3160 Haandel 2017-06-04 16:13:59
Apropos Operette [url]http://oe1.orf.at/programm/20170605;Operetten-Schauplatz Polen:[/url] 05.06.2017 | 15:05 | Ö1 Ausschnitte aus "Der Bettelstudent" von Karl Millöcker, "Polenblut" von Oskar Nedbal und "Polnische Hochzeit" von Joseph Beer.
Apropos Operette [url]http://oe1.orf.at/programm/20170605;Operetten-Schauplatz Polen:[/url] 05.06.2017 | 15:05 | Ö1 Ausschnitte aus "Der Bettelstudent" von Karl Millöcker, "Polenblut" von Oskar Nedbal und "Polnische Hochzeit" von Joseph Beer.
3159 zenebaratmonika 2017-06-03 22:17:09 [Válasz erre: 3157 Búbánat 2017-06-03 21:24:30]
Én úgy látom, hogy Ábrahám Pál zenéje merőben különbözik magyar kortársaitól, egyedi hangvétele érezhető a többi operettjén is, de szerintem a Hawaii rózsája mellett a Savoy a legjobban sikerült operettje. Ezek nem a magyaros, hanem a berlini korabeli zenei stílust követték, viszont a Viktória, 3:1 a szerelem javára, Az utolsó Verebélylány inkább a magyar közönségnek készült, bár mindegyiket bemutatták külföldön is.
Én úgy látom, hogy Ábrahám Pál zenéje merőben különbözik magyar kortársaitól, egyedi hangvétele érezhető a többi operettjén is, de szerintem a Hawaii rózsája mellett a Savoy a legjobban sikerült operettje. Ezek nem a magyaros, hanem a berlini korabeli zenei stílust követték, viszont a Viktória, 3:1 a szerelem javára, Az utolsó Verebélylány inkább a magyar közönségnek készült, bár mindegyiket bemutatták külföldön is.
3158 Búbánat 2017-06-03 21:33:19
A Dankó Rádió Túl az Óperencián című operettműsorának mai adásnapján Kacsóh Pongrác- Bakonyi Károly-Endrődi József „Rákóczi” daljátékának 1964-es, teljes rádiófelvételéről szólalt meg három részlet – Udvardy Tiborral a címszerepben. Ezen a stúdiófelvételen további kiváló operaénekeseink egész sora működött közre: Andor Éva, Barlay Zsuzsa, Neményi Lili, Sándor Judit, Bende Zsolt, Palcsó Sándor, Palócz László, valamint a Magyar Rádió és Televízió Énekkara és Szimfonikus Zenekara, Kerekes János vezényletével. A bejátszott részletek zenéit prózában elhangzó dialógusok vezetik fel, melyeket szintén az említett operaénekesek hangján halljuk. A közzétett szereposztásban a kisebb szerepek tolmácsolói: mások mellett Agárdy Gábor, Ambrus András, Horváth Jenő, Kálmán György és Ujlaky László színművészek – csak a dialógusokban volt szerepük az operaénekesek mellett. - Jelenet és „Rákóczi megtérése” , I. felv. – ária: ”Fülembe csendül egy nóta még, ott szunnyadott már a szívembe rég…/Hazámba vágyom, Duna-Tisza partja vár. Szebb ott az álom, szebben dalol a madár.”(Udvardy Tibor, km. Palcsó Sándor, Ujlaky László) - Jelenet és Katica dala: „Elment az én rózsám a messzi csatába….” (Andor Éva, km. Agárdy Gábor, Ambrus András) (No.9.) - Jelenet, Rákóczi dala, együttes és kórus, III. felv. (Udvardy Tibor, továbbá Andor Éva, Barlay Zsuzsa, Bende Zsolt, Palcsó Sándor, ill. Agárdy Gábor, Horváth Jenő, Kálmán György, Ujlaky László és az MRT Énekkara) „…Pro libertate!... Lipót császár nem királyunk! Eb ura fakó!” (No. 14.) Meghallgatván újra ezeket a gyönyörű Kacsóh-dallamokat, előkerestem a korabeli, bemutató-előadásról megjelent kritikát, ami a Pesti Naplóban jelent meg, az 1906. november 21-i számban. Érdemesnek tartom ezt a bírálatot megismertetni a mai olvasóval, ezért teljes terjedelmében idemásolom ennek a szövegét: SZÍNHÁZ ÉS MŰVÉSZET RÁKÓCZI - A Királyszínház újdonsága – „Egy óriási színpadi siker nimbuszának a terhével léptek ma este ismét a budapesti közönség elé Bakonyi Károly és Kacsoh Pongrác, a háromszáz és egynéhány előadást ért János vitéz szerzői. A siker kötelez. Az olyan kolosszális siker pedig, mint amilyet e két szerző első közös színpadi művével aratott: a közönség felcsigázott várakozására és szigorúságára ad jogosultságot. Akik olyan színpadi sikert arattak, mint a János vitéz szerzői: e sikerre való eleven emlékezés kapcsán jóindulatú elnézésre, jóakaratú vállveregetésre, a magyar szerzők munkájával szemben támasztott igények szokásba vett, szinte törvényszerű lefokozására nem számíthatnak. A siker kötelez és a Királyszínház mai bemutatójának közönsége, velünk együtt, a legnagyobb bizalommal, de egyúttal a legfelfokozottabb ellenőrző, bíráló, sőt akadékoskodó kedvvel nézett a Rákóczi elé. Éppen ezért szenzációs meglepetés volt, hogy a „Rákóczi“ a ma esti premieren nagy és megérdemelt sikert aratott. A János vitéz szerzői külsőségekben zajos, különösen pedig belső tartalmában értékes sikert arattak. Sikerük egyúttal örvendetes fejlődésüket is dicséri: mind a szöveg írója, mind a zene szerzője nem állott meg azon az úton, melyen együtt megindultak, hanem nagy lépéssel haladtak előre. Zenés dráma a Rákóczi, vagy ha jobban tetszik: dráma zenével. Olyan új forma, amelyben a szöveg és a zene egymásért vannak, egymás mellett, együtt szerves, szétbonthatatlan művészi közösségben. A szöveg nem szolgai alárendelése a zenének és a zene nem élénkítője, úgynevezett cicomája a szövegnek. A szöveg és a zene együtt viszi előre a cselekményt, anélkül, hogy egymás rovására dominálnának. Együvé tartoznak, elválaszthatatlanok és ezért a szövegíró és a komponista munkájának hatása egy oszthatatlan sikerben nyilvánul. Az egész Rákóczit és az egész kuruc-korszak tragikumát sikerült adnia Bakonyinak a Rákóczi négy felvonásában. Rákóczi és a kuruc-korszak lelke sugárzik a munkából és ezért egységes a dráma hatása. Részletei, felépítése, epizódjai a fegyelmezett ízlésű színpadi íróra vallanak. Ízlését és mértéktartását mi sem jellemzi ékesebben, mint az, hogy mindvégig el tudta kerülni - a dráma hőse és cselekménye dacára - az üres, lélektelen hazafias puffogtatásokat. Pedig, ami természetes, elejétől végig a hazáról, a szabadságról folyik a szó. De a dráma mozgató erői nem hangos és hazug színpadi kuruckodások, hanem mélységes, érthető és mindenkihez közelálló személyi momentumok. Tagadhatatlan, hogy a mai premier-est közönsége érdeklődésének nagyobb intenzivitásával a Kacsoh Pongrác új munkája felé fordult. Kacsohnak a János vitéz muzsikája olyan népszerűséget szerzett, hogy most már ha nem is rendkívülit, de mindenesetre olyat vártak tőle, mint amilyen a „János vitéz“ zenéje volt. Nos, Kacsoh új művével két meglepetést szerzett nekünk. Az egyik az, hogy a Rákóczi muzsikája teljesen más, mint a János vitézé, a másik, hogy sokkal különb annál. A Rákóczi muzsikája művészibb, öntudatosabb, előkelőbb stílusú és maradandóbb becsű, mint a János vitéz muzsikája. Hogy az újdonságban sikerült jellemezni az igazi Rákóczit és az egész kuruckorszakot, ahhoz a Kacsoh muzsikája legalább olyan mértékben járult hozzá, mint a Bakonyi szövege. A Rákóczi muzsikájában benne sír az ezredéves nagy magyar fájdalom és benne nyugtalankodik a soha ki nem irtható magyar reménykedés... A dalokon elömlik ugyanaz a bensőséges, őszinte lírizálás, amely a János vitéz dalainak adott utolérhetetlen hangulatosságot. Hogy dallamkincsben gazdagodott és hogy ötleteiben és humorában is találékonyabb, előkelőbb lett: azt az első felvonás elmés és hatásos kezdő együttese bizonyítja. Csodálatosan haladt Kacsoh Pongrác első műve óta a hangszerelés művészetében is: zenekara csupa szín, jellemző erő és fordulatosság. A színház minden erejével a két kiváló szerző mellé szegődött, hogy sikerét szolgálja és emelje. Gyönyörű kiállítással, pazar kosztümökkel, hangulatos díszletekkel. A rendezésért és a zenei rész nem kevesebb munkával járó vezetéséért Mérei Adolf rendezőt és Vincze Zsigmond karmestert elismerés illeti. Az előadás női főszerepében egy terjedelmére nem nagy, de határozott talentum után áhítozó szerepben Küry Klára lépett fel, akit a közönség percekig zúgó tüntető tapssal üdvözölt, amikor az első felvonásban a magyar színpadtól való hosszai távollét után eléje lépett. Az ünneplés végigkísérte a művésznő nemes, részleteiben épp úgy mint egészében az igazi tehetség öntudatosságával kidolgozott és megformált alakítását. Kitűnő drámai színésznőnek bizonyult ma este Küry Klára: artisztikus és poétikus meghalási jelenete után a legnagyobb lelkesedéssel nagyon sokszor tapsolták a függöny elé a harmadik felvonás befejeztével. Környey Béla kitűnően személyesítette Rákóczi Ferencet: stílszerű és átgondolt volt az alakítása, különösen az első felvonás nagy jelenetében, amikor Rákóczinak, a császári udvaroncnak lelke átváltozik magyarrá. Ének dolgában pedig a Királyszínház hangóriása ma aratta legnagyobb diadalát. A legőszintébb dicséretet érdemlik Papp Mihály, Csiszér és Sziklai Kornél, aki egyedül képviselte a vidámságot, de felért tízzel, Harmat Ilona, Szentgyörgyi Lenke, Vágó, Horváth, Molnár és Rátkai: valamennyi erősségei az előadásnak. A legnagyobb hatása ma az első felvonásnak volt, mely feltétlenül a legsikerültebb. E felvonás után a szereplők, a két szerzővel tizenötször jelentek meg a közönség előtt. A második felvonás után a szerzőket ötször hívták ki a harmadik után tizenkétszer jelenhettek meg Küry Klárával, aki tengernyi virágot és babért is kapott.” /E. N./
A Dankó Rádió Túl az Óperencián című operettműsorának mai adásnapján Kacsóh Pongrác- Bakonyi Károly-Endrődi József „Rákóczi” daljátékának 1964-es, teljes rádiófelvételéről szólalt meg három részlet – Udvardy Tiborral a címszerepben. Ezen a stúdiófelvételen további kiváló operaénekeseink egész sora működött közre: Andor Éva, Barlay Zsuzsa, Neményi Lili, Sándor Judit, Bende Zsolt, Palcsó Sándor, Palócz László, valamint a Magyar Rádió és Televízió Énekkara és Szimfonikus Zenekara, Kerekes János vezényletével. A bejátszott részletek zenéit prózában elhangzó dialógusok vezetik fel, melyeket szintén az említett operaénekesek hangján halljuk. A közzétett szereposztásban a kisebb szerepek tolmácsolói: mások mellett Agárdy Gábor, Ambrus András, Horváth Jenő, Kálmán György és Ujlaky László színművészek – csak a dialógusokban volt szerepük az operaénekesek mellett. - Jelenet és „Rákóczi megtérése” , I. felv. – ária: ”Fülembe csendül egy nóta még, ott szunnyadott már a szívembe rég…/Hazámba vágyom, Duna-Tisza partja vár. Szebb ott az álom, szebben dalol a madár.”(Udvardy Tibor, km. Palcsó Sándor, Ujlaky László) - Jelenet és Katica dala: „Elment az én rózsám a messzi csatába….” (Andor Éva, km. Agárdy Gábor, Ambrus András) (No.9.) - Jelenet, Rákóczi dala, együttes és kórus, III. felv. (Udvardy Tibor, továbbá Andor Éva, Barlay Zsuzsa, Bende Zsolt, Palcsó Sándor, ill. Agárdy Gábor, Horváth Jenő, Kálmán György, Ujlaky László és az MRT Énekkara) „…Pro libertate!... Lipót császár nem királyunk! Eb ura fakó!” (No. 14.) Meghallgatván újra ezeket a gyönyörű Kacsóh-dallamokat, előkerestem a korabeli, bemutató-előadásról megjelent kritikát, ami a Pesti Naplóban jelent meg, az 1906. november 21-i számban. Érdemesnek tartom ezt a bírálatot megismertetni a mai olvasóval, ezért teljes terjedelmében idemásolom ennek a szövegét: SZÍNHÁZ ÉS MŰVÉSZET RÁKÓCZI - A Királyszínház újdonsága – „Egy óriási színpadi siker nimbuszának a terhével léptek ma este ismét a budapesti közönség elé Bakonyi Károly és Kacsoh Pongrác, a háromszáz és egynéhány előadást ért János vitéz szerzői. A siker kötelez. Az olyan kolosszális siker pedig, mint amilyet e két szerző első közös színpadi művével aratott: a közönség felcsigázott várakozására és szigorúságára ad jogosultságot. Akik olyan színpadi sikert arattak, mint a János vitéz szerzői: e sikerre való eleven emlékezés kapcsán jóindulatú elnézésre, jóakaratú vállveregetésre, a magyar szerzők munkájával szemben támasztott igények szokásba vett, szinte törvényszerű lefokozására nem számíthatnak. A siker kötelez és a Királyszínház mai bemutatójának közönsége, velünk együtt, a legnagyobb bizalommal, de egyúttal a legfelfokozottabb ellenőrző, bíráló, sőt akadékoskodó kedvvel nézett a Rákóczi elé. Éppen ezért szenzációs meglepetés volt, hogy a „Rákóczi“ a ma esti premieren nagy és megérdemelt sikert aratott. A János vitéz szerzői külsőségekben zajos, különösen pedig belső tartalmában értékes sikert arattak. Sikerük egyúttal örvendetes fejlődésüket is dicséri: mind a szöveg írója, mind a zene szerzője nem állott meg azon az úton, melyen együtt megindultak, hanem nagy lépéssel haladtak előre. Zenés dráma a Rákóczi, vagy ha jobban tetszik: dráma zenével. Olyan új forma, amelyben a szöveg és a zene egymásért vannak, egymás mellett, együtt szerves, szétbonthatatlan művészi közösségben. A szöveg nem szolgai alárendelése a zenének és a zene nem élénkítője, úgynevezett cicomája a szövegnek. A szöveg és a zene együtt viszi előre a cselekményt, anélkül, hogy egymás rovására dominálnának. Együvé tartoznak, elválaszthatatlanok és ezért a szövegíró és a komponista munkájának hatása egy oszthatatlan sikerben nyilvánul. Az egész Rákóczit és az egész kuruc-korszak tragikumát sikerült adnia Bakonyinak a Rákóczi négy felvonásában. Rákóczi és a kuruc-korszak lelke sugárzik a munkából és ezért egységes a dráma hatása. Részletei, felépítése, epizódjai a fegyelmezett ízlésű színpadi íróra vallanak. Ízlését és mértéktartását mi sem jellemzi ékesebben, mint az, hogy mindvégig el tudta kerülni - a dráma hőse és cselekménye dacára - az üres, lélektelen hazafias puffogtatásokat. Pedig, ami természetes, elejétől végig a hazáról, a szabadságról folyik a szó. De a dráma mozgató erői nem hangos és hazug színpadi kuruckodások, hanem mélységes, érthető és mindenkihez közelálló személyi momentumok. Tagadhatatlan, hogy a mai premier-est közönsége érdeklődésének nagyobb intenzivitásával a Kacsoh Pongrác új munkája felé fordult. Kacsohnak a János vitéz muzsikája olyan népszerűséget szerzett, hogy most már ha nem is rendkívülit, de mindenesetre olyat vártak tőle, mint amilyen a „János vitéz“ zenéje volt. Nos, Kacsoh új művével két meglepetést szerzett nekünk. Az egyik az, hogy a Rákóczi muzsikája teljesen más, mint a János vitézé, a másik, hogy sokkal különb annál. A Rákóczi muzsikája művészibb, öntudatosabb, előkelőbb stílusú és maradandóbb becsű, mint a János vitéz muzsikája. Hogy az újdonságban sikerült jellemezni az igazi Rákóczit és az egész kuruckorszakot, ahhoz a Kacsoh muzsikája legalább olyan mértékben járult hozzá, mint a Bakonyi szövege. A Rákóczi muzsikájában benne sír az ezredéves nagy magyar fájdalom és benne nyugtalankodik a soha ki nem irtható magyar reménykedés... A dalokon elömlik ugyanaz a bensőséges, őszinte lírizálás, amely a János vitéz dalainak adott utolérhetetlen hangulatosságot. Hogy dallamkincsben gazdagodott és hogy ötleteiben és humorában is találékonyabb, előkelőbb lett: azt az első felvonás elmés és hatásos kezdő együttese bizonyítja. Csodálatosan haladt Kacsoh Pongrác első műve óta a hangszerelés művészetében is: zenekara csupa szín, jellemző erő és fordulatosság. A színház minden erejével a két kiváló szerző mellé szegődött, hogy sikerét szolgálja és emelje. Gyönyörű kiállítással, pazar kosztümökkel, hangulatos díszletekkel. A rendezésért és a zenei rész nem kevesebb munkával járó vezetéséért Mérei Adolf rendezőt és Vincze Zsigmond karmestert elismerés illeti. Az előadás női főszerepében egy terjedelmére nem nagy, de határozott talentum után áhítozó szerepben Küry Klára lépett fel, akit a közönség percekig zúgó tüntető tapssal üdvözölt, amikor az első felvonásban a magyar színpadtól való hosszai távollét után eléje lépett. Az ünneplés végigkísérte a művésznő nemes, részleteiben épp úgy mint egészében az igazi tehetség öntudatosságával kidolgozott és megformált alakítását. Kitűnő drámai színésznőnek bizonyult ma este Küry Klára: artisztikus és poétikus meghalási jelenete után a legnagyobb lelkesedéssel nagyon sokszor tapsolták a függöny elé a harmadik felvonás befejeztével. Környey Béla kitűnően személyesítette Rákóczi Ferencet: stílszerű és átgondolt volt az alakítása, különösen az első felvonás nagy jelenetében, amikor Rákóczinak, a császári udvaroncnak lelke átváltozik magyarrá. Ének dolgában pedig a Királyszínház hangóriása ma aratta legnagyobb diadalát. A legőszintébb dicséretet érdemlik Papp Mihály, Csiszér és Sziklai Kornél, aki egyedül képviselte a vidámságot, de felért tízzel, Harmat Ilona, Szentgyörgyi Lenke, Vágó, Horváth, Molnár és Rátkai: valamennyi erősségei az előadásnak. A legnagyobb hatása ma az első felvonásnak volt, mely feltétlenül a legsikerültebb. E felvonás után a szereplők, a két szerzővel tizenötször jelentek meg a közönség előtt. A második felvonás után a szerzőket ötször hívták ki a harmadik után tizenkétszer jelenhettek meg Küry Klárával, aki tengernyi virágot és babért is kapott.” /E. N./
3157 Búbánat 2017-06-03 21:24:30 [Válasz erre: 3155 zenebaratmonika 2017-06-03 10:42:09]
Köszönet ezért a linkért. Bele-belenéztem az előadás felvételébe, nem rossz, csak keveset értettem meg belőle - lévén a német nyelv nem az erősségem. Profi-előadás, profi előadókkal. És „hamisítatlan” Ábrahám-melódiák! Érzékelhetően nagy sikere volt az előadásnak, amit nem is csodálok… minden együtt volt, hogy elnyerjék a nézők tetszését...
Köszönet ezért a linkért. Bele-belenéztem az előadás felvételébe, nem rossz, csak keveset értettem meg belőle - lévén a német nyelv nem az erősségem. Profi-előadás, profi előadókkal. És „hamisítatlan” Ábrahám-melódiák! Érzékelhetően nagy sikere volt az előadásnak, amit nem is csodálok… minden együtt volt, hogy elnyerjék a nézők tetszését...
3156 zenebaratmonika 2017-06-03 10:58:59
4 perc 17 mp: Der schönste Gedanke bist Du (6.9.1932)Zigeuner der Nacht c. német film (Éjszaka cigánya) dala 2 óra 24 perc 00 Pardon Madame: ez pedig a Viktória operettben van, akár 2 óra 56 perc 20 Good night (Nem történt semmi csak elválunk csendben) 1 óra 54 perc 10 My litte boy pedig a Hawaii rózsája c. operettben van eredetileg. Ha júl nézem Nánási Henrik a pécsi magyar karmester vezényel, aki a Komische Opern igazgatója.
4 perc 17 mp: Der schönste Gedanke bist Du (6.9.1932)Zigeuner der Nacht c. német film (Éjszaka cigánya) dala 2 óra 24 perc 00 Pardon Madame: ez pedig a Viktória operettben van, akár 2 óra 56 perc 20 Good night (Nem történt semmi csak elválunk csendben) 1 óra 54 perc 10 My litte boy pedig a Hawaii rózsája c. operettben van eredetileg. Ha júl nézem Nánási Henrik a pécsi magyar karmester vezényel, aki a Komische Opern igazgatója.
3155 zenebaratmonika 2017-06-03 10:42:09
[url] https://www.youtube.com/watch?v=SkaeL_HVJew;Savoy [/url] Ábrahám Pál- Alfred Grünwald és Fritz Löhner Beda Bál a Savoyban
[url] https://www.youtube.com/watch?v=SkaeL_HVJew;Savoy [/url] Ábrahám Pál- Alfred Grünwald és Fritz Löhner Beda Bál a Savoyban
3154 zenebaratmonika 2017-06-03 10:38:59
Az Arte német televízió nemrégiben leadta Ábrahám Pál Bál a Savoyban c. operettjének Komische Opern Berlin által játszott előadását, a darab 2013-2017 májusa között volt műsoron. A video meglehetősen hosszú, 3 óra, vannak benne más darabokbkól áthelyezett Ábrahám Pál dalok is. Savoy
Az Arte német televízió nemrégiben leadta Ábrahám Pál Bál a Savoyban c. operettjének Komische Opern Berlin által játszott előadását, a darab 2013-2017 májusa között volt műsoron. A video meglehetősen hosszú, 3 óra, vannak benne más darabokbkól áthelyezett Ábrahám Pál dalok is. Savoy
3153 Búbánat 2017-05-31 17:12:35
[url] http://nepszava.hu/cikk/1125880-danilo-eszet-veszti; Egy Víg özvegy-kritika…[/url] Népszava|2017. ápr 8. 07:45 Bóta Gábor „Veszettül kikészül Danilovics Danilo követségi titkár Homonnay Zsolt alakításában, A Víg özvegyben, Lehár Ferenc klasszikusában, a Budapesti Operettszínházban. Úgy kiborul, ahogy operettben nem szokás. Valóságos őrülési jelenetet ad elő, kifordul önmagából fene nagy féltékenységében, tajtékzik, kiabál, fenyegetőzik, rázkódik a teste, teljesen elveszti az önuralmát, komolyan tartani kell attól, hogy menten szívszélhűdést kap. No eddig persze jó firma volt, az a típus, akire azt mondják, hogy „a legyet is röptében”, tán ezért is nem jöttek össze komolyabban egykori nagy szerelmével, aki azóta megözvegyült, és ezáltal igencsak meggazdagodott, Glavari Hannával. Ő most némiképp bosszúból, leckéztetésből, kicsit tán pedagógiai okokból, visszaadja a kölcsönt a még mindig csélcsap Danilónak. Az pedig teljesen az eszét veszti. Homonnay a második rész nagyjelenetében úgy játszik, hogy azt lehetne gondolni, itt aztán kő kövön nem marad, netán rögvest verekedést provokál, nekimegy akár többeknek is megveszekedett feldúltságában, vagy esetleg magával végez, mert annyira nekibúsult.” […]
[url] http://nepszava.hu/cikk/1125880-danilo-eszet-veszti; Egy Víg özvegy-kritika…[/url] Népszava|2017. ápr 8. 07:45 Bóta Gábor „Veszettül kikészül Danilovics Danilo követségi titkár Homonnay Zsolt alakításában, A Víg özvegyben, Lehár Ferenc klasszikusában, a Budapesti Operettszínházban. Úgy kiborul, ahogy operettben nem szokás. Valóságos őrülési jelenetet ad elő, kifordul önmagából fene nagy féltékenységében, tajtékzik, kiabál, fenyegetőzik, rázkódik a teste, teljesen elveszti az önuralmát, komolyan tartani kell attól, hogy menten szívszélhűdést kap. No eddig persze jó firma volt, az a típus, akire azt mondják, hogy „a legyet is röptében”, tán ezért is nem jöttek össze komolyabban egykori nagy szerelmével, aki azóta megözvegyült, és ezáltal igencsak meggazdagodott, Glavari Hannával. Ő most némiképp bosszúból, leckéztetésből, kicsit tán pedagógiai okokból, visszaadja a kölcsönt a még mindig csélcsap Danilónak. Az pedig teljesen az eszét veszti. Homonnay a második rész nagyjelenetében úgy játszik, hogy azt lehetne gondolni, itt aztán kő kövön nem marad, netán rögvest verekedést provokál, nekimegy akár többeknek is megveszekedett feldúltságában, vagy esetleg magával végez, mert annyira nekibúsult.” […]
3152 Ardelao 2017-05-31 11:19:51
126 évvel ezelőtt, ezen a napon, 1889. május31-én született Kosáry Emmi Buttykay Ákos zeneszerző, zongoraművész és főiskolai tanár felesége, Budapest egyik legnépszerűbb és legsikeresebb primadonnája. A középiskola elvégzése után zongoraművésznek és operaénekesnek készült. 1912-ben az Operaházhoz szerződött, koloratúra szerepeket énekelt. A Király Színházhoz, mint vendég került, nagy sikereket aratott és ott maradt operett-primadonnának. Nagy sikerrel szerepelt a bécsi Carl-Theaterben és Berlinben is. 1920-ban a Városi Színház tagja lett. Híres szerepe volt Lehár: „Pacsirta” című operettje, melyben Lehár olyan belépő koloratúra-kadenciát komponált – Kosáry Emmi – számára, amelyhez fogható nehéz ária kevés akad a legnehezebb operák egész irodalmában. Lehár az operettje zongorakivonatában is kinyomatta ezt a számot, mintegy kuriózum gyanánt, emlékül egy bámulatos énekesnőnek, aki játszva – a szó szoros értelmében – énekli el a kábító nehézségű ékítményes számot. És most, Kosáry Emmi önmagáról ír, a Színházi Élet Szerkesztőjének, Ince Sándornak: „Kedves Szerkesztő Úr, arra kér, hogy írjak valamit önmagamról. Mit írhatnék? Az írás nem az én mesterségem. Az én mesterségen két írás közé esik. Először írnak nekem. Aztán írnak rólam. És minden színésznő meg lehet elégedve, ha a sok írás közt úgy meg tud húzódni, mint én. Eddig éppen úgy többnyire jót írtak nekem, mint ahogy aztán jót írtak rólam. Ha a különös alkalomkor mégis kezembe veszem a tollat és színésznő létemre olyat teszek, ami a nőknek nem szokott jól állani, akkor tűnődve nézek magamba és a lelkem rejtett színésznői titkai után kutatok, mit mondhatnék el valami olyat, ami a színésznő közönségét érdekelheti, amit még nem mondtam és nem mutattam senkinek? Hasztalan kutatok, nem találok ilyet. A színésznőt az teszi színésznővé, hogy megvan benne az a nő is, akit a színpadon ábrázolnia kell. Én már sokféle nőt játszottam életemben, szerepem szerint kellett előkelőnek, kacérnak, naivnak, ravasznak, lányosnak, gőgösnek, fájdalmasnak, hidegnek, hóbortosnak lennem. Ezt mind teljes lelkemből játszottam a színpadon, teljes lélekkel azzá igyekeztem lenni, amit a szerep jelentett. Nincs bennem semmi a világon, amit két kézzel ne adtam volna a közönség elé. Legalább is megpróbáltam. Ha magamba nézem és olyan vizsgálatot tartok, mintha gyónnék, egy komoly és lelkes szándékot látok végigvonulni egész színésznői életemben: minden erővel és minden képességgel megcsinálni a feladatot. Hogy jó primadonna vagyok-e, arra nem tudok felelni. De hogy nagyszerű primadonna akartam-e mindig lenni, arra határozott igennel felelek. Akárki olvassa ebben a pillanatban ezeket a sorokat, annak én tetszeni akartam. Vegye tudomásul uram, vagy asszonyom, aki jelen gyónásomat olvassa, hogy nagyon-nagyon tetszeni akarok önnek. Ezért minden munka, minden tanulás és minden lázas igyekezet. És ha sikerül tetszenem és ön tapsol, akkor nagyon boldog vagyok. Hogy mi fog állani rólam a magyar színjátszás történtében, mikor már régen nem leszek, ezt el sem tudom képzelni. Lehet, hogy tíz sor. Lehet, hogy egy oldal, hiszen még fiatal vagyok és még olyan sok szép minden történhetik velem. De ha a kezembe adnák a tollat, hogy én írjam meg a magamról szóló sorokat, nem tudnék szebbet írni, mint ezt: a mesterségem mindig szent volt nekem.” Aláírás: Kosáry Emmi Megjelent: a Színházi Élet című folyóiratban VII. évfolyam, 1918. március 31-április 7-ig. 14. szám.
