VISSZASZÁLT A FÉSZEKBE . . . . .

A Fészek nagy étterme ünnepi díszbe öltözött. Kálmán Imrét, aki egy estére visszaszállt a Fészekbe, százötven terítékes banketten ünneplik a színpadi szerzők. Féltizenkettőkor még mindig nem érkezett meg az ünnepelt, mert a bankettet megelőző koncerten nem lehetett könnyen szabadulni az autogramkérő és gratuláló közönségtől. Végre megérkezik Fedák Sárival a karján. A komponista először viseli a magyar érdemkereszt második osztályát a zöld szalagon.

— Méltóságos úr lett belőle — mondja egy bennfentes.
— Ezzel nem jár méltóságos cím, — vitatja egy másik tudós.

Huszka Jenőt kérik fel a kérdés eldöntésére. Huszka sem tudja pontosan. Tény, hogy a méltóságos rangban levők szokták ezt a kitüntetést kapni. A pincérhad máris méltóságos úrnak szólítja Kálmánt

— No de méltóságos úr, ... — énekli jókedvűen egy fiatal színész.
Leintik. Ez a sláger véletlenül nem Kálmántól való.

Elhelyezkedés. Névjegycsere. (Nem lovagiassági afférok, hanem mindenki cserélgeti a névjegyét az asztalon, hogy előkelőbb helyre és kellemesebb szomszédok mellé jusson.)

Relle Gabriellát ünneplik, aki úgyszólván próba nélkül gyönyörűen énekelte a ragyogó Kálmán-melódiákat.

— Mi történt volna, ha nem jól vág be? — kérdi egy zeneszakértő.

Az ismert kártyás válaszol:
— Egyetlen rossz bevágással elronthatta volna az egész paklit!
 
Sarkadi Aladárnak nagy szónoki sikere van. Mindenkinek könnybe lábad a szeme, amikor a Tatárjárásról beszél és így fejezi be mondókáját:
— Kálmán Imre, Wallenstein tartalékos hadnagy alázatosan jelentkezik
és várja, hogy mikor kell újra bevonulni.
 
A nép Fedákot akarja hallani. Fel is áll, hunyorgatva körülnéz, aztán mosolyog, mint aki rossz fát készül tenni a tűzre és így szól:

— Kálmán Imre érdekében nem szívesen beszélek ötvenedik születésnapján. A mester nem tud engem revansolni. Fájdalom, nem engedhetem meg magamnak azt a lukszust, hogy valaha is az életben ötvenéves lehessek. ...

A Cigányprímásról emlékezik meg. Azt mondja:

— Volt férjem, Molnár Ferenc, ...

Éljenzés és taps morajlik végig a termen. Fedák igy folytatja:
— Ő magyarázta meg, hogyan kell ebben a szerepben sikert elérni és neki lett igaza. ...

Vincze Zsiga a karmesterek nevében beszélt. Kálmán Imrét szembeállította a „fütyülő komponistákkal." Nagy csend támadt. Mindenki érdeklődéssel jártatta körül a tekintetét a termen.

— Meg fognak sértődni a fütyülő szerzők — vélte egy jámbor lélek.
— Dehogy is! — nyugtatta meg Rátkai. — Fütyülnek azok a kritikára. ...
 
Faragó Jenő verses rigmusa Kálmán Imrénét élteti. Lelkes taps.

A szép fiatalasszony, aki erre az egy estére jött le Budapestre, maga is kipirult arccal ütögeti össze a tenyerét. Általános derültség és még nagyobb taps. Huszka Jenő megmagyarázza Kálmánnénak:
— Magát éltetik. ...
— Oh! Verzeihung — magyarázkodik őnagysága és most már komoly
arccal fogadja az ovációt.
 
Bemutatják Petschauert Kálmán Imrénének.
— Petschauer, a világbajnok. ...
A népszerű vívó rezignáltan vallja be: — Ex!
És erre az ön-kommandóra fenékig üríti poharát.

Stella Adorján

SZÍNHÁZI ÉLET, 1932. november 13-19- (XXII. Évfolyam, 47. szám)

Képek (A.):

1.kép: Nagy társaság az asztal körül

2.kép: Huszka Jenő szónoklata után koccint Kálmán Imrével

3.kép: Még az ünnepi torta ís zongorát ábrázol. ... Ennivaló hangszer…

4.kép: Kálmán Imre és felesége a banketten

5.kép: FEDÁK: Imruskám, írjál nekem egy jó Fedák-operettet!

            KÁLMÁN: Igyunk rá!
 

Érdekes egybeesés:

Koppstein Károly keze fiának, (Kálmán) Imrének a vállán egykor éppoly szeretettel és védőn nyugodott, ahogyan később Imre keze ölelte át saját kisfia vállait. 

Kálmán Imre családja körében

A SZÍNHÁZ ÉLET RIPORTJA KÁLMÁN IMRÉVEL

KÁLMÁN IMRE 50 ÉVES

Az ötvenéves Kálmán Imrét ünnepelte az elmúlt héten Budapest és az egész világ. Az osztrák kormány magas kitüntetésben részesítette. Bécsben díszelőadást rendeztek tiszteletére és nem volt olyan nagy rádióállomás, amely a jubileum estéjén megfeledkezett volna arról a tiszteletről, amely a világhírű magyar zeneszerzőnek kijár.

Az ötvenéves Kálmán Imréről bajos volna valami újat mondani. Karrierje egy régi példabeszédet illusztrál, azt, hogy nincs olyan rossz dolog az életben, aminek ne volna egy jó oldala.

Eredetileg zongoraművésznek készült a Zeneakadémián. Az volt az álma, hogy valamikor, mint zongoravirtuóz, a hangversenytermek pódiumán fogja megszerezni a világhírt. Egyszer megfájdult a karja, hosszú hónapokig nem tudott zongorázni. Beiratkozott a zeneszerzés-szakra.
Amint látjuk, jól megtanulta a szakmát.

Hogy miért lett bécsi lakos? Ugyanabból az okból, amiért a másik nagy magyar zeneszerző, Lehár Ferenc is kénytelen volt itt hagyni Budapestet. Akkoriban, amikor Kálmán nevét a «Tatárjárás»-sal szárnyára kapta a világhír, a magyar szerzői jogot semmi sem védte a külföldön. Molnár Ferenc „Ördög”-ét például egyszerre két amerikai társulat játszotta évekig, anélkül, hogy az író az erkölcsi dicsőségen kívül más őrömben is részesült volna.

Lehár és Kálmán kénytelenek voltak Bécsbe költözni. És az is az élet furcsaságai közé tartozik, hogy Oscar Straus és Leo Fall mellett éppen ez a két nagy magyar zeneszerző csinálta meg a bécsi operett renaissance-át.
 
A legkabbalásabb zeneszerzők egyike. Amikor Bécsbe költözött, szerény kis lakást vett ki magának egy eldugott mellékutcában, a Paulaner-gassén. Itt tartott ki kabbalából tizenöt éven keresztül, holott akkor már egyre fényesebben ragyogott csillaga. Valóságos aszkéta életet élt és tizenöt éven át önfeláldozóan ápolta nagybeteg feleségét, akit a régi kis lakásból vittek utolsó útjára.  

Új lakását viszont minden elképzelést felülmúló ízléssel és gazdagsággal rendezte be. Amikor néhány évvel ezelőtt Ray Götz, a világhírű amerikai zeneszerző meglátogatta, lelkesülten így kiáltott fel:
— Mindig mondom, hogy minden zeneszerzőnek így kellene laknia!
Ray Götz nyilván nem hallott Kálmán Imre régi lakásáról.

Második feleségét a «Montmartrei ibolya» próbáin ismerte meg. A ragyogó szépségű, orosz származású fiatal leány a kórusban énekelt és táncolt. A legboldogabb családi életet élik, a családi szeretet egyébként is alapvető vonása Kálmán Imre jellemének.
 
Rajong az édesanyjáért, de az anyja is érte. Amikor Pesten a «Tatárjárás» ment, Kálmán-mama egy szanatóriumban feküdt, amely valahol egy kaszárnya mellett volt. Egy este, amikor az ezredkürtös éppen a takarodót fújta, Kálmán-mama átszellemülve így szólt az ápolónőhöz: — Das ist auch von meinen Sohn!

A mama különben egyre fiatalabb lesz. Ilyenkor látja az ember, hogy egy világhírű fiú rajongása mennyire meg tudja szépíteni az édesanya életét.

Most is azért örül legfőképpen a jubileumnak, mert tudja, hogy az édesanyját milyen boldoggá tette az ünneplés.

INCE SÁNDOR,

SZÍNHÁZI ÉLET, 1932. november 6-12. (XXII. Évfolyam, 46. szám)

Melléklet: (A.)

Kálmán Imre fényképe (8. oldalon)

Molnár Ferenc és Kálmán Imre („Húszéves kép, 9. oldalon)

Kálmán Imréné gyermekeivel: Károly Imrével és Vera Erzsébettel (9. oldalon)
 

KÁLMÁN IMRE EMLÉKÉRE:

PROFILBAN TILOS KÁLMÁN IMRÉT LEFOTOGRAFÁLNI
London, 1933. október 19.

A Langham Place-on, a londoni West, a legfinomabb városnegyed kellős közepén emelkedik az angol rádió csodálatos székháza. Idetartunk együttesen: Kálmán Imre, a világhírű magyar zeneszerző, Mr.Lubbock, a jónevű, fiatal angol komponista, a BBC operett-rendezője és én. Megyünk Kálmán Imre londoni rádióestjének főpróbájára. . . .

A magyar komponistát különös reverenciával fogadják az óriási épületben. Emeletek és folyosók végtelen labirintusán keresztül jutunk el végül a próbaterembe. Sötétszürke, vastag posztó takarja a falakat és messze-nyúló fémágon, egészen kicsiny mikrofon hajlik a zongora fölé, amely elé Kálmán Imre ül le most a próba megkezdésekor. . . .

Azzal kezdi, hogy a kottalapokba külön bejegyzéseket ír és megkéri John Hendriket, a tenoristát, hogy vegye figyelembe ezeket a külön jegyzeteket, amelyek operettjeinek rendes kiadásából hiányoznak, de amelyekre ő külön súlyt helyez itt, a londoni előadáson. Azt akarja, hogy minden úgy történjék, ahogyan ő azt elgondolta, hogy a legeredetibben, legigazabban, önmagát nyújthassa az angol BBC-n keresztül — az egész világnak.

John Hendrik odaáll a mikrofon elé a (mikrofon nincsen bekapcsolva), felemeli karját és Kálmán Imre belekezd Marica grófnő című operettjének világhírű dalába, a «Jöjj cigány» dallamába. Lassan, szinte dúdolva énekel a tenorista — a mikrofon kívánja így — majd egyszerre, hirtelen, szállni kezd a hangja (elhajlik a mikrofontól), azután újra suttogva folytatja (most egészen belehajlik a mikrofonba), hogy végül a legzengőbb akkorddal fejezze be!

Kálmán abbahagyja a zongorázást; odahajlik a tenorista kottája fölé, magyarázni kezd neki Különböző jelek kerülnek a papírlapra. A tenorista boldog, hogy kottáján a nagy zeneszerző kézírásával örökíti meg külön zenei megjegyzéseit. Utána újra kezdik a dalt próbálni. A végén Kálmán Imre, legteljesebb tetszésének ad kifejezést, még külön meg is kérdezi a tenoristától, hogy kitől tanult énekelni, annyira tetszett neki az «iskolája.»

Aztán áradozva dicséri az angol tánczenét és az angol rádió magas fokú szervezettségét, majd, amikor meg jelenik a próbateremben a BBC külön házi fotografusa, hogy számomra lefotografálja a muzsikust, Kálmán semmiképpen sem akarja az utasításait meg fogadni. Nem hagyja magát, csak szemben lefotografálni. Profilban tilos!

Amikor vége van a próbának, együtt távozom Mr. Lubbockkal, a Kálmán-estély rendezőjével. (Egyike a legjobb neveknek ma az angol rádióban.) Nem tudja eléggé dicsérni Kálmánt! Ennyire kedves, ennyire közvetlen, ennyire melegszívű nagy muzsikussal még nem találkozott!
És milyen remek, szinte a minuciózusságig tökéletes, alkotó-komponista.

— Ó, bárcsak minden nagy muzsikus, akivel dolgom van, ilyen volna! — fejezi be egy sóhajjal a beszélgetést Lubbock mester, azután visszasiet a próbaterembe, ahol a megadott instrukciók alapján, tovább folytatja a megkezdett munkát. . . .

LÓRÁNT MIHÁLY

SZÍNHÁZI ÉLET, 1933. október 29 – november 4. (XXIII. Évfolyam, 45. szám)

64 évvel ezelőtt (1953. október 30.), ezen a napon hunyt el Kálmán Imre a világhírű magyar zeneszerző, karmester.

Emlékére egy 1932-ben készült riportot közlök.

Szeretném, ha Pesten az Operában játszanák: «Az ördöglovast» — mondja Kálmán Imre

Kezdjük talán vallomással. Kicsit félve ültem be a múlt hét egyik estéjén a bécsi Theater an der Wien-be, hogy végignézzem Kálmán Imre új operettjét, a «Der Teufelsreiter»-t. Amilyen nagyon örültem előre is Kálmán Imre zseniális magyar muzsikájának, amely mint mindig, biztosan most is a magyar zenének szerez a nagyvilágban újabb diadal-koszorút, picit borsódzott a hátam, vajon mennyi tücsköt-bogarat hordtak itt össze kedves osztrák librettista barátaink.

És túl a bűbájos muzsika minden magyaros szépségén, a legkedvesebb meglepetése az estének a librettó volt. Schanzer és Wellisch könyve.

És a színház a darab magyar voltát a festői kiállítással és a szép előadással valósággal kihangsúlyozza. A Brada mester által betanított magyar csoportos táncok, az álomszép magyar ruhák és a pazar színpad monumentális díszletei meséskönyvbe illő keretet adnak Kálmán Imre tündéri muzsikájának.

(Zárójelben: a ruhákat a program szerint Lilian tervezte. Lilian egyenlő Karczag Lilivel. Hubert Marischka feleségével. Karczag Lili édesanyja Kopácsy Juliska volt. A vér nem válik vízzé!)

