Kedves joska 141!
Úgy gondolom, ne legyünk mindig rosszhiszeműek. Kapjon esélyt jóhiszeműségünk is... Miért is ne? A tények persze (vissza)igazol(ód)nak - s akkor bátran levonhatjuk a következtetéseket; persze nem olyan írásművekből, amelyek előre, a medve bőrére íródtak és íródnak...
(De attól sem vagyok boldog, amikor érzékelem, hogy egy-egy cikk a fehéret feketének és ellenkezőleg: a feketét fehérnek kívánja (be)mutatni, s azokból hamis, téves vagy elfogult következtetésekre jut, illetőleg spekulatív, olykor pejoratív ítéleteket sugall. Van, találunk, az ilyenekből is bőven...)
Azzal nincs semmi bajom, ha a médiában hírverést, előzetes "reklámot" kap valami - ha korrektül, akár kissé elfogultan, de felhívja a figyelmet valami értékesre, érdeklődésre számot tartó eseményre - mégha vehemensnek, olykor túlzottnak tűnne, vagy amikor a megszólaltatott (köz)szereplő a maga dicséretét kidomborítja, ami talán rosszizű, szerénytelen - sőt sokak számára jelentéktelen "akció". Tudjuk, a pénznek és az érdeknek, no meg a hatalomnak "mozgósító" ereje van...
Az érvényesülés megnyilvánulásai - annak módozatai és eszközei - egy határig mindenesetre méltányolandóak, tűrendőek – elviseljük.
A tehetséget, a valamiben ktűnőket, a jókat - ha látunk, tudunk ilyet - elismerjük. Utólag.
Nem ismerem egyik rendezőt sem, de úgy hiszem, Kovalik Balázsnak megvan a saját művészi koncepciója és meglesz akkor is, ha netán Wilde-ot rendez valahol, valamikor. Vidnyánszky Attilának pedig van már legalább egy olyan rendezője, aki 1/1 újrahasznosítva saját korábbi Shakespeare-rendezését adta el a nagyérdemű pesti (előtte a gyulai) közönségnek, ami a Revizor legalábbis udvarias megfogalmazásában "Vidnyánszky Attila sokfelé hangoztatott nemzetközi kapcsolatait is sajátos fénytörésbe helyezi." Jó tudni, hogy van érzéked klasszikusok újragondolásához. Némely operai és operettszövegkönyv és rendezés leporolásához ez a képesség igen hasznos lehetne, pl. a Csárdáskirálynő, ami veled jobb lehet mint a mostani új ;-)
Tisztelt Búbánat! Köszönöm nagyon korrekt válaszát. Természetesen lehet „jóhiszeműen” feltételezni az Ön által leírtakat. Ugyanúgy „jóhiszeműen” lehet feltételezni, hogy egy bemutató előtt több órával megírjuk az „óriási sikert”. Ugyanúgy „jóhiszeműen” lehet feltételezni, hogy Vidnyánszky Attila megújította a magyar operettet a Csárdáskirálynő bemutatásával. Ugyanúgy „jóhiszeműen” lehet feltételezni az eddigi nyilatkozatok alapján, hogy az augusztus 2-3-i Palotakoncert produkció megújítja a magyar gálaestet, az operett mellett az operával, néptánccal, népzenével.
Ennek a „jóhiszeműségnek” legjobb illusztrálása a belinkelt tudósítás az idei Palotakoncert sajtótájékoztatójáról:
A résztvevők mintha arra törekedtek volna, hogy ki tud mélyebbet, nagyobbat mondani, amivel ezt a jövendő produkciót már előre az egekbe lehet emelni. Csak egy-két idézet:
„a kormányzat jó időben eldöntötte, hogy a közösségi és történelmi szakrális tereket élhetővé kell tenni, míves, mély tartalommal rendelkező kulturális eseményekkel kell megtölteni”
„a lelkünket felemelő események jelenjenek meg ezekben a terekben. Ennek a folyamatnak az egyik legkiválóbb képviselője a Budavári Palotakoncert-sorozat”
„a világon mindenhol figyelemmel követik mi történik Magyarországon az operett-játszás tekintetében”
„mellettünk áll a kulturális kormányzat, az agrárminisztérium”
„a magyar folklór, a néptánc tökéletesen alkalmas arra, hogy kiegészítse az operett kimívelt hangzását”
Külön kiemelték, hogy a Palotakoncert felvételét augusztus 20-án, Magyarország nemzeti ünnepén és hivatalos állami ünnepén sugározza a Kárpát medence és az egész világ magyarsága részére a Nemzeti Főadónak számító Duna Televízió.
Talán, talán….de nem folytatom, az ebből eredő következtetéseket mindenki saját maga vonja le.
Nini, itt is egy hozzászólás, amelyben velem tuti, hogy nem vitatkozol. :-)
Oscar Wilde-ot szeretni nem kötelező. A gratulációt köszönöm. Kreatív ötletemet nyugodtan ajánlhatod valamelyik korszerű rendezőművész figyelmébe. Ajándékba küldöm. Vidnyánszky Attilának vagy Kovalik Balázsnak vagy más ilyeneknek. Egyre megy.
Ha viszont az ember pénzt és időt áldoz ezeknek az előadásoknak a megtekintésére, leggyakrabban azzal szembesül, hogy az eredetinek szánt (vagy inkább eladni akart) rendezések mennyire nem eredetiek! Nem szolgálják a műveket, sokkal inkább ártanak azoknak, csupán egy divatdiktátum követelményét teljesítik.
Köszönöm, kedves Smaragd.
A lehetséges sikert (vagy mégsem) majd lemérhetjük a helyszínen ill. a televízió képernyője előtt - felvételről...
Ezt a cikket, tegyük fel, nem most írták meg, henem több mint két hete; akkor még helyes megfogalmazás lehetett a "négy hét múlva" megjelölés a szövegben. Ám az időben csúsztatott leközlésnél elfelejtették átjavítani a "négy"-et "kettő"-re... Jóhiszeműen erre az eshetőségre gondolok...