126 évvel ezelőtt, ezen a napon, 1889. május31-én született Kosáry Emmi Buttykay Ákos zeneszerző, zongoraművész és főiskolai tanár felesége, Budapest egyik legnépszerűbb és legsikeresebb primadonnája. A középiskola elvégzése után zongoraművésznek és operaénekesnek készült. 1912-ben az Operaházhoz szerződött, koloratúra szerepeket énekelt. A Király Színházhoz, mint vendég került, nagy sikereket aratott és ott maradt operett-primadonnának. Nagy sikerrel szerepelt a bécsi Carl-Theaterben és Berlinben is. 1920-ban a Városi Színház tagja lett. Híres szerepe volt Lehár: „Pacsirta” című operettje, melyben Lehár olyan belépő koloratúra-kadenciát komponált – Kosáry Emmi – számára, amelyhez fogható nehéz ária kevés akad a legnehezebb operák egész irodalmában. Lehár az operettje zongorakivonatában is kinyomatta ezt a számot, mintegy kuriózum gyanánt, emlékül egy bámulatos énekesnőnek, aki játszva – a szó szoros értelmében – énekli el a kábító nehézségű ékítményes számot. És most, Kosáry Emmi önmagáról ír, a Színházi Élet Szerkesztőjének, Ince Sándornak: „Kedves Szerkesztő Úr, arra kér, hogy írjak valamit önmagamról. Mit írhatnék? Az írás nem az én mesterségem. Az én mesterségen két írás közé esik. Először írnak nekem. Aztán írnak rólam. És minden színésznő meg lehet elégedve, ha a sok írás közt úgy meg tud húzódni, mint én. Eddig éppen úgy többnyire jót írtak nekem, mint ahogy aztán jót írtak rólam. Ha a különös alkalomkor mégis kezembe veszem a tollat és színésznő létemre olyat teszek, ami a nőknek nem szokott jól állani, akkor tűnődve nézek magamba és a lelkem rejtett színésznői titkai után kutatok, mit mondhatnék el valami olyat, ami a színésznő közönségét érdekelheti, amit még nem mondtam és nem mutattam senkinek? Hasztalan kutatok, nem találok ilyet. A színésznőt az teszi színésznővé, hogy megvan benne az a nő is, akit a színpadon ábrázolnia kell. Én már sokféle nőt játszottam életemben, szerepem szerint kellett előkelőnek, kacérnak, naivnak, ravasznak, lányosnak, gőgösnek, fájdalmasnak, hidegnek, hóbortosnak lennem. Ezt mind teljes lelkemből játszottam a színpadon, teljes lélekkel azzá igyekeztem lenni, amit a szerep jelentett. Nincs bennem semmi a világon, amit két kézzel ne adtam volna a közönség elé. Legalább is megpróbáltam. Ha magamba nézem és olyan vizsgálatot tartok, mintha gyónnék, egy komoly és lelkes szándékot látok végigvonulni egész színésznői életemben: minden erővel és minden képességgel megcsinálni a feladatot. Hogy jó primadonna vagyok-e, arra nem tudok felelni. De hogy nagyszerű primadonna akartam-e mindig lenni, arra határozott igennel felelek. Akárki olvassa ebben a pillanatban ezeket a sorokat, annak én tetszeni akartam. Vegye tudomásul uram, vagy asszonyom, aki jelen gyónásomat olvassa, hogy nagyon-nagyon tetszeni akarok önnek. Ezért minden munka, minden tanulás és minden lázas igyekezet. És ha sikerül tetszenem és ön tapsol, akkor nagyon boldog vagyok. Hogy mi fog állani rólam a magyar színjátszás történtében, mikor már régen nem leszek, ezt el sem tudom képzelni. Lehet, hogy tíz sor. Lehet, hogy egy oldal, hiszen még fiatal vagyok és még olyan sok szép minden történhetik velem. De ha a kezembe adnák a tollat, hogy én írjam meg a magamról szóló sorokat, nem tudnék szebbet írni, mint ezt: a mesterségem mindig szent volt nekem.” Aláírás: Kosáry Emmi Megjelent: a Színházi Élet című folyóiratban VII. évfolyam, 1918. március 31-április 7-ig. 14. szám.
3151 Búbánat 2017-05-30 22:50:11 [Válasz erre: 3150 Búbánat 2017-05-30 22:26:38]
Arthur Sullivan brit zeneszerző talán legismertebb dalműve volt A Mikádó (1885) A Mikádó „műfajától" függetlenül klasszikus műremeknek számit a színpadi zeneirodalomban. Tündöklő példája annak, hogy az úgynevezett könnyű zene is lehet magasrendű és hogy az operett is lehet jogcím arra, hogy valaki bejusson a zenei Pantheonba. Mert a Mikádó szerzője, Sir Arthur Sullivan, elvitathatatlanul odajutott. Ez a zeneszerző, akit Viktória királyné őfelsége a muzsikájáért emelt nemesi rangra, már száztizenhét éve halott és százharminckét esztendővel ezelőtt írta ezt a muzsikát. Olvasom a húszas évek közepén megjelent hazai hírlapban az alábbi cikk szerzőjének felvetését: „- Vajon a mai, divatos operettek közül hány lesz élő zene negyven esztendő múlva? A Mikádó ritmusai, zenei formái a mából fakadnak, de túlélték születésük esztendejét és nem nehéz megjósolni, hogy sokáig fognak dacolni az eliramló idővel. Sir Arthur nagyképzettségű férfiú volt. Akadémikus. Főiskolai professzor, elöljáró, igazgató. Zenei tekintély. Shakespeare műveihez írt kísérőzenét, nagy és komoly operákat irt, szimfonikus műveket. A Mikádó: friss, üde, fiatalos zene, értékét már fémjelezte a zenetörténelem." Egy Mikádó-kritika (Új Idők, 1924 ) „A Városi Színház műsorába iktatott egy operettet, amely már apáink ifjúkorában lázba ejtette Európát, Budapestet sem kivéve. A Mikádóról parfümöt, kávéházat, szappant, pongyolát és selymet neveztek el a nyolcvanas évek végén Budapesten, amikor is — 1886-ban — százötvennél többször játszotta egyfolytában ezt az operettet a Népszínházban Pálmay Ilka, Hegyi Aranka, Margó Célia, Németh József és Szilágyi Béla. A szerző: Sir Arthur Seymour Sullivan, a National Training School for Music igazgatója, a Royal College of Music elöljárója, a felsőház tagja stb. stb. több, mint negyven esztendeje írta ezt a művét s negyven év a tiszavirág-életű operetteknél nagy idő. Amely operett megéli ezt a kort, már szinte halhatatlannak képzelheti magát. S valóban: a Mikádóra már régen alkalmazza a kritika ezt a jelzőt: klasszikus. Az-e? Kétségtelen, hogy ha az operettek világában megismétlődnék Szodoma és Gomorrha esete, ha az Úr elhatározná, hogy eltörli a föld színéről az ízléstelenségek, rossz tréfák, engedelem nélkül kölcsönvett zenék, érzelgések és a hamis páthosz orgiáit, amelyek ma operett néven kerülnek színpadra, ha, mondom, elhatározná, hogy ezt a műfajt eltörli a föld színéről, de mégis hajlandó lenne megkegyelmezni neki arra az esetre, ha akadna tíz érdemes az operett népes társadalmában, úgy kétségtelen, hogy a tíz között ott szerepelne Sir Arthurnak, az angol főrendnek, egyházi zeneszerzőnek és Shakespeare-megzenésítőjének operettje is. Miért? Azért, mert az ostoba operettlibrettókat parodizáló szövege mulatságos, sőt elmés, a zenéje pedig igazi muzsikus, vérbeli zeneszerző érdekes, egyéni és eredeti munkája, formás, elegáns, leleményes, ideális operettzene. Hogy az ideális operettzene milyen? Olvassuk le a Mikádó partitúrájáról. Tehát: 1. Az operettkomponista tudja, hogy az operett szó, vonatkozásban az operával, nem a művészi színvonal süllyedését, nem az ízlés támasztotta igények leszállítását jelzi, hanem éppen csak annyit mond, hogy az operettben szűkebb keretek és kisebb eszközök állnak a zeneszerző rendelkezésére, mint az operában. Nem érzi tehát feljogosítva magát arra, hogy ízléstelen vagy művészietlen legyen. 2. Minthogy az operett a közönség szélesebb rétegeinek készül, mondanivalóját egyszerűen, közvetlenül, mindenki számára könnyen és azonnal értetődően mondja el. A lehetőség szerint tekintettel van a közönség széles rétegeinek zenei kulturáltságára. 3. Fokozottan figyelemmel van a művészi alkotás ökonómiai alaptörvényeire: kevés szóval sokat mond, kis eszközökkel nagy hatást ér el. 4. Úgy ír, hogy az úrnő éppen úgy gyönyörködhessen zenéjében, mint a komorna. A ritmikája gazdag, a melódiáit könnyű appercipiálni. De a harmonizálás s a formák választékossága: csemege a műértők számára. Sir Arthur mindezt mintaszerűen cselekedte meg. Ő nem felejtette el, hogy a mai operett a Matrimonio segreto-val, a Serva padrona-val — sőt! az Entführung aus dem Serail-jal tartja a rokonságot és méltó igyekszik lenni azokhoz. A japán világ a tizenkilencedik század végén épp olyan mulatságos operettvilág volt Európa számára, mint a tizennyolcadik században a török a francia vidám színpadon. Anglia torkaszakadtából kacagott a Mikádó furcsa, kontyos, copfos figuráján, de jött az orosz-japán háború és a nevetés az ajkakra fagyott. A Városi Színház szép előadásban mutatja be Sullivan operettjét, amely ma is olyan üde és friss, mint akkor amikor a mai öregek még fiatalok voltak. „ /Fodor Gyula /
Arthur Sullivan brit zeneszerző talán legismertebb dalműve volt A Mikádó (1885) A Mikádó „műfajától" függetlenül klasszikus műremeknek számit a színpadi zeneirodalomban. Tündöklő példája annak, hogy az úgynevezett könnyű zene is lehet magasrendű és hogy az operett is lehet jogcím arra, hogy valaki bejusson a zenei Pantheonba. Mert a Mikádó szerzője, Sir Arthur Sullivan, elvitathatatlanul odajutott. Ez a zeneszerző, akit Viktória királyné őfelsége a muzsikájáért emelt nemesi rangra, már száztizenhét éve halott és százharminckét esztendővel ezelőtt írta ezt a muzsikát. Olvasom a húszas évek közepén megjelent hazai hírlapban az alábbi cikk szerzőjének felvetését: „- Vajon a mai, divatos operettek közül hány lesz élő zene negyven esztendő múlva? A Mikádó ritmusai, zenei formái a mából fakadnak, de túlélték születésük esztendejét és nem nehéz megjósolni, hogy sokáig fognak dacolni az eliramló idővel. Sir Arthur nagyképzettségű férfiú volt. Akadémikus. Főiskolai professzor, elöljáró, igazgató. Zenei tekintély. Shakespeare műveihez írt kísérőzenét, nagy és komoly operákat irt, szimfonikus műveket. A Mikádó: friss, üde, fiatalos zene, értékét már fémjelezte a zenetörténelem." Egy Mikádó-kritika (Új Idők, 1924 ) „A Városi Színház műsorába iktatott egy operettet, amely már apáink ifjúkorában lázba ejtette Európát, Budapestet sem kivéve. A Mikádóról parfümöt, kávéházat, szappant, pongyolát és selymet neveztek el a nyolcvanas évek végén Budapesten, amikor is — 1886-ban — százötvennél többször játszotta egyfolytában ezt az operettet a Népszínházban Pálmay Ilka, Hegyi Aranka, Margó Célia, Németh József és Szilágyi Béla. A szerző: Sir Arthur Seymour Sullivan, a National Training School for Music igazgatója, a Royal College of Music elöljárója, a felsőház tagja stb. stb. több, mint negyven esztendeje írta ezt a művét s negyven év a tiszavirág-életű operetteknél nagy idő. Amely operett megéli ezt a kort, már szinte halhatatlannak képzelheti magát. S valóban: a Mikádóra már régen alkalmazza a kritika ezt a jelzőt: klasszikus. Az-e? Kétségtelen, hogy ha az operettek világában megismétlődnék Szodoma és Gomorrha esete, ha az Úr elhatározná, hogy eltörli a föld színéről az ízléstelenségek, rossz tréfák, engedelem nélkül kölcsönvett zenék, érzelgések és a hamis páthosz orgiáit, amelyek ma operett néven kerülnek színpadra, ha, mondom, elhatározná, hogy ezt a műfajt eltörli a föld színéről, de mégis hajlandó lenne megkegyelmezni neki arra az esetre, ha akadna tíz érdemes az operett népes társadalmában, úgy kétségtelen, hogy a tíz között ott szerepelne Sir Arthurnak, az angol főrendnek, egyházi zeneszerzőnek és Shakespeare-megzenésítőjének operettje is. Miért? Azért, mert az ostoba operettlibrettókat parodizáló szövege mulatságos, sőt elmés, a zenéje pedig igazi muzsikus, vérbeli zeneszerző érdekes, egyéni és eredeti munkája, formás, elegáns, leleményes, ideális operettzene. Hogy az ideális operettzene milyen? Olvassuk le a Mikádó partitúrájáról. Tehát: 1. Az operettkomponista tudja, hogy az operett szó, vonatkozásban az operával, nem a művészi színvonal süllyedését, nem az ízlés támasztotta igények leszállítását jelzi, hanem éppen csak annyit mond, hogy az operettben szűkebb keretek és kisebb eszközök állnak a zeneszerző rendelkezésére, mint az operában. Nem érzi tehát feljogosítva magát arra, hogy ízléstelen vagy művészietlen legyen. 2. Minthogy az operett a közönség szélesebb rétegeinek készül, mondanivalóját egyszerűen, közvetlenül, mindenki számára könnyen és azonnal értetődően mondja el. A lehetőség szerint tekintettel van a közönség széles rétegeinek zenei kulturáltságára. 3. Fokozottan figyelemmel van a művészi alkotás ökonómiai alaptörvényeire: kevés szóval sokat mond, kis eszközökkel nagy hatást ér el. 4. Úgy ír, hogy az úrnő éppen úgy gyönyörködhessen zenéjében, mint a komorna. A ritmikája gazdag, a melódiáit könnyű appercipiálni. De a harmonizálás s a formák választékossága: csemege a műértők számára. Sir Arthur mindezt mintaszerűen cselekedte meg. Ő nem felejtette el, hogy a mai operett a Matrimonio segreto-val, a Serva padrona-val — sőt! az Entführung aus dem Serail-jal tartja a rokonságot és méltó igyekszik lenni azokhoz. A japán világ a tizenkilencedik század végén épp olyan mulatságos operettvilág volt Európa számára, mint a tizennyolcadik században a török a francia vidám színpadon. Anglia torkaszakadtából kacagott a Mikádó furcsa, kontyos, copfos figuráján, de jött az orosz-japán háború és a nevetés az ajkakra fagyott. A Városi Színház szép előadásban mutatja be Sullivan operettjét, amely ma is olyan üde és friss, mint akkor amikor a mai öregek még fiatalok voltak. „ /Fodor Gyula /
3150 Búbánat 2017-05-30 22:26:38
Kissé elfeledkeztem arról, hogy idén emlékezünk az egyik legismertebb, ünnepelt brit zeneszerző, Sir Arthur Sullivan születésének 175. évfordulójára. (1842. május 13., Lambeth, London – 1900. november 22., London) Legyen most itt néhány korabeli újsághír meg anekdota a világhírű komponistáról. • Pesti Hírlap, 1895. május 19. — (Rubinsteinról) jellemző anekdotát mond el Sir Arthur Sullivan. „Londoni tartózkodása alatt egy este meglátogatta Sullivant. Rubinstein kezet fogott vele s fölszólította, hogy menjenek ki a balkonra egy cigarettát kiszívni. Leültünk, Rubinstein az egyik, én a másik székre, egy-egy cigarettát csavartunk, rágyújtottunk és fújtuk a kék füstfelhőket a levegőbe. Végre, hosszú pauza után kérdeztem: „Beethovent nagyon szereti, nemde?“ „Igen,“ felelte Rubinstein. „És Wagnert?“ kérdem tovább. „Nem,“ felelte. Ez volt minden. Egyebet egy szót se szóltunk. Csak székeinket hintáltuk és cigarettáztunk. Egyebet semmit. Hosszú idő múlva, így szóltam: „No, itt az ideje, hogy menjek.“ — „Óh, nem,“ szólt Rubinstein, „maradjon még, oly jó önnel csevegni.“ És ön? Maradtam, hintáltam magamat és tovább füstöltem, egy szót sem szóltam s csak reggel felé álltam föl, mondván: „Most azonban mégis megyek. Azt hiszem, hogy most már éppen eleget csevegtünk.“ Rubinstein pedig kihúzta óráját és egész megütődve csóválta a fejét. „Fél három,“ mondá, „csodálatos, mily gyorsan telik az idő kellemes társaságban.“ • Pesti Hírlap, 1900. június 12. (A Mikádó szerzője), sir Arthur Sullivan Berlinben időzött, ahová leghíresebb művének bemutatójára érkezett. Apró termetű, vézna ember. Kissé ósdiasan öltözködik. Kurtanyakú; szeme barna, élénk; bajsza még sötét, rövid oldalszakálla erősen szürkült. Haja középen van elválasztva; még sötét, de ritka. Egy berlini zsurnalisztának, aki fölkereste, ezeket mondta: — Eljöttem, hogy az operaházban a császár előtt dirigáljak. Beváltottam szavamat.Tegnap érkeztem. Holnap este az előadás után — ha még elérem a vonatot — visszautazom Londonba. Percnyi időm sincs; nyakig ülök a kótában. Sullivan elmondta, hogy gróf Hochberg intendáns ismételten sürgönyözött érte és a táviratokból kitetszett, hogy a császár óhajtja a szerző jelenlétét. — És ez döntött ? — Bizonyára. Ha Németország császárja, ha oly műértő és művészi érzékű uralkodó, mint Vilmos császár, érdeklődik szerzeményem iránt, nem habozhattam. Sullivan London közelében, sheppertoni birtokán lakik. Ott dolgozik. — A Mikádó első előadása óta több mint 1500 jelmezt hozattak Japánból London és a vidék számára. — A berlini művészekkel Sullivan nagyon meg van elégedve, de panaszkodik, hogy a zenét erőszakosan megváltoztatták. Gondoskodni fog róla, hogy a Mikádó új és korrekt kiadásban jelenjék meg. — A Mikádó úgy keletkezett, hogy Londonban egy „japán falu“ volt látható és ez inspirálta Gilbertet a szöveg megírására. — A címet csak akkor állapították meg, amikor már a partitúra is készen volt. Eleinte „Kivégzésnek“ akarták a darabot elnevezni, aztán „Tetesusu városának“, egyszerre aztán eszükbe jutott a Mikádó cím. — Pénzügyi tekintetben a Mikádónak volt a legnagyobb sikere Sullivan művei közt. A „Perzsia rózsájá”-tól, amelyet most adnak, szintén nagy hatást vár Sullivan, aki már újabb operetten dolgozik. BUDAPESTI HÍRLAP. (10. sz.) 1901. január 10. „Diadalmi énekre, Te Deumra találtak Sullivan Arthur, a Mikádó szerzőjének hagyatékában. Sullivan azt akarta, hogy az ő szerzeményét énekeljék Anglia összes templomaiban, majd ha az angolok győztek Dél-Afrikában. Az angolok még nem győztek.”
Kissé elfeledkeztem arról, hogy idén emlékezünk az egyik legismertebb, ünnepelt brit zeneszerző, Sir Arthur Sullivan születésének 175. évfordulójára. (1842. május 13., Lambeth, London – 1900. november 22., London) Legyen most itt néhány korabeli újsághír meg anekdota a világhírű komponistáról. • Pesti Hírlap, 1895. május 19. — (Rubinsteinról) jellemző anekdotát mond el Sir Arthur Sullivan. „Londoni tartózkodása alatt egy este meglátogatta Sullivant. Rubinstein kezet fogott vele s fölszólította, hogy menjenek ki a balkonra egy cigarettát kiszívni. Leültünk, Rubinstein az egyik, én a másik székre, egy-egy cigarettát csavartunk, rágyújtottunk és fújtuk a kék füstfelhőket a levegőbe. Végre, hosszú pauza után kérdeztem: „Beethovent nagyon szereti, nemde?“ „Igen,“ felelte Rubinstein. „És Wagnert?“ kérdem tovább. „Nem,“ felelte. Ez volt minden. Egyebet egy szót se szóltunk. Csak székeinket hintáltuk és cigarettáztunk. Egyebet semmit. Hosszú idő múlva, így szóltam: „No, itt az ideje, hogy menjek.“ — „Óh, nem,“ szólt Rubinstein, „maradjon még, oly jó önnel csevegni.“ És ön? Maradtam, hintáltam magamat és tovább füstöltem, egy szót sem szóltam s csak reggel felé álltam föl, mondván: „Most azonban mégis megyek. Azt hiszem, hogy most már éppen eleget csevegtünk.“ Rubinstein pedig kihúzta óráját és egész megütődve csóválta a fejét. „Fél három,“ mondá, „csodálatos, mily gyorsan telik az idő kellemes társaságban.“ • Pesti Hírlap, 1900. június 12. (A Mikádó szerzője), sir Arthur Sullivan Berlinben időzött, ahová leghíresebb művének bemutatójára érkezett. Apró termetű, vézna ember. Kissé ósdiasan öltözködik. Kurtanyakú; szeme barna, élénk; bajsza még sötét, rövid oldalszakálla erősen szürkült. Haja középen van elválasztva; még sötét, de ritka. Egy berlini zsurnalisztának, aki fölkereste, ezeket mondta: — Eljöttem, hogy az operaházban a császár előtt dirigáljak. Beváltottam szavamat.Tegnap érkeztem. Holnap este az előadás után — ha még elérem a vonatot — visszautazom Londonba. Percnyi időm sincs; nyakig ülök a kótában. Sullivan elmondta, hogy gróf Hochberg intendáns ismételten sürgönyözött érte és a táviratokból kitetszett, hogy a császár óhajtja a szerző jelenlétét. — És ez döntött ? — Bizonyára. Ha Németország császárja, ha oly műértő és művészi érzékű uralkodó, mint Vilmos császár, érdeklődik szerzeményem iránt, nem habozhattam. Sullivan London közelében, sheppertoni birtokán lakik. Ott dolgozik. — A Mikádó első előadása óta több mint 1500 jelmezt hozattak Japánból London és a vidék számára. — A berlini művészekkel Sullivan nagyon meg van elégedve, de panaszkodik, hogy a zenét erőszakosan megváltoztatták. Gondoskodni fog róla, hogy a Mikádó új és korrekt kiadásban jelenjék meg. — A Mikádó úgy keletkezett, hogy Londonban egy „japán falu“ volt látható és ez inspirálta Gilbertet a szöveg megírására. — A címet csak akkor állapították meg, amikor már a partitúra is készen volt. Eleinte „Kivégzésnek“ akarták a darabot elnevezni, aztán „Tetesusu városának“, egyszerre aztán eszükbe jutott a Mikádó cím. — Pénzügyi tekintetben a Mikádónak volt a legnagyobb sikere Sullivan művei közt. A „Perzsia rózsájá”-tól, amelyet most adnak, szintén nagy hatást vár Sullivan, aki már újabb operetten dolgozik. BUDAPESTI HÍRLAP. (10. sz.) 1901. január 10. „Diadalmi énekre, Te Deumra találtak Sullivan Arthur, a Mikádó szerzőjének hagyatékában. Sullivan azt akarta, hogy az ő szerzeményét énekeljék Anglia összes templomaiban, majd ha az angolok győztek Dél-Afrikában. Az angolok még nem győztek.”