Kálmán Imre vendégszerető házában, fehér asztal mellett arról beszélgettünk, hogy miképpen képzeli el «Az ördöglovas» pesti előadását?

— „Legjobban szerelném” — kezdett Kálmán Imre az intervjuba,— „ha az Operában kerülhetne színre a darab. Radnay Miklós be is jelentette, hogy feljön Bécsbe megnézni az operettet, de eddig még nem volt szerencsénk hozzá.” ...
(— Annyi dolga van Radnainak a jövő szezon személyzeti ügyeivel otthon — mondom,— hogy előbb biztosan rendet akar a saját házában.)

— „Úgy képzelem” — folytatta Kálmán,— „hogy a Nemzeti Színház néhány kitűnőségével kellene kiegészíteni az Operaház nagyszerű együttesét és akkor nagyon érdekes produkcióval lehetne megajándékozni a pestieket.

A címszerepet Kiss Ferencnek szántam.” ...

(Újra közbevágok: — Remek szerep lenne Ferinek!)

— „Metternichet Odry játszhatná és a királyné szerepére, ... a királyné szerepére, ... kitünő lenne, ...
(Kálmán elgondolkozik, én segítek neki: — Tasnády Ilona!)

— „Ezt a két szerepet, amely teljesen beszélő-szerep, Bécsben is prózai színészek játszották, illetve játsszák. Ami a címszerepet illeti, Kiss Feri remekül énekel.”

Sietek Kálmán Imre érdekes tervét itt átadni a nagy nyilvánosságnak, mert úgy érzem, hogy ez az elgondolás valóban remek produkcióval és egy nagyon nagy sikerrel ajándékozhatná meg a pesti Operaházat. És ezúton is kérem Radnai Miklóst, hogy szakítson időt magának és nézze meg Bécsben az új Kálmán-operettet, mert nagy öröme lesz benne!

Az ebéd végén megvizitelte a nagyok asztalát a ház két kicsinye is. Kálmán Imre Károly úr és Kálmán Lili Erzsébet kisasszony. Az előbbi kétéves. Az utóbbi négyhónapos. Karli már ma zeneszerzői pályára készül, külön gramofonja van, amelyen dadájától személyesen rendeli a slágereket. Például este elaltatni csak úgy lelhet, ha a dada a gramofonnal odaül az ágy mellé és egymásután felteszi Karli kedvenc lemezeit.

— „Tegnap este sokára aludt el a gyerek?” — kérdi Kálmánné a dadát.

A piros-arcú nő mosolyogva válaszol: — „Két Sonnyboy és egy Ronny után.”...
 

BÚS FEKETE LÁSZLÓ

SZÍNHÁZI ÉLET, 1932. május 8-14. (XXII. Évfolyam, 20. szám)

Megjegyzés (A.)

Az ördöglovas. Operett 3. felvonásban. Egy operett, ami eltér a sablontól. Ősbemutató: Bécs, Theater an der Wien, 1932. március 10. A magyarországi bemutató: Budapest, Király Színház, 1934. április 21.

A mű Sándor Móric grófnak, a legendás lovasnak állít emléket dalban és muzsikában. A cselekmény lényege, hogy Sándor gróf szerelmes Metternich unokahúgába, Leontine hercegnőbe. (Németh Amadé: A magyar operett története. 2001.)
 

Lásd 3252. sorszám alatt is...

Köszönöm, hogy Te is beírtad ezt a zenei eseményt,  mivel elég régen volt, amikor közreadtam itt, és ugye, a beírások "dzsungelében" szinte "eltűnt" már ennek  a különleges operett-koncertnek a hírül adása.

Marlis Petersen, Piotr Beczała és Thomas Hampson operettestje a MÜPÁ-ban,

2018. február 15-én:

Zeller: A madarász - nyitány

Lehár: Giuditta - Octavio belépője (Szép itt az élet és oly vidám)

Kálmán: Marica grófnő - Jöjj, cigány

Kálmán: A csárdáskirálynő - Táncolnék

ifj. J. Strauss: A denevér - keresztmetszet

- Nyitány

- Óra-duett - Ez az ízlés, ez a kellem….

- Quadrille

- Csárdás - Hazámnak dalára nyugtom nem lelem

- Tercett - A szívem úgy reszket

Millöcker: A koldusdiák - Ollendorf belépője (Szépen bánjak tán a nőkkel?)

Millöcker: Dubarry grófnő - Ez ő, ez ő, a Dubarry

Millöcker: A szegény Jonatán - nyitány

Lehár: Paganini - Nem szeret így téged más

Lehár: Paganini - Volt nem egy, de száz babám

ifj. Johann Strauss: Bécsi vér - keringő

Stolz: Bécsi dal - Bécs csak éjjel lesz szép

Kálmán: Marica grófnő - Mondd meg, hogy imádom a pesti nőket

Stolz: A kedvenc - Te légy a lelkem császára

Siecynski: Bécs, álmaim városa

Az az egy kivétel: "Pacsirta" -  aminek 1918. február 1-jén Magyarországon (Budapest, Király Színház) volt az ősbemutatója: Martos Ferenc magyar nyelvű szövegkönyvét zenésítette meg Lehár.

Ugyanazon évben, nem sokkal rá, már Bécsben is bemutatták (1918. március 27.) németre fordított librettó nyomán - ennek a változatnak a librettistái voltak: Arthur Maria Willner és Heinz Reichert.

Persze, szintem minden Lehár darabot először Ausztriában mutattak be. Amikor jártam Bad Ishle-be akkor láttam a Lehár villát, sajnos nem jutottam be, mert csoporttal voltam, de a táblát megnéztem, és hát nem említették, hogy magyar zeneszerző.

https://www.youtube.com/watch?v=XlQPOFpaAd4

Ezen a video-n lehet látni Lehárt, amint zongorázik és Tauber énekel.

BUDAPESTI HÍRLAP, 1905.10.20.:

"A bolygó görög.

—  Operett  három  fölvonásban.  Szövegét  írta Pásztor Árpád,  zenéjét Buttykay  Ákos.  Először  adták  a  Király-Színházban   1905.  október  19-dikén.  —

       Egy  szerencsés  véletlen Buttykay  Ákosnak  operettszöveget  játszott  a  kezére.  Buttykay  a  mi   legkiválóbb   fiatal   szimfonikusunk:   erőtől   duzzadó,     fényes  talentum,  poéta    és  virtuóz  egy  személyben.   A ragyogó   készültségű   szimfonikus:   Buttykay   nekifogott  az  operettírásnak.  Nagyon  természetes,  hogy  — nem   írt  operettet.   Valami   egészen   mást.   Meglepőt, különöset.   A   Király   Színház   mai   bemutató-estéjének  nemcsak  darabot,  de    műfajt  is    köszönhetünk. Olyan  műfajt,  melynek   az  eljövetelét  várva-várja   a modern  művészet.   Tudjuk,    hogy    a    régi    operett mennyire  kimerült  a  maga  korlátolt  formáiban,  elcsépelt  ritmusaiban,   bohóságaiban,   naivságában,   kicsinyességében.   Sablonná  süllyedt,  s  az  ifjú  dilettánsok  vígan  mázolták  operettjeiket  a  régi  mesterek  kipróbált    patronjain   keresztül. Nem csoda, hogy így  a  patronok  is  idejének  előtte  elkoptak.  El    kellett  valakinek  következnie, a  ki  új  stílust  alkot  magának, a ki  rehabilitálja  az  operettet. A ki  az  operettben  megírja  a  jövő  zenéjét.  Ezt  megtette  Buttykay  Ákos.
       Erre    nem  volt    elégséges    az,    hogy  Buttykay szimfonikus. IIyesmire a   szimfónia   egymaga   nem kvalifikál.  Képzeljük  csak  el,  micsoda  bájos kis darab   volna   például   Strauss Rikárd egy operettje. Buttykay  Ákost  más  valami   kvalifikálta   arra,  hogy A bolygó görög-ben  renesszánszot  csináljon.  Az,  hogy ő  alapjában    nagy  színpadi  talentum,  s  mint  muzsikus  vérbeli  vígjátékíró.  Muzsikájának  annyi  a  színe, hogy  el  nem  homályosítja  semmilyen  színpadi  fény. Melegsége  nem  fojtott  és  lappangó,   mint  az  abszolút szimfonikusoké,   hanem közvetetlen, lüktető, vérmes.   Erotikája ingerlőén érzéki. Temperamentuma  tüzes    és   elragadó.   Azonkívül  elmés,    humoros,    ironikus,  és  igazán,  fiatalosan  vidám. A bolygó görög  stílusában  a  káprázatos  keleti  színpompa  gyönyörűen  egybeforr  a  francia    gráciával,    a    magyar szilajsággal,  s  a  szerkezet  teknikai  szövedékét  német alaposság   fűzi   szorosra.   Goldmark,   Massenet,   Delibes,  Wagner,  Liszt  szolgáltatták  a  frazeológiát,  mellyel  Buttykay A  bolygó görög-ben  oly  fordulatosan, könnyedén   és   elmésen   beszél,  mint   előtte   igen   kevés  komponista.   Látnivaló,  hogy    Buttkay    a    régi operettel   megszakított   minden   közösséget.     Helyenkint,  egy-két  számban  tesz  koncessziót  a  megszokott operett-stílusnak.   Rosszul   teszi.   Ezek   a   számok   kirínak  a  darabból,   nem  Buttykay  lelkéből  valók,  keésbbé  inspiráltak,  halaványak  és  fölöslegesek.
      Az  ő  muzsikájának   ott,  hol   a   szöveg  jókedvű és  eleven,  nincsen  szüksége  táncritmusokra. A bolygó görög  egész  első  fölvonása  csudálatos  frisseséggel  pereg,  mivel  ennek   a  fölvonásnak   van  szövegbeli  humora,  egységes    tónusa  s   bizonyos  kerek  meséje  is. A  bolygó  görög  Homérosz  kalandos    hőse:  Ulisszes. Az   Odisszéa  bonyodalmas  körutazásából   a  szövegíró Pásztor  Árpád  csak  a  három  főállomást  tartotta  meg, s  az  Odisszéa  hölgyei  közül is  csak  a  legismertebbeket: Nauzikát,  Circét  és  Penelopét. Egy-egy  fölvonást  képvisel  mindegyik.
      Nauzika,  a  mikor  a  függöny  először  felgördül, a  parton  ruhát    tereget,    majd    lapdázik   a   többi leánnyal. Megpillantják   a   hajótörött   Ulisszest,     a lánysereg  sikoltozva  széjjelrebben. A   fölvonás   hűségesen  követi  az  Odisszéa  negyedik  énekét.  Nauzika és Ulisszes  szerelmi  kettősét  megzavarja  Eurialosz,  a  vőlegény.  A  két  férfi  összetűzése  bonyodalmat  szolgáltat a  fölvonás  másik  felére.  Megjön  az  öreg  király,  vele a  nép.  A  király  elrémül,  a  nép  ítél  és  szavaz,  persze a  szerelmesek  pártján  van.   Nauzika, a  királykisasszony,  úgy  vágyik  egy  kis  mezalliánszra,  s  épp  kapóra jött  a  hajótörött  idegen.  De  ekkor  dörög  az  ég,  sötét lesz  a  szín,  s    megszólal   a dea ez machina:  Pallasz Athéne.  Leleplezi  a  ravasz  Ulisszest,  elárulja  Nauzikának  a  szörnyű  valót:  Ulisszesnek  felesége  van.  A nép  zúgolódik,  s  Ulisszes  már-már  a  halál  fia.  A  szolgálatra   kész  Pallasz   Athéne,  megint  fölemelkedik   a süllyesztőből,   és   szabad   utat   biztosít   Ulisszesnek.   A király,  mitevő  legyen  szegény,  hatásos  tablóba  állítja népét.  Így  éneklik  a  finálét,  mely  —  így  mondja  Alkinousz  —  operettben  nem  lehet  más,  csak    utazás. Nauzika  megvigasztalódik:  Ulisszes  is  király,  s  a  feleségének  lenni  nem  volna  mezalliánsz.  A  travesztált görög miliő  romantikával  vegyül   össze.   A  fölvonás ügyes  és  jókedvű  s  ragyogóvá  teszi  a  Buttykay  zenéje. Itt  halmozta  össze  Buttykay  az  ő  vidám  ötleteit.  A lapdakórus,   Nauzika  belépője,   az   együttesekbe  szórt néhány  önálló  szám,  köztük  Nauzika    dala: Ezt az urat szeretem ...., a Lohengrin-paródia s utána Ulisszes  bemutatkozása,  végül  a  zárófuga  megannyi apró  remeke  a  zenei  humornak.  A  közönség  ma  este pompásan  mulatott  a  fölvonáson,  s  a  szerzőket  a  szereplőkkel  vagy ötször  hívta  a  lámpák  elé.
       A  második  kép  Circe  szigete.  A  kábító,  rnámorító  női  bűbáj  országa.  Bakhánsnők,  nimfák,  najádok. Aranysugaras   a   levegő,  terhes   az  illattól.   Szállanak a  sóhajok,  csókra  vágyik  Circe  és  vele  mind  a  leány. Megérkeznek    Ulisszes      társai. Lerészegednek és Circe disznókká   változtatja   őket. Magát    Uiisszest figyelmessé  teszi  Pallasz  Athéne,  és  fölfegyverzi  Circe varázslata  ellen.  Mikor  Circe  kéjes   álomba  ringatja a  szerelmes  hőst,    Pallasz  Athéne  fölriasztja,    eléje idézi  Penelope  képét,  mire  Ulisszes  kiragadja  magát Circe  karjaiból,  és  társaival  együtt  menekül  a  veszedelmes  tündér-szigetről.  Ebben  a  képben  az  eposz  romantikája  fölébe  kerekedik  a  szatírának,  s  az  érzékiség  poézise  föltétlen  hatalmába  ejtette  a  muzsikát  is. Csudálatos  gazdagsággal    bugyog  itt  Buttykay Ákos forró, érzéki   melódiája. Csak  még   Goldmark  tudta volna  ezt  így  megcsinálni.  Érdekes  a  két  magyar  talentum  stílusának  a  találkozása.    Hátha  ez  a   keletinek  látszó,    izzó,  perzselő  muzsika  voltaképpen   a  magyar  faj  muzsikája?  Senki  sem  lett  még  úrrá  rajta Goldmárkon  és   Buttykayn  kívül.  A  fölvonás   egyik száma  szebb  a  másiknál.  A  vágyakozó  Circe  dala,  a csók-kettős,   az     altató,     a    búcsúdal: Találkozunk vajjon mi még? . . .  Mily  gazdag,  nagy  talentumból fakadt  ez  mind!  Az  egyik  görög  legény  szólója  — A kis madár, így hazaszáll  . . .  — percekig  tartó  tapsvihart  keltett.  Meg  kellett  ismételni.  Az  egész  közönség  a  muzsika  igézete  alatt  állott  s  viharos  éljenzéssel hívta  a  lámpák elé Fedák  Sárival  és Környey  Bélával együtt  a  zeneszerzőt.
       A  harmadik  felvonás  meghozza  a  kibontakozást körülbelül  úgy,  a  hogy  Homéroszból  tudjuk.  Megint túlteng a travesztia hangja. A zeneszerzőnek ez a felvonás  már  kevés  anyagot  ád.
       A  színház  valóságos  csodát  művelt ezzel a  bemutatóval.  Nincs  egyhamar  operett-színház,  mely  ilyesmire  képes  volna.  A  zenekart  és  énekkart,  kivételképp ez   alkalomra: Kacsóh  Pongrác   dr.   tanította  be  és dirigálta.  Csak  ízig-vérig művész  szolgálhatja  a másik művészt  ennyi  szeretettel,  fáradhatatlan  lelkesedéssel. A  partitúra  egy szépsége  sem veszett kárba; a  zenekar ambíciója  és  figyelme  pótolt úgyszólván  mindent:  tömeget, gyakorlatot  és  — hiányzó  hangszert.  Az  Opera csak  tökéletesebben  játszhatta  volna  a  zenét,  jobban nem.  Azonkívül  volt  a  darab  muzsikájának  egy  gyűönyörű  visszhangja  fönn  a  színpadon: Fedák  Sári  alakítása.   Finomságában,   ötleteiben,   színességében,     a vonalak   harmóniájában   egyaránt  tökéletes. A nagy dekoratív hatás, a  legaprólékosabb  részletmunka  csodálatosan   kiegészítik  egymást  a  Fedák Sári   művészetében.  A  ki  pedig  a  stilizált  mozgás  szépségét,  az antik  gesztus   tökéletességét  akarja  látni,  nézze  meg Circe  altató  jelenésének  az  utójátékát,  a  mint  Fedák Sári   körüljárja   a  nyoszolyát, homlokon  csókolja Ulisszeszt,  virágot  tesz  melléje,  búcsúzik  tőle, lábujjhegyen  távozik,  s  visszafordulva  újra  búcsút  int.  Ez  a megelevenedett antik  plasztika. Környei  Béla gyönyörű  énekével  aratott  nagy  és  megérdemelt  tetszést. A  tenorszólót,  melyet  megismételtettek, Thorma  énekelte.  Kedves volt Németh  József,  jók  voltak  a  kisebb szerepekben Hudák   Juliska, Szegedy   Erzsi, Szentgyörgyi  Györgyike, Molnár, Bársony, Horváth, Körmendy.  Kazal  Biri,  a  színház  széphangú  énekesnője, indiszpozíciója  miatt  mind  az  énekszámokat  elő  nem adhatta,  de  értelmesen  és  hatásosan  mondta  el a  recitált  részeket.   A  kiállítás   pazar  és   ragyogó   volt.   A darab  nagy,  megérdemelt  sikert  aratott. (k.  a.)”

