vissza a cimoldalra
2019-03-21
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (61569)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2319)
Társművészetek (1297)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4257)
Milyen zenét hallgatsz most? (25009)
Haladjunk tovább... (230)
Kedvenc előadók (2833)
Momus társalgó (6353)
Kedvenc felvételek (150)
Kedvenc művek (143)

Olvasói levelek (11323)
A csapos közbeszól (95)

Élő közvetítések (7779)
Operett, mint színpadi műfaj (3871)
Balett-, és Táncművészet (5721)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1616)
musical (185)
Simándy József - az örök tenor (588)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4463)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (3180)
Opera, operett, dalciklus, librettók, szövegkönyvek, versek (596)
Franz Schmidt (3295)
Belcanto (920)
Jonas Kaufmann (2367)
Pantheon (2327)
Magyar Televízió opera-, balett- és operett közvetítései - hazai produkciók (1284)
László Margit (160)
Kossuth-díj (1426)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

920   Ardelao • előzmény919 2018-07-04 07:12:22

Hanganyag nem lévén, hadd idézzem Ottó Ferenc egyik elgondolkodtató írását. Ma, a globalizáció korában, amikor a kultúrára is kihat az egységesítésre (többnyire annak lezüllesztésére) törekvés, el kell gondolkodni a természetben uralkodó, megváltoztathatatlan törvényen, amely nem tűri az azonosságot. Ha e törvény nem érvényesülne, megszűnne a létezés, megszűnne az evolúció. Így van halálra ítélve a világállam és ezzel a „világkultúra“ eszméjének a megvalósulása is. Tisztelni kell minden nemzet kultúráját, így támogatni kell minden népcsoport saját, ill. sajátos zenekultúrájának a fejlesztését és érvényesülését is. Az igazán avantgarde gondolat pedig az, hogy az újat a saját néplélekből fakadó zenében kell keresni..

ALFÖLD IRODALMI ÉS MŰVELŐDÉSI FOLYÓIRAT, 1971/7. SZÁM:

Ottó Ferenc:

Gondolatok az új magyar operákról

Egyik színházi kritikusunk szerint újabb - huszonöt éves — operairodalmunk mai zenénk legjellegzetesebb és legértékesebb ága, amely legjobban reprezentálja fejlődésünket. Igaza volna? Látszatra nagy a mozgás zenés színpadainkon. Két pesti és három államilag támogatott vidéki színház „termel” nálunk operákat. Közéjük vehetjük már a két éve működő Szentendrei Teátrumot is. Áttekintette, lemérte, értékelte már valaki nemzeti és művészi szempontból az elmúlt 25 év termését?

A termésnek valahogy a mi saját operai hagyományainkban kellene gyökereznie, mert értékes hagyományaink és remekeink vannak az opera terén, három irányban is. Az első a történelmi opera vonala (Bánk bán. Hunyadi László), a másik a daljátéké (János vitéz, Háry János), a harmadik volna a különlegességeké, (Kékszakállú herceg vára, Farsangi lakodalom stb.). Eme hagyományos művek nemcsak témaválasztásukban magyarok, hanem zenei kidolgozásukban is. A magyar operák fejlődése egyenes vonalú, bár rokon, de mégis különböző stílusú zenével jelentkezik. Erkel a verbunkos zenéből merítette motívumait, Kacsóh a századvég népies műdalhangját egyéni invencióval elegyítette, Bartók és Kodály igazi népdalaink alapján egészen új stílust teremtettek. Az új zenei nyelvnek megvolt az operai vetülete is, bár nem születtek kívánt méretű, nagyobb művek. A két mestert inkább a szimfonikus zene területe érdekelte. A kezdeményezés azonban megtörtént. Mestereink közben vissza-visszanyúltak a verbunkoshoz is. Poldini Farsangi lakodalmának zenei motívumanyaga is a verbunkos jegyeit mutatja. Kodály Háry Jánosában a verbunkos és a legtisztább magyar népdal együtt van jelen. De milyen más Erkel verbunkos-hangja, mint Poldinié! Kodály verbunkos-kezelése pedig szögesen különbözik az előbbi kettőtől. Operai fejlődésünk azt mutatja, hogy a verbunkos és a népdal elemeiből áll össze nemzeti operánk zenei nyelve. Először csak még egymás mellé rakva állnak az említett zenei elemek, szinte idegenül a nagy színpadi formában; például önálló népdalok áriaként pompáznak, vagy kórusba öltöznek a verbunkos-jellegű zenekari részek között (Háry János). Később a verbunkos-elemek elmaradnak, és a színpadi zene teljesen a magyar népdalon alapszik, mint a Székelyfonóban. Bartók sajátos ars poeticájával egy lépéssel még tovább ment. Ö már nem szó szerinti népdalokkal operál, hanem a népdal motívumait egyénien modellálva alakít ki magának operai nyelvet. Ennek a becses műzenei folyamatnak első és legszebb megvalósulása a Kékszakállú herceg vára c. opera. Itt már tiszta magyar fogalmazásban beszél az opera három legfőbb zenei összetevője; a recitativo, az ária és a zenekari kíséret. A mű storyja nem is kifejezetten magyar (ezért soroltam a különlegességek közé), hanem semleges és szimbolikus, mégis a folyamatosan, egyénien modellált népdalhang teszi igazán magyarrá Bartók művét. Külön ki kell emelni, hogy a Mester nem a könnyebb, új stílusú (tempo giusto-ritmusú) népdalok alapján teremt magának magasrendű operai nyelvet, hanem a régi, erdélyi stílusú, rubato-dallamok alapján. Ez a mű az új magyar operazene legnagyobb teljesítménye. (Mennyi olcsó, új stílusú népdalfeldolgozás született Bartók és Kodály után, mert ez a könnyebb vége a dolognak. A régi rubato-stílussal csak a nagyok tudnak mit kezdeni.) Mindenesetre kár, hogy a Kékszakállú sovány cselekményű, kevéssé színpadi mű, s hogy csak a recitativo van megoldva benne, az ária nincs, és hogy a két szereplő miatt nincsenek benne nagyobb zenei alakzatok. Az új magyar operai nyelv azonban készen áll benne.

