Bejelentkezés Regisztráció

Operett, mint színpadi műfaj


3345 Búbánat 2017-11-18 08:25:18

Ma délután Ismét láthatjuk a televízióban a Csárdáskirálynő című Kálmán-operett magyar mozifilm-változatát (1971):

Duna TV, 15.10 - 17.00

Fsz. René Kollo, Anna Moffo, Karl Schönböck, Dagmar Koller, , Psota Irén, Németh Sándor, Latinovits Zoltán, Mensáros László, Huszti Péter

Rendező: Szinetár Miklós


3344 Búbánat 2017-11-17 11:08:43

Közel félmillió forint gyűlt össze az Operettszínház és az Ernst Galéria árverésén

Operett.hu, 2017-11-06

"A Budapesti Operettszínház új darabja, a Luxemburg grófja című Lehár-operett bemutató előadása teremtett alkalmat arra, hogy a színház összefogjon az Ernst Galériával, és közös árverésen találjon gazdát négy, a darabban játszó színész számára kedves és értékes tárgy. Az igazi "műkincseket" Dolhai Attila, Kerényi Miklós Máté, Somogyi Szilárd rendező és Korani Eleni - az Ernst Galéria egyik tulajdonosa - kutatta fel az Ecseri Piacon. Szendy Szilvi rókaprém gallért kapott darabbéli partnerétől, Dolhai Attila egy szecessziós ihletésű nyakláncot vásárolt Fischl Mónikának, Somogyi Szilárd egy századfordulós kínáló tálcát talált Frankó Tündének, míg Korani Eleni egy régi szipkát vélt stílszerű ajándéknak a Sir Basilt megformázó Kálloy Molnár Péternek. A tárgyak licitjéből származó bevételt a Budapesti Operettszínház az Ódry Árpád Művészotthon lakóinak ajánlotta fel, ahol a teátrum egykori művésznője, Arányi Adrienn is él."


3343 Búbánat 2017-11-17 11:03:59 [Válasz erre: 3342 zenebaratmonika 2017-11-10 23:28:07]

Kérdés,  kérdőjelek...- az idő (és a szakma)  eldönti ezeket.


3342 zenebaratmonika 2017-11-10 23:28:07 [Válasz erre: 3338 Búbánat 2017-11-07 15:12:22]

Hát ez elég kínos ügy lett....

Arról van hír, hogy lesz e valaki helyette? Bár Kero csak művészeti vezető volt, de végül is ő irányította a színházat.

A repertoár maradt, még hátra van a Kékszakáll operett Offenbachtól, Fegya Farmerkirály musicaljet, és egy másik ismeretlen musical a Dorian Gray Várkonyi Mátyástól.

Az is kérdés, lesz e Palotakoncert a nyáron és mi lesz a külföldi turnékkal.


3341 Búbánat 2017-11-08 16:44:02 [Válasz erre: 3338 Búbánat 2017-11-07 15:12:22]

Lőrinczy György: "Én sem hinném el, hogy nem tudtam róla" - interjú

 

/Fidelio.hu/


3340 Búbánat 2017-11-07 15:30:04 [Válasz erre: 3331 Búbánat 2017-11-04 16:21:06]

Előadásfotók a Luxemburg grófjából


3339 Búbánat 2017-11-07 15:16:18

Villanófényben - Földes Tamás

Operettszínhaz.hu 2017-11-06

"A legújabb szereped a Luxemburg grófjában Sir Basil szerepe. Milyen érzésekkel vágtál bele ebbe a feladatba?

Mindig félek az operett szerepektől. Biztos azért is, mert előttem vannak azok a példák, ahogy ezt a műfajt nagyon nagy színészek játszották, nagyon-nagyon jól. Magamról pedig tudom, hogy én nem vagyok olyan, mint ők. Nem tudom, hogy az a fajta színészet, amit én művelek képes-e arra, hogy működjön az operett műfajában. Hála Istennek, Somogyi Szilárd most a Luxemburg grófjában engedi, hogy önmagam legyek. Nekem fontos, hogy találjak magamban valamit, ami én vagyok egy szerepben, onnantól kezdve tudom megformálni a karaktert."


3338 Búbánat 2017-11-07 15:12:22 [Válasz erre: 3337 Búbánat 2017-11-06 10:23:30]

Közlemény (2017.11.07.)


3337 Búbánat 2017-11-06 10:23:30 [Válasz erre: 3336 Búbánat 2017-11-06 10:22:07]

Ezzel együtt az Operettszínház is nyilatkozatot juttatott el a hírportálhoz, melyben azt írják, ki fogják vizsgálni az összes felmerült ügyet, noha egyelőre nincs tudomásuk egyetlen ilyen ügyről sem.


3336 Búbánat 2017-11-06 10:22:07 [Válasz erre: 3335 Búbánat 2017-11-06 10:17:33]

KMG: "Visszautasítom mindazon állításokat, pletykákat, híreszteléseket, melyek az elmúlt napokban engem értek és imádott társulatom mindennapjait, működését mérgezték és mérgezik. Hogy a nyugodt munkát biztosítsam, döntésem az, hogy a mai nappal munkáltatómtól felmentésemet kértem a Budapesti Operettszínház művészeti vezetői tevékenysége alól, továbbá nyugdíjazásomat kezdeményeztem. Szentpétervári bemutatómat követően minden erőmmel azon leszek, hogy tisztázzam magam."


3335 Búbánat 2017-11-06 10:17:33

Lemondott az Operettszínház visszaélésekkel vádolt művészeti vezetője

Kerényi Miklós Gábor az Indexhez eljuttatott közleményében azt írja, a szentpétervári bemutatóját követően minden erejével azon lesz, hogy tisztázza magát.


3334 Búbánat 2017-11-05 13:42:41 [Válasz erre: 3333 Momo 2017-11-05 13:12:09]

"macskás"-tól elvetted ezt a nagy lehetőséget...- következményeitől nem tartasz?...


3333 Momo 2017-11-05 13:12:09

3333


3332 Búbánat 2017-11-05 13:03:24

http://www.operett.hu/cikkek/osszeszokott-paros-az-operettszinhaz-szinpadan/1319

 

Összeszokott páros az Operettszínház színpadán

2017-10-30

"Kálloy Molnár Péter és Kálid Artúr évfolyamtársak voltak a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, de barátságuk még előfelvételisként, a katonaság alatt kezdődött, ahol a művész század tagjaiként az Angyalbőrben című sorozatban is együtt forgattak. Az egyetem elvégzése után egyszerre szerződtek a Vígszínházhoz, majd négy évvel később 1997-ben egy időben is távoztak. Pályájuk más-más irányban folytatódott, de mindig volt közös pont: több nagysikerű független színházi projekt, mint a Rocky Horror Show, vagy a S.Ö.R., amit közel 25 éve játszanak töretlen sikerrel. A véletlennek, vagy inkább a Budapesti Operettszínház vezetésének köszönhetően most először állhatnak az ország legnagyobb zenés teátrumának színpadára, ráadásul partnerekként. Az egyik legismertebb Lehár operettben, a Luxemburg grófjában november 4-én mutatkoznak be a nagyközönség előtt. A premier kapcsán beszélgettünk a két művésszel."

 


3331 Búbánat 2017-11-04 16:21:06

Ma este lesz Lehár Ferenc Luxemburg grófjának a bemutatója a Budapesti Operettszínházban, mely produkció a Kaposvári Csiky Gergely Színházzal közös koprodukcióban jött létre – de már tavaly színre került Kaposvárott Somogyi Szilárd rendezésében, úgyhogy igazán nem is tekinthető vadonatúj bemutatónak; az Operettben viszont évek óta nem láthatta a pesti közönség a darabot, számukra nyilván újdonság lesz majd. 

Én a péntek délelőtt megtartott főpróba-előadást már láttam, a teljes második szereposztást kaptuk.   

Úgy gondolom, igazán nem sokat vesztek azzal, ha kihagyom az első szereposztást… - annyira nem lelkesedtem be ettől a rendezéstől, de még inkább nem a bonviván szerepet (René) alakító György Rózsa Sándor tenorjától – aki mint színész ugyan jól játszik, de egy klasszikus operett igényes tenor szólamának elénekléséhez ez kevés, amit nyújtott. A fiatal, tehetséges művész inkább maradjon továbbra is meg a musicalek mellett, mert abban inkább illúziót keltő alakítással tud érvényesülni. Hozzáteszem, az első szereposztásban kitűzött Dolhai Attila  Gy. R. S.-nál képzettebb énekhang birtokosa, de azzal együtt sem rendelkezik azzal a szükséges technikával, meg vokális hangszépséggel, amivel mondjuk anno Baksay Árpád (vagy a rádiófelvételen Udvardy Tibor) bírt – a René szólamának előadói.

Lukács Anitát jó választás volt kitűzni primadonnának, szép a hangja, megvannak a magasságai, jól játszik, szövege is érthető, kellemes megjelenés a színpadon.  Gondolom, az esti bemutatón, Fischl Mónikára sem lesz Angélaként  panasz…

Szubrettként Simon Panna mozgékony,”vérbő” Juliette-et formált meg. A fiatal művésznő eddig főleg musicalekben mutatkozott meg sikerrel. A Lehár-operettben való színpadi alakítása erősségének, erényének tartom remek tánctudását is, de nem szabad elfelejtenie, hogy mindamellett énekelni is tudni kell, szépen – ez elsődleges szempont kell legyen különösen egy operettben, ha énekes-színésznőként operettben is szerepet kap.  Az első szereposztásra kiírt Szendy Szilvi profi operetténekessé vált az idők folyamán, neki minden adottsága meg van ahhoz, hogy Juliette szerepét is sikerre vigye.

A szubrett párja volt Laki Péter. Őt legutóbb A víg özvegyben láttam, és hozta a „kötelezőt” most is. Brissard zeneszerző alakítója ugyan a pálya elején tart, még nem kiforrott táncos-komikus, de már megmutatkoznak képességei az ének-tánc, szövegmondás, színpadi játék terén. A Simon Pannával együtt előadott két vidám kettősükben („Gyere, tubicám, se kocsink, se lovunk” illetve a „Gimbelem-gombolom”) igyekeznek a „régi nagy szellemek” nyomdokába lépni… ez se kevés… Az első szereposztásban  Kerényi Miklós Máté fog Szendy Szilvi Juliette-je mellett „tüsténkedni”…  

A Madame Fleury – komika-szerep, amit hajdanán a már idősödő Honthy Hannának írtak bele a szövegkönyvbe (Békeffi István és Kellér Dezső 1952-ben átdolgozásában mutatta be a darabot az Operettszínház).  Angéla barátnője, s e változat él manapság is a színházakban; Fleury ötlete a szubrett és a bonviván névházassága és ő ajánlja Sir Basil figyelmébe az újsütetű Luxemburg grófját (René festőművészt).  A pénteki főpróbán a Pécsi Nemzeti Színházban is sok szerepben bemutatkozott Vermes Tímea opera-operetténekes  játszotta Fleuryt – sokkal fiatalosabbra véve a karaktert a nagy elődökénél. Nem tudok „fogást” találni alakításán. A mai bemutatón Frankó Tünde mutatkozik be „komika”-ként.

Utoljára hagytam a szerintem legjobban sikerült alakítást nyújtó Földes Tamást. Sir Basil szerepe ugyancsak igen hálás feladat a mindenkori megformálójának, legyen elég csak Feleki Kamillt említenem, aki fogalom volt a komikus szerepkörében.

