STUDIO ANTIKVÁRIUM
38. könyvárverés
2017. 11. 30. CSÜTÖRTÖK 17:00
Kacsóh Pongrác: János vitéz
88. sz. TÉTEL TELJES LEÍRÁSA
Zenéjét Heltai Jenő verseire szerzette: Kacsoh Pongrácz. Teljes zongorakivonat szöveggel.
Budapest, [1904]. Bárd Ferenc és Fia (Langer és Pollák ny.) 1 t. (Kacsoh Pongrác fényképe) + [4] + 129 + [1] p. Folio. Első kiadás.
Díszes, dúsan aranyozott, álbordás gerincű vörös egészmaroquin kötésben, lapszélein a trikolor színeivel festett aranymetszéssel, kézi festésű előzéklapokkal, a gerinc alján aranyozott „Budapest 1931” felirattal. Rendkívül dekoratív, gyönyörű példány.
|
KIKIÁLTÁSI ÁR: |
60 000 HUF |
aukció időpontja: 2017. 11. 30. csütörtök 17:00
aukció helyszíne: OFI (Volt Apáczai Kiadó) | Budapest VIII., József krt. 63.
kiállítás helyszíne: 1139 Budapest, Petneházy utca 34-36.
kiállítás ideje: november 24. péntektől | 08-18 óráig (szombat és vasárnap kivételével)
Félreértés ne essék, a 3357-ben közölt tudósítást "Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969)" fórumban már alaposan "körbejártuk", ott megtalálható, elolvasható.
"...Kemény Egon a "Kikelet ucca 3" komponistája."
Ez így igaz.
8 órai újság 1929. április 27.
Kemény Egonról közölt cikket:
Egy békebeli fiatalember
Ma: 23 éves. Amikor a világháború kitör;: kilenc éves volt és a gerstli-forradalom idején is gyermekcipőit koptatta még. Ma: rózsásarcú, tejfelesszájú fiatalember; aki elpirul egy kétértelmű szó hallatára ; csöndes és finom, ábrándozó és lelkesi szerény és — tehetséges. Egy fiatalember, aki megmaradt olyannak, amilyenek a békében a fiatalemberek voltak; szóval: agy békebeli fiatalember, aki se nem „jassz“ , se nem „jampec“ ; akin nem hagyott nyomot a háború és a két forradalom; aki nem fölényes és nem „ilyen öreg"‘ ... egy békebeli kedves, csöndes, finom, jól nevelt fiatalember.
Hogyan kerül ez a fiatalember a színházi világba; hogyan kerül ez a szegény ártatlan a kulisszák mögé. úgy, hogy zeneszerző és huszonhároméves korában megéri első operettjének a premierjét. Volt már rá eset, hogy 23 éves korában karriert kezdett valaki. De aligha volt rá eset, hogy ilyen szerényen, ilyen csöndesen kezdje meg valaki a karrierjét.
A békebeli fiatalember neve: Kemény Egon. Faludi Sándor fedezte fel, Harmath Imre és Bródy István írt számára először librettót, Szabolcs Ernő vette a szárnya alá és Ábrahám Pál, a beérkezett, népszerű Abrahám Pali: vele dolgozik hetek óta, éjjel-nappal, szeretettel, fáradhatatlanul.
Szóval: Kemény Egon a „Kikelet ucca 3.“ komponistája. Nem akarok elébevágni a kritikának; de két éjjeli házi főpróba hatása alatt állván, el kell mondanom, hogy első partitúrája — akárcsak ő maga! — békebeli érték. Egy zeneszerző 1929-ben, aki walzereket komponál. Kedves, andalító, finom keringőket a Strauss János, a Jacobi Viktor, a Roger modorában. Muzsika minden taktusa és a gazdag partitúrának egész sor kiemelkedő száma van: 1. „Kislány, mondja, hol a szívet" (Fox trot) Énekli Somogyi Erzsi és Kertész Deizső. 2. „Hoplá! még ilyen kedveim sose volt." Énekli és táncolja: Fejes Teri—Halmay Tibor. 3. „Sánikám sanir di nét". (Polka) Felhő Rózsi—Kabos Gyula. 4. „Feketeszenei kis párom." (Blues) Somogyi— Kertész. 5. „Hej, Kikelet ucca három". (Foxtrot) Fejes—Halmay. 6. „Szjevasz Strauss." (Valcer) Kabos Gyula karkísórettel. 7. „Csak egyszer, ha grófnő lehetnék." (Slow blues) Somogyi—Kertész. 8. „Pici piros kicsi csókos szája." (Slow fox) Fejes—Halmay. 9. „Nekem nem kell szerelem." (Slow fox) Kertész Dezső kabarédala. 10. „Etem-retem, nagyon szeretem." (Fox trot) Fejes—Halmay. 11. „Gömbölyű a föld!" (Fox) Somogyi Erzsi játékos magánszáma. 12. „Konstantinápoly." (Fox trot) Szokolay Olly—Eadó Sándor tánvos slágere. 13. „Cinkotán, még a nagyiccén is túl." (Fox trot) Fejes—Halmay. 14. „Mire vársz, vén huszár?" (Valse) Felhő Rózsi—Szirmay Imre.
A zenekarból, a színpadról pompásan hangzik ez a muzsika. Pompásan hangzik az Ábrahám Pál mesteri hangszerelésében, ötletek, viccek vannak az orkeszterben. A modern táncszám aláfestéseként: hol a „Csicsóné"-t halljuk, hol a „Trubadúr1 ‘ -t, vagy az „Aida*1 bevonulási indulóját, amint gyönyörűen egybeolvad a vezetőmelódiával. Egész tudását és tehetségét fiatal kollégájának rendelkezésére bocsátotta Ábrahám Pál, — aki hat hét alatt két operettet hangszerelt meg kitünően, — és ha Kemény Egonróll el lehet mondani, hogy békebeli fiatalember; Ábrahámról el kell mondani, hogy: békebeli jóbarát. Így kezdi pályáját egy új magyar tehetség; így indul útjára egy új magyar operett.
F. J.
Ábrahám Pál első előadott színpadi műve (Bábszínházban) az "Etelka szíve" című egyfelvonásos bábopera volt 1917-ben, amit egy évvel a zeneakadémia elvégzése után írt:
erről is lehet találni cikkeket, elvileg a kottának is meg kéne lennie, jó lenne meghallgatni valahogy, de szerintem semmilyen felvétel nincs róla
Színházi Élet 1917/16. száma 28. o.
"Legutoljára egy egyfelvonásos opera következik «Etelka szive», szövegét Mohácsi Jenő irta, zenéjét Ábrahám Pál szerzette. Ezt a kis operát, mellyel akármelyik nagy operaház sem vallana szégyent, egész zenekar, a tizenegy tagból álló úgynevezett «Francia zenekar» fogja előadni, az énekrészeket kitűnő operaénekesek, közöttük Pallay Mathild és Demény Arthur, a Magy. kir. Operaház tagjai fogják tolmácsolni.
A prózadarabokat persze szintén a szin mögött, a következő művészek fogják elmondani: Fehér Gyula, a Nemzeti Szinház tagja, Horváth és Jávor, a Magyar Színháztól, Lenczy Hedvig, a Magyar Szinház tagja és Homoki Paula, a Modern Szinpad művésznője.
Kemény Egon zeneszerző első nagyoperettjét -
Kemény Egon - Bródy István - Harmath Imre: "Kikelet ucca 3 " pesti opererette -
1929. április 27-én mutatta be a Fővarosi Operettszínház, majd Kassán 1929. október 14-én a Kassai Nemzeti Színház.
Saját nagyoperettje bemutatója
volt tehát előbb, majd utóbb
1930-ban csatlakozott a berlini magyar művészkolóniához, Ábrahám Pál zenei munkatársaként.
Kemény Egon színpadi műveiről ezen a fórumon eddig viszonylag kevés bejegyzésben írtunk, ez pótolható, részlesebben "Kemény Egon zeneszerző ( Wien, 1905 - Budapest, 1969)" fórumon ismertetjük életművét.
Minadazonáltal mindhárom nagyopererettjéről - "Kikelet ucca 3", "Fekete liliom", "Valahol Délen" olvashatunk ezen a fórumon is, továbbá a rádióoperettként bemutatott nagysikerű "Krisztina kiasasszony" színpadi változatárol is (Miskolci Nemzeti Szinház).
"Rendhagyó története ez a könyv az operettműfajnak. Bécs és Pest, vagyis az Osztrák-Magyar Monarchia 80 évére (az 1830-as évektől az I. világháború időszakáig) szűkítve vázol fel korhangulatot és politikai eseményeket, a közízlés, a divat változásait, két szomszédos, történelmét különböző módon, de együtt megélt közép-európai nép gondolkodásmódjának, lelkületének sajátosságait. A valcerek és csárdások mögül így bontakozik ki egy hatalmas kortörténeti tabló, hiszen az operett (a sikeres operett), meg tudta vigasztalni a kor polgárát, nemcsak szórakoztatott, kacagtatott, hanem bírált is (Offenbach), szép illúziók, vágyálmok beteljesülését ígérte (Johann Strauss), és – főleg a 20. században – a valóságból való menekülést is szolgálta (Lehár Ferenc, Kálmán Imre)."
Ez az idézett cikk része az "Álom, álom, édes álom..." könyvnek
"Népszínművek, operettek az Osztrák-Magyar Monarchiában"
Corvina kiadó, 1992
100 operett megírása óriási erőfeszítést igényel.
Offenbach számtalan darabjának egyikébe - másikába - ahogy a korai Rossini-munkák esetében - valószínűsithető, hogy "négerek" dolgoztak bele részeket (pl. recitativók, kisebb jelenetek "kitalálása", és a meghangszerelésük); az igénybe vett segítségük mit sem von le Offenbach vagy Rossini zenei nagyságából.
Ennek a könyvnek azóta megjelent egy újabb kiadása is, postán megrendelhető.
Sajnos németül nem beszélek, ezért angolra fordíttatam a google fordítóval meg magyarra. Inkább az előbbi a jó ötlet.
Mindenesetre ez így elég különös, ha jól értelmeztem, először a dallam született meg, utána jött hozzá a szöveg és azt ritmizálták, majd a zenekar, ami nem volt konkrét, hanem hol kisebb, hol nagyobb. Azt hallottam már korábban is, hogy voltak Ábrahám Pálnak segítői a hangszerelésben, Kemény Egon az operetteknél, és Nico Dostal a filmeknél. Akkoriban sok zeneszerzőnek volt alkalmazott munkatársa. Kemény Egon, Nico Dostál később maguk is írtak operettet, utóbbi Cliviát, és hát a három zeneszerző dallamvilága elég különböző, és mindannyiuknak volt egyedi stílusa.
Kemény Egon és Ábrahám Pál viszonyáról ezt írja a Pesti Hírlap, 1929. április 28-i számában a Kikelet utca 3. c. Kemény Egon operett premierje kapcsán:
A zeneszerző, Kemény Egon nemkülönben. Ö voltaképen Izsák, amennyiben zenei magzatja, legalább is tanítványa Ábrahámnak. A Zenebona és Az utolsó Verebély lány szerzője, Ábrahám Pál, vitte diadalra azt az operett-zenemüfajt, melynek magja őszintén máshonniet való; de amelyből a tagadhatatlan zeneszerzői eredetiség és a hangszerelési bűvészet újszerű, elragadó számokat sarjaszt. Kemény Egon kitűnő tanítvány. Külön szerencséje, hogy a zenekar élén ott áll — Ábrahám.
A szombat esti közönség, a fentiekből egészen nyilvánvaló, sokat mulatott, sokat ujrázott. És ahol emlegetik Ábrahámot és Izsákot, közel van Jákob is az ö lajtorjájával, mely, jelen esetben, bizonyosan fölvisz két jubileumos sikerig.