A Giuditta ősbemutatója 1934. január 20-án volt a bécsi Állami Operaházban,  Jarmila Novotná és Richard Tauber énekelte a főszerepeket, Lehár vezényelt. Magyarországi ősbemutatója a Magyar Királyi Operaházban 1934. április 8-án volt, szintén a szerző vezényelt. Az angol nyelvű wikipédia mint "operatic musikalische Komödie" említi.

Úgy emlékszem, a Guiditta premierje az Operaházban volt, és vígoperának is tekintették. Puccini nyomdokaira tört, de az olasz mester is elismerte Lehár darabjait.

Az is érdekes, hogy Lehár és Kálmán Imre egyforma magasak, pontosabban alacsonyak voltak.

A Magyar Operett Napján – Lehár Ferenc halála és Kálmán Imre születésnapja egyaránt október 24-re esik.

A Dankó Rádió „Túl az Óperencián” mai műsorát a szerkesztő-műsorvezető, Nagy Ibolya kifejezetten Kálmán Imre emlékének szentelte, aki ma 135 éve született Siófokon.

Az elhangzott zenék:

I. Tatárjárás – nyitány (Km. a  Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara,  vezényel Breitner Tamás  -élő koncertfelvételről)

II. – Gábor Andor: Csárdáskirálynő – az I. finálé 

(Valójában, ez a II. felvonás fináléja; a rádió a három felvonást két részben vette fel, így a felvételen az operett első részének zárójelenetét halljuk.)

„Gyere csak, Bónikám... Én, Edwin Roland…Nászinduló…. Elnézést, ha zavarok…. Melodráma”  

Km. Házy Erzsébet, Korondy György, Palócz László, Rátonyi Róbert, Feleki Kamill, Nádas Tibor, valamint az MRT Énekkara és Szimfonikus Zenekara. Vezényel: Bródy Tamás

Házy Erzsébet és a többi énekes a dialógust is - saját beszédhangjukon - mondják. („Melodráma”)

A teljes operett stúdófelvételét a Rádió Dalszínháza mutatta be először: 1968. június 1., Kossuth Rádió, 19.20 – 22.00
 

III. Kálmán Imre a Cigányprímás operettjéről  beszél, németül, egy archív felvétel részletéről:  Rácz Paliról szól, a híres prímásról, akinek emlékére szobrot is avatott; a zeneszerzőhöz a magyar muzsika mindig közel állott…

IV. – Harsányi Zsolt: Cigányprímás  - az elhangzott részletek több felvételről szólaltak meg:

• Rácz Pali dala, 2. felv. „Stradivari-dal” (Svéd Sándor, km. a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, vezényel: Török Emil)
  „Mi a jobb és mi a szebb: hegedű vagy asszony…./ Szól a nóta, csend a vége, ám a nőnél fuccs a béke…/ Az ócska Stradivari egy árva szót se szól…”
• Vidám négyes (Koltay Valéria, Németh Marika, Kishegyi Árpád, Melis György, Km. a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekara, vezényel: Vincze Ottó – 1964.) 
  „Voltam egyszer én is büszke bálkirály, jártam én is száz leány után… Egy király, egy király … Én vagyok ma a bálkirály… áll ma a bál…”
• Rácz Laci és Juliska kettőse ( Petress Zsuzsa, Kelen Tibor - Magyar Állami Operaház Zenekara -- Breitner tamás  - 1965) „Száll, száll, tovaszáll a nyár”

V. – Harsányi Zsolt: Marica grófnő -  a II. felvonás fináléja

„- Hej, Marica… /Ne szólj, kicsim, ne szólj… /Hej cigány, hej cigány, húzd a nótád, százfelé szakadjon a húr!... / Kis húgom, légy vidám, angyalom, nézz le rám…”

Km. Németh Marika, Simándy  József, a Földényi-kórus, a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus zenekara, vezényel: Sebestyén András

Rádió Dalszínháza bemutatója (keresztmetszet): 1963. február 2. Kossuth adó, 20.30 – 22.00

VI.  A Montmartre-i ibolya

A Művészhimnusz  dallamaival ért véget a Kálmán Imre-emlékműsor a Magyar Operett Napján.

Ismétlés délután hat és hét között a Dankó Rádió elérhetőségein

Kálmán Imre gratulál Lehár Ferenc Giudittájához

135 évvel ezelőtt, ezen a napon született Kálmán Imre.

A neve új fejezetet jelent az operett történetében, a művészete, mint a milliomos bankár lányának hozománya a kopott grófi koronát, bearanyozta, új fénnyel árasztotta el ezt a tizenkilencedik század végén hanyatlásnak indult műfajt. Első sikerének: első operettjének idején a bécsi operett vitte a vezérszerepet a színpadokon, a «Weana Walzer» uralkodott és rontotta az ízlést, eltávolította a ma publikumát a régi operett finomságaitól, zeneiségétől. Ekkor jött Kálmán Imre, a fiatal magyar komponista. Egy zeneszerző végre, aki nem a tantiemek kedvéért, hanem „l’art pour l’art” ír operettmuzsikát. A figyelem egyszerre feléje terelődött. Zenéjében új színek, új hangulatok voltak, zenekara a modern hangszerelés minden csínját-bínját ismerő virtuóz akarásait tolmácsolta, tudatos, komoly művészet volt, amit nyújtott. Ettől az időtől fogva a magyar operettnek jutott a vezérszerep és a nagy nemzetközi operett piacon Kálmán Imre nevének van a legjobb csengése.

A komoly munka és a lelkiismeretes tanulás, önművelés útján jutott el Kálmán Imre az operett komponálás terére. A budapesti Zeneakadémián a tudós Koessler János, annyi kiváló magyar muzsikus nevelőjének vezetése alatt végezte a zeneszerzési tanszakot, scherzókat és kamaraműveket írt és szimfóniákról álmodott. Közben több ösztöndíjat nyert és a Zeneakadémia végzésével bemutatták «Saturnalia» című szimfóniai költeményét, melyet később Kun László zenekara is nagy sikerrel előadott. Zeneszerzői pályafutásának jelentős állomása volt az «Endre és Johanna» című szimfóniai költeménye, melyet a Filharmóniai Társaság adott elő, majd később Helsingforsban is játszottak. A komponálás mellett ez időben kitűnő újságírói működést is fejtett ki Kálmán: a «Pesti Napló» -nak és az «Új Idők»-nek volt éveken át finom tollú, nagy népszerűségnek örvendő zenekritikusa.

Első színpadi műve a «Mikes» című szimfonikus dráma volt, melyet a Magyar Színházban játszottak, később Fényes Samunak ugyancsak a Magyar Színházban előadásra került, «Pereszlényi juss» című történeti vígjátékához irt zenét. Kálmánt ekkor már vonzotta a színpad, a zenei kifejezés fokozására, mélyítésére, sokféle lehetőségének kiaknázására vágyott és operatervekkel foglalkozott. Egyelőre azonban csak műdalokat írt és megnyerte a főváros Ferenc József jubileumi ösztöndíját: két éven át fizetendő 2400 koronákat.

A műdaloktól csak egy lépés volt a kabarédalokhoz. A magyar kabaré ekkor tette meg az első tétovázó lépést, a Vígszínházi Faludyak Andrássy úti kabaréjában olyan emberek egyengették az új műfaj útját, mint Molnár Ferenc, Heltai Jenő, Szép Ernő. Ebben a kabaréban énekelték Kálmán Imrének első könnyed, finom melódiáit, melyek a későbbi operett-komponista izmos szárnypróbálgatásai voltak. A «Sárga a babám harisnya-kötője,» «Én vagyok a Fedák Sári szobalánya» és a ma is népszerű, pompás, «Mert a Berta nagy liba» bámulatos karriert futottak meg. Hosszú időkön át a legnépszerűbb számai voltak a kabarénak, majd a Vígszínház színpadán Heltai Jenő vidám darabjában, a «Bernát» -ban énekelték sok-sok előadáson. Jellemző Kálmán Imre gazdag invenciójára és eredeti tehetségére, hogy a darab múlt évi reprízén épp olyan frissességgel hatottak ezek a nótái, mint annak idején.

Most már meg volt az átvezető út és következett — az operett. 1908. február 22-én mutatták be a Vígszínházban a «Tatárjárás-t», Kálmán Imre első operettjét, mely rövid időn belül elvitte az új magyar komponista nevét a világ minden részébe. Játszották és játsszák még ma is Bécsben, Berlinben, Hamburgban, Lipcsében, Münchenben, Kopenhágában, Prágában, Londonban, Amerikában, Párisban, Marseillesben, Génuában, Milánóban, Athénben.

A második Kálmán-operett, melyet a «Tatárjárás» óriási sikere után izgatott figyelemmel vártak két világrészben, «Az obsitos» volt. Mint az elsőét, ennek a szövegét is Bakonyi Károly írta és ugyancsak a Vígszínházban került bemutatóra 1910-ben. Bécsben, két alakban is előadásra került
«Az obsitos» 1912-ben, «Der gute Kamerad» címmel, 1914-ben, pedig mint «Gold gab ich für Eisen.» Ebben a formában különösen nagy sikere volt, több mint százszor játszották és a berlini Komische Operben százötven előadást ért meg.

A következő operett a «Cigányprímás» volt. A «Tatárjárás» méltó párjának bizonyult. Kálmán Imre ekkor már bécsi lakos volt, bécsi írók írták a librettóját is és a bécsi Johann Strauss-Theater mutatta be a darabot elsőnek. Itt, több mint kétszázszor játszották egyfolytában. Budapesten 1913-ban mutatta be a darabot a Király Színház, Fedák Sári, Pálmay Ilka, Nyáray Antal és Rátkai Márton játszották benne a főszerepeket - száznegyvenszer. New Yorkban háromszázszor adták «Sári» címmel, a főszerepben egy amerikai magyar primadonnával, Hajós Mariskával.

Negyedszer: a «Kis király» Bécsben, a Theater an der Wien, Budapesten a Népopera játszotta nagy sikerrel, bár Kálmán Imre nem nagyon volt megelégedve ezzel a sikerrel. Bécsben csak nyolcvanszor játszották (Kálmánnál csak százon felül számit), de ennek megvoltak a maga okai.
Louis Treumann a bécsiek kedvence, összekülönbözött Karczag igazgatóval és a Kis király harmadik előadásán otthagyta a színházat, A szerepváltozás aztán nagyon befolyásolta a darab sikerét. De már Olaszországban, Amerikában és Oroszországban óriási sikerrel játszották a Kis királyt is.