Legalább a dátumokra ügyeljünk, ha már a jegyek nem olyan intenzíven fogynak:
Fidelio 2019.07.20. 15:30
Augusztus 2-án és 3-án, vagyis kicsit több mint négy hét múlva
Ha július 20-tól augusztus 2-ig "kicsit több, mint négy hét", akkor az előzetes, óriási siker is garantált.
A „Hazám, hazám”-áriát is elénekli Ninh Long a Palotakoncerteken
2019.07.20. 15:30
Augusztus 2-án és 3-án, vagyis kicsit több mint négy hét múlva újra Budavári Palotakoncerteket rendeznek, az operett legnagyobb nyári ünnepét. Az operettgála idén az Elemi szenvedélyek címet kapta, és ehhez méltó izgalmas műsort ígér. Mint azt már megszokhatta a nagyközönség, most is felcsendülnek majd az operettirodalom legnagyobb slágerei, többek között Kálmán, Lehár, Ábrahám örökzöldjei, ezek mellett lenyűgöző operamelódiákkal is készülnek közreműködőink, valamint a Fitos Dezső Társulat világhírű táncosainak köszönhetően népzenés és néptáncos motívumok teszik még színesebbé a gálaestet.
[…]
Újdonság a közönségnek, hogy több fiatal tehetség is lehetőséget kapott a szereplésre, köztük a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató nyerteseként is megismert Ninh Duc Hoang Long, aki a Budapesti Operettszínház dubai A víg özvegy turnéja már összekovácsolt a társulattal, és a közönség nézők körében is nagy sikert aratott mint Rosillon. Long most számára új környezetben próbálhatja ki magát, amit már nagyon vár.
„Korábban sokszor voltam turistaként a Budai Várban, és mindig néztem, hogy milyen szép, miközben arra gondoltam, ha valamikor fel lehetne itt lépni, annak nagyon örülnék. És most már végre lehet, ez nagyszerű érzés! A Palotakoncerteken el fogom énekelni a Hazám, hazámat, a Pavilon-duettet és Violetta áriáját. Nagyon profi művészekkel vagyok körülvéve, ezért igyekszem, hogy én is minél ügyesebb legyek. Az operás vénám még egy kicsit erősebb, de dolgozom rajta, hogy az operett is legalább olyan jól menjen” - összegezte gondolatait a vietnámi származású bonviván.
A Lehár-énekverseny díjazottjai, Faragó Alexandra és Dénes Viktor is a Palotakoncertek színpadára áll, bebizonyítva, hogy reményteljes az utánpótlás a műfajban, és a fiatalok is méltó módon viszik tovább a hungarikumnak számító operett hagyományait.
„Ismertem korábban is a rendezvénysorozatot, azt is tudtam, hogy mindig óriási sikerrel megy. Több olyan augusztus 20-a volt, mikor magam is néztem. Nagyszerű érzés, hogy most én is részt vehetek benne, fantasztikus kollégákkal dolgozhatok együtt, sok szeretettel, lelkesedéssel fogadtak, ez nagyon jó érzés, erőt ad. Nagyon nagy dolog több ezer ember előtt énekelni, bár klasszikus operettszínpadon nemrég Erdélyben, a Kolozsvári Állami Operával játszottam Bónit, itt Magyarországon,
Budapesten ekkora közönség előtt most debütálok majd ebben a műfajban, és ez egy szuper dolog!
Színészi oldalról nincs nagy különbség ahhoz mérten, mintha például a színházban játszanék, inkább csak az a mentális felkészülés más, hiszen rá kell hangolnom magam arra, hogy sokkal nagyobb közönségnek játszom, énekelek, mint a falakon belül” – mondta el a rendezvény kapcsán Dénes Viktor.
Szubrett párja, Faragó Alexandra is izgatottan várja már az augusztust.
„Az Operettszínházban stúdiósként kezdtem, ami nagyon jó, mert itt lehettem a színház falai között, ahol mindig ámulva figyeltem, hogyan dolgoznak a nagy művészek. A Palotakoncertet már régóta figyelemmel követem, csodálatos rendezvénynek tartom. Nagyon tetszett a sajtótájékoztatón a producerek megfogalmazása, amely szerint a műfaj arisztokráciája lép fel ezen az eseményen, és csodálatosan jó érzés akár egy ici-picit ehhez a csapathoz tartozni idén. A műfaj elismert sztárjaival dolgozni egyébként nagyon jó, mindenki roppant segítőkész, és nagyon örülök, hogyha dicséretet kapok tőlük. Ilyen nagy létszámú közönség előtt most fogok szubrettként debütálni, ez remek érzés. Szeretem az operett műfaját, mert elképesztően kedves, és nekem egyébként is van egy komika-vénám, amit eddig nem sikerült kiaknázni, mert én eredetileg musical-pályára készültem, később fordultam csak el az operett irányába, ami úgy tűnik, nem volt hiábavaló.
Megtanultam érteni és élvezni ezt a műfajt, kedvet kaptam hozzá és időközben meg is értem rá, ráadásul szerintem a szubrett táncos-komikus páros egyébként is hálás feladat, mert a fűszere, színfoltja az előadásnak.”
[…]
A Budavári Palotakoncerteket idén augusztus 2-án és 3-án láthatja a közönség.
Fellép: Bordás Barbara, Dancs Annamari, Fischl Mónika, Oszvald Marika, Szendy Szilvi, Boncsér Gergely, Laki Péter, Peller Károly, Vadász Zsolt,
illetve a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató nyerteseként is megismert Ninh Duc Hoang Long és
a XI. Nemzetközi Lehár Ferenc Operett Énekverseny fiatal tehetségei, Faragó Alexandra és Dénes Viktor.
Közreműködik a Fitos Dezső Társulat, valamint a Budapesti Operettszínház Balettkara és Zenekara,
vezényel Pfeiffer Gyula,
rendező Bori Tamás.