Operettmonarchia
Szerző: Batta András
Az operett az Osztrák–Magyar Monarchia közös kulturális kincse. Alig akad dokumentum, mely hívebben tükrözné a kor hangulatát, a népek lelkületét, a napi politika eseményeit, s a divatot, mint éppen a zenés-szórakoztató színpadra szánt művek világa. No, persze, a sikerültebbek.
Ok nélküli káosznak nevezte Karl Kraus az operettet, mint ami pusztán szituációkat teremt a nosztalgikus daloláshoz, szerelmi álomkeringőkhöz és persze a boldog befejezéshez. Strauss, Lehár, Kálmán operettjeire az ment el, aki álmodozni akart. Maga az operett is álom, de mint minden álomnak, valóságos alapja van, melyet meg lehet fejteni.
A reális hátteret, a díszleteket – valódi és átvitt értelemben egyaránt – a Monarchia társadalma alkotja. Vegyünk egy példát, Kálmán Imre 1908-ban keletkezett Tatárjárását (a bécsi változat címe: Ein Herbstmanöver – Őszi hadgyakorlat). Ennek az operettnek is megvan a maga álomrétege: egy elszegényedett dzsentri huszártiszt az operettben visszaálmodja, visszaudvarolja, pezsgőzi, énekli dobra vert ősi kastélyát és elvesztett szerelmét, Riza bárónőt. Már önmagában ennek a vágyálomnak is van aktualitása 1908-ban, még inkább annak, hogy mindez egy hadgyakorlat keretében zajlik, amikor is be lehet mutatni a Monarchia hadseregét. A manőver-operett ötlete Kálmán Imrétől ered, aki szörnyűlködve kérdezgette egyik barátját a hadgyakorlatok megpróbáltatásairól. Marcona történetek helyett azonban szórakoztató élményeket hallott, és Kálmán agyában felvillant az ötlet: de hiszen ez operett!
Suták közhuszár:
Kapitány úr, alázatosan jelentem, gyün az ellenség!
A hadnagy úr, ha megvadul
Szörnyen haragos legény,
A kapitány oly nagy zsivány
De köszvényes szegény.
– versel Bakonyi Károly, a librettista, aki „civilben” katonatiszt, édesapja tábornok, tehát valóban belülről ismeri a mundért.
Mi lesz egy ilyen hadsereggel, ha jön az ellenség? A választ egy, a későbbi történelmi események fényében kísérteties jelenet adja meg. A tisztek a bárónő kastélyában mulatnak, miközben a szomszéd faluban állomásozó ezredes a hadtestével gyakorlatozni kezd, és éjszakai „támadást” indít. Az eseményt a bálteremben jelentik:
Suták közhuszár: Kapitány úr, alázatosan jelentem, gyün az ellenség!
Imrédy: Gyün! Gyün? Poharat neki! Pezsgőt az ellenségnek! Éljen!
Mind: Éljen! Éljen!
Turi szakaszvezető: Kapitány úr, alázatosan jelentem, körül vagyunk kerítve!
Imrédy: Ne mond már fiam! Hölgyeim, hallották, be vagyunk kerítve!
Hölgyek: Nagyszerű, pompás! (öröm, kacagás)
Amikor végre elhiszik, hogy riadót kell fújni, a hölgyek úgy köszönnek el, mint majd 1914 őszén, zsebkendőt lobogtatva a felvirágozott vonatokon hadba menő katonáknak: „Szerencsés ütközetet! Sok szerencsét! Siessenek azzal a csatával! Jöjjenek vissza!”
Ok nélküli káosz. De hát nem ezt mutatja bizonyos időszakokban a történelem is? Itt van például a kényes fogalom: haza. A századfordulón nemigen kell félteni már az osztrákoktól. És egyáltalán melyik hazáról van szó? Magyarországról? A Monarchiáról? Elkoptatott a szó, túlságosan sok látványos külsőség nehezült rá. 1896-ban a millenniumi ünnepségeken előadták az 1000 év című látványos játékot. A kilencedik jelenet: fegyverletétel Világosnál; kihúnynak a lámpák, gyász, egy magyar katona revolvert szegez homlokának. „E pillanatban – így a rendezői utasítás – vakító fényben övezetten, díszmagyar viseletű női alak jelenik meg … fején királynői korona ragyog, mely alól dús fonatú hajzat omlik vállaira, s kezében egy pálmaágat tartva lépdel a szín közepéig; onnét megnyugtatóan int a pálmával … a háttérben élénken világított kép lesz látható, mely I. Ferenc József királyunkat ábrázolja…”
Haza? Íme kilenc évvel a millenniumi látványosságok után, 1905-ben egy megdöbbentő válasz: „Az Orfeum a tanyám! Ott békén hágy hazám! Ott éltem vígan élem, mert átkarol tündérem; Lolo, Dodo, Cloclo, Margot, Frou-Frou, Tutu, s a hazaszeretetnél szerelmük többet ér.” Így énekel magyarul és a szöveg értelmét tekintve németül egyaránt egy ízig-vérig Monarchia-polgár, Danilovics Danilo a legsikeresebb operettben, a Víz özvegyben. Megvetendő cinizmussal hirdeti, hogy a világ, amelyben él, operett-, sőt: orfeumvilág. De ne ítéljünk elhamarkodottan! Danilovics Danilo nem erkölcstelen, hanem igazi gentleman, aki nem akar egy nagyon szép nőt csupán a milliókért feleségül venni. Operettindokra van tehát szükség: Hanna a Víg özvegy végén azt hazudja Danilónak, hogy mesés öröksége elvész, ha újra férjhez megy. Erre Danilo boldogan mond igen, majd Hanna folytatja a képzeletbeli végrendeletet: … és az örökség a férjre száll. Mit lehet tenni? Milliomosként élni a volt víg özvegy oldalán.
A haza, ez a veszélyes fogalom, méltatlan környezetben. A Víg özvegy ugyanis nemcsak love story, hanem egyben a magas politika paródiája, a politikáé, mely a hősnő szerint „eltorzítja a férfiú jellemét, és megfosztja a hölgyeket sikkjüktől”. A magas politika azt kívánja, hogy a Párizsban időző Hanna mesés vagyona ne kerüljön a haza határain túlra, nehogy felszippantsa a világváros, mi lenne akkor szegény Pontevedroiakkal? Jól értettük? Pontevedro? A térképen nem található meg, de 1905-ben és különösen a következő években mindenki tudta a Monarchiában, hogy a kis Montenegro húzódik meg parodisztikus elnevezés mögött. Egy pont a Birodalomban, melyen nem az osztrák zászló lobog, s amely szíve szerint a „puskaporos hordó”, Szerbia felé húz…
Meglehet azonban, hogy Pontevedro mögött nem is egyszerűen Montenegro, hanem az egész Monarchia állt. Mindenesetre Danilovics Danilo az eredeti szövegkönyv szerint sajátos, keveréknyelven beszél, mely részben magyaros, részben osztrákos, horvátos, franciás, tehát hamisítatlanul „pontevedroi”. Végül is a mellbevágó vallomás, miszerint Danilo hazája az orfeum, csak annyit jelent, hogy az európai nagyvárosok élete kísértetiesen hasonlít egymásra, a dzsentri Párizsban, Londonban, Bécsben és Budapesten egyaránt elmondhatja, elénekelheti azt, amit Danilo híres belépőjében: „A Maxim a tanyám, ott minden oly vidám!”
A „cigánybáró” se nem cigány, se nem báró, ám lehetne mindkettő, de főként: jó cím egy operetthez. Fontosak az évszámok: „Jókai 1883-ban adja közre a librettó alapját képező Szaffi című novelláját, mely 1742-ben, az örökösödési háború idején játszódik, ama ritka történelmi pillanatok egyikében, amikor a magyarok „életükkel és vérükkel” álltak a Habsburg-oldalra, és megvédték a fiatal uralkodónőt, Mária Teréziát. Jókai nem véletlenül választotta 1883-ban ezt a korszakot. Az osztrák–magyar barátkozás ideje volt ez, amikor még a közös világkiállítás gondolatát is dédelgették. A reálpolitikus Jókai előtt is „kuruc–labanc” összefogás lebegett, mintegy gáláns válaszként Johann Strauss gyorspolkájának a címére, mely már a Kiegyezéskor ezt harsogta: „Éljen a magyar!”
Éljen a magyar ... Idekívánkozik 1886 elejéről, tehát a Cigánybáró pesti bemutatójának idejéről a Fővárosi Lapok egyik jellemző híre: „Magyar–osztrák barátkozás. … Este bankett volt, mely valóságos német (osztrák)–magyar barátkozási tüntetéssé vált, különösen gr. Zichy Jenő toastja az osztrák Manchesterre (Brünn) és Winterhaller polgármester felköszöntője a magyar „nemes testvértörzsé”-re, mely a kultúra és művelődés iránti törekvésében tündököl … midőn aztán dr. Promber a magyarok rokonszenvét kérte s megemlékezett gr. Széchenyiről és a magyar főurakról, a lelkesedés határt nem ismert. Magyar nótákat húztak és az egész gyülekezet egy torokkal kiáltott éljent.”
A Kiegyezés operettje, a Cigánybáró a második felvonásban kap politikai töltést, amikor is a magyarok – gróf Homonnay császárhű főispán vezetésével – huszáruniformisban jelennek meg, verbunkos ritmusra lépdelve, s annyira lenyűgözik a „félig magyar, félig keleties” jelmezben szereplő, s fiatalkorának hányatott vándorélete miatt nemzeten kívül álló Barinkay Sándort, hogy az felcsap katonának, sőt a megtalált ősi kincsből egy hordó aranyat guríttat föl Bécsbe. Évtizedekkel később, a Monarchia összeomlása után ez a gesztus az egyik magyar szövegvariánsban még többet jelent. Barinkay paradox módon Petőfit idézi, amikor fejére nyomják a huszárcsákót: „szabadságért feláldozom szerelmemet”.
Csakhogy a Cigánybáróban nem 1848 szabadságáról, hanem az osztrák–magyar birodalom lojális polgárszerepének szabad megválasztásáról van szó. Johann Strauss és a librettista Ignaz Schnitzer – Jókai beleegyezésével – az eszményített Monarchia-polgárt állítja a színpadra Barinkay alakjában. Végül persze az osztrákok győznek, pontosabban a Habsburg-zászló alatt egyesült osztrák–magyar seregek. Ausztriának 1885-ben nagy szüksége volt erre az operettgyőzelemre – ezt jól tudta a három esztendővel később keletkezett Császárkeringő zeneszerzője, ugyanis így lelkesedett librettistájának: „A bevonulási indulót grandiózusan kell megcsinálni. Körülbelül 80–100 katona jelenjen meg gyalog és lovon, markotányosnők spanyol, magyar és bécsi ruhákban, nép, gyerekek, ágakkal és virágokkal… Nagyszerű képnek kell lennie, mert ez alkalommal az osztrák sereget és népet örömteli hangulatban, győztesen akarjuk elképzelni!”
Barinkay, a „cigánybáró” tehát magyar a javából, csak éppen Monarchia-magyar, akit mindkét nép, az osztrák és a magyar egyaránt szívesen vállalt. Ám mi legyen Zsupánnal, a fölkapaszkodott disznókereskedővel, akinek életfilozófiája a „jó evés és jó ivás”, sőt a csatatéren az elesettek értéktárgyait is magához veszi? Ő vajon milyen nemzetiségű? Kényes kérdés. A libretto első magyar fordítója, Megyeri Dezső a kolozsvári színház számára Zsupán szövegébe németes akcentusokat ír. A sertésgazda itt – beszéde alapján – városlakó, elmagyarosodott sváb (kedvenc céltáblája a korabeli publikumnak). A bécsi Fremdenblatt cikkírója a bemutató után „tőzsgyökeres magyar”-nak nevezi Zsupánt. A Fővárosi Lapok kritikusa a budapesti premiert követően így dicséri Zsupán alakítóját: „Ügyeskedett Németh is, aki mint Zsupán pompás, bosnyákos maszkban jelent meg s hatással bohóskodott; jórészt feledtetve, hogy a szerep elveszté komikumának lényeges részét azzal, hogy az eredeti német szöveg magyaros ejtését nem lehetett lefordítani.” A Pesti Napló a fordításra vonatkozó megjegyzéssel vitába szállt, mondván, hogy a német szöveg magyaros dialektusát „a magyar szöveg németes magyarságával lehetett volna visszaadni”. Leginkább diplomatikusan a pesti német nyelvű újság, a Pester Lloyd kritikusa fogalmaz: „Zsupán, akit Németh úr némi szerbes mellékízzel, egyébként sok humorral játszott, németből magyarra visszafordított magyar–szerb disznókereskedő volt.”