Két évvel ezelőtt ismét a Vígszínháznak jutott Kálmán-operett, a «Zsuzsi kisasszony,» mely akkor a szezon szenzációja volt. Magyarországon kívül csak Amerikában játszották ezt a darabot, ott most futja legjobb formáját: «Miss little Springtime» címmel kerül előadásra - Petráss Sárival a címszerepben.

A sort a «Csárdáskirályné» zárja le. A Király Színházban most volt a százötvenedik, előadása. Berlinben nemrég adták kétszázadszor, Stockholmban százhetvenszer játszották már és Bécsben, áprilisban éri meg az ötszázadik előadását.

Kell-e még többet mondani Kálmán Imréről és a «Csárdáskirályné» sikeréről?

(a cikk írója nem ismert)

SZÍNHÁZI ÉLET, 1917. (15. szám)

 

Zeneműtár és Színháztörténeti Tár

Erre a kérdésedre  az OSZK Zeneműtárában kaphatnánk feleletet illetve kutathatnánk ott.

Hát nem semmi szereposztás, kérdés maradt e róla hanganyag vagy filmanyag, sajnos nem valószínű. Karády Tangolitája az fent van a youtube-n.

Ifj. Latabár Árpád, Karády Katalin, Bársony Rózsi, Dénes Oszkár, Németh Marika és Gozmány György Ábrahám Pál Bál a Savoyban című operettjében. Fővárosi Operettszínház, 1948.

Ismeretlen fényképész felvétele – Színháztörténeti Tár - Országos Széchényi Könyvtár

A Fekete Pétert megnézném, ment is a Madáchban, de mikor el akartam menni rá fáradt voltam, mert aznap jöttem haza külföldről, azt mondták lesz még, de végül levették.... valami rémlik, hogy régen láttam, de lehet az egy másik hasonló darab volt.  Az általad érdektelenek közül a Fame, a Chicago tetszett, egész jó volt a Rudolf és az Elizabet is. A Padlás gyerekekenek való, egyszer talán elviselhető. Az Abigél az csak a történet miatt érdekes, talán 2 dal van benne. A Mozartot nem szerettem. Producereket nem láttam, se a Vámpírok bálját, talán előbbit egyszer megnézném, de már lemaradtam róla, mert levették. A Made in Hungária megnézhető, Hungária dalválogatás. Doktor Herz passz, de annyira nem izgalmas. A Mária Evangéliumát láttam, de aludtam rajta....

A  Csókolj meg Katám pedig engem is érdekelne, ezt nem játszák, de láttam az Ódryn egy Gershwin Cole Porter estet, és az igazán remek volt.

A Csókos asszonyt, most feltette a József Attila színház, ha érdekel, én egyszer láttam, elment, de azért van nála jobb darab is.... picit agyonrágott dalok, de van amit szeretek benne pl. Los Angeles, Debora, Manuela... nem tudom, de ez szerintem a magyar megfelelője Benatzky Fehér ló c. darabjának....

Kapcs.: 3262., 3248. sorszámok

Az Operettszínház honlapjáról 

2017-10-20

Közeleg a Luxemburg grófja bemutatója

Az idei évad első bemutatóját november 4-én tartják a Budapesti Operettszínházban. Parádés szereposztásban ekkor mutatkozik be a fővárosi közönség előtt a Luxemburg grófja, Somogyi Szilárd rendezésében. A meglepetésekkel, cselszövésekkel teli kacagtatóan humoros és persze mélyen emberi, szerelmes történet premierjéhez kapcsolódóan egy különleges jótékonysági árverésre is sor kerül az Ernst Galéria jóvoltából.

Az előadást rendező Somogyi Szilárd olvasatában a Luxemburg grófja 2017-ben elsősorban arról szól, hogy pénzzel megvásárolható-e a szerelem, vagy sem. Mi történik, hogy ha a művészek és a politikusok világának találkozásakor nem csak a pénz és a hatalom dominál, hanem elérkezik a mindent elsöprő érzelem is. "Mi megadjuk erre a választ: az igaz szerelmet sem pénzzel, sem hatalommal nem lehet megvásárolni, csak és kizárólag őszinteséggel." 

"Régi adósságát törleszti a színház, amikor bemutatja a Luxemburg grófját" - mondta Lőrinczy György főigazgató. A Csiky Gergely Színházzal együttműködésben létrejött produkció két évvel a kaposvári bemutatót követően némiképp átalakítva és tovább gondolva, egy kicsit "felturbózva" érkezik a Nagymező utcába. A főigazgató reményei szerint a születendő előadásban az idősebb korosztály tagjai és az operett rajongók megtalálják a megszokott zenei igényességet, látványvilágot, attraktív táncokat, szívet melengető és egyben humoros történetet, miközben megszólítja a fiatal generáció tagjait is a mai történetmesélés, a steampunk elemeket magán viselő design, a klasszikus stílust a street dance-szel ötvöző koreográfia. "Azt gondolom, az előadás igazi családi operett lesz. A műhöz egy kultikus pár, Honthy Hanna és Feleki Kamill emléke kötődik. Akik látták őket, fogják kézen és hozzák el az unokáikat, nagyon fogják élvezni."  

A látványvilág megálmodója, Túri Erzsébet fontosnak tartja, hogy szakítani akartak a hagyományokkal, nem egy hagyományos operett díszletet álmodtak a színpadra, hanem egy olyan mixet, ami visszaadja a századelő bohém párizsi hangulatát. A díszlet az Eiffel tornyot, mint a város legjellegzetesebb építményét állítja középpontba egy mozgatható vázszerkezettel. Emellett a '20-as évek art deco világa jelenik meg a 21. századi fénytechnika eszköztárát is felvonultatva. A jelmeztervező, a kaposvári társulatból érkezett Cselényi Nóra ruhái is az art deco jegyében születtek, persze némi modern beütéssel. A művészvilág tagjai például az úgynevezett steampunk stílusba (ahol a bőrök, a fémek, a különleges frizurák dominálnak) öltöztetve lépnek színre, míg az arisztokraták klasszikus vonalvezetésű ruhákat kapnak. 

Barta Viktória arra törekszik, hogy miközben maximálisan tiszteletben tartja az operett klasszikus vonalát, koreográfiáiban ötvözze azt a mai kor egyik legnépszerűbb táncstílusával, a street dance-szel.  "Nagyon örülök, hogy az ország első zenés színháza nyitott arra, hogy ezt a bátor és valljuk be, kockázatot is magában rejtő elképzelésünket támogassa. Biztos vagyok benne, hogy ezáltal nagy esélyünk van arra, hogy a fiatal generációkat bevonzzunk ebbe a csodálatos színházba."

A Luxemburg grófjába vendégként érkezik Kálloy-Molnár Péter, aki Földes Tamással kettőzve játssza majd Feleki Kamill legendás szerepét, Sir Basilt. Mellette Kálid Artúr mutatkozhat be az Operettszínház nagyszínpadán Lord Lanchasterként. Az előadás többi főszerepében a teátrum sztárjait láthatja majd a közönség. Többek között Dolhai Attilát, György Rózsa Sándort, Fischl Mónikát, Lukács Anitát, Frankó Tündét, Vermes Tímeát, Szendy Szilvit, Simon Pannát, Kerényi Miklós Mátét, Laki Pétert Oláh Tibort, Magócs Ottót, Langer Somát, Vanya Róbertet, Pálfalvi Attilát, Papadimitriu Athinát és Siménfalvy Ágotát.

Dramaturg Lőrinczy Attila, zenei vezető Makláry László, aki mellett Szabó Mónika szintén vezényli a darabot. Az előadás rendezője Somogyi Szilárd.

"Én és a kisöcsém" - inkább zenés játéknak tartom, bár az operett műfajához sorolják a darabot.  A szerzőik számos népszerű, slágerszámot írtak bele, hallgatni jó azokat, de a történetre magára és színpadi látványvilágára sosem voltam igazán kíváncsi... Persze  lehet jó, színvonalas előadásokat kiállítani belőle, ami tetszhet a publikum erre hajló, rajongó rétegének. Én "megrekedtem" a hagyományos nagyoperettek, daljátékok műfajában, zenei világában, és néhány jazz- meg rádióoperettnél. Úgyhogy se ez, se a "Fekete Péter", sem a "Régi nyár" meg a többi, hasonló jellegű zenés darabok nem vonzanak a színházba - talán a "Csókos asszony" még igen...

 A musical – zenés játék vonulatból pedig a My Fair Lady, A muzsika hangja,a Mary Poppins, a Hegedűs a háztetőn, La Mancha lovagja, a West Side Story és a Kabaré tett és tesz rám valamiféle pozitív érzelmű hatást, ahogyan a Hair, Az Operaház fantomja, a Macskák, az Evita, a Jézus Krisztus Szupersztár, A nyomorultak és a Koldusopera, Egy szerelem három éjszakája azok a darabok, melyek zenei világát  befogadom.

De a többi musical, rockmusical vagy legyen az rockopera (az István, a király, a Képzelt riport…, kivételekkel) számomra érdektelenek: Rebecca, Mozart!, Elisabeth, A Padlás, A dzsungel könve,  Made in Hungária, ABBA, Szépség és a szörnyeteg, Doktor Herz, József és a színes…, Abigél, Menyasszonytánc, Chicago, Rudolf, Oliver, Miss Saigon, Mária evangéliuma, Vámpírok bálja, Producerek, Fame (Hírnév),Sztárcsinálók,  Rómeó és Júlia stb.

Viszont szívesen látnám az Operettszínház színpadán Cole Porter: Csókolj meg, Katám!; Kánkán, Lionel Monckton: Country Girl, Ivan Caryll and Lionel Monckton: The Spring Chicken, Ivan Caryll: Girl from Kay, Gustave Kerker:The Belle of New York, Jerome Kern: Show Boat (Show-hajó), Leslie Stuart:The School Girl, Augustus Barratt- Howard Talbot: Kitty Grey, Paul A. Rubens: Miss Hook of Holland; The Little Maids, Haines E. Herbert – Baker Evelyn: The Cath of the Season (Heltai Jenő fordításában: Bálkirálynő) zenés játékait, akár más darabokat is tőlük.

Az opiban inkább a musical előadások fogtak meg, pl. a Lévay Szilveszter Maria Antoinette c. musicalje, aminek a zenéje egész jó, bár csak egy sláger van benne, de a történet, a színpadravitel magávalragatott és a szereplők is nagyot alakítottak (Polyák Lilla, Gubik Petra). Tolcsvay-Müller Isten pénze c. musicalja is remek, mind zenében, mind történetben, mind színpadravitelben. MÉg a Szép nyári nap ami beugrik, ott a zenét alapból szeretem, a történet pedig egyszer meg lehet nézni kategória, olyan szocialista feeling.

Nekem a leggyengébb operett előadás az utóbbi pár évben az Én és a kisöcsém volt, persze volt benne pár ismert dal, mai tetszett, de nagyon félrenyúltak az egésszel, nem csak az volt vele a probléma, hogy transzfesztitabárt ídézett meg a tűsarkús kifestett szoknyás férfikórus, hanem egyáltalán nem volt jó a történet feldolgozása, azon se tudtam nevetni. Nem is tudom, azt a libreettót ki hozta össze....

A Csínom Palkót nem láttam, mert nem az én izlésem ez a fajta zene.

Ezt annyira nem figyeltem a Sybillnél, de az legalább jó előadás volt, bár az elős felvonás jóval erősebb a másodiknál zeneileg, kivétel a főária, az Illúzió a szerelem, mert az a 2. felvonásba került.

Erre, amit írtál, tudnék is konkrét példát. 2014-ben láttam Ábrahám Viktória című operettjét az operettszínházban, most októbert elején pedig a Fedák Sári Színházban, Soroksáron. A Fedák Sári Színház az eredeti librettót adta elő az eredeti dalokkal, természetesen szegényesebb díszletekkel, de egyáltalán nem volt ez baj, viszont az énekesek semmivel sem voltak gyengébbek az opi művészeinél. Az opi különben a Viktória német verzióját dolgozta át magyarra, amit Alfred Grünwald készített, és ebben japánok szerepelnek, míg a Földes Imre féle eredeti szövegkönyvben Koltai kapitány Kínába kerül. A dalok viszont mindkét verzióban ugyanazok, a Mörbichi operettfesztivál ezt játszotta tavaly, és meg tudtam mézni a youtube-n, sajna azóta leszedték.

Mindenesetre a soroksári előadásban elhangzottak azok a dalok is, amiket az opi kihagyott, és más Ábrahám dalokkal pótolt pl. Ittam egy kis pityókát a Hawaii rózsájából.  Ítt elénekelték kínai/japán lány dalát, ami nagyon nagy hangerjedelmet és hangmagasságot igényel, amit az opi szubrettjei nem igen tudtak volna kiénekelni, ez a kis hölgy viszont probléma nélkül megtette.

https://www.youtube.com/watch?v=YkFDGlutl2E

Ez úgy van, ahogy mondod...

És persze a Sybill verstrófái hallatán is olykor bosszankodom (Ari-Nagy Barbara), és miért kellett átdolgozni a szöveget és keretjátékot írni az örökbecsű daljátékunkhoz, a Csínom Palkó c. Farkas Ferenc-Dékány András „klasszikusához”?...

Kíváncsi vagyok, az Operettszínházban ebben az évadban bemutatásra váró Luxemburg grófja és a Kékszakáll c. operettek  dalszövegei milyen mértékű és minőségű  „átkeresztelésnek”  és átdolgozásnak lesznek  kitéve – mi, a közönség, pedig ennek szenvedő részesei…

A "hivatalos" indok ilyenkor, hogy a szövegek kissé idejétmúltak. A nem hivatalos, hogy ezért az átirásért nem kevés suskát lehet felmarkolni! Ami az egyes betétdalok elhagyását illeti, annak idején a bonvivánok, primadonnák, stb tudtak énekelni, mindeféle hangfekvésben és magasságban. Nem egyszer operaénekesek szerződtek át különféle okból (Baksay Árpád, Oszvald Gyula, éppen ők jutottak eszembe), és mikroport nélkül énekeltek. És a mai külföldi operaénekesek közül szép számmal akadnak, akik rendszeresen éneklik az operett-irodalom gyönyszemeit! K.F: Vogt, Kaufmann, René Fleming, Netrebko, stb. Beczala és Hampson pl. jövő februárban operettestet ad a MÜPA-ban. A mi mai operetteseink  - tisztelet a kivételnek - nem tudnak énekelni, és sokuknak a hangja is hagy maga után kivánnivalót! Ami a szerzői jogvédelemre vonatkozó megjegyzést illeti, az sajnos egy idő után elévül, és akkortól - ahogy mondni szokták - szabad a pálya!