Épkézláb, kreatív ötlet: gratula! Lehet, hogy benned egy korszerű, 21. szd.-i rendező lapul vagy vész el? Oscar Wilde briliáns, ám mára 1/1 avittas, szecessziósan kellemkedő vígjátékaiban ha a szerző által kifigurázott társadalmi osztály mellett megjelenne a korabeli dokkmunkások nyomora is, vagy éppen a readingi fegyház légköre, az már valamiség lenne, úgy ám! Eladható, a jelen számára értelmesen fogyasztható portéka. Az "eredetinél" biztosan fogyaszthatóbb.
"hallatlanul tolakodó"
Nagyon szemléletes kulcskifejezés, úgy találom, ami a mai rendezéseket illeti. Általában. Nem is elsősorban az Operettszínházban. Elég a képgalériákat megtekinteni, és meggondolja az ember, vegyen-e jegyet, áldozzon-e időt a darabra. Sajnos az előadóművészek és a zene iránti érdeklődést is háttérbe szoríthatja ez a helyzet.
Tisztelt Joska141, stimmel: az Ön által nem használt kifejezéseket az eggyel lejjebbi hosszásólásból idéztem. Nem írtam megszólítást sem. Ha rákattintunk az előzményre, az eredmény valamennyi hivatkozott hozzászólást tartalmazza.
Úgy gondolom, ha a szerzők operettnek szánnak egy alkotást (amely talán csak A mosoly országa esetében ábrázol kulturális különbségekből eredő végzetes konfliktust és boldogtalan megoldást), vagy vígoperának, akkor minden szomorító szál és baljós árnyék belerendezése megerőszakolja a szerzői szándékot. A jó szerzők megbíztak a néző értelmi és érzelmi képességeiben, rafináltan utaltak a primer cselekmény mögötti tragikumra. Egy csók íze ugyan megoldja a Turandot történetét, de nehezen hihető, hogy a magatartási zavarral küzdő és a hercegek sorát lefejeztetni képes lányból tartósan kezes feleség lesz. A Nyugat lánya happy endjében is az (lenne) az érdekes, hogy Minnie szerelmes szívének győzelme ellenére sejtjük: Ramerrez sohasem fog jó útra térni. Sajnos a színházi élmény továbbgondolásának szabadságát a hallatlanul tolakodó Erkel színházi „művészrendezés” elveszi tőlünk.
A Játék a kastélyban legderűsebben ábrázolt megoldása (amelyben Molnár Ferenc ki nem fogy a kacagtató poénokból) ellenére tudjuk, hogy Annie – érdekből vagy csapodárságból – egészen addig rendszeresen meg fogja csalni Ádámot, amíg az nem hagyja ott. Ja, az új operett premierjét megtartják, ennyi örömmel beérhetjük.
Az M5 csatornán láthatjuk ma éjjel:
2019. július 20. szombat 21:00 - 23:50
Lehár Ferenc: Luxemburg grófja
Közvetítés a Budapesti Operettszínházból – felvételről (2019)
(170')
„A mű címe eredetileg Luxenburg grófja volt, hogy a hasonló nevű nagyhercegséggel még véletlenül sem vonjon párhuzamot a nagyérdemű, de miután a közönség amúgy is Luxemburgként emlegette az operettet, Lehár is beleegyezett a betűcserébe. A premierre 1909. november 12-én került sor és nem várt sikert aratott, hiszen Lehár, saját bevallása szerint, minden különösebb műgond nélkül néhány Bad Ischlben töltött hét alatt „összecsapta”e remekművet. A kritika is kedvezően fogadta az operettet, de megjegyezték, hogy Lehár korábbi műveinek kamataiból él, azaz nem vitt forradalmi, újító megoldásokat művébe. A viták most már nem csupán az új produkció körül zajlottak, hanem napirendre került a Lehár-operett fölötti vita. Nem véletlenül szólt az egyik kritikus az erotikus-operett vonzerejéről és izgatóerejéről, akarva-akaratlanul megteremtve azt a műfaji meghatározást, mely ráillik a Lehár-operettek többségére. A Luxemburg grófja az operett irodalom egyik legmulatságosabb története, amelyben a gazdag, szenilis vénember, Sir Basil szerelmével üldözi az ünnepelt énekesnőt, Didier Angele-t, akit persze sokkal jobban érdekelnek az éhenkórász, fiatal művészek. Közülük is leginkább René, aki váratlanul értesül róla, hogy Luxemburg grófja lett, s ezt a címet egy névházasság formájában azonnal el is adja Sir Basilnak... A meglepetésekkel, cselszövésekkel és szerelmi párviadalokkal teli, szellemes és fordulatos történet Lehár Ferenc olyan örökzöld melódiáinak szárnyán jut el a kötelezően boldog végkifejletig, mint például a Polkatáncos, vagy a Szívem szeret...”
Szereposztás:
René - Dolhai Attila
Angele - Fischl Mónika
Fleury - Frankó Tünde
Brissard - Kerényi Miklós Máté
Juliette - Szendy Szilvi
Sir Basil - Kálloy Molnár Péter
Lord Lanchaster - Langer Soma
Lord Winchester - Oláh Tibor
Lord Worchester - Pálfalvy Attila
Közreműködik a Budapesti Operettszínház Tánckara, Énekkara és Zenekara
Karmester: Makláry László
Rendező: Somogyi Szilárd
Budapesti Operettszínház +415 millió forint
Kapott némi többletet az Operettszínház is, kellhet is a pluszforrás, ugyanis – ha minden a tervek szerint megy – közeleg a Trianon-musical bemutatója. A színház működési költségére előirányzott 1847 millió forint működési költséget 50, a 177 millió fejlesztési költséget 355 millió forinttal bővíti. "A módosító javaslat célja a Budapesti Operettszínház magasabb színvonalú működéséhez, az új produkciók létrehozásához szükséges 1850,0 millió forint forrás biztosítása" – olvasható a módosítás indoklása.
/Idézett forrás: Index/
"A Budapesti Operettszínház a 2020-as költségvetés szerint 2 milliárdos támogatási többlethez jutott 'magasabb színvonalú működéséhez'. Bár tavaly kinevezett vezetője, Kiss B.Atilla négy pályázó közül a legkevesebb szavazatot kapta a társulattól, az ő nemzetidalszínház-koncepciója megemelt állami apanázst érdemelt ki." Idézett forrás: HVG.
