután: 15:06 – 16.29

"Zenebeszéd"

Liszt Ferenc: Zarándokévek - Itália


Előadja: Fejérvári Zoltán (zongora)


Műsorvezető: Kovács Sándor


Szerkesztő: Papp Márta


(Márványterem, 2018. május 5.)

907   Búbánat 2018-05-12 10:37:53

Most délelőtt 11:00 órakor kezdődik:
 

Régi Zeneakadémia, (Budapest, VII. Vörösmarty u. 35.)


Szabó Ferenc János (zongora)


"Liszt-hagyaték legszebb kottái – időszaki kiállításhoz kapcsolódó koncert"

GOUNOD: Ivy
ROSSINI: Petite polka chinoise
FAHRBACH: Lazzi Polka, Op.77
FAHRBACH: Pester Blut (Népdal induló), Op.98
LISZT: A bölcsőtől a sírig
LISZT: Epithalam Reményi Ede esküvőjére
ÁBRÁNYI-LISZT: Öt magyar népdal
ERKEL ELEK: Amazonok indulója
LISZT: Valse de concert
 

906   Búbánat • előzmény905 2018-05-11 11:57:53

Liszt Ferenc befejezetlen operájának részlete - Sardanapalo – trailer (1)

 

Liszt Ferenc befejezetlen operájának részlete - Sardanapalo (2)

905   Búbánat • előzmény761 2018-05-10 19:24:32

Németországban lesz Liszt Ferenc befejezetlen operájának ősbemutatója

Origo/MTI 2018.05.09. 17:00

Weimarban lesz az ősbemutatója Liszt Ferenc befejezetlen operájának, a 170 éves Sardanapaló-nak.

Igaz, soha nem fejezte be, de 170 éve jegyezte le Liszt Ferenc a Sardanapalo című operáját, amelynek idén augusztusban lesz az ősbemutatója a németországi Weimarban. Az operát, amelynek csak az első felvonása készült el, a Staatskapelle Weimar szimfonikus zenekar adja elő koncertváltozatban augusztus 19-én és 20-án Kirill Karabics vezető karmester vezényletével, Joyce El-Khoury szopránnal és Charles Castronovo tenorral a főszerepben.

A Weimarban komponált és most elsőként ott előadott zeneművet közvetíti a Deutschlandfunk rádió kulturális csatornája, az Audite zeneműkiadó pedig lemezen jelenteti meg. Az elfelejtett operát, amelynek kézirata a weimari Goethe- és Schiller Archívumban porosodott az elmúlt 170 évben,

David Trippett, a Cambridge-i Egyetem professzora keltette életre Liszt saját instrukcióit figyelembe véve. Trippett több mint tíz évvel ezelőtt bukkant a nagyrészt gyorsírással papírra vetett kéziratra, amelyet töredékes, olvashatatlan és érthetetlen dokumentumként tartottak számon. Az elmúlt három évben Trippett belemélyedt a kéziratba, aminek eredményeként tavaly júniusban egy tízperces ízelítőt mutattak be az operából a BBC Cardiff Singer of the Worldelnevezésű nagy múltú énekversenyen a feltörekvő örmény szopránénekes, Anus Hovhanniszján közreműködésével.

Trippett szerint a fennmaradt anyag lélegzetelállító: egyedülálló ötvözése az olaszos líraiságnak és a finoman hangolt innovációnak. Szerinte semmi ehhez fogható nem létezik az operairodalomban.

Megtalálható benne a Lisztre jellemző mézédes zenei nyelv, ám az is érezhető rajta, hogy a zeneszerző ekkortájt kezdte felfedezni magának Wagner operáit. Trippett azt is mondta, „ennek az operának az egyetlen forrásanyaga egy 111 oldalas kézirat zongorakottákkal és vokális részekkel. Mindig is úgy tartották, hogy lehetetlen összeilleszteni a művet, ám alapos vizsgálattal kiderült, hogy Liszt minden szükséges részletet lejegyzett az első felvonáshoz.”

Trippett szerint Liszt hét éven át dolgozott az operán, amelynek librettója alapjául Lord Byron 1821-ben megjelent tragédiája szolgált Sardanapalról, az utolsó asszír királyról. A békeszerető királyt a politikánál és a háborúnál jobban érdekel a mulatozás és a nők, elítéli az erőszakot és a brutalitást, és naivan hisz az emberiség természetes jóságában. Lázadók azonban letaszítják trónjáról és ezért felgyújtja önmagát és kedvesét.

Liszt operája Saradanapalo és kedvenc ágyasa, Mirra szerelméről szól, aki megpróbálja rávenni a királyt, hogy menjen háborúba, védje meg birodalmát.

Liszt a művel 1852-ben felhagyott az után, hogy elkezdett Wagner-operákat vezényelni Weimarban.

A mű kritikai kottakiadása 2019-ban jelenik meg az Editio Musica Budapest gondozásában.

Az ősbemutató karmestere, Kirill Karabics azt mondta, „Liszt Ferenc nevét soha nem kapcsolták össze az olasz operával. Nagyon boldog vagyok, hogy a Sardanapalo premierjét vezényelhetem Weimarban. Ez a felfedezés nemcsak Liszt zenei örökségében, hanem a 19. század zenetörténelmében nyit új fejezetet.”

904   Búbánat 2018-04-22 14:05:04

Kíváncsian várom az esetleges kritiká(ka)t  - aki(k) ott volt(ak) ma délelőtt a 
Zeneakadémia Nagytermében,
hogy meghallgassá(k) Fülei Balázs zongorajátékában LISZT h-moll szonátáját.

Előadás tart: Hollerung Gábor
"Megérthető zene"
A romantika esszenciája
 

903   Búbánat • előzmény898 2018-04-18 08:54:28

Bartók Rádió ma délutáni műsorán, 13:49 - 15.00:

Liszt Ferenc: Zarándokévek - részletekhttp://hangtar.radio.hu/images/kh0.png

1. I. kötet (Svájc) a) Ekloga, b) Honvágy, 

2. II. kötet (Itália) a) Il penseroso (A gondolkodó), b) 104. Petrarca-szonett, c) Dante-szonáta, 

3. III. kötet a) Angelus! Ima az őrangyalokhoz, b) A Villa d'Este szökőkútjai, c) Van a tárgyaknak könnyük, d) Gyászinduló, e) Sursum corda (Emeljétek fel szíveteket)


(Zeneakadémia, nagyterem, 2018. április 6. - részletek)

902   Búbánat 2018-04-17 23:18:20

Aprócska Liszt-szobor a ferihegyi repülőtéren

 

901   Búbánat 2018-04-07 10:59:24

Ma délután:

17:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem


"Budapesti Tavaszi Fesztivál"


Liszttől Bartókig • 4.4; Az impresszionizmus

LISZT: A Villa d’Este szökőkútjai
Balog József (zongora)

RAVEL: Jeux d’eau
Hámos Júlia (zongora)

DEBUSSY: g-moll vonósnégyes, Op.10
Classicus Quartet: Rácz József, Baksai Réka (hegedű), Tornyai Péter (brácsa), Zétényi Tamás (cselló)

KODÁLY: Meditáció Debussy egy motívuma fölött
Lajkó István (zongora)

LISZT: Költői és vallásos harmóniák – 7. Temetés
Balog József (zongora)

BARTÓK: Négy zenekari darab, BB 64 (Sándor László átirata)
Baksai Réka, Osztrosits Éva (hegedű), Ludmány Dénes (brácsa), Déri György (cselló), Rumy Balázs (klarinét), Lajkó István (zongora)

 

900   Búbánat 2018-04-07 10:57:19

11:00 : Budapest
A Régi Zeneakadémia hangversenytermében ma 11 órakor kezdődik Liszt-koncert:


Váradi László (zongora)


SCHUBERT-LISZT: Hattyúdalok – 3. Aufenthalt, 7. Ständchen, 11. Der Atlas, 12. Der Doppelgänger

GRIEG: 1. Peer Gynt-szvit, Op.46

LISZT: Zarándokévek, 2. év (Itália) – 7. Après une lecture du Dante („Dante-szonáta”)

899   Búbánat • előzmény898 2018-04-07 10:55:42

A tegnap esti Liszt-koncertet a Bartók rádió még aznap este (19.35 -től)  -  felvételről -  leadta:

 Années de pélerinage

(A Zeneakadémia Nagytermében megtartott hangverseny felvételét ismét sugározni fogja a rádió  április 18.án,12.49 órai kezdettel)

898   Búbánat 2018-04-06 12:50:14

2018. április 6., 18.00

Zeneakadémia — Nagyterem

 Liszt Ferenc: Années de pélerinage


- Zarándokévek I.
- Zarándokévek II.
- Zarándokévek III.

 

Farkas Gábor zongorakoncertje

Liszt: Années de pélerinage I, II, III

Zenei naplójegyzetnek indult, különböző művészeti ágak reflexiójaként folytatódott, majd filozofikus-spirituális kompozíciókkal fejeződött be az a hosszú évtizedek alatt formálódó zongorasorozat, melynek három füzetét Liszt Zarándokévek cím alatt jelentette meg. E művek révén betekintést nyerhetünk egy zeneszerző és egy egész korszak gondolkodásának dinamikus változásába.

„Meglepő rokonságot fedezünk fel a Zarándokévek egyes számaiban és az új francia zeneművészet két legkimagaslóbb alakjának, Debussynek és Ravelnek némely művében. Meggyőződésem, hogy Lisztnek »A Villa d’Este szökőkútjai« és ezzel rokon művei nélkül alig képzelhetők el az említett két francia zeneszerzőnek hasonló hangulatot kifejező művei” – írta Bartók Béla.

A közelmúltban Schumann- és Liszt-albumokkal jelentkező – generációjának egyik legjelentősebb zongoraművésze – a Liszt-díjas Farkas Gábor játékát a nemzetközi zenei szaksajtó kitörő lelkesedéssel fogadta. „Bársonyos hangzással és széles dinamikával ragadja meg Liszt zenéjének belső lényegét”, és szinte „magát Lisztet halljuk, ahogy végigvezet minket a darabokon”. Kívánhatunk-e hát avatottabb kalauzt a Liszt-zarándoklathoz?

/Budapesti Tavaszi Fesztivál/

897   Búbánat 2018-04-03 11:03:07

Mai koncert!

17:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem


"Budapesti Tavaszi Fesztivál"


Liszttől Bartókig • 4.1

"A tonalitás felbomlása"

Műsor:


WAGNER: Siegfried-idill (A. Pringsheim átirata zongoraötösre)
Pusker Júlia, Tóth Kristóf (hegedű), Tornyai Péter (brácsa), Zétényi Tamás (cselló), Demény Balázs (zongora)


LISZT: Gyászgondola (cselló-zongora változat)
Zétényi Tamás(cselló), Demény Balázs (zongora)


LISZT: Gyászgondola (zongora változat)
Demény Balázs (zongora)


LISZT: R. W. - Venezia (átirat zongoraötösre)
Pusker Júlia, Tóth Kristóf (hegedű), Tornyai Péter (brácsa), Zétényi Tamás (cselló), Demény Balázs (zongora)


LISZT: Richard Wagner sírjánál
Pusker Júlia, Tóth Kristóf (hegedű), Tornyai Péter (brácsa), Zétényi Tamás (cselló), Demény Balázs (zongora)


SCHÖNBERG: 2. vonósnégyes, Op.10
Brassói-Jőrös Andrea (szoprán)
Classicus Quartett: Rácz József, Baksai Réka (hegedű), Tornyai Péter (brácsa), Zétényi Tamás (cselló)


BARTÓK: 2. hegedű-zongora szonáta, BB 85
Pusker Júlia (hegedű)

896   Búbánat 2018-03-30 12:25:27

Liszt: Szent Erzsébet legendája

A Budapesti Tavaszi Fesztivál nyitókoncertje

2018. március 30. péntek 19:00 — 22:20

Egy szünettel

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Vezényel: Hamar Zsolt

Szereplők:

Szent Erzsébet - Kele Brigitta

Zsófia őrgrófné - Kutasi Judit

Hermann őrgróf / II. Frigyes - Albert Pesendorfer

Lajos őrgróf - Johannes Kammler

Egy magyar mágnás / Udvarmester - Haja Zsolt

A gyermek Erzsébet - Csorba Kinga

A gyermek Lajos - Kristofics Kornél

Közreműködők:

Nemzeti Filharmonikus Zenekar

Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba)

Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Gyermekkara (karigazgató: Sapszon Borbála és Sapszon Ferenc)

 

„Liszt 1861 őszétől mind több időt töltött Rómában, ahol figyelme az egyházi zene felé fordult. A következő évben, 1862-ben fejezte be első oratóriumát, a Szent Erzsébet legendáját. Lisztet már weimari évei alatt erősen foglalkoztatta a magyar királylány és bajor hercegasszony életének története, a weimari nagyherceg társaságában ellátogatott Erzsébet egykori lakhelyére, Wartburg várába is.

A Nemzeti Filharmonikusokat zeneigazgatójuk, Hamar Zsolt vezényli. Az oratórium címszerepében a Kolozsvári Operából induló, német (Düsseldorf) és francia (Párizs, Avignon, Strasbourg) színpadokon rendszeresen fellépő Kele Brigittát hallhatjuk, aki a múlt évadban közreműködője volt a New York-i Metropolitan Bohémélet-előadásainak.

Albert Pesendorfer személyében napjaink egyik legkeresettebb Wagner-énekesét hallhatjuk, a világ rangos dalszínházaiban rendszeresen formálja meg Marke király, Hans Sachs, Hagen vagy Gurnemanz figuráját. Lajos szerepében Johannes Kammler lép fel. A fiatal német bariton 2017-ben második díjat nyert a Neue Stimmen elnevezésű nemzetközi versenyen, mely egy sor fellépési lehetőséget hozott számára. A 2018-as Salzburgi Fesztivál egyik izgalmasnak ígérkező operaprodukciójára, Gottfried von Einem A per című darabjának koncertszerű előadására hívták meg.”


Rendező: Budapesti Tavaszi Fesztivál

 

895   Búbánat 2018-03-28 22:45:50

Épp most megy a televízióban - felvételről

2018. március 28. szerda 21:15 - 23:55

MüpArt Classic

Liszt: Krisztus - oratórium

"Liszt Ferenc monumentális alkotása Krisztus életét és tanításait jeleníti meg hatalmas zenei tablókban. A programzenei mű változatos, bensőséges, lírai képekben jeleníti meg a Megváltó születését majd filozofikus mélységű tételek szólnak tanításairól, csodáiról, ünnepélyes kórustétel az egyház alapításáról, fájdalmas drámai jelenetek idézik fel a szenvedést, végül a "Feltámadás" profetikus zenével zárja az oratóriumot.

A mű bemutatója 1873-ban volt a weimari Herder-templomban a szerző vezényletével, majd ugyanebben az évben a Pesti Vigadó előadásán Richter János volt a karmester.

A Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében a Liszt által irányított zenekar jogutóda, a Weimari Stadtskapelle magyar szólistákkal és énekkarral közösen adja elő a művet a Liszt specialista, Martin Haselböck vezényletével."

Közreműködők:

ének

Szabóki Tünde, Vörös Szilvia, Horváth István, Kovács István, Sebestyén Miklós

orgona

Zita Nauratyill

a Magyar Rádió Énekkara (karigazgató: Pad Zoltán)

a Magyar Rádió Gyermekkórusa (karigazgató: Matos László)

 

(2016. április 17. )

894   Búbánat 2018-03-28 09:32:44

Mai koncertre hívom fel a figyelmet:

Az idős Liszt és az opera

Találkozások Liszt Ferenccel...


Hangverseny a Zeneakadémia és a Liszt Ferenc Társaság rendezésében

2018. március 28-án szerdán 18 órakor a Régi Zeneakadémia Kamaratermében (Budapest, VI. ker. Vörösmarty u. 35., I. em.)

Műsor:

Bevezetőt és összekötő szöveget mond Szabó Ferenc János

 

Wagner–Liszt: Bevonulás Wartburg várába (zongorára, négy kézre)

Wagner: Tannhäuser – Dal az esthajnalcsillaghoz

Wagner–Liszt: Elza menyasszonyi bevonulása a münsteri katedrálisba a Lohengrin c. operából (zongorára, négy kézre)

Wagner–Liszt: Izolda szerelmi halála a Trisztán és Izolda c. operából

Saint-Saëns: Sámson és Delila – Csókária

Glinka–Liszt: Cserkeszinduló a Ruszlán és Ludmilla c. operából (zongorára, négy kézre)

Csajkovszkij: Anyegin – Lenszkij áriája

Verdi–Liszt: Reminiszcencia a Simon Boccanegra c. operából

 

Előadók:

Fürjes Anna, Edős Róbert, Szűcs Attila (ének)


Winni Wan-Chun Tsou, Shuai Li, Takuya Niinomi, Nina Ustinova, Váradi László, Ferenczy István(zongora) a Zeneakadémia növendékei,

valamint Alter Katalin, Szabó Ferenc János (zongora)


Felkészítő tanárok: Meláth Andrea, Falvai Katalin, Dráfi Kálmán, Gulyás István, Réti Balázs, Borbély László

Jegyek: 1.800 Ft

893   Búbánat 2018-03-22 23:17:03

„Liszt magyar szemmel” - A Magyar Liszt Ferenc Társaság információs kiadványa

2017. december – Nr.30.

 

Tartalom:

Liszt Ferenc magyar rapszódiái és a népzene (Tari Lujza)

Liszt emlékhangverseny Szekszárdon (Pintérné Fetzer Mónika)

A Liszt Ferenc Társaság Pécsi Tagozatának hangversenyei (Bánky József)

Egy kérdés megoldása? Újjáéledő hagyományok Liszt oratóriumaiban (Herczog János)

A Liszt Ferenc Társaság archívumából

Prof. Jakov Isakovich Milstein: „Az orosz Liszt-kutatás kevéssé ismert lapjai”

892   Búbánat 2018-03-21 16:36:12

Ma éjjel az M5 csatorna sugározza:

2018. március 21. szerda 21:15 - 23:10

MüpArt Classic

„Határtalan Liszt”

A MüPa 2014. október 22-i koncertfelvétele

Műsoron:

- Bartók: Szonáta, BB 88 - I. tétel

- Liszt: 12 transzcendens etűd

Liszt Ferenc születésnapjára emlékezve ünnepi főhajtásként szólaltatta meg Bogányi Gergely a XIX. század zongoravirtuózának a hangszer határait feszegető sorozatát, a Transzcendens etűdöket. A Liszt életművel elmélyülten foglalkozó művész nem csak a darabok magas technikai igényét tartja rendkívüli feladatnak, hanem a tételek többségében különböző programot megjelenítő karaktereinek hiteles tolmácsolását is, mely a zongorairodalom legnagyobb mérföldkövének számít.

Műsorvezető: Bősze Ádám

Szerkesztő: Várbiró Judit

Rendezte: Gémes Katalin és Goszleth Antónia
 

Időtartam: 115 perc

891   Búbánat 2018-03-18 11:40:36

Thomán István (Homonna, 1862. november 4. – Budapest, 1940. szeptember 22.) - Ő volt Liszt Ferenc tanítványa és Bartók mestere

 

LASKAI ANNA  - FIGARO

Fidelio.hu 2018.03.18. 10:17

A Figaro ezúttal   visszaemlékezéséből válogat, amelyben a Zeneakadé­mia neves zongoratanára mesteréről, Liszt Ferencről ír. E szórakoztató emlékirat betekintést nyújt Liszt tanítványaihoz intézett tréfás megjegyzéseibe, de az is kiderül, hogy az idős mester kártyapartikra is meghívta növendékeit.

Thomán – aki minden bizonnyal Liszt legkedvesebb tanítványai közé tartozott – így emlékezett vissza mesterével való megismerkedésére:

 „A Zeneakadémián Erkel Ferenc tanítványa voltam, a második év növendéke, tehát egy­általán nem gondolhattam rá, hogy Liszt óráit látogassam, mert ahhoz végzett növendéknek, de legalább utolsó évesnek kellett volna len­nem. (...) Egy napon azt hallom, hogy a mester, akit eladdig szemtől szembe sohasem láttam, Budapestre érkezett. Tüstént feltettem ma­gamban, hogy bárhol is, de meg fogom lesni. A következő napon Erkel Ferencnél ültem a zongora előtt, és Beethoven Waldstein-szonátáját játszottam [op. 53, C-dúr], amikor váratlanul nyílik az ajtó, s belép rajta az ősz Liszt Ferenc. A bátorságom természetesen egyszerre elillant, fölugrottam a zongorától és távozni akartam. Liszt azonban intett, hogy csak folytassam, később mellém telepedett a zongorához, s úgy kellett végigjátszanom a darabot. Hogyan ment a játék, arról nem tud­tam magamnak számot adni, mert annyira izgatott voltam, hogy ujjaim szinte öntudat­lanul táncoltak a billentyűkön. A mester nem tarthatott egészen tehetség nélkül valónak, mert ott mindjárt meghívott, hogy látogassam az óráit, amelyek az intézet nagytermében voltak rendszerint délután 4–6 óráig…”

890   Búbánat 2018-03-11 17:44:42

Elveszettnek hitt Liszt-kéziratokat mutattak be

MTI 2018.03.11. 11:11

Elveszettnek hitt Liszt-kéziratok kerültek elő egy hagyatékból. A különleges kottákat, amelyeket a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem állami támogatással vásárolt meg, Budapesten mutatták be ünnepélyes keretek között.

Vigh Andrea, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora az eseményen kiemelte, hogy ezek a kották óriási értéket képviselnek, hiszen a Zeneakadémia alapítójának, Liszt Ferencnek a kézírását őrzik. „Liszt Ferenc magyar lelkületének újabb lenyomatai ezek” – hangsúlyozta. Hozzátette: külön öröm, hogy néhány nappal az 1848-as forradalom és szabadságharc 170. évfordulója előtt mutathatják be a kéziratokat, amelyek sok szállal kötődnek azokhoz az emlékezetes napokhoz.

Krucsainé Herter Anikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kulturális kapcsolatokért és fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára nagy örömnek nevezte, hogy ezek az elveszettnek hitt, a nagy szellemek találkozásáról tanúskodó páratlan kincsek megkerültek, és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával közgyűjteménybe kerülhettek.

A kézzel írt kottákat egy hagyatékban találták meg, és a szakértői eredetvizsgálat után az örökös a Zeneakadémia részeként működő Liszt Ferenc Emlékmúzeumnak és Kutatóközpontnak ajánlotta fel megvételre.

A kéziratok érdekessége, hogy a művek magyar tematikájúak vagy erősen kötődnek Magyarországhoz, illetve az 1848-as forradalomhoz és szabadságharchoz.

A dokumentumok között olyan különlegességek vannak, mint az a kotta, amelybe a világutazó Liszt maga írta bele Petőfi A Magyarok Istene című versének szövegét magyarul.

Egy másik kéziraton a Mosonyi Gyászmenete című zongoramű található, amely Liszt legfontosabb magyar barátját, Mosonyi Mihályt helyezi a középpontba, és korai megfogalmazása annak a darabnak, amely a zeneszerző utolsó előtti életévében Mosonyi néven került be a Magyar Történelmi Arcképsorozatba.

Petőfi szellemének című zongoradarab Petőfi néven kapta meg végleges formáját ugyanebben a sorozatban.

Magyar Királydal eredetileg a Magyar Királyi Operaház 1884-es megnyitására készült alkotás, 

A gyermek himnusza ébredéskor című kórusmű pedig az Engeszer Mátyás által vezetett Magyar Liszt Egylet számára íródott, és Budapesten volt az ősbemutatója.

Egyedül az Elfelejtett Románc (Vergesse Romanze) című mű témája nem kapcsolódik szorosan Magyarországhoz.

Liszt Ferenc szóban forgó művei annak idején a Táborszky és Parsch kiadónál jelentek meg. Eredeti kézirataikat eddig elveszettnek hitték, vagy más változataik voltak ismertek. Mint kiderült, a kéziratok a kiadónál maradtak, majd mikor Nádor Kálmán 1895-ben megvásárolta a Váci utcai Táborszky-féle zenemű-kereskedést, a kéziratok az új kiadó tulajdonába kerültek.

A történelmi jelentőségű, egyedülálló nemzeti értékeket a Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont őrzi majd, a kéziratokról hamarosan az intézmény honlapján is tájékozódhat a közönség.

