vissza a cimoldalra
2019-11-14
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11446)
A csapos közbeszól (95)

Házy Erzsébet művészete és pályája (4607)
Mi újság a ZAK-on és a hazai koncerttermekben? (300)
Giuseppe Verdi (1394)
Zenei témájú könyvek (99)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4443)
Élő közvetítések (8236)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1800)
Franz Schmidt (3453)
Momus-játék (5763)
Kimernya? (3277)
Operett, mint színpadi műfaj (4147)
Szentély az isteni Anna Nyetrebko-nak (2943)
Plácido Domingo (917)
José Cura (580)
Requiem (456)
Zenetörténet (256)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

20246   otello • előzmény20233 2019-07-05 10:19:09

Közben felkerült az Instagramra Schrott majdnem teljes Scarpiája videóval.
Itt lényegében az egész második felvonás, itt pedig Scarpia első felvonásbeli jelenetei. Jó szórakozást annak, akit érdekel! :) 

20233   otello 2019-06-22 21:43:22

Giacomo Puccini: Scarpia Tosca (Gran Teatre del Liceu, június 8. és 21.)

Júniusban Paco Azorin Tosca rendezése harmadszorra tért vissza Barcelonába. Bár néhány elemét nem egészen értem, szerintem úgy sikerült színpadra állítani a klasszikust, hogy nem poros, de mégis teljesen tiszteletben tartja az eredeti szerzői szándékot. Azorin és csapata alapvetően a három főszereplő lelki világára/jellemére koncentrál és az érzéseiket mind erős színészvezetéssel, mind vizuális effektekkel jól erősítik - utóbbiakat szépen összehangolva a zenei csúcspontokkal (pl. a második felvonás egy tetőpontján Scarpia lerántja az irodáját kétoldalt plafonig szegélyező vörös függönyt, ami mögött rácsok és szenvedő elítéltek mutatják be a valós háttért).

Látva mindkét szereposztást, az operát akár Scarpiának is nevezhetnénk. Az első szereposztásban éneklő Erwin Schrott tegnapi produkciójára még mindig keresem a szavakat (pedig legelső pesti Don Giovannija után már nagyon magasan voltak a várakozásaim). Amikor az előadás végén ő jött meghajolni, valósággal tombolt a közönség. Ez a Scarpia egy kissé labilis idegzetű (néha egy csepp túlzással Heath Ledger Jokerére is emlékeztetett), végtelenül perverz és cinikus rendőrfőnök. Elképesztő, ahogy Schrott szimplán a kézfeje ökölbe szorításával (amikor Tosca magára hagyja a templomban) vagy egy sátáni gurgulázással visszakérdezve (’Quanto?’) képes feszültséget teremteni. Minden pillanatban él a színpadon: míg Tosca és Mario végre újra találkoznak (a Vittoria előtti részben), ő rögtönzött borkóstolót rendez Spolettával, majd hamarosan valóságos szexuális ragadozóként üldözi a főhősnőt hatalmas ’Mia!’-kat énekelve. Szokásához híven most is saját szája íze szerint formálja, néha kissé önkényesen is (suttogva kezdi például a Te Deumot vagy beiktat egy kacajt a ’vini diversi’ után), énekelni válóját – így tényleg egy egészen Schrottos Scarpiát kapunk. Énekében különösen tetszett, hogy ellentétben a sok mai Scarpiát éneklő baritonnal, kellő súllyal szólaltak meg a szerep mély hangjai (apropó, miért Lucic-csal vagy Terfellel büntetnek a nagyobb házakban, ha ilyen fantasztikus Scarpia is lehetne?), valamint bármely részben (igen, még a Te Deum végén is) tisztán hallható volt. Hatalmas bravo! Schrott váltótársa a valamennyire Scarpia specialistának is tekinthető, általam korábban nem ismert Lucio Gallo volt. Bár hangi kvalitásai nem mérhetők Schrottéhoz (kicsit tán mély neki a szerep), összességében remek Scarpiát hozott, aki Toscával szemben kezdetben megalázkodó, de mindenki mást eltipró alak. Egy tenyérbemászó modorú arisztokrata figura, akire szintúgy minden pillanatban oda kellett figyelni.

Floria Toscát az első szereposztásban Liudmyla Monastyrska keltette életre. Mindenek előtt, tavalyi felemás Manonja után ebben a szerepben sokkal jobban meggyőzött. Színészileg a második és harmadik felvonásban teljesen jó, az elsőben volt pár üresjárata. Viszont egy évvel ezelőtti In quelle trine morbide-jéhez képest Tosca imája sokkal bensőségesebbre, emlékezetesebbre sikerült (csodálkoztam is a közönség rádión is hallható visszafogott reakcióján). Színészi alakításával együtt javult a szerep hangi megvalósítása is. Míg az első felvonásban egy cseppet sok volt nekem a vibrato, a darab második felében abszolút világklasszis szinten énekelt. A második felvonásban kicsit vissza is repültem lélekben az általam már csak elképzelt régi nagy előadások világába, ahol két hangnagybirtokos (jelen esetben Schrott, illetve Monastyrska) feszül egymásnak és felizzik a nagybetűs zenedráma. Az ukrán szoprán különösen a csúcshangokon (néhányat igen hosszan kitartva) csillogott, és egyetlen hiányérzetem talán a mellhangok visszafogott használata volt. Ha tudja használni a ’Quanto?’ vagy ’Sogghigno di demone’ részekben, miért nem ad például nagyobb nyomatékot Scarpia meggyilkolása közben néhány frázisnak, ami így nem sikeredett túlságosan ütősre. Monastyrska váltótársa a Bolsojból érkezett Tatjana Serjan volt. Az orosz szoprán mélyen és középen nagyobb vibrato nélkül, remekül szól (bátrabban is használ mellhangot, mint váltótársa), a hang azonban jelentősen veszít volumenéből és matt lesz a csúcshangokra. Kár érte, mivel színészileg egy rendkívül intenzív Tosca az övé: ha kell fúria, ha kell bájosan szerelmes, ha kell összetört. Összességében, egyik Toscát se cserélném el egy Opolais-re vagy Gheorghiura, az biztos!  