Tisztelt IVA! Nagyon köszönöm, hogy az én 3990.számú hozzászólásommal kapcsolatban fejtette ki értékes, figyelemre méltó gondolatait a kaposvári Csárdáskirálynő előadásról és ezzel kapcsolatban Mohácsi János rendezői munkásságáról.
Teljes mértékben egyet kell érteni, az Ön – választ nem igénylő – kérdésével, mely szerint: „Hát melyik mű keletkezésekor volt a történelem boldog?” Természetesen azon már el lehet és talán kell is vitázni, hogy ezt a „nem-boldogságot” milyen módon ábrázolják vagy nem ábrázolják egy-egy adott műben, például a Csárdáskirálynőben, illetőleg annak újabb és újabb feldolgozásaiban.
Egy apró kérés: az Ön által hivatkozott hozzászólásomban én nem használtam az idézett „nagy dobás” és „nagyot szólt” kifejezéseket. Mindössze azt állítottam, hogy egy szuverén egyéniség következetesen végig vitt koncepcióját láttam. Nem tettem hozzá, de ez a következetesség a Vidnyánszky féle előadásból hiányzott, amelyik hosszú volt, statikus volt, szinte táncok nélküli volt, minden – az Origo már a premier befejezése előtt megírt és leközölt cikkében szereplő – „óriási siker” és „az operett műfajának megújítása” ellenére.
Mégis, mi lehetett az a nagy szó, amivel „nagyot szólt” Mohácsi János, a szuverén egyéniség Csárdáskirálynője? Mit értsünk „nagy dobás” alatt? Hogy egy hol vidám, boldog, hol mélabúsan andalító zenéjével szórakoztató polgári komédiába beleerőszakolták a mű keletkezésének boldogtalan történelmi korát? Hát melyik mű keletkezésekor volt a történelem boldog? Olyan ez, mintha egy briliáns Oscar Wilde-vígjátékban a szerző által kifigurázott társadalmi osztály mellett megjelenne a korabeli dokkmunkások nyomora is, vagy éppen a readingi fegyház légköre.
A csárdáskirálynő kaposvári előadását én a televíziónak köszönhetően láttam. „Régimódi”, klasszikus színházi közvetítés volt, helyszíni, egyenes, „élő”, a szünetekben interjúkkal. A Szilviát alakító Sáfár Mónikát is felkeresték az öltözőben, miközben telefonvonalon kapcsolták Németh Marikát, aki otthon nézte a közvetítést. Ugyanúgy nem lelkesedett a verzióért, ahogy én sem. Ha nem két felvonás között zavarják egy címszerep abszolválása közben, tapintatlannak tartottam volna Sáfár Mónika, elődjéhez szóló kérdését, miszerint az ő cipőjéből is ittak-e pezsgőt a hódolói. Hiszen tudni való: akinek a karrierje az ötvenes években indult, nem tartozhatott ahhoz a primadonnanemzedékhez, akinek a kocsija elől kifogták a lovakat, és pezsgőt ittak a cipőjéből.
Sáfár Mónika jól énekelt, de kemény, darabos sanzonettet alakított. Számomra azonban Kulka János miatt bizonyult nehezen elviselhetőnek az előadás. A már akkor is kiváló, később, más műfajokban sokszor éneklő színész énekhangja kínosan elégtelen volt a bonvivánszólamhoz, ezért a daliás megjelenés, jó kiállás sem tudott kárpótolni. „Nagy dobás”-ként Khell Zsolt mesteri, mutatós és szellemes díszletre emlékszem, ilyent azóta is ritkán látni.
A magyar és a nemzetközi politikai élet sztárjai, vagy akár a Vidnyánszky-féle Csárdáskirálynő fogadtatásának eddigi sajtócelebjei is példázzák, hogy véleményeket, sőt tömegeket megosztani nem művészet. Természetesen a „Kaposvár-hívők” lihegtek Mohácsi előadásától, akár látatlanul is állítják, hogy nagyot szólt. A darab és az operettműfaj rajongói meg természetesen elutasították. Történelmet tanulni és oktalan háborúzást elítélni mégsem operettszínházba megy az ember. De a rendező azóta is nagyokat dob. A Nemzeti Színházban a Sárga liliom ürügyén körömcipőre vetkőztette Schell Juditot, az Erkel Színházban pedig „korát megelőzve” (úgy értem, a Porgy és Bess 2018-as Almási-Tóth-féle rendezésének korát megelőzve) már 2015-ben fehér bőrüket a vásárra vivő etiópokkal rendezte meg az Aidát. Szólt is akkorát, hogy akármelyik ismerősöm megnézte, azóta sem akarja látni az Erkel Színház előadásait.
Ennek a szuverén egyéniségnek is szerepe van abban, hogy rosszul megy a bolt.
Kedves E.D.! "A hír szent, a vélemény (még) szabad", a többi nem lényeges. A vegyesköretben pedig ki-ki megtalálhatja a kedvére való összetevőt.
Csicska, vérhülye, ostoba - egy balliberális kulturális újságírónő átkozódásai címmel újabb gyöngyszem, az elfogulatlan, tárgyilagos origo.hu-n, amelyből egyebek közt kiderül, hogy a legnagyobb, sőt: európai hírű magyar színházrendező, az óriási sikerrel bemutatott Csárdáskirálynőt színpadra állító Vidnyánszky Attila, akinek nem fogják visszavonni Mejerhold-díját, hogy Kiss-B.Atilla operettszínházi főigazgató korábbi világsikerei sem törlődnek és még a Budapesti Operettszínháznak sem lesz kevesebb nézője, hogy az új operettszínházi balettigazgató, Apáti Bence az elmúlt másfél évtized egyik legnagyobb és legsikeresebb magyar balettművésze, egyben az egyik legjobb magyar publicista: ő, Apáti Bence az, akit a perifériára szorult, a kaposvári egyetemről -Vidnyánszky Attila által- elzavart oktató, feltehetően komolyabb személyiségzavarral küzdő Csáki Judit színikritikus példátlanul ocsmány hangnemben szid. A cikk előzménye origo.hu által szimplán "internetes, balliberális színházi blognak" titulált Revizoron megjelent, 3987-ben már itt is belinkelt, László Ferenc által jegyzett recenzió. A "természetesen" név nélkül megjelent friss origo.hu-írás itt olvasható.