 

889   Búbánat 2018-03-10 11:20:37

Ma este, 18:00:

Régi Zeneakadémia

(Budapest,VII. ker. Vörösmarty u. 35. )


"A Magyarok Istene"

LISZT: A magyarok Istene – zongoraváltozat
Ránki Fülöp (zongora)

HOLLÓS MÁTÉ: Tündérálom (Petőfi Sándor versére)
Kertesi Ingrid (szoprán), Meláth Andrea (mezzoszoprán), Virág Emese (zongora)

HUBAY: Végvári dalok – „Hallga, mi ez…”
Meláth Andrea (mezzoszoprán), Kiss Gy. László (tárogató), Virág Emese (zongora)

MIHALOVICH: Szeretném itt hagyni (Petőfi Sándor versére)

ERKEL: Késő ősznek hideg szele (Petőfi Sándor versére)

ERKEL: A magyarok Istene

LISZT: A magyarok Istene
Vörös Szilvia (mezzoszoprán), Virág Emese (zongora)

LISZT: A holt költő szerelme (Jókai Mór versére)
Mécs Károly (próza), Virág Emese (zongora)

LISZT: Magyar Történelmi Arcképek - Petőfi Sándor

LISZT: Magyar Történelmi Arcképek Mosonyi Mihály

LISZT: Költői és vallásos harmóniák – 7. Funérailles
Ránki Fülöp (zongora)

888   Búbánat 2018-02-02 11:38:20

Ökrös Oszkárra, cimbalomművészrea 100 Tagú Cigányzenekar szólistájára emlékezett  ma de. a Dankó Rádió Túl az Óperencián műsorának szerkesztő-műsorvezetője, Nagy Ibolya. 

A január 15-én, hatvan éves korában elhunyt művésznek ma lesz a temetése. Ezen a napon óránként megemlékezik Róla a Dankó Rádió műsorfolyama.  

Ökrös Oszkár művészetét idézve szólalt meg az adás végén

Liszt Ferenc I. magyar rapszódiája. (Budapesti Fesztiválzenekar, a cimbalomszólista: Ökrös Oszkár – vezényel: Fischer Iván (Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, 2017. március 30.)

Ezt az adást délután hat és hét óra között újra meghallgathatjuk az ismétlésben.

887   Búbánat 2018-01-31 17:27:57

RÉGI ZENEAKADÉMIA, KAMARATEREM

1064 Budapest, VI. ker. Vörösmarty u. 35.

Ma 18:00 órakor


Ránki Fülöp (zongora)


Bevezető: Kaczmarczyk Adrienne, az Új Összkiadás főszerkesztője

"Találkozások Liszt Ferenccel"


Liszt zongoraművek változatai


LISZT: Költői és vallásos harmóniái

886   Búbánat 2018-01-31 17:23:57

Ma este

Zeneakadémia Nagyterem

2018.01.31.   19.30

Balázs János zongoraestje

MVM Koncertek – A Zongora

Rossini–Liszt: Tell Vilmos – nyitány

Donizetti–Liszt: Lammermoori Lucia reminiszcenciák

Mozart–Liszt: Don Juan reminiszcenciák

Liszt: Tizenkét Schubert-dal – 4. Erlkönig

Liszt: Schwanengesang (Schubert-dalok) – 7. Ständchen

Beethoven–Liszt: Adelaïde

Liszt: Nagy kromatikus galopp

885   Búbánat 2018-01-29 18:19:27

Január 29. és február 7-e között ismét láthatjuk a TV-ben a Szinetár Miklós rendezésében készült XVI részes Liszt Ferenc című filmsorozatot (1982).

Az M3 csatorna esténként két-két részt sugároz, másnap délelőtt megismétli azokat.

Január 29. hétfő 20:55 - 21:30 I. rész: Az üstökös évében született

Apró gyermek még történetünk hőse, amikor édesapja észreveszi fia feltűnő zenei tehetségét. Előbb maga tanítja, majd Bécsbe költözik a család, ahol nagyszerű mesterek oktatják a zseniális fiúcskát, aki nyilvános koncertjein máris elragadtatja közönségét.

Január 29. hétfő 21:30 - 22:00 II. rész: Korának betege

Az apa Párizsba, az európai művészet fellegvárába viszi fiát. A főúri szalonokban leírhatatlan lelkesedést kelt Liszt zongorajátéka, akinek eddigre már fél Európa feltétel nélkül hódolója.

A fiatal Liszt korán megcsömörlik a fárasztó életmódtól. Depressziójának az 1830-as júliusi forradalom vet véget.

Január 30. kedd 21:00 - 21:30 III. rész: Hogyan alakul a művész

Liszt művészetét, de egyéni sorsát is döntő hatások érik. A kor kimagasló zenei, irodalmi és filozófiai áramlataival ismerkedik meg, miközben ugyanolyan ünnepelt hőse az előkelő szalonoknak, mint gyermekkorában. Megjelenik életében Marie D' Agoult.

Január 30. kedd 21:30 - 22:05 IV. rész: A nálunk hatalmasabb Isten.

Marie elhagyja családját. Az arisztokrácia kitaszítottjaként is boldogan vállalja az anyaságot: megszületik első kislányunk. A boldog szerelem éveiben a virtuóz, a pedagógus és az alkotó tálentum harmonikusan egyesül Liszt Ferencben.

Január 31. szerda 20:55 - 21:30 V. rész: Gályarabok

Liszt Ferenc életét ismét fárasztó turnék sorozata jellemzi. Megszületik második kislányuk,

Cosima, majd később egyetlen fiuk, Daniel. Az egymástól teljesen eltérő alkatú pár

azonban nem férhet békében meg egymással. 1839-ben Marie visszatér Párizsba, Liszt pedig

több hónapig tartó hangversenykörútra indul.

Január 31. szerda 21:30 - 22:00 VI. rész: „Van-e hangod a beteg hazának?”

Magyarország minden eddigit felülmúló diadalút Liszt számára. Megismerkedik a reformkor nagy egyéniségeivel, magyar zenét hallgat és Erkel Ferenccel együtt erősen foglalkoztatja a nemzeti zene és zeneképzés megteremtése.

Február 1. csütörtök 20:55 - 21:25 VII. rész: A világcsargó

Liszt Európa csaknem minden országában, majd minden jelentős városban ünnepelt virtuóz. Míg visszatér időről időre családjához, de a végleges szakítás elkerülhetetlen. Megismerkedik Carolyne Wittgensteinnel.

Február 1. csütörtök 21:25 - 22:00 VIII. rész: Otthon – haza

A nagyherceg meghívását elfogadva Weimarban telepedik le Carolyne-nál. Weimari otthonuk csakhamar a zenei és kultúrális élet központja lesz. Liszt elsősorban Wagner operáinak lelkes és értő tolmácsolója, propagátora.

Február 2. péntek 21:05 - 21:35 IX. rész: A jövő zenéje

A weimari években Liszt zeneszerzői munkája is teljesen kibontakozik. Ezzel a munkásságával szaporodnak az ellenségei: ugyanakkor tehetséges fiatal művészek éppen Liszt kedvéért érkeznek Weimarba.

Február 2. péntek 21:35 - 22:10 X. rész: A zeneszerző magányossága

Ifjú tanítványa, Hans von Bülow feleségül veszi Cosimát. Az örömök mellett sokasodnak a bajok is. Carolyne válását az egyház visszautasítja. Meghal nagy reményekre jogosító fia. Nyilvános tiltakozás jelenik meg a Liszt-Wagner-i új zenei irányzat ellen. A weimari színház is mellőzni kezdi.

Február 5. hétfő 21:05 - 21:35 XI. rész: Remények és lemondások

Liszt elhagyja Weimart, a Rómában élő Carolyne-hoz megy. Házasságukkal kapcsolatos utolsó reményeik is szertefoszlanak. Lisztet új csapás sújtja: meghal Blandine lánya. Az egységes Olaszországért folyó harc évei ezek, Liszt magas egyházi körök vendégszeretetét élvezi.

Február 5. hétfő 21:35 - 22:10 XII. rész: Isten muzsikusa

A hatvanas években Liszt Ferenc kolostorok lakója. Most az egyházi zene megújításának gondolata foglalkoztatja. A világi élet vonzása azonban erősebb, elhagyja Rómát.

Február 6. kedd 21:10 - 21:40 XIII. rész: Álmok – és ahogy megvalósulnak

A hetvenes években Liszt nagy harcot vív a magyar Zeneakadémia megteremtéséért. Barátja - és akkor már veje - Wagner sikerei csúcsán megteremti Bayreutban a német zene központját.

Február 6. kedd 21:40 - 22:15 XIV. rész: A jövő határtalan távlatában

Az idős Liszt új szellemi alkotásai süket fülekre találnak barátai és tanítványai körében. Európa szerte fényes sikerei csakis régebbi műveinek szólnak. Pedagógiai munkáját változatlanul folytatja, de emberi és művészi magánya egyre áthatolhatatlanabb falat von köréje.

Február 7. kedd 21:10 - 21:40 XV. rész: Csárdás macebra

Az idős és beteg Liszt vélt és valós sérelmek között vergődik. Wagner halála nem múló sebet üt rajta. Pesti tanítványaitól végleges búcsút véve még egyszer felkeresi idős barátnőjét, Carolyne-t Rómában.

Február 7. kedd 21:40 - 22:15 XVI. rész: Az utolsó turné

Liszt életének utolsó turnéja valóságos diadalmenet. Betegsége elhatalmasodik rajta, de Cosima erőteljes unszolására Beyreuthba megy, hogy társasági kötelezettségeknek tegyen eleget. A halál is ott éri.

 

A Magyar Televízió 1982-ben készült parádés szereposztású, 16 epizódból álló sorozata részletesen mutatja be minden idők egyik legnagyobb tehetségű zeneszerzőjének kivételes életét, az őt övező intrikák, ármányok, rajongói szeretetének és szerelme beteljesülésének szövevényét.

Magyar-német-olasz-francia-angol tévéfilmsorozat,  26 perc/epizód, 1982

rendező: Szinetár Miklós
forgatókönyvíró: Maróti Lajos
operatőr: Kende János
vágó: Szécsényi Ferencné

szereplők:

Hegedűs D. Géza (ifj. Liszt Ferenc)
Darvas Iván (id. Liszt Ferenc
)
Marschek Gabriella (Carolyne Wittgenstein)
Sinkó László (Liszt Ádám)
Andrea Bürgin (Marie D’Agoult)
Tordai Teri (Olga Meyendorf)
Gálffi László (Chopin)
Venczel Vera (Anna, Liszt Ádám felesége)
Pap Vera (Anna)
Székhelyi József (Berlioz)
Bartal Zsuzsa (Lilline)
Usztics Mátyás (Spiridion)
Szabó Sándor (Saint-Crique gróf)
Kenderesi Tibor (Cherubini)
Eszenyi Enikő (Olga Janina)
Hans Wolfgang Zeiger
Bálint György
Láng József
Kun Vilmos
Temessy Hédi

 

   

 

884   Búbánat 2018-01-29 16:52:01

Bartók Rádió ma esti műsorán szerepel:


19.35 – 20.29: Balázs János zongoraestje - hangfelvétel

"Isteni színjáték" 

1. Liszt:

a) Dante szonáta

b) E-dúr legenda - Paulai Szent Ferenc a hullámokon

c) I. Mefisztó-keringő

2. Dubrovay László: Parafrázis a Faust, az elkárhozott c. táncjáték egy témájára

3. Schumann - Liszt: Ajánlás

(Festetics Palota - Tükörterem, 2017. december 8.)

883   Búbánat 2018-01-20 09:30:34

Bartók Rádió ma délutáni műsora

15:06 – 16:58 Egy zenemű - több előadáshttp://hangtar.radio.hu/images/kh0.png

Liszt: Esz-dúr zongoraverseny


Szabó Ferenc Jánossal beszélget a Katona Márta

882   Búbánat 2018-01-13 09:38:05

Ma de. 11:00

RÉGI ZENEAKADÉMIA, KAMARATEREM

1064 Budapest, VI. ker. Vörösmarty u. 35.

Szokolay Ádám Zsolt (zongora)

LISZT: Ave Maria

LISZT: Csárdás Obstinée


DEBUSSY: Elfelejtett képek
BARTÓK: Szonáta, BB 88


LISZT: Zarándokévek III. – 2. A Villa d’Este ciprusai, I. sirató; 4. A Villa d’Este szökőkútjai; 5. Sunt lacrymae rerum

LISZT: Csárdás macabre

881   Búbánat 2017-12-21 11:19:09

Hamar Zsolt ünnepi zenékről és zenei ünnepekről

Szerző: Pallós Tamás

Új Ember Hetilap - 2017.12.17.

A 2018-as Budapesti Tavaszi Fesztivál nemrég meghirdetett programjában feltűnt a Szent Erzsébet legendája, amelyet Ön vezényel. Milyen gondolatokkal készül Liszt nagyszabású, nehéz, „élőben” viszonylag ritkán hallható oratóriumára?

– Ez az évad egyik kiemelkedően fontos és meghatározó feladata, azért is, mert a rangos Tavaszi Fesztivál keretében hangzik el. Nagyképűen azt gondolom, hogy gyakorló karmesterként egész jól állok Liszttel, majdnem a teljes életművét alkalmam volt több ízben is vezényelni. Két ékkő, valódi gyémánt, ami szerintem e roppant „építmény” csúcsára való: a Krisztus-oratórium és a Szent Erzsébet legendája. Az előbbit leg­alább öt alkalommal vezényeltem különböző koncertelőadásokon, a Szent Erzsébetet viszont most fogom először. Tehát számomra is új kihívás, amelynek nagyon örülök.

880   Búbánat 2017-12-15 11:24:01

A Rákóczi-induló (Országos Széchényi Könyvtár)

/Részlet/

LISZT FERENC ELSŐ FELDOLGOZÁSAI

Amikor Liszt 1839 decemberében – több mint másfél évtizedes távollét után – ismét Magyarországra érkezett, rendkívüli fogadtatásban részesült. Az ünnepségek fénypontja a már említett, 1840. január 4-i hangverseny volt, amelynek végén hat magyar arisztokrata Festetics Leó gróf vezetésével drágakövekkel kirakott díszkardot vitt a színpadra (a pengébe vésett felirat szerint) „A’ nagy művésznek, Liszt Ferencznek, művészi érdeme’ és buzgó hazafisága’ méltatásául.” A francia lapok utóbb sokat gúnyolódtak Liszt e „harcias” kitüntetésén: Alcide Joseph Lorentz híres karikatúrája például egyenesen a lovagló zongorista jobb (tehát harcra alkalmatlan) oldalán ábrázolja a fegyvert. Maga a zeneszerző azonban mindig is szép emlékként idézte fel a kard átadását, és egy későbbi, 1847-ben a Haslinger kiadónál megjelent Rákóczi-feldolgozását a kardot átadó hat arisztokratának ajánlotta.

A Rákóczi-induló a nevezetes pesti hangversenyen megszólalt változatát Liszt ugyancsak Haslingernél tervezte megjelentetni már 1840 januárjában, a bécsi cenzúra azonban közbelépett. Alighanem ennek is köszönhető a Liszt-féle előadást „modellező” változatok gyors megjelenése: Erkel (az előző oldalon bemutatott) Emlékül Liszt Ferenczre feldolgozása, illetve Georges Micheuz Rákoczy Marsch változata („ahogyan azt maga Liszt úr a koncertjein játszotta”) egyaránt a betiltott Liszt-eredeti „pótlására” vállalkozott. A mai érdeklődő számára azonban már az annak idején kiadatlanul maradt forma is hozzáférhető, ugyanis az minden valószínűség szerint az Országos Széchényi Könyvtár Zeneműtárában őrzött Rakozy Marsch feliratú szerzői kéziratban fennmaradt változattal azonos. Liszt alighanem éppen a bécsi publikáció reményében vetette papírra ezt a formát, mint arról a kézirat közepén ugyancsak megkezdett, de végül is félbe hagyott „könnyű változat” lejegyzése is tanúskodik – utóbbi bizonyára éppúgy az amatőr zongoristákat megcélzó, egyszerű változat alapja lett volna, mint Erkel feldolgozásának „könnyű módszerben” átalakított formája.

 

LISZT FERENC KÉSŐBBI FELDOLGOZÁSAI

Négy évvel a Haslinger-féle kiadás után, 1851-ben Liszt újabb változatban adta közre a Rákóczi-indulót a lipcsei Kistner kiadónál: ez a Marche de Rakoczy igazi „népszerű kiadás”, amely a zongorázó nagyközönség igényeit és technikai lehetőségeit igyekezett szem előtt tartani.

Alig két évvel később Liszt a berlini Schlesinger kiadónál adott ki újabb feldolgozást a Rákóczi-indulóból, amely a Magyar rapszódiák sorozat 15. darabjaként vált népszerűvé. Az eddigi, kivétel nélkül zongorára szánt feldolgozások nyomán Liszt a ’60-as évek közepén zenekarra is átdolgozta az indulót. E minden szempontból teljesen új változat bemutatóját maga a zeneszerző vezényelte Pesten 1865. augusztus 17-én, szűk két héttel később tartott szólóhangversenye után pedig éppen az új feldolgozás zongoraátirata kapcsán írta a Zenészeti Lapok, hogy „ami ez induló eljátszását követé, az nem volt többé taps, az egy nemzet egekig ható megdicsőítése volt, melylyel nagy fiát a legelső kiválasztottak dicső trónusára emelte.”

A nagy siker ellenére a zeneszerző csak évekkel később, 1871-ben jelentette meg a zenekari változatot a lipcsei Schuberth kiadónál, akkor azonban mindjárt számos változatban: a partitúra, illetve a teljes zenekari szólamanyag, a két- és négykezes, sőt kétzongorás változat, valamint az egyszerűsített zongorakivonat egy időben került piacra. A kétzongorás átirat itt bemutatott példányát maga a zeneszerző látta el Festetics Leó gróf feleségének, Kubinyi Krisztinának szóló ajánlással.

A Liszt készítette zenekari feldolgozás kimondva-kimondatlanul is Berlioz híres Rákóczi-indulójával kívánt versenyre kelni (ennek keletkezését a következő oldalon mutatjuk be). Liszt a maga változatának viszonylag hosszan halogatott publikálásával éppen az általa oly sokra tartott francia mesterrel való nyílt rivalizálást igyekezett tapintatosan elkerülni – mint egy 1871-ben írott levelében fogalmazott: „Amíg Berlioz – aki a maga »Rákoczy«-ját a »Faust elkárhozásá«-ban nekem ajánlotta – életben volt, (...) nem akartam előrukkolni az én zenekari változatommal.”

879   Búbánat 2017-12-14 12:30:46

Gárdonyi Géza: Liszt Ferenc

Az operának bejáratánál ott ül két szép szobor. (Halálos vétek, hogy nem márványból faragták.) Ha az a két szobor meg tudna mozdulni, bizonyos, hogy hátat fordítana egymásnak.

Liszt Ferenc az egyik.

Erkel a másik.

Sokszor együtt kellett lenniök, de nem szerették egymást. Erkel különösen azért haragudott Lisztre, mert a Rákóczi-indulónak azt a gyönyörű ellenmozgású menetét, amelyik a Liszt átiratában látható, Liszt tőle vette át. Az Angol-királynő fogadóban mutatta Erkel Lisztnek azt a Rákóczi-földolgozást ceruzás kéziratban és hát egyszercsak megjelenik nyomtatásban Liszt hatalmas átirata, de ebben ugyanaz a fölfogás, amelyet ő mutatott a mesternek. Erkel panaszolta ezt nekem a nyolcvanas évek vége felé.

S beszélte többek között azt is:

Mikor Lisztet kinevezték az országos zeneakadémia vezetőjének, egy délelőtt valami dolgom volt nála.

Amint beszélgetünk, megcsendül az előszoba csengője s belép az inas, vendéget jelent:

– Őfensége Mária Valéria főhercegnő.

Liszt elképedve néz az ajtóra. Fölugrik. Már nincs ideje, hogy az előszobába fusson a vendég elé, mert ime, az belép. Csak egy udvari hölgy kíséri.

A főhercegnő vidámságtól sugárzó arccal lép a mesterhez és így csicsereg:

– Kedves mester, hallottam, hogy Budapesten van, és annyira megörültem ennek a hírnek, hogy azonnal bejöttem Gödöllőről, csakhogy az ön művészetében gyönyörködhessek. Megteszi-e nekem, hogy játszik valamit?

Liszt, aki egy szót sem tudott magyarul, leírhatatlan zavarral bámult a főhercegnőre, és zavarában nem tudott egyebet tenni, mint azt, hogy a hasán összefonta az ujjait, és a két hüvelykujjával malmozott.

A kísérő hölgy szólalt meg aztán franciául, hogy a főhercegnő mit akar, s így ült a mester a zongorához.

– De, – azt mondja Erkel, – soha még Lisztnek ilyen melege nem volt az életben.

Gárdonyi Géza: Aranymorzsák – részlet

878   Búbánat 2017-12-12 22:13:44

„Magyar előadóművészek Liszt-felvételeiből”

  1. A forrásnál (Antal Istvánzongora)
  2. Petrarca-szonett - I. változat (Réti József, zongorán kísér Zempléni Kornél)
  3. f-moll hangversenyetűd (Tusa Erzsébet – zongora)
  4. A dalaim mérgezettek (Simándy József, zongorán kísér Zempléni Kornél)
  5. Jókedv és bánat – III. változat (László Margit, zongorán kísér Freymann Magda)
  6. Csodálatos dolog lehet (Melis György, zongorán kísér Zempléni Kornél)
  7. Funérailles (Kiss Gyula – zongora)

Elhangzott a Magyar Rádió egyik adásában, 1972-ben.

877   Búbánat 2017-11-30 23:39:22

1971. október 23.  Petőfi Rádió, 19.35 –  Kapcsoljuk  a Zeneakadémia Nagytermét

A Magyar Állami Hangversenyzenekar koncertje

Vezényel: Forrai Miklós

 

1. Liszt Ferenc: A felszabadított Prométheusz – kantáta

Km. Kovács Eszter, Ercse Margit, Simándy József, Miller Lajos, Fülöp Attilla, Antalffy Albert – énekszólók,

a Budapesti Kórus

Narrátor: Sinkovits Imre

 

2. Szokolay Sándor: Két ballada - op. 16.  (1957)

  • Elsorvadt erdő –bolgár népköltés (fordította: Képes Géza)
  • Mrile - bantu ballada (fordította: Füst Milán)

Km. Kerecsényi László– zongora; Margittay Sándor – zongora,

a Budapesti Kórus

 

3. Honegger: Karácsonyi kantáta

Km. Miller Lajos – ének

Margittay Sándor – orgona,

a Budapesti Kórus

876   Búbánat 2017-11-30 23:24:53

Kelemen Judit: Liszt Ferenc szimfonikus költeményeinek irodalmi vonatkozásai

/Zempléni Múzsa/

"2006. július 31-én, Liszt Ferenc halálának 120. évfordulóján a világhírű zongoraművész, zeneszerző és karmester emléke előtt tiszteleg a magyar zenei élet. Az ünneplő muzsikusok népes táborához csatlakozva készült jelen tanulmányunk, amely – kissé talán rendhagyó módon – nem zenei, hanem irodalmi aspektusból mutatja be Liszt szimfonikus költeményeit."

875   Búbánat 2017-11-07 09:10:51

Bartók Rádióban rövidesen kezdődik: 

9.30 – 10.00 Kritikus füllel


Liszt: Operaátiratok

(Farkas Gábor - zongora)

 A kiadványról Mácsai János, Molnár Szabolcs és Ujházy László beszélget.

 Szerkesztő: Katona Márta

874   Búbánat 2017-11-02 12:25:58

A Bartók Rádió délutáni adása

13.48-15.06  Liszt: Faust szimfónia
 

Kelen Péter (ének),

Magyar Honvédség Énekkara (karig. Zámbó István) és a

Magyar Állami Hangversenyzenekar

Vezényel: Lukács Ervin

(Budapest Kongresszusi Központ, 1998. szeptember 25.)