3149 Búbánat 2017-05-29 14:13:00 [Válasz erre: 3148 Búbánat 2017-05-29 12:32:29]
Részletek másolok ide Pálmay Ilka regényes életútját megörökítő Krúdy Gyula-írásból: a Primadonna című kötetének XIV. fejezetéből („amelyben megkezdődik a londoni szezon.” ) „... Ilkánk tehát férje társaságában útra kelt, hogy meghódítsa Shakespeare Londonját. A Drury-Lane-színházba bevonult a „Madarász" című operett és az osztrák Zeller muzsikája nyolc napig mulattatta a gyermetegkedélyű angolokat. A színészek — közöttük Ilkánk is — németül mondták és énekelték a szerepeiket, nem ismerték még akkor a háborút, Viktória, az anyakirályné, a legnagyobb békességben akart uralkodni.” „...Ezenközben pedig a „Madarász" előadásai zsúfolt házakat csináltak a Drury-Lane-ban. Azok az omnibuszok, amelyek olyan nagy utakat csinálnak Londonban, hogy az óriási várost egyik végétől csaknem a másikig bejárják: mindig hosszadalmas stációt tartottak a Drury-Lane-nél, mert az utazóknak nagy része itt szállott le. Az egyfogatú kocsik, amelyeket olyan méltóságteljesen hajtanak a bérkocsisaik: ugyancsak a Drury- Lane felé igyekeztek. De az ódon városnegyedből, az arisztokraták fertályából is útra keltek mindenféle viscountok, countok, sirök, lordok, amikor meghallották, hogy egy bizonyos Kinsky grófné vendégszerepel a Drury-Lane-ban. — Talán csak nem annak a Kinsky grófnak a felesége, aki tavaly a nagy liverpooli akadályversenyt nyerte? — kérdezték tűnődve a londoni előkelőségek, mert a zöld gyepről győzelmei révén minden valamirevaló angol ismerte a Kinsky nevet. Egy sportlapban, amelynek Angliában mindent kell tudnia, csakhamar megjelent a hiteles hír, hogy ki is a Kinsky grófné, aki a színházban vendégszerepel. Nem felesége, hanem sógornője Kinsky Károly grófnak, az Angliában is jól ismert lófuttatónak ... De most már kevesbedhetett Ilkánk presztízse a sportbarátok előtt, addigra olyan alaposan megnyerte a színházbarátok szívét, hogy egyetlen hely sem maradt üresen a Drury-Lane-ban, amikor Kinsky grófné fellépését hirdették, habár a grófné csak sógornője a híres futtatónak... … A Drury-Lane-ban sohasem képzelt elegáns frakkok és egyéb ruházatok mutatkoztak a nézőtéren. Ilkánk bízvást azt hihette, hogy ez a változás az ő tiszteletére van.. . ---A Savoy Színház őfelsége ama színházai közé tartozott, amelyeket a legelőkelőbbnek mondanak a földkerekségen. Sir Arthur Sullivan, a világhírű zeneszerző és Gilbert a rendes színpadi szerzői. Nem régen adták benne háromszázadszor a „Mikádó" című operettet, most ismét új Sullivan—Gilbert színdarabra készülnek .. . A kollégáitól megtudta, hogy ez a színház, ahol az öltözőkben a következő szövegű tábla van kifüggesztve: Minden kétértelmű beszéd vagy viselkedés a rögtöni elbocsátásra jogosítja az Igazgatóságot. És ez az a színház, ahol nő még operettben sem játszott soha nadrágban, férfiruhában... ...Mrs Carte és Ilkánk megállapodtak a Savoy-színházbeli vendégszereplésről. A vendégszereplés hat hónap múlva fog bekövetkezni. Ilkánk addig szorgalmasan tanul angolul, mert a Savon-színházban nem lehet német nyelven énekelni. Gilbert majd ír számára egy olyan szerepet, amelyben hibás nyelvtudásával is bemutatkozhatik a színpadon. Egy vándor német színésznőt fog játszani, aki Londonba kerül. … mire a kontinensre visszatért, már erszényében volt a szerződés a világ legelőkelőbb színházához, a Savoyhoz. A házaspár a család régi birtokán, az Olmütz melletti Namiestben telepedett meg, abban a várkastélyban, amely messzire uralja innen a vidéket, ötven szoba volt a kastélyban és Ilkánk eleinte minden nap végigsétált az ötven szobán, mialatt Miss Powertől szorgalmasan vette az angol leckéket. Nem volt most unalmas a kastélyélet, hiszen Ilkánk tudta, hogy nem tart az örökké, legfeljebb hat hónapig, amíg Londonban a színházi szezon elkezdődik. Azonkívül a környékbeli arisztokraták sem hagyták Ilkánkat unatkozni, mint Althofenben. Mindenki kíváncsi lett egyszerre a színésznőre, aki ősztől kezdve a londoni Savoy-színházban fog fellépni. Nagy társaságok szállták meg a namiesti kastélyt, a vadászkocsik reggeltől-estig robogtak az udvaron. Olmützből, Prágából, Bécsből siettek az úrhölgyek és urak, hogy a világhírű művésznőnél tiszteletüket bemutassák. Egyik mulatság a másikat követte, a vadászatoknak nem volt végük, néha mind az ötven szobát vendégek lakták. …A hat hónap, amelyet Ilkánknak az angol nyelv tanulásával kellett volna eltölteni, folytonos ünneplés és mulatság közben repült el az Olmütz melletti várkastélyban. Késő őszre járt, mikor a kastély tornyából bevonták a családi lobogót, ami azt jelentette, hogy a vár lakói vendéget ezentúl nem fogadnak. … Mrs Carte, a Savoy-színház direktrixe, levélben értesítette Kinsky Jenőné birodalmi és tettaui grófnét, hogy az a színdarab, amelyet részére Sir Arthur Sullivan és Gilbert urak írtak, immár készen van, a grófnét várják Angliában. — Kezdődik a munka! — kiáltott fel Ilkánk olyan lámpalázzal, amelyet azelőtt sohasem érzett. Mrs Carte levelében egyéb praktikus tanácsokkal is szolgált. Megírta, hogy Londonban csak azok laknak szállodában, akiknek a világon senkijük sincs. Rendes ember, még ha idegen is a városban, gondoskodik állandó lakásról, ahol barátait, ismerőseit fogadhatja. Tud is egy ilyen kis, különálló, egyemeletes villát a Hyde Park közelében, amelynek kellemetes fekvése van. Ilkánk utólagos beleegyezésével Mrs Carte, a direktrix kibérelte ezt a villát a Kinsky-házaspár részére. Csupán cselédséget kell magukkal hozni... Ilkánk ámulva olvasta a levelet. — Hiszen ez egy rendkívüli nő! — Az angolok mind ilyenek! — felelt Kinsky gróf. — Ott alig ismerik a rendetlen embert. Az ausztriai esős őszi idő eközben beköszöntött, a várkastélyból elszéledtek az utolsó vendégek, most már Ilkánk komolyan hozzáláthatott a csomagoláshoz, ki tudja, meddig fog tartani az angliai vendégszereplés? Az estélyi ruhák mellé bepakolta a háziruhákat is. Matild, a komorna és Paul, az inas, egy harmadik személyt kaptak a társaságukba: egy magyarországi szakácsnét, akit Szemere Miklós küldött Ilkánknak. — Zemplén-megyei asszony, még az édesanyámtól tanult főzni — írta Szemere úr ajánlólevelében. Most már aztán útra kelhettek a nagy sárga bőröndök, kofferek, világjáró úti fölszerelések a tengerentúlra. Ilkánkat ugyan meglepte az, hogy az állomáson senki sem várja, amint azt már megszokta eddigi vendégszereplései alkalmával, de hát az angolok tartják magukat ilyen dolgokban a formákhoz: nem tolakodnak hívás nélkül. Ellenben néhány nap múlva, amikor az Idegenek Névsorában a londoni újságok hivatalosan is közölték Count Kinsky és neje Londonba való érkezését, a Hyde Park mellett levő villa csengője többször megszólalt naponta, hogy különböző látogatójegyeket adjanak át a kapusnak. Sir Arthur Sullivan és Gilbert urak az elsők közé tartoztak, akik a művésznő kapusánál látogatójegyeiket visszahagyták. Kinsky úr, aki már egy régebbi londoni utazása alkalmával tagja lett egy előkelő klubnak, most felújította régi ismeretségeit és délutánonként ellátogatott a klubba, amely nélkül igazi angol ember nem élhet. Innen, a klubból hozta Kinsky gróf az információit. — Sullivan zeneszerzőt Viktória királynő nevezte ki Szőrré, ami nem utolsó kitüntetés Angliában, Sir Arthurt a közelebbi ismerősei kissé különc embernek mondják, mert éjszaka szokott komponálni egy Themse-folyón úszó házban. Van ugyan kastélya a Riviérán, Monte-Carlóban is, de itt csak az esztendő néhány hetét tölti. Leginkább a Themsén szeret lakni. Levontatja az úszó házát valamely néptelen part mellé és ott éjszakánkint zenét ír. — És Gilbert? Aki a szöveget írja részemre? — kérdezte Ilkánk. — Gilbert már sokkal érthetőbb ember. Pirospozsgás, mint egy mészáros és rajongója a sportoknak. London közelében lakik villájában, majdnem mindig otthon van, mert nagy gonddal dolgozik színdarabjain. Ilkánk elgondolkozva forgatta kezében a két szerző névjegyét. — Akkor tehát Gilbert urat keresnénk fel először, mert hiszen a muzsikus után nem utazhatunk a Themse-folyón. — Úgy sem találnánk meg — vélekedett Zsenerl gróf is és utazókocsit fogadott, amelyen a falun lakó Gilbert urat meglátogatják. Mosolygó, zsúptetős falusi villában lakott Gilbert úr, amint a régebbi angol regényírók leírták azokat a házakat, amelyekben a boldog megelégedettség lakik. Éppen vasárnap volt és Gilbert úr széles vállaival, kicsattanó arcával, barátságos tekintetével a helybeli templomból jött, nagy zsoltáros könyv volt a hóna alatt. Életvidáman, harsogva kiáltozott, amikor megtudta, hogy kik a látogatói. — Én már magukat régen szerettem volna ismerni, még akkor, mikor a grófné a Drury-Lane-színházban játszott, de hát mi angolok nem szeretünk tolakodni. Egyszerűen, falusi ember módjára beszélt a világhírű író és nyomban megmutatta falusi gazdaságát a Kinsky-párnak. Különösen büszke volt juhaira, lovaira .. …A gazdasági sétának csak dél felé lett vége, mert Gilbert úr még a krumpliföldjét is megmutatta…. Végre ebéd után Gilbert úr rátért a színdarabra is, amelyben szerepet szánt Ilkánknak. Csinos kis füzetke, kaligrafikus írásba volt foglalva Ilkánk szerepe. Ilkánk a szövegbe nézett, versben volt az írva és Ilkánk kétségbeesetten felkiáltott: — Egy szót sem értek belőle! Gilbert úr olyan egészségesen nevetett, hogy mind a harminckét fogát megmutatta. — Más dolog az angolul beszélni és angolul érteni. Pláne az angol vers valami nagyon furcsa dolog. No de majd menni fog a dolog, grófné. Egyelőre húsz sort adok fel magának a szerepéből tanulás végett. A jövő héten majd tiszteletemet teszem a Hyde-Parkban. Ilkánk komoly aggodalmakkal ért vissza Londonba ... Sohasem lehet angol színésznő belőle, mert hiszen a nyelvet nem érti, holott otthon Namiestben azt hitte, hogy már tökéletesen tud angolul. De senkinek, még a férjének se mert szólni, csak magában aggodalmaskodott és álmatlankodott. Mi lesz, ha Mrs Carte megtudja, hogy Ilkánk még mindig nem tanult meg tökéletesen angolul! Legkevesebb, hogy felbontja a Savoy-színház szerződését. És éppen a legaggodalmasabb napokban, amikor Ilkánk már agyonsírta magát az érthetetlen szerep fölött: egy magastermetű, civilbe öltözött, katonatiszt-formájú úriember jelentkezett a Hyde Park melletti villában. A névjegyén ennyi állott: Sullivan. — Tudom, hogy keresni fognak, — mondá mosolyogva — de engem nem lehet megtalálni, mert én elevezek az olyan tájékról, ahol engem megtalálni lehet. Azért jöttem magam, hogy segítségére legyek a művésznőnek. Sir Arthur Sullivanon meglátszott a vízi életmód, egészséges volt, mint egy matróz és ábrándos, mint egy halász. — Nézzük csak, — mondta darab idő múlva, átvéve Ilkánk könnyel áztatott szerepét — talán emlékezetből el tudom játszani ennek a szövegnek a megfelelő zenéjét. A zongorához ült és egy melódiába kezdett . .. Ilkánk felfigyelt a zenére... Mintha egyszerre megvilágosodna, ragyogna, mosolyogna reá a szerep minden egyes betűje, amint a zenekíséretet hallgatta. Sir Arthur Sullivan, mint egy dolgavégzett varázsló állott fel a zongora mellől. — Most már tanuljon tovább, művésznő. Én elmegyek. — Nem addig, amíg a magyar szakácsném főztjét meg nem kóstolta! — kiáltotta túláradó örömmel Ilkánk. Ezen a napon éppen szegedi halászlét főzött Szemere Miklós úr szakácsnéja. Az angol úr nagyot nézett a paprikás ételre: — Hm, ha ilyen paprikásan fog énekelni is, akkor nagy sikerünk lesz. Ilkánk pedig lelkesedve fogott bele a szerep tanulásába. Midőn egy hét múlva Gilbert úr Ígérete szerint látogatóba jött a Hyde-Park mellé, Ilkánk nemcsak a leckének feladott húsz sort tudta szerepéből, hanem kifogástalanul tudta az egész szerepet. Boldogságában észre sem vette, hogy Londonban elkövetkeztek a ködös napok, a színházi szezon megkezdődött.”
Részletek másolok ide Pálmay Ilka regényes életútját megörökítő Krúdy Gyula-írásból: a Primadonna című kötetének XIV. fejezetéből („amelyben megkezdődik a londoni szezon.” ) „... Ilkánk tehát férje társaságában útra kelt, hogy meghódítsa Shakespeare Londonját. A Drury-Lane-színházba bevonult a „Madarász" című operett és az osztrák Zeller muzsikája nyolc napig mulattatta a gyermetegkedélyű angolokat. A színészek — közöttük Ilkánk is — németül mondták és énekelték a szerepeiket, nem ismerték még akkor a háborút, Viktória, az anyakirályné, a legnagyobb békességben akart uralkodni.” „...Ezenközben pedig a „Madarász" előadásai zsúfolt házakat csináltak a Drury-Lane-ban. Azok az omnibuszok, amelyek olyan nagy utakat csinálnak Londonban, hogy az óriási várost egyik végétől csaknem a másikig bejárják: mindig hosszadalmas stációt tartottak a Drury-Lane-nél, mert az utazóknak nagy része itt szállott le. Az egyfogatú kocsik, amelyeket olyan méltóságteljesen hajtanak a bérkocsisaik: ugyancsak a Drury- Lane felé igyekeztek. De az ódon városnegyedből, az arisztokraták fertályából is útra keltek mindenféle viscountok, countok, sirök, lordok, amikor meghallották, hogy egy bizonyos Kinsky grófné vendégszerepel a Drury-Lane-ban. — Talán csak nem annak a Kinsky grófnak a felesége, aki tavaly a nagy liverpooli akadályversenyt nyerte? — kérdezték tűnődve a londoni előkelőségek, mert a zöld gyepről győzelmei révén minden valamirevaló angol ismerte a Kinsky nevet. Egy sportlapban, amelynek Angliában mindent kell tudnia, csakhamar megjelent a hiteles hír, hogy ki is a Kinsky grófné, aki a színházban vendégszerepel. Nem felesége, hanem sógornője Kinsky Károly grófnak, az Angliában is jól ismert lófuttatónak ... De most már kevesbedhetett Ilkánk presztízse a sportbarátok előtt, addigra olyan alaposan megnyerte a színházbarátok szívét, hogy egyetlen hely sem maradt üresen a Drury-Lane-ban, amikor Kinsky grófné fellépését hirdették, habár a grófné csak sógornője a híres futtatónak... … A Drury-Lane-ban sohasem képzelt elegáns frakkok és egyéb ruházatok mutatkoztak a nézőtéren. Ilkánk bízvást azt hihette, hogy ez a változás az ő tiszteletére van.. . ---A Savoy Színház őfelsége ama színházai közé tartozott, amelyeket a legelőkelőbbnek mondanak a földkerekségen. Sir Arthur Sullivan, a világhírű zeneszerző és Gilbert a rendes színpadi szerzői. Nem régen adták benne háromszázadszor a „Mikádó" című operettet, most ismét új Sullivan—Gilbert színdarabra készülnek .. . A kollégáitól megtudta, hogy ez a színház, ahol az öltözőkben a következő szövegű tábla van kifüggesztve: Minden kétértelmű beszéd vagy viselkedés a rögtöni elbocsátásra jogosítja az Igazgatóságot. És ez az a színház, ahol nő még operettben sem játszott soha nadrágban, férfiruhában... ...Mrs Carte és Ilkánk megállapodtak a Savoy-színházbeli vendégszereplésről. A vendégszereplés hat hónap múlva fog bekövetkezni. Ilkánk addig szorgalmasan tanul angolul, mert a Savon-színházban nem lehet német nyelven énekelni. Gilbert majd ír számára egy olyan szerepet, amelyben hibás nyelvtudásával is bemutatkozhatik a színpadon. Egy vándor német színésznőt fog játszani, aki Londonba kerül. … mire a kontinensre visszatért, már erszényében volt a szerződés a világ legelőkelőbb színházához, a Savoyhoz. A házaspár a család régi birtokán, az Olmütz melletti Namiestben telepedett meg, abban a várkastélyban, amely messzire uralja innen a vidéket, ötven szoba volt a kastélyban és Ilkánk eleinte minden nap végigsétált az ötven szobán, mialatt Miss Powertől szorgalmasan vette az angol leckéket. Nem volt most unalmas a kastélyélet, hiszen Ilkánk tudta, hogy nem tart az örökké, legfeljebb hat hónapig, amíg Londonban a színházi szezon elkezdődik. Azonkívül a környékbeli arisztokraták sem hagyták Ilkánkat unatkozni, mint Althofenben. Mindenki kíváncsi lett egyszerre a színésznőre, aki ősztől kezdve a londoni Savoy-színházban fog fellépni. Nagy társaságok szállták meg a namiesti kastélyt, a vadászkocsik reggeltől-estig robogtak az udvaron. Olmützből, Prágából, Bécsből siettek az úrhölgyek és urak, hogy a világhírű művésznőnél tiszteletüket bemutassák. Egyik mulatság a másikat követte, a vadászatoknak nem volt végük, néha mind az ötven szobát vendégek lakták. …A hat hónap, amelyet Ilkánknak az angol nyelv tanulásával kellett volna eltölteni, folytonos ünneplés és mulatság közben repült el az Olmütz melletti várkastélyban. Késő őszre járt, mikor a kastély tornyából bevonták a családi lobogót, ami azt jelentette, hogy a vár lakói vendéget ezentúl nem fogadnak. … Mrs Carte, a Savoy-színház direktrixe, levélben értesítette Kinsky Jenőné birodalmi és tettaui grófnét, hogy az a színdarab, amelyet részére Sir Arthur Sullivan és Gilbert urak írtak, immár készen van, a grófnét várják Angliában. — Kezdődik a munka! — kiáltott fel Ilkánk olyan lámpalázzal, amelyet azelőtt sohasem érzett. Mrs Carte levelében egyéb praktikus tanácsokkal is szolgált. Megírta, hogy Londonban csak azok laknak szállodában, akiknek a világon senkijük sincs. Rendes ember, még ha idegen is a városban, gondoskodik állandó lakásról, ahol barátait, ismerőseit fogadhatja. Tud is egy ilyen kis, különálló, egyemeletes villát a Hyde Park közelében, amelynek kellemetes fekvése van. Ilkánk utólagos beleegyezésével Mrs Carte, a direktrix kibérelte ezt a villát a Kinsky-házaspár részére. Csupán cselédséget kell magukkal hozni... Ilkánk ámulva olvasta a levelet. — Hiszen ez egy rendkívüli nő! — Az angolok mind ilyenek! — felelt Kinsky gróf. — Ott alig ismerik a rendetlen embert. Az ausztriai esős őszi idő eközben beköszöntött, a várkastélyból elszéledtek az utolsó vendégek, most már Ilkánk komolyan hozzáláthatott a csomagoláshoz, ki tudja, meddig fog tartani az angliai vendégszereplés? Az estélyi ruhák mellé bepakolta a háziruhákat is. Matild, a komorna és Paul, az inas, egy harmadik személyt kaptak a társaságukba: egy magyarországi szakácsnét, akit Szemere Miklós küldött Ilkánknak. — Zemplén-megyei asszony, még az édesanyámtól tanult főzni — írta Szemere úr ajánlólevelében. Most már aztán útra kelhettek a nagy sárga bőröndök, kofferek, világjáró úti fölszerelések a tengerentúlra. Ilkánkat ugyan meglepte az, hogy az állomáson senki sem várja, amint azt már megszokta eddigi vendégszereplései alkalmával, de hát az angolok tartják magukat ilyen dolgokban a formákhoz: nem tolakodnak hívás nélkül. Ellenben néhány nap múlva, amikor az Idegenek Névsorában a londoni újságok hivatalosan is közölték Count Kinsky és neje Londonba való érkezését, a Hyde Park mellett levő villa csengője többször megszólalt naponta, hogy különböző látogatójegyeket adjanak át a kapusnak. Sir Arthur Sullivan és Gilbert urak az elsők közé tartoztak, akik a művésznő kapusánál látogatójegyeiket visszahagyták. Kinsky úr, aki már egy régebbi londoni utazása alkalmával tagja lett egy előkelő klubnak, most felújította régi ismeretségeit és délutánonként ellátogatott a klubba, amely nélkül igazi angol ember nem élhet. Innen, a klubból hozta Kinsky gróf az információit. — Sullivan zeneszerzőt Viktória királynő nevezte ki Szőrré, ami nem utolsó kitüntetés Angliában, Sir Arthurt a közelebbi ismerősei kissé különc embernek mondják, mert éjszaka szokott komponálni egy Themse-folyón úszó házban. Van ugyan kastélya a Riviérán, Monte-Carlóban is, de itt csak az esztendő néhány hetét tölti. Leginkább a Themsén szeret lakni. Levontatja az úszó házát valamely néptelen part mellé és ott éjszakánkint zenét ír. — És Gilbert? Aki a szöveget írja részemre? — kérdezte Ilkánk. — Gilbert már sokkal érthetőbb ember. Pirospozsgás, mint egy mészáros és rajongója a sportoknak. London közelében lakik villájában, majdnem mindig otthon van, mert nagy gonddal dolgozik színdarabjain. Ilkánk elgondolkozva forgatta kezében a két szerző névjegyét. — Akkor tehát Gilbert urat keresnénk fel először, mert hiszen a muzsikus után nem utazhatunk a Themse-folyón. — Úgy sem találnánk meg — vélekedett Zsenerl gróf is és utazókocsit fogadott, amelyen a falun lakó Gilbert urat meglátogatják. Mosolygó, zsúptetős falusi villában lakott Gilbert úr, amint a régebbi angol regényírók leírták azokat a házakat, amelyekben a boldog megelégedettség lakik. Éppen vasárnap volt és Gilbert úr széles vállaival, kicsattanó arcával, barátságos tekintetével a helybeli templomból jött, nagy zsoltáros könyv volt a hóna alatt. Életvidáman, harsogva kiáltozott, amikor megtudta, hogy kik a látogatói. — Én már magukat régen szerettem volna ismerni, még akkor, mikor a grófné a Drury-Lane-színházban játszott, de hát mi angolok nem szeretünk tolakodni. Egyszerűen, falusi ember módjára beszélt a világhírű író és nyomban megmutatta falusi gazdaságát a Kinsky-párnak. Különösen büszke volt juhaira, lovaira .. …A gazdasági sétának csak dél felé lett vége, mert Gilbert úr még a krumpliföldjét is megmutatta…. Végre ebéd után Gilbert úr rátért a színdarabra is, amelyben szerepet szánt Ilkánknak. Csinos kis füzetke, kaligrafikus írásba volt foglalva Ilkánk szerepe. Ilkánk a szövegbe nézett, versben volt az írva és Ilkánk kétségbeesetten felkiáltott: — Egy szót sem értek belőle! Gilbert úr olyan egészségesen nevetett, hogy mind a harminckét fogát megmutatta. — Más dolog az angolul beszélni és angolul érteni. Pláne az angol vers valami nagyon furcsa dolog. No de majd menni fog a dolog, grófné. Egyelőre húsz sort adok fel magának a szerepéből tanulás végett. A jövő héten majd tiszteletemet teszem a Hyde-Parkban. Ilkánk komoly aggodalmakkal ért vissza Londonba ... Sohasem lehet angol színésznő belőle, mert hiszen a nyelvet nem érti, holott otthon Namiestben azt hitte, hogy már tökéletesen tud angolul. De senkinek, még a férjének se mert szólni, csak magában aggodalmaskodott és álmatlankodott. Mi lesz, ha Mrs Carte megtudja, hogy Ilkánk még mindig nem tanult meg tökéletesen angolul! Legkevesebb, hogy felbontja a Savoy-színház szerződését. És éppen a legaggodalmasabb napokban, amikor Ilkánk már agyonsírta magát az érthetetlen szerep fölött: egy magastermetű, civilbe öltözött, katonatiszt-formájú úriember jelentkezett a Hyde Park melletti villában. A névjegyén ennyi állott: Sullivan. — Tudom, hogy keresni fognak, — mondá mosolyogva — de engem nem lehet megtalálni, mert én elevezek az olyan tájékról, ahol engem megtalálni lehet. Azért jöttem magam, hogy segítségére legyek a művésznőnek. Sir Arthur Sullivanon meglátszott a vízi életmód, egészséges volt, mint egy matróz és ábrándos, mint egy halász. — Nézzük csak, — mondta darab idő múlva, átvéve Ilkánk könnyel áztatott szerepét — talán emlékezetből el tudom játszani ennek a szövegnek a megfelelő zenéjét. A zongorához ült és egy melódiába kezdett . .. Ilkánk felfigyelt a zenére... Mintha egyszerre megvilágosodna, ragyogna, mosolyogna reá a szerep minden egyes betűje, amint a zenekíséretet hallgatta. Sir Arthur Sullivan, mint egy dolgavégzett varázsló állott fel a zongora mellől. — Most már tanuljon tovább, művésznő. Én elmegyek. — Nem addig, amíg a magyar szakácsném főztjét meg nem kóstolta! — kiáltotta túláradó örömmel Ilkánk. Ezen a napon éppen szegedi halászlét főzött Szemere Miklós úr szakácsnéja. Az angol úr nagyot nézett a paprikás ételre: — Hm, ha ilyen paprikásan fog énekelni is, akkor nagy sikerünk lesz. Ilkánk pedig lelkesedve fogott bele a szerep tanulásába. Midőn egy hét múlva Gilbert úr Ígérete szerint látogatóba jött a Hyde-Park mellé, Ilkánk nemcsak a leckének feladott húsz sort tudta szerepéből, hanem kifogástalanul tudta az egész szerepet. Boldogságában észre sem vette, hogy Londonban elkövetkeztek a ködös napok, a színházi szezon megkezdődött.”
3148 Búbánat 2017-05-29 12:32:29 [Válasz erre: 3147 Ardelao 2017-05-29 11:58:26]
Ez a könyv pedig "kötelező" olvasmány a Pálmay Ilka-rajongók számára, nem különben a Krúdy Gyula írásait kedvelők táborának: Krúdy Gyula: Primadonna "Regényes Történet Pálmay Ilkáról – aki meghódította a világot" „- Apám, én színésznő szeretnék lenni! – rontott rá apjára egy vasárnapon Petráss Ilka, amikor a zárdából atyja látogatására kiengedték.” A „sárga hajú, pulykatojásképű, zörgő csontú kassai apácanövendék” mindössze tizennégy esztendős, midőn előáll az ő köreiben szokatlan kívánsággal. S hamarosan felléphet a világot jelentő deszkákra; igaz, egy ideig még szalvétával kell kitömnie a harisnyáját, hogy pipaszárlábát mutatósabbá tegye. Ám kirobbanó tehetsége lenyűgözi a közönséget, s a nyiszlett bakfis nemsokára gyönyörű nővé fejlődik, ő lesz korának, a múlt század végének legünnepeltebb, tisztelt, csodált körülrajongott primadonnája. Eredeti megjelenés éve: 1926 Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó (Budapest) , 1988 Ragasztott kemény papírkötés , 184 oldal Sorozatcím: Csíkos könyvek Egész oldalas fekete-fehér illusztrációkat tartalmaz. Tartalomjegyzék Első fejezet – A zárdából az út a színpadra vezet Második fejezet – amelyben Szilihetiné Pálmay Ilka elindul világhódító útjára Harmadik fejezet – amelyben hősnőnk újabb lépéseket tesz végzete felé Negyedik fejezet – amelyben nagyon érzelmes dolgok foglaltatnak a jókedvű férjről Ötödik fejezet – amelyben pár nélkül marad a madárka Hatodik fejezet – amelyben Ilkánk legyőzi ellenfeleit, köztük a férjét is Hetedik fejezet – amelyben Ilkánk elrepül a földi halandók köznapi világából Nyolcadik fejezet – amelyben az ünnepélyes hangulatot egy vándorszínész megjelenése zavarja Kilencedik fejezet – amelyben hősnőnk elhagyja Pestet Tizedik fejezet – amelyben új, ismeretlen világ mutatkozik Tizenegyedik fejezet – amelyben hősnőnk egyelőre titokban, de valódi grófné lesz Tizenkettedik fejezet – amelyben látszólag békésen bevégződik hősnőnk története Tizenharmadik fejezet – amelyben a birodalmi grófnő elszökik a színészethez Tizennegyedik fejezet – amelyben megkezdődik a londoni szezon Tizenötödik fejezet – amelyben Magyarország visszahívja világhírű lányát
Ez a könyv pedig "kötelező" olvasmány a Pálmay Ilka-rajongók számára, nem különben a Krúdy Gyula írásait kedvelők táborának: Krúdy Gyula: Primadonna "Regényes Történet Pálmay Ilkáról – aki meghódította a világot" „- Apám, én színésznő szeretnék lenni! – rontott rá apjára egy vasárnapon Petráss Ilka, amikor a zárdából atyja látogatására kiengedték.” A „sárga hajú, pulykatojásképű, zörgő csontú kassai apácanövendék” mindössze tizennégy esztendős, midőn előáll az ő köreiben szokatlan kívánsággal. S hamarosan felléphet a világot jelentő deszkákra; igaz, egy ideig még szalvétával kell kitömnie a harisnyáját, hogy pipaszárlábát mutatósabbá tegye. Ám kirobbanó tehetsége lenyűgözi a közönséget, s a nyiszlett bakfis nemsokára gyönyörű nővé fejlődik, ő lesz korának, a múlt század végének legünnepeltebb, tisztelt, csodált körülrajongott primadonnája. Eredeti megjelenés éve: 1926 Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó (Budapest) , 1988 Ragasztott kemény papírkötés , 184 oldal Sorozatcím: Csíkos könyvek Egész oldalas fekete-fehér illusztrációkat tartalmaz. Tartalomjegyzék Első fejezet – A zárdából az út a színpadra vezet Második fejezet – amelyben Szilihetiné Pálmay Ilka elindul világhódító útjára Harmadik fejezet – amelyben hősnőnk újabb lépéseket tesz végzete felé Negyedik fejezet – amelyben nagyon érzelmes dolgok foglaltatnak a jókedvű férjről Ötödik fejezet – amelyben pár nélkül marad a madárka Hatodik fejezet – amelyben Ilkánk legyőzi ellenfeleit, köztük a férjét is Hetedik fejezet – amelyben Ilkánk elrepül a földi halandók köznapi világából Nyolcadik fejezet – amelyben az ünnepélyes hangulatot egy vándorszínész megjelenése zavarja Kilencedik fejezet – amelyben hősnőnk elhagyja Pestet Tizedik fejezet – amelyben új, ismeretlen világ mutatkozik Tizenegyedik fejezet – amelyben hősnőnk egyelőre titokban, de valódi grófné lesz Tizenkettedik fejezet – amelyben látszólag békésen bevégződik hősnőnk története Tizenharmadik fejezet – amelyben a birodalmi grófnő elszökik a színészethez Tizennegyedik fejezet – amelyben megkezdődik a londoni szezon Tizenötödik fejezet – amelyben Magyarország visszahívja világhírű lányát
3147 Ardelao 2017-05-29 11:58:26 [Válasz erre: 3145 Búbánat 2017-05-29 11:26:54]
Pálmay Ilkáról nagyon sok írás található az interneten. Legérdekesebb viszont az a könyv, amit saját magáról írt: „Emlékirataim” Írta Gróf Kinskyné Pálmay Ilka Budapest, 1912. Singer és Wolfner kiadása
Pálmay Ilkáról nagyon sok írás található az interneten. Legérdekesebb viszont az a könyv, amit saját magáról írt: „Emlékirataim” Írta Gróf Kinskyné Pálmay Ilka Budapest, 1912. Singer és Wolfner kiadása
3146 Búbánat 2017-05-29 11:28:00 [Válasz erre: 3145 Búbánat 2017-05-29 11:26:54]
Lemaradt a forrás és dátum: Budapesti Hírlap, 1928. március 25.
Lemaradt a forrás és dátum: Budapesti Hírlap, 1928. március 25.