PS Kedves Búbánat! csak most, utólagos szerkesztés közben vettem észre, hogy ezt a cikket te már tegnap késő este belinkelted...én csak ma reggel olvastam ott. Engedelmeddel -és a szerkesztők engedelmével- bent hagynám a fenti, csupán idézeteket tartalmazó bejegyzésemet, ha másért nem, hát a névtelen origo.hu-írásban felhalmozott (kinek mi jár) magasztaló illetve becsmérlő jelzők, stigmák kiemelése okán-céljából. Köszönöm, ED
Az Operettszínház honlapjáról:
/librarius.hu/
"Vidnyánszky Attila Csárdáskirálynőjét a nosztalgia hatja át – Az Élet és Irodalom 2019/29. számából
Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk."
SZÍNHÁZ
Molnár Zsófia Vidnyánszky Attila Csárdáskirálynőjéről írt kritikát.
„A mű megszületése óta eltelt több mint száz évben Békeffi Istvánon és Kellér Dezsőn, illetve Mohácsi Jánoson (és 1993-as kaposvári rendezésének két dramaturgján, akiknek nevét tüntetőleg említsük itt meg: Julián Ria és Eörsi István) innen és túl többen több menetben, többféle megfontolással dolgoztak azon, hogy ez a letűnt idők mára avíttá vált társadalmi értékrendjét megjelenítő mese, ha nem is aktuálisabb, de legalább mélyebb legyen, kicsit többről szóljon, mint szerelem és rang konfliktusáról, idejétmúlt kifejezéssel a mésalliance-ról. Mert hát egy operett (is) akkor igazán jó, ha él és lüktet, ha valahogyan rá tud kapcsolódni a mára. Ezzel szemben Vidnyánszky Attila rendezését valóban inkább a nosztalgia hatja át – ahogy a herceg lemondóan legyint a Monarchia kávézó neve olvastán –, eleganciával, ugyanakkor nem minden ellentmondástól mentesen.”
"Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban."
Egy Csárdáskirálynő-kritika kapcsán: Csáki Judit kontra Apáti Bence
ORIGO2019.07.17. 17:22
Közismert: a magyar balliberális kulturális újságírók egy része 7 év után sem tudta feldolgozni, hogy Alföldi Róbert szerződése lejárt a Nemzeti Színházban, és a következő ciklusra a legnagyobb magyar színházrendezőt, Vidnyánszky Attilát választották meg. A legkevésbé egy feltehetően komolyabb személyiségzavarral küzdő kritikusnő tudta feldolgozni a váltást – annyiban érthető, hogy korábban reklámkönyvet is írt Alföldiről. Mivel Vidnyánszky rendezte az új Budapesti Operettszínház első bemutatóját, ezért internetes színházi blogján irgalmatlanul szidni kezdték az előadást – az egyelőre csak a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon látható Csárdáskirálynő-t. Ehhez persze joga van. Mint ahogy ahhoz is, bár elfogadhatónak bajosan nevezhető: ocsmány stílusban szidni kezdte Apáti Bence nyilvános Facebook-oldalán – Apáti Bencét, a Budapesti Operettszínház új balettigazgatóját.
De nézzük részletesen, mi történt
Tisztelt Edmond Dantes! Köszönöm kiegészítését. Freudi elszólás volt részemről, azt hittem, hogy a Teátrumi Társaság mellett már a Színházi Társaság is hozzá tartozik.
Láttam Mohácsi János kaposvári és később felújított székesfehérvári rendezését. Hasonlóan Molnár Ferenc Játék a kastélyban (ott félelmetes volt Almády szerepének kiemelése) rendezéséhez, Mohácsi János teljesen átértelmezte a darabokat, hosszú szövegeket szúrt bele, máshova, más szereplőkre helyezte a hangsúlyokat. Lehet és kell is vitatkozni vele, de egy szuverén egyéniség határozott, következetesen végigvitt elképzelését láthattuk a rendezésekben.
A Csárdáskirálynő az ő értelmezésében zene nélkül önálló drámaként is megállta volna a helyét. Azonosan a Békeffy-Kellér féle átdolgozással, az Ő rendezésében sem volt már a harmadik felvonásban szinte semmi zene.
Vidnyánszky rendezése abban különbözik, hogy teljes egészében meghagyta az eredeti darabot, itt-ott beszúrt valami aktuális politikai mondatot. Ez az, amit – ahogy írtam – a darab egyszerűen levet magáról, ilyennek ilyen módon ebben a darabban nincs helye.
Elmélyültebb felkészüléssel, segítőbb munkatársakkal, egyértelműbb koncepcióval biztos, hogy más előadás született volna.