Mennyi színpadi és valóságos politika húzódik meg a Cigánybáró mögött! A bécsi cenzúrát nem lehetett figyelmen kívül hagyni. Például, Kiegyezés ide, Kiegyezés oda, Homonnay főispánnak mérsékelnie kellett magát a második felvonás fináléjában. Itt ugyanis, miután Barinkay felajánlja a kincset, s Homonnay megdicséri, a császári kamarás, Carnero – Barinkay és Szaffi vadházasságára célozva – a Mária Terézia idejében valójában létező erkölcsbírósággal fenyegetőzik. Homonnay valósággal rámordul a kamarásra: „E fura bizottság helye ott van a magafajta emberek között – a magyar alkotmány, teremtette, egész más törvények szerint működik.” Ezt a részt a császári cenzúra a magyar barátság ellenére kihúzatta, pontosabban szelídebb megfogalmazást követelt: „Őfőméltóságod, úgy tűnik, elfelejti, hogy magyar földön vagyunk.” A magyarokat viszont az zavarta, hogy egy főispán táncol és énekel az operettszínpadon. Ez a „botrány” a kolozsvári bemutatón lehet, hogy megtörtént, Pesten azonban már Gábor diák, Homonnay titkára szerepel. Ő toborozhat.
Történelmi dokumentummal ér fel, hogy milyen fordulatot vesz a történet a toborzás után. Carnero köti az ebet a karóhoz, és Bécsbe parancsolja a jelenlevőket Barinkay és Szaffi ügyének tárgyalására, az erkölcsbíróság elé. Mire jó mindez? Arra, hogy egy emberként kiállthassák a szereplők: „Fel, Bécsbe!”, és elhangozhasson a császárvárost dicsőítő szöveg, s ne akadályozza a magyar miliő a bécsi valcer áradását. Csakhogy ezután még kiderül Szaffiról, hogy tulajdonképpen ő egy magas török méltóság elveszettnek hitt gyermeke; Barinkay beáll a huszárok közé, s mindehhez magyaros zene kívánkozik. Az első magyar fordítás itt valóságos új 1848-at ünnepelt, s Barinkayból egy pillanat alatt szabadsághőst faragott. „Harcba hát, megvédjük a hazát! A magyaroknak győzni kell, mutassa meg a fegyver!”
Ezek után persze nem következhetett valcer, hanem a toborzó verbunkosa jött, mely a Rákóczi-indulóba torkollott. A magyar nemzeti identitás e zenei jelképét Strauss – a magyar bemutatóra gondolva – a Cigánybáró 25. bécsi előadása alkalmából iktatta a darabba. Addig a valcerzene tért vissza s zárta le a felvonást, hiszen a cselekmény szerint valamennyi szereplő felkerekedik és Bécsbe megy.
Bécsbe, ahol a győzelem hírét a lámpagyújtogató gyerek így kommentálja a Theater an der Wien-beli bemutatón: „És tudjátok, kik tüntették ki magukat leginkább Spanyolhonban? A magyar cigányok, akik ez alkalommal túltettek a legjobb huszárokon és honfitársainkon, a derék Deutschmeistereken.” A magyar fület sértette, hogy a cigányokat a huszárok fölé helyezik, és a „derék Deutschmeisterek”-re sem voltak kíváncsiak a pesti Népszínházban: „Hanem tudjátok gyerekek, ezt a fényes győzelmet főként a magyaroknak köszönhetjük. Azt mondják, mindenütt ők voltak az elsők. Azért hát éljenek a vitéz magyarok! (Mind: Éljen!) Hát azt tudjátok-e, hogy egy egész cigányezred is volt a háborúban? Az ám, magyar cigányok, azt mondják, vitézül harcoltak ezek is.”
Így labdáztak a nemzetiségekkel a Monarchia operettjében, hol csárdás, hol valcer taktusára, lejtésére. A történelem megmutatta: a tánc olykor elkomorult és haláltánccá vált, az operett történelemmé s a történelem operetté. Legalábbis ok nélküli káosszá.
Csárdás és valcer - Lássuk, mit táncolsz
Az operett két vezérmotívuma, a csárdás és a valcer a magyar, illetve az osztrák mentalitást fejezte ki. De a két tánc mögött nemcsak a magyar és az osztrák nemzet színei rejlenek, a csárdás és a valcer kizárólag Magyarországról nézve is két, ellentétes ideológia hordozója, vagy inkább így lehetne mondani: két viselkedéstípusé.
A csárdás a keleti, a valcer a nyugati orientációt képviseli a magyar történelemben, előbbi a nemzeti, utóbbi a nemzetközi irányzathoz kapcsolódik. Csárdásszellemű a kuruc-mozgalom a 17–18. század fordulóján, az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc, a 19. század második felének függetlenségi politikája, a kora 20. századi szabad királyválasztó törekvés, s később az „ébredő magyar”, irredenta áramlat. Képzeletbeli valcer hangjai kísérik a „labanc”-érzelmet a „kuruccal” szemben, a 19. századi kiegyezési politikát (1848 kontra 1867), a legitimista elveket és a 20. századbeli nyugatos, monarchista elképzeléseket.
A csárdás a falu, a vidék reprezentánsa. A falué, mely történelme révén Magyarországon mezőgazdasági és nemzeti, törzsökös nemesi, paraszti, tehát feudális jellegű. A valcer a városé, mely nemzetközi, ipari centrumú, német és zsidó eredetű, polgári képződmény. A történelmi teszt kérdése tehát Magyarországon így is hangozhatna: lássuk mit táncolsz, s megmondjuk, ki vagy!
http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/operettmonarchia
76.-77. old.
„Eine seiner Mitarbeiter in jener Zeit war der Dirigent und Komponist Nico Dostal. In seinen Lebenserinnerungen hat Nico Dostal über seine Zusammenarbeit mit Paul Abraham und dessen Arbeitsweise erzählt. Dostal arrangierte für Abraham unzählige Melodien, aber nicht die Operetten. Denn zum Schreiben der Operettenpartituren, und zwar aller seiner Erfolgsstücke, hatte sich Abraham einen jungen Mann, namens Egon Kemeny (der später selbst als Operettenkomponist hervortrat) aus Budapest mitgebracht.
„Kemény schrieb zunächst eine – wie er sie nannte – Zentralpartitur, ein ganz eigenartiges Gebilde, wie ich es noch nie gesehen hatte. Holzbläser, Blechbläser und Streicher waren zwar wie in jeder anderen Partitur untereinander geschrieben, aber jede einzelne Gruppe war für sich satzgemäß spielbar. Bei der Orchesterprobe wurde dann die Einteilung getroffen, welchen Abschnitt einer Nummer entweder die Holzbläser oder das Blech oder die Streichergruppe allein oder gekoppelt mit einer anderen Gruppe spielen sollten. Lyrische Nummern hatten ein durchlaufendes als Gegenstimme geführtes Violinsolo.“
[…]
193.-196. old.
Henning Hagedorn:
Zwischen Skizzenheften und Zentralpartituren
Paul Abrahams Operetten aus Sicht der bühnenpraktischen Rekonstruktion
„Die Originalpartituren sind verschollen.” „Es gibt nur schlechte Neu-Arrangements.” – „Das Notenmaterial ist unspielbar”. Aussagen dieser Art prägten das Bild von Abrahams Operetten, als Winfried Fechner, der damalige Manager des WDR-Rundfunkorchesters, Matthias Grimminger und mich bat, für konzertante Aufführungen von Abrahams Erfolgsoperetten neues Orchestermaterial zu erstellen. Von Viktoria und ihr Husar schien nur noch der Klavierauszug erhalten zu sein, der aber viele Einzeichnungen zur Instrumentierung enthielt, die wir unter Einbeziehung zeitgenössischer Schallplattenaufnahmen wiederherstellen konnten. Bei Blume von Hawaii und Ball in Savoy wurden uns große handschriftliche „Zentralpartituren“ bereitgestellt, die aber extrem viele Noten enthielten. Es wurde schnell klar, dass eine einfache Reinschrift noch keine Aufführung ermöglichen würde.
Betrachtet man den Entstehungsprozess einer Operette Paul Abrahams, so finden sich im Vergleich zu anderen Komponisten Besonderheiten, die aus der damaligen Unterhaltungsindustrie stammen.
Es gibt handschriftliche Skizzenhefte mit grob skizzierten Melodien ohne Liedtexte, die manchmal betitelt sind, oder oft nur Andeutungen, wie „lustige Nummer“ aufweisen. Ein Skizzenheft zu Ball in Savoy enthält die wesentlichen Nummern mit den späteren Titeln, aufgeteilt in Strophe und Refrain, allerdings weiterhin ohne Liedtexte. Abraham scheint zu Beginn also ohne Text- und Handlungsgrundlage komponiert zu haben.
Als nächster Zwischenschritt wurde ein Klaviersatz geschaffen, der zusammen mit dem Liedtext in Notenausgaben schon früh erhältlich war, und die Grundlage für die Instrumentation in der „Zentralpartitur“ darstellte. Dieses „eigenartige Gebilde“ besteht aus Notenpapier mit vorgedruckten Instrumentenbezeichnungen, jede Seite schematisch in acht Takte unterteilt, in die der Klaviersatz eingetragen wurde. Für die anderen Instrumente wurden dann Instrumentationsideen notiert, die später die endgültige Orchestrierung bilden. (Abraham oder seine Mitarbeiter entwickelten also nicht als erstes ein Instrumentationskonzept, in dem festgelegt wurde, wann welche Instrumente spielen sollen.) In den notierten Ideen finden sich schlichte homophone Sätze oder verzierte Varianten der Gesangsmelodie, kontrapunktische Nebenmelodien und schließlich improvisationsartige Variationen des Klaviers oder anderer Solo-Instrumente.
Abraham konnte so nicht nur verschiedene Besetzungsgrößen bedienen, sondern den Charakter jeder Nummer individuell gestalten, indem er verschiedene Begleitungen für die Gesangssolisten wählte. Ebenso ließen sich Tänze und Reminiszenzen unterschiedlich anlegen. Darüber hinaus konnten akustische Verhältnisse und dramaturgische Anforderungen berücksichtigt werden, so dass sich ein endgültiges Instrumentationskonzept erst während der Proben entwickelte. Die Musiker fanden in ihrem Material den unkonzeptionierten Notentext, in dem es fast keine Pausen gibt, und jedes Instrument immer spielen könnte.
Dieses Konzept funktioniert nur, indem die Nummern nur als Chorus-Nummern konzipert werden. Nach einer eventuellen Einleitung folgen Strophe und Refrain, der auch die Grundlage für die folgenden Tänze darstellt. Die Begleitung (Hamonien und Rhythmus) bleiben dabei gleich, während die Auswahl und Kombination der Instrumentationsideen verschiedenste Konzepte erlauben.
Bemerkenswert, dass Abraham mit der Anfertigung von Zentralpartituren durch seine Mitarbeiter einen Teil des Kompositionsprozesses auslagerte, um danach die Fertigstellung selbst vollenden zu können. Hier liegen wahrscheinlich die Gerüchte begründet, dass Abraham von einer Orchesterinstrumentation […] keine Ahnung hatte.
Die Zusammenstellung der Operette erfolgte dann durch die Aneinanderreihung der Nummern (weitgehend ohne dramaturgische Anbindung), bei gleichzeitiger Erstellung der vorläufigen Klavierauszüge und Regiebücher.