873   Búbánat • előzmény872 2017-10-28 15:10:03

Emlékezések Liszt Ferencről

Gróf Apponyi Albert:

Mint  olyan  ember,  aki  a  zenevilággal  csak  a  fül  és  a szív  útján  áll  kapcsolatban,  de  így  azután  szorosan,  aki  tehát  a  zene országában csak hűséges alattvalói  szerepet játszhat,  alig van jogom  egy  zenei  folyóirat  hasábjain  más  címen nyilatkozni,  mint azoknál  az  összeköttetéseknél  fogva,  melyek  engem  személyileg is közel hoztak ez ország fejedelmei közül  némelyikkel,  még  pedig a legnagyobbak közé  tartozókkal.  A  velük  való  gyakori  érintkezés  révén  sikerült  ellesnem  a zene  sok  misztériumát  és  olyan  benyomásokat  nyernem,  amelyek áldott órákban a  legbensőbb  szentély  légkörébe  vittek.  E személyes befolyások közt a legtisztább az a  baráti  viszony  volt — a  distancia  teljes  fenntartásával  használom  ezt  a kifejezést, — amely éveken át Liszt  Ferenccel  kötött  össze.  Liszt  Ferenc  útján közelítettem  meg  Beethovent,  kinek  titáni géniusza két felejthetetlen alkalommal Liszt  Ferenc  közvetítésével  szólt  hozzám,  egy  misztikus,  eddig  csak  homályosan sejtett  végtelenség  kapuit  nyitván  meg  lelkemnek;  Liszt  Ferenc  által  jutottam közvetlen  érintkezésbe  Wagner  Richarddal,  nemcsak  személyesen,  de a  megértés terén  is.  Ebben a megértésben  bizonyára   nagyot  haladtam  azokban  az  években, melyek  leteltek,  mióta  mind  a  két  mester sírban  van.  Az  idők  távlatában mind gigászibb  nagyságban  bontakoznak  ki  előttem azok a művek, amelyek némelyikét — a Parsifal-t! — úgyszólván keletkezni  láttam,  másokat  — a  Ring-et  —  első megjelenésüknél  üdvözölhettem;  de  ennek a  későbbi,  folyton  haladó megértésnek gyökerei  is  visszanyúlnak  azokba  az  első  benyomásokba,  amelyeket  számomra főleg  Liszt  Ferenc  közvetített.  Egy-egy  elejtett  szó  a  mesterek  szájából  kötetekkel  ért  fel,  világító  sugárként  esett  reá  éppen a  döntő  mozzanatra.  Ezek  a dolgok  pedig  nem  kevesebbet  jelentettek  nekem,  mint  lelki  életemnek  egy  részét; ha  valakiről  azt  mondják,  hogy szereti  a zenét,  ezzel  nem jeleznek  olyant,  ami csak  távolról  is  megjelölné azt a  viszonyt,  amelyben  én  állok  hozzá.  Egész  gondolkozásom  nyert  tőle  típust,  öntudatlan metafizikai  vegyüléket,  az  öntudatosnak kiegészítéséül,  melyet  akarattal  iparkodtam mindig belevinni  és  amelynek fontosságáról  a haladó korral  és bővülő tapasztalással  mindjobban  győződöm  meg.  Ezzel  a háttérrel  illeszkedik  be  Liszt  Ferenc visszaemlékezéseimbe,  mint most  is  élő és  tovább  működő  tényezője  egy  fejlődésnek, mely még nem szünetel.
De  tegyük  félre  a  személyi  vonatkozásokat  és  nézzük  meg,  visszaemlékezéseim világában  tárgyilagos  szempontból  Liszt  Ferenc  jelentőségét.
A  téma  túlgazdag,  hogysem  annak  kimerítésére  egy  cikk  keretében  gondolni  lehessen.  Hiszen  már  eddig  is  egész  irodalma  van  és  még  ezentúl  is  sokan fognak  egyes  vonásokat  hozzáadni  a  teljes  képhez,  amely  folyton  készül  és átidomul.  Két  ilyen  vonással  akarok itt  hozzájárulni  ehhez  a  képhez,  azokkal, amelyek engem leginkább lebilincseltek.

Az első  Liszt Ferencnek zenei  univerzalitása;  nem  hiszem,  hogy  lenne  a zenetörténelemben  még  egy  második  hozzá hasonló egyetemes zenei organizmus, ő  mindent  megértett,  még  pedig  a  lángész   intuíciójával:   rögtön.   Emlékezetes eset  volt,  mikor  Wagner  egyszer  a  zongoránál eléje tette valamelyik műve partitúrájának  hozzávetőlegesen  a  kótapapírra  vetett első vázlatát  és  Liszt azt  fennakadás   nélkül   eljátszotta,  mintha   egy  rendesen  elkészített  zongorakivonatot látna maga előtt; az ő szeme, az ő  zsenije első  pillantásra kiérezte a részben csak jelzéseket tartalmazó,  pongyolán  odavetett  partitúrából  a  lényegest,  az  összefüggéseket,  a  véglegeset.  Mikor  Beethovent  játszott, a legteljesebb objektivitás volt, saját  egyénisége  eltűnt,  elmerült annak  a titánnak  egyéniségében,  akit  mindenek fölé helyezett.  Mondják,  hogy ez  sem volt mindig így, hogy különösen virtuóz pályájának fénykorában  a csillogás vágya  néha  erőt  vett  rajta,  ennek a  zenének tolmácsolásában is, amely a legnagyobb objektivitást kívánja; különben is nehéz a jogosult  szubjektivitásnak  határát  megvonni.  De  én  akkor  hallottam  Beethovent Liszt  Ferenctől, mikor ő már letett a virtuóz  babérok  kereséséről   és  hallottam Liszt Ferencet,  mikor  Wagner  Richardnak játszott  Beethovent,  mikor ez  a két nagy szellem  Beethoven  kultuszában  ölelkezett  és  nem  hiszem,  hogy  valaha  tisztább  Beethovent hallhatott valaki, mióta ő maga behunyta szemeit. De éppúgy otthon  volt  Chopin-ban,  Schubert-ben  és  az  olasz  operaparafrázisokban.   Ahol  jót és  szépet talált,  az neki  mind  „congenial is”  volt,   éppen   zsenijének   hihetetlen egyetemessége  folytán.
Ezt az egyetemességet legyen szabad   egy  humoros  hatású  kis  epizóddal megvilágítanom,  mely  Liszt  Ferenc  virtuóz  pályájának  delelő  idejében,  a  múlt század  40-es  éveiben  Párisban  adta  magát elő és amelyet a Mester  még öreg napjaiban  is  szinte  gyermeteg  örömmel  szokott elbeszélni,  csakúgy,  mint édes mindnyájan  emlékezetünkben  is  élvezzük  ártatlan  diákcsinyjeinket.  Egy  előkelő  szalonban   valamely   este   együtt   jelentek  meg  és  fölváltva  lelkesítették  zongora- játékukkal  a  társaságot  Liszt és  Chopin.  Hogy,  hogy  nem:  Liszt  a hangulatból azt  vélte  kiérezni,  hogy  ez  este  Chopin  nagyobb  sikert  ért  el  és ez  őt némileg bosszantotta.  Ekkor  egy  ötlete  támadt;  mialatt  Chopin  játszott,  Liszt  suttyomban  arra  kérte  a  háziasszonyt,  hogy  oltássa  el  a  gyertyákat:  hadd  élvezze  a közönség  Chopint  a  sötétség  hangulatában.  Megtörtént.   Liszt  pedig  odasompolygott  a  zongorához  és  halkan  kérte  Chopin  barátját,  engedje  neki  át észrevétlenül  helyét  a  zongoránál.  Chopin  belement  a  tréfába  és  Liszt  minden  félbeszakítás  nélkül  folytatta  Chopin  játékát,  teljesen az ő stíljében  és az  ő technikájával.  Mikor  a  világítás  ismét  kigyulladt,  óriási  meglepetéssel  látta a  közönség Lisztet  a  zongoránál,  senki  sem  sejtette,  hogy nem  Chopint hallották mindvégig. Nagy  taps  zúgott  fel,  melynek  csillapultával  Liszt  így  szólt  barátjához  és  művész-vetélytársához:  —  Hát  most,  kedves  Frideric,  ülj  te  oda  a  zongorához és játsszál  úgy,  hogy  az  emberek  Lisztet  véljék hallani... — Ezzel  az  ártatlan kis maliciával  vett  a  Mester  magának  elégtételt azzal a másik nagy művésszel szemben, aki egyébként a legjobb barátja volt.
Itt az a kérdés merül fel,  hogy ez  az  egyetemesség,  amely  megbecsülhetetlen  erő  mások megértése  és  az  előadó  művészet  legmagasabb  foka  elérésének szempontjából, nem gyengíti-e a  teremtő géniusz  egyéniségét és energiáját? Mert ez a géniusz  csakugyan  intranzigens  egyéniséget  kíván,  egész  az  intoleranciáig, mely jellemzi a legtöbb teremtő lángészt,  midőn  másokról  ítél,  sokszor  igazságtalanul.  Hát Liszt  Ferencnél  a  kettő  megfért  egymással;  ha ő nem is foglalja  el mint  zeneszerző  azt  az  abszolút  első  helyet,  amelyet  tőle,  mint  előadó  művésztől elvitatni  nem lehet,  mégis  olyan  művekkel  gazdagította a  zenei  termelést, melyek némelyike  a  legmagasabb  inspirációból  fakad  és  élni fog örökké.  Eszembe jut a Krisztus-oratórium  némely részlete,  legelsősorban  a  Nyolc Boldogságok  megzenésítése,  melyhez  fogható  zenei  átéreztetését egy  isteni  szövegnek  soha  más  műben nem  hallottam.  A  hegyi  beszéd,  Máté  evangélista  szerint,  egyáltalában,   profán szemmel nézve is,  a világirodalom  leghatalmasabb  lapja;  kezdődik  azzal  a  nyolc boldogsággal,  amelyek  mindegyike  az  akkori  bölcsesség  szemében  egy-egy  döbbenetes  paradoxon.  Liszt  Ferenc  ezeket  a legegyszerűbb eszközökkel állítja elénk: egy  baritonszóló  és  vegyeskar,  orgona-kísérettel.  A  bariton  oly  keresetlen  dallammal adja elő a  tételeket, mint amelyek előtte  magától  értetődő  igazságok;  a kar eleinte tartózkodással,  azután  fokozatos  megindulással  ad  visszhangot a  neki paradoxálisoknak  látszó  igékre,  míg  végül,  a  legnagyobb  paradoxonnál:  ,,boldogok,  akik  üldözést  szenvednek — az  igazságért”,  az  ige hatalma  áttöri  a  tartózkodást,  a  kételyt  és  tűnődést  és  diadalmas követésre ragadja magával  az emberiséget.  Hasonló  erővel  ragadják  meg  a  hallgatót  a  Stabat  Mater dolorosa  azon strófái,  melyekben  a  Szűzanya  szívén  át  érezzük meg  Krisztus kínszenvedésének drámai  csúcspontjait.  Vagy  gondoljunk  a  Faust-szimfóniáraKoronázási Mise Benedictusára és így  tovább  egy  hosszú  felsorolásban,  melybe  itt,  ahol  teljességre  nem  törekedhetem,  tovább  nem  szükséges bocsátkoznom.  Ez a zene pedig jellemzően  magyar típust ad.  Nem a rapszódiákra  gondolok  itt,  sem  egyéb olyan részletekre,  amelyekben  Liszt  a  konvencionális  magyar  ritmust  honorálja,  vagy népdal-motívumokat  dolgoz  fel;  ilyen  külsőségektől  nem  függ  a  magyar  jelleg; ezeket  pl.  Brahms  is  alkalmazta  a  magyar táncokban,  melyek  azért  mégis színtiszta  német  zenét  jelentenek.  Miért?  Mert  német  egyéniségéből  fakadtak.  Így magyar  zene az,  amely  magyar  egyéniségből foly és ennek az egyéniségnek bélyegét hordja magán,  akár gondolt  a szerző  arra,  hogy  magyar   zenét  akar  írni, akár  nem.  Az  a  nemzeti  forma,  mely  mint sallang  lóg a  szerzeményről,  nem sokat  jelentő  külsőleg;  ami  dönt,  az az  egyén   spontán   érvényesülése.    Lám, Beethoven sem gondolt arra, hogy német  zenét  írjon,  Verdi  arra,  hogy  olaszt; azt írták ki,  ami  a  lelkűkben  élt,  a  legjobbat, amit ott találtak és lett belőle német és  olasz  zene,  nem  holmi  szeszélyből  és  valamelyes  külsőség  erejénél  fogva,  hanem  mert  a  német  és  olasz  őserőből  fakadt.  Ilyen értelemben igazi  magyar típus a  Liszt-zene  és  a  németek hiába akarják  őt  élete  külső  körülményeinél  fogva maguknak vindikálni.
*
Az első  vonás  tehát,  amellyel  a  fentebbiekben  a  Liszt-képhez  járulni  próbáltam,  az  ő hatalmas,  egyetemes  és  az  egyéniséget mégsem leszállító  zenei szervezete:  mint  ilyen,   unikum  a  zenetörténetben.  A második vonás  inkább  emberi, a szó legáltalánosabb értelmében, mint művészi  és  néhány  szóval   fejezhető  ki. Egyszerűen azt  mondom, hogy  jobb,  önzetlenebb,  nobilisabb emberrel,  mint Liszt Ferenc,  nem  találkoztam.  Teljesen  hiányzott belőle minden  irigység és  féltékenység más  nagyokkal szemben; ő nemcsak  a  halottakat  magasztalta,  egy  szellemes, de cinikus francia írónak,  Chamfort-nak, a találó  mondása  szerint,  hogy:  a halottaknak bámulása legtisztességesebb formája  az  élők  nem  bámulásának;  ő  örömmel  üdvözölt  minden  valódi  nagyságot az élők közt, kereste őket,  sietett őket felfedezni  és  dicsőségük  szolgálatába  állott.  Schubert népszerűsítéséhez nagyon hozzájárult,  Wagner  Richardért,  amikor  ő  még a  politikának  éppúgy,  mint a kritikának  üldözöttje  volt,  szívós  hadjáratokat folytatott;  de  a  kisebb  kaliberűek  közül  is  mindenkit  felkarolt,  akiben  valódi  tehetséget  látott.  Kétségtelenül  sokan visszaéltek  jóságával;  érdemetleneket  sokszor nem  tudott  magáról  lerázni, de ki volt  zárva,  hogy  érdemest elutasítson.  Kedélyének mélységéből fakadt őszinte vallásossága,  melyet  a katholikus hit keretében  iparkodott   elhelyezni. Mint  hívő, valóban  alázatos  volt,  az  olyan  bölcsészeti  olvasmányokat  is  kerülte,  amelyektől hitének tisztaságát féltette. De hiszen vallásos  tartalmú  szerzeményei is  olyan inspirációira  vallanak,  amely  nem  lehetett kizárólag  művészi.  Hogy  egy sokat hányt-vetett,  az  emberi  dicsőség  csúcspontjain  mozgó,   tömjénezéstől  körülvett, szenvedélyektől  környezett  művész-életbe  diszharmóniák   is   vegyültek,   ezen  ki csodálkozhat?  Inkább  azt  kell  bámulni,  hogy milyen  tiszta,  milyen  önzetlen, milyen  ideális,  istenfélő  és  emberszerető  maradt ez  a lélek,  amely annyi  támadásnak volt kitéve.
Mindent  együttvéve  Liszt  Ferencnek,  a művésznek és az embernek sírjára odaillik  mint  felírás  a  Hamletról  mondott  halottasbeszéd:  „íme  itt  egy  férfi: nem  egyhamar  fogtok  hozzá  hasonlót találni.”  A  művészi  nagyság  és  emberi jóság  találkozása egy  nagy  egyéniségben, csakugyan isteni élmény; hálásak lehetünk  a  Mindenhatónak,  hogy  ezt  köztünk,  magyarok  közt  engedte  születni.

Gróf Apponyi  Albert.
 

Muzsika, Zeneművészeti, zenetudományi és zenekritikai folyóirat – 1. -2. szám (1929)

872   Búbánat 2017-10-27 12:02:53

Muzsika, Zeneművészeti, zenetudományi és zenekritikai folyóirat – 1. -2. szám (1929)

„LISZT FERENC

tündöklő  nevével  indítjuk  útjára  folyóiratunkatVilág horizontot átküllőzö szellemét  választjuk  vezérünknek  s  apostoli  alakjára  úgy  nézünk fel,   mint  potrónusunkra.  Ragyogó  írói  tolla  árnyékában  szerényen  meghúzódva,  ugyanazt  a  célt ugyanolyan hittel akarjuk szolgálni, mint  ö  tette.
Ez a  cél:  a  magyar zeneművészet  elöbbrevitele.
Zichy Géza  gróf  feljegyzéseiben  (1876  december  10.)   olvassuk:   „Egy zenészeti  szaklap  alakítását  is  tervbe vettük.  Liszt  e  tervet  melegen  pártolta.” A  lap  nem  indult  meg,  de  amint  a  feljegyzés  megütötte  szemünket,  úgy  éreztük  — ne  vétessék  hivalkodásnak  —, Liszt meleg pártolása a miénk is.
Liszt  Ferenc  sokrétű  egyéniségében,  ha  zeneköltői  munkásságától  eltekintünk,  elsősorban azt a messze kiható tevékenységet csodáljuk, melyet mint mélyreható  gondolkodó,  tündöklő  szépíró,  finomlelkű  esztétikus  és  bátor  műkritikus fejtett  ki.  Írásművészetének  hat  kötete  nem vált tündöklő múlttá,  hanem  eleven élet  ma  is,  mely  a  könyvespolcokról  rádióhullámként száll szerteszét.
Liszt  neve:  zenetudományi,  zeneművészeti  és  kritikai  program  is.
A  mi programunk!

De  ezenfelül  még  egy  ok  késztet  arra,  hogy  mindenütt  jelenlévő  alakjára élesebben rávilágítsunk:  a  magyar  Liszt-kultusz  megteremtése.  Liszt ma aktuálisabb,  mint  valaha.  Szelleme  gigászi  méretekben  nő.  Sajnos,  inkább  külföldön, mint  nálunk.  Ezt  az  elmaradottságot  nemcsak  be  kell  hoznunk,  hanem  arra  kell törekednünk,  hogy  nemzetiszínű zászlónk legyen a Liszt-világkultusz vezére.
Folyóiratunk  útját ezenfelül  azok a sorok szabják meg, melyekkel gróf Klebelsberg  Kunó  kultuszminiszter úr  tüntetett  ki  bennünket:  „Egy  jó  zenei  revü tájékoztathatja  a  magyar  intelligenciát  a  külföld zenei mozgalmairól és amint a tudományok  terén  a  mindenkori  világ fejlődést  nyomon  követjük,  azonképpen  a zenei  életben  is  megteremtheti  nemzeti  különállásunk  épségben tartása  mellett  a mindenkori  kontaktust  a  világ áramlatok  és  itthoni  zenei  életünk  között”.  Első számunk munkálkodásunk mezejét  teljesen nem tükrözheti.  Következő számainkban  a  zenei  aktualitásokkal  bővebben  foglalkozunk, de úgy gondoltuk, hogy Liszt fenséges  alakja  mellett  mindennek  el  kell törpülnie.
Az  Ő nevével,  Vele indultunk  s  hisszük,  Általa  — győzni fogunk.

A  szerkesztőség.”

 

(Folytatni fogom a Muzsika folyóirat említett első két számának Lisztre vonatkozó cikkeiből válogatva.)

871   Ardelao 2017-10-27 00:35:04

LISZT IGAZI ÖRÖKÖSEI — LISZT MAGYARSÁGÁNAK IGAZOLÓI

Liszt Ferenc magyarságáért harcolnunk kell még ma is. Mert eddig csak meddő szócsatákat vívtunk és éppen azokról az önmagukért beszélő tettekről feledkeztünk meg, melyek hivatottak a múlt század nagy zenészét végérvényesen a magyar kultúrához láncolni, melyek Liszt művészi törekvéseiben a magyar művészi törekvést igazolják. Mert valljuk be: hiába hivatkozunk Liszt magyar születésére. A német azt feleli: igaz, hogy magyar területen született, de családfáját nem ismerjük eléggé, anyanyelve pedig a német volt, akárcsak Lenaué, aki szintén Magyarországon született és mégsem nevezhető «magyar» költőnek. És hiába mondjuk, hogy Liszt magyarnak vallotta magát. Mert a külföld méltán válaszolhatja, hogy egy zenésznél nem az a fontos, amit szavakkal hirdet, hanem az, amit zenei hangokkal mond magáról. Viszont, ha Liszt magyar rapszódiáit emlegetjük, joggal felelhetik: Liszt írt ugyan magyaros jellegű műveket, de ezek mennyiségben és minőségben egyaránt eltörpülnek ama nagy alkotások mellett, melyekkel a zeneszerző, mint az «új német iskola» géniusza írta bele nevét a zenetörténelembe. . . .

Valóban, bármelyik zenetörténelem-könyvben lapozva Liszt Ferencet ott találjuk a Beethoventől, Berliozon keresztül Wagnerig vezető útvonalon, melyen azután Strauss Richard halad tovább. A Faust- és Dante-szimfónia, a h-moll szonáta, a Krisztus-oratórium szerzőjének elődei és utódai között egyetlen magyar név sem szerepel. A magyar rapszódiák komponistájának bizonyára voltak magyar elődei is, a híres verbunkos-zenészek. De ha mi hazafias felbuzdulásunkban a rapszódiák bokázó magyarjait olyan eszmei magaslatra állítjuk, mint mondjuk a h-moll szonáta fausti problémákkal birkózó hősét, — akkor a külföld csak mosolyog rajtunk, mint naiv ábrándozókon, akik úgy képzelik a zenei kultúra lakomáját, hogy azon «egy cigány, egy király, egy cigány egy király» módjára ül egymás mellett Bihari és Beethoven Lavotta és Berlioz!

És Liszt magyar utódai? Mérhetők-e vajon egy Strauss Richard mértékével azok «a magyar ábránd-» és «csárdajelenet»- komponisták, akik nálunk, mint a Liszt-tradíció hivatalos örökösei szerepelnek? Mérhetők-e egy Saint-Saëns, Debussy, Rimsky-Korsakov, Musszorgszki, Albeniz, Granados, Busoni mértékével, azaz azoknak a zenészeknek a mértékével, akik a legkülönfélébb országokban a maguk nemzeti kultúrája javára továbbfejlesztették Liszt korszak-alkotó művészi reformjait? Az úgynevezett magyar Liszt-kultusz ezzel szemben, … pihent Liszt babérain. Liszt harcolt a magyar zenéért és fegyvert adott kezünkbe. A magyar liszt-kultusz azonban Liszt fegyverét ünnepi zászlóvá változtatta. Csak azt fogadta el Liszttől, ami a nemzeti hiúságnak hízelgett. Kényelmesen végleges eredménynek hazudta Liszt kezdeményezését és legfeljebb azt a felületes magyarkodást ápolta, melyből maga Liszt, küzdelmes művészete során, egy mélyebb, komolyabb magyarság felé törekedett. Egyszóval letagadta azokat a nagy problémákat, melyek Liszt művészlelkét gyötörték és egyre újabb és vakmerőbb küzdelmekre tüzelték!

Valóban, veszett ügye lenne Liszt magyarságának, ha csak olyan örökösei lennének nálunk, mint hivatalos Liszt-kultuszunk képviselői. Mert ne feledjük, Liszt forradalmi újító, nyugtalan kísérletező, csupa-fantázia művész volt, aki nagyobb a problémák felvetésében, mint azok megoldásában. Valódi kezdeményező-zseni volt, akinek legértékesebb hagyatékai azok a problémák voltak, melyeket műalkotásaiban az utókorra hagyott. De éppen ezért annak a nemzetnek lesz legtöbb joga hozzá, amelyik ezeket a problémákat legteljesebben oldja meg. Liszt internacionális szelleme a világon mindenfelé termékeny magvakat szórt el. Ahol ezekből a magvakból a legdúsabb zenei vegetáció fejlődik: az a föld ad hazát a hazátlan Liszt Ferencnek. Amíg tehát Liszt küzdelme nem talál méltó folytatásra és diadalra hazánkban, addig hiába bizonyítgatjuk Liszt magyarságát. … 
 

De vajon csakugyan nincsenek nálunk méltó folytatói, sőt diadalra vivői Liszt küzdelmének? Vannak bizony! Csak a hivatalos magyar Liszt-kultusz nem látta meg őket. Mert ők nem parádéztak, hanem küzdöttek, szembeszálltak a nemzeti önámításnak azokkal a hatalmaival, melyekkel egykor Lisztnek is szembe kellett szállnia. És ma már tisztán láthatjuk, hogy az ő küzdelmükben gazdagabban, teljesebben és gyökeresebben virul tovább Liszt öröksége, mint akár Strauss, akár Debussy, Muszorgszkij, Grieg vagy Busoni népének művészetében!
 