Nyári Oszkár mesélte tavaly egy interjúban, még a kaposvári Luxemburg grófja bemutató után, aki Basilt játszotta akkor:

Nagyon érdekes ellentmondása a szerepnek, hogy a színésztől inkább komédiázást, mint énektudást igényel, miközben a két leghíresebb dalt éppen Sir Basil énekli. Az egyik a Szívem szeret, a másik a Polkatáncos. Nagy lehetőség ez a szerep, aminek meg is kell tudni felelni…Jó lenne egy-egy ilyen sűrű pillanatot teremteni, miközben meg kell rajzolni egy rózsaszín ködben úszó, szerelmes, agyalágyult öregurat, aki saját „ugarandai” elveit követve itt, a világ fővárosában, Párizsban csak elbukhat. Egy biztos: Sir Basil problémájával mindannyian találkoztunk már vagy találkozni fogunk. Öregedve, az életből kifelé haladva vajon mibe kapaszkodhatunk? Pénzünk, pozíciónk vajon versenyezhet-e egy fiatalember kacsintásával? A kérdésben benne a válasz: nem versenyezhet. Akkor sem, ha mi ezt nem akarjuk észrevenni, és ezért nevetségessé válunk. Ez a szerep, ez az életkor épp a mezsgyén van: azt képzeljük, már minden a miénk, és közben épp most veszítjük el. Sir Basil megéli saját, kisszerű drámáját, és közben, remélem, nevet rajta az egész nézőtér.”

Nos, ezt a gondolatsort következetesen tette magáévá Földes Tamás a főpróbán! Minden szín, egyéni humor is, lelemény, olykor improvizálásnak ható szövege, a gegek egész sora, mind a helyén vannak, mindent kihoz belőlük, amelyek a hatás érdekében „kifizetődnek” = vagy annak akarnak látszani, a  színpadi partnereivel remekül, összehangoltan dolgozik együtt, magas hőfokon játssza a még nem is annyira idős, kelekótya, szenilis, mindenáron nősülni akaró, korrupt Sir Basilt. Telitalálat ebben a szerepében, a poénjai is mind, rendre „ülnek”. Földes Tamás színpadi játéka, éneke, tánca, szövege mind-mind remek, szórakoztató perceket szerez a néző-hallgatónak! Ma este ebben ebben a szerepben Kálloy-Molnár Péter fog bemutatkozni a közönségnek.

A többi kisebb szerep alakítója közül említem: Langer Soma, Vanya Róbert, Pálfalvy Attila (ők hárman: Lord Lanchester, Lord Winchester és Lord Worshester), Papadimitriu Athina (a bírónő szerepében).

Az Operettszínház énekkarát, zenekarát Szabó Mónika vezényelte, akit most először láttam teljes operettet dirigálni a színházban.  Úgy gondolom, a szimpatikus és tehetséges ifjú karmester hölgy előtt még sok jó feladat áll, ehhez a Lehár-operett zenekari irányításának mostani munkája további „löketet” ád…

A színpadra állításról, rendezésről pár gondolat:

Nem először volt szerencsém látni színpadon különböző rendezésekben a Luxemburg grófját. A kaposvári színház és az Operettszínház koprodukciójában most újra színpadra kerülő alkotás szerintem nem a legsikerültebbek közé tartozik, de még el tudom fogadni, mert annyira nem rossz, hogy ne lenne nézhető, hallgatható és élvezhető – de nem tudok attól elvonatkoztatni, hogy Lehár operai igényű zenéjét megint csak „elszabták”…

Tudom, ma általános szokássá vált a múltban megírt darabokat aktualizálni, leporolni, a szöveget átdolgozni, új verseket írni hozzá, s mint tudjuk még attól sem riadnak vissza, hogy új szerepeket írjanak bele a darabba, ahogy ez régente is megtörtént, amikor egy-egy kiöregedő, nagy művészt továbbra is hálás feladathoz juttatták azzal, hogy úgymond jutalomjátékot kapott a neki írt szereppel és így a publikum tovább örvendhetett kedvence színpadi alakításának egy új szerepkörében. Itt Madame Fleury karaktere és szerepére gondolok. Változatlanul benne van a produkcióban.

Másik észrevételem:  az utóbbi operettbemutatók alkalmával kénytelen-kelletlen megszoktam már, de megbarátkozni kevésbé tudtam azzal, hogy az operett ének-zenei anyag közé az átdolgozó alkotók „belopnak” a szerzők más műveiből egy-egy számot, dalbetétet. Erre példa most: megkaptuk Lehár A bécsi asszonyok című operettjéből a nevezetes tamburmajor induló-számot: „A banda élén, míg megyek, száz szem tekint felém” kezdetű szám egy katonakarmester-induló a darabban. A rendező az átdolgozókkal betoldatta a Luxemburg grófjába – és itt maga Madame Fleury (Vermes Timea) énekli- járja a tánckar közreműködésével.

Ugyancsak általánossá vált és ez engem mérhetetlenül zavar: az utóbbi években az Operettszínház sorra hozza operettbemutatóit, melyben önkényesen egyik-másik számot részben áthangszerel! Ilyenek, amikor  a táncos-komikus és a szubrett, énekszámuk második részében abba hagyják az éneklést és csak a hangszerek szólnak, de az előzőtől elütő, más ritmikájú, hangszerelésű rész közbeiktatásával;  olykor csak dobszóló hangzik fel, vagy pár hangszeres játszik, a színpadon az énekművészek térdcsapkodásos, lábcsattogtatásos (pattogtatás) „intermezzója” zajlik, táncosok kíséretében – rafinált koreográfiára lépkedve, ropva.  Tehát ekkor megszakad a szerző által írt kompozíció zenéje, mert amit hallunk, helyébe oda nem illő virtuozitás van jelen csupán. Miért kell A mosoly országába, a Csárdáskirálynőbe, A bajadérba, a Sybillbe, A Marica grófnőbe, a Csínom Palkóba, A víg özvegybe stb. a klasszikus hangszerelést megbontani egy oda nem illő rap betéttel, vagy más táncokat beleszőni: charlston,  dixiland , foxtrott, tangó stb.  A Polkatáncos” számba most egy rap betétet helyeztek el. Lehet, hogy ez tetszetős, és a fiatalságnak ez tetszik és lelkes tapsokkal jutalmazza, de mégis megbont egy hangulatot, az eredeti zenei frázist, a végigkomponált hangszerelést – oda nem illő, a zeneszerző szándékával ellentétesen.  Viszont az előbbieknek némileg ellentmondva, Barta Viktória  miközben maximálisan tiszteletben tartja az operett klasszikus vonalát, koreográfiáiban ötvözi azt a mai kor egyik legnépszerűbb táncstílusával, a street dance-szel. Ez tényleg nem zavaró és élvezetessé teszi a farsangoló, bohó fiatalok elementáris, jókedélyű megmutatkozásait a darab elején, az előadás közben és a fináléban.

Különben a főpróbán látottak alapján elmondhatom azt is, hogy a darab kiállítása igyekszik korhű lenni.  A színpad közepén az Eiffel-tornyot mintázó hatalmas díszlet áll, ami uralja a teret, elé, köré még néhány mobil díszletem kerül, így gyorsan megtörténik  a színpadképek változásai: vidám farsangolás a torony tövében; szállodai recepció; szalon; primadonna villájának kertje; bírósági tárgyalóterem.  Szépek, hangulatosak a jelmezek is, csillognak, villognak. A színész-vezetés, a dramaturgia a rendezői koncepció jegyében fogant. Általában a hagyományok szem előtt tartásával – de olykor üresjáratokkal, döccenőkkel, amikor a tempó lelassul, avagy máskor meg hirtelen meglódul…

A legmulatságosabb jelenetek kétségkívül Sir Basil és a körülötte ólálkodó három lordjának cinikus, haszonelvű, „minden eladható” jeligéjű, az idiotizmusukban, a korrupciójukban és korlátoltságukban gyökerező figurája köré van kihegyezve.  Úgy érzem, néhol túl extrovertáltnak hat, amit a rendező e karakterekkel tesz…

Összességében elmondhatom, hogy láttam már ennél a rendezésnél rosszabbat is, úgyhogy most barátkozzunk meg ezzel a színpadi megvalósítással, amit lehet szeretni vagy nem szeretni, de ez van és már annak is örülni tudok, hogy a Luxemburg grófja-bemutatóval  „Lehár-trilógiává”  bővül a repertoáron lévő A mosoly országa és A víg özvegy a Budapesti Operettszínház 2017/18-as évadában.  


3330 zenebaratmonika 2017-11-02 16:35:58

A 125 éve született Ábrahám Pál leghíresebb világhírűvé vált operettjének magyarországi premierje a Magyar Színhában 1933. december 23-án:

(Színházi Élet 1934/2. szám)

Az elmúlt évtizedben, a hanyatló operett világában, egyetlen név robbant ki diadalmasan: az Ábrahám Pál neve. A legnehezebb helyen kezdte karrierjét: Pest figyelt föl rá. Egy édesen olvadó, mégis modem keringő csendült meg a Viktóriában: »Nem történt semmi, csak elváltunk csendben .,.«

Azután jött a többi. Jött a » teve van egypupu«, jött a »Harminckettes baka vagyok én!«. Első eset, hogy a magyar muzsika pattogó üteme harmonikusan olvadt össze a modern dzsessz ütemével.

Igenis, Ábrahám Pál volt az egyetlen, aki megérezte a kor muzsikáját.. Ezt a lüktető, ideges, ritmustalan ritmust, amikor a szaxofon vezeti a szólamot, vagy a bendzsó, amikor a dob pörgése kivigyorog a zenekarból, mint a duzzadt néger ajkak közül a vakító fehér fogsor, — de amellett Ábrahám Pál művész a szószoros értelmében, költő, akinek melódiában gazdag lelke kicsillan a modernül, groteszkül meghangszerelt dallamok mögül.

A muzsika? Az előjáték nápolyi motívumokkal ékes dallama, a két pattogó duett, az első finaletto klasszikusan modern ötlete, a nagy keringő hatalmas felépítése: megannyi csillogó ékszer a pompás művű operett-dobozban. A zenei aláfestések, a vissza-visszatérő dalötletek » legfásultabb hallgatót is kell, hogy magukkal ragadjak. A »Bál a Savoyban« két órára kizár minden gondot, aki ezt végighallgatja, annak örülni kell a pompás dalcsokornak, melyet egy nagyszerű és ízig-vérig modern tehetség nyújt át neki.

Hajdanában fehér kesztyűs kezekkel cibálta ki Ábrahám Pál a zenekarból a melódiákat, ma rövid karmesteri pálca van a kezében, de szemjátéka, ideges, megérző, nyugtalan dirigálása a régi. Molnár Ferenc »Ördög«-e a karmesteri pulpituson.

A darab meséjeï Pompás vígjáték. Grünwald és Beda urak gyártották, de nálunk  Heltai Jenő mesteri keze alá került, aki teletűzdelte az igazi poézis mosolyával és virágaival. Egy arisztokratapárról van szó, akik egy évi — mézes hét után még mindig szeretik egymást. A férj házasságkötése előtt régi kalandjának, Tangalitának — aki spanyol táncosnő, egy csekket ad, melynek ellenében egy órát, tölt el a csekk bemutatásakor bármikor és bárhol Tangalitával. A táncosnő a Savoy hotel báljára hívja a férjet, — ott akarja beváltani a csekket. A fiatal férj, barátjával, a hetedik nősülése előtt álló törökkel akar elmenni a bálba, természetesen a felesége nélkül, akit valami ürüggyel otthon hagy. Az ifjú asszony és barátnője hamar rádönnek a hazugságra s elhatározzák, hogy ők is elmennek a Savoy báljára, ezzel a kiáltással: — Szemet szemért, csókot csókért. Itt toppan be két új figura a darabba, két pompás alak, egyik Tangalita, a rég várt spanyol táncosnő, a másik pedig egy szerény ügyvédjelölt, aki egyszer az életben ki akarja mulatni magát. Csókot — csókért! A márkiné szemet vet. az ügyvédre és a forgószínpad jóvoltából láthatjuk a két szeparét, ahol pontosan az történik az egyikben, ami a másikban. A harmadik felvonásban aztán kiderül, hogy — semmi különös baj nem történt, mindössze egy csók — egy csókért! Ës mégegyszer fölzendülnek a klasszikusan modem melódiák és a közönség elragadtatva távozik. A mai kényszeredett operett - dzsungelben nagy öröm egy ilyen este!

A szereplők? Harmath Hilda a legnagyobb meglepetés. Hallottunk külföldi nagy sikereiről, most mindent mesérti. Primadonna lett belőle a szó nemes értelmében. Talán így: Primadonna! Első nő! Betölti a színpadot, régi szerénységét öntudatos mozgás váltotta föl, már ott áll a rivalda elején, a sugarak özönében és hangja a szerelmes csalogányé, vagy inkább— a szerelmes asszonyé, aki dalol, mert tele van a szíve!