In diesem so entstandenen „klangfarbenfrohe(n) Bühnenpotpourri“ zeigt sich die Variabilität der einzelnen Nummern, die sich über alle Grenzen „schadlos verrücken“ lassen. Dass Abrahams Operetten nicht nur revuehaftes Stückwerk darstellen, wird in den Vorspielen und komplexen Akt-Finale deutlich. Hier wird musikalisches Material, das sich nicht zur Verwertung in Notenausgaben und auf Schallplatte eignet, mit Teilen der zuvor erklungenen Nummern kombiniert, allerdings nicht als unreflektiertes Zitat, sondern mit deutlich konkreteren Instrumentationsanweisungen und teilweise rhythmisch gewandelt.
Erst nach der Premiere wurden der Klavierauszug und das Regiebuch veröffentlicht. Der Klavierauszug enthält neben den Stichwörtern und dramaturgischen Hinweisen Angaben zur Instrumentation, die allerdings nur grobe Anhaltspunkte bieten. Das Notenmaterial der Musiker enthält weiterhin alle Noten der Zentralpartitur und kann (bzw. muss) für jede weitere Produktion neu angepasst werden.
Das Konzept der Zentralpartitur ist in Viktoria und ihr Husar erst nur rudimentär vorhanden. Das zeitgenössische Orchestermaterial ist uneinheitlich und scheint zunächst für das Orchester der Uraufführung erstellt worden zu sein.
Die Blume von Hawaii und Ball in Savoy haben dann die Zentralpartitur, wie sie Nico Dostal beschreibt. Das Orchester ist in allen Gruppen groß besetzt, vor allem der umfangreiche Schlagwerkapparat, die zwei bis drei Klaviere und die bis zu vier Benjospieler (mit Hawaii-Gitarren und Mandolinen) erlauben zahlreiche Besetzungs- und Instrumentationsmöglichkeiten.
Märchen im Grand Hotel ist in den Bläsern deutlich kleiner angelegt, Steicher, Schlagzeug und Klaviere werden ähnlich wie zuvor behandelt. Das Zentralpartitur-Konzept wird teilweise aufgebrochen und ist nur noch in den Streichern variabel, wobei eine Art Leitmotivik bzw. Leitinstrumentation entsteht, die die Geschlossenheit dieser Operette deutlich verdichtet.
Bei Roxy und ihr Wunderteam ähnelt die Besetzung wieder der von Viktoria, ist jedoch nur noch in der Größe und nicht mehr im Stil variabel. Man kann den Orchestersatz also ausdünnen, aber kaum mehr uminstrumentieren. Hinzu kommt eine über weite Strecken untypische, schematisch-schlichte Satzstruktur neben Passagen, die typisch ausschweifend gesetzt wurden, so dass der Eindruck entsteht, dass Abrahams ursprüngliches Mitarbeiterteam gewechselt hat. ….“
És egy figyelmet érdemlő - előttem eddig nem ismert - adat, amely alapján nem találunk semmi meglepőt Ábrahám Pál fentebb vázolt munkamódszerében:
199. old.:
„Lebensdaten
[…]
„31.1.1924: Verhaftung als Börsenkommissionär wegen Unterschlagung und Veruntreuung
[…]“
A KULT50 bemutatja: Oszvald Marika
Papp Timea, Fidelio.hu. 2017.11.15. 12:0
"Maga az élő és megkerülhetetlen tradíció, a viszonyítási pont, az eleven operetthagyomány. Oszvald Marika portréja a Fidelio gondozásában megjelent KULT50 kiadványból."
A 2017 júniusában megjelent KULT 50 kiadványban szereplő portré utánközlése:
Kovalik Balázs először rendezett operettet
Október 28-án nagy sikerrel mutatta be a Stattheater Giessen Kovalik Balázs rendezésében Kálmán Imre első operettjét, a Tatárjárást.
„A németül Ein Herbstmanöverre keresztelt darab az 1908-as pesti premier után bejárta a világ színpadait, de a komponista későbbi művei, a csárdáskirálynő vagy a Marica grófnő idővel kiszorították a repertoárról. Több évtizedes csend után Kovalik Balázs és a premier karmestere, Michael Hofstetter a budapesti és a bécsi változat felhasználásával készítette el a giesseni előadás partitúráját, melyhez a magyar rendező Robert Bodanzky eredeti szövegét is felfrissítette. A produkció díszleteit és jelmezeit Lucas Noll, koreográfiáját Leo Mujuc készítette.
Az újjászületett Kálmán-mű feltűnő sikerét a sajtó abban látja, hogy az előadás a mostanában Németországban divatos felhőtlen operettek helyett egészen szokatlan melankolikus hangnemet üt meg.”
/Fidelio.hu/
Ma délután Ismét láthatjuk a televízióban a Csárdáskirálynő című Kálmán-operett magyar mozifilm-változatát (1971):
Duna TV, 15.10 - 17.00
Fsz. René Kollo, Anna Moffo, Karl Schönböck, Dagmar Koller, , Psota Irén, Németh Sándor, Latinovits Zoltán, Mensáros László, Huszti Péter
Rendező: Szinetár Miklós
Közel félmillió forint gyűlt össze az Operettszínház és az Ernst Galéria árverésén
Operett.hu, 2017-11-06
"A Budapesti Operettszínház új darabja, a Luxemburg grófja című Lehár-operett bemutató előadása teremtett alkalmat arra, hogy a színház összefogjon az Ernst Galériával, és közös árverésen találjon gazdát négy, a darabban játszó színész számára kedves és értékes tárgy. Az igazi "műkincseket" Dolhai Attila, Kerényi Miklós Máté, Somogyi Szilárd rendező és Korani Eleni - az Ernst Galéria egyik tulajdonosa - kutatta fel az Ecseri Piacon. Szendy Szilvi rókaprém gallért kapott darabbéli partnerétől, Dolhai Attila egy szecessziós ihletésű nyakláncot vásárolt Fischl Mónikának, Somogyi Szilárd egy századfordulós kínáló tálcát talált Frankó Tündének, míg Korani Eleni egy régi szipkát vélt stílszerű ajándéknak a Sir Basilt megformázó Kálloy Molnár Péternek. A tárgyak licitjéből származó bevételt a Budapesti Operettszínház az Ódry Árpád Művészotthon lakóinak ajánlotta fel, ahol a teátrum egykori művésznője, Arányi Adrienn is él."
Kérdés, kérdőjelek...- az idő (és a szakma) eldönti ezeket.
Hát ez elég kínos ügy lett....
Arról van hír, hogy lesz e valaki helyette? Bár Kero csak művészeti vezető volt, de végül is ő irányította a színházat.
A repertoár maradt, még hátra van a Kékszakáll operett Offenbachtól, Fegya Farmerkirály musicaljet, és egy másik ismeretlen musical a Dorian Gray Várkonyi Mátyástól.
Az is kérdés, lesz e Palotakoncert a nyáron és mi lesz a külföldi turnékkal.
Lőrinczy György: "Én sem hinném el, hogy nem tudtam róla" - interjú
/Fidelio.hu/
Operettszínhaz.hu 2017-11-06
"A legújabb szereped a Luxemburg grófjában Sir Basil szerepe. Milyen érzésekkel vágtál bele ebbe a feladatba?
Mindig félek az operett szerepektől. Biztos azért is, mert előttem vannak azok a példák, ahogy ezt a műfajt nagyon nagy színészek játszották, nagyon-nagyon jól. Magamról pedig tudom, hogy én nem vagyok olyan, mint ők. Nem tudom, hogy az a fajta színészet, amit én művelek képes-e arra, hogy működjön az operett műfajában. Hála Istennek, Somogyi Szilárd most a Luxemburg grófjában engedi, hogy önmagam legyek. Nekem fontos, hogy találjak magamban valamit, ami én vagyok egy szerepben, onnantól kezdve tudom megformálni a karaktert."
Ezzel együtt az Operettszínház is nyilatkozatot juttatott el a hírportálhoz, melyben azt írják, ki fogják vizsgálni az összes felmerült ügyet, noha egyelőre nincs tudomásuk egyetlen ilyen ügyről sem.
KMG: "Visszautasítom mindazon állításokat, pletykákat, híreszteléseket, melyek az elmúlt napokban engem értek és imádott társulatom mindennapjait, működését mérgezték és mérgezik. Hogy a nyugodt munkát biztosítsam, döntésem az, hogy a mai nappal munkáltatómtól felmentésemet kértem a Budapesti Operettszínház művészeti vezetői tevékenysége alól, továbbá nyugdíjazásomat kezdeményeztem. Szentpétervári bemutatómat követően minden erőmmel azon leszek, hogy tisztázzam magam."
Lemondott az Operettszínház visszaélésekkel vádolt művészeti vezetője
Kerényi Miklós Gábor az Indexhez eljuttatott közleményében azt írja, a szentpétervári bemutatóját követően minden erejével azon lesz, hogy tisztázza magát.
"macskás"-tól elvetted ezt a nagy lehetőséget...- következményeitől nem tartasz?...
3333
http://www.operett.hu/cikkek/osszeszokott-paros-az-operettszinhaz-szinpadan/1319
Összeszokott páros az Operettszínház színpadán
2017-10-30
"Kálloy Molnár Péter és Kálid Artúr évfolyamtársak voltak a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, de barátságuk még előfelvételisként, a katonaság alatt kezdődött, ahol a művész század tagjaiként az Angyalbőrben című sorozatban is együtt forgattak. Az egyetem elvégzése után egyszerre szerződtek a Vígszínházhoz, majd négy évvel később 1997-ben egy időben is távoztak. Pályájuk más-más irányban folytatódott, de mindig volt közös pont: több nagysikerű független színházi projekt, mint a Rocky Horror Show, vagy a S.Ö.R., amit közel 25 éve játszanak töretlen sikerrel. A véletlennek, vagy inkább a Budapesti Operettszínház vezetésének köszönhetően most először állhatnak az ország legnagyobb zenés teátrumának színpadára, ráadásul partnerekként. Az egyik legismertebb Lehár operettben, a Luxemburg grófjában november 4-én mutatkoznak be a nagyközönség előtt. A premier kapcsán beszélgettünk a két művésszel."
Ma este lesz Lehár Ferenc Luxemburg grófjának a bemutatója a Budapesti Operettszínházban, mely produkció a Kaposvári Csiky Gergely Színházzal közös koprodukcióban jött létre – de már tavaly színre került Kaposvárott Somogyi Szilárd rendezésében, úgyhogy igazán nem is tekinthető vadonatúj bemutatónak; az Operettben viszont évek óta nem láthatta a pesti közönség a darabot, számukra nyilván újdonság lesz majd.
Én a péntek délelőtt megtartott főpróba-előadást már láttam, a teljes második szereposztást kaptuk.
Úgy gondolom, igazán nem sokat vesztek azzal, ha kihagyom az első szereposztást… - annyira nem lelkesedtem be ettől a rendezéstől, de még inkább nem a bonviván szerepet (René) alakító György Rózsa Sándor tenorjától – aki mint színész ugyan jól játszik, de egy klasszikus operett igényes tenor szólamának elénekléséhez ez kevés, amit nyújtott. A fiatal, tehetséges művész inkább maradjon továbbra is meg a musicalek mellett, mert abban inkább illúziót keltő alakítással tud érvényesülni. Hozzáteszem, az első szereposztásban kitűzött Dolhai Attila Gy. R. S.-nál képzettebb énekhang birtokosa, de azzal együtt sem rendelkezik azzal a szükséges technikával, meg vokális hangszépséggel, amivel mondjuk anno Baksay Árpád (vagy a rádiófelvételen Udvardy Tibor) bírt – a René szólamának előadói.
