vissza a cimoldalra
2019-10-24
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11440)
A csapos közbeszól (95)

Mi újság a Szegedi Nemzeti Színházban? (2686)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4592)
Pantheon (2434)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (61932)
Operett, mint színpadi műfaj (4083)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4418)
Opernglas, avagy operai távcső... (20324)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1783)
Franz Schmidt (3439)
Juan Diego Flórez (744)
Kolonits Klára (1136)
Erkel Színház (10343)
Erkel Ferenc (1069)
Lisztről emelkedetten (972)
modern eszement rendezesek (324)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (3462)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

3997   joska141 • előzmény3996 2019-07-20 09:01:20

Tisztelt IVA! Nagyon köszönöm, hogy az én 3990.számú hozzászólásommal kapcsolatban fejtette ki értékes, figyelemre méltó gondolatait a kaposvári Csárdáskirálynő előadásról és ezzel kapcsolatban Mohácsi János rendezői munkásságáról.

Teljes mértékben egyet kell érteni, az Ön – választ nem igénylő – kérdésével, mely szerint: „Hát melyik mű keletkezésekor volt a történelem boldog?” Természetesen azon már el lehet és talán kell is vitázni, hogy ezt a „nem-boldogságot” milyen módon ábrázolják vagy nem ábrázolják egy-egy adott műben, például a Csárdáskirálynőben, illetőleg annak újabb és újabb feldolgozásaiban.

Egy apró kérés: az Ön által hivatkozott hozzászólásomban én nem használtam az idézett „nagy dobás” és „nagyot szólt” kifejezéseket. Mindössze azt állítottam, hogy egy szuverén egyéniség következetesen végig vitt koncepcióját láttam. Nem tettem hozzá, de ez a következetesség a Vidnyánszky féle előadásból hiányzott, amelyik hosszú volt, statikus volt, szinte táncok nélküli volt, minden – az Origo már a premier befejezése előtt megírt és leközölt cikkében szereplő – „óriási siker” és „az operett műfajának megújítása” ellenére.

3996   IVA • előzmény3990 2019-07-20 03:22:16

Mégis, mi lehetett az a nagy szó, amivel „nagyot szólt” Mohácsi János, a szuverén egyéniség Csárdáskirálynője? Mit értsünk „nagy dobás” alatt? Hogy egy hol vidám, boldog, hol mélabúsan andalító zenéjével szórakoztató polgári komédiába beleerőszakolták a mű keletkezésének boldogtalan történelmi korát? Hát melyik mű keletkezésekor volt a történelem boldog? Olyan ez, mintha egy briliáns Oscar Wilde-vígjátékban a szerző által kifigurázott társadalmi osztály mellett megjelenne a korabeli dokkmunkások nyomora is, vagy éppen a readingi fegyház légköre.
A csárdáskirálynő kaposvári előadását én a televíziónak köszönhetően láttam. „Régimódi”, klasszikus színházi közvetítés volt, helyszíni, egyenes, „élő”, a szünetekben interjúkkal. A Szilviát alakító Sáfár Mónikát is felkeresték az öltözőben, miközben telefonvonalon kapcsolták Németh Marikát, aki otthon nézte a közvetítést. Ugyanúgy nem lelkesedett a verzióért, ahogy én sem. Ha nem két felvonás között zavarják egy címszerep abszolválása közben, tapintatlannak tartottam volna Sáfár Mónika, elődjéhez szóló kérdését, miszerint az ő cipőjéből is ittak-e pezsgőt a hódolói. Hiszen tudni való: akinek a karrierje az ötvenes években indult, nem tartozhatott ahhoz a primadonnanemzedékhez, akinek a kocsija elől kifogták a lovakat, és pezsgőt ittak a cipőjéből.
Sáfár Mónika jól énekelt, de kemény, darabos sanzonettet alakított. Számomra azonban Kulka János miatt bizonyult nehezen elviselhetőnek az előadás. A már akkor is kiváló, később, más műfajokban sokszor éneklő színész énekhangja kínosan elégtelen volt a bonvivánszólamhoz, ezért a daliás megjelenés, jó kiállás sem tudott kárpótolni. „Nagy dobás”-ként Khell Zsolt mesteri, mutatós és szellemes díszletre emlékszem, ilyent azóta is ritkán látni.
A magyar és a nemzetközi politikai élet sztárjai, vagy akár a Vidnyánszky-féle Csárdáskirálynő fogadtatásának eddigi sajtócelebjei is példázzák, hogy véleményeket, sőt tömegeket megosztani nem művészet. Természetesen a „Kaposvár-hívők” lihegtek Mohácsi előadásától, akár látatlanul is állítják, hogy nagyot szólt. A darab és az operettműfaj rajongói meg természetesen elutasították. Történelmet tanulni és oktalan háborúzást elítélni mégsem operettszínházba megy az ember. De a rendező azóta is nagyokat dob. A Nemzeti Színházban a Sárga liliom ürügyén körömcipőre vetkőztette Schell Juditot, az Erkel Színházban pedig „korát megelőzve” (úgy értem, a Porgy és Bess 2018-as Almási-Tóth-féle rendezésének korát megelőzve) már 2015-ben fehér bőrüket a vásárra vivő etiópokkal rendezte meg az Aidát. Szólt is akkorát, hogy akármelyik ismerősöm megnézte, azóta sem akarja látni az Erkel Színház előadásait.
Ennek a szuverén egyéniségnek is szerepe van abban, hogy rosszul megy a bolt.