Rökk Marika tánca: ördögi. Még nem igen láttunk ilyen szubrett-táncot. Lázár Mária fekete szépségében, villogó szemeivel pompás spanyol táncosnő. Törzs Jenő a nagy művész fölényével és rokonszenves öntudatával oldotta meg feladatát. Kabos Gyula: remek. Török diplomata, aki eddig hat feleséget fogyasztott el. végül is Rökk Marikába beleesik. Ha ingatott, azt mondja:

- Ük. ült, ük!

Ezért a bárom »ük«-ért magáért érdemes elmenni a színházba

Ráday Imre az ügyvédjelölt kis szerepvéből kabinetalakítást csinált. Pompás színes«, tele humorral és intelligenciával. Beszéljünk a színpompás képről, a ragyogó toalettekről, a csillagtáncról, a nagy keringő ritmikus kísérő táncáról, a gyönyörű görlökről? Ezt látni kell. A szinház páratlan áldozatkészséggel állította ki a darabot. A rendezés kifogástalan Több annál: költői és bájos.

Bál van ma, bál, táncol Savoy jókedvű mindenki, áll a bál, Szédít a tánc a jazz süvölt taps, lárma, reng belé a föld. Rajta!

Bál van ma, bál, táncol Savoy. Táncold a valcert a nóta száll. Forró a száj, csókolni muszáj. Hajnalig ma meg se állj Míg áll a bál, csókolj, igyál. Végre itt a karnevál.

Fölemelem az írótollamat és szeretettel mutatom az irányt. Az útirányt a Magyar Színházba. Hölgyeim, uraim: mindnyájukat fölkérem egy fordulóra a Savoy bálján. Hálásak lesznek nekem, ha követik a tollam, a szívem útmutatását és megnézik ezt a remek produkciót, a magyar genie és a magyar színjátszóművészet nagyszerű együttesét.


3329 zenebaratmonika 2017-11-02 14:58:26 [Válasz erre: 3328 Búbánat 2017-11-02 13:49:05]

Már én is olvastam korábban a cikket, akkoriban mindenki, aki számított a Marton ügynökséggel kötött szerződést, nekik volt a legnagyobb nevük, befolyásuk és ők vitték ki és ismertették meg a németekkel is Ábrahám Pál meg másokat.Az írók közül Nóti Károly futott be nagyobb karriert, a zeneszerzők közül pedig Brodszky Miklós, a többiekre külföldön nem tartottak igényt, még Márkus Alfréd és Eisemann Mihály is csalódottan tért haza. A színészek közül Alpár Gitta, és Ábrahám segítségével Dénes Oszkár és Bársony Rózsi futottak kint be.

Végül a Magyar Színház mutatta be a Bál a Savoyban-t  1933. december 23-án. 1 illetve 2 évvel korábban a Viktória és a Bál a Savoyban is itt került bemutatásra. A Föld Aurél vezette Városi Színház (mai Erkel) végül 1937-ben és 1338-ban a két utolsó Ábrahám operettet, a Júliát és a Fehér hattyút tűzte premierre.

Nem tudom, hogy ez a Marton család megegyezik e a Vígszínház egykori igazgatójának a családjával, vagy csak névrokonok.

 


3328 Búbánat 2017-11-02 13:49:05

Ma 125 éve született Ábrahám Pál.

Esti Kurir, 1933. április 8.

Viharos tárgyalás a  «Bál a Savoyban» előadási joga körül
 

Érdekes harc indult meg hónapokkal ezelőtt a Berlinben nagy sikerrel bemutatott Ábrahám-féle  operett, a Bál a Savoyban előadási joga körül. Hónapokkal ezelőtt az a hír volt elterjedve színházi  körökben, hogy Ábrahám Pál  darabját  az  akkor még működő Fővárosi  Operettszínház fogja  előadni. Kiderült azonban, hogy Ábrahám Pál ideiglenes szerződést kötött Lázár Ödönnela Király Színház volt igazgatójával, amely szerint a Bál a Savoyban a Király Színházé lesz.Lázár Ödön már hónapok óta nem volt színigazgató,  amikor eszébe jutott ez az Ábrahám-féle levél, amit nyomban átruházott  a Király Színház új bérlőtársasága, Föld Aurél igazgató nevére.

A Bál a Savoyban Berlinben, mint ismeretes, igen nagy sikert aratott, és már több mint száz előadást ért meg. Dacára azonban Ábrahám Pál írásbeli ígéretének, még sem kapta meg a Király Színház a darab előadási jogát. Marton Sándor dr. színházi vállalkozó ugyanis már  évekkel ezelőtt lekötötte Ábrahám Pál összes operettjeit, többek közt a Bál a Savoyban című darabot  is s ezért úgynevezett  kérkedési“ pert indított Föld Aurél ellen s arra kérte a bíróságot, hogy ítéletileg állapítsa meg, hogy a Király Színház nem rendelkezik a darab előadási jogával.
 

Ábrahám Pál szerződései

Ez a per viharos tárgyaláson ma került Balogh Árpád  dr. törvényszéki bíró elé. A bíróság tanúként idézte meg a Budapesten tartózkodó Ábrahám Pál  zeneszerzőt, akinek vallomása körül keletkeztek a viharok. Ábrahám előadta ugyanis, hogy még 1930-ban ráruházta Marton Sándorra két darabjának, a Viktóriának és a Hawai rózsájának előadási jogát, majd a többi darabját is Martonnak adta át. A Király Színházban Lázár Ödön igazgatása alatt került színre a Viktória és a Hawai rózsája és dacára annak, hogy mind a két darab nagy sikert aratott, Lázár 15.000  pengő írói honoráriummal maradt neki adósa.
Palágyi Róbert dr. Marton Sándor képviseletében bemutatja az eredeti  szerződéseket, mire a tárgyaló  bíró megkérdezi Ábrahám  Páltól:
— Megmondotta ön Lázár Ödönnek, hogy ön Marton Sándornak kötötte le ezt a darabját is?
— Megmondottam. Sőt Lázár Ödönnel együtt felmentünk Marton Sándorhoz is, aki közölte Lázárral, hogy szerződésileg őt illeti meg összes darabjaim  előadási joga. Nem tehetek róla, hogy elterjedt a  hír a Viktória premierjén,  hogy a Fővárosi Operettszínház fogja előadni a Bál a Savoyban-t. Emiatt Lázár szemrehányást tett, mire azt mondottam neki, hogy ez a hír nem felel meg a valóságnak.
—  Tudja mit — mondotta Lázár -, akkor csináljunk szerződést.

Ábrahám elmondja ezután, hogy levél formájában tényleg lekötötte Lázárnak  a darabot,de közölte vele, hogy véglegesen Marton Sándorral kell majd  megállapodnia.

Kié a darab?

A Király Színház képviseletében dr. Bálint Pál ügyvéd megkérdi Ábrahám Páltól, hogy ha tényleg átruházta a darab előadási jogát Marton Sándorra,  miért adott mégis szerződést a Király Színháznak is.
—  Én a Király Színháznak csak a premier jogát biztosítottam. Közöltem azonban Lázárral, hogy a darab nyilvános előadási joga, zeneszámainak kiadása, rádióelőadás és minden egyéb jog Marton Sándort  illeti.

Palágyi dr. ügyvéd:  Ábrahám nem köthetett végleges szerződést, hiszen a darab akkor még nem is volt készen, azonkívül neki joga van a  szereposztásba beleavatkozni, kikötheti a zenekar nagyságát stb.

Bálint Pál dr.: Ön lekötötte a darab előadási jogát a Király Színháznak is és Marton Sándornak is. Nem tudja ön, hogy ezzel a  büntető törvénykönyvbe  ütköző cselekedetet követett el?
— Nem tudhattam, hogy ebből ilyen per lesz. S közöltem is Lázárral, hogy  állapodjék meg véglegesen Martonnal.

Ábrahám további vallomásában elmondja, hogy minden darabot Martonnak kötött le, aki neki ezekre ötvenezer pengő előleget folyósított. Ezt az előleget a tantiémekből vonják le.

Ábrahám Pált megeskették vallomására. Ezután Lázár Ödönt, a Király Színház volt igazgatóját hallgatják ki, aki elmondja, hogy Ábrahám lekötötte nála a Bál a Savoyban előadási jogát, de a szerződést nem fixírozták véglegesen.
Nem tartotta fontosnak, hogy Martonnál is megállapodjék, mert ő Martonnal  jóba volt és biztosra vette, hogy ő nem gördít akadályokat az előadás elé.

A Király Színház jogi képviselője ezután perbe hívta magát Ábrahám  Pált is.
Majd a bíróság a  perbeszédek  után meghozta ítéletét, amely szerint  a  bíróság kimondotta, hogy a Király Színház nem rendelkezik olyan joggal, amelynek alapján előadhatja, vagy akár hirdetheti a Bál a Savoyban címü  operettet.

Kimondotta a bíróság, hogy az ilyennemü jog személyhez van kötve és a szerző engedélye nélkül a színház igazgatója nem ruházhatja át az előadási jogot.

A törvényszékítélete iránt színházi körökben igen nagy volt az érdeklődés. Az ítélet ellen minden valószínűség szerint a Király Színház fellebbezéssel fog élni.


3327 zenebaratmonika 2017-11-02 13:10:56 [Válasz erre: 3326 Búbánat 2017-11-02 12:36:57]

A győri Bál a Savoyban nagyon tetszett, egyedül a díszlet szegényes, de jól lett modernizálva az előadás, pörgős, humoros, Járai Máté Musztafaként hatalmasat alakít és Mahó Andrea Madeleineként remekül énekel, de Tangolita Lázin Beatrix is jól lett kiválasztva, illik hozzá a szerep és elég temperamentumos a dalhoz.


3326 Búbánat 2017-11-02 12:36:57 [Válasz erre: 3324 zenebaratmonika 2017-11-02 12:07:47]

Győrbe nem jutottam el a Bál a Savoy-ra. Nincs kizárva, hogy elmegyek megnézni a darabot...

Somogyi Szilárd rendezései közül egyedül a Pécsi Nemzeti Színházban 2010-ben színre vitt operarendezését, Donizettitől a Boleyn Annát láttam. Nem váltotta meg vele a világot... Egyébként ez a Luxemburg grófja a Kaposvári Csiky Gergely Színház és az Operettszínház koprodukciója - Somogyi Szilárd rendezése már 2016-ban színre került Kaposvárott. Most ez egy "fazonírozás" lesz itt az Operettben...

 


3325 zenebaratmonika 2017-11-02 12:14:04

A hétvégén a "Chicagoi hercegnő" c. operettet láttam Kálmán Imrétől, és hát érdekes volt számomra, hogy ő is tudott jazz dalokat írni, tett is bele 4-5 ilyen dalt meg kb. ugyanennyi lassú dalt. Valójában végig a 2 fődalt ismételgették, ami nem volt rossz, de azért jó sem, igazi sláger egy se volt benne. A darab leggyengébb része az átírt librettó lett - az eredetit nem ismerem - az első felvonás még ok volt, parodizálta az amerikaiak pénzéhességét, nincs érték, hagyomány, minden megvehető, de a 2 felvonás már túl sok és nagyon gyerekes, semmi új nem volt az előzőhöz képest, max annyi, hogy felvonult az összes amerikai mesefigura Superman, Mickey és Minnie Mause, Hófehérke a törpékkel, a Pókember, Batman... és még mások, de még ez se lett volna baj, ha nem ilyen primitív előadásban adják elő és ilyen hosszan. 19.00-22.10-ig tartott. Egyszer bőven elég volt.


3324 zenebaratmonika 2017-11-02 12:07:47 [Válasz erre: 3323 Búbánat 2017-11-02 12:02:38]

Somogyi Szilárd rendezésében Győrben a Bál a Savoybant láttam. Azt nem nézted meg? Még fut jelenleg is, mert átvitték a mostani évadba.