Lukács Anitát jó választás volt kitűzni primadonnának, szép a hangja, megvannak a magasságai, jól játszik, szövege is érthető, kellemes megjelenés a színpadon. Gondolom, az esti bemutatón, Fischl Mónikára sem lesz Angélaként panasz…
Szubrettként Simon Panna mozgékony,”vérbő” Juliette-et formált meg. A fiatal művésznő eddig főleg musicalekben mutatkozott meg sikerrel. A Lehár-operettben való színpadi alakítása erősségének, erényének tartom remek tánctudását is, de nem szabad elfelejtenie, hogy mindamellett énekelni is tudni kell, szépen – ez elsődleges szempont kell legyen különösen egy operettben, ha énekes-színésznőként operettben is szerepet kap. Az első szereposztásra kiírt Szendy Szilvi profi operetténekessé vált az idők folyamán, neki minden adottsága meg van ahhoz, hogy Juliette szerepét is sikerre vigye.
A szubrett párja volt Laki Péter. Őt legutóbb A víg özvegyben láttam, és hozta a „kötelezőt” most is. Brissard zeneszerző alakítója ugyan a pálya elején tart, még nem kiforrott táncos-komikus, de már megmutatkoznak képességei az ének-tánc, szövegmondás, színpadi játék terén. A Simon Pannával együtt előadott két vidám kettősükben („Gyere, tubicám, se kocsink, se lovunk” illetve a „Gimbelem-gombolom”) igyekeznek a „régi nagy szellemek” nyomdokába lépni… ez se kevés… Az első szereposztásban Kerényi Miklós Máté fog Szendy Szilvi Juliette-je mellett „tüsténkedni”…
A Madame Fleury – komika-szerep, amit hajdanán a már idősödő Honthy Hannának írtak bele a szövegkönyvbe (Békeffi István és Kellér Dezső 1952-ben átdolgozásában mutatta be a darabot az Operettszínház). Angéla barátnője, s e változat él manapság is a színházakban; Fleury ötlete a szubrett és a bonviván névházassága és ő ajánlja Sir Basil figyelmébe az újsütetű Luxemburg grófját (René festőművészt). A pénteki főpróbán a Pécsi Nemzeti Színházban is sok szerepben bemutatkozott Vermes Tímea opera-operetténekes játszotta Fleuryt – sokkal fiatalosabbra véve a karaktert a nagy elődökénél. Nem tudok „fogást” találni alakításán. A mai bemutatón Frankó Tünde mutatkozik be „komika”-ként.
Utoljára hagytam a szerintem legjobban sikerült alakítást nyújtó Földes Tamást. Sir Basil szerepe ugyancsak igen hálás feladat a mindenkori megformálójának, legyen elég csak Feleki Kamillt említenem, aki fogalom volt a komikus szerepkörében.
Nyári Oszkár mesélte tavaly egy interjúban, még a kaposvári Luxemburg grófja bemutató után, aki Basilt játszotta akkor:
„Nagyon érdekes ellentmondása a szerepnek, hogy a színésztől inkább komédiázást, mint énektudást igényel, miközben a két leghíresebb dalt éppen Sir Basil énekli. Az egyik a Szívem szeret, a másik a Polkatáncos. Nagy lehetőség ez a szerep, aminek meg is kell tudni felelni…Jó lenne egy-egy ilyen sűrű pillanatot teremteni, miközben meg kell rajzolni egy rózsaszín ködben úszó, szerelmes, agyalágyult öregurat, aki saját „ugarandai” elveit követve itt, a világ fővárosában, Párizsban csak elbukhat. Egy biztos: Sir Basil problémájával mindannyian találkoztunk már vagy találkozni fogunk. Öregedve, az életből kifelé haladva vajon mibe kapaszkodhatunk? Pénzünk, pozíciónk vajon versenyezhet-e egy fiatalember kacsintásával? A kérdésben benne a válasz: nem versenyezhet. Akkor sem, ha mi ezt nem akarjuk észrevenni, és ezért nevetségessé válunk. Ez a szerep, ez az életkor épp a mezsgyén van: azt képzeljük, már minden a miénk, és közben épp most veszítjük el. Sir Basil megéli saját, kisszerű drámáját, és közben, remélem, nevet rajta az egész nézőtér.”
Nos, ezt a gondolatsort következetesen tette magáévá Földes Tamás a főpróbán! Minden szín, egyéni humor is, lelemény, olykor improvizálásnak ható szövege, a gegek egész sora, mind a helyén vannak, mindent kihoz belőlük, amelyek a hatás érdekében „kifizetődnek” = vagy annak akarnak látszani, a színpadi partnereivel remekül, összehangoltan dolgozik együtt, magas hőfokon játssza a még nem is annyira idős, kelekótya, szenilis, mindenáron nősülni akaró, korrupt Sir Basilt. Telitalálat ebben a szerepében, a poénjai is mind, rendre „ülnek”. Földes Tamás színpadi játéka, éneke, tánca, szövege mind-mind remek, szórakoztató perceket szerez a néző-hallgatónak! Ma este ebben ebben a szerepben Kálloy-Molnár Péter fog bemutatkozni a közönségnek.
A többi kisebb szerep alakítója közül említem: Langer Soma, Vanya Róbert, Pálfalvy Attila (ők hárman: Lord Lanchester, Lord Winchester és Lord Worshester), Papadimitriu Athina (a bírónő szerepében).
Az Operettszínház énekkarát, zenekarát Szabó Mónika vezényelte, akit most először láttam teljes operettet dirigálni a színházban. Úgy gondolom, a szimpatikus és tehetséges ifjú karmester hölgy előtt még sok jó feladat áll, ehhez a Lehár-operett zenekari irányításának mostani munkája további „löketet” ád…
A színpadra állításról, rendezésről pár gondolat:
Nem először volt szerencsém látni színpadon különböző rendezésekben a Luxemburg grófját. A kaposvári színház és az Operettszínház koprodukciójában most újra színpadra kerülő alkotás szerintem nem a legsikerültebbek közé tartozik, de még el tudom fogadni, mert annyira nem rossz, hogy ne lenne nézhető, hallgatható és élvezhető – de nem tudok attól elvonatkoztatni, hogy Lehár operai igényű zenéjét megint csak „elszabták”…
Tudom, ma általános szokássá vált a múltban megírt darabokat aktualizálni, leporolni, a szöveget átdolgozni, új verseket írni hozzá, s mint tudjuk még attól sem riadnak vissza, hogy új szerepeket írjanak bele a darabba, ahogy ez régente is megtörtént, amikor egy-egy kiöregedő, nagy művészt továbbra is hálás feladathoz juttatták azzal, hogy úgymond jutalomjátékot kapott a neki írt szereppel és így a publikum tovább örvendhetett kedvence színpadi alakításának egy új szerepkörében. Itt Madame Fleury karaktere és szerepére gondolok. Változatlanul benne van a produkcióban.
Másik észrevételem: az utóbbi operettbemutatók alkalmával kénytelen-kelletlen megszoktam már, de megbarátkozni kevésbé tudtam azzal, hogy az operett ének-zenei anyag közé az átdolgozó alkotók „belopnak” a szerzők más műveiből egy-egy számot, dalbetétet. Erre példa most: megkaptuk Lehár A bécsi asszonyok című operettjéből a nevezetes tamburmajor induló-számot: „A banda élén, míg megyek, száz szem tekint felém” kezdetű szám egy katonakarmester-induló a darabban. A rendező az átdolgozókkal betoldatta a Luxemburg grófjába – és itt maga Madame Fleury (Vermes Timea) énekli- járja a tánckar közreműködésével.
Ugyancsak általánossá vált és ez engem mérhetetlenül zavar: az utóbbi években az Operettszínház sorra hozza operettbemutatóit, melyben önkényesen egyik-másik számot részben áthangszerel! Ilyenek, amikor a táncos-komikus és a szubrett, énekszámuk második részében abba hagyják az éneklést és csak a hangszerek szólnak, de az előzőtől elütő, más ritmikájú, hangszerelésű rész közbeiktatásával; olykor csak dobszóló hangzik fel, vagy pár hangszeres játszik, a színpadon az énekművészek térdcsapkodásos, lábcsattogtatásos (pattogtatás) „intermezzója” zajlik, táncosok kíséretében – rafinált koreográfiára lépkedve, ropva. Tehát ekkor megszakad a szerző által írt kompozíció zenéje, mert amit hallunk, helyébe oda nem illő virtuozitás van jelen csupán. Miért kell A mosoly országába, a Csárdáskirálynőbe, A bajadérba, a Sybillbe, A Marica grófnőbe, a Csínom Palkóba, A víg özvegybe stb. a klasszikus hangszerelést megbontani egy oda nem illő rap betéttel, vagy más táncokat beleszőni: charlston, dixiland , foxtrott, tangó stb. A „Polkatáncos” számba most egy rap betétet helyeztek el. Lehet, hogy ez tetszetős, és a fiatalságnak ez tetszik és lelkes tapsokkal jutalmazza, de mégis megbont egy hangulatot, az eredeti zenei frázist, a végigkomponált hangszerelést – oda nem illő, a zeneszerző szándékával ellentétesen. Viszont az előbbieknek némileg ellentmondva, Barta Viktória miközben maximálisan tiszteletben tartja az operett klasszikus vonalát, koreográfiáiban ötvözi azt a mai kor egyik legnépszerűbb táncstílusával, a street dance-szel. Ez tényleg nem zavaró és élvezetessé teszi a farsangoló, bohó fiatalok elementáris, jókedélyű megmutatkozásait a darab elején, az előadás közben és a fináléban.
Különben a főpróbán látottak alapján elmondhatom azt is, hogy a darab kiállítása igyekszik korhű lenni. A színpad közepén az Eiffel-tornyot mintázó hatalmas díszlet áll, ami uralja a teret, elé, köré még néhány mobil díszletem kerül, így gyorsan megtörténik a színpadképek változásai: vidám farsangolás a torony tövében; szállodai recepció; szalon; primadonna villájának kertje; bírósági tárgyalóterem. Szépek, hangulatosak a jelmezek is, csillognak, villognak. A színész-vezetés, a dramaturgia a rendezői koncepció jegyében fogant. Általában a hagyományok szem előtt tartásával – de olykor üresjáratokkal, döccenőkkel, amikor a tempó lelassul, avagy máskor meg hirtelen meglódul…
A legmulatságosabb jelenetek kétségkívül Sir Basil és a körülötte ólálkodó három lordjának cinikus, haszonelvű, „minden eladható” jeligéjű, az idiotizmusukban, a korrupciójukban és korlátoltságukban gyökerező figurája köré van kihegyezve. Úgy érzem, néhol túl extrovertáltnak hat, amit a rendező e karakterekkel tesz…
Összességében elmondhatom, hogy láttam már ennél a rendezésnél rosszabbat is, úgyhogy most barátkozzunk meg ezzel a színpadi megvalósítással, amit lehet szeretni vagy nem szeretni, de ez van és már annak is örülni tudok, hogy a Luxemburg grófja-bemutatóval „Lehár-trilógiává” bővül a repertoáron lévő A mosoly országa és A víg özvegy a Budapesti Operettszínház 2017/18-as évadában.
A 125 éve született Ábrahám Pál leghíresebb világhírűvé vált operettjének magyarországi premierje a Magyar Színhában 1933. december 23-án:
(Színházi Élet 1934/2. szám)
Az elmúlt évtizedben, a hanyatló operett világában, egyetlen név robbant ki diadalmasan: az Ábrahám Pál neve. A legnehezebb helyen kezdte karrierjét: Pest figyelt föl rá. Egy édesen olvadó, mégis modem keringő csendült meg a Viktóriában: »Nem történt semmi, csak elváltunk csendben .,.«
Azután jött a többi. Jött a » teve van egypupu«, jött a »Harminckettes baka vagyok én!«. Első eset, hogy a magyar muzsika pattogó üteme harmonikusan olvadt össze a modern dzsessz ütemével.