— Kik ezek az igazi örökösök? Nem nehéz felismernünk őket, ha legalább dióhéjban megmutatjuk, hogy tulajdonképpen mit is kezdeményezett, min munkálkodott, hol hagyta abba munkáját, milyen kérdések megoldását hagyta ránk örökségbe Liszt Ferenc.      

                                                                                

A «hazátlan» Liszt a művészi «haza» fogalmát, … Párizsban ismerte meg. Itt zokogta el a nagyvilágnak Chopin zongorája csodálatosan eredeti melódiákban, harmóniákban, ritmusokban egy hajdan dicső s most letiport nép bánatát. Ezekből a hangokból érezte meg először Liszt, hogy mit jelenthet egy nép a zeneköltőnek. Ezt a ráeszmélést követte egy másik: Liszt felfedezte, hogy néki is van ilyen népe, hazája, mikor a pesti árvízkatasztrófa hírét vette, mely pusztulásról, nyomorúságról szólt, a szenvedő, elhagyott magyar népről. Ekkor írta Liszt híres levelét hazája legelhagyottabb pusztaságairól, melyeket be-akart járni, hogy ott megismerje népét és megfürdesse lelkét a néplélek kristály-tiszta patakjában. …

Mi teljesedett be Lisztnek ebből az első magyar álmából és mi maradt belőle az utókorra? — Tudjuk, Liszt nem juthatott el a magyar pusztaságokig, nem ismerhette meg a föld népét. Megállította őt a magyar városokban zengő hegedű és cimbalom, mely olyan mámorosan-andalítóan dalolt a délibábos magyar pusztákról, hogy a sírva-vigadó magyarnak eszébe sem jutott felkelni a boros asztaltól és megnézni, hogy valóban csak az van-e a magyar pusztaságokban, amiről a cigány muzsikál. Ez az ország romantikus ábrándok, illúziók zenéjével fogadta az ifjú Lisztet, akit szintén a magyarságról szőtt romantika vezérelt vissza hazájába.

 De ez a fiatal Liszt a művelt Nyugatról jött — és oda is tért vissza, hogy meghódítsa a világot zongorajátékával, melyben a legnagyobb zenei tradíciók zeneirodalma támadt zengő életre. Mennél jobban elmerült Liszt a nagy nyugati műveltségben, annál jobban érezte, mint zsugorodnak össze annak óriás távlatában az ő táncoló-bokázó magyar hősei. Es látta, mint küzd ez a nyugati műveltség hatalmas tradíciók talpazatán nagy, új, emberiséget megváltó eszmékért. És látta, mint emelkedik ki ebből az eszmék forradalmában forrongó európai kultúrából egy szellemóriásnak, Wagnernek alakja, látta, mint öleli fel és viszi győzelemre a század küzdelmeit ez a szellemóriás a német zenekultúrának jegyében. Most érezte csak igazán a világjáró Liszt: mit jelent az, ha a művész egy nagy nemzeti kultúra gyermeke-örököse. Chopinben felfedezte a «hazát,» most Wagnerben felfedezte a nemzetet, azt a «nemzeti kultúrát,» mely leghatalmasabb építője az egyetemes emberi szellem templomának.

Lisztet nem várta a bayreuthi Festspielhaus. De várta egy frissen felszabaduló nép, a negyvennyolcbeli magyarság, mely, íme, éppen most készült «nemzetté» épülni. Nem teremthetne-e ebből a magyarságból ugyanolyan átfogó európai színvonalú zenekultúrát, mint a németeké? Nem teremthetne-e olyan magyar zenét, mely a maga nyelvén, maga lelkén keresztül ki tudná fejezni az emberi élet legmélyebb problémáit? Ez a nagy magyar nemzeti zenekultúra volt Liszt második nagy álma. Vajon mi valósult meg belőle és mi maradt belőle az utókorra?

Az ifjú Liszt nem jutott tovább a verbunkosok illúzió világánál, nem ismerhette meg magának a magyar föld népének dalát. De nem ismerte ezt a dalt már maga a «nemzet» sem, mely nálunk elszakadt a puszták népétől és elszakadása a szabadságharc tragikus kimenetele után egyre mélyebb lett. Eljuthatott-e ilyen körülmények között a férfi Liszt a «nemzeti kultúra» nagy beteljesüléséhez? Hiszen ilyen kultúrához csak a népen keresztül vezet út! A nemzet csak a népen keresztül találhatja meg saját hangját, saját zenei anyanyelvét!

Csodáljuk-e, hogy Liszt kulturális álma ezzel a sírva-vigadó, nótázó, cigányos magyarsággal nem érkezhetett el a beteljesülés révébe? Inkább Liszt bátorságát kell csodálnunk mellyel vállalkozott a nagy feladatra. Mondanunk sem kell, mennél magasabbra tűzte ki Liszt a nemzeti zenekultúra eszményét, annál elégtelenebb, szegényesebb eszköznek érezte a sírva-vigadás, a magyar úri muzsika, a verbunkos-csárdás cigányzenei szótárát. Ami hiányzott, azt idegenből kellett pótolnia. Ez még nem lett volna baj: csakhogy a délibábos magyarság gyenge volt magába foglalni, asszimilálni azt az óriás kultúrát, melyet Liszt Palestrinától Wagnerig magába ölelt! Így azután a Szent Erzsébet- legendából, az Esztergomi miséből, Koronázási miséből nem lehetett magyar Tannhäuser, magyar Lohengrin vagy Parsifal.

A romantikus magyar álom verbunkos magyarjairól kiderült, hogy nem alkalmasak «fausti» küzdelmekre. A róluk ábrándozó, hanyatló nemzet meg sem értette Liszt nagy reformtörekvéseit. A délibábos fiatalkori rapszódiákat elfogadta, de már visszautasította a merész, nagy reformműveket. Liszt egyre magányosabban érezte magát hazájában. Es ha csodáltuk bátorságát, mellyel a magyar nemzeti zene problémáját felvetette, csodálnunk kell erkölcsi erejét, mellyel most a problémát revízió alá vette. Mi volt az a mámor, melyet a magyarságtól kapott? Valóban a magyarságtól kapta-e vagy inkább attól a keleti néptől, a cigánytól, mely a magyar urak fülébe muzsikált? Hiszen a magyar nem is akar maga muzsikálni! Ami dalában hódító és hódító mámor, exotikum, illúzió, az elsősorban a cigány cifrázó-vibráló hegedűjét dicséri! Liszt csak az igazságot kereste, mikor a cigányokról írott híres könyvében letépte a mulatozó magyar urak homlokáról a babért, hogy azzal a fáraók népének bozontos fürtjeit ékesítse!

Az öregedő Lisztnek, a cigányzene már nem jelentette a sarkantyú-pengetős magyarság hazafias illúzióit. De jelentett egy újabb álmot: egy vad és pogány, barbár őserőtől duzzadó keleti világ üzent benne, tele primitív, újszerű, elhasználatlan és ezért a nyugati zenekultúrát hatalmasan felfrissítő energiákkal, úgy ahogy azt Liszt utolsó nagy «cigányos» — de merev, makacs, barbár, kalapáló ritmusaiban legkevésbé sem «úri cigányos» — kompozíciója, az alig ismert «Csárdás obstinée» revelálja. Ez az Ázsiát, «Kelet népét» idéző álom bizonyára nem volt sem «hazafias» sem «nemzeti.» És, a magyar társadalomnak eszébe sem jutott, hogy azért hátha mégis közünk lehet ehhez az Ázsiához —Kelethez nekünk is, akik Ázsiából jöttünk, akik szintén «Kelet népe» vagyunk. A magyar társadalom csak azt látta, hogy Liszt megtagadta a cigányokról írt könyvében a «magyarságot.» Pedig Liszt csak a sírva-vigadó magyar urakat szállította le a magas lóról. De ennyi elég volt, hogy a nemzet «Feszítsd meg»-et kiáltson a nagy zeneköltőre, akit még haló porában is odaajándékoztak a németeknek.

Az elkeseredett és elkeserítő támadások után senki sem csodálkozhatott volna, ha Liszt Ferenc végleg elfordul a magyarságtól. Liszt, azonban nem ezt cselekedte: elindult egy újabb felfedező útra, az utolsóra, megkeresni a nagy zenei magyarságot, nép és nemzet segítsége nélkül, egyedül a magányos egyéniség önmagából merítő hatalmával. Már Liszt legőszintébb híve és megértője, Mosonyi is felvetette a gondolatot: nem lenne-e okosabb félretenni a verbunkosok, csárdások, nóták szegényes zenei szótárát és helyette egyenesen «kitalálni» egy magyar zenei nyelvet. De a legnagyobb zseni is legfeljebb újjáteremthet egy nyelvet, melyet csak nagy emberi közösségek évszázados, évezredes munkája alkothat. Az öregedő Liszt mégis vállalkozott erre az emberfeletti kísérletre. Megírta utolsó magyar vonatkozású műveit, a páratlanul merész és forradalmi «Magyar portrékat» és a «Sunt lacrimae ferum»-ot. Utolsó magyar álmát álmodta meg bennük, mely mintha azt hirdetné: meg kell keresnünk, ha törik, ha szakad zenei magyarságunkat, akkor is, ha senki sem jön velünk, ha egyedül kell érte elindulnunk töretlen úton az ismeretlen sötétségbe.

Liszt Ferencnek ez az utolsó üzenete már el sem jutott a nemzethez. «A magyar portrék» muzsikája máig is kiadatlanul hever a weimári archívumban. Liszt művészetének nagy problémái felett hamar napirendre tért a magyar élet. Azután már csak egy volt a probléma: hogyan feledtessük el a «cigány-könyv» kínos afférját és hogyan sütkérezzünk Liszt egyre növekvő dicsőségében. 

                                                                                 

Már-már úgy látszott, hogy örökre leáldozott a magyar zene első hőskorának napja, mikor váratlan új magyar zenék hangja csendül fel. Két hang szólalt meg bennük. Az egyik «Kossuthról» énekelt «szimfóniát,» feltámasztva benne a régi büszke illúziók szellemhadát, de nem azért, hogy elringassa magát velük, hanem azért, hogy új harcot hirdessen, hogy felrázza a nemzetet. A másik egy «Nyári est»-ről dalolt, mely mély és szenvedélyes vágyak szárnyán indítja el a lelket azokba a bizonyos messzi magyar pusztaságokba és ez a vágy nem romantikus ábrándokért, hanem egy nagy és teljes élet gyönyörű beteljesedéséért kiáltott. És az a két ifjú zenész-zseni, aki ezt a hősi harci riadót, ezt a hatalmas vágymuzsikát felcsendítette, nem is állt meg a cigány-hegedűtől, cimbalomtól hangos magyar korcsmánál, melynek boros asztalainál egy népétől elszakadt társadalom zenei honvágya dalolt. Ők ketten megértették ennek a honvágynak mélyebb parancsát: elindultak, ahogy egykor Liszt tervezte, batyuval vállukon és megkeresték a «messze magyar pusztaságon» a magyar népet, a magyar nép dalát.

Mérhetetlen kincset fedeztek fel. Zenét, melynek az élet minden mozzanatára, legnagyobb problémáira volt szava; mert ez a muzsika nem egy társadalmi rétegnek boros asztal melletti sírva-vigadását tükrözte, hanem a népnek évszázadokat átfogó teljes életét. És a két ifjú lángész — ahogyan egykor Liszt álmodta — «megfürdette lelkét a néplélek kristálytiszta patakjában». És, beteljesíthette Liszt második nagy álmát is: megteremtette azt a zenei magyarságot, mely szervesen be tudja fogadni és magába tudja olvasztani a nagy nyugati műveltséget. Csodálatos kórusok csendültek fel, «Budavári Te Deum», melyekben Liszt kulturális álma gregorián énekről, Palestrináról, új nagy vallásos művészetről: magyar valóságra vált. Zongorakoncertek hangzottak fel, melyekben megtalálta új magyar értelmét mindaz, amit Liszt képzelete a Bachi polifóniából idézett. És Liszt «Faust»-i küzdelme, az ideálizmus harca a torzzal, a mefisztói tagadással, itt a magyar léleknek egyenesen az ázsiai őshazára utaló mítoszává változott: a jó és rossz, az ideális és groteszk, a tündér!, és démoni elemek küzdelme olyan ősi zenei víziókban elevenedett meg, melyekhez hasonlót csak az őshaza primitív képzőművészeti remekeiben találhatunk. A Liszt-féle «Csárdás obstinée»-nek «Kelet népéről» szőtt álma «Allegro barbaro»-ká teljesedett ki. És ahogy Liszt nem állt meg a magyar határnál, hanem román cigányoktól lesett el román rapszódiát, úgy ez az új magyar géniusz is rázendített román táncokra, a szomszéd népek dalaira, megmutatva, hogy a magyarság nemcsak a művelt Nyugat védbástyája, hanem a műveletlen Kelet világítótornya is tud lenni. És ez az új magyar géniusz elénekelte a Magyar Zsoltárt, mely mintegy szimbóluma a legnagyobb kultúrákat magába olvasztó és a merészen önmagából merítő magányos egyéni: ég tüzében újjáteremtő nagy magyar nemzeti zenekultúrának.

Ebben az új magyar zenében magyar igazolást nyert tehát Liszt minden álma. Új, mélyebb igazolást nyert még az ifjú Liszt, bokázó, délibábos magyarsága is. Mert ezeket a büszke illúziókat, ezeket a cifra táncos ábrándokat is csak, azóta értjük igazán, mióta az új magyar zenegéniusz elvezetett bennünket paraszti bölcsőjükhöz. Mióta megjelent a magyar operaszínpadon — az egész magyar életnek, a tragikus valóságnak óriás perspektívájában — maga az álmok álmodója, a fényről, dicsőségről regélő szegény parasztember: Háry János, — így az új magyar zenei géniusz, mely Liszt örökébe lépett; igazolta Liszt magyar elődeit is. Mert megmutatta a Biharik, Lavották verbunkjai mögött, a félbe-maradt régi magyar szárnypróbálgatások mögött a magyar nép óriás dalát.

Azt az ősi, eredeti nagy magyar zeneiséget, mely méltó a nagy nyugati népek zeneiségéhez, mely ezért méltán várta, hogy eljöjjön romantikus álmodója, Liszt Ferenc — és eljöjjön két klasszikus beteljesítője: Bartók Béla és Kodály Zoltán.

TÓTH ALADÁR

A ZENE, 1938.január 1. (XIX. Évfolyam, 6. szám)
 

870   Búbánat 2017-10-25 19:02:29

„LISZTOMÁNIA A KASTÉLYBAN”

/Szekáry Zsuzsanna, Magyar Idők, 2017. október 25./

Idén új programok és kezdeményezések színesítették a XVI. Liszt-fesztivált, amely nemcsak Liszt műveihez kapcsolódó koncertekkel, hanem egy róla szóló időszaki kiállítással, külföldi vendégművészekkel, a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató felfedezettjeivel és egy különösen szórakoztató előadással várta a zenerajongókat. A zongora-virtuóz zeneszerző rajongójaként biztos voltam benne, hogy október 20. és 22. között ellátogatok a gödöllői Grassalkovich-kastélyba.

Lisztománia így jellemezte Heinrich Heine Liszt Ferenc berlini koncert­jeit, ahol szinte szó szerint megőrültek érte az emberek, az új hangszerkezelési technikája és szuggesztív megjelenése ­miatt valóságos tömeghisztéria alakult ki a koncertjein. Nem egészen ezt, de lélekben valami hasonlót tapasztalhattunk a gödöllői zenefesztiválon is, ahol nagy zeneszerzőnk emlékét is megidézték.

A kastélyban közösen koncertezett Ivo Haag és Soós Adrienn, Kaneko Mijüdzsi Attila japán-magyar zongorista és a Gödöllői Szimfonikus Zenekar, Jandó Jenő zongoraestjén pedig Szilasi Dávid működött közre, de felléptek a Virtuózok komolyzenei tehetségkutatóból ismert ifjú művészek is.

Noha csodálatos és világszínvonalú művészek előadásait hallhattam, mégis Horváth Attila alkotmányjogász Grassalkovichtól Széchenyiig a zene tükrében nevű szalonja hatott rám a legjobban. A humoros szalonbeszélgetés fő témája a magyar arisztokrácia és a zene kapcsolata volt, végigkövetve Liszt életpályáját is. Az eseményen a XIX. századi arisztokrácia és polgárság szalon­jait szerették volna rekonstruál­ni, ahol a művészek voltak a fő „látványosságok”.

A Szilasi Alex zongoraművész közreműködésével zajló esten a közönség a régi szalonok hangulatát tapasztalhatta meg, ahol mindennaposnak számítottak a zenei játékok. Ezeken egy bizonyos zeneszerző darabját, egy másik kor stílusában, más előadó előadásmódjában játszották el. Ezt Szilasi Alex is felelevenítette, és a közönség kérésének is eleget tett, amikor egy Zorán-dalt játszott el barokk stílusban, mazurkadallamokkal megspékelve.

A szalonestet az tette kivételesen szórakoztatóvá, hogy Szilasi hatalmas szeretettel és átéléssel szemléltette Liszt és kortársainak zongorajátékát, s rengeteg új információt is megtudhattunk az egyik leghíresebb magyarról. Mert bizony magyar volt, hiá­ba szeretné őt több nemzet is kisajátítani magának, Liszt mindig is büszkén vallotta magyarságát. Ráadásul az elsők között koncertezett szólózongorával, ami egyáltalán nem volt szokványos, mégis képes volt megtölteni a milánói Scalát. A zeneszerző azt a romantikus XIX. századi eszményt hirdette, hogy a művészek egyenlők a hatalmasságokkal, hiszen a pénz elvész, de a művészeti alkotások megmaradnak az örökkévalóságnak, ezért egyenrangú félként tárgyalt az uralkodókkal is.

Liszt Ferenc öröksége világszerte él, amit mi kötelesek vagyunk gondozni, hiszen magyarságtudatát büszkén vállalva, a magyar kultúrát ápolva maradandó nyomot hagyott a világban.

 

869   Búbánat 2017-10-24 12:28:57

Bartók Rádióban ma este

19.35 – kb. 22.00 A Magyar Állami Énekkar hangversenye


Kapcsoljuk a Pécsi Bazilikát Ünnepi hangverseny a Kodály Év alkalmából

 Km. a Pécsi Kodály Zoltán Gimnázium Énekkara,

a Pécsi Bazilika Mozart Kórusa (művészeti vezető: Szamosi Szabolcs),

a Szent Efrém Férfikar (művészeti vezető: Bubnó Tamás) és

Virágh András Gábor – orgona

1. Virágh András Gábor: Orgonaszvit (2002)

2. Liszt Ferenc: Angelus - imádság az őrangyalokhoz

3. Kodály Zoltán: Missa Brevis

A Missa brevis bámulatos közvetlenséggel reflektál a liturgikus zene évszázados tradícióira, miközben minden pillanata a Kodály-stílus esszenciáját hordozza. A darab Angliában és az Egyesült Államokban is nagy sikert aratott. Egy washingtoni koncert után írta a kritika: „Bizonyos részekben Kodály mint Liszt Ferenc hagyományainak folytatója tűnik fel. Olyan harmóniák hangzanak fel, amelyek a nagy romantikus stílust a legmerészebb disszonanciákkal egyesítik. Bár a mise rövid méretű, mégis számtalan bizonyítékát nyújtja a frissen hangzó melódiák adományának. „

(Forrás: RTV Újság)
 

868   Ardelao 2017-10-24 00:07:54

ÁLLÍTSUNK EMLÉKMŰVET LISZT FERENCNEK!

Nemrég volt Liszt Ferenc születésnapja. Ismét elhangzottak a hódoló beszédek, s ismét körülövezték a babérkoszorúk a nagy művész és a nagy magyar emléktábláját.

A kegyeletes ünnepség szerény helyen, szerény keretek között és szerény emléktáblánál történt.

Önkénytelenül az a gondolatunk támadt, hogy ez a szerénység milyen szépen példázza a legalázatosabb lelkű művész szerénységét. De nem tudtuk a gondolat továbbfolyását megakadályozni. Gondolatunkban végigvillant Liszt élete, nem a virtuózé, hanem az emberbaráté, a szeretet apostoláé, a hazáért rajongóé. Azé a Liszté, aki előtt nem volt olyan nemes cél, amiért a legnagyobb áldozatokat ne hozta volna. Amerre megfordult, az emberek nemcsak gazdagabbak lettek ideálokban, hanem intézmények létesültek és kivirultak, szegények és szerencsétlenek sorsa fordult jobbra. Liszt nem gyűjtött vagyont. Amit a megélhetéshez szükséges anyagiakon felül keresett, jótékony és más nemes célra fordította. Jótékonysága mérvét mutatja, hogy pl. Berlinben, tíz-heti ott-tartózkodása alatt 21 hangverseny közül kilencet adott jótékony célra. Vakok intézetei, nőegyletek, kisdedóvók és egyéb iskolák, dalárdák, templomok — hogy csak egypárat említsünk — egyaránt részesültek az ő fejedelmi ajándékaiban. Nyugdíjegyesületet állít fel zenészek számára, minden hozzáforduló szegény zenészt támogat és talán minden nagyobb városban létesít valamilyen kegyes alapítványt.

Mi magyarok is bőségesen részesültünk Liszt adományaiban. A nemzet soha nem felejtheti el, amit az 1838,-i pesti árvízkatasztrófa károsultjaiért tett.

Mit is írt a «Honművész»: «Alig hallá meg Pestbudai szerencsétlen 1838-ik katasztrófát, Bécsben terem és első hangversenyének nem csekély jövedelmét szerencsétlen honfitársaik részökre áldozá; alig lépett egy év múlva hazája földjére, Pozsonyban már jótékonycélra fordítja művészetének jutalmait; alig érkezik végre Pestre, a haza szívébe, nemes irányú intézetek (a hangász-egyesület és magyar színház) javára ad hangversenyeket és mindenütt és mindenben kimutatja szép lelkét és hazafias érzelmeit.»

Ezekre gondolva kissé szégyeltük magunkat, érezve, hogy mással tartozunk a mi Liszt Ferencünknek. A szerénység már bántó lett.

Azután újra tudatunk felszínére tódultak Liszt életének momentumai. 1845 augusztus 12-ére gondoltunk. Ekkor hullott le a lepel Beethoven bonni emlékművéről. Liszt átszellemülten nézte Beethoven bronz arcát. Mire gondolhatott? Bizonyára nem arra, hogy a gyűjtés csak igen keveset eredményezett, s az emlékművet legnagyobbrészt az ő koncertjei jövedelméből állították. Inkább arra az ideálra, arra a gyönyörű világra, amelyet az isteni mester műveiben megalkotott, amelyhez elérkezni örök célja az emberiségnek, s amelyért annyi hálával tartozunk.

A kép eltűnt. . . Ráeszméltünk arra, hogy ott állunk az Andrássy-út és Vörösmarty-utca sarkán — Liszt emléktáblájánál. Hihetetlen! Ez a mi hódolatunk és hálánk annak a Liszt Ferencnek, akit annyira a magunkénak vallunk? Ezt létesítettük csak mi magyarok, a magyar szerencsétleneket felkaroló, a magyar zenekultúrát megalapozó Liszt Ferenc emlékezetére? Az emléktáblának ott kegyeletes helye van, de az nem mentesít minket Liszt méltó emlékművének felállítása alól, amely kifejezze az egész nemzet osztatlan szeretetét, hódolatát és háláját. Már rég állnia kellene, de sajnos az emlékművek felállításánál nem tartjuk be a sorrendet. A közéleti kiválóságok soronkívülisége még szoborformájukban is érvényben van.

Állítsuk fel mihamarább Liszt Ferenc emlékművét. Ne maradjon hazájában nélküle az, aki Beethoven emlékművéért annyi áldozatot hozott.

Liszt emlékművének megteremtése már régóta időszerű. Ma azonban a kérdésnek különös aktualitása is van. Liszt egész élete az eszmék, az igazság keresése. Ezt fejezi ki azzal a mondattal is, amit egy vendégkönyvbe írt egy alkalommal: jövök a kétségből s megyek az igazság felé. A nemzet is most elindult ezen az úton.