3323 Búbánat 2017-11-02 12:02:38 [Válasz erre: 3321 Búbánat 2017-11-02 11:51:28]

Persze ha nem lesz Sevillai, akkor a pénzemet vissza kell kapnom. De számomra a nyereség így is úgyis a Lehár-operett holnap délelőtti főpróbájának ingyenes megtekintése lesz - benne Kerényi Miklós Mátéval is. A rendező: Somogyi Szilárd.


3322 zenebaratmonika 2017-11-02 11:59:03 [Válasz erre: 3321 Búbánat 2017-11-02 11:51:28]

Szerintem nem marad el és Kero a helyén marad, nyilván jó ügyvédjei vannak. Akkor fog bajba kerülni, ha valaki személyesen panaszt tesz rá. Martonra már Kanadából is érkeztek vádak,

http://www.origo.hu/itthon/20171101-marton-laszlo-kanadaban-is-zaklatott-fiatal-lanyokat.html


3321 Búbánat 2017-11-02 11:51:28 [Válasz erre: 3320 zenebaratmonika 2017-11-01 18:56:44]

Bevallom: mit sem tudva a nagy port felkavart blogról,  "árukapcsolás" miatt mentem el az Operettszínház Szervezésébe jegyet venni A sevillai borbély meghirdetett decemberi előadásainak egyikére: ez volt a feltétele annak, hogy ingyen jegyhez jussak a Luxemburg grófja című Lehár-operett holnapi főpróbájára. Igy utólag úgy tűnik, az "akció"  azt célozza, a Lehár-operettre kíváncsiakkal "becsalogatni" a nézőket KMG rendezésében színre kerülő Rossini-operára. 

A másik darab, a Luxemburg grófja-bemutató és főpróbája - remélhetőleg - nem fog veszélybe kerülni és rendben lezajlik az Operettszínházban; nem törvényszerű, hogy mások botránya "ragadós" legyen: bár most lehet, hogy  a Sevillai-jegyemért - az esetleges fejlemények tükrében - mégis kidobott pénz volt, amit fizettem érte... 

 


3320 zenebaratmonika 2017-11-01 18:56:44

Nem tudom, figyeltétek e a mai híreket, de az Operettszínház házatáján is kezd meleg légkör kialakulni, ezt talán nem tartozik a témához, de azért mégis csak fontos szót ejteni rá, íme egy cikk:

Teljesen le vagyok döbbenve, de nem kommentálom a történteket...

http://b1.blog.hu/2017/11/01/kalmar_peter_kerenyi_miklos_gabor_kiskoruakat_zaklatott_szexualisan


3319 Búbánat 2017-11-01 13:23:41 [Válasz erre: 3318 zenebaratmonika 2017-11-01 13:11:49]

Hát bizony, ezen én is fennakadtam (mármint a fitnesz-féle elképzelésen), emlékezve, milyen remek rendezéssel rukkolt ki Békés András anno a Kékszakállal az Erkelben!  Magam is kíváncsian várom az Operettszínház bemutatóját és csak reménykedni tudok abban, hogy nem a Palotakoncerten látott meghökkentő - bár zseniálisan/virtuózan megoldott - kép fogad majd bennünket az Operett színpadán!

A Rajnai sellő bemutatója elé pedig ugyancsak nagy várakozással és kiíváncsisággal tekintek - függetlenül annak műfajától (opera vagy operett?)... 


3318 zenebaratmonika 2017-11-01 13:11:49 [Válasz erre: 3317 Búbánat 2017-11-01 11:43:37]

Ott voltam a Palotakoncerten, azért remélem nem ílyen formában, fitneszesekkel teszik fel az Offenbach művet, és ez a verzió csak a Palotakoncertre készült, Valami olyasmi lenne jó, mint ami az Erkelben ment a 80-as években, nem voltam ott, de a youtube-n láttam. Ja és egy másik Offenbach mű is repertoárra kerül jövőre, a Rajnai sellők az Erkelben, nos ez a mű annak idején bukást jelentett a szerzőnek, nem tudom opera e vagy operett, de ezt is meg lehet szépen csinálni, a zenéjét nem ismerem, külföldön is ritkán játszák. Gondolom a téma megegyezik Wagner Rajna kincse operájával, azt láttam pár éve modern feldolgozásban és gyönyörű volt, igazi rózsaszín mese hintás tündérekkel.


3317 Búbánat 2017-11-01 11:43:37 [Válasz erre: 3316 zenebaratmonika 2017-10-31 17:09:09]

Hogy milyen remek színész is Boncsér Gergely, azt kevesen gondolnák róla, ha nem tudnák, hogy az Operettszínházban is játszik és a nézők most találkoznak vele először Raoulként  A hugenották című Meyerbeer-operában az Erkel Színház színpadán -  mely szerepe eléggé visszafogott, szinte statikus alakításra nyújt számára alkalmat (viszont bámulatos magasságokat énekel ki!).

 Nem  tudom, láttad-e a nyáron fellépni a Budai Vár Palotakoncertjén, az Operettszínház társulatával bemutatott operett-gálán.  Például Offenbach Kékszakáll című operettjéből előadott részletekben - a rendezés szerint egy mai fitnesz-szalonba (konditerem?) helyeződik át a cselekmény -   mutatja be olyan képességeit is, amelyekből az is kiderül, milyen jól komédiázik a címszerepben, miközben olyan mozgáskultúrával dolgozik – ő is – ami megkíván tőle tornaszerek, „erőgépek” használata mellett akrobatikus ügyességet is a színpadon - s mindehhez kiváló éneklés, sokmozgásos  tánc és erős koreográfia járul!  Úgyhogy nagyon kíváncsian várom vele jövő februárban az Operettszínház Kékszakáll-bemutatóját!


3316 zenebaratmonika 2017-10-31 17:09:09 [Válasz erre: 3314 Búbánat 2017-10-31 16:53:07]

Nagyon fölkapott lett mostanában a fiú. A feleségét, Bordás Barbarát a hétvégén láttam a Chicagoi hercegnő előadásán, sőt korábban az Ének az esőben musicelben. Gergőt a Simándy 100 gálán láttam többek között


3315 zenebaratmonika 2017-10-31 16:53:25

Estsi Kurir 1935. április 17.

Az Ábrahám-operettből péntekre virradó éjszaka is próbálnak - kabalából

Különös rendezői hirdetményt tettek ki ma délelőtt a Magyar Színház társalgójában. A hirdetmény arról intézkedik, hogy Békeffi István', Halász Imre és Ábrahám Pál Történnek még csodák cimü zenés komédiájának csütörtök esti főpróbája után ismét próbálnak. A hirdetmény megjegyzi, hogy ennek a próbának a péntekre virradó éjszaka 12 óra 1 perckor véget kell érnie.
Erről a különös színházi jelentésről Ábrahám Pál, a világhírű magyar komponista a következőket mondja:
— A' késő éjszakai próbál, amely a főpróbát követi — ne nevessenek rajtam — kabalából kérlem a színház igazgatóságától. A hetes szám, a tizenhármas szám és a péntek olyan kabalám , amely eddig mindig bevált és sok jót hozott nekem . Pénteken az ünnep miatt uj operettemből sem főpróbát, sem premiert nem tudunk tartni, pedig eddig minden operettem pénteken került színre. Most tehat úgy segítünk a dolgon, hogy a csütörtök esti főpróba  után  magunkat és a sorsot becsapva, még egy hevenyészett főpróbát fogunk tartani, amely a péntekbe már belenyulik, az első perc letelte után véget is ér.
— A tizenhármas számhoz való görcsös ra gaszkodásom at Európába n mindenütt ismerik. A bécsi Grand Hotelben, a párisi Rafaelben, a londoni Savoyban, az amszterdami Carlton- ban nincs tizenhármas számű szoba. Amikor azonban én megszállok, a 14/a -ből egyszeriben 13. lesz. Kicserélik a táblát.
— Kedvenc számom a hetes is. Ha ebben bizhatom , a Történnek még csodáknak nagy lesz a sikere, mert a Zenebona, A z utolsó Verebély-lány, a Viktória, a Hawai rózsája, a Bál a Savoyban és a Mese a Grand Hotelben után most jön a hetedik operettem .
— És nem szabad a premier előtt álló szerzőtől rossznéven Venni, ha most ideáll és meghatottsággal elmondja, hogy 1929 januárjának egyik havas péntekjén jelent meg először színházigazgatói irodában , kezében a Zenebona partitúrájával.


3314 Búbánat 2017-10-31 16:53:07

Boncsér Gergely hamarosan operában lép fel az Operettszínházban!

Rossini vígoperája, A sevillai borbély december 6-án kerül ott bemutatásra, KERO (Kerényi Miklós Gábor) rendezésében, opera- és operetténekesek "koprodukciójában": a magyar nyelvű  (az új szöveg Galambos Attila munkája) produkciói szereplői: Molnár Levente, Fischl Mónika, Boncsér Gergely, Szvétek László, Frankó Tünde, Bátki Fazekas Zoltán és Kendi Lajos.  Dinyés Dániel vezényel.

Tehát Boncsér a mostani  Hugenották Raoulja után olasz belcanto-szerepben "lubickolhat", aztán megint francia zeneszerző alkotásában méretteti meg magát: Offenbach Kékszakáll c. darabjában a címszerep vár rá jövő februárban az Operettben! Idén augusztusban a Palotakoncerten, a Budai Várban már kaptunk ízelítőt ebből a dalműből; szenzációs, akrobatikus elemekkel teli, parádés alakítást láthattunk tőle az operett két jelenetében.


3313 zenebaratmonika 2017-10-31 16:40:21

Esti Kurir 1935. április 17.

Zerkovitz: „Mi történhetik? ... Csak egyszer élünk"


Az Esti Kurír utazási akcióján az abbáziai vonatán utazik Zerkovitz Béla a tengerpart felé. Harmath Imrével irt, Csak egyszer élünk cimü operettjét szombaton esle m utatja be a Royal Revüszinház. A komponista azonban, hízva a sikerben, elm egy pihenni és a robogó gyorsvonaton igy beszél uj operettjéről:
— Csak a honvággyal hasonlítható össze az az érzés, amely betölti lelkét ann ak az embernek, aki hosszabb ideje nem jelenik meg színpadon a közönség előtt és erre újból alkalom adódik. Harm incéves zeneszerzői pályámon talán még soha annyi lelkesedéssel, jókedvvel nem dolgoztam , mint amikor most elvállaltam Harmath Imre Csak egyszer é lünk» cimü revüoperettje megzenésítését. Harmath Imre első és leghűségesebb munkatársam volt és mindketten büszkén tekinthetünk vissza az ‘ Aranymadár* 350-es sorozatára, melynél n a gyobb sorozatot magyar színpadon csak a legértékesebb magyar daljáték, a «János vitéz> ért meg.
— Különös öröm részem re, amikor oly nagy értékkel startolnátok', mint Kálm án Imre és Ábrahám Pál, mert hiszen uj operettünk jó formán egy időben kerül színre a Király Színház Kálm án-operettjével és a Magyar Szinház uj Ábrahám jával. A budapesti közönséget nem lehet becsapni, amely mindig tudta mit, miért fogadott el és miért u tasíto tt vissza. Illő szerénységgel veszek részt a két világm árkával felveendő versenyben, kikkel szemben harmadik helyre is befutni minden körülmények között megtisztelő.
— További jóslásokb a nem bocsátkozom ,' de bizonyos színpadi tapasztalatomnál fogva elárulhatom , hogy Harmath Imrének ez a két verssora:
„Kár itt minden dumáért,
Élek halok magáért“
szerény muzsikámmal, sokat fogja kínozni azokat, akik szidni szokták nyári estéken a nyitott ablaknál gramofonozókat.
— De én azt m ondom : Mi tö r té n h e tik ? .,. Csak egyszer é lü n k ! ...
 


3312 zenebaratmonika 2017-10-31 16:24:31

Esti Kurir 1935. április 7.