Igenis, Ábrahám Pál volt az egyetlen, aki megérezte a kor muzsikáját.. Ezt a lüktető, ideges, ritmustalan ritmust, amikor a szaxofon vezeti a szólamot, vagy a bendzsó, amikor a dob pörgése kivigyorog a zenekarból, mint a duzzadt néger ajkak közül a vakító fehér fogsor, — de amellett Ábrahám Pál művész a szószoros értelmében, költő, akinek melódiában gazdag lelke kicsillan a modernül, groteszkül meghangszerelt dallamok mögül.
A muzsika? Az előjáték nápolyi motívumokkal ékes dallama, a két pattogó duett, az első finaletto klasszikusan modern ötlete, a nagy keringő hatalmas felépítése: megannyi csillogó ékszer a pompás művű operett-dobozban. A zenei aláfestések, a vissza-visszatérő dalötletek » legfásultabb hallgatót is kell, hogy magukkal ragadjak. A »Bál a Savoyban« két órára kizár minden gondot, aki ezt végighallgatja, annak örülni kell a pompás dalcsokornak, melyet egy nagyszerű és ízig-vérig modern tehetség nyújt át neki.
Hajdanában fehér kesztyűs kezekkel cibálta ki Ábrahám Pál a zenekarból a melódiákat, ma rövid karmesteri pálca van a kezében, de szemjátéka, ideges, megérző, nyugtalan dirigálása a régi. Molnár Ferenc »Ördög«-e a karmesteri pulpituson.
A darab meséjeï Pompás vígjáték. Grünwald és Beda urak gyártották, de nálunk Heltai Jenő mesteri keze alá került, aki teletűzdelte az igazi poézis mosolyával és virágaival. Egy arisztokratapárról van szó, akik egy évi — mézes hét után még mindig szeretik egymást. A férj házasságkötése előtt régi kalandjának, Tangalitának — aki spanyol táncosnő, egy csekket ad, melynek ellenében egy órát, tölt el a csekk bemutatásakor bármikor és bárhol Tangalitával. A táncosnő a Savoy hotel báljára hívja a férjet, — ott akarja beváltani a csekket. A fiatal férj, barátjával, a hetedik nősülése előtt álló törökkel akar elmenni a bálba, természetesen a felesége nélkül, akit valami ürüggyel otthon hagy. Az ifjú asszony és barátnője hamar rádönnek a hazugságra s elhatározzák, hogy ők is elmennek a Savoy báljára, ezzel a kiáltással: — Szemet szemért, csókot csókért. Itt toppan be két új figura a darabba, két pompás alak, egyik Tangalita, a rég várt spanyol táncosnő, a másik pedig egy szerény ügyvédjelölt, aki egyszer az életben ki akarja mulatni magát. Csókot — csókért! A márkiné szemet vet. az ügyvédre és a forgószínpad jóvoltából láthatjuk a két szeparét, ahol pontosan az történik az egyikben, ami a másikban. A harmadik felvonásban aztán kiderül, hogy — semmi különös baj nem történt, mindössze egy csók — egy csókért! Ës mégegyszer fölzendülnek a klasszikusan modem melódiák és a közönség elragadtatva távozik. A mai kényszeredett operett - dzsungelben nagy öröm egy ilyen este!
A szereplők? Harmath Hilda a legnagyobb meglepetés. Hallottunk külföldi nagy sikereiről, most mindent mesérti. Primadonna lett belőle a szó nemes értelmében. Talán így: Primadonna! Első nő! Betölti a színpadot, régi szerénységét öntudatos mozgás váltotta föl, már ott áll a rivalda elején, a sugarak özönében és hangja a szerelmes csalogányé, vagy inkább— a szerelmes asszonyé, aki dalol, mert tele van a szíve!
Rökk Marika tánca: ördögi. Még nem igen láttunk ilyen szubrett-táncot. Lázár Mária fekete szépségében, villogó szemeivel pompás spanyol táncosnő. Törzs Jenő a nagy művész fölényével és rokonszenves öntudatával oldotta meg feladatát. Kabos Gyula: remek. Török diplomata, aki eddig hat feleséget fogyasztott el. végül is Rökk Marikába beleesik. Ha ingatott, azt mondja:
- Ük. ült, ük!
Ezért a bárom »ük«-ért magáért érdemes elmenni a színházba
Ráday Imre az ügyvédjelölt kis szerepvéből kabinetalakítást csinált. Pompás színes«, tele humorral és intelligenciával. Beszéljünk a színpompás képről, a ragyogó toalettekről, a csillagtáncról, a nagy keringő ritmikus kísérő táncáról, a gyönyörű görlökről? Ezt látni kell. A szinház páratlan áldozatkészséggel állította ki a darabot. A rendezés kifogástalan Több annál: költői és bájos.
Bál van ma, bál, táncol Savoy jókedvű mindenki, áll a bál, Szédít a tánc a jazz süvölt taps, lárma, reng belé a föld. Rajta!
Bál van ma, bál, táncol Savoy. Táncold a valcert a nóta száll. Forró a száj, csókolni muszáj. Hajnalig ma meg se állj Míg áll a bál, csókolj, igyál. Végre itt a karnevál.
Fölemelem az írótollamat és szeretettel mutatom az irányt. Az útirányt a Magyar Színházba. Hölgyeim, uraim: mindnyájukat fölkérem egy fordulóra a Savoy bálján. Hálásak lesznek nekem, ha követik a tollam, a szívem útmutatását és megnézik ezt a remek produkciót, a magyar genie és a magyar színjátszóművészet nagyszerű együttesét.
Már én is olvastam korábban a cikket, akkoriban mindenki, aki számított a Marton ügynökséggel kötött szerződést, nekik volt a legnagyobb nevük, befolyásuk és ők vitték ki és ismertették meg a németekkel is Ábrahám Pál meg másokat.Az írók közül Nóti Károly futott be nagyobb karriert, a zeneszerzők közül pedig Brodszky Miklós, a többiekre külföldön nem tartottak igényt, még Márkus Alfréd és Eisemann Mihály is csalódottan tért haza. A színészek közül Alpár Gitta, és Ábrahám segítségével Dénes Oszkár és Bársony Rózsi futottak kint be.
Végül a Magyar Színház mutatta be a Bál a Savoyban-t 1933. december 23-án. 1 illetve 2 évvel korábban a Viktória és a Bál a Savoyban is itt került bemutatásra. A Föld Aurél vezette Városi Színház (mai Erkel) végül 1937-ben és 1338-ban a két utolsó Ábrahám operettet, a Júliát és a Fehér hattyút tűzte premierre.
Nem tudom, hogy ez a Marton család megegyezik e a Vígszínház egykori igazgatójának a családjával, vagy csak névrokonok.
Ma 125 éve született Ábrahám Pál.
Esti Kurir, 1933. április 8.
Viharos tárgyalás a «Bál a Savoyban» előadási joga körül
Érdekes harc indult meg hónapokkal ezelőtt a Berlinben nagy sikerrel bemutatott Ábrahám-féle operett, a Bál a Savoyban előadási joga körül. Hónapokkal ezelőtt az a hír volt elterjedve színházi körökben, hogy Ábrahám Pál darabját az akkor még működő Fővárosi Operettszínház fogja előadni. Kiderült azonban, hogy Ábrahám Pál ideiglenes szerződést kötött Lázár Ödönnel, a Király Színház volt igazgatójával, amely szerint a Bál a Savoyban a Király Színházé lesz.Lázár Ödön már hónapok óta nem volt színigazgató, amikor eszébe jutott ez az Ábrahám-féle levél, amit nyomban átruházott a Király Színház új bérlőtársasága, Föld Aurél igazgató nevére.
A Bál a Savoyban Berlinben, mint ismeretes, igen nagy sikert aratott, és már több mint száz előadást ért meg. Dacára azonban Ábrahám Pál írásbeli ígéretének, még sem kapta meg a Király Színház a darab előadási jogát. Marton Sándor dr. színházi vállalkozó ugyanis már évekkel ezelőtt lekötötte Ábrahám Pál összes operettjeit, többek közt a Bál a Savoyban című darabot is s ezért úgynevezett „kérkedési“ pert indított Föld Aurél ellen s arra kérte a bíróságot, hogy ítéletileg állapítsa meg, hogy a Király Színház nem rendelkezik a darab előadási jogával.
Ábrahám Pál szerződései
Ez a per viharos tárgyaláson ma került Balogh Árpád dr. törvényszéki bíró elé. A bíróság tanúként idézte meg a Budapesten tartózkodó Ábrahám Pál zeneszerzőt, akinek vallomása körül keletkeztek a viharok. Ábrahám előadta ugyanis, hogy még 1930-ban ráruházta Marton Sándorra két darabjának, a Viktóriának és a Hawai rózsájának előadási jogát, majd a többi darabját is Martonnak adta át. A Király Színházban Lázár Ödön igazgatása alatt került színre a Viktória és a Hawai rózsája és dacára annak, hogy mind a két darab nagy sikert aratott, Lázár 15.000 pengő írói honoráriummal maradt neki adósa.
Palágyi Róbert dr. Marton Sándor képviseletében bemutatja az eredeti szerződéseket, mire a tárgyaló bíró megkérdezi Ábrahám Páltól:
— Megmondotta ön Lázár Ödönnek, hogy ön Marton Sándornak kötötte le ezt a darabját is?
— Megmondottam. Sőt Lázár Ödönnel együtt felmentünk Marton Sándorhoz is, aki közölte Lázárral, hogy szerződésileg őt illeti meg összes darabjaim előadási joga. Nem tehetek róla, hogy elterjedt a hír a Viktória premierjén, hogy a Fővárosi Operettszínház fogja előadni a Bál a Savoyban-t. Emiatt Lázár szemrehányást tett, mire azt mondottam neki, hogy ez a hír nem felel meg a valóságnak.
— Tudja mit — mondotta Lázár -, akkor csináljunk szerződést.
Ábrahám elmondja ezután, hogy levél formájában tényleg lekötötte Lázárnak a darabot,de közölte vele, hogy véglegesen Marton Sándorral kell majd megállapodnia.
Kié a darab?
A Király Színház képviseletében dr. Bálint Pál ügyvéd megkérdi Ábrahám Páltól, hogy ha tényleg átruházta a darab előadási jogát Marton Sándorra, miért adott mégis szerződést a Király Színháznak is.
— Én a Király Színháznak csak a premier jogát biztosítottam. Közöltem azonban Lázárral, hogy a darab nyilvános előadási joga, zeneszámainak kiadása, rádióelőadás és minden egyéb jog Marton Sándort illeti.
Palágyi dr. ügyvéd: Ábrahám nem köthetett végleges szerződést, hiszen a darab akkor még nem is volt készen, azonkívül neki joga van a szereposztásba beleavatkozni, kikötheti a zenekar nagyságát stb.
Bálint Pál dr.: Ön lekötötte a darab előadási jogát a Király Színháznak is és Marton Sándornak is. Nem tudja ön, hogy ezzel a büntető törvénykönyvbe ütköző cselekedetet követett el?
— Nem tudhattam, hogy ebből ilyen per lesz. S közöltem is Lázárral, hogy állapodjék meg véglegesen Martonnal.
Ábrahám további vallomásában elmondja, hogy minden darabot Martonnak kötött le, aki neki ezekre ötvenezer pengő előleget folyósított. Ezt az előleget a tantiémekből vonják le.
Ábrahám Pált megeskették vallomására. Ezután Lázár Ödönt, a Király Színház volt igazgatóját hallgatják ki, aki elmondja, hogy Ábrahám lekötötte nála a Bál a Savoyban előadási jogát, de a szerződést nem fixírozták véglegesen.
Nem tartotta fontosnak, hogy Martonnál is megállapodjék, mert ő Martonnal jóba volt és biztosra vette, hogy ő nem gördít akadályokat az előadás elé.
A Király Színház jogi képviselője ezután perbe hívta magát Ábrahám Pált is.
Majd a bíróság a perbeszédek után meghozta ítéletét, amely szerint a bíróság kimondotta, hogy a Király Színház nem rendelkezik olyan joggal, amelynek alapján előadhatja, vagy akár hirdetheti a Bál a Savoyban címü operettet.