3990   joska141 • előzmény3989 2019-07-18 11:03:56

Tisztelt Edmond Dantes! Köszönöm kiegészítését. Freudi elszólás volt részemről, azt hittem, hogy a Teátrumi Társaság mellett már a Színházi Társaság is hozzá tartozik.

Láttam Mohácsi János kaposvári és később felújított székesfehérvári rendezését. Hasonlóan Molnár Ferenc Játék a kastélyban (ott félelmetes volt Almády szerepének kiemelése) rendezéséhez, Mohácsi János teljesen átértelmezte a darabokat, hosszú szövegeket szúrt bele, máshova, más szereplőkre helyezte a hangsúlyokat. Lehet és kell is vitatkozni vele, de egy szuverén egyéniség határozott, következetesen végigvitt elképzelését láthattuk a rendezésekben.

A Csárdáskirálynő az ő értelmezésében zene nélkül önálló drámaként is megállta volna a helyét. Azonosan a Békeffy-Kellér féle átdolgozással, az Ő rendezésében sem volt már a harmadik felvonásban szinte semmi zene.

Vidnyánszky rendezése abban különbözik, hogy teljes egészében meghagyta az eredeti darabot, itt-ott beszúrt valami aktuális politikai mondatot. Ez az, amit – ahogy írtam – a darab egyszerűen levet magáról, ilyennek ilyen módon ebben a darabban nincs helye.

Elmélyültebb felkészüléssel, segítőbb munkatársakkal, egyértelműbb koncepcióval biztos, hogy más előadás született volna.

3989   Edmond Dantes • előzmény3988 2019-07-18 10:38:57

Kedves joska141! Vidnyánszky Attila valóban a magyar színházi élet megkerülhetetlen személyisége...a szó több értelmében is. Apró kiigazítással tartozom: ő nem a Magyar Színházi Társaság elnöke -azt Keszég László vezeti-, hanem pontosan a Magyar Színházi Társaság ellenében, erős kultúrpolitikai-kormányzati hátszéllel gründolt Magyar Teátrumi Társaság elnöke. Vö. Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia vs Magyar Művészeti Akadémia, Színház- és Filmművészeti Egyetem vs Kaposvári Egyetem Művészeti Kar és mások. A POSZT ellenében még nem gründolt(ak) másik színházi találkozót, a POSZT ellehetetlenítése azonban a jelek szerint gőzerővel folyik, mint a belinkelt cikk írja: "..Pécs mellett már egészében Vidnyánszky Attiláéké a fesztivál". A Csárdáskirálynővel kapcsolatban meg kell jegyeznem, hogy nem Vidnyánszky Attila az első, aki a darabot politikai vagy még inkább  történelmi kontextusba helyezi. (Hogy milyen színvonalon, az más kérdés.) Bizonyára ön is ismeri Mohácsi János 1993-as kaposvári produkcióját vagy legalábbis hallott már róla. Én nem/sem láttam, de tudom, hogy az az előadás a maga idején óriásit szólt,  ikonikus volt és ikonikus marad, még ha ún. "megosztó" produkció volt is és nem váltott ki mindenki részéről osztatlan lelkesedést. Bővebben erről pl. itt. Nem tehetünk azonban egyenlőségjelet nemcsak a két rendezés közé, de azért sem, mert teljesen más környezetben jöttek létre. A kaposvári társulat nagy korszaka tartott még akkor -a nagy korszak azóta sajnos semmivé foszlott, de ez már egy másik történet- és a fiatal Mohácsi János egy vegyes profilú vidéki színházban dobott nagyot darabértelmezésével. 2019 Magyarországán, Margitszigetén és Budapesti Operettszínházában azonban nem erről van szó. A maguk műfajában egyeduralkodó és kiemelt státuszú MÁO, Nemzeti Színház és Budapesti Operettszínház élén tetszik-nem tetszik, olyan politikai kinevezettek állnak, akiknek alkalmassága részben megkérdőjeleződött, netán egyiknél-másiknál már be is bizonyosodott. Lehet ez utóbbi megjegyzésemet "politizálásnak" minősíteni, erre csak egy másik Attila, József Attila szavaival válaszolok: Nem én kiáltok, a föld dübörög.