Bársony Rózsi ezredik fellépését ünnepli most - Ábrahám operettben


A Magyar Színház jelenti: Április 20-án,
esetleg 18-án mutaljuk be Németh István, Halász Imre és Ábrahám Pál Történnek még csodák cimü zenés vígjátékét Bársony Rózsival.
Bársony Kózsi újból itthon van. Az Én és a kisöcsém-boli szereplése után elment a Senime- ringre pihenni. Itt négy szerződési ajánlatot kapott: kettőt Bécsbe, egyet Londonba, egyet Parisba. Es ő az ötödiket választotta, amely az utolsó napon jött — Budapestről Abrahám hozta magával.
— Ezt kellett elfogadnom, ez volt az igazi — mondja a világot járt legszökébb pesti primadonna —, mert Ábrahámnak, aki felfedezett, régen adósa vagyok egy fellépéssel.
— Adósa?
— Igen, tartozom neki. ö az én egyetlen hitelezőm.
— Mondja el.
— Pesten a Viktóriában — ez is Ábrahám- operett volt — amolyan főgörl-szerepet játszottam. 'Miért fogadtad el ezt a szerepet?*  — faggatott Ábrahám a Király Színházban. «Neked már nagyobb szerep való.* •Ne bolondozz, Pali — mondtam neki nevetve —, «Ábrahám- operettben minden szerepet el kell játszani*. «Ne főzz, Rózsi!* — mondotta az ekkor már világhírnév kapujában álló Ábrahám, aki aztán később a következő üzenettel lepelt meg en
gem: «Lipcsében kitűzték a Hawai rózsája cimü operettemet. Ha még mindig az a véleményed, hogy Ábrahám-operettben minden szerepel el kell fogadni, ülj vonatra és gyere ki Lipcsébe, ahol a Hawai rózsája szubrettjévé szerződtetnek.* Ekkor még mindig görl vóltam a Király Színházban. Boldogan szaladtam ki Lipcsébe, onnan Drezdába, Berlinbe, Bécsbe szerződtem és eljálszottam a Hawait ötszázhuszon- négyszer, azulán Ábrahám Bál a Savoyban cimü operettjét Bécsben, Berlinben, Londonban háromszázszor, azután a Mesék a Grand Hotelben cimü operettjét játszottam Bécsben százszor.
-— Ez összesen kilencszázhuszonnégy fellépés.
— Igen. Es mindezt megelőzte a Viktória helvenötször, vagyis eddig kilencszázkilencenki lencszer játszottam Ábrahám-operettben. A Történnek még csodákban lépek majd fel ezredszer, mint Ábrahám-szinésznő.
— Primadonna?
— Én nem mondom azt soha, hogy primadonna. Ezt csak a közönségnek van joga mondani. Ez olyan, mintha valaki önmagát méltóságos vagy kegyelmes urnák szólítaná. Én csak színésznő vagyok, igy, egyszerűen színésznő. Ha a közönség kinevez primadonnává, boldogan fogadom. De ez persze csak a premier után derül ki.
 


3311 Búbánat 2017-10-31 11:01:58

Díjeső a Magyar Operett Napján

Operettszínhaz.hu - 2017-10-25

Immár tizenötödik alkalommal ünnepelték a Magyar Operett Napját a Budapesti Operettszínházban. A teltházas, nagyszabású gálaest keretében díjazták az elmúlt évad legjobb teljesítményeit, valamint átadták a Musica Hungarica Kiadó díjait.

2002-ben, Kálmán Imre születésének 120. évfordulóján nyilvánították október 24-ét a Magyar Operett Napjává. Ez a dátum azért is különleges, mert ugyanezen a napon halt meg a műfaj másik legnagyobb magyar zeneszerzője, Lehár Ferenc.

A Budapesti Operettszínházban immár 15 éve ezen a napon nemcsak a műfajt köszöntik, hanem a színház kimagasló teljesítményt nyújtó művészeinek is elismeréseket adnak át. Az ötletadó Kerényi Miklós Gábor, a teátrum művészeti vezetője, aki az idei esten szentpétervári rendezése miatt nem lehetett jelen.

A gála első részében, melyet Somogyi Szilárd állított színpadra, a tavasszal megnyílt Kálmán Imre Teátrum repertoárjából láthattak ízelítőt a nézők és elsőként pillanthattak bele néhány szám erejéig a november 4-én debütáló Luxemburg grófjába. Lehár Ferenc világhírű operettjének dallamait György Rózsa Sándor, Dolhai Attila, Fischl Mónika, Frankó Tünde, Laki Péter és Simon Panna tolmácsolta, a koreográfiákat Barta Viktória készítette.

A Szeretni bolondulásig című Fényes Szabolcs est néhány dalát Peller Anna, Lehoczky Zsuzsa és Csonka András énekelte, a Teátrum nyitó előadásából, a Riviera Girlből pedig Lévai Enikő, Dolhai Attila, György Rózsa Sándor, Szabó P. Szilveszter, Németh Attila, Vasvári Csaba, Szendy Szilvi és Kerényi Miklós Máté adott elő részleteket.

A nagysikerű est második részét Lőrinczy György főigazgató kezdte személyes hangvételű köszöntőjével, melyben az ünnep jelentőségéről beszélt. "Miért is fontosak az ünnepek?" - tette fel a kérdést. "Először is azért, mert együtt lehetünk: mi, a társulat és Önök, a közönség. Fontosak az ünnepek, mert lehetőséget adnak arra, hogy kiváló művészeket és csodálatos kollégákat köszöntsünk. És fontos azért, mert számadást készíthetünk: megnézhetjük, mi az, amit már elértünk és mi az, ami még ránk vár." 

Lőrinczy György a legújabb eredmények közt, mint legnagyobb büszkeségét a Kálmán Imre Teátrum megnyitását említette, de fontos sikernek tartja azt is, hogy további helyszíneket és városokat sikerül meghódítani a hungarikum magyar operettel, legutóbb október 21én a Wiener Konzerthausban, vagy a hamarosan induló belgiumi és japán turnén, a Budavári Palotakoncertnek és a hozzá kapcsolódó televíziós közvetítésnek köszönhetően pedig nagyot léptek előre az operett népszerűsítésében a szélesebb közönségréteg körében. A megoldásra váró feladatok közé sorolta, hogy "még több fiatalt kell meggyőznünk arról, hogy operettet nézni trendi és jó dolog". Végül Neil Gaiman kortárs angol író gondolatait idézte, miszerint három dolog van, ami feledtetheti a halandóság fájdalmát és könnyítheti az élet rombolását: a bor, a szerelem és a dal, majd hozzátette, hogy a Budapesti Operettszínház mindezt nyújtani tudja a nézőnek, hiszen a Kálmán Imre Teátrum előterében megnyitották az új bisztrót, ahol kitűnő borokat szolgálnak fel, az operettekben tálcán kínálják a szerelmet, és amíg van társulatuk, dal is mindig lesz, hogy "könnyítsünk a hétköznapjaikon és az életükön".

A főigazgatói beszédet követőn adták át az operett napi elismeréseket.

Elsőként a Bársony Rózsi emlékgyűrűt vehette át Vágó Zsuzsi. A díjazottról Oszvald Marika Kossuth-díjas művésznő így beszélt: "Ha egy színésznő a másik színésznőt rajongással nézi, az azt jelenti, hogy nagyon jó. Én a mai díjazottat mindig rajongással nézem, mert nagyszerűt alkot musicalben és operettben egyaránt." A gyűrűt két évente adják át, amit a múlt században Bécsben és Budapesten egyaránt ünnepelt, és az Operettszínház színpadán is fellépő szubrett emlékére alapított özvegye és családja 1981-ben.

[...] Az Évad Operett Színésze díjazottja Szendy Szilvi lett, klasszikus operettek szerepeiben, különös tekintettel a Chicagói hercegnő és a Riviera Girl előadásokban nyújtott teljesítményéért. Kossuth-díjas kollégája, Lehoczky Zsuzsa így mutatta be: "Egy olyan művésznőről beszélek, aki az operett és a hivatása elkötelezettje. Egy szőke szubrett primadonnáról, aki temperamentumos, remekül táncol és énekel, sőt a prózában is kitűnően megállja a helyét."

Hagyomány, hogy a Magyar Operett Napján kerül sor a Musica Hungarica Kiadó díjainak átadására is. 2017-ben az Életmű díjat 45 éves pályafutása alkalmából, klasszikus operettek primadonna szerepeiben nyújtott emlékezetes alakításaiért Domonkos Zsuzsa vehette át Éliás Tibortól, a Musica Hungarica igazgatójától. Domonkos Zsuzsa korábban a Fővárosi Operettszínház Zenés-színészképző Stúdiójának vezető tanáraként olyan nagyszerű művészeket indított el a pályán, mint a most díjazott Szendy Szilvi vagy Peller Károly.

Több, mint fél évszázados pályafutásának művészi teljesítményéért Nagydíjat kapott Felföldi Anikó. Éliás Tibor hangsúlyozta, hogy ezzel a díjjal a művésznő tavaly elhunyt férjére, a fantasztikus zeneszerzőre és karmesterre, Körmendi Vilmosra is szeretnének emlékezni.

A Jászai Mari-díjas Érdemes művész ezekkel a szavakkal köszönte meg az elismerést: "Imádom az operettet, mert mesésen fényes és ragyogó, de a musicalbe szerelmes vagyok. Boldog vagyok, hogy ez a két műfaj ilyen jól megfér egy fedél alatt. És boldog vagyok, mert a két műfaj között megtaláltam az átjárást. Borzasztóan jó, ha azt érzem a színpadon, hogy rám is figyelnek és az előadás végén felzúgó taps nekem is szól. A színház a pillanat művészete, mert kérdés az, hogy mi marad, ha leveszi a maszkját a színész. Emlékeznek ránk, ha már az arcunk ködbe vész?"

A gála hátralevő részében Fischl Mónika, Frankó Tünde, Oszvald Marika és Peller Károly megidézték a Monarchiát, a varázslatos császárvárost, Bécset és az elmúló ifjúságot, majd olyan operett részletek csendültek fel a Cirkuszhercegnőből, a Marica grófnőből és az Ördöglovasból, melyben a főszerep a "mutatós uniformisokba öltöztetett nyalka hadnagyocskáknak és a kérlelhetetlen kőszívű tábornokoknak" jutott. A záró részben a magyar virtus került főszerepbe, részletek hangzottak el a Marica grófnőből és a Cigányszerelemből. Az előbbi művészekhez a két utolsó blokkban csatlakozott Bordás Barbara és Boncsér Gergely is.

Az est műsorvezetője Peller Anna és Kerényi Miklós Máté volt, az Operettszínház zenekarát Makláry László vezényelte. 

http://www.operett.hu/cikkek/dijeso-a-magyar-operett-napjan/1318


3310 Ardelao 2017-10-30 23:50:49 [Válasz erre: 3308 Ardelao 2017-10-30 19:06:31]

VISSZASZÁLT A FÉSZEKBE . . . . .

A Fészek nagy étterme ünnepi díszbe öltözött. Kálmán Imrét, aki egy estére visszaszállt a Fészekbe, százötven terítékes banketten ünneplik a színpadi szerzők. Féltizenkettőkor még mindig nem érkezett meg az ünnepelt, mert a bankettet megelőző koncerten nem lehetett könnyen szabadulni az autogramkérő és gratuláló közönségtől. Végre megérkezik Fedák Sárival a karján. A komponista először viseli a magyar érdemkereszt második osztályát a zöld szalagon.

— Méltóságos úr lett belőle — mondja egy bennfentes.
— Ezzel nem jár méltóságos cím, — vitatja egy másik tudós.

Huszka Jenőt kérik fel a kérdés eldöntésére. Huszka sem tudja pontosan. Tény, hogy a méltóságos rangban levők szokták ezt a kitüntetést kapni. A pincérhad máris méltóságos úrnak szólítja Kálmánt

— No de méltóságos úr, ... — énekli jókedvűen egy fiatal színész.
Leintik. Ez a sláger véletlenül nem Kálmántól való.

Elhelyezkedés. Névjegycsere. (Nem lovagiassági afférok, hanem mindenki cserélgeti a névjegyét az asztalon, hogy előkelőbb helyre és kellemesebb szomszédok mellé jusson.)

Relle Gabriellát ünneplik, aki úgyszólván próba nélkül gyönyörűen énekelte a ragyogó Kálmán-melódiákat.

— Mi történt volna, ha nem jól vág be? — kérdi egy zeneszakértő.