Kedves joska141! Vidnyánszky Attila valóban a magyar színházi élet megkerülhetetlen személyisége...a szó több értelmében is. Apró kiigazítással tartozom: ő nem a Magyar Színházi Társaság elnöke -azt Keszég László vezeti-, hanem pontosan a Magyar Színházi Társaság ellenében, erős kultúrpolitikai-kormányzati hátszéllel gründolt Magyar Teátrumi Társaság elnöke. Vö. Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia vs Magyar Művészeti Akadémia, Színház- és Filmművészeti Egyetem vs Kaposvári Egyetem Művészeti Kar és mások. A POSZT ellenében még nem gründolt(ak) másik színházi találkozót, a POSZT ellehetetlenítése azonban a jelek szerint gőzerővel folyik, mint a belinkelt cikk írja: "..Pécs mellett már egészében Vidnyánszky Attiláéké a fesztivál". A Csárdáskirálynővel kapcsolatban meg kell jegyeznem, hogy nem Vidnyánszky Attila az első, aki a darabot politikai vagy még inkább történelmi kontextusba helyezi. (Hogy milyen színvonalon, az más kérdés.) Bizonyára ön is ismeri Mohácsi János 1993-as kaposvári produkcióját vagy legalábbis hallott már róla. Én nem/sem láttam, de tudom, hogy az az előadás a maga idején óriásit szólt, ikonikus volt és ikonikus marad, még ha ún. "megosztó" produkció volt is és nem váltott ki mindenki részéről osztatlan lelkesedést. Bővebben erről pl. itt. Nem tehetünk azonban egyenlőségjelet nemcsak a két rendezés közé, de azért sem, mert teljesen más környezetben jöttek létre. A kaposvári társulat nagy korszaka tartott még akkor -a nagy korszak azóta sajnos semmivé foszlott, de ez már egy másik történet- és a fiatal Mohácsi János egy vegyes profilú vidéki színházban dobott nagyot darabértelmezésével. 2019 Magyarországán, Margitszigetén és Budapesti Operettszínházában azonban nem erről van szó. A maguk műfajában egyeduralkodó és kiemelt státuszú MÁO, Nemzeti Színház és Budapesti Operettszínház élén tetszik-nem tetszik, olyan politikai kinevezettek állnak, akiknek alkalmassága részben megkérdőjeleződött, netán egyiknél-másiknál már be is bizonyosodott. Lehet ez utóbbi megjegyzésemet "politizálásnak" minősíteni, erre csak egy másik Attila, József Attila szavaival válaszolok: Nem én kiáltok, a föld dübörög.
Tisztelt Edmond Dantes! Köszönöm, hogy felhívta a figyelmet erre a nagyon tárgyilagos, korrekt, a létrehozók felé maximális tiszteletet tanúsító beszámolóra a Csárdáskirálynő premierjéről.
Tulajdonképpen konkrét példákkal illusztrálva László Ferenc csak azt írta le, amit itt a fórumon – ritka összhangban – mindenki állít: az előadás totális kudarc volt, még az „óriási siker” ellenére is.
Amit hiányolok a beszámolóból, azok az okok, hogyan „sikerült” ezt az „óriási sikert” előidézni.
Ebben a vonatkozásban megkerülhetetlen Kiss B. Attila és Vidnyánszky Attila együttese.
Abszolút külső szemlélőként már eleve furcsa volt, hogy az Operettszínház újonnan kinevezett igazgatója első premierjének rendezőjenként nem egy anyaszínházbeli személyt választott. Óhatatlan, hogy ennek valamilyen üzenetértéke volt a már meglevő társulati tagokra, a színház teljes állományára vonatkozóan. Ennek már csak folyománya volt, hogy az új balettigazgató is kívülről választott koreográfust a darabhoz.
A rendező személye pedig további problémákat vet fel.
Vidnyánszky Attila a magyar színházi élet megkerülhetetlen személyisége.
A Nemzeti Színház honlapja a mai napon 25 azaz Huszonöt jelenleg is futó rendezését sorolja fel. A társadalmi tisztségei – Magyar Színházi Társaság, Magyar Művészeti Akadémia, Miniszter Tanácsadó Testülete – semmiképpen csak üres, tartalom nélküli funkciók, hanem egész embert igénylő tevékenységek. Vidnyánszky Attila emellett ebben az évben nagyon sikeresen megszervezte a MITEM színházi találkozót, részt vett a pécsi POSZT fesztiválon, június végén egy régi beregszászi rendezése, régi színészeivel Olaszországban került előadásra és így tovább és így tovább.
Ilyen körülmények között egy teljesen új műfajú darab rendezéshez partnerek kellenek, olyanok, akiknek ez a számára új műfaj a vérükben van. Azt hiszem ez az, ami az egészből hiányzott. Nem voltak, nem lehettek ilyen vagy olyan okból, körülötte „igazi” operett szereplők, munkatársak.
Az Operettszínház új vezetése programként hirdette meg, hogy a magyar történelem sorsfordulóit hangsúlyosabban jeleníti meg a színházban. Lehet ezen vitatkozni, de biztos vannak mellette szóló érvek.
Azonban a Csárdáskirálynő – bármennyire is 1915-ben került bemutatásra – nem ilyen. Egész egyszerűen a szerelemről szól, humorral, melódiákkal, jó szerepekkel. A ma divatos tragikus beleérzések, kibővítések alkatilag közel állhatnak Vidnyánszky Attilához, de ezeket a darab egyszerűen kivetette magából.
Jobb lett volna, ha a Mosoly országát rendezte volna meg, az eleve kínálja a drámaiságot mind cselekményében, mind zenéjében, semmit sem kellett volna modernizálni rajta.
Ezen felsorolt tényezők „eredményeként” pedig kaptunk, amit kaptunk.
Az első valódi kritika a margitszigeti produkcióról: "CS.R.ÁSK....YNŐ" címmel a Revizor portálról itt. Mottó lehetne az utolsó mondatban: "...a most látott kivitelezés egyelőre még vitaalap gyanánt sem szolgálhat." (Kiemelés tőlem-ED)
Én nem szeretem a Margitszigeti Szabadtéri Színpadot, kb. 3 éve vettem 2 jegyet egy filmslágerek gálára, többek között Radics Gigi és Szabó Ádám is énekelt James Bond meg egyéb külföldi filmdalokat, a maeste színházon vettem, viszonylag elől és oldalt. Na onnan távcső nélkül semmit és senkit se lehetett látni, még jó hogy vittem magammal, így megnéztem az arcokat. Ez még egy ilyen koncerten ok, de egy színházi előadás számomra itt élvezhetetlen, ráadásul a hang is elmegy az éterbe a szabadtéren. Ráadásul a wc meg egyéb szolgáltatások, büfé igen csak pocsékok voltak, az egész szünet ráment a sorban állással. Ja a belső épület minősíthetetlenül lerobbant volt, szerintem 30 éve ott nem újítottak.
Szóval inkább a Városmajori, bár a wc ott is gond, de legalább lehet látni valamit hátul is.