3145 Búbánat 2017-05-29 11:26:54 [Válasz erre: 3144 Ardelao 2017-05-25 09:16:14]
Az előbbi beírás felkeltette az érdeklődésem Pálmay Ilka életútja iránt, rákerestem a neten és a sok, róla szóló cikk között rátaláltam egy vele készült érdekes interjúra is. Idemásolom ezt: Jókai,Szigeti, Sullivan, Johann Strauss írt színdarabot Pálmai Ilkának, aki búcsúzik a színpadtól és — új szerepeket vár. Pálmai Ilka... Az első világot járó magyar primadonna. A múlt századvég legünnepeltebb Serpolette-je, Boccacciója, Szép Helénája, Postás Milkája és valahány nevezetes színpadi tündére volt a könnyű daljáték, az operett és az énekes népszínmű kecses, lenge, pillangó- szárnyú költészetének. Ahogy lapozzuk ennek a gondtalan, fehér békességbe bágyadt kornak elsárgult újságjait, majdnem minden második színházi hír a Pálmai Ilka hódítását, dicsőségét hirdeti: Pálmai Ilka Budapesten, Pálmai Ilka Bécsben, aztán Berlinben, majd Londonban, végül New Yorkban. Az ungvári szegény nemesi família szőke gyermeke ezüst- és aranytopánkás lábaival belibegte öreg Európa legnagyobb színpadjait, uralkodók és nagyhercegnők, miniszterek és tudósok, művészek és írók tapsoltak neki, a lelkes ifjúság persze kifogta fogatából a lovakat (akkor még nem volt autója a primadonnáknak, de még a segédszínésznőknek sem!), a szász-kóburgi herceg külön társulatot szervezett, amellyel Londonba ment német színielőadásokat tartani és Pálmai Ilka volt a válogatott német trupp dívája, az élclapok tele voltak az „isteni Ilus“ karikatúráival a Fliegende Blättertől a Punch-ig és a Life-ig, s ami a teteje volt minden tündöklésnek: amaz idők két legnagyobb komponistája, az angol Arthur Sullivan és a bécsi Johann Strauss egyenesen az ő számára írtak operettet. És most búcsúzni akar a színpadtól Pálmai Ilka. Verő György , a régi Népszínház hangos-sikerű szerzője alkalmi játékot írt, amely színes és mozgalmas keretül szolgál tizenkét nagyszerű Pálmai-szerephez és — tizenkét mai primadonna föllépéséhez. A Budapesti Színész- Szövetség rendezi a látványosságszámba illő ritka estét a Népszínházban, azokon a deszkákon, ahol Rákosi Jenő először állt szemben a tizenhét éves Pálmai Ilkával. De adjuk át a szót a művésznőnek: — Sok mindenen voltam én már túl akkor, amikor a Népszínházhoz kerültem. Édesapám, Petráss Gusztáv, komoly mérnökember, nem tudott ellenállni kéréseimnek és tizennégy éves koromban Gerőfi Andor kassai színtársulatához adott be kezdőnek. Itt ismerkedtem meg Szigligeti Ede fiával, Józseffel, aki rendező volt és aki a hátam mögött eljegyzett engem. Tizenhat éves se voltam. Szigligeti Ungvárra ment, azt mondta apámnak, hogy nem jó, ha ilyen fiatalon egyedül vándorlok a társulattal, és mire visszajött, én már menyasszony voltam. Sátoraljaújhely, Miskolc, majd a budai aréna következett Kassa után. Férjem bemutatott az édesapjának, aki a Nemzeti Színház igazgatója volt. Az ő tanácsára Káldy Gyulánál tanultam énekelni, majd gyakorlat végett Kecskemétre mentem. De itt csak pár hónapig voltam, mert meghívtak a Népszínházhoz. Rákosi Jenő végigjátssza Serpolette-et. — A Népszínháznak akkor — folytatta Pálmai Ilka — Rákosi Jenő volt az igazgatója. Elpróbáltatta velem A sárga csikó egyik jelenetét és mindjárt szerződéssel kínált meg. Ebben léptem fel először, de A sárga csikó Erzsikéje eredetileg Blaha-szerep volt s az én igazi debut-öm A corneville-i harangokban történt. Serpolette szerepére maga Rákosi Jenő tanított be. Még most is előttem van a kép: Rákosi megemelte a felöltője szárnyát és úgy játszott, táncolt a színpadon. Közben a szerepet mondta. Nekem nem volt szabad megmoccanni. Ott ültem egy kis padon és figyeltem a direktor minden mozdulatát. Másnap aztán elpróbáltam. Egyszerűen lemásoltam Rákosi Jenő Serpolette-jét. Az volt a legkedvesebb, mikor Rákosi — két kezében a kabátja szárnyával — kecsesen hajladozva énekelte: „Tekints ide, tekints oda. Egy sincs köztünk ostoba.” —Én pontosan úgy csináltam, és mondhatom, ezzel volt a legnagyobb sikerem. A Népszínháztól nagyobb gázsival Kolozsvárra csábítottak, ahol két évig játszottam. Itt inkább mint népszínmű-énekesnő alakultam ki. Evva Lajos aztán visszavitt a Népszínházhoz. Most jöttek a nagy szerepek: Offenbach operettjei: (Szép Heléna, Gerolsteini nagyhercegnő, Párizs élet), Planquette „Ripp van Winkle-je” (az első nadrágos szerep magyar színpadon), „Nap és hold“, Szabados Béla „Uff király“-ja, Gerő Károly „Vadgalamb“-ja, Hervé „Nebáncsvirág“-ja és még egy tucat. Szigeti József nekem írta a „Nőemancipáció“-t és „A csókon szerzett vőlegény“-t. Jókai Mór is írt a kedvemért egy darabot, — a címére bizony nem emlékszem, nagyon kevésszer adták — nekem egy néma leány szerepét kellett játszani benne, aki csak a harmadik felvonásban szólal meg. — Talán itt volt a baj. — jegyezzük meg. — A publikum nyilván Pálmai Ilkát akarta hallani. — Lehet, — kacag fel Pálmai és ebből a kacajból a régi primadonna hangja csilingel ki, — de az tény, hogy a darab megbukott. Nagyon fájt nekünk. Bécs, Berlin, London, New York. És most jön a „világot jelentő“ fordulat. Megjelenik az amerikai színigazgató, Amberg úr és dollárokat nyújt át a művésznőnek, hogy hajózzon át New Yorkba. A menedzser előre ment, Pálmai lázasan kezdett tanulni németül és a Népszínház "A kertészleány"-ban búcsúztatta. — Felejthetetlen ünnepség volt, — mondja Pálmai Ilka. — Akár hiszi, akár nem, az egész Rákóczi utat kivilágították az én tiszteletemre. Másnap Bécsbe mentem, mert itt kellett bevárnom a további dollárokat. Hetekig vártam, de pénz nem jött. Jaune bécsi igazgató kapacitálni kezdett, hogy maradjak Bécsben. Nekem aggodalmaim voltak. Meghívtam néhány kritikust a szállóba és eljátszottam előttük németül a Szép Heléna egyik jelenetét. El voltak ragadtatva. Most már nyugodtan léptem föl a "Nebáncsvirágban". Az én drága budapesti híveim százával rándultak fel Bécsbe erre a gyönyörű estére. Most már dőltek az ajánlatok: Prága, Brünn, Graz, aztán Berlin. És újra Bécs. Johann Strauss nekem írta a „Fürstin Ninetta“, a „Sonntagskind“, a „Blumen-Mary" és „Die Kozakin“ című operettjeit. Emlékszem, hogy mérgelődött a kitűnő Alexander Girardi , amiért Strauss nem az ő szerepei után keresztelte el a színdarabjait. Azóta, hogy betettem a lábam a Theater an der Wien színpadjára, minden operett címe az én szerepem után igazodott. — Bécsben lettem Kinsky Jenő gróf felesége. Karinthiai birtokára mentem vele. Itt kaptam Carmen Sylva , a román királyné levelét, hogy darabot írt számomra és ideérkezett meghívás egy szentpétervári— moszkvai turnéra. A férjem nem engedett. De mikor maga a szász-kóburg-góthai herceg kért fel, hogy az ő német színtársulatával menjek Londonba, az uram sem tudott ellenállni. Itt olyan nagy sikerem volt hogy a herceg a „tudomány és művészet érdem rendjét" adományozta nekem. Még most is őrzöm a londoni lapok csodaszép kritikáit. London felrázott: angolul kezdtem tanulni. Viktória királynő meghívott egy udvari ünnepségre. Sir Arthur Seymour Sullivan, a legnagyobb angol zeneszerző, Grand Duke címen daljátékot írt nekem , amelyben százhetvenszer léptem fel egyhuzamban a Savoy-Theaterben. Micsoda esték, milyen előkelő közönség, mennyi taps és virág! — Közben a férjem birtokot örökölt Morvaországban, Namiestben. Ide mentünk. De csak rövid ideig bírtam ki, az én nyughatatlan vérem a színpadért, szerepekért kiáltott. Csöndesen megegyeztem a gróffal, hogy elválunk. Úgy is történt, nekem jogom maradt a nevéhez tovább is. New Yorkba mentem, ahol angolul, németül és magyarul játszottam. Aztán hazajöttem és — kitört a világháború. „Mért nem kapok én szerepet?” Félbeszakítom a visszaemlékezést: — Diákkoromban Szegeden láttam méltóságos asszonyt a Nőemancipációban. Hogy lelkesedtünk a földszinti állóhelyen, amikor felugrott az asztalra és úgy járta a «csárdást” huszáruniformisban! — Eljárnám én azt még ma is! — felel Pálmai Ilka. Hát nem mondom, elég volt az ugrándozásból, de mondja csak, nincs itt szerep a pesti színpadokon az én számomra? Miért nem kapok én szerepet? Primadonnakoromban épp eleget bebizonyítottam, hogy van érzékem a komikumhoz. Miért nem kapok én komika-szerepet? Kövér, harcias öregasszonyokon kívül minden anyaszerepet el tudnék játszani. Hiszen Rákosi Jenő Magdolná-jában megmutattam, milyen drámai színész vagyok! Közben a telefonhoz szólítják. A március 31.-i Pálmai-ünnep rendezője, Bánóczi Dezső dr. kéreti. Pálmai Ilka olyan izgatottan szalad a telefonhoz, mint egy lámpalázas kezdő. Az örök színésznő... /Molnár Jenő/
Az előbbi beírás felkeltette az érdeklődésem Pálmay Ilka életútja iránt, rákerestem a neten és a sok, róla szóló cikk között rátaláltam egy vele készült érdekes interjúra is. Idemásolom ezt: Jókai,Szigeti, Sullivan, Johann Strauss írt színdarabot Pálmai Ilkának, aki búcsúzik a színpadtól és — új szerepeket vár. Pálmai Ilka... Az első világot járó magyar primadonna. A múlt századvég legünnepeltebb Serpolette-je, Boccacciója, Szép Helénája, Postás Milkája és valahány nevezetes színpadi tündére volt a könnyű daljáték, az operett és az énekes népszínmű kecses, lenge, pillangó- szárnyú költészetének. Ahogy lapozzuk ennek a gondtalan, fehér békességbe bágyadt kornak elsárgult újságjait, majdnem minden második színházi hír a Pálmai Ilka hódítását, dicsőségét hirdeti: Pálmai Ilka Budapesten, Pálmai Ilka Bécsben, aztán Berlinben, majd Londonban, végül New Yorkban. Az ungvári szegény nemesi família szőke gyermeke ezüst- és aranytopánkás lábaival belibegte öreg Európa legnagyobb színpadjait, uralkodók és nagyhercegnők, miniszterek és tudósok, művészek és írók tapsoltak neki, a lelkes ifjúság persze kifogta fogatából a lovakat (akkor még nem volt autója a primadonnáknak, de még a segédszínésznőknek sem!), a szász-kóburgi herceg külön társulatot szervezett, amellyel Londonba ment német színielőadásokat tartani és Pálmai Ilka volt a válogatott német trupp dívája, az élclapok tele voltak az „isteni Ilus“ karikatúráival a Fliegende Blättertől a Punch-ig és a Life-ig, s ami a teteje volt minden tündöklésnek: amaz idők két legnagyobb komponistája, az angol Arthur Sullivan és a bécsi Johann Strauss egyenesen az ő számára írtak operettet. És most búcsúzni akar a színpadtól Pálmai Ilka. Verő György , a régi Népszínház hangos-sikerű szerzője alkalmi játékot írt, amely színes és mozgalmas keretül szolgál tizenkét nagyszerű Pálmai-szerephez és — tizenkét mai primadonna föllépéséhez. A Budapesti Színész- Szövetség rendezi a látványosságszámba illő ritka estét a Népszínházban, azokon a deszkákon, ahol Rákosi Jenő először állt szemben a tizenhét éves Pálmai Ilkával. De adjuk át a szót a művésznőnek: — Sok mindenen voltam én már túl akkor, amikor a Népszínházhoz kerültem. Édesapám, Petráss Gusztáv, komoly mérnökember, nem tudott ellenállni kéréseimnek és tizennégy éves koromban Gerőfi Andor kassai színtársulatához adott be kezdőnek. Itt ismerkedtem meg Szigligeti Ede fiával, Józseffel, aki rendező volt és aki a hátam mögött eljegyzett engem. Tizenhat éves se voltam. Szigligeti Ungvárra ment, azt mondta apámnak, hogy nem jó, ha ilyen fiatalon egyedül vándorlok a társulattal, és mire visszajött, én már menyasszony voltam. Sátoraljaújhely, Miskolc, majd a budai aréna következett Kassa után. Férjem bemutatott az édesapjának, aki a Nemzeti Színház igazgatója volt. Az ő tanácsára Káldy Gyulánál tanultam énekelni, majd gyakorlat végett Kecskemétre mentem. De itt csak pár hónapig voltam, mert meghívtak a Népszínházhoz. Rákosi Jenő végigjátssza Serpolette-et. — A Népszínháznak akkor — folytatta Pálmai Ilka — Rákosi Jenő volt az igazgatója. Elpróbáltatta velem A sárga csikó egyik jelenetét és mindjárt szerződéssel kínált meg. Ebben léptem fel először, de A sárga csikó Erzsikéje eredetileg Blaha-szerep volt s az én igazi debut-öm A corneville-i harangokban történt. Serpolette szerepére maga Rákosi Jenő tanított be. Még most is előttem van a kép: Rákosi megemelte a felöltője szárnyát és úgy játszott, táncolt a színpadon. Közben a szerepet mondta. Nekem nem volt szabad megmoccanni. Ott ültem egy kis padon és figyeltem a direktor minden mozdulatát. Másnap aztán elpróbáltam. Egyszerűen lemásoltam Rákosi Jenő Serpolette-jét. Az volt a legkedvesebb, mikor Rákosi — két kezében a kabátja szárnyával — kecsesen hajladozva énekelte: „Tekints ide, tekints oda. Egy sincs köztünk ostoba.” —Én pontosan úgy csináltam, és mondhatom, ezzel volt a legnagyobb sikerem. A Népszínháztól nagyobb gázsival Kolozsvárra csábítottak, ahol két évig játszottam. Itt inkább mint népszínmű-énekesnő alakultam ki. Evva Lajos aztán visszavitt a Népszínházhoz. Most jöttek a nagy szerepek: Offenbach operettjei: (Szép Heléna, Gerolsteini nagyhercegnő, Párizs élet), Planquette „Ripp van Winkle-je” (az első nadrágos szerep magyar színpadon), „Nap és hold“, Szabados Béla „Uff király“-ja, Gerő Károly „Vadgalamb“-ja, Hervé „Nebáncsvirág“-ja és még egy tucat. Szigeti József nekem írta a „Nőemancipáció“-t és „A csókon szerzett vőlegény“-t. Jókai Mór is írt a kedvemért egy darabot, — a címére bizony nem emlékszem, nagyon kevésszer adták — nekem egy néma leány szerepét kellett játszani benne, aki csak a harmadik felvonásban szólal meg. — Talán itt volt a baj. — jegyezzük meg. — A publikum nyilván Pálmai Ilkát akarta hallani. — Lehet, — kacag fel Pálmai és ebből a kacajból a régi primadonna hangja csilingel ki, — de az tény, hogy a darab megbukott. Nagyon fájt nekünk. Bécs, Berlin, London, New York. És most jön a „világot jelentő“ fordulat. Megjelenik az amerikai színigazgató, Amberg úr és dollárokat nyújt át a művésznőnek, hogy hajózzon át New Yorkba. A menedzser előre ment, Pálmai lázasan kezdett tanulni németül és a Népszínház "A kertészleány"-ban búcsúztatta. — Felejthetetlen ünnepség volt, — mondja Pálmai Ilka. — Akár hiszi, akár nem, az egész Rákóczi utat kivilágították az én tiszteletemre. Másnap Bécsbe mentem, mert itt kellett bevárnom a további dollárokat. Hetekig vártam, de pénz nem jött. Jaune bécsi igazgató kapacitálni kezdett, hogy maradjak Bécsben. Nekem aggodalmaim voltak. Meghívtam néhány kritikust a szállóba és eljátszottam előttük németül a Szép Heléna egyik jelenetét. El voltak ragadtatva. Most már nyugodtan léptem föl a "Nebáncsvirágban". Az én drága budapesti híveim százával rándultak fel Bécsbe erre a gyönyörű estére. Most már dőltek az ajánlatok: Prága, Brünn, Graz, aztán Berlin. És újra Bécs. Johann Strauss nekem írta a „Fürstin Ninetta“, a „Sonntagskind“, a „Blumen-Mary" és „Die Kozakin“ című operettjeit. Emlékszem, hogy mérgelődött a kitűnő Alexander Girardi , amiért Strauss nem az ő szerepei után keresztelte el a színdarabjait. Azóta, hogy betettem a lábam a Theater an der Wien színpadjára, minden operett címe az én szerepem után igazodott. — Bécsben lettem Kinsky Jenő gróf felesége. Karinthiai birtokára mentem vele. Itt kaptam Carmen Sylva , a román királyné levelét, hogy darabot írt számomra és ideérkezett meghívás egy szentpétervári— moszkvai turnéra. A férjem nem engedett. De mikor maga a szász-kóburg-góthai herceg kért fel, hogy az ő német színtársulatával menjek Londonba, az uram sem tudott ellenállni. Itt olyan nagy sikerem volt hogy a herceg a „tudomány és művészet érdem rendjét" adományozta nekem. Még most is őrzöm a londoni lapok csodaszép kritikáit. London felrázott: angolul kezdtem tanulni. Viktória királynő meghívott egy udvari ünnepségre. Sir Arthur Seymour Sullivan, a legnagyobb angol zeneszerző, Grand Duke címen daljátékot írt nekem , amelyben százhetvenszer léptem fel egyhuzamban a Savoy-Theaterben. Micsoda esték, milyen előkelő közönség, mennyi taps és virág! — Közben a férjem birtokot örökölt Morvaországban, Namiestben. Ide mentünk. De csak rövid ideig bírtam ki, az én nyughatatlan vérem a színpadért, szerepekért kiáltott. Csöndesen megegyeztem a gróffal, hogy elválunk. Úgy is történt, nekem jogom maradt a nevéhez tovább is. New Yorkba mentem, ahol angolul, németül és magyarul játszottam. Aztán hazajöttem és — kitört a világháború. „Mért nem kapok én szerepet?” Félbeszakítom a visszaemlékezést: — Diákkoromban Szegeden láttam méltóságos asszonyt a Nőemancipációban. Hogy lelkesedtünk a földszinti állóhelyen, amikor felugrott az asztalra és úgy járta a «csárdást” huszáruniformisban! — Eljárnám én azt még ma is! — felel Pálmai Ilka. Hát nem mondom, elég volt az ugrándozásból, de mondja csak, nincs itt szerep a pesti színpadokon az én számomra? Miért nem kapok én szerepet? Primadonnakoromban épp eleget bebizonyítottam, hogy van érzékem a komikumhoz. Miért nem kapok én komika-szerepet? Kövér, harcias öregasszonyokon kívül minden anyaszerepet el tudnék játszani. Hiszen Rákosi Jenő Magdolná-jában megmutattam, milyen drámai színész vagyok! Közben a telefonhoz szólítják. A március 31.-i Pálmai-ünnep rendezője, Bánóczi Dezső dr. kéreti. Pálmai Ilka olyan izgatottan szalad a telefonhoz, mint egy lámpalázas kezdő. Az örök színésznő... /Molnár Jenő/
3144 Ardelao 2017-05-25 09:16:14
Egy régi újság-cikk az operett »koronázatlan« királynőjéről, az isteni Pálmay Ilkáról. Ezt találtam egy 1903. szeptember 29-i „Magyar Színpad” című színházi újságban: Niniche grófné. — Pálmay Ilka Budapesten. — Egy nagyon elegáns számozatlan fiakkerben egy nagyon elegáns, feketeruhás szép-asszony kocsikázott végig tegnap délben az Andrássy-úton. A profilja nyílsebesen suhant el a járókelők tekintete előtt, de, a ki csak egyszer életében látta ezt az arcot, menten ráismert. — Ni, ni: Pálmay Ilka! — adták szájról-szájra a nevét. Helyesebb lett volna, ha úgy mondták volna, »ni, ni, Kinsky grófné« mert a kocsikázó szép-asszony színpadi neve már a — múlté. El van raktározva a színpadi művészet történetében dicsőség-illat és visszazsongó tapsviharok emléke közé. Pálmay Ilka, a gróf Kinsky család ez idő szerinti fejének felesége, két nap óta Budapesten időzik. Távol a színház forgatagától, minden színpadi terv nélkül, teljesen magánügyei — mint értesülünk: egészségének helyreállítása — miatt jött a magyar fővárosba, a hol a Bristol-szállodában vett lakást. A férje: gróf Kinsky Jenő kísérte el ide, a ki rögtön tovább is utazott Máramarosba, medvevadászatra. Pálmay Ilka végleg és minden időkre visszavonult a színpadtól; színházi ruhatárát már el is adta, ezen-túl, már csak — ha kedve lesz — egy-egy jótékony-célú hangversenyen fog fellépni. Jövendő életét — mint maga mondta el egy budapesti jó barátnőjének — ezen-túl, már csak a családi állásából folyó kötelességeknek szenteli. Terve az, hogy egy kastélyt és birtokot vásárol Magyarországon, valahol a Balaton melléken és a nyarat felosztva itt és családi állásából folyó kötelességeknek szenteli, és althofeni birtokán fogja tölteni. Állandó téli lakása Bécsben lesz, de a telet nagyobbára utazásokra szenteli, így már most ősszel Rómába megy a férjével és néhány hónapig ott is marad. Már kilátásba is helyezték nekik illetékes helyen, hogy a pápa fogadni fogja őket. »Niniche« a pápai udvar közelében — kétségtelenül nevezetes esemény és sok mindenféle gondolatot keltő. Mióta itt van, máris érdekes epizódoknak lett a középpontja. Egy minden körben ismert milliomos mecénás kereste föl a grófnét szállóbeli lakásán és megkérte: engedje magát lefestetni a képtára számára. Tízezer korona honoráriumot szánt erre a Pálmay rajongó gavallér és a legnagyobb hírű magyar arcképfestőt szemelte ki erre a célra. Ha a grófné beleegyezik a mecénás kívánságába, kétségtelenül érdekes portréval gazdagszik az amúgy is nevezetes képgyűjtemény. Pálmay Ilka ugyanis azóta amióta, csak gróf Kinsky Jenőné és semmi más: nagyon megváltozott. A kik látták, mind megegyeznek abban, hogy megszépült, megfiatalodott és — meghízott. Hiteles mérések szerint hatvanhárom és fél kiló a súlya. Kétségtelen tehát, hogy a színpadtól való visszavonulás — hasznára vált. Neki igen, de nem a közönségnek. . . A cikk írója nem ismert. * Pálmay Ilka (1859-1945). A 19. századvég legünnepeltebb primadonnája 15 esztendős, amikor Kassán színpadra lép. A Népszínházban a „Sárga csikó” Erzsike szerepe után Kolozsvárra szerződött, s csak három év múlva, 1881-ben jött vissza a Népszínházhoz. 960-szor lépett fel a Népszínház színpadán, amikor Bécsbe, a Theater an der Wien-be szerződik. Ott férjhez ment Kinsky grófhoz, s rövid időre megvált a színpadtól. Berlinben lépett újra színpadra, majd Angliában és Amerikában aratott nagy sikereket. 1928-ban visszavonult a színpadtól. Főbb szerepei: Serpolette (A cornevillei harangok), Szép Heléna (Offenbach), Boccaccio (címszerep), Lisbeth ( Rip van Winkle), Török Zsófi (Piros bugyelláris), Gerolsteini nagyhercegnő (Offenbach), stb… Emlékiratait magyarul és bővitve németül is kiadta. Emlékirataim (1912). „És most elő a könnyszárító kendőkkel! Búcsút kell vennünk a bájoló mosolytól, a derítő kedvtől, az elragadó dévajságtól, a finom pikantériától, a divatkreáló chictől: az isteni Ilustól, aki előbb Szigligetiné, utóbb Pálmay Ilka néven 82 darabban összesen 960-szor, 48 operettben 709-szer csábított bennünket a Népszínház nézőterére, hogy az operett s a kitűnően francia operett mintaképéről rögződjék máig hű emlékezetünkben. Hagyjuk távozni. Pálmay hódító természet s elunja azt, aki már a lábainál hever. Elunta Budapestet is s új városok, idegen országok leigázására vágyik. S meghódítja Bécset és Berlint, aztán Londont, ahol egy asztalnál ebédel az angol királlyal. Tehát: au revoir Mam’zelle Nitouche!” Verő György (1857-1941) Eredetileg Hauer Hugó, zeneszerző, színműíró, rendező, színháztörténeti író.
Egy régi újság-cikk az operett »koronázatlan« királynőjéről, az isteni Pálmay Ilkáról. Ezt találtam egy 1903. szeptember 29-i „Magyar Színpad” című színházi újságban: Niniche grófné. — Pálmay Ilka Budapesten. — Egy nagyon elegáns számozatlan fiakkerben egy nagyon elegáns, feketeruhás szép-asszony kocsikázott végig tegnap délben az Andrássy-úton. A profilja nyílsebesen suhant el a járókelők tekintete előtt, de, a ki csak egyszer életében látta ezt az arcot, menten ráismert. — Ni, ni: Pálmay Ilka! — adták szájról-szájra a nevét. Helyesebb lett volna, ha úgy mondták volna, »ni, ni, Kinsky grófné« mert a kocsikázó szép-asszony színpadi neve már a — múlté. El van raktározva a színpadi művészet történetében dicsőség-illat és visszazsongó tapsviharok emléke közé. Pálmay Ilka, a gróf Kinsky család ez idő szerinti fejének felesége, két nap óta Budapesten időzik. Távol a színház forgatagától, minden színpadi terv nélkül, teljesen magánügyei — mint értesülünk: egészségének helyreállítása — miatt jött a magyar fővárosba, a hol a Bristol-szállodában vett lakást. A férje: gróf Kinsky Jenő kísérte el ide, a ki rögtön tovább is utazott Máramarosba, medvevadászatra. Pálmay Ilka végleg és minden időkre visszavonult a színpadtól; színházi ruhatárát már el is adta, ezen-túl, már csak — ha kedve lesz — egy-egy jótékony-célú hangversenyen fog fellépni. Jövendő életét — mint maga mondta el egy budapesti jó barátnőjének — ezen-túl, már csak a családi állásából folyó kötelességeknek szenteli. Terve az, hogy egy kastélyt és birtokot vásárol Magyarországon, valahol a Balaton melléken és a nyarat felosztva itt és családi állásából folyó kötelességeknek szenteli, és althofeni birtokán fogja tölteni. Állandó téli lakása Bécsben lesz, de a telet nagyobbára utazásokra szenteli, így már most ősszel Rómába megy a férjével és néhány hónapig ott is marad. Már kilátásba is helyezték nekik illetékes helyen, hogy a pápa fogadni fogja őket. »Niniche« a pápai udvar közelében — kétségtelenül nevezetes esemény és sok mindenféle gondolatot keltő. Mióta itt van, máris érdekes epizódoknak lett a középpontja. Egy minden körben ismert milliomos mecénás kereste föl a grófnét szállóbeli lakásán és megkérte: engedje magát lefestetni a képtára számára. Tízezer korona honoráriumot szánt erre a Pálmay rajongó gavallér és a legnagyobb hírű magyar arcképfestőt szemelte ki erre a célra. Ha a grófné beleegyezik a mecénás kívánságába, kétségtelenül érdekes portréval gazdagszik az amúgy is nevezetes képgyűjtemény. Pálmay Ilka ugyanis azóta amióta, csak gróf Kinsky Jenőné és semmi más: nagyon megváltozott. A kik látták, mind megegyeznek abban, hogy megszépült, megfiatalodott és — meghízott. Hiteles mérések szerint hatvanhárom és fél kiló a súlya. Kétségtelen tehát, hogy a színpadtól való visszavonulás — hasznára vált. Neki igen, de nem a közönségnek. . . A cikk írója nem ismert. * Pálmay Ilka (1859-1945). A 19. századvég legünnepeltebb primadonnája 15 esztendős, amikor Kassán színpadra lép. A Népszínházban a „Sárga csikó” Erzsike szerepe után Kolozsvárra szerződött, s csak három év múlva, 1881-ben jött vissza a Népszínházhoz. 960-szor lépett fel a Népszínház színpadán, amikor Bécsbe, a Theater an der Wien-be szerződik. Ott férjhez ment Kinsky grófhoz, s rövid időre megvált a színpadtól. Berlinben lépett újra színpadra, majd Angliában és Amerikában aratott nagy sikereket. 1928-ban visszavonult a színpadtól. Főbb szerepei: Serpolette (A cornevillei harangok), Szép Heléna (Offenbach), Boccaccio (címszerep), Lisbeth ( Rip van Winkle), Török Zsófi (Piros bugyelláris), Gerolsteini nagyhercegnő (Offenbach), stb… Emlékiratait magyarul és bővitve németül is kiadta. Emlékirataim (1912). „És most elő a könnyszárító kendőkkel! Búcsút kell vennünk a bájoló mosolytól, a derítő kedvtől, az elragadó dévajságtól, a finom pikantériától, a divatkreáló chictől: az isteni Ilustól, aki előbb Szigligetiné, utóbb Pálmay Ilka néven 82 darabban összesen 960-szor, 48 operettben 709-szer csábított bennünket a Népszínház nézőterére, hogy az operett s a kitűnően francia operett mintaképéről rögződjék máig hű emlékezetünkben. Hagyjuk távozni. Pálmay hódító természet s elunja azt, aki már a lábainál hever. Elunta Budapestet is s új városok, idegen országok leigázására vágyik. S meghódítja Bécset és Berlint, aztán Londont, ahol egy asztalnál ebédel az angol királlyal. Tehát: au revoir Mam’zelle Nitouche!” Verő György (1857-1941) Eredetileg Hauer Hugó, zeneszerző, színműíró, rendező, színháztörténeti író.
3143 Búbánat 2017-05-17 23:59:14 [Válasz erre: 3142 Búbánat 2017-05-17 23:47:14]
Bizonyára elírás a cikkben a "közel kétszáz év után" kitétel. Helyesen: "közel száz év után". A mai Operettszínház épülete Fellner és Helmer híres bécsi építészek tervei alapján 1894-ben épült.
Bizonyára elírás a cikkben a "közel kétszáz év után" kitétel. Helyesen: "közel száz év után". A mai Operettszínház épülete Fellner és Helmer híres bécsi építészek tervei alapján 1894-ben épült.