Persze, Harmath Imre is!  Meg Földes Imre, Szilágyi László, Emőd Tamás, Blum Tamás vagy  Fáy Jakab Béla:  Millöcker: A szegény Jonatán; Jones: Gésák.

De még folytatni lehetne a sort...

Viszont, akik lecserélték a régi, ismert, megszokott dalszövegeket, azok személyét bármennyire is tisztelem, de "újraalkotásuk" nagyon irritál - gondolok a közelmúltban látott és/vagy a repertoáron lévő darabokra, de a régebbi bemutatókra is: A bajadér verseit jegyző  Müller Péter Sziámira, a Marica grófnő esetében Eörsi Istvánra, későbbi változatában: Kardos G. György - Kállai István;  A víg özvegy verseit újraíró Baranyi Ferencre, a Csárdáskirálynő régi verseit "újragyártó" Kállai Istvánra és Kerényi Miklós Gáborra; A Cirkuszhercegnő - Verebes István; a Cigányszerelem dalszöveg-párosára: Ari-Nagy Babara és Béres Attila; Az Orfeusz az alvilágban - Pozsgai Zsolt; A párizsi élet - Ari-Nagy Babara, A denevér - Zöldi Gergely; Egy éj Velencében - Kállai István - Kerényi Miklós Gábor...

Szerintem ezek a régi bevált nevek azért többet mondanak jóval, mint a mai kísérletezgetők... a maiak közül talán Zöldi Gergely, akit lehet értékelni dalszövegírásban.

És az egyik legjobb versfaragót, Harmath Imrét még kifelejtetted. Antal Imre mesélte egy műsorban, hogy Harmat nagyon furcsa ember volt, senkit se engedett be a dolgozószobájába, hanem befütyülték neki az ismeretlen szerzők a dalokat és kiadta rá a szöveget, nem lehetett hozzá bemenni, ha nem  tetszett, kereshetett mást, de kritizálni nem lehetetett.

Kétségtelen, az Operettszínház elmúlt évtizedéből nem találni olyan operettbemutatót, amelyben a régi, jól ismert szövegekhez ne nyúltak volna hozzá, és toldozták-foltozták, átírták, hozzáírtak, kihagytak, elvettek, olykor úgy elszabták, hogy rá se lehetett ismerni az eredetire.

Bennem egyébként is, a rádiófelvételekről megismert,  "klasszikussá" nemesedett versszövegek élnek tovább, Mérey Adolf, Harsányi Zsolt, Kulinyi Ernő, Szenes Andor, Gábor Andor, Bakonyi Károly, Endrődy Sándor, Erdődy János, Martos Ferenc, Bródy Miksa, Fisher Sándor, Innocent-Vincze Ernő, Kristóf Károly, Szabó Miklós, Baróti Géza, Dalos László, Hámos György, Gáspár Endre,  Romhányi József, Zágon István...

Ez  is egy azon operettek közül, amiket mára teljesen elfelejtettek és annak idején nagy siker volt. Buttkay Ákos neve nem sokat mond nekem, most meghallgattam ezt a 3 dalát, akkoriban biztos szerették ezt a típusú zenét, nekem nagyon régies.

Földes Imre neve viszont annál többet mond, hisz ő írta Ábrahám Viktória és Hawaii rózsája operettetje szövegkönyvét. Napjainkban már csak ezt a két Földes Imre darabot játszák, a Hawaiit külföldön, jelenleg a Theater Baselben Svájcban. Földes népszerű színműíró is volt az I világháború környékén, de napjainkban sehol se játszák egy prózai művét se.

Földes írta még 1935-1938 között Brodszky Miklós Szerelmes királyné c. operettje librettóját és még két Ábrahám operettet, a Júliát és a Fehér hattyút , de más szerzőknek is írt.

Igen a Sybill az jobban tetszett nekem is, de ott is kivágtak dalokat pl. Félrecsapom a kalapom. Nem értem mirét kell megnyírbálni műveket, ez folyamatos az opiban, külföldön nem szokás, az eredetei dalok mennek, esetleg 1-2 ráadással és a dalszövegek is maradnak.

Szerintem a dalszövegeket védi a szerzői jog, szóval nem is lehetne hozzányúlni.

Erre mondtam, hogy Szabó Máté rendezőnek ez A víg özvegy-színrevitel az Operettszínházban kevésbé sikeres színpadi adapatáció volt; amit tőle eddig láttam - operett vonalon ,- leginkább a Sybilljét tartottam "mintaszerűnek"...

De sikert aratott Buttykay „Olívia hercegnő” c. operettje is. Tartalmát - akárcsak a „Csibészkirály” esetében - azért idézem, mert ezek a művek egyhamar aligha fognak szerepelni a Fővárosi Operettszínház műsorán.

SZÍNHÁZI ÉLET – 1923./1. SZÁM:

„OLÍVIA HERCEGNŐ – MEGNYÍLT A FŐVÁROSI SZÍNHÁZ

       […]

       Budapest színházi közönsége egészen szokatlan, felette ritka karácsonyi ajándékot kapott: kettős bemutatót. Egy új színház és egy új magyar operett premiérje zajlott le a karácsonyt megelőző estén és talán sohasem volt olyan találó a rosszul csengő és elkoptatott „zajlik" ige, mint ebben az esetben, amikor a teljes nagy siker viharos zajáról is be kell számolnia a krónikásnak.

       […]

       […] A függöny csak az első taps után lebbent széjjel, hogy föltárja titkát: a házavató, színháznyitó új magyar operettet, a címével már jóval előadása előtt népszerű „Olivia hercegnő"-t […]. Szövegét Földes Imre, sok kitűnő, nagysikerű darab és egy külföldet is diadallal megjárt operett szerzője írta, komponistája pedig „Az ezüst sirály" zeneszerzője, a sokoldalú Buttykay Ákos, aki szimfóniák és „Az ember tragédiája" nagyszabású kísérőzenéjének komponálása mellett nagy sikerrel vonult be már régen a népszerű, gazdag invenciójú operettszerzők sorába is, és Bródy Miksa végtelenül könnyed, elmés verseire új operettjét megint finom, ötletes és gyors elterjedésre született zeneszámokkal aggatta tele.

       Hatalmas színes ernyőjű állólámpákkal tarkított szürke és szép tónusú előcsarnok tárul fel, orgonabúgásos nyitány közben szétlebben a függöny. Ez itt Montesillo Adrienne grófné leánynevelő intézete. De nehogy holmi közönséges internátusra gondoljunk. Két inas beszélgetéséből megtudjuk, hogy a grófné ügyes ötlettel alkalmazkodott a legfrissebb történeti időkhöz és intézetét csakis elűzött, trónjuktól megfosztott uralkodók leányai számára nyitotta meg. Ha akad még valahol király, aki nem vesztette el a trónját és országát, csak ebbe az intézetbe jöhet háztűznézőbe. Néznivalója mindenesetre, akadhat. Lám, már jönnek a fiatal fenségek, csupa viruló, bájos királylány, hófehér intézeti ruhában,
       A sok lány után kedves, játékos ifjú jelenik meg, a fiatal Arisztid gróf (Halmay Tibor), a királyi leánynevelő igazgató-tulajdonosának reményteljes csemetéje, aki ha megharagszik, mindenkit a kardja élére akar hányni — pedig nincs is kardja. Ezt azonban nem szabad zokon venni tőle. A szegény fiú fülig szerelmes Heléna bárónőbe (Vigh Manci), az intézet legelőkelőbb növendékének, Olívia hercegnőnek udvarhölgyébe, aki — mint erről nyomban személyesen meggyőződhetünk — szívből viszonozza az iránta tanúsított érzelmeket. Hogy ez a kölcsönös szerelem pompás ének- és táncszámban jut kifejezésre, azt talán fölösleges megjegyeznünk.
       Mindenki itt van már, megösmerkedünk a kedves, szigorú, de jóságos Montesillo grófnővel is (Kürthy Sári), csak éppen a legfontosabb személy, a címszereplő Olívia
hercegnő nem látható még sehol. […] A lányok, akiknek, úgy látszik, bizalmasa Arisztid, már megsúgták, hogy Olívia és Heléna nem töltötte az intézetben az éjszakát, a hercegnő hálószobájában gyanús bűnjeleket is találnak: egy moziszínlapot és egy bár italjegyzékét, és Heléna bárónő kénytelen végre bevallani, hogy valóban nem volt otthon éjjel Olívia hercegnővel. Moziba mentek, ahol megismerkedtek egy csinos, kedves, karcsú fiatalemberrel és, minthogy lekésték az utolsó villamost, kénytelenek voltak az éjszakát egy bárban tölteni. Természetesen velük volt a csinos, kedves, karcsú fiatalember is, aki nem más, mint Blinting, a híres színész.
       Szörnyűség! csapja össze kezeit a derék Montesillo grófnő. És éppen ma történik ilyesmi, amikor ide készül az intézetbe XV. Don Ramiro, Petrogallia királya, az egyetlen, trónjától még meg nem fosztott európai uralkodó, aki Olívia hercegnő kezét akarja megkérni. Az ám, hát hol is van Olívia hercegnő? Egy remegő lovász, akit kifaggatnak, csak annyit tud, hogy kora reggel nyergeltetett őfensége és kilovagolt sebes iramban a virágzó rétek felé. Montesillo grófnő megijed, pedig nem kell félni, mert íme, megérkezik végre Kosáry Emmy, és egyáltalában nem is tagadja az esetet :

Kalandra akadtam,

Jaj be mulattam

Tegnap este én,

Az éj csodaszép volt,

Csillagos égbolt illata szállt felém.

Nem titkolom én el

Hogy egy legénnyel

Bárban éjjel ittuk a pezsgőt.

S míg csoda gyöngy mese kelt ajakán,

Húzta fülembe a dalt a cigány:

Suhog odakünn a szél,

Kicsi baba szörnyen fél,

Mert a legény, csalfa legény

Gyönyörű mesét mesél.

Kicsi baba jönnöd kell.

Mesebeli hintón el

Csókolva és ölelve

Felviszlek majd a mennybe.

       Fájdalom, nem a kicsi baba jön, hanem a király, XV. Don Ramiro őfelsége, pedig
Olívia hercegnő Blintinget várja, a kedves, fiatal színészt, akinek — úgy látszik — kissé nagyon is mélyen talált a szemébe nézni és aki megígérte, hogy még a kulcslyukon át is eljön hozzá. De nincs idő a sok ábrándozásra. Trombita harsog, dob pereg és nagy kíséretével, huszároktól, alabárdosoktól, virágos kosarakat hordó szép lányoktól kísérve, megérkezik a Király, vagyis Király Ernő, aki pompás, aranysujtásos vörös huszárruhát visel, és valóban XV. Don Ramiro őfelsége, a háztűznézőbe jövő uralkodó. Olívia hercegnő azonban boldogan sikoltja Heléna fülébe: „Látod, eljött, még a kulcslyukon is eljött! "
       Kezdünk zavarba jönni. Kicsoda tehát Király: a király vagy Blinting, a színész. De  
nemcsak mi jövünk zavarba. Olívia hercegnő is. Ő se tudja, vajjon a király vagy a színész áll-e előtte, XV. Ramiro pedig óvatos és szerelmes ifjú, aki világért sem árulná el, hogy álruhás színész-e, vagy valóban király-e. Egyelőre mindenesetre a király szerepét adja és nagy meglepetéssel hallja, hogy egy hozzá hasonló valakivel már előző éjjel megismerkedett Olívia hercegnő, aki azonban kalandjából semmit sem akar elárulni. Hiába faggatja a király:
              Nos, ne féljen.
              Nos meséljen.
              Mi történt kisasszony, az éjen?
Olívia.    Az az én titkom!
A király. Tessék?
Olívia.    Az az én titkom, felség.
       Az operett egyik legszebb száma ez a finom, egészen újszerű kettős. De Földes Imre még csak most kezdi bonyolítani az érdekes, fordulatos mesét. A király, aki már a moziban fülig beleszeretett a szeszélyes kis királykisasszonyba, most szereti meg mélyen és igazán, amikor látja, hogy Olívia hercegnő nem XV. Don Ramirót, hanem Blintinget, a divatos színészt, nem az uralkodót, hanem az embert szerette meg benne. Ámde Olívia  szeszélyes és kiszámíthatatlan lány. Mikor azt hiszi, hogy a király csakugyan király, most már csak azért is kijelenti, hogy ő Blintinget szereti, és ridegen kikosarazza őfelségét, mikor ünnepélyesen megkéri kezét. A megszégyenített, szerelmes király távozik, de csakhamar mint „Blinting" tér vissza, civilben. Olívia most már megelégeli a játékot és kegyetlen bosszúra határozza el magát. A királyra mutatva leleplezi, hogy nem más, mint az álruhában hozzá belopózott színész. Detektívek jönnek és elkísérik az álszínészt, aki most még jobban szereti Olívia hercegnőt.
       A második felvonás színhelye pompás, ragyogó, japán stílusban berendezett bár. Málnai Béla, a díszletek tervezője, ugyancsak kitett magáért és olyan pazar színpadi képeket tervezett az „Olívia hercegnő"-höz, amilyenek alig szerepeltek még nálunk operett színpadon.