Ezt az új nyelvet kellene tovább fejleszteni az új nemzedéknek. Nem akarom részletezni a Bartók és Kodály nyomán kialakult zenei stílus összetevőit, egyszerűen mintának nevezem. A szakértő tudja, mit kell értenie alatta. Az új magyar zenei nyelv, a minta, Bartók és Kodály után, természetesen hagyományunk, zenei ars poeticánk alapja. Ezen az anyanyelven kellene beszélnie a két mester utáni zeneszerző-nemzedéknek. A minta alapján kellene írni, egyéni módon szimfonikus, és operai zenét is.

Hogyan állunk nagy stílusunk folytatásával manapság? Akárhogy nézzük, bizony lehanyatlott, sőt mintha eltűnőben volna. Az új nemzedéket nem érdekli, lenézéssel beszél róla, és nem tartja eléggé „európainak". A nagy stílust mestereink csak megpendítették, még nagy fejlődési lehetőségek állnak előtte. A reneszánsz stílus háromszáz évig tartott, míg kifutotta magát. Tóth Aladárral, a Bartók-Kodály-korszak nagy kritikusával, egy vita kapcsán levelet váltottam. Tóth Aladár ezt írta: „Bartók és Kodály zenéjét változatlanul századunk legnagyobb művészetének tartom, amely nagy jövendővel terhes, s így igazán nem fontos, hogy egy-két nemzedék átmenetileg elfordul tőle ..." Mi az oka ennek az elfordulásnak? Azt hiszem, nem tévedek, ha a mai fiatalok világába behatoló divatos és kozmopolita avantgarde szellemet okolom. Az avantgarde kifejezést megint csak összefoglaló értelemben használom. A dodekafóniától a szeriális zenéig, a konkréttől az elektronikusig mindenfajta ultra zenét értek alatta. Ez az irány újító jellegű, erősen elméleti, azonkívül uniformizáló és diktatórikus, mint más művészetekben is. Nem tűr nemzeti hangot. A fiatalok jórészt a hatása alatt állnak. Bár az irányzat még nem érte el csúcsát, a közönség érdeklődése rég megcsappant iránta. Ha most az előbb felvázolt nemzeti operánk irányvonalait szemlélve ítélem meg a hírhedt nyugati „trend" behatolását, csak kártékonynak minősíthetem, még akkor is, ha az általános zenei nyelv némi modernizálása az új irányzat javára írandó, de nemzeti zenénk denaturálása és semlegesítése az avantgarde révén semmiképpen sem bocsátható meg. Nekünk csak mintegy 100 éves operai hagyományunkat kell félteni tőle, de nyugaton se jobb a helyzet. Hogy áll a mai olasz opera többszázados ragyogás és hegemónia után? (Milánóban néhány évvel ezelőtt egészen új stílusú operákra hirdettek pályázatot. Nyilván formabontó, avantgarde operákat kerestek.) És a nagymúltú francia és német opera? Belefúlt az avantgardeba. Angliában történik valami pozitív Britten nyomán, ám ott is a rég megszakadt operai hagyományokhoz, Purcellhez való visszatérés a jelszó. Az avantgarde túlzott ritmikájú, atomizált, melódiátlan zenét akar; a zaj uralmát a zene felett. Van-e nagyobb ellensége az emberábrázolást, humánumot kívánó operaformának? Menotti amerikai zeneszerző, akinek könnyebb operazenéje az elmúlt tíz évben elég nagy sikert aratott a világban, egy francia zenei lapnak adott nyilatkozatában azt mondta, hogy a mai általános züllésben a melódiát szeretné megmenteni.