Úgy érzem mindkét előadás gyenge pontja a tenor volt. Az első szereposztásban a fiatal Jonathan Tetelman ugrott be az eredetileg kiírt Fabio Sartori helyett az összes előadásra. Bár most debütált a szerepben és a premierkritikák nem voltak túl hízelgőek, úgy érzem néhány előadás alatt is sokat fejlődhetett. Azt le kell szögezni, hogy szépen csengő hang birtokosa, ami kissé meglepően (néhány éve még bariton volt) a csúcshangokon szól a legjobban. Továbbá viszonylag széles skálán mozog dinamikailag is, az E lucevan le stelle egészen megkapóra sikeredett összességében. Azonban amellett nem lehet elmenni szó nélkül, hogy középen a hangot gyakran elfedi a zenekar – így bár például a Vittoria jól szólt, sok köztes rész elveszett (az ötödik sorban ültem a földszinten). Kár érte, mivel a tenor egyértelműen színpadra termett, a friss debüt ellenére egészen meggyőző Mariót hozott színészileg. Ha megoldja a projektálás problémáját, nagyobb összegben fogadok, hogy a következő évtizedben róla (is) fog a vita zajlani, hogy vajon sármja miatt ennyire keresett-e (itt az egész második és harmadik felvonást teljesen nyitott ingben énekelte - váltótársa nem). Viszont gyorsan leszögezem, hogy semmi irritáló nincs játékában, mint például sz.v.sz. Grigolóéban. Mindenesetre jövőre már a ROH-ban debütál mint Rodolfo. A második szereposztás Mariója Roberto Aronica volt. Kétségtelen, nagyobb hang birtokosa, mint Tetelman és nem érzékeltem semmi komoly technikai gikszert...de ennyi. Cavaradossija „el volt énekelve”, de sajnos valahogy nem fogott meg az interpretációja.

A kisebb szerepek alakítói vegyes színvonalon teljesítettek. Az egész Tosca sorozatot John Fiore vezényelte – a korábbi előadásban remekül, míg tegnap inkább már bejáratott rutinként.

Végezetül, mindenkinek ajánlom a Haandel fórumtárs által közzétett linken (Élő közvetítések – 7925) legalább a Te Deumtól Scarpia haláláig terjedő rész meghallgatását! Már csak Schrott eddig keveset hallott rendőrfőnöke miatt is megéri.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
16:00 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

"OrgonaExpedíció"
Audiencia a hangszerek királynőjénél

19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

Henning Kraggerud, Keller András, Pilz János (hegedű), Várjon Dénes, Simon Izabella (zongora), Kolonits Klára (ének), Szűcs Máté, Homoki Gábor (brácsa), Perényi Miklós, Rohmann Ditta (cselló)
Kuss Quartet: Jana Kuss, Oliver Wille (hegedű); William Coleman (brácsa); Mikayel Hakhnazaryan (cselló)
"kamara.huKAMARA.HU – Utas és holdvilág"
kamara.hu/1 - emlék
"A Zeneakadémia kamarazenei fesztiválja"
BEETHOVEN: 1. (F-dúr) vonósnégyes, op. 18/1
GRIEG: 3. (c-moll) hegedű-zongora szonáta, op. 45
LISZT: Die Loreley
LISZT: Oh! quand je dors
LISZT: Mignons Lied
CSAJKOVSZKIJ: Firenzei emlék, op. 70
A fesztivál művészeti vezetői: Simon Izabella és Várjon Dénes

19:00 : Budapest
Erkel Színház

VERDI: Rigoletto

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Balázs János (zongora)
A Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara
Vezényel: Pinchas Steinberg
LISZT: Les Préludes – szimfonikus költemény
CHOPIN: 2. (f-moll) zongoraverseny, op. 21
DVORÁK: 9. (e-moll) szimfónia, op. 95 („Az Újvilágból”)
A mai nap
született:
1719 • Leopold Mozart, zeneszerző († 1787)
1774 • Gaspare Spontini, zeneszerző († 1851)
1778 • Johann Nepomuk Hummel, zeneszerző († 1837)
1805 • Fanny Mendelssohn, zongorista, zeneszerző († 1847)
1896 • Pataky Kálmán, énekes († 1964)
1900 • Aaron Copland, zeneszerző († 1990)
1927 • Svéd Nóra, énekes († 1982)
elhunyt:
1831 • Ignaz Pleyel, zeneszerző, zongorakészítő (sz. 1757)
1946 • Manuel de Falla, zeneszerző (sz. 1872)
2005 • Takács Jenő, zongorista, zeneszerző (sz. 1902)