Ezért Liszt emlékműve nemcsak a nagy magyarnak, a zeneművészet nagy reformátorának és a szeretet nagy megtestesítőjének szólna, hanem általa szimbólumot kapna a magyar út, mely a kétségből az igazsághoz vezet.

Dr. Horusitzky Zoltán

A ZENE, 1938. november 15.(XX. Évfolyam, 3 szám)

867   Búbánat 2017-10-23 11:18:07

Bartók Rádió mai adása:

13.47 -15.00:

Cziffra György Liszt zongoraversenyeit játssza 

1. Esz-dúr zongoraverseny (Torinói Rádió és Televízió Zenekara, vezényel Fulvio Vernizzi – Torinói Rádió Auditóriuma, 1958. március 18.)

2. A-dúr zongoraverseny (Milánói Rádió és Televízió Zenekara, vezényel Bernhard Col – Milánói Rádió Auditóriuma, 1959. március 6.)

3. Magyar fantázia (Milánói Rádió és Televízió Zenekara, vezényel Bernhard Col – Milánói Rádió Auditóriuma, 1959. március 6.

4. Haláltánc (Velencei Fenice Színház Zenekara, vezényel Umberto Cattini - Velencei Fenice Színház, 1960. március 6.

866   smaragd • előzmény865 2017-10-23 11:07:47

....és nem lehet eleget olvasni...nekem kényelmes és kellemes volt tegnap az évforduló kapcsán már ismert és új részeket készen, gyűjtve itt megtalálni, egyúttal a választékos, szép magyar nyelvben is gyönyörködni.

865   Búbánat 2017-10-23 10:49:43

Lisztről nem lehet eleget írni! A magam részéről folyamatosan a napirenden tartom a nagy magyar zeneművészünkre való emlékezést -idézni alakját,  évfordulóktól függetlenül és úgyis mint a Liszt Ferenc Társaság és a Liszt Ferenc nevét viselő kórus tagja, aki szívén viseli és a maga módján ápolja a géniusz emlékét.

864   Ardelao • előzmény863 2017-10-23 09:32:26

:-)

863   smaragd 2017-10-23 07:21:38

Köszönöm fórumtársaim szándékát és fáradozását, a sokszínű szemelvény-gyűjteményt, amelyet Liszt Ferenc születésnapi évfordulója alkalmából állítottak össze.

862   Búbánat 2017-10-23 00:11:23

Haza kell hozni Liszt Ferenc hamvait

A  nemzeti  becsület nem tűrheti tovább, hogy  egy  idegen  nemzet bitorolja  földi maradványait. Sok mulasztást kell Liszt Ferenccel szemben helyrehozni.

— Saját tudósítónktól. —

8 Órai Ujság, 1925. március

Zeneművészeti főiskolánk közeli  ötvenéves  jubileuma  megint  felszínre  vetette   a magyar  közvéleményben  Liszt  Ferenc  nevét  azzal  kapcsolatban,  hogy   halhatatlan mesterünk  hamvai  ide  s  tova  negyven  esztendeje  idegen  földben  nyugszanak.  Erről a  szomorú  tényről  mi  magyarok  már  sokat  beszéltünk,  de  csak  beszéltünk,  amire mindjárt  idebiggyeszthetném   az   ismert mondást,  hogy  sok  beszédnek  sok  az  alja, vagy  mint  a  német  mondja: viel   Wörte, wenig   Sinn.  Ehhez  mi  derekasan  értünk. Sokat  beszélni,  keveset  tenni.  Liszt  Ferencről  is  sokat  beszéltünk  már  széles  e  hazában,  de  azon  túl,  hogy  1911 -ben,  születésének  századik  évfordulóját  egy  három napig tartó  koncert dáridóval megünnepeltük, semmit  sem  tettünk  érte… Mindjárt  elmondom, mi  mindent  nem  tettünk  érte.

Ebből  ki fog  világlani,   milyen  hálátlanok  tudunk  mi  lenni  nagyjaink  iránt,  még akkor is,  ha  Liszt  Ferencről van  szó,  erről a  tündöklő  szellemű  magyarról,  aki  megnyitotta  kapuinkat  a  nyugati  kultúra  számára   és   európai    kultúrmagasságokba emelt  bennünket.  Éppen elegendő,  hogy  e csekélyke  szolgálataiért  leboruljunk  előtte és  őt  folyton   példaadó  emlékezetünkben tartsuk.  De  mi  nagyon  keveset  emlékezünk Liszt  Ferencre,  mert  ha  többet   emlékeznénk  reá, ha  nem  volnánk,  mondjuk  csak ki  nyíltan,   háládatlanok,  a   messze  bayreuthi  temetőből   már  régen   hazahoztuk volna  azt  a  gyönyörű  szarkofágot,  mely az  ő  porait   őrzi  az  idők   végtelenségéig. De nem  hoztuk  haza.  Negyven  év óta  még máig  sem  tettük  ezt.  Hazahoztuk  Rákóczi Ferencet,  hazahoztuk  Zichy  Mihályt,  hazahoztuk  Munkácsyt,  hogy  itthon,  az  édes anyaföldben  várják  meg  a  magyar  föltámadást, de

nem  hoztuk  haza  a  magyar  szellem nem  kisebb  héroszát,  Liszt  Ferencet, ezt  a  magyar  világcsodát,  aki  külön Pantheont  érdemelt  volna tőlünk,

hogy évente  zarándokoljunk  annak  köszöbéhez.  Nem.  Egykedvűen,  tétlenül  engedjük,  hogy  egy  idegen  nemzet  lassanként  és céltudatosan  a  magáénak  sikkassza  el  őt, telekiabálja  a  világ  fülét,  hogy  Liszt  nem is  volt  magyar,  hanem  német,  tehát  német földön  a  helye.  Igazi  magyar vétek,  igazi magyar  könnyelműség,  hogy  ez  ellen  évtizedek  óta  semmit  sem  tettünk  és ma  sem teszünk.  Pedig, íme, itt volna  egy  újabb nagy  és  jelentős  alkalom  erre, értem  ezalatt,  mint  már  mondám,  Zeneakadémiánk  felállításának   ötvenesztendős  évfordulója, azon  nagyszerűvé,   mi   több világhírűvé fejlődött   főiskolánké,  melynek   szerény alapjait  Pesten,  a  Hal-téren,   éppen  Liszt Ferenc  rakta  le,  anno  1875-ben.  Nagyban készülünk  Zeneakadémiánk  jubileumára, de hivatalos  helyről  sehonnan  sem  érkezik még  csak  egy  picinyke  híre sem annak, hogy  e  nemzetnek  Liszt Ferenc  hamvait e  magasztos   jubileummal   kapcsolatosan haza  kellene  hoznia.
Kell-e  ennek  horderejére,  kulturális  jelentőségére  ezúttal külön   rámutatnunk. Avagy  ha  nem  hozzuk  haza  Liszt  Ferenc hamvait  ma  sem,  holnap   sem, sohasem, miért  nem  hagytuk   idegenben  Rákóczink, Zichy Mihályunk,  Munkácsink  porait  is?  Ha  e  magyar  szenteket  megbecsültük  halálukban,  ha  azt ami bennük földi megmaradt,  kegyelettel  átadtuk  a   dicsőséges  és drága  magyar  földnek,  miért  teszünk  kivételt Liszt Ferenccel,  minden  idők  leg
nagyobb  magyar  zeneművészével,  aki  az emberiség  számára  épp  oly halhatatlant alkotott  a Krisztus-oratóriumával, mint Munkácsy a  Krisztus-képével.
Jó lesz végre  a  Liszt-kérdés  e  részével komolyan  foglalkozni.  Liszt  Ferenc  hamvainak  magyar  földben  a  helye.   A  nemzeti  becsület  nem  tűrheti  tovább,  hogy  egy idegen  nemzet  bitorolja földi maradványait azon  címen,  hogy  életének  javarészét  külföldön  töltötte,  nevezetesen   német  földön és  hogy  itt  alkotásaival  a  német  kultúrát szolgálta. Lelkiismeretlen, üres, tarthatatlan, erőszakos  ráfogás  ez, melynek,  főleg a múltban nem merülve el   mélyebben a dolgokba,  szerettek nálunk  is  sokan  hitelt adni,  később  aztán  egyáltalán  nem  törődve Liszt  Ferenccel.
A  német agyafúrtság  azt  spekulálta  ki, mint  tette ezt  Bruno Schrader Lisztről  írott könyvében, hogy  Liszt Ferenc  alkotásai  a német  szellem  produktumai […] Milyen dolog ilyet  mondani és  emellett  egy  egész  kötetben  szívósan  kardoskodni!  Kérdem  ezzel szemben  vajon  Munkácsy  és  Zichy  nem magyar tárgyú  képei  milyen  nemzet  produktumai?  A Krisztus  Pilátus  előtt,  a  Milton,  a  Zálogházban  vagy  Zichytől  a  Rombolás  géniuszának  diadala,  a  Korunk  hőse-ciklus, az  Emberi tehetetlenség, a  Don Juan-képek, a  Démon-sorozat?  Zichy és Munkácsy épp  úgy  festettek  idegen  tárgyú képeket,  mint  magyar   tárgyúakat,   Liszt Ferenc  épp  úgy  írt  idegen  tárgyú  zenekölteményeket, mint  magyar  tárgyúakat,  emlékezzünk  csak  a  Szent Erzsébet legendájára, de  úgy Zichy,  mint  Munkácsy  mint  Liszt Ferenc,  magyar  művészek, alkotásaik  a magyar  géniusz  sugallatai.  Ezt  ne  feledjük mi  se,  ezt  ne  feledjék  a  németek  se.

Liszt Ferencet nem lehet elsikkasztani egy  idegen  nemzet  javára, mert  ekkor  ez  az  idegen  nemzet  a  magyar géniuszt  sikkasztaná  el,  ami  pedig  lehetetlen.  Nemde!
Liszt  Ferenc  magyar  művész   volt   és hazájának.  Magyarországnak,  meg  kell  becsülnie  önmagát  azzal,  hogy  hamvait  haza hozza.  Azok akik  német zeneszerzőnek szeretik kikiáltani  őt,  azzal  is  érvelnek, hogy  a  német-osztrák  határszéli  Raidingban  született, ma  Doborjánban,  hogy szülei  sült  németek  voltak  és  így  tovább. Mintha  bizony 1811-ben  az  ország fővárosa   Ofen-Pest nem  lett   volna  német, sajnos,  nagyon  is  az  volt,  alig akadt  néhány  pesti  polgár  ez  időben,  aki  magyarul  tudott volna,  a  köznépben  a  német, legfeljebb a  latin  járta,  magvar  szó  csak  a Tiszántúlról  jött ember szájáról  hangzott Pest város  utcáin. Magyar iskoláknak  az országban  ezen  időben  még   híre-hamva sem  volt ami  ez  időben  Magyarországon nevelődött,  az  németül  vagy  latinul  nevelődött.  Lisztnek is  ez  volt  a  sorsa.  De Liszt  Ferencet,amikor a  világot  megpillantotta  és  bölcsőjébe  fektették,  a  magyar Géniusz  csókolta  homlokon  és  belőle  később  a  magyar  Géniusz  sugallta  az  emberiség  közkincsévé  lett alkotásait.

Sok  mulasztásunkat kell  Liszt   Ferenccel  szemben  helyrehoznunk.
Rá  akarok  ez  alkalommal  mutatni   egy másik fontos  mulasztásunkra,  mely  nagy vesztesége a  magyar kultúrának.
Liszt  tudvalevőleg  nagy  író  is  volt.  Irodalmi  művei  a  világ  minden nyelvén  közkézen  forognak,  azt  bizonyítja  ez,   hogy Liszt  irodalmi  művei  nem  mindennapi  dolgok,  hanem  egy  nagy  szellem  megnyilatkozásai,  aki  irodalmi  munkáival  is  irányítója  volt  kora  egész  zeneesztétikai gondolkozásának.  A  szó  teljes  értelmében nemcsak  a  legműveltebb  muzsikusa  volt  korának,  hanem  a  legszellemesebb  is,  filozófus épp  úgy,  mint   esztétikus,   aki   írásaival szinte  bűvös  hatást   gyakorol   olvasójára, hogy  ez  nem  egykönnyen  szabadulhat  hatása  alól.  Kötetekre menő  levelezése, főleg  két  vastag  kötetnyi  levelezése  Wagner Richárddal,  felülmúlhatatlanul  szép,  vetekszik  a  világhírű   Goethe—Schiller levelezéssel.
Liszt  Ferenc irodalmi  munkái még ma sem  jelentek  meg  magyar  nyelven  és  ez  a magyar  kultúra  oly  szegénységét   jelenti, amire  nincs  semmi  mentség.
Kulturális viszonyainkat  szomorúan jellemzi,  hogy  vezető  zenei  köreink vagy vezető irodalmi vállalataink nem ajándékozták  még  meg  Magyarországot  Liszt  irodalmi  műveivel, melyeknek  a  magyar  remekírók   sorában volna helye.
De  ha  nem  tettük  mindmáig  Liszt  Ferenc irodalmi  műveit  szellemi  életünk  közkincsévé,  hogy  azok  egyes  el  nem  hervadható  szépségeit   az  iskolákban   tanítsák, hogy  eljövendő  nemzedékek   azokon  nevelődjenek  és  abból  tanuljanak  magasztosan  gondolkozni,  mondom,  ha  elkövettük Liszttel  szemben  mind  e  hibákat, betetőzi ezeket  egy  még  nagyobb  mulasztásunk vele  szemben,  nevezetesen az,  hogy  még máig sem írtuk meg életrajzát, a  19-ik  század  egész európai  történetében  a  legfényesebb  életek  egyikének históriáját, amely magyar dicsőség és  amelynek olvasása kellene,  hogy  minden  magyart  a  végsőkig lelkesítsen.
Ily  vétkes  mulasztásokkal  szemben  mit akarunk  mi,  szegény  magyarok,  az  európai  kultúrában?   Kultúrnemzet   vagyunk mi?  Elvesztettük a  cenki  sírboltot,  elvesztettük  Mátyás  királyunk  szülőházát,   elvesztettük  a Senki  szigetét,  elvesztettük  a kékegű  Adriát,  elvesztettük  Pozsony büszke várát,  elvesztettük  az  erdők   koszorúzta Kárpátok  gyönyörű  bérceit,  de  nem  veszthetjük   el  végtére  is  önmagunkat   azzal, hogy  megtagadjuk  édes  véreinket  és  ezek között  éppen  a  legnagyobbat, Liszt  Ferencet, aki  nekünk   dicsőséget, hírnevet, szellemi  gazdagodást hozott,   munkáival nemcsak  meghódítván  nemzetét, hanem annak  hírét terjesztette önmaga  által  az egész  világon.
Nem  tartozunk  neki  ezért  hálával?

Füredy  Gusztáv.

861   Ardelao 2017-10-22 22:41:46

APRÓSÁGOK LISZTRŐL 

„Liszt művészi fejlődésére nagy hatással volt Chopin és Paganini. A húszéves Chopin 1830-ban jelent meg Párizsban s hangversenyén saját újszerű darabjait adta elő: zenei költeményeket csodálatosan finom billentéssel, eredeti játékmodorban. Chopin hatására Liszt zongorajátéka új, meleg színekkel gazdagodott, technikailag,  hangzásbelileg  kifinomult.

1831-ben, ugyancsak Párizsban hallotta Paganinit, az ördöngösnek mondott hegedűst, s mint mindenkit, öt is csodálattal tölti el a hegedű utánozhatatlan virtuózának produkciója. Azonnal hozzáfog, hogy a zongorán megvalósítsa mindazt a bámulatos bravúrt, amit Paganinitől látott a hegedűn.

*

Gyakran ejtette bámulatba hallgatóit rendkívüli emlékezőtehetségével, csodálatos lapról olvasó készségével és rögtönzéseivel. Technikai tudása határtalan volt. A tizenöt-éves Joachim Józsefet – a később oly híres magyar hegedűművészt – egyszer úgy kísérte zongorán, hogy miközben Mendelssohn hegedűversenyét játszotta, mutató és középső ujja között égő szivarját tartotta.

*

Egy ízben, Toulouse-ban nagysikerű hangversenyének teljes jövedelmét az ottani munkásság anyagi helyzetének javítására ajánlotta fel. Elutazása előtt felkereste egy munkásküldöttség, hogy köszönetet mondjon nagylelkűségéért. Ugyanakkor egyikük elmondta, hogy mennyire szerették volna hallani csodálatos zongorajátékát, de nekik nem telik efféle költséges szórakozásra.

«Nahát, az volna csak szép, hogy engem ne halhassanak, ha szeretnék!» - mondta Liszt. – «Tudásom legjavát nyújtom majd önöknek, s nem kell, hogy a zubbonyuk miatt restellkedjenek.»

Az ünnepelt nagy művész elhalasztotta elutazását, hogy munkáshangversenyt adjon Toulouse-ban. Ez 1841-ben történt, amikor az ilyesmi ugyancsak nem volt még divatban.”

Péterffy Ida

„Kis történetek nagy zeneszerzőkről”

Móra Ferenc Könyvkiadó, 1959.

860   Búbánat 2017-10-22 21:58:48

A WEIMARI OROSZLÁN: LISZT ÉS TANÍTVÁNYAI

Szerző: Alan Walker 

MUZSIKA,  2003 november

Fejérvári Boldizsár fordítása

Liszt volt nemzedékének legnagyszerűbb zongoratanára. A tanítás zenészlétének középpontjában állt serdülőkorától, az 1820-as évektől kezdve élete legutolsó hónapjáig, 1886 júliusáig. Azt mondják, több mint négyszáz növendék ment át a kezén, és sokuk kimagasló eredményeket ért el. Gyakorlatilag Liszt teremtette meg a "mesterkurzus" fogalmát, amely mind a mai napig él. Hitt abban, hogy a fiatal művészeket zeneileg ösztönzi egymás társasága, a versengés légköre pedig megemeli a művészi színvonalat. Tanítványainak első generációjához tartozott Tausig, Klindworth, Bronsart és Bülow. Ám a második nemzedékben is találunk nagy hatású művészeket, amilyen például Moriz Rosenthal, Alexander Siloti, Emil Sauer, Eugène d'Albert és Arthur Friedheim; közülük egyesek még az 1940-es években is éltek. Lemezfelvételeik lenyűgöző bepillantást engednek a zongorajáték aranykorába, amely már mindörökre letűnt.

Milyen tanár volt Liszt? A témáról sok-sok írott feljegyzés maradt fenn, melyek nem kis része maguktól a tanítványoktól származik. Lisztet nem érdekelte a pedagógusszerep. Nem volt "metódusa", sem "szisztémája", ritkán szolgált technikai tanácsokkal tanítványai számára. Távol állt tőle a zongorajáték technikai folyamatainak elemzése. A hangszerrel kapcsolatos fizikai problémák érdekelték a legkevésbé a billentyűk ragyogó mesterét. Mivel az õ számára ilyenek már nem léteztek, nem is foglalkozott velük. "A piszkos fehérneműt mossák ki odahaza" - mondogatta azoknak a növendékeinek, akik még technikai segítséget igényeltek volna. Ennek megfelelően viszont azok a tanítványai sem tettek rá mély hatást, akik hivalkodtak technikai tudásukkal. "Érdekel is engem, hogy milyen gyorsan tudja lejátszani az oktávjait!" - dörrent rá egyik növendékére, aki épp Chopin Asz-dúr polonézének híres oktávmenetét játszotta. "Amit hallani akarok, a lengyel lovasság lovainak patkódobogása, amint erőt gyűjtenek, hogy legyőzzék az ellenséget."1 Az interpretáció érdekelte, nem a mechanikus kivitelezés. Tanítványai persze azzal, hogy megfigyelhették, hogyan játszik Liszt - a kéztartását, egyes szakaszok sajátos ujjrendjeit, pedálhasználatát - a lehető legjobb modellt kapták, és messze többet tanultak, mintha száraz, akadémikus előadást hallgattak volna minderről.

A weimari órákat rendszerint heti három alkalommal, hétfőn, szerdán és pénteken, délután fél négy és hat óra között tartották. A növendékek a Hofgärtnerei zeneszalonjába gyűltek, és kottáik egyre nagyobb halmot alkottak a zongorán. A termet betöltötte a várakozás feszültsége, amint lesték, mikor lép be Liszt. Aztán elérkezett a pillanat, melyre mindannyian vártak. Hátul valaki ezt suttogja: "Der Meister kommt!" Mindnyájan fölállnak, és tiszteletteljes csendben nézik, ahogy Liszt belép és a zongorához megy. Miután mindenkit üdvözölt, a kottarakás felé fordul, lapozgatni kezd benne, míg olyasmit nem talál, amit hallani akar; ekkor magasba emeli a kottát és megkérdi: "Ki játssza ezt?" Erre előlép a boldogtalan növendék, és kezdetét veszi az óra.

A zeneszalonban két zongora áll, egy Bechstein hangversenyzongora és egy kicsi pianínó. 2 A tanítvány a Bechsteinhez lép, míg Liszt elhelyezkedik a pianínónál. Liszt általános bevezető szavait követően a növendék eljátssza a darabot, miközben Liszt és a többi tanítvány figyeli, majd a mester tesz néhány észrevételt, és esetleg maga is eljátssza a művet. Értékes pillanatok ezek, és a levegő vibrálni kezd, mikor Liszt, ha nincs megelégedve a hallottakkal, felállítja növendékét a zongoraszékről, és megkísérel új életet lehelni a lankadó zenébe. Az egész billentyűzet dörög és villámlik, a remegő tanítvány pedig egy pillanatra fogalmat alkothat a mű nagyszerű interpretációjáról, amely eddig be volt zárva a kotta hangjegyei mögé. Liszt ihlető erő volt. Több növendéke is elbeszélte, hogy időlegesen már puszta jelenléte is jobb zongoristává tette azokat, akik egy szobában tartózkodtak vele.

Mindez éles ellentétben állt Liszt némely kortársainak felfogásával, akik szinte megszállottan imádták a technikát. A kor számos pedagógusa - többek között Rudolf Breithaupt, Theodor Kullak és Ludwig Deppe - úgy vélte, a zongoristákat a katonákhoz hasonló módon, tömeges kiképzés révén lehet termelni. Szerintük megfelelő idő elteltével a "katonák" menetoszlopban lépnek majd ki a műhelyek és konzervatóriumok ajtaján, és meghódítják az egész világot. Kalkbrenner speciális kartámasza állítólag elősegítette, hogy a csuklók a játéknak megfelelő oldalirányú mozgásokhoz "idomuljanak". Kullak, aki mindennemű fölösleges mozgást helytelenített, ragaszkodott hozzá, hogy növendékei a kézfejükre helyezett pénzérmét egyensúlyozva játsszanak. (Egy tanítványa fanyar humorral megállapította, hogy ennek egyetlen eredménye az lett, hogy rengeteget gyakorolták a földre hullott érmék felszedegetését.) A mechanikus segédeszközök leghírhedtebb példánya azonban a Johann Logier-féle "Chiroplast" volt, pálcikák és gyűrűk bámulatos szerkezete, melybe az áldozatnak bele kellett illesztenie mind a tíz ujját, s ez, akár valami bilincs, megfosztotta a kezeket minden szabadságuktól. Ám Kullak aprópénzénél, Kalkbrenner karfájánál és Logier Chiroplastjánál egyaránt borzalmasabb volt a feltartóztathatatlanul terjedő divat, hogy a fesztávolság növelése végett felvágták az ujjak közti hártyát. 3 Az ilyesmi Liszt szemében sanyargatás volt, és mivel tudta, hogy leendő zongoristák százai tekintik példaképüknek, elutasította. Amikor egyik tanítványa, Johanna Wenzel (aki később a brüsszeli konzervatórium tanára lett, és hozzáment Liszt másik tanítványához, Juliusz Zarêbskihez) a tanácsát kérte a műtéttel kapcsolatban, Liszt így felelt:

Igen tisztelt Kisasszony:

Nyájas soraira válaszolva mélyen esdekelve kérem Önt, ne gondoljon többé a barbár ujjoperációra, és inkább játsszon élete végéig minden oktávot és akkordot hibásan, semmint hogy ilyen bolond merényletet kövessen el kezei ellen.