Áttekintve hazai operatermésünk utóbbi 20-25 évét, tehát a Bartók-Kodály utáni szerzőnemzedék idevágó munkásságát, feltűnik, hogy nincs a szerzők között kifejezetten operai tehetség. Majd mindenki egy művel szerepelt a nyilvánosság előtt, mintha csak „ad hoc" állna hozzá a nagyszerű műfajhoz. Jellemző, hogy az elmúlt 25 évben bemutatott operák közül csak négynek van kifejezetten magyar témája. (Kadosa: Huszti kaland, Horusitzky: Báthory Zsigmond, Hajdú: Kádár Kata és Farkas: Csínom Palkó.) Horusitzky és Hajdú, maguk is Kodály-növendékek, a mesterek szellemében alkották meg műveiket. Különösen szépen sikerült Hajdú nehezebb zenei megoldású, erdélyi ballada-szellemben fogant Kádár Katája. A többi bemutatott mű (Ránki: Pomádé király, Mihály: Együtt és egyedül. . . Szokolay: Vérnász, Hamlet, Petrovics: Bűn és bűnhődés, egy debreceni és szegedi kisebb jelentőségű bemutató után, a Pécsett bemutatott Szőnyi-opera: a Firenzei tragédia és Károly Róbert: Japán halászok c. atomrobbantás-témájú operája) sem témájában, sem zenéjében nem magyar jellegű mű. Nem kapcsolódnak hagyományainkhoz. Becsvágyuk nem a minta, hanem az avantgarde megoldás felé vitte őket. Némely operánk exportképessége és nemzetközi sikere inkább a mai külföldi ízlést tükrözi, s nem a mi szellemünket. Ez megtévesztheti egy-két színházi kritikusunkat, akik nem a becses hagyományok, az új magyar - talán mégis eléggé modern - stílus, a minta szerint értékelik újabb operai termésünket.“

919   Ardelao 2018-07-03 07:23:48

Kozák Péter Ottó Ferencről szóló összefoglalójából bemásolom azt a részt, amelyben nemcsak a zeneszerző fontosabb zeneműveinek, hanem fontosabb írásainak a felsorolását is megtaláljuk:

Fontosabb írásai:

„Bartók Béla a Cantata profana tükrében. 1 táblával. (A KÉVE kiadása, Bp., 1936)
Bartók Béla. (Magyar Kultúra, 1937)
Egy észak-európai hangversenykörút tanulságai. (A Zene, 1938)
Egy muzsikus naplója Németországban. (Új Idők, 1941)
Kodály. Tanulmány. (Sorsunk, 1942 és külön: Pécs, 1942)
Vallomás a Mária-siralomról. (Vigilia, 1942)
Mai német zeneszerzők. (Sorsunk, 1943 és külön: Pécs, 1943)
Kodály és a magyar egyházi zene. (Vigilia, 1963)
Bartók Béla és József Attila. (Kortárs, 1964)
Az „Altató”. (Kortárs, 1965)
Két Bartók-emlék. (Jelenkor, 1965)
Emlékezés József Attilára (Alföld, 1968)
Emlékeim József Attilától. Részletek. (Alföld, 1970)
Gondolatok az új magyar operákról. (Alföld, 1971).” 

Fontosabb zeneművei:

„Regős ének (kórusmű József Attila költeménye alapján, 1933)
Altató (szoprán szólóra és fúvós ötösre József Attila verse alapján, 1937)
Két pasztorál orgonára (1938)
Három fantázia régi magyar egyházi népénekekre (orgonamű, 1939)
Júlia, szép leány (opera Nyírő József szövegével, 1939)
Aratónap (kantáta bariton szólóra, vegyes karra, gyermekkarra és zenekarra, Illyés Gyula költeménye alapján, 1941)
Mária-siralom (oratórium, 1941)
Három virág ének (Balassi Bálint verseire, 1942)
Pálos himnusz (Gérecz Attila költeménye alapján, 1955)
Magyar Bacchus (vígopera és szvit, 1956)
Lengyel millenniumi mise (1965)
Pastorale (ütőhangszerekre, 1965)
Karácsonyi pasztorál (1967)
Három magyar mise (1967, 1970, 1971)
In memoriam Zoltán Kodály (kürtszóló, 1971)
Magyar Miatyánk (1972)
Rákóczi-oratórium (1974).„

További hasznos linkek e témában:

Ki volt "kis Balázs"?