       Olívia hercegnő, aki ezúttal nagyszerű estélyi ruhában van, és egy csodálatos, ezüst díszítésű köpenybe burkolózik, természetesen a királyt keresi a bárban. Sejtelme nem csal, mert a király valóban itt mulat, és ő is keresi, várja a párját.
       Mulatozik nagyban Satyr főceremóniamester is, aki gyors egymásutánban ürítgeti a pálinkás poharakat, és nem nagyon zavartatják magukat Heléna és Arisztid sem. A király és Olivia hercegnő között azonban véres komolyságú a harc. Mindegyik a másikat akarná legyőzni, és egyformán szerelmes mindegyik a másikba. A bárba téved véletlenül az igazi Blinting is (Kompóthy Gyula), akit a sors bártulajdonos képében megismertet Olívia hercegnővel. A makacs, nyakas királykisasszony gyorsan kész a tervével: ha a király bitorolhatta a színész szerepét, miért ne bitorolhassa a színész a királyét? Olívia bejelenti, hogy az egész estét Blintinggel fogja tölteni.
       A király pedig most már végig akarja játszani a veszedelmes pártit. Az öreg
Satyr ugyan már teljesen elázott, de annyit még meg tud vele értetni, hogy mindenkivel el kell hitetni, hogy az a frakkos fiatalember, akivel Olívia hercegnő mulat, nem más, mint XV. Don Ramiro, őfelsége, a király. A harminchatodik pohárnál tartó Satyrnak ugyan nehezen megy a fejébe ez a feladat, de azért mégis eleget tesz a parancsnak, sőt annyira belejön a komédiába, hogy végül maga is azt hiszi, hogy a színész a király.
       Kétségbeesett hölgy jelenik meg a bárban, Montesillo grófné, aki Olívia hercegnőt keresi. Olívia atyja egy ellenforradalom által visszanyerte trónját, ismét
aktív uralkodó, és a királyi szülők most jönnek gyermekükért. Olívia hercegnőt tehát el kell vinni, hogy illő módon fogadhassa felséges szüleit, de a hercegnő csak vőlegénye karján akar távozni, a vőlegény pedig nem más, mint Blinting, a színész. Nagy az elképedés, a szerelmes király elkeseredésében már-már inzultálja a szerencsétlen színészt, aki akarata ellenére kerül ebbe a csapdába, de végül belenyugszik a látszólag változhatatlanba és csendesen nézi, amint a büszke
Olívia hercegnő Blinting karán eltávozik a bárból.
       A harmadik felvonás nem kevésbé színes és mozgalmas, mint az előző kettő, de itt már természetesen nincsenek bonyodalmak, Sőt, ellenkezően, itt oldódnak meg az összes félreértések. Mint minden jólnevelt operetthez illik, a szerelmesek végül mégis csak egymásra találnak és bevallják, hogy csak játszottak. Kiderül, hogy
Olívia hercegnő a királyban nem a királyt, hanem az embert szereti, és Don Ramiro őfelségének egészen mindegy, visszakapta-e trónját Olívia hercegnő papája vagy sem. A fő, hogy boldogok lesznek és boldogságukban osztozik a kedves, mulatós Heléna bárónő is, akinek most már nem kell többé elválnia az ő szeleburdi Arisztidjétől.
       Egyébként bízvást állíthatja a krónikás, ezek a párok nem fognak egymástól egyhamar elválni. Huszonötször, ötvenszer, százszor, és ki tudja, hányszor még fogják eljátszani Földes Imre, Buttykay Ákos és Bródy Miksa operettjét, amely a megnyitás napján teljessé tette a fővárosi Színház sikerét.”

Részletek Buttykay Ákos „Ezüstsirály” c. operettjéből:

Németh Marika, Kövecses Béla - Ezüstsirály - Kívánj akármit

Neményi Lili, Szabó Miklós – Ezüstsirály - Hová, hová

Németh Marika, Kövecses Béla - Ezüstsirály - Szép asszony mellett

SZÍNHÁZI ÉLET - 1923/44. SZÁM:

„Apponyi Albert és leánya az Ezüstsirály newyorki premierjén

Az Amerikai Népszava nagy dicsérő kritikája az Ezüstsirály newyorki előadásáról

Buttykay—Földes operettje a Manhattan Opernhouseban

       Ma érkezett hozzánk az Amerikai Népszava tíz nap előtti száma, amelyben hatalmas öthasábos cikk számol be Buttykay Ákos és Földes Imre operettjének az Ezüstsirálynak newyorki előadásáról. Budapesten a Városi Színházban közel százszor játszották azt a gyönyörű operettet, amely most a Manhattan Opernhouse színpadáról hóditotta meg a yenkiket.

       Az Amerikai Népszava közli az angol lapok szokatlanul meleghangú kritikáit, amelyekben úgy a librettóról, mint a zenéről a legnagyobb elismerés hangján emlékeznek meg. Azután a lap kritikusa részletesen beszámol a premierről, külön tárgyalva az előadást, a színészeket, a muzsikát, a librettót.

       Az előadásnak rendkívüli érdekességet kölcsönzött az a körülmény, hogy a két főszerepet Kosáry Emmi és Király Ernő játszották, akik éppen most vendégszereplő körúton vannak az Egyesült államokban. Az Amerikai Népszava beszámolójából közöljük az alább következő részleteket:

       Háromezer ember!

       Vasárnap este új darabban mutatkoztak be az amerikai magyar színpad illusztris vendégei, Kosáry Emmi és Király Ernő. Állapítsuk meg, hogy ez az este még zajosabb és még melegebb volt, mint a múlt vasárnapi. Külsőségek: háromezer ember a Manhattan Opernhouse nézőterén, szakadatlan ünneplés minden felvonás végén, újrázások és ismétlések, nyíltszíni tapsok és tomboló lelkesedés a harmadik felvonásban, amikor Király magyar nótákat énekel. Ilyen meleg és szép estéje kevés volt a magyar színpadnak Amerikában. A második felvonás végén a közönség az Ezüstsirály komponistáját, Buttykay Ákost akarta látni. A mester, kedves, szinte megható szerénységgel köszönte meg a tapsokat. Kosáry Emminek minden számát megismételtették és hogy még a felvonásköz sem múljon el ünneplés nélkül, az első felvonás után, mikor a csillárok kigyúltak a nézőtéren, a közönség megismerte az egyik földszinti páholyban Apponyi Albertet, aki lányával együtt jelent meg az előadáson. Szinte fékezhetetlen erővel robbant ki a taps, a lelkesedés, a nézőtéren mindenki felállt, percekig ünnepelte a nagy államférfit, aki meghatottan hajlongott a páholyában, s köszönte meg a közönség spontán ünneplését. Nagyon szép, nagyon meleg este volt és Kosáry is, Király is, legnagyobb diadalaik közé sorozhatják a vasárnapi előadást. Ebben a rendkívüli sikerben bizonyára nagy szerepet játszott maga a darab, amely magyarosságával, mindenekfölött pedig finom és előkelő muzsikájával közel tudott férkőzni a közönséghez.

       A sok limonádé után.

       Ezután a kritika részletesen ismerteti a darab tartalmát, majd ezt írja:

       — Buttykay muzsikája a magyar zene legszebb alkotásai közé tartozik. Erről a muzsikáról külön kellene írni, még pedig hosszú értekezést. Buttykay a finom művészek ösztönszerű irtózásával menekül minden közhelytől, egy pillanatra sem útszéli és nem ír le egyetlen gassenhauert sem. A Kosáry belépője meglepően újszerű, érdekes, igazi kis zenei csemege; az első felvonás táncduettje tele van zenei humorral és hangszerelési ötlettel. Öröm, lelki felüdülés volt a Buttykay muzsikája, mestermű a sok limonádé után, amiket eddig hallottunk és amelyekkel majd minden showban inzultálják az embert. Ami az előadást illeti

       Kosáry Emminek

valóban nagyszerű diadalmas estje volt. A világszép nagyhercegné szerepe úgy tapad és simul az egyéniséghez, mint egy ragyogó báliruha, amelyet művészkéz szabott erre a pompás alakra. Aláhúzottan öntudatos egyéniségének kitűnően fekszik ez a szerep, amelynek azután az ő ragyogó művészi egyénisége ad erőt, tartalmat. Kosáry Emmi valóban kettős gyönyörűséget adott a közönségnek, zenei élvezetet, amelyet csak ilyen tökéletes énekesnőtől kaphatunk és drámait, amelyet a brilliáns színésznő szerzett nekünk. A Kosáry hangja tömör, erőteljes, van színe, csillogása, csengése, vivőereje és tud meleg lenni és drámái. Az énektudása hihetetlenül kulturális. A játéka olyan, mint a Buttykay muzsikája, ő is kerüli a közhelyeket és az olcsó primadonnai-fogásokat. Uralkodik a színpadon és a közönségen is. A ruhái valóban párisi kreációk, izgatóan szépek. A sikere hangos, zajos, meleg ünneplés volt, amely az első jelenetnél kezdődött és tartott az előadás végéig.

       Király Ernő,

aki nem először van Amerikában, az Ezüstsirályban aratta legnagyobb sikerét. Az az ünneplés, amelyben a közönség részesítette, szívből jött, őszinte volt és legfőképpen megérdemelt. Király Ernő nevét nem lehet elválasztani a magyar operettől, amellyel együtt nőtt és együtt lett világhíressé. Azt a Király Ernőt láttuk vasárnap este, aki jóval több, mint tíz év óta dominálja a magyar operett-színpadot és aki nélkül operettsikert nem is igen leheti elképzelni. Elragadóan kedves volt, megint az a színész, akit szívesen lát az ember a színpadon, aki melegséget és valami jó érzést hoz magával. Elegáns, nagy úr, minden mozdulatában ízléses és kedves. Ezt a kedvességet kell a legjobban aláhúzni, mert a bonvivánnak ez a kvalitása a legfontosabb. Stílus van a Király Ernő játékában. Az az igazi hamisítatlan operettstílus, amelyet nem lehet megtanulni, amelyre születni kell. Király Ernőnek ez az alakítása a háború előtti Budapestre emlékeztetett, a Király Színház régi estéire, amelyekről a kritikusok azt írták: diadalmas esték, a közönség a színházból kijövet az operett, kedves melódiáit dúdolgatta. Nagyon szépen énekelt vasárnap Király, férfias tenorján melegen szálltak a Buttykay széles melódiái; töretlen tisztaságában hallottuk ezt a behízelgő kellemes orgánumot, ezt a férfias tenort, (magyar tenort, ahogy Beöthy László mondta) amelynek sok-sok sikerét köszönhette. A közönség a mulatási jelenetek után Király Ernőt nem akarta lebocsátani a színpadról.

       D. Fellegi Teri

vasárnapesti szereplése bebizonyította, hogy nincs kicsi és nagy szerep, nincs hálás és hálátlan szerep, csak színész van, aki a maga egyéniségének a jelentőségével tölti meg a szerepet, amely csak keret a művészi egyéniség számára. A Fellegi Teri virágárus leánya volt a legdrágább, a legbájosabb virágárus leány, akit valaha láttunk, üde, fiatal, friss, mint a virágai. A közvetlensége meghódította és magával ragadta a közönséget. A siker, amelyben része volt, azt mutatja, hogy mennyire benne van az amerikai magyar közönség szívében ez a fiatal művésznő. Az előadás  többi szereplői közül Vámos Vilmos, R. Tóth József, Heltai Nelly, Hegedűs Henrik, Hegedűs Lajos és Mártonfalvy karmester neveit említi fel a kritika.”

SZÍNHÁZI ÉLET - 1921/15. SZÁM:

„Ezüstsirály – 100

       A Városi Színház Bohnen estéi feledhetetlen élvezetet szereztek azoknak a boldog embereknek, akik jegyhez jutottak. Faludiéknak persze jólesett, hogy a nagyarányú vállalkozás első hírére már özönlött a jegyekért versengők tömege a Tisza Kálmán-téren, de — mi tagadás — volt egy kis aggodalom is. Eláruljuk: féltették az Ezüstsirályt.
       Elvégre akármilyen nagy is a siker, a húsvéti ünnepek után, és az ilyen drága vendégszereplések után, könnyen érheti baj a legkapósabb darabot is. És itt volt a szombati est a Bohnen Mihály három fellépése között.
       Megállapítottuk, hogy azon a kritikus szombaton nem maradt jegy a kasszában, és zsúfolt nézőtéren gyönyörködött a publikum az Ezüstsirály szépségeiben. Ezek a szépségek pedig az idők folyamán elmélyedtek, ragyogóbbak lettek, a népszerűség zománca növeli értéküket. És így jutott el az Ezüstsirály a Városi Színházban rekord számhoz: a századik előadáshoz.
       Olyan ünnep ez, amit igaz örömmel kell regisztrálni. A Faludi-rezsim néhány évének eredménye, hogy íme, lehet a Városi Színházban ilyent is megérni, csak derekasan hozzá kell látni. Jó darabot, jó előadásban, szép kiállításban.
       Az Ezüstsirályra ez a három jelző teljes mértékben ráillik.
       Az előadás nem marad mögötte az operett fénykorának legszebb teljesítményei mögött. Kétségkívül van ebben érdeme, nagy érdeme a két kiváló vendégnek, dehát hiszen ez is csak a színház érdeme, hogy a külföldi konkurrenciával szemben is nekünk tudta biztosítani Kosáry Emmy és Király Ernő fellépéseit.
      Kosáry Emmy, mint nagyhercegnő, valósággal fenséges. Ha Talma oktatta Napoleont a fejedelmi magatartásra, pózra, Kosáry asszonytól bizony akármelyik fejedelmi hölgy eltanulhatná az előkelőséget, amit még valahogyan lehet tanulni, dehát a felséges szépséget már nehezebb. Király Ernő mintája marad minden énekes szerelmes színésznek. Ideális könnyedséggel jár-kel, énekel, táncol, kedves, elegáns, van humora, tud szentimentális lenni. És ki tud magyarosabban mulatni, nótát húzatni ?
       Aztán jön Sziklay József mandarinja; bátran énekelhetné, hogy a »mandarinok mandarinja vagyok", mert aligha lesz valahol színész, aki ebben a szerepben túltesz rajta. A kecses és fürge Tisza Karola pedig a legjobb partner, akit mindig örömest lát a közönség.