Az ismert kártyás válaszol:
— Egyetlen rossz bevágással elronthatta volna az egész paklit!
 
Sarkadi Aladárnak nagy szónoki sikere van. Mindenkinek könnybe lábad a szeme, amikor a Tatárjárásról beszél és így fejezi be mondókáját:
— Kálmán Imre, Wallenstein tartalékos hadnagy alázatosan jelentkezik
és várja, hogy mikor kell újra bevonulni.

 
A nép Fedákot akarja hallani. Fel is áll, hunyorgatva körülnéz, aztán mosolyog, mint aki rossz fát készül tenni a tűzre és így szól:

— Kálmán Imre érdekében nem szívesen beszélek ötvenedik születésnapján. A mester nem tud engem revansolni. Fájdalom, nem engedhetem meg magamnak azt a lukszust, hogy valaha is az életben ötvenéves lehessek. ...

A Cigányprímásról emlékezik meg. Azt mondja:

— Volt férjem, Molnár Ferenc, ...

Éljenzés és taps morajlik végig a termen. Fedák igy folytatja:
— Ő magyarázta meg, hogyan kell ebben a szerepben sikert elérni és neki lett igaza. ...

Vincze Zsiga a karmesterek nevében beszélt. Kálmán Imrét szembeállította a „fütyülő komponistákkal." Nagy csend támadt. Mindenki érdeklődéssel jártatta körül a tekintetét a termen.

— Meg fognak sértődni a fütyülő szerzők — vélte egy jámbor lélek.
— Dehogy is! — nyugtatta meg Rátkai. — Fütyülnek azok a kritikára. ...
 
Faragó Jenő verses rigmusa Kálmán Imrénét élteti. Lelkes taps.

A szép fiatalasszony, aki erre az egy estére jött le Budapestre, maga is kipirult arccal ütögeti össze a tenyerét. Általános derültség és még nagyobb taps. Huszka Jenő megmagyarázza Kálmánnénak:
— Magát éltetik. ...
— Oh! Verzeihung — magyarázkodik őnagysága és most már komoly
arccal fogadja az ovációt.

 
Bemutatják Petschauert Kálmán Imrénének.
— Petschauer, a világbajnok. ...
A népszerű vívó rezignáltan vallja be: — Ex!
És erre az ön-kommandóra fenékig üríti poharát.

Stella Adorján

SZÍNHÁZI ÉLET, 1932. november 13-19- (XXII. Évfolyam, 47. szám)

Képek (A.):

1.kép: Nagy társaság az asztal körül

2.kép: Huszka Jenő szónoklata után koccint Kálmán Imrével

3.kép: Még az ünnepi torta ís zongorát ábrázol. ... Ennivaló hangszer…

4.kép: Kálmán Imre és felesége a banketten

5.kép: FEDÁK: Imruskám, írjál nekem egy jó Fedák-operettet!

            KÁLMÁN: Igyunk rá!
 


3309 Ardelao 2017-10-30 19:33:02 [Válasz erre: 3308 Ardelao 2017-10-30 19:06:31]

Érdekes egybeesés:

Koppstein Károly keze fiának, (Kálmán) Imrének a vállán egykor éppoly szeretettel és védőn nyugodott, ahogyan később Imre keze ölelte át saját kisfia vállait. 


3308 Ardelao 2017-10-30 19:06:31 [Válasz erre: 3307 Ardelao 2017-10-30 18:34:45]

Kálmán Imre családja körében


3307 Ardelao 2017-10-30 18:34:45 [Válasz erre: 3306 Ardelao 2017-10-30 16:47:14]

 

A SZÍNHÁZ ÉLET RIPORTJA KÁLMÁN IMRÉVEL

KÁLMÁN IMRE 50 ÉVES

Az ötvenéves Kálmán Imrét ünnepelte az elmúlt héten Budapest és az egész világ. Az osztrák kormány magas kitüntetésben részesítette. Bécsben díszelőadást rendeztek tiszteletére és nem volt olyan nagy rádióállomás, amely a jubileum estéjén megfeledkezett volna arról a tiszteletről, amely a világhírű magyar zeneszerzőnek kijár.

Az ötvenéves Kálmán Imréről bajos volna valami újat mondani. Karrierje egy régi példabeszédet illusztrál, azt, hogy nincs olyan rossz dolog az életben, aminek ne volna egy jó oldala.

Eredetileg zongoraművésznek készült a Zeneakadémián. Az volt az álma, hogy valamikor, mint zongoravirtuóz, a hangversenytermek pódiumán fogja megszerezni a világhírt. Egyszer megfájdult a karja, hosszú hónapokig nem tudott zongorázni. Beiratkozott a zeneszerzés-szakra.
Amint látjuk, jól megtanulta a szakmát.

Hogy miért lett bécsi lakos? Ugyanabból az okból, amiért a másik nagy magyar zeneszerző, Lehár Ferenc is kénytelen volt itt hagyni Budapestet. Akkoriban, amikor Kálmán nevét a «Tatárjárás»-sal szárnyára kapta a világhír, a magyar szerzői jogot semmi sem védte a külföldön. Molnár Ferenc „Ördög”-ét például egyszerre két amerikai társulat játszotta évekig, anélkül, hogy az író az erkölcsi dicsőségen kívül más őrömben is részesült volna.

Lehár és Kálmán kénytelenek voltak Bécsbe költözni. És az is az élet furcsaságai közé tartozik, hogy Oscar Straus és Leo Fall mellett éppen ez a két nagy magyar zeneszerző csinálta meg a bécsi operett renaissance-át.
 
A legkabbalásabb zeneszerzők egyike.
Amikor Bécsbe költözött, szerény kis lakást vett ki magának egy eldugott mellékutcában, a Paulaner-gassén. Itt tartott ki kabbalából tizenöt éven keresztül, holott akkor már egyre fényesebben ragyogott csillaga. Valóságos aszkéta életet élt és tizenöt éven át önfeláldozóan ápolta nagybeteg feleségét, akit a régi kis lakásból vittek utolsó útjára.  

Új lakását viszont minden elképzelést felülmúló ízléssel és gazdagsággal rendezte be. Amikor néhány évvel ezelőtt Ray Götz, a világhírű amerikai zeneszerző meglátogatta, lelkesülten így kiáltott fel:
— Mindig mondom, hogy minden zeneszerzőnek így kellene laknia!
Ray Götz nyilván nem hallott Kálmán Imre régi lakásáról.

Második feleségét a «Montmartrei ibolya» próbáin ismerte meg. A ragyogó szépségű, orosz származású fiatal leány a kórusban énekelt és táncolt. A legboldogabb családi életet élik, a családi szeretet egyébként is alapvető vonása Kálmán Imre jellemének.
 
Rajong az édesanyjáért, de az anyja is érte. Amikor Pesten a «Tatárjárás» ment, Kálmán-mama egy szanatóriumban feküdt, amely valahol egy kaszárnya mellett volt. Egy este, amikor az ezredkürtös éppen a takarodót fújta, Kálmán-mama átszellemülve így szólt az ápolónőhöz: — Das ist auch von meinen Sohn!

A mama különben egyre fiatalabb lesz. Ilyenkor látja az ember, hogy egy világhírű fiú rajongása mennyire meg tudja szépíteni az édesanya életét.

Most is azért örül legfőképpen a jubileumnak, mert tudja, hogy az édesanyját milyen boldoggá tette az ünneplés.

INCE SÁNDOR,

SZÍNHÁZI ÉLET, 1932. november 6-12. (XXII. Évfolyam, 46. szám)

Melléklet: (A.)

Kálmán Imre fényképe (8. oldalon)

Molnár Ferenc és Kálmán Imre („Húszéves kép, 9. oldalon)

Kálmán Imréné gyermekeivel: Károly Imrével és Vera Erzsébettel (9. oldalon)
 


3306 Ardelao 2017-10-30 16:47:14 [Válasz erre: 3305 Ardelao 2017-10-30 14:55:51]

KÁLMÁN IMRE EMLÉKÉRE:

PROFILBAN TILOS KÁLMÁN IMRÉT LEFOTOGRAFÁLNI
London, 1933. október 19.

A Langham Place-on, a londoni West, a legfinomabb városnegyed kellős közepén emelkedik az angol rádió csodálatos székháza. Idetartunk együttesen: Kálmán Imre, a világhírű magyar zeneszerző, Mr.Lubbock, a jónevű, fiatal angol komponista, a BBC operett-rendezője és én. Megyünk Kálmán Imre londoni rádióestjének főpróbájára. . . .

A magyar komponistát különös reverenciával fogadják az óriási épületben. Emeletek és folyosók végtelen labirintusán keresztül jutunk el végül a próbaterembe. Sötétszürke, vastag posztó takarja a falakat és messze-nyúló fémágon, egészen kicsiny mikrofon hajlik a zongora fölé, amely elé Kálmán Imre ül le most a próba megkezdésekor. . . .

Azzal kezdi, hogy a kottalapokba külön bejegyzéseket ír és megkéri John Hendriket, a tenoristát, hogy vegye figyelembe ezeket a külön jegyzeteket, amelyek operettjeinek rendes kiadásából hiányoznak, de amelyekre ő külön súlyt helyez itt, a londoni előadáson. Azt akarja, hogy minden úgy történjék, ahogyan ő azt elgondolta, hogy a legeredetibben, legigazabban, önmagát nyújthassa az angol BBC-n keresztül — az egész világnak.

John Hendrik odaáll a mikrofon elé a (mikrofon nincsen bekapcsolva), felemeli karját és Kálmán Imre belekezd Marica grófnő című operettjének világhírű dalába, a «Jöjj cigány» dallamába. Lassan, szinte dúdolva énekel a tenorista — a mikrofon kívánja így — majd egyszerre, hirtelen, szállni kezd a hangja (elhajlik a mikrofontól), azután újra suttogva folytatja (most egészen belehajlik a mikrofonba), hogy végül a legzengőbb akkorddal fejezze be!

Kálmán abbahagyja a zongorázást; odahajlik a tenorista kottája fölé, magyarázni kezd neki Különböző jelek kerülnek a papírlapra. A tenorista boldog, hogy kottáján a nagy zeneszerző kézírásával örökíti meg külön zenei megjegyzéseit. Utána újra kezdik a dalt próbálni. A végén Kálmán Imre, legteljesebb tetszésének ad kifejezést, még külön meg is kérdezi a tenoristától, hogy kitől tanult énekelni, annyira tetszett neki az «iskolája.»

Aztán áradozva dicséri az angol tánczenét és az angol rádió magas fokú szervezettségét, majd, amikor meg jelenik a próbateremben a BBC külön házi fotografusa, hogy számomra lefotografálja a muzsikust, Kálmán semmiképpen sem akarja az utasításait meg fogadni. Nem hagyja magát, csak szemben lefotografálni. Profilban tilos!

Amikor vége van a próbának, együtt távozom Mr. Lubbockkal, a Kálmán-estély rendezőjével. (Egyike a legjobb neveknek ma az angol rádióban.) Nem tudja eléggé dicsérni Kálmánt! Ennyire kedves, ennyire közvetlen, ennyire melegszívű nagy muzsikussal még nem találkozott!
És milyen remek, szinte a minuciózusságig tökéletes, alkotó-komponista.

Ó, bárcsak minden nagy muzsikus, akivel dolgom van, ilyen volna! — fejezi be egy sóhajjal a beszélgetést Lubbock mester, azután visszasiet a próbaterembe, ahol a megadott instrukciók alapján, tovább folytatja a megkezdett munkát. . . .

LÓRÁNT MIHÁLY

SZÍNHÁZI ÉLET, 1933. október 29 – november 4. (XXIII. Évfolyam, 45. szám)


3305 Ardelao 2017-10-30 14:55:51

 

64 évvel ezelőtt (1953. október 30.), ezen a napon hunyt el Kálmán Imre a világhírű magyar zeneszerző, karmester.

Emlékére egy 1932-ben készült riportot közlök.