3142 Búbánat 2017-05-17 23:47:14
„CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ AMERIKAI MÓDRA” Sárdi Krisztina, Magyar Idők, 2017. május 15. „Manapság már ritkaságszámba megy, hogy a főváros színházi élete új színtérrel gazdagodik, ha viszont ez megtörténik, akkor különösen fontos, milyen bemutatóval kezdi meg működését az adott játszóhely. A Budapesti Operettszínház április végén, közel kétszáz év után, végre összenyithatta főépületével az arról 1922-ben leválasztott, sokáig mulatóként működő, hányatott sorsú épületrészt, a hírhedt Moulin Rouge-t, vagyis újdonatúj nevén: Kálmán Imre Teátrumot. A századforduló pesti éjszakáit meghatározó, kezdetben Somossy Orfeumként elhíresült szórakozóhely legutolsó tulajdonosa ráadásul a nemrégiben költségvetési csalásai miatt börtönbüntetésre ítélt Vizoviczki László volt, így nem csoda, hogy 2015-ben a Fővárosi Önkormányzat úgy döntött, többé nem adja ki önállóan az ingatlant, hanem átadja eredeti tulajdonosának, a Budapesti Operettszínháznak. A kétéves felújítás eredményeként régi fényét visszakapó, ám technikailag jelentősen modernizált kamarajátszóhelyet 2017. április 20-án vehette birtokba a közönség. A nyitó előadást a színház kreatív csapata pedig a hely szelleméhez illően választotta meg: a névadó Kálmán Imre klasszikus operettje, a Csárdáskirálynő amerikai, Broadway-változatát tűzték műsorra. A Riviera Girl címmel 1917-ben New Yorkban bemutatott darab érdekessége, hogy a magyar eredeti alapján készült átirat szövegét Guy Bolton mellett a világhírű angol szatirikus író, P. G. Wodehouse készítette. Ennek ellenére – a színháztörténeti adatok szerint – a Broadwayn végül csak egyszer mutatták be a darabot, majd Kaliforniában párszor még műsorra tűzték, aztán elfelejtették. Magyarországon még sosem játszották, a bemutató alkotói egyáltalán nem voltak könnyű helyzetben, de sikerrel vették az akadályokat – ha nem is hiba nélkül. Kálmán Imre klasszikusának fülbemászó dallamaira Bolba Tamás a monte carlói kaszinóban játszódó történethez illő szvinges jazzmuzsikát hangszerelt. Ez a cseppet eklektikus, hol lágy-szerelmes, hol pörgős-vidám, hol keményen pattogó dallamokkal tarkított zenei világ jól tükrözi a korszakban uralkodó zenei összevisszaságot. No meg a közönség ez utóbbiért való rajongását. Ugyanezt a szeretni való összevisszaságot, a kaszinói rulettasztalok veszélyes báját hordozzák a népszerű fiatal költő, Závada Péter szellemes – helyenként azonban túlzó – dalszövegei. A kaszinóban nem arról énekel a német Lorenz gróf (Szabó P. Szilveszter) és barátja, a magyar Kemény báró (Németh Attila), hogy „az asszony meggyötör”, hanem arról, milyen veszettül veszélyesek a lányok; a híres Te, rongyos életből a nézőtér közepén felállított rulettkeréken elhangzó „francos éjjel” lesz a kansasi szerencsejátékos, Sam (Kerényi Miklós Máté) tolmácsolásában; a harmadik felvonásban a díva, Sylva Vareska (Lévai Enikő) felvidítására pedig nem kivilágos virradatig húzza a cigány, hanem járni kell a táncot, „hiszen a magyar sírva vigad”. Lőrinczy Attila adaptációjában a történet a különböző helyzet-és jellemkomikumra építő jelenetekből áll össze, amelyeket Kero (Kerényi Miklós Gábor) ötletes, friss és a helyszínt zseniálisan kihasználó rendezése fűz kerek egésszé. A klasszikus francia, feydeau-i vígjátéki hagyományokat követő darabban igazán senki sem az, akinek mondja magát, jóllehet, aki ismeri az eredeti Csárdáskirálynő bonyodalmait, annak nem tartogat sok meglepetést a végkifejlet, bár a Riviérán eggyel több szerelmespár kalandjait követhetjük nyomon, mint Pesten és Bécsben. Természetesen – ahogy az egy ilyen darabtól és helyszíntől elvárható – a nézők is részesei az előadásnak, ők a mulató/orfeum nagyérdemű közönsége, akiknek énekel a díva, akihez szól a kaszinó vezetője, akit megtáncoltatnak a lökött és nagy amerikai amerikaiak. Akik a szünetben maguk is megpróbálhatják elforgatni az életnagyságú rulettkereket. A Budapesti Operettszínház fiatal énekesei alakítják a főszerepeket, közülük higanymozgásával és hangjával is kiemelkedik Kerényi Miklós Máté a kvázi klasszikus táncos-komikus szerepben, a „nagy öregek” közül pedig a mindig zseniális Szabó P. Szilveszter katonás szigora és itt-ott megcsillanó komikusi vénája érdemel külön dicséretet. Kétségtelenül szórakoztató, szerethetően modern és jópofa Csárdáskirálynő-átirattal nyitotta meg tehát az operettszínház a Kálmán Imre Teátrumot. Csak ne kezdődne olyan későn! Az amúgy sem rövid darab így éjszakába nyúlik, ami csökkenti élvezeti értékét. Legnagyobb sajnálatunkra.” (Kálmán Imre–P. G. Wodehouse–Guy Bolton–Lőrinczy Attila–Závada Péter: Riviera Girl. Rendezte: Kerényi Miklós Gábor. Budapesti Operettszínház – Kálmán Imre Teátrum)
„CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ AMERIKAI MÓDRA” Sárdi Krisztina, Magyar Idők, 2017. május 15. „Manapság már ritkaságszámba megy, hogy a főváros színházi élete új színtérrel gazdagodik, ha viszont ez megtörténik, akkor különösen fontos, milyen bemutatóval kezdi meg működését az adott játszóhely. A Budapesti Operettszínház április végén, közel kétszáz év után, végre összenyithatta főépületével az arról 1922-ben leválasztott, sokáig mulatóként működő, hányatott sorsú épületrészt, a hírhedt Moulin Rouge-t, vagyis újdonatúj nevén: Kálmán Imre Teátrumot. A századforduló pesti éjszakáit meghatározó, kezdetben Somossy Orfeumként elhíresült szórakozóhely legutolsó tulajdonosa ráadásul a nemrégiben költségvetési csalásai miatt börtönbüntetésre ítélt Vizoviczki László volt, így nem csoda, hogy 2015-ben a Fővárosi Önkormányzat úgy döntött, többé nem adja ki önállóan az ingatlant, hanem átadja eredeti tulajdonosának, a Budapesti Operettszínháznak. A kétéves felújítás eredményeként régi fényét visszakapó, ám technikailag jelentősen modernizált kamarajátszóhelyet 2017. április 20-án vehette birtokba a közönség. A nyitó előadást a színház kreatív csapata pedig a hely szelleméhez illően választotta meg: a névadó Kálmán Imre klasszikus operettje, a Csárdáskirálynő amerikai, Broadway-változatát tűzték műsorra. A Riviera Girl címmel 1917-ben New Yorkban bemutatott darab érdekessége, hogy a magyar eredeti alapján készült átirat szövegét Guy Bolton mellett a világhírű angol szatirikus író, P. G. Wodehouse készítette. Ennek ellenére – a színháztörténeti adatok szerint – a Broadwayn végül csak egyszer mutatták be a darabot, majd Kaliforniában párszor még műsorra tűzték, aztán elfelejtették. Magyarországon még sosem játszották, a bemutató alkotói egyáltalán nem voltak könnyű helyzetben, de sikerrel vették az akadályokat – ha nem is hiba nélkül. Kálmán Imre klasszikusának fülbemászó dallamaira Bolba Tamás a monte carlói kaszinóban játszódó történethez illő szvinges jazzmuzsikát hangszerelt. Ez a cseppet eklektikus, hol lágy-szerelmes, hol pörgős-vidám, hol keményen pattogó dallamokkal tarkított zenei világ jól tükrözi a korszakban uralkodó zenei összevisszaságot. No meg a közönség ez utóbbiért való rajongását. Ugyanezt a szeretni való összevisszaságot, a kaszinói rulettasztalok veszélyes báját hordozzák a népszerű fiatal költő, Závada Péter szellemes – helyenként azonban túlzó – dalszövegei. A kaszinóban nem arról énekel a német Lorenz gróf (Szabó P. Szilveszter) és barátja, a magyar Kemény báró (Németh Attila), hogy „az asszony meggyötör”, hanem arról, milyen veszettül veszélyesek a lányok; a híres Te, rongyos életből a nézőtér közepén felállított rulettkeréken elhangzó „francos éjjel” lesz a kansasi szerencsejátékos, Sam (Kerényi Miklós Máté) tolmácsolásában; a harmadik felvonásban a díva, Sylva Vareska (Lévai Enikő) felvidítására pedig nem kivilágos virradatig húzza a cigány, hanem járni kell a táncot, „hiszen a magyar sírva vigad”. Lőrinczy Attila adaptációjában a történet a különböző helyzet-és jellemkomikumra építő jelenetekből áll össze, amelyeket Kero (Kerényi Miklós Gábor) ötletes, friss és a helyszínt zseniálisan kihasználó rendezése fűz kerek egésszé. A klasszikus francia, feydeau-i vígjátéki hagyományokat követő darabban igazán senki sem az, akinek mondja magát, jóllehet, aki ismeri az eredeti Csárdáskirálynő bonyodalmait, annak nem tartogat sok meglepetést a végkifejlet, bár a Riviérán eggyel több szerelmespár kalandjait követhetjük nyomon, mint Pesten és Bécsben. Természetesen – ahogy az egy ilyen darabtól és helyszíntől elvárható – a nézők is részesei az előadásnak, ők a mulató/orfeum nagyérdemű közönsége, akiknek énekel a díva, akihez szól a kaszinó vezetője, akit megtáncoltatnak a lökött és nagy amerikai amerikaiak. Akik a szünetben maguk is megpróbálhatják elforgatni az életnagyságú rulettkereket. A Budapesti Operettszínház fiatal énekesei alakítják a főszerepeket, közülük higanymozgásával és hangjával is kiemelkedik Kerényi Miklós Máté a kvázi klasszikus táncos-komikus szerepben, a „nagy öregek” közül pedig a mindig zseniális Szabó P. Szilveszter katonás szigora és itt-ott megcsillanó komikusi vénája érdemel külön dicséretet. Kétségtelenül szórakoztató, szerethetően modern és jópofa Csárdáskirálynő-átirattal nyitotta meg tehát az operettszínház a Kálmán Imre Teátrumot. Csak ne kezdődne olyan későn! Az amúgy sem rövid darab így éjszakába nyúlik, ami csökkenti élvezeti értékét. Legnagyobb sajnálatunkra.” (Kálmán Imre–P. G. Wodehouse–Guy Bolton–Lőrinczy Attila–Závada Péter: Riviera Girl. Rendezte: Kerényi Miklós Gábor. Budapesti Operettszínház – Kálmán Imre Teátrum)
3141 smaragd 2017-05-17 16:31:56 [Válasz erre: 3134 smaragd 2017-05-15 11:33:19]
Népszabadság 1961. február 19. "A Szovjetunió városaiban évek óta nagy sikerrel játszák Kemény Egon - Tabi László - Erdődy János: Valahol Délen című operettjét. A leningrádi Zenés Vígjáték Színházban most tartották meg a zenés játék 100. előadását. A színház művészei ez alkalomból táviratban köszöntötték a szerzőket." (Leningrád: ma Szentpétervár)
Népszabadság 1961. február 19. "A Szovjetunió városaiban évek óta nagy sikerrel játszák Kemény Egon - Tabi László - Erdődy János: Valahol Délen című operettjét. A leningrádi Zenés Vígjáték Színházban most tartották meg a zenés játék 100. előadását. A színház művészei ez alkalomból táviratban köszöntötték a szerzőket." (Leningrád: ma Szentpétervár)
3140 zenebaratmonika 2017-05-15 17:15:47 [Válasz erre: 3136 Búbánat 2017-05-15 12:34:09]
Tokodi gondolom olyan operettek, amik klasszikusak pl. Strauss, Offenbach, Lehár, Millöker, Suppe, Zeller darabjai. Ezek inkább operai igényű hangot igényelnek. Érdekes Keró listája, csomó még el nem készült alkotással,... ez elég merész dolog... Viszont az operettrepertoár egész jónak tűnik. Kérdés, hogy a raktárszínháznál mennyivel lehet jobb zenei hatást elérni a Kálmán Imre Theátrumban. Én a Swingoperett előadást láttam ott, szerintem az emeletről jobban látni a színpadot, de hova kerülne a zenekar? Vagy 2 bárzongorista helyettesítené őket és kamaraoperetteket játszanának? Vagy esetleg a nézőtér közepén játszanának vagy az emeleten? A szinpad így is kicsi, oda nem kerülhetnek.
Tokodi gondolom olyan operettek, amik klasszikusak pl. Strauss, Offenbach, Lehár, Millöker, Suppe, Zeller darabjai. Ezek inkább operai igényű hangot igényelnek. Érdekes Keró listája, csomó még el nem készült alkotással,... ez elég merész dolog... Viszont az operettrepertoár egész jónak tűnik. Kérdés, hogy a raktárszínháznál mennyivel lehet jobb zenei hatást elérni a Kálmán Imre Theátrumban. Én a Swingoperett előadást láttam ott, szerintem az emeletről jobban látni a színpadot, de hova kerülne a zenekar? Vagy 2 bárzongorista helyettesítené őket és kamaraoperetteket játszanának? Vagy esetleg a nézőtér közepén játszanának vagy az emeleten? A szinpad így is kicsi, oda nem kerülhetnek.
3139 Cilike 2017-05-15 13:38:13 [Válasz erre: 3136 Búbánat 2017-05-15 12:34:09]
Gondolod, hogy azóta is ő lenne az igazgató? Hmmm. Szerintem amúgy talán jobb is, hogy nem tudtuk meg.
Gondolod, hogy azóta is ő lenne az igazgató? Hmmm. Szerintem amúgy talán jobb is, hogy nem tudtuk meg.
3136 Búbánat 2017-05-15 12:34:09 [Válasz erre: 3130 zenebaratmonika 2017-05-10 20:56:46]
Vajon, ha Tokody Ilona pályázata nyert volna anno, mi lenne ma az Operett repertoárján...
Vajon, ha Tokody Ilona pályázata nyert volna anno, mi lenne ma az Operett repertoárján...
3135 Búbánat 2017-05-15 12:31:49 [Válasz erre: 3131 zenebaratmonika 2017-05-10 21:46:42]
Erre is illik: "ízlések és pofonok"...
Erre is illik: "ízlések és pofonok"...
3134 smaragd 2017-05-15 11:33:19 [Válasz erre: 3128 smaragd 2017-05-08 20:39:28]
"Ország-Világ" I. évfolyam 22. szám 1957. október 22. Valahol délen A Fővárosi Operettszínház 1956 márciusában mutatta be Kemény Egon Valahol délen című operettjét, melynek librettóját Tabi László, verseit pedig Erdődy János írta. A darabot a színház azóta is műsoron tartja, sőt ez év májusában Szverdlovszk operettszínháza is bemutatta. A darabot ott Szinetár Miklós rendezte. Plakát, színlap - alatta: A Valahol Délen szverdlovszki plakátja A Moszkvában novemberben megtartandó színházi fesztiválon a szverdlovszkiak ezzel a magyar operettel lépnek a nyilvánosság elé. A nagy sikerre jellemző, hogy az operett előadását az új évadra 18 szovjet zenés színház, köztük Leningrád (Szentpétervár), Kijev, Sztálingrád (Volvográd), Voronyezs, Vorosilovgrád (Luhanszk), Tallin szinházai is lekötötték. Foto - alatta: Raisza Kuzmenko, szverdlovszki előadás Lolitája. E szerepet nálunk Kiss Ilona alakítja. (Megjegyzés/smaragd: A bemutatón (1956) a felújitásig (1957) Mezei Mária, majd Kiss Ilona alakította Lolita szerepét a Fővárosi Operettszínházban.)
"Ország-Világ" I. évfolyam 22. szám 1957. október 22. Valahol délen A Fővárosi Operettszínház 1956 márciusában mutatta be Kemény Egon Valahol délen című operettjét, melynek librettóját Tabi László, verseit pedig Erdődy János írta. A darabot a színház azóta is műsoron tartja, sőt ez év májusában Szverdlovszk operettszínháza is bemutatta. A darabot ott Szinetár Miklós rendezte. Plakát, színlap - alatta: A Valahol Délen szverdlovszki plakátja A Moszkvában novemberben megtartandó színházi fesztiválon a szverdlovszkiak ezzel a magyar operettel lépnek a nyilvánosság elé. A nagy sikerre jellemző, hogy az operett előadását az új évadra 18 szovjet zenés színház, köztük Leningrád (Szentpétervár), Kijev, Sztálingrád (Volvográd), Voronyezs, Vorosilovgrád (Luhanszk), Tallin szinházai is lekötötték. Foto - alatta: Raisza Kuzmenko, szverdlovszki előadás Lolitája. E szerepet nálunk Kiss Ilona alakítja. (Megjegyzés/smaragd: A bemutatón (1956) a felújitásig (1957) Mezei Mária, majd Kiss Ilona alakította Lolita szerepét a Fővárosi Operettszínházban.)
3133 Búbánat 2017-05-15 10:40:17
Új Szó, 1968. március 26. / 85. szám/ „Ez idén a CSEMADOK Központi Bizottsága június 29-30-án rendezi meg a csehszlovákiai magyarok országos dal- és táncünnepélyét. A kétnapos találkozó június 29-én egész estét betöltő műsorral kezdődik. Június 30-án, a „Folklór évkönyv", a „Mulassunk vidáman", az „Egy hazában élünk", és a „Virágcsokor" című összeállítások kerülnek bemutatásra. A legjobb hazai népművészeti együttesek mellett ismét fellépnek külföldi együttesek és neves hivatásos művészek. A csehszlovákiai magyarok XIII. országos dal- és táncünnepélye legnagyobb eseményének a budapesti Magyar Állami Operaház együttesének vendégszereplése ígérkezik. A terv szerint a népszerű és nagy érdeklődéssel várt művészgárda Június 29-én Kacsóh Pongrác János vitéz című népi daljátékát mutatja be. A CSEMADOK Központi Bizottsága titkárságának dolgozói a napokban részt vettek a János vitéz budapesti bemutatóján és tárgyaltak a Magyar Állami Operaház vezetőségével, a gombaszögi vendégszereplésről. Takács Andrást, a CSEMADOK Központi Bizottsága titkárságának osztályvezetőjét megkértük, mondja el véleményét a tárgyalás eredményéről és a felújított János vitéz budapesti bemutatóján szerzett élményéről. — A Magyar Állami Operaház vezetőségével folytatott megbeszélésünk eredménnyel járt. Az együttes elfogadta meghívásunkat és örömmel közölhetem, hogy a világszerte ismert Magyar Állami Népi Együttes és sok más neves csoport után, amelyek már részt vettek országos dal- és táncünnepélyeinken, a Magyar Állami Operaház együttese képviseletében ez idén a János vitéz jön Gombaszögre... A darab új szereposztásban látott bemutatójáról mindenekelőtt azt kell elmondanom, hogy a János vitéz jelenlegi produkciója a Magyar Állami Operaház viszonylag fiatalabb, nálunk még kevésbé Ismert művészgenerációjára épül. A rendező és egyben díszlettervező (Makai Péter], a koreográfus (Barkóczy Sándor), a karmester (Dőry Dénes) és a szereplők legtöbbnyire az operaház fiatal művészei. Ám ez nem jelenti azt, hogy a mostani előadás halványabb, vagy kisebb értékű, mint az előbbi. Számomra az új nevek és az új, igen ígéretteljes tehetségek megismerése külön élményt jelentett. Bizonyára így lesz ezzel közönségünk is. — A Petőfi Sándor verséből merített mű a magyar daljátékirodalom hervadhatatlan darabja. A két falu-árvája, Kukorica Jancsi és Iluska bájosan szép históriáját Kacsóh Pongrác zenéje igen gazdag melódiaigénnyel, népi motívumokból font, szívhez szóló muzsikával szövi körül. Az új bemutató engem arról győzött meg, hogy a János vitéz mondanivalója, hangjának közvetlensége, könnyed egyszerűsége, kedves dallama ma is időszerű, szórakoztató élményt jelentő. — Szerintem a mostani előadás rendezőjének az a legfőbb érdeme, hogy vállalja a darab eredeti tartalmi mondanivalóját, érzelmes líráját, a népies mesefantázia teremtette világ naiv humorát, színességét, eredetiségét. János vitéz alakját sok egyéni vonással Palcsó Sándor formálja színes, életerős, vonzó figurává. Iluska szerepében Andor Éva muzikalitása és kulturált éneke ragadott meg. A darab harmadik kulcsszerepét, Bagót Dene József keltette rokonszenvesen életre. A többi szereplő közül a francia királylány szerepében Erdész Zsuzsa, a gonosz mostoha szerepében Ladomerszky Margit, a francia király szerepében Rátonyi Róbert nyerte meg tetszésemet. A bemutatón azt az összbenyomást nyertem, hogy a János vitéz új előadása jeles teljesítmény és ez a formájában, színpadi alakjaiban, melódiájában, ritmusában és környezetrajzában hozzánk olyan közel álló népi daljáték, Gombaszögön is nagy sikerre számíthat.” /BALÁZS BÉLA/
Új Szó, 1968. március 26. / 85. szám/ „Ez idén a CSEMADOK Központi Bizottsága június 29-30-án rendezi meg a csehszlovákiai magyarok országos dal- és táncünnepélyét. A kétnapos találkozó június 29-én egész estét betöltő műsorral kezdődik. Június 30-án, a „Folklór évkönyv", a „Mulassunk vidáman", az „Egy hazában élünk", és a „Virágcsokor" című összeállítások kerülnek bemutatásra. A legjobb hazai népművészeti együttesek mellett ismét fellépnek külföldi együttesek és neves hivatásos művészek. A csehszlovákiai magyarok XIII. országos dal- és táncünnepélye legnagyobb eseményének a budapesti Magyar Állami Operaház együttesének vendégszereplése ígérkezik. A terv szerint a népszerű és nagy érdeklődéssel várt művészgárda Június 29-én Kacsóh Pongrác János vitéz című népi daljátékát mutatja be. A CSEMADOK Központi Bizottsága titkárságának dolgozói a napokban részt vettek a János vitéz budapesti bemutatóján és tárgyaltak a Magyar Állami Operaház vezetőségével, a gombaszögi vendégszereplésről. Takács Andrást, a CSEMADOK Központi Bizottsága titkárságának osztályvezetőjét megkértük, mondja el véleményét a tárgyalás eredményéről és a felújított János vitéz budapesti bemutatóján szerzett élményéről. — A Magyar Állami Operaház vezetőségével folytatott megbeszélésünk eredménnyel járt. Az együttes elfogadta meghívásunkat és örömmel közölhetem, hogy a világszerte ismert Magyar Állami Népi Együttes és sok más neves csoport után, amelyek már részt vettek országos dal- és táncünnepélyeinken, a Magyar Állami Operaház együttese képviseletében ez idén a János vitéz jön Gombaszögre... A darab új szereposztásban látott bemutatójáról mindenekelőtt azt kell elmondanom, hogy a János vitéz jelenlegi produkciója a Magyar Állami Operaház viszonylag fiatalabb, nálunk még kevésbé Ismert művészgenerációjára épül. A rendező és egyben díszlettervező (Makai Péter], a koreográfus (Barkóczy Sándor), a karmester (Dőry Dénes) és a szereplők legtöbbnyire az operaház fiatal művészei. Ám ez nem jelenti azt, hogy a mostani előadás halványabb, vagy kisebb értékű, mint az előbbi. Számomra az új nevek és az új, igen ígéretteljes tehetségek megismerése külön élményt jelentett. Bizonyára így lesz ezzel közönségünk is. — A Petőfi Sándor verséből merített mű a magyar daljátékirodalom hervadhatatlan darabja. A két falu-árvája, Kukorica Jancsi és Iluska bájosan szép históriáját Kacsóh Pongrác zenéje igen gazdag melódiaigénnyel, népi motívumokból font, szívhez szóló muzsikával szövi körül. Az új bemutató engem arról győzött meg, hogy a János vitéz mondanivalója, hangjának közvetlensége, könnyed egyszerűsége, kedves dallama ma is időszerű, szórakoztató élményt jelentő. — Szerintem a mostani előadás rendezőjének az a legfőbb érdeme, hogy vállalja a darab eredeti tartalmi mondanivalóját, érzelmes líráját, a népies mesefantázia teremtette világ naiv humorát, színességét, eredetiségét. János vitéz alakját sok egyéni vonással Palcsó Sándor formálja színes, életerős, vonzó figurává. Iluska szerepében Andor Éva muzikalitása és kulturált éneke ragadott meg. A darab harmadik kulcsszerepét, Bagót Dene József keltette rokonszenvesen életre. A többi szereplő közül a francia királylány szerepében Erdész Zsuzsa, a gonosz mostoha szerepében Ladomerszky Margit, a francia király szerepében Rátonyi Róbert nyerte meg tetszésemet. A bemutatón azt az összbenyomást nyertem, hogy a János vitéz új előadása jeles teljesítmény és ez a formájában, színpadi alakjaiban, melódiájában, ritmusában és környezetrajzában hozzánk olyan közel álló népi daljáték, Gombaszögön is nagy sikerre számíthat.” /BALÁZS BÉLA/
3132 Edmond Dantes 2017-05-12 17:28:03
"Vidnyánszky ellensúlya lehet a kulturális alap új alelnöke" - Lőrinczy György portréja [url]http://hvg.hu/kultura/20170511_vidnyanszky_ellensulya_lehet_a_kulturalis_alap_uj_alelnoke;itt[/url]
"Vidnyánszky ellensúlya lehet a kulturális alap új alelnöke" - Lőrinczy György portréja [url]http://hvg.hu/kultura/20170511_vidnyanszky_ellensulya_lehet_a_kulturalis_alap_uj_alelnoke;itt[/url]
3131 zenebaratmonika 2017-05-10 21:46:42
A következő évadok műsorterve 2014/2015 Operettszínház Nagyszínpad Lehár Ferenc: Giuditta – klasszikus nagyoperett Kálmán Imre: A montmatre-i ibolya – klasszikus nagyoperett Müller Péter Sziámi: Sándor Mátyás – új magyar musical, koprodukció Bajával Thália Színház Selmeczi György–Móricz Zsigmond: nem élhetek muzsikaszó nélkül– új magyar operett-kísérlet Raktárszínház Paul Foster – Németh Attila: i. Erzsébet – zenés attack Duda Éva társulatával Szokolay Sándor: Csalóka Péter – gyerekopera, koprodukció a Miskolci Operafesztivállal Átrium Franz Xaver Kroetz: Vadászat – bérház-musical 2015/2016 Operettszínház Nagyszínpad Jacques Offenbach: A gerolsteini nagyhercegnő – klasszikus nagyoperett Riccardo Cocciante: A párizsi notredame – irodalmi alapú musical, koprodukció Szegeddel - a Walt Disney zenés verzió lesz jövőre Jacobi Viktor: Leányvásár - klasszikus nagyoperett Thália Színház Szerb Antal – Kasza Tibor: Pendragon lengenda – új magyar musical Raktárszínház Ljubomir Feldek: Na, nebáncsvirág – operett parafrázis Gyöngyösi Levente: A gólyakalifa – opera, koprodukció a Miskolci Operafesztivállal Átrium - Fényes Szabolcs: Maya – operett 2016/2017 Operettszínház Nagyszínpad Kálmán Imre: A chicagói hercegnő – klasszikus nagyoperett - ez megvalósult Johann Strauss: A cigánybáró - Erkel tette fel – klasszikus nagyoperett, koprodukció Szegeddel Kocsák Tibor – Bródy János: Álszentek összeesküvése – új magyar musical Thália Színház Georg Friedrich Händel: Agrippina – opera, koprodukció a Miskolci Operafesztivállal Raktárszínház Eisemann Mihály: Zsákbamacska – operett Átrium Stephen Schwartz: Godspell – musical 2017/2018-tól illuzórikus lenne pontos műsortervet adni, hiszen ez sok mindentől függ majd. Gondolkozásom irányát azonban pontosan jelzi az a lista, amit most reményeimet és vágyaimat mutatja. Operettszínház Nagyszínpad: Operettek Arthur Sullivan: A kalóz – jazzoperett, koprodukció a prágai Karlín Színházzal Carl Millöcker: Koldusdiák, vagy a szegény jonatán Lehár Ferenc: Cárevics Huszka Jenő: Erzsébet Musicalek Lévay Szilveszter: Marie Antoinette - ez is volt Szörényi Levente: Attila Sütő András – Tolcsvay László: Advent a h argitán, koprodukció Csíkszeredával Frank Wildhorn: Jekyll és hyde Lázár Ervin – Kocsák Tibor: Szegény dzsoni és árnika – varázsmusical a boszorkánnyal való harcról Döme Zsolt: Koldus és királyfi – koprodukció a Székesfehérvári Vörösmarty Színházzal Opera Federico García Lorca – John LaChiusa: bernalda alba háza Táncszínházi előadás Aladdin – szellemtáncvilág gyerekeknek Thália Színház: Várkonyi Mátyás: dorian Gray – a híres regény musical változata - eez lesz jövő évadban Pozsgai Zsolt – Tolcsvay László: Rákóczi – történelmi musical Friedrich Dürrennmatt – Michael Reed: Az öreg hölgy látogatása Átrium Rejtő Jenő – (a zeneszerző személyéről tárgyalunk): Csontbrigád – légiómusical Raktárszínház Zerkovitz Béla: Szélhámoskirály – csalásoperett Ábrahám Pál: hawaii rózsája Természetesen mindez még csak ötlet, de csupa valóban létrehozható előadás. Ehhez képest puffogtathatnék rengeteg darabcímet, ötletet, de én úgy gondolom, csak olyat érdemes írni, amelynek a lehetősége ma valóban fennáll
A következő évadok műsorterve 2014/2015 Operettszínház Nagyszínpad Lehár Ferenc: Giuditta – klasszikus nagyoperett Kálmán Imre: A montmatre-i ibolya – klasszikus nagyoperett Müller Péter Sziámi: Sándor Mátyás – új magyar musical, koprodukció Bajával Thália Színház Selmeczi György–Móricz Zsigmond: nem élhetek muzsikaszó nélkül– új magyar operett-kísérlet Raktárszínház Paul Foster – Németh Attila: i. Erzsébet – zenés attack Duda Éva társulatával Szokolay Sándor: Csalóka Péter – gyerekopera, koprodukció a Miskolci Operafesztivállal Átrium Franz Xaver Kroetz: Vadászat – bérház-musical 2015/2016 Operettszínház Nagyszínpad Jacques Offenbach: A gerolsteini nagyhercegnő – klasszikus nagyoperett Riccardo Cocciante: A párizsi notredame – irodalmi alapú musical, koprodukció Szegeddel - a Walt Disney zenés verzió lesz jövőre Jacobi Viktor: Leányvásár - klasszikus nagyoperett Thália Színház Szerb Antal – Kasza Tibor: Pendragon lengenda – új magyar musical Raktárszínház Ljubomir Feldek: Na, nebáncsvirág – operett parafrázis Gyöngyösi Levente: A gólyakalifa – opera, koprodukció a Miskolci Operafesztivállal Átrium - Fényes Szabolcs: Maya – operett 2016/2017 Operettszínház Nagyszínpad Kálmán Imre: A chicagói hercegnő – klasszikus nagyoperett - ez megvalósult Johann Strauss: A cigánybáró - Erkel tette fel – klasszikus nagyoperett, koprodukció Szegeddel Kocsák Tibor – Bródy János: Álszentek összeesküvése – új magyar musical Thália Színház Georg Friedrich Händel: Agrippina – opera, koprodukció a Miskolci Operafesztivállal Raktárszínház Eisemann Mihály: Zsákbamacska – operett Átrium Stephen Schwartz: Godspell – musical 2017/2018-tól illuzórikus lenne pontos műsortervet adni, hiszen ez sok mindentől függ majd. Gondolkozásom irányát azonban pontosan jelzi az a lista, amit most reményeimet és vágyaimat mutatja. Operettszínház Nagyszínpad: Operettek Arthur Sullivan: A kalóz – jazzoperett, koprodukció a prágai Karlín Színházzal Carl Millöcker: Koldusdiák, vagy a szegény jonatán Lehár Ferenc: Cárevics Huszka Jenő: Erzsébet Musicalek Lévay Szilveszter: Marie Antoinette - ez is volt Szörényi Levente: Attila Sütő András – Tolcsvay László: Advent a h argitán, koprodukció Csíkszeredával Frank Wildhorn: Jekyll és hyde Lázár Ervin – Kocsák Tibor: Szegény dzsoni és árnika – varázsmusical a boszorkánnyal való harcról Döme Zsolt: Koldus és királyfi – koprodukció a Székesfehérvári Vörösmarty Színházzal Opera Federico García Lorca – John LaChiusa: bernalda alba háza Táncszínházi előadás Aladdin – szellemtáncvilág gyerekeknek Thália Színház: Várkonyi Mátyás: dorian Gray – a híres regény musical változata - eez lesz jövő évadban Pozsgai Zsolt – Tolcsvay László: Rákóczi – történelmi musical Friedrich Dürrennmatt – Michael Reed: Az öreg hölgy látogatása Átrium Rejtő Jenő – (a zeneszerző személyéről tárgyalunk): Csontbrigád – légiómusical Raktárszínház Zerkovitz Béla: Szélhámoskirály – csalásoperett Ábrahám Pál: hawaii rózsája Természetesen mindez még csak ötlet, de csupa valóban létrehozható előadás. Ehhez képest puffogtathatnék rengeteg darabcímet, ötletet, de én úgy gondolom, csak olyat érdemes írni, amelynek a lehetősége ma valóban fennáll
3130 zenebaratmonika 2017-05-10 20:56:46
Találtam egy 2013-as korábbi pályázatot Keró műsortervéről, hát érdekes, kevés valósult meg belőle. Persze nem ő lett az igazgató, de a befolyása továbbra is a legnagyobb. Szerintem érdemes elemeznünk. Viszont amiatt érdekes, mert ami késik nem múlik.... azt nem tudom, hogy az Átriumban fognak e a következő évadokban is játszani....