Ottó Ferenc zeneszerző hagyatéka a váci börtönévekből

Ottó Ferenc kottái - Gérecz hagyaték

Műsorajánló
Mai ajánlat:
19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

Szabadi Vilmos (hegedű), Farkas Gábor (zongora)
"Összkiadás élőben"
MOZART: 33. (Esz-dúr) hegedű-zongora szonáta, K. 481
MOZART: B-dúr hegedű-zongora szonáta, K. 372 (töredék, M. Stadler befejezésével)
MOZART: 35. (A-dúr) hegedű-zongora szonáta, K. 526
MOZART: 36. (F-dúr) hegedű-zongora szonáta, K. 547
21:00 "Kóda" Beszélgetés az előadókkal

19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Maria Solozobova (hegedű), Iris-Meongwon Cho (cselló)
MÁV Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Leoš Svárovský
HAYDN: 2. (D-dúr) gordonkaverseny, Hob. VIIb:2
MENDELSSOHN: e-moll hegedűverseny, Op.64
CSAJKOVSZKIJ: 5. (e-moll) szimfónia, Op.64

19:00 : Budapest
Régi Zeneakadémia, Kamaraterem

Kökény Quartet:
Kökény Eszter, Dósa Csenge (hegedű), Görbicz Fülöp (brácsa), Tomasz Máté (cselló)
MOZART: 14. (G-dúr) vonósnégyes, K. 387 („Tavasz”)
WEINER: G-dúr vonósnégyes, op. 26 („Pasztorál, fantázia és fúga”)
BEETHOVEN: 11. (f-moll) vonósnégyes, op. 95 („Serioso”)

19:00 : Budapest
Erkel Színház

ERKEL: Bánk bán

19:00 : Budapest
Óbudai Társaskör

Kristóf Réka (ének)
Simplicissimus Kamaraegyüttes
Művészeti vezető: Németh Zsombor
"A Régizene Európai Napja az Óbudai Társaskörben "
J.S. BACH: 5., D-dúr brandenburgi verseny, BWV 1050
J.S. BACH: Kantáta "Weichet nur, betrübte Schatten", BWV 202
J.S. BACH: C-dúr Concerto hegedűre, csellóra és generálbasszusra (korabeli átirat BWV 525 és 1032 nyomán)
J.S. BACH: Kantáta "Jauchzet Gott in allen Landen", BWV 51

19:30 : Budapest
Nádor Terem

Nagy Csaba, Sárai Gábor (reneszánsz lant)
"A Régizene Európai Napja"
Mille Regretz - Lant duettek a XVI. századból
(Josquin, C. Morales, N. Gombert, A. Willaert, E. Valderrabano, Fr. da Milano, V. Galilei valamint Fumie Sikichi művei)

19:45 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Sebestyén Márta
Vizin Viktória, Cser Krisztián
Budapesti Fesztiválzenekar
Vezényel: Fischer Iván
román népi táncok
BARTÓK: Román népi táncok, Sz. 68, BB 76
magyar népdalok
BARTÓK: Magyar parasztdalok, Sz. 100, BB 107
BARTÓK: A kékszakállú herceg vára, op. 11, Sz. 48, BB 62
19:00 : Nagykanizsa
Hevesi Sándor Művelődési Központ

Chisa Kitagawa (hegedű)
Savaria Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Izaki Masahiro
SIBELIUS: d-moll hegedűverseny, op. 47
SOSZTAKOVICS: 12., d-moll szimfónia, „Az 1917-es év”

A mai nap
született:
1685 • Johann Sebastian Bach, zeneszerző († 1750)
1839 • Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij, zeneszerző († 1881)
1914 • Paul Tortelier, csellista († 1990)
1921 • Arthur Grumiaux, hegedűs († 1986)
elhunyt:
1936 • Alexander Glazunov, zeneszerző (sz. 1865)
1951 • Willem Mengelberg, karmester (sz. 1871)
1962 • Sándor Erzsi, énekes (sz. 1885)
1998 • Galina Ulanova, balett-táncos