Szeretném, ha Pesten az Operában játszanák: «Az ördöglovast» — mondja Kálmán Imre

Kezdjük talán vallomással. Kicsit félve ültem be a múlt hét egyik estéjén a bécsi Theater an der Wien-be, hogy végignézzem Kálmán Imre új operettjét, a «Der Teufelsreiter»-t. Amilyen nagyon örültem előre is Kálmán Imre zseniális magyar muzsikájának, amely mint mindig, biztosan most is a magyar zenének szerez a nagyvilágban újabb diadal-koszorút, picit borsódzott a hátam, vajon mennyi tücsköt-bogarat hordtak itt össze kedves osztrák librettista barátaink.

És túl a bűbájos muzsika minden magyaros szépségén, a legkedvesebb meglepetése az estének a librettó volt. Schanzer és Wellisch könyve.

És a színház a darab magyar voltát a festői kiállítással és a szép előadással valósággal kihangsúlyozza. A Brada mester által betanított magyar csoportos táncok, az álomszép magyar ruhák és a pazar színpad monumentális díszletei meséskönyvbe illő keretet adnak Kálmán Imre tündéri muzsikájának.

(Zárójelben: a ruhákat a program szerint Lilian tervezte. Lilian egyenlő Karczag Lilivel. Hubert Marischka feleségével. Karczag Lili édesanyja Kopácsy Juliska volt. A vér nem válik vízzé!)

Kálmán Imre vendégszerető házában, fehér asztal mellett arról beszélgettünk, hogy miképpen képzeli el «Az ördöglovas» pesti előadását?

— „Legjobban szerelném” — kezdett Kálmán Imre az intervjuba,— „ha az Operában kerülhetne színre a darab. Radnay Miklós be is jelentette, hogy feljön Bécsbe megnézni az operettet, de eddig még nem volt szerencsénk hozzá.” ...
(— Annyi dolga van Radnainak a jövő szezon személyzeti ügyeivel otthon — mondom,— hogy előbb biztosan rendet akar a saját házában.)

— „Úgy képzelem” — folytatta Kálmán,— „hogy a Nemzeti Színház néhány kitűnőségével kellene kiegészíteni az Operaház nagyszerű együttesét és akkor nagyon érdekes produkcióval lehetne megajándékozni a pestieket.

A címszerepet Kiss Ferencnek szántam.” ...

(Újra közbevágok: — Remek szerep lenne Ferinek!)

— „Metternichet Odry játszhatná és a királyné szerepére, ... a királyné szerepére, ... kitünő lenne, ...
(Kálmán elgondolkozik, én segítek neki: — Tasnády Ilona!)

— „Ezt a két szerepet, amely teljesen beszélő-szerep, Bécsben is prózai színészek játszották, illetve játsszák. Ami a címszerepet illeti, Kiss Feri remekül énekel.”

Sietek Kálmán Imre érdekes tervét itt átadni a nagy nyilvánosságnak, mert úgy érzem, hogy ez az elgondolás valóban remek produkcióval és egy nagyon nagy sikerrel ajándékozhatná meg a pesti Operaházat. És ezúton is kérem Radnai Miklóst, hogy szakítson időt magának és nézze meg Bécsben az új Kálmán-operettet, mert nagy öröme lesz benne!

Az ebéd végén megvizitelte a nagyok asztalát a ház két kicsinye is. Kálmán Imre Károly úr és Kálmán Lili Erzsébet kisasszony. Az előbbi kétéves. Az utóbbi négyhónapos. Karli már ma zeneszerzői pályára készül, külön gramofonja van, amelyen dadájától személyesen rendeli a slágereket. Például este elaltatni csak úgy lelhet, ha a dada a gramofonnal odaül az ágy mellé és egymásután felteszi Karli kedvenc lemezeit.

— „Tegnap este sokára aludt el a gyerek?” — kérdi Kálmánné a dadát.

A piros-arcú nő mosolyogva válaszol: — „Két Sonnyboy és egy Ronny után.”...
 

BÚS FEKETE LÁSZLÓ

SZÍNHÁZI ÉLET, 1932. május 8-14. (XXII. Évfolyam, 20. szám)

Megjegyzés (A.)

Az ördöglovas. Operett 3. felvonásban. Egy operett, ami eltér a sablontól. Ősbemutató: Bécs, Theater an der Wien, 1932. március 10. A magyarországi bemutató: Budapest, Király Színház, 1934. április 21.

A mű Sándor Móric grófnak, a legendás lovasnak állít emléket dalban és muzsikában. A cselekmény lényege, hogy Sándor gróf szerelmes Metternich unokahúgába, Leontine hercegnőbe. (Németh Amadé: A magyar operett története. 2001.)
 


3304 Búbánat 2017-10-25 11:20:51 [Válasz erre: 3303 -zéta- 2017-10-25 10:56:53]

Lásd 3252. sorszám alatt is...

Köszönöm, hogy Te is beírtad ezt a zenei eseményt,  mivel elég régen volt, amikor közreadtam itt, és ugye, a beírások "dzsungelében" szinte "eltűnt" már ennek  a különleges operett-koncertnek a hírül adása.


3303 -zéta- 2017-10-25 10:56:53

Marlis Petersen, Piotr Beczała és Thomas Hampson operettestje a MÜPÁ-ban,

2018. február 15-én:

 

Zeller: A madarász - nyitány

Lehár: Giuditta - Octavio belépője (Szép itt az élet és oly vidám)

Kálmán: Marica grófnő - Jöjj, cigány

Kálmán: A csárdáskirálynő - Táncolnék

ifj. J. Strauss: A denevér - keresztmetszet

- Nyitány

- Óra-duett - Ez az ízlés, ez a kellem….

- Quadrille

- Csárdás - Hazámnak dalára nyugtom nem lelem

- Tercett - A szívem úgy reszket

Millöcker: A koldusdiák - Ollendorf belépője (Szépen bánjak tán a nőkkel?)

Millöcker: Dubarry grófnő - Ez ő, ez ő, a Dubarry

Millöcker: A szegény Jonatán - nyitány

Lehár: Paganini - Nem szeret így téged más

Lehár: Paganini - Volt nem egy, de száz babám

ifj. Johann Strauss: Bécsi vér - keringő

Stolz: Bécsi dal - Bécs csak éjjel lesz szép

Kálmán: Marica grófnő - Mondd meg, hogy imádom a pesti nőket

Stolz: A kedvenc - Te légy a lelkem császára

Siecynski: Bécs, álmaim városa


3302 Búbánat 2017-10-24 21:12:47 [Válasz erre: 3301 zenebaratmonika 2017-10-24 16:15:36]

Az az egy kivétel: "Pacsirta" -  aminek 1918. február 1-jén Magyarországon (Budapest, Király Színház) volt az ősbemutatója: Martos Ferenc magyar nyelvű szövegkönyvét zenésítette meg Lehár.

Ugyanazon évben, nem sokkal rá, már Bécsben is bemutatták (1918. március 27.) németre fordított librettó nyomán - ennek a változatnak a librettistái voltak: Arthur Maria Willner és Heinz Reichert.


3301 zenebaratmonika 2017-10-24 16:15:36 [Válasz erre: 3299 Edmond Dantes 2017-10-24 14:08:54]

Persze, szintem minden Lehár darabot először Ausztriában mutattak be. Amikor jártam Bad Ishle-be akkor láttam a Lehár villát, sajnos nem jutottam be, mert csoporttal voltam, de a táblát megnéztem, és hát nem említették, hogy magyar zeneszerző.

https://www.youtube.com/watch?v=XlQPOFpaAd4

Ezen a video-n lehet látni Lehárt, amint zongorázik és Tauber énekel.


3300 Ardelao 2017-10-24 14:52:38 [Válasz erre: 3274 Ardelao 2017-10-18 10:40:34]

BUDAPESTI HÍRLAP, 1905.10.20.:

"A bolygó görög.

—  Operett  három  fölvonásban.  Szövegét  írta Pásztor Árpád,  zenéjét Buttykay  Ákos.  Először  adták  a  Király-Színházban   1905.  október  19-dikén.  —