Kimondotta a bíróság, hogy az ilyennemü jog személyhez van kötve és a szerző engedélye nélkül a színház igazgatója nem ruházhatja át az előadási jogot.
A törvényszékítélete iránt színházi körökben igen nagy volt az érdeklődés. Az ítélet ellen minden valószínűség szerint a Király Színház fellebbezéssel fog élni.
A győri Bál a Savoyban nagyon tetszett, egyedül a díszlet szegényes, de jól lett modernizálva az előadás, pörgős, humoros, Járai Máté Musztafaként hatalmasat alakít és Mahó Andrea Madeleineként remekül énekel, de Tangolita Lázin Beatrix is jól lett kiválasztva, illik hozzá a szerep és elég temperamentumos a dalhoz.
Győrbe nem jutottam el a Bál a Savoy-ra. Nincs kizárva, hogy elmegyek megnézni a darabot...
Somogyi Szilárd rendezései közül egyedül a Pécsi Nemzeti Színházban 2010-ben színre vitt operarendezését, Donizettitől a Boleyn Annát láttam. Nem váltotta meg vele a világot... Egyébként ez a Luxemburg grófja a Kaposvári Csiky Gergely Színház és az Operettszínház koprodukciója - Somogyi Szilárd rendezése már 2016-ban színre került Kaposvárott. Most ez egy "fazonírozás" lesz itt az Operettben...
A hétvégén a "Chicagoi hercegnő" c. operettet láttam Kálmán Imrétől, és hát érdekes volt számomra, hogy ő is tudott jazz dalokat írni, tett is bele 4-5 ilyen dalt meg kb. ugyanennyi lassú dalt. Valójában végig a 2 fődalt ismételgették, ami nem volt rossz, de azért jó sem, igazi sláger egy se volt benne. A darab leggyengébb része az átírt librettó lett - az eredetit nem ismerem - az első felvonás még ok volt, parodizálta az amerikaiak pénzéhességét, nincs érték, hagyomány, minden megvehető, de a 2 felvonás már túl sok és nagyon gyerekes, semmi új nem volt az előzőhöz képest, max annyi, hogy felvonult az összes amerikai mesefigura Superman, Mickey és Minnie Mause, Hófehérke a törpékkel, a Pókember, Batman... és még mások, de még ez se lett volna baj, ha nem ilyen primitív előadásban adják elő és ilyen hosszan. 19.00-22.10-ig tartott. Egyszer bőven elég volt.
Somogyi Szilárd rendezésében Győrben a Bál a Savoybant láttam. Azt nem nézted meg? Még fut jelenleg is, mert átvitték a mostani évadba.
Persze ha nem lesz Sevillai, akkor a pénzemet vissza kell kapnom. De számomra a nyereség így is úgyis a Lehár-operett holnap délelőtti főpróbájának ingyenes megtekintése lesz - benne Kerényi Miklós Mátéval is. A rendező: Somogyi Szilárd.
Szerintem nem marad el és Kero a helyén marad, nyilván jó ügyvédjei vannak. Akkor fog bajba kerülni, ha valaki személyesen panaszt tesz rá. Martonra már Kanadából is érkeztek vádak,
http://www.origo.hu/itthon/20171101-marton-laszlo-kanadaban-is-zaklatott-fiatal-lanyokat.html
Bevallom: mit sem tudva a nagy port felkavart blogról, "árukapcsolás" miatt mentem el az Operettszínház Szervezésébe jegyet venni A sevillai borbély meghirdetett decemberi előadásainak egyikére: ez volt a feltétele annak, hogy ingyen jegyhez jussak a Luxemburg grófja című Lehár-operett holnapi főpróbájára. Igy utólag úgy tűnik, az "akció" azt célozza, a Lehár-operettre kíváncsiakkal "becsalogatni" a nézőket KMG rendezésében színre kerülő Rossini-operára.
A másik darab, a Luxemburg grófja-bemutató és főpróbája - remélhetőleg - nem fog veszélybe kerülni és rendben lezajlik az Operettszínházban; nem törvényszerű, hogy mások botránya "ragadós" legyen: bár most lehet, hogy a Sevillai-jegyemért - az esetleges fejlemények tükrében - mégis kidobott pénz volt, amit fizettem érte...
Nem tudom, figyeltétek e a mai híreket, de az Operettszínház házatáján is kezd meleg légkör kialakulni, ezt talán nem tartozik a témához, de azért mégis csak fontos szót ejteni rá, íme egy cikk:
Teljesen le vagyok döbbenve, de nem kommentálom a történteket...
http://b1.blog.hu/2017/11/01/kalmar_peter_kerenyi_miklos_gabor_kiskoruakat_zaklatott_szexualisan
Hát bizony, ezen én is fennakadtam (mármint a fitnesz-féle elképzelésen), emlékezve, milyen remek rendezéssel rukkolt ki Békés András anno a Kékszakállal az Erkelben! Magam is kíváncsian várom az Operettszínház bemutatóját és csak reménykedni tudok abban, hogy nem a Palotakoncerten látott meghökkentő - bár zseniálisan/virtuózan megoldott - kép fogad majd bennünket az Operett színpadán!
A Rajnai sellő bemutatója elé pedig ugyancsak nagy várakozással és kiíváncsisággal tekintek - függetlenül annak műfajától (opera vagy operett?)...
Ott voltam a Palotakoncerten, azért remélem nem ílyen formában, fitneszesekkel teszik fel az Offenbach művet, és ez a verzió csak a Palotakoncertre készült, Valami olyasmi lenne jó, mint ami az Erkelben ment a 80-as években, nem voltam ott, de a youtube-n láttam. Ja és egy másik Offenbach mű is repertoárra kerül jövőre, a Rajnai sellők az Erkelben, nos ez a mű annak idején bukást jelentett a szerzőnek, nem tudom opera e vagy operett, de ezt is meg lehet szépen csinálni, a zenéjét nem ismerem, külföldön is ritkán játszák. Gondolom a téma megegyezik Wagner Rajna kincse operájával, azt láttam pár éve modern feldolgozásban és gyönyörű volt, igazi rózsaszín mese hintás tündérekkel.
Hogy milyen remek színész is Boncsér Gergely, azt kevesen gondolnák róla, ha nem tudnák, hogy az Operettszínházban is játszik és a nézők most találkoznak vele először Raoulként A hugenották című Meyerbeer-operában az Erkel Színház színpadán - mely szerepe eléggé visszafogott, szinte statikus alakításra nyújt számára alkalmat (viszont bámulatos magasságokat énekel ki!).
Nem tudom, láttad-e a nyáron fellépni a Budai Vár Palotakoncertjén, az Operettszínház társulatával bemutatott operett-gálán. Például Offenbach Kékszakáll című operettjéből előadott részletekben - a rendezés szerint egy mai fitnesz-szalonba (konditerem?) helyeződik át a cselekmény - mutatja be olyan képességeit is, amelyekből az is kiderül, milyen jól komédiázik a címszerepben, miközben olyan mozgáskultúrával dolgozik – ő is – ami megkíván tőle tornaszerek, „erőgépek” használata mellett akrobatikus ügyességet is a színpadon - s mindehhez kiváló éneklés, sokmozgásos tánc és erős koreográfia járul! Úgyhogy nagyon kíváncsian várom vele jövő februárban az Operettszínház Kékszakáll-bemutatóját!
Nagyon fölkapott lett mostanában a fiú. A feleségét, Bordás Barbarát a hétvégén láttam a Chicagoi hercegnő előadásán, sőt korábban az Ének az esőben musicelben. Gergőt a Simándy 100 gálán láttam többek között
Estsi Kurir 1935. április 17.
Az Ábrahám-operettből péntekre virradó éjszaka is próbálnak - kabalából
Különös rendezői hirdetményt tettek ki ma délelőtt a Magyar Színház társalgójában. A hirdetmény arról intézkedik, hogy Békeffi István', Halász Imre és Ábrahám Pál Történnek még csodák cimü zenés komédiájának csütörtök esti főpróbája után ismét próbálnak. A hirdetmény megjegyzi, hogy ennek a próbának a péntekre virradó éjszaka 12 óra 1 perckor véget kell érnie.
Erről a különös színházi jelentésről Ábrahám Pál, a világhírű magyar komponista a következőket mondja:
— A' késő éjszakai próbál, amely a főpróbát követi — ne nevessenek rajtam — kabalából kérlem a színház igazgatóságától. A hetes szám, a tizenhármas szám és a péntek olyan kabalám , amely eddig mindig bevált és sok jót hozott nekem . Pénteken az ünnep miatt uj operettemből sem főpróbát, sem premiert nem tudunk tartni, pedig eddig minden operettem pénteken került színre. Most tehat úgy segítünk a dolgon, hogy a csütörtök esti főpróba után magunkat és a sorsot becsapva, még egy hevenyészett főpróbát fogunk tartani, amely a péntekbe már belenyulik, az első perc letelte után véget is ér.
— A tizenhármas számhoz való görcsös ra gaszkodásom at Európába n mindenütt ismerik. A bécsi Grand Hotelben, a párisi Rafaelben, a londoni Savoyban, az amszterdami Carlton- ban nincs tizenhármas számű szoba. Amikor azonban én megszállok, a 14/a -ből egyszeriben 13. lesz. Kicserélik a táblát.
— Kedvenc számom a hetes is. Ha ebben bizhatom , a Történnek még csodáknak nagy lesz a sikere, mert a Zenebona, A z utolsó Verebély-lány, a Viktória, a Hawai rózsája, a Bál a Savoyban és a Mese a Grand Hotelben után most jön a hetedik operettem .
— És nem szabad a premier előtt álló szerzőtől rossznéven Venni, ha most ideáll és meghatottsággal elmondja, hogy 1929 januárjának egyik havas péntekjén jelent meg először színházigazgatói irodában , kezében a Zenebona partitúrájával.
Boncsér Gergely hamarosan operában lép fel az Operettszínházban!
Rossini vígoperája, A sevillai borbély december 6-án kerül ott bemutatásra, KERO (Kerényi Miklós Gábor) rendezésében, opera- és operetténekesek "koprodukciójában": a magyar nyelvű (az új szöveg Galambos Attila munkája) produkciói szereplői: Molnár Levente, Fischl Mónika, Boncsér Gergely, Szvétek László, Frankó Tünde, Bátki Fazekas Zoltán és Kendi Lajos. Dinyés Dániel vezényel.
Tehát Boncsér a mostani Hugenották Raoulja után olasz belcanto-szerepben "lubickolhat", aztán megint francia zeneszerző alkotásában méretteti meg magát: Offenbach Kékszakáll c. darabjában a címszerep vár rá jövő februárban az Operettben! Idén augusztusban a Palotakoncerten, a Budai Várban már kaptunk ízelítőt ebből a dalműből; szenzációs, akrobatikus elemekkel teli, parádés alakítást láthattunk tőle az operett két jelenetében.
Esti Kurir 1935. április 17.
Zerkovitz: „Mi történhetik? ... Csak egyszer élünk"
Az Esti Kurír utazási akcióján az abbáziai vonatán utazik Zerkovitz Béla a tengerpart felé. Harmath Imrével irt, Csak egyszer élünk cimü operettjét szombaton esle m utatja be a Royal Revüszinház. A komponista azonban, hízva a sikerben, elm egy pihenni és a robogó gyorsvonaton igy beszél uj operettjéről:
— Csak a honvággyal hasonlítható össze az az érzés, amely betölti lelkét ann ak az embernek, aki hosszabb ideje nem jelenik meg színpadon a közönség előtt és erre újból alkalom adódik. Harm incéves zeneszerzői pályámon talán még soha annyi lelkesedéssel, jókedvvel nem dolgoztam , mint amikor most elvállaltam Harmath Imre Csak egyszer é lünk» cimü revüoperettje megzenésítését. Harmath Imre első és leghűségesebb munkatársam volt és mindketten büszkén tekinthetünk vissza az ‘ Aranymadár* 350-es sorozatára, melynél n a gyobb sorozatot magyar színpadon csak a legértékesebb magyar daljáték, a «János vitéz> ért meg.