A legmélyebb köszönettel és tisztelettel üdvözli Önt

F. LISZT

Weimar, 1872. június 10. 4

[…]

859   Ardelao 2017-10-22 21:13:47

LISZT EMLÉKÉRE

Liszt nagyobb terjedelmű tanulmányai közül kettő dagadt határozottan könyvvé. Az elsőt Chopin halála tette időszerűvé, a másodikat Liszt egyre sűrűbb találkozása a magyar dallamokkal, amelyeket cigány dallamoknak tartott. Mind a kettőt félreismerték, mert eszmemenetét bírálták, tételeivel vitatkoztak s nem próbálták meg úgy élvezni, mint prózai költeményt, amelynek hőse a rejtelmes művészegyéniség, illetőleg a rejtelmes művésznép.

Mindegyik tragikus sorsú, mindegyik csendesen hordozza tragikumát s csak a zene titkos beszédében önti ki keserveit. Ki fejthetné meg a titkot, ha nem a zenész, aki egyben író is. De megfejtése nem is lesz rideg elemzés, hanem hangulatokból és eszmékből összenőtt rapszódia. Nem az a fontos, igaza volt-e Lisztnek elméleteivel, hanem az, hogy prózakölteményei maguk lenyűgöznek-e, megindítanak-e, bevilágítanak-e a romantika legmélyére? Azt hisszük, ezekre a kérdésekre a felelet csak igenlő lehet. Szemelvényeink a hozzá vezető utakat éppen csak, hogy feltörik: sokat kell járni rajtuk, míg a titokhoz mindenki könnyen hozzáférhet.

A Frѐdéric Chopin már Weimarban készült (1850). Ha egy ilyen szabad gondolatmenetű, sokrétűen gazdag könyvben egyáltalában célszerű vezéreszméket keresni, akkor a finom és kisméretű remekek s a zongora védelmét, Chopin jellemének rejtett különlegességét és bonyolultságát, emelnénk ki – az örök Liszt motívumok mellett.

A közvetett s mélyen költői jellemzés két módjára mutassunk még rá: ahogy barátját a barátain keresztül jellemzi, s ahogy nemzetét egy nemzeti táncon keresztül fejezi ki.(Hankiss János)

*

ZENEKAR ÉS ZONGORA

Liszt Ferenc írása 

A zenekar zaja sohasem vonzotta: Chopin megelégedett azzal, hogy gondolata hiánytalan kifejezést találjon a billentyűk elefántcsontján: elérte célját, ha a zongorán semmit sem vesztett energiájából, de nem törekedett együttes hatásra s a díszletfestő ecsetjére. Még nem becsülték fel értéke szerint finom karcoló-tűjének rajzát: napjainkban nagyon is hozzá vannak szokva az emberek, hogy csak azokat tekintsék nagynevű zeneszerzőknek, akik legalább fél-tucat operát, ugyanannyi oratóriumot és néhány szimfóniát hagytak maguk után: korunk minden muzsikustól azt kívánja, hogy mindent csináljon, - egy kissé többet is, mint mindent.

A zsenit – ami lényege szerint minőség – a művek mennyiségével és terjedelmével mérni általánosan elterjedt szokás ugyan, de azért nagyon kétes helyességű.

Senki se akarja kisebbíteni az epikus énekesek nehezebben elérhető dicsőségét és valóságos felsőbbségét; ők szélesebb alapra fektetik pompás alkotásaikat. Mégis azt óhajtanánk, hogy a zenére is alkalmazzák azt az értékelést, amit a szépművészetek többi ágában alkalmaznak az anyagi arányokra s, amely a festészetben az olyan húsz négyzet-hüvelyknyi vásznat, mint «Ezékiel látomása,» vagy «Ruijsdael Temetője,» a remekek közé helyezi, s nem egy nagyméretű kép fölé, még ha az Rubens vagy Tintoretto képe is.

Irodalomban: La Rochefoucauld kevésbé elsőrendű író-e azért, mert „Gondolatait” mindig olyan szűk keretek közé szorította?

Uhland és Petőfi kevésbé nemzeti költők-e, mert sohasem mentek túl a lírai költészet és ballada határain? Petrarca nem a Szonetteknek köszönheti-e diadalát, s azok közül, akik legtöbbször ismételték szonettjeinek lágy rímeit, vannak-e sokan, akik tudnak Afrikáról szóló költeményének csak a létezéséről is?!

(Fordította: Hankiss János)

 

Megjelent: H.J. «Liszt Ferenc az író» című könyvében

Budapest, Rózsavölgyi és Társa Kiadása,

1941.

858   Búbánat 2017-10-22 18:52:06

 

Liszt tanítványai körében

Liszt Ferenc tanítványai körében

857   Haandel 2017-10-22 17:08:59

Liszt - ein paneuropäischer Komponist - Daniel Barenboim über Franz Liszt

856   Búbánat 2017-10-22 14:44:28

Liszt Ferenc születésnapi koncert - Hegedűs Endre

2017. OKTÓBER  22. VASÁRNAP, 18:00

Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ, SOPRON

Hegedűs Endre Kossuth-díjas zongoraművész hangversenye

Műsoron Liszt Ferenc művei.

855   Ardelao 2017-10-22 13:35:09

LISZT FERENCRŐL 

Egy tanítványának most megjelent emlékirataiból.

Mason Vilmos* nagyhírű amerikai zongoraművész hosszú pályája alkonyán most teszi közzé ifjúkori visszaemlékezéseit magában foglaló iratait. Ez emlékek közül bennünket különösen azok érdekelnek, melyek Liszt Ferenczről szólnak, akinek Mason az 1853 és 1854-iki években tanítványa volt. A szoros viszonynál fogva, mely a nagymester, és tanítványai között fennállott, több érdekes jellemvonást jegyzett föl Lisztről.

Mason 1853. április 14-én ért Weimarba, ahol akkor Liszt tartózkodott. A mester az Altenburgon, a nagyherceg egyik házában lakott. Az öreg nagyherceg, akinek pártfogása alatt Goethe világhírűvé tette Weimart, még élt s ez időben Liszt révén a zenei világban akarta Weimart azzá tenni, a mivé az irodalomban Goethe által lett.
Az altenburgi ház, ahol Liszt lakott, kétemeletes, egyszerű épület, melynek hátsó részében egy alacsonyabb szárnyban volt a mester dolgozószobája. Az épület egyik sarkában volt az a két nagy terem, melyekben Liszt a vendégeket fogadta, s a melyekbe a tanítványoknak mindig szabad bejáratuk volt.

Itt kereste föl Mason, mindjárt megérkezése napján, Lisztet, aki nagyon szívesen fogadta s miután zongorajátékát meghallgatta, tanítványai közé is fölvette.

Tanítványaitól fizetést nem fogadott el s nem is kötelezte magát senkinek sem arra, hogy meghatározott időben rendes leckéket ad. Amennyire csak lehetett, kikerült minden lekötöttséget, hogy szabadon járhasson-kelhessen. Az volt a véleménye, hogy aki hozzá jön tanulni, tudjon már annyit, hogy a gyakorlást egészen önállólag végezhesse. A weimari élet akkor nagyon alkalmas volt a törekvő ifjú emberek fölbuzdítására. Nevezetes emberek: zenészek, költők, írók, jártak oda Liszt látogatására. Liszt szerette a szórakozást s megkívánta, hogy tanítványai mellette legyenek, akár ha szórakozni akart, akár ha vendégeket fogadott. Ez időben csak három tanítványa volt: a hannoveri Klindworth Károly, a müncheni Pruckner Dénes és az amerikai Mason, közéjük számították azonban Raff Joachimot is, a ki ez időben már nem volt ugyan növendéke, azonban mint régebbi tanítvány, folytonos összeköttetésben állott mesterével s gyakran a magántitkár szerepét is ő töltötte be nála. Ezek a fiatal művészek úgyszólván családi életet éltek együtt, mert — bár mindeniknek megvolt saját lakása a városban -— a mester két fogadószobájában volt az ő igazi otthonuk. Rendesen minden vasárnap az akkor híres weimari vonós négyes játszott Lisztnél vagy másfél órát, utána vagy Liszt, vagy valamelyik tanítvány zongorázott.

Érdekes Mason leírása arról, hogy miképp tanított Liszt. Soha sem adott leckét a szó szokott értelmében, előre meghatározott időben s pedagógiai módszerrel. Néha odaüzent tanítványaihoz, hogy jöjjenek fel hozzá s ilyenkor fölszólította egyiküket, hogy játsszék valamit.

«Az első alkalommal, hogy én rám került a sor — írja Mason, — Chopin egyik balladáját játszottam, majd utána Händel egy fúgáját. Mikor belemelegedtem a játékba, Liszt izgalomba jött. Hangos megjegyzéseket tett, buzdítva, hogy öntsek több lelkesedést játékomba. Olykor gyöngéden félretolt a székből, leült maga a zongorához és eljátszott egy vagy két tételt, rövidebb vagy hosszabb részletet szavai illusztrálásául. Fokonként azután, annyira belehevített a lelkesedésbe, hogy egész tehetségemet beleöntöttem a játékba. Nagyon szerette az erős hangsúlyozásokat a dallamkörök és önállóbb tételek kiemelésére, de túlságba soha sem vitte. Egy alkalommal, mikor engem félretolt, így szólt: «így kell ezt játszani. Játssza így!» Amit én egyformán, egyhangúan játszottam, abba ő annyi erőt vitt bele, hogy egyszerre világosság gyúlt az agyamban. Az első ilyen tapasztalatból megtanultam, hogy kell majdnem minden darabbal, a melyet játszottam, hatást, eszközölni. Sokat kiirtott játékomból, ami gépies, zeneietlen volt s ekkor fejlődött ki bennem a billentyűk kezelésének az a ruganyossága, mely egész életemen át tulajdonom maradt. Mintegy két vagy három óra hosszat játszottam ez első lecke alkalmával. Játszottam máskor többet is egyszerre, de oly izgatottan soha sem. Rendkívül elfáradtam utána s másnap is úgy éreztem magamat, mint a ki nagyon erős testi munkát végzett. Liszt megtudta ezt és sokat tréfált miatta velem. Azt beszélte nagy komolykodva, hogy az azután következő leckére felkötött karral mentem, azt állítva, hogy vadászaton sérült meg a kezem s nem tudok játszani.

Sok hírneves művész megfordult Liszt házánál, köztük gyakrabban Reményi Ede is, akiről az amerikai emlékíró ezeket írja:
«Liszt a Beethoven Kreutzer-szonátáját játszotta Reményivel, a magyar hegedűművésszel és leckét adott neki a felfogást és az előadást illetőleg. Reményi finom zenei tehetségű művész volt, s mint magyar, teljesen otthonos hazája zenéjének jellegzetességeiben. Öntudatlanul is hajlama volt minden zeneszerző művét magyaros sajátságokkal játszani. Ez a szokása adott alapot annak az adomának, hogy a Kreutzer-szonátát is magyar ritmusban játssza, a végére odabiggyeszti díszül a sajátságos magyar záradékot. Ez az adoma akkoriban végigjárta egész Németországot.»

Reményi mutatta be Liszt házánál Brahmst, az akkor még pályája kezdetén álló német művészt. Ezzel azonban Liszt nem sokáig maradt jó viszonyban. Történt ugyanis egyszer, hogy Liszt eljátszotta egyik, akkor éppen egész új szonátáját, melyet nagyon kedvelt maga is. A szonátának egy nagyon kifejező részéhez érve, melyet mindig rendkívüli ihletett szenvedéllyel játszott, körülnézett hallgatóin, hogy lássa arcukon az érdeklődést és hatást. Hátrapillantva Brahmsra, meglátja, hogy ez elszundikált székében. Liszt végig játszotta a darabot és aztán kiment a szobából. Ezóta nem szívelhette Brahmst.

Egy alkalommal, — beszéli Mason — Lisztet nagy fölháborodásban láttam egy dolog miatt, a mit rászedésnek tartott. Egy este azt mondta nekünk:
— Fiúk, holnap idejön egy fiatalember, aki azt mondja, hogy el tudja játszani Beethoven B-dúr szonátáját (Op. 106.) Jöjjenek el mind a hárman.

Ott voltunk a mondott időben. Az ifjú zongoraművész magyar embernek mondotta magát, — a nevét elfelejtettem. Leült és elkezdte játszani konvencionális lassú időmértékben a darab merész kezdő hangjait. Nem haladt az első lap feléig, a mikor Liszt félbeszakította, leült maga a zongorához és játszott a helyes tempóban, jóval gyorsabban, hogy megmutassa, miképp kell ezt a művet előadni.

— Abszurdum öntől, hogy így akar végig menni ezen a szonátán! — szólt Liszt, fölkelt és elhagyta a szobát.

A fiatal művész természetesen nagyon le volt hangolva. Végre, hogy kissé megvigasztalja magát, így szólt:
— No, ezt ő maga se tudta volna úgy végigjátszani, ahogy kezdte, azért hagyta abban egy fél lap eljátszása után.
Mikor a fiatalember eltávozott, elkísértem, részint mert megsajnáltam, részint pedig, mert meg akartam neki magyarázni, hogy bizony Liszt végig tudta volna játszani az egészet. Amint mentem vele, egyszerre csak így szólt hozzám:
— Elfogyott a pénzem, — adjon kölcsön három aranyat.

Egy-két nappal később elmondtam Lisztnek, hogy akart a B-dúr szonáta hőse pénzt kölcsönözni tőlem.
— Brrr! Micsoda! — kiáltott föl Liszt és fölugrott, járkált a szobában föl s alá, majd megragadott egy hosszú pipát, mely a falon lógott s hadonászva vele, mint valami bottal, szinte gyermekes haraggal kiáltozott:
— Három arany! Három arany!

A lényeges az, hogy Liszt ezt az embert művészeti csalónak tekintette. Azzal az ürüggyel furakodott be a házába, hogy játszani tudja azt a darabot, a mi abban az időben nagydolog volt, — ebbe belebukott s hozzá még kölcsönt is kért valaki olyantól, a kivel Liszt házánál találkozott.  . . .

Liszt nagyon gondosan öltözködött s gondot fordított tanítványai külsejére is. Mason rövidlátó volt s ezért orrcsiptetőt viselt. A csíptetőt akkor nem igen viselték Németországban s kényeskedésnek tartották, akár a monoklit. A németek pápaszemet viseltek. Masont rövid idővel Weimarba jövetele után megszólította Liszt:
— Mason, nem szeretem, hogy ezt az üveget viseli. Elküldöm az optikusomat, hogy csináljon önnek pápaszemet.
A tanítvány azt hitte, a mester csak tréfál, de alig egy hét múlva megjelent nála az optikus s elmondta, hogy dr. Liszt úr megbízásából megvizsgálja a szemét, hogy két pár pápaszemet csináljon neki. Néhány nap múlva meg is kapta a két pápaszemet, az egyiket zöld, a másikat vörös tokban. Mason ugyan kellemetlennek találta, de Liszt jelenlétében mégis csak viselte.
Nem sokkal később Liszt Párisba ment s visszatérése után, mikor először látogatták meg a tanítványok, így szólt:
— Igaz, Mason, azt láttam, hogy Párisban az urak mind csíptetőt viselnek s egészen comme il faut-nak tartják. Hát ezután nem bánom, viselhet maga is csíptetőt.

Egy másik, hasonló eset volt az, midőn Mason és a másik két tanítvány egy alkalommal a
weimari városházán játszották Bach egyik hangversenyét, utána meghívást kaptak, hogy az előadást ismételjék meg a hercegi udvarnál. Egy órával előtte, hogy az udvari fogat Masonért jött, megjelent nála Liszt egyik szolgája egy csomaggal, hogy ezt a mester küldi. Két vagy három fehér nyakkendő volt benne, -— figyelmeztetésül arra, hogy ha az udvarnál játszik az ember, illően öltözve kell megjelennie...

VASÁRNAPI ÚJSÁG, 1900. (47. Évfolyam, 39. szám)

*William Mason (1829-1908), amerikai zeneszerző, Liszt Ferenc tanítványa. (Megj., A.)
 

854   Búbánat 2017-10-22 12:20:18

Liszt Ferenc születésnapja

"Elődeim alázatos tanítványa vagyok.”

„Vezércsillagom, jeligém, hogy Magyarország egykor büszkén hivatkozhasson rám."

„... bár sajnos nem beszélem a magyar nyelvet, bölcsőmtől síromig, szívemben és gondolkozásomban magyar maradok, s a magyar zenekultúra fejlesztésén kívánok dolgozni."

„Engedtessék meg nekem, hogy a magyar nyelv sajnálatos nem tudása ellenére a születésemtől a halálomig szívben és lélekben magyar maradjak."

„Nem lehet más igényem, csak hogy a művészet és a magyar hon jóakaratú, buzgó szolgája legyek."

„Vezércsillagom az legyen, hogy Magyarország egykor büszkén mutathasson rám."

„Érezni és gondolkodni azért, hogy cselekedjünk: ez minden harmonikus élet törvénye."

„Hírhedett zenésze a világnak,
Bárhova juss, mindig hű rokon"
(Vörösmarty: Liszt Ferenchez 1840-ben)

/Forrás: Turul.info.hu/

853   Ardelao 2017-10-22 12:10:14

LISZT FERENCZRŐL.

206 évvel ezelőtt, ezen a napon született a nagy zeneköltő!

Bizonyos emlékeim nekem is vannak, és miután nem mondhatom magamról, hogy a zenéhez valamivel jobban értek, mint ahogy a narancs szagát megérzem, hát ezekről fogok szólani.
Én Lisztet egy polgári háznál láttam és hallottam először. Akkor huszonöt évvel fiatalabb voltam én is, Siposs Antal* is. Csak néhányan voltunk, a derék kolompáros házi úr, művészi hajlamú neje, a szép házi kisasszony, Siposnak a tanítványa, egy lapszerkesztő, és én. Vártuk Lisztet, s az volt a kérdés, eljön-e, nem-e? Mindnyájunk szíve dobogott a kétségtől, a reménytől, mintha két holló kopácsolta volna, egyik fehér, a másik fekete. Nekem ezen kívül egy éji madaram is volt: egy bagoly, az emlékezet.

Emlékeztem az esztergomi misére, hogy írta azt le a «Magyar Sajtó»-ban Török János,* még három év után is szájamban maradt az íze. Én már akkor megszenvedtem a Liszt zenéjéért. Azzal a szép magyarsággal, t. i. amellyel Török az esztergomi ünnepélyt Bécsben — ott jelent meg a «Magyar Sajtó» — megírta, sehogy sem illett össze az a fekete-sárga szín, melybe az «esztergomi bazilika» felszentelésekor a virágot vivő kis leánykák egy része volt öltözve, ő tehát ezt megrótta, őt meg e megrovásért a bécsi policzáj főnök — a ki egy Jellasics-seregbeli tábornok volt — lapjával együtt kitiltással fenyegette. Mit csináljon az öreg? Engem kért meg, hogy vegyem a «czikket» magamra. Miért ne tettem volna, hiszen bolond jó fiú voltam és szívemnek természeti érzelme sehogy sem állott ellentétben hírlapírói helyzetemnek méltányosságával. Lemondván tehát azon magas elvről, hogy Rousseau-ként magamat «vallomások»-ra le nem alacsonyítom, bátran oda álltam a rendőr-tábornok elé és konfiteáltam. De bezzeg, mikor azzal fenyegetőzött, hogy zsúpon vitet ki Bécsből, a vér is meghűlt bennem s meg is teszi velem ezt a szégyent, ha a szellemes Kecskeméthy Aurél *nincsen, akiben megvolt az a voltaire-i nemes tulajdon, hogy «sárba rántott» barátját mosolyogva kisegítette.

Ilyen visszaemlékezések árnyékolták be elmémet, mikor egyszer az ajtó szárnya kinyílik és belép Liszt. Azt a pillanatot, azt az örömet leírni nem lehet. Mintha fejedelem érkezett — nem is, mintha a szentlélek szállott volna meg egyszerre bennünket, nem hogy különféle nyelven beszéljünk, de hogy mindnyájan tudjunk egy nyelven, az érzelem nyelvén beszélni. Hát még mikor a zongorához ült, s «Hunyady László»- ból a «Hattyúdal»-t eljátszotta. Sipos Tóni úgy állott ott, mint a bibliai sóbálvány, föltéve, hogy czukorból lett volna. Annyi évek után is, ez elbűvölő pillanatra soha csodálkozás nélkül emlékezni nem tudok. Előttem van Liszt átszellemült, fenséges arcza és a könnyezésig boldog tudok lenni, ha erre a pillanatra visszagondolok. Hallottam őt egyszer-másszor azután is, de soha ilyen nagynak, soha ilyen felségesnek nem tűnt fel előttem, — mintha Homér királyait ő benne megszólalni hallottam volna.

Játéka után villás-reggelihez ültünk. Egyszerre csak azt vettem észre, hogy mindnyájan, francziául, folyékonyan beszélünk; hinni kezdettem a pünkösdi «tüzes nyelvekben,» —ki is írta másnap Vahot Imre* a «Divatlap» -ban — mert ő volt az a «lapszerkesztő,» aki velünk vala — hogy Lisztnek milyen franczia tósztokat csaptunk.
Igen világosan láttam akkor, milyen végletek vannak egy «nagy géniusz» kedélyében; milyen előzékenynek mutatta magát ez a Liszt az asztalnál, aki imént még, a zongoránál, oly hatalmas óriás volt. Szelleme és szeretetreméltósága erejével hódított meg, s mind ez oly természetes, úgy a szív melegéből folyó volt, mintha mindig ilyen társaságban élt volna.

Most, hogy nincs többé, még telibb van szívem e pillanat tüzével s összekeresem az első nyomokat, melyeket e zenei nagy lángész első feltűnte irodalmunkban hagyott.
A Munkácsy által szerkesztett «Rajzolatok» 1838. évi június 14-iki száma közöl először Liszt Ferenczről ismertető vázlatot.

Ezt reprodukálja a Mátray Gábor* által alapított «Honművész» 1839. évi április 7-én, vasárnapi napon megjelent száma, mely Liszt Ferencznek Kohlmann által metszett ifjúkori arczképét is hozza. Ez arczképpel egykorú és sokban hasonló, amelyet mai lapunkban
Heckenast Gusztáv úr (unokaöccse néhai derék kiadónknak) szívességéből közlünk. [Itt az újságcikkben egy kép látható: Liszt Ferenc 1838-ban, metszet után, megj. A.]

(Egy másik, a 40-es évekből származó fiatalkori arczképét Lisztnek, mely a művészt zongora mellett állva magyaros ruhában tünteti föl, Barabás rajzában azon példány után közöljük, melyet Liszt saját aláírásával ellátva Erkel Ferencznek adott emlékül, Szerk.)

A «Honművész» általhozott «életrajzi vázlat» -ban sok olyan részlet van benne, melyet nem hallottam felemlíttetni. Híres üstökös csillag tűnt fel a jeles bortermő évben (1811), mikor Liszt született, szülői e tüneményből a kis Ferencznek nagy jövőt jósoltak. Liszt nagyatyja szent-györgyi (Sopronmegye) iskolamester volt, s később Eszterházy herczeg uradalmi tisztje lett. Atyja, Liszt Adám, ki szintén a herczeg jószágigazgatóságánál vala alkalmazva, fiatal éveit fényes művészi pályát ígérő remények közt töltötte, melyek füstbe foszlottak. Fiában hitte, hogy az ő benne bimbónak maradt szunnyadó tehetség eszményi szépségben fog virággá kifejleni és a dicsőség templomához vezetni. Ferencz fiáról, a ki zsenge korában már a zene adeptusa [követője, megj. A.] volt, forma-szerű naplót vezetett az atyja egész haláláig és abba minden fiára vonatkozó észrevételt feljegyzett.

E «napló» -ban egyebek közt a következőket olvashatni: «Ferencz lelke, természeti ösztön következtében, a vallásos buzgóság felé hajlik; az ájtatosság érzelmével élénk művészi felfogást olvaszt egybe; jelleme egészen őszinte.»

Tovább: «Ferencz hatodik évében Ries-nek egyik C-moll szonátáját hallá tőlem zongorán játszani, könyökére támaszkodva hallgatá, s egész fül volt. Esti sétájából visszatérvén a kertből, az egész szonatát eldallá. Ismételtettük vele s nem tudá, mit énekelt. Lángelméjének ez volt első fellobbanása. Szakadatlanul rimánkodott, taníttatnánk őt zongorára. A tanulásban talált kedve nem vonja el gyermektársai játékától.»