       Mály Gerő, az Ezüstsirály új szereplője minden este jobban kívántatja meg, hogy már láthassuk egyszer egész estére terjedő szerepben. Az új harmadik felvonás egyik oszlopa, Sík Rezső mindig megbízható, jó színésznek bizonyul.
       Stephanidesz Károly régen betéve tudja a partitúrát. Talán jobban tudja, mint Buttykay, a komponista, akit a századik alkalmából ugyancsak lelkesen ünnepeltek a librettistával, Földes Imrével együtt. És a kis Ferenczy Frigyes, a gyönyörű kiállítás kigondolója és elrendezője is méltán kap egy extraüdvözlést a jubileum alkalmából.
       Az Ezüstsirály pedig a századik előadás után is szerepel a Városi Színházban; ez a sirály nem volt vészmadár és ezentúl is a színház szerencsemadara lesz.”

A SZÍNHÁZI ÉLET - 1921/12. SZÁMÁBAN MEGJELENT BESZÁMOLÓ FOLYTATÁSA:

Kosáry, Király, Buttykay és Földes
nyilatkoznak az Ezüstsirály új harmadik felvonásáról

       Megkérdeztük az Ezüstsirály két főszereplőjét és a szerzőket: mi a véleményük az új harmadik felvonásról? Itt adjuk a nyilatkozatokat:

Kosáry Emmy:

       Nékem azért kedves az új Ezüstsirály — még kedvesebb, mint a régi volt, — mert az új harmadik felvonásban szív van. Fel is frissíti a játékot az új miljő s az, hogy magyar földön végződik Xénia szerelmi regénye, különösen meghódítja a nézőt. Engem már meghódított... Emlékszem, Földes Imre sehogysem akart harmadik felvonást írni. Még a budapesti első premiér előtt — most már így kell számozgatnom a bemutatókat — azt az ötletet vetette fel, hogy egyáltalában ne is játsszunk harmadik felvonást, hanem a második felvonás végén a zenekar játsszon tovább, elsötétített nézőtér mellett, a finálé befejeztével pedig lépjen ki a rendező és finoman, poentírozottan csak ennyit szóljon :
       — És egymáséi lettek...
       — Az ötlet friss, kedves, szinte amerikaias volt, de nyomban figyelmeztettem Földes Imrét arra, hogy a közönség számára csak a premiér lenne meglepetés, a későbbi előadásokon elvész az ötlet minden finomsága. Valahogy mégis belenyugodott, hogy meg kell írnia a harmadik felvonást. Jó volt, de az új harmadik felvonásban annyi az érzés, annyi a melegség és szerelem, hogy az új harmadik felvonás sikere felér egy új bemutató előadás tapsaival...

Király Ernő:

       — Még a premier napján is úgy volt Bécsben, hogy németül énekelek. Német szó, magyar mulató jelenetben? Nem! Azt hiszem, Rollét, a kitűnő bécsi rendezőt lephette meg legjobban s utána jómagamat, amit ott a premier estéjén cselekedtem. Ahogy a nótám magyaros futamai felcsendültek, lehunytam a szemein, gondoltam egyet - és magyarul énekeltem. A publikum is meglepődött, másodpercnyi csönd támadt a nézőtéren... egyszerre felzúgott a taps — nyertem ! De ebből a nyereségből igen sok jutott a magyar művészetnek s ettől az estétől kezdve mindennap magyar muzsika, magyar szó csengett a Carltheaterben. Ilyen emlékek után hogyne szeretném az új Ezüstsirályt ? Meg kell vallanom, hogy az Ezüstsirály bécsi előadásai után komolyan tartottam attól, hogy pesti bemutatón önkénytelenül németül szólalok meg. A főpróbán kétszer is Johannak tituláltam az öreg Jánost — Mály Gerőt.
       A harmadik felvonásban persze nem fenyegetett már ez a veszedelem, hiszen magyar ennek a felvonásnak minden íze. Művészi pályámnak legszebb emlékei fűződnek az Ezüstsirályhoz, a régihez is, az újhoz is.

Buttykay Ákos:

       — Az ilyesmit könnyebb megcsinálni, mint beszélni róla . . . Szép feladat volt az új harmadik felvonás, mert magyar a levegője, magyar a lelke ... Az ilyen szövegre gyönyörűség muzsikát írni . . . itt a gróf mulató-nótája, hallgassa csak :
„Az én rózsám gőgös, büszke,

Haj, de "rátarti.

Ha elmenek házuk előtt,

Alig pislant ki.

Ha kipislant, nem rám pislant,

Csak az eget nézi . . .

Pedig én még az eget is

Haj, lehoznám néki."

Buttykay leült a zongorához, eljátszotta az édesbús magyar nótát . . Ez volt a felelete.

Földes Imre:

       — Az új Ezüstsirály történetét maholnap jobban ismeri a pesti közönség, mint én magam. A bécsi sikerről azonban szívesen beszélek, mert csak utolsó sorban az én sikerem, mindenekfölött a magyarság, a magyar muzsika a magyar kultúra sikere . . . Pedig eredetileg nem is akartam három felvonást írni. Merő sablon, a harmadik felvonás sem az írónak, sem a főszereplőknek nem adhat kellő teret, a komponista pedig hiába építi fel a legszebb művészi finálét, a zenei finomságok elvesznek. Ennek az ideges kornak a közönsége türelmetlen, elég annak két jó felvonás ... nos, azt gondoltam, de aztán mégis csak megírtam a harmadik felvonást, a régi iskola szerint. Igaz, hogy soha nem tetszett nekem, a bemutató-előadáson kívül egyetlen-egyszer se néztem meg.
       Mikor aztán Bécsbe készültünk az Ezüstsirállyal, szíves örömest írtam új harmadik felvonást s az is természetes, hogy magyar földön játszattam. Arra kellett gondolnom, hogy az Ezüstsirály magyar operett, magyar gróf játszik benne, nem vihetjük tehát külföldre magyar muzsika, magyar zamat nélkül. Buttykay Ákos szép kurucos nótái is magyar levegő után sóhajtoztak, magyar lett tehát az új harmadik felvonás.

(K—y)”

A következő bejegyzéseket is áthozom a „Magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei” topikból:

SZÍNHÁZI ÉLET - 1921/12. SZÁM:

„Az új Ezüstsirály

      Emlékezetes, szép este volt, amikor először hangzott fel a Városi Színházban Buttykay Ákos nyitánya, az Ezüstsirály bevezető zenéje; először mulatott a közönség Földes Imre érdekes és vidám szövegén; és tapsolt az operett főszereplőinek, Kosáry Emmynek, Király Ernőnek és Sziklay Józsefnek. A premier estnek nagyszerűségén is túltett most a második premieré, amikor egy nagy külföldi siker után ismét visszakaptuk az operettet és két vezető szereplőjét, sőt kaptunk egy új harmadik felvonást is, és egy új színészt, akinek jelentős sikert hozott az új Ezüstsirály. Mály Gerő ez az új színész, a régi nagyszerű Mály, akinek minden szavát nyílttéri taps fogadta a reprízen.
       Az Ezüstsirály második premierje tökéletes, színházi szenzáció volt. Arról szóló hírekkel együtt tudták meg az emberek, hogy Kosáry Emmyt már Berlinbe szerződtették ugyancsak Xénia nagyhercegnő szerepének kreálására. És mintha csak attól félne a közönség, hogy lekésik, úgy ostromolja a Városi Színház pénztárát, hogy mielőbb kaphasson jegyet. Akik már látták az első formájában az operettet, természetesen meg akarják ismerni az új harmadik felvonást is, és akik még nem látták, annál inkább akarják pótolni ezt a mulasztást.
       A Faludi-rezsiim legnagyobb operettsikere így került ismét a közönség elé. A szezon egyik legnagyobb sikere lett ismét az Ezüstsirály. Egészen biztos, hogy az Ezüstsirályt évtizedek múltán is éppúgy fogják emlegetni, mint az operett aranykorának egy-egy kimagasló művét. Amint a régibb nemzedék tagjai most fellángolva beszélnek a Nebántsvirág, a Mikádó, a Lili estéiről, a Blaháné, Hegyi  Aranka, Pálmay Ilka, Küry Klára diadalairól, úgy fogják emlegetni Kosáry Emmynek Xéniáját, amely kétségkívül magasan kiemelkedik a szokvány operettalakítások sorjából. Valami különösen nemes, megragadó vonása van ennek a szerepnek. Magában a librettóban is megvan már ennek a kivételességnek a magva, dehát Buttykay Ákos zenéje még fokozza ezt az előkelőséget, amely a legszebb módon érvényesül, anélkül, hogy rovására menne annak a derűs és mulattató elemnek, amely mégis csak éltető ereje egy igazi operettnek- A káprázatos öltözékeket sem lehet megemlítés nélkül hagyni. Kosáry új toillettjei oly káprázatosak, hogy azokról csak elragadtatással lehet beszélni. Bizony sok pénzbe kerül ez a rengeteg toillette, ami nagyon prózai mozzanat, dehát ez is kell a sikerhez, és elvégre Kosáry Emmynek olyan a szerződése, hogy megbírja ezt a költséget.
Király Ernő szerepe erősen megnőtt a harmadik felvonásban. A bécsiek kedvéért beillesztették a híres mulató jelenetét. A bécsieknek is magyarul énekelt, és képzelhető honfitársaink lelkesedése, amikor végre magyar szót, magyar nótát hallhattak a Carl Színházban. De Budapesten is örömest fogadjuk operett keretében is, ha felcsendül egy mélabús, majd meg egy pattogó ritmusú magyar nóta Hiszen a népszínmű elzüllése folytán úgyis oly ritkán jutunk hozzá. Az meg aztán különösen kedves, amikor a kinai mandarin is meg akar tanulni magyarosan mulatni. Itt szépen belekapcsolódik Sziklay József is a harmadik felvonásba. Az operettnek ez a figurája talán legjobban sikerült Földes Imrének. Valami egészséges operettihlet szállta meg, amikor megcsinálta. De az is bizonyos, hogy ugyancsak keresnie kellene széles e világon színészt, aki oly híven és kacagtatóan tudja tolmácsolni a szerző intencióit, mint Sziklay József. Erős segítsége ebben Tisza Karola, a kecses és jóhangú szubrett.
       Mály Gerőről már megemlékeztünk. Bizonyára fogunk még vele találkozni hosszabb lélegzetű szerepben is. Annyi bizonyos, ha valaha, ezúttal szabad élnünk a „kabinetalakítás" kifejezéssel, amikor az ő ábrázolását dicsérjük.
Sík Rezső nagyon jól játszik drámában is, és igazi nagyúri allűrökkel tudja személyesíteni a férjet, akinek át kell engednie a helyét a vetélytársának.
       Ferenczi Frigyes rendezése most is a helyzet magaslatán volt.

(Folyt. köv.)

Vasárnap volt szerencsém megnézni az Operettszínház Víg özvegy c. előadását, hát elég vegyes a kép. A 2. felvonás zeneileg jóval erősebb az elsőnél, az énekesek hangjával elégedett voltam, de Fischl Mónika teljesen érthetetlenül énekelt.Ami nem tetszett, az a librettó, nem ismerem az eredetit, de ez amit láttam nekem nagyon primitívnek hatott és unalmasnak, nevetni se igazán lehetett rajta, max. 2-szer, a többi poén kifejezetten fárasztó volt. Az első felvonás végén a wc-s rész közönséges volt, ha jól láttam Hommonnay önkielégített... az meglepett, hogy angol felirat ment fent, és  német egyáltalán nem volt..

Az opi honlapján ezt írják:

Ari-Nagy Barbara alkalmazta mai színpadra Viktor Léon és Leo Stein szövegét. Egyértelmű, a Béres Attila rendezte új produkció - Daróczi Sándor díszletével, Füzér Anni jelmezeivel és Bodor Johanna koreográfiájával - fiatalságával, frissességével hódít Budapesten.

Na, hát nekem ez fiatalosnak se hatott egyáltalán, inkább gagyi kategória, túl sok volt benne az uncsi fárasztó szöveg, és kevés a zene, amit szerintem alaposan megvágtak.

Ennél gondolom a Wolksoper előadása biztos jobb...

Lehár Ferenc örökbecsű remekét október, november és december folyamán játssza a bécsi Volksoper. Úgy tudom,  náluk – a mi Operettszínházunk repertoárján lévő Víg özvegy-adaptációval ellentétben - az „original” szövegkönyv alapján vitték színpadra a nagyoperettet.

Franz Lehár: Die lustige Witwe – Wien, Volksoper - jelenetképek az előadásból

Szabó Magda 100 - kiállításmegnyitó és jubileumi Abigél előadás az Operettszínházban + videofilm

Operettszínház.hu, 2017-10-06

100 éve született jelenkori irodalmunk egyik legnagyobb hatású írója, Szabó Magda, akinek műveit ma is rajongásig szereti a közönség, akármilyen formában találkozik is vele: könyvben, filmen vagy színpadon. Születésnapján, október 5-én a Budapesti Operettszínház kettős jubileumi ünnepséggel emlékezett a teátrum életében is meghatározó szerepet betöltő szerzőről. Az Abigél című musical 250. előadását tekinthették meg a nézők, köztük mintegy száz Nyíregyházáról érkezett fiatal, emellett a műhöz kapcsolódóan a Petőfi Irodalmi Múzeummal közös tárlat nyílt.