— Különös öröm részem re, amikor oly nagy értékkel startolnátok', mint Kálm án Imre és Ábrahám Pál, mert hiszen uj operettünk jó formán egy időben kerül színre a Király Színház Kálm án-operettjével és a Magyar Szinház uj Ábrahám jával. A budapesti közönséget nem lehet becsapni, amely mindig tudta mit, miért fogadott el és miért u tasíto tt vissza. Illő szerénységgel veszek részt a két világm árkával felveendő versenyben, kikkel szemben harmadik helyre is befutni minden körülmények között megtisztelő.
— További jóslásokb a nem bocsátkozom ,' de bizonyos színpadi tapasztalatomnál fogva elárulhatom , hogy Harmath Imrének ez a két verssora:
„Kár itt minden dumáért,
Élek halok magáért“
szerény muzsikámmal, sokat fogja kínozni azokat, akik szidni szokták nyári estéken a nyitott ablaknál gramofonozókat.
— De én azt m ondom : Mi tö r té n h e tik ? .,. Csak egyszer é lü n k ! ...
Esti Kurir 1935. április 7.
Bársony Rózsi ezredik fellépését ünnepli most - Ábrahám operettben
A Magyar Színház jelenti: Április 20-án,
esetleg 18-án mutaljuk be Németh István, Halász Imre és Ábrahám Pál Történnek még csodák cimü zenés vígjátékét Bársony Rózsival.
Bársony Kózsi újból itthon van. Az Én és a kisöcsém-boli szereplése után elment a Senime- ringre pihenni. Itt négy szerződési ajánlatot kapott: kettőt Bécsbe, egyet Londonba, egyet Parisba. Es ő az ötödiket választotta, amely az utolsó napon jött — Budapestről Abrahám hozta magával.
— Ezt kellett elfogadnom, ez volt az igazi — mondja a világot járt legszökébb pesti primadonna —, mert Ábrahámnak, aki felfedezett, régen adósa vagyok egy fellépéssel.
— Adósa?
— Igen, tartozom neki. ö az én egyetlen hitelezőm.
— Mondja el.
— Pesten a Viktóriában — ez is Ábrahám- operett volt — amolyan főgörl-szerepet játszottam. 'Miért fogadtad el ezt a szerepet?* — faggatott Ábrahám a Király Színházban. «Neked már nagyobb szerep való.* •Ne bolondozz, Pali — mondtam neki nevetve —, «Ábrahám- operettben minden szerepet el kell játszani*. «Ne főzz, Rózsi!* — mondotta az ekkor már világhírnév kapujában álló Ábrahám, aki aztán később a következő üzenettel lepelt meg en
gem: «Lipcsében kitűzték a Hawai rózsája cimü operettemet. Ha még mindig az a véleményed, hogy Ábrahám-operettben minden szerepel el kell fogadni, ülj vonatra és gyere ki Lipcsébe, ahol a Hawai rózsája szubrettjévé szerződtetnek.* Ekkor még mindig görl vóltam a Király Színházban. Boldogan szaladtam ki Lipcsébe, onnan Drezdába, Berlinbe, Bécsbe szerződtem és eljálszottam a Hawait ötszázhuszon- négyszer, azulán Ábrahám Bál a Savoyban cimü operettjét Bécsben, Berlinben, Londonban háromszázszor, azután a Mesék a Grand Hotelben cimü operettjét játszottam Bécsben százszor.
-— Ez összesen kilencszázhuszonnégy fellépés.
— Igen. Es mindezt megelőzte a Viktória helvenötször, vagyis eddig kilencszázkilencenki lencszer játszottam Ábrahám-operettben. A Történnek még csodákban lépek majd fel ezredszer, mint Ábrahám-szinésznő.
— Primadonna?
— Én nem mondom azt soha, hogy primadonna. Ezt csak a közönségnek van joga mondani. Ez olyan, mintha valaki önmagát méltóságos vagy kegyelmes urnák szólítaná. Én csak színésznő vagyok, igy, egyszerűen színésznő. Ha a közönség kinevez primadonnává, boldogan fogadom. De ez persze csak a premier után derül ki.
Díjeső a Magyar Operett Napján
Operettszínhaz.hu - 2017-10-25
Immár tizenötödik alkalommal ünnepelték a Magyar Operett Napját a Budapesti Operettszínházban. A teltházas, nagyszabású gálaest keretében díjazták az elmúlt évad legjobb teljesítményeit, valamint átadták a Musica Hungarica Kiadó díjait.
2002-ben, Kálmán Imre születésének 120. évfordulóján nyilvánították október 24-ét a Magyar Operett Napjává. Ez a dátum azért is különleges, mert ugyanezen a napon halt meg a műfaj másik legnagyobb magyar zeneszerzője, Lehár Ferenc.
A Budapesti Operettszínházban immár 15 éve ezen a napon nemcsak a műfajt köszöntik, hanem a színház kimagasló teljesítményt nyújtó művészeinek is elismeréseket adnak át. Az ötletadó Kerényi Miklós Gábor, a teátrum művészeti vezetője, aki az idei esten szentpétervári rendezése miatt nem lehetett jelen.
A gála első részében, melyet Somogyi Szilárd állított színpadra, a tavasszal megnyílt Kálmán Imre Teátrum repertoárjából láthattak ízelítőt a nézők és elsőként pillanthattak bele néhány szám erejéig a november 4-én debütáló Luxemburg grófjába. Lehár Ferenc világhírű operettjének dallamait György Rózsa Sándor, Dolhai Attila, Fischl Mónika, Frankó Tünde, Laki Péter és Simon Panna tolmácsolta, a koreográfiákat Barta Viktória készítette.
A Szeretni bolondulásig című Fényes Szabolcs est néhány dalát Peller Anna, Lehoczky Zsuzsa és Csonka András énekelte, a Teátrum nyitó előadásából, a Riviera Girlből pedig Lévai Enikő, Dolhai Attila, György Rózsa Sándor, Szabó P. Szilveszter, Németh Attila, Vasvári Csaba, Szendy Szilvi és Kerényi Miklós Máté adott elő részleteket.
A nagysikerű est második részét Lőrinczy György főigazgató kezdte személyes hangvételű köszöntőjével, melyben az ünnep jelentőségéről beszélt. "Miért is fontosak az ünnepek?" - tette fel a kérdést. "Először is azért, mert együtt lehetünk: mi, a társulat és Önök, a közönség. Fontosak az ünnepek, mert lehetőséget adnak arra, hogy kiváló művészeket és csodálatos kollégákat köszöntsünk. És fontos azért, mert számadást készíthetünk: megnézhetjük, mi az, amit már elértünk és mi az, ami még ránk vár."
Lőrinczy György a legújabb eredmények közt, mint legnagyobb büszkeségét a Kálmán Imre Teátrum megnyitását említette, de fontos sikernek tartja azt is, hogy további helyszíneket és városokat sikerül meghódítani a hungarikum magyar operettel, legutóbb október 21én a Wiener Konzerthausban, vagy a hamarosan induló belgiumi és japán turnén, a Budavári Palotakoncertnek és a hozzá kapcsolódó televíziós közvetítésnek köszönhetően pedig nagyot léptek előre az operett népszerűsítésében a szélesebb közönségréteg körében. A megoldásra váró feladatok közé sorolta, hogy "még több fiatalt kell meggyőznünk arról, hogy operettet nézni trendi és jó dolog". Végül Neil Gaiman kortárs angol író gondolatait idézte, miszerint három dolog van, ami feledtetheti a halandóság fájdalmát és könnyítheti az élet rombolását: a bor, a szerelem és a dal, majd hozzátette, hogy a Budapesti Operettszínház mindezt nyújtani tudja a nézőnek, hiszen a Kálmán Imre Teátrum előterében megnyitották az új bisztrót, ahol kitűnő borokat szolgálnak fel, az operettekben tálcán kínálják a szerelmet, és amíg van társulatuk, dal is mindig lesz, hogy "könnyítsünk a hétköznapjaikon és az életükön".
A főigazgatói beszédet követőn adták át az operett napi elismeréseket.
Elsőként a Bársony Rózsi emlékgyűrűt vehette át Vágó Zsuzsi. A díjazottról Oszvald Marika Kossuth-díjas művésznő így beszélt: "Ha egy színésznő a másik színésznőt rajongással nézi, az azt jelenti, hogy nagyon jó. Én a mai díjazottat mindig rajongással nézem, mert nagyszerűt alkot musicalben és operettben egyaránt." A gyűrűt két évente adják át, amit a múlt században Bécsben és Budapesten egyaránt ünnepelt, és az Operettszínház színpadán is fellépő szubrett emlékére alapított özvegye és családja 1981-ben.
[...] Az Évad Operett Színésze díjazottja Szendy Szilvi lett, klasszikus operettek szerepeiben, különös tekintettel a Chicagói hercegnő és a Riviera Girl előadásokban nyújtott teljesítményéért. Kossuth-díjas kollégája, Lehoczky Zsuzsa így mutatta be: "Egy olyan művésznőről beszélek, aki az operett és a hivatása elkötelezettje. Egy szőke szubrett primadonnáról, aki temperamentumos, remekül táncol és énekel, sőt a prózában is kitűnően megállja a helyét."
Hagyomány, hogy a Magyar Operett Napján kerül sor a Musica Hungarica Kiadó díjainak átadására is. 2017-ben az Életmű díjat 45 éves pályafutása alkalmából, klasszikus operettek primadonna szerepeiben nyújtott emlékezetes alakításaiért Domonkos Zsuzsa vehette át Éliás Tibortól, a Musica Hungarica igazgatójától. Domonkos Zsuzsa korábban a Fővárosi Operettszínház Zenés-színészképző Stúdiójának vezető tanáraként olyan nagyszerű művészeket indított el a pályán, mint a most díjazott Szendy Szilvi vagy Peller Károly.
Több, mint fél évszázados pályafutásának művészi teljesítményéért Nagydíjat kapott Felföldi Anikó. Éliás Tibor hangsúlyozta, hogy ezzel a díjjal a művésznő tavaly elhunyt férjére, a fantasztikus zeneszerzőre és karmesterre, Körmendi Vilmosra is szeretnének emlékezni.
A Jászai Mari-díjas Érdemes művész ezekkel a szavakkal köszönte meg az elismerést: "Imádom az operettet, mert mesésen fényes és ragyogó, de a musicalbe szerelmes vagyok. Boldog vagyok, hogy ez a két műfaj ilyen jól megfér egy fedél alatt. És boldog vagyok, mert a két műfaj között megtaláltam az átjárást. Borzasztóan jó, ha azt érzem a színpadon, hogy rám is figyelnek és az előadás végén felzúgó taps nekem is szól. A színház a pillanat művészete, mert kérdés az, hogy mi marad, ha leveszi a maszkját a színész. Emlékeznek ránk, ha már az arcunk ködbe vész?"
A gála hátralevő részében Fischl Mónika, Frankó Tünde, Oszvald Marika és Peller Károly megidézték a Monarchiát, a varázslatos császárvárost, Bécset és az elmúló ifjúságot, majd olyan operett részletek csendültek fel a Cirkuszhercegnőből, a Marica grófnőből és az Ördöglovasból, melyben a főszerep a "mutatós uniformisokba öltöztetett nyalka hadnagyocskáknak és a kérlelhetetlen kőszívű tábornokoknak" jutott. A záró részben a magyar virtus került főszerepbe, részletek hangzottak el a Marica grófnőből és a Cigányszerelemből. Az előbbi művészekhez a két utolsó blokkban csatlakozott Bordás Barbara és Boncsér Gergely is.
Az est műsorvezetője Peller Anna és Kerényi Miklós Máté volt, az Operettszínház zenekarát Makláry László vezényelte.
http://www.operett.hu/cikkek/dijeso-a-magyar-operett-napjan/1318