Volt...de nem biztos, hogy mindig lesz is telt ház lásd ugyanitt 3970-3972...
https://www.youtube.com/watch?v=yXY-9uT9Pyk&t=8424s
Ábrahám Pál: 3 1 a szerelem javára c. operettje teljes egészében az alábbi linken német nyelven a Komische Oper Berlinből megtekinthető, alul angol, német, francia és török felirat kérhető hozzá (dalok és dialógusok is fordítva vannak), lehet automatikus fordításnál magyar feliratot is kérni, bár ekkor csak a dalokat fordítja és a dialógust nem.
https://www.youtube.com/watch?v=FQTgDzl79Xc
Íme egy meglehetősen modern Csárdáskirálynő 2018-ból Bécsből, ráadásul teljes előadásos videón.
Persze, hisz majdem teltház volt...
Kálmán Imre lánya mindig elégedett lesz, ahogyan Kálmán Imre özvegye is mindig elégedett volt. Ha befolyik a tantieme, hogyne lenne elégedett.
Nem gondoljátok, hogy kissé giccses ez a margitszigeti Csárdáskirálynő díszlet? Nem láttam az előadást, de nagyon sziruposnak tünik nekem.... Látom Kálmán Imre lánya is a vendégek között volt, az arcáról azt olvastam le, hogy ő elégedett volt.
Igaz ő mindennel elégedett, pár éve Németországban egy transzfesztita férfi alakította Sylviát és az is tetszett neki. Persze ettől még lehet jó az előadás...
Végre, megfelelő időben jelent meg, a két előadás élménye kapcsán az Origo idézett cikke, az új bemutatóról, ami most már nem Kálmán Imre, hanem Vidnyánszky Attila Csárdáskirálynője.
Origo2019.07.15. 18:33
A főcím csak a tényt rögzíti:
„Hatalmas sikerrel mutatkozott be Vidnyánszky Attila Csárdáskirálynője”
A cikkben már nem is az operett rendezője nyilatkozik, hanem:
A Nemzeti Színház vezérigazgatója azt is mondta: „megpróbáljuk a lelkét megfogni ennek a világnak és arról is beszélni, hogy hogyan tűnik el”
„A monarchia hangulatára asszociálunk sok humorral, játékkal, szenvedéllyel, elegánsan és fájó szívvel az eltűnt világ kapcsán”
Azt gondolom, hogy ezeket a kézzel fogható dolgokat nem is szükséges kommentálni.
Ebből a cikkből ill.az egyik képillusztrációból vettem át a neveket. Itt jegyzem meg, hogy láttam már Csárdáskirálynőt a Margitszigeten, de a nagy nevek ellenére elég rossz emlékeim maradtak arról a produkcióról. Törőcsik Marira és Kálmán Györgyre emlékezve, az ő nevüket beütve találtam rá pl. itt. Már a kritika címe beszédes: "Hová tűntek a primadonnák?"
"A darabváltozat még most is jó – erről mindenki meggyőződhet felvételekről, elsősorban a CD-n is megjelent hangfelvételről, amelyen még tetten érhető Honthy és Feleki Kamill alakítása"
Ezt a CD-t melegen tudom ajánlani:
- Kálmán Imre – Gábor Andor – Romhányi József: Csárdáskirálynő - Házy Erzsébet, Zentay Anna, Honthy Hanna, Korondy György, Rátonyi Róbert, Palócz László, Feleki Kamill, Csákányi László, az MRT Énekkara és Szimfonikus Zenekara. Karmester: Brófy Tamás. Zenei rendező: Balassa Sándor. Rendező: Cserés Miklós dr. A teljes stúdiófelvételt a Magyar Rádió Dalszínháza 1968. június 1-jén, a Kossuth Rádióban mutatta be (19.20 – 22.00).
A CD ennek a rádiófelvételnek (ami teljes egészében LP-n megjelent) a keresztmetszete.
De van DVD-n megjelent archív színházi felvétel is: 50 éves jubileumi kiadás . 2013
Honthy Hanna, Csákányi László, Feleki Kamill. Rátonyi Róbert...
50 éves jubileumi kiadás
DVD
MTV kiadó, 2013
„Az ős-Stázi 1954-ben a később emigráló Gyenes Magda” – ide hadd szúrjam be: 13 évvel később. Örömömre 1962-ben láttam, Az üvegcipő Petőfi színházi előadásában, Adél szerepében, amelyet a sajnos már beteg Sennyei Verától vett át.
Noha A csárdáskirálynőt én is a Békeffi István és Kellér Dezső által átírt, 1954-ben bemutatott változatban, Szinetár Miklós rendezésében ismertem meg, és úgy gondolom, az egy jó szerepnevekkel ellátott, szellemes vígjátékot eredményezett, nem tartom találó jelzőnek az örökérvényűt. Ismerjük az átírást motiváló fő tényezőket: a történetet és látásmódját a polgári kultúrától elforduló szocialista ítélet- és ízlésvilághoz kellett illeszteni, valamint primadonnához méltó főszerepet akarták kreálni benne Honthy Hanna számára. Ez a helyzet 65 évvel később már nem érvényes. A darabváltozat még most is jó – erről mindenki meggyőződhet felvételekről, elsősorban a CD-n is megjelent hangfelvételről, amelyen még tetten érhető Honthy és Feleki Kamill alakítása –, de tapasztalatom szerint Honthy óta a legkiválóbbak sem tudták teljességében megjeleníteni Cecília szeretni való undokságát.
A csárdáskirálynőt és az előadást, amelyet hajlamosak vagyunk azonosítani a darabbal, az 1957-es televíziós közvetítésben láttam először, ismerős, „jómódú” falunk béli házaspárnál, mert nekünk még nem tévénk. Akkor lettem Honthy Hanna máig hűséges rajongója. Azon az estén a szépen éneklő Bán Klári alakította Sylviát. Emlékszem még Feleki Kamill Miskájára, és természetesen Rátonyi Róbert Bónijára, aki a balettszínpadról már ismerős tütüben kánkán-szerű koreográfiát táncoló görlökkel ropta-énekelte a Jaj, cicát.
