vissza a cimoldalra
2019-06-25
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11348)
A csapos közbeszól (95)

Momus-játék (5696)
Kimernya? (3117)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (3279)
Pantheon (2357)
Operett, mint színpadi műfaj (3942)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (61835)
Erkel Színház (10247)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1683)
Franz Schmidt (3355)
Hozzászólások a Momus írásaihoz (6903)
Opernglas, avagy operai távcső... (20241)
Kedvenc magyar operaelőadók (1119)
Magyar Rádió operafelvételei és operaközvetítések – magyar előadóművészekkel (979)
Élő közvetítések (7933)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4507)
Balett-, és Táncművészet (5819)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

20147   telramund • előzmény20146 2018-10-20 13:52:03

Camarena jelenleg ebben a fachban a legjobb.Emellett nagyon szép a hangja is.Valószínű az "F"-et valamiért nem énekelte meg,pedig nem szokta kihagyni.Hiányzott.Nem csupán nekem ,hanem a közönség reagálásából ítélve a közönségnek is.P. Yende Elvirája maga volt az unalom.Sajnos Gruberova, Kolonits Klára nagyon magasra tette a mércét.(most hagyjuk a már meghalt énekesnőket)

Kwieczien csalódás volt,Mimica nem olasz basszus-( eleve basszus?)

A karmester helyenként mérhetetlen lassú tempókat vett..Sok nagy név és egy közepes Puritánok.

Ha ajánlatot elfogad.javaslom Camarena és Nadine Sierra  kettősét a Purtiánokból.A YT-on fellelhető.(R. Tucker gála)

20146   otello 2018-10-20 13:24:02

Bellini: I Puritani – Gran Teatre del Liceu (2018. október 11.)

Megható pillanattal indult október 11.-én is, akár csak az összes Puritani előadás idén, Barcelónában. Az egész előadássorozatot Montserrat Caballé emlékének szentelték, aki itt a „hazai pályán” számtalanszor ajándékozta meg művészetével a katalánokat. Az előadás kezdete előtt egy rövid beszéd után Casta Divája töltötte be a teret még egyszer utoljára, majd a közönség zúgó álló tapssal emlékezett a múlt század egyik legnagyobb operaénekesére. Emlékéhez az elődás többé-kevésbé méltó volt.

Annilese Miskimmon rendezése (koprodukció 2 másik operaházzal) Elvira azon elejtett megjegyzésén alapul, hogy 300 évnek tűnt neki Arturo hiánya. Így a rendezés elején és végén a 20. század második felének északír katolikus-protestáns konfliktusában járunk – ez fogja közre Elvira őrült periódusát, ami a cromwelli polgárháború időszakába repít. A mű végén Arturo torkát elvágják, Elvira újra megőrül. A lecke érthető: semmit sem változunk. Sajnos ezen a kiinduló ponton túl sok ötlete nem támadt a rendezőnőnek: a színpad javarészt üres, Giorgio és Riccardo sokszor csak bóklászik a színpadon, statikusak a szereplők a javarészt szürkeségbe boruló színpadon. Azt viszont nem hallgatnám el, hogy néha különböző vizuális elemekkel (pl. fényjáték) jól sikerül éreztetnie az őrület mezsgyéjén lévő Elvira lelki állapotának kivetülését.

Az általam látott nagy alakítások közé került Javier Camarena Arturója. Nehezen tudok nála megfelelőbb énekest napjainkban a szerepre. Esetében pazar belcanto technika párosul kellő volumennel és minden szót értelmező énekléssel. Már megjelenésekor (A te o cara) elhalt a leghalkabb pisszenés is a nézőtéren, mindenki lélegzetvisszafojtva hallgatta a párját ritkítóan elegáns előadásban (igen, talán az elegancia az a szó, ami legjobban leírja ezt az élményt) megszólaló Bellini sorokat. Camarena minden megszólalása remekül sikerült az estén, és még a videófelvételeken többször tapasztalható statikusságát is jobbára levetette, együtt lehetett vele lélegezni az estén. Számomra a legmaradandóbb pillanatok a Vieni fra queste braccia duett kezdő hangjai: a tenor hangjában lévő féltő szeretet kifejezését tanítani kellene, azok a „vieni”-k örökre megmaradnak. Hasonlóan ihletett volt a Credeasi misera is, bár az embertelen F nélkül.

Pretty Yende fiatal kora ellenére már most is egészen remek Elvira. A főhősnő drámája az ő (/rendező?) interpretációjában sokkal inkább egy belső folyamat, finom depresszív jelekkel operál látványos őrülési kitörések helyett – saját ízlésemnek néha tán túl visszafogottan is. Énekesi szempontból is élmény volt előadása (hosszan kitartott hangok, virtuóz variációk), bár néhány magas hang fátyolosra sikerült, illetve az együttesekben többször eltűnt, amire mindenképp figyelni kellene (földszint 14. sorból hallgattam). Camarenával szép párost alkottak, utólag fedeztem fel, hogy e szezonban Münchenben, Párizsban és New Yorkban is együtt énekelnek majd.    

A basszus és bariton szerepek alakítóival részben mostohán bánt a rendezés, részben nem felelnek meg a szerep követelményeinek teljességében. Mariusz Kwiecien hangja végig túlságosan száraznak hangzott, néhány hangadás a kelleténél durvábban is sikerült. Ezen az estén sajnos nem sikerült meggyőznie, hogy miért ő napjaink egyik legkeresettebb baritonja (bár színészi képességeit elismerem). Marko Mimica, a horvát basszbariton énekelte Giorgio szerepét – egy szerepet, amiben én az övénél kormosabb basszust képzelnék el, akinél a mélységek zengőn szólalnak meg és nem elhalnak a zenekarban. A híres kettős volt számomra a rendezés mélypontja: semmi "kémia" a két szereplő között, sőt – a rendező leülteti Giorgiót egy könyvet/naplót lapozgatni Riccardo sorai alatt, akinek végig kardját kell szorongatnia anakronisztikus módon. A mellékszereplők jobbára megfeleltek a követelményeknek.

Christopher Franklin vezénylése megfelelő volt, különösen az előadás második felében. Néha tán az örömteli pillanatokat vehette volna az érzést jobban átadó dinamikával.

Végezetül, az egész előadás felvétele megtalálható még pár hétig itt: I Puritani - teljes rádiófelvétel

Néhány kedvenc részletem YouTubeon fellelhető kalózfelvételen:

A te, o cara (J. Camarena, P. Yende)

Vieni fra queste braccia (J. Camarena, P. Yende)

Műsorajánló
Mai ajánlat:
Nincs mai ajánlat
A mai nap
elhunyt:
1767 • Georg Philipp Telemann, zeneszerző (sz. 1681)