Találtam egy 2013-as korábbi pályázatot Keró műsortervéről, hát érdekes, kevés valósult meg belőle. Persze nem ő lett az igazgató, de a befolyása továbbra is a legnagyobb. Szerintem érdemes elemeznünk. Viszont amiatt érdekes, mert ami késik nem múlik.... azt nem tudom, hogy az Átriumban fognak e a következő évadokban is játszani....
3129 Búbánat 2017-05-09 12:05:49
A következő beírásomat már közzétettem, de itt még nem. Hadd elevenítsek fel egy epizódot édesapám és Huszka Jenő kapcsolatából. Ez azért is lényeges, mert Huszka Jenőné sz. Arányi Mária férjéről írt életrajzi könyvében („Szellő szárnyán...” - sajtó alá rendezte Rácz György - Zeneműkiadó,1980. második kiadás) kissé - talán a költői szabadsággal élve - másképpen adja elő az 1944. december 13. napjának történéseit. Megfordítja a tényeket: könyvében úgy állítja be, hogy férjét tartóztatták le a nyilasok és hurcolták el a Kapás utcai gyűjtőbe, s ekkor megpróbált egy ügyvéd útján utána érdeklődni és tenni valamit az érdekében: 230-231. oldal. Ezzel szemben apám (az a bizonyos ügyvéd) visszaemlékezéseiben leírta a tényeket: „…Ugyancsak 1944-ben több zsidó üldözöttet sikerült megmentenem. Így többek között a híres Huszka Jenő zeneszerző feleségét és annak húgát /Arányi Máriát és Elzát/. Őket ugyanis a Kapás utcai nyilas börtönbe vitték a „sárga” csillag nem viselése miatt, zsidó kinézésük folytán. Dr. Huszka Jenő személyesen bízott meg engem – ajánlásokra – a nyilas börtönben való közbenjárással, azzal, hogy felesége és annak húga „mentesek” a zsidótörvény hatálya alól. Az akkor hatályos törvények szerint ha az egyik fél bizonyítani tudja saját keresztény gyökereit, származását – átadott nekem ezt igazoló fotókópiákat - úgy a hozzátartozó (jelen esetben a feleség és annak húga) mentesek a csillag viselése alól. A nyilas börtön vezetője elkérte tőlem a honvédségi védői igazolványomat és közölte velem: „- Nem szégyelli-e magát, hogy keresztény létére zsidó ügyet vállal el?” Majd hozzáfűzte, hogy másnap menjek el hozzá a döntésért. Egyúttal az igazolványomat visszatartotta. Másnap remegve mentem fel a börtön igazgatójához a döntését megtudakolni. Ekkor meglepetésemre közölte, hogy visszaadja igazolványomat, mert ügyfeleimet azonnal szabadon bocsátja. Beszélgetési engedélyt kértem a foglyokkal. Ezt is megadta. Lementem a cellába és közöltem velük a kedvező hírt. Védenceim ezek után arra kértek, hogy a szabadon bocsátásukkor kísérjem el őket a lakásukig. /A foglyok elengedése rövidesen megtörtént./ Azt is kérték még, hogy belém kapaszkodhassanak az úton, nehogy újra lefogják őket. Ennek is eleget tettem, s a Fő utcai lakásukig kísértem el őket. Másnap megjelent irodámban Dr. Huszka Jenő, kultuszminiszteri tanácsos, a zeneszerző. Megköszönte eredményes tevékenységemet, s átadott egy családi aranyórát, valamint 40 svájci frankot, mondván, hogy ’a pengőnek most nincs sok értéke….’ Eddig a visszaemlékezés. Természetesen én ezt a változatot hitelesebbnek érzem, mint a könyv szerzőinek írását. Apám az aranyórát abban a nehéz időkben és később is megőrizte egészen az ötvenes évek végéig, amikor aztán pénzzé tette. Még egy dokumentumot őrzök, amit Huszka halála után, 1960-ban az özvegy küldött postai úton a családunknak: egy fekete szegélyes, felébe hajtott kis kártyát. Elülső oldalán a keze írásával a címzés, rajta bélyeg és a feladó, a belsejében a nyomtatott szöveg: „ A mélységes gyászunkban kifejezett részvétet hálásan köszöni: 1960. február hó” Hozzá kézzel írta még: „Együttérző szavait emlékeim között megőrzöm. Szeretettel Huszka Jenőné”. Ezek a családi vonatkozású emlékeim is talán megmagyarázzák, hogy miért az egyik legkedvesebb operett komponistám Huszka. És úgy gondolom, hogy a történeti igazságot is szolgáltam azzal, amikor feltártam a régmúlt történéseinek egy valós epizódját, ami talán más megvilágításba helyezi a Huszka-család életének egy sorsdöntő pillanatát, mint amit – az özvegy és a szerkesztő közreműködésével – az említett életrajzi könyv feldolgoz és elmesél. Más. A hatvanas években gyerekként kórházba kerültem. Talán tízéves lehettem és már kívülről fújtam az operetteket, de nagy élvezettel forgattam az Operák könyvét is, amelyet megőriztem, hiszen benne van apám dedikációja, amit karácsonyra kaptam tőle. A kórházi ágyon olvasgattam, amikor új beteget helyeztek el a kórteremben. Emlékeim szerint egy középkorú férfi volt az illető, aki folyamatosan ugyanazt a Huszka- dallamot dúdolta, fütyülte, amit akkortájt a Petőfi rádióban is sűrűn hallani lehetett: Bob herceg belépőjét Ilosfalvy tolmácsolásában. (Akkor készült el ugyanis a Rádió Dalszínháza részéről Rácz György vagy Bitó Pál szerkesztésében az operett új, teljes rádiófelvétele.) Persze, hogy megismertem. Mondtam is a betegtársamnak, hogy nagyon örülök a szerencsének, mert ugyan köztünk nagy a korkülönbség, de gyerek létemre én is ezt a slágert fújom éjjel és nappal, amit tőle hallok itt a kórteremben is, örülök, hogy idekerült, van közös témánk, amiről beszélgetni tudunk. Ezen a betegtárs úgy meglepődött, hogy szinte elállt a lélegzete, de aztán nagyon gyorsan összebarátkoztunk, s amíg ott volt mellettem, alaposan kitárgyaltuk Huszkát és a Bob herceget. Nagyon őszinte, tiszta szeretettel emlegette az akkor pár éve elhunyt nagy magyar zeneszerzőt, a magyar operett legendás megteremtőjét. [u] A Bob herceg operettfelvételének rádióbemutatóját követő héten a zeneszerző özvegye,[/u] Huszka Jenőné (sz. Arányi Mária) [u] az alábbi sorokat juttatta el az RTV Újság szerkesztőségébe: [/u] Kedves Rádió! Lelki szükségét érzem, hogy hálás szeretettel köszönetet mondjak az április 18-án 20.20-kor közvetített B o b h e r c e g gyönyörű, magas színvonalú előadásáért, amellyel a Magyar Rádió uramnak, H u s z k a J e n ő zeneszerzőnek emléket állított. Egész családom elragadtatással hallgatta a remek felvételt, amihez hasonló színvonalú korábban nem volt a Bob hercegből. Hálás szívvel küldöm üdvözletem minden kiváló közreműködőnek. Üdvözlettel: Huszka Jenőné Huszka Jenő – Bakonyi Károly – Martos Ferenc: Bob herceg „Bemutatjuk új felvételünket” - 1965. április 18., Kossuth Rádió, 20.20 – 22.00 Dramatizált keresztmetszet Rádióra alkalmazta: Csizmarek Mátyás és Innocent Vincze Ernő Vezényel: Sebestyén András Km.: MRT Szimfonikus Zenekara és Énekkara (Karigazgató: Sapszon Ferenc) Zenei rendező: Járfás Tamás Rendező: Solymosi Ottó Szerkesztő: Bitó Pál Szereposztás: Tom, varga – Várhelyi Endre (Makláry Zoltán) Annie, a lánya – Németh Marika A királynő – Sulyok Mária György herceg, a fia (Bob) – Ilosfalvy Róbert (Körmendy János) Viktória hercegnő – Ágay Karola Pomponius, udvarmester – Palócz László Lord Lancaster, gárdakapitány – Bende Zsolt Plumpudding, borbély – Palcsó Sándor Gipsy, pék – Kishegyi Árpád Pickwick, kocsmáros – Külkey László Udvarhölgyek – Kalmár Zsuzsa, Verbőczy Ila
A következő beírásomat már közzétettem, de itt még nem. Hadd elevenítsek fel egy epizódot édesapám és Huszka Jenő kapcsolatából. Ez azért is lényeges, mert Huszka Jenőné sz. Arányi Mária férjéről írt életrajzi könyvében („Szellő szárnyán...” - sajtó alá rendezte Rácz György - Zeneműkiadó,1980. második kiadás) kissé - talán a költői szabadsággal élve - másképpen adja elő az 1944. december 13. napjának történéseit. Megfordítja a tényeket: könyvében úgy állítja be, hogy férjét tartóztatták le a nyilasok és hurcolták el a Kapás utcai gyűjtőbe, s ekkor megpróbált egy ügyvéd útján utána érdeklődni és tenni valamit az érdekében: 230-231. oldal. Ezzel szemben apám (az a bizonyos ügyvéd) visszaemlékezéseiben leírta a tényeket: „…Ugyancsak 1944-ben több zsidó üldözöttet sikerült megmentenem. Így többek között a híres Huszka Jenő zeneszerző feleségét és annak húgát /Arányi Máriát és Elzát/. Őket ugyanis a Kapás utcai nyilas börtönbe vitték a „sárga” csillag nem viselése miatt, zsidó kinézésük folytán. Dr. Huszka Jenő személyesen bízott meg engem – ajánlásokra – a nyilas börtönben való közbenjárással, azzal, hogy felesége és annak húga „mentesek” a zsidótörvény hatálya alól. Az akkor hatályos törvények szerint ha az egyik fél bizonyítani tudja saját keresztény gyökereit, származását – átadott nekem ezt igazoló fotókópiákat - úgy a hozzátartozó (jelen esetben a feleség és annak húga) mentesek a csillag viselése alól. A nyilas börtön vezetője elkérte tőlem a honvédségi védői igazolványomat és közölte velem: „- Nem szégyelli-e magát, hogy keresztény létére zsidó ügyet vállal el?” Majd hozzáfűzte, hogy másnap menjek el hozzá a döntésért. Egyúttal az igazolványomat visszatartotta. Másnap remegve mentem fel a börtön igazgatójához a döntését megtudakolni. Ekkor meglepetésemre közölte, hogy visszaadja igazolványomat, mert ügyfeleimet azonnal szabadon bocsátja. Beszélgetési engedélyt kértem a foglyokkal. Ezt is megadta. Lementem a cellába és közöltem velük a kedvező hírt. Védenceim ezek után arra kértek, hogy a szabadon bocsátásukkor kísérjem el őket a lakásukig. /A foglyok elengedése rövidesen megtörtént./ Azt is kérték még, hogy belém kapaszkodhassanak az úton, nehogy újra lefogják őket. Ennek is eleget tettem, s a Fő utcai lakásukig kísértem el őket. Másnap megjelent irodámban Dr. Huszka Jenő, kultuszminiszteri tanácsos, a zeneszerző. Megköszönte eredményes tevékenységemet, s átadott egy családi aranyórát, valamint 40 svájci frankot, mondván, hogy ’a pengőnek most nincs sok értéke….’ Eddig a visszaemlékezés. Természetesen én ezt a változatot hitelesebbnek érzem, mint a könyv szerzőinek írását. Apám az aranyórát abban a nehéz időkben és később is megőrizte egészen az ötvenes évek végéig, amikor aztán pénzzé tette. Még egy dokumentumot őrzök, amit Huszka halála után, 1960-ban az özvegy küldött postai úton a családunknak: egy fekete szegélyes, felébe hajtott kis kártyát. Elülső oldalán a keze írásával a címzés, rajta bélyeg és a feladó, a belsejében a nyomtatott szöveg: „ A mélységes gyászunkban kifejezett részvétet hálásan köszöni: 1960. február hó” Hozzá kézzel írta még: „Együttérző szavait emlékeim között megőrzöm. Szeretettel Huszka Jenőné”. Ezek a családi vonatkozású emlékeim is talán megmagyarázzák, hogy miért az egyik legkedvesebb operett komponistám Huszka. És úgy gondolom, hogy a történeti igazságot is szolgáltam azzal, amikor feltártam a régmúlt történéseinek egy valós epizódját, ami talán más megvilágításba helyezi a Huszka-család életének egy sorsdöntő pillanatát, mint amit – az özvegy és a szerkesztő közreműködésével – az említett életrajzi könyv feldolgoz és elmesél. Más. A hatvanas években gyerekként kórházba kerültem. Talán tízéves lehettem és már kívülről fújtam az operetteket, de nagy élvezettel forgattam az Operák könyvét is, amelyet megőriztem, hiszen benne van apám dedikációja, amit karácsonyra kaptam tőle. A kórházi ágyon olvasgattam, amikor új beteget helyeztek el a kórteremben. Emlékeim szerint egy középkorú férfi volt az illető, aki folyamatosan ugyanazt a Huszka- dallamot dúdolta, fütyülte, amit akkortájt a Petőfi rádióban is sűrűn hallani lehetett: Bob herceg belépőjét Ilosfalvy tolmácsolásában. (Akkor készült el ugyanis a Rádió Dalszínháza részéről Rácz György vagy Bitó Pál szerkesztésében az operett új, teljes rádiófelvétele.) Persze, hogy megismertem. Mondtam is a betegtársamnak, hogy nagyon örülök a szerencsének, mert ugyan köztünk nagy a korkülönbség, de gyerek létemre én is ezt a slágert fújom éjjel és nappal, amit tőle hallok itt a kórteremben is, örülök, hogy idekerült, van közös témánk, amiről beszélgetni tudunk. Ezen a betegtárs úgy meglepődött, hogy szinte elállt a lélegzete, de aztán nagyon gyorsan összebarátkoztunk, s amíg ott volt mellettem, alaposan kitárgyaltuk Huszkát és a Bob herceget. Nagyon őszinte, tiszta szeretettel emlegette az akkor pár éve elhunyt nagy magyar zeneszerzőt, a magyar operett legendás megteremtőjét. [u] A Bob herceg operettfelvételének rádióbemutatóját követő héten a zeneszerző özvegye,[/u] Huszka Jenőné (sz. Arányi Mária) [u] az alábbi sorokat juttatta el az RTV Újság szerkesztőségébe: [/u] Kedves Rádió! Lelki szükségét érzem, hogy hálás szeretettel köszönetet mondjak az április 18-án 20.20-kor közvetített B o b h e r c e g gyönyörű, magas színvonalú előadásáért, amellyel a Magyar Rádió uramnak, H u s z k a J e n ő zeneszerzőnek emléket állított. Egész családom elragadtatással hallgatta a remek felvételt, amihez hasonló színvonalú korábban nem volt a Bob hercegből. Hálás szívvel küldöm üdvözletem minden kiváló közreműködőnek. Üdvözlettel: Huszka Jenőné Huszka Jenő – Bakonyi Károly – Martos Ferenc: Bob herceg „Bemutatjuk új felvételünket” - 1965. április 18., Kossuth Rádió, 20.20 – 22.00 Dramatizált keresztmetszet Rádióra alkalmazta: Csizmarek Mátyás és Innocent Vincze Ernő Vezényel: Sebestyén András Km.: MRT Szimfonikus Zenekara és Énekkara (Karigazgató: Sapszon Ferenc) Zenei rendező: Járfás Tamás Rendező: Solymosi Ottó Szerkesztő: Bitó Pál Szereposztás: Tom, varga – Várhelyi Endre (Makláry Zoltán) Annie, a lánya – Németh Marika A királynő – Sulyok Mária György herceg, a fia (Bob) – Ilosfalvy Róbert (Körmendy János) Viktória hercegnő – Ágay Karola Pomponius, udvarmester – Palócz László Lord Lancaster, gárdakapitány – Bende Zsolt Plumpudding, borbély – Palcsó Sándor Gipsy, pék – Kishegyi Árpád Pickwick, kocsmáros – Külkey László Udvarhölgyek – Kalmár Zsuzsa, Verbőczy Ila
3128 smaragd 2017-05-08 20:39:28 [Válasz erre: 3119 smaragd 2017-05-01 14:29:35]
A XX. század közepe magyar zene- és színháztörténetének érdekes eleme Kemény Egon-Tabi László-Erdődy János:"Valahol Délen" (1956) című nagyoperettje, amelyet 1956. március 30-án mutatott be a Fővárosi Operettszínház, a Magyar Rádió közvetítette. A darab fő témája a II. világháború után emigrált magyarok hazaszeretete, hűsége és vágyódása szülőföldjük után. A premier sikerét követően a moszkvai Sztanyiszlavszkij Színház (Moszkvai Művész Színház) vezetői is megtekintették az előadást, majd az oroszországi (akkor Szovjetunio) színházak egész sora vette át és saját színrevitellel mutatta be a "Valahol Délen"-t továbbá a Pozsonyi Nemzeti Színház és mások is. Most egy korabeli napilap rövidhíre részletét idézem: "Magyar operett nagy sikere a Szovjetunióban Első ízben történt, hogy a Szovjetunióba meghívtak egy magyar "könnyű"-zeneszerzőt: Kemény Egont. A zeneművész kedden érkezett haza Moszkvából. Útjáról a következőt mondotta: Színházi fesztivál zajlik le most a szovjet fővárosban és ennek során vendégszerepel a szverdlovszki operettszínház társulata is. Ez az együttes már korábban színre hozta a "Valahol délen" című operettemet. A vendégjáték a moszkvai Majakovszkij Színházban zajlott le, november 30-án. Nagy tetszésnyilvánítás szem- és fültanúja voltam. Később beszéltem Hrenyikovval, a Szovjet Zeneszerzők Szövetségének főtitkárával, s a világhírű muzsikus közölte velem, hogy a "Valahol Délen"-t 1958-ban húsz szovjet operettszínház fogja bemutatni."... (Esti Hírlap, 1957. december)
A XX. század közepe magyar zene- és színháztörténetének érdekes eleme Kemény Egon-Tabi László-Erdődy János:"Valahol Délen" (1956) című nagyoperettje, amelyet 1956. március 30-án mutatott be a Fővárosi Operettszínház, a Magyar Rádió közvetítette. A darab fő témája a II. világháború után emigrált magyarok hazaszeretete, hűsége és vágyódása szülőföldjük után. A premier sikerét követően a moszkvai Sztanyiszlavszkij Színház (Moszkvai Művész Színház) vezetői is megtekintették az előadást, majd az oroszországi (akkor Szovjetunio) színházak egész sora vette át és saját színrevitellel mutatta be a "Valahol Délen"-t továbbá a Pozsonyi Nemzeti Színház és mások is. Most egy korabeli napilap rövidhíre részletét idézem: "Magyar operett nagy sikere a Szovjetunióban Első ízben történt, hogy a Szovjetunióba meghívtak egy magyar "könnyű"-zeneszerzőt: Kemény Egont. A zeneművész kedden érkezett haza Moszkvából. Útjáról a következőt mondotta: Színházi fesztivál zajlik le most a szovjet fővárosban és ennek során vendégszerepel a szverdlovszki operettszínház társulata is. Ez az együttes már korábban színre hozta a "Valahol délen" című operettemet. A vendégjáték a moszkvai Majakovszkij Színházban zajlott le, november 30-án. Nagy tetszésnyilvánítás szem- és fültanúja voltam. Később beszéltem Hrenyikovval, a Szovjet Zeneszerzők Szövetségének főtitkárával, s a világhírű muzsikus közölte velem, hogy a "Valahol Délen"-t 1958-ban húsz szovjet operettszínház fogja bemutatni."... (Esti Hírlap, 1957. december)
3127 zenebaratmonika 2017-05-08 00:21:12 [Válasz erre: 3126 Búbánat 2017-05-07 21:11:54]
Fent van az előadás részletekben a youtuben. Filmverziója is fenn van, és hát remek énekesek előadásában, ez biztos jó lesz....
Fent van az előadás részletekben a youtuben. Filmverziója is fenn van, és hát remek énekesek előadásában, ez biztos jó lesz....
3126 Búbánat 2017-05-07 21:11:54 [Válasz erre: 3125 zenebaratmonika 2017-05-07 17:00:22]
Én eleve félek minden olyan koprodukciótól, melyben a Kaposvári Színház neve is ott van... A Kékszakállra kíváncsi vagyok - anno az Erkel Színház produkciója Békés András rendezésében hatalmas siker volt, a televíziós is közvetítette.
Én eleve félek minden olyan koprodukciótól, melyben a Kaposvári Színház neve is ott van... A Kékszakállra kíváncsi vagyok - anno az Erkel Színház produkciója Békés András rendezésében hatalmas siker volt, a televíziós is közvetítette.
3125 zenebaratmonika 2017-05-07 17:00:22 [Válasz erre: 3124 Búbánat 2017-05-07 08:33:22]
Szerinted ezzel a repertoárral tényleg hódítanak? Hát... mondjuk a Kékszakáll jónak tűnik, szép a zenéje érdekes a mese. A két új mű hát... A Farmerkirályból hallottam részleteket, akár a Walt Disney féle Notre Dame-ből, de nem igen jött be. A Luxemburg grófja az várható volt hogy idekerül vidékről, nem a kedvenc Lehár darabom, akkor inkább a Víg özvegy vagy a Cigányszerelem vagy a Guiditta, nekem a Luxi oly Habsburgos... viszont a Rebecca visszahozatalának örülök mert lemaradtam róla a múltkor....
Szerinted ezzel a repertoárral tényleg hódítanak? Hát... mondjuk a Kékszakáll jónak tűnik, szép a zenéje érdekes a mese. A két új mű hát... A Farmerkirályból hallottam részleteket, akár a Walt Disney féle Notre Dame-ből, de nem igen jött be. A Luxemburg grófja az várható volt hogy idekerül vidékről, nem a kedvenc Lehár darabom, akkor inkább a Víg özvegy vagy a Cigányszerelem vagy a Guiditta, nekem a Luxi oly Habsburgos... viszont a Rebecca visszahozatalának örülök mert lemaradtam róla a múltkor....
3124 Búbánat 2017-05-07 08:33:22
[url] http://www.operett.hu/cikkek/a-hoditasok-eve-a-budapesti-operettszinhazban/1292; A Hódítások Éve a Budapesti Operettszínházban [/url] 2017-05-04 „Hódítások Éve címmel hirdette meg 2017/2018-as évadát a Budapesti Operettszínház, melyre hamarosan megindul a bérletek árusítása. A Nagyszínpadon és a nemrég megnyílt Kálmán Imre Teátrumban összesen öt bemutatót tartanak a következő szezonban, ismét lesz opera, világszerte népszerű és itthon keveset játszott operett, magyar és külföldi musical siker valamint egy ősbemutató. A főhősök között van, aki a női szíveket, van, aki az örök fiatalságot vagy épp találmányával a világot szeretné meghódítani, de az elsődleges cél most is a közönség meghódítása.” Az első bemutató szeptember 22-én A Notre Dame-i toronyőr lesz. A Victor Hugo regénye nyomán készült musical Alan Menken csodaszép zenéjével nyáron, a Szegedi Szabadtéri Játékokon debütál. A jól ismert bájos mesefilmmel szemben azonban ez egy drámai és nagyon erős színdarab, színházi formanyelvében is megújító kísérlet a Walt Disneytől. A kitartás és az önfeláldozás szép példája. Az előadás alcíme is beszédes: Ima az emberért: az egyenlőkért, a kitaszítottakért és a szerelmesekért. Az emberi szívet meghódító musicalt KERO® rendezi, a főbb szerepekben Veréb Tamás, Gubik Petra, Kocsis Dénes, Szabó P. Szilveszter, Mészáros Árpád Zsolt és Gömöri András Máté látható. Lehár operett, a Luxemburg grófja, ami a kaposvári Csiky Gergely Színházzal közös koprodukcióként november 4-én érkezik a Budapesti Operettszínházba. Somogyi Szilárd állítja színpadra Fischl Mónikával, György Rózsa Sándorral, Frankó Tündével, Szendy Szilvivel, Kerényi Miklós Mátéval és a Sir Basil szerepében vendégként fellépő Kálloy Molnár Péterrel. Rossini népszerű operája, A sevillai borbély egy rendhagyó koprodukció részeként hat alkalommal látható december 6-tól illetve 2018 márciusától a Nagymező utcai teátrumban. A Co-opera, a Budapesti Operettszínház, a Győri Nemzeti Színház, a Szegedi Nemzeti Színház és a Szentendrei Teátrum összefogásában megvalósuló előadás címszerepében a New York-i Metropolitan Opera sztárja, Molnár Levente mutatkozik be. Mellette az Operettszínház társulatának ismert művészei Boncsér Gergely, Fischl Mónika, Frankó Tünde és a vendégként visszatérő Kendi Lajos alakításában elevenedik meg a jól ismert történet. A produkció érdekessége, hogy 25 évvel a KERO® rendezte és Lőrinczy György menedzselte nagysikerű szentendrei előadás után, Székely László eredeti díszletei között, Galambos Attila új magyar szövegével, Dinyés Dániel karmester zenei irányítása mellett a bemutatót július 27-én, Szentendrén tartják. A népszerű francia operett szerző, Jacques Offenbach műveit szinte alig játsszák Magyarországon. Különösen igaz ez egyik legjelentősebb darabjára, a Kékszakállra. A Budapesti Operettszínház Székely Kriszta - a Katona József Színház ifjú rendezője, aki a Kreatív kapcsolatok című kortárs opera rendezésével mutatkozott be az Operettszínházban - segítségével most arra vállalkozik, hogy bebizonyítsa: Offenbach igenis lehet siker hazánkban. A szellemes, életörömtől sugárzó zene és a filmszerű cselekmény izgalmas alapot nyújt egy újszerű feldolgozáshoz, ami a meseszerű történet mögött azt is keresi, mit jelenthet ma ez a furcsa szerelmi viszonyokról és hatalomvágyról szóló történet. A február 23-án bemutatásra kerülő vígoperában Bordás Barbara, Vadász Zsolt, Boncsér Gergely, Dolhai Attila, Peller Károly, Kállai Bori és Kendi Lajos mellett két fiatal zeneakadémista hallgató is feltűnik.