Utóbb: «Legkedvesebb olvasmánya Ferencznek: Chateaubriand «René»-je. E könyvet gyakran könnyezve olvassa, és e szavakat: «un instinet secret me tourmente»  (egy titkos ösztön kínoz engem), mint keblének visszhangját, minden könyvére felírja; haladása, minden ingadozás mellett, csodálatos; szülői iránti szeretete és engedelmessége mintaként szolgálhat minden gyermeknek.»

E napló szól hősünk első fellépéséről, Sopronban, 9 éves korában: «Hangverseny előtt hagymázos láz rohanta meg, de a vágy, tehetségét nagyszámú hallgatóság előtt kitüntetni, oly bátorságot lehelt belé, mely minden aggodalmat legyőzött. Zongorához ült, Ries: Esz-dúr versenyét játszá és egy önlelkéből merített fantáziát hevenyészett. Ügyessége minden jelen volt hallgatót bámulattal töltött el. Pozsonyba tett kirándulása alkalmával szerencsés volt Amadé gróf tetszését megnyerni, ki további kiképzésére, hat évig, évenkint 600 frt-ot rendelt számára.»

Atyja, hogy magát egész erővel és háborítatlanul nagyreményű fia kiképzésére szentelhesse, hivataláról lemondott.

Ferencznek bizonyos komolyság ömlött el egész valóján, mely öt idő előtt gyermekből, ifjúvá emelte. Atyja szakadatlan tanulmányra igyekezett őt szoktatni, ebéd után naponként tizenkét fugát kellett Bach szerzeményeiből eljátszania s azokat más hangba áttennie. Londonban nagyszerű benyomást tett rá sz. Pál templomában a nyolczezer gyermek által énekelt kardal; IV. György udvarában s a Drurylane színházban kitűnő sikerrel s osztatlan tetszés zaja közt játszott.

Beethoven, hogy jelenlétével (a bécsi első hangversenyen) «a fiatal czédrus» iránti figyelmét kitüntesse, az előadáson megjelent s Ferenczet — kezét szorongatva — «művész» -nek szólította; Talma* Párisban a közönség előtt megölelte» stb. … Így tart ez a «Napló» míg az apa a boulognei fürdőben meg nem hal.
A Brockhaus Conversations-Lexicona a 30-as évek vége felé azt írta felőle: «e művészben (Lisztben) nincs meg a géniusz ép tiszta lángja, hanem csak a bomlott világ tükrözik benne bomlottabban.»

Azóta Lisztről egy egész kis irodalom keletkezett, de mindenki elfeledte, amit a Conversations-Lexicon írt, és a késő világ nem arra — hanem Liszt Ferencz óriási szellemére fog emlékezni.

SZÉKELY JÓZSEF (1825-1895), író, költő, ügyvéd.

VASÁRNAPI ÚJSÁG, 1886. (32. szám)

*Megjegyzések (A.):

Kecskeméthy Aurél (1827-1877), ügyvéd, újságíró

Siposs Antal (1839-1923), zongoraművész, zeneszerző

Vahot Imre (1820-1879), ügyvéd, színműíró, lapszerkesztő

Török János (1809-1874), levéltáros, szakíró

Mátray Gábor (1797-1875), zeneszerző, zenetörténész

Talma, François-Joseph (1763-1826), francia színész

852   Búbánat 2017-10-22 11:29:04

JÓTÉKONYSÁGI ESTET RENDEZNEK AZ ERKEL SZÍNHÁZBAN

MTI/PRAE.HU

Liszt, Schubert és Mozart művei szólalnak meg vasárnap a budapesti Erkel Színházban a Zongoraáriák című esten, amelynek bevétele az Őrzők Alapítványt, a Semmelweis Egyetem II. számú (Tűzoltó utcai) Gyermekklinika hivatalos alapítványát támogatja.

A hangversenyen Bogányi Gergely zongoraművész és Váradi Zita szoprán lép színpadra. Az esten szólal meg az Erkel Színház 296 centiméteres Bogányi-zongorája, amelyet pénteken szállítottak a helyszínre. A koncert műsorán szerepel egyebek mellett Liszt Funérailles és Schubert Die junge Nonne című műve, valamint Susanna áriája Mozart Figaro házasságából.
    

A jótékonysági estet hatodik alkalommal rendezik meg a nagy magyar támogató, Liszt Ferenc nyomán és az ő születésnapjára időzítve, aki ingyen tanított a tehetséget előtérbe helyezve - hangsúlyozta Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója a hangverseny pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten.
    A főigazgató elmondta: vasárnap Bogányi Gergely Lisztet és operaátiratokat játszik az első hosszú Bogányi-modellen, a vokális közreműködő Váradi Zita szoprán lesz. Véleménye szerint az operaház többet tud tenni annál, mint hogy szigorúan véve operákat és baletteket szolgáltasson, más kötelességei is vannak amellett, hogy e két műfajt újra beépítse az emberek tudatába. A társadalmat egészében kell szolgálnia, például azzal, hogy kitelepülnek az utcára, vagy éppen támogatják a daganatos gyermekek gyógyulását segítő kezdeményezést - tette hozzá.     
    

Bogányi Gergely az új hangszerről, amelyet első alkalommal a vasárnapi esten láthat és hallhat a közönség, elmondta: a nagytestvére az eddig bemutatott új magyar zongorának, hasonló koncepció alapján készült, de 30 centiméterrel hosszabb az előző modellnél. Kategórián felüli hangszernek nevezte, amilyen még nincs a világon. Az estre sikerült a legnehezebb Liszt-átiratokat kiválasztania, így például a Don Juan-parafrázist, amely szintén olyan mű, amilyet Liszt egy ilyen hangszerre képzelhetett el - vélekedett.
    

A zongora a koncertet követően is az Erkel Színházban marad. A kormány 2015 áprilisában hozott határozatot arról, hogy tíz Bogányi-zongorát vásárol a magyar állam részére. Ezek egyikét a II. János Pál pápa téri épületben haszonkölcsön-szerződés keretében helyeztek el.
    

Váradi Zita az esten elhangzó dalok közül megemlítette Susanna áriáját Mozart Figaro házasságából és Zerlina áriáját a Don Giovanniból, valamint kedvenc Liszt és Schubert dalait.
    

Dukász Hanga, az Őrzők Alapítvány alelnöke kiemelte: a Tűzoltó utcai Gyermekklinika Magyarország vezető gyermekonkológiai centruma, itt gyógyul minden második daganatos és leukémiás gyermek az országban. Az alapítvány célja eszközök vásárlásával, egészségügyi berendezésekre, gépekre való gyűjtéssel hozzájárulni a gyerekek gyógyításához, a körülmények javításához, a gyermekbarát környezet kialakításához. Az est bevételét a klinika épületében található hat darab baba-mama szoba felújítására szánják, hogy a gyermekek hétvégén az édesanyjukkal lehessenek.
    

A hangverseny fővédnöke Hercegh Anita, a köztársasági elnök felesége.

851   Ardelao 2017-10-21 20:48:13

EMLÉKEZÉS LISZT FERENCZRE.

„Ma kilenczven esztendeje, hogy Liszt Ferencz született (1901-ben írt megemlékezéskor, megj. A.), gyönyörűségére embertársainak, büszkeségére hazájának, és örök dicsőségére a XIX. század zenetörténelmének. És ides tova tizenhat éve lesz annak is, hogy örökre lezárultak a sasszemek és kihűlt a csodás kéz, mely Tündérországba varázsolta a hallgatóit, két emberöltőn át mesélt nekik elragadóan, felejthetetlenül.

A jövő bölcselkedő zenetörténésze erősen meg lesz akadva, ha a divatos filozófiai elméletek alapján akarja elemezni és bírálni Liszt Ferencz fejlődését és művészi egyéniségét. Nehéz megtalálni a «milieu»-t, melyben e csodás növény, virágzásra fakadt, és a művészi képességek rohamos, kápráztató fejlődése rendjében hasztalan keressük az evolucziós törvényszerűséget.

Egy tünemény ő, mely, mint üstökös jelent meg az égen, de — és itt a nagy különbség Liszt és a tulajdonképpeni csodagyermek virtuózok között —nem tűnt el, mint az üstökös, hanem Napként ragyogott a művészet egén, melegített, életet árasztott, és genialitásának maradandó emléket állított, úgy szerzeményei- és irodalmi műveiben, mint nagy- számú és nevű tanítványai seregében.

A kis Ferencz, ki először atyjától, majd Pozsonyban tanulja a zongorázás művészetét, 11 éves korában Bécsbe jut, Czerny kezei alá kerül és 1822. deczember 1-én már az egész bécsi közönséget magával ragadja.

Alig egy fél év múlva már akkora hírnévnek örvend, hogy a már nagyot halló és zárkózott természetű Beethoven, aki Czerny tanítási módszerének különben sem volt valami nagy barátja, reászánja magát a csodagyermek meghallgatására. Ekkor játszódik le a megható jelenet, hogy az öreg titán elérzékenyülve keblére öleli a vézna fiúcskát és homlokon csókolja őt. Liszt nem felejtette el e csókot, hálásan megfizetett érte. A Beethoven-szoborhoz hiányzó nagymennyiségű pénzt nem a híres Németország, hanem az önzetlen Liszt dicsőséges hangverseny- sorozata tette le a bonni szoborbizottság asztalára. Neheztelt is érte sok német művész, talán azért, hogy Liszt nagylelkűbb merészelt lenni, mint ők — lehettek volna.

Zongoratanárok keresésében nem volt éppen szerencséje. Atyja eredetileg nem Bécsbe, hanem Weimarba, Hummelhoz akarta vinni, a dolog azonban nem sikerült, mert Hummel nem volt hajlandó egy Lajos-aranynál kisebb pénzért órát adni. Rideg elutasításra talált a párisi zeneakadémia igazgatójánál, Cherubininél is, ki szóba sem állott Liszték-kel, csak azt üzente az atyának, hogy idegen nemzet fia nem léphet be az intézetbe. Az üzenetnek, mely egyébiránt a fennálló szabályoknak megfelelő volt, némi komikumot kölcsönöz az a tény, hogy maga Cherubini is olasz volt. Szóval, Liszt Ferencznek 1824-től, vagyis tizenhárom éves korától csak egy zongoratanára volt, de ez az egy, mint a következés mutatta, jól megfelelt hivatásának és ez — a saját talentuma volt.

Elmélettel 15 éves koráig foglalkozott, utoljára a híres Reichától tanult ellenpontozást Párisban, 1826-ban.

Cherubini viselkedését érthetővé teszi az a körülmény, hogy 1824-ben bár még fénykorát élte, de már a komoly irányú, nemesebb ideálok után törő zenészeknek régóta szemet szúrt a túlzásba hajtott virtuózkodás. Különben is csodagyermek sohasem volt és nem is lesz rokonszenves, a komoly zene-pedagógus előtt. És joggal, mert minden csodagyermekben egy jeles zenész pusztul el idő előtt. Hogy Lisztnél nem ez lett a dolog vége, az számtalan társadalmi, lelki és fizikai momentum véletlen találkozásának szerencsés eredménye; ő az a kivétel, a mely megerősíti az általános szabályt. Különben az idő előtti virtuózkodás és a túlerőltetés ő reá is megtette a szokott hatást, ennek tulajdoníthatta, hogy 1827-től 1834-ig meglehetősen visszavonult a nyilvánosságtól és inkább művészetének és a miszticzizmus felé hajló vallásos eszméinek élt.

1834-ben kezdődik d’Agoult grófnéval való viszonya, mely azonban 1840-ben már annyira veszít vonzó erejéből, hogy a teljesen kiforrott és érett művész egy nagyszabású hangverseny-kőrútra határozza el magát, mely kétségkívül a legfényesebb mindazok között, melyeket a múlt század történelme felmutat (Paganiniét sem véve ki) s a mely csak Weimarban való megtelepedésével ér véget. A nagyszámú diadalok tengerébe csak egy csepp üröm vegyült, a lipcsei «Gewandhaus-Konzert» 1841-ben. Hogy miért pisszegték le a jó lipcseiek Lisztet, azt nehéz teljes bizonyossággal megállapítani, mindenesetre nem a zongorajátékáért. Talán azért, mert a filiszterség a világ teremtése óta ellensége mindennek, a mi rendkívüli és genialis. Schumann sem dicsérte őt feltétlenül, bár az obligat elismerést nem is tagadta meg. Megmagyarázza ezt Schumannak különcz természete, zárkózott mimóza-kedélye és már fejlődő beteges pesszimizmusa, mely később Wagnerrel szemben is igen furcsa viselkedésre bírta őt.

Hasonló bánásmódban még csak egyszer volt része Lisztnek, Weimarban 1858. deczem- berében, mikor a Lisztre irigy és a drámakultusz hanyatlását félő udvari klikk Dingelstedtnek drámai intendánssá történt kinevezése után nyílt tüntetésben tört ki ellene. Ez bírta arra, hogy a karmesteri pálczát letegye, melyet ezután csak kivételes alkalmakkor vett kezébe, különösen, ha valami jótékony czél forgott szóban.

Általában az emberbaráti szeretet és az altruizmus Liszt életének egyik legjellemzőbb vonása. Nemes szívéről sokat beszélhetünk mi magyarok is, kiknek módunkban volt látni, hogy mindig első volt a jótékonyság terén, mikor elemi csapás által sújtottak, ínségesek stb. segélyezése forgott szóban. Önzetlenségével összhangban áll művészi egyéniségének erősen reczeptiv oldala. Nem zárkózott el egyetlen rokonlélek befolyásától sem. Fényes bizonyítékai ennek a Paganini-etűdök, a «Symphonie phantastique» pompás zongoraátirata, a Schubert, Schumann, Franz stb. dalok önálló értékű zongora letétei, gyönyörű opera-parafrázisai, melyek némelyikében sokkal többet aknáz ki a kölcsönzött zenei gondolatból, mint azt a szerző tette. Csak kettőt említünk itt, a Faust-keringőt és a Rigoletto-parafrázist. Arról, hogy mint tudta barátait szeretni, legszebb bizonyságot tesz Chopinről írott életrajza (megjelent francziául 1850-ben, magyarul gróf Wass Ottilia fordításában 1873-ban) és Wagnerhez intézett levelei.

Nem kevésbé gyöngéd és szeretetteljes volt tanítványaival, különösen a nőkkel szemben is. De mint tanár nem tűrt ellentmondást. Általánosan ismert a «Viora» geniális szerzőjének, az elhunyt Szabadosnak az esete, kivel egyetlen — teljesen szakszerű — megjegyzésért szakította meg a bizalmas viszonyt. Tanítványai közül legjobban Menter Zsófiát és Remmert Mártát magasztalta, de volt néhány igen kedvelt magyar tanítványa is, különösen Ravasz Ilona és Aggházy Károly.

Liszt is, mint minden nagy művész, nem szerette, ha a társaságban zongorázásra biztatták.

E tekintetben azonban igen szeszélyes volt. Sokszor meg se neheztelt olyasmiért, amin máskor módfelett bosszankodott, így e sorok írójának egy rokona egy ünnepélyes soiréen elég vigyázatlan volt minden bevezetés nélkül arra kérni a «mester»-t, hogy zongorázzék már egy kicsit. A körülállók ijedt arcczal várták Liszt válaszát, a ki azonban kedélyesen így felelt: «Natürlich, der alte Pudel soll wieder aufwarten» s a zongorához ült és több mint fél óra hosszat játszott Schubert-dalokat, szabad fantázia-töredékekkel összefűzve.

Arról a bámulatos termékenységről, melynek párjára a zenetörténelemben alig akadunk, érdekes bizonyságot tesznek azon számadatok, melyeket Göllerich sorol fel, Lisztről szóló életrajzának a végén. Összes műveinek száma 1233, közöttük 130 magyaros. Összesen 1122 jelent meg nyomtatásban, ebből 649 saját szerzemény, 422 átirat, és 31 klasszikus szerzők műveinek kritikai kiadása. Irodalmi művei 6 vaskos kötetet, Wagnerral váltott levelei kettőt töltenek be. Tanítványainak neve hosszú sort képez, melyben az élő zongoraművészek és általában zenészek legkiválóbbjainak nevei találhatók.

Magyar születése daczára sohasem tanult meg magyarul. Egy időben, mikor a cigány zenéről írott műve megjelent, hazafiasságát erősen kétségbe vonták.

Pesti működése azonban minden ellenszenvet elnémított, és nevének említése ma már csak szeretetet, elismerést és büszkeséget ébreszt minden magyar zenész szívében. 
(Omega)

ZENEVILÁG, 1901. október 22. (2. Évfolyam, 8. szám) 

*

Az országos Magyar Királyi Zeneakadémia

Hétfőn október hó 21-én ünnepelte a legnagyobb zongoraművésznek, a leghíresebb magyar művésznek, Liszt Ferencz születésének 90-edik évfordulóját. A zeneakadémia mintegy kegyeletét rója le évenként egykori mestere és megalapítója iránt, a mikor megújítja az ő emlékét, élénkbe varázsolja a nagy zeneköltő alkotásait.

Csodálkozunk, hogy a főváros és az ország többi zeneintézetei nem rendeznek Liszt- «estélyt,» ami nagyban előmozdíthatná megromlott ízlésünknek javítását s az ő műveinek kellő megismertetésével azok igazi méltánylását.

Bartók Béla, az akadémia jeles tehetségű növendéke a H-moll szonátával nyitotta meg az estélyt. Bartók játéka meglepett. Technikája tökéletes, felfogása kiváló, előadása művészi fokon áll. Ez az ifjú igazán büszkesége a zeneakadémiának, főleg tanárának, Thomán Istvánnak. Utánna Koessler János vezetése alatt a 137. zsoltár következett, melyet Durigo Ilona énekelt zongora,- orgona,- hárfa,- hegedű- és női-kar kísérettel. Durigo hangja, tavaly óta nem javult. Terjedelmes alt hangjának alsó regisztere tömör, erőteljes, míg a felsőbb hangok színtelenek, erőnélküliek; aminek oka tisztán a hangképzés hiányos voltában rejlik. A mű össz előadása és kivitele minden tekintetben magas művészi fokon állott. Koessler keze-nyoma meglátszott minden egyes ütemen. Schubert C-dúr vonósötösének I. és II. tételét kiváló előadással és finom kidolgozással hallottuk. A Mignon-dalt Lázár Amália énekelte. A kisasszony hatalmas mezzoszopránnal van megáldva, hiányát éreztük azonban hangja iskolázott voltának. Sem a magánhangzók kiképzését, sem az egyes regiszterek kiegyenlítését nem éreztük ki énekéből. Pedig kár volna a kisasszony hangját így parlagon hevertetni. A Hubay tanár által vezetett, vonós-zenekarra írt «Angelus» előadása megfelelő volt. A hangversenyt Détsy Károly, Szendy tanítványa fejezte be a 12. rapszódia perfekt és művészi előadásával.

ZENEVILÁG, 1901, október 25. (2. Évfolyam, 9. szám)

850   Haandel 2017-10-21 19:18:37

Liszt-Festival: Symposium zum Thema Europa

849   Búbánat 2017-10-21 13:35:32

2017.10.21,  16.00 órakor

RÉGI ZENEAKADÉMIA, KAMARATEREM

1064 Budapest, VI. ker. Vörösmarty u. 35.

Liszt Születésnap - Délutáni koncert:

Yohei Wakioka (zongora)

Műsor:

Liszt:10. Magyar rapszódia

Liszt: 104. Petrarca szonett

Liszt: Zarándokévek II. kötet („Itália”) - Mária eljegyzése

Liszt: Bölcsődal

Wagner - Liszt: Izolda szerelmi halála

Liszt: Spanyol rapszódia

848   Búbánat • előzmény847 2017-10-20 14:26:15

A Bartók Rádió élőben kapcsolja a Pesti Vigadó Nagytermét (19.35) és közvetíiti a ma esti hangversenyt.

(Ism. november 1., 12.36.)

847   Búbánat 2017-10-20 14:00:51

Ma esti koncert

19:30  Pesti Vigadó
 

Hangverseny a Kiegyezés éve alkalmából

Mihalovich Ödön kiváló zeneköltőnk, egy nagyobb keretű Gyászemlék czímű zenekari műven dolgozik, mely Deák Ferenc emlékét eszményíti. A kitűnő zeneköltőtől csak a legsikerültebbet várhatjuk e nemben s remélhetőleg még a folyó téli idény alatt hallani fogjuk azt egy philharmoniai hangversenyen” – 1876-ban jelent meg ez az újsághír, a százötven éve megkötött Kiegyezésen Magyarországot képviselő, nagyformátumú államférfi, a „Haza bölcse” halálának évében. A különleges műsor ennek a kornak a hangulatát idézi meg akkori tekintélyes magyar szerzők ma már sajnálatosan ritkán hallható műveivel színesítve. Hallhatjuk Erkel Ferenc a Nemzeti Színház fennállásának 50. évfordulójára írt nyitányát, amely – Egressy Béni Szózatával, valamint a Himnusz motívumaival az azt megelőző ötven esztendő nagy eseményeinek, küzdelmeinek, hősi indulatának, lelkületének összefoglalása – írja Farkas Zoltán zenetörténész. Mosonyi Mihály 1860-ban készült gyászdarabja mellett felhangzik Liszt Ferenc népszerű versenyműve, amelyben a 14. Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny győztese, a fiatal, japán művész, Sakata Tomoki a közreműködő. A hangverseny záró száma Hősi induló magyar stílusban című zongoradarab nyomán továbbkomponált Hungaria című szimfonikus költemény, amellyel Liszt Ferenc („hírhedett zenésze e világnak”) írt viszonzásul Vörösmarty Mihály őt dicsőítő ódájára. Mint az 1856-os ősbemutatóról megjelent beszámolóban olvasható: „Egész új modorú zeneteremtmény. Benne nagy szépségek vannak, melyeknek nem csak teremtése, de kivitele is nagy erőt igényel. A magyaros elemek azonban leplezetten tűnnek föl benne.”

Somos Csaba karmester

Nemzeti Filharmonikus Zenekar 
Sakata Tomoki (zongora)

Erkel: Ünnepi nyitány

Mihalovics Ödön: Gyászzene Deák Ferenc emlékére

Liszt: I. Zongoraverseny Esz-dúr

Mosonyi Mihály: Gyászhangok Széchenyi halálára

Liszt: Hungária – szimfonikus költemény

846   Búbánat 2017-10-20 13:49:27

2017.10.20 18.00

RÉGI ZENEAKADÉMIA, KAMARATEREM

1064 Budapest, VI. ker. Vörösmarty u. 35.

 

Liszt Ferenc születésnapi hangverseny

Liszt: Vigasztalások

Liszt: Karácsonyfa-ciklus

Liszt: Két csárdás

Király Csaba (zongora)

 

Rendező:Liszt Ferenc Társaság

 

Jegyár: 500 Ft – Jegyek válthatók a koncert előtt a helyszínen.

845   Búbánat 2017-10-16 19:58:09
  • Korunk 1961 (20. évfolyam) 1961 / 10. szám

MIHALACHE  ZAMPHIRESCU:

Liszt,
a  Havasalföldön  és  Moldvában  járt  nagyhírű  zongorista

 

Mint lassudó folyóvíz,  mely  indulván a hegyről,

lezúdult, fákat  tördelt, sziklákat görgetett

s most halkuló varázzsal nagy távolban neszel föl,

a bűvös égi dallam úgy száll a föld felett.


Egy isten ő . . . Zenéje csodás világgal ér fel,

mit zúgó áradatként a hangszerén teremt:

való életre kelti az ébenfát kezével,

melynek titkos hatalmát ellesni nem lehet.


Nem hangolhatja lantját Orfeusz se szebben,

arkangyalok dalolnak dalára fönn a mennyben

s nincs versenytárs, ki tőle elkívánná e díszt.

 

A művészet s a szellem őbenne öltve testet,

rajongó sóhajt ébreszt és szíveket remegtet

s virágot szórva tombol: ím ezt jelenti Liszt!. . .

/Veress Zoltán fordítása /


Liszt  Ferenc  romániai  vendégszereplésének  verses  emlékéhez

Liszt Ferenc születésének a Béke Világtanács felhívására   világszerte megünnepelt százötvenedik évfordulója adott   alkalmat Mihalache Zamphirescu román költő elfelejtett  Liszt-ódájának felidézésére. Felvázoljuk e vers keletkezésének   feltételezhető  körülményeit: irodalmi korrajzát.