Önnek tökéletesen igaza van. A jegytérkép, a HVG cikkek mind "fake news". Az "elfogulatlan online medium" az igazi hírforrás. Ott már a bemutató előtt(!!!) 3 azaz Három órával tudták, hogy óriási siker volt.
Hagyjuk a holtakat békében nyugodni...ők már nem játszhatják el szerepeiket és/vagy ha eljátszhatnák, talán biztosan másképpen játszanák mint 1954-ben, 64-ben vagy azután. Amit az opera- és a színjátszásról szoktam írni, az az operettre is érvényes: az idő nem áll, nem állhat meg. (Az ős-Stázi 1954-ben a később emigráló Gyenes Magda majd Zentai Anna volt, ahogyan Edvint is egy későbbi "disszidens", Borvető János alakította eredetileg.) Örökérvényű..múzeum.
Kedves joska141! Először is, vélhetően véletlen elírása, "Nagymenő u.-ban": telitalálat, remek :-) főleg ha az Operetttel szemközti, szintén nagymenő által menedzselt Tháliát is beszámítjuk a nagymenők közé. Másodszor: a jegytérkép, hasonlóan hvg.hu -két- cikkéhez minden bizonnyal ugyancsak hazug állítás, divatos szóval fake news lehet, hiszen mint az elfogulatlan online médium friss cikkéből máris kiderül: "Óriási sikerrel mutatták be az új Budapesti Operettszínház első premierjét, a Csárdáskirálynő-t a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója rendezte....a bemutató végén a Margitsziget több ezer nézője ünnepelte az előadást – sokan felállva tapsoltak." Ha ősztől netán mégis fel kellene tölteni néhány üresen maradt helyet az Operettben, ahhoz előbb egy apró módosítást el kell majd végezni: a Csárdáskirálynőt is -ha eddig nem volt benne- be kell emelni a NAT-ba.
Emlékszik még valaki - rajtam kívül- az örökérvényű Csárdáskirálynő-re? Honthy Hanna, Németh Marika, Mednyánszky Ági, Baksay, Rátonyi, stb - majd később a fiatalabb generációra ugyanabban a rendezésben?
Vagy a Margitszigeti Szabadtéri Színpad, vagy a Városmajori Szabadtéri Színpad felejhetetlen előadásaira?
Akkoriban nem kellett vattázni, ha már nem volt jegy, sámlival mentünk át a szomszédnénihez a fekete-fehér TV közvetítést nézni, és - bocsánat - egyikükön sem volt mikroport, mégis kiválóan hallatszott minden! Valamint remekül mozogtak, táncolni is tudtak. Hottibile dictu, néha még a cselekmény követelményeinek megfelelően táncoltak és közben énekeltek is!
Tisztelt Edmond Dantes!
Idézek hozzászólásából:
„A „Csárdáskirálynő”-t nem kell majd iskolás gyerekekkel vattázni vagy ha netán mégis, akkor sem neki, tekintve, hogy a Nagymenő u.-ban (egyelőre?) meg nem ő (Vidnyánszky Attila) a főigazgató.”
Sajnos egyik állítása sem olyan biztos. Az Operettszínház szeptember-október havi nyilvános műsorrendjében szereplő „Csárdáskirálynő” előadásokra tátongó, el nem adott, üléscsoportok vannak. Ennél már csak a „Carousel” előadásra kapható jelenleg több jegy.
Sajnos vagy hála, de az Operettszínházban is elindul a Vidnyánszky Attila által oly kedvelt „bemutató-beavató színház”, igaz itt még csak a Kálmán Imre Teátrum részen, amire „természetesen” már minden jegy elkelt. Most még „csak” rendezés, előadási forma, aztán…
Persze felmerül a kérdés, hogy ha a három vezető színházunk – Nemzeti, Opera, Operett – ilyen sikeresen folytatja a „bemutató-beavató” előadásokat, akkor miért vannak a „felnőtt” előadásokon tátongó széksorok, jobb helyekre ültető jegyszedők, kedvezményes jegyár akciók, józan ésszel felfoghatatlan összegű központi pénzügyi támogatások és így tovább.
Ez és a Momus egyéb fórumai természetesen nem a közvetlen politizálás fórumai. Én is igyekszem ezt a szabályt tiszteletben tartani.
De azért el lehet gondolkodni, hogy a felsorolt három vezető színház élén most bevallottan, nyíltan hangoztatottan, a jelenlegi kurzus irányvonalával azonosuló vezetők állnak. Az ebből fakadó bármilyen következtetések levonását mindenki saját maga végezze el…
Olvasva az itteni elso hireket, attol tartok, Tarsmuveszetek/1310-ben jelzett aggodalmad jogos. A Nemzet Forendezoje es Foigazgatoja munkassagat sajat szinhazan tul nemcsak az operara es az Operara terjesztette ki, hanem berugta az ajtot az operettbe es az Operettbe is. Sajnos nem maga mogott hanem maga elott. Egy tekintetben ott valoszinuleg elonyosebb helyzetben van mint a Nemzetiben. A Csardaskiralynot nem kell majd iskolasgyerekekkel vattazni vagy ha netan megis, akkor sem neki, tekintve, hogy a Nagymezo u.-ban (egyelore?) meg nem o a foigazgato.
https://www.youtube.com/watch?v=29w0NnV4hD0
A Start Plusz vendégei Bán Teodóra ügyvezető igazgató, Budapesti Tavaszi Fesztivál és Kiss B. Attila operaénekes.
Egy komment a YouTube-ról
Ritka gyenge feldolgozás volt. Iszonyú hosszú és unalmas lett. Este 8-kor kezdôdött és 11:30-kor lett vége egy szünettel. Táncos rész alig volt, a tánckar inkább a Hattyúk tavát imitálta. A Csardaskiralynô csardast sem járt. Ô alig táncolt. Nem is jött át, hogy mitôl volt ô olyan népszerû. “Megpróbálták” modernizálni, idônként közönséges beszólásokkal.