[url] http://www.operett.hu/cikkek/a-hoditasok-eve-a-budapesti-operettszinhazban/1292; A Hódítások Éve a Budapesti Operettszínházban [/url] 2017-05-04 „Hódítások Éve címmel hirdette meg 2017/2018-as évadát a Budapesti Operettszínház, melyre hamarosan megindul a bérletek árusítása. A Nagyszínpadon és a nemrég megnyílt Kálmán Imre Teátrumban összesen öt bemutatót tartanak a következő szezonban, ismét lesz opera, világszerte népszerű és itthon keveset játszott operett, magyar és külföldi musical siker valamint egy ősbemutató. A főhősök között van, aki a női szíveket, van, aki az örök fiatalságot vagy épp találmányával a világot szeretné meghódítani, de az elsődleges cél most is a közönség meghódítása.” Az első bemutató szeptember 22-én A Notre Dame-i toronyőr lesz. A Victor Hugo regénye nyomán készült musical Alan Menken csodaszép zenéjével nyáron, a Szegedi Szabadtéri Játékokon debütál. A jól ismert bájos mesefilmmel szemben azonban ez egy drámai és nagyon erős színdarab, színházi formanyelvében is megújító kísérlet a Walt Disneytől. A kitartás és az önfeláldozás szép példája. Az előadás alcíme is beszédes: Ima az emberért: az egyenlőkért, a kitaszítottakért és a szerelmesekért. Az emberi szívet meghódító musicalt KERO® rendezi, a főbb szerepekben Veréb Tamás, Gubik Petra, Kocsis Dénes, Szabó P. Szilveszter, Mészáros Árpád Zsolt és Gömöri András Máté látható. Lehár operett, a Luxemburg grófja, ami a kaposvári Csiky Gergely Színházzal közös koprodukcióként november 4-én érkezik a Budapesti Operettszínházba. Somogyi Szilárd állítja színpadra Fischl Mónikával, György Rózsa Sándorral, Frankó Tündével, Szendy Szilvivel, Kerényi Miklós Mátéval és a Sir Basil szerepében vendégként fellépő Kálloy Molnár Péterrel. Rossini népszerű operája, A sevillai borbély egy rendhagyó koprodukció részeként hat alkalommal látható december 6-tól illetve 2018 márciusától a Nagymező utcai teátrumban. A Co-opera, a Budapesti Operettszínház, a Győri Nemzeti Színház, a Szegedi Nemzeti Színház és a Szentendrei Teátrum összefogásában megvalósuló előadás címszerepében a New York-i Metropolitan Opera sztárja, Molnár Levente mutatkozik be. Mellette az Operettszínház társulatának ismert művészei Boncsér Gergely, Fischl Mónika, Frankó Tünde és a vendégként visszatérő Kendi Lajos alakításában elevenedik meg a jól ismert történet. A produkció érdekessége, hogy 25 évvel a KERO® rendezte és Lőrinczy György menedzselte nagysikerű szentendrei előadás után, Székely László eredeti díszletei között, Galambos Attila új magyar szövegével, Dinyés Dániel karmester zenei irányítása mellett a bemutatót július 27-én, Szentendrén tartják. A népszerű francia operett szerző, Jacques Offenbach műveit szinte alig játsszák Magyarországon. Különösen igaz ez egyik legjelentősebb darabjára, a Kékszakállra. A Budapesti Operettszínház Székely Kriszta - a Katona József Színház ifjú rendezője, aki a Kreatív kapcsolatok című kortárs opera rendezésével mutatkozott be az Operettszínházban - segítségével most arra vállalkozik, hogy bebizonyítsa: Offenbach igenis lehet siker hazánkban. A szellemes, életörömtől sugárzó zene és a filmszerű cselekmény izgalmas alapot nyújt egy újszerű feldolgozáshoz, ami a meseszerű történet mögött azt is keresi, mit jelenthet ma ez a furcsa szerelmi viszonyokról és hatalomvágyról szóló történet. A február 23-án bemutatásra kerülő vígoperában Bordás Barbara, Vadász Zsolt, Boncsér Gergely, Dolhai Attila, Peller Károly, Kállai Bori és Kendi Lajos mellett két fiatal zeneakadémista hallgató is feltűnik.
3121 Ardelao 2017-05-06 00:13:07
„Emlékek Fedák Sáriról és a János vitézről” Vörös Tibor írása. A Magyarország 1932-ben így írt a János vitéz 1904-es bemutatójáról: „ A közönség kíváncsian tódult a premierre. Megtelt a színház, és az első egyszerű, kis dal után, mintha eszüket vesztették volna az emberek. A közönség tapsol, tombol gyönyörűségében. Egymás után kétszázszor tölti meg a nézőteret. 148 nap alatt 199.200 ember nézte meg, a zongorakivonaton kívül a füzetes kottákból elfogyott 43.800 példány, a dalszövegekből a rikkancsok eladtak egymillió példányt.” „Az egész város a János vitéz, e gyönyörű mesefigura lázával van tele…” – írtra a bemutató után a Független Magyarország. Bókay János már idézett könyvében így írta meg a darab bemutatóját: „A kis Csatay Janka ( a Boszorkány szerepét játszotta, alig volt húsz éves, megj. A.), még csak az ablakból pöröl a huszárokkal, s máris megtapsolják. Medgyaszay Mimi pedig mikor bánatosan elénekelte Iluska dalát, síri csend támadt, hangja szinte simogatta a szíveket. Papp Miskának meg kellett ismételnie a fuszujka szárát. . . A közönség fergeteges tapssal és éljenzéssel fogadta, ahogy a huszárok behozták a magyar zászlót. Pattog a karikás, s beszökken a színpadra Zsazsa, a maga ellenállhatatlan vidámságával, elevenségével, szilajságával. Én a pásztorok királya, legeltetem nyájam, . . . – s ahogy befejezi a belépőjét, igen, valóságos üvöltés: Fedák … Zsazsa . . . ! Hogy volt! Hogy volt! . . . Zsazsa háromszor ismételt. A közönség végül felugrik, úgy tapsol Zsazsának. A szünetet is végig tapsolják. Tombolás, ováció, lelkesedés. A János vitéz előadása minden eddigi sikert felülmúlt. A végén mindenki felugrik, és állva tapsol az egész közönség. Az emberek nem sietnek a ruhatárba, tapsolnak önfeledten, tapsolnak boldogan. Látni akarják még egyszer a szereplőket: Fedákot, Medgyaszayi, Papp Miskát, Csatayt, Szamosi Elzát és a szerzőket. Ez történt 1904. november 18-án a Király Színház János vitéz bemutatója alkalmából.” A kritikusok elragadtatva írtak valamennyi színészről, elsősorban Zsazsáról. Egyetértés, 1904. november 19. „Fedák Sári szeretetre méltó pajkosságának nem volt vége-hossza. Legmulatságosabb dolga azonban az volt, mikor Medgyaszay Vilma mellé leheveredett a szűrére és danolás közben egymás ölébe hajtogatva fejüket, olyan sikkes és bohókás hempergő hancúrozást vittek véghez, akár két-ökölnyi macskakölyök.” Budapesti Napló, 1905. február 17. „Ne tessék gúnyolódni és tessék örülni, hogy a dalos, a vidám, a pajkos, a félmelankóliás, a siheder kedvességű, egészségesen érzéki, vidám, könnyű magyar Múzsa is elküldte nekünk az ő új magyar Fedák Sáriját. Komolyak ne röstelkedjetek, léhák, ne irigykedjetek. Magyar örömmel, bátran lehet ujjongva tapsolni Fedák Sárinak. Mind-mind örüljünk. Mert ez a lány alighanem még több mint amennyinek eddig láttuk. . . .” (Ady Endre cikke) A korszak nagy színésze, Újházy Ede maga kolompolt és ugatott a színfalak mögött, mielőtt beléptem, együtt élt, lélegzett az egész társulat. . . . „Nekem merőben új feladatokkal kellett megbirkóznom. A János vitézben egyetlen táncbetét sem volt. Teljesen ismeretlen színészi oldalamról kellett bemutatkoznom, el kellett hagynom addigi sikerforrásaim egyikét, a táncot.” Bódis Mária, a Magyar Színházi Intézet munkatársa, 1984-ben, így írt Fedák alakításáról: „A János vitéz sikerében igen nagy szerepet játszott a primadonna: Fedák Sári. Sikert sikerre halmozott már korábban. . . . A cukros női ideált felváltotta a talpraesett, kicsit fiús leánytípus, a vékony alkat, s a kiváló tánckészség, szinte az akrobatikáig. Ezt maradéktalanul megvalósította Fedák. Sőt, feledtetni tudta azt, hogy, sajnos nem volt hangja. Ennek ellenére óriási lelkesedést váltott ki nézőiből. Száz és százezer ember lelkesedésének tárgya: Fedák Sári, mint társadalmi jelenség is érdekes. . . . Miért éppen övé a siker, ha nincs átlag feletti művészi képesség benne?” 1905. május 30-án pedig Fedák eljátszotta mindkét női szerepet: Iluskát és a Francia királykisasszonyt, ahogy Beöthy eredetileg tervezte a szereposztást. Iluskát naiv, parasztos közvetlenséggel, a királykisasszonyt stilizált ceremóniával alakította. 1954. november 18-án, az Operaház a János vitéz daljáték bemutatójának ötvenéves évfordulója alkalmából Tóth Aladár igazgató meghívót küldött Nyáregyházára Fedák Sárinak: „ Operaházunk november 18-án, csütörtökön ünnepli az Erkel Színházban a János vitéz bemutatójának 50 éves évfordulóját. Végtelenül örülnénk, ha ünnepi előadásunkat klasszikus daljátékunk első Kukorica Jancsija is megtisztelné jelenlétével.” Részlet Fedák Sári a szerzőhöz írt, 1954. november 19-i keletkezésű leveléből: . . . .”Számomra a tegnapi este nagy jelentőségű volt. Mármint érzelmileg. Az ok, hogy nem mentem el a díszelőadásra, először: a János vitéz a múltamból olyan emlékeket kavart volna fel bennem, melyek kockáztatták volna a Nyáregyházán megtalált, sorsomba beletörődő nyugalmamat. Ezt megírtam Tóth Aladárnak is, megköszönve a számomra oly kitüntető és sokat jelentő, figyelmes meghívást. A másik ok: gondold csak el, mi lett volna akkor, ha Heltai Jenő a páholy felé fordulva köszönt engem, és Medgyaszay Mimit? Kikerülhetetlen lett volna, hogy felálljak. Ha pedig én felállok, szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy percekig tombolt volna a tapsvihar. Hiszen az emberek szeretetét lépten-nyomon érzem itt, Nyáregyházán is. Másnap pedig az összes lapok megírták volna, hogy a háborús bűneiért elítélt Fedák nem fért a bőrébe, és módot adott a közönség soraiban meghúzódó reakciónak a tüntetésre. De a legfőbb ok, amiért nem mentem el: ha meglátom azt a drága Mimit, az én> szerelmes Iluskámat <, talán abban a pillanatban örökre megáll az én annyi vihart és szenvedést átélt szívem. Természetesen az előadást én is hallgattam kis telepes készülékemen. Mikor Heltai beszélt, még csak tartottam magam, de a nyitánynál már rázkódott a vállam, s mikor felhangzott a> kék tó, tiszta tó < - ordítva tört ki belőlem a zokogás, a hosszú évekig visszatartott sírás. Zokogásom biztosan felhangzott a magasságos égig. Csak az Úristen tudja, micsoda szenvedés gyarló szolgájának színpad nélkül élni! Osváth Julikának és Oláh Gusztikának add át szívbéli, meleg üdvözletemet. Amíg nekem ilyen barátaim vannak, nincs helye életemben semmiféle bánatnak. Soha nem voltam ilyen híjával a szerencsének, mint nyáregyházi napjaimban. De soha nem volt ennyi támogató jó barátom. Ezek közül a legelső Julika és Guszti. Remélem, mielőbb újra látom őket. Ölel: Zsazsád.” Zsazsa hamarább viszontlátta őket, mint remélte. Oláh Gusztáv Nyáregyházán ünnepelte meg Zsazsát és az ötvenéves János vitézt. Magával vitte Medgyaszay Vilmát és Heltai Jenőt. Reggeltől estig csak a János vitéz előadásról volt szó. Már nyolcvanöt éve van műsoron a János vitéz. (1990-ben, a könyv írásakor, megj. A.). Mindenkinek az életében van valami, ami a János vitézzel kapcsolatban van. Ezért olyan kedves ez a darab mindenkinek. Voltak olyan évek, amikor az "egy rózsaszálat" nem volt szabad énekelni, mert szövegét Heltai Jenő írta. 1943 februárjában Fedák Sári a Zeneakadémián a Király Színházra emlékezett. Volt bátorsága elénekelni az örökéletű Heltai-Kacsóh dalt. Pedig akkor már teljes erővel támadták a jobboldali lapok. A századik előadás után Konti, aki a János vitézt vezényelte, meghalt. Utolsó kívánságául Papp Miska elénekelte a karmester sírjánál a híres Bagó-dalt. Papp Mihály 1915-ben öngyilkos lett. Búcsúztatásakor Bagó rózsadalát Király Ernő énekelte. Negyven évvel később Fedák Sárit temették. Talán az összes jelentős prímás ott volt a legnevezetesebb Kukorica Jancsi temetésén. De csak egyetlen prímás hegedűje, mert megszólalni, a Kőrösi Dudusé. Mellette a nagy mulattató, Latabár Kálmán zokogott. Siratta a nagy színésznőt, aki nélkül a magyar operett soha nem jutott volna nemzetközi rangú magaslatára. (Kőrösi Dudust másnap elbocsátották munkahelyéről, a Kárpáti étteremből.)” Az emlékek, Vörös Tibor: „A Fedák” című könyvéből származnak. Háttér lap- és könyvkiadó, Budapest, 1990.
„Emlékek Fedák Sáriról és a János vitézről” Vörös Tibor írása. A Magyarország 1932-ben így írt a János vitéz 1904-es bemutatójáról: „ A közönség kíváncsian tódult a premierre. Megtelt a színház, és az első egyszerű, kis dal után, mintha eszüket vesztették volna az emberek. A közönség tapsol, tombol gyönyörűségében. Egymás után kétszázszor tölti meg a nézőteret. 148 nap alatt 199.200 ember nézte meg, a zongorakivonaton kívül a füzetes kottákból elfogyott 43.800 példány, a dalszövegekből a rikkancsok eladtak egymillió példányt.” „Az egész város a János vitéz, e gyönyörű mesefigura lázával van tele…” – írtra a bemutató után a Független Magyarország. Bókay János már idézett könyvében így írta meg a darab bemutatóját: „A kis Csatay Janka ( a Boszorkány szerepét játszotta, alig volt húsz éves, megj. A.), még csak az ablakból pöröl a huszárokkal, s máris megtapsolják. Medgyaszay Mimi pedig mikor bánatosan elénekelte Iluska dalát, síri csend támadt, hangja szinte simogatta a szíveket. Papp Miskának meg kellett ismételnie a fuszujka szárát. . . A közönség fergeteges tapssal és éljenzéssel fogadta, ahogy a huszárok behozták a magyar zászlót. Pattog a karikás, s beszökken a színpadra Zsazsa, a maga ellenállhatatlan vidámságával, elevenségével, szilajságával. Én a pásztorok királya, legeltetem nyájam, . . . – s ahogy befejezi a belépőjét, igen, valóságos üvöltés: Fedák … Zsazsa . . . ! Hogy volt! Hogy volt! . . . Zsazsa háromszor ismételt. A közönség végül felugrik, úgy tapsol Zsazsának. A szünetet is végig tapsolják. Tombolás, ováció, lelkesedés. A János vitéz előadása minden eddigi sikert felülmúlt. A végén mindenki felugrik, és állva tapsol az egész közönség. Az emberek nem sietnek a ruhatárba, tapsolnak önfeledten, tapsolnak boldogan. Látni akarják még egyszer a szereplőket: Fedákot, Medgyaszayi, Papp Miskát, Csatayt, Szamosi Elzát és a szerzőket. Ez történt 1904. november 18-án a Király Színház János vitéz bemutatója alkalmából.” A kritikusok elragadtatva írtak valamennyi színészről, elsősorban Zsazsáról. Egyetértés, 1904. november 19. „Fedák Sári szeretetre méltó pajkosságának nem volt vége-hossza. Legmulatságosabb dolga azonban az volt, mikor Medgyaszay Vilma mellé leheveredett a szűrére és danolás közben egymás ölébe hajtogatva fejüket, olyan sikkes és bohókás hempergő hancúrozást vittek véghez, akár két-ökölnyi macskakölyök.” Budapesti Napló, 1905. február 17. „Ne tessék gúnyolódni és tessék örülni, hogy a dalos, a vidám, a pajkos, a félmelankóliás, a siheder kedvességű, egészségesen érzéki, vidám, könnyű magyar Múzsa is elküldte nekünk az ő új magyar Fedák Sáriját. Komolyak ne röstelkedjetek, léhák, ne irigykedjetek. Magyar örömmel, bátran lehet ujjongva tapsolni Fedák Sárinak. Mind-mind örüljünk. Mert ez a lány alighanem még több mint amennyinek eddig láttuk. . . .” (Ady Endre cikke) A korszak nagy színésze, Újházy Ede maga kolompolt és ugatott a színfalak mögött, mielőtt beléptem, együtt élt, lélegzett az egész társulat. . . . „Nekem merőben új feladatokkal kellett megbirkóznom. A János vitézben egyetlen táncbetét sem volt. Teljesen ismeretlen színészi oldalamról kellett bemutatkoznom, el kellett hagynom addigi sikerforrásaim egyikét, a táncot.” Bódis Mária, a Magyar Színházi Intézet munkatársa, 1984-ben, így írt Fedák alakításáról: „A János vitéz sikerében igen nagy szerepet játszott a primadonna: Fedák Sári. Sikert sikerre halmozott már korábban. . . . A cukros női ideált felváltotta a talpraesett, kicsit fiús leánytípus, a vékony alkat, s a kiváló tánckészség, szinte az akrobatikáig. Ezt maradéktalanul megvalósította Fedák. Sőt, feledtetni tudta azt, hogy, sajnos nem volt hangja. Ennek ellenére óriási lelkesedést váltott ki nézőiből. Száz és százezer ember lelkesedésének tárgya: Fedák Sári, mint társadalmi jelenség is érdekes. . . . Miért éppen övé a siker, ha nincs átlag feletti művészi képesség benne?” 1905. május 30-án pedig Fedák eljátszotta mindkét női szerepet: Iluskát és a Francia királykisasszonyt, ahogy Beöthy eredetileg tervezte a szereposztást. Iluskát naiv, parasztos közvetlenséggel, a királykisasszonyt stilizált ceremóniával alakította. 1954. november 18-án, az Operaház a János vitéz daljáték bemutatójának ötvenéves évfordulója alkalmából Tóth Aladár igazgató meghívót küldött Nyáregyházára Fedák Sárinak: „ Operaházunk november 18-án, csütörtökön ünnepli az Erkel Színházban a János vitéz bemutatójának 50 éves évfordulóját. Végtelenül örülnénk, ha ünnepi előadásunkat klasszikus daljátékunk első Kukorica Jancsija is megtisztelné jelenlétével.” Részlet Fedák Sári a szerzőhöz írt, 1954. november 19-i keletkezésű leveléből: . . . .”Számomra a tegnapi este nagy jelentőségű volt. Mármint érzelmileg. Az ok, hogy nem mentem el a díszelőadásra, először: a János vitéz a múltamból olyan emlékeket kavart volna fel bennem, melyek kockáztatták volna a Nyáregyházán megtalált, sorsomba beletörődő nyugalmamat. Ezt megírtam Tóth Aladárnak is, megköszönve a számomra oly kitüntető és sokat jelentő, figyelmes meghívást. A másik ok: gondold csak el, mi lett volna akkor, ha Heltai Jenő a páholy felé fordulva köszönt engem, és Medgyaszay Mimit? Kikerülhetetlen lett volna, hogy felálljak. Ha pedig én felállok, szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy percekig tombolt volna a tapsvihar. Hiszen az emberek szeretetét lépten-nyomon érzem itt, Nyáregyházán is. Másnap pedig az összes lapok megírták volna, hogy a háborús bűneiért elítélt Fedák nem fért a bőrébe, és módot adott a közönség soraiban meghúzódó reakciónak a tüntetésre. De a legfőbb ok, amiért nem mentem el: ha meglátom azt a drága Mimit, az én> szerelmes Iluskámat <, talán abban a pillanatban örökre megáll az én annyi vihart és szenvedést átélt szívem. Természetesen az előadást én is hallgattam kis telepes készülékemen. Mikor Heltai beszélt, még csak tartottam magam, de a nyitánynál már rázkódott a vállam, s mikor felhangzott a> kék tó, tiszta tó < - ordítva tört ki belőlem a zokogás, a hosszú évekig visszatartott sírás. Zokogásom biztosan felhangzott a magasságos égig. Csak az Úristen tudja, micsoda szenvedés gyarló szolgájának színpad nélkül élni! Osváth Julikának és Oláh Gusztikának add át szívbéli, meleg üdvözletemet. Amíg nekem ilyen barátaim vannak, nincs helye életemben semmiféle bánatnak. Soha nem voltam ilyen híjával a szerencsének, mint nyáregyházi napjaimban. De soha nem volt ennyi támogató jó barátom. Ezek közül a legelső Julika és Guszti. Remélem, mielőbb újra látom őket. Ölel: Zsazsád.” Zsazsa hamarább viszontlátta őket, mint remélte. Oláh Gusztáv Nyáregyházán ünnepelte meg Zsazsát és az ötvenéves János vitézt. Magával vitte Medgyaszay Vilmát és Heltai Jenőt. Reggeltől estig csak a János vitéz előadásról volt szó. Már nyolcvanöt éve van műsoron a János vitéz. (1990-ben, a könyv írásakor, megj. A.). Mindenkinek az életében van valami, ami a János vitézzel kapcsolatban van. Ezért olyan kedves ez a darab mindenkinek. Voltak olyan évek, amikor az "egy rózsaszálat" nem volt szabad énekelni, mert szövegét Heltai Jenő írta. 1943 februárjában Fedák Sári a Zeneakadémián a Király Színházra emlékezett. Volt bátorsága elénekelni az örökéletű Heltai-Kacsóh dalt. Pedig akkor már teljes erővel támadták a jobboldali lapok. A századik előadás után Konti, aki a János vitézt vezényelte, meghalt. Utolsó kívánságául Papp Miska elénekelte a karmester sírjánál a híres Bagó-dalt. Papp Mihály 1915-ben öngyilkos lett. Búcsúztatásakor Bagó rózsadalát Király Ernő énekelte. Negyven évvel később Fedák Sárit temették. Talán az összes jelentős prímás ott volt a legnevezetesebb Kukorica Jancsi temetésén. De csak egyetlen prímás hegedűje, mert megszólalni, a Kőrösi Dudusé. Mellette a nagy mulattató, Latabár Kálmán zokogott. Siratta a nagy színésznőt, aki nélkül a magyar operett soha nem jutott volna nemzetközi rangú magaslatára. (Kőrösi Dudust másnap elbocsátották munkahelyéről, a Kárpáti étteremből.)” Az emlékek, Vörös Tibor: „A Fedák” című könyvéből származnak. Háttér lap- és könyvkiadó, Budapest, 1990.
3120 Búbánat 2017-05-01 16:13:32 [Válasz erre: 3118 Búbánat 2017-05-01 11:36:45]
Kapcs. 3118. sorszám A Film Színház Muzsikában volt olvasható az alábbi cikk, amit kimásoltam ide a képes hetilap 1961-es évjáratából. Szerzője: „g.m.” – feltehetően, az újság egykori legendás hírlapíróját, Gách Marianne–t fedi. „Problémák – Az operett körül” – „Beszélgetés két komponistával" Kerekes János – Kemény Egon „Miért születik oly kevés új magyar operett? Mi a jövője nálunk ennek a műfajnak? Dolgoznak-e új műveken a zeneszerzők? Mi a panaszuk és mi az elképzelésük? Erről beszélgettünk két sikeres komponistával.” Most, a cikknek azt a részét ismertetem, amely a Kerekes Jánossal készült beszélgetés szövegét tartalmazza. Kerekes János az Állami Áruház és a Kard és szerelem – két emlékezetes sikerű operett szerzője. Legközelebb Erdődy János: Garibaldiról írt szövegkönyvére komponál operettet a rádiónak. - Hogy kevés az új magyar operett, ez nem a zeneszerzők lustaságán múlik – mondja -, hanem az írókon. Az operett éppen olyan sajátos műfaj, mint az opera, s a legkitűnőbb író számára is némi gyakorlat kell ahhoz, hogy a színpadon olyan szituációt teremtsen, s olyan hőfokon érjen el, amikor a próza természetesen csap át zenébe, nem pedig erőltetetten. Akadnak egyéb problémák is. Hogy a magam példáját említsem, öt-hat év telt el az Állami Áruház és a Kard és szerelem bemutatója között, márcsak azért is, mert voltaképpen csupán egyetlenegy operettszínházunk van. S Offenbachtól Kálmán Imréig, nem is szólva a mai tehetséges zeneszerzőkről, egész sor vár arra, hogy művei színre kerüljenek. A TV most azzal a gondolattal foglalkozik, hogy saját keretében mutasson be egy új magyar operettet. Mivel azonban a TV technikai lehetősége egyelőre korlátozott, ezt sem tudja rendszeresíteni. A rádió is csupán egy-egy előadást jelent. A mai témájú operett-szövegkönyvek írása nem olyan megoldhatatlan kérdés, mint sokan gondolják. Hiszen az emberi kapcsolatok megmutatása minden környezetben és minden korban eleven és érdekes téma. A nagyoperett kora lényegében elmúlt már, noha a bécsi operett világa ma is kedves emlék sokak számára. De a mai operett inkább a musical műfaja, vagy a zenés komédia felé hajlik. Az operett jövője azonban kétségtelen. Gondoljunk csak arra, hogy milyen nagy tömegek hallgatják még az ismert részleteket is a rádióban. De ahhoz, hogy a műfaj új formában kivirágozzon, több lehetőséget kell adni a szerzőknek, akik a bukásból is okulnak. Mert, ha a fióknak komponálnak meg írnak, nem derül ki, hogy egy-egy elképzelésüknek milyen is a valóságos visszhangja.
Kapcs. 3118. sorszám A Film Színház Muzsikában volt olvasható az alábbi cikk, amit kimásoltam ide a képes hetilap 1961-es évjáratából. Szerzője: „g.m.” – feltehetően, az újság egykori legendás hírlapíróját, Gách Marianne–t fedi. „Problémák – Az operett körül” – „Beszélgetés két komponistával" Kerekes János – Kemény Egon „Miért születik oly kevés új magyar operett? Mi a jövője nálunk ennek a műfajnak? Dolgoznak-e új műveken a zeneszerzők? Mi a panaszuk és mi az elképzelésük? Erről beszélgettünk két sikeres komponistával.” Most, a cikknek azt a részét ismertetem, amely a Kerekes Jánossal készült beszélgetés szövegét tartalmazza. Kerekes János az Állami Áruház és a Kard és szerelem – két emlékezetes sikerű operett szerzője. Legközelebb Erdődy János: Garibaldiról írt szövegkönyvére komponál operettet a rádiónak. - Hogy kevés az új magyar operett, ez nem a zeneszerzők lustaságán múlik – mondja -, hanem az írókon. Az operett éppen olyan sajátos műfaj, mint az opera, s a legkitűnőbb író számára is némi gyakorlat kell ahhoz, hogy a színpadon olyan szituációt teremtsen, s olyan hőfokon érjen el, amikor a próza természetesen csap át zenébe, nem pedig erőltetetten. Akadnak egyéb problémák is. Hogy a magam példáját említsem, öt-hat év telt el az Állami Áruház és a Kard és szerelem bemutatója között, márcsak azért is, mert voltaképpen csupán egyetlenegy operettszínházunk van. S Offenbachtól Kálmán Imréig, nem is szólva a mai tehetséges zeneszerzőkről, egész sor vár arra, hogy művei színre kerüljenek. A TV most azzal a gondolattal foglalkozik, hogy saját keretében mutasson be egy új magyar operettet. Mivel azonban a TV technikai lehetősége egyelőre korlátozott, ezt sem tudja rendszeresíteni. A rádió is csupán egy-egy előadást jelent. A mai témájú operett-szövegkönyvek írása nem olyan megoldhatatlan kérdés, mint sokan gondolják. Hiszen az emberi kapcsolatok megmutatása minden környezetben és minden korban eleven és érdekes téma. A nagyoperett kora lényegében elmúlt már, noha a bécsi operett világa ma is kedves emlék sokak számára. De a mai operett inkább a musical műfaja, vagy a zenés komédia felé hajlik. Az operett jövője azonban kétségtelen. Gondoljunk csak arra, hogy milyen nagy tömegek hallgatják még az ismert részleteket is a rádióban. De ahhoz, hogy a műfaj új formában kivirágozzon, több lehetőséget kell adni a szerzőknek, akik a bukásból is okulnak. Mert, ha a fióknak komponálnak meg írnak, nem derül ki, hogy egy-egy elképzelésüknek milyen is a valóságos visszhangja.
3119 smaragd 2017-05-01 14:29:35 [Válasz erre: 3118 Búbánat 2017-05-01 11:36:45]
Ma, május 1-én Kemény Egon "Májusfa-keringő" - jét (Gyurkovics Mária) hallgatnám szívesen, ahogy említi, javarészt a Rádiónak köszönhette ismertségét és népszerűségét. Hozzáteszem, hogy annak idején nem utolsó sorban a műfajt teremtő "Májusfa" (1949) című rádióoperettjének. Ez, az első rádióoperett, stúdiókörülmények között - a háború vége után négy évvel... - keltett színpadi hatást, az akkori technikai lehetőségek szerint, Ferrari Violetta, Rátonyi Róbert és mások nagyszerű előadásában, a hatalmas rádiós siker után 1949-ben, Szilveszterkor Kemény Egon: "Talán a csillagok" (1949) folytatással társulva több évtizeden át közönségkedvenc rádiós műfajjá lett, az első két említett operett után daljátékok írására is kaptak megbízást a zeneszerzők a Magyar Rádió vezetésétől. Kemény Egon pontos meghatározása az operett és a daljáték tekintetében mérvadó. "Mai tárgyú" operettje volt a "Valahol Délen" (1956) is, a "Májusfa"(1949) is, a "Talán a csillagok" a "Kikelet ucca 3" (1929) szintén. Kemény Egon nagyoperettjei sikeres premierekkel indultak - a "Valahol Délen" népszerűsége túlszárnyalt minden elképzelést - mindhárom, a "Fekete liliom" (1946) is, látványos, revüszerű volt, ahogyan a bemutatók színlapján olvasható. Más kérdés az, hogy az akkori budapesti színházvezetések éppen milyen elhatározásra jutottak operettjei lekötött előadásai ügyében...és az is, hogy egyes "források" mindezt hogyan tálalták. Színházi szerzőként is tapasztalt művész volt, mint megtudtam, Kemény Egon gyermekkorától szoros kapcsolatban állt a színházzal - kassai házuk is a Színház mellett, a Fő-utcában állt... -, a főiskolai évek alatt Bécsben az Operával, majd Berlinben, 22 évesen már a Fővárosi Operettszínházban másodkarmester lett, kisoperettjeit a Royal Revü Varieté játszotta 1945-ben és 1946-ban, a "Mandragora" és "Valahol Délen" kamaradarabjairól, előadassorozatairól már korábban is írtunk, a "Krisztina kisasszony"-t a Miskolci Nemzeti Színház mutatta be (1961), élete utolsó hónapjaiban új színpadi műre kapott megbízást a Fővárosi Operettszínháztól... Amit az alábbi riportban Kemény Egon zeneszerző említ - "az új magyar daljáték" - zenei formáját talán meg is valósította a Rádióban, megkomponálta a "Messzetűnt kedves" (1965) című művében, László Margit (Ámeli), Andor Éva (Julika) és Simándy József (Fazekas Mihály, a Lúdas Matyi költője) előadásában, a Magyar Rádió Szimfonikus zenekarával, Bródy Tamás vezényletével mutatta be a Rádió Dalszínháza.