Az 1846 - 47-es hangverseny-idény Liszt Ferenc zongoravirtuózi  pályafutásának  delelőjét  jelentette. Játékának rendkívül  gazdag  árnyaltsága  magával  ragadja  hallgatóságát, de rögtönzésekben   egyre  gyakrabban visszatérő  népi  ihletésű  motívumokból   már a  rapszódiák   körvonalai  kezdenek  kibontakozni.  Oroszországi  vendégszereplése  felé  —  amely  végképpen  megérlelte  benne  a  szándékot, hogy erejének  javát  az előadóművészet  helyett  zeneszerzésre  fordítsa  —  hazánk területén  át  vezetett az  út.  Hangversenysorozatát  Aradon, Temesvárt  és   Nagyszebenben   kezdte, majd 1846. november 24-én  Kolozsvárra  érkezett, ahol  december  6-ig  négy  ízben  lépett  dobogóra.  A  már  ismert  sajtóvisszhangokat   érdekesen   egészíti ki a Kiskövet  című  folyóiratban  megjelent  üdvözlő   vers.  Írójáról, Szilágyi Károlyról egyelőre még csak annyit   tudunk, hogy szorgalmas  munkatársa  volt  a „szépirodalmi és művészeti  lapnak”,  s hogy 1855-ben Kiáltó szó a pusztában  címen foglalta  kötetbe  szerelmes verseit és érdekes népdalutánzatait.   Maga a vers Vörösmarty Liszt Ferenczhez  című költeményének gondolatgazdagsága  után nem  mond   ugyan semmi újat,  viszont  mint  kortörténeti dokumentum  így is érdekes bizonyítéka annak, hogy mennyire  a reformtörekvésekkel  összeforrottnak érezte  a  közvélemény a  jeles zeneszerző  működését.
Liszt Ferenc körútjának következő állomása  Bukarest  volt. Itt három  hangversenyt  adott, majd 1847 elején  Iaşiba  utazott.  A román fejedelemségekben  tett  látogatásának  emlékét  román népdalgyűjteményén   kívül  —  melynek  egy  részét Román rapszódiájában  fel  is  dolgozza  — Szathmári Papp Károlynak  a  Korunkban  is  közölt akvarell-arcképe,  a  Barbu  Lăutaruval  való találkozásról  szóló történet, több elismerő  bírálat, valamint  négy, tiszteletére írott vers őrzi.  Ez utóbbiak  közül  hármat:  Jenachita  Văcărescu,  D. Gusti  és  G. Asachi  költeményeit  utolsó iasi-i fellépte alkalmával elszavalták, és  díszes  kiadásban  a  jelenlevők  között  szétosztották.  A  negyedik vers  azonban  —  Mihalache  Zamphirescu  verse   —  még  Octavian  Beunak,  Liszt  Ferenc  román monográfusának  is elkerülte a figyelmét.
Ki  volt  ez  a  Zamphirescu?  Szegény sorsú és  szerény  tehetségű  bukaresti  költő,  egyike a román irodalom szorgalmas  m unkásainak, aki franciás  ihletésű  s a maga   korában eléggé  népszerű  költeményekkel   szolgálta a román   művelődés  egységének  az  ügyét. Balada  vintului  (A szél balladája)  című versének  rövidített  változata  megjelent  Kozma Endre  román  nyelvtanának függelékében is (Kolozsvár, 1872),  ahonnan  a  szorgalmas   Benedek Elek magyarra  fordította, és  mint állítólagos franciából  átültetett  verssel  kegyetlenül  megtréfálta  a székelyudvarhelyi   kollégium   Önképzőkörének  vaskalapos tanár-elnökét.
Zamphirescu  Liszt  Ferencnek  ajánlott szonettjére a Bukarestben 1858-ban   megjelent Aurora  című verskötetében  —  a 127. lapon  — bukkantam  reá. A vers nem is annyira a   közvetlen  élmény, mint inkább az ifjúság  romantikus   rajongásának a  terméke.  Nem valószínű  ugyanis,  hogy szülei el  tudták volna  vinni  az  akkortájt még alig hét  esztendős  fiút  Liszt  hangversenyeire, azon három száz kiváltságos zenerajongó közé, aki  két aranyat tudott  áldozni  egyórai  műélvezetért.  Mert  joggal  jegyezte  meg Cezar  Boliac  a nem  mindennapi  eseménynek szentelt beszámolójában:  „Ha  kedvét  leli a tapsban; ha a lelkesedés, amelyet  ébreszt, jelent valamelyes  elégtételt  a művésznek; ha mind annak lenyűgözése,  ami a  legfiatalabb  és a  legmélyebben  érző  egy nemzetben, kedvesebb  emléket hagyhat a művész  annaleszeiben, mint néhány száz arany; akkor, Liszt  úr, ne  tűrje  el, hogy az egész  román  ifjúság azt mondhassa: Liszt nálunk járt, de nem volt hozzá  módunk, hogy  meghallgassuk. Tehetségét amúgy sem  lehet  pénzzel  megfizetni,  és  az  ehhez  fogható portéka  ellenértékét  csak  akkor  kapja  majd meg  busásan,  ha krajcáros  koncerteket ad.“ (Curierul romin, 1846.  december 14.)
A  felajzott,  látomásokra  egyébként  is  hajlamos  Zamphirescu  figyelmét  elsősorban  G. Asachi Liszt Ferenccel   kapcsolatos  írásai ragadhatták meg: az Albina romineascu  (Román méh) 1847. január 16-i  számában közölt   bírálata, amely a művész páratlan hangszínező  készségét, az elemek   erejének elsodró lendületű  érzékeltetését  domborította ki, valamint  egy  mitológiai  hasonlatokkal  terhelt  szonett,  mely  a  már  említett alkalmi kiadványban látott napvilágot.  Zamphirescu élénk képzelőtehetségét dicséri azonban az  a körülmény,  hogy  nem  rekedt meg,  miként  elődje  vagy  a Gazeta Transilvaniei  (Erdélyi Hírlap ) krónikása, az Orpheus-hasonlat merő  hangoztatásánál,  hanem  utalt  Liszt előadóművészetének az egyetemes  emberi fejlődésben betöltött szerepére  is.

/Engel  Károly /

844   Ardelao 2017-10-14 18:53:39

Nicolai levele Liszt Ferenchez.

Itt közöljük a Nicolai és Liszt közötti levelezésből fennmaradt egyetlen levélnek első oldalát, amelynek eredetijét a weimari Liszt-múzeumban őrzik.

[A képen Nicolai levelének egy részlete fénymásolaton látható!, megj. A.]

A levél magyar fordítása:

„Drága Tisztelt Barát és Mester!
Berlin, 1849. március 3.

Ne csodálkozzék azon, ha ily hirtelen feltűnők Ön előtt — emlékezetét mindég a szívemben viseltem! Akar-e nékem örömet szerezni, a legnagyobbat azon kevés közül,, amelyek életem utain virultak s amellyel igazán boldoggá tenne engem. Jöjjön e hó 9-én ide, hogy e napon «A windsori víg nők» című dalművem első előadásán jelen lehessen. Ha elhatározná, hogy nekem ezt az örömet megszerzi, nagyon szeretném, ha egy pár sorban értesítene erről, bár egy örvendetes meglepetésnek is megvannak a maga kellemességei. Ez esetben kérem, hogy a Brandebourg szállóban szálljon meg. Remélem, s tiszta szívből kiáltom: a legközelebbi viszontlátásra!
Őszinte nagyrabecsüléssel és barátsággal Nicolai
Unter den Linden N. 57.”

Arról, hogy Liszt elfogadta-e ezt a meghatóan kedves meghívást, annak sehol semmi nyoma. Nicolai két hónappal a bemutató előadás után halt meg 1849. május 14-én. Weimarban Nicolai dalművét csak 6 évvel a szerző halála után adták. Liszt már előbb is gondolt Nicolaira, amikor 1851-ben «Erős várunk az Isten» című kantatát orgonára átírta. (L. A.)

A ZENE, 1910. (10. szám)

843   Ardelao • előzmény842 2017-10-14 18:49:28

:-)

842   Búbánat 2017-10-14 15:37:49

Ardeleo fórumtársunk beírt egy érdekes cikket a "Bartók szellemisége" topicba. (204. sorszám)

Liszt-érintettsége folytán ide is kívánkozik ez a bejegyzés, ezért engedelmével áthozom és bemásolom:

„Liszt oeuvre-je fontosabb, mint Wagneré”

Bartók Béla székfoglaló Liszt-előadása az Akadémiában

A Magyar Tudományos Akadémia nyelv- és széptudományi osztálya hétfőn délután ülésttartott. Az ülésnek az adott különös jelentőséget, hogy azon Bartók Béla, a világhírű zeneszerző tartott székfoglaló előadást Liszt Ferencről.

Melich János megnyitója után Bartók Béla felolvasásának keretében négy, Liszt Ferenccel kapcsolatos kérdést vizsgált meg. Az első a Liszt-szerzemények és a nagyközönség közöttlevő viszonyra vonatkozik. Bartók azt látja, hogy a nagy- közönség még ma sem értékeli eléggé Lisztnek jelentékeny műveit; inkább kedveli a kevésbé fontosakat, mint például a rapszódiákat. Ez — az előadó szerint — azért van így, mert a közönség nem tudja meglátni a zeneművekben a lényeget, hanem inkább a külsőségek után indul.

A második kérdés: mekkora volt Liszt műveinek jelentősége a zeneművészet további alakulására? Bartók szerint ebben a tekintetben Liszt oeuvreje fontosabb, mint Wagneré; nem azért, mintha Liszt művei tökéletesebbek volnának, mint Wagneré, — hiszen, éppen ellenkezőleg van a dolog, — hanem azért, mert Wagner minden saját kezdeményezésű új lehetőséget saját maga a legteljesebb mértékben kiaknázott és kifejlesztett. Ezzel szemben Liszt műveiben sok olyan előre mutató kezdeményezés van, amelynek teljes kihasználását nem maga Liszt vitte véghez, hanem utódai.

A harmadik kérdés Lisztnek; „A cigányok zenéje Magyarországon” című könyvével, illetve annak az úgynevezett cigányzenére vonatkozó téves állításaival kapcsolatos. Az előadó szerint Lisztet tévedéséért csak részben szabad hibáztatni. Liszt tévedéséért inkább a XIX. századbeli viszonyok okolhatók, zenefolklore körébe vágó alapfogalmak, teljes hibás volta,romantikus vonzódás a túlzsúfoltság, a sallang és a pátosz félé, ennek fejében a klasszikus egyszerűség elejtése. Okolhatjuk ezen kívül nagyapáinkat is, akik nem tudták, vagy nem akarták az igazság felé, a magyar falu felé vezető utat Lisztnek megmutatni.

A negyedik kérdés ez: milyen joggal tekinthetjük Liszt Ferencet magyarnak? Ebben a kérdésben a döntő szó magáé Liszté, aki számtalanszor vallotta magát magyarnak. Egy Liszt Ferencnek az egész világ részéről kijár az, hogy ebbeli akaratát tudomásul vegyék, és annak ne mondjanak ellent.

A közönség hosszasan ünnepelte előadása után Bartók Bélát, akit az Akadémia nevében Melich János üdvözölt a tagok sorában.
Az előadó ülés után az osztály zárt ülésen folyó ügyeket tárgyalt, majd tagajánlási értekezlet volt.

BUDAPESTI HÍRLAP, 1936. február 4. (56. Évfolyam, 28. szám)

*

Jótékony célú Liszt-est az Operaházban.

A Filharmóniai Társaság rendkívüli díszhangversenyt rendezett hétfőn este az Operaházban, az Újságírók Szanatórium Egyesülete javára.
A műsor Herczeg Ferenc költői prológusával kezdődött, amelyet Bulla Elma mondott el, finom, közvetlen hangon. A prológus témája: legenda az újság-íróról, aki csak nézi és regisztrálja a földi javakat anélkül, hogy része volna bennük.

A nagy tetszéssel fogadott bevezetés után következett az est zenei része, amelynek műsorátLiszt Ferenc szerzeményeiből állították össze. A zenekart a tőle megszokott elmélyedéssel Dohnányi Ernő dirigálta, a Liszt-év congeniális szellemű vezére.
Stefánián Imre, a Zeneművészeti Főiskola ismert nevű tanára az A-dúr zongoraversenyt játszotta olyan sikerrel, hogy szereplését meg kellett toldania a „Liebestraum”-mal.

Báthy Anna sokszor méltatott előkelő stílusában, nemes átérzéssel énekelt el három dalt.
A szünet után Bartók Béla zongorázta el a „Haláltánc”-ot. Sajátságos, egyéni előadó művészete alig találhat ennél a műnél teljesebb kifejezési terrénumot. Játékát szinte kozmikus erő hatotta át; éles, acélos ritmikája és billentés művészete új, ismeretlen világításban mutatta be ezt a geniális alkotást. A közönség hosszan ünnepelte Bartókot.

Ezután ismét dalok következtek: Svéd Sándor melegen zengő baritonja, előadásának férfias lírája is megérdemelt sikert aratott.
Az énekszámokat Herz Ottó dr. kísérte, szépen és jól, mint mindig.

Végül pedig osztatlanul Dohnányi Ernőé és a zenekaré volt a hallgatók lelkes elismerése, a Tasso című szimfonikus költemény, ragyogó színekben gazdag előadásért. (Op.)

BUDAPESTI HÍRLAP, 1936. február 4. (56. Évfolyam, 28. szám)

841   Búbánat 2017-10-13 22:40:10

Az Opera honlapjáról

Zongoraáriák – Bogányi Gergely és Váradi Zita

Jótékonysági hangverseny az Erkel Színházban a daganatos és leukémiás gyermekekért

Liszt Ferenc életének a jótékonyság és a köz hasznára való figyelem egyik meghatározó eleme volt, ezért zongorahangversenyünk évről évre az Őrzők Alapítvánnyal közös rendezvény. 

Hatodik alkalommal rendezzük meg a Zongoraáriák estet, amelynek bevételét az Őrzök Alapítvány a  Tűzoltó utcai Gyermekklinikán kezelt daganatos és leukémiás gyerekek gyógyítási feltételeinek javítására fordítja

A 2017. október 22-i koncertre visszatér Bogányi Gergely, aki ekkor avatja fel az Erkel Színházba szánt „csodazongoráját”: az ún. hosszú modell ezen az estén debütál. Az esten elhangzó művek interpretációjában Váradi Zita operaénekes lesz a partnere. Az est fővédnöke Herczeg Anita, a köztársasági elnök hitvese.

Műsor:

Liszt: Funerailles (Bogányi Gergely)
Schubert-dalok  (Bogányi Gergely, Váradi Zita)
    Die Junge Nonne
    Auf dem Wasser zu Singen
    Gretchen am Spinnrade
Gounod-Liszt: Faust-keringő (Bogányi Gergely)
Schubert-Liszt: Die Junge Nonne / Auf dem Wasser zu Singen (Bogányi Gergely)
Mozart:
    Susanna áriája a Figaro házasságából (Bogányi Gergely, Váradi Zita)
    Zerlina áriája a Don Giovanniból (Bogányi Gergely, Váradi Zita)
---
Liszt-dalok (Bogányi Gergely, Váradi Zita)
    Es muss ein wunderbares sein
    Du bist wie eine Blume
    Ich liebe dich
    Der Fischerknabe
    Freudvoll und Leidvoll
    Liebesträume
Mozart-Liszt: Don Giovanni-parafrázis (Bogányi Gergely)

 

840   Haandel 2017-10-13 18:12:13

Claudio Arrau como Franz Liszt: tras su restauración, “Sueño de Amor” será reestrenada en Valdivia

SUEÑO DE AMOR
México – 1935 – 70’ – Archivo Digital

This patrimonial and historic film, restored by the Universidad de Chile Film Archive, is the first audiovisual document featuring national pianist Claudio Arrau. This period record was made by José Bohr, the most prolific filmmaker in the history of cinema made in Chile. The famous Chilean pianist appears playing a piece by composer Franz Liszt, portraying moments in his biography.

Wikipedia

839   Búbánat 2017-10-09 10:57:38

VIGILIA – 1977. októberi száma

LISZT: MISSA SOLEMNIS

"Ennek az első előadásnak a benyomása félig kedvezőtlen volt, főképp a magasban, a bazilika akusztikai hibája miatt. A kupola gyújtópontjától a hangok összekeverednek benne és szörnyű kakofóniát hoznak létre - amit gáncsolóim az én sajnálatos komponálási módszeremnek tulajdonítottak." Liszt egyik levelében - visszaemlékezve Missa solemnisének 1856. évi esztergomi bemutatójára - Sayn-Wittgenstein Carolynnek panaszkodott így, célzást téve bírálóinak rosszindulatú megjegyzéseire, amelyekkel már a premier előtt igyekeztek megakadályozni az Esztergomi mise előadását. A fő vádpont a Pesti Napló cikkírója szerint a következő volt: a nagymise "stílje nem lehet egyházi, vallásos, mert hiszen Liszt Wagner tisztelőihez tartozik". Az elmarasztalás - amint a zenetörténetből ismert - tulajdonképpen az "új romantikusoknak" szólt,  akiknek  zenéje (elsősorban Liszté, Wagneré) "szerkezetében zűrzavaros, dallamtalan, hipermodern, nagyképű, értelmetlen". Az akkori időkben valóban zavarosnak minősíthették a Missa solemnist is. A klasszikus mise-kompozíciók után előállni azzal, hogy a Glória "Cum Sancto Spiritu" részére csak imitált fúgát írjon a szerző, azt is abbahagyva, sőt a partitúrában jelezve: az egész esetleg elhagyható, vagy a Credóban színpadias dobütéseket alkalmazni - eleve kihívó különcködésnek számíthatott. De sorolhatnánk a többi példát is... Ma már a szövevényes szólamvezetésben, kórus és szólisták bonyolult váltakozásában észrevesszük azt a nemes egyszerűséget, tisztaságot, ami ebben a vérbeli romantikus műben rejlik. És ettől lesz egyházi muzsika. Az Esztergomi mise nem a ceciliánus eszmék jegyében íródott. A szerző célja elsősorban a wagneri korszakalkotó romantika egyházzenei átvétele, annak a hallatlan kifejezőerőnek mise-drámai alkalmazása, amely az ember legbensőbb világát, addig szinte ábrázolhatatlan vívódásait, megnyugvásait fogalmazta meg a zene nyelvén. Ez az őszinte mélyvilág sohasem profán. Liszt tudta: a megváltás drámája is eviláqon, emberek közt zajlott le - az emberért. A hit égi áramkörbe kapcsolva gyújtja meg a földi lámpásokat.

A Kyriében a Christe-rész metamorfizált melódiájának visszatérő motívuma a Benedictus-ban (jelezve: Krisztus az, aki ,,az Úr nevében jön"),  a földre szálló Istenember alakját idéző szoprán-tenor szóló a Credóban, vagy ugyanott a Homo factus unisonója, a szenvedést ábrázoló három hang (mint ős-szimbólum, háromszög komponálható köré, jelezve a természet és a természetfeletti kapcsolatát) a zeneköltő hittitkokban elmélyülő lelkületére vallanak.· Ezekre a misztikus élményekre korunkban talán csak Messiaen zenei e1ragadtatásai lehetnek példák. Kétségtelen: Liszt miséje a mai kor emberének már kissé idegen hangzásvilágú. De bemutatásakor az igazi értők megsejtették jövő-célzatát, az új zene "stiljét". Vitatkozt(lk róla. Vajon mi vizsgálódhatunk-e Új egyházi műzenénkben? Alig van modern, új alkotás.

Az Alkantarai Szent Péter (volt pesti  ferences) templom Liszt Ferenc Kórusának előadásában, a zeneszerző halálának 91-ik évfordulóján hallottuk a Missa Solemnist. A feladat - mint mindig - óriási. Bucsi László karnagy - egyházzenészeink közt a Liszt-kultusz legszorgalmasabb ápolója - jól vizsgázott. Nem volt átütő a kórushangzás, de tiszta volt. A szólamok egységét nem zavarták "kiugró" vokálisok, a zenekar, az orgona orkesztrikus arányaival,  biztonságával  tűnt ki. A szólistáknak: Rohonyi Anikónak (szoprán), Kistétényi Melindának (alt), Leblanc Győzőnek (tenor) és Kenessey Gábornak (basszus) a bensőből fakadó éneklésért mondunk köszönetet.

/Tóth Sándor/

838   Haandel • előzmény837 2017-10-08 19:33:40

Tsinandali Festival

In the Swiss town of Verbier, founders of Tsinandali Festival and Verbier Festival Martin Engström and Avi Shoshani have signed a cooperation memorandum for foundation of Tsinandali International Music Festival and Musical Academy.

837   Haandel 2017-10-08 18:33:12

Tsinandali Festival (September 14, 2017) 
Franz Liszt, Hungarian Rhapsody

წინანდალი

836   Búbánat 2017-10-07 02:04:35

2017.10.07. -  11.00 óra

RÉGI ZENEAKADÉMIA, KAMARATEREM

1064 Budapest, VI. ker. Vörösmarty u. 35.

Liszt Múzeum – Matinékoncert:

Borbély László (zongora)

Liszt: 1. Mefisztó-keringő (Der Tanz in der Dorfschenke)

Liszt: 2. Mefisztó-keringő

Liszt: 3. Mefisztó-keringő

Liszt: Hangnem nélküli bagatell

Liszt: 4. Mefisztó-keringő

 

  
Műsorajánló
Mai ajánlat:
17:00 : Budapest
Szent István Bazilika

Virágh András (orgona)

18:00 : Budapest
Zeneakadémia, X. terem

Szalai András tanítványai
Házimuzsika a Zeneakadémián

19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

Soós Máté (hegedű)
A Zeneakadémia BA III. évfolyamos hallgatóiból alakult kamarazenekar
Vezényel: Ménesi Gergely
A BA III. évfolyamos hallgatók koncertje
MENDELSSOHN: Hebridák – nyitány, op. 26
DVOŘÁK: f-moll románc hegedűre és zongorára, op. 11
DVOŘÁK: e-moll mazurka hegedűre és zenekarra, op. 49
HAYDN: 88. (G-dúr) szimfónia, Hob. I:88

19:00 : Budapest
Óbudai Társaskör

Dallos Erika (csembaló), Botos Veronika, Babácsi Csaba (brácsa), H. Zováthy Alajos (bőgő), Dóczi Áron, Tallián András (hegedű), Dóczi Péter (cselló), Rácz János (fuvola), Szélpál Krisztina (oboa), Tüske Aladár (fagott)
Az est házigazdája: Császár Angela
"Jegyezvén szalmaszállal - advent zenével és verssel"
ROSTETTER SZILVESZTER: Siciliano
J.M. SPERGER: Szonáta mélyhegedűre és gordonra
J.S. BACH: Air
GLUCK: Melódia
CIMAROSA: oboa-fuvola koncert
CORELLI: Karácsonyi concerto
CACCINI: Ave Maria

19:30 : Budapest
Erkel Színház

Devich Gergely (cselló)
Szemere Zita, Balga Gabriella, Bakonyi Marcell, Pataky Dániel
Magyar Állami Operaház Zenekara és Énekkara
vez.: Kocsár Balázs
Antall József25+ emlékhangverseny
BEETHOVEN: Egmont-nyitány
VERDI: Don Carlos – Szabadságkettős » Szegedi Csaba, Pataky Dániel
KOCSÁR MIKLÓS: Csellóverseny (Antall József halálára)
KODÁLY: Budavári Te Deum
19:00 : Zalaegerszeg
Ady Art Mozi

Operát az Operából - Belföldi turné
PUCCINI: Tosca

19:00 : Miskolc
Művészetek Háza

Rálik Szilvia, László Boldizsár, Kelemen Zoltán
Miskolci Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Medveczky Ádám
"Erkel 125 gálahangverseny"
ERKEL: Ünnepi nyitány
részletek a Bátori Mária, Hunyadi László, Bánk bán, Dózsa György, Brankovics György és Névtelen hősök című operákból
A mai nap
született:
1822 • César Franck, zeneszerző († 1890)
1908 • Olivier Messiaen, zeneszerző († 1992)
1913 • Takács Paula, énekes († 2003)
1913 • Morton Gould, zeneszerző († 1996)
1938 • Jurij Tyemirkanov, karmester
1980 • Sarah Chang, hegedűs
elhunyt:
1987 • Jascha Heifetz, hegedűs (sz. 1901)