       Egy  szerencsés  véletlen Buttykay  Ákosnak  operettszöveget  játszott  a  kezére.  Buttykay  a  mi   legkiválóbb   fiatal   szimfonikusunk:   erőtől   duzzadó,     fényes  talentum,  poéta    és  virtuóz  egy  személyben.   A ragyogó   készültségű   szimfonikus:   Buttykay   nekifogott  az  operettírásnak.  Nagyon  természetes,  hogy  — nem   írt  operettet.   Valami   egészen   mást.   Meglepőt, különöset.   A   Király   Színház   mai   bemutató-estéjének  nemcsak  darabot,  de    műfajt  is    köszönhetünk. Olyan  műfajt,  melynek   az  eljövetelét  várva-várja   a modern  művészet.   Tudjuk,    hogy    a    régi    operett mennyire  kimerült  a  maga  korlátolt  formáiban,  elcsépelt  ritmusaiban,   bohóságaiban,   naivságában,   kicsinyességében.   Sablonná  süllyedt,  s  az  ifjú  dilettánsok  vígan  mázolták  operettjeiket  a  régi  mesterek  kipróbált    patronjain   keresztül. Nem csoda, hogy így  a  patronok  is  idejének  előtte  elkoptak.  El    kellett  valakinek  következnie, a  ki  új  stílust  alkot  magának, a ki  rehabilitálja  az  operettet. A ki  az  operettben  megírja  a  jövő  zenéjét.  Ezt  megtette  Buttykay  Ákos.
       Erre    nem  volt    elégséges    az,    hogy  Buttykay szimfonikus. IIyesmire a   szimfónia   egymaga   nem kvalifikál.  Képzeljük  csak  el,  micsoda  bájos kis darab   volna   például   Strauss Rikárd egy operettje. Buttykay  Ákost  más  valami   kvalifikálta   arra,  hogy A bolygó görög-ben  renesszánszot  csináljon.  Az,  hogy ő  alapjában    nagy  színpadi  talentum,  s  mint  muzsikus  vérbeli  vígjátékíró.  Muzsikájának  annyi  a  színe, hogy  el  nem  homályosítja  semmilyen  színpadi  fény. Melegsége  nem  fojtott  és  lappangó,   mint  az  abszolút szimfonikusoké,   hanem közvetetlen, lüktető, vérmes.   Erotikája ingerlőén érzéki. Temperamentuma  tüzes    és   elragadó.   Azonkívül  elmés,    humoros,    ironikus,  és  igazán,  fiatalosan  vidám. A bolygó görög  stílusában  a  káprázatos  keleti  színpompa  gyönyörűen  egybeforr  a  francia    gráciával,    a    magyar szilajsággal,  s  a  szerkezet  teknikai  szövedékét  német alaposság   fűzi   szorosra.   Goldmark,   Massenet,   Delibes,  Wagner,  Liszt  szolgáltatták  a  frazeológiát,  mellyel  Buttykay A  bolygó görög-ben  oly  fordulatosan, könnyedén   és   elmésen   beszél,  mint   előtte   igen   kevés  komponista.   Látnivaló,  hogy    Buttkay    a    régi operettel   megszakított   minden   közösséget.     Helyenkint,  egy-két  számban  tesz  koncessziót  a  megszokott operett-stílusnak.   Rosszul   teszi.   Ezek   a   számok   kirínak  a  darabból,   nem  Buttykay  lelkéből  valók,  keésbbé  inspiráltak,  halaványak  és  fölöslegesek.
      Az  ő  muzsikájának   ott,  hol   a   szöveg  jókedvű és  eleven,  nincsen  szüksége  táncritmusokra. A bolygó görög  egész  első  fölvonása  csudálatos  frisseséggel  pereg,  mivel  ennek   a  fölvonásnak   van  szövegbeli  humora,  egységes    tónusa  s   bizonyos  kerek  meséje  is. A  bolygó  görög  Homérosz  kalandos    hőse:  Ulisszes. Az   Odisszéa  bonyodalmas  körutazásából   a  szövegíró Pásztor  Árpád  csak  a  három  főállomást  tartotta  meg, s  az  Odisszéa  hölgyei  közül is  csak  a  legismertebbeket: Nauzikát,  Circét  és  Penelopét. Egy-egy  fölvonást  képvisel  mindegyik.
      Nauzika,  a  mikor  a  függöny  először  felgördül, a  parton  ruhát    tereget,    majd    lapdázik   a   többi leánnyal. Megpillantják   a   hajótörött   Ulisszest,     a lánysereg  sikoltozva  széjjelrebben. A   fölvonás   hűségesen  követi  az  Odisszéa  negyedik  énekét.  Nauzika és Ulisszes  szerelmi  kettősét  megzavarja  Eurialosz,  a  vőlegény.  A  két  férfi  összetűzése  bonyodalmat  szolgáltat a  fölvonás  másik  felére.  Megjön  az  öreg  király,  vele a  nép.  A  király  elrémül,  a  nép  ítél  és  szavaz,  persze a  szerelmesek  pártján  van.   Nauzika, a  királykisasszony,  úgy  vágyik  egy  kis  mezalliánszra,  s  épp  kapóra jött  a  hajótörött  idegen.  De  ekkor  dörög  az  ég,  sötét lesz  a  szín,  s    megszólal   a dea ez machina:  Pallasz Athéne.  Leleplezi  a  ravasz  Ulisszest,  elárulja  Nauzikának  a  szörnyű  valót:  Ulisszesnek  felesége  van.  A nép  zúgolódik,  s  Ulisszes  már-már  a  halál  fia.  A  szolgálatra   kész  Pallasz   Athéne,  megint  fölemelkedik   a süllyesztőből,   és   szabad   utat   biztosít   Ulisszesnek.   A király,  mitevő  legyen  szegény,  hatásos  tablóba  állítja népét.  Így  éneklik  a  finálét,  mely  —  így  mondja  Alkinousz  —  operettben  nem  lehet  más,  csak    utazás. Nauzika  megvigasztalódik:  Ulisszes  is  király,  s  a  feleségének  lenni  nem  volna  mezalliánsz.  A  travesztált görög miliő  romantikával  vegyül   össze.   A  fölvonás ügyes  és  jókedvű  s  ragyogóvá  teszi  a  Buttykay  zenéje. Itt  halmozta  össze  Buttykay  az  ő  vidám  ötleteit.  A lapdakórus,   Nauzika  belépője,   az   együttesekbe  szórt néhány  önálló  szám,  köztük  Nauzika    dala: Ezt az urat szeretem ...., a Lohengrin-paródia s utána Ulisszes  bemutatkozása,  végül  a  zárófuga  megannyi apró  remeke  a  zenei  humornak.  A  közönség  ma  este pompásan  mulatott  a  fölvonáson,  s  a  szerzőket  a  szereplőkkel  vagy ötször  hívta  a  lámpák  elé.
       A  második  kép  Circe  szigete.  A  kábító,  rnámorító  női  bűbáj  országa.  Bakhánsnők,  nimfák,  najádok. Aranysugaras   a   levegő,  terhes   az  illattól.   Szállanak a  sóhajok,  csókra  vágyik  Circe  és  vele  mind  a  leány. Megérkeznek    Ulisszes      társai. Lerészegednek és Circe disznókká   változtatja   őket. Magát    Uiisszest figyelmessé  teszi  Pallasz  Athéne,  és  fölfegyverzi  Circe varázslata  ellen.  Mikor  Circe  kéjes   álomba  ringatja a  szerelmes  hőst,    Pallasz  Athéne  fölriasztja,    eléje idézi  Penelope  képét,  mire  Ulisszes  kiragadja  magát Circe  karjaiból,  és  társaival  együtt  menekül  a  veszedelmes  tündér-szigetről.  Ebben  a  képben  az  eposz  romantikája  fölébe  kerekedik  a  szatírának,  s  az  érzékiség  poézise  föltétlen  hatalmába  ejtette  a  muzsikát  is. Csudálatos  gazdagsággal    bugyog  itt  Buttykay Ákos forró, érzéki   melódiája. Csak  még   Goldmark  tudta volna  ezt  így  megcsinálni.  Érdekes  a  két  magyar  talentum  stílusának  a  találkozása.    Hátha  ez  a   keletinek  látszó,    izzó,  perzselő  muzsika  voltaképpen   a  magyar  faj  muzsikája?  Senki  sem  lett  még  úrrá  rajta Goldmárkon  és   Buttykayn  kívül.  A  fölvonás   egyik száma  szebb  a  másiknál.  A  vágyakozó  Circe  dala,  a csók-kettős,   az     altató,     a    búcsúdal: Találkozunk vajjon mi még? . . .  Mily  gazdag,  nagy  talentumból fakadt  ez  mind!  Az  egyik  görög  legény  szólója  — A kis madár, így hazaszáll  . . .  — percekig  tartó  tapsvihart  keltett.  Meg  kellett  ismételni.  Az  egész  közönség  a  muzsika  igézete  alatt  állott  s  viharos  éljenzéssel hívta  a  lámpák elé Fedák  Sárival  és Környey  Bélával együtt  a  zeneszerzőt.
       A  harmadik  felvonás  meghozza  a  kibontakozást körülbelül  úgy,  a  hogy  Homéroszból  tudjuk.  Megint túlteng a travesztia hangja. A zeneszerzőnek ez a felvonás  már  kevés  anyagot  ád.
       A  színház  valóságos  csodát  művelt ezzel a  bemutatóval.  Nincs  egyhamar  operett-színház,  mely  ilyesmire  képes  volna.  A  zenekart  és  énekkart,  kivételképp ez   alkalomra: Kacsóh  Pongrác   dr.   tanította  be  és dirigálta.  Csak  ízig-vérig művész  szolgálhatja  a másik művészt  ennyi  szeretettel,  fáradhatatlan  lelkesedéssel. A  partitúra  egy szépsége  sem veszett kárba; a  zenekar ambíciója  és  figyelme  pótolt úgyszólván  mindent:  tömeget, gyakorlatot  és  — hiányzó  hangszert.  Az  Opera csak  tökéletesebben  játszhatta  volna  a  zenét,  jobban nem.  Azonkívül  volt  a  darab  muzsikájának  egy  gyűönyörű  visszhangja  fönn  a  színpadon: Fedák  Sári  alakítása.   Finomságában,   ötleteiben,   színességében,     a vonalak   harmóniájában   egyaránt  tökéletes. A nagy dekoratív hatás, a  legaprólékosabb  részletmunka  csodálatosan   kiegészítik  egymást  a  Fedák Sári   művészetében.  A  ki  pedig  a  stilizált  mozgás  szépségét,  az antik  gesztus   tökéletességét  akarja  látni,  nézze  meg Circe  altató  jelenésének  az  utójátékát,  a  mint  Fedák Sári   körüljárja   a  nyoszolyát, homlokon  csókolja Ulisszeszt,  virágot  tesz  melléje,  búcsúzik  tőle, lábujjhegyen  távozik,  s  visszafordulva  újra  búcsút  int.  Ez  a megelevenedett antik  plasztika. Környei  Béla gyönyörű  énekével  aratott  nagy  és  megérdemelt  tetszést. A  tenorszólót,  melyet  megismételtettek, Thorma  énekelte.  Kedves volt Németh  József,  jók  voltak  a  kisebb szerepekben Hudák   Juliska, Szegedy   Erzsi, Szentgyörgyi  Györgyike, Molnár, Bársony, Horváth, KörmendyKazal  Biri,  a  színház  széphangú  énekesnője, indiszpozíciója  miatt  mind  az  énekszámokat  elő  nem adhatta,  de  értelmesen  és  hatásosan  mondta  el a  recitált  részeket.   A  kiállítás   pazar  és   ragyogó   volt.   A darab  nagy,  megérdemelt  sikert  aratott. (k.  a.)


3299 Edmond Dantes 2017-10-24 14:08:54 [Válasz erre: 3298 zenebaratmonika 2017-10-24 13:54:06]

A Giuditta ősbemutatója 1934. január 20-án volt a bécsi Állami Operaházban,  Jarmila Novotná és Richard Tauber énekelte a főszerepeket, Lehár vezényelt. Magyarországi ősbemutatója a Magyar Királyi Operaházban 1934. április 8-án volt, szintén a szerző vezényelt. Az angol nyelvű wikipédia mint "operatic musikalische Komödie" említi.


3298 zenebaratmonika 2017-10-24 13:54:06 [Válasz erre: 3296 Búbánat 2017-10-24 10:33:01]

Úgy emlékszem, a Guiditta premierje az Operaházban volt, és vígoperának is tekintették. Puccini nyomdokaira tört, de az olasz mester is elismerte Lehár darabjait.

Az is érdekes, hogy Lehár és Kálmán Imre egyforma magasak, pontosabban alacsonyak voltak.

 


3297 Búbánat 2017-10-24 10:36:45

A Magyar Operett Napján Lehár Ferenc halála és Kálmán Imre születésnapja egyaránt október 24-re esik.

A Dankó Rádió „Túl az Óperencián” mai műsorát a szerkesztő-műsorvezető, Nagy Ibolya kifejezetten Kálmán Imre emlékének szentelte, aki ma 135 éve született Siófokon.

Az elhangzott zenék:

I. Tatárjárásnyitány (Km. a  Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara,  vezényel Breitner Tamás  -élő koncertfelvételről)

II. – Gábor Andor: Csárdáskirálynő – az I. finálé 

(Valójában, ez a II. felvonás fináléja; a rádió a három felvonást két részben vette fel, így a felvételen az operett első részének zárójelenetét halljuk.)

„Gyere csak, Bónikám... Én, Edwin Roland…Nászinduló…. Elnézést, ha zavarok…. Melodráma”  

Km. Házy Erzsébet, Korondy György, Palócz László, Rátonyi Róbert, Feleki Kamill, Nádas Tibor, valamint az MRT Énekkara és Szimfonikus Zenekara. Vezényel: Bródy Tamás

Házy Erzsébet és a többi énekes a dialógust is - saját beszédhangjukon - mondják. („Melodráma”)

A teljes operett stúdófelvételét a Rádió Dalszínháza mutatta be először: 1968. június 1., Kossuth Rádió, 19.20 – 22.00
 

III. Kálmán Imre a Cigányprímás operettjéről  beszél, németül, egy archív felvétel részletéről:  Rácz Paliról szól, a híres prímásról, akinek emlékére szobrot is avatott; a zeneszerzőhöz a magyar muzsika mindig közel állott…

IV. – Harsányi Zsolt: Cigányprímás  - az elhangzott részletek több felvételről szólaltak meg:

  • Rácz Pali dala, 2. felv. „Stradivari-dal” (Svéd Sándor, km. a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, vezényel: Török Emil)
    „Mi a jobb és mi a szebb: hegedű vagy asszony…./ Szól a nóta, csend a vége, ám a nőnél fuccs a béke…/ Az ócska Stradivari egy árva szót se szól…”
  • Vidám négyes (Koltay Valéria, Németh Marika, Kishegyi Árpád, Melis György, Km. a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekara, vezényel: Vincze Ottó – 1964.) 
    „Voltam egyszer én is büszke bálkirály, jártam én is száz leány után… Egy király, egy király … Én vagyok ma a bálkirály… áll ma a bál…”
  • Rácz Laci és Juliska kettőse ( Petress Zsuzsa, Kelen Tibor - Magyar Állami Operaház Zenekara -- Breitner tamás  - 1965) „Száll, száll, tovaszáll a nyár”

V. – Harsányi Zsolt: Marica grófnő -  a II. felvonás fináléja

„- Hej, Marica… /Ne szólj, kicsim, ne szólj… /Hej cigány, hej cigány, húzd a nótád, százfelé szakadjon a húr!... / Kis húgom, légy vidám, angyalom, nézz le rám…”

Km. Németh Marika, Simándy  József, a Földényi-kórus, a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus zenekara, vezényel: Sebestyén András

Rádió Dalszínháza bemutatója (keresztmetszet): 1963. február 2. Kossuth adó, 20.30 – 22.00

VI.  A Montmartre-i ibolya

A Művészhimnusz  dallamaival ért véget a Kálmán Imre-emlékműsor a Magyar Operett Napján.

Ismétlés délután hat és hét között a Dankó Rádió elérhetőségein


3296 Búbánat 2017-10-24 10:33:01

Kálmán Imre gratulál Lehár Ferenc Giudittájához

Kálmán Imre gratulál Lehár Ferenc Giudittájához






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.