Ma, május 1-én Kemény Egon "Májusfa-keringő" - jét (Gyurkovics Mária) hallgatnám szívesen, ahogy említi, javarészt a Rádiónak köszönhette ismertségét és népszerűségét. Hozzáteszem, hogy annak idején nem utolsó sorban a műfajt teremtő "Májusfa" (1949) című rádióoperettjének. Ez, az első rádióoperett, stúdiókörülmények között - a háború vége után négy évvel... - keltett színpadi hatást, az akkori technikai lehetőségek szerint, Ferrari Violetta, Rátonyi Róbert és mások nagyszerű előadásában, a hatalmas rádiós siker után 1949-ben, Szilveszterkor Kemény Egon: "Talán a csillagok" (1949) folytatással társulva több évtizeden át közönségkedvenc rádiós műfajjá lett, az első két említett operett után daljátékok írására is kaptak megbízást a zeneszerzők a Magyar Rádió vezetésétől. Kemény Egon pontos meghatározása az operett és a daljáték tekintetében mérvadó. "Mai tárgyú" operettje volt a "Valahol Délen" (1956) is, a "Májusfa"(1949) is, a "Talán a csillagok" a "Kikelet ucca 3" (1929) szintén. Kemény Egon nagyoperettjei sikeres premierekkel indultak - a "Valahol Délen" népszerűsége túlszárnyalt minden elképzelést - mindhárom, a "Fekete liliom" (1946) is, látványos, revüszerű volt, ahogyan a bemutatók színlapján olvasható. Más kérdés az, hogy az akkori budapesti színházvezetések éppen milyen elhatározásra jutottak operettjei lekötött előadásai ügyében...és az is, hogy egyes "források" mindezt hogyan tálalták. Színházi szerzőként is tapasztalt művész volt, mint megtudtam, Kemény Egon gyermekkorától szoros kapcsolatban állt a színházzal - kassai házuk is a Színház mellett, a Fő-utcában állt... -, a főiskolai évek alatt Bécsben az Operával, majd Berlinben, 22 évesen már a Fővárosi Operettszínházban másodkarmester lett, kisoperettjeit a Royal Revü Varieté játszotta 1945-ben és 1946-ban, a "Mandragora" és "Valahol Délen" kamaradarabjairól, előadassorozatairól már korábban is írtunk, a "Krisztina kisasszony"-t a Miskolci Nemzeti Színház mutatta be (1961), élete utolsó hónapjaiban új színpadi műre kapott megbízást a Fővárosi Operettszínháztól... Amit az alábbi riportban Kemény Egon zeneszerző említ - "az új magyar daljáték" - zenei formáját talán meg is valósította a Rádióban, megkomponálta a "Messzetűnt kedves" (1965) című művében, László Margit (Ámeli), Andor Éva (Julika) és Simándy József (Fazekas Mihály, a Lúdas Matyi költője) előadásában, a Magyar Rádió Szimfonikus zenekarával, Bródy Tamás vezényletével mutatta be a Rádió Dalszínháza.
3118 Búbánat 2017-05-01 11:36:45
A Film Színház Muzsikában volt olvasható az alábbi cikk, amit kimásoltam ide a képes hetilap 1961-es évjáratából. Szerzője: „g.m.” – feltehetően, az újság egykori legendás hírlapíróját, Gách Marianne–t fedi. „Problémák – Az operett körül” – „Beszélgetés két komponistával" Kerekes János – Kemény Egon „Miért születik oly kevés új magyar operett? Mi a jövője nálunk ennek a műfajnak? Dolgoznak-e új műveken a zeneszerzők? Mi a panaszuk és mi az elképzelésük? Erről beszélgettünk két sikeres komponistával.” Most, a cikknek azt a részét ismertetem, amely a Kemény Egonnal készült beszélgetés szövegét tartalmazza. „Kemény Egon Valahol délen című operettjét most több szovjet színpadon is játsszák egyszerre. S itthon a rádióban, nap -nap után halljuk egy-egy hosszabb-rövidebb lélegzetű kompozícióját. Krisztina kisasszony címen rádió-daljátékot írt néhány évvel ezelőtt, ez is operettszerű, de színpadon még nem láttuk. - Épp most írtuk át színpadra Erdődy Jánossal és Kardos Györggyel együtt a Krisztina kisasszonyt – mondja. – Ezen kívül egy hattételes nagyzenekari szvitet komponálok, címe: Gyermekjátékok. Ezt is a rádiónak írom, hiszen, ha a közönség ismeri a nevem és munkáimat, ezt javarészt a rádiónak köszönhetem. Mondjam azt az elkoptatott frázist, hogy a magyar operett kérdése igen bonyolult? Nem vagyok se kritikus, se esztéta, sőt magam is irányításra szorulok munkámban. Mert sok szó esik arról, hogy jó lenne, ha mai tárgyú magyar operettek születnének, de amikor a szerzők megírják, egyedül maradnak. Éppen a mai tárgyú operetteket fogadja valamiféle húzódozás és fanyalgás. Az operett általában kollektív műfaj: s ahhoz, hogy létrejöjjön, nem elegendő a szövegíró meg a zeneszerző, hanem jó lenne, ha akadna egy színigazgató, egy dramaturg meg egy rendező is, aki leülne és átbeszélné velük munkájuk közben támadt, sokfelé ágazó, bonyolult problémáikat. Hiszen a mai tárgyú operett megírása temérdek veszéllyel jár: a szerzők könnyen a sematizmus útvesztőjébe tévedhetnek. Jó volna, ha ki tudnánk alakítani egy sajátos magyar stílust az operettben is, ami Lehár és Kálmán világsikerének is a titka. Mondhatnánk azt is, hogy ma nincsenek Lehárok és Kálmán Imrék. Ez lehetséges, de azért akadnak tehetséges zeneszerzők. Az új magyar operettet egyébként úgy képzelem el, hogy nem bécsi mintára születne, de mégis azon alapulna, látványos, revüszerű s nagy zenei formák bontakoznának ki benne. Kár, hogy nincs egy kísérleti színházunk a daljátékok számára. A daljáték mindenhonnan kiszorul, mert az Operaház operát akar bemutatni, az Operettszínház pedig operettet. A daljáték – németül Singspiel, ahogy Lehár jónéhány operettjét jelölte -, több mint operett, és kevesebb, mint az opera. Nincsenek benne zárt számok, de annál inkább, átkomponált zenei részek, sőt egész képek is, s prózában előadott jelenetek tarkítják. Az új magyar daljáték azt hiszem, az a műfaj, amely nagy tömegeket vonzana!” ( Kerekes János zeneszerző-karmester korabeli, kapcsolatos állásfoglalását a fenti kérdésekben, külön bejegyzésben teszem majd közzé itt a fórumon.)
A Film Színház Muzsikában volt olvasható az alábbi cikk, amit kimásoltam ide a képes hetilap 1961-es évjáratából. Szerzője: „g.m.” – feltehetően, az újság egykori legendás hírlapíróját, Gách Marianne–t fedi. „Problémák – Az operett körül” – „Beszélgetés két komponistával" Kerekes János – Kemény Egon „Miért születik oly kevés új magyar operett? Mi a jövője nálunk ennek a műfajnak? Dolgoznak-e új műveken a zeneszerzők? Mi a panaszuk és mi az elképzelésük? Erről beszélgettünk két sikeres komponistával.” Most, a cikknek azt a részét ismertetem, amely a Kemény Egonnal készült beszélgetés szövegét tartalmazza. „Kemény Egon Valahol délen című operettjét most több szovjet színpadon is játsszák egyszerre. S itthon a rádióban, nap -nap után halljuk egy-egy hosszabb-rövidebb lélegzetű kompozícióját. Krisztina kisasszony címen rádió-daljátékot írt néhány évvel ezelőtt, ez is operettszerű, de színpadon még nem láttuk. - Épp most írtuk át színpadra Erdődy Jánossal és Kardos Györggyel együtt a Krisztina kisasszonyt – mondja. – Ezen kívül egy hattételes nagyzenekari szvitet komponálok, címe: Gyermekjátékok. Ezt is a rádiónak írom, hiszen, ha a közönség ismeri a nevem és munkáimat, ezt javarészt a rádiónak köszönhetem. Mondjam azt az elkoptatott frázist, hogy a magyar operett kérdése igen bonyolult? Nem vagyok se kritikus, se esztéta, sőt magam is irányításra szorulok munkámban. Mert sok szó esik arról, hogy jó lenne, ha mai tárgyú magyar operettek születnének, de amikor a szerzők megírják, egyedül maradnak. Éppen a mai tárgyú operetteket fogadja valamiféle húzódozás és fanyalgás. Az operett általában kollektív műfaj: s ahhoz, hogy létrejöjjön, nem elegendő a szövegíró meg a zeneszerző, hanem jó lenne, ha akadna egy színigazgató, egy dramaturg meg egy rendező is, aki leülne és átbeszélné velük munkájuk közben támadt, sokfelé ágazó, bonyolult problémáikat. Hiszen a mai tárgyú operett megírása temérdek veszéllyel jár: a szerzők könnyen a sematizmus útvesztőjébe tévedhetnek. Jó volna, ha ki tudnánk alakítani egy sajátos magyar stílust az operettben is, ami Lehár és Kálmán világsikerének is a titka. Mondhatnánk azt is, hogy ma nincsenek Lehárok és Kálmán Imrék. Ez lehetséges, de azért akadnak tehetséges zeneszerzők. Az új magyar operettet egyébként úgy képzelem el, hogy nem bécsi mintára születne, de mégis azon alapulna, látványos, revüszerű s nagy zenei formák bontakoznának ki benne. Kár, hogy nincs egy kísérleti színházunk a daljátékok számára. A daljáték mindenhonnan kiszorul, mert az Operaház operát akar bemutatni, az Operettszínház pedig operettet. A daljáték – németül Singspiel, ahogy Lehár jónéhány operettjét jelölte -, több mint operett, és kevesebb, mint az opera. Nincsenek benne zárt számok, de annál inkább, átkomponált zenei részek, sőt egész képek is, s prózában előadott jelenetek tarkítják. Az új magyar daljáték azt hiszem, az a műfaj, amely nagy tömegeket vonzana!” ( Kerekes János zeneszerző-karmester korabeli, kapcsolatos állásfoglalását a fenti kérdésekben, külön bejegyzésben teszem majd közzé itt a fórumon.)
3117 Búbánat 2017-04-26 10:48:50
Ma délben és este a Classica csatornán láthatjuk: Offenbach: Szép Heléna - nagyoperett Hamburgi Állami Opera, 2014 26.04.2017 | 12:00; 20:00 From the Hamburg State Opera: "La Belle Hélène" by Jacques Offenbach (1819-1880). Conductor: Gerrit Prießnitz - Stage director: Renaud Doucet. This Opéra bouffe has always been one of its composer's most successful works. With characteristic acuity, Offenbach saw the foibles of his age and turned what he saw into a mordant satire. Not for a moment did his Second Empire audience think that his characters were Greek heroes. It is human beings with all their foibles and vices who are the butt of a manic parody. Stage director Renaud Doucet and designer André Barbe treat the piece as a "great show" with numerous choreographic elements, relocating the action of Offenbach's classical spoof and setting it on a cruise ship in the 1960s, when Flower Power, love and drugs were all the rage. "La Belle Hélène is a firework display for ears and eyes" (Hamburger Morgenpost), "opulent and amusing" (Bild), and in the title role Jennifer Larmore convinces with her "fantastic vocal performance" (Das Opernglas). Duration: 01:56:39 Conductor: Gerrit Prießnitz Stage Director: Renaud Doucet Stage Design: André Barbe Costumes: André Barbe Choreograph: Renaud Doucet Soloist: Jennifer Larmore (Hélène) Jun-Sang Han (Pâris) Peter Galliard (Ménélas) Viktor Rud (Agamemnon) Christian Miedl (Calchas) Rebecca Jo Loeb (Oreste) Dovlet Yurgeldiyev (Achille) Sergiu Saplacan (Ajax premier) Benjamin Popson (Ajax deuxième) Anat Edri (Bacchis) Renate Spingler (Léæna) Gabriele Rossmanith (Parthénis) Chor der Hamburgischen Staatsoper Philharmoniker Hamburg Country, year of production: D, 2014
Ma délben és este a Classica csatornán láthatjuk: Offenbach: Szép Heléna - nagyoperett Hamburgi Állami Opera, 2014 26.04.2017 | 12:00; 20:00 From the Hamburg State Opera: "La Belle Hélène" by Jacques Offenbach (1819-1880). Conductor: Gerrit Prießnitz - Stage director: Renaud Doucet. This Opéra bouffe has always been one of its composer's most successful works. With characteristic acuity, Offenbach saw the foibles of his age and turned what he saw into a mordant satire. Not for a moment did his Second Empire audience think that his characters were Greek heroes. It is human beings with all their foibles and vices who are the butt of a manic parody. Stage director Renaud Doucet and designer André Barbe treat the piece as a "great show" with numerous choreographic elements, relocating the action of Offenbach's classical spoof and setting it on a cruise ship in the 1960s, when Flower Power, love and drugs were all the rage. "La Belle Hélène is a firework display for ears and eyes" (Hamburger Morgenpost), "opulent and amusing" (Bild), and in the title role Jennifer Larmore convinces with her "fantastic vocal performance" (Das Opernglas). Duration: 01:56:39 Conductor: Gerrit Prießnitz Stage Director: Renaud Doucet Stage Design: André Barbe Costumes: André Barbe Choreograph: Renaud Doucet Soloist: Jennifer Larmore (Hélène) Jun-Sang Han (Pâris) Peter Galliard (Ménélas) Viktor Rud (Agamemnon) Christian Miedl (Calchas) Rebecca Jo Loeb (Oreste) Dovlet Yurgeldiyev (Achille) Sergiu Saplacan (Ajax premier) Benjamin Popson (Ajax deuxième) Anat Edri (Bacchis) Renate Spingler (Léæna) Gabriele Rossmanith (Parthénis) Chor der Hamburgischen Staatsoper Philharmoniker Hamburg Country, year of production: D, 2014
3116 zenebaratmonika 2017-04-25 23:18:57
airytale at the Grand Hotel: Concert-basedNew Production Komische Oper Berlin Behrenstraße 55-57, Berlin, Germany December 17, 30 19:30 (at 18:00 unless shown) Performers Komische Oper Berlin Adam Benzwi Conductor Katrin Kath Costume Designer Lindenquintett Berlin It’s curtains up for a new round of unexpected discoveries in the treasure-trove of the operetta format! After five years dedicated to Emmerich Kálmán, another Jewish-Hungarian maestro is now providing the annual operetta surprise at Christmas: Paul Abraham, the composer of the jazz operetta Ball at the Savoy. The necessary oomph in the orchestral pit will be provided by the Abraham specialist Adam Benzwi. As Albert the waiter, multi-talented Max Hopp guides us through the evening – he has been a favourite among operetta fans ever since his brilliant performance in A woman who knows what she wants! Hotels are places where all manner of people encounter one another. And the same is true of the Grand-Hotel Palace in Cannes: this is where the Spanish infanta Isabella, who has been driven out of her own country, and her retinue – which includes her fiancé, Prince Andreas – have settled. Marylou, the daughter of the film producer Sam Makintosh, has come to the Côte d’Azur in search of fresh subjects for films featuring genuine members of the European nobility. The clumsy waiter Albert attends to the needs of these and other guests – but above all to those of the infanta, with whom he is head over heels in love. A waiter is hardly a worthy suitor to a Spanish infanta, even when it eventually turns out that Albert is in truth the son of the noble hotel-owner Chamoix. Yet to Marylou, Albert’s unrequited love is the perfect subject for a new film – to which she happily contributes an affair with Prince Andreas... As with his Ball at the Savoy, Abraham’s brilliantly orchestrated score for Fairytale at the Grand-Hotel provides a colourful blend of waltz, tango, jazz and Hungarian influences. The operetta, which premièred in Vienna in 1934, is a delightful mix of Hollywood, aristocracy and hotel ambience, and joyfully plays on the clichés of the genre. Clivia meets The Merry Widow at The White Horse Inn!
airytale at the Grand Hotel: Concert-basedNew Production Komische Oper Berlin Behrenstraße 55-57, Berlin, Germany December 17, 30 19:30 (at 18:00 unless shown) Performers Komische Oper Berlin Adam Benzwi Conductor Katrin Kath Costume Designer Lindenquintett Berlin It’s curtains up for a new round of unexpected discoveries in the treasure-trove of the operetta format! After five years dedicated to Emmerich Kálmán, another Jewish-Hungarian maestro is now providing the annual operetta surprise at Christmas: Paul Abraham, the composer of the jazz operetta Ball at the Savoy. The necessary oomph in the orchestral pit will be provided by the Abraham specialist Adam Benzwi. As Albert the waiter, multi-talented Max Hopp guides us through the evening – he has been a favourite among operetta fans ever since his brilliant performance in A woman who knows what she wants! Hotels are places where all manner of people encounter one another. And the same is true of the Grand-Hotel Palace in Cannes: this is where the Spanish infanta Isabella, who has been driven out of her own country, and her retinue – which includes her fiancé, Prince Andreas – have settled. Marylou, the daughter of the film producer Sam Makintosh, has come to the Côte d’Azur in search of fresh subjects for films featuring genuine members of the European nobility. The clumsy waiter Albert attends to the needs of these and other guests – but above all to those of the infanta, with whom he is head over heels in love. A waiter is hardly a worthy suitor to a Spanish infanta, even when it eventually turns out that Albert is in truth the son of the noble hotel-owner Chamoix. Yet to Marylou, Albert’s unrequited love is the perfect subject for a new film – to which she happily contributes an affair with Prince Andreas... As with his Ball at the Savoy, Abraham’s brilliantly orchestrated score for Fairytale at the Grand-Hotel provides a colourful blend of waltz, tango, jazz and Hungarian influences. The operetta, which premièred in Vienna in 1934, is a delightful mix of Hollywood, aristocracy and hotel ambience, and joyfully plays on the clichés of the genre. Clivia meets The Merry Widow at The White Horse Inn!
3115 zenebaratmonika 2017-04-25 23:16:19
A Komische Oper Berlin az elmúlt 5 évadban Kálmán Imre kevésbé ismert operettjeit mutatta be 2-2 karácsonyi koncert keretében. Bajadér, Arizoniai Lady, Chicagoi hercegnő és végül a Marinka. Utobbi 3 gyakorlatilag feledésbe merült, és most kellett rekonstruálni azokat. A Chicagoi hecegnőt később az budapesti operettszínház is repertoárra tűzte. Még nem láttam, de pár dalt hallottam belőle. Az Arizoniai lady és a Marinka Amerikában született, utóbbi csaknem elveszett. A youtuben van pár videó a koncertekről. A következő 5 évadban szintén egy magyar operettszerző, most Ábrahám Pál darabjai kerülnek színre, azok, melyeket nem tudott 1933 után, Hitler hatalomra kerülése miatt bemutatni. Az első bemutató 2017. decemberében a Mese a Grandhotelben c. operettje lesz, mely Alfred Savoir a Nagyhercegnő és a szobapincér c. szatírájának a megzenésítése, Alfred Günwald és Beda fordították németre. A premier Bécsben volt 1934-ben, majd a Budapesti Kamaraszínház is bemutatta Heltai Jenő fordításában. Igazából semmit se tudni a darabról, összesen egy dal van fent a youtuben, de állítólag a zenéje a Bál a Savoyban c. darabra hasonlít.
A Komische Oper Berlin az elmúlt 5 évadban Kálmán Imre kevésbé ismert operettjeit mutatta be 2-2 karácsonyi koncert keretében. Bajadér, Arizoniai Lady, Chicagoi hercegnő és végül a Marinka. Utobbi 3 gyakorlatilag feledésbe merült, és most kellett rekonstruálni azokat. A Chicagoi hecegnőt később az budapesti operettszínház is repertoárra tűzte. Még nem láttam, de pár dalt hallottam belőle. Az Arizoniai lady és a Marinka Amerikában született, utóbbi csaknem elveszett. A youtuben van pár videó a koncertekről. A következő 5 évadban szintén egy magyar operettszerző, most Ábrahám Pál darabjai kerülnek színre, azok, melyeket nem tudott 1933 után, Hitler hatalomra kerülése miatt bemutatni. Az első bemutató 2017. decemberében a Mese a Grandhotelben c. operettje lesz, mely Alfred Savoir a Nagyhercegnő és a szobapincér c. szatírájának a megzenésítése, Alfred Günwald és Beda fordították németre. A premier Bécsben volt 1934-ben, majd a Budapesti Kamaraszínház is bemutatta Heltai Jenő fordításában. Igazából semmit se tudni a darabról, összesen egy dal van fent a youtuben, de állítólag a zenéje a Bál a Savoyban c. darabra hasonlít.
3114 smaragd 2017-04-25 19:24:10 [Válasz erre: 3017 smaragd 2017-01-24 06:31:51]
Kemény Egon: "Valahol Délen" 1958-as leningrádi bemutatója és sikere (premier: Fővárosi Operettszínház, 1956) zenés színházi vonalon elindulva mentem péntek este a [url] http://www.operett.hu/musor/szentpetervar-budapest-10-eves-jubileumi-gala/213/7227/12;"Szentpétervár-Budapest - 10 éves Jubileumi Gála"[/url] címmel rendezett ünnepségre, amely megnyugvással és örömmel töltött el, véleményem szerint tökéletes, rendkívül magas színvonalú programot láttunk és hallottunk. Természetesen nem számíthattam arra, hogy 10 évvel korábbi bemutatóból is lássunk részleteket... A műsor a két színház három főigazgatójának bevezetőjével kezdődött, akik bensőséges hangvételben emlékezve idézték fel a kapcsolatfelvétel kezdetét majd munkában, művészi eredményekben, sikerekben gazdag éveit, a hidat, amelyet a két színház és közönségük összekapcsolásához építettek. Ezt követően a műsorvezető köszöntötte Kálmán Yvonne-t. A két részes műsorban az eltelt 10 év alatt bemutatott darabokból szerzők és műfaj szerint - Kálmán Imre, Lehár Ferenc, klasszikus operettszerzők valamint musicalek - vonultak színre a blokkokba rendezett részletek, nagyszerű hangú - csodálatos alakú művésznők - előadók fellépésével. Oszvald Marika színpadi kosztümjei - és valamennyi szereplőé - gyönyörűek és stílusosak voltak, produkciója most is magával ragadta a közönséget, és ezt a hosszú gála minden egyes bemutatott zeneszámára elmondhatom. Nagystílű műsort, kiváló zenei és színpadi előadást kaptunk, a szereplők, a kosztümök és díszlet látványában vizuális élményben is részesültünk.
Kemény Egon: "Valahol Délen" 1958-as leningrádi bemutatója és sikere (premier: Fővárosi Operettszínház, 1956) zenés színházi vonalon elindulva mentem péntek este a [url] http://www.operett.hu/musor/szentpetervar-budapest-10-eves-jubileumi-gala/213/7227/12;"Szentpétervár-Budapest - 10 éves Jubileumi Gála"[/url] címmel rendezett ünnepségre, amely megnyugvással és örömmel töltött el, véleményem szerint tökéletes, rendkívül magas színvonalú programot láttunk és hallottunk. Természetesen nem számíthattam arra, hogy 10 évvel korábbi bemutatóból is lássunk részleteket... A műsor a két színház három főigazgatójának bevezetőjével kezdődött, akik bensőséges hangvételben emlékezve idézték fel a kapcsolatfelvétel kezdetét majd munkában, művészi eredményekben, sikerekben gazdag éveit, a hidat, amelyet a két színház és közönségük összekapcsolásához építettek. Ezt követően a műsorvezető köszöntötte Kálmán Yvonne-t. A két részes műsorban az eltelt 10 év alatt bemutatott darabokból szerzők és műfaj szerint - Kálmán Imre, Lehár Ferenc, klasszikus operettszerzők valamint musicalek - vonultak színre a blokkokba rendezett részletek, nagyszerű hangú - csodálatos alakú művésznők - előadók fellépésével. Oszvald Marika színpadi kosztümjei - és valamennyi szereplőé - gyönyörűek és stílusosak voltak, produkciója most is magával ragadta a közönséget, és ezt a hosszú gála minden egyes bemutatott zeneszámára elmondhatom. Nagystílű műsort, kiváló zenei és színpadi előadást kaptunk, a szereplők, a kosztümök és díszlet látványában vizuális élményben is részesültünk.
3113 Búbánat 2017-04-25 10:10:07 [Válasz erre: 3112 zenebaratmonika 2017-04-24 15:27:35]
Úgy van; köszönöm a figyelmességedet: a műsortartalmat a műsorújság internetes oldaláról másoltam át.
Úgy van; köszönöm a figyelmességedet: a műsortartalmat a műsorújság internetes oldaláról másoltam át.
3112 zenebaratmonika 2017-04-24 15:27:35 [Válasz erre: 3111 Búbánat 2017-04-18 11:57:50]
Láttam a műsort és nagyon tetszett, egy megjegyzés a Karambolina Kálmán Imre Monmartei ibolya c. darabjában van.
Láttam a műsort és nagyon tetszett, egy megjegyzés a Karambolina Kálmán Imre Monmartei ibolya c. darabjában van.
3111 Búbánat 2017-04-18 11:57:50
M3 TV-csatorna: 2017. április 18. kedd 22:25 - 23:35 Operettkirályok - Az Interoperett-Südwestfunk közös műsora (1991) „Népszerű operettmuzsika várja a műfaj rajongóit ezen a gálán, melyen olyan művészek idézik meg a jól ismert dallamokat, mint Kállay Bori, Pándy Piroska, Zempléni Mária, Csutka István, Clementis Tamás, Leblanc Győző vagy az operettgálákat évtizedekig jegyző Kovács József.” Km. • Budapesti Lehár Zenekar • Faith Tibor (karmester) Rendezte: • Kovács József • Török Ilona Időtartam: 70 perc Tartalom: Az Interoperett Kft. és a Südwestfunk Baden-Baden közös műsora az Arany János Színházban. Lehár Ferenc: Éva keringő; Pacsirta - Juliska belépője; Friderika - Ó, lányka; Ábrahám Pál: Viktória - Mauzi; Lehár: Víg özvegy - Vilja dala; Kálmán Imre: Cigányprímás - Stradivari dala; Bajadér - Szép primadonna; Ábrahám: Bál a Savoyban - Karambolina; Lehár: Cárevics - Volga dal; Kálmán: Cigányprímás - Gingalló; Lehár: Paganini keringő; Kálmán: Csárdáskirálynő - Jaj, mamám; Lehár: Cárevics - kettős; Ábrahám: Hawai rózsái - My golden baby; Lehár: Paganini - Volt nem egy, de száz; Kálmán: Montmartre-i ibolya - tercett, kettős; Ábrahám: Viktória - Honvéd banda; Kálmán: Csárdáskirálynő – Hurrá, hurrá!
M3 TV-csatorna: 2017. április 18. kedd 22:25 - 23:35 Operettkirályok - Az Interoperett-Südwestfunk közös műsora (1991) „Népszerű operettmuzsika várja a műfaj rajongóit ezen a gálán, melyen olyan művészek idézik meg a jól ismert dallamokat, mint Kállay Bori, Pándy Piroska, Zempléni Mária, Csutka István, Clementis Tamás, Leblanc Győző vagy az operettgálákat évtizedekig jegyző Kovács József.” Km. • Budapesti Lehár Zenekar • Faith Tibor (karmester) Rendezte: • Kovács József • Török Ilona Időtartam: 70 perc Tartalom: Az Interoperett Kft. és a Südwestfunk Baden-Baden közös műsora az Arany János Színházban. Lehár Ferenc: Éva keringő; Pacsirta - Juliska belépője; Friderika - Ó, lányka; Ábrahám Pál: Viktória - Mauzi; Lehár: Víg özvegy - Vilja dala; Kálmán Imre: Cigányprímás - Stradivari dala; Bajadér - Szép primadonna; Ábrahám: Bál a Savoyban - Karambolina; Lehár: Cárevics - Volga dal; Kálmán: Cigányprímás - Gingalló; Lehár: Paganini keringő; Kálmán: Csárdáskirálynő - Jaj, mamám; Lehár: Cárevics - kettős; Ábrahám: Hawai rózsái - My golden baby; Lehár: Paganini - Volt nem egy, de száz; Kálmán: Montmartre-i ibolya - tercett, kettős; Ábrahám: Viktória - Honvéd banda; Kálmán: Csárdáskirálynő – Hurrá, hurrá!
3110 Haandel 2017-04-15 08:36:06
[url]http://www.3sat.de/programm/;Die Csárdásfürstin[/url] 15. April 2017 | 10:55 | 3sat Spielfilm, BRD 1951
[url]http://www.3sat.de/programm/;Die Csárdásfürstin[/url] 15. April 2017 | 10:55 | 3sat Spielfilm, BRD 1951
3109 Haandel 2017-04-15 08:35:30
[url]http://www.3sat.de/programm/;Unvergessene Marika Rökk[/url] 15. April 2017 | 10:35 | 3sat Film von Kurt Lauermann
[url]http://www.3sat.de/programm/;Unvergessene Marika Rökk[/url] 15. April 2017 | 10:35 | 3sat Film von Kurt Lauermann