Az alábbi beírásomat "A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei" topikból áthozom ebbe a topikba is, mert részletes ismertetőt ad egy ma már bizonyára nem sokak által ismert operettről:

SZÍNHÁZI ÉLET, 1919. 24. SZÁM:

„A CSIBÉSZKIRÁLY

       Repríz volt múlt héten a Király-Szinházban, de valóságos bemutató számba ment ez a repríz, mert bizony a mai színházi közönségnek csak igen kis hányada emlékszik még azokra az időkre, amikor ugyanezen a színpadon játszották „A csibészkirály"-t. Tizenkét évvel ezelőtt mutatta be ezt az operettet a Király-Szinház és azóta kissé megfeledkeztek a budapestiek a kis Daisyről, a kedves Grolmusról, a mulatságos Gámeczről és a darab sok más vidám figurájáról, melyek most frissen, mintha nem is tartózkodtak volna hosszú éveken át a színházi könyvtár poros csendjében, új életre keltek.
       Az angol miljőben játszó darab szövegét Szél Lajos, egy kiváló magyar mérnök írta, aki a komoly aritmetikai tudományok mellett nagy rutinnal és sok ötletességgel forgatta már tizenkét évvel ezelőtt is a tollat és most dolgozik éppen új darabjai megírásán. Egy új operettlibrettója és egy vígjátéka van készülőben és ha ideje volna hozzá, nagyon szeretne megírni egy középkori verses drámát, mely a valóság köntösébe öltözött mesejáték volna.
       A zene Buttykay Ákos műve. A kiváló komponistát, akit a komoly hangversenyek publikuma épp oly jól ismer, mint a színházakéi, nem kell e helyen és ez alkalommal külön bemutatni. Két nagyszabású szimfóniája, zongoraversenye, az Arany balladájához készült „Ünneprontók" című szimfóniai költeménye és „Az ember tragédiájá”-hoz a Nemzeti Színház számára készült kísérőzenéje mellett tudvalévőleg vannak színpadi művei is, amelyek őszinte sikereket hoztak számára. „A csibészkirály"-on kívül sok nagysikerű előadás emléke fűződik „A bolygó görög" című operettjéhez, mely ugyancsak a Király-Színházban került előadásra és a „Hamupipőke" című operához, melyet az Operaház adott elő. Hogy továbbá Buttykay Ákos operettkomponista azonos az európai hírű zongoraművésszel és a budapesti Zeneakadémia professzorával, talán nem minden olvasója e soroknak tudja, de aligha lesz olyan tagja a színházi közönségnek, aki ne tudná, hogy Kosáry Emma neve előtt a B. betű Buttykay Ákost jelenti, a legszeretetreméltóbb primadonna-férjet.
                                                                     *
„A csibészkirály" a legkevésbbé sem sablónoperett. Minden értékén felül ez egyik legnagyobb érdeme: egyáltalában nem él az operettek unos-untig megszokott rekvizitumaival, egészséges ötlettel olyan szituációkat visz színpadra, amilyenek alig kerülnek oda ebben a műfajban és még a romantikája is olyan beállítású, ami nem hasonlítható a librettók nagy átlagának elkoptatott patronjaihoz. Mert operett, nem maradhatott el a szerelem A csibészkirályból sem. De a szívek és érzelmek története csak halvány fonálként húzódik végig egy kacagtatóan kedves, burleszk betörő-histórián, amely az egész operett magvát alkotja.
       Az egyik szerelmes Daisy, a primadonna, híres starja egy nagy londoni operettszínháznak, aki valamikor nem volt ilyen boldog, mint most, mikor premierre készülhet és nem volt ilyen előkelő primadonna, hanem egy szegény, ostoba kis leány, akit sötét gondolatokra csábított az éjszaka csendje és a víz fekete tükre. Mi tűrés-tagadás, Daisy valamikor öngyilkos akart lenni és végső elkeseredettségében vízbe vetette magát. A mentőangyal azonban ott őrködött a közelben egy derék rendőrfelügyelő képében, aki minden baj nélkül vitte szárazra a kis öngyilkosjelöltet, kit a holdfénynél, vizesen, prüszkölőn meglátni és megszeretni pillanat műve volt. Megmentő és megmentett azután elváltak és nem is tudták meg egymás kilétét. De
Daisy épp ugy nem felejtette el szabadítóját, mint a derék Edward Leyton az ő védencét és keresik egymást, hátha egyszer véletlenül megint összeakadnak.
       Mi már akkor ismerkedünk meg velük, mikor ez a titkos óhaj régen ég a szívük mélyén. De Daisy most már primadonna és semmi oka sincs arra, hogy öngyilkosságot akarjon elkövetni. Éppen premier előtt állnak, a színház javában készül „A Csibészkirály" című operett bemutatójára és Daisy öltözőjébe garmadával hordják a virágot az udvarlók. Ott sürög-forog az igazgató is, a kritikus is, ki és befut az ügyelő és bejön a kórus is, hogy még egyszer utoljára elpróbálja Daisyval a főszámot. A primadonna, szerepéhez híven, csibésznek van öltözve, művészien rongyos fiúruhában, nagy tollas karbonári kalapban, a harmadik felvonásban azonban estélyi ruhában lesz és már ott hevernek öltöző-asztalán a pompás ékszerek, melyeket viselni fog.
       Leyton rendőrfelügyelő, aki szenvedélyesen üldözi a betörőket, elárulja az igazgatónak, hogy betörés készül, el akarják lopni a primadonna ékszereit és kénytelen az öltöző környékén megfelelő számú rendőrt elhelyezni, hogy idejekorán lefülelhessék a jómadarakat Daisynek természetesen nem szólnak, nehogy felizgassa a dolog. Alig libben ki Daisy a színpadra, kiürül az öltöző és pontosan, ahogyan a rendőrfelügyelő megjósolta, megjelenik halk, macskaléptekkel Grolmus,
a híres betörő két társával. Egyenesen Daisy toilette-asztalához tartanak és javában zsákmányolják a kincseket, mikor besurrannak Leyton emberei és lefülelik őket. A szín pár pillanatig ismét üres marad és Daisy fut vissza a színpadról, hogy a tükör előtt kis festéket tegyen arcára. Két rendőr e pillanatban visszatér, megpillantják az operett jelmezébe öltözött „Csibészkirályt" és e szavakkal, hogy:
       — Ni, egy még itt maradt ! — fülön csípik a meglepett primadonnát is és viszik magukkal a többiek mellé a dutyiba.
       A második felvonás két részből áll. Az elsőben a rendőrségi fogház kőfallal körülkerített udvara a színhely. Két rendőr beszélgetéséből megtudjuk, hogy Leyton rendőrfelügyelő állandóan álöltözékben a betörők közé jár, kilesi minden tervüket, titkukat és a munkánál azután rajtuk üt. Ez a magyarázata annak, hogy a betörők állandóan kudarccal dolgoznak. A színházhoz mozgósított rendőrök visszatérnek a zsákmánnyal, magukkal hozzák Grolmust és társait, valamint Daisyt, akit szintén betörőnek tartanak.
       Daisy csak a díszes triumvirátustól tudja meg, hogy miért cipelték őt el az öltözőjéből és mikor értesül arról, hogy betörőnek vélik őt is, boldogan felsikolt :
       — Hiszen ez pompás ! Nagyszerű reklám lesz!
       Vidáman megadja magát sorsának és felcsap a bandába, hiszen ez a legegyszerűbb módja annak, hogy baj nélkül kiszabaduljon a furcsa kalandból. Grolmus segítségével pillanatok alatt megszabadulnak bilincseiktől és a kőfalon át megszöknek.
       A szín változik: a színpad egy tolvajkocsma kedélyes helyiségét tárja elénk. Sorra gyülekeznek a betörők, tolvajok, kik nagy ünnepre készülnek: ma lesz a Csibészkirály választása. Gámecz két húgát hozza magával noviciáknak. Ma kell letenniök a vizsgát, hogy felvehetők-e a céhbe. Csak Grolmus kompániája hiányzik és egy leány szepegve hozza hírül, hogy a társaságot elfogta a zsaru. A nagy búsulás azonban, ami ennek nyoméban támad, nem tart sokáig. Vidám nótázással megérkeznek a szökevények: Grolmus, Daisy és a többiek.
       Ott van a betörők közt a rendőrfelügyelő is két emberével, hogy kilesse az újabb terveket. Leyton meglepetve ismeri fel Daisyben azt, akit állandóan keres és elhatározza, hogy megmenti a bűn fertőjéből. Daisy is felismeri .a rendőrfelügyelőben azt a fiatalembert, aki után vágyódik, mióta a hullámokból megmenekült. Sajnálja, hogy ily mélyre süllyedt és elhatározza, hogy megmenti.
       Először a vizsgát tartják meg. Csengőkkel teleaggatott babát hoznak be, annak a zsebkendőjét kell kilopni úgy, hogy a csengők meg se szólaljanak. Gámecz két húga nagyon ügyetlenül végzi a feladatot, Daisy azonban remekel, nem csak a zsebkendőt lopja ki a bábu zsebéből, hanem elcsórja a csengőket is anélkül, hogy bárki észrevenné. llyent még a legvénebb betörők se láttak. Hát még amikor Daisy
a szélsípokkal telerakott szőnyegen, melyen a surrunó járást tanítják, nemcsak hogy úgy fut végig, hogy egy síp se szólaljon meg, de a sípokon lépdelve egy vidám nótát is elzenél. Grolmus egészen elérzékenyül ennyi tehetség láttán és azt indítványozza, hogy maga helyett Daisyt válasszák meg csibészkirállyá. A választás közfölkiáltással meg is történik és Daisy azonnal szónokolni kezd :
       — Népemhez!
       Grolmus azonban leinti. Előbb a koronázásnak kell megtörténnie. Behozzák a palástot, jogart és koronát, felültetik az új csibészkirályt a trónra, azután ünnepélyes menetben Vonulnak el az új király előtt az alattvalók, az egész tolvaj és betörőtársaság. Az ünnep azonban nem volna teljes, ha meg nem koronáznák egy nagyszabású — betöréssel. Grolmus azt indítványozza,, hogy miután a primadonna öltözőjében pórul jártak, köszörüljék ki a csorbát azzal, hogy betörnek a primadonna lakááéra. Az új „Csibészkirály" lesz a vezérük.
       Daisy felújong. Hiszen így a legkényelmesebben fog hazajutni! Kiválaszt magának néhány embert, köztük Grolmust, akit nagyon megszeretett és Leytont, akit minden áron meg akar menteni.
       A harmadik felvonásban a társaság bravúrosan végrehajtja a betörést. A díszes szalonban azonban legnagyobb megrökönyödésre Daisy leleplezi magát. Leyton boldogan újong föl és ő is levetve inkognitóját szerelmesen veszi birtokba a legnagyobbszerűbb zsákmányt: Daisyt magát.

                                                                   *

       Ezt a kedves, mulatságos cselekményt csengő-bongó rímekben és ötletes prózában írta meg Szél Lajos, Buttykay Ákos pedig olyan muzsikát komponált hozzá, ami — ne értsék félre ezt — szinte túl jó operettnek. Nemcsak dalok, táncok, indulók pompás sokasága van Buttykay partitúrájában, a zenekari ötletek végtelen változatossága pajzánkodik állandóan az orkeszterben, szinte nem is győzi figyelni az ember azt a sok kedves részletet, amely ellenállhatatlanná teszi ezt a finom, tartalmas és mesterien instrumentált muzsikát.
       A Király-Színház pazar szereposztásban hozza ismét színre „A Csibészkirály"-t. A főszerepet, Daisyt, Fedák Sári játssza, aki nagy sikerrel alakította ezt a pompás nadrágszerepet már az operett bemutatóján, most pedig sok komoly drámai szerepe után vidáman, egészséges pajkos humorával tér vissza kis kirándulásra, benne az operett birodalmába, ahol — hiába távozott — sokkal inkább otthon van ma is, mint sokan mások. Nem lehet részletezni Fedák Sári Daisyjét, ezt a sokaknak új alakítását. Fedák ismét Zsazsa, egyéniségének minden bájával, eredetiségével, varázsával.
       A partnere Grolmus szerepében Rátkai Márton, aki pompás figurát csinál a vén betörőből. A bemutatón, tizenkét évvel ezelőtt Sziklay Kornél játszotta ezt a szerepet, most Rátkai kacagtatja meg mókáival, fürgeségével közönségét. Az érzelmes rendőrfelügyelőt Király Ernő alakítja, kinek kellemes orgánuma megkapóan érvényesül a szép, finom Buttykay dalokban. Ihász Aladár, akit őszinte elismerés illet meg a kitűnő rendezésért is, a szerencsétlen színházi igazgatót játssza, akitől a premiér közepén hurcolják el ostoba félreértésből a rendőrök a primadonnát. Latabár Árpád és Nádor Jenő két betörő alakjában jeleskednek, Mányoki Gizi mint takaros
Kitty szobaleány arat sok tapsot és nagyon kedves jelenség a fiatal Bellák Annus is. Szirmai Imre a kritikus, Raskó a tűzoltó szerepében egészítik ki a kitűnő együttest, mely előreláthatóan sok-sok estén át fogja sikerre vinni A Csibészkirályt-t.”

Mától nyolc hét nyolc szombatján kerül ismét adásba a televízióban először 2001-ben sugárzott, az operett históriáját nem túl komoly formában  feldolgozó magyar zenés filmsorozat:

Operett.hu: Hétköznapi operett - A Kis Orpheustól a "nagy" Orpheusig – VIII/1. rész

Október 14.:  18:15-től az M3 műsorán!

„1792-ben egy operett társulat próbál, a forradalmi járőr letartóztatja őket. Így indul a történet, amelyben évődő riportok, archív bejátszások, Rátonyi- interjú váltják egymást. Végül a színészek 100 évvel később előadnak egy zenés jelenetet Offenbach : Orfeusz az alvilágban c. operettjéből.”

Műsorvezető:

• Rózsa György
• Szerednyey Béla

Időtartam: 55 perc

Epizód:  8/1. rész

Felelős szerkesztő: Vitézy Zsófia
Forgatókönyvíró: Horváth Péter
Rendezte: Horváth Péter

A 25 éve meghalt Rátonyi Róbert emlékére és felesége 90. születési évfordulójához

A Dankó Rádió Túl az Óperencián c. operett műsorában a szerkesztő-műsorvezető, Nagy Ibolya, személyes emlékeit osztotta meg Rátonyi Róbertről, az Operettszínház egykori legendás táncos-komikusáról, aki később a Thália Színház tagjaként is beírta magát a színművészet nagy magyar alakjai közé, és akinek két kötetes Operett könyve máig fontos forrásműve a magyar operettirodalomnak.

Rátonyi Róbert 69 évesen, október 8-án, 25 éve hagyott itt bennünket.   

Rátonyi Róbert felesége idén július 13-án ünnepelte a 90. születésnapját, amely ünnepéhez innen is, utólag, gratulálok neki és kívánok minden szépet, jó egészséget, szeretettel.

Tévesen írtam, hogy megvolt a darab premierje.

Felturbózott Luxemburg grófja előadás készül az Operettszínházban

"Lehár Ferenc az operett irodalom egyik legmulatságosabb műveként számon tartott darabja november 4-én debütál a Budapesti Operettszínházban."

/Forrás: Fidelio.hu/

A bababatündér plakátja