3988   joska141 • előzmény3987 2019-07-17 19:12:04

Tisztelt Edmond Dantes! Köszönöm, hogy felhívta a figyelmet erre a nagyon tárgyilagos, korrekt, a létrehozók felé maximális tiszteletet tanúsító beszámolóra a Csárdáskirálynő premierjéről.

Tulajdonképpen konkrét példákkal illusztrálva László Ferenc csak azt írta le, amit itt a fórumon – ritka összhangban – mindenki állít: az előadás totális kudarc volt, még az „óriási siker” ellenére is.

Amit hiányolok a beszámolóból, azok az okok, hogyan „sikerült” ezt az „óriási sikert” előidézni.

Ebben a vonatkozásban megkerülhetetlen Kiss B. Attila és Vidnyánszky Attila együttese.

Abszolút külső szemlélőként már eleve furcsa volt, hogy az Operettszínház újonnan kinevezett igazgatója első premierjének rendezőjenként nem egy anyaszínházbeli személyt választott. Óhatatlan, hogy ennek valamilyen üzenetértéke volt a már meglevő társulati tagokra, a színház teljes állományára vonatkozóan. Ennek már csak folyománya volt, hogy az új balettigazgató is kívülről választott koreográfust a darabhoz.

A rendező személye pedig további problémákat vet fel.

Vidnyánszky Attila a magyar színházi élet megkerülhetetlen személyisége.

A Nemzeti Színház honlapja a mai napon 25 azaz Huszonöt jelenleg is futó rendezését sorolja fel. A társadalmi tisztségei – Magyar Színházi Társaság, Magyar Művészeti Akadémia, Miniszter Tanácsadó Testülete – semmiképpen csak üres, tartalom nélküli funkciók, hanem egész embert igénylő tevékenységek. Vidnyánszky Attila emellett ebben az évben nagyon sikeresen megszervezte a MITEM színházi találkozót, részt vett a pécsi POSZT fesztiválon, június végén egy régi beregszászi rendezése, régi színészeivel Olaszországban került előadásra és így tovább és így tovább.

Ilyen körülmények között egy teljesen új műfajú darab rendezéshez partnerek kellenek, olyanok, akiknek ez a számára új műfaj a vérükben van. Azt hiszem ez az, ami az egészből hiányzott. Nem voltak, nem lehettek ilyen vagy olyan okból, körülötte „igazi” operett szereplők, munkatársak.

Az Operettszínház új vezetése programként hirdette meg, hogy a magyar történelem sorsfordulóit hangsúlyosabban jeleníti meg a színházban. Lehet ezen vitatkozni, de biztos vannak mellette szóló érvek.

Azonban a Csárdáskirálynő – bármennyire is 1915-ben került bemutatásra – nem ilyen. Egész egyszerűen a szerelemről szól, humorral, melódiákkal, jó szerepekkel. A ma divatos tragikus beleérzések, kibővítések alkatilag közel állhatnak Vidnyánszky Attilához, de ezeket a darab egyszerűen kivetette magából.

Jobb lett volna, ha a Mosoly országát rendezte volna meg, az eleve kínálja a drámaiságot mind cselekményében, mind zenéjében, semmit sem kellett volna modernizálni rajta.

Ezen felsorolt tényezők „eredményeként” pedig kaptunk, amit kaptunk.

3987   Edmond Dantes 2019-07-17 15:26:27

Az első valódi kritika a margitszigeti produkcióról: "CS.R.ÁSK....YNŐ" címmel a Revizor portálról itt. Mottó lehetne az utolsó mondatban: "...a most látott kivitelezés egyelőre még vitaalap gyanánt sem szolgálhat." (Kiemelés tőlem-ED)

Műsorajánló
Mai ajánlat:
19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Jevgenyij Koroljov (zongora)
RAMEAU: Gavotte és variációk
HÄNDEL: d-moll szvit, HWV 428 – 5. Air és variációk, 6. Presto
D. SCARLATTI: Hat szonáta
J.S. BACH: 1. (B-dúr) partita, BWV 825
J.S. BACH: 2. (c-moll) partita, BWV 826

20:00 : Budapest
Szent István Bazilika

Teleki Miklós (orgona), Kováts Kolos (basszus), Krusic Eleonóra (fuvola)
A mai nap
született:
1913 • Tito Gobbi, énekes († 1984)
1925 • Luciano Berio, zeneszerző († 2003)
1931 • Szofia Gubajdulina, zeneszerző
1935 • Malcolm Bilson, zongorista
elhunyt:
1725 • Alessandro Scarlatti, zeneszerző (sz. 1660)
1799 • Karl Ditters von Dittersdorf, zeneszerző (sz. 1739)
1974 • David Ojsztrah, hegedűs (